II. Béla Középiskola, Élelmiszeripari Szakiskola és Kollégium 7720 Pécsvárad, Vak Béla u.8. SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI S Z A B Á L Y Z A T Pécsvárad, 2004.
2 I. Munkaköri leírások Igazgató: 1. Az egyszemélyi felelősség elve alapján, felelős az intézmény eredményes működéséért. 2. Fő feladatait és jogkörét az 1993. évi Közoktatási törvény ide vonatkozó paragrafusai határozzák meg, melyet a területvezetőkkel a munkaköri leírásban foglaltak szerint megosztja. 3. Munkája során figyelembe veszi a nevelő-testület, az iskolavezetés, a szülői munkaközösség valamint a diákönkormányzat javaslatait. 4. Segíti, irányítja és ellenőrzi a területvezetők munkáját, és figyelemmel kíséri azok tevékenységét. 5. Dönt az iskolavezetés, valamint a szakszervezet véleményezésével jutalmazási kérdésekben. 6. Engedélyezi a dolgozók távolmaradását egyéni, indokolt kérelem, fizetésnélküli szabadság esetén. 7. Engedélyezi a dolgozók kiküldetését. 8. Betöltetlen állásokra pályázatot ír ki, ill. az iskolavezetés véleményezésével a jelentkezőket elbírálja. 9. Távolléte esetén tartós távollétet kivéve az intézmény irányításával kapcsolatos felelősségét nem ruházhatja át. 10. Elkészíti az intézet munkatervét, a tanárok beiskolázási és továbbképzési tervét. A szakszervezettel közösen évenként felülvizsgálja az intézet Kollektív Szerződését. 11. Miniszteri utasítás alapján kialakítja a tanév szervezeti kereteit, megbízza a külön tisztségeket ellátó dolgozókat. Elkészíti a tantárgyfelosztást. 12. Tartja a kapcsolatot a fenntartó Önkormányzattal ill. szakminisztériumokkal. 13. Tervezi, szervezi, ellenőrzi és értékeli az oktató-nevelő munkát. Észrevételeit értekezleteken a nevelőtestület elé tárja. Ellenőrzi, ellenőrizteti az oktatási dokumentumok helyes kitöltését, az iratselejtezést és a jegyzőkönyvek elkészítését. 14. Dönt a tanulók itt felsorolt ügyeiben: - tanulók felvétele, osztályba sorolása, - megszakított tanulmányok folytatása, - vizsgák és vizsgahalasztások ügyében, - bizonyítvány, másodlat kiadásában, - kárt okozó tanuló felelősségre vonása és a kár megtéríttetése ügyében.
3 15. Az igazgató helyettesével közösen, meghatározott rend szerint tartózkodik az intézetben. Együttes távollét esetén a gyakorlati oktatásvezetője a megbízott vezető. 16. Ellátja a közös irányítási kollégium működésével összefüggő feladatokat. 17. Felelős az érettségi és szakmunkás vizsgáztatás szervezéséért és lebonyolításáért. 18. Figyelemmel kíséri a pályázati lehetőségeket, az intézet nevében a pályázatokat benyújtja. 19. Félévente beszámolót ad az intézet gazdasági helyzetéről. Igazgatóhelyettes: Az igazgató egyszemélyi felelősségének érintetlenül hagyása mellett, felelős a szervezeti felépítésben meghatározott területek munkájáért. 1. Irányítja és ellenőrzi a közismereti oktatást. Indokolt óracseréket engedélyez. 2. Elkészíti a tanári, ügyeleti és helyettesítési beosztást. Javaslatot tesz osztályfőnök személyére. 3. Javaslatot tesz a hatáskörébe tartozó dolgozók jutalmazása kérdésében. 4. Segíti az iskola módszertani tevékenységét, az osztályfőnöki munkaközösség és a szülői munkaközösség munkáját. 5. Szervezi és irányítja a közismereti tantárgyi versenyeket. 6. Segíti az intézet végzős diákjainak pályaválasztási tevékenységét. 7. Elkészíti az órarendet. 8. Felelős a felvételi vizsgák megszervezéséért. 9. Ellenőrzi az egyéni felkészülő (szabadfelkészülés, magántanuló) tanulók tantárgyi vizsgáztatását. 10. Elkészíti a tanárok szabadságolási tervét. 11. Ellátja a fegyelmi bizottság elnöke teendőit. 12. Elkészíti a könyvtáros, kulturális nevelőtanár és a diákönkormányzatot segítő tanár munkaköri leírását. 13. Kapcsolatot tart az iskolaorvossal. 14. Elkészíti az éves statisztikai jelentést. 15. Felügyeli a tankönyvrendelést. 16. Felelős az igazgatóhelyettesi munkaköri leírásban foglalt tevékenységekhez kapcsolódó határidős feladatok teljesítéséért. 17. Az igazgató távolléte esetén, azt teljes jogkörrel helyettesíti. 18. Munkájáról félévenként írásbeli beszámolót készít ill. szóban beszámol az értekezleteken.
4 Gazdasági igazgatóhelyettes: Az igazgató egyszemélyi felelősségének érintetlenül hagyása mellett felelős a szervezeti felépítésben meghatározott területek munkájáért. 1. Gazdasági ügyekben az intézet vezetője megbízásából képviseli az intézetet. 2. Segítséget nyújt az intézet költségvetési tervezete elkészítéséhez. 3. Feladata az intézet rendelkezésére álló eszközök megőrzéséhez, rendeltetésszerű és gazdaságos felhasználásukhoz szükséges intézkedések megtétele. 4. Az intézet gazdasági és pénzügyi feladataira vonatkozó jogszabályok és intézkedések rendelkezéseinek érvényesítése. 5. A gazdálkodási és pénzügyi feladatok végrehajtásának rendelkezések szerinti ellenőrzése. 6. Az intézet bér- és munkaügyi tevékenységeivel összefüggő jogszabályok betartásának biztosítása. 7. A kötelezettségek és utalványozási rendelkezések ellenjegyzése a jogszabályok és gazdaságosság szem előtt tartásával. 8. A leltározás megszervezése, a selejtezés szabályszerűségének biztosítása. 9. Az intézet számvitelének, naprakészségének biztosítása. 10. A bizonylati fegyelem betartása. 11. A költségvetési beszámoló előírás szerinti és határidőre történő összeállítása. 12. A belső ellenőrzés megszervezése és biztosítása. 13. A gazdasági hivatal ügyrendjének elkészítése. 14. Technikai dolgozókat illetően munkaviszony létesítésére és megszüntetésére javaslattétel. 15. Közvetlenül irányítja a vezetése alá rendelt dolgozók munkáját. Gondoskodik a munka-, tűz- és balesetvédelmi előírások betartásáról. E dolgozókra vonatkozóan jutalmazásra, segélyezésre, fegyelmi felelősségrevonásra stb. az igazgatónak javaslatot tesz. 16. Vezeti a szabadságolási nyilvántartást. 17. Ellátja a gépkocsi előadói teendőket. 18. Végzi a bérgazdálkodással kapcsolatos feladatokat, nyilvántartások vezetését. 19. Ellátja a pénztár ellenőrzési feladatot. 20. Gondoskodik az igazgató rendelkezése alapján a dolgozók kinevezéséről, átsorolásáról, munkaszerződések megkötéséről ill. felbontásáról. 21. Gondoskodik a takarékossági intézkedések betartásáról. 22. Munkaköri leírást készít az intézmény gondnokának, iskolatitkárának.
5 Kollégiumvezető: Az igazgató egyszemélyi felelősségének érintetlenül hagyása mellett felelős a szervezeti felépítésben meghatározott területek munkájáért. 1. Munkája tervszerű végzése érdekében munkaterületére éves programot és ellenőrzési tervet készít, melyet jóváhagyásra az igazgatónak beterjeszt. Félévenként írásos összefoglaló jelentést készít. 2. Irányítja és ellenőrzi a kollégiumi nevelők munkáját. 3. Kijelöli a kollégiumi csoportokat és azok vezetőit. 4. Ellenőrzi a tanulóköri és egyéb foglalkozásokat valamint a nevelőtanárok adminisztratív tevékenységét. 5. Ellenőrzi a kollégium rendjét, fegyelmét, tisztaságát. 6. Gondoskodik a kollégium környékének járda, épület előtti valamint udvari rész rendjéről, tisztaságáról. 7. Elkészíti a kollégium házirendjét. 8. Javaslatot tesz a kollégium működéséhez szükséges tárgyi feltételek beszerzésére. 9. Gondoskodik az intézeti tulajdon védelméről, az előforduló rongálások kivizsgálásáról. Gondoskodik a baleset-, munka- és tűzvédelmi szabályok betartásáról. 10. Feladata a kollégiumban étkező tanulók bejelentése, az étkezés megszervezése és az étkezés alatti felügyelet biztosítása. 11. Vezeti a kollégiumi nyilvántartást. 12. Javaslatot tesz a hatáskörébe tartozó dolgozók besorolása, jutalmazása kérdésében. 13. Gondoskodik a szükséges helyettesítésekről. 14. Kapcsolatot tart az iskolaorvossal. 15. Feladata szorgalmi időben, szabad- és ünnepnapokon, szorgalmi időn kívül hétköznapokon is a kollégium üzemeltetése. 16. Nyári időszakra vonatkozóan felújítási tervet készít, melyet az igazgatónak engedélyeztetés végett bemutat. 17. Tevékenységéről félévenként írásbeli beszámolót készít.
6 A gyakorlati oktatás felelőse: 1. Szervezi, ellenőrzi és irányítja a gyakorlati oktatást. 2. Segítséget nyújt a tantárgyfelosztásban és az órarend elkészítésében. Éves látogatási tervet készít a gazdálkodói gyakorlati helyekre vonatkozóan, melyet jóváhagyásra az igazgatónak bemutat. A látogatások során a szakmai ellenőrzésen túl, az adminisztrációs munkát is ellenőrzi (napló, hiányzás, érdemjegyek). 3. Kapcsolatot tart fennt az illetékes gazdasági kamarával. 4. Szervezi és irányítja a szakmunkásvizsgák gyakorlati részét. 5. Szervezi és bonyolítja a házi és országos szakmai tanulmányi versenyeket. 6. Részt vesz a beiskolázási tevékenységben. 7. Előkészíti a gazdálkodó egységekkel kötendő együttműködési megállapodásokat, és gondoskodik azok előírt határidőre történő megkötéséről. Figyelemmel kíséri a szerződésben foglaltak teljesítését. 8. Munkájáról félévenként beszámolót készít, melyet az év végi értekezleten bemutat. 9. Segítséget nyújt a házirend elkészítéséhez, a gyakorlati oktatásra vonatkozóan. 10. Elkészíti a nyári gyakorlatok beosztását, melyet jóváhagyásra az igazgatónak bemutat. 11. Felelősséggel tartozik az iskola audiovizuális (televízió, video, írásvetítő) eszközeinek műszaki állapotáért, karbantartásáért. 12. Külön nyilvántartás alapján engedélyezi az előbbi pontban jelzett eszközök magánhasználatát (nyári, téli szünetek). II. Iskolai közösségek: 1. Nevelőtestület A nevelőtestület a nevelési-oktatási intézmény pedagógusainak közössége, nevelési és oktatási kérdésekben az intézmény legfontosabb tanácskozó és határozathozó szerve. Tevékenységéről részletesen az Közoktatási Törvény 56-57. -a rendelkezik. A nevelőtestület döntési jogkörébe tartozik: - A Szervezeti és Működési Szabályzat ill. annak módosításának elfogadása. (A technikai dolgozók is véleményezik a szabályzatot.) - Az intézmény éves munkatervének elfogadása. - Az iskola képviseletében eljáró pedagógus kiválasztása. - Házirend elfogadása.
7 - A pedagógus továbbképzés alapelveinek megfogalmazása. - A pedagógusok minőségi pótlék alapelveinek megfogalmazása. - A tanulók fegyelmi ügyeiben való döntés. A fentieken túlmenően minden olyan kérdésben, mely az intézet nevelési-oktatási tevékenységére széles körben kiterjed. (Indítandó szakok, felvételi eljárás, névhasználat, stb.) A nevelőtestület értekezletei: Tanévnyitó Tanévzáró Félévi Nevelési Rendkívüli nevelőtestületi értekezletet kell összehívni, ha a nevelőtestület tagjainak 25 %-a azt kéri. Döntéseit személyi kérdéseken kívül nyílt szavazással hozza. A nevelőtestületi értekezletekről jegyzőkönyv készül. 2. Munkaközösségek: Intézetünkben két szakmai (élelmiszeripari és osztályfőnöki) munkaközösség működik. a) Élelmiszeripari munkaközösség: Feladata segítségnyújtás a pályakezdő tanárkollegák számára, segítségnyújtás a szakmai vizsgák megszervezéséhez. Aktívan részt vesznek az országos szakmai tanulmányi versenyre készülő tanulók felkészítésében. Éves munkatervükben javaslatot tesznek új a szakképzést segítő modern eszközök beszerzésére. A munkaközösségvezető részt vesz a kibővített iskolavezetés űlésein. Éves munkájukról beszámolót készítenek. A közösséghez kapcsolódtak az informatika tanárok. b) Osztályfőnöki munkaközösség: Feladata segítséget nyújtani az éves munkaterv összeállításához, az osztályfőnökök (tanárkollegák) észrevételeinek, javaslatainak összegyűjtése. A munkaközösség vezetőjének feladata a naplók és az adminisztrációs iratok időszakos ellenőrzése, a hiányosságok feltárása. Évente két alkalommal munkaközösségi megbeszéléseket tartanak, melyben meghatározzák az oktató-nevelő munkára vonatkozó feladatokat. A munkaközösségvezető részt vesz a kibővített iskolavezetői űléseken és évente beszámolót készít a munkaközösség munkájáról. A munkaközösségvezetőket az igazgató bízza meg a szakmai munkaközösségek kezdeményezése alapján. A megbízás ideje: 3 év.
8 2/A. Szülői szervezet: - Az iskola életében a szülők képviseletét az iskolai szülői munkaközösség választmánya látja el. A választmány létrehozását az iskola igazgatóhelyettese koordinálja. - Az egy osztályba járó tanulók szülei alkotják az osztály szülői munkaközösséget. Az osztályok szülői munkaközösség vezetői elnököt választanak aki a választmány elnöke. - A szülői szervezet dönt saját működéséről. Képviseli a szülőket az oktatási törvényben megfogalmazott jogaik érvényesítésében. Véleményt nyilváníthat, javaslattal élhet a szülőkkel ill. tanulókkal kapcsolatos valamennyi kérdésben (ped.program, házirend, SZMSZ, munkaterv, érettségi stb.). 3. Iskolaszék: A Közoktatási Törvény rendelkezése értelmében az oktatási intézményben iskolaszék alakulhat. Működését, feladatait és jogait a törvény 59-61. -a tartalmazza. 4. Diákönkormányzat: A Közoktatási Törvény rendelkezése értelmében az oktatási intézményben és annak kollégiumában diákönkormányzat alakulhat. Működését, jogaikat a törvény 63-64. -a tartalmazza (a DÖK SZMSZ-e mellékelve). 5. A tanulók közösségei: Az azonos évfolyamra járó, közös tanulócsoportot (osztályt) alkotó tanulók osztályközösséget alkotnak. A közösség élén az osztályfőnök áll. (Munkaköri leírását lásd később.) Az osztályközösség tagjaiból tisztségviselőt választ: - osztálytitkár - pénztáros - képviselő a diákönkormányzatba 6. Az iskola közösségeinek kapcsolattartása: a) Igazgatóság és a nevelőtestület: - iskolavezetői űlés - értekezletek - egyéni v. munkaközösségi megbeszélések
9 b) Nevelők és a tanulók: - osztályfőnöki órák - szakmai órák - üzemi és iskolai gyakorlatok - tanórán kívüli elfoglaltságok (kirándulás, teadélután) - hirdetőtábla c) Nevelők és a szülők: - munkaközösségi ülés - vezetői értekezlet (szmk.vezetője) - hirdetőtábla - osztályfőnökök - nyílt nap - fogadóóra - szülői értekezlet. A kapcsolattartás időbeni elosztását, a konkrét eseményeket az iskolai munkaterv tartalmazza. 7. Az intézmény Kulturális Alapjának felhasználásáról (lsd.: Melléklet) III. Az intézet munkarendje: I. A tanév rendje: A tanév helyi rendjét az 1993. évi LXXIX. Törvény 40-42. -ában foglaltak figyelembe vételével tanévenként kell meghatározni. A tanév első napján tanévnyitó ünnepélyt, utolsó napján tanézváró ünnepélyt kell tartani. A tanév részletes rendjét OM rendelet alapján az éves munkaterv tartalmazza. Tartalmát az iskola elfogadott pedagógiai programja szerint kell megszervezni. A pedagógiai programot az aulában is ki kell függeszteni (tanuló, szülői hozzáférés). II. Az elméleti oktatás rendje: 1. Az elméleti oktatás rendjét a házirend tartalmazza, a Közoktatási Törvény 52-53. és a 69-72. -aiban foglaltak figyelembe vételével. 2. A tanítás helye az iskola központi épülete, a gyakorlóhelyek ill. a Pv-i ifj.vállallkozó Központ.
10 3. A tanítás kezdete: 7 óra 30 perc. 4. A harmadik óra után 15 perces, a többi óra között 10 perces szüneteket kell tartani. Az óraközi szünetekben a tanulók a tanteremben nem tartózkodhatnak. 5. Az elméleti tantárgyak óráinak rendszeres látogatása alól felmentett tanulók az igazgató által meghatározott időben és a nevelőtestület által meghatározott módon adnak számot tudásukról. 6. Az elméleti oktatás rendjével összefüggő további követelményeket az iskola házirendjében kell szabályozni. III. Gyakorlati oktatás rendje: 1. A gyakorlati oktatás megszervezésénél a Szakképzési Törvény illetve a Munka törvénykönyve ide vonatkozó részét kell figyelembe venni. 2. A tanulók gyakorlati oktatása intézeti, gazdálkodói (vállalkozó) gyakorlóhelyeken történik együttműködési megállapodások alapján. 3. A gyakorlati oktatás napi kezdésének és befejezésének idejét a tanműhely házirendben és az üzemi munkarendhez igazodóan kell meghatározni. 4. A gyakorlatok alatt az oktatási idő döntő hányadát a tényleges tanulói gyakorlatok kell hogy képezzék, de emellett lehetőséget kell adni gyakorlat előtti megbeszélésre ill. gyakorlat utáni összegző értékelésre. 5. A nyári összefüggő gyakorlat időtartamát, tematikáját a tanterv határozza meg. A gyakorlati oktatás felelősei látogatják a tanulókat a gyakorlat ideje alatt. 6. A gyakorlati oktatás rendjével összefüggő további követelményeket a házirendben kell szabályozni. IV. A tanórán kívüli foglalkozások szervezeti formája, rendje: Diákkörök, szakkörök létrehozásának, működésének feltételei: 1. A tanulók érdeklődésének, mozgásigényének kielégítése érdekében szakkörök, tömegsport-rendezvények szervezhetők, az iskolai költségvetés terhére. A szakkörök számát, jellegét az igényfelmérés és az iskolai feltételek számbavétele után az igazgató állapítja meg az érdekelt szaktanárok bevonásával. 2. A szakkörök működési ideje szeptember 30-tól május 30-ig tart, heti 1-2 órás elfoglaltsággal.
11 3. A szakkörök minimális létszáma: 5 fő. 4. A szakköri foglalkozásokról, hiányzásokról naplót kell vezetni, melyet a szakkör vezetője időszakonként az igazgatóhelyettesnek bemutat. 5. A szakkör tevékenységéért a szakkör megbízott vezetője felel. 6. A szakkörök tagjai rendeltetésszerűen használják a számukra biztosított helyiségeket, eszközöket. Kulturális tevékenység: 1. A kulturális tevékenység egyik színtere az intézeti könyvtár, melyet a könyvtáros (pedagógus) irányít. 2. A könyvtáros munkáját a nevelési igazgatóhelyettes felügyeli, feladatait munkaköri leírás tartalmazza. (Munkaköri leírás és működési szabályzat mellékelve.) 3. A kulturális tevékenység szervezésében figyelembe kell venni a tanulóközösség igényét, véleményét. 4. A kulturális tevékenység összefogója a kulturális nevelőtanár. Munkaköri feladatait teljes munkaidőben munkaköri leírás szerint végzi. Sporttevékenység: 1. Az intézetben folyó sportmunka szervezője és irányítója iskolai sportkör, amely tevékenységét éves program alapján, valamint saját szabályzata alapján végzi. A szabályzatot az iskolai sportkör elnöke készíti el. (Jegyzőkönyvek mellékelve.) A mindennapos testedzés formáját, időbeosztását az intézmény Pedagógiai Programja tartalmazza. Diáknap: Az intézet lehetőséget biztosít évente egy alkalommal diáknap megszervezésére. Ennek programjáról a diákönkormányzat gondoskodik, mely programot előzetesen egyeztet az igazgatóhelyettessel ill. kollégiumvezetővel.
12 V. A tanulók felvétele és továbbhaladása: 1. A tankötelezettségre vonatkozó jogszabályok rendelkezései az iskolai tanulóra annak a tanévnek a végére érvényesek, amelyben a tanuló a 16. életévét betölti. 2. Az iskola anyakönyvben tartja nyilván tanulóit. 3. Felvétel a kilencedik osztályba: - az iskola első osztályába az a tanuló vehető fel, aki az általános iskola 8.osztályát sikeresen elvégezte, 22. életévét a felvétel naptári évében nem töltötte be, továbbá a választott szakra előírt egészségügyi és egyéb követelményeknek megfelel, - a felvételről első fokon az igazgató dönt az általános iskolában elért tanulmányi eredménye vagy felvételi vizsga eredménye alapján, - a felvételi eljárás egyéb kérdéseit külön utasítás szabályozza, - beírás az első évfolyamba a közlöny által megjelölt időintervallumban történik. 3/A. Felvétel szakképző 1/9. évfolyamra: 16 év, 8.ált., eü.követelmény. Nevelőtestületi hozzájárulás saját szakiskolai tanuló esetében. 4. Felsőbb osztályba lépés: feltételeit a Közoktatási Törvény 70-71. -ai tartalmazzák, melynek legfontosabb eleme: a tanuló magasabb évfolyamba akkor léphet, ha az előírt tanulmányi követelményeket legalább elégséges minősítéssel zárta és összefüggő nyári gyakorlat előírása esetén azt teljesítette. 5. Osztályismétlés: A középiskolai osztályokban évismétlésre a tankötelezettség teljesítése után csak a nevelőtestület hozzájárulásával lehetséges! Osztályismétléssel folytathatja tanulmányait az a tanuló a nevelőtestület javaslatára: - aki a tanév végén vagy osztályozó vizsgán kettőnél több tárgyból elégtelen osztályzatot kapott, - aki tanév végén gyakorlatból elégtelen osztályzatot kapott, - aki a javítóvizsgán nem felelt meg vagy igazolatlanul nem jelent meg, - akit igazolatlan mulasztás miatt a tanulók sorából töröltek illetve fegyelmi vétség miatt a megkezdett tanév folytatásától eltiltottak, - aki az összefüggő nyári szakmai gyakorlatot nem végezte el vagy annak értékelése elfogadhatatlan, - aki igazoltan ugyan, de 250 elméleti és gyakorlati óránál többet mulasztott (nevelőtestületi döntéssel osztályozó vizsgát tehet), - aki egy tantárgyból 30 %-ot hiányzott,
13 - aki a gyakorlati képzésről igazoltan és igazolatlanul a gyakorlati képzési idő 20 %- ánál többet mulasztott, - aki tanulmányait tanév közben elfogadható (egészségügyi) indok nélkül szakította meg. A tanulók munkájának értékelési alapelveit és egyéb részleteit az intézet Pedagógiai Programja tartalmazza. 6. Átlépés másik iskolába: A tanuló másik azonos típusú illetőleg szakirányú iskolába való átvételi kérelmét teljesíteni kell: - egészségügyi ok miatt, - szülők lakóhely változása miatt, illetve ha - évfolyam ismétlésre utasítás esetén, ha a tanulmányoknak megfelelő szak leágazás miatt megszűnik. Az átlépés tényét a szükséges okiratokba (osztálynapló, anyakönyv, beírási napló, bizonyítvány) be kell jegyezni, a tanulót le kell számoltatni. Az a tanuló, aki ellen fegyelmi eljárás folyik, az eljárás befejeztéig nem kaphat engedélyt átlépésre. 7. Kimaradás: Kimarad a tanuló (tanulmányait megszakítja): - ha törvényes képviselője írásban kéri azt, - ha a tanév első munkahetén végéig bejelentés, igazolás nélkül távol marad az iskolai foglalkozásokról, - évfolyam ismétlésre utasítás esetén, ha az illető szak megszűnik. 8. Felmentés egyes tantárgyak tanulása alól: A Közoktatási Törvény 69. -a szerint alkalmazandó. 9. Magántanulói státusz: a Közoktatási Törvény 7. -a szerint.
14 10. Továbbtanulás: A középiskolai végzettséget megszerző tanuló továbbtanulását szülővel együtt működve elő kell segíteni. A továbbtanulásról ill. felvételről külön utasítás rendelkezik. A továbbtanulások felelőse az általános igazgatóhelyettes. VI. Mulasztások igazolására vonatkozó rendelkezések: 1. A késést vagy mulasztást az osztálynaplóba be kell jegyezni. 2. A késést vagy mulasztást a tanulónak igazolnia kell. 3. Igazoltnak kell tekinteni a tanuló távolmaradását: - ha előzetes engedélyt kapott a távolmaradásra, - beteg volt és ezt utólag az első tanítási napon igazolja (a betegséget bejelentette), - hatósági intézkedés, állampolgári kötelezettség teljesítése esetén. A késések elbírálását, a távolmaradásra vonatkozó engedélyek rendszerét a házirend szabályozza. 4. Ismételt vagy egymást követő 3 órát meghaladó igazolatlan mulasztás esetén az osztályfőnök írásban értesíti a szülőt. 5. Az összefüggő szakmai gyakorlat követelményeit nem teljesítette az a tanuló, aki a gyakorlatokról igazolatlanul távolmaradt ill. az igazolatlan órák szám az össz. óraszám 10 %-át meghaladja. Indokolt esetben az igazgató engedélyezheti az igazolt mulasztás pótlását meghatározott helyen és időben. VII. A közoktatásban alkalmazottak köre: A közoktatásban alkalmazottak köréről, alkalmazásuk feltételeiről illetve a munkavégzés egyes szabályairól a Közoktatási Törvény 15-17. -a, a pedagógusok jogairól, kötelességeiről a törvény 19. -a rendelkezik. Ezen belül a tanár feladatai: - osztályfőnöki, valamint az igazgató által a nevelő-oktató munkával kapcsolatos feladatok ellátása, - működjön közre az iskolaközösség kialakításában, fejlesztésében, - vegyen részt az érettségi és vizsgákon (felügyelő, kérdező, intézeti megbízott, jegyző),
15 - tartson szoros kapcsolatot az osztályfőnökkel, az osztályban tanító többi tanárral illetve szakoktatóval, - ellenörzőkönyv útján tájékoztatja a szülőt a tanulók előmeneteléről, - szaktárgytól függetlenül minden tanár kötelessége a helyes magyar beszédre és írásra nevelés, - vegyen részt szervezett továbbképzéseken, fejlessze szaktárgyi és általános műveltségét. Indokolt esetben, váratlan akadályoztatás esetén óracserét kérhet illetve minden egyéb esetben óracsere iránti kérelmet egy nappal előbb engedélyezteti az igazgatóhelyettessel. A szaktanárok speciális feladatai: - megismerteti a tanulókkal a munkavédelmi szabályokat, a gyakorlóhelyek berendezéseit, a munkával kapcsolatos eszközök, gépek, felszerelések kezelését és helyes használatát, - fegyelmileg és anyagilag felel a gondozására bízott eszközök, gépek épségéért, előírás szerinti karbantartásáért, - ismerje az elméleti órák oktatási tervét, látogassa az elméleti órákat, - kellő időben gondoskodjon a gyakorlatokhoz szükséges anyagok, eszközök beszerzéséről illetve azok gyakorlatra való előkészítéséről, - nyújtson segítséget a szakmunkásvizsgák gyakorlati részének lebonyolításában, - működjön közre a tanulók nyári összefüggő szakmai gyakorlatának szervezési munkáiban és felügyeletében. Az osztályfőnök: Az osztályfőnök személyét az igazgató nevezi ki a nevelőtestület véleményének kikérése után. Feladatai: - összehangolni a nevelési tényezőket a tanuló személyiségének alapos megismerése céljából, - segítségetnyújt az osztályközösség kialakításához, - meghatározott időben fogadóórát illetve szülői értekezletet tart, a közbenső időben az ellenörző útján tájékoztatja a szülőket a tanulók magatartásáról, általános tanulmányi munkájáról, - koordinálja az osztályban tanító tanárok tevékenységét,
16 - fordítson gondot a hátrányos helyzetű tanulókra, tartsa a kapcsolatot az ifjúsággondozó tanárral, - segíti az osztály szülői munkaközösség munkáját, - határidőre elvégzi a szükséges adminisztratív tevékenységeket (felmérések, statisztikai jelentés stb.), - figyelemmel kíséri az osztály tanulóinak órán kívüli elfoglaltságát (sport, énekkar, kulturális tevékenység). - a tanulókkal az egészségük és testi épségük védelmére vonatkozó elvárásokat, az elvárható magatartásformákat a szorgalmi idő megkezdésekor ismerteti. A legfontosabb elvárásokat az iskola házirendjében rögzíteni kell. Az ismertetés tényét és tartalmát az osztálynaplóban dokumentálni kell. - tájékoztatja a tanulókat minden tanév megkezdésekor tűzriadó, bombariadó és balesetek bekövetkezése során való tennivalóról. (Konkrét munkaköri leírás az SZMSZ végén.) VIII. A pedagógus oktató-nevelő munkájával összefüggő feladatokat ellátó megbízások: 1. Ifjúság- és gyermekvédelmi felelős /nincs betöltve / 2. Vöröskeresztes alapszervezetet segítő tanár 3. Intézeti könyvtáros 4. Diákönkormányzat vezetője 5. Tankönyvfelelős Fentiek számára a munkaköri leírását az igazgatóhelyettes készíti el. 6. Munka- és tűzvédelmi megbízott Munkaköri leírását az igazgató készíti el. 7. Iskolatitkár Munkaköri leírását a gazdasági igazgatóhelyettes készíti el. 8. Szabadidő felelős / nincs betöltve / Munkaköri leirását az igazgatóhelyettes készíti el. VIII/A. A nevelő-oktató munka belső ellenőrzésének rendje: Az oktató-nevelő munka ellenőrzésének feladata a pedagógusok valamint a tanulók munkájának objektív elbírálása. 1. Az igazgató ellenőrzi funkcióját a területvezetőkkel (igh., koll.vez., gazd.vez., gyak.okt.vez.) megosztva gyakorolja.
17 2. Az ellenőrző tevékenységnek tervszerűnek és rendszeresnek kell lennie. 3. Az ellenőrzések formái óra- illetve foglalkozások látogatása, beszélgetés, eredmény vizsgálat, beszámoltatás lehet. 4. Az ellenőrzések tapasztalatairól az igazgató a nevelési értekezleteken illetve év végi értekezleten beszámol. 5. A feladatait hanyagul ellátó pedagógust felelősségre vonja. IX. A könyvtár működése: 1. A könyvtár működéséről a 16/1998 (IV. 8.) MKM rendelet ide vonatkozó paragrafusai az irányadók. 2. A könyvtár csak az iskola tanulói és nevelőtestülete számára nyújt szolgáltatást. 3. A könyvtárba való beiratkozást, az adatok esetleges változását a könyvtáros dokumentálja. Ugyancsak a könyvtáros feladata a vásárolt könyvek, kiadványok, videoanyagok nyilvántartása is. 4. A könyvtár szolgáltatásait ill. annak feltételeit a könyvtárban ki kell függeszteni. 5. A könyvtár nyitvatartása: minden nap 9 00 14 00 ig. (Működési szabályzata, könyvtáros munkaköri leírása, gyűjtőköri szabályzata mellékelve): X. Tanulók szervezett vélemény-nyilvánításának formái: Szervezett vélemény-nyilvánításra iskolánk tanulóközösségeinek a következő lehetőségeket biztosítjuk: - osztálygyűlések, - kollégiumi gyűlések, - megalakulás esetén diákönkormányzat. Ezen vélemények egy közösség véleményét tartalmazzák, mely legyen megoldást javasló, egyértelmű és a közösség akaratán alapuló. A felmerült kérdésekre az iskola igazgatója a közösségek vezetőivel való megbeszélés után köteles válaszolni. XI. Tanulók jutalmazásának elvei: 1. A tanulói közösségek, az egyes tanulók magatartásában, szorgalmában, tanulmányi és egyéb irányú munkában elért jó eredményért jutalmazni kell. 2. Jutalmazhat és jutalmazásra javaslatot tehet: - az intézet bármely pedagógusa,
18 - a gyakorlati oktatást biztosító gazdálkodó egység, - szülői munkaközösség. A tanulók jutalmazásának formái: 1. Dicséretek: a) Szóbeli dicséret, b) Írásbeli dicséret: - tanári (szakoktatói) - osztályfőnöki - igazgatói - nevelőtestületi Igazgatói dicséretre az osztályfőnök illetve az osztályban tanító tanárok javasolhatják azt a tanulót, aki az osztály vagy az iskola jó hírnevét gyarapítja, illetve tanulmányi eredménye alapján arra érdemes. c) Nevelőtestületi dicséret: az a tanuló kaphatja, aki az iskolaközösség érdekében folyamatosan jelentős, a kötelességen túlmenő tevékenységet végzett. Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen méltóan képviselte az intézmény színeit. d) Az igazgatói és a nevelőtestületi dicséreteket és fegyelmiket a hivatalos okmányokba be kell jegyezni. 2. Jutalmazások: a) Egyéni jutalmak: - oklevél, - tárgyjutalom b) Közösségi jutalmak: - szabadnap biztosítása, - színházlátogatás (az intézet gépjárművével) A közösségi jutalmak hiányzásmentességért illetve a legjobb tanulmányi eredményt elérő osztály számára biztosítható. (Szakmunkás-gimnázium külön értékelendő.) 3. A tanulót gazdálkodó egység is jutalmazhatja: A jutalmazás módját és formáját, a jutalom mértékét a gazdálkodó egység, az intézet igazgatójával egyetértésben állapítja meg. A jutalmazást az ellenőrző könyvbe, a nevelőtestületi dicséretet az anyakönyvi lapra és a bizonyítványba is be kell jegyezni.
19 4. A kollégium a tanulót tárgyjutalomban részesítheti. XII. Fegyelmező intézkedések: 1. Az a tanuló, aki a tanulói jogviszonnyal kapcsolatos kötelességeit szándékosan vagy gondatlanul megszegi, fegyelmező intézkedésben vagy súlyosabb esetben fegyelmi büntetésben részesítendő. A tanulók fegyelmi felelősségére vonatkozó szabályait a Közoktatási Törvény 76. -a tartalmazza. 2. A fegyelmező intézkedés és fegyelmi büntetés nevelési eszköz! Nem lehet megtorló, megalázó! 3. A tanulóval szemben alkalmazható fegyelmező intézkedéseket a házirend tartalmazza. 4. Fegyelmi tárgyalás: - a fegyelmi eljárás megindításáról a tanulót, annak törvényes képviselőjét illetve gazdálkodó egységnél, vállalkozónál elkövetett vétség esetén a gazdálkodó egységet és a vállalkozót is értesíteni kell. Az értesítésben meg kell jelölni a fegyelmi tárgyalás időpontját és helyét, azzal a tájékoztatással, hogy az értesítettek távolmaradása a tárgyalás megtartását nem akadályozhatja, - a fegyelmi tárgyaláson a tanulót tájékoztatni kell a kötelességszegésről, a rendelkezésre álló bizonyítékokról és a jogairól, (Közoktatási Törvény 76. 7., 8. pontja.) - a fegyelmi tárgyalást egy tárgyaláson kell befejezni, - a fegyelmi tárgyalás nyilvános, de a szülő kérésére a fegyelmi tárgyalás elnöke kizárhatja azt. A fegyelmi tárgyalásról jegyzőkönyv készül. - a fegyelmi bizottság 3 tagú: 1 enökből és 2 tagból áll, - a fegyelmi bizottság elnöke az igazgatóhelyettes, egyik tagja mindig az érdekelt osztályfőnök, a másikat alkalmanként az elnök jelőli ki, - a fegyelmi bizottság határozatot hoz, melyet a tárgyalás végén szóban később pedig írásban kell az érdekeltek részére megküldeni, - a fegyelmi határozat tartalmazza a határozatot hozó szerv megjelőlését, a határozat számát és tárgyát, a tanuló személyi adatait, a fegyelmi büntetést, a büntetés időtartamát, a felfüggesztés valamint a fellebbezési jogra való utalást. Az
20 indokolásnak tartalmaznia kell a kötelességszegés rövid leírását, a bizonyítékokat valamint a határozathozatal dátumát. A fegyelmi tárgyalás jegyzőkönyvét az elnök és az osztályfőnök, a fegyelmi határozatot az igazgató írja alá. 5. Fellebbezés: - az elsőfokú határozat ellen a tanuló illetőleg annak törvényes képviselője fellebezhet. A fellebbezési határidő 15 nap, melyet a fegyelmi határozatot hozó fegyelmi jogkör gyakorlójához kell benyújtani, - a benyújtott fellebbezést az első fokú egyelmi jogkör gyakorlója 8 napon belül köteles a másodfokú fegyelmi jogkör gyakorlójának megküldeni (jegyző részére), - a másodfokú fegyelmi bizottság elnöke az igazgató, tagjait a nevelőtestület választja (nem lehet tagja a bizottságnak az, aki az elsőfokúban valamilyen formában részt vett), - ha a szülő a másodfokú bizottság határozatával sem ért egyet a fenntartóhoz fordulhat jogorvoslatért. 6. Anyagi felelősség: - az intézet tanulóját tanulmányi ideje alatt kártérítési felelősség terheli az Közoktatási Törvény 77. -a szerint, - ha az iskolát kár éri, az igazgató köteles a károkozás körülményeit megvizsgálni, a károkozó(k) személyét megállapítani, - ha a tanuló kártérítési felelőssége megállapítható, a tanulót illetve a szülőt a kár megfizetésére írásban kell felszólítani, - ha a károkozó személyét nem sikerül megállapítani, a kárt szenvedett helyiséget, eszközt használó közösség (osztály, tanulószoba) köteles a kárt megtéríteni. Ehhez a kulturális alap pénzeszközeit is fel lehet használni a DÖK véleményezésével. XIII. Az intézeti hagyományok ápolásával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőmunkánkban törekedjünk a meglévő hagyományok ápolására, az iskolai életet színesebbé tevő új hagyományok kialakítására (szakképző nap, diáknap, kollégiumi nap, találkozás a vállalkozókkal). 2. Ünnepi megemlékezéseink: - tanévnyitó, tanévzáró, - március 15., október 23., - február 26. kommunista diktatúrák áldozatai,
21 - április 16. a holocaust áldozatainak emléknapja, - szalagavató, - ballagás alkalmából. 3. Az iskolai ünnepélyeken és programokon a nevelőtestület megjelenése kötelező. 4. Az intézet épületeit az ünnep jellegének megfelelően kell díszíteni és fellobogózni. A tanulóktól követeljük meg az ünnepi ruházatot. 5. Az ünnepélyeket az osztálynaplóba be kell jegyezni. 6. Klubdélután, osztályestek: - az osztályközösségeknek lehetőségük van klubdélutánok, osztályestek szervezésére az osztályfőnök vezetésével, - az események és azok szervezése nem történhet a tanulmányi munka rovására. 7. Tanulmányi kirándulások: - a tanulmányi kirándulásra fordítható tanítási napok számát a munkatervbe kell meghatározni, - a tanulmányi kirándulások mindenkor a tananyag elsajátítását, elmélyítését, a tanuló látókörének bővítését szolgálják, - a többnapos kirándulásokat megfelelően elő kell készíteni, megfelelő számú kísérőt kell biztosítani (20 tanuló 1 tanár), - külföldi utakat az intézet igazgatójával előre kell egyeztetni, - a többnapos kirándulásokra az intézet autóbuszát 25 %-os kedvezménnyel lehet igénybe venni, - a tanulmányi kirándulásra a kollektív szerződésben leírtak szerint ügyeleti díj számolható el a heti munkaidőn felül. XIV. Az intézet létesítményeinek és helyiségeinek használati rendje: 1. Az intézet létesítményeit képezik: az intézet épületei a hozzátartozó udvarral és sportpályával, a kollégium épületei. a) A szaktantermek, szertárak, szakköri helyiségek, tanulói hálószobák, klubszobák kezelésével tanév elején az igazgató által kijelőlt teremfelelős anyagi felelősséggel kezeli és őrzi a rábízott felszerelést, anyagokat. b) Gondoskodik a rend betartásáról, ápolásáról.
22 c) A követelmények szem előtt tartásával javaslatot tesz az eszközök szükséges mértékű fejlesztésére. d) A használatra alkalmatlanná vált eszközöket és felszereléseket a selejtezési szabályzatban megjelőlt módon jegyzőkönyv alapján selejtezheti. e) Ha a felelős személyében változás áll be, a helyiséget az igazgató megbízottja jelenlétében leltár szerint kell átadni. Az átadás-átvételi jegyzőkönyvet iktatni, és irattárba kell helyezni. f) A tantermekben, szertárakban, könyvtárban, szakköri helyiségben a tanulók csak felügyelettel tartózkodhatnak. A felszereléseket, műszereket csak a szaktanár illetve szakkörvezető személyes irányításával használhatják. g) A foglalkozások befejeztével a tanár utolsónak hagyja el a helyiséget, ellenőrzi annak rendjét (világítás, ablakok, oktatási eszközök). 2. Az intézet helyiségeinek átengedése: - Az intézeti helyiségeket ha az a rendeltetés szerű működést nem zavarja egyes esetekben át kell, más esetben át lehet engedni más célú használatra. - Az intézet helyiségeit át kell engedni: a) felkérés esetén országgyűlési helyhatósági választásokra, b) esetleg katasztrófa esetén. - Az intézet helyiségeit át lehet engedni költségtérítés fejében: a) különböző tanfolyamok szervezésére, b) társintézmények tanulói számára, c) ifjúsági és felnőtt turizmus szolgálatba állítására. d) az esti gimnázium oktatásához ( Pannon Gimn. ) 3. Az intézet szolgálati és házfelügyeői lakásaiért a bentlakó térítési díjat köteles fizetni, az idevonatkozó jogszabályok figyelembevételével (új lakástörvény). 4. A leltározás, selejtezés szabályait a Kollektív Szerződés rögíti. 5. Idegenek benttartózkodása: idegenek az épületben nem tartózkodhatnak, csak külön engedéllyel. Az engedélyt az igazgató adja (tornaterem, szaktanterem, konditerem haszn.).
23 XV. Az intézet kapcsolatai: 1. Felügyeleti hatóságok: - Önkormányzat PÉCSVÁRAD mint tulajdonos, - Baranya Megyei Önkormányzat PÉCS mint fenntartó, - Szakmai felügyelet: Oktatási Minisztérium, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, OKÉV - Szaktanácsadók: Országos Köznevelési Tanács, Közoktatáspolitikai Tanács, Agrárszakoktatási Intézet. 2. Kapcsolat gazdálkodó egységekkel: - az intézet a gyakorlati képzés, oktatás során kapcsolatban gazdálkodó egységekkel, vállalkozókkal, együttműködési megállapodást köt, - együttműködési megállapodásokat évente felül kell vizsgálni. 3. Kapcsolat más intézményekkel: - az intézet szoros kapcsolatot tart fenn, a hasonló pofilú szakmunkásképző intézetekkel, igazgatói, igazgatóhelyettesi lletve tanári szinten, - törekszünk az intézet eddig kialakult külföldi kapcsolatainak ápolására ( Rimaszombat) - társintézményekkel együttműködve évente egyszer diáktalálkozót szervezünk sport, kulturális és egyéb versenyekkel. Ennek koordinálásáért az igazgató a felelős. 4. Etikai előírások: - tanulók munkáját magáncélra igénybe venni nem lehet, - az oktatási intézményben az intézet dolgozói politikai tevékenységet nem folytathatnak, - a tanár saját iskolájának tanulóit magántanítványként díjazás ellenében nem taníthatja, - az iskola tanárai, tanulói továbbá ügynökök az iskola területén kereskedelmi tevékenységet nem folytathatnak, - az iskolai BÜFÉ működését külön szerződés rögzíti. - Különösen fontos a Közoktatásról szóló 2003 évi LXI tv. előirásainak betartása a tanulók hátrányos helyzetü megkülönböztetésére vonatkozóan.
24 XVI. Az iskola ügyvitele: Az iskola működése során keletkezett ügyiratok iktatását, kezelését, irattározását, selejtezését iratkezelési szabályzat tartalmazza. (Mellékelve) 1. Iskolai napló: - vezetéséért, rendbentartásáért, naprakészségéért az osztályfőnök a felelős, - az óravezető tanár a napló megfelelő részeit tintával az óra megkezdésekor tölti ki (bontott óra esetén a következő szünetben), - a mulasztások igazolása, összesítése, mulasztások, fegyelmi büntetések bejegyzése az osztályfőnök feladata, - a gyakorlati foglalkozások érdemjegyeit minden hónap végén a gyakorlati oktatás felelőse jegyzi be a naplóba. 2. Anyakönyv: - a tanuló személyi adatait, tanév végi osztályzatait, mulasztásai nyilvántartására az anyakönyvet és a beírási naplót az osztályfőnök vezeti, - az anyakönyvbe az adatokat a személyi igazolvány adatai alapján, a tantárgyak osztályzatait betűvel, a mulasztott órákat számmal az osztálynapló adatai alapján, a záradékot az előírt szöveggel kell bejegyezni, - az anyakönyv személyi és tanév végi adatainak az osztálynapló és a bizonyítványok adataival való egyeztetését két összeolvasó tanár közreműködésével az osztályfőnök végzi. Összeolvasás után az adatok megegyezését mindhárman aláírásukkal igazolják. - az anyakönyvben, bizonyítványban javítani csak a következő módon szabad: a hibás szöveget egyszeri áthúzással kell érvényteleníteni, a helyes szót az érvénytelenített szó fölé kell beírni. (Ráírással, radírozással, kaparással leragasztással javítani tilos!) - az anyakönyvet három illetően négy tanév folyamán előreláthatólag szükségessé váló tartalékbelívekkel együtt össze kell fűzni, az üresen maradt felesleges lapokat a 3. illetve 4. tanév befejezése után át kell húzni illetve az anyakövet be kell köttetni, - a megsemmisült vagy elveszett anyakönyv helyett az igazgató a rendelkezésre álló okiratok alapján pótanyakönyvet készít, - a bizonyítvány kitöltésére és vezetésére az anyakönyvhöz leírtak az irányadók. Térítési díjak: A Közoktatási Törvény rendelkezik arról, miért kell téríteni illetve tandíjat fizetni. A térítési és tandíj mértékét (tól-ig határok) minden évben a fenntartó határozza meg. A határokon belül az igazgató dönt, a nevelőtestület és a szülői munkaközösség véleményezésével.
25 Az étkezési díjat a gazdasági hivatal előírásai alapján kell beszedni a tanulóktól. Visszatérítés: előre (adott nap reggel 8 óra) távolmaradás esetén. A tanulók (és dolgozók) egészségügyi felügyelete és ellátása: Az iskola tanulói számára iskolaorvos áll rendelkezésre, aki az előírt szűréseket elvégzi. Részt vesz az egészségvédelmi programban, osztályfőnöki órán segítséget nyújt a nevelő részére. Orvosi rendelés minden nap az Egészségügyi centrumban. Tüdőszűrést és fogászati szűrést évente egy alkalommal szervezünk. Az intézet dolgozói számára évente egy alkalommal kötelező jellegű jogszabály által előírt foglalkozásegészségügyi vizsgálatot kell végezni. Mindennapi testedzés formái: Az iskola a tanulók számára a mindennapi testedzést a kötelező heti 3-4 óra testnevelés órán, és a szabadon választható délutáni sportfoglalkozásokon biztosítja. Az iskolában iskolai ISKOLAI SPORTKÖR működik. (Működéséről és megalakulásának jegyzőkönyve mellékelve.) Éves tevékenységét munkaterv alapján végzi. A testedzések során lehetőséget biztosítunk úszásra, lovaglásra és önvédelmi sporthoz is, 50 %-os szülői hozzájárulással. Teendő bomba,- és tűzriadó alkalmával: Jelzőcsengő vagy kolomp jelzésére az oktató tanárok felügyeletével a tanulók az udvarra vonulnak. Az intézet dolgozói áramtalanítás után a főbejárat illetve az alagsori kijáraton keresztül szintén az udvarra vonulnak. Az igazgató értesíti a rendőrséget és meggyőződik, hogy mindenki elhagyta-e az épületet. Év elején tűz- és balesetvédelmi valamint bombariadóról szóló tájékoztatót kell tartani a tanulók számára, melyet a naplóban adminisztrálni kell. XVII. Iskolarendszeren kívüli oktatás Az intézmény az alapító okiratban foglaltaknak megfelelően iskolarendszeren kívüli szakmai képzést végez. A képzésben azok a kollégák vesznek részt, akiket az intézmény igazgatója iskolai végzettségük alapján megbíz. Az iskolarendszeren kívüli oktatáshoz a fenntartó Baranya Megyei Önkormányzat a szükséges eszközöket (tanterem, eszközök, stb.) térítésmentesen biztosítja. A Szervezeti és Működési Szabályzat módosításait a szabályzat végére kell fűzni. A módosításokat a tantestülettel és fenntartó önkormányzattal el kell fogadtatni.
26 Ezt a Szervezeti és Működési Szabályzatot a II. Béla Középiskola, Élelmiszeripari Szakiskola nevelőtestülete a 2004. április 7-án tartott nevelőtestületi értekezletén elfogadta. Pécsvárad, 2004. április 15. Papp Gyula igazgató
II. Béla Középiskola SZMSZ mellékletek 1. oldal Tartalom Az iskola vezetési szerkezete... 2. Szempontok a minőségi munka értékeléséhez... 3. Iskolatitkár munkaköri leírása... 6. Gondnok munkaköri leírása... 8. Tankönyvfelelős feladatai... 10. Tűz- és munkavédelmi megbízott mk. leírása... 11. Gépkocsivezető mk. leírása... 12. Az intézmény kulturális alapjának felhasználása... 14. Iratkezelési szabályzat... 16. Jegyzőkönyv a sportkör megalakulásáról... 21. Kivonat a 98.06.26 tantestületi ért. jegyzőkönyvéből (sportkör)... 23. Gyűjtőköri szabályzat... 24. Gyűjtőköri szab. szakértői vélemény... 28. Könyvtári feladatok... 31. Könyvtáros munkaköri leírása... 33. Könyvtár működési szabályzata... 34. SZMSZ kiegészítés a 20/2001 korm. rend. alapján... 35. Kiegészítés az SZMSZ III. pontjához (munkaköpeny tanulóknak)... 36. Alapító okirat... 37. Jegyzőkönyv a DÖK SZMSZ elfogadásáról... 39. DÖK SZMSZ... 40. SZMSZ kiegészítés 99. okt. 21.... 44. Osztályfőnökök munkaköri leírása... 45. Élelmiszeripari munkaközösség-vezető mk. leírása... 47. Osztályfőnöki mk. vezető mk. leírása... 48. Gyermekvédelmi felelős mk. leírása... 49. A Baranya Megyei Önkormányzat nevelési-oktatási intézményei SZMSZ módosításának törvényességi vizsgálata... 50.
II. Béla Középiskola SZMSZ mellékletek 2. oldal
II. Béla Középiskola SZMSZ mellékletek 3. oldal Szempontok a minőségi munka értékeléséhez 1. Nyugdíj előtt álló kolléga, ha nyugdíjba vonu1ásáig: - 5 év van vissza: 20 %, - 4 év van vissza: 30 % - 3 év van vissza: 40 % - 2 év van vissza: 50 % - 1 év van vissza: 60 % összpontszám alapról indul. 2. Aki ellen az adott évben fegyelmi határozat van, minőségi pótlékban nem részesülhet. 3. Pályakezdő kollegák 2 évig minőségi pótlékban nem részesülhetnek. 4. Intézményünkben "új" kolléga 1 évig minőségi pótlékban nem részesülhet. 5. Országos tanulmányi, szakmai tanulmányi verseny döntőjébe jutott tanuló felkészítő tanára "alanyi" jogon részesül- az adott évben - minőségi pótlékban. 6. A pedagógus személyisége, teliesítménve. Ezen belül: * magatartás (viselkedés, megjelenés, kollegalitás, pontosság stb) * továbbképzéseken való részvétel, önképzés * tudományos fokozat, publikációk * a buktatás ok számának mértéke (15 %) - év végi eredmények alapján * tanári adminisztráció (naplóvezetés, tanmenetek alkalmazása, Összesen: osztályozás) 20 pont 7. Osztályfőnöki munka. Ezen belül értékelendő: * osztályfőnökség - 2 pont * szülőkkel való kapcsolattartás - 2 pont * osztályközösségi 'programok szervezése - 4 pont * hátrányos helyzetűekkel való foglalkozás - 2 pont * folyamatos kapcsolattartás az osztályban tanító (kollégiumi) kollegákkal - 2 pont * osztályfőnöki adminisztráció (napló, hiányz., pótlások, anykv.lapok stb.) - 6 pont * továbbtanulókkal való külön foglalkozás (végzős osztályok es etén) - 2 pont Összesen: 20 pont
II. Béla Középiskola SZMSZ mellékletek., ~' 8. Tehetséggondozás 1 - ezen belül: * felkészítés megyei, területi, országos versenyekre - 4 pont * pályázatokon való részvétel - 2 pont * tantárgyi, sportvetélkedő szervezése - 2 pont * szakkörvezetés - 2 pont * nyelvvizsgára, felvételire való felkészítés - 2 pont * érettségire, szakmunkásvizsgára való felkészítés - 2 pont Összesen: 14 pont 9. Tehetséggondozás II - ezen belül: * korrepetálás (heti egy órán felül) * hátrányos helyzetűekkel való foglalkozás (osztályokból összevonva) * az etnikai kisebbségeket érintő pályázatokon való részvétel Összesen: 6 pont 10. Az iskola vezetésének tagja. * igazgatóhelyettes * gyakorlati oktatásvezető * munkaközösség-vezető * közalkalmazotti tanács elnöke * szakszervezeti titkár * minimum 10 éves törzsgárda tagsággal rendelkezik Összesen: 4 pont ll. Nem díjazott szabadidős tevékenységek: 2 4. oldal * az intézet rendezvényeinek megszervezése (szalagav., ballagás, nemz.ünn.) * szabadidős programszervezés * táboroztatáson való részvétel * iskolai sportkörben való tevékenység * tanulókíséret kiránduláskor, sportversenykor * kulturális szervezőmunka * rendezvényeken az iskola képviselete * órarendkészítésben való részvétel * kollégiumban vendégek fogadása * rendszergazda feladat ellátása Összesen: 20 pont
I ; 5 3 r ~ 12. Munkaidőn túl az iskola (kollégium) érdekében végzett tevékenvség!. * parkosítás * függöny, terítő varrás * hibaelhárítás (csőtörés, rendkívüli eset) * szerszámkarbantartás Összesen: 8 pont 13. Egyéb 8 pont Mindösszesen: 100 pont
6 SZAKMUNKÁSKÉPZ INTÉZET, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM 7720 Pécsvárad, Vak Béla u. 8. Tel./fax: (72) 465-030, 465-133 Szám:.../1994. Tárgy: Molnár Sára iskolatitkár munkaköri leírása M o l n á r Sára H E L Y B E N Értesítem, hogy az intézet ügyrendje a 30704 kulcsszámú besorolásának megfelelően munkaköri feladatait az alábbiak szerint szabályozom. Munkaideje hétfőtől péntekig reggel 7,00 h-kor kezdődik és 15,30 h-kor fejeződik be. Pénteki napokon reggel 7,00 h-tól - 15,00 h-ig dolgozik. Napi 20 perc ebédidő illeti meg. Feladatai a következők: Átveszi a postahivatal által kézbesített valamennyi postai küldeményeket, s átadja azt az igazgatónak. Az igazgató által kiadott iratokat iktatja, s átadja azokat az ügyintézőnek. A tanulóknak érkezett valamennyi postai küldeményt átveszi, a pénz-, és ajánlott levél küldeményeket közvetett kézbesítőkönyvvel átadja a tanulóknak. Tanévkezdéskor gondoskodik az iskola valamennyi tanulója számára az utazáshoz szükséges iskolalátogatási igazolások elkészítéséről és kiadásáról. Ugyancsak tanévkezdéskor - igény szerint - elkészíti a családipótlék elbírálásához szükséges iskolalátogatási igazolásokat. A tanulók igazolatlan mulasztásáról - az osztályfőnökök jelzése alapján levél útján értesíti a szülőket, s a lakóhely szerint illetékes polgármesteri hivatalokat. A téli és a tavaszi szünet időpontjáról, az igazgatói tanítási szünnapokról levél útján értesíti a gyakorlati képzést biztosító részvénytársaságokat, vállalkozókat. Elkészíti január hó elején a szakmunkásvizsgákról, a statisztikai jelentést. Májusi hó végén elkészíti a beiskolázási statisztikai jelentést. Segít a hivatalsegédi munkakörben lévő munkatársának a beérkező 8. osztályos tanulók jelentkezési lapjának nyilvántartásában. A tanulók felvételéről értesíti az általános Iskolát. Az elutasított tanulók jelentkezési lapját továbbítja a másod-, illetve harmadsorban megjelölt iskolák felé.
7 Elkészíti a jelentkezett, s felvételt nem nyert tanulók elutasító határozatát. Gondoskodik az állattenyésztő, húsfeldolgozó, valamint sütő szakmára felvett tanulók számára egészségügyi törzslap és egészségügyi könyv megküldéséről. Ellenőrzi a tanulók által visszaküldött egészségügyi törzslapok és könyvek pontos kitöltését. Kiértesíti a beiratkozás időpontjáról az elsős tanulókat. Kitölti a tanulók diákigazolványát. A gyakorlati oktatásvezető irányításával levélben értesíti a nyári szakmai gyakorlatra kihelyezett tanulók fogadó gazdaságait a gyakorlat időpontjáról, s a követleményekről. Elkészíti a tanulók számára a nyári szakmai gyakorlat idejére szóló utazási igazolásokat. Levelez a polgármesteri hivatalokkal a nehéz szociális helyzetű tanulók anyagi segítése tárgyában. Igény szerint végzi az intézet napi gépírási munkáit, kezeli az iskola távbeszélő központját, irodatechnikai gépeket. A felsorolt feladatok elvégzéséhez szükség szerint kérheti a hivatalsegédi munkakörben dolgozó munkatársa segítségét. Az igazgatóhelyettessel évente elkészítik az intézet nyomtatványmegrendelését. A szakmunkásvizsgákkal kapcsolatos teendői: elkészíti a tanulók jelentkezését az írásbeli szakmunkásvizsgára, elkészíti a szakmunkásvizsgákra, valamennyi tanuló számára, a nyomtatványokat, gondoskodik valamennyi szakmunkásvizsgára az anyakönyvek, szakmunkásbizonyítványok, osztályozóívek, vizsgakérdések időbeli elkészítéséről, a szakmunkásvizsgák eredményét a tanulók anyakönyvére rávezeti, felelős a szigorú számadású nyomtatványok (szakmunkásbizonyítványok) nyilvántartásáért, Pécsvárad, 1998. november 1. (: Papp Gyula :) igazgató