Mielőtt az expozéra rátérek, szeretném teljes szolidaritásomról biztosítani azokat a szocialista képviselőket, akiknek a házára a múlt héten molotovkoktélt dobtak. Sokféleképpen lehet egy demokráciában támogatni vagy ellenezni egy törvényt, de minden bizonnyal egyetért velem a Parlament valamennyi pártja, ha azt mondom: a képviselők fizikai fenyegetése nem az egészségbiztosítási törvényt támadja, hanem magát a Parlamentet és az alkotmányosságot. Bízom benne, hogy a szélsőséges elkövetők is hallják: tettük szégyenletes és hiábavaló, mert a Magyar Köztársaság országgyűlésének képviselőit nem lehet megfélemlíteni. Közel két hónapja fogadta el az egészségpénztárakról szóló törvényt a Parlament. Köztársasági Elnök úr a törvényt visszaküldte az országgyűlésnek. Az elmúlt hetekben nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy a törvényt pontosítsuk, alapvetően Elnök úr észrevételeinek megfelelően. Ezt a munkát igazolta vissza Sólyom László, amikor néhány napja egy interjúban azt mondta: a kormány érdemben foglalkozott a kifogásaival. A köztársasági elnök ebben az interjúban azt is kiemelte, hogy munkatársaival a törvényt alaposan áttanulmányozták, és egyik rendelkezését sem találták alkotmányba ütközőnek.
A következőkben arról beszélnék, hogy mi változott és mi nem változott a korábban elfogadott változathoz képest. Legelőször is nem változott meg az a szándék, hogy jobb minőséget garantáló és a mainál igazságosabb egészségügyi rendszert hozzunk létre. Miért akarjuk ezt a reformot? Mert ahogy a Köztársasági Elnök világosan és pontosan megfogalmazta: a mostani egészségügyi rendszer rendkívül alacsony hatásfokkal működik, pazarló, korrupt, és a politika túlságosan beleszól a működésébe. Meggyőződésünk, hogy ez az egyértelmű diagnózis egyben meg is határozza a terápiát. Meggyőződésünk, hogy az alacsony hatásfok, a pazarlás, a korrupció és a politikai befolyásolás a teljesen állami rendszerekben szükségszerűen alakul ki, és nem esetlegesen. Ezért mondjuk azt, hogy elhibázott gyógymód lenne, ha a szükségszerűen rosszul működő rendszert próbálnák továbbra is tünetileg kezelgetni. Nem hiszünk abban, hogy a teljesen államilag működtetett társadalombiztosítás valaha is eltávolodhat a politikától. Nem hiszünk abban, hogy verseny nélkül bármely szolgáltató rákényszerülne arra, hogy folyamatosan javítsa működése hatásfokát. Több évtizedes tapasztalat alapján mondjuk, hogy a teljesen államilag irányított vállalatokra szükségszerűen jellemző a pazarlás és az ésszerűtlen működés. Ezért az egészségbiztosítási reform és az előttünk fekvő törvény lényege változatlan: az egészségbiztosítás működtetését, a társadalombiztosítás
keretei között, a szolidaritást erősítve, új, egymással versengő szereplőkre, azaz az egészségbiztosítási pénztárakra bízzuk. Az új szereplők új szemlélet hoznak, a köztük lévő szabályozott verseny pedig folyamatosan javuló minőséget és hatékonyságot eredményez. A verseny két szinten valósul meg: a pénztárak versenyeznek a biztosítottakért, ennek eszközeként pedig versenyre kényszerítik az egészségügyi szolgáltatókat is. Meggyőződésünk, hogy ennek a versenynek végre a betegek lesznek a nyertesei. Az új biztosítási rendszerrel a jelenleginél hatékonyabban működő, a választás és a verseny előnyeit biztosító stabil rendszer jön létre. A törvényjavaslatban nem változott az a garanciális elem, hogy fenntartjuk a kötelező biztosítás elvét, így senki nem marad ellátás nélkül - a pénztárak nem szelektálhatnak a betegek között, és aki nem választ magának pénztárt, az a lakóhelye szerint területileg illetékes pénztár tagjává válik. Az Egészségbiztosítási Felügyelet szigorúan ellenőrzi, hogy mindenki megkapja-e a szükséges ellátást. Az új rendszerre való áttérés nem jár járulékemeléssel, a jövőben is mindenki jövedelemarányos járulékot fizet, míg a szolgáltatásokat szükségletarányosan veszi igénybe Nem változott az sem, hogy a szolidaritás érvényesítése érdekében az új egészségbiztosítás rendszerében az egészségügyi szolgáltatások finanszírozása fejkvóta alapú elosztás alapján történik. A fejkvóta fedezetét a járulékbevételek és a jogosultak utáni állami befizetések biztosítják. Ismert, hogy az ország különböző részein eltérő összegeket fordítunk egyegy ugyanolyan korú, nemű beteg ellátására. Célunk, továbbra is hogy ezt az igazságtalanságot megszüntessük. Az örökölt szerkezeti és igénybevételi
igazságtalanságokat több éves ütemezett átmenettel lehet felszámolni, ennek során a fejkvótáknál a területi kiegyenlítést megoldani. A törvény átdolgozása során nem változott az a megkötés, hogy az egészségbiztosítási pénztár olyan zártkörűen működő részvénytársaság, amelynek alapítója és többségi tulajdonosa a Magyar Állam, és amelyben a magánbefektetők 49 százalékos tulajdoni részt szerezhetnek. A tulajdoni arányból és a kivehető nyereség maximalizálásából az következik, hogy a pénztárakban a befektetők haszna a bevétel legfeljebb 1 százaléka lehet. Ez az 1 százaléknyi nyereség azonban csak akkor érhető el, ha a pénztár ésszerűen gazdálkodik és az általa nyújtott minőséggel a betegek elégedettek. Bár az ellenzék, polgári identitását elfelejtve, az 50-es évekre jellemző módon hirdeti az állam mindenhatóságát és támadja a magántulajdont, a versenyt és a piacgazdaságot, nekem meggyőződésem, hogy 1 százaléknyi nyereséget megéri kifizetni, ha cserébe olyan egészségügyi rendszer jön létre, amelyben a biztosítottak és a betegek valódi választási lehetőséghez és jobb minőségű ellátáshoz jutnak. A törvényben megőriztük azt a szabályt, hogy a létrejövő pénztárak átvállalhatják az emberektől a vizitdíjat és a napidíjat, ha az érintettek részt vesznek az egészségük megóvását szolgáló szűrővizsgálatokon. Amikor a Köztársasági Elnök arról nyilatkozott, hogy a kormány érdemben is foglalkozott a kifogásaival, példaként az Országos Kockázatkezelő Alap szabályozását említette.
Kérésének megfelelően a törvényjavaslatban a korábbinál részletesebben szabályoztuk az Országos Kockázatkezelő Alap működését. A változtatás lényege, hogy a pénztárak önrészt fizetnek ebben a kockázatközösségi alapba. Ezzel a változással újabb fontos garanciális elemmel gazdagodott a törvény, mert megnöveljük a pénztárak felelősségét a nagy értékű ellátások nyújtásában is. Szintén jelentős újdonság, hogy a civilszervezetek ellenőrzési jogosítványai erősödnek, mind a pénztárak felügyelő bizottságaiba, mind az Egészségbiztosítási Felügyelet mellett működő felügyeleti tanácsba delegálhatnak tagokat a civilek. Ilyen módon nemcsak a kormány részvételével, de közvetlenül is gyakorolható lesz a rendszer feletti társadalmi kontroll. Engedjenek meg egy idézetet: Az ellenzők a modellt olyan bukott kísérletekkel hozzák összefüggésbe, amelyek azon kívül, hogy ott is több biztosító létezett, semmilyen más szempontból nem hasonlítanak az általunk tervezett változtatáshoz (például: Chile vagy Kazahsztán), ugyanakkor figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy Európában, ahol társadalombiztosítás finanszírozza az egészségügyet, ott mindenhol több biztosító működik! Ez a mondat nem valamelyik jelenlegi kormánypárti képviselőtől származik, hanem Gógl Árpád volt fideszes egészségügyi miniszter 1999-es hivatalos feljegyzésében szerepel. Ahogy az az állítás is, hogy az Orbán-kormány eredetileg tervezett reformja nem szakítja ketté a társadalmat szegényekre és gazdagokra.
Ismét idézek: Mindenki benne marad a társadalombiztosítási rendszerben és a járulékaiért mindenki azonos ellátást kap. A tervezett négy biztosító pedig kizárja annak a lehetőségét, hogy a jobb jövedelműek külön biztosítóba tömörülhessenek. Az akkori és a mostani helyzet között két különbség van. A kevésbé fontos, hogy mi nem négy pénztár megjelenésével számolunk. A fontosabb, hogy a Fidesz végül nem valósította meg azt, amit a választásokon és a kormányprogramjában megígért, mi viszont az elindított reformot végigvisszük. Nem vonom kétségbe, hogy egy párt vagy egy Kormány, akár szakmai, akár politikai érvekre hallgatva korábbi terveit felülvizsgálja. De az ellenzék mai retorikájából az következik, hogy amikor azt a bizonyos választási programot írták, amikor azt a bizonyos kormányprogramot elkészítették, amikor Gógl Árpád az idézett előterjesztésben védte a kormánya eredeti terveit, akkor éppen ki akarták árusítani a nemzetet, meg akarták szüntetni a társadalombiztosítást, végzetesen ketté akarták osztani a társadalmat. Lehetséges, hogy a Fidesz ilyen elvetemült lett volna? Szerintem nem. Mindössze annyi történt, hogy az a Kormány nem tette meg végül azt a lépést, ami pedig szükséges lett volna, és így az egészségügy valamennyi szereplője elvesztett tíz fontos évet.
A Kormány meggyőződése, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat a betegek és a biztosítottak érdekét szolgálja. Az elmúlt hetekben újabb garanciákat építettünk a törvénybe, annak érdekében, hogy tovább erősítsük a szolidaritás szerepét az új rendszerben. A két legfontosabb alapelv, amire az új egészségügy épül: a szabadság és a szolidaritás, azaz a verseny és az igazságosabb hozzáférés az ellátásokhoz. Kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a törvényjavaslatot, hogy végre elindulhasson a reformnak az a szakasza, amely mindenkinek ad és senkitől nem vesz el semmit.