NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM GEOINFORMATIKAI FŐISKOLAI KAR SZÉKESFEHÉRVÁR Somody Bernadette Szabó Máté Dániel SEGÉDLET AZ ALKOTMÁNYJOGI ALAPISMERETEK TANULÁSÁHOZ (Kézirat) Székesfehérvár, 2003.
Lektorálta: Majtényi László Somody Bernadette, Szabó Máté Dániel Kiadásért felel: a Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Főiskolai Kar főigazgatója, Prof. Dr. Márkus Béla Készült: a Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Főiskolai Kar jegyzetsokszorosító részlegében. Műszaki vezető: Marton Tibor
TARTALOM TARTALOM 3 ELŐSZÓ 5 1. AZ ALKOTMÁNYJOG MINT JOGÁG 6 1.1. Az alkotmányjog tárgya, fogalma 6 1.2. Az alkotmányjog forrásai 7 1.3. Az alkotmányjog helye a jogrendszerben 8 1.4. Az alkotmányjogra jellemző szabályozási módszer 8 2. A JOGFORRÁSI RENDSZER 10 2.1. A jogszabályok 10 2.2. Az állami irányítás egyéb jogi eszközei 13 2.3. A jogszabályok érvényessége 14 2.4. A jogszabályok hatálya 15 2.3. Jogforrásnak nem tekinthető, ám normaként funkcionáló források 18 3. SZUVERENITÁS 19 3.1. A szuverenitás fogalma 19 3.2. Az államterület 19 3.3. Az állam felségjelvényei 19 4. AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁG 21 4.1. Az állampolgárság fogalma, alapelvei 21 4.2. A magyar állampolgárság keletkezése, megszerzése és megszűnése 22 4.3. A státusjogok 25 4.4. Az európai polgárság 25 5. NÉPSZAVAZÁS ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉS 26 5.1. A közvetlen demokrácia és intézményei 26 5.2. Országos népszavazás 26 5.3. Országos népi kezdeményezés 28 5.4. Helyi népszavazás 28 5.5. Helyi népi kezdeményezés 29 6. VÁLASZTÓJOG, VÁLASZTÁSI RENDSZER 30 6.1. A választási alapelvek, a választójogosultság feltételei 30 6.2. Az országgyűlési választási rendszer 31 6.3. Az önkormányzati választási rendszer 34 6.4. Választási eljárás, választási szervek 36 7. AZ ÁLLAMSZERVEZET ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEI 37 7.1. A hatalommegosztás elve 37 7.2. A parlamentáris köztársaság jellemzői 37 8. AZ ORSZÁGGYŰLÉS 39 8.1. Az Országgyűlés a hatalommegosztás rendszerében 39 8.2. Az Országgyűlés megbízatásának kezdete és vége 39 8.3. Az Országgyűlés szervezete 39 8.4. Az Országgyűlés működése 44 8.5. Az országgyűlési képviselők jogállása 45 8.6. A törvényalkotás 48 8.7. Az Országgyűlés ellenőrző funkciója 50 8.8. Az Állami Számvevőszék 51 8.9. Az országgyűlési biztosok 53 3
9. A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK 55 9.1. A köztársasági elnök jogállása 55 9.2. A köztársasági elnök funkciója és hatásköre 57 10. A KORMÁNY 60 10.1. A Kormány megalakulása 60 10.2. A Kormány megbízatásának megszűnése 60 10.3. A Kormány Országgyűlés előtti felelőssége 61 11. AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 63 11.1. Az Alkotmánybíróság szervezete 63 11.2. Az Alkotmánybíróság feladat- és hatáskörei 64 11.3. Az Alkotmánybíróság eljárása 67 12. A HELYI ÖNKORMÁNYZATI RENDSZER 68 12.1. A Magyar Köztársaság területi beosztása 68 12.2. A helyi önkormányzatok típusai 68 12.3. A helyi önkormányzatok alapjogai 69 12.4. Az önkormányzati feladat- és hatáskörök 70 12.5. A helyi önkormányzat szervezete 71 12.6. Egyes állami szervek feladatai az önkormányzatok működésével kapcsolatban 73 13. A BÍRÓSÁG 75 13.1. Az igazságszolgáltatás alapelvei 75 13.2. A bírósági szervezet felépítése a Magyar Köztársaságban 78 13.3. A bíróságok igazgatása 79 14. AZ ÜGYÉSZSÉG 81 14.1. Ügyészségi modellek 81 14.2. Az ügyészség feladatai 81 14.3. Az ügyészség szervezete 83 15. AZ ALAPVETŐ JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK 84 15.1. Az alapjogok általános kérdései 84 15.2. Az állampolgárok egyenjogúsága 87 15.3. Az élethez és az emberi méltósághoz való jog 88 15.4. A személyes adatok védelméhez való jog 91 15.5. A lelkiismereti és vallásszabadság 93 15.6. A véleménynyilvánítás szabadsága 94 15.7. A sajtószabadság, az elektronikus médiumok szabadsága 95 15.8. A közérdekű adatok megismeréséhez való jog 96 15.9. A gyülekezés szabadsága 97 15.10. Az egyesülési szabadság 98 15.11. A tulajdonhoz való jog 99 15.12. A munkához való jog 101 15.13. A szociális állam és a szociális biztonsághoz való jog 102 15.14. Alapvető kötelességek 103 JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE 104 4
ELŐSZÓ Napjainkban a magyar alkotmányjog alapjainak oktatása a nem jogi felsőoktatásban is a képzés alapvető elemévé válik. Szerencsés változás ez, hiszen ha valaki a társadalom aktív tagja szeretne lenni, ha élni kíván a közjog által számára biztosított lehetőségekkel, ha el akar igazodni a közélet kérdéseiben, birtokában kell lennie a mindezt mozgató jogintézményekre vonatkozó alapismereteknek. Különösen így van ez akkor, ha a joggal közelebbi kapcsolatba kerülő szakma képviselőinek oktatásáról van szó, olyanokéról, akik számos jogághoz tartozó alapismereteket tanulnak, hiszen akármelyik jogág minél teljesebb megértéséhez elengedhetetlen azon jogágról bizonyos ismeretek megszerzése, amelyben a többi gyökerezik. E jegyzet az ingatlan-nyilvántartási szervezők alkotmányjogi alapismeretek-oktatásának segítésére íródott, célja, hogy e tantárgy előadásainak kiegészítéseként azokat az adatokat adja a hallgatók kezébe, amelyek az előadáson történő részletes magyarázatukhoz, a közöttük lévő összefüggések megvilágításához szükségesek. Az alkotmányjogi alapismeretek című tantárgy jegyzete tehát nem nélkülözheti az előadásokon elhangzott magyarázatokat. Az alkotmányjogi ismeretek iránt érdeklődő hallgatók figyelmébe ajánljuk elsősorban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Alkotmányjogi Tanszékének oktatói által írt, Kukorelli István által szerkesztett Alkotmánytan című könyvet, Sári János: Alapjogok című tankönyvét, valamint Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila szerkesztésében megjelent Emberi jogok című kötetet. A jogrendszer állandó változásait egy ilyen jegyzet természetesen csak bizonyos korlátok között tudja követni, ezért szükséges felhívni a figyelmet arra, hogy a kézirat lezárására 2003. szeptember 30-án került sor, az ezt követő jogszabályi változásokra nem tudtunk figyelemmel lenni. Budapest, 2003. október a szerzők 5
Somody Bernadette Szabó Máté Dániel: Segédlet az alkotmányjogi alapismeretek tanulásához 1. AZ ALKOTMÁNYJOG MINT JOGÁG Az alkotmányjog a jogrendszernek a közjog területére tartozó egyik jogága, mégpedig az, amely sajátos tárgyával, szabályozási módszerével és jogforrásaival valamennyi jogág alapját, kiindulópontját képezi, ugyanakkor szabályozási tárgyai tekintetében bizonyos jogviszonyokra vonatkozó szabályokat csak e jogágban találhatunk meg. 1.1. Az alkotmányjog tárgya, fogalma Az alkotmányjog az állam belső viszonyainak alapjaival, a közhatalom birtokosával, gyakorlásának módjával és korlátaival foglalkozik, egyrészt úgy, hogy a hatalom gyakorlására létrehozott szervek között a jog eszközeivel megosztja a hatalmat: szerveket hoz létre, amelyek között a feladatok és a hatáskörök elosztásra kerülnek; másrészt azzal, hogy a jog azt is meghatározza, hogy az állami hatalom mit tehet, és mit nem tehet meg a polgáraival. Az alkotmányjog tárgya tehát kettős, fogalmát e két tárgykörben ragadhatjuk meg: az alkotmányjog az a jogág, amely a közhatalom gyakorlására hivatott szervek létrejöttével, működésével és egymáshoz való viszonyával, valamint e szervek és a polgárok viszonyával foglalkozik. Az alkotmányjog két nagy területe tehát az (alkotmányjogi) szervezeti jog és az alkotmányos jogok tárgyköre. Amióta államok léteznek, alkotmányok is vannak, írott vagy íratlan formában határozták meg az állam belső viszonyainak alapjait. A mai értelemben vett, polgári alkotmányjog annyiban különbözik a korábbi idők alkotmányjogától, hogy szabályozási tárgyköreit tekintve kiegészült az állam és a polgár közötti viszonyokkal is. Az abszolút monarchiák idején az állam korlátlan hatalma valósult meg az alattvalók felett, akik azzal váltak polgárokká, hogy az állami hatalom egyszer csak már nem uralkodott felettük, a hatalom elé korlátok kerültek, sőt, a polgárok is rendelkeztek bizonyos jogokkal az állami hatalommal szemben. Ez a változás a polgári forradalmak idején következett be, mai értelemben vett, polgári alkotmányjogról ezeket követve beszélhetünk. Bár minden államnak van formai értelemben vett alkotmánya, nem minden államról mondható el, hogy alkotmányos állam. Az alkotmányosságnak ugyanis feltétele, hogy a főhatalom korlátozása és a polgárok jogainak garantálása jegyében az ország alkotmányát áthassák bizonyos elvek, az alkotmányosság kritériumai. A népszuverenitás elve azt jelenti, hogy az állami főhatalom forrása a nép, amely a képviseleti és a közvetlen demokrácia intézményeinek működése útján részt vesz a hatalom gyakorlásában. A hatalmi ágak szétválasztásának és egyensúlyának elve az önkényuralom kizárására irányul, és ez a hatalmi ágak közötti kölcsönös függőség, ellenőrzés mechanizmusának kiépítésével valósul meg. A törvények uralma, a jogállamiság elve azt a követelményt foglalja magában, hogy a hatalom gyakorlása előre meghatározott, mindenki által ismert szabályok szerint történjen, a jog tehát magát az államot is kötelezi, és a törvényesség felett alkotmányos szervek (például közigazgatási bíróság, alkotmánybíróság, ombudsman) őrködnek. Az egyenjogúság elve a törvény előtti egyenlőséget jelenti, azt, hogy mindenkire ugyanazok a szabályok érvényesek. Az egyenjogúság kritériuma kiegészül az esélyegyenlőség biztosításának követelményével. Az alkotmányosság kritériumai közt végül az emberi jogok garantálását említjük. 6
Error! Style not defined. Az alkotmányjog tárgyait érzékletesen mutatja a magyar Alkotmánynak a magyar alkotmányjog legfontosabb forrásának tartalomjegyzéke: 1949. évi XX. törvény A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA I. fejezet: Általános rendelkezések II. fejezet: Az Országgyűlés III. fejezet: A köztársasági elnök IV. fejezet: Az Alkotmánybíróság V. fejezet: Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa VI. fejezet: Az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank VII. fejezet: A kormány VIII. fejezet: A fegyveres erők és a rendőrség IX. fejezet: A helyi önkormányzatok X. fejezet: A bírói szervezet XI. fejezet: Az ügyészség XII. fejezet: Alapvető jogok és kötelességek XIII. fejezet: A választások alapelvei XIV. fejezet: A Magyar Köztársaság fővárosa és nemzeti jelképei XV. fejezet: Záró rendelkezések 1.2. Az alkotmányjog forrásai Az alkotmányjog jogrendszerbeli elhelyezkedése sajátos, hiszen minden egyéb jogág alapját képezi. Ez a sajátosság elsősorban az alkotmányjog forrásaiból (amelyekből a tárgyköreire vonatkozó szabályokat megismerhetjük) következik. Az alkotmányjog legfontosabb forrása, az Alkotmány ugyanis egyben az egész jogrendszer legfontosabb jogforrása is. Az Alkotmány alaptörvény, minden további jogforrás visszavezethető rendelkezéseire, amelyekkel a jogrendszer egyetlen szabálya sem lehet ellentétes. Az Alkotmány szabályozási tárgykörei megegyeznek az alkotmányjog tárgyköreivel, azonban e jogforrás csak a legalapvetőbb rendelkezéseket tartalmazza: a felsőbb állami szervek jogállására és feladataira vonatkozó legalapvetőbb szabályokat, valamint az alkotmányos alapjogok felsorolását, korlátozásuk általános feltételeit találhatjuk meg benne. Az alkotmányjognak éppen ezért nem az Alkotmány az egyetlen forrása, ide tartoznak az alkotmány rendelkezéseit mindenki számára kötelező érvénnyel értelmező alkotmánybírósági határozatok, és azok a jogforrások (törvények, rendeletek) is, amelyek az alkotmányjog tárgyköreit az Alkotmánynál részletesebben, mintegy annak rendelkezéseit kibontva szabályozzák. A magyar Alkotmány bizonyos kérdésekben meglehetősen szűkszavúan szabályoz, rendelkezései önmagukban nem elégségesek az adott kérdés szabályozásához. Egyes szabályozási kérdések esetében az Alkotmány rendelkezései közé kívánkozó, jellegük miatt oda való, ám ott mégsem szereplő szabályok megalkotását az Alkotmány a törvényhozóra bízza, kötelezi az Országgyűlést az adott szabályok megalkotására, rendszerint az általánosnál szigorúbb szavazati arány előírásával: e törvények elfogadásához általában a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Az alkotmányozásnak ezt a módját nevezzük kétszintű alkotmányozásnak, aminek az az eredménye, hogy az alkotmány szabályait elsősorban magában az Alkotmányban (az ezt a címet viselő törvényben), valamint a rendelkezéseinek közvetlen végrehajtására megalkotott rendszerint kétharmados törvényekben találhatjuk meg. 7
Somody Bernadette Szabó Máté Dániel: Segédlet az alkotmányjogi alapismeretek tanulásához Néhány példa az Alkotmány törvényalkotásra való felhatalmazására és az azok alapján megalkotott törvényekre Alkotmány 20. (6) Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. 1990. évi LV. törvény az országgyűlési képviselők jogállásáról Alkotmány 32/B. (7) Az országgyűlési biztosokról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. 1993. évi LIX. törvény az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról Alkotmány 53. (4) Az ügyészségre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. 1972. évi V. törvény a Magyar Köztársaság ügyészségéről Alkotmány 59. (2) A személyes adatok védelméről szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról Alkotmány 76. (3) A Magyar Köztársaság címeréről, zászlajáról és azok használatáról szóló törvény elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. 1995. évi LXXXIII. törvény a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról 1.3. Az alkotmányjog helye a jogrendszerben A jogrendszer két nagy területe, a közjog és a magánjog közül az alkotmányjog az előbbi terület része, így magán hordozza a közjogi jogágak általános jellemzőit. Az alkotmányjogot a többi jogágtól elsősorban a szabályozás tárgya és a szabályozás módszere különíti el. A szabályozás módszere, mint elkülönítő ismérv elsősorban a magánjogi jogágaktól való elhatárolást könnyíti meg, mivel a közjog területére tartozó jogágak szabályozási módszere nagyon hasonló. A közjogi jogágaktól való elhatárolásban a szabályozás tárgyában megmutatkozó különbözőségek lehetnek segítségünkre: azt kell megvizsgálnunk, mi az, amit az alkotmányjog szabályoz, és mi az, amit más jogágak. Számos, a jog által szabályozandó tárgykörben az alkotmányjog kizárólagosan szabályoz, vagyis más jogágak nem foglalkoznak e tárgykörökkel. Ilyen értelemben az alkotmányjog szakjogágnak tekintendő. Ugyanakkor az alkotmányjog legfontosabb forrása, az Alkotmány már részben ismertetett, és a későbbiekben részletesebben kifejtett ismérvei következtében valamennyi jogág fölé emeli, alapjogággá teszi. Ez pedig azt jelenti, hogy minden jogág benne gyökerezik, valamilyen módon visszavezethető az alkotmányjog szabályaira, elveire. 1.4. Az alkotmányjogra jellemző szabályozási módszer Az alkotmányjogra mint a közjogi jogágakra általában jellemző, hogy a jogok és kötelezettségek azok alanyainak akaratától függetlenül jönnek létre, a jogalany közjogi státusza határozza meg, milyen jogok illetik őt meg, illetve milyen kötelezettségek terhelik. Ezzel szemben a magánjogi jogágakra az akaratautonómia a jellemző, ebből eredően a jogok és a kötelezettségek a jogalanyok akaratától függően állnak be. Az alkotmányjog, mint közjogi jogág jellemzője továbbá az imperatív szabályozás, ami azt jelenti, hogy az alkotmányjogi normák általában köteleznek, vagy tiltanak. A magánjogi jogágakra inkább az attributív, vagyis a jogosító, felhatalmazó szabályozás jellemző. Egy másik szempont alapulvételével a közjogi (így alkotmányjogi) szabályozást 8
Error! Style not defined. főszabály szerint kogens jellegűnek, azaz kényszerítőnek mondhatjuk, ez azt jelenti, hogy a közjog szabályait a jogalanyok megállapodása általában nem módosíthatja. A magánjogi szabályok ezzel szemben általában diszpozitívak, vagyis engedőek, hézagpótlóak, csak akkor nyernek alkalmazást, ha a felek másképpen nem állapodnak meg. 9
Somody Bernadette Szabó Máté Dániel: Segédlet az alkotmányjogi alapismeretek tanulásához 2. A JOGFORRÁSI RENDSZER A jogforrás fogalmát kettős értelemben használhatjuk. A jogforrás egyrészt az, amiből az adott életviszonyra vonatkozó szabályt megismerhetjük, másrészt pedig jelenti a jogalkotót, a szabály megalkotóját. A Magyar Köztársaságban a jogforrásokat a kifejezést első értelmében használva két csoportba sorolhatjuk. A jogforrások közé tartoznak egyrészt a jogszabályok (törvények és rendeletek), másrészt pedig az állami irányítás egyéb jogi eszközei. (Az utóbbi jogforrás-csoport elnevezése az új jogalkotási törvény elfogadásától függően megváltozhat: az állami és az önkormányzati irányítás egyéb jogi eszközei.) 2.1. A jogszabályok 2.1.1. A jogszabályok típusai és azok rangsora Általánosan kötelező magatartási szabályt csak az Alkotmányban meghatározott jogalkotó szervek által törvényben meghatározott módon alkotott és kihirdetett jogszabály állapíthat meg. A Magyar Köztársaság jogforrási rendszere az alábbi jogszabályokat ismeri: az Országgyűlés törvényt, a Kormány rendeletet, a Magyar Nemzeti Bank elnöke rendeletet, a miniszterelnök és a miniszter rendeletet, a helyi önkormányzat rendeletet alkothat. A jogszabályoknak sajátos rangsora van, a jogszabályok hierarchiába rendeződnek. A jogforrási hierarchia csúcsán a Magyar Köztársaság alaptörvénye, az Alkotmány áll, 10
Error! Style not defined. amellyel egyetlen jogszabály sem lehet ellentétes. A jogszabályok rangsora szerint továbbá a kormányrendelet és a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete törvénnyel, a miniszteri rendelet törvénnyel és kormányrendelettel, az önkormányzati rendelet pedig törvénnyel, kormányrendelettel és miniszteri rendelettel nem lehet ellentétes. Amennyiben egy jogszabály nem illeszkedik a jogforrási hierarchiába, vagyis alacsonyabb szintű jogszabályként ellentétes egy magasabb szintű jogszabállyal, akkor alkotmányjogi értelemben érvénytelen, az Alkotmánybíróság pedig alkotmányellenessége miatt normakontroll eljárása során megsemmisítheti. A magyar jogrendszerbe a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete 2004. május 1- jétől, Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozásától kerül bevezetésre. E rendelet nem illeszkedik a jogszabályi hierarchia korábban zárt rendszerébe. A Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes, így a kormányrendelettel áll azonos szinten, azonban a miniszteri és a helyi önkormányzati rendeletek tekintetében nem minősül magasabb szintű jogszabálynak abban az értelemben, hogy az előbbi jogszabályok nem lehetnek azzal ellentétesek. E megoldást az teszi lehetővé, hogy fogalmilag kizárt az ellentét, amennyiben a jogalkotók tartalmilag jogalkotási hatáskörük keretei között maradnak. Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozásával kerül előreláthatóan bevezetésre az a szabály, miszerint a jogszabályok nem lehetnek ellentétesek, illetőleg összeegyeztethetőnek kell lenniük az Európai Közösségek és az Európai Unió jogi aktusaival. 2.1.2. Alkotmány Az Alkotmány a Magyar Köztársaság alaptörvénye. Az Alkotmány tehát jogszabály, egyfajta törvény, amelynek rendelkezései mindenkire egyaránt kötelezőek. Az Alkotmány akárcsak az alkotmányjog, amelynek ez a legfontosabb forrása egyrészt az állami szervek rendszerét, másrészt az állam és a polgárok közötti viszonyt szabályozza (lásd az 1.1. és az 1.2. pontokat). Az Alkotmánynak mint alaptörvénynek kitüntetett helye van a jogszabályok, így a törvények között: a jogszabályi hierarchia csúcsán helyezkedik el, rendelkezéseivel valamennyi jogforrásnak összhangban kell állnia. A Magyar Köztársaságban a törvényhozó és az alkotmányozó hatalom szervezetileg nem válik el egymástól, az Alkotmányt az Országgyűlés alkotja, a parlament jogosult az alaptörvény módosítására is. Az Alkotmány rendelkezései szerint az Alkotmány megváltoztatásához az összes országgyűlési képviselő kétharmadának szavazata szükséges. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány e rendelkezései kifejezetten az Országgyűlés hatáskörébe utalják az alaptörvény elfogadásáról és módosításáról való döntést, az Alkotmány csak az Alkotmány által feljogosított alkotmányozó hatalom által, és csak az Alkotmányban meghatározott eljárás szerint módosítható. Erre tekintettel, bár a népszavazásnak a tiltott tárgyak kivételével valamennyi, az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdés tárgya lehet, az Alkotmány népszavazással nem módosítható, mivel a szervezeti azonosság ellenére is különbséget kell tenni a törvényhozó és az alkotmányozó hatalom között. 2.1.3. Törvények A törvényeket az Országgyűlés alkotja. A parlament az Alkotmányban meghatározott törvényhozási tárgykörökben, vagyis az úgynevezett kizárólagos törvényalkotási tárgykörökben köteles törvényt alkotni (lásd a 1.2. pontban közölt példákat). A törvényalkotási tárgyak köre nyitott, az Országgyűlés bármely más 11
Somody Bernadette Szabó Máté Dániel: Segédlet az alkotmányjogi alapismeretek tanulásához tárgykörben is alkothat törvényt. A parlament jogalkotási jogköre tehát tárgyköreit tekintve nem korlátozott, a rendeleti jogalkotás nem korlátozza, a rendeletek alkotására jogosultak nem foglalhatnak le tárgyköröket az Országgyűlés elől. Az Alkotmány a kizárólagos törvényhozási tárgykörök körében számos olyat határoz meg, amely elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges, ezek az úgynevezett kétharmados törvények. A kétharmados törvények nem jelentenek önálló jogforrási szintet, az ilyen törvények elfogadásához megkövetelt magasabb szavazatarány elsősorban az ellenzék számára jelent garanciát. A kétharmados törvények esetén nemcsak elfogadásukhoz, hanem módosításukhoz, hatályon kívül helyezésükhöz is szükséges a kétharmados szavazatarány. A jogrendszerben találkozhatunk érvényes és hatályos, vagyis alkalmazandó törvényerejű rendeletekkel. Törvényerejű rendeletet 1989-ig a Népköztársaság Elnöki Tanácsa (NET) bocsáthatott ki, 1989. október 23. óta azonban mivel a NET is megszűnt ilyen jogszabály kihirdetésére nem kerülhet sor. A változás a törvényerejű rendeletek hatályát nem érintette, jelenleg azok a törvénnyel azonos szintű jogszabálynak minősülnek, így például törvényerejű rendeletet csak törvénnyel lehet módosítani, vagy hatályon kívül helyezni. 2.1.4. Kormányrendeletek A Kormány jogalkotóként rendeletet alkothat. A Kormány rendeletalkotásra jogosult egyrészt az Alkotmányban meghatározott feladatkörében, külön felhatalmazás nélkül, akkor, ha az adott tárgykör szabályozására törvényben még nem került sor (eredetei jogalkotói hatáskör). Másrészt a Kormány rendeletet ad ki törvényben kapott felhatalmazás alapján és annak keretei között a törvény végrehajtása céljából (származékos jogalkotói hatáskör). Végrehajtási jogszabály alkotására felhatalmazást mint később látni fogjuk nemcsak a Kormány, hanem a Kormány tagjai (a miniszterelnök és a miniszterek), továbbá a helyi önkormányzatok is kaphatnak. A felhatalmazásban meg kell határozni a felhatalmazás jogosultját, tárgyát és kereteit. A felhatalmazás jogosultja a jogi szabályozásra másnak további felhatalmazást nem adhat (szubdelegáció tilalma). A szabályozás tárgykörébe tartozó alapvető jogintézmények, jogok és kötelességek alapvető szabályainak megállapítására, valamint az alapjogszabály egészének végrehajtására nem lehet felhatalmazást adni. A felhatalmazás főszabályként nem lehetőséget, hanem kötelezettséget jelent a végrehajtási rendelet kiadására: a felhatalmazás jogosultja feltéve, hogy a felhatalmazásból kifejezetten más nem következik a jogszabályt köteles megalkotni. 12
Error! Style not defined. Példa a felhatalmazásra és a felhatalmazás végrehajtására A sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény 93. (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg a) a doppingtilalomra és a doppingvizsgálatra vonatkozó részletes szabályokat. Az e felhatalmazás alapján megalkotott végrehajtási rendelet címe és preambuluma: A doppingellenes tevékenység szabályairól 99/2001. (VI. 20.) Korm. rendelet A Kormány a sportról szóló 2000. évi CXLV. törvény 93. (1) bekezdésének a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján figyelemmel a törvény 2. (1)-(2) és (5) bekezdésében, a 26. (2) bekezdésének f) pontjában, valamint az ifjúsági és sportminiszter feladat- és hatásköréről szóló 113/1999. (VII. 16.) Korm. rendelet 3. c) pontjában foglaltakra a következőket rendeli el 2.1.5. A Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletei A jegybank elnöke a külön törvényben meghatározott feladatkörében rendeletet ad ki, tehát eredeti jogalkotói hatáskörrel rendelkezik. E jogszabály-típus 2004. május 1-je után lesz a jogrendszer része (lásd 2.1.1. pontot). 2.1.6. Miniszteri rendeletek A Kormány tagjai, vagyis a miniszterelnök és a miniszterek törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatuk ellátása körében rendeletet adhatnak ki. Miniszteri rendelet kiadására tehát csak származékos jogalkotói hatáskörben, magasabb szintű jogszabály felhatalmazása alapján kerülhet sor. 2.1.7. Önkormányzati rendeletek A helyi önkormányzatok mind eredeti, mind pedig származékos jogalkotói hatáskörrel is rendelkeznek. Így tehát rendeletet adhatnak ki egyrészt az Alkotmányban meghatározott feladatkörükben, külön felhatalmazás nélkül, törvényben nem szabályozott helyi társadalmi viszony rendezésére, másrészt törvényben kapott felhatalmazás alapján és keretei között a törvény végrehajtása céljából a helyi sajátosságoknak megfelelő részletes szabályok megállapítására. 2.2. Az állami irányítás egyéb jogi eszközei A jogszabályok (törvények és rendeletek) mellett a jogforrások körébe tartoznak az állami irányítás egyéb jogi eszközei (megnevezésük 2004. május 1-je után várhatóan: az állami és az önkormányzati irányítás egyéb jogi eszközei). A két jogforrás-csoport közötti fő eltérés a címzettek körében található. A jogszabályok mindenkire általánosan kötelező magatartási szabályokat tartalmaznak, míg az állami (és az önkormányzati) irányítás egyéb jogi eszközei csak meghatározott, a kibocsátóval jogi kapcsolatban lévő címzettekhez szólnak. 2.2.1. Határozat Határozatot az Országgyűlés, a Kormány, a kormánybizottságok, az önkormányzatok és az önkormányzatok szervei (2004. május 1-je után várhatóan csak az Országgyűlés, a Kormány és az önkormányzatok) bocsáthatnak ki. E szervek határozatban szabályozzák az általuk irányított szervek feladatait, a saját működésüket, és állapítják meg a feladatkörükbe tartozó programokat. 2.2.2. Utasítás A miniszter és az országos hatáskörű szerv vezetője jogszabályban meghatározott irányítási jogkörében a közvetlen irányítása alá tartozó szervek tevékenységét szabályozó utasítást adhat ki. 13
Somody Bernadette Szabó Máté Dániel: Segédlet az alkotmányjogi alapismeretek tanulásához 2.2.3. Jegybanki rendelkezés Várhatóan 2004. május 1-jéig a Magyar Nemzeti Bank elnöke jegybanki rendelkezést adhat ki, amely a pénzforgalom tekintetében a jogi személyekre, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságokra és természetes személyekre is kiterjed. Mivel így a jegybanki rendelkezés általános jelleggel, mindenkire nézve kötelező szabályokat állapíthat meg, dogmatikailag jogszabálynak tekinthető. Ezért az Alkotmány 2004. május 1-jétől a jegybank elnökének rendeletalkotási jogkört biztosít (lásd a 2.1.5. pontban a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletét), ugyanakkor ezzel a jegybanki rendelkezés intézménye feleslegessé válik és várhatóan megszűnik. 2.2.4. Statisztikai közlemény A kizárólag statisztikai fogalmat, módszert, osztályozást, névjegyzéket és számjelet tartalmazó kötelező rendelkezést a Központi Statisztikai Hivatal elnöke statisztikai közleményként adja ki. 2.2.5. Jogi iránymutatás A jogalkotási törvény a jogi iránymutatásokat az alábbiak szerint szabályozza. Az Országgyűlés és a Kormány irányelvet bocsát ki, amelyben általános érvényű célokat, programokat határoz meg, illetőleg állást foglal az állami és a társadalmi élet fontos kérdéseiben. Az Országgyűlés és a Kormány a jogszabályokat elvi állásfoglalásban értelmezheti. A miniszter és az országos hatáskörű szerv vezetője irányelvet és tájékoztatót adhat ki. Az irányelv ajánlást ad a jogszabály végrehajtásának fő irányára és módszerére. A tájékoztató olyan tényt és adatot közöl, amelyet a jogszabály végrehajtásáért felelős szervnek a feladata teljesítéséhez ismernie kell. A jogi iránymutatás intézménye 2004. május 1-je után várhatóan megszűnik. 2.3. A jogszabályok érvényessége 2.3.1. Jogalkotói hatáskör A jogszabályok érvényességének feltételei az alábbiak. Érvényes jogszabályt csak jogalkotói hatáskörrel rendelkező szerv, illetve személy alkothat. Természetesen a norma érvényességéhez nem elegendő, hogy annak kibocsátója általában jogalkotói hatáskörrel bírjon, hanem az szükséges, hogy jogalkotói hatásköre konkrétan az adott életviszony szabályozására is fennálljon. Így például bár a Kormány rendelkezik jogalkotói hatáskörrel, ha nem feladatkörébe tartozó tárgykörben alkot rendeletet, az érvénytelen lesz. Hasonlóan érvénytelen például az a jogszabály, amelyet az egyébként jogalkotói hatáskörrel rendelkező miniszter magasabb szintű jogszabályban adott felhatalmazás hiányában bocsát ki. 2.3.2. Jogforrási hierarchiába illeszkedés A jogszabály érvényességének feltétele, hogy a norma illeszkedjék a jogforrási hierarchiába, vagyis magasabb szintű jogszabállyal ne legyen ellentétes. 2.3.3. Kihirdetés Érvényes csak megfelelően kihirdetett jogszabály lehet, ugyanis kihirdetés vagyis megfelelő módon történő nyilvánosságra hozatal nélkül nem várható el, hogy az érintettek ismerjék és kövessék a jogszabályban foglalt rendelkezéseket. A jogszabályokat a Magyar Közlönyben, a Magyar Köztársaság hivatalos lapjában kell kihirdetni. Kivételt jelentenek az önkormányzati rendeletek, amelyek nem a Magyar Közlönyben kerülnek kihirdetésre. Azokat az önkormányzat hivatalos lapjában, illetőleg az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatában megállapított módon (például kifüggesztéssel) kell kihirdetni. A jogszabályok 14
Error! Style not defined. kihirdetésének napja a jogszabályt tartalmazó Magyar Közlöny, illetve a helyi önkormányzat hivatalos lapja megjelenésének napja. 2.3.4. Eljárási szabályok megtartása A jogszabályok érvényességi feltétele továbbá, hogy a megalkotásukra vonatkozó eljárási szabályokat megtartsák. Ezeket az eljárási szabályokat a jogszabály kibocsátójának szervezetére és működésére vonatkozó jogforrások tartalmazzák, a parlament tekintetében ilyen például az Országgyűlés ügyrendje, a Házszabály. A jogszabályok érvénytelensége azonban sem a norma címzettjeit, sem a jogalkalmazókat nem jogosítja fel arra, hogy az egyébként ilyen hibában szenvedő jogszabályt ne kövessék vagy eltekintsenek alkalmazásától. Amennyiben egy jogszabály alkotmánysértő módon érvénytelen, az alkotmányellenesség megállapítására és a jogszabály megsemmisítésére az Alkotmánybíróságnak van hatásköre. 2.4. A jogszabályok hatálya A jogszabály hatálya azt határozza meg, hogy egy egyébként érvényesen megalkotott és kihirdetett jogszabály mely területen és mely személyekre nézve, valamint mely időben alkalmazandó. Hatályos tehát csak érvényes jogszabály lehet, azonban egy érvényes norma nem feltétlenül hatályos. Az előbbi meghatározásnak megfelelően pedig a jogszabályok területi, személyi és időbeli hatályát különböztethetjük meg. 2.4.1. A jogszabályok területi és személyi hatálya A jogszabály hatálya kiterjed az ország területén a természetes személyekre, a jogi személyekre és a jogi személyiség nélküli szervezetekre, valamint az ország területén kívül a magyar állampolgárokra. Tehát a Magyar Köztársaság jogalkotó szervei által kibocsátott jogszabályok megállapíthatnak olyan magatartási szabályokat, amelyek kötelezőek a Magyar Köztársaság területén a magyar személyekre és szervezetekre, a Magyar Köztársaság területén a nem magyar személyekre és szervezetekre, valamint a Magyar Köztársaság területén kívül tartózkodó magyar állampolgárokra. Az önkormányzati rendelet hatálya a helyi önkormányzat illetékességi területére terjed ki. Egy jogszabály természetesen ettől eltérő, szűkebb körre is hatályos lehet, ebben az esetben erről a jogszabályban rendelkezni kell. 2.4.2. A jogszabályok időbeli hatálya Egy jogszabály időbeli hatálya azt fejezi ki, hogy annak rendelkezéseit mikor kell alkalmazni. A jogszabály időbeli hatályának kezdő időpontját, vagyis hatályba lépésének napját a jogszabályban (annak záró rendelkezési között) meg kell határozni. A kihirdetés és a hatályba lépés időpontjának meghatározása tekintetében két alkotmányos követelménynek kell feltétlenül érvényesülnie: a kellő felkészülési idő követelményének és a visszaható hatályú szabályozás tilalmának. 15
Somody Bernadette Szabó Máté Dániel: Segédlet az alkotmányjogi alapismeretek tanulásához A kellő felkészülési idő követelménye alapján a jogszabály hatályba lépésének időpontját úgy kell megállapítani, hogy a kihirdetés és a hatályba lépés időpontja között elegendő idő álljon rendelkezésre a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez. Ennek keretében a jogszabály rendelkezéseinek megismeréséhez, továbbá ahhoz, hogy a jogalkalmazó szervek a zökkenőmentes végrehajtás személyi és tárgyi feltételeiről gondoskodjanak, valamint hogy a jogszabály által érintett személyek és szervezetek az új szabályozás követelményeihez alkalmazkodjanak. Azt, hogy egy jogszabály esetében milyen hosszú időtartam elégíti ki a megfelelő felkészülési idő követelményét, a körülmények egyedi mérlegelésével lehet megállapítani. Az új jogalkotási törvény azonban főszabályként várhatóan majd előírja, hogy a jogszabály kihirdetése és hatályba lépése között legalább tizenöt naptári napnak el kell telnie. A visszaható hatályú jogalkotás tilalmának értelmében a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget (nem vonhat el jogot) és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. E tilalom tehát korlátozott tilalom, ugyanis a kizárólag jogot megállapító, jogot kiterjesztő, kötelezettséget enyhítő, vagy más, a jogszabály valamennyi címzettje számára a korábbi jogi szabályozásnál egyértelműen előnyösebb rendelkezéseket tartalmazó jogszabályok esetében nincs akadálya a visszamenőleges, vagyis a kihirdetést megelőző hatályba léptetésnek. A jogszabály hatályba lépésétől kezdve addig az időpontig hatályos, amikor hatályát veszti. Egy jogszabály többféleképpen vesztheti hatályát, leggyakrabban oly módon, hogy a jogszabályt egy másik azonos vagy magasabb szintű jogszabály hatályon kívül helyezi. Emellett a jogszabály önmaga is rendelkezhet hatályvesztésének időpontjáról, továbbá normakontroll eljárása során az alkotmányellenes jogszabályt az Alkotmánybíróság is megsemmisítheti. 16
Error! Style not defined. Példák a hatályba léptető, illetve hatályon kívül helyező rendelkezésre Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 28. (1) Ez a törvény kihirdetése napján lép hatályba. (2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a hatályát veszti: az egyesületekről szóló 1970. évi 35. törvényerejű rendelet, valamint az azt módosító 1981. évi 29. törvényerejű rendelet és az 1983. évi 27. törvényerejű rendelet; a mezőgazdasági és élelmezésügyi ágazathoz tartozó egyes hatáskörök módosításáról szóló 1979. évi 3. törvényerejű rendelet 2. -a; az Állami Ifjúsági és Sporthivatalról szóló 1986. évi 9. törvényerejű rendelet 3. -ának (4) bekezdése; a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 70. -ának (2) bekezdésében a "...míg egyesületnél a felügyelő szerv hozzájárulására van szükség." szövegrész. A menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény 59. (1) Ez a törvény 1998. március 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a (3) bekezdésben foglalt kivételekkel a folyamatban lévő ügyekben alkalmazni kell. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény 227. (1) E törvény a 233. (2) bekezdése kivételével az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napján lép hatályba azzal, hogy rendelkezései a folyamatban lévő ügyekben akkor alkalmazandók, ha azok az ügyfélre, a biztosítóra, a biztosítási rendszer egyéb résztvevőire nézve kedvezőbb szabályt tartalmaznak. 41/2003. (VII. 2.) AB határozat Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 383. (3) bekezdés b) pontja, továbbá a 384. (2) bekezdés b) pontja alkotmányellenes, ezért azt a határozat közzétételének napjával megsemmisíti. Szintén a régi jogszabályi rendelkezés hatályának megszűnését eredményezi annak módosítása is, amelyre azonos vagy magasabb szintű jogforrásban kerülhet sor. A módosító jogszabály hatályba lépését követően nem a régi, hanem az új szabályt kell alkalmazni. 17
Somody Bernadette Szabó Máté Dániel: Segédlet az alkotmányjogi alapismeretek tanulásához Példa a jogszabály módosítására Eredeti jogszabályszöveg: 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről 176. (1) Aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre erőszakkal, fenyegetéssel, hivatalos eljárás színlelésével bemegy vagy ott bent marad, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. Módosító jogszabály: 1997. évi LXXIII. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról 15. A Btk. 176. -ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: "(1) Aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre erőszakkal, fenyegetéssel, hivatalos eljárás színlelésével bemegy, vagy ott bent marad, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő." A módosítás hatálybalépése után: 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről 176. (1) Aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre erőszakkal, fenyegetéssel, hivatalos eljárás színlelésével bemegy, vagy ott bent marad, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. 2.3. Jogforrásnak nem tekinthető, ám normaként funkcionáló források A jog eddig tárgyalt, szűkebb értelemben vett forrásain, a jogforrásokon túl említést teszünk a jog tartalmát meghatározó funkciójuknál fogva mégis idesorolandó forrásokról is. Az Alkotmánybíróság jogot nem alkot, az alkotmányellenes jogi normák megsemmisítésével az alkotmánybírósági határozatokban azonban mégis meghatározza, mely rendelkezések érvényesek, és melyek nem, így azt is mondhatjuk, hogy az Alkotmánybíróság negatív jogalkotást végez. Másrészt az Alkotmánybíróság minden esetben részletesen indokolja a határozatait, az indokolásban foglalt érvelés pedig a jogalkotó jövőbeni magatartását befolyásolja, hiszen a jogalkotónak számolnia kell azzal, hogy az Alkotmánybíróság a hasonló ügyeket a korábban alkalmazott elvek szerint fogja megítélni. A kontinentális jogrendszerek nem ismerik el a bírói jogalkotás létét, hiszen a bíróságok funkciója a jogalkalmazás, nem a jogalkotás. A magyar jogrendszerben azonban a Legfelsőbb Bíróság mégis fel van hatalmazva olyan határozatok meghozatalára, amelyek az egész bírói karra kötelezőek, így közvetve mégis alkalmasak a jogalanyok jogainak és kötelezettségeinek alakítására. A bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása a Legfelsőbb Bíróság feladata, amely e feladatának ellátása körében jogegységi határozatokat hoz, és elvi bírósági határozatokat tesz közzé. A jogegységi határozatai a jogalanyokra nem, de a bíróságokra kötelezőek, ítélkezésük során kötelesek azokat alkalmazni. 18
Error! Style not defined. 3. SZUVERENITÁS 3.1. A szuverenitás fogalma A szuverenitás fogalmának meghatározásával számos tudományág és tudományterület foglalkozik, és még egy tudományágon belül sincs feltétlen egyetértés e fogalom tartalmát illetően. A szuverenitás főhatalmat jelent. A nemzetközi jog szempontjából a szuverenitás azt jelenti, hogy jogi függetlenséggel rendelkező területi egységek az államok kölcsönösen elismerik egymást, és nem avatkoznak be egymás belügyeibe, az államok belső hatalmi rendszerének felépítésébe és működésébe (külső szuverenitás). Az alkotmányjog a szuverenitást úgy fogja fel, mint hatalom gyakorlását, annak módját egy meghatározott terület és az azon élő lakosság felett, vagyis a politikai hatalom szerveződési formáját, és a közhatalmi szervek képességét a terület és a lakosság feletti hatalom gyakorlására (belső szuverenitás). Ez utóbbi értelemben vett szuverenitás tehát szoros összefüggésben áll az államterület (lásd a 3.2. pontot) és az állampolgárság (lásd a 4. pontot) kérdéseivel, hiszen az előbbi azzal kapcsolatos, hogy mely terület felett gyakorolhat hatalmat a szuverén, az utóbbi pedig azzal, hogy kik felett. A szuverenitás jelképei az állam felségjelvényei (lásd a 3.3. pontot). Az Alkotmány szerint a Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé. Hogy ezt a hatalmat a nép milyen módon gyakorolja, tulajdonképpen az Alkotmány egyik szabályozási tárgyköre. A nép hatalomgyakorlásának közvetlen és közvetett módja közötti összefüggés (lásd az 5.1.1. pontot) az alkotmányjog egyik alapkérdése. 3.2. Az államterület Az államterület az a földrajzi terület, amely felett az állami főhatalom érvényesül. A szuverenitás kérdésének központi kategóriája ez, ugyanis az állam területi főhatalma mindenkire kiterjed, aki az állam területén tartózkodik: az állampolgárokra és az állam területén tartózkodó külföldiekre is. Napjainkban az állam területe nemzetközi szerződésekben meghatározott országhatárok közötti szárazföld, az ezen belül található belvizek, az e fölött lévő légtér, és a Földnek a szárazföld alatti része. Az államterület szárazföldi részéhez tartozik az úgynevezett úszó és repülő államterület is: az állam lobogóját viselő hajók, és az állam felségjelvényét viselő, lajstromozott repülőgépek bizonyos kivételekkel. A Magyar Köztársaság államterületét a második világháborút lezáró, 1947. február 10- én létrejött párizsi békeszerződés határozta meg, amelyet az 1947. évi XVIII. törvénnyel hirdettek ki, és tettek a magyar jog részévé. 3.3. Az állam felségjelvényei Az állam szuverenitásának kifejezésére számos jelkép szolgál, amelyet az állam felségjelvényeinek nevezünk. Ezek közé tartozik az állam fővárosa, himnusza, zászlaja, címere. A Magyar Köztársaság felségjelvényeit az Alkotmány határozza meg, azzal, hogy a részletes 19
Somody Bernadette Szabó Máté Dániel: Segédlet az alkotmányjogi alapismeretek tanulásához szabályokról szóló törvény elfogadásához igen nagy többség, az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. A Magyar Köztársaság fővárosa Budapest. A Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével. A Magyar Köztársaság zászlaja három, egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sávból áll. A Magyar Köztársaság címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak arany koronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szentkorona nyugszik. 20
Error! Style not defined. 4. AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁG 4.1. Az állampolgárság fogalma, alapelvei 4.1.1. Az állampolgárság fogalma Az állami szuverenitást úgy definiálhatjuk, mint az állam főhatalmát egy meghatározott terület és egy meghatározott lakosság felett (lásd a 3.1. pontot). Ez utóbbi tekintetében az állampolgársági jog a meghatározó: hogy kik felett érvényesül ez a hatalom, tehát, hogy kik az állampolgárok, azt az állampolgársági jog dönti el. 4.1.2. Az állampolgársághoz való jog Senkinek sincs alanyi joga ahhoz, hogy egy általa választott állam polgárává váljon, az állampolgársághoz való jog ilyen értelemben nem létezik. Mindig az adott állam maga dönti el, hogy kit fogad polgárai közé, és kit nem, ebben a kérdésben a szuverén döntése nyilvánul meg. Az állampolgársági jog ugyanakkor érvényesül olyan értelemben, mint alanyi jog az állampolgárság fenntartásához: ez annyit jelent, hogy senkit sem lehet állampolgárságától önkényesen megfosztani, az állam tehát köteles a már fennálló állampolgárságot garantálni. 4.1.3. Az állampolgárság alapelvei A kontinentális jogrendszerek állampolgársági joga a leszármazás elvén nyugszik (ius sanguinis). Ez azt jelenti, hogy az állampolgárság átörökíthető, a szülők állampolgárságát (anyáét, apáét vagy mindkettőét) a gyermek automatikusan megszerzi. Más jogrendszerek a területi elvet veszik alapul (ius soli), amely azt jelenti, hogy a megszületett gyermekek a szülők állampolgárságától függetlenül a születés helye szerinti állampolgárságot szerzik meg, tehát azon országét, amely területén születtek. A magyar állampolgársági jog, mint azt a későbbiekben látni fogjuk, a leszármazás elvét követi főszabály szerint, a területi elv kivételes esetekben, kisegítő elvként érvényesül. Az egyenjogúság elve az állampolgársági jogban azt jelenti, hogy bár állampolgárság többféle jogcímen keletkezhet, illetve szerezhető, nem lehet különbséget tenni a különféle jogcímekkel keletkezett, illetve megszerzett állampolgárságok között. Ugyanazok a jogok és kötelezettségek következnek bármely jogcímen keletkezett, megszerzett állampolgárságból. A család egységének elve szerint elő kell segíteni, hogy egyazon család tagjainak állampolgársága azonos legyen. A magyar állampolgársági törvény ezt egyes honosítási kedvezmények előírásával valósítja meg. A diszkrecionalitás elve annyit jelent, hogy minden állam maga határozza meg, hogy kik az ő állampolgárai: egyrészt azzal, hogy az állampolgárság keletkezésének, megszerzésének és megszűnésének jogcímeit és feltételeit jogszabályban meghatározza, másrészt pedig azzal, hogy mérlegelési jogkörben dönt az egyedi esetekben arról, hogy a jogszabályi feltételeknek megfelelő személy megszerzi-e az állampolgárságot, vagy sem. Magyarországon a köztársasági elnök szuverén (szabad belátása szerint gyakorolt) joga dönteni a honosítási kérelmekről. E döntés ellen nem lehet fellebbezni, még csak meg sem kell indokolni a döntést. A következő elv a hontalanság kiküszöbölésének elve. Hontalan az, aki egyetlen államnak sem állampolgára. Ez az állapot elkerülendő, ezért a magyar állampolgársági 21
Somody Bernadette Szabó Máté Dániel: Segédlet az alkotmányjogi alapismeretek tanulásához törvény számos szabályt fogalmaz meg kiküszöbölésére: a hontalanok számára honosítási kedvezményt biztosít; a Magyarországon lakóhellyel rendelkező hontalan Magyarországon született gyermekét és az ismeretlen szülőktől származó, Magyarországon talált gyermeket az ellenkező bizonyításáig magyar állampolgárnak kell tekinteni; nem mondhat le magyar állampolgárságáról, aki nem állampolgára más államnak, vagy más állam állampolgárságának megszerzését nem valószínűsíti, stb. Az állampolgársági jogban érvényesül a visszaható hatály tilalmának elve, ami annyit jelent, hogy az állampolgársági jogszabályoknak nincs visszaható hatálya, az állampolgárságra azok a jogszabályok az irányadók, amelyek az állampolgárságra ható tények vagy események bekövetkezésekor hatályban voltak, vagyis ha például megváltoznak a honosítás törvényi feltételei, a már honosított személyek állampolgárságát ez nem érintheti. 4.2. A magyar állampolgárság keletkezése, megszerzése és megszűnése 4.2.1. A magyar állampolgárság Jelenleg a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény határozza meg a magyar állampolgárság keletkezésének, megszerzésének és megszűnésének feltételeit, valamint az ezzel kapcsolatos eljárás szabályait. Magyar állampolgár az, aki e törvény hatálybalépésekor magyar állampolgár volt, és az is, aki e törvény erejénél fogva magyar állampolgárrá válik, vagy e törvény alapján magyar állampolgárságot szerez, egészen addig, amíg állampolgársága nem szűnik meg. Az állampolgárságnak a törvényben meghatározott keletkezési, szerzési és megszűnési jogcímein kívül más jogcím alapján magyar állampolgárság nem keletkezhet, nem szerezhető és nem szüntethető meg. Azt a magyar állampolgárt, aki egyidejűleg más államnak is állampolgára (kettős vagy többes állampolgár), a magyar jog alkalmazása szempontjából magyar állampolgárnak kell tekinteni. 4.2.2. Az állampolgárság keletkezésének és megszerzésének jogcímei A magyar állampolgárság főszabály szerint születéssel, a születéskor keletkezik, kivételesen keletkezhet később is, ám akkor is a születésre visszamenő hatállyal. A leszármazás elvének főszabályszerű alkalmazásából következően születésénél fogva magyar állampolgár a magyar állampolgár gyermeke. Mint azt már tisztáztuk, kisegítő elvként érvényesül a területi elv is, mégpedig a hontalanság kiküszöbölése érdekében: ellenkező bizonyításig magyar állampolgárnak kell tekinteni a Magyarországon lakóhellyel rendelkező hontalan Magyarországon született gyermekét, továbbá az ismeretlen szülőktől származó, Magyarországon talált gyermeket. Állampolgárság keletkezhet családjogi tények alapján is, ha csak később derül ki valamelyik szülő kiléte vagy állampolgársága. A törvény szerint a külföldi szülő gyermekének magyar állampolgársága a születése napjára visszaható hatállyal keletkezik, ha teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat, utólagos házasságkötés, továbbá az apaság vagy az anyaság bírói megállapítása alapján másik szülője magyar állampolgár. A magyar állampolgárság megszerzése elsősorban honosítás útján történhet. A honosítás feltételeit mindig az állam határozza meg, de a feltételeknek való megfelelés nem eredményezi automatikusan a honosítást, azt mindig kérelmezni kell, akarata ellenére senki sem honosítható, és kell a szuverén kedvező döntése is. Kérelmére az honosítható, aki 22
Error! Style not defined. 1. a kérelem előterjesztését megelőző nyolc éven át folyamatosan Magyarországon lakott; 2. a magyar jog szerint büntetlen előéletű és a kérelem elbírálásakor ellene magyar bíróság előtt büntetőeljárás nincs folyamatban; 3. megélhetése és lakóhelye Magyarországon biztosított; 4. honosítása a Magyar Köztársaság érdekeit nem sérti; és 5. igazolja, hogy alkotmányos alapismeretekből magyar nyelven eredményes vizsgát tett, vagy ez alól a törvény alapján mentesül. Ezek a honosítás alapesetének feltételei. A honosítási kedvezmények e feltételek egyikét, mégpedig az 1. pontban meghatározott nyolc évet rövidítik meg bizonyos további feltételek megvalósulása esetén. Aki Magyarország területén született, vagy kiskorúsága idején létesített magyarországi lakóhelyet, vagy hontalan, annak a fenti feltételeknek azzal kell eleget tennie, hogy nyolc év helyett csak öt éven át kell folyamatosan Magyarországon élnie. Aki viszont egy magyar állampolgárral legalább három éve érvényes házasságban él, vagy akinek magyar állampolgár kiskorú gyermeke van, vagy akit magyar állampolgár fogadott örökbe, vagy akit magyar hatóság menekültként elismert, annak csak három évig kell folyamatosan Magyarországon laknia. További honosítási kedvezményt határoz meg a törvény a magát magyar nemzetiségűnek vallók számára, akiknek legalább egy felmenője magyar állampolgár volt, nekik ugyanis csak egy éves folyamatos Magyarországon lakást kell igazolniuk. Adható felmentés más feltételek teljesítése alól is: a köztársasági elnök a belügyminiszter javaslatára a magyarországi lakóhely és megélhetés meglétének az igazolása, valamint az alkotmányos alapismereti vizsga letételének a követelménye alól felmentést adhat, ha a kérelmező honosításához a Magyar Köztársaságnak fontos érdeke fűződik. A magyar állampolgárság megszerzésének másik jogcíme a visszahonosítás. Ezt csak a volt magyar állampolgárok kérhetik. Kérelmére az a volt magyar állampolgár honosítható vissza, aki Magyarországon lakik, a magyar jog szerint büntetlen előéletű és a kérelem elbírálásakor ellene magyar bíróság előtt büntetőeljárás nincs folyamatban, megélhetése és lakóhelye Magyarországon biztosított, és honosítása a Magyar Köztársaság érdekeit nem sérti. Mind a honosítási, mind a visszahonosítási kérelem tárgyában a köztársasági elnök dönt, döntését nem köteles megindokolni, és az nem is támadható meg. A honosított, illetőleg a visszahonosított személy választása szerint állampolgársági esküt vagy fogadalmat tesz, a magyar állampolgárságot az eskü vagy fogadalom letételének napján szerzi meg. Szerezhető magyar állampolgárság nyilatkozattétellel is. Ebben az esetben a feltételek fennállása esetén az állampolgárság megszerzése nem képezi mérlegelés tárgyát: a nyilatkozó a köztársasági elnökhöz címzett egyoldalú nyilatkozattal szerzi meg az állampolgárságot. Nyilatkozattal szerezhet magyar állampolgárságot egyrészt az, akit 1947. és 1990. között született, jogállaminak nem nevezhető jogszabályok alapján fosztottak meg magyar állampolgárságától, illetve akit elbocsátottak, ha a nyilatkozó a magyar állampolgársága megszűnését követően nem folytatott a Magyar Köztársaság nemzetbiztonsági érdekeit sértő tevékenységet. Ugyanígy nyilatkozattal szerezhet állampolgárságot az is, aki Magyarország területén született, itt lakik, de születésével 23