Pénzügyi ismeretek I. Pénzügyi rendszer szerepe a gazdaságban 1.1 A pénz szerepe, a modern pénzfelfogás A pénzügyi rendszer fõszereplõje a pénz. A pénzfolyamatok a reálfolyamatok tükrözõi és önálló cselekvések tárgyai. A pénz önmozgást is végez, tulajdonosának szinte hatalmat ad, jelezve, hogy érte bármi megvásárolható. A hatalom gyakran a pénzért megvásárolható javakon múlik. A pénz mindenütt megjelenik, miközben aktivizálja a gazdaság szereplõit, találkozni vele többek között a hitelfolyamatoknál, az árúk és szolgáltatások vásárlásainál. A pénznek három funkciója van, egyrészt közvetíti az árúk cseréjét, amit a szakirodalom a pénz forgalmi funkciójának nevezi. Másrészt, fizetési eszköz is, azaz alkalmas az árucsere elszámolására, így a hitel eszközének is nevezik, harmadrészt a pénz felhalmozás eszköze is, felhalmozva önmaga is értéket képvisel, s vele, általa anyagi jószágok felhalmozása is lehetõvé válik. A pénz gazdasági szerepét eltérõen magyarázzák a nagy gondolkodók és azok követõi. Érdemes megfigyelni, hogy az 1840-es években két olyan gondolkodóval is találkozni, akik gazdaságfilozófiai modelljük részeként foglalkoztak a pénzzel, kifejtették pénzfelfogásukat. A leggyakrabban hivatkozott, a pénzelmélet atyja Marx volt, pénzelméletében a pénz lényegét a pénz öt funkciójával határozta meg, ezek a pénz értékmérõ funkciója, a forgalmi eszköz funkciója, a fizetési eszköz funkciója, a felhalmozás eszköze illetve világpénz funkciója Közel ugyanabban az idõben Jevons is gondolati rendszerében a pénz lényegét szintén funkcióval definiálta, nála azonban a pénznek három funkciója olvasható, összehasonlítva a marxi pénzfunkciókkal, hiányzik nála az értékmérõ, illetve a világpénz funkció megnevezése. Felmerülhet a kérdés, az eltérés érinti-e a pénz lényegét, és csupán a pénzfunkciók mennyiségi eltérésével találkozni, vagy ez az eltérés, a két tudós eltérõ pénzfelfogását is tartalmazza. Ha a pénzelméletüket gazdaság-filozófiai modelljükbe ágyazottan vizsgáljuk, amelybõl, annak részeként, a pénzelméletük kinõtt, akkor a pénzelméletükre vonatkozóan minõségi eltérés is látszik. Amíg Marx a termelésbõl indult ki, s értékelõ elmélete a munka-értékelmélet volt, addig Jevons a fogyasztásból kiindulva, a fogyasztást tételezte meghatározónak és szubjektíven az úgynevezett szubjektív értékelmélet segítségével vizsgálta a pénz szerepét is. A fenti szemléletekbõl következett Marxnál egy múltba irányuló vonatkozása a pénznek, amikor egy árú árát azzal a múltbeli munkával méri, amellyel azt az árút elõállították. Nála a pénz csak követi a gazdasági folyamatokat, a gazdaság passzív szereplõje. Jevonsnál a pénznek egy jövõbe mutató irányultságával találkozni, a piacon a fogyasztó szubjektív értékelésétõl függ, létrejön az árucsere, a piac a termékek, áruk ki mit tudja. A pénz viselkedése szerint ígérvény jellegû dolog, egy ígéretes ígérvény. Ebben a gondolati rendszerben a pénz aktív tényezõje, a gazdaságnak, moderálja a folyamatokat. A pénz ilyetén felfogása magyarázza, hogy a gazdaság szereplõi a pénztõl elvárják, hogy az idõ múlása járjon a pénzmennyiség növekedésével. A pénznek ezt a tulajdonságát nevezzük a pénz idõértékének. A gazdasági folyamatok tervezésénél minõsítésénél ma már nélkülözhetetlen az idõérték számba vétele.
1. ábra - A marxi és jevonsi pénzfelfogás összehasonlítása Pénzfunkciók: - Értékmérõ - Forgalmi - Felhalmozás - Fizetési eszköz - Világpénz Marx elmélete - Értékmérõ - Forgalmi - Felhalmozás - Fizetési eszköz - Világpénz Jevons elmélete - Forgalmi - Felhalmozás - Fizetési eszköz Gazdaságfilozófiai alapvetés Termelésbõl indul ki Fogyasztásból indul ki Értékelõ elmélet Munkaérték elmélet Szubjektív értékelmélet Mi az ár? Következmények Pénzre vonatkozó szemlélet Mibe kerül? Múltba irányuló Pénz utalvány jellegû Mit ér? Ki mit tud? Jövõbe irányuló Pénz ígérvény jellegû Pénz gazdasági szerepe Passzív Követi a folyamatokat Aktív Irányítja a folyamatokat Pénznek idõértéke van. Általánosságban tekintve a pénz készpénz és számlapénz formában, s e-pénz formában jelenik meg. A készpénzforgalomnál a pénz a kezek között forog, vásárlásainkkal egyidõben történik annak kiegyenlítése. A számlapénzforgalomnál a pénz a számlákon mozog, amikor például a folyószámláról, átutaljuk a tandíjat az oktatási intézmény számlájára, vagy amikor köztársasági ösztöndíj havi összegét átutalják a diáknak a közszámláról az egyén folyószámlájára. A pénzforgalomnak ez a formája sokkal olcsóbb, tehát költséget és idõt is megtakarít. A modern kor vívmánya az elektronika fejlõdésével kialakult bankkártya, ami egy készpénzkímélõ pénzforgalmat eredményez, amely forgalomnak az egyik oldala készpénz, a másik oldala számlapénz-forgalom.
1.2 A pénz keletkezése A pénz kialakulása egyidõs az emberiség történetével, azóta létezhet, amióta a természet-adta közösségek környezetükben készen található jószágokat, különleges dolgokat csere- bere eszközéül használtak. Az egyik fölösleges jószágnak a másikkal történõ cseréje tulajdonképpen hasznosságuk alapján történt. A felesleges árut cserélték a hiányzónak tartottal. Ezt a közvetlen cserét váltotta fel, a pénz közvetítésén alapuló csere, úgy, hogy a közösségekben ritkaságnak számító értékes jószágot neveztek ki olyan jószágnak, pénzárunak, amelynek megkülönböztetett tulajdonsága, - a széles körben ismertség és elfogadottság miatt - hogy közvetítésével gyorsabb a cserét lebonyolítani. Az egyik közösségben a kagyló, másikban a ruha, de volt ahol a fehérmajom, azaz valamilyen a közösség környezetében található árú töltötte be e közvetítõi funkciót. A pénzfejlõdésnek ezt a szakaszát a szakirodalom az árú-pénz korszakának nevezi. Az árú pénzek közül a só-pénz tartósan csereeszközként funkcionált. Hosszú az a történelmi út, ami ezen idõtõl elvezet a vakító pénzformáig, a mikor a nemesfémek vették át a pénz szerepét, melyet elõször az ezüst, késõbb az arany töltött be. Az ezüst és arany harcából az arany került ki gyõztesen, az ezüst inflálódása miatt. Igy alakult át a pénzrendszer a bimetalikusból monometalikussá. E korszakban már megjelentek a nemesfémpénz helyettesítõk a bankjegyek, amelyeket kezdetben korlátlanul aranyra lehetett váltani. Az utolsó-elõtti nagy ívû fejõdése a pénzrendszernek az aranyalapú pénzrendszer, melynek elsõ idõszakát nevezik aranyérme rendszernek. Ekkor már nem az aranypénzt használtak a hétköznapi életben csere eszközéül, hanem az aranypénzt helyettesítõ bankjegyet, a bankjegy azonban korlátlanul átváltható volt aranyra. A XIX század 70-es éveitõl nagyjából az I. világháborúig a rendszer mûködésének két elõnyét érezhették, az árstabilitást, és a folyó fizetési mérleg automatikus egyensúlyát. A világháborúban felfüggesztették a rendszer mûködését, s majd a megváltozott gazdasági politikai viszonyok a korábbiak visszaállítását lehetetlenné tették. A két világháború közötti években Anglia kísérletet tett pénzügyi pozíciójának helyreállítására, létrejött az aranyrúdrendszer. Az elnevezés onnan származik, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszerben résztvevõk, akik nemzeti valutájukat átváltották fontra, és ha 1557 fontnyi bankjeggyel bírtak, az angol jegybankban azt egy kis aranyrudacskára válthatták. A háború utáni nemzetközi pénzügyi rendszer dollárdeviza vagy aranydevizának nevezett pénzügyi rendszer, aminek sajátossága, hogy a résztvevõ országok nemzeti valutájukat az USD-hez rögzítették, az USA dollár árát viszont aranyban fejezték ki. A dollár aranylábát az 1934 évi uncia arany egyenlõ 35 USD alapján fejezték ki és az egy USDt meghatározott gramm arannyal tették egyenértékûvé. Ez a rendszer jól mûködött a 60- as évekig, elõsegítette az országok gazdasági stabilitását. Európában a résztvevõ országoknál konvertibilissá vált a valuta, de ettõl kezdve megindult a rendszer halódása is, a gazdasági erõviszonyok részbeni átrendezõdése, a dollár felértékeltsége a többi valuta leértékeltsége mellett, részben az európai integrációval elinduló különérdekeltség következtében. Kivédhetetlen csapás akkor kezdõdött, amikor felfüggesztették a dollárnak aranyra való átváltását. 1971-en de facto, 1975-ben de joure megszûnt az aranyalapú pénzügyi rendszer, az arany de monetarizálódási folyamata nagyjából eddig tartott. Ezt követõen beszélnek modern, önálló értékkel nem rendelkezõ pénzrendszerrõl. A modern pénz, döntõen hitelnyújtás útján jön létre, ezért szokták hitelpénznek is nevezni. Ha a pénz keletkezését intézményi oldalról nézzük, beszélhetünk a jegybank által, illetve
a kereskedelmi bankokon keresztül keletkezett pénzrõl, az elõbbit jegybanki pénznek, az utóbbit kereskedelmi banki pénznek hívjuk. A jegybanki pénz két vonatkozásban különbözik a kereskedelmi banki pénztõl, nevezetesen abban, hogy a jegybank által teremtett pénz technikai formája szerint készpénz és számlapénz is lehet, a kereskedelmi bankok csak számlapénz képesek teremteni. Ennél lényegesen jelentõsebb eltérés, ezek gazdasági hatásában érzékelhetõ, amennyiben a kereskedelmi bank saját üzletkörén belül képes csak pénzteremtésre, addig a jegybanki pénz-teremtés - multiplikatív módon - egész gazdaságra kiterjedõ. 1.3 A pénz és megtakarítás. A pénz alkalmas vagyon felhalmozásra, jövedelmek átcsoportosítására. Megtakarítás makrogazdasági jelentõsége, hogy alapja a reálgazdaság növekedésének. A polgári közgazdaságtan a megtakarítást a jövedelem fogyasztáson felüli részének definiálja, úgy fogja fel, aki megtakarít, lemond a fogyasztásról, áldozatot vállal, s ezt azzal honorálja, hogy a fogyasztásról való lemondásért kamatot fizet. Jövedelmek áramlásában nagy szerepe van a pénzügyi rendszernek. A gazdaság kihívásaira a pénzügyi rendszer mindig reagál, segítve azt, eredményeként a pénzügyi rendszerben új eszközök, pénzügyi termékek, szolgáltatások alakulnak ki. 1.4 A pénzügyi rendszer funkciói a jövedelmek áramlását, pénzeszközök átcsoportosítását szolgálja, hatékonyan biztosítja a megtakarítók és a megtakarítást véglegesen felhasználok szükségleteit, fedezi a szükséges hiteligényeket a megtakarítások összegyûjtésével. 1.5 Pénzügyi rendszer rendszerszemléletû megközelítése. A pénzügyi rendszer rendszerelmélet szabályai szerinti jellemzése, a pénzügyi eszközök, a pénzügyi piacok, és pénzügyi intézmények leírását és viszonyainak vonatkozásait jelenti. A pénzügyi rendszer a pénz- és tõkepiac intézményeit, eszközeit és piacait fogja össze és mûködteti. 1.5.1 Pénzügyi eszközök azok az eszközök, amelyekbe a megtakarítók megtakarításaikat helyezik, illetve azok az eszközök, amelyeket pénzszerzés érdekében bocsátanak ki. A pénzügyi eszközök közé nemcsak a pénz tartozik, hanem ide sorolható a valuta, deviza, a hitel, a váltó a kötvény, részvények, hitel, lízing stb. 1.5.2 A pénzügyi piacokon a pénzügyi eszközökkel kereskednek, tehát ezeken a piacokon a pénzügyi eszközök adásvétele folyik. A szakirodalom sokféleképpen csoportosítja a pénzügyi piacokat, beszélhetünk pénzpiacról és tõkepiacról, elsõdleges és másodlagos értékpapírok piacáról, azonnali és határidõs piacokról, effektív és spekulációs piacokról, stb. Pénzpiacról, rövidlejáratú pénzügyi eszközök kereskedésekor beszélnek, ezek az eszközök egy évnél rövidebb lejáratúak. Ide tartoznak a diszkont kincstárjegyek, az évnél rövidebb lejáratú hitel, a váltó stb.
Tõkepiacon az egy évnél hosszabb lejáratú pénzügyi eszközök kereskedése történik, az idetartozó eszközök az értékpapírok, kötvény, részvény, állampapír, a hosszúlejáratú hitel stb. Elsõdleges pénzügyi piacon történik a megtakarítok és a beruházok közvetlen szereplõk, ahol a kibocsátótól származó értékpapírok közvetlenül cserélõdnek a megtakarítók pénzeivel. Másodlagos pénzügyi piacokon a már meglévõ értékpapír adás-vétele folyik, az ezzel foglalkozók közvetítik a valakik által tõkeszerzés érdekében kibocsátott papírokat. Értékpapír-piacok az egyre nagyobb terjedelmû részét képezik a pénzügyi piacoknak. A teljesítés és szerzõdéskötés idõpontjának egymáshoz való viszonya alapján azonnali és határidõs piacokról beszélnek. Azonnali piacoknál nem válik el idõben a szerzõdéskötés az ügylet fizikai teljesítésétõl. A határidõs piacoknál a szerzõdés és a teljesítés idõben szétválik egymástól. E piac tömeges megjelenése a 70-es évektõl indult el. Jellemzõ formái a futures, a forward, az opciós ügyletek. Az effektív és spekulációs ügyleteket, az ügylet tényleges közvetlen célja alapján különítik el. Az effektív ügyleteknél a szereplõk az ügylet fizikai megvalósulását akarják, a spekulációs ügyleteknél nem az ügylet fizikai teljesítése, hanem az általa elérhetõ árfolyamnyereség elérése áll a középpontban. A spekuláció értelmezése pénzügyi tartalma nem is rokonítható a spekuláns hazai értelmezésével, ahol a spekuláns pejoratív jelentésû kifejezés. A pénzügyi világban a spekulánsi szerepkör egy nagyon is tudatos tervezést, elemzést, feltáró munkát igényel a spekulánsoktól, akik a szerzett információik alapján az árak jövõbeli alakulására spekulálnak. A futures ügylet döntõen spekuláns ügylet, mert a szerzõdés a jövõbeli fizikai teljesítés helyett árfolyamnyereséget céloznak meg. A forward pedig egy effektív ügylet, ahol a szereplõk a kockázat mérséklése, a tervezhetõség érdekében számukra elfogadható áron kötik az ügyletet a fizikai teljesítés érdekében. Az opciónál egy lehetõség megvétele történik, a befektetõk azt a lehetõséget vásárolták meg csekély díj ellenében (opciós díj) hogy a szerzõdés lejártakor dönthessék el élni kívánnak-e a lehetõség igénybevételére, vagy lemondanak róla. 1.5.3 Pénzügyi intézményekben pénzügyi eszközök kibocsátása, s azokkal való mûveletek végzése történik. Pénzügyi intézményekhez tartoznak a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások. Az elõbbiekhez a bankok, a takarékszövetkezetek, és a szakosított hitelintézetek tartoznak Az utóbbihoz a lízing vállalkozások, a pénzváltók, a brókercégek, stb. A következõ ábra a pénzügyi közvetítõrendszert mutatja be, ahol a megtakarításokat a megtakarítások végsõ felhasználóival közvetlenül és közvetve kapcsolja össze.
2. ábra - A megtakarítások áramlása, intézményeik, piacaik Megtakarítók (befektetõk) Elsõdleges értékpapír Közvetlen pénzügyi piac Brókerek, dealerek, kölcsönjegyzõk (elsõdleges értékpapírpiac) Elsõdleges értékpapír A megtakarítások végsõ felhasználói Másodlagos értékpapír Pénz Másodlagos értékpapírpiac (tõzsde) Elsõdleges értékpapír Pénz Hitelintézetek Biztosítók Nyugdíjalapok Befektetési alapok stb. Közvetítõ pénzügyi piac Mint látható a megtakarítás közvetlenül is áramolhat a megtakarítás végsõ felhasználóihoz, ilyenkor a megtakarítók pénze közvetlenül cserélõdik ki a befektetõk által kibocsátott értékpapírokkal. Ez a forma csak akkor mûködik jól, ha a megtakarítók megtalálják a befektetõket, illetve egymásra találnak. E viszonylat legfõbb intézménye a tõzsde, ahol a brókerek és dealerek dolgoznak. 1.5.3.1 A tõzsde A tõzsde egy különlegesen szervezett szabályozott piac. Piac, mert a tõzsdei termékek adás- vétele folyik, különleges piac, olyan hely ahol az árú nincs jelen, keresletet az jelenti, ha keresnek, a kínálatot, pedig ha kínálnak. Különleges, mert a tõzsde mindig ugyanazon helyen és idõben mûködik, s történik az adás- vétel. Különlegességét erõsíti, hogy itt szokványok és szabványok szerint folyik a kereskedés. A tõzsde megjelenési formái a mutogatós kereskedéstõl a bekiabálós kereskedésen át az elektronikus kereskedésig változatosan alakult. Mára az utóbbi tõzsdei alakulatnak meghatározó szerepe van, míg a mutogatós tõzsde már csak történelmi érdekesség. A tõzsde funkciói közül kiemelkedik koncentrálja a piacot, információs központ, gazdaság barométere, árstabilizáló szerepe.
Az egyre jelentõsebb szerepet játszó tõzsde csökkenti a befektetés-keresési költségeket, mert mindig, minden egy helyen intézhetõ, mert korrekt információk szólnak a szereplõkrõl, s ez által felgyorsul a tõkeáramlás. A tõzsdén minden információ - legyen az nemcsak gazdasági, hanem politikai - jelentõséggel bír, az információ az éltetõje, a jó és rossz döntéseknek egyaránt. A tõzsde legjelentõsebb, legnagyobb forgalmat bonyolító szereplõi teljesítményét egyegy tõzsdére jellemzõen összesítik, s ezekbõl származtatják az un. tõzsdei indexet (BUX., CESI, Dow Jones, FAZ stb.), amely kifejezi a tõzsde általános hangulatát, az összpiaci árfolyammozgást tükrözõ indexszámot. A tõzsdei index orientálását a barométer jelzéséhez szokták hasonlítani. A spekulánsok jövõre vonatkozó áremelkedésének és áresésének spekulálásából a tõzsdének árstabilizáló hatása származik. Hazai viszonylatban a tõzsde nem új keletû intézmény, háború elõtt virágzott-1864-1948 között, sõt voltak európai viszonylatban egyedülálló árú-szekciói, például a tojástõzsde. Újkori története a rendszerváltáshoz kötõdik, a paternalista állam leépítésének a piacgazdaság eszköz és intézményrendszerének kialakítási folyamatába tartozóan. 1.5.3.1.1 A tõzsde szereplõi A tõzsde szereplõit, a kockázathoz való viszonyuk alapján következõen csoportosítják: spekulánsokat, fedezeti üzletkötõket, arbitrazsõröket különböztetnek meg. A spekulánsok az árfolyamok, kamatlábak változásaira vonatkozó jövõbeni várakozásaik alapján kötik az ügyleteiket, õk vállalnak legnagyobb kockázatot, ha elõre jelzésük bekövetkezik nagy nyereséget, ha nem nagy veszteséget könyvelhetnek el. A spekulánsokat a várakozásaik alapján két csoportra osztják, azokat, akik árfolyam emelkedésre számítanak azok a hausse-spekulánsoknak, az árfolyam csökkenésre számítókat baisse-spekulánsoknak nevezik. A fedezeti ügyletkötõk a kockázat csökkentése érdekében kötnek ügyletet. A gazdasági szereplõk jó részénél a normális üzletmenet során kockázatnak kitett pozíció keletkezik. Ekkor arra törekszenek, hogy ellenügylettel zárják le. Az arbitrázsõrök többsége nem kockáztat, mert ügyleteikkel a különbözõ térben, azonos idõben jelentkezõ különbözeteket célozzák meg. Ott vásárolnak, ahol az olcsó és ugyanabban az idõben, ott értékesítik, ahol árfolyamnyereség realizálható. 1.5.3.1.2 Tõzsdei ügyletek A tõzsdén azonnali és határidõs ügyleteket kötnek. Az azonnali ügylet itt azt jelenti, hogy az ügyletkötést követõen néhány napon belül történik a teljesítés, a szokásoknak megfelelõen országonként eltérõen. A határidõs ügyletek kialakulása a jövõbeni árak, árfolyamok és kamatlábak alakulásának bizonytalanságával függenek össze. Nem véletlen, hogy 1971-tõl tömegesen jelennek meg, amikor a dollár-deviza rendszer
megbukott, mert a gazdaság három aktora az árfolyam, az árak, a kamatlábak kiszámíthatatlanul lebegtek, s a határidõs ügyletekkel ezt a bizonytalanságot kívánták mérsékelni. Kiderült, hogy a valuta és devizaárfolyamok kezelésének hatékony eszköze. A 70-es években felerõsödõ infláció és követeztében a kamatláb kockázat mérséklésére tett cselekvéssorozat is e pénzügyi ügylet felerõsödését hozta. A határidõs piacok érdekessége, hogy olyan árút is eladhatnak, amellyel nem is rendelkeznek. Tõzsdei kifejezéssel, ha ilyenkor eladnak, nyitnak egy pozíciót, rövid pozíciót, vételi szándék keletkezett, mert eladtak valamit, amit meg kell szerezni. Ha jól számítottak és megtörtént közben az árfolyamcsökkenés, tehát a korábban magasabb áron eladott árút valóban alacsonyabb áron is meg tudnak vásárolni, tehát az eladási és vételi árkülönbsége ebben az esetben a nyereség. Ellenkezõ esetben árfolyamveszteséget könyvelhetnek el. Mivel a futures ügylet jogilag kötelezõ adásvételi szerzõdés, ez azt jelenti, hogy a vevõnek meg kell venni, az eladónak határidõre a szerzõdött mennyiséget el kell adni az elõre kialkudott áron. Ha spekulánsok kötik, akkor csak a pénz mozog a vesztestõl a nyerõ felé. Az opciós ügyletek jogszerzési határidõs szerzõdések. Itt az egyik szereplõ jogilag kötelezett, a másik fél csak jogosult. Az opciónak miként a piacnak két minõsége van, vagy megveszik az árút, vagy eladják. A vételi opció vevõjének joga van megvenni az üzlet tárgyát képezõ árút. A vételi opció kiírója (eladója) viszont kötelezettséget vállal eladásra elõre kialkudott áron opciós díj fejében. Itt a vevõ csak a jogot veszi meg az opció kiírójától. Az eladási opciónál az opció vevõje jogosult a kötési áron eladni az árút, a kiíró viszont köteles megvásárolni azt. Az opció kiírója a vevõ pozíciójával ellentétes pozíciót vállal. Kockázat tekintetében a kiíró sokkal nagyobb kockázatot vállal, míg a másik csak korlátosan kockáztat. Õ ugyanis legfeljebb az opciós díjat veszítheti el az ügyleten. A vételi opció vevõjének tehát vételi joga van, s akkor él vele, ha a jövõbeni spot ár magasabb, mint az opciós szerzõdésének kötési ára, illetve opciós díjjal növelt szerzõdéses ára. Így olcsóbban jut az árúhoz, mintha az azonnali piacon vette volna. Az eladási opció vevõje akkor él eladási jogával, ha a tõzsdei azonnali árfolyam alacsonyabb, mint a szerzõdéses ár és az opciós díj különbsége, azaz a határár. A pénzügyi rendszer ösztönzi a megtakarításokat, az un. közvetítõi pénzügyi intézmények kialakulásával, sokasodásával, akik a megtakarításokért különbözõ ellenértéket, ellenszolgáltatást kínálnak. Pénzügyi közvetítõk között találjuk kereskedelmi bankokat, a takarékszövetkezeteket, a szakosított pénzintézeteket, a biztosítókat a célirányos befektetési alapokat, akik a megtakarítási lehetõségek széles tárházát kínálják, cserében kamatért, élet-, halál-, felelõsség-biztosításért, vagy/ és valamilyen hozamnövekedésért. A közvetítõi pénzügyi intézmények között kitüntetett jelentõséggel bír a bankrendszer.
1.5.3.2 A bankrendszer A bankrendszereket állami szerepvállalás szerint megkülönböztetve állami és privát bankmodelleket különböztetünk meg. Mindkét esetben az állam is tulajdonos, de az elõbbiben az állam tulajdoni részesedése meghatározó, az utóbbiban a privát tõke az uralkodó. Az állami bankrendszerek a gazdaságilag fejletlen országok jellemzõi. Az állam gazdasági befolyását a bankokban felhalmozott információkon keresztül is tudja érvényesíteni. Az információ hatalom. A bankrendszereket funkcionális tagoltságuk alapján egyszintû és kétszintû bankrendszerekre osztják. Az egyszintû bankrendszer jellemzõi, a kevés számú bank, nem válik szét a jegybanki és üzleti banki funkció. Ez a kevésbé fejlett országok jellemzõi illetve a szocializmusban az állam-szerkezetbõl közvetlenül következett a bankrendszer egyszintûsége is. A kétszintû bankrendszernél a jegybank és üzleti bankok elkülönülnek, kapcsolatukat a monetáris politika alakítja. A jegybank kizárólag jegybanki feladatokkal foglalkozik, míg az üzleti bankok vállalkozások. Hazánk pénzügyi rendszerében új minõséget hozott a kétszintûség megteremtése, melynek folyamata 1987-ben elkezdõdött, s a teljes kifejlõdése majdnem két évtizedet vett igénybe. 1.5.3.2.1 A jegybank A jegybank a monetáris politika irányítója, függetlenségét törvény írja elõ. Az ország érdekében hosszútávon a gazdaságpolitika gazdasági növekedés ösztönzõjeként segíti az alábbi folyamatokat. Feladatai közé tartozik: a nemzeti valuta vásárlóerejének megõrzése, kincstárnoki funkció, a likviditás biztosítás érdekében, hitelkínálat-hitelkereslet, pénzkínálat-pénzkereslet befolyásolása, kamatbefolyásoló szerep, a jegybanki kamatláb, mint irányadó kamatlábbal, erkölcsi ráhatás. A jegybank a feladatokat közvetlen és közvetett módszerekkel érvényesíti, instrumentumai közül kiemelkedik a jegybank tartalékráta-, illetve rediszkontláb- politikája.
3. ábra A Jegybank tartalékráta politikája Kötelezõ tartalékráta: a pénzintézetek idegen pénzforrásai után képzendõ Hatásmechanizmusa: - a banklikviditásra (ha a tartalék-elõírás emelkedik, elõ kell teremteni az új kötelezettséget) - a kereskedelmi bankok pénzteremtési lehetõségeire (ha csökken a ráta, nõ a nyújtható hitelek mennyisége) - a kamatlábakra (ha csökken a ráta, nõ a kihelyezhetõ hitel, csökkenhet a hitelkereslet) 4. ábra Rediszkontláb politika Lényege: a kereskedelmi bank kérésére a Jegybank hitelt nyújt Hatásmechanizmusa: - a hitelkihelyezésre és a pénzmennyiségre expanzív hatás: kláb r. hitel - a banklikviditásra - a kamatlábakra a refinanszírozás mértékétõl függõen Refinanszírozás esetei: a.) leszámítolási politika (váltó rediszkontálás) b.) lombard politika (értékpapír elzálogosítása) c.) refinanszírozási kontingensek (mennyiségi korlátozás) 1.5.3.2.2 Az üzleti bankok Az üzleti bankok képezik a bankrendszer második szintjét. Bankok szerepe a kontinentális talapzatú országokban még mindig igen jelentõs a megtakarítások közvetítése szempontjából. A bank régi intézménye a pénzügyi rendszernek, sajátos vállalkozás, sajátossága más vállalkozásoktól eltérõ jegyei között a technológiai, a befektetõi, a forrásoldali, a kockázati és likviditásban lévõ eltérések képében jelentkezik A technológiai sajátosság, hogy banküzemnél a termelési folyamat egyben pénzügyi folyamat is, egy folyószámla-nyitás egyszerre termelési és pénzügyi folyamat is, míg a nem banki vállalkozásoknál a termelési folyamat idõben elkülönül a pénzügyi folyamattól. A banki befektetés - szemben a közönséges vállalkozások reál-javakba történõ befektetéseivel - pénzügyi eszközökbe történõ befektetés, amit hitelnyújtáson keresztül érvényesít. A bank mások pénzébõl finanszírozza a hiteleket, ellentétben a közönséges vállalkozásokkal, ahol a finanszírozás döntõen a saját forrásból történik. A bank forrásai legfõképpen a betétesek megtakarításai, amit a bank viszonylag alacsony kamattal, de jó biztonsággal szavatol, sõt a biztonságért az állam is egy bizonyos értékösszeg erejéig felelõsséget vállal.
A bankot kockázattal kereskedõ vállalkozásnak is nevezik, utalva arra, nincs olyan tevékenysége, amely ne járna kockázattal. Valóban a hitelkockázattól a kamatkockázaton, a mûködési kockázaton át a csalás kockázatáig számtalan kockázati tényezõvel szembesül. A likviditási szükséglet is másként hat a bankra, mint az egyéb vállalkozásokra, mert a bank veszélyes üzem. Nem fordulhat elõ, hogy a bank nem tud ügyfelének fizetni, vagy a jó ügyfelének hitelt nyújtani. A banki likviditás hiánya futótûzként terjed, magával sodorhatja a vétlen gazdasági szereplõket, a dominóelv szerinti csõdhullám nemcsak a betéteseket, nemcsak a bankot, hanem az egész gazdaságot pénzügyi válságba sodorhatja. Mindezekért a banki érdekeltség célkeresztjében azonos jelentõséggel bír a profitabilitás, a kockázatelkerülés, a likviditás teljesítése,ez az alapja a megtakarítók banki bizalmának. 1.5.3.2.2.1 Banki ügyletek 5. ábra: Az üzleti bank célrendszere A banki tevékenységeket, azaz a banki ügyleteket a szerint csoportosítják, hogy a banki mérleg eszköz vagy forrásoldalához kapcsolódnak. Mindazokat a banki ügyleteket, amelynek segítségével a bank pénzeszközhöz tehát banki forráshoz jut passzív bankmûveletnek nevezik. A bank három módon jut forráshoz betét gyûjtés révén, banki értékpapírok kibocsátásával, pénz vásárlásával, értékpapírok jegybanki leszámítolásával. A három módszer közül a betétgyûjtés a meghatározó. A hitelintézet sokféle betétkonstrukciót kínál, a fiatalok, az idõsek, a lakástakarékosságban érdekeltek, a fiatal házasok, a diákok számára. Érdeke a lakossági megtakarítás minél nagyobb arányú felszívása. A banki értékpapírok, pl. a pénztárjegy egy idõszakos megtakarítási forma, a betétnél általában magasabb kamatot kínál, tehát drágább pénzbevonási módszere a banknak. A rediszkontálással szerzett pénz általában a legmagasabb kamatköltségû forrásbevonás. A banki mûveletek azon része, amikor a bank pénzügyi eszközökbe fektet be - hitelnyújtás formájában - a banki mérleg eszközoldalához kapcsolható, ezért aktív banki ügyleteknek nevezik. A hitelek nyújtásával a bank kamatbevételhez jut. A
hitelek nyújtásának feltétele az elegendõ forrás és a szavatoló tõke nagysága. Az említett passzív és aktív ügylet jövedelem-termelõképessége attól függ, milyen kamatot fizet a betétekért, és milyen kamatot szed a hitelekért. A betéti és hitelkamatok különbsége a kamat-marzs. A bankok között nagy eltérés nem lehet a kamathozamokban, mert a pénzáramlás a nagy eltéréseket kiegyenlítené. Önkényesen sem lehet a betéti és hitelkamatokat meghatározni, nagyságukat a gazdasági, pénzügyi környezet a maga szabályozóival, valamint a tulajdonosok pénzügyi várakozásai alakítják. A hitelek nyújtásával a bank nagy kockázatot vállal, mások pénzét kockáztatja. Elvárható, hogy a hitelnyújtó körültekintõen adjon hitelt, vizsgálja annak célszerûségét, a visszafizethetõséget, az adós kockázati körülményeit, s mivel a teljes bizonyosság nem létezik, fedezeti igényt is érvényesít. A következõkben a hitelek a hitelszerzõdés tartalma, fedezeti jellege alapján kerülnek bemutatásra. 6. ábra - Hitelek csoportosítása a hitelszerzõdés tartalma szerint Pénzhitelek Kötelezettségvállalási hitelek Személyi Reálhitelek Kauciós hitelek Biankó hitelek Lombard hitelek Elfogadvány hitelek Kezeshitelek Cessziós hitelek Akkreditív hitelek Váltóleszámítolási hitelek Jelzáloghitelek Rembours hitelek
7.ábra - Kötelezettségvállalási hitelkonstrukció 4 Szállítás 1 Szerzõdés 5 Fizetés 2 a) Kauciós megállapodás b) Váltó elfogadás c) Akkreditív nyitás d) Akkreditív+váltó elfogadás 3 Szállító értesítése 8. ábra - Akkreditív lépései 3 7 2 8 9 6 4 5 1
1. Szállítási szerzõdés akkreditív 5. Áru leszállítása -záradékkal 2. Importõr akkreditív nyitási 6. Fuvarokmányok eljuttatása kérelmezése 3. Értesítés az akkreditív 7. Fuvarokmányok eljuttatása megnyitásáról 4. Akkreditív eljuttatása az 8. Fuvarokmányok bemutatása exportõrhöz 1.5.3.3 A biztosítók A biztosítók, a káresemény bekövetkezésébõl adódó kockázat megosztását kínálják biztosítási díj fejében. A befektetési és biztosítási piac együttmûködésével találkozni, amikor a káresemény bekövetkezésének kockázatát kiegészítik például a befektetéshez kötött életbiztosítással. Így a megtakarítási lehetõségeket társítják széleskörû biztosítási védelemmel. Ezeknél a biztosításoknál az egyén bármikor dönthet a különbözõ kockázatú és várható hozamú befektetési alapokba történõ befektetési arányokról, a szerzõdés tetszõlegesen rugalmasan alakítható. A gazdaság szereplõinek legalább a lehetõséget, a kiválasztás taktikáját és stratégiáját kell megismerni ahhoz, hogy életkorukhoz, a pénz- és megtakarításuk nagyságához igazítva a leginkább megfelelõ befektetési formát tudják választani. Az említett közvetítõi pénzintézetek vagyoni helyzetüknél, tõkeerejüknél fogva képesek az elsõdleges értékpapíroknak másodlagos értékpapírokká - a kereslet szerinti - átalakítására. A nagy névértékû papírokat, nagyobb keresletet támasztó több kisebb értékûekre, a hosszúlejáratúakat több rövidebb lejáratúakká, a nagy kockázatúakat átlagos kockázatúakká tudják transzformálni. Mindezzel meggyorsítják a megtakarítások áramlását a megtakarítóktól a megtakarítást végsõ felhasználókig. 1.5.4 Értékpapírok típusai és jellemzõi Az értékpapírok, mint pénzügyi eszközök egyre sokszínûbb termékei a pénzügyi rendszernek. Az értékpapírok magánvagyonjogot megtestesítõ okiratok, a tulajdonosoknak illetve birtokosoknak valamilyen követelését közvetítik. A következõ táblázat az értékpapírokat csoportosítja többféle nézõpontból. Értékpapír hozama szerint Az értékpapírba foglalt jog szerint Az átruházás lehetõsége szerint Az értékpapír lejárata szerint Értékpapírok csoportosíthatók Forgalomképesség szerint Az értékpapír kibocsátója szerint
A fentieken túl ismert az értékpapírok funkcionális alapon történõ osztályozása ebben a tekintetben befektetési célú értékpapírokról, pénz közvetítését szolgáló értékpapírokról, és árú közvetítést szolgáló értékpapírokról beszélhetünk. Az elsõ csoportba a kötvény, részvény, a másodikba a csekk, váltó, a harmadikba a közraktárjegy, fuvarokmány tartozik. Ezek közül a közraktárjegy régi-új értékpapír hazánkban. 1.5.4.1 A közraktárjegy A közraktárjegyet kibocsátó gazdasági társaság, raktározási, tárolási, értékmegõrzõ szerepet tölt be. Nálunknál fejlettebb országokban hitelezési tevékenységgel is foglalkozik. Az általa kibocsátott értékpapírt a bevitt árú ellenébe bocsátják ki, melynek jellemzõi. két részbõl - egy árú-jegybõl és egy zálogjegybõl - áll, forgatható értékpapír, éven belüli lejáratú, hitel felvételére jogosít, a zálogjegy a banki okirat, az árúhoz való hozzájutás az árujegy és zálogjegy egyidejû bemutatása mellett lehet. A közraktározás Magyarországon a háború elõtt létezett, 14 közraktár formájában a Duna és a Dráva partján, fõleg mezõgazdasági termékek raktározását végezték. Majdnem fél évszázad szünet után a 90-es évek elején indult el ismét a szervezõdése, hasznosságát a magánszemélyek és vállalkozások a szûkös raktározási kapacitásának feloldásában, a forgóeszközhitel gyors és olcsó szerzésében, az értékesítési folyamat meggyorsításában látják. 1.5.4.2 A váltó A váltó egy pénzt helyettesítõ határidõs követelést kifejezõ pénzügyi eszköz. Funkciói, szerepe a pénzzel rokonítható, de nem azonosak. A váltó a 12 században - írásos emlékek szerint - létezett, kialakulását két körülmény segítette, egyfelõl az akkori közállapotok, mert veszélyes dolog volt pénzzel utazni, vásárokba járni, másrészt a forgalom pénzhiánya. A kereskedelmi ügylet szereplõi megegyeztek, az eladó abban, hogy egy késõbbi idõpontban jut árúja ellenértékéhez, a vevõ meg feltétlen fizetési ígéretet tett, hogy fizetni fog. A váltóval kapcsolatos szabályok csak a huszadik századba mentek át a nemzetközi jogba, elõtte az ország-jog, még elõtte a város-jog szabályozta. Az 1921 évi genfi váltójogi konferencián határozták meg a váltó törvényes kellékeit és szabályozták a váltóval kapcsolatos ügyleteket.
A váltónak két formája a saját és idegen váltó. A saját váltónál a kiállító az adós feltétlen kötelezettségérõl van szó, az idegen váltónál a kiállító felszólítja adósát, hogy fizessen nevében a váltón szereplõ kedvezményezettnek. Ha ezt a felszólítást elfogadta, aláírásával szentesítette. A saját váltónak hét, az idegen váltónak plusz egy, azaz nyolc törvényes kelléke, ezek: váltó szó szerepeltetése a kiállítás nyelvén, a kiállítás helye és ideje, a válton szereplõ értékösszeg számmal és betûvel, a fizetési kötelezettség megjelölése, a kiállító neve, azonosítása a kedvezményezett neve, a fizetési hely megjelölése, Az idegen váltón szereplõ címzett nevéhez elfogadó nyilatkozat Befektetési célú értékpapírok közül a kötvényrõl és a részvényrõl lesz szó. 1.5.4.3 A kötvény pénzkövetelést kifejezõ értékpapír, a kötvény kibocsátója ígéri, hogy a kötvényen szereplõ névértéket hozammal tetézve, elõre meghatározott idõpontban kifizeti a kötvény tulajdonosának vagy birtokosának. A kötvény közgazdasági tartalma szerint hitelviszonyt fejez ki, melyet a következõ tábla mutat be. 9.ábra A kötvény közgazdasági tartalma Hitelviszony Adós Hitelezõ Kötvény kibocsátója Kötvény megvásárlója Célja: Ideiglenes tõkebevonás Célja: Befektetés haszonszerzés
A kötvény gazdasági értékeléséhez szükséges fogalmak 1.5.4.4 Részvény névérték árfolyamérték kibocsátási ár névleges hozam egyszerû hozam futamidõ elméleti ára A részvény forgatható, részesedési jogot kifejezõ, alaptõke részeként megjelenõ értékpapír. A részvények tulajdonságuk szerint osztályozhatók. A legismertebb csoportosítás szerint a részvénytársaságok részvényeit törzsrészvényekre, vagy közönséges részvényekre illetve elsõbbségi részvényekre osztják. Ez utóbbi többféle minõségbõl lehet elsõbbségi, így szavazatelsõbbségi, osztalékelsõbbségi, likvidáció tekintetében elsõbbségi. Az ilyen részvénnyel rendelkezõ valamiben a közönséges tulajdonosokhoz képest kiemelkedik, több elõnyt élvez, például osztalékban, szavazatban, vagy csõdhelyzetben. A részvények gazdasági értékelése sokkal több bizonytalanságot hordoz, a kötvények hasonló értékeléséhez képest. Különféle iskolák alakultak annak meghatározására mit ér a részvény, miként lehet meghatározni a részvény belsõ értékét. A fundamentalista iskola a részvények tényleges értékét ok-okozati gazdasági összefüggések segítségével javasolja meghatározni, A chartisták a piaci árfolyamok rajzolatából következtetnek az áralakulásra A hatékony piac elmélet képviselõi elutasítják mindkét megközelítést, mondván az elõzõk a múltbeli információkkal dolgoznak, a piac pedig a jelen és ez elõre meghatározatlan. A részvények és kötvények közötti hasonlóság megvásárolóik befektetési célra vásárolták kibocsátói tõkebevonást akarnak általuk. Különbségük a kötvény megvásárlói és eladói oldalán is fellelhetõk: a kötvény kibocsátói a kötvény névértékét és a kamatot is visszafizetik. a részvény kibocsátói a névértéket nem fizetik, hiszen õk egy végleges tõkebevonást végeztek, hozamot nem feltétlenül és rendszeresen fizetnek a részvény vásárolója nagyobb kockázatot vállal, ezért szokták mondani aki jól akar aludni, kötvényt vásároljon, aki sokat akar enni részvényt,
II. Az államháztartás gazdasági súlya, szerkezete, finanszírozása 2.1 Állam szerepe A közösségi szerepvállalás intézménye egyidõs a közösségek kialakulásával, hiszen a lakókörnyezet védelmének megszervezése, a gazdasági lét feltételeinek alakítása a közösség ilyen célú irányítását tételezte. Példái ennek a kultikus központok megszervezése, terv szerinti mûködtetése. A hatalmi körülményektõl függetlenül a közösségek külsõ és belsõ védelme, a mezõgazdasági termelés támogatása, az igazgatás, szervezés--vezetés mindig is nélkülözhetetlen közfunkcióként viselkedett. A modern állam ma már szervezetten és többé-kevésbé jól átgondoltan funkcióit. alakítja Az állami allokációs politika célja a gazdaság rendelkezésére álló erõforrások optimális felhasználása. Erre azért van szükség, mert a piaci mechanizmus korrekciókra szorul. A verseny nem tökéletes, az államnak korlátoznia kell a versenyt akadályozókat, versenyszabályok kidolgozásával, továbbá az információhoz való hozzájutás szabályait is létre kell hozni, és többek között szabályozni kell a közjavak és vegyes javak fogyasztását. Az állam jövedelemelosztási politikájának célja, hogy a nem megfelelõen alakuló jövedelem-elosztást módosítsa, a fennálló esélyegyenlõtlenséget korrigálja, a nagy jövedelem és vagyoni különbségeket mérsékelje a létminimumot biztosítsa. A konjunktúra politika célja, a munkanélküliséggel a foglalkoztatottsággal kapcsolatos feladatok befolyásolása, a z egyensúlyteremtés, a gazdasági növekedés támogatása. Az államháztartás az állami feladatok megoldását szolgáló gazdasági rendszer, amely közfeladatokat lát el, finanszírozása közpénzbõl történik. A közfeladatok tartalma terjedelme politikai döntések következménye. A finanszírozás az adó és járulékfizetõk pénzébõl valósul meg. Az államháztartás gazdasági súlyát az állam GDP-ben mért koncentrációjával szokás kifejezni. Ez az arány a 2006 évi magyar államháztartásban 40,9-51,0%-ban jelölhetõ, ami azt jelenti, hogy a bevételi oldalon az állami koncentráció 40,9% a kiadási oldalon pedig 51%, azaz a költségvetés hiánya 10,1%. Az állam gazdasági súlyának megítélésére, a nemzetközi összehasonlítás hasonló adatai szolgálnak. Ez az arány az európai országok átlagában 40-43%, vannak ennél alacsonyabb, és magasabb koncentrációjú országok. Közép-kelet európai országok közül Csehországban és Lengyelországban is az Unió átlaghoz közelített helyzettel találkozni. Az államháztartás szerkezetét az államháztartás alrendszereivel lehet jellemezni. A négy alrendszer közül a legnagyobb terjedelmû a központ költségvetés, amely az államháztartás 50%-át teszi ki, a második legnagyobb 25%-os terjedelemmel a társadalombiztosítási alrendszer, a harmadik az elõzõt majdnem megközelítõ részaránnyal az önkormányzatok alrendszere, s végül a negyedik az elkülönült állami pénzalapok.
10. ábra - Az állam gazdasági egyensúlyteremtés programja és hatása a gazdaság fõbb mutatószámaira 2006-2011 2006 2007 2008 2009 2010 2011 Bruttó hazai termék 4,1 2,2 2,6 4,1 4,2-4,5 4,5 Belföldi felhasználás 2-0,2 0,5 3,1 3,5 3,5-4 Ebbõl: Háztartások fogyasztása 2,4-0,9 0,0 1,5 2,5-3 3 Bruttó állóeszköz-felhalmozás 6,6 2,1 3,7 7,0 5-6 5-6 Külkereskedelmi forgalom Export 12 10,9 9,9 9,4 8-10 8-10 Import 9,5 8,5 8 8,8 7-9 7-9 Egy fõre jutó reáljövedelem 1,9-1,7 0,1 2,5 3-3,5 3,5 Foglalkoztatottak száma 0,3 0 0,3 0,7 0,7-1 1 Fogyasztói árszínvonal 3,5 6,2 3,3 3 2,5-3 2,5-3 A GDP %-ában Folyó fizetési mérleg hiánya 7,9 5,9 4,4 3,6 3 2 Külsõ finanszírozási igény 7,1 4,2 2,2 1,4 0,5-1 0 Államháztartás hiánya 10,1 6,8 4,3 3,2 2,7 2,2 Bevételek - EU transzfer nélkül 40,9 42,6 42,7 42,2 41-42 40,5-41,5 Kiadások - EU transzfer nélkül 51 49,4 47 45,5 44-45 43-44 Elsõdleges egyenleg -6,3-2,4-0,2 0,8 1 1,5 Bruttó államadósság 68,5 71,3 72,3 70,4 68-69 65-67 2.2 A központi költségvetés A központi költségvetést szokták a kormányzati kiadások költségvetésének is nevezni, melynek mûködésérõl a bevételeinek és kiadásainak jellemzésével tudunk képet formálni. Az állami költségvetés bevételi oldalát, forrását döntõen az adóbevételek adják, legnagyobb arányban az AFA és a jövedéki termékek adónak köszönhetõen. A másik forrás az illetékekbõl származó bevétel, amely hatósági és a vagyoni illetéket is tartalmazza. A harmadikként az állami tõkejövedelmek említhetõk, a kamat, a profit, az osztalékjövedelem formájában, illetve az elmúlt évtizedben az un. privatizációból származó bevétel. Ez utóbbi kimerülõben van, nem sokáig lehet e forrásra számítani. A forrásszerkezet közel 70-80% -át az adó és jövedéki termékekbõl származó bevétel jelenti. A központi költségvetés kiadási oldalán, mint minden modern állami költségvetésben elsõ helyen az államhatalmi jellegû kiadások szerepelnek, a katonaság, a rendõrség, és a határõrség, szolgáltatásait ellentételezõ személyi és tárgyi jellegû ráfordítások. A kiadások további tényezõi az államigazgatási jellegû kiadások, a minisztériumok, a fõhatóságok, az egész közigazgatást érintõ ráfordításai. A lakossági fogyasztás, mint költségvetési tétel, döntõen kettõs irányultságú, egyfelõl az oktatásra, másfelõl az egészségügyre vonatkoznak.
A támogatás a vis major esetek miatti támogatásokat, illetve a termelés támogatását, beruházások ösztönzését szolgálja. Az adósságszolgálati terhek a korábban felvett hitelek, és azok kamatainak esedékes törlesztését tartalmazza. A magas adósságterhek az állam eladósodását, az állam túlköltekezését jelenti, többet költött, mint a rendelkezésre álló forrás, következményeként növekedett az államadósság, Az alábbi táblázat áttekintést ad a magyar költségvetés kiadási szerkezetérõl. A központi költségvetés pénzügyi minõsítése, szufficites, ha a bevétel meghaladja a kiadásokat, deficites, ha kiadási többlet keletkezik, egyensúlyinak, meg akkor nevezhetõ, ha a kiadásokat fedezik a bevételek. Milyen a jó költségvetés kérdése a történelem során többször felmerült, s különbözõ korokban más-más választ adtak rá. A merkantilizmus idõszakában a szufficites költségvetést tartották kívánatosnak, addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. Száz évvel késõbb már azt a költségvetést tartották jónak, amelyik soha nincs egyensúlyban, abból a meggondolásból, hogy az államnak a közjóért olykor kell olyan kiadásokat hozni, amely ugyan túlköltekezést jelent de serkenti a gazdaságot, infrastruktúra fejlesztése stb., ami deficitessé teszi a költségvetést. Ha ez a helyzet csak átmeneti, s haszna nagyobb minta jelen terhe, célszerû felvállalni. 2.3 A társadalombiztosítás A társadalombiztosítás a második legnagyobb az államháztartás alrendszerei közül. Két önállóan gazdálkodó alapból áll, az egyik a nyugdíjalap a másik az egészségbiztosítási alap. 2.3.1 A nyugdíjbiztosítási alap A nyugdíj képezi a nyugdíjak forrását. 1997óta a nyugdíjrendszer három-négy pilléren áll. A rendszer meghatározó nagyságú része a központi nyugdíjbiztosítási alap, amely csak a nevében biztosító. A szolidaritást hangsúlyozva felosztó-kirovó mûködési elvû, azaz a mai járulékbefizetés, holnapi nyugdíjfizetés forrása. A másik pillére a rendszernek a magán-nyugdíjbiztosítás, a harmadik pedig az önkéntes nyugdíjbiztosítás. Ezeket egészíti ki 2006 óta a nyugdíj elõtakarékossági / NYESZ/ Az utóbbi három célja nemcsak a befizetett összeg értékmegõrzése, hanem a gyarapítása, hozamnövekedés elérése. Az elsõként említett alap forrását kötelezõen a munkáltatók befizetései, illetve a jövedelemmel rendelkezõ magánszemélyek befizetései jelentik A magánnyugdíjaknál a befizetés egy része kötelezõ jellegû, a másik része önként vállalt, csakúgy, mint az önkéntes nyugdíjpénztáraknál illetve a NYESZ-nél. A nyugdíjrendszer átalakításához hosszú idõ szükséges, nemzedéket felölelõ idõtávú. A mai nyugdíjasokról a mai gazdasági körülmények között kell gondoskodni. A nyugdíjak mai korlátját az aktív keresõk alacsony számában és a járadékfizetési hajlandóságában kell keresni, a jövõre vonatkozóan pedig azokat kell ösztönözni, akik eltartói lesznek a ma még tanulóknak, dolgozóknak. A jövõ nyugdíjasai érdekében egyfelõl a demográfiai viszonyok javításával, másfelõl az egyéni gondoskodás adórendszeren keresztüli befolyásolásával lehet sokat tenni. Ez utóbbi az önkéntes nyugdíjbiztosítási alapba történõ befizetés, illetve a nyugdíj-elõtakarékossági megtakarítás ösztönzése azzal, hogy a befizetett személyi jövedelemadóból visszatérít (átutalja az alapba) az állam a