BUDAPESTI NEVELŐ. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet szakmai folyóirata. XLVI. évfolyam 2. szám év 2.

Átírás

1 BUDAPESTI NEVELŐ A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet szakmai folyóirata XLVI. évfolyam 2. szám év 2. szám

2 Szerkesztőbizottság: Sárik Zoltán, igazgató (a szerkesztőbizottság elnöke), Bíró Ferencné, Foki Tamás, Germánné dr. Vastag Györgyi, Ifi István, dr. Kovácsné dr. Papp Mária, dr. Majoros Anna Felelős szerkesztő: Csillag Ferenc Műszaki szerkesztő: Fábry Gabriella Kiadja a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet (MFPI) A kiadásért felel: Sárik Zoltán az MFPI igazgatója A folyóirat negyedévenként jelenik meg Szerkeszti és terjeszti a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet (1088 Budapest, Vas u Telefon: ) A lapban megjelent írások a szerzők véleményét tükrözik. A szám lezárásának időpontja: április 5. ISSN E számunk szerzői: Debreczeni Zsuzsanna, igazgatóhelyettes, tanügyigazgatási szakértő, Deák Ferenc Kö - zépiskolai Kollégium, Budapest Feketéné dr. Szabó Éva, főiskolai docens, oktatási rektorhelyettes (MPANNI), Budapest Ligetiné Verebély Anna, ny. oktatáskutató, Budapest Markovits Judit, szakpedagógus, mediátor, szaktanácsadó, Budapest Pásztorné Tass Ildikó, főiskolai docens, a Gyakorló Közoktatási Intézmény igazgatója (MPANNI), Budapest Pázmány Viktória, főiskolai adjunktus, Nyíregyházi Főiskola, Neveléstudományi Intézeti Tanszék, Nyíregyháza Pázsikné Szilágyi Gabriella, közoktatási szakértő, Budapest Simon Mária, szerkesztő, a MPT Janusz Korczak Munkacsoport vezetője, Budapest Szabó Júlia, tanár, szaktanácsadó, Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest Szák-Kocsi Kata, könyvtárpedagógus, Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon, Budapest Százdi Antal, főtanácsos, Budapest-Csepel Önkormányzata, Polgármesteri Hivatal, Budapest Szentkirályi Andrea, gyakorlati oktatás vezető, szaktanácsadó, Békéssy György Szakközépiskola, Budapest Takács Gábor, ny. kö zépiskolai tanár, Budapest Ungár István, ny. vezetőtanár, karvezető, Budapest Veress Ágnes, múzeumpedagógus, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest E számunk illusztrációit Varga Ferenc pedagógiai szakértő válogatta a évi Fővárosi Komplex Rajzverseny díjazott alkotásaiból.

3 TARTALOM Társadalom és oktatáspolitika Ligetiné Verebély Anna: Pedagógus-kép ma (Egy szakmai beszélgetés kiegészítéseként)... 5 Új utakon a tanárképzés jelene és jövője Szabó Júlia: Egy konferencia margójára... 9 Pályaválasztás, beiskolázás iskolamarketing Szentkirályi Andrea: Tanulni keserves tudni jó! Integrációs nevelés Pásztorné dr. Tass Ildikó Feketéné dr. Szabó Éva: Integráció egy szegregáltan működő intézmény tapasztalatai Pázmány Viktória: Egy önsegítő szervezet a nyíregyházi Down-Egyesület társadalmi integrációra irányuló tevékenysége Óvodai élet, óvodai nevelés Pázsikné Szilágyi Gabriella: A gyermekek érdekeit figyelembevevő óvodai nevelés tartalmi szabályozása, a helyi nevelési programok felülvizsgálata és végrehajtása (II. rész) külhon, tapasztalatok, beszámolók, érdekességek Debreczeni Zsuzsanna: Sajátos nevelési igényű tanulók integrálása Egy svédországi szakértői tanulmányút tapasztalatai Módszerek, eljárások, új utak Veress Ágnes: Múzeumpedagógia a Magyar Nemzeti Galériában Mindennapi tudomány Takács Gábor: Időjárási jelenségek I Évfordulók ürügyén Ungár István: Mesterhármas Könyvbemutató Százdi Antal: Genetikus és a negyven festő (Dr. Czeizel Endre: A magyar festőművész-géniuszok sorsa, Galenus Kiadó, 2009.)

4 A pedagógusok mindennapjai Markovits Judit: Egy egészen egyszerű nap Szák-Kocsis Kata: Kantya A szakmai élet mindennapjai Simon Mária: Eszköztelenül?

5 Társadalom és oktatáspolitika Ligetiné Verebély Anna Pedagógus-kép ma (Egy szakmai beszélgetés kiegészítéseként) 1 Mindenkiben él valamiféle pedagógus-kép. Mindenki magán viseli tanítóinak, tanárainak keze nyomát (átvitt értelemben), szavainak hatását. Emlékezetében élnek gyermekeinek és saját magának tapasztalati foszlányai egy-egy kiválónak talált vagy megrovásra ítélhető oktatójáról. Végigkíséri életét egy általános vonásokból összeszőtt pedagógus-kép, amely éppen úgy lehet idealizált, mint vélt vagy valós sötét vonásokkal tarkított. Mint minden emberi kapcsolat, a pedagógus és a tanítvány kapcsolata is igen bonyolult. Ha a bennünk élő pedagógus-képre gondolunk, kibogozhatatlan érzelmi és emlékezeti szálak szövevényével találjuk szemben magunkat. Egyéni igények, követelmények, dicséretek és szidalmak mellett amelyek valójában csak részben követhetők a visszatükrözött, sokszor csak kigondolt kép magán viseli a társadalomban élő összhatások lenyomatát. A napi egyéni igények (ha nem irreálisak) egyéni kezeléssel elégíthetők ki, részben vagy teljesen. Ami a társadalmi követelményeket illeti, olyan sürgetők, olyan kesze-kuszák, sokszor olyan messze kerülik a pszichológiai elviselés tiltótábláit, az adott lehetőségeket, hogy számtalan konfliktus forrásává válnak. A folytonos változtatgatásnak (le ne maradjunk valamiről!) például hol a tűrési határa? Talán már túl is vagyunk rajta. Külön is foglalkozni kellene ezzel a kérdéssel hivatástudatú és az iskolarendszer egészét, működésének sajátos vonásait egészében, teljességében átlátni képes pedagógusoknak. Azt minden bizonnyal valamennyi tanító, tanár tudja és át is érzi, hogy manapság sok tekintetben másképpen kell nevelni, oktatni, mint két-három évtizeddel korábban. Ez annál inkább így van, mivel a régiek folyamatosan kikopnak, kihalnak, nyugdíjba mennek vagy mentek. De mi az a másképp? Merre vezet társadalmunk, sőt: világunk útja? Milyen változásokkal terhes? Mi az, amit emberi agy irányít, s mi az, ami önmagát generálja vagy a természeti környezettől származik? Ezeknek nagyvonalú, és talán általánosítható, esetenként tudományosan is igazolt vonásai adhatnának jelzéseket azokhoz a célkitűzésekhez, amelyek figyelmeztetők és útmutatók lehetnek az oktatás számára. De vajon találunk-e ma olyan átfogó, szintetizálni tudó szemléletet és elgondolást, amely a társadalmon belül speciálisan az iskolarendszerre, az oktatásügy célkitűzéseire, működésére is hatna. Útkereső módon ma inkább részterületeket érintünk, érvényes neveléstudományi fogalmakat, kifejezéseket idegen szavakkal újítunk fel ; nem tagadjuk 1 A hozzászólás a Magyar Pedagógiai Társaság neveléselméleti szakosztályi ülésén elhangzottak alapján készült. 2010/2 5

6 természetesen az új tartalmak és szerkezetek bevezetésének kísérletét sem. Gyakran másolunk más történelmileg boldogabb és gazdagabb országok oktatási hagyományaiból, szokásaiból rendszert, tartalmat, módszert. Ebből sok jó is származhat, de tudnunk kell, hogy saját történelmi s ezen belül iskolai tradícióink, folyamataink mélyen tapadó gyökerekkel hagyományozódtak generációkról generációkra, összekötve őket sok megőrzött szállal. Hogyan találkozik a múlt, a jelen és a feltételezhető jövő, valamint a máshonnan vett és a saját? Innen (is) eredhet az a zavar, és az ezt kísérő számtalan, mindig változtatni akaró irreális elvárás, meg a folytonos galopp, amely ma iskoláinkat, pedagógusainkat, gyermekeinket és a szülőket terheli. Persze, ki mondhatná, hogy mellőzhetők lehetnek azok az új technikai eszközök, amelyek nemcsak új tárgyakat, hanem új módszereket, sőt új tartalmakat is hoztak az oktató-nevelő munkába. Manapság olyannyira központi helyet foglalnak el tudatunkban és életvitelünkben minden területen, így az iskolában is, hogy eszközjellegük kizárólagos tartalmi központtá válik. Gondoljuk el: szinte hirtelen jött a labilis új iskola-rendszer, új hatalmas hatású eszköztár, s mindennek középpontjában a pedagógus, háttérben a bizonytalankodó szülő, húsz éve teljesen megváltozott társadalmi rendszerben élve vagy inkább botorkálva, és legkivált a csak az újat ismerő, abba természete fogékonysággal beilleszkedő gyermek. Mindhárom rétegnek megvan a maga feladata, és mégis: micsoda ötvözet! S az egészet átlengi a demokratizmus ürügyén támadt szabatosság, amely lappangva vagy nyíltan agresszióval párosulva átszövi a mindennapi együttélést. Az bizonyos, hogy végre tantárgyszerű kötelezettséggel foglalkozni kellene a magatartás etikájával, pótolva akár a szülői ház hiányait is. Nem bírja el az ország azt, hogy mindkét helyen szerencsére tisztelet a sok kivételnek hiányozzék ez az életviteli téma (és a példaadó felnőtt). Mindez sugallja azt, hogy milyen is legyen a mostani, a 21. század eleji pedagógus-kép, esetleg pedagógus-ideál? Hogy ideállá váljék napjainkban, aligha lehetséges. Egyrészt azért, mert mindenhol a detronizálás korát éljük. Nem divat már ún. hagyományos, veretes értékeket mutató példaképet választani fiataljainknak. Újak születtek a régiek helyében; friss sütetű szinte kortárs sztárok például, akik látszólag könnyen kerülnek rivaldafénybe, látszat szerint nincs rajtuk a verejtékes munka nyoma. Pedig mennyi verejtékes munka kíséri életüket! Hogy az ilyen ideálválasztás jóé-e vagy rossz, attól függ, hogy kedvező vagy kedvezőtlen hatással van-e a választóra. Az egyéni irányításban nagy tapintatra van szükség éppen azért, mert a példakép, az ideálválasztás tulajdonképpen elfogadást és követést jelent. Sok olyan tulajdonság kellene mind a tanárban, mind a tanítványban, amely összekapcsolódva kontaktust alkothat. Biztos szakmai vezetés, szakmai (s egyéb) tudás, pedagógiai-pszichológiai-szociális érzék, empátia egyrészről, tudni-akarás, befogadókészség, az iskolával és oktatókkal szemben ma divatos negatív előítélet megelőzése másrészről. Hogy kiben mi a hiány, azt maga tudja, s ha akarja, vagy a szükség kényszeríti, pótolja. 6 Budapesti Nevelő

7 Nyilvánvalóan több más egyéb is, de mindenképpen az a felismerés az alap a tanár-diák kapcsolatban, hogy ki-ki tudja: kinek hol a helye, emberi méltóságának megtartása mellett. Milyen tehát a mai pedagóguskép? Az eddigi mozaikokból is vázlatosan kialakítható. Milyenségének formálásához nem kell feltalálni a spanyolviaszt. Csak fokozni kell, s a mai korhoz alkalmazni azokat a vonásokat, amelyiknek legtöbbje régen is jellemző volt. Van azonban több, megerősítendő tulajdonság. Mindenekelőtt az ismereteket kell szélesíteni mind szakmai, mind általános körben. Az utóbbi esetben valamiféle világ-áttekintési ismeretekről van szó. Ezt nemcsak kinek-kinek saját emberi mivolta igényli, hanem a tanulókkal való kapcsolata is szükségessé teszi. Azok a gyermekek ugyanis, akik naponta órákat töltenek internetezéssel, kérdéseikkel vagy újonnan szerzett, gyakran felszínes ismereteikkel nehéz helyzetek elé állíthatják tanáraikat, tanítóikat, és sok keserű percet szerezhetnek nekik. A felnőttek élettapasztalata esetenként egyensúlyban tarthatja a kérdés-felelet játékot, de ez nem elég, az ismeretek hiánya ki-kiütközik. Ám az ismeretek nagymérvű, minden irányba kiterjedő bővítését megvalósítani még a média, az internet stb. információinak tömeges áradása mellett is (amit amúgy sem tudunk átfogni) lehetetlenség. Világunk folytonosan alakul, a tudomány szinte követhetetlen specializálódásával óriási lépésekkel halad előre. A pedagógus részéről (is) a nyitottság, az érdeklődés, az utána-nézés az, ami ebben a kaotikusnak látszó és sodró világban segíthet talán, s amit a tanítványok is elfogadnak. A mai pedagógus-képhez az szintén hozzátartozik, s ez egy másik nagy feladat, hogy az integráló nevelés-oktatás folyamatában mindenfajta mássághoz szakmailag pedagógiai-pszichológiai módon közelíteni képes legyen, és az kezelni tudja. Ez komoly és időigényes tanári felkészítést jelent és igényel. Különböző foglalkoztatást kell alkalmazni az egyes területeken szellemileg elmaradott vagy lassan haladó gyermekek, az agresszivitásra hajlamos, a túlmozgékony, a testi fogyatékkal bíró tanulók, vagy a valamilyen okból ifjúságvédelemre szorulók stb. esetében. Az a pedagógus, akinek bármely kis gyakorlati tapasztalata van, ugyanolyan jól tudja, mint gyakorlott kollégája, hogy akár egyetlen tanuló is képes felborítani egy tanulócsoport rendjét, főleg ha az illető fegyelmezetlensége erőszakkal párosul. S feszült világunkban ez nem is olyan ritka esemény. Gondolkodni kellene azon, hogy miképpen lehetne egészségesen ötvözni az integrált és a speciális jellegű pedagógiai munkát egy tanulócsoporton belül. Milyen felsőfokú tanárképzés szükséges ehhez? Esetleg egyéb segítő szakember is számba jöhetne a pedagógus mellett. Miként lehet pótolni a jelenlegi hiányokat? Nem biztos, hogy az a demokratikus cselekedet, ha minden területen tömörítünk haladni képes és bármely okból el-elmaradó gyermekeket, hanem ha segítünk az utóbbiaknak felzárkózni az előbbiek mellé. Új vonásokkal gyarapodik tehát napjaink pedagógus-képe. Ám be kell látnunk, és el kell ismernünk, hogy a jó tanító és tanár a maga hivatástudatával szakmai felkészültségével és humanizmusával mindig a helyzet magaslatán állt. Köszönet és megbecsülés jár érte. 2010/2 7

8

9 Új utakon a tanárképzés jelene és jövője Szabó Júlia Egy konferencia margójára Az ELTE IV. Pedagógusképzési Napjának Programjáról A pedagógusképzés a magyar bolognai rendszerben A hely A konferenciát idén január 15-én rendezték a Gólyavár B termében. Aki ismeri az épületet, tudja, mekkora változáson ment át az elmúlt időszakban ez a hely. Azonban híven tükrözte szellemiségét. A nagynevű, komoly tudományos múlttal rendelkező vendégek az első sorokban foglaltak helyet: mint Dr. Nagy Károly egykori rektor, Dr. Ritoók Zsigmond akadémikus, Dr. Klinghammer István professzor, nem oly régen még az intézmény vezetője, ill. sokan mások, akiket egyetemi hallgatóként anno nem ismerhettem. Ott foglaltak helyet a jelenlegi oktatáspolitika képviselői is, mint Arató Gergely államtitkár. Továbbá jelen voltak a budapesti és vidéki felsőoktatási intézmények prominens professzorai és tudományos munkatársai, kutatói, tanárai valamint néhány gyakorlóiskolai középiskolai tanár is. Előadások A téma mindannyiunk számára sokat ígérő volt: a pedagógusképzés a magyar bolognai rendszerben. Egész napra remek előadásokat, érdekes pódiumbeszélgetéseket jelzett a program, mint ahogyan a szünetek is a kötetlen beszélgetések lehetőségét kínálták. Dr. Hudecz Ferenc úr rektori megnyitója után. Dr. M Nádasi Mária professzorasszony ismertette az ELTE tanárképzési modell legjellemzőbb vonásait, nem titkolva el nehézségeit, gyenge pontjait sem. Dr. Podráczky Judit tanszékvezető, a pedagógus alapképzés modelljéről, Dr. Papp Lajos a Pedagogikum Központ főosztályvezetője a rendszerépítést vázolta fel a változó jogszabályi környezetben. Érdemes odafigyelni arra, hogy ezen a területen között 22 alkalommal változott a törvény, 10 alkalommal a kormányrendelet és 7 alkalommal a kiegészítő rendelkezések. A helyzet tükrözi a különféle politikai és közoktatási érdekcsoportok egymásnak feszülését és érdekharcát említette Papp professzor úr. 2010/2 9

10 H. Nagy Anna az ELTE PPK Továbbképzési Központ projektmenedzsere pedig a pedagógus-továbbképzés formáiról, tartalmáról, szerepéről szólt az említett átalakulás időszakában. Az évi oktatási törvény (277/1977) a tanárok számára hétévenkénti kötelező továbbképzést ír elő. Az ELTE tanárszakjain között 1100 pedagógus végzett. A szakma tisztában van azzal, hogy baj van az olvasási, matematikai és természettudományos készségekkel és képességekkel. Ellentmondásra utal, hogy az 1995-ben 85 ponttal felvett hallgató mit tehet továbbképzése érdekében. A törvény szerint erre szüksége lenne, ugyanakkor a különböző karok eltérő számú lehetőséget adnak a már praktizáló tanároknak, de pl. a TTK egyáltalán nem hirdet meg ilyen kurzusokat. A felszólalók többsége, de különösen Hunyadi György professzor úr arra kérte a TTK szakembereit, hogy most felszabaduló erőforrásaikat fordítsák a praktizáló tanártovábbképzés javára. Az első szünet utáni legérdekesebb problémafelvetés Dr. Csépe Valéria az MTA Oktatási Bizottsága vezetőjének nevéhez fűződött. A mai tudomány nézőpontjából tekintett az ELTE modellre. Elsősorban gyakorlati kérdésekre kereste a választ. Hány lépcsőben kell képezni? Diplomát, vagy hivatást kapnak a hallgatók? Mitől több a tanár? kereste a választ a kérdésekre az EU országainak példáin keresztül (Finnország, Hollandia). Rugalmas rendszer szükséges ahhoz, hogy az intézmény a munkaerőpiacra képezzen szakembert. Finnországban például az óvodától az egyetemig MA szint a törvényben előírt végzettség egy pedagógus számára. Nem az a kérdés, hogy mi mennyi, hanem, hogy milyen? A tanár nem pszichológus, de az alkalmasságát meg kell állapítani. Pl.: legyen egy év után pszichológiai vizsga számukra. Hinnünk kell a statisztikáknak: mindjárt nem lesz valakiből jó kémia, fizika, biológia stb. szakos tanár. Dr. Tasnádi Péter professzor úr felszólalásában kritikusnak nevezte a természettudományos tanárképzés helyzetét. Igaz, hogy annak idején az egyetemek és főiskolák bizonyos tekintetben korrumpálódtak, amikor rendkívül alacsony pontszámmal is felvettek hallgatókat ismerte el ezt a professzor úr is. Nehezményezte, hogy az új tanárképzési rendszerben idén tanszékükről 20 fő szerényebb ké - pességű diák távozik tanári diplomával a zsebében. A képzés fénykorában ez főt is jelentett. Az okokat a pálya megbecsültségének hiányában, a természettudományok általános térvesztésében, a nem elegendő kormányzati szándékban, és a közoktatás óraszámainak átrendeződésében is látja. Komoly ellentmondásokat feszegetett, amikor a projektoktatás szükségességéről, a konstruktivizmus lehetőségéről szólt, ugyanakkor óraszám egyáltalán nincsen a középiskolai oktatásban ennek megvalósítására. Nem tartja megfelelőnek a bolognai rendszer egyetlen és minden szakra egységes tanárképzési modelljét, melyben a természettudományos képzés esetében a tartalom hátrányt szenved az erőteljes pedagógiai képzéssel szemben. Ugyanígy félresikerült elképzelésnek tartja a major és minor szakok tantárgyi tartalmát. Ezt feltétlenül át kell alakítani az elkövetkezőkben. Annál is inkább, mert természettudományos tárgyak stúdiumára az elkövetkező években kevesen fognak belépni. MA fokozattal e szakokon nincsen 10 Budapesti Nevelő

11 tanárjelölt. A professzor úr támogatná a tanárképzésben a hosszabb tanulmányi időt. Nem tartja viszont szerencsésnek a másfélszakos képzést. Túlbonyolított szabályozók jellemzik, mint pl. a felvételi vizsga a képzés közepén. Súlyosbító körülmény, hogy a bolognai képzés háttérbe szorítja a szakmódszertant is. E felszólalást követően Dr. Hunyadi György akadémikus, az ELTE PPK alapító dékánja világosan rámutatott, hogy a most felvázolt problémák már Bologna előtt is léteztek. Mára a társadalmi mobilitás és az esélyegyenlőség szempontjából örvendetes mozgások mellett (kiszélesedett a hallgatók köre, de csökkent az igényszínvonaluk, a teljesítőképességük stb.) folyik egy nagymértékű értékát-rendeződés a társadalomban. Ennek a fiatal populációnak az iskola már nem ugyanazt jelenti, mint a korábbiaknak. Másrészt ma másféle szakmai tudást igényel a hatékony pedagógusi munka is. Pódiumbeszélgetések A pódiumbeszélgetések egy-egy fókuszban álló problématerületet villantottak fel. Dr. Halász Gábor professzor úr az EU nemzetközi szervezeteinek (Miniszterek Tanácsa) szerepére és a pedagógusszakmával kapcsolatos nemzetközi eszmecserékre hívta fel a figyelmet. A pedagóguskompetenciák megfogalmazása, a tanár szerepének újradefiniálása, munka melletti továbbképzése téma lett az oktatáspolitikában is. Dr. Falus Iván professzor úr arról szerette volna meggyőzni a résztvevőket, hogy a most végző kisszámú természettudományi szakos tanár, ill. hallgató kérdése nem függ össze a bolognai rendszer problémáival. Viszont felhívta az érintettek figyelmét arra, hogy pl. Finnországban az érettségizők felső ¼-ét veszik fel tanárnak. Angliában pl. átmenetileg informatikusokból képeznek természettudományos tárgyakat oktató pedagógusokat hiányszakok esetében. Kiss Paszkál pszichológus (PhD) a pódiumbeszélgetés résztvevője arra utalt elsősorban, hogy a tanár feladata komplex. Nem szelekcióval, hanem motivációval lehet kiválasztani a legjobbakat. Maradjon az ELTE stratégiai modellje pozitív, esetleg legyen a minor képzés négy éves. Dr. Perjés István intézetigazgató egyetemi tanár utalt ebben a beszélgetésben arra, hogy nem lehet minden problémát most és rögtön megoldani. Sem az egzisztenciális gondokat a tanári pályán, sem a természettudományos tantárgyak helyzetét, mely egyben világjelenség is. A legegyszerűbben persze pénzzel lehetne szabályozni a tantárgyak helyzetét, de ismerjük, hogy a tanár munkájának mennyiségét és minőségét a legnehezebb mérni. Sok tényezőtől függ: jó osztálytól, jó korszaktól, szerencsétől stb. Falus professzor úr ismét a természettudományos képzés többiekkel azonos elvű működése mellett voksol. Nem térhet el a többi tárgytól, ilyenre nincsen példa az EU-ban. Mint ahogyan arra sem, hogy valahol visszakoznának a rendszer bevezetése óta. A második szünet utáni pódiumbeszélgetések a magyar rendszer neuralgikus pontjait érintették. A Dr. Benedek András professzor vezette beszélgetőcsoport 2010/2 11

12 felvázolja a BA, Ma képzés nehézségeit, az egyetemek integrációjának folyamatát, a főiskolák és egyetemek eltömegesedését, a NAT közoktatási reformjának bevezetését és a szakterületi specialitásokat. Dr. Mang Béla professzor úr, a miskolci egyetem rektorhelyettese felhívja a figyelmet arra, hogy 2004-től készült ugyan törvény a felsőoktatás reformjához, de nagy hiba volt, hogy az a két ciklust egymástól külön tárgyalta. Erőltetett folyamat lett az eredménye. Dr. Klinghammer István professzor úr rövid történeti áttekintéssel (1968 óta léteznek Magyarországon a főiskolák, ahol keskeny nyomtávú tudományokat oktatnak ) kezdett. Majd 1989-től lép életbe az új elv, mely szerint sok embert kevés pénzért kell képezni. Bár Amerika oktatási rendszere figyelmeztető jeleket küldött Európa számára, ennek ellenére négy nagy reform gyakorlatilag egyszerre történt meg a felsőoktatásban: ez a négy operáció (integráció, kredit rendszer, normatív rendszer, alulról a közoktatás reformja). Természetes, hogy torz viszonyok alakultak ki. Viszszalépni már nem lehet, inkább előre érdemes, a minőség felé. Egyre több az interdiszciplináris szak: két szakpárral a munkaerőpiacon is jobban el lehet helyezkedni óta működik az ELTE Pedagogikum, melynek segítségével meg kell oldani a tanárképzés átállítását. Ott ütközik nagyot a rendszer, amikor a munkaerőpiaccal szeretné magát elfogadtatni. Dr. Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár arról számolt be, hogy 70 in - tézmény és 248 mesterszak létezik Magyarországon. Ez már az egyszerűsítések utáni állapot. A fizika-kémia szakos tanárképzés problémakör gyökerei a közoktatásba nyúlnak vissza. Tantervi felülvizsgálat szükséges. Felhívta még a résztvevők figyelmét arra, hogy 2014-től nem lesz uniós anyagi támogatás a felsőoktatás számára. Dr. Pléh Csaba kandidátus, professzor úr vezette beszélgetés az emberkép oldaláról indított pedagógus tevékenykedik Magyarországon, nem mindegy milyen intézkedések kerülnek bevezetésre. Milyen lesz a tudáshoz való hozzáférés rendszere, a modellek szerepe, hogyan újítjuk meg a tartalmakat: pl. kevés modul, sok kredittel, vagy fordítva. (Öt kredit egy hallgatónak 100 óra tanulást jelent!). Foglalkozni kell a tanulási eredményekkel: milyen az eredményes tanár, milyen legyen az emberkép, a tananyag visszacsatolásával, a tananyag frissítésével, s azzal, hogy hat-e a hallgatókra a képzés? Dr. Antalné Szabó Ágnes egyetemi docens asszony vezetésével az utolsó pódiumbeszélgetés a szakmódszertan szerepének változását, az egyes szakterületek speciális gondjainak ismertetését vállalták. Dr. Michaleczky György tanár úr a történelemtanításról, Schróth Ágnes tanárnő (Trefort Ágoston Gimnázium) szavai a mai diákról, hűen ábrázolta a középfokú oktatás helyzetét. Mint ahogyan az is a valóságot tükrözte, ahogyan Dr. Borsodi Csaba tanszékvezető úr a magyar pedagógusok egzisztenciájának tarthatatlanságára hívta fel a figyelmet nemzetközi összehasonlításban. Az elhangzottakat konferenciazárás követte. Majd pedig az igazolás, hogy a tanárképzés, a tanártovábbképzés az a terület, melynek valójában nem lehet vége az idők végezetéig. Ami pedig a kulcsa minden képzésnek és továbbképzés- 12 Budapesti Nevelő

13 nek e területen az a személyiség belső motivációja. Ez hajt a szakma felfedezése felé. Azt nem lehet megtanítani egyetemen, mert belülről fakad. A pedagógus esetében ezt a belső pluszt lehet azonban segíteni és támogatni számos oldalról: tartalmi, szervezési és oktatáspolitikai szempontból. Remélhetőleg meghallják és megértik az illetékesek is a sóhajt, a segélykiáltást. 2010/2 13

14 Pályaválasztás, beiskolázás iskolamarketing Szentkirályi Andrea Tanulni keserves tudni jó! hirdeti a mottó egy budapesti szakközépiskolai kérdőívének elején. A marketing jelentőségét különösen alátámasztja az a tény, hogy a sikeresen működő szervezetek menedzsmentjében a marketing nem egy a sok funkció közül, hanem maga a karmester írja Pavluska Valéria egyik cikkében, épp a nonprofit szervezetek és a marketing kapcsolatát taglalva. A nem profitot hajszoló, hanem a rájuk rótt, vagy önként vállalt feladatokat, funkciókat ellátó intézmények között az iskolák azok, melyek számára napjainkban létkérdés, hogy alkalmazzák, mi több helyesen alkalmazzák azokat az eszközöket, melyeket a nonprofit marketing kínál. Biztos receptek persze nincsenek, de bölcs intuíciók, okos kísérletek, kipróbált, működő praktikumok léteznek. S ami bevált egy konkrét esetben, az jó szívvel ajánlható: adaptálja és élvezze hasznait más is. A remek ötletek tárháza szinte kimeríthetetlen, határt inkább az egyre szűkülő anyagi és humán erőforrások jelentenek, hiszen napjaink közoktatását annak tevékeny résztvevőjeként, belülről szemlélve nem könnyű eldönteni, mi és mekkora az igazi szűk keresztmetszet : az ilyen célokra felhasználható pénz, idő vagy emberi teljesítőképesség. Üdítő példák mindig akadnak. S ha van egy jó ötlet, mely kitartással párosul, akkor előbb-utóbb akad talán szponzor is, s ha mégsem, a ma pedagógusai és diákjai szerencsére legtöbbször találnak megoldást. Iskola, oktatási intézmény két dolgot nem nélkülözhet: tanárt és tanulót. A tanári kar legtöbb esetben adott, de a diákság évről évre változik, a régiek elballagnak, helyettük pedig újak jönnek ha jönnek. Kicsit mindig mások, s a demográfiai előrejelzések szerint egyre kisebb lesz az a sokaság, amiből az iskolák akár a mégoly remek iskolák is meríthetnek. Ez a mennyiségi kérdés és a minőségi? Létkérdés tehát, hogy legyen utánpótlás, legyenek olyan szülők, és minél jobb képességű diákok, akik minket választanak. Az iskolamarketing fontossága megkérdőjelezhetetlen, s ha számba vennénk azokat a területeket, ahol szerepet kaphat ez a funkció, hosszú lenne a sor. 14 Budapesti Nevelő

15 A teljesség igénye nélkül: milyen az iskola híre, megítélése (szakmai és civil körökben), milyen az arculata, légköre, az ott folyó oktató-nevelő munka színvonala, mérhető és nem számszerűsíthető mutatói, eredményei, ezek kommunikációja Ebben a cselekvés sorozatban fentiekkel összhangban az egyik legfontosabb feladat: a beiskolázás marketingje. Mi tudható az iskoláról, mennyire hiteles a szűkebb és tágabb közvélemény ítélete, milyen az iskola jövőképe (van-e egyáltalán s ha igen, tervezett-e), milyen értékrendet fogad el és képes elfogadtatni. Sokan hangoztatják a közintézmények feladatait elemezve: szolgáltató tevékenységet kell folytatni van ebben igazság, de ahogyan például az egészségügy, úgy a közoktatás szervezése is akkor lesz eredményes, ha hatékonyan ötvöződik a szakmai hozzáértés a nyújtható szolgáltatások és a rendelkezésre álló erőforrások lehetőségeivel. Kulcskérdés, hogy a szervezet milyen kapcsolatban van környezetével. ez a megállapítás is a fent idézett Pavluska cikkből való. Ha november, akkor Nyitott Kapuk A Békésy György Szakközépiskola majd egy évtizede szervezi meg immár hagyományosan, minden év novemberében a beiskolázási marketingmunka egyik leglátványosabb eseményét, a Nyitott Kapuk rendezvényeit. Mivel a marketing ebben az iskolában nem csak vezetési és működtetési szemléletmód, de az oktatás, ezen belül a szakmai alapozás része, választható érettségi tárgy is, a rendezvény szervezésében és bonyolításában a diákok az Iskolai Diákbizottság szervező segítségével, tanáraik irányításával mint szervezők és idegenvezetők aktívan, színvonalasan és eredményesen vesznek részt. A bemutatás, a körséta érdekes színfoltja lehet egy-egy nyitott tanóra látogatása. Vidám perceket jelenthet a számítógépes játék, ahol a gazdaság törvényszerűségeit szimuláló számítógép mellett izguló csapatok tagjai nem csak az iskola diákjaiból, de a Nyitott Kapuk hetében a vendég gyerekekből és olykor a vállalkozó szellemű szülők soraiból is verbuválódhatnak, s a sikeresen próbálkozóknak a tárgyi jutalom sem marad el. Bizonyára így, vagy hasonlóan van ez sok más intézményben is, az viszont talán nem mindenhol gyakorlat, hogy kérdőívvel szondázzák a látogatókat, s ennek adatsorai érdekes megállapításokra, összehasonlításokra, következtetések levonására adnak lehetőséget az intézményi minőségirányítási program részeként, évről évre mérhető és összehasonlítható tendenciákat jelezve. A Nyitott Kapuk felmérésein a szülők-pedagógusok (azaz a felnőttek) és a nyolcadikos tanulók szinte ugyanazokat a kérdéseket kapták. Nagyon ritka eset, hogy valaki megtagadta volna az egy oldalas kérdőív kitöltését. Aki részt vett az iskolai körsétán s az azt követő kis közvélemény-kutatáson, annak iskolai kártyanaptár, az iskola arculatába illő, azzal harmonizáló könyvjelző vagy egyéb apró, praktikus reklám ajándék volt a jutalma minden évben valami más. 2010/2 15

16 Az idei felmérés kiértékelését követően az elemzett adatok bemutatása is rendben megtörtént a féléves nevelői értekezleten, az évek során hagyománnyá vált tehát az adatok prezentálásának ténye is. Ízelítőül következzenek azok az adatsorok, illetve azok elemzése, melynek segítségével bepillanthatunk egy peremkerületi szakközépiskola felmérésének eredményeibe, az információk és a néhány konklúzió talán szolgálhat egyéb tanulsággal is. Iskolánkba általában sokszoros a túljelentkezés, de tudjuk: egy-egy nyolcadikos nagyon sok helyre adhatja be jelentkezési lapjait. Általában négy osztály indul, egy nyelvi előkészítő és három normál tantervű osztály, tehát gyereket veszünk fel novemberében szakközépiskolánkban 67 felnőtt és 190 tanuló látogatott el és vett részt felmérésünkben. Ez a tény azt jelenti, hogy a felvehető diákok kétszerese tiszteli meg intézményünket a Nyitott Kapu ideje alatt, a már idejárók körében történt visszakérdezés adatai szerint iskolánk felvett tanulóinak 80-90%-a járt itt nyolcadikosként a rendezvényen, vagy testvére, ismerőse révén más nyílt iskolai esemény kapcsán (szalagavató, ballagás, előadások), tehát nem ismeretlenként választott minket. Az elmúlt évekhez képest ez némi csökkenést jelent, sok éven keresztül 100 db körül tudtunk felnőtt és 200 db körül tanulói kérdőíveket értékelni. Már annak okát is jó lenne tudni, hogy miért a felnőtt látogatók száma csökkent radikálisan? Csak találgatni lehet, de reménykedjünk, hogy véletlenül sem a szülők, netán a pedagógusok közönye áll a jelenség hátterében! Arról nem tudunk beszámolni, hogy a felnőtt válaszadók pedagógusként vagy szülőként látogattak hozzánk, de egy későbbi kérdés kapcsán (szervezetten vagy egyénileg történt-e a látogatás) következtetni lehet az arányra. Eszerint a szervezetten látogatók száma csökkent és nem változott jelentősen az egyéni (családi) látogatások mértéke. A további elemzések is azt sugallták, hogy az általános iskolák egy része mintha kivonulni látszana e feladatkörből (akad, ahol nyíltan ki is mondják: keressen a szülő helyet a gyerekének, ez nem a nyolcadikos osztályfőnök feladata (?)). Elgondolkodtató tény az is, hogy eddig olyan jelenséget még elvétve sem tapasztaltunk, hogy akár a felnőttek, akár a gyerekek ellentmondásos, értékelhetetlenül kitöltött kérdőíveket adtak volna ki a kezükből. Idén ez a jelenség mind a két kategóriában kimutatható volt (mindamellett, hogy a kérdőívek tartalma, formája a mérések során nem változott érdemben). Még furcsább, hogy előfordult jópofizó, humorosnak szánt, de idétlenné sikeredett, komolytalanul kitöltött kérdőív nos, erre sem volt eddig példa! Akik nem választanának minket A látogatás végén kitöltött kérdőívek tanulsága szerint (a szülői-tanári válaszok tekintetében) az derült ki, hogy 5 százalékuk ha most kellene dönteni nem 16 Budapesti Nevelő

17 választaná-ajánlaná az iskolát. (Racionális érv, hogy nálunk nincs olyan idegen nyelv, amit ő preferálna, de a megítélés, miszerint az iskola túl erős, illetve túl gyenge nyilván nézőpont kérdése.) A diákok a fenti kérdésre 3 százalékban adtak elutasító választ, itt az okok szerteágazóbbak, a fentiek mellett megjelent szempontként a földrajzi távolság, az elsajátítható szakmai alapozás elutasítása illetve a preferálandó szakmai képzés hiánya. A nem választók aránya nem jelentős, érdemesebb tehát azokkal foglalkozni, akik választanák az iskolát, vizsgáljuk meg, mit tartanak ők preferálandó erénynek. A pozitív válaszadók véleményének megoszlása Motívumok (Több választ is be lehetett jelölni, sorrendet nem kellett megadni.) Akik választanák az iskolát (%) Felnőttek (az összes felnőtt látogató 91%-a) Tanulók (az összes nyolcadikos látogató 94%-a) Iskola külseje, rendezettsége, esztétikuma Iskola közelsége, földrajzi helyzete Fogadó tanárok, diákok viselkedése Iskola felszereltsége Tanulható szakmák, orientáció Az iskola diákjairól alkotott kép A látogatott tanóra Az iskola híre, megítélése Egyéb 2 A táblázatból kiolvasható: a felnőttek és a gyerekek preferenciasora majdnem megegyezik, különbség, hogy a felnőttek esetében az iskola megítélése megelőzi a diákokról kialakított kép fontosságát. Érdekes, hogy évek óta az iskola esztétikus külseje a legfőbb vonzerő, de az eddigi átlagos 70-75%-os fontosság idén a szülőknél felszökik 82%-ra, míg a diákok esetében ez 65%-ra csökken! (Vajon e tény mutat-e korrelációt azzal a jelenséggel, miszerint a mindennapokban egyre nehezebb megóvni a diákok rongálásaitól az iskola felszerelését, berendezési tárgyait? Az oktalan vandalizmus egyre agresszívebb és egyre félelmetesebb méreteket ölt.) Figyelemre méltó az is, hogy a látogatott tanóra nem jelentős tényező a választásban, egyik csoport esetében sem. A bemutató órát tartó tanárokat ugyanúgy meglepte, mint az órán résztvevő diákjainkat, hogy sok esetben nem a látogató nyolcadikosok magatartása volt zavaró, hanem a szülők devianciája súrolta az elviselhetőség határát. Felmerül a kérdés: mi várható attól a tanulótól, akinek a szülők ilyen példát mutatnak? 2010/2 17

18 Az információáramlás hatékonysága A kommunikációs csatornák vizsgálata a következő preferenciákat mutatta a kérdőívben feltett kérdés alapján (Honnan szerzett/szereztél tudomást iskolánkról, a Nyitott Kapuk rendezvényeiről?): Kommunikációs csatorna neve Felnőttek Tanulók (Több választ is be lehetett jelölni, sorrendet nem kellett megadni.) Pályaválasztási könyv, kiadvány Iskola honlapja Iskolába járó nagyobb testvér, ismerős Szülők útmutatása Szóróanyag 17 9 Általános iskolai tanárok, osztályfőnök 6 13 Egyéb internetes fórum 3 7 A felnőttek preferenciája szórtabb, jobbára a honlapot látogatták. (Pályaválasztási kiadványt megnevezni érdemben egyetlen válaszadó sem tudott.) A szülői (rá)hatás alulreprezentált (14%-ra tartották a szülők saját útmutatásuk hatását, szemben a gyerekek 23%-os értékével), de ami leginkább elgondolkodtató, hogy az általános iskolák kommunikációs súlya mindkét csoport esetében aggasztóan kicsi (6 illetve 13%). Valóban ilyen elenyésző hatású lenne a tanárok tanácsa, azok presztizse a szülők körében, egy aránylag fontos döntés esetében. Vajon miért? Ismét felmerül a kérdés: az általános iskolák közül miért akarja néhány kivonni magát ebből a tevékenységből? Az adminisztratív feladatokon túl miért nem tesz meg mindent a szülők és tanulók informálás terén! Ismétlem: a látogató gyermekek száma majdnem ugyanannyi, de ezeket a gyerekeket miért kísérte kevesebb szülő és főleg pedagógus? Ezzel párhuzamosan: miért csökken évről évre a pályaválasztási szülői értekezletet igénylők száma? Miért vannak látványosan többen azok a szülők, akik a beiskolázással kapcsolatos legelemibb információkat sem tudják? A Nyitott Kapuk látogatásai során a mi iskolánk pedagógusai gyakran informálják a szülőket ezen a téren is, holott ez a felvilágosító-tájékoztató munka ismét csak inkább az általános iskola feladata lenne. Az érintett nyolcadikos tanulókat ők ismerik jobban, képességeiket, lehetőségeiket, szorgalmukat. (Üdítő kivételek természetesen akadnak, de a jelenség valós!) Vagy a szülők nem szeretnének szembesülni a gyermekeiket tanító pedagógusok véleményével, s inkább partizán akcióba kezdenek, s nem kérik ki a tanárok véleményét? Szintén tapasztalható az elemzés eredményeinek vizsgálata során de életkori sajátosságként is értelmezhető hogy a gyerekekre a kortárs csoportok hatnak 18 Budapesti Nevelő

19 legjobban, majd a szülőket követik e tekintetben a pedagógusok, mint kommunikátorok. Érdekes belegondolni abba, hogy egy fiatal jövőjét, pályaválasztását ebben a korban sokkal erősebben motiválja, hogy melyik iskolába megy, az éppen aktuális barátnő vagy haver, mintsem a többi logikus érv: a tehetség, az adottság, a hoszszabb távon is eredményes, netán piacképes szakma. Mintha a középiskolás időszak békés, melegedős eltöltése, a testi-szellemi megerőltetés redukálása, a túlélés, az igazi, felelős döntések elodázása lebegne a gyerekek szeme előtt, egyre nagyobb arányban vagy túl messzire vezet az a feltevés, hogy biológiailag talán előbb érnek, de a felnőtté válás, a szülőkről való leszakadás és a saját lábukra állás képessége és igénye egyre kijjebb tolódik. ( Divatba jön az örök infantilizmus?!) Hova és miért? Természetesen a leginkább közérdeklődésre számot tartó kérdéscsoport az, hogy a megkérdezettek meglátása szerint a vizsgált intézménytől elvonatkoztatva mi motiválja az iskolaválasztást általánosságban? Motívumok (Több választ is be lehetett jelölni, sorrendet nem kellett megadni.) Minek alapján választanak tanintézményt általánosságban (%) Felnőttek Tanulók Olyan ismerős, aki az adott intézménybe jár Intézmény híre, népszerűsége Más barátok, ismerősök Hirdetett képzések vonzereje Tanárok útmutatása, tanácsa Szülői szándék Egyéb (iskola közelsége, pályaválasztás, tanulmányi átlag stb.) 5 E táblázat adatai alapján megerősödni látszik, hogy az idejáró tanulók befolyásoló hatása nagyon erős, mintha valamiféle belterjesség alakulna ki az iskola régi, jelenlegi és majdani tanulói vonatkozásában. A szülők saját befolyásoló potenciáljukat nem értékelik túl itt sem, de az általános iskolák szerepe, súlya e tekintetben még jelentéktelenebb. Elgondolkodtató az is, hogy a szakmai képzés vonzereje sem annyira számottevő, mint ahogyan az kívánatos lenne. Néhány érdekesség a gyűjtött adatokból, mely gondolatébresztő lehet: a megkérdezettek 61%-nak járt vagy jár az iskolába nagyobb testvére illetve ismerőse, ez az arány az előző évek vonatkozásában egyre emelkedik, mind a felnőttek, mind a diákok körében csökkent a pályaválasztási szülői értekezlet iránti érdeklődés ez az intenzitás éveken keresztül nagyon magas arányban mutatkozott meg (volt, amikor a 95% feletti mértéket is túllépte), jelenleg 50% körül mozog, 2010/2 19

20 nőtt az egyénileg látogatók és csökkent a szervezetten (tanári kísérettel) érkező gyerekek illetve tanulócsoportok aránya (eddig minden évben a szervezetten látogatók száma volt a magasabb, a tendencia idén fordult meg először), nőtt a hiányos és ellentmondásosan kitöltött kérdőívek aránya (ilyen probléma eddig nem mutatkozott). Ez utóbbi jelenség vajon mutat-e összefüggést azzal a ténnyel, hogy az olvasott szöveg megértése, azaz az értő olvasás egyre nehezebb feladat elé állítja a kilencedikbe beiskolázott tanulók egyre magasabb arányát. (S vajon a funkcionális analfabetizmus a szülők körében is egyre nagyobb és nagyobb arányban fog majd mutatkozni?!) Végül egy újabb attitűd illetve trend: a felnőttek és a tanulók csoportjában is csökkent azon válaszadók aránya, akiknek iskolaválasztására nagyon erősen hatott volna az iskolában tett látogatás, ezzel párhuzamosan nőtt azok száma, akiket kicsit, vagy semmilyen mértékben nem befolyásolta az, amit iskolánkban látott. Itt is fordul a tendencia: eddig minden mérés esetében azok voltak nagyobb számban, akikre erősen hatott a látogatás, a fogadók kedvessége, ügyessége, készségessége, s kevesebben voltak azok, akiket nem, vagy nem lényegesen érintett a látogatás.. A fentiekben vázolt mérés és értékelés az iskola éves minőségbiztosítási programjának része, sőt, amikor a nevesített intézményi minőségbiztosítás általánosságban még terv szintjén sem létezett, iskolánk már akkor elkezdte ezt a szondázást, mintegy megelőzve saját korát. Az IMIP részeként: Végzősök az élet kapujában Kívánatos cél, s immár hagyomány az iskola szakmai életében a diákok projektmunkára szoktatása, ennek keretében akár önként, akár tanári hatás eredményeképpen több mérés és értékelés is történt már. Így volt ez ebben a tanévben is. Szondázták a tanulók a menza szolgáltatásait közvélemény kutatás keretein belül, de fenti témánkhoz a (végzős) 12. b osztály egyik önkéntes munkacsoportjának tevékenysége kapcsolódik szervesen, a kutatás elsősorban Herceg Katalin és Nagy Viktória tanulók szakmai érdeklődését és szorgalmát dicséri. Az érettségi előtt álló diákok szinte teljes körében (76 végzős tanuló 69 értékelhető kérdőívet juttatott vissza ez több mint 90%) arra keresték a választ Végzősök az élet kapujában című kutatásuk keretében, hogy mi motiválja a négy-öt évvel ezelőtti nyolcadikosokat most, végzősként az újabb életre szóló döntések meghozatalában. A kérdések nem csak a hogyan tovább lehetőségeit mérték fel, de firtatták a diákok jövőképét, az ország helyzetéről, elsősorban annak gazdaságáról alkotott véleményét is. (A kérdőívet a diákok szerkesztették, a kérdőívszerkesztés szakmai tananyag.) 20 Budapesti Nevelő