Áltudományok. Ezotéria és/vagy tudomány

Ezotéria és/vagy tudomány Áltudományok A nyomtatott és elektronikus sajtóban gyakran esik szó az áltudományok elleni tudományos felvilágosítás fontosságáról. Áltudományok között szoktak említeni természetgyógyászati módszereket, parapszichológiai kísérleteket, alternatív energiatermelési elméleteket stb. Bár a felvilágosító kezdeményezések gyakran jó szándékúak, érdemes megvizsgálni, mitől tekintenek valamit áltudománynak, mitől hivatalosan elismert, valódi tudománynak, s vajon mennyire hitelesek és megbízhatók a valódi tudományok. Magyarországon az 1950-es és részben még a 60-as években is áltudománynak számított többek között a kibernetika, az információelmélet, a genetika, a relativitáselmélet, az analitikus pszichológia, a gestalt- (alak-) pszichológia, a hipnózis orvosi alkalmazása, a játékelmélet közgazdasági alkalmazása, a kvantumelmélet koppenhágai értelmezése, az operációkutatás matematikai elmélete, a szociológia stb. Hivatkozhatunk azonban régebbi példákra is. Mintegy 200 évvel ezelőtt az akkori mértékadó tudományos tekintélyek babonás hiedelemnek tartották azt, hogy kövek (azaz meteoritok) potyoghatnak az égből. Skóciában 1840-ben Kirkpatrick Macmillan feltalálta a pedálos kerékpárt. A szabadalmi bejelentést azonban azzal az indokkal próbálták elutasítani, hogy a megoldás működési elve ellenkezik a fizika törvényeivel. A kerékpár kiegyensúlyozásához ugyanis a kormányt mindig a dőlés felé kell fordítani, de ugyanez a kormány szolgál arra is, hogy a kerékpárt egy kanyargós úton az útiránynak megfelelően kormányozni lehessen. A brit szabadalmi hivatal véleménye szerint a két követelmény egymással ellentétes, így a kerékpár vagy eldől, vagy letér az útról, de a kettő együtt nem működik. Robert Mayer 1842-ben publikálta az energiamegmaradás törvényét. Ez az áltudományos spekuláció azonban annyira felháborította az akkori természettudósok jelentős részét, hogy egy agresszív lejárató kampánnyal sikerült Mayert több hónapra elmegyógyintézetbe juttatni. Amikor mintegy 150 évvel ezelőtt a bécsi szülészeti klinikán Semmelweis Ignác bevezette a klórvizes fertőtlenítést, mértékadó orvosi szaktekintélyek komolytalannak, sőt nevetségesnek minősítették Semmelweis azon állítását, amely szerint szemmel láthatatlan apró élőlények (mikrobák) okozhatják sok fiatal anya halálos betegségét, vagyis a gyermekágyi lázat. A tudós szakemberek szerint lehetetlen, hogy ilyen pici és jelentéktelen élőlények ha egyáltalán léteznek kárt tudjanak tenni egy emberben. Az 1880-as években több tudományos szaktekintély azzal a javaslattal fordult a francia parlamenthez, hogy szüntessék meg a szabadalmi hivatalt. Indokolásuk szerint értelmetlen ilyen költséges intézményt fenntartani. További szabadalmi bejelentésekre ugyanis nem lehet számítani, hiszen már minden fel van találva. 26

Ember és tudomány A fizikusok sokáig vitatkoztak arról, hogy a fény hullámtermészetű-e, vagy pedig apró részecskék nyalábjából áll. Bár a két felfogás logikailag ellentmondani látszik, mégis mindkét állítást meggyőzően igazolni lehet reprodukálható fizikai kísérletekkel. Ma már a fizikusok elfogadják, hogy a fény képes mindkét módon viselkedni. A valódi tudományokban is gyakori jelenség, hogy egymásnak ellentmondó elméletek a saját alkalmazási területükön helytállónak bizonyulnak. A modern fizika két meghatározó elmélete, nevezetesen a relativitáselmélet és a kvantumelmélet több kérdésben is ellentmond egymásnak. Így például a relativitáselméletben háromdimenziós tér és egydimenziós idő helyett egységes négydimenziós téridővel számolnak, miközben a kvantumelméletben tér és idő élesen elkülönülő, önálló entitás, és ezért a tér- és idődimenziók felcserélése megengedhetetlen. Egy másik ellentmondás az, hogy az általános relativitáselmélet szerint az, amit gravitációs erőtérként tapasztalunk, voltaképpen a téridő görbülete, míg a kvantumelmélet szerint a gravitációs kölcsönhatást virtuális részecskék, ún. gravitonok áramlása közvetíti. Logikai ellentmondás van az említett modern fizikai elméletek és a klasszikus fizika között is. Ez azonban nem gátolja a mérnököket abban, hogy a klasszikus, Newton-féle mechanikai egyenletek alapján konstruáljanak és méretezzenek kitűnően működő autókat, hajókat, repülőgépeket, műholdakat, rakétákat és űrhajókat, s abban sem, hogy a klasszikus, Maxwell-féle elektrodinamikai egyenletek alapján konstruálják és méretezzék az internet- és a mobiltelefon-hálózatok kommunikációs csatornáit. Sőt, a mérnököket még az sem hátráltatja eredményes munkájukban, hogy logikai ellentmondás van a Newton-féle távolhatási elv és a Maxwell-féle mezőelmélet között is. Logikai ellentmondás lehet ugyanis egy egységesnek látszó tudományos elméleten belül is. Einstein 1911-ben publikált általános relativitáselméletéből például az univerzum tágulása következett. Mivel Einstein nem hitte el, hogy a világegyetem tágulhat, tovább dolgozott az elméleten, és az ún. kozmológiai állandó bevezetésével sikerült az elméletet úgy átalakítania, hogy a tágulás eltűnjön. Ezt az eredményt Einstein 1917-ben publikálta. Három évvel később Edwin Hubble a távoli galaxisok színképének vöröseltolódása alapján kimutatta, hogy az univerzum mégiscsak tágul. Einstein később azt írta, hogy élete egyik legnagyobb tudományos tévedése volt a kozmológiai állandó bevezetése. Az utóbbi évtizedek kozmológiai és asztrofizikai kutatásai alapján azonban egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az a bizonyos kozmológiai állandó mégiscsak létezik. További két példa az áltudományok elleni küzdelem történetéből: a Szegedi Tudományegyetem professzora, Szentgyörgyi Albert 1937-ben Nobel-díjat kapott, miután kimutatta, hogy az aszkorbinsav és a C-vitamin 27

Ezotéria és/vagy tudomány ugyanaz a vegyület, s amelyet tömegesen elő lehet állítani paprikából. Több nagy tekintélyű magyar tudós azonban tiltakozó levelet küldött a Nobel-díj Bizottságnak, amelyben azt állították, hogy a C-vitamin körüli tudományosan megalapozatlan és félrevezető reklámkampányt a Szeged környéki paprikatermesztő és paprikafeldolgozó iparban érdekelt üzleti körök finanszírozzák. az 1960-as években pedig egy köztiszteletben álló akadémikusunk könyvet írt és tévéelőadás-sorozatot tartott, hogy leleplezze egy bizonyos Albert Einstein téves nézeteit. Vannak persze pozitívabb vélemények is. Selye János szerint a tudományt olyan gondolatok viszik előre, amelyek gyökeresen különböznek a korábbi tudományos gondolatoktól, és ezzel felháborítják a kon zervatív tudósokat. A Nobel-díjas fizikus, Max Planck szerint a tudományos viták nem úgy dőlnek el, hogy a vesztes fél belátja tévedését, hanem úgy, hogy kihal az a generáció, amely már nem képes az új gondolatokat befogadni. Edison szerint az igazán sikeres találmányok képtelen, abszurd, őrült ötletekből születnek. Sajnos 100 őrült ötletből 99-ről kiderül, hogy zsákutca. Edison szerint azonban a 99 zsákutcára szükség van ahhoz, hogy az a bizonyos századik megvalósuljon. Évtizedekkel ezelőtt a műszaki fejlesztések hatékonyságának fokozása érdekében Amerikában kidolgozták az ún. brainstorming módszert. Ennek lényege a következő: ha megoldhatatlannak látszó műszaki-tudományos probléma merül fel, összehívják a témában érintett szakembereket, s néhány olyan laikust is, akik a témában járatlanok. A jelenlévőknek vázolják a problémát, és felkérik őket, hogyha bármilyen ötletük támadna, azt gondolkodás nélkül közöljék. Az ilyen szeánsz során azután egymást gerjesztő őrült ötletek sorozata kerül fel egy táblára, míg végül megszületik az a bizonyos Edison-féle századik. Ezzel a módszerrel eddig már több ezer kiemelkedő műszaki-tudományos innováció született az autóipar, a számítógép-technika, az automatizálás, a mikroelektronika, a nukleáris technika, az űrkutatás, az aerodinamika és a lézertechnika terén. Felfoghatjuk a kérdést úgy is, hogy áltudomány voltaképpen nincs is. Mivel azonban az emberi fantázia lehetőségei korlátlanok, létezik számtalan képtelennek tűnő, abszurd, őrült ötlet. Az áltudományok leleplezésére fordított pénzt, időt, energiát gyümölcsözőbben lehetne hasznosítani oly módon, hogy megpróbáljuk megkeresni az abszurd ötletek között fellelhető 99 százalék zsákutca mellett azt a bizonyos 1 százalékot, amely a tudományos ismereteket valóban előbbre viheti. (Elixír, 2004. szeptember) 28

Ember és tudomány A természet finomhangolása A természetben léteznek bizonyos állandó paraméterek, amelyek biztosítják, hogy a fizikai, kémiai, biológiai folyamatok mindig ugyanolyan törvényszerűségek szerint működjenek. A természeti állandókat két fő csoportba lehet sorolni. E szerint vannak matematikai és fizikai állandók. Matematikai állandóra példa lehet a π szám (3,1415926536 ), amely megadja a kör kerületének és átmérőjének viszonyát egy euklideszi típusú térben, vagy például az e szám (2,7182818285 ), amely az ún. természetes logaritmus alapszáma. A fizikai állandók nem függetlenek a matematikai állandóktól, azokkal szoros kapcsolatban vannak. Fizikai állandókra példa lehet a fény vákuumbeli sebessége, az elektron töltése és nyugalmi tömege, a gravitációs állandó, a vákuum dielektromos állandója, a Planck-féle állandó, a Boltzmann-állandó stb. Hogy a világ éppen olyan, amilyen, az a fizikai állandók rendkívül precíz összehangolásának következménye. Az egyik legfontosabb természeti állandó, az ún. finomszerkezeti állandó például akkora pontossággal van beállítva az éppen optimális értékre, mintha a Holdon elhelyezett egyforintos érme közepébe találnánk egy puskával a Földről. Egyes természettudósok szerint az állandók precíz finomhangolása nem lehet véletlen, jogosan feltételezhető egyfajta intelligencia mögötte. Feltűnő az is, hogy például a már említett dimenzió nélküli finomszerkezeti állandó reciproka egy igen különös egész szám, amelynek értéke = 137. Néhány számmisztikai érdekesség erről a számról: A 137 ún. prímszám (vagyis nem lehet előállítani más egész számok szorzataként), ezenkívül prímszám a számjegyeiből képezett 3, 7, 13, 17, 31, 37, 71, 73, 173 és 317 is. A számjegyek összege ugyancsak prímszám (1 + 3 + 7 = 11). A számjegyek négyzeteinek összege szintén prímszám (1 + 9 + 49 = 59). A számjegyek köbeinek összege 371, amely ugyanazokból a számjegyekből áll, mint az eredeti 137. A 137 szám felírható két egész szám négyzetének összegeként is, ezek: 4 és 11. A 137 szám felírható három egész szám négyzetének összegeként is, ezek: 1, 6 és 10. A 137 szám felírható négy egész szám négyzetének összegeként is, ezek: 1, 6, 6 és 8. Még folytathatnánk a sort, hiszen ez a felsorolás csupán néhány kiragadott példa a 137-es számmal kapcsolatos numerológiai érdekességekből. A számelméleti érdekességek mellett az is figyelemre méltó lehet, hogy a klorofillmolekula éppen 137 atomból áll. Mint tudjuk, a klorofill az a vegyület, amelynek 29

Ezotéria és/vagy tudomány segítségével a Napból érkező ultraibolya sugarak hatására a növények leveleiben vízből és szén-dioxidból oxigénfelszabadulás mellett szénhidrátok képződnek. Ez a Földön a legfontosabb és legjelentősebb élelmiszer- és oxigéntermelő folyamat. Klorofill nélkül nem létezhetne a Földön emberi élet. Ezek alapján több természettudós feltételezi, hogy megalapozott az ún. antropikus elv. Ennek alapgondolata az, hogy az univerzum éppen azért ilyen, hogy létezhessen benne értelmes lény, aki megfigyeli. A gyenge antropikus elv szerint több világegyetem keletkezett, ezekben véletlenszerűen alakultak ki a természeti állandók, s mi egy olyan világegyetemben élünk, ahol véletlenül összejöttek a megfelelő paraméterkombinációk, ezáltal lehetővé vált az életünk. Ez az elgondolás tulajdonképpen egyfajta kozmológiai darwinizmusként is felfogható. Az erős antropikus elv szerint létezik egy kozmikus intelligencia, amely szándékosan úgy irányította a természeti állandók kialakulását, hogy az élet létrejöhessen. Egyes távol-keleti vallási filozófiák (pl. a hindu védánta vagy a buddhista jógácsára bölcselet) lehetséges interpretációja szerint a világban csak egyetlen tudat van, de az soknak látszik, s a tapasztalható materiális világot voltaképpen mi magunk teremtjük magunk köré tudatunk aktivitása által. Összhangban van ez a gondolat C. G. Jung elméletével is, amely szerint az anyagi világ nem más, mint a kollektív tudattalan legmélyebb szintjének összesűrűsödött állapota. Akárhogyan is van, a természeti állandók finom összhangja mögött jogosan feltételezhetünk egy tudatos intelligenciát, s nincs kizárva, hogy a természeti állandók rejtélye bármennyire is bonyolult kérdés, esetleg mégis megfejthető. Talán ebben reménykedett Einstein is, amikor úgy vélte, hogy: Isten ravasz, de nem rosszindulatú. (Elixír, 2005. március) Entrópia és energia az univerzumban Az entrópia valamely fizikai rendszer rendezetlenségének mértéke. Ez az értelmezés azonban csak a XX. században került be a köztudatba. A fogalmat az 1800- as években eredetileg azért vezették be a fizikába, hogy meg lehessen állapítani a hő erő gépekkel, elsősorban a dugattyús gőzgépekkel elérhető hatásfokot. Az 1800-as évek elején még sokan hittek az örökmozgó (első fajú perpetuum mobile) megvalósíthatóságában, és meg is próbáltak olyan gépeket szerkeszteni, amelyek a semmiből termelnének mechanikai energiát. Amikor nyilvánvalóvá vált ennek lehetetlensége, még mindig maradt egy reménysugár, mégpedig a másod fajú perpetuum mobile, amely egyetlen hőtartály hőenergiájából termelte volna az energiát. 30

Ember és tudomány Kiderült azonban, hogy ez sem valósítható meg. Hőenergiából lehetséges ugyan mechanikai energiát nyerni, de csak ha rendelkezésre áll két eltérő hőmérsékletű hőtartály, és a melegebb hőtartályból átáramoltatjuk a hőenergiát a hidegebb hőtartályba. Ilyenkor az átáramló hőenergia megcsapolható, és egy része mechanikai energiává alakítható át például olyan gép segítségével, amely folytonosan ismételget egy körfolyamatot, amelyben hőt vesz fel a melegebb tartályból, annak egy részével mechanikai munkát végez, majd a maradék hőenergiát továbbadja a hide gebb tartály felé. Csakhogy nem mindegy, hogy a gépen keresztül áramoltatott hőenergia mekkora hányadát lehet hasznos energiává átalakítani. És itt kap szerepet az entrópia fogalma. A két hőtartály, valamint a közéjük iktatott energiatermelő gépezet (hőerőgép) ugyanis olyan rendszert alkot, amelyben a hőenergiával együtt entrópia is áramlik, mégpedig úgy, hogy a megtermelt hasznos energiától függő mértékben a gépből kilépő entrópia nagyobb, mint amekkora belépett, és ezért működés közben a rendszer teljes entrópiája folyamatosan növekszik. Ami a Föld bioszféráját illeti, bizonyos értelemben ez is egyfajta hőerőgép, amely két hőtartállyal áll kapcsolatban. Az egyik a Nap, amelynek felszínéről 6000 fok körüli színhőmérsékletű sugárzás éri a Földet, a másik pedig a világűr, ahová a Föld felszíne átlagosan +16 Celsius-fok (kb. 289 K) színhőmérsékleten sugározza ki a fölösleges hőenergiát. A földi életet tehát napenergia működteti, a Napot pedig fúziós nukleáris energia. A napenergiát szokás megújuló energiának is nevezni. Ez a megnevezés azonban természettudományos nézőpontból vitatható. A napenergia nem újul meg. Ha ugyanis majd elfogy a Nap belsejében tárolt, hatalmas mennyiségű nukleáris üzemanyag, akkor a Nap legalábbis jelenlegi formájában befejezi pályafutását, mert felrobbanva átalakul vörös óriás típusú csillaggá, és elpusztítja a körülötte keringő bolygók nagy részét, köztük a Földet is. Megújuló energia a természetben egyáltalán nem létezik. Az univerzumban található összes energia mennyisége ugyanis az energiamegmaradás törvénye alapján változatlan, miközben azonban az energia áramolhat egyik helyről a másikra, vagy a megjelenési formáját tekintve át is alakulhat (például kémiai energiából hőenergiává), de nem szaporodhat. Energia gyakorlatilag korlátlanul áll rendelkezésünkre. Amire az életünkhöz alapvetően szükségünk van, az nem annyira az energia, hanem sokkal inkább az entrópiacsökkenés, a negatív entrópia, az ún. negenentrópia, mivel magára hagyott rendszer esetén egy dinamikusan működő rendszer entrópiaszintje folyamatosan növekszik, és ez veszélyezteti a biológiai struktúrák életképességét. Az élő biológiai szervezetek entrópiaszintje ugyanis nagyon alacsony a környező élettelen világhoz képest, és éppen ez teszi lehetővé az életet. Neumann János szerint minden élő szervezet egy-egy kis sziget a növekvő entrópia tengerében. Az élőlények kemény küzdelmet folytatnak, hogy entrópiájukat alacsonyan tartsák, mert ellenkező eset- 31

Ezotéria és/vagy tudomány ben a szervezetük alacsony entrópiájú rendezett állapota felborulna, és beállna egy magasabb entrópiájú rendezetlen állapot, a biológiai halál állapota. És itt jön a képbe az entrópia általánosabb értelmezése egy fizikai rendszer rendezettsége szempontjából. A hőerőgépek tanulmányozásánál nem kellett törődni azzal, hogy mekkora egy rendszer tényleges entrópiája, csak az volt fontos, hogy az entrópiaszint hogyan változik a gépben lezajló termodinamikai körfolyamat során. Élő rendszerek esetén azonban már érdekes lehet egy rendszer entrópiájának abszolút értéke, amelyről legalább annyit már a klasszikus fizikából is tudunk, hogy ha egy rendszert sikerülne az abszolút zéruspontig (kb. 273,16 Celsius-fok) lehűteni ami egyébként elvileg lehetetlen, akkor az entrópiája is zérus lenne. Azt is tudjuk, hogy ha egy rendszer több alrendszerből áll, akkor a rendszer teljes entrópiája az alrendszerek entrópiáinak összege, mivel az entrópia extenzív menynyiség, szemben az intenzív mennyiségekkel, amelyek ily módon nem összegződnek. (Utóbbira példa lehet a rendszer hőmérséklete vagy nyomása.) Az entrópia abszolút értékére vonatkozó kérdésre végül a statisztikus fizika adott választ, bár ez a válasz kissé emlékeztethet Mátyás király szolgálóleányára, aki bátran elmondhatta magáról, hogy Jöttem is meg nem is, hoztam is ajándékot, meg nem is. Az entrópia statisztikus értelmezése szerint ugyanis egy fizikai rendszer entrópiája arányos a rendszerállapot termodinamikai valószínűségének logaritmusával. Hogy ez mit jelent, azt az alábbi egyszerű példával lehet szemléltetni. Adott egy gázzal megtöltött tartály, amelynek állapotát megadhatjuk a gáz nyomásával, térfogatával és hőmérsékletével. A tartályban nagyon sok gázrészecske mozog, amelyek rendszeresen ütköznek egymással, valamint a tartály falával, és ily módon hozzák létre a falakra nehezedő nyomást. Ha sikerülne a gázrészecskéket megszámozni, azt tapasztalnánk, hogy két egyforma részecske megcserélése esetén a rendszer állapota, vagyis a nyomással, hőmérséklettel és térfogattal jellemezhető makroállapota változatlan maradna. Egy makroállapothoz azonban a gázrészecskék nagyon sokféle térbeli elrendeződése tartozhat, és ez utóbbiakat nevezik mikroállapotoknak. Egy rendszer makroállapotának termodinamikai valószínűsége nem más, mint az illető makroállapothoz tartozó lehetséges mikroállapotok száma. Egy magára hagyott, zárt, dinamikus fizikai rendszer entrópiájának spontán növekedése tehát azt jelenti, hogy a rendszer egyre nagyobb valószínűségű állapotokba igyekszik áttérni. Ezzel azután a rendszer rendezettsége romlik, mivel a rendezetlen állapotok valószínűsége nagyobb. Igen ám, de hogyan lehetne megállapítani a mikroállapotok tényleges darabszámát? Hiszen a gázrészecskék is összetett szerkezetek, mivel atommagokból és elektronokból állnak, és ezért rendelkeznek saját entrópiával is. Sőt az atom- 32

Ember és tudomány magoknak is van struktúrájuk, hiszen protonokból és neutronokból, azok pedig kvarkokból állnak, és még a kvarkoknak is van belső szerkezetük, ha hinni lehet a szu per húrelméletekben. Így azután ha valaki azt kérdezi, hogy mekkora egy ismert makroállapotú rendszer tényleges entrópiája, Mátyás király szolgálólányához hasonlóan így válaszolhatunk: Tudjuk is meg nem is A termodinamikai valószínűség fogalma ugyanakkor felvet egy fontos hasonlóságot az információelmélettel, pontosabban egy hír információtartalmával, amely megadja, hogy egy hír mennyire értékes. Ha elfogadjuk azt a kijelentést, hogy minden rendszer magában hordozza azt az információt, amelyet róla megtudhatunk, akkor belátható, hogy minél alacsonyabb egy rendszer entrópiaszintje, vagyis minél magasabb rendezettségű, struktúrájú a rendszer, annál több információ szükséges állapota jellemzéséhez. Egy rendszer entrópiája tehát arányos az állapotvalószínűségének pozitív logaritmusával, az állapotát leíró hír információtartalma pedig arányos az állapotvalószínűség negatív logaritmusával, amelyből alkalmasan választott átszámítási tényező esetén adódik, hogy: INFORMÁCIÓ = NEGATÍV ENTRÓPIA, amely utóbbit nevezhetjük így is: negentrópia, és most már az is nyilvánvaló, hogy ha egy rendszer entrópiája növekszik, akkor ugyanilyen mértékben csökken a rendszer állapotát leíró hír információtartalma. És most a hőerőgépek, gáztartályok és szoros értelemben vett termodinamikai rendszerek után vizsgáljunk meg egy általánosabb rendszert, mégpedig a kártyavárat. Sokan szeretnek kártyalapokból várat építeni. Erre a célra előnyösebb a römi, mint a magyar kártya, mert több lapból áll. Ha az íróasztalunkon felépítünk egy szép, magas kártyatornyot, ugyancsak oda kell figyelni, hogy óvatosan rakjuk egymásra a lapokat. Ha valaki váratlanul kinyitja az ajtót vagy az ablakot, egy csekélyke huzat is egy pillanat alatt összedöntheti alkotásunkat. Ennek azonban a fordítottja soha nem szokott előfordulni. Ha összevissza hevernek az asztalon a kártyalapok, nem számíthatunk arra, hogy azokat egy váratlan huzat felkapja, és véletlenül felépít belőlük egy több méter magas kártyavárat. Az asztalon összevissza heverő kártyalapok esetén ugyanis a rendszer entrópiaszintje magas, információszintje alacsony, míg a felépített kártyavár esetén az entrópiaszint lesz alacsony, és a rendszer állapotát leíró hír információtartalma lesz magas. Kártyavárak tehát nem szoktak maguktól felépülni. Ehhez szükség van az ember tudatos intelligenciájára. De vajon nem sérti-e ez az entrópiatörvény érvényességét, azt, hogy egy zárt rendszer entrópiája soha nem csökkenhet, csak nőhet? Nem sérti. Mégpedig azért nem, mert a gondolkodó ember, miközben felépíti a kártyavárat, a környezetében sokkal nagyobb mértékben növeli az entrópiát, mint amekkora entrópiacsökkenést a kártyavár felépítése jelent. Más szóval: a tér egy körülhatárolt részében az entrópiaszint csak akkor csökkenhet, ha körülötte az entrópia még nagyobb mértékben növekszik. Voltaképpen így 33

Ezotéria és/vagy tudomány működnek az élőlények. Miközben táplálkoznak és ürítenek, és ezzel csökkentik saját biológiai szervezetük entrópiaszintjét, a környezetükben az entrópiaszintet jelentősen megnövelik. Ember esetén ezt nevezik környezetszennyezésnek. Van azonban ennek a kérdésnek egy másik vonatkozása. Az élettelen természetben ugyanis nem fordul elő olyan folyamat, hogy valahol spontán lokális entrópiacsökkenés áll be a környezet entrópi növelése árán. Ismereteink szerint ilyen folyamatok előidézésére csak élő szervezetek képesek. Így azután az a puszta tény, hogy az univerzumban létrejöhettek ilyen tevékenységre alkalmas élőlények, felvet bizonyos tudományfilozófiai, sőt teológiai kérdéseket is, mivel arra enged következtetni, hogy a fizikai világ működését valamiféle magasabb intelligencia irányíthatja. E gyanúnkat tovább erősíti, ha megvizsgáljuk az univerzum teljes energiatartalmát. A modern kozmológiából tudjuk, hogy az ősrobbanás-elmélet szerint a világegyetem mintegy 13,7 milliárd évvel ezelőtt úgy keletkezett, hogy a semmiből bukkant föl egyetlen pontba összesűrítve a világ összes anyaga és energiája. Ámde hogyan jöhetett elő ez az iszonyatos mennyiségű anyag és energia a semmiből? A válasz: sehonnan! Az elméleti fizika szerint ugyanis a világegyetem teljes nettó energiai tartalma voltaképpen zérus, és zérus volt az ősrobbanáskor is. Jelenleg az univerzumban van valamennyi tömegekben összesűrűsödött energia (Einstein E = mc 2 képlete szerint), valamennyi sugárzási, hő-, mozgási és egyéb energia, továbbá a galaxisközi térben, a sötét anyagban és sötét energiában is található belőle számottevő mennyiség, ezenkívül az univerzumban is található valamennyi potenciális energia. Ez utóbbi azonban negatív energia, amelynek a menynyisége annyi, hogy az energiák összege éppen zérus legyen. Magyarázatot kíván, hogy a gravitációs energia miért negatív. Ennek magyarázata egyszerű példán szemléltethető. Ha két tömeg (pl. a Föld és a Hold) egymás közelébe kerül, közöttük tömegvonzás lép föl, és ha el akarjuk távolítani ezeket egymástól, energiát kell befektetni. Ha pedig engedjük, hogy egy tárgy (pl. egy feldobott kő) a tömegvonzásnak engedelmeskedve egy nagyobb tömeg (pl. a Föld) felé szabadon zuhanjon, akkor az gyorsulni fog, amit a fizikusok úgy értelmeznek, hogy a potenciális energiája mozgási energiává alakul át. Ha a világűrben csupán két nagy tömegű tárgy lenne, és ezek egymástól végtelen távol lebegnének, nem lehetne sem potenciális, sem mozgási energiájuk. Ha azonban a két objektum közeledik egymáshoz, a közöttük fellépő tömegvonzás miatt mozgási energiájuk keletkezik, ami azonban potenciális energiájuk rovására történik, és ez azt jelenti, hogy az egymás felé mozgó tárgyak kezdeti zérus potenciális energiája negatívvá válik. Az alaposabb számítások pedig azt mutatják, hogy az univerzumban éppen annyi negatív potenciális energia van, amennyi a tömegek és egyéb pozitív energiák össze- 34

Ember és tudomány ge, és ezért az univerzum nettó energiatartalma éppen zérus, és az ősrobbanáskor is zérus volt. Kérdés, hogy ha ennyire üres világban élünk, miért tapasztaljuk mégis az anyagi világot olyan kézzelfoghatóan valóságosnak? Ez a kérdés pedig további tudományfilozófiai, sőt teológiai kérdéseket vethet fel, amelyek megválaszolása nem célja jelen rövid tanulmánynak. (http://lmv.hu/node/6254) Az intuíció szerepe a tudományos és művészi alkotásokban Az intuíció a pszichénkben szüntelenül működő tényező, bár létezését nem mindig vesszük tudomásul. Az intuíció lényegében egyfajta ráérzés, vagyis a valóság lényegének ösztönszerű és élményszerű megragadása. Jung így fogalmaz: az intuíció analógiákban és szimbólumokban gondolkodás a kollektív tudattalanból származó bölcsesség segítségével. A kollektív tudattalanban ugyanis nemcsak ősi ösztönök vannak, hanem ott szunnyad az erkölcsi értékrend és a kreatív alkotókészség is. Roberto Assagioli szerint nemcsak tudatalatti van, hanem tudatfeletti is, azaz felső tudattalan és innen erednek a művészi, tudományos, morális és egyéb inspirációk. Itt található a felsőbb énünk, az ún. SELF, amely velünk született és abszolút. Ez a valódi énünk. A tudatos ego csupán ennek vetülete. Az intuíció pedig nem más, mint időleges kapcsolat a tudatos én, valamint a tudatfeletti, illetve a SELF között. Bár a tudattalanból szüntelenül kapunk intuitív kreatív impulzusokat, ezek jó részét nem tudatosítjuk, sőt gyakran kifejezetten elfojtjuk. Ennek egyik oka lehet megmerevedett nézetrendszerünk. Az előre gyártott nézetek ugyanis gátolják a kreatív gondolkodást. Ilyen gátlás időnként még a legkiválóbb alkotótehetségeknél is előfordulhat. A XX. század elején például a fizikusok többsége elutasította az Einstein-féle relativitáselméletet, később pedig éppen Einstein volt az, aki elutasította a kvantumelmélet több fontos eredményét, mivel azok ellenkeztek nézeteivel. A kreatív intuíció gyakran spontán jelentkezik. Wolfgang Amadeus Mozart egy helyütt azt írta, hogy maga sem tudja, honnan jön a sok gyönyörű dallam a fejébe, amelynek lejegyzésére ellenállhatatlan késztetést érez. Másik példaként említhetjük Raffaello Sixtusi Madonna című festményének történetét. Raffaello becsukott szemmel ábrándozott, amikor megjelent a szeme előtt a kép minden részletében, színesen. Sokáig nézegette a csodálatos képet, igyekezett megjegyezni annak minden részletét, s később emlékezetből lefestette. Az intuíciót szándékosan elő is lehet segíteni imaginációs és meditációs technikákkal. Ilyen módszereket számos kiváló tudós és művész alkalmazott. Példaként említ- 35

Ezotéria és/vagy tudomány hető a fizikai Nobel-díjas Niels Bohr és Wolfgang Pauli, a világhírű feltaláló, Nicola Tesla, valamint az ugyancsak világhírű spanyol, szürrealista festő, Salvador Dalí. Az intuíció többnyire kapcsolatban áll valamilyen megváltozott tudatállapottal. Így például az intuitív ötlet gyakran álomban merül fel. Közismert példa, ahogyan Friedrich August Kekulé von Stradonitz 1865-ben felfedezte a benzolgyűrűt. Kekulé sokáig kutatta a benzol molekulaszerkezetét, késő estig dolgozva a laboratóriumban, ahol gyakran elaludt. Több olyan álmot látott, amelyek fokozatosan vezették nyomra. Egyik álma arról szólt, hogy egy afrikai törzsben hat asszony egymás kezét fogva körültáncolt egy tábortüzet, és mindegyikük hátán batyuban egy-egy csecsemő volt. Mint tudjuk, a benzolmolekula hat gyűrűszerűen összekapcsolt szénatomból és ezekhez kapcsolt hidrogénatomokból áll. A szénatom nagyobb, mint a hidrogénatom, s méretarányuk valóban egy felnőtt és egy csecsemő arányához hasonlít. Álomban találta meg a megoldást Elias Howe, a varrógép feltalálója, álomban született a Mengyelejev-féle periódusos rendszer alapgondolata, az Einstein-féle általános relativitáselmélet több fontos részeredménye, Dante Isteni színjátékának, Voltaire Candide-jának és Edgar Allen Poe A holló című versének ötlete is. Az intuitív ötletek gyakran irracionálisnak tűnnek, márpedig ami nem racionális, az logikátlan, és ezért a közhiedelem szerint nem lehet igaz. Pedig ami nem racionális, az nem feltétlenül irracionális. Létezik szuperracionális, vagyis racionális feletti is. Példaként említhető Évariste Galois francia matematikus, aki mindössze 21 évet élt (1811 1832), és rövid pályafutása alatt kidolgozta a magasabb fokú algebrai egyenletek elméletét. Galois, ha felírt egy egyenletet, alája odaírta, mi következik ebből 20-30 lépéssel később. Intuitív módon fejben átlátta több tucat matematikai művelet eredményét, mint a sakknagymester, aki képes sok lépéssel előre gondolkodni. Szuperracionális az a gondolkodás, amely képes közvetlen lényeglátással kreatív szellemi alkotást úgy létrehozni, hogy közben a spekulatív következtetési lépések sorozata részben vagy teljesen elmarad. Ezt a képességet Selye János intuitív sejtésnek nevezi és példaként hozza fel a világhírű francia matematikus Henri Poincaré, továbbá a fizikai Nobel-díjas Max Planck és Erwin Schrödinger több ily módon született tudományos eredményét. Érdekes, hogy számos intuitív tudományos eredménynél nem is létezik ekvivalens logikai következtetés. Így pl. a Newton-féle mozgásegyenleteket vagy a kvantumfizika egyik legfontosabb alapegyenletét, a Schrödinger-féle hullámegyenletet egyáltalán nem lehet korábban ismert fizikai törvényekből levezetni. Mindezek alapján kétségek merülhetnek fel a racionális logika megbízhatóságában is, amelynek korlátjait Kurt Gödel német matematikus mutatta ki 1931-ben megjelent publikációjában. Gödel szerint egy logikai szabályrendszer nem lehet egyszerre teljes (vagyis minden lehetséges kérdésre választ adó) és ellentmondásmentes is. Ez azt 36

Ember és tudomány jelenti, hogy egy ellentmondásmentes logikai rendszerben mindig található olyan kijelentés, amelyet sem igazolni, sem cáfolni nem lehet. A logika, amelyet a természettudományokban használnak, kétségkívül nem teljes, de nem biztos, hogy ellentmondásmentes. Erre utal, hogy gyakran ugyanazt a jelenséget több egymásnak ellentmondó modellel meg lehet magyarázni, miközben ugyanabból a modellből ellentmondó következtetések adódhatnak. Albert Einstein 1911-ben publikált általános relativitáselméletéből például az következett, hogy a világegyetem folyamatosan tágul. Einstein azonban nem hitte el, hogy ez igaz lehet, és 1917-ben az elméletet továbbfejlesztette úgy, hogy a tágulás eltűnjön. Három évvel később azonban Edwin Hubble amerikai csillagász a távoli galaxisok színképének elemzése alapján kimutatta, hogy az univerzum mégiscsak tágul. Tanulságként levonható, hogy logikus és nem logikus nem mindig fedi az igaz és nem igaz fogalmát, és az egyoldalú racionalizmus a szellemi alkotóképességekre is negatívan hathat. A logikai okoskodás ugyanis önmagában nem alkalmas arra, hogy meglepően új tudományos alkotások szülessenek. Ezek általában éppen attól újak és meglepők, hogy ellentmondanak a korábban logikusan bebizonyított nézeteknek. Érdemes megemlíteni, hogy ez a felvetés nem új. Az ókori keleti vallási bölcseletek logikája szerint például a valóság paradox, és ezért ami alacsonyabb nézőpontból ellentmondás, az magasabb nézőpontból nem az. Az ősi hindu nyája bölcselet és a buddhista mádhjamika bölcselet azt is kimutatta, hogy ha egy állítást spekulatív okoskodással be lehet bizonyítani, akkor azt ilyen módon meg is lehet cáfolni. Feltűnő, hogy az intuitív úton született tudományos eredmények és egyes ősi vallási szövegek között számos meglepő párhuzam található. Ezek iránt több neves természettudós komoly érdeklődést mutatott. Albert Einsteinnek és az amerikai atomprogram vezető fizikusának, Robert Oppenheimernek például kedvenc olvasmányai közé tartozott a hindu vallás ősi szent irata, a Bhagavad-gítá. A távol-keleti vallási hagyományokból ismert meditációs módszerekkel behatóan foglakozott a már említett Wolfgang Pauli, Niels Bohr, Nikola Tesla, Henri Poincaré, továbbá a Nobel-díjas kvantumfizikus, Max Planck és a világhírű pszichológus, Carl Gustav Jung is. Murray Gell-Mann a részecskefizika egyik legmodernebb elméletét, nevezetesen a kvarkelméletet megalapozó elméleti modelljének a Nyolcrétű út nevet adta. Az elnevezést Buddha Nemes nyolcrétű ösvény című tanítása inspirálta. Amikor Niels Bohr a róla elnevezett atommodell kidolgozója 1947-ben Dániában lovagi rangot kapott, olyan lovagi címert tervezett, amelynek közepében a taoista tajcsiszimbólumot helyezte el. (Elixír, 1999. április) 37

Ezotéria és/vagy tudomány A Gaia-elmélet és az antropikus elv A magasabb rendű élőlények többek között az ember szervezete sok milliárd sejtből épül fel, és mindegyik sejt úgy működik és úgy viselkedik, mint egy-egy élőlény. Ez a sok piciny élőlény azonban egymásra van utalva, és kölcsönösen teremtik meg egymás életfeltételeit. Ennek érdekében ezek a kis élőlények komplex önszabályozó rendszert alkotnak. Az emberi szervezetben bonyolult szabályozások tartják optimális szinten a testhőmérsékletet, a vércukorszintet, a testnedvek ph-értékét, a sejteken belüli nátrium, kálium, kalcium, foszfor stb. ionkoncentrációját és még számtalan egyéb fontos paramétert, amelyek bármelyikének normálistól való eltérése az emberi szervezet súlyos károsodását, sőt halálát okozhatja. Az emberi test sejtjei nemcsak egymással alkotnak bonyolult szabályozási rendszert, hanem a szervezetben élő különféle mikroorganizmusokkal is, mint amilyenek a bélflóra baktériumai, amelyek nélkül nem tudnánk megemészteni a táplálékot. Vajon honnan tudják a sejtek és a mikrobák, mi a teendőjük? Hasonló kérdés vethető fel azzal kapcsolatban is, hogy honnan tudják a méhek, hogyan kell a lépből hatszögletű rekeszeket kialakítani, vagy honnan tudják a termeszek, hogy melyiküknek mi a dolga, és mi készteti ezen élőlényeket arra, hogy a feladatukat sikeresen teljesítsék. Az ember életképességéhez nemcsak jól működő belső szabályozásokra van szükség, hanem alkalmas környezeti feltételekre is. Ezért az ember a környezetét, vagyis a külvilágot céltudatosan alakítja, például házat épít magának, ruházatot, fegyvereket, járműveket készít stb. Így azután az ember és földi környezete összefüggő rendszert alkot, és e rendszer működőképességét hasonlóan bonyolult önszabályozó mechanizmusok teszik lehetővé, mint amelyek az egyes élőlényeket alkotó sejtpopulációk életképességét biztosítják. Ha felfelé haladunk a különféle hierarchiaszinteken, azt találjuk, hogy Föld nevű bolygónk is olyan rendszert alkot, amely lehetővé teszi az élet fennmaradását, sőt a teljes univerzum is olyan rendszert alkot, amely lehetővé, sőt szükségszerűvé teszi az élet kifejlődését és tartós fennmaradását No de ne szaladjunk ennyire előre. Vegyük először szemügyre a bolygónkat. Több mint két évtizede publikálta J. E. Lovelock azt a nagy feltűnést keltett és azóta is vitatott elméletét, amely szerint a földi bioszféra úgy működik és úgy viselkedik, mint egy élőlény. Lovelock az elméletét Gaia-elméletnek nevezte az ógörög Föld-istennő neve után, ami a tudós társadalmat még inkább irritálta, hiszen úgy tűnt, hogy itt valamiféle misztikus, áltudományos elgondolásról lehet szó. 38

Ember és tudomány Lovelock azonban jól képzett tudós, és az elméletét meggyőző bizonyítékokkal támasztotta alá. Mint tudjuk, a Föld mintegy 4 és fél milliárd évvel ezelőtt keletkezett, és az élet 3 és fél milliárd évvel ezelőtt kezdett kialakulni rajta. Az élet kialakulása óta eltelt 3 500 000 000 év iszonyatosan hosszú idő, olyanynyira, hogy ehhez képest egy emberi élet csupán rövidke pillanat. Ez idő alatt azonban a földi klíma meglepően stabil volt annak ellenére, hogy a Földet rendszeresen érték hatalmas környezeti katasztrófák. Előfordult például, hogy több millió évig olyan intenzív nukleáris sugárzás érte a bioszférát, amelyhez hasonlót legfeljebb néhány napra lehetne előidézni, ha az atomhatalmak valamennyi atom- és hidrogénbombájukat felrobbantanák. Máskor a napsugárzás több millió évig kb. 30 azázalékkal gyengébb volt, mint most, és emiatt 50 80 fok hőmérséklet-csökkenésnek kellett volna fellépnie. Ennek ellenére az átlagos éves középhőmérséklet alig változott, ugyanis a csökkenő besugárzást az üvegházeffektus felerősödése kompenzálta, amelyet főleg az élővizekben elszaporodó mikroorganizmusok fokozott metántermelése okozott. Az is előfordult, hogy az ózonréteg nemcsak meggyengült, de teljesen meg is szűnt létezni, vagyis a sztratoszférából az összes ózon eltűnt, azonban a bioszféra ezt is túlélte. Lovelock szerint a földi klíma szabályozásában nem annyira a nagy testű állatok és növények, hanem inkább a mikroélőlények, baktériumok, penészgombák, moszatok, kék és zöld algák, korallok, stb. játsszák a fontosabb szerepet. Ezen élőlények klímaszabályozó képessége lassú, de nagyon hatékony annak megfelelően, hogy a természetes eredetű ökológiai rendellenességek kialakulása is hosszadalmas folyamat. Lovelock példaként hozza fel, hogy sok milliárd elpusztult korall mészkővázából több kilométer magas és több ezer kilométer hosszú tenger alatti zátonyok épültek fel. Ezek olyan hatalmas építmények, amelyekhez képest a legnagyobb egyiptomi piramis, egy New York-i felhőkarcoló vagy akár a kínai nagy fal jelentéktelen talajegyenetlenségnek tűnhet. Ekkora képződmények olyan hatalmas terhelést képeznek az óceánok alatti földkérgen, hogy képesek lehetnek befolyásolni a tengeráramlatokat és a lemeztektonikai folyamatokat, ezen keresztül a földrengéseket, a vulkáni tevékenységet, sőt a kontinensek vándorlását is. Sok milliárd mikroélőlény önfeláldozó-önpusztító tevékenysége képes megváltoztatni a mélytengerek és a magasabb légrétegek közötti gázcserét, ily módon befolyásolni a sztratoszféra metán-, halogén-, szénhidrogén- és ózontartalmát, ezáltal az üvegház erősségét. Lovelock szerint nem zárható ki, hogy 3 és fél milliárd évvel ezelőtt véletlenül jöttek létre azok a körülmények, amelyek az életet lehetővé tették. Ámde ami utána történt, az már nem lehet véletlen. 39

Ezotéria és/vagy tudomány A világűrben a rendszeres szupernóva-robbanások miatt a csillagközi és bolygóközi térben minden lehetséges kémiai elem tömegesen előfordul, és mivel a csillagok közelében hatalmas intenzitású ionizáló sugárzás van jelen, ezért itt folyamatosan képződik a szerves és szervetlen molekulák óriási választéka. Ez azt jelenti, hogy a világegyetem ontja magából a szerves élet építőköveit, és ha ezek olyan bolygóra kerülnek, ahol az élethez szükséges klímaviszonyok megvannak, akkor az élet létrejön. Ha pedig az élet létrejött, az élőlények olyan komplex rendszert alkotnak, amely szabályozni képes a környezeti feltételeket úgy, hogy az élet fennmaradhasson. Ebben a folyamatban jelentős szerepet kap a természetes kiválasztódás, amely életképes élőlényfajokat hoz létre, miközben az egyes egyedek sorsával nem törődik, sőt a bioszféra stabilitása érdekében időnként szükség lehet arra, hogy egyes élőlények tömegesen elpusztuljanak. Hasonló ez ahhoz, ahogyan az emberi szervezetben az immunrendszer működése során az önmagukat feláldozó fehérvérsejtek tömeges pusztulása árán lehet elhárítani egy-egy veszélyes bakteriális fertőzést. Az emberi szervezethez hasonlóan a bioszférában is létrejöhet rákos daganat. Ez azt jelenti, hogy valamely élőlény-populáció aránytalan elszaporodása veszélybe sodorhatja a bioszférát. A bioszféra pedig ilyenkor a veszélyes populáció megsemmisítésére fogja erőforrásait mozgósítani. A bioszféra célja tehát nem az, hogy az emberiséget minél boldogabbá tegye. Az ember csupán egy élőlényfaj a sok közül, amely hasznos tényezője lehet ennek a hatalmas ökológiai rendszernek, de fennáll az a kockázat is, hogy előbb-utóbb a nemkívánatos rákos daganat szerepét fogja betölteni, és ezért a bioszféra önvédelmi mechanizmusa kiküszöböli az embert mint veszélyes tényezőt. Lovelock szerint a bioszférában olyan hatalmas energiák működnek, hogy az ember bármit tesz, nem képes megsemmisíteni vagy működését lényeges mértékben megváltoztatni. Ebben a mérkőzésben mindig a bioszféra az erősebb! Felvethető a kérdés, hogy léteznek-e, létezhetnek-e az univerzumban hozzánk hasonló bolygók és hozzánk hasonló élőlények. A kérdés nem új, régóta vita tárgyát képezi különféle tudományos, filozófiai és teológiai megközelítésekben. Nos, a válasz: határozott IGEN. De miért? A fizikai Nobel-díjas Leon Lederman szerint a tejútrendszerben, vagyis a mi galaxisunkban mintegy 100 milliárd csillag található. Az általunk ismert univerzumban pedig legalább 100 milliárd hozzánk hasonló galaxis létezik. A csillagok száma ezért kb. százmilliárdszor százmilliárd, vagyis 1000 000 körül becsülhető, ahol itt az 1-es számjegy után 22 darab nulla áll. Lederman professzor azt is megállapítja, hogy mi egy átlagos galaxis átlagos csillagához tartozó átlagos bolygón élünk. 40

Ember és tudomány Ez persze még nem bizonyít semmit. Vegyük azonban figyelembe a fizika egyik fontos szabályát, amely szerint: ami nem tilos, az kötelező. Mit jelent ez? Azt, hogy ha valamilyen jelenség nem lehetetlen, akkor az szükségszerűen létrejön. De vajon lehetetlen-e, hogy egy átlagos galaxis átlagos csillagának átlagos bolygóján az élet létrejöhessen. Biztosan nem lehetetlen, hiszen akkor mi sem létezhetnénk. Bár galaxisunk átmérője mintegy százezer fényév, de annak csupán csekély részében, mégpedig a 20-30 fényévnyi környezetünkben található néhány ezer csillagot tudtuk eddig alaposabban megismerni, és már ezek között is több száz olyan csillag van, amelyek körül bolygók keringenek. Ez arra enged következtetni, hogy a világegyetemben több ezer milliárd bolygó van, és ezek között jelentős számban akadhatnak olyanok, amelyeken a mi bolygónkhoz hasonló életkörülmények állnak fenn. Vajon mi az oka annak, hogy az univerzumban szükségszerűen és törvényszerűen megjelenik az élet? A válasz az, hogy ez elsősorban a fizikai állandókon, pontosabban ezek egymás közötti arányán múlik. Fizikai állandóra példa lehet a fénysebesség, az elektron töltése és tömege, a gravitációs állandó, a vákuum dielektromos állandója, a Planck-féle állandó, a Boltzmann-állandó stb. A fizikai állandók kombinálásával pl. összeszorzásával újabb fizikai állandókat képezhetünk. Felvethető, hogy hány darab független fizikai állandó játszik szerepet a világegyetem működésében, vagyis hány olyan állandó van, amelyet a többi állandóból már nem lehet leszármaztatni. Prof. dr. John C. Baez (University of California) szerint a független fizikai állandók száma 26. Felvethető az a kérdés is, hogy a fizikai állandók öröktől fogva léteznek-e, vagy csak a feltételezett ősrobbanás során alakultak ki, és az is, hogy miért éppen akkorák a fizikai állandók, amekkorák. A kérdés azért fontos, mert bármelyik fizikai állandó csekély mértékű megváltozása megváltoztatná a világ működését olyannyira, hogy például a csillagok nem tudnának sugározni, vagy az atomok nem tudnának szerves molekulákat alkotni, esetleg nem is létezhetnének atomok, mert az elektronok nem lennének képesek az atommagok körül stabil pályákon keringeni és a többi. A természeti állandók pontos összehangolásának következménye az is, hogy a víz +4 Celsius-fokos állapotában a legsűrűbb, és ezért a jég nem süllyed a víz fenekére, hanem a tetején úszik. Ha nem így lenne, a folyókban, tavakban és tengerekben nem lehetne élet. Hogy a világ olyan, amilyen, az a fizikai állandók rendkívül pontos összehangolásának következménye. 41

Ezotéria és/vagy tudomány Az egyik legfontosabb természeti állandó, az ún. finomszerkezeti állandó például akkora pontossággal van beállítva az optimális értékre, mintha a Holdon elhelyezett egyforintos érme közepébe találnánk egy puskával a Földről. Egyes természettudósok szerint az állandók precíz finomhangolása nem lehet véletlen, mögötte egyfajta intelligencia jogosan feltételezhető. Nagyon valószínűtlen ugyanis, hogy a természeti állandók ilyen pontos összhangja csupán a vakvéletlen műve, mert ha ez véletlen, akkor ennek a véletlennek kisebb a valószínűsége, mintha valakinek minden héten ötös találata lenne a lottón. Ebből a felismerésből kiindulva több természettudós feltételezi, hogy mégiscsak megalapozott lehet az ún. antropikus elv, amely szerint az univerzum éppen azért ilyen, hogy létezhessen benne értelmes lény, aki megfigyeli. Az antropikus elvnek két változata ismeretes. A gyenge antropikus elv szerint világegyetemek sorozata keletkezett, és ezekben véletlenszerűen alakultak ki a természeti állandók. Mi pedig olyan világegyetemben élünk, ahol véletlenül összejöttek a megfelelő paraméterkombinációk, ezáltal lehetővé vált az életünk, hiszen máshol nem is élhetnénk. Az erős antropikus elv szerint ezzel szemben léteznie kell egy univerzális, kozmikus intelligenciának, és ez szándékosan úgy irányította a természeti állandók kialakulását, hogy az élet létrejöhessen. Ez utóbbi elvet támogatják a monoteista vallások teológusai is. (ESOPOWER ezoterikus sikermagazin, 2008. november) Az ötödik dimenzió Egy évszázaddal ezelőtt sok fizikus vélekedett úgy, hogy csaknem mindent tudunk a fizikáról, és legfeljebb egy-két apróbb részletkérdés tisztázása lehet még hátra. Ámde éppen ez volt az a korszak, amikor két alapvetően új fizikai elmélet kezdett kibontakozni, a relativitás- és a kvantumelmélet, és ezek gyökeresen felborították a korábban megdönthetetlennek vélt fizikai világképet. Bár mindkét elméletet kezdetben gyanakvással fogadták, egyre gyűltek a bizonyítékok ezek helyessége mellett. Volt azonban egy komoly probléma, az, hogy logikai ellentmondást lehetett kimutatni a két elmélet között. Hogy pontosabbak legyünk, a relativitáselmélet első egyszerűbb változatát, vagyis a speciális relativitáselméletet némi matematikai nehézségek árán összhangba lehetett ugyan hozni a kvantummechanikával, ámde az általános relativitáselmélet esetén amely voltaképpen nem más, mint a gravitáció relativisztikus elmélete a probléma megoldhatatlannak látszott. Kezdetben ez nem nagyon zavarta a fizikusokat, mivel úgy vélték, hogy a kvantumelmélet főleg a mikrorészecskék világának fizikája, az általános relativitáselmé- 42

Ember és tudomány let pedig inkább a kozmikus léptékű világ fizikája, és ha vannak is ellentmondások, idővel ki fog derülni a helyes megoldás. Felmerült ugyanakkor egy olyan fizikai probléma, amelyben mind a két elméletet egyszerre kellett volna alkalmazni, és ez az ún. fekete lyukak kérdése. Az általános relativitáselmélet szerint fekete lyuk legalább másfélszeres naptömegű, de a Napnál kisebb átmérőjű csillag összeomlásakor jöhet létre. Az összeomlás során a csillag (elvileg) pontszerűvé zsugorodik össze, más szóval: ún. kozmikus szingularitás lesz belőle. Hogy ilyen szélsőséges állapot valóban bekövetkezik-e, azt megfigyelni nem lehet, mivel a fekete lyukat gömbszerű eseményhorizont veszi körül, amelyen keresztül a fekete lyukból a külvilág felé semmi nem távozhat. Ha pedig valamilyen tárgy az eseményhorizont közelébe kerül, menthetetlenül belezuhan a fekete lyukba, és örökre eltűnik. A kérdés további elemzése azt mutatta, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Ha a fekete lyuk mindent elnyel, ámde belőle anyag, energia, vagy információ el nem szökhet, akkor ez elvileg lehetővé tenné bizonyos alapvető fizikatörvények megsértését. Így azután sok fizikus kételkedett abban, hogy létezhet ilyen kozmikus objektum, és arra gyanakodtak, hogy alighanem hiba csúszhatott az ezzel kapcsolatos matematikai levezetésekbe. Matematikai hibát azonban nem találtak, és ahogyan telt-múlt az idő, egyre több olyan csillagászati megfigyelést publikáltak, amelyek valószínűvé, majd később bizonyossá tették ilyen szingularitások létezését. Mert habár maga a fekete lyuk nem látható, óriási gravitációs tere eltéríti a fényt, és befolyásolja a közelében lévő csillagok mozgását, ezáltal felismerhetővé válik. A probléma megoldása összefügg Stephen Hawking (Cambridge University) 1970-es években kidolgozott elméletével, amely szerint a fekete lyukak nem is lehet nek olyan nagyon feketék, ugyanis sugároznak. A Hawking által felfedezett sugárzás azonban nem magából a fekete lyukból, hanem az eseményhorizontot körülvevő üres térből származik. A kvantumelmélet szerint ugyanis az üres térben az ún. vákuumfluktuáció során szüntelenül anyag antianyag-részecskepárok keletkeznek, és normális körülmények esetén ezek megsemmisítik egymást. Egy fekete lyuk közelében azonban a keletkezett részecskepárok egyik tagja olykor beleesik a fekete lyukba, míg a másik elszabadul, és sugárzás formájában eltávozik a fekete lyuk közeléből. Így az a paradox helyzet alakul ki, hogy közelről nézve a fekete lyuk mindent elnyel, és nem lép ki belőle semmi, távolról nézve viszont a fekete lyuk intenzív sugárzást mutat. Fontos azt is tudni, hogy a Hawking-sugárzás esetén a fekete lyuk közeléből eltávozó részecske energiája mindig pozitív, az elnyelt részecskéké pedig negatív, így ezek összege mindig éppen zérus. 43

Ezotéria és/vagy tudomány A fekete lyuk tehát negatív energiájú részecskéket nyel el, ezért a tömege fogy, eseményhorizontja zsugorodik, és ez a folyamat addig folytatódik, mígnem egy kritikus pont elérésekor a fekete lyuk a tömegét robbanásszerűen teljesen szétsugározza, és ezzel megsemmisül. Leonard Susskind, a kaliforniai Stanford Egyetem fizikusa vetette fel a furcsa kérdést, hogy vajon mi történne egy elefánttal, ha véletlenül belezuhanna egy fekete lyukba. Susskind válasza az volt, hogy ilyenkor az elefánt egyszerre több helyen is ott van. Az eseményhorizonton ugyanis megáll az idő, belül pedig visszafelé, a jövőből a múlt felé folyik. Emiatt, kívülről nézve, az elefánt a fekete lyukban eltűnik, de ha valaki az elefánttal együtt utazna, azt tapasztalná, hogy nem lehet átlépni az eseményhorizontot, mivel megállt az idő, és emiatt örökre ott kell tartózkodni. Így azután a szerencsétlen elefánt egyszerre az eseményhorizonton kívül is és belül is van, miáltal a lokalitás hagyományos elve, vagyis hogy a dolgok mindig valahol vannak, ezáltal a térbeli helyzetük egyértelműen meghatározható, nem érvényesül. Sőt, Susskind szerint lokalitás a valóságban nem is létezik, az csupán a mi szemléletünkből fakadó látszat. Így azután az elefánt nemlokalitása újfajta relativitáselvet jelent. Míg a hagyományos relativitáselmélet szerint a fizikai tárgyak paraméterei azok megfigyelőhöz képesti helyzetétől függenek, addig az új relativitáselmélet szerint a megfigyelt tárgyaknak objektív értelemben egyáltalán nincs térbeli helyzetük. A kaliforniai egyetem egy másik fizikusa, Steve Giddings azt a kérdést tette fel, hogy mi történne egy többkötetes enciklopédiával, ha belesne egy fekete lyukba. Vajon elveszne a benne lévő információ? A legtöbb fizikus erre alighanem azt válaszolná, persze, hogy elveszik, hiszen amikor a fekete lyuk szétsugárzódik, nem marad utána semmi. Giddings ezzel szemben úgy véli, hogy a kérdés valójában a fekete lyukak ún. információs paradoxonját fogalmazza meg, és akár igennel, akár nemmel válaszolunk a kérdésre, a válasz ellenkezik a fizika törvényeivel. E kérdések további elemzéséhez ismerni kellene a fekete lyukak belső szerke zetét, amelyet azonban Hawking szerint az ún. kozmikus cenzúra elfed előlünk. A probléma elméleti vizsgálata tovább vezet egy lehetséges olyan egyesített fizikai elmélet felé, amely képes lenne a kvantumelméletbe integrálni a gravitáció jelenségét. Amikor a fizikusok ilyen elmélet kidolgozásával próbálkoztak, kiderült, hogy a feladatot az általunk tapasztalt háromdimenziós tér és egydimenziós idő, vagy ahogyan a relativitáselméletben mondják, a Minkowski-féle négydimenziós téridő keretein belül megoldani elvileg lehetetlen. Fel kellett ezért tételezni, hogy létezhet egy vagy több olyan, ún. extradimenzió, amelyet bár az érzékszerveinkkel tapasztalni nem tudunk, létezésük nélkül a két ellentmondó elmélet együtt nem működhetne. 44

Ember és tudomány Így azután a fizikusok elkezdtek kidolgozni különféle többdimenziós szuperhúrés szupergravitációs elméleteket, amelyek különféle változataiban a feltételezett téridő-dimenziók száma akár több tucatig terjedhet. Ezek az elméletek azonban bár matematikailag korrektnek tűnhetnek kísérletileg nem igazolhatók. Meg is jegyezte 1994-ben Stephen Hawking a Roger Penrose-zal folytatott, nyilvános vitája során, hogy: A húrelméletet értékén felül adták el, mert a relativitáselmélethez és szupergravitációs elmélethez képest nincsenek ellenőrizhető jóslatai, sőt még a Nap szerkezetét sem képes helyesen leírni. A problémát nehezíti, hogy a gravitáció maga alakítja a teret, míg a többi mező (erőtér) a gravitáció által létrehozott téridőben működik. A gravitáció pedig annyira összecsavarja a téridőt, hogy emiatt annak kezdete és vége van. Sőt, a téridő pozitív görbülete helyenként kozmikus szingularitásokat hoz létre, amelyekben az általános relativitáselmélet érvényét veszti. Ezért aztán Hawking szerint Einstein alighanem tévedett, amikor azt állította, hogy Isten nem játszik kockajátékot. Isten igenis kockajátékot játszik, és ráadásul néha olyan helyre dobja a kockát, ahol az még csak nem is látható. A fekete lyukak szerkezetével mindenesetre szorosan összefügg a Giddings által felvetett információs paradoxon, vagyis hogy a fekete lyukba belepottyanó enciklopédia tartalma vajon örökre elveszik-e. Hawking eleinte határozottan állította, hogy a fekete lyukban az információ tényleg elveszik. Később azonban egy nemzetközi tudományos konferencián (Dublin, 2004) módosította a véleményét, és támogatta a Princetoni Egyetemen kutató, argentin származású fizikus, Juan Maldacena elméletét. Ez utóbbi szerint a Minkowski-féle négydimenziós téridő nem más, mint egy ötdimenziós téridő határolófelülete, és a belső ötdimenziós buborékuniverzum úgy viszonyul a határoló négydimenziós felülethez, vagyis a felszíni univerzumhoz, ahogyan egy hologram által ábrázolt objektum viszonyul magához a hologramhoz. De hát mi is az a hologram? A holográfiát a magyar származású fizikai Nobel-díjas Gábor Dénes fedezte fel. A felfedezés lényege az volt, hogy egy térbeli objektumot lehetséges sík felületre, például fotólemezre úgy leképezni, hogy abból az eredeti objektum térbeli alakja rekonstruálható legyen. Más szóval: egy felszíni mintázat és egy térbeli alakzat között lehetséges egyértelmű oda-vissza megfeleltetés. Maldacena felismerése az volt, hogy ha egy háromdimenziós (térbeli) objektum és egy kétdimenziós (felületi) objektum között lehet ilyen kapcsolat, akkor ennek analógiájára lehetséges hasonló kapcsolat a 4 és 3 dimenziós, az 5 és 4 dimenziós stb. objektumok között is. Az ezzel kapcsolatos, meglehetősen bonyolult matematikai elemzés az elgondolást igazolni látszik. 45