Ügyiratszám: TA/2925-12/2011 NEMZETI MÉDIA - ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 499/2011. (IV.14.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (továbbiakban: Médiatanács) a Szabó Sándor Miklós médiaszolgáltatóval (a továbbiakban: Médiaszolgáltató) (3390 Füzesabony, Gyöngyösi Ifjúsági Iroda, Pf.: 15.) szemben hivatalból indított eljárásban meghozta az alábbi határozatot. A Médiatanács megállapítja, hogy a Médiaszolgáltató 2010. november 10-ei médiaszolgáltatása kapcsán megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelező rendelkezését, ezért a Médiatanács felhívja a Médiaszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. E határozat ellen fellebbezésnek nincs helye. A határozat felülvizsgálata a határozat közléstől számított 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, a Médiatanácshoz három példányban benyújtott keresetlevéllel kérhető. A keresetlevél benyújtásának e határozat végrehajtására halasztó hatálya nincs. Indokolás A Médiatanács az Rttv. 41. (1) bekezdés b) pontja alapján hatósági ellenőrzés keretében hivatalból vizsgálta a Médiaszolgáltató 2010. novemberi műsorfolyamát, amely során a november 10-ei műsorszolgáltatása kapcsán az Rttv. 90. (2) bekezdésének megsértését állapította meg. A kisközösségi rádió a műsoridejét megtartotta. A műsorkínálatában dominált a zene, hiszen a 21 óra 37 mp-nyi zenéhez csupán 2 óra 22 percnyi szöveg társult. A műsoridő több mint felében (12 óra 53 perc) rendezőelv nélküli, időkitöltő szereppel bíró popzenei betéteket közvetített a rádió, és ez önmagában is lehetetlenné tette a vállalt cél teljesülését. A hírműsorokra tett vállalás teljesült, hiszen azokat többnyire óránként, napi szinten összesen 58 percben tette közzé a rádió, ugyanakkor adós maradt a naponta kétszer jelentkező, helyi hírekkel kibővített anyaggal, és nem volt a műsorban a helyi közösség életével foglalkozó elemmel sem. A hatóság véleménye szerint a rádió műsorkínálata inkább egy homogén nagyközönséghez szól, mintsem egy közösséget szólít meg. A vállalt cél pedig az lenne, hogy a médiaszolgáltatása egy lakóhelyi kisközösség tagjainak fóruma legyen, vagyis lehetőséget nyújtson számukra arra, hogy céljaikról, törekvéseikről, tevékenységükről, híreikről, véleményükről, a közösséget érintő eseményekről tájékoztassa a csoport tagjait és más érdeklődőket, hallgatókat. Ennek a célnak egyetlen műsorszám sem felelt meg. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a médiaszolgáltatás alapvető célja a szórakoztatás lehetett. A műsorszám részletes tartalmi elemzése a határozat mellékletében került rögzítésre.
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. (1) bekezdésében foglaltak alapján a Médiatanács az Mttv. 167. (1) bekezdésében foglalt általános hatósági felügyeleti hatáskörében, az Mttv. 182. z) pontja alapján hivatalból megindította a hatósági eljárást, és a Ket. 51. (1) bekezdésében foglalt rendelkezésnek megfelelően 2011. február 4-én kézbesített levelében tájékoztatta a médiaszolgáltatót a hatósági ellenőrzés megállapításáról, egyúttal felhívta az ügyre vonatkozó nyilatkozatának megtételére. A felhívásnak a Médiaszolgáltató a 2011. február 23-án tett eleget. 2011. január 1-jén lépett hatályba a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.). Az Mttv. 216. (1) bekezdése szerint a törvény hatálya alá tartozó, a Médiatanács vagy a Hivatal előtt folyamatban lévő eljárásokban a törvény hatályba lépése után az Mttv. szabályait kell alkalmazni. Az Mttv. 216. (3) bekezdése szerint az Mttv. hatálybalépése előtt elkövetett jogsértésekre a jogsértés elkövetésekor hatályos anyagi jogi rendelkezéseket kell alkalmazni. Az Rttv. 90. (2) bekezdésének leginkább megfeleltethető szabály az Mttv. 63. (12) bekezdése, amely azonban hatósági szerződésre vonatkozó szabály, és a műsorszolgáltató a szerződését még nem alakította át hatósági szerződéssé. a Médiatanács hatáskörét ezért egyrészt az Mttv. 123. (1) bekezdése alapozza meg, (a Médiatanács az ORTT jogutódja) másrészt az Mttv. 207. (1) bekezdése amely alapján a meglévő műsorszolgáltatási jogosultságra vonatkozó szerződések azok hatósági szerződéssé történő átalakításáig tovább élnek. A fentiek alapján - az Mttv. alapján - a Médiatanács járt el és a törvénysértést az Rttv. rendelkezései alapján állapította meg. A Médiaszolgáltató válaszában az alábbiakat rögzítette. A Médiaszolgáltató vitatta a jogsértést A Médiaszolgáltató állítása szerint helyi, civil, amatőr tagok működtetik a rádiót, szerkesztik a zenéket. A Médiaszolgáltató nyitott arra, hogy a település lakosai is részt vegyenek a műsorok szerkesztésében, közösségi élettel foglalkozó műsorokat készítsenek. Korábban voltak ilyen műsorelemek, de mára egyre kevésbé élnek ezzel a lehetőséggel a helyi lakosok. A rádióra azonban szükség van, és igazodik a hallgatók igényeihez, amelyet jelenleg a több zenével szolgálja. A Médiaszolgáltató kéri a Médiatanácsot, hogy ha meg is állapítja a jogsértést, akkor se alkalmazzon pénzbüntetés szankciót, inkább a médiaszolgáltatás felfüggesztésével szankcionáljon, tekintettel a rossz anyagi helyzetére, és arra, hogy önkéntesekkel tudja csak működtetni a rádiót. A Médiatanács álláspontja a Médiaszolgáltató által előadottakra. A Médiaszolgáltatónak a nem nyereségérdekelt cél megvalósítására van vállalása a napi műsoridő 50 %-át meghaladó mértékben. A Médiaszolgáltató pályázatában nem nyereségérdekelt célnak a lakóhelyi közösség közéleti fórumaként szolgáló műsorszolgáltatást jelölte meg. A lakóhelyi közösség közéleti fórumaként szolgáló műsorszolgáltatás az, amikor a médiaszolgáltatás az adott közösségben élők számára nyújt lehetőséget a megszólalásra, funkciója a véleménynyilvánítás fórumának biztosítása. A Médiaszolgáltató pályázatában ennek megfelelő nyilatkozatot tett, és ezen jellegnek megfelelő műsorszámok sugárzásával kellett volna teljesíteni a vállalt célt. A Médiaszolgáltató a vizsgált napon nem szolgáltatott ennek megfelelő műsorszámot, ezért megsértette az Rttv. 90. (2) bekezdésben foglalt rendelkezést. 2
A hatóság az Rttv. 112. (1) bekezdés a) pontja alapján felhívja a Médiaszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. A rendelkezésre álló adatok alapján 2010. évben nem, 2011. évben még nem került megállapításra a médiaszolgáltatóval szemben az Rttv. 90. (2) bekezdés megsértése. A Médiatanács mérlegelte a jogsértés súlyát, a Médiaszolgáltató válaszát, és ezért az Rttv. 112. (1) bekezdés a) pontjában rögzített szankciót alkalmazta a Médiaszolgáltatóval szemben. A Médiatanács a fentiekben kifejtettek alapján a rendelkező rész szerint határozott. Az eljárás során a Ket. 153. (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. A jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ket. 72. (1) bekezdés da) pontján, továbbá az Mttv. 163. (1) és (3) bekezdésén valamint a 164. -on alapul. Budapest, 2011. április 14. A Médiatanács nevében Szalai Annamária elnök Dr. Vass Ágnes hitelesítő tag 3
A Médiatanács 499/2011. (IV.14.) számú határozatának melléklete Az NMHH a hatósági ellenőrzés keretében vizsgálta a Médiaszolgáltató 2010. november 10- ei médiaszolgáltatását, amely során a következőket tapasztalta: Üzemeltető: Szabó Sándor Miklós A különleges jogosultságot 1032/05 (VI. 2.) engedélyező határozat száma: Speciális célt és célcsoportot a lakóhelyi közösség közéleti fórumaként szolgáló szolgáló műsorszámok és műsorszolgáltatás arányuk: 51% Speciális karakterisztika: - Közszolgálati műsorarány: - Műsoridő: 24 óra/nap óránként hírek (összesen 52 perc), naponta két alkalommal helyi vonatkozású, bővített hírműsor. Éjszakai órákban zene, illetve 7-19 óra között a településnek szóló közösségi műsorok szerepelnek Megjegyzés: - A következő táblázatban szerepel be a rádió műsorkínálata (félkövérrel kiemelve a közszolgálati, szürke háttérrel a választott célt szolgáló műsoregységek): nettó Műsor címe kezdés vég idő zene szöveg zene (pop) 0:00:00 6:52:38 06:52:38 6:52:38 0:00:00 A Hírháló Magyarország hírei 6:52:38 6:56:30 00:03:52 0:00:00 0:03:52 Délelőtti Juice (gazdasági hírek, sporthírek) 6:56:30 8:10:16 01:13:46 1:06:45 0:07:01 A Hírháló Magyarország hírei 8:10:16 8:14:11 00:03:55 0:00:00 0:03:55 Délelőtti Juice (gazdasági hírek, sporthírek) 8:14:11 8:54:45 00:40:34 0:35:00 0:05:34 A Hírháló Magyarország hírei 8:54:45 8:58:37 00:03:52 0:00:00 0:03:52 Délelőtti Juice (gazdasági hírek, sporthírek) 8:58:37 9:54:35 00:55:58 0:51:45 0:04:13 A Hírháló Magyarország hírei 9:54:35 9:58:29 00:03:54 0:00:00 0:03:54 Sztárportré (Sík Olga emlékműsor) 9:58:29 10:24:33 00:26:04 0:21:31 0:04:33 Sporthírek 10:24:33 10:26:10 00:01:37 0:00:00 0:01:37 Sztárportré (Sík Olga emlékműsor) 10:26:10 10:54:33 00:28:23 0:19:46 0:08:37 A Hírháló Magyarország hírei 10:54:33 10:58:25 00:03:52 0:00:00 0:03:52 Sztárportré (Sík Olga emlékműsor) 10:58:25 11:24:36 00:26:11 0:22:21 0:03:50 Sporthírek 11:24:36 11:26:03 00:01:27 0:00:00 0:01:27 Sztárportré (Sík Olga emlékműsor) 11:26:03 11:46:56 00:20:53 0:15:32 0:05:21 reklám 11:46:56 11:47:44 00:00:48 0:00:00 0:00:48 Sztárportré (Sík Olga emlékműsor) 11:47:44 11:54:31 00:06:47 0:06:47 0:00:00 A Hírháló Magyarország hírei 11:54:31 11:58:23 00:03:52 0:00:00 0:03:52 Szieszta (popzene) 11:58:23 12:24:30 00:26:07 0:26:07 0:00:00 Sporthírek 12:24:30 12:25:56 00:01:26 0:00:00 0:01:26 Szieszta (popzene) 12:25:56 12:54:34 00:28:38 0:28:38 0:00:00 A Hírháló Magyarország hírei 12:54:34 12:58:24 00:03:50 0:00:00 0:03:50 Szieszta (popzene) 12:58:24 13:24:28 00:26:04 0:26:04 0:00:00 Sporthírek 13:24:28 13:25:55 00:01:27 0:00:00 0:01:27 Szieszta (popzene) 13:25:55 13:54:31 00:28:36 0:28:36 0:00:00 A Hírháló Magyarország hírei 13:54:31 13:58:21 00:03:50 0:00:00 0:03:50 Rockzenei magazin (fesztiválok, tehetségkutatás) 13:58:21 14:24:26 00:26:05 0:12:47 0:13:18 Sporthírek 14:24:26 14:25:52 00:01:26 0:00:00 0:01:26 Rockzenei magazin (fesztiválok, tehetségkutatás) 14:25:52 14:47:30 00:21:38 0:02:30 0:19:08 zene (pop) 14:47:30 14:53:06 00:05:36 0:05:36 0:00:00 4
A Hírháló Magyarország hírei 14:53:06 14:57:00 00:03:54 0:00:00 0:03:54 Kívánságműsor 14:57:00 15:22:29 00:25:29 0:25:29 0:00:00 Sporthírek 15:22:29 15:23:55 00:01:26 0:00:00 0:01:26 Kívánságműsor 15:23:55 15:49:59 00:26:04 0:26:04 0:00:00 A Hírháló Magyarország hírei 15:49:59 15:53:53 00:03:54 0:00:00 0:03:54 Kívánságműsor 15:53:53 16:22:04 00:28:11 0:28:11 0:00:00 Sporthírek 16:22:04 16:23:30 00:01:26 0:00:00 0:01:26 Kívánságműsor 16:23:30 16:48:35 00:25:05 0:25:05 0:00:00 A Hírháló Magyarország hírei 16:48:35 16:52:27 00:03:52 0:00:00 0:03:52 Kívánságműsor 16:52:27 17:21:56 00:29:29 0:29:29 0:00:00 Sporthírek 17:21:56 17:23:22 00:01:26 0:00:00 0:01:26 Kívánságműsor 17:23:22 17:48:17 00:24:55 0:24:55 0:00:00 A Hírháló Magyarország hírei 17:48:17 17:52:12 00:03:55 0:00:00 0:03:55 zene (pop) 17:52:12 18:42:34 00:50:22 0:50:22 0:00:00 A Hírháló Magyarország hírei 18:42:34 18:46:26 00:03:52 0:00:00 0:03:52 zene (pop) 18:46:26 19:39:17 00:52:51 0:52:51 0:00:00 A Hírháló Magyarország hírei 19:39:17 19:43:00 00:03:43 0:00:00 0:03:43 zene (pop) 19:43:00 20:40:43 00:57:43 0:57:43 0:00:00 A Hírháló Magyarország hírei 20:40:43 20:44:38 00:03:55 0:00:00 0:03:55 zene (pop) 20:44:38 23:59:00 03:14:22 3:14:22 0:00:00 Összesen: 23:59:00 21:36:54 2:22:06 Budapest, 2011. április 14. A Médiatanács nevében Szalai Annamária elnök Dr. Vass Ágnes hitelesítő tag 5