A pályázat összefoglalása A projekt címe: Kompetencia alapú oktatás elterjesztése a Bátaszék-Alsónyék-Pörböly Mikrotérségi Nevelési-Oktatási Központban A kompetencia alapú oktatásról általában A kompetencia latin eredető szó, alkalmasságot, ügyességet fejez ki. A kompetenciát úgy kell tekinteni, mint olyan általános képességet, amely a tudáson, a tapasztalaton, az értékeken és a diszpozíciókon alapszik, és amelyet egy adott személy tanulás során fejleszt ki magában. (Coolahan) A kompetencia alapú oktatás célja az, hogy a gyermekek a mindennapi életben hasznosítható tudással rendelkezzenek nem lemondva az ismeretek elsajátításáról, vagyis ismeretekbe ágyazott képességfejlesztés megvalósítására törekszik. Kompetencia alapú fejlesztésen a készségek, képességek fejlesztését, az alkalmazásképes tudást középpontba helyezı oktatást értjük. A kompetencia alapú oktatás bevezetésének szükségességét a munkaerı-piaci helyzetben történt változások indokolják, hiszen a mai gazdaság egyre kevésbé elégszik meg azzal, hogy valaki speciális szakmai tudással rendelkezik, hiszen ez hamar elavul egyre inkább az a fontos, hogy a munkaerıként jelentkezı szakember legyen önálló, rendelkezzen jó kommunikációs készséggel, tudjon csapatban dolgozni, legyen kreatív és a problémák megoldásához rendelkezzen megfelelı kompetenciákkal. A magyar közoktatás kiemelt feladata, hogy az oktatási rendszerben tanulmányaikat befejezı fiatalok a gyakorlatban jól hasznosítható tudással rendelkezzenek. El kell érni, hogy olyan készségek, képességek, kompetenciák birtokában lépjenek ki az iskolából, amelyekkel az állandóan változó munkaerı-piaci igényekhez alkalmazkodni tudnak. Birtokában kell lenniük azoknak a kompetenciáknak, amelyek képesé teszik ıket új ismeretek megszerzésére, készségek, képességek kialakítására és fejlesztésére, hogy életük során bármikor akár többször is - módosítani tudják életpályájukat. A pedagógus-továbbképzési programok a nevelıtestületnek, illetve a programcsomagot bevezetı pedagógusoknak szólnak, melyek rendkívüli lehetıségeket jelentenek a kompetencia-alapú oktatás intézményi szintő sikeres megvalósításához. A résztvevık új ismeretek mellett nélkülözhetetlen kommunikációs és kapcsolatépítı készségekhez jutnak. A módszertani képzések alkalmazása eredményeként a tanulás-tanítási folyamat során olyan sikeres az élethez nélkülözhetetlen, képességek, kompetenciák, alakulnak ki a tanulókban, amelyek a hagyományos tanítási mód eredményeként nem várhatók. A lexikális ismeretek elsajátítása integrált tantárgyközi tanulás keretében, komplex módon történik, a gyerekek érdeklıdésére, aktív közremőködés iránti igényükre építve. A módszer alkalmazása kiváló lehetıséget biztosít a szociokultúrális hátrányok leküzdésére is. A közös feladatok összetett és összehangolt tevékenységet kívánnak, ezért a kooperáció során mindenki számára lehetıség nyílik tehetsége megmutatására és kibontakoztatására. Ezzel erısítve saját csoporton belüli szerepét.
A kompetencia alapú programcsomagok eredményeképpen a pedagógusok megismerik a kompetenciafejlesztés fogalmát és lehetıségeit, az elkészült programcsomagok elméleti hátterét, szerkezetét, tartalmi elemeit. A projekt leírása: A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mint támogató képviseletében eljáró Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelı Igazgatósága, mint közremőködı szervezet, Társadalom Megújulás Operatív Program keretén belül a TÁMOP-3.1.4/08/2. Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés Innovatív intézményekben címő felhívást tett közzé, melyre Bátaszék Város Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be. Pörböly Község Önkormányzata is sikeresen pályázott a fent említett felhívásra. S mivel idıközben az oktatási intézményünk átalakultak - és létrejött Alsónyék illetve Pörböly integrálódásával a Bátaszék-Alsónyék-Pörböly Mikrotérségi Bölcsıde, Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Gimnázium és Pedagógiai Szakszolgálat (továbbiakban B-A-P MOK) szükségessé vált a bátaszéki illetve a pörbölyi TÁMOP- 3.1.4/08/2 pályázat egyesítése. Így Bátaszék Város Önkormányzata, mint kedvezményezett már 6 feladat-ellátási hellyel vesz részt a pályázatban, mely 100% támogatottságú; a megítélt támogatás összege 82.891.855 Ft. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Feladatellátási helyek: o B-A-P MOK Kanizsai Dorottya Általános Iskola o B-A-P MOK II. Géza Gimnázium o B-A-P MOK Városi Óvoda Bátaszék o B-A-P MOK Alsónyéki Tagóvoda o B-A-P MOK Pörbölyi Tagóvoda o B-A-P MOK Pörbölyi Tagiskola
Kompetencia alapú nevelés a B-A-P MOK Városi Óvoda intézményegységében, valamint az Alsónyéki- és a Pörbölyi Tagóvodában Komplex óvodai programcsomag bevezetése Óvoda Városi Óvoda (Bátaszék, Kossuth u. 3.) Alsónyéki Tagóvoda (Alsónyék, Fábián P. u. 3.) Pörbölyi Tagóvoda (Pörböly, Óvoda u.3) Szabó Éva Tóth Zsuzsanna Illés Károlyné, dajka Katóné Kiss Magdolna Dánfi Adrienn Meszné Borsányi Viktória Élı Anna, dajka Szőcs Péterné Dózsa Pál Gáborné Kosár Istvánné, dajka A B-A-P MOK Város Óvoda valamint az Alsónyéki Tagóvodában, a szakmai vezetı Herbszt Katalin, a Pörbölyi Tagóvodában pedig Busáné Jordán Judit. Kompetencia alapú oktatás a B-A-P MOK Kanizsai Dorottya Általános Iskola intézményegységében Osztály Kompetencia terület 1/A Kocsisné Tóbi Zsuzsanna Matematika 2/C Herendi Lívia Szövegértés-szövegalkotás 3/B Mayer Zsuzsanna Matematika 3/C Mayer Zsuzsanna Matematika 5/A Aradi Jánosné Szövegértés-szövegalkotás 5/B Zeyerné Hermann Henriette Német 7/B Kelemen Attila Informatika 7/B Kelemen Attila Informatika 7/C Kelemen Attila Informatika Osztályok Tantárgytömbösített oktatás bevezetése, emelt szintő rajz Mőveltségterület tantárgyi bontás nélküli oktatása, történelem, etika Három hetet meghaladó projekt Bátki Erika 5/A, 6/B, 7/B, 8/B Szárazné Gréger Éva 7/C Zeyerné Hermann Henriette 5/B németes csoport Témahét megszervezése Fekete Ildikó 5/A, 5/B
Moduláris program Fekete Ildikó 5/A, 5/B Tanulói laptop program Fekete Ildikó 5/A, 5/B A B-A-P MOK Kanizsai Dorottya Általános Iskola szakmai vezetıje Nagyné Fekete Tünde. Kompetencia alapú oktatás a B-A-P MOK Pörbölyi Tagiskolában Osztály Kompetencia terület 1-2. Gorgyejevné Lambert Anna Matematika 1-2 Busáné Jordán Judit Szövegértés-szövegalkotás 1-2. Göblné Tóth Andrea Német 3-4. Kovácsné Troják Katalin Matematika Osztályok Három hetet meghaladó projekt Kovácsné Troják Katalin 3-4. Témahét megszervezése Busáné Jordán Judit 1-2. Témahét megszervezése Göblné Tóth Andrea 1-2. Moduláris program Göblné Tóth Andrea 1-2. Tanulói laptop program Göblné Tóth Andrea 3-4. A B-A-P MOK Pörbölyi Általános Iskola szakmai vezetıje Szőcs Péterné. Kompetencia alapú oktatás a B-A-P MOK II. Géza Gimnázium intézményegységében Osztály Kompetencia terület 8/A Sümeginé Szép Mária Német 9/A Sümeginé Bátai Margit Matematika 9/B Németh Ágnes Infokommunikációs technikák 10/A Krammerné Gehring Éva Angol 10/B Prantner Béla Szövegértés-szövegalkotás 12/B Péter Albert Mőveltség terület tantárgyi bontás nélküli oktatása
Osztályok Tantárgytömbösített oktatás bevezetése Krammerné Gehring Éva Sümeginé Szép Mária Németh Ágnes 9/B angolos csoport 9/B némtes csoport 9/B Mőveltségterület tantárgyi bontás nélküli oktatása Péter Albert 12/B Három hetet meghaladó projekt Sümeginé Szép Mária 8/A Témahét megszervezése Péter Albert 12/B Tanulói laptop program Sümeginé Szép Mária 9/B németes csoport Moduláris program Prantner Béla 10/B A B-A-P MOK II. Géza Gimnázium szakmai vezetıje Tarjányi Pálné. A projekt összköltsége: 82 891 855 Ft Kedvezményezett neve és elérhetısége: Bátaszék Város Önkormányzata 7140 Bátaszék, Szabadság utca 4. Tel.: 06 74/591-500 Fax: 06 74/591-505 Közremőködı Szervezet neve és elérhetısége: Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelı Igazgatósága 1055 Budapest, Bihari János utca 5.