Tantárgy neve Anyanyelvi tantárgy-pedagógia II. TAB1311 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont: 2 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 0+2 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1310 Tantárgyfelelős neve és beosztása Imre Rubenné dr., főiskolai tanár A szemináriumokon való részvétel A hallgató a TVSZ figyelembevételével legfeljebb 3 alkalommal hiányozhat (igazoltan) a szemináriumról. Mulasztás esetén köteles beszámolni az adott téma ismeretéről, a tanultak pótlásáról. Ha a hallgató a szemináriumokról több mint három alkalommal hiányzik, nem kap aláírást. A hospitálásokon kötelező a részvétel, annak pótlására nincs lehetőség. A félév végi kollokvium feltétele: a kiadott feladatok (3) legalább megfelelt minősítéssel, határidőre történő elvégzése. A félév folyamán két csoportos hospitáláson való részvétel. A látott óra megbeszélését követően a hallgató önállóan készíti el az óra lejegyzését, elemzését, majd a hospitálás után egy hét múlva oktatójának benyújtja azt. Várható időpontok: október vége és november vége. Önálló óratervezet készítése. Témája: szövegfeldolgozás 2. osztályban. Az óratervezetet célok, feladatok meghatározásával együtt, a tanult szakmódszertani ismeretek birtokában kell elkészíteni tanítói írással, papíralapú nyomtatott formában. A konkrét tananyagot az első szemináriumon ismerhetik meg a hallgatók A tervezet beadási határideje: november vége. Tanítói írással elkészített füzet megírása. Határidő: december eleje. A félévközi teljesítmény (órai aktivitás, kiselőadás, mikrotanítás, beszámoló) beszámít a vizsgajegybe. Bárdossy Ildikó Dudás Margit Pethőné Nagy Csilla Priskinné Rizner Erika: A kritikai gondolkodás fejlesztése. Az interaktív és reflektív tanulás lehetőségei. Pécsi Tudományegyetem, Pécs Budapest, 2002. Kernya Róza (szerk.): Az anyanyelvi nevelés módszerei. Általános iskola 1 4. osztály. Trezor Kiadó, Budapest, 2008. Józsa Krisztián (szerk.): Az olvasási képességek fejlődése és fejlesztése. Dinasztia Tankönyvkiadó, Budapest, 2006. Molnár Edit Katalin: Az írásbeli szövegalkotás. In: Csapó Benő (szerk.) Az iskolai műveltség. Osiris Kiadó, Budapest, 2002 (193 217). Tóth László: Az írásbeli szövegalkotás pszichológiai alapjai. Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006.
Tantárgy neve Anyanyelvi tantárgy-pedagógia II. TAB1311 L Meghirdetés féléve 3. Kreditpont: 2 A konzultáció óraszáma 6 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB 1310 Tantárgyfelelős neve és beosztása Imre Rubenné dr., főiskolai tanár A konzultációkon való részvétel minden hallgató számára ajánlott. A félév végi kollokvium feltétele: a kiadott feladatok legalább megfelelt minősítéssel, határidőre történő elvégzése. Az elvégzendő írásbeli feladatok időpontja: november elejére előre kiadott témából óratervezet megírása, november végére tanítói írással elkészített füzet beadása. A beadandó óratervezet témája: szövegfeldolgozás 2. osztályban. Az óratervezetet célok, feladatok meghatározásával együtt a tanult szakmódszertani ismeretek birtokában kell elkészíteni tanítói írással, papíralapú nyomtatott formában. A két szövegből egyet kell választani! A szövegfeldolgozás témája: Mikszáth Kálmán: Madárfészek c. elbeszélés vagy Az öregember és a pokróc c. magyar népmese. Bárdossy Ildikó Dudás Margit Pethőné Nagy Csilla Priskinné Rizner Erika: A kritikai gondolkodás fejlesztése. Az interaktív és reflektív tanulás lehetőségei. Pécsi Tudományegyetem, Pécs Budapest, 2002. Kernya Róza (szerk.): Az anyanyelvi nevelés módszerei. Általános iskola 1 4. osztály. Trezor Kiadó, Budapest, 2008. Józsa Krisztián (szerk.): Az olvasási képességek fejlődése és fejlesztése. Dinasztia Tankönyvkiadó, Budapest, 2006. Molnár Edit Katalin: Az írásbeli szövegalkotás. In: Csapó Benő (szerk.) Az iskolai műveltség. Osiris Kiadó, Budapest, 2002 (193 217). Tóth László: Az írásbeli szövegalkotás pszichológiai alapjai. Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2006.
Tantárgy neve Irodalomtörténet I. TAB 2310 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 1+1 Gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) ---- Tantárgyfelelős neve és beosztása Kissné dr. Rusvai Julianna, főiskolai docens A foglalkozásokon való részvétel Az előadáson a részvétel ajánlott. A hallgató a TVSZ figyelembevételével legfeljebb 3 alkalommal hiányozhat (igazoltan) a szemináriumról. Mulasztás esetén köteles beszámolni az adott téma ismeretéről, a tanultak pótlásáról. Ha a hallgató a szemináriumokról több mint három alkalommal hiányzik, nem kap aláírást. A gyakorlati jegy megszerzésének feltételei: Egy szabadon választott szemináriumi téma feldolgozása, szóbeli előadása. Határidő folyamatos. Zárthelyi dolgozat az előadások és a szemináriumi témák anyagából. Javasolt időpont: december közepe. Írásbeli beszámoló a kötelező művek elolvasásáról. Határidő: november közepe és december eleje. Az elolvasandó művek listáját az első szemináriumon ismerhetik meg a hallgatók. Az érdemjegy kialakításában nagy szerepe van az órai aktivitásnak, a műelemzési feladatokban való aktív részvételnek, a szakirodalmi, valamint a kötelező irodalomban való tájékozottságnak. Falus Róbert: Az antik világ irodalmai. Neumann Kht., Budapest, 2005. http://mek.oszk.hu/04700/04714/ Gintli Tibor- Schein Gábor: Az irodalom rövid története 1. A kezdetektől a romantikáig. Jelenkor, Pécs, 2003. Johan Huizinga: A középkor alkonya. Európa Kiadó, Budapest, 1979. Szegedy- Maszák Mihály (szerk.). A magyar irodalom történetei. A kezdetektől 1800-ig. Gondolat Kiadó, Budapest, 2007. Szerb Antal: A világirodalom története. Magvető Könyvkiadó. Budapest, 2000.
Tantárgy neve Irodalomtörténet I. TAB 2310 L Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 2 A konzultáció óraszáma 6 Gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) ---- Tantárgyfelelős neve és beosztása Kissné dr. Rusvai Julianna, főiskolai docens A konzultációkon való részvétel minden hallgató számára ajánlott. A gyakorlati jegy megszerzésének feltételei: Egy szabadon választott téma feldolgozása, szóbeli vagy írásbeli bemutatása. Határidő folyamatos. Zárthelyi dolgozat a félévi témák anyagából. Javasolt időpont: december közepe. Írásbeli beszámoló a kötelező művek elolvasásáról. Javasolt időpont: november közepe vagy december eleje. Az érdemjegy kialakításában szerepe van a szakirodalmi, valamint a kötelező irodalomban való tájékozottságnak. Elolvasandó művek: Halotti beszéd és könyörgés Ómagyar Mária- siralom Margit- legenda Janus Pannonius 10 verse Balassi Bálint 10 verse Tinódi Lantos Sebestyén: Az udvarbírákról és kulcsárokról Gergei Albert: Árgirus históriája Ilosvai Selymes Péter: Toldi Apáczai Csere János: Az iskolák felettébb szükséges voltáról Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem Mikes Kelemen: Törökországi levelek (A 37. és a 112. levél) A kuruc költészetből (Csínom Palkó; Őszi harmat után; Rákóczi- nóta; Mit búsulsz, kenyeres) Gilgames (Részletek: Enkidu megteremtése; Az élet füve; A két barát utolsó beszélgetése) Biblia (Részletek: A világ teremtése; A második teremtéstörténet; a Paradicsom; A bűnbeesés) Kalevala (Részletek: A dalverseny; A szampó ácsolása) Prométheusz- mítosz Homérosz: Iliász vagy Odüsszeia Egy szabadon választott görög dráma (Pl. Szophoklesz: Oidipusz) Dante: Isteni Színjáték (Részletek: A sötét erdőben; Dante találkozása Vergiliusszal; A Pokol kapuja; A Pokol beosztása) Villon öt balladája Boccaccio: Dekameron (öt novella) Shakespeare egy szabadon választott drámája Antonio Bonfini: Beszélgetés a szüzességről és a házasélet tisztaságáról (Első könyv első három része) Galeotto Marzio: Mátyás király találó, bölcs és tréfás mondásiról és cselekedeteiről (A művek megtalálhatók önálló kötetekben, valamint Barta János- Klaniczay Tibor (szerk.) Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalomból I-II. ill. (mek.oszk.hu). A felkészüléshez ajánlott irodalom jegyzéke: Falus Róbert: Az antik világ irodalmai. Neumann Kht., Budapest, 2005. http://mek.oszk.hu/04700/04714/ Gintli Tibor- Schein Gábor: Az irodalom rövid története 1. A kezdetektől a romantikáig. Jelenkor, Pécs, 2003. Johan Huizinga: A középkor alkonya. Európa Kiadó, Budapest, 1979. Szegedy- Maszák Mihály (szerk.). A magyar irodalom történetei. A kezdetektől 1800-ig. Gondolat Kiadó, Budapest, 2007. Szerb Antal: A világirodalom története. Magvető Könyvkiadó. Budapest, 2000.
Tantárgy neve Bevezetés az irodalomtudományba TAB 2309 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont: 2 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Kissné dr. Rusvai Julianna, főiskolai docens A szemináriumokon való részvétel A hallgató a TVSZ figyelembevételével legfeljebb 3 alkalommal hiányozhat (igazoltan) a szemináriumról. Mulasztás esetén köteles beszámolni az adott téma ismeretéről, a tanultak pótlásáról. Ha a hallgató a szemináriumokról több mint három alkalommal hiányzik, nem kap aláírást. A félévközi ellenőrzések száma: 2. A zárthelyi dolgozat megírásának tervezett időpontjai: november vége, december közepe. Követelmények: A két zárthelyi dolgozat eredményes megírása, amely magába foglalja a szeminárium anyagát, valamint a kijelölt irodalom önálló feldolgozását. A kötelező és ajánlott irodalmak listáját az első szemináriumon ismerhetik meg a hallgatók. Bókay Antal: Irodalomtudomány a modern és a posztmodern korban. Osiris Kiadó, Budapest, 1997. Dobos István (szerk.): Olvasáselméletek. Bevezetés az irodalom elméleteibe. I., Kossuth Egyetemi Kiadó, 2001. Hima Gabriella: Az irodalomtudomány jelenkori irányzatai. Eötvös Kiadó, Budapest, 1999. Rohonyi Zoltán (szerk.): Irodalmi kánon és kanonizáció. Osiris Kiadó. Budapest, 2001. Szili József: Az irodalomfogalmak rendszere. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1993.
Tantárgy neve Bevezetés az irodalomtudományba TAB 2309 L Meghirdetés féléve 5. Kreditpont: 2 A konzultáció óraszáma 6 Gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Kissné dr. Rusvai Julianna, főiskolai docens A konzultációkon való részvétel minden hallgató számára ajánlott. A félévközi ellenőrzések száma: 2. A zárthelyi dolgozat megírásának tervezett időpontjai: november vége és december közepe. Követelmények: A két zárthelyi dolgozat eredményes megírása, amely magába foglalja a félév anyagát, valamint a kijelölt irodalom önálló feldolgozását. A kötelező és ajánlott irodalmak listáját az első konzultáción ismerhetik meg a hallgatók. Bókay Antal: Irodalomtudomány a modern és a posztmodern korban. Osiris Kiadó, Budapest, 1997. Dobos István (szerk.): Olvasáselméletek. Bevezetés az irodalom elméleteibe. I., Kossuth Egyetemi Kiadó, 2001. Hima Gabriella: Az irodalomtudomány jelenkori irányzatai. Eötvös Kiadó, Budapest, 1999. Rohonyi Zoltán (szerk.): Irodalmi kánon és kanonizáció. Osiris Kiadó. Budapest, 2001. Szili József: Az irodalomfogalmak rendszere. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1993.
Tantárgy neve Korunk irodalma I. TAB 1308 Meghirdetés féléve 7. Kreditpont: 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 1+2 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB 1305 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Jenei Teréz, főiskolai tanár A foglalkozásokon való részvétel az előadáson ajánlott. Szemináriumról a hallgató a TVSZ figyelembevételével legfeljebb 3 alkalommal hiányozhat (igazoltan). Mulasztás esetén köteles beszámolni az adott téma ismeretéről, a tanultak pótlásáról. Ha a hallgató a szemináriumokról több mint három alkalommal hiányzik, nem kap aláírást. A félév végi kollokvium feltételei: Egy szabadon választott szemináriumi téma feldolgozása, szóbeli előadása. Egy szabadon választott szemináriumi téma írásbeli feldolgozása a kortárs magyar lírából. A műértelmezés terjedelme: 6 8 gépelt oldal. Beszámoló az olvasandó művekből. Elolvasandó művek: Bulgakov: Mester és Margarita (regény) F. Kafka: A per (regény) Marquez: Száz év magány (regény) vagy Szerelem a kolera idején (regény) Ionesco: A kopasz énekesnő (dráma) Németh László: Iszony (regény) Ottlik Géza: Iskola a határon (regény) vagy Kertész Imre: Sorstalanság (regény) Mészöly Miklós: Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról (elbeszéléskötet) vagy Szabó Magda: Az ajtó (regény) Esterházy Péter: Fuharosok (kisregény) Bevezetés a szépirodalomba c. kötetből Spiró György: Csirkefej (dráma) vagy Egressy Zoltán: Portugál (dráma) Gintli Tibor Schein Gábor: Az irodalom rövid története II. Jelenkor, Pécs, 2007. Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története 1945 1991. Argumentum, Budapest, 1993. Kundera, Milan: A regény művészete. Európa Könyvkiadó. Budapest, 2008. Szegedy-Maszák Mihály: Minta a szőnyegen. A műértelmezés esélyei. Balassi Kiadó, Bp., 1995. Szirák Péter: A magyar irodalmi posztmodernség. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, 2001.
Tantárgy neve Korunk irodalma I. TAB 1308 L Meghirdetés féléve 7. Kreditpont: 3 A konzultáció óraszáma 9 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB 1305 Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Jenei Teréz, főiskolai tanár A konzultációkon való részvétel minden hallgató számára ajánlott. A félév végi kollokvium feltételei: Egy szabadon választott szemináriumi téma írásbeli feldolgozása a kortárs magyar lírából. A műértelmezés terjedelme: 6 8 gépelt oldal. Beszámoló az olvasandó művekből. Elolvasandó művek: Bulgakov: Mester és Margarita (regény) F. Kafka: A per (regény) Marquez: Száz év magány (regény) vagy Szerelem a kolera idején (regény) Ionesco: A kopasz énekesnő (dráma) Németh László: Iszony (regény) Ottlik Géza: Iskola a határon (regény) vagy Kertész Imre: Sorstalanság (regény) Mészöly Miklós: Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról (elbeszéléskötet) vagy Szabó Magda: Az ajtó (regény) Esterházy Péter: Fuharosok (kisregény) Bevezetés a szépirodalomba c. kötetből Spiró György: Csirkefej (dráma) vagy Egressy Zoltán: Portugál (dráma) Gintli Tibor Schein Gábor: Az irodalom rövid története II. Jelenkor, Pécs, 2007. Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története 1945 1991. Argumentum, Budapest, 1993. Kundera, Milan: A regény művészete. Európa Könyvkiadó. Budapest, 2008. Szegedy-Maszák Mihály: Minta a szőnyegen. A műértelmezés esélyei. Balassi Kiadó, Bp., 1995. Szirák Péter: A magyar irodalmi posztmodernség. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, 2001.