Érettségi előtt álló fiatalok hosszú távú céljai



Hasonló dokumentumok
Pszichometria Szemináriumi dolgozat

STATISZTIKA. András hármas. Éva ötös. Nóri négyes. 5 4,5 4 3,5 3 2,5 2 1,5 ANNA BÉLA CILI 0,5 MAGY. MAT. TÖRT. KÉM.

BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT

Teljesítménymotiváció vizsgálata projektív eljárással a pályaválasztási tanácsadásban

[Biomatematika 2] Orvosi biometria

Kőnig-Görögh Dóra 1,2 Dr. Ökrös Csaba 1

JA45 Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola (OM: ) 5465 Cserkeszőlő, Ady Endre utca 1.

Egésznapos iskola vagy tanoda?

Centura Szövegértés Teszt

OKM ISKOLAI EREDMÉNYEK

Pomizs István Diplomás elvárások és realitás

A TANULÓI EREDMÉNYESSÉG HÁTTÉRTÉNYEZŐI

Boldogság - itthon vagy külföldön? Kőrössy Judit Kékesi Márk Csabai Márta

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése

Matematikai alapok és valószínőségszámítás. Statisztikai becslés Statisztikák eloszlása

A depresszió és a mindfulness kapcsolata

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

TEHETSÉGBARÁT ISKOLA KONFERENCIA

Az új Tanulási stílus kérdőív. A kérdőív skálái, használati javaslatok, kutatási eredmények

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2012

FEHÉRVÁRI ANIKÓ: AZ ELŐREHOZOTT SZAKKÉPZÉS TANULÓI

A 2012-es kompetenciamérés elemzése a FIT-jelentés alapján

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés

Kognitív játékok, feladatsorok és kompetenciamérések eredményeinek kapcsolatai

Kísérlettervezés a kémia tanításában a természettudományos gondolkodás fejlesztéséért

IV. Változók és csoportok összehasonlítása

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése

1/8. Iskolai jelentés. 10.évfolyam matematika

Kompetencia osztály MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása

11.3. A készségek és a munkával kapcsolatos egészségi állapot

Szorongás és depresszió a reprodukciós problémával küzdő nők körében

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL

A telephely létszámadatai:

A jó alkalmazkodás prediktorai serdülők körében

Képesség. Beszámoló Verify képességtesztek eredményéről. Név László Hammer. Dátum 2018 szeptember 28. SHL.com

ELEKTRONIKUS MELLÉKLET

A mintában szereplő határon túl tanuló diákok kulturális háttérre

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciaméré sének értékelése

[Biomatematika 2] Orvosi biometria

A megmaradás mozgatói A gyakorló pedagógusok pályamotivációi

Az előadás címe: A nyelvi zavarok korai felismerése a pszichomotoros fejlődéssel összefüggésben Egy szakdolgozati kutatás eredményeinek bemutatása

Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség

Az Országos Kompetenciamérés intézményi eredményeinek értékelése és a tanulói teljesítmények növelésének lehetőségei

1. Adatok kiértékelése. 2. A feltételek megvizsgálása. 3. A hipotézis megfogalmazása

A Kecskeméti Református Általános Iskola évi országos kompetenciamérés eredményének értékelése. 1. táblázat

Segítség az outputok értelmezéséhez

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

SEGÉDLET A 2009/2010. TANÉVI BEMENETI MÉRÉS ISKOLAJELENTÉS ÉRTELMEZÉSÉHEZ

SÜDI ILONA. A 2008/2009. tanévi bemeneti mérés eredményei a TISZK-ek jövője szempontjából

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2013

Dr. Csapó Benő 11 ; Iskolai szelekció Magyarországon az ezredfordulón

A Tisza-parti Általános Iskola. angol szintmérőinek. értékelése. (Quick Placement Tests)

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEI 2016/2017-ES TANÉV

Az IKT használat sajátosságai általános és középiskolás tanulók körében

Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat

FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciamérésének értékelése

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ

A tankötelezettségi korhatár változásainak hatása Leíró elemzés. Hermann Zoltán november

A nyelvtanári kiégés kockázatának empirikus vizsgálata. Thékes István, adjunktus Gál Ferenc Főiskola

4/24/12. Regresszióanalízis. Legkisebb négyzetek elve. Regresszióanalízis

Kilencedikes kompetencia alapú bemeneti mérés matematikából 2008 őszén

A hazai vállalkozások bankválasztása és az elmúlt hónapok pénzintézeti csődjei

A 2014.évi országos kompetenciamérés értékelése Kecskeméti Bolyai János Gimnázium

Kutatásmódszertan és prezentációkészítés

Országos kompetencia-mérés Létszámadatok

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ELEMZÉSE tanév

Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján

Stroke betegek vizsgálata hagyományos mérőmódszerek. Futó Gabriella ODÚ Fejlesztő Központ Szeged

AZ ASPIRÁCIÓS INDEX HAZAI ALKALMAZÁSÁVAL

Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés

AZ AGRESSZÍV ÉS A SEGÍTŐ VISELKEDÉS ALAKULÁSA ÓVODÁS KORBAN. Zsolnai Anikó SZTE BTK Neveléstudományi Intézet zsolnai@edpsy.u-szeged.

A évi OKM iskolai szintű eredményeinek elemzése

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Szent Ambrus Katolikus Általános Iskola 2648 Patak, Rákóczi út 4 OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

Kompetenciamérés eredményei 2011 tanév - 6. és 8. osztály. Szövegértés, matematika. SIOK Balatonendrédi Általános Iskola

Szövegértés. Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakgimnázium OM azonosító: Telephelyi jelentés Telephely kódja: 001

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2016

FIT-jelentés :: Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 1064 Budapest, Szondy utca 41. OM azonosító:

Az értékelés során következtetést fogalmazhatunk meg a

FIT-jelentés :: Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium 1203 Budapest, Serény utca 1. OM azonosító: Intézményi jelentés.

TERÉZVÁROSI KERESKEDELMI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS

TEHETSÉGPEDAGÓGIA. I. Alapfogalmak, definíciók, modellek

Félidőben félsiker Részleges eredmények a kutatásalapú kémiatanulás terén

Statisztika I. 11. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre

Matematika. Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakgimnázium OM azonosító: Telephelyi jelentés Telephely kódja: 001

Faktoranalízis az SPSS-ben

STATISZTIKA ELŐADÁS ÁTTEKINTÉSE. Matematikai statisztika. Mi a modell? Binomiális eloszlás sűrűségfüggvény. Binomiális eloszlás

A 2013-as kompetenciamérés eredményeinek elemzése FI T-jelentés alapján

Feladatok: pontdiagram és dobozdiagram. Hogyan csináltuk?

Rövid összefoglaló a pszichológia BA szak zárásához

Országos kompetenciamérés. FIT-jelentés. Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

Idegen nyelvi mérés 2016

FIT-jelentés :: Veszprémi Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 8200 Veszprém, Szent István utca 56. OM azonosító:

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében

FIT-jelentés :: Erzsébet Utcai Általános Iskola 1043 Budapest, Erzsébet u. 31. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

FIT-jelentés. Eötvös József Gimnázium és Kollégium 2890 Tata, Tanoda tér 5. OM azonosító: Telephely kódja: 001. Telephelyi jelentés

Átírás:

Gebauer Ferenc Hajdú Endre Érettségi előtt álló fiatalok hosszú távú céljai Bevezető Jóllehet, a jövőre irányuló elképzelésekhez, fejlődési tendenciákhoz kapcsolódó személyiségtényezők igen nagy jelentőségűek a pályaválasztási tanácsadó munkában, az eddigiekben többnyire csak olyan mérőeszközök szerepeltek Intézetünk tesztbattériájában, amelyek az érdeklődési irányt, a motivációs hátteret, illetve a továbbtanuláshoz vagy adott munkaterületekhez szükséges mentális képességeket vizsgálják. A hozzánk forduló fiatalok jövőre vonatkozó céljairól csupán interjú során szereztünk tudomást. Az utóbbi hónapokban arra tettünk kísérletet, hogy egy nemzetközileg elterjedt kérdőíves eljárást vezessünk be, amely az aspirációkat (hosszú távú célokat) teszi mérhetővé háromféle kontextusban. A kérdőív bemutatása Az Aspirációs Index Kérdőív (Kasser és Ryan, 1985) magyar változatát Rózsa Sándor és munkatársai készítették el 2006-ban. A kérdőív hét alskálát tartalmaz, mely a lehetséges életcélok hét területétét jeleníti meg. Tartalmilag ezek két nagy csoportba (faktorba) sorolhatók: intrinsic (belső jellegű) céloknak tekinthető a személyes növekedés, a tartalmas kapcsolatok és a társadalmi hasznosság/elköteleződés. Az extrinsic (külsődleges) célok alskálái a gazdagság, a hírnév és az imázs (külső/megjelenés). A hetedik (egyértelműen egyik faktorhoz sem tartozó) dimenzió az egészség fentartása/fokozása mint cél. A vizsgálati személynek hétfokú skálán kell megítélnie, hogy mennyire tartja 1) fontosnak, 2) megvalósultnak és 3) a jövőre nézve valószínűnek az egyes célokat. Az összesített intrinsic és extrinsic értékek mintázata a személyre jellemző cél-struktúrát jelzi. A két faktor különbsége adja az aspirációs mutatót (index), amely kiterjedt vizsgálatok szerint jó jelzője a pszichológiai egészségességnek. A mutató akkor tekinthető jó -nak, ha pozitív előjelű, vagyis a személy a belső jellegű célokat előnyben részesíti a külsődleges célokkal szemben. Módszer Vizsgálatunkban 223 érettségi előtt álló fiatal vett részt (kevés kivétellel 11 12. osztályosok), akik önként jelentkeztek pályaválasztási tanácsadásra. (Az 1/a. és b. ábrán a vizsgálatban résztvevők évfolyam, illetve nem szerinti megoszlása látható.) Mintaadatok 90 80 Mintaadatok 70 60 50 40 fiú; 73; 33% 30 20 10 lány; 150; 67% 0 10 11 12 13 évfolyam 1/a. ábra 1/b. ábra

Az Aspirációs Kérdőív mellett a tanácsadási rutin-tevékenység részeként az alábbi mérőeszközökkel gyűjtöttünk adatokat: kérdőív- ill. interjúadatok (pályaelképzelés és szociológiai adatok: nem, életkor, szülők-nagyszülők iskolai végzettsége) mentális részképességeket mérő tesztek (figyelem, emlékezet, logikai készség, verbális gondolkodás, matematikai készségek) személyiség-kérdőívek (BFQ, NST, PIT/P) érdeklődést vizsgáló tesztek (DIT/P, NST) Eredmények Elsőként az újonnan alkalmazott kérdőív pszichometriai sajátosságait ismertetjük, majd a mintán alkalmazott statisztikai vizsgálatok legfontosabb eredményeit említjük. Belső összefüggések A belső megbízhatóságot mérő mutatók (item-totál, item-maradék korrelációk, Cronbach-alfa) hasonlóak a Rózsa és munkatársai nevével fémjelzett magyar standard eredményeihez (1. táblázat). Cronbach-alfa Gazdagság 0,83 Hírnév 0,87 Külső 0,83 Szem. fejl. 0,59 Tart. kapcs. 0,72 Társ. elköt. 0,88 Egészség 0,81 1. táblázat A saját mintánkon kapott faktoriális szerkezet kissé eltér az előbbi szerzők által tapasztaltaktól, és a nemzetközi trendtől: az első (extrinsic) faktor tartalmazza a fejlődés és a kapcsolatok dimenziót is (ld. 2. táblázat). Ennek magyarázata az lehet, hogy pályaválasztás előtt álló fiatalokról lévén szó, felerősödik a mindent birtokolni akarás (amely elsősorban az extrinsic célokhoz kötődik) ez terjed ki az említett alskálákra. A társas hasznosság bizonyos identitásválasztást feltételez, ezzel magyarázhatjuk, hogy a második (intrinsic) faktorban a legnagyobb faktorsúllyal szerepel. 1. faktor 2. faktor kommunalitás Gazdagság 0,742-0,424 0,731 Hírnév 0,659-0,349 0,555 Jó megjelenés 0,782-0,282 0,691 Fejlődés 0,492 0,592 0,592 Kapcsolatok 0,476 0,421 0,404 Társadalom 0,097 0,710 0,514 Egészség 0,505 0,405 0,419 Magyarázott variancia 2. táblázat 33,27% 22,53% Érdekes volt, hogy az egyes tételekre adott válaszok viszonylag szűk tartományban szóródtak (kevés olyan válasz volt, amely egy célt egyáltalán nem vagy csak kevéssé fontosnak jelölt) ld. a 3/a. ábrát, a skálaösszegek (faktorok) azonban már megközelítették a normál eloszlást (3/b. ábra).

3/a. ábra Példa az egyes tételek eloszlására 3/b. ábra Az összesített értékek (faktorok) már csaknem normál eloszlást követnek A mintaátlag- és szórásértékek nagymértékben hasonlítanak a magyar standard hasonló életkori szegmenséhez, lényeges eltérés egy esetben sem látható (4. ábra). 4. ábra Összevetés a magyar standarddal A fiúk és a lányok átlagértékei között csak a külső tekintetében mutatkozik szignifikáns különbség az utóbbiak javára (5. ábra). Az összesített faktorokban és az aspirációs mutatóban ez az eltérés eltűnik (6. ábra).

Aspiráció értékek 35,00 33,00 31,00 95,00 Instrinsic és extrinsic aspirációk 29,00 27,00 25,00 23,00 21,00 19,00 17,00 15,00 fiúk lányok 85,00 75,00 65,00 55,00 45,00 fiúk lányok Gazdagság Hírnév Megjelenés Szem. növ. Kapcsolatok Elkötelezettség Egészség 35,00 25,00 E I Ind 5. ábra Fiúk és lányok átlagai az alskálákban 6. ábra Fiúk és lányok átlagai a faktorokban Összefüggések külső változókkal Az aspiráció értékeket elsőként a kérdőív- és interjúadatok alapján nyert válaszokkal vetjük össze. Nagyon szembetűnő, hogy a tanácsadásra jelentkezettek több mint 80 %-a a felsőoktatást célozza meg közvetlenül az érettségi után. Ebben nincs különbség a nemek között (7. ábra). Megcélzott iskolázottsági szint 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% fiú lány szakmunkás érettségi diploma 7. ábra A szülők iskolai végzettsége és a fiatalok megcélzott végzettségi szintje közötti kapcsolatról általánosságban kijelenthetjük, hogy a fiatalok a szüleikénél magasabb végzettséget szeretnének, és a szülők végzettségével párhuzamosan nő a megcélzott iskolázottsági szint (8. ábra). Szülők végzettsége és a fiatal célja 100% 90% 80% 70% megcélzott szint: szakmunkás megcélzott szint: érettségi megcélzott szint: diploma 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% általános általános szakmunkás szakmunkás érettségi érettségi diploma diploma apa anya apa anya apa anya apa anya szülők végzettsége 8. ábra

1. Célok és pályaelképzelés Érdekes eredmény, hogy azok, akik valamilyen pályaelképzeléssel rendelkeztek, szignifikáns eltérést mutattak az aspirációk mintázatában és az aspirációs mutatóban azoktól, akiknek semmilyen pályaelképzelésük nem volt (kétmintás t-próba, p<0,05, néhányat ld. 9. ábra). Utóbbiak fontosabbnak tartották a külsődleges célokat (gazdagság és hírnév), mint azok, akiknek konkrét elképzeléseik vannak továbbtanulásukat illetően. Náluk jelentősen alacsonyabb aspirációs indexet is kaptunk. 9/a. ábra 2. Aspirációk és reális-irreális pályaelképzelés A képességtesztekben (logikai gondolkodás, figyelmi koncentráció, matematikai gondolkodás) elért eredmények fölhasználásával létrehoztunk egy mutatót annak meghatározására, hogy a felsőfokú képzésben való részvételi szándék reálisnak tekinthető-e. Eszerint azt kaptuk, hogy a reálisan választókat szignifikánsan magasabb aspirációs index jellemzi, mint az egyetemre irreálisan áhítozókat (9/b. ábra). am_ind -------- Csoportosító változó: realitas Csoport Érvényes Index Név esetek átlag szórás Minimum Maximum ---------------------------------------------------------------------- 1. irreális 40 6.550 7.030-7 21 2. reális 51 14.29 13.16-25 37 ---------------------------------------------------------------------- Kétmintás t-próba: t(69) = -2.488* 9/b. ábra 3. Részképességek és célok A különböző mentális képességek és az aspirációs értékek összefüggéseit vizsgálva az alábbiak a legszembetűnőbbek (10. ábra):

a figyelemkoncentráció, a fogalomcsoportosítás, a logikai gondolkodás képessége, illetve az aspirációs értékek között nem mutatható ki korreláció a számolási készség negatívan jár együtt a megvalósult gazdagság mutatóval a fogalmak logikus használatának magas fokú készsége valószínűsíti az egészség mint cél fontosnak ítélését a verbális memória együtt jár az intrinsic célok jövőbeni valószínűségével 10. ábra Aspirációs index és részképességek összefüggései korrelációs mátrix 4. Célok és különböző tevékenységi területekhez való attitűd A DIT/P teszt (érdeklődés- és attitűdvizsgálat) és az Aspirációs kérdőív közötti korrelációkat elemezve a következőket emelhetjük ki (11. ábra): mind a természettudományos, mind a humán érdeklődés együtt jár az intrinsic célok előnyben részesítésével az üzleti tevékenységekhez vonzódó személyeket inkább az extrinsic célok vezérlik a szociális, segítő attitűdhöz a belső célok állnak közelebb a vezetői és az adminisztratív tevékenységek iránt érdeklődők a gazdagságot mint célt favorizálják a minimalizmus (felelősség elutasítása, célnélküliség, lustaság) skálán magas értéket mutatók inkább extrinsic célokat választanak. 11. ábra Érdeklődési területek és aspirációk kapcsolata

5. Személyiségvonások és célok A BFQ személyiség-kérdőív és az aspirációs értékek között az alábbi összefüggések állíthatók (12. ábra): az Energia (dinamizmus, dominancia) skála értékei pozitívan korrelálnak a külsődleges célokkal a Barátságosság (együttműködési készség, udvariasság) az intrinsic célokkal mutatnak együtt járást a Lelkiismeretesség (pontosság, kitartás) skálán magas pontszám a belső értékek preferálását valószínűsíti az Érzelmi stabilitás (emóció- és impulzuskontroll) negatívan korrelál a külső fontosságával a (kultúrára, tapasztalatokra való) Nyitottság az egészség és a belső célok választásával jár együtt 12. ábra Személyiségváltozók és aspirációk kapcsolata Összefoglalás A fenti eredmények meggyőző választ adnak arra a kérdésre, hogy érdemes-e felvenni az Aspirációs Indexet a pályaválasztási diagnosztika eszköztárába. Az eredmények értelmezése nélkül is jól látható, hogy a teszt belső reliabilitása megfelelő (faktoranalízis, Cronbach-alfa-értékek), a külső validitás-vizsgálatok pedig azt jelzik, hogy a faktorokban nagy eltérést mutató csoportok jellegzetes személyiség-, érdeklődés- és néhány helyen képességbeli különbözést mutatnak. Szintén ígéretes, hogy a mérőeszköz pályaválasztási implikációkat is hordoz (realitás és pályaelképzelés). Ugyanakkor, az egyes alskálák összefüggéseinek szisztematikus vizsgálata még hátra van, különösen a faktoranalízisben mutatkozó eltérések szorulnak magyarázatra. Terjedelmi okokból nem tértünk ki az egyes tételek megítélésének szempontjaira (fontosság, megvalósultság, valószínűség) és ezek mennyiségi viszonyaira, pedig ez új és érdekes metszetét mutatja az adatoknak: az egyes területekhez való érzelmi-motivációs viszonyulás új aspektusaiba enged belátást. Mindehhez alapos, módszeres elemzés szükséges, amelyre az eddigi adatbázis alkalmasnak tűnik, és amely a következő időszak feladata. Irodalom: V.KOMLÓSI A., RÓZSA S., MÓRICZ É. (2006): Az Aspirációs index hazai alkalmazásával szerzett tapasztalatok., Magyar Pszichológiai Szemle. 61. 2. pp 237-250.