A doktori iskola megnevezése: tudományága: vezetője: témavezető: Állattenyésztés-tudományi Doktori Iskola Állattenyésztés-tudomány Dr. Mézes Miklós eg

CHAROLAIS TEHENEK BORJÚNEVELŐ KÉPESSÉGÉT BEFOLYÁSOLÓ NÉHÁNY TÉNYEZŐ VIZSGÁLATA Doktori (PhD) értekezés Dr. Vertséné Zándoki Rita Gödöllő 2008.

A doktori iskola megnevezése: tudományága: vezetője: témavezető: Állattenyésztés-tudományi Doktori Iskola Állattenyésztés-tudomány Dr. Mézes Miklós egyetemi tanár, a MTA doktora Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Állattudományi Alapok Intézet, Takarmányozástani Tanszék Dr. Tőzsér János egyetemi tanár, a MTA doktora Állattenyésztés-tudományi Intézet Szarvasmarha- és Juhtenyésztési Tanszék

TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK I 1. BEVEZETÉS ÉS CÉLKITŰZÉS 1 1.1. A húsmarha-tenyésztés nemzetközi jelentősége 1 1.2. A húsmarha tenyésztés hazai jelentősége 2 1.3. A charolais fajta jellemzése és helye a hazai tenyésztésben 3 1.4. A borjúnevelő képesség jelentősége 5 2. SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS 7 2.1. A kolosztrum és az átmeneti tej összetétele 7 2.1.1. A kolosztrum és az átmeneti tej szárazanyagtartalma 8 2.1.2. A kolosztrum és az átmeneti tej fehérjetartalma és fehérjefrakciói 10 2.1.3. A kolosztrum és az átmeneti tej aminosav-összetétele 16 2.1.4. A kolosztrum és az átmeneti tej zsírtartalma 19 2.1.5. A kolosztrum és az átmeneti tej zsírsavösszetétele 20 2.1.6. A kolosztrum és az átmeneti tej laktóztartalma 24 2.1.7. A kolosztrum és az átmeneti tej hamutartalma és ásványianyag-összetétele 25 2.1.8. A kolosztrum és az átmeneti tej energiatartalma 31 2.1.9. A tejösszetétel kapcsolata a választási súllyal 32 2.1.10. Az ellések számának hatása a kolosztrum, és az átmeneti tej összetételére 32 2.2. A húshasznú tehenek tőgyalakulása 33 2.2.1. A tőgyalakulás jelentősége 33 2.2.2. A tőgyalakulás értékelési módjai 36 2.3. A tehén és a borjú kapcsolata az ellést követő időszakban 40 2.3.1. Az anya-borjú kapcsolat kialakulása 40 2.3.2. A születés körüli időszak körülményeinek hatása a későbbi termelésre és viselkedésre 47 2.3.3. Az elválasztás hatása a tehenek és borjaik viselkedésre 48 2.4. A húshasznú tehenek testméretei 52 3. ANYAG ÉS MÓDSZER 60 3.1. A vizsgált állomány és elhelyezése 60 3.2. A tejmintavétel és a tej vizsgálata 61 3.2.1. A mintavétel és a minták tárolási módja 61 3.2.2. A szárazanyagtartalom meghatározása 61 3.2.3. A fehérjefrakciók meghatározása 61 3.2.4. Az aminosavak meghatározása 62 3.2.5. A zsír frakció meghatározása 62 3.2.6. A zsírsavak meghatározása 63 3.2.7. A cukortartalom meghatározása 64 3.2.8. A hamutartalom meghatározása 64 3.2.9. Az ásványianyag-tartalom meghatározása 64 3.2. A tőgyalakulás értékelése 64 3.3. Az anya-borjú kapcsolat értékelése 64 3.4. A testméret-felvétel 65 3.5. A választási testtömeg mérése 66 3.6. Statisztikai értékelés 67 4. EREDMÉNYEK ÉS ÉRTÉKELÉS 68 4.1. Charolais tehenek kolosztrumának és átmeneti tejének összetétele 68 I

4.1.1. Charolais tehenek kolosztrumának, valamint átmeneti és normál tejének összetétele az elléstől eltelt idő függvényében 68 4.1.1.1. Szárazanyagtartalom 68 4.1.1.2. Zsírtartalom 69 4.1.1.3. Fehérjefrakciók 69 4.1.1.4. Laktóz 71 4.1.1.5. Aminosav-összetétel 71 4.1.1.6. Zsírsavösszetétel 74 4.1.1.7. Hamutartalom 82 4.1.1.8. Ásványi anyagok 83 4.1.2. Egyszer és többször ellett charolais tehenek kolosztrumának, valamint átmeneti- és normál tejének összetétele az ellést követő héten 86 4.1.2.1. Szárazanyagtartalom 86 4.1.2.2. Zsírtartalom 87 4.1.2.3. Fehérjefrakciók 88 4.1.2.4. Laktóz 90 4.1.2.5. Aminosav-összetétel 91 4.1.2.6. Zsírsavösszetétel 92 4.1.2.7. Hamutartalom 93 4.1.2.8. Ásványi anyagok 94 4.2. A charolais tehenek tőgyalakulása 95 4.2.1. A tőgybimbóalakulás és a választási teljesítmény értékelése 95 4.2.2. A tőgymélység és a választási teljesítmény értékelése 97 4.2.3. A tőgykiegyenlítettség és a választási teljesítmény értékelése 99 4.3. A charolais tehenek viselkedése az ellés utáni időszakban 101 4.4. A charolais tehenek testméretei és összefüggésük a borjú választási súllyal 104 4.4.1. A charolais tehenek testméretei 104 4.4.2. A charolais tehenek testméreteinek és borjaik választási súlyának kapcsolata 109 5. KÖVETKEZTETÉSEK ÉS ÚJ TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK 111 5.1. Következtetések 111 5.2. Új tudományos eredmények 113 6. ÖSSZEFOGLALÁS 115 7. SUMMARY 118 M1. IRODALOMJEGYZÉK i M2. MELLÉKLET: TÁBLÁZATOK xxiii M3. MELLÉKLET: ÁBRÁK xxviii KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS lxii II

1. BEVEZETÉS ÉS CÉLKITŰZÉS 1.1. A húsmarha-tenyésztés nemzetközi jelentősége A földünkön élő több mint hatmilliárd ember élelmiszer ellátásában meghatározó szerepe van az állattenyésztés élelmiszer termelésének. Az emberiség létszámának növekedésével egyidejűleg az egy főre jutó állati termék szükséglet is növekszik. Az igények növekedésével az élelmiszertermelés egyre kevésbé tud lépést tartani (Meyn, 2002; Békési és Tőzsér, 2003). A szarvasmarha tartásával, tenyésztésével a világ valamennyi területén foglalkoznak; és termékei a tej, illetve a jelentőségében ettől alig elmaradó hús az élelmiszer-ellátás nagy részét adják. A marhahús a világ legtöbb táján az erősen támogatott termékek közé tartozik, melynek például az Európai Unióban külön közös piaci szervezete is működik (Wagenhoffer, 2003). A szarvasmarha hús termelése és fogyasztása a világ egyes területei között igen eltérő tendenciát mutat. Eddig a nyugat-európai országok, az amerikai földrész gazdagabb országai, Óceánia hústermelése általában növekedett, míg a fejlődő országokra ez nem volt jellemző. A legnagyobb marhahústermelő országok az Egyesült Államok, Brazília, Argentina, Ausztrália, és Kanada. Az európai országok közül Franciaország, az Egyesült Királyság, Spanyolország és Írország marhahústermelése a legjelentősebb (1. táblázat). A marhahúsfogyasztást tekintve Franciaország, Olaszország, és Hollandia állnak az első három helyen (FAO, 2006). 1. táblázat A legjelentősebb marhahús-termelő országok, valamint hazánk éves marhahústermelése 2005-ben Ország Ezer tonna marhahús Amerikai Egyesült Államok 11310 Argentína 3024 Ausztália 2162 Brazília 7774 Egyesült Királyság 747 Franciaország 1529 Írország 563 Kanada 1530 Magyarország 55 Spanyolország 715 Forrás: FAO, 2006 1

Összességében elmondható, hogy a marhahús a világon igen keresett élelmiszer, az elmúlt évtizedekben a szarvasmarha szivacsos agyvelőgyulladása (BSE), valamint a száj- és körömfájás járvány miatti fogyasztói visszaesések ellenére (Juhász, 2001). Az Európai Unió területén jelentkezett kiesést annak idején sikerült Brazília járványmentes területéről származó marha- és borjúhússal kompenzálni. 1.2. A húsmarha tenyésztés hazai jelentősége A hazai húshasznú tehénlétszám jelenleg 49 ezer (Mészáros, 2006). Magyarországon a marhahúsfogyasztás, az egyéb európai országokkal összehasonlítva igen csekély mértékű, 4,9 kg/fő/év (Tőzsér és mtsai, 2004). Ennek okai között szerepel a jövedelmek jelenlegi alakulása, illetve az, hogy étkezési szokások nem a szarvasmarha húsra alapulnak, valamint a megfelelő piacpolitika, marketing hiánya. Hazánkra több év óta az jellemző, hogy választást követően a növendék bikák legnagyobb hányadát (kb. 90 %-át) külföldre értékesítik, itthon nem hizlalják meg (Gáspárdy és mtsai, 1998). Magyarországon szinte csak a sajátteljesítmény-vizsgálatba kerülő egyedek maradnak és kerülnek értékelésre. A kialakult helyzet főként az alacsony jövedelmezőségnek tudható be, valamint annak, hogy nagy átrendeződés történt a tartók körében: egyrészt sok, szaktudással is rendelkező menedzser kivonult az ágazatból, másrészt pedig olyanok kezdtek el húsmarhával foglalkozni, akik erre szakmailag nem voltak eléggé felkészültek (Demeter, 2002). Hazánk húsmarha létszámának növelése mellett szólnak többek között az alábbi indokok (Szabó, 2002): - a hazai szarvasmarha-állományt döntő részben kitevő holstein-fríz fajta minőségi marhahús előállítására nem alkalmas, - az előrejelzések szerint a jövőben növekedni fog a marhahús fogyasztása, ugyanakkor csökken a tejelő állomány létszáma, - az ország közel 1,1 millió ha gyepterületének, valamint 1 millió ha kukoricatarlójának nagy része nincs hasznosítva, - a húsmarhatartás a környezetvédelemben és a vidéki lakosság megtartásában fontos szerepet játszhat. Az ágazatot érintő EU-támogatások következtében a húsmarha anyatehén létszám növekedett az elmúlt években. Lehetőség lenne a hizlalási tevékenység különösen a nagy 2

végsúlyra történő hizlalás növelésére is, hiszen bár az EU a világ legnagyobb marhahústermelő régiója, minőségi marhahúsból mégis tartósan importra szorul. A marhahizlalásban a hazánkra megállapított 94000-es prémium lehetőségének nem egészen 45%-át használják ki (Wagenhoffer, 2007). 1.3. A charolais fajta jellemzése és helye a hazai tenyésztésben A charolais (1. és 2. kép) egyszínű, tejfölsárga szőrzetű fajta. A nyálkahártyák is világosak, folt nélküliek. Színét többnyire dominánsan örökíti (Békési és mtsai, 1985). A charolais fajta egyedeinek feje testükhöz képest kicsi, homloka széles. Mellkasa mély és dongás; ezenkívül széles, jól izmolt, hosszú, időnként puha hát és ágyék, széles csípő és far, jól izmolt és jól lehúzódó comb, viszonylag rövid láb és nem túl finom csontozat jellemzi. Bőre vékony, könnyen ráncolható, szarvai kör keresztmetszetűek. Amerikai változata szarvatlan. 1. kép 2. kép Charolais bika Charolais tehenek Fotó: Zándoki Rita, 2006 Fotó: Zándoki Rita, 2006 A fajta legnagyobb értéke a nagy fejlődési erély és a nagy tömegű izomzat. Nagy értékű, nehéz vágott feleket termel, és értékes húsrészeinek aránya is nagy. Fiatalkori nagy növekedési erélyét sokáig megőrzi, a hízlalás végén is kevés faggyút termel, ezért nagy súlyra is gazdaságosan hízlalható. E tulajdonságai miatt tartják a szakemberek a charolaist a legjobb húsfajták egyikének. 3

A világ szarvasmarha-tenyésztését az a tendencia jellemzi, hogy a fajtakérdés (kedvező és előnytelen tulajdonságok szembeállítása) csökkenő, a fajtán belüli különböző típusok kialakítása viszont növekvő jelentőségű. A húsmarha fajták tenyésztési programjának fontos részévé vált a hentes, a tenyésztői, illetve a kombinált típusok kiválogatása és tenyésztése (Peyraud, 1984; Plat, 1988; Anonim, 1992; Tőzsér, 1994; Bodó és mtsai, 2000). A tenyésztői típusnál elsősorban a nagyobb magassági és hosszúsági méretek dominálnak, az izmoltság nem annyira kifejezett. Ezt a típust tehát a nagyobb ráma (hosszbb lábak, nyak és fej), valamint kevéssé izmolt far és szögletes formák jellemzik. A tenyésztői munka az anyai tulajdonságokra is kiterjed, beleértve a jó termékenyülést, a könnyű ellést és jó borjúnevelő képességet is. Ezt a típus a fajtatiszta tenyésztésben használják, és ezt tartják ma a tenyésztők a charolais korszerű változatának. A hentes típusú egyedekre, az előbb említettekkel ellentétben, a kisebb ráma, de jobb izmoltság jellemző. A mar, a hát és a far fejlett izomzatú. Az egyes testtájak (mar, hát, comb) szélességi és mélységi méretei a dominálóak. Hasznosításuk elsősorban a haszonállat-előállító keresztezésekben történik. A kombinált vagy köztes típusba azokat az egyedeket sorolják, melyek külleme a tenyésztői és a hentes típus közötti átmenetet mutatja. A charolais szarvasmarha, az angussal és a hereforddal együtt, a világ legelterjedtebb fajtái közé tartozik: 73 országban tenyésztik (Szabó és mtsai, 2002). Világszerte mintegy ötmillió tehenet tartanak számon, a legnagyobb állományok Franciaországban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, Spanyolországban, Dél-Afrikában, és Nagy- Britanniában találhatók (Demeter, 2002). Az első charolais marhák 1971-ben kerültek Magyarországra a Szikszói Állami Gazdaság importjaként (Békési, 2003). A tenyésztési eredmények láttán fellelkesülve hamarosan több gazdaság is követte példájukat (Szerencsi ÁG; Délborsodi ÁG; Kossuth MgTSz, Lajosmizse; stb.) (Repovszki, 2003, Bujdosó, 2003). 1989-ben megalakult a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete (MCTE). Az egyesület céljai és feladataiként a következőket jelölte meg: a charolais fajtájú és charolais vérségű szarvasmarhák magyarországi tenyésztési, tartási és felhasználási feltételeinek, valamint a minősítői munka egységes alapjainak kidolgozása, e munkálatok egységes alapon történő szervezése és koordinálása. 4

A fajtatiszta és keresztezett charolais állományok az első importok éveitől kezdve egyre nagyobb szerepet töltenek be a hazai húsmarha-tenyésztésben, melyet a 2. táblázat adatai támasztanak alá. 2. táblázat A hazai charolais állomány változása 1972-2006 között Megnevezés Év 1972 1975 1978 1980 1985 1990 1992 2002 2004 2006 Fajtatiszta charolais tehén 46 61 125 243 231 297 332 765 1222 1375 Charolais keresztezett 1645 99 176 215 332 425 407 1445 tehén 2196 Összesen* 160 301 458 563 722 739 2210 2867 3571 Charolais tenyészbika 2 3 6 8 16 27 32 220 220 210 Forrás: www.charolais.hu, Domokos (2006) *= 50%-nál nagyobb charolais génarányú tehenek 1.4. A borjúnevelő képesség jelentősége A húsmarha-tenyésztés egyetlen terméke a választott borjú. Éppen ezért az anyatehenek borjúnevelő képessége elsődleges fontosságú (Bodó, 1978, Gáspárdy és mtsai, 1998, Lengyel, 2004). E tekintetben azok a tehenek megfelelőek, melyek a borjaik számára elegendő tejet termelnek, illetve megvédik őket társaiktól és egyéb környezeti hatásoktól. A megszületett borjú ugyanis önmagában keveset ér, hiszen választásig számos olyan hatás érheti, amelyek elpusztulását okozhatják. A gyakorlatból ismert, hogy az elhullás mértéke akár 10% is lehet (Kovács, 1999). A legtöbb elhullás a születés utáni hetekben tapasztalható, amikor is a borjú egyedüli takarmánya az anyja által termelt kolosztrum, illetve tej. Indokolt tehát a tejtermelésen belül külön foglalkozni a kolosztrummal, illetve az ellés utáni hetekben termelt átmeneti- és normál (teljes) tejjel, mivel a föcstejnek és az ún. átmeneti tejnek nagy jelentősége van, nemcsak az immunrendszer kialakulása (Erlich, 1892), hanem a szénhidrátok, lipidek, fehérjék, ásványi anyagok és vitaminok biztosítása végett is (Blum és Hammon, 2000). A hazánkban tenyésztett húshasznú fajták közül a charolais-t illetően ez ideig még nem rendelkezünk a kolosztrum összetételére vonatkozó információkkal. A tejtermelésen kívül a tőgyalakulás is nagy szerepet játszik az említett időszakban a borjú táplálkozása szempontjából. Régóta ismert ugyanis, hogy a húshasznú anyatehenek esetében is fontos a jó tőgyalakulás, mivel a szopásra nem, vagy kevéssé alkalmas (pl. lógó, 5

túl nagyméretű bimbókkal rendelkező) tőgy kedvezőtlen hatással van a borjak növekedésére (Whyte, 1970). A választási teljesítménnyel kapcsolatban vitatott kérdés a tenyésztők körében, hogy mi az anyatehenek számára ideális testméret, azaz a kisebb testű anyatehén-e a megfelelőbb, az egységnyi tehén testtömegre jutó választási borjútömeg miatt, vagy a nagyobb testű tehén, a nagyobb testméretek örökítése, illetve a nagytestű bikával való termékenyítés lehetősége miatt. Természetesen mindezt adott környezeti és gazdasági feltételrendszer keretein belül lehet csak szakszerűen értékelni. A borjú-anyatehén kapcsolat szintén hatással van a borjú választási teljesítményére (Aitken és mtsai, 1982; Buddenberg és mtsai, 1986). Az etológiai vizsgálatok eredményei jól támogathatják a technológiai fejlesztéseket az állattenyésztésben, valamint segíthetnek a jó borjúnevelő-képességgel rendelkező tehenek kiválogatásában. Vizsgálataim céljai a fentiekből következően az alábbiak voltak: - Charolais fajtájú tehenek kolosztrumának, illetve átmeneti és normál tejének összetétele, valamint annak változása az ellést követő héten. - Egyszer ill. többször ellett tehenektől származó kolosztrum, átmeneti és normál tej összetételének összehasonlítása. - Charolais tehenek tőgyalakulásának pontozásos értékelése és az eredmények összefüggése a borjak választási teljesítményével. - Borjú-anyatehén kapcsolat értékelése, egy hazánkban eddig még nem alkalmazott etológiai vizsgálati módszer segítségével. - A charolais tehenek testméreteinek értékelése, és a választási teljesítménnyel kapcsolatos összefüggések vizsgálata. 6

2. SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS 2.1. A kolosztrum és az átmeneti tej összetétele A hazai és nemzetközi irodalomban is igen kevés adat található a húshasznú anyatehenek kolosztrum és tejtermelésével kapcsolatban, annak ellenére, hogy a borjak életének első heteiben létfontosságú szerepet töltenek be. Egyrészt, a szarvasmarha azon emlős állatfajok közé tartozik, melyeknél az immunanyagok átadása a magzati életkorban dialpacentálisan nem történik meg, ezért a borjú immunrendszerének kialakulása csak a föcstej, illetve a benne lévő nagymolekulájú immunglobulinok felvételekor kezdődhet meg (Ehrlich, 1892). Másrészt pedig, mivel a borjú élete első néhány hetében csak az anyatehén által termelt föcstejjel, illetve tejjel táplálkozik, nagy jelentősége van nemcsak az immunrendszer kialakulása, hanem a szénhidrátok, lipidek, fehérjék, ásványi anyagok és vitaminok biztosítása végett is (Blum és Hammon, 2000). A kolosztrum tartalmaz a borjú fejlődése szempontjából fontos hormonokat, növekedési faktorokat, citokinineket, enzimeket, polyaminokat és nukleotidokat is (Blum és Hammon, 2000). Az újszülött borjúnak minél hamarabb hozzá kell jutni a kolosztrumhoz, az immunglobulinok, valamint az esszenciális és nem esszenciális zsírsavak, és zsíroldható vitaminok megfelelő felszívódása miatt. Gray és mtsai (1995) a kolosztrumot nem fogyasztott borjak vérében magasabb billirubintartalmat tapasztaltak, amivel felhívták a figyelmet arra, hogy a kolosztrum hiánya nagymértékben hozzájárul a sárgaságot okozó hiperbillirubinaemia kialakulásához, amely, közlésük szerint, a fiatal húshasznú borjak kiselejteződésének 41%-áért felelős. Hammon és Blum (1999) három, különböző kolosztrum-ellátottságú borjúcsoportban mérték a vérplazma szabad aminosav koncentrációját: - 3 napon át napi kétszer etetett borjak, - kolosztrumot csak az ellés után fogyasztó borjak, amelyek aztán a hetedik életnapig tejpótlót kaptak, - illetve kolosztrumot nem, csak tejpótlót fogyasztott borjak csoportjaiban. A vérplazma összfehérje koncentrációja az ellés utáni kolosztrumfogyasztás hatására megnövekedett, és a kolosztrumot napi kétszer fogyasztó csoportban nagyobb volt a hetedik nap végére, mint a kolosztrumot csak egyszer kapott egyedeknél. A föcstejet egyáltalán nem fogyasztó csoportban egész héten nem változott a plazma fehérjetartalma. A szabad 7

esszenciális és nem esszenciális aminosavak a kolosztrumfogyasztás utáni első napon emelkedtek a vérplazmában, ugyanez a hatás azonban a tejpótló etetésekor nem volt megfigyelhető. A vérplazma szabad esszenciális aminosav tartalma a második életnapon a kolosztrumot 3 napig fogyasztó csoportban volt a legnagyobb. A plazma glutaminsav koncentrációja az ellést követő héten nagyban függött a felvett kolosztrum mennyiségétől. A legmagasabb koncentrációt a 3 napig kolosztrumot kapott csoportban mérték. A vérplazma glutamin koncentrációja az ellés utáni napon a kolosztrum felvétele után csökkent mindkét, kolosztrumot fogyasztott csoport esetén, a tejpótló fogyasztása után viszont nem. Az ellést követő második napon a kizárólag tejpótlót fogyasztó csoportban volt a legmagasabb a glutamin aránya. Eredményeik igazolják a kolosztrum erős befolyásoló hatását az újszülött borjak vérplazma szabad aminosav-szintjére vonatkozóan, főként a glutamin és glutaminsav aminosavakat illetően. A kolosztrum összetételével kapcsolatban elsősorban a tejhasznú fajtákra vonatkozóan találhatók részletesebb irodalmi adatok. 2.1.1. A kolosztrum és az átmeneti tej szárazanyagtartalma Hazánkban Csapó és Csapóné (1984), valamint Szentpéteri és mtsai (1986) foglalkoztak a legtöbbet a tejelő szarvasmarhák kolosztrum összetételével. Az ellés utáni napokban a szárazanyagtartalom erőteljes csökkenését figyelték meg (3. táblázat). 3. táblázat Tejelő tehenek kolosztrumának szárazanyagtartalma (%) az ellést követő öt napon Elléstől eltelt idő (nap) Holstein-fríz apaságú Jersey apaságú Hungarofríz B 0 25,20 24,41 24,62 1 13,45 14,36 15,60 2 13,50 14,50 14,49 3 13,42 14,82 14,70 5 12,72 14,93 14,80 Forrás: Csapó és Csapóné, 1984; Szentpéteri és mtsai, 1986 Ibeawuchi és Dangut (1996) zebu tehenek (bunjai, n=12) kolosztrumában, forró, nedves éghajlati tényezők mellett 14,75±0,38% szárazanyagtartalmat mértek az ellést követően, mely érték jelentősen elmarad az egyéb fajtákra közölt szakirodalmi adatoktól. Az 8

általuk mért szárazanyagtartalom nem mutatott jelentősebb változást a teljes laktáció során (korai szakasz: 13,9±0,31%, középső szakasz:13,93±0,13%, kései szakasz: 13,44±0,16%). A kolosztrum összetétele, minden összetevőt figyelembe véve, az ellés utáni hetedik napra érte el a normál tej összetételét. Kovács (1999), illetve Iváncsics és Kovács (1999) vizsgálták először húshasznú anyatehenek (vörös és fekete angus, magyartarka, limousin, és blonde d Aquitaine) elsőfejésű kolosztrumának összetételét, és ennek változását az ellés utáni napokban. A szárazanyagtartalmat az első 24 órában, a magyartarkára megállapított érték kivételével, magasabbnak találta a Csapó és Csapóné (1984) által tejelő fajtáknál mértnél. A 48. órától kezdve azonban a tejelő fajták fölénye érvényesült. A húshasznú fajták kolosztruma tehát az ellést követően gazdagabb volt szárazanyagban, viszont korábban érte el a normál tejre jellemző szárazanyagtartalmat, mint a tejelő fajtáké (4. táblázat). Az ellést követő 60-70. napok között vett tejminták szárazanyagtartalmában nem volt különbség a táblázatban szereplő fajták között. Egyedül a táblázatban nem szereplő magyar szürke (melynek kolosztrum összetételét nem vizsgálták) eredménye (14,88%, n=18) esetén mértek a többi fajtától szignifikánsan nagyobb (P<0,05) értéket. Mindenképpen fel kell hívni azonban a figyelmet arra, hogy az egyes fajták összehasonlítása az eltérő telep, illetve vizsgálati év hatásai, valamint a különböző egyedszámok miatt is nehézségekbe ütközik. Karádi és Szirtes (2000) a magyar szürke fajtára vonatkozóan, 19 tehén eredménye átlagában 31,00±3,96 % szárazanyagtartalmat állapítottak meg az elsőfejésű kolosztrumban. Wagenhoffer és mtsai (2002) fehér-kék belga teheneken végeztek ezirányú vizsgálatokat. Az elsőfejésű kolosztrum szárazanyagtartalmát illetően nem tudott különbséget kimutatni a Kovács (1999) által vizsgált fajtákhoz képest. Az ellést követő első két napban, a többi szerző eredményeivel egybevágóan, a szárazanyagtartalom rohamos csökkenését tapasztalta (4. táblázat). 9

4. táblázat Húshasznú anyatehenek kolosztrumának és átmeneti tejének szárazanyag-tartalma (%) az ellés utáni napokban Fajta Hivatkozás n Ellés után eltelt idő (nap) 0 1 2 3 4 60-70 Blonde d Aquitaine 5 27,0 12,87 16,3 12,0 13,3 11,5 (25,37; n=20) (n=41) Vörös angus 33,6 12,52 5 18,4 15,3 13,0 11,5 (75% feletti angus vérség) (30,89; n=17) (n=16) Fekete angus 33,7 12,61 Kovács, 1999 4 16,8 11,6 13,0 11,8 (75% feletti angus vérség) (30,12; n=3,89) (n=18) Magyartarka 5 23,0 12,24 12,4 11,8 13,3 11,6 (27,55; n=20) (n=24) Limousin 5 25,5 13,17 14,2 11,8 12,6 12,7 (26,19; n=18) (n=19) Fehér-kék belga Wagenhoffer és 29,5 5 mtsai, 2002 (28,44, n=10) 20,8 15,0 16,2 15,1 - Forrás: Kovács, 1999, Wagenhoffer és mtsai, 2002) Hornyák (2001) a fehér-kék belga tehenek (n=11) elsőfejésű kolosztrumát vizsgálva azt állapította meg, hogy a szárazanyag tartalom (25,37±4,52 %) szignifikánsan alacsonyabb volt a magyar szürke (Karádi és Szirtes, 2000), illetve az angus két színváltozata (Kovács, 1999) esetén mért értékektől. Nagyon hasonlított ugyanakkor a blonde d Aquitaine (Kovács, 1999), valamint a Csapó és Csapóné (1984), valamint Szentpéteri és mtsai (1986) által tejelő genotípusokra közölt adatokhoz. Csapó és mtsai (1994) közlése szerint az ikerborjakat ellő holstein-fríz és hungarofríz tehenek föcsteje az ellés után több szárazanyagot tartalmazott (29,58±1,93%, ill. 30,41±1,60%), mint az egy borjat elletteké (24,73±2,31%, ill. 25,32±1,24%). Az ellés utáni napon azonban a különbség megszűnt. A normál tej szárazanyagtartalma Gleddie és Berg (1968) vizsgálataiban 13,0±0,31% volt a hereford, 13,0±0,34% a galloway, és 13,1±0,32% az angus anyatehenek esetén. 2.1.2. A kolosztrum és az átmeneti tej fehérjetartalma és fehérjefrakciói Áldásy és Erdős (1969) közlése szerint a magyar tarka tehenek (n=26) elsőfejésű kolosztrumának fehérjetartalma 9,6%-19,6% között változott (X=14,2%). Egy nap elteltével 5,8%-10,8%-ra (X=7,5%), az ellést követő harmadik napra pedig 1,2%-3,7%-ra (X=2,4%) csökkent. A fehérjefrakciók változását az elléstől eltelt idő függvényében az 5. táblázat szemlélteti. 10

5. táblázat A föcstej fehérjefrakcióinak változása az ellés utáni napokban Elléstől eltelt Összfehérje Vérsavó Laktoglobulin Laktalbumin Immunglobulin idő (óra) % albumin % % % % 0 14,2 1,10 3,33 2,21 7,56 24 7,5 0,55 2,42 1,53 3,00 48 4,8 0,25 1,78 1,04 1,73 72 2,4 0,10 0,98 0,54 0,78 Forrás: Áldásy és Erős, 1969; n=26 magyar tarka tehén Sebela és Klicnik (1975) 4 dán vörös tehénre vonatkozóan közvetlenül az ellés után, majd a harmadik, illetve ötödik napon vett mintákban 10,38%; 3,88%; és 3,29% fehérjetartalmat mértek. Kvapilik és mtsai (1975) 14 tejelő típusú tehénen követték nyomon a kolosztrum fehérjefrakcióinak változását az ellés utáni napokban. Eredményeiket a 6. táblázat foglalja össze. 6. táblázat Tejelő típusú tehenek tejfehérjéi az ellést követő napokban Elléstől eltelt idő (nap) Fehérje % Kazein % Szérumfehérje % 0 14,64 6,37 8,26 3 4,59 3,20 1,34 5 4,16 3,15 1,01 Forrás: Kvapilik és mtsai, 1975 A táblázatban látható, hogy a kolosztrumnak igen magas a savófehérje tartalma. Ez igen fontos, mivel egyrészt a savófehérje biológiai értéke másfélszerese a kazeinének (Csapó és Csapóné, 1988), másrészt pedig ez a fehérje frakció tartalmazza az immunglobulinokat (Csapó és mtsai, 1994). Hazánkban hasonló tendenciára hívták fel a figyelmet Csapó és Csapóné (1984), valamint Szentpéteri és mtsai (1986), szintén tejelő genotípusok esetén (7. táblázat). Levieux és Ollier (1999) eredményei szerint a holstein-fríz tehenek (n=60) elsőfejésű kolosztruma 59,8±28,5 mg/ml immunglobulin G-t tartalmazott. A béta laktoglobulin koncentrációja 14,3±4,6 mg/ml, az alfa laktalbuminé 2,04±0,60 mg/ml, a szérum albuminé pedig 1,21±0,44 mg/ml volt. 11

Merényi és Lengyel (1996), Kvapilik és mtsai (1975) eredményeivel összhangban azt tapasztalták, hogy a föcstej savófehérje és kazein tartalma is nagyobb a normál tejénél. Levieux (1999) szintén a kolosztrum fehérjetartalmának rohamos csökkenéséről számolt be az ellést követő időszakban. 7. táblázat Tejelő genotípusú tehenek kolosztrumának és átmeneti tejének fehérjefrakciói Fajta/ genotípus Holstein-fríz apaságú Jersey apaságú Hungarofríz B Elléstől eltelt idő (nap) Fehérje % Savófehérje % Kazein % IgG g/l 0 15,40 10,12 5,28 120,20 1 5,52 1,73 3,79 31,70 2 4,40 1,35 3,06 6,18 3 4,11 1,04 3,07 6,20 5 3,98 0,80 3,18 2,31 0 14,47 10,02 4,45 102,41 1 6,48 1,67 4,81 30,20 2 5,91 1,23 4,68 5,22 3 4,72 0,89 3,83 5,01 5 4,68 0,91 3,77 2,10 0 14,59 10,21 4,38 104,6 1 6,93 1,70 5,23 29,43 2 5,86 1,25 4,61 5,12 3 4,64 0,99 3,65 4,98 5 4,50 0,89 3,61 2,11 Forrás: Csapó és Csapóné, 1984; Szentpéteri és mtsai, 1986 Kovács (1999) öt húshasznú fajta kolosztrumának és átmeneti tejének fehérjetartalmát és fehérjefrakcióit mérte, és hasonlította össze a Csapó és Csapóné (1984) által tejelő tehenekre meghatározott értékekkel. Wagenhoffer és mtsai (2002) a fehér-kék belga fajta kolosztrumának és átmeneti tejének fehérjefrakcióit vizsgálták (8. táblázat). Kovács (1999) a húsfajták kolosztrumának fehérjetartalmát általában véve nagyobbnak találta a tejelőkénél. A húshasznúak esetében a fajták közt mért különbségek az ellést követő 4 napban fokozatosan kiegyenlítődtek, megszűntek. Wagenhoffer és mtsai (2002) nem találtak eltérést a fehér-kék belga, illetve a Kovács (1999) által vizsgált fajták (magyar tarka, angus, limousine, blonde d Aquitaine) elsőfejésű kolosztrumának fehérjetartalmában. Kovács (1999) eredményei szerint az elsőfejésű kolosztrum savófehérjetartalma szignifikánsan nagyobb volt a húshasznú anyatehenek esetén, és az ellés utáni napokban tapasztalt csökkenés is lassabban következett be, mint a tejelő genotípusoknál. A kazeintartalom ezzel szemben nem különbözött a tejelő és húshasznú tehenek között. A limousin és blonde d Aquitaine fajták föcstejének kazeintartalma nagyobb volt a többi 12

anytehenekétől, ami a savófehérje/kazein arányban is megmutatkozott. A savófehérje/kazein arány a 36. óra körül fordult meg, míg a tejelőknél ez a 12. óra környékén következik be. 8. táblázat Húshasznú anyatehenek fehérjefrakcióinak alakulása az elléstől eltelt idő függvényében Összetevő Fehérje % Savófehérje % Kazein % Elléstől eltelt idő (nap) 0 Blonde d Aquitaine n=5 19,0 (17,71; Vörös angus n=5 21,6 (20,42; Fajta, egyedszám Fekete angus n=4 n=5 21,3 (19,43; n=21) Magyartarka 15,0 (18,88; n=20) Limousin n=5 17,9 (18,39; n=18) Fehérkék belga n=5 21,1 (19,5; n=10) n=20) n=17) 1 8,80 12,4 11,1 6,89 9,92 13,8 2 6,18 8,92 4,92 5,58 6,09 7,8 3 4,98 5,26 4,21 6,06 5,97 6,7 4 5,06 4,75 4,14 4,00 4,57 6,8 60-70 0 3,44 (n=44) 12,9 (12,72; n=20) 3,37 (n=16) 15,8 (14,47; n=16) 3,14 (n=18) 16,9 (14,79; n=20) 3,00 (n=45) 10,3 (14,34; n=24) 3,17 (n=38) 11,8 (12,72; n=18) - 17,3 (15,26; n=10) 1 4,50 7,83 6,94 3,26 5,02 8,9 2 2,18 5,14 2,11 2,14 2,566 3,8 3 1,95 1,97 1,65 2,23 2,30 3,0 4 1,92 1,7 1,79 1,33 1,12 2,7 60-70 0 0,721 (n=30) 6,10 (6,07; n=20) 0,687 (n=16) 5,80 (5,42; n=16) 0,624 (n=18) 4,36 (4,50; n=20) 0,600 (n=6) 4,63 (4,69; n=24) 0,712 (n=5) 6,03 (5,50; n=18) - 3,2 (3,86; n=10) 1 4,38 4,53 4,57 3,63 4,90 4,3 2 4,00 3,78 2,81 3,44 3,53 3,7 3 3,03 3,29 2,56 3,83 3,66 3,5 4 3,14 3,05 2,35 2,67 3,45 3,9 60-70 2,81 (n=30) 2,44 (n=16) 2,45 (n=0,26) Szerzők Kovács, 1999 2,33 (n=6) 2,51 (n=5) - Wagenhoffer és mtsai, 2002 Wagnhoffer és mtsai (2002) azt tapasztalták, hogy a savófehérje aránya a fehér-kék belga tehenek kolosztrumában az ellést követő 4 napban végig magasabb volt a Kovács (1999) által, öt húsmarha fajtára meghatározott átlagértékeknél, mely a borjak számára kedvező. Kovács (1999) vizsgálataiban a savófehérje időbeli változása jól illeszkedett az összfehérjetartalom alakulásához (r=0,98), a kazeintartalom alakulása azonban eltérő volt 13

(r=0,69). A laktáció 60-70. napjai között vett tejminták fehérjetartalma nem mutatott tendenciózus eltéréseket a tejhasznú fajtákétól. Hornyák (2001) a fehér-kék belga elsőfejésű kolosztrumának összfehérjetartalmát (n=11, 17,13±2,33 %) a hazánkban vizsgált egyéb húsfajtákhoz (Kovács, 1999, Karádi és Szirtes, 2000) viszonyítva, csak a magyar szürkéhez képest (n=19; 20,90±3,58 %, Karádi és Szirtes, 2000) talált szignifikáns (P<0,05), negatív irányú eltérést. A savófehérjetartalom szignifikánsan (P<0,05) különbözött a limousin és blonde d Aquaitaine fajtákétól (Kovács, 1999). A kazeintartalomban csak a blonde d Aquitaine-hez hasonlítva talált eltérést. A savófehérje/kazein arányt, Wagenhoffer és mtsai (2001, 2002) ugyanerre a fajtára kapott eredményéhez hasonlóan, tágnak találta (76/24 %). A biológiai értéket, a többi vizsgált hús-, illetve tejhasznosítású fajtákhoz (Kovács és mtsai, 1999, illetve Csapó (1992) képest alacsonynak (108,97) mérte. A különböző telepeken, eltérő évben vizsgált fajták összehasonlításainak eredményei azonban természetesen óvatosan kezelendők. Csapó és mtsai (1991) ikerellő holstein-fríz és hungarofríz (n=32) tehenek elsőfejésű kolosztrumában szignifikánsan nagyobb összfehérje-, valódi fehérje-, savófehérje-, valódi savófehérje-, és immunglobulintartalmat mértek, mint az egyet elletteknél (9. táblázat). A kolosztrumfehérje biológiai értéke is nagyobb volt, a nem fehérje nitrogén tartalom viszont alacsonyabb. A kazeintartalomban nem volt statisztikailag igazolható különbség a két csoport között. Az ikerellések esetén a borjak ivara nem befolyásolta a kolosztrum fehérjefrakcióinak alakulását. Hely Hajdúnánás Szigetvár 9. táblázat Egy borjat, illetve ikreket ellő hungarofríz tehenek kolosztrum-összetétele két telepen Ellés típusa Iker Ivar, n Nyersfehérje % fehérje % % savófehérje% Valódi Savófehérje Valódi Kazein % IgG g/l b+b, 5 16,88±1,45 16,45±1,48 12,76±1,37 12,33±1,40 4,12±0,27 128,61±17,12 ü+ü, 5 18,00±1,34 17,53±1,37 13,60±1,74 13,15±1,76 4,38±0,89 132,47±12,40 ü+b, 7 17,16±1,41 16,74±1,40 12,71±0,99 12,29±0,99 4,44±0,80 124,73±12,90 Összes, 12 17,32±1,39 16,89±1,40 12,99±1,32 12,56±1,34 4,33±0,69 128,15±18,81 Egyes, 17 14,71±1,62 14,19±1,44 10,22±1,43 9,71±1,28 4,50±0,91 104,51±14,50 b+b, 4 15,80±0,96 15,41±0,87 12,18±0,71 11,78±0,69 3,63±0,85 133,12±16,43 ü+ü, 3 16,77±0,92 16,36±0,84 12,80±0,76 12,39±0,67 3,97±0,55 131,80±17,17 Iker ü+b, 8 16,29±0,87 15,89±0,87 12,41±0,62 11,74±0,62 4,15±0,95 138,47±21,32 Összes, 15 16,25±0,80 15,85±0,80 12,28±0,56 11,88±0,57 3,97±0,84 135,71±22,48 Egyes, 15 14,29±0,60 13,81±0,82 9,98±0,31 9,50±0,28 4,31±0,83 108,64±12,18 Forrás: Csapó és mtsai, 1991 14

Morin és mtsai (2001) 608 tejelő tehénen (svájci barna, ayrshire, jersey, holstein-fríz) végzett vizsgálatukban azt tapasztalták, hogy a kolosztrum fajsúlya szoros összefüggésben (r=0,76) volt a fehérjetartalommal, a fajsúlyból tehát jól lehet következtetni a fehérjetartalomra. Az ősszel ellett tehenek kolosztrumának összfehérjetartalma magasabb volt, mint a nyáron elletteké. Quigley és Drewry (1998) közlése szerint az ellés előtt adott alacsony nyersfehérjetartalmú takarmányok nem csökkentették a kolosztrum nyersfehérje- és immunglobulintartalmát. A magas nyersfehérjetartalmú takarmányok inkább a nem-fehérje frakciót növelték a föcstejben. Manusell és mtsai (1998) többször ellett holstein-fríz tehenek kolosztrumát vizsgálva azt tapasztalták, hogy a szárazonállás kései szakaszában előforduló tőgygyulladás hatására a kolosztrum mennyisége kevesebb volt, de a fehérjetartalmat a mastitis előfordulása nem befolyásolta szignifikánsan. Nardone és mtsai (1997) 12, először ellett holstein-fríz tehénen vizsgálták a hőstressz hatását a kolosztrum összetételére (ellés előtti 3 héten, és azt követő 36 órában 1. csoport: n=6; hőmérsékleti komfortzóna, hőmérséklet-légnedvesség index: 65; 2. csoport: n=6, hőmérséklet-légnedvesség index: 9.00 20.00-ig 82; 20.00 8.00-ig 76). A hőstressz hatására csökkent a kolosztrum nyersfehérje-, kazein-, és laktalbumintartalma. Az Ibeawuchi és Dangut (1996) által zebu tehenek elsőfejésű kolosztrumában, forró, nedves éghajlati körülmények között mért 4,94±0,29%-os fehérjetartalom minden eddig említett szerző eredményétől alacsonyabb értékeket mutatott, és nem is változott olyan jelentősen a laktáció során (eleje:4,02±0,28%, közepe: 3,65±0,24%, vége: 3,63±0,31%). Quigley és mtsai (1995) pozitív összefüggést tapasztaltak a kolosztrum összes N, fehérje N, és nem kazein N, valamint a tripszin inhibitor koncentrációja között. Gleddie és Berg (1968) eredményei szerint a hereford, angus, és galloway tehenek teljes teje 3,4±0,10%; 3,4±0,17%; és 3,4±0,15% fehérjét tartalmazott. Charolais tehenekre (>75% charolais génarány) vonatkozóan Mondragon és mtsai (1983) 3,5%-ot mértek. Három éves vizsgálatukban az ismétlődhetőséget 58%-nak találták. 15

2.1.3. A kolosztrum és az átmeneti tej aminosav-összetétele A kérődző állatfajok bendőjének mikroorganizmusai képesek az esszenciális aminosavak (treonin, valin, metionin, izoleucin, leucin, fenil-alanin, lizin és hisztidin) előállítására. Az újszülött borjak esetében, mivel a bendő funkcionálisan nem működik még, a táplálékkal kell biztosítani az esszenciális aminosavak megfelelő mennyiségét, csakúgy, mint a monogasztrikus állatfajoknál (Riis, 1983). A borjak hiányos esszenciális aminosav-ellátottsággal születnek. Zanker és mtsai (2000) eredményei szerint azonban, a születés után az első kolosztrumhoz való hozzájutás 24 órás elhalasztása nem gyakorolt hosszú távon hatást a borjú vérplazma szabad aminosav tartalmára, az IgG és fehérje koncentrációra azonban igen. Hammon és Blum (1999) eredményei ezzel szemben azt igazolták, hogy a kolosztrumfogyasztás hatással van a borjú vérplazma szabad aminosavtartalmára, főleg a glutamint, és glutaminsavat illetően. Solymos és Horn (1994) sertésekre és szarvasmarhákra vonatkozó vizsgálati eredményei szerint, a kolosztrum aminosav-összetétele a metionin és a glutaminsavkoncentráció kivételével megegyezik az embriotrof (a méhlepényes emlősök ivadékának az embrionális fejlődés során a méhlepény kialakulása előtti tápanyaga) összetételével. Arzumanjan és Timofejeva (1972) tejelő fajtákkal végzett aminosav-összetétel vizsgálatukban azt tapasztalták, hogy az ellést követő tíz napban a kolosztrum-, illetve tejfehérjében a lizin, hisztidin, glutaminsav, alanin, tirozin, és leucin aránya emelkedett, míg az aszparaginsavé, a szeriné, a gliciné, a treoniné, a valiné, és a fenilalaniné csökkenő tendenciát mutatott. Csapó (1992) szintén tejelő genotípusok (holstein-fríz, illetve jersey apaságú tehenek átlaga) esetén vizsgálta az aminosav-összetételt az idő függvényében (10. táblázat). A fenilalain, az alanin, és a tirozin esetén kapott tendenciáik nem egyeznek az Arzumanjan és Timofejeva (1972) által megállapítottakkal. Szentpéteri és mtsai (1986), hungarofríz-b genotípusra kapott eredményei (11. táblázat) nagy hasonlóságot tükröznek a Csapó (1992) által közölt adatokhoz: az aszparaginsav, a treonin, a triptofán, a szerin, a glicin, az alanin, s cisztein, a valin, a tirozin, és az arginin csökkent, a glutaminsav, a prolin, a metionin, az izoleucin, a leucin, a fenilalanin, és a lizin aránya nőtt a fehérjében az elléstől eltelt idő függvényében. A hisztidin aránya nem változott. Az ellés utáni ötödik napon már a normál tejre jellemző értékek voltak mérhetők. 16

10. táblázat A kolosztrum, illetve (átmeneti) tej aminosav összetétele (%) tejhasznú teheneknél Aminosav Elléstől eltelt idő Elléstől eltelt idő Aminosav 30 perc 5 nap 30 perc 5 nap Aszparaginsav 8,5 7,9 Metionin 2,0 2,4 Treonin 6,6 4,5 Izoleucin 3,8 4,7 Szerin 7,7 5,5 Leucin 8,0 8,7 Glutaminsav 16,8 20,7 Tirozin 4,9 4,7 Prolin 7,2 10,1 Fenilalanin 4,2 4,6 Glicin 2,9 2,1 Lizin 7,2 8,0 Alanin 3,8 3,2 Hisztidin 2,7 2,8 Cisztin 2,2 0,8 Triptofán 2,5 1,3 Valin 6,7 5,5 Arginin 4,0 3,2 Biológiai érték 112,8 78,3 Forrás: Csapó, 1992 11. táblázat Hungarofríz-B genotípusú tehenek kolosztrumának és átmeneti tejének aminosav összetétele (%) az elléstől eltelt idő függvényében Elléstől eltelt idő Aminosavak Óra Nap (%) 0,5 12 24 2 3 5 7 30 Aszparaginsav 8,5 8,6 8,7 8,1 7,9 8,3 7,7 7,8 Treonin 6,4 6,1 5,3 5,1 5,1 4,9 5,0 4,3 Szerin 7,7 7,3 6,4 5,4 5,7 5,6 5,5 5,1 Glutaminsav 17,8 18,0 19,5 19,6 20,2 21,2 21,2 22,2 Prolin 7,8 8,7 8,9 9,1 10,7 11,0 11,0 10,7 Glicin 2,8 3,0 2,6 2,4 2,3 2,2 2,1 1,9 Alanin 3,7 3,6 3,3 3,4 3,4 3,4 3,3 3,2 Cisztin 2,1 2,0 1,2 1,0 0,9 0,6 0,7 0,6 Valin 6,2 6,2 6,1 5,7 5,3 5,5 5,2 5,0 Metionin 1,9 1,9 2,2 2,2 2,3 2,3 2,4 2,1 Izoleucin 3,9 3,9 4,3 4,6 4,4 4,6 4,8 4,7 Leucin 7,8 7,9 8,0 8,1 9,2 8,4 8,5 8,6 Tirozin 4,9 4,7 4,8 5,2 4,3 4,4 4,6 4,8 Fenil-alanin 4,0 4,3 4,1 4,5 4,3 4,7 4,2 4,4 Lizin 7,1 7,6 7,7 7,7 8,2 8,0 8,2 8,2 Hisztidin 2,5 2,7 3,2 2,8 2,6 2,6 2,6 2,9 Arginin 3,9 3,7 3,7 3,4 3,2 3,1 2,9 3,1 Triptofán 2,5 1,7 1,6 1,5 1,3 1,3 1,3 1,2 Biológiai érték 83,72 84,00 107,83 102,10 87,70 79,63 71,34 66,43 Forrás: Szentpéteri és mtsai, 1986 Kovács (1999) öt húshasznú fajta elsőfejésű kolosztrumának aminosav-összetételét értékelve azt tapasztalta, hogy a fajták között az aszparaginsav, a treonin, a cisztin, a valin, az 17

izoleucin, és a tirozin esetében szignifikáns különbségek voltak. A különbségek okai közül nagy jelentőséget tulajdonított a környezet befolyásoló szerepének, az azonos telepen tartott fajták (magyar tarka, limousin) között ugyanis nem találtak statisztikailag igazolható eltéréseket, szignifikánsan különböztek azonban egymástól főleg a valin, treonin, és izoleucin tartalom tekintetében az eltérő telepeken tartott fajták (12. táblázat). A szerin-, prolin-, és glicintartalmat szignifikánsan magasabbnak (P<0,01) mérte a húsmarhák tejében a Csapó (1992) által tejelőkre megállapított értékeinél, az izoleucin és a hisztidin esetében viszont alacsonyabb (P<0,05) értékeket mért. 12. táblázat Néhány húshasznú szarvasmarha fajta elsőfejésű kolosztrumának aminosav-összetétele (%) Aminosavak (%) Vörös angus n=8 Fekete angus n=9 Magyartarka n=18 Limousin n=12 Blonde d Aquitaine n=20 Aszparaginsav 8,82±0,89 9,37±0,44 7,95±0,54 8,06±0,48 9,16±0,55 Szerin 9,32±1,32 9,47±0,63 8,63±1,35 8,63±0,50 10,0±0,80 Glutaminsav 14,7±1,68 14,8±0,62 15,0±0,62 15,1±0,62 16,9±1,08 Prolin 8,44±1,32 8,04±0,88 7,89±0,88 8,06±0,95 8,72±0,67 Glicin 3,82±0,36 3,93±0,26 3,59±0,24 3,53±0,29 3,69±0,27 Alanin 4,15±0,33 4,29±0,13 3,91±0,17 3,94±0,17 3,96±0,27 Arginin 4,40±0,30 4,24±0,36 3,86±0,33 3,88±0,38 3,94±0,47 Treonin 6,17±0,80 6,27±0,18 7,35±0,48 7,30±0,57 6,32±0,60 Valin 4,66±0,56 4,72±0,40 6,73±0,27 6,67±0,40 4,20±0,43 Metionin 2,41±0,40 2,36±0,39 1,98±0,33 2,17±0,36 2,16±0,41 Izoleucin 2,96±0,32 2,78±0,34 3,42±0,21 3,52±0,26 2,42±0,39 Leucin 8,31±0,43 8,46±0,29 8,72±0,45 8,82±0,29 8,21±0,58 Fenil-alanin 4,07±0,55 4,04±0,22 4,01±0,27 4,02±0,41 3,53±0,44 Lizin 6,84±0,32 6,77±0,48 6,62±0,37 6,57±0,43 7,15±0,50 Hisztidin 2,27±0,20 2,30±0,21 2,18±0,20 2,04±0,16 2,22±0,46 Cisztein 1,96±0,30 1,79±0,34 2,35±0,41 2,35±0,51 1,42±0,37 Tirozin 5,26±0,23 5,22±0,36 4,67±0,31 4,59±0,29 4,64±0,52 Forrás: Kovács, 1999 Csapó és mtsai (1991) az elsőfejésű kolosztrum fehérje biológiai értékében nem tapasztaltak különbséget az egy borjat (n=17, 112±11,4%; n=15, 116,3±9,71%), illetve az ikreket ellett tehenek között (n=17, 122,1±12,10%; n=15, 125,7±13,09%). 18

2.1.4. A kolosztrum és az átmeneti tej zsírtartalma Kovács (1999) eredményei szerint (13. táblázat) a zsírtartalom a húshasznú fajták kolosztrumában az ellést követő napra drasztikusan csökkent, majd ingadozó értékeket mutatott a negyedik napig. Az elsőfejésű kolosztrum zsírtartalmát tekintve az angus két színváltozata kiemelkedett a többi fajta közül. A laktáció hatvan-hetvenedik napjai között nem volt különbség a vizsgált fajták közt, a magyar szürke fajta kivételével: esetében a mért érték (5,57%) szignifikánsan magasabb volt a többi fajtánál. Wagenhoffer és mtsai (2002) a fehér-kék belga tehenek elsőfejésű kolosztrumában a zsírtartalomra szignifikánsan (P<0,01) alacsonyabb értékeket mértek, mint Kovács (1999) az angus két színváltozatára vonatkozóan (13. táblázat). Az alacsonyabb zsírtartalom miatt, ennek csökkenése sem volt annyira kifejezett, mint Kovács (1999) vizsgálataiban. Hornyák (2002) közlése szerint a fehér-kék belga tehenek (n=11) föcstejének zsírtartalma az ellés után 5,12±2,55% volt. 13. táblázat Húshasznú szarvasmarha fajták kolosztrumának zsírtartalma (%) az ellést követő napokban Elléstől eltelt idő (nap) 0 1 2 3 4 60-70 Fajta n Zsír % Szerző Blonde d Aquitaine 5 6,43 3,53 4,25 2,11 3,31 2,39 (4,07; n=20) (n=42) Vörös angus 5 9,47 3,61 3,40 3,66 4,14 1,87 (7,71; n=17) (n=16) Fekete angus 5 9,77 3,86 2,80 2,48 4,83 2,75 (7,98; n=21) (n=18) Kovács, 1999 Magyar tarka 5 5,88 3,47 2,09 2,32 3,67 2,70 (6,67; 20) (n=24) Limousin 5 4,99 4,08 1,45 1,57 2,36 4,26 (5,26; n=18) (n=19) Fehér-kék belga 5 3,6 Wagenhoffer 2,9 3,1 4,9 3,9 - (4,42; n=10) és mtsai 2002 Forrás: Kovács, 1999, Wagenhoffer és mtsai, 2002 Ibeawuchi és Dangut (1996) zebu tehenek esetén forró, nedves éghajlati tényezők mellett 5,09±0,43%-os zsírtartalmat mértek az elsőfejésű kolosztrumban. Gleddie és Berg (1968) hereford, galloway, és angus tehenek normál tejének összetételét vizsgálva a zsírtartalomra 3,9±0,39%; 4,0±0,28%; és 4,0±0,38%, Mondragon és mtsai (1983) charolais teheneknél 3,4% (ismétlődhetőség: 36%) értékeket tapasztaltak. 19

Paszczyk és mtsai (2005) eredményei szerint a kolosztrum zsírtartalma az ellés napján volt a legmagasabb, s ezt követően egyértelmű tendenciát nem követve ingadozott. Nardone és mtsai (1997) holstein fríz tehenek esetén a kolosztrum zsírtartalmának csökkenését tapasztalták az ellés előtti hetekben kialakított hőstressz hatására. Manusell és mtsai (1998) eredményei szerint a szárazonállás kései időszakában fellépett mastitis nem befolyásolta a holstein-fríz tehenek kolosztrumának zsírtartalmát. Quigley és mtsai (1995) közepesen erős pozitív korrelációt számítottak a kolosztrum zsír és tripszin inhibitor koncentrációja között. 2.1.5. A kolosztrum és az átmeneti tej zsírsavösszetétele A tejzsír zsírsavösszetétele igen változó lehet, amelyet számos tényező befolyásol, így a laktáció stádiuma is (Jaworski és Jaworska, 1973; Palmquist és mtsai, 1993; Paszczyk és mtsai, 2005). A szarvasmarha tej zsírjában több mint 400 féle zsírsav azonosítható, ezek közül azonban csak 13 van jelen 1 tömeg %-ot meghaladó koncentrációban (Swaisgood, 1996). E 13 zsírsav aránya a tej zsírjában a 14. táblázatban olvasható. A 15. táblázat bemutatja, hogy a tejzsír trigliceridjeiben milyen gyakorisággal helyezkednek el az egyes zsírsavak a különböző sn-pozíciókban (stereopecific numbering) (Pitas és mtsai, 1967; Jennes, 1974; Jensen és mtsai, 1991). Általánosságban az mondható el, hogy a 3 sn pozícióban a rövidebb, az 1 és 2 sn helyzetben pedig a hosszú szénláncú zsírsavak találhatók nagyobb arányban. 14. táblázat A tejzsírban 1 tömeg %-nál nagyobb mennyiségben előforduló zsírsavak Zsírsav Tömeg % Zsírsav Tömeg % 4:0 3,8 16:0 43,7 6:0 2,4 18:0 11,3 8:0 1,4 14:1 1,6 10:0 3,5 16:1 2,6 12:0 4,6 18:1 11,3 14:0 12,8 18:2 1,5 15:0 1,1 Forrás: Jensen és mtsai, 1991, in: Swaisgood, 1996 20

15. táblázat A zsírsavak elhelyezkedése a trigliceridek különböző pozícióiban a tejzsírban Zsírsav 1 * sn pozíció, mol% 2 * 3 * 4:0 5,0 (10) 2,9 (5) 43,3 (85) 6:0 3,0 (16) 4,8 (26) 10,8 (85) 8:0 0,9 (7) 2,3 (42) 2,2 (41) 10:0 2,5 (21) 6,1 (50) 3,6 (29) 12:0 3,1 (25) 6,0 (47) 3,5 (28) 14:0 10,5 (27) 20,4 (54) 7,1 (19) 16:0 35,9 (45) 32,8 (42) 10,1 (13) 18:0 14,5 (58) 6,4 (26) 4,0 (16) 18:1 20,6 (42) 13,7 (28) 14,9 (30) 18:2 1,2 (28) 2,5 (60) 0,5 (12) * A zárójelbe tett értékek azt jelzik, hogy egy adott zsírsav hány százalékban fordul elő az adott sn pozícióban. Forrás: Pitas és mtsai, 1967; Jennes, 1974; Jensen és mtsai, 1991 Schiler és Pojalkova (1982) szerint a telített zsírsavak aránya a tejben optimális esetben 53-62 % közé esik. Nardone és mtsai (1997) a holstein-fríz fajta kolosztrumában erre vonatkozóan 73,25 %-os értéket mértek hőstressz hatása esetén. Groban és Izzeldin (1999) a teljes tehéntejben a telített zsírsavak összegét 58%-nak mérték, ezen belül 23,6% volt a palmitinsav aránya. A telítetlen zsírsavak közül az olajsav és a palmitolajnsav volt jelen legnagyobb arányban. Peralgon- (C 9:0) és dekánsav (C10:1) csak nyomokban volt jelen. Jaworski és Jaworska (1973) eredményei szerint a zsírsavösszetétel főként a laktáció kezdeti, és befejező szakaszaiban változik jelentősen. A laktáció korai szakaszában például a telítetlen zsírsavak arányát magasabbnak mérték. Palmquist és mtsai (1993) a laktáció első hetében, a tej zsírjában alacsonynak tapasztalták a rövid szénláncú zsírsavak arányát (a C4:0 kivételével), magasnak viszont a C18:0 és C18:1 tartalmat Paszczyk és mtsai (2005) a kolosztrum telítetlen, transz-konfigurációjú zsírsavait és a C18:2c-9t-11 zsírsavat (CLA) vizsgálták holstein-fríz tehenek esetén a laktáció első harmadában. A C18:1 transz izomerjei az ellés napján vett kolosztrum minták zsír frakcióiban fordultak elő a legalacsonyabb mennyiségben (1,32-2,45%). A laktáció további napjain ezek értéke emelkedett, főleg a transz-10 és transz-11 izomerek arányváltozásának köszönhetően. A CLA legalacsonyabb koncentrációját (0,22-0,48%) szintén az ellés napján mérték. Mind a transz-c18:1 zsírsavak, mind a CLA szignifikánsan (P<0,05) magasabb arányban voltak jelen 21

a normál tej zsírjában (C18:1t=4,04±1,05%; CLA=0,42±0,07%), mint a kolosztruméban (C18:1t=2,36±0,35%; CLA=0,34±0,06%). Nardone és mtsai (1997) az ellés körüli hőstressz hatására alacsonyabb koncentrációkat mértek a kolosztrum rövid- és közepes szénláncú zsírsav tartalmát illetően a hőmérsékleti komfortzónában lévő tehenekhez viszonyítva. Hornyák (2002) a fehér-kék belga húsmarhafajta elsőfejésű kolosztrumára vonatkozóan közölt zsírsavösszetétel-vizsgálati eredményeket, amelyek a 16. táblázatban olvashatók. A telített és telítetlen zsírsavak arányát 68,62:31,38-nak mérte, amely eltért a tejelő fajtákra vonatkozó szakirodalmi adatoktól (pl. holstein-fríz 73,75:26,52, Hoffmann és mtsai 1991), és közelebb állt az ún. hipotetikusan ideális zsírsavösszetételhez. 16. táblázat A fehér-kék belga tehenek elsőfehésű kolosztrumának zsírsav-összetétele (zsírsav metilészter %) Telített zsírsavak n Átlag, % Szórás, Szórás, Telítetlen zsírsavak N Átlag, % % % Kaprilsav, C8:0 12 0,4225 0,1355 Mirisztolajnsav, C14:1 12 0,6058 0,1965 Kaprinsav, C10:0 12 1,2225 0,3017 Palmitolajnsav, C18:1 12 1,7475 0,5112 Undekánsav, C11:0 4 0,1075 0,0892 Elaidinsav, C18:1w9t 12 1,4846 0,3110 Laurinsav, C12:0 12 2,5342 0,5424 Olajsav, C18:1w9c 12 21,830 3,3408 Tridekánsav, C13:0 6 0,933 0,0273 Linolsav, C18:2w6c 12 4,0358 0,6497 Mirisztinsav, C14:0 12 12,322 1,4444 Gamma-linolénsav, C18:3w6 5 0,1240 0,0219 Pentadekánsav, C15:0 12 0,9317 0,0975 Eikozénsav, C20:1c 4 0,0625 0,0206 Palmitinsav, C17:0 12 39,926 2,9616 Alfa-linolén, C18:3w3 12 0,4033 0,0512 Margarinsav, C17:0 12 0,8792 0,1458 Eikozadién, C20:2c 7 0,1129 0,0415 Sztearinsav, C18:0 12 9,4808 1,8659 Eikozatrién, C20:3w6t 10 0,3980 0,0946 Nonadekánsav, C19:0 10 0,4470 0,0963 Eikozatrién, C20:3w3c 1 0,0600 Arachinsav, C20:0 6 0,2450 0,0207 Arachidonsav, C20:4 12 0,7533 0,0208 Heneikozilsav, C21:0 12 0,3058 0,0464 Dekozadiéksav, C22:2c 3 0,0733 0,0208 Behénsav, C22:0 1 0,0600 Lignocerin, C24:0 3 0,0467 0,252 Összes telített 68,62 2,9728 Forrás: Hornyák, 2002 Eikozapentaénsav, C20:5 3 0,1033 0,0416 Összes telítetlen 31,38 3,0333 Laakso és mtsai (1996) 3 anyatehén kolosztrumának zsírsavösszetételét vizsgálták az ellés utáni első hét folyamán. A kolosztrum triglicerid frakciója számottevően több sztearinsavat és olajsavat tartalmazott, mint a normál tejé. Az ellést követő héten a rövid szénláncú zsírsavak (C4-C10), valamint a sztearinsav és olajsav aránya növekedett, míg a 22

C12-C16 hosszúságú zsírsavak relatív mennyisége, főként a mirisztin- és palmitinsavé, csökkent. Az egyes tehenek zsírsavösszetétele között az ellés után szignifikáns különbségeket tapasztaltak, az ellés utáni hét végére azonban az eltérések jelentéktelen mértékűre csökkentek. Mihaiu és mtsai (1993) tejhasznú fajtákra vonatkozó eredményei szerint a palmitinsav és az olajsav együttes aránya az összes zsírsavon belül a kolosztrum és a teljes tej esetében is nagyobb 50%-nál. Hornyák (2002) a fehér-kék belga fajtára vonatkozóan 60% feletti értéket állapított meg. Mihaiu és mtsai (1993) a föcstejben nagyobbnak találták a C16-20 hosszúságú zsírsavak arányát (83%), mint a teljes tejben. Hornyák (2002) szerint a fehér-kék belga esetén ez az érték 81,54±2,47% volt. Csapó és Csapóné (2002) az arachidonsavra vonatkozóan 0,07-0,40% közötti értékeket határoztak meg a tejelő fajtákat illetően. Hornyák (2002) ennél nagyobb értéket mért a fehér-kék belga fajtában (0,75±0,12%, P<0,05). Banerjee és mtsai (1991) az ellést követő héten az olajsav és a linolsav, valamint a hosszú szénláncú (C14-16) zsírsavak összegének csökkenését tapasztalták, míg a rövid és közepes (C4-C10) szénláncúak összege nőtt. Benheng és Chengxiang (1996) közlése szerint a kolosztrumban szignifikánsan nagyobb a telítetlen zsírsavak, valamint a palmitinsav, illetve az olajsav aránya, mint a teljes tejben. Nardone és mtsai (1997), 12 holstein-fríz elsőborjas üsző kolosztrum-összetételét vizsgálva azt tapasztalták, hogy hőstressz hatására a hosszú szénláncú zsírsavak aránya megnövekedett. Ponter és mtsai (2000), 16 többször ellett, és 5 egyszer ellett charolais tehén esetén határozta meg a tej zsírsav-összetételét, különböző energia- és fehérje-ellátottságot biztosító takarmányozás mellett, az ellés utáni 9. hétig. Tíz tehén energia- és fehérjeigényét 100%-osan kielégítették a napi takarmányadagban, a többi 11 tehén csak a napi energia- és fehérjeszükséglet 70%-át kapta. A takarmányozás befolyásolta a tej zsírsav-összetételét: a rövid-, és közepes lánchosszúságú zsírsavak (C8:0, C10:0, C12:0, C14:0, C14:1, C16:0) aránya alacsonyabb (P<0,05) volt az energia- és fehérjeszegényebb takarmányozás esetén, ugyanakkor néhány hosszú szénláncú zsírsav (C17:0, C17:1, C18:1) nagyobb arányban (P<0,001 és 0,01) fordult elő a szűkösebben táplált tehenek tejében. DePeters és mtsai (1995) a holstein-fríz, a jersey, és a borzderes tehenek tejzsírjának zsírsavösszetételét vizsgálva megállapították, hogy a rövid (C4:0 C8:0), illetve hosszú szénláncú (>C18) zsírsavak arányában nem volt különbség a három fajta között. 23