Gyógypedagógiai és gyógypedagógiai pszichológiai alapismeretek PSI1117 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 5 Félévi kontakt óraszám 15 K Dr. Almássy Zsuzsanna főiskolai adjunktus A tantárgy célja, hogy a hallgatókban kialakuljon olyan elméleti és gyakorlati tudás, amely birtokában a többségi általános iskolákban folyó nevelési helyzetekben az integrált sajátos nevelési igényű valamint tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulókat hatékonyan tudják nevelni, fejleszteni. A pedagógusok ismereteket kapnak a gyógypedagógia tudomány és gyógypedagógiai gyakorlat területéről. A gyógypedagógia és a gyógypedagógiai pszichológia tudományelméleti alapjait, a fogyatékosságok fajtáit, a fogyatékos személyek gyógypedagógiai és pszichológiai jellemzőit megismerik. Birtokába jutnak a különleges bánásmódot igénylő személyekre vonatkozó jogszabályok, ellátó rendszerek, fejlesztési eljárások ismeretének. 2. A tantárgyi program: A gyógypedagógia, mint tudomány. A gyógypedagógiai gyakorlat. A gyógypedagógiai pszichológia tárgya. A fogyatékos embercsoportok megismerése, jellemzőik. A gyógypedagógus szerepe, képzési rendszere, kompetenciái. A fogyatékosság, akadályozottság, tanulási zavar, tanulási nehézség, tanulási elmaradás kategóriáinak megkülönböztetése. Tantervi követelmények. Ellátási jogosultságok, kedvezmények. Oktatáspolitikai ismeretek a fogyatékos emberek fejlesztésével, oktatásával, nevelésével kapcsolatban. Gyógypedagógiai ellátó rendszerek. Előítéletek fajtái, előítéletek csökkentésének ill. megszüntetésének módjai. Fogyatékos gyermek a családban, a család problémáinak megismerése, velük való különleges bánásmód. Tanulási, fejlesztési, nevelési stratégiák, módszerek. Gyógypedagógiai és gyógypedagógiai pszichológiai ismeretek az érzékszervi fogyatékosok, mozgásfogyatékosok, értelmi fogyatékosok, beszédfogyatékosok, autisták, halmozottan fogyatékosok, tanulásban akadályozott, tanulási zavart, tanulási nehézséget mutató gyermekek, a viselkedési rendellenességet mutató gyermekek (pl. figyelemzavar, hiperaktivitás) köréből. 3. Évközi tanulmányi követelmények: - 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy 5. Az értékelés módszere: szóbeli, írásbeli. szakirodalom, jegyzetek
Gordosné Szabó Anna (1999): Bevezetés a gyógypedagógiába, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Illyés Sándor (szerk.) (2000): Gyógypedagógiai alapismeretek, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, Budapest. Lányiné Engelmayer Ágnes (2005): Gyógypedagógiai pszichológia, In.: Bagdy E. Klein S. (szerk.): Alkalmazott pszichológia, Edge Kft, Budapest. Mesterházi Zsuzsa: A tanulási képességről és a tanulási akadályozottságról. In.: Gyógypedagógiai Szemle, 1995/1, 12 33. Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése, BGGYPTKF, Budapest.
Esélyegyenlőségi ismeretek PSI1118 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont: 3 Félévi kontakt óraszám 10 K Bodnárné dr. Kiss Katalin főiskolai tanár Átfogó ismereteket nyújt az esélyegyenlőség-esélyegyenlőtlenség minden elméleti gyakorlati, társadalmi és jogi szabályozási problematikájáról, az esélyteremtés általános és a közoktatáson belüli feltételrendszeréről. Lehetőséget ad az oktatás és más társadalmi alrendszerek új együttműködési formáinak megismerésére, a tanítás-tanulás folyamatának, stratégiáinak, módszereinek, szervezeti formáinak, eszközeinek fejlesztő megismerésére, alkalmazására. 2. A tantárgyi program: Az esélyegyenlőség-esélyegyenlőtlenség értelmezési keretei, társadalmi, közpolitikai feltételek. A közoktatási rendszer funkcióinak lehetséges hatásai, korlátai. Az oktatási rendszeren belüli és kívüli funkciók és működési zavarok más társadalmi alrendszerek szerepe. A közigazgatási-oktatásirányítás szabályozási lehetőségei, felelősség-hatáskör allokáció, szubszidiaritás, szervezeti feltételek. Egyén és társadalom: enkulturáció, nevelés a családban, a szociális tanulás, viselkedés és cselekvés. A szocializáció folyamata: viselkedéselmélet, interakcióelmélet, szerep és rendszer a fejlődésben. Szülő és iskola: informáltság, kapcsolati és együttműködési formák. Az oktatási intézmény belső világa: a nevelés-oktatás szervezési módjai, stratégiák, speciális módszerek, sajátos folyamatszervezés. A pedagógus változó szerepben, a pedagógiai kapcsolat modellje. 3. Évközi tanulmányi követelmények: - 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy 5. Az értékelés módszere: szóbeli, írásbeli szakirodalom, jegyzetek Falus Iván (szerk.) (2003): DIDAKTIKA Elméleti alapok a tanítás tanulásához. XIV, XVI, XVII. Fejezetek, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Halász Gábor: (2001): Az oktatási rendszer. Műszaki Könyvkiadó, Budapest. Halász G. Lannert J. (szerk.) (2007): Jelentés a magyar közoktatásról-2006. Országos Közoktatási Intézet, Budapest. Nahalka István (2002): Hogyan alakul ki a tudás a gyerekekben? Konstruktivizmus és pedagógia. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Oroszlány Péter (2004): Tanulásmódszertan. Metódus-tan, Budapest.
Személyiségfejlődés és viselkedési zavarok PSI1119 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 5 Félévi kontakt óraszám 15 K Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár Ismerjék meg a hallgatók az egészséges személyiségfejlődést akadályozó, károsító tényezőket; az iskoláskorban leggyakoribb viselkedési zavarok típusait, azok kialakulását és okait, leíró szinten. Szerezzenek tájékozottságot a prevenció és a korrekció intézményes lehetőségeiben. Ismereteik és tájékozottságuk alapozza meg az egyedi tanulói személyiség formálásához, a tanulói közösségek alakításához, a tanulási folyamat szervezéséhez és irányításához szükséges tanári kompetenciák kialakulását. 2. Tantárgyi program: A viselkedési zavarok pszichológiai háttere, jelenségköre és genezise. Az egyéni sérülékenység kialakulása, biológiai és szociális-környezeti faktorai. A pszichés rendellenességek kialakulása és az életkori sajátosságok összefüggése. Életkori krízisek (Erikson) és azok pozitív illetve negatív kimenetele. Károsító társas-környezeti hatások a családban és az iskolában; nevelési hibák. Agresszív és regresszív típusú viselkedési zavarok. A biológiai alapfunkciók zavarai. Szorongásos rendellenességek; a teljesítményszorongás. A kognitív funkciók zavarai. A neurotikus struktúraképződés kezdetei, serdülőkori devianciák (szökés, csavargás, hazudozás, lopás...stb.). 3. Az évközi tanulmányi követelmények: szakirodalom - feldolgozás, tanulói vizsgálat készítése és szabad előadásban történő bemutatása 4. A megszerzett ismeretek értékelése: kollokvium 5. Az értékelés módszere: írásbeli, szóbeli szakirodalom, jegyzetek Bagdy Emőke (1998): Családi szocializáció és személyiségzavarok. Tankönyvkiadó, Budapest, 38-46, 101-119. o. Murányi - Kovács Endréné - Kabainé Huszka Ildikó (1998): A gyermekkori és a serdülőkori személyiségzavarok pszichológiája. Tankönyvkiadó, Budapest, 167-189, 190-201. o. Pinczésné dr. Palásthy Ildikó (2004): Tanulási zavarok, fejlesztő gyakorlatok. Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen. Ranschburg Jenő (1998): Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 29-63, 96-119, 124-153.o. Vajda Zsuzsanna (szerk.) (2002): Pszichológia és nevelés. Akadémiai Kiadó, Budapest, - választott tanulmányok.
Inkluzív nevelés attitűdformálás PSI1120 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 5 Félévii kontakt óraszám 15 Min. ai. Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár A hallgatók saját spontán, a mássághoz kapcsolódó attitűdjeinek, sztereotípiáinak és előítéleteinek tudatos megismerésének segítése. A másság, a különleges gondoskodást igénylők helyzetének, életkörülményeinek, képességeinek és fejleszthetőségének a megismerése pozitív attitűdváltást fog eredményezni. A hallgatók a sajátos nevelési igényű gyermekekhez való viszonyukban, az inklúzió, integráció érzelmi elfogadásában attitűdjük és ezáltal viselkedési szándékuk (affektivitás és konativitás) változásával képesek lesznek az inkluzív pedagógiai szemléletre, gyakorlatra. 2. A tantárgyi program: Az attitűd fogalma, szerkezete, tárgyai, dimenziói, funkciói. Az attitűd és viselkedés. A fogyatékossághoz, a sajátos nevelési igényekhez és az együttneveléshez, a befogadáshoz való viszonyok feltárása pozitív és negatív sajátélmények, pozitív és negatív szituációk bemutatása ebben a témakörben multimédiás segédlettel. Pozitív érzelmek kiváltása, előidézése a különleges gondoskodást igénylőkről (sajátos élethelyzetek, ábrázolásuk a művészetekben, a fogyatékos személyek művészi alkotásai, sportsikereik, családjaik, szülők pozitív élményeinek megismerése, jó befogadó intézményi példák megismerése). 3. Évközi tanulmányi követelmények: - 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): minősített aláírás 5. Az értékelés módszere: A minősítés megadása a részvétel alapján történik. A megjelölt tartalmat meghaladó hiányzás esetén a kurzust meg kell ismételni. szakirodalom Áment Erzsébet és munkatársai (2006): Attitűdformáló pedagógusképzési program Mindenki másképp egyforma Kézikönyv a pedagógusképző intézmények számára, sulinova Közoktatásfejlesztési és Pedagógus-továbbképzési Kht., Budapest (CD formátum). Bagdy Emőke Telkes József (2000): Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
Mentálhigiéné PSI1121 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 5 Félévi kontakt óraszám 15 K Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens A hallgató legyen tisztában a mentálhigiéné alapfogalmaival, történeti alakulásával, fontosabb alkalmazási területeivel. Legyen tisztában a mentálhigiéné módszereivel, a prevenció és a promóció jelentőségével. Ismerje a mentálhigiéné különböző laikus és professzionális intézményeit, az iskola és ezen belül pedagógus szerepét, lehetőségeit a mentálhigiéné és a lelki egészségvédelem területein. Legyen tisztában a segítőfoglalkozásúak lehetséges mentálhigiénés problémáival. 2. A tantárgyi program: A mentálhigiéné fogalma, helye a tudományok rendszerében, szükségessége, története. Mentálhigiéné módszerei. A prevenció és a promóció fogalma, a két fogalom szemléletbeli különbsége. A mentálhigiéné laikus intézményei (támogató hálók, a család, és az önsegítő csoportok).mentálhigiéné professzionális intézményei az egészségügyi, szociálpolitikai és az oktatási intézmények.a segítők mentálhigiénés szükségletei a burn out szindróma. Mentálhigiénés problémák: Stressz és következményei. 3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozat 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy 5. Az értékelés módszere: írásbeli, szóbeli szakirodalom, jegyzetek Buda Béla (2003): Az iskolai nevelés a lélek védelmében. Az iskolai mentálhigiéné alapelvei. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 12-78, 153-207. o. Buda Béla (2003): A lélek egészsége. A mentálhigiéné alapkérdései. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 5-116. o. Gerevich József (szerk.)(1997): Közösségi mentálhigiéné. Animula, Budapest. Hatvani Andrea (2001): A mentálhigiéné alapjai. In: Dr. Estefánné dr. Varga Magdolna, Ludányi Ágnes (szerk.) Esélyteremtés a pedagógiában. EKF, Eger 79-109. Kézdi Balázs (1998): Iskolai mentálhigiéné. Pannónia, Pécs.
Segítő kapcsolat PSI1122 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 3 Félévi kontakt óraszám 10 K Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár A hallgatók szakmai kompetenciájának fejlesztése a támaszt nyújtó és önfeltáró kommunikáció révén. 2. Tantárgyi program: A segítő kapcsolat soktengelyű, rugalmas, időben és térben változó rendszerben érvényesül, illetve működik. Az emberi szervezet rendszerében, emberi fejlődés útján és fázisai mentén, az emberi kapcsolatok rendszerében. A segítség célja, hogy segítségre rá ne szoruló, társas kapcsolataiban az erőforrásokat hasznosítani tudó, és másoknak erőforrásul szolgáló ember kerüljön ki a professzionális segítség köréből. A segítő foglalkozás, a korszerű informatikai, rendszerszemléleti és kommunikációs kutatások eredményei által is alátámasztva, kölcsönhatások láncolatán át vezet a változáshoz, mind a segített személyben, mind a segítőben. A professzionalitás igénye, hogy a változásokat tudatosság, a feldolgozás, az önképzés, önismeret részévé is tegyük, anélkül, hogy háttérbe szorulna a segítés igazi tartalma: a rászoruló ember értő, emberi, szakszerű, együttérző támogatása. A tantárgy a segítésről, mint professzióról, és rendszerről igyekszik összefoglalást adni, szemléletet formálni. A személyiségfejlődés kapcsolati oldalának feldolgozásával, a problémák kialakulásának lehetséges gyökereivel, illetve a kivezető utak lehetőségeivel is megismerkedünk. A stúdium kitér a személyészlelés, interjúkészítés, helyzetfeltárás, információfeldolgozás gyakorlati szempontjaira is A kurzus témái: A segítő kapcsolat fogalma, definíciója, formái Eszközök a segítő kapcsolatban A segítő kapcsolat jelenségei Segítő beszélgetés, tanácsadás, konzultáció Verbális/nonverbális kommunikáció alapfogalmai, jelentősége Kommunikációs kompetencia Interjú Változás és változtatás lehetőségének felismerése és előidézése a segítő kapcsolatban Konfliktus és konfliktuskezelés A problémamegoldás lehetőségei egyénileg és a teamben Krízishelyzetek és kezelésük (a válság, mint kiindulási helyzet, a krízis) Team-munka, esetmegbeszélés, szupervízió Az emocionális átélés, az érzelmi érettség, az érett személyiség
3. Évközi tanulmányi követelmények: kötelező részvétel a foglalkozásokon. 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): az önálló szemináriumi teljesítmény folyamatos visszajelzése. 5. Az értékelés módszere: vizsgajegy. esetelemzések, videofilm, irodalom Bang, Ruth (1984): A célzott beszélgetés. Gondolat Kiadó, Budapest Bang, Ruth (1987): A segítő kapcsolat. Gondolat Kiadó, Budapest Berne, Eric (1984): Emberi játszmák. Gondolat Kiadó, Budapest Ritoókné Ádám Magda (1992): A tanácsadás pszichológiája. Szöveggyűjtemény. Tankönyvkiadó, Budapest Tringer László (2005): A gyógyító beszélgetés. Medicina, Budapest
Inkluzív nevelés tantárgypedagógiája PSI1223 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 3 Félévi kontakt óraszám 10 K Dr. Márton Sára Katalin főiskolai tanár A kurzus célja felkészíteni a hallgatókat a sajátos nevelési igények iskolai kielégítésével kapcsolatos pedagógiai tevékenység tennivalóira (az egyéni igényeknek megfelelő tananyag és taneszköz kiválasztás; differenciált tanulásszervezés; tanóravezetés; diagnosztikus pedagógiai értékelés és tanári team-munka). 2. A tantárgyi program: Folyamattervezés az integrált oktatásban. Tanulásszervezés az integrált tanulócsoportokban. Értékelés az integrált tanulócsoportban. Együttnevelés az anyanyelvi és idegen nyelvi tanórákon. Integrált tanórák a természettudományi tantárgyakban. Integrált tanórák a társadalomtudományi tantárgyakban. Együttnevelés a gyakorlati, művészeti és manuális tárgyak tanóráin. 3. Évközi tanulmányi követelmények: - 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy 5. Az értékelés módszere: szóbeli, írásbeli szakirodalom, jegyzetek Csányi Yvonna Perlusz Andrea (2001): Integrált nevelés inkluzív iskola. In.: Tanulmányok a neveléstudomány köréből. Osiris, Budapest Lányiné Engelmayer Ágnes (2004): Szakmai együttműködés lehetőségei és terepei a gyógypedagógia új feladatai között. Fejlesztőpedagógia 2004/3. 4-7. Némethné Tóth Ágnes (2003): Az inlkuzív pedagógia alapjai. Pápai Nyomda Kft. Papp Gabriella (2004): Tanulásban akadályozott gyermekek a többségi általános iskolában. Comenius Bt, Pécs
Tanulási nehézségek fejlesztő eljárások PSI1224 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 3 Félévi kontakt óraszám 10 G Magyar Miriam Ivett tanársegéd A hallgatók ismerjék meg a tanulási nehézségek kritériumait, jellemzőit, és a diagnosztika, illetve a korrekció tartalmát, helyszíneit. Sajátítsák el a különböző súlyossági fokozatok közötti különbségtétel (tanulási akadályozottság, tanulási zavar, tanulási gyengeség, tanulási elmaradás) pedagógiai és pszichológiai ismérveit. Szerezzenek gyakorlati ismereteket a diagnosztika értelmezésében, az egyéni fejlesztési tervek készítésében és a fejlesztő tevékenységben. 2. Tantárgyi program: A tanulási akadályozottság zavar nehézség gyengeség elmaradás fokozatainak ismérvei. Az ellátórendszerek, segítő, támogató szolgáltatások rendszere, kompetenciák megoszlása. A tanulási nehézséget mutató gyermekek szakszolgálati ellátása (nevelési tanácsadó). A nevelési tanácsadók munkája, szerepe, oktatási intézmény - nevelési tanácsadó kapcsolata. A tanulási nehézséget mutató gyermek jellemzői (személyiségjellemzők, szociális kapcsolatok, terhelhetőség, motivációk, kritikus elemi készségek, kulturális kötődések, értékorientációk, a családi és az oktatási intézmény miliője). Eltérő kognitív, mozgásos, érzékszervi, beszéd- pszichés fejlődésmenet. Az iskolaérettség. Folyamatmegfigyelés és folyamatdiagnosztika. Prevenció a családban, az óvodában, az iskolában. Habilitás és rehabilitációs lehetőségek. 3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozat 4. A megszerzett ismeretek értékelése: gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: írásbeli szakirodalom, jegyzet Englbrecht, A. Weigert, H. (1996): Hogyan akadályozzuk meg a tanulási akadályok kialakulását, BGGYTF. Budapest. Marton Dévényi Éva: Alapozó terápia elmélete és gyakorlata, In: Martonné Tamás M.: Fejlesztő pedagógia, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 32-67. o. évszám nélkül, interneten www.alapozoterapiak.hu Nagy J., Józsa K., Vidákovich T. és Fazekasné Fenyvesi M. (2002): DIFER Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer 4-9 évesek számára www.edu.uszeged.hu/difer/ Porkolábné dr. Balogh Katalin (1992): Kudarc nélkül az iskolában, Alex-Typo Kiadó, Budapest. Zsoldos M., Sarkadi K. (szerk.) (1994): Meeting Street School Szűrőteszt (MSSST) Szűrőeljárás óvodáskorban a tanulási zavar lehetőségeinek vizsgálatára, TK, BGGYTF, Budapest.
Cigány gyerekek szocializációja PSI1125 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 3 Félévi kontakt óraszám 10 G Dr. Jenei Terézia főiskolai tanár Tantárgyfelelős intézet kódja TAI A hallgatók cigánysággal kapcsolatos ismereteinek bővítése; olyan pedagógiai módszerek elsajátítása, amelyek birtokában a hallgatók képessé válnak az előítéletmentes, toleráns interkulturális iskolai nevelésre. 2. A tantárgyi program: A cigány gyerekek családi szocializációja. (A cigány gyerek státusa a családban, a gyermekekkel kapcsolatos szülői attitűdök.) A cigány gyerekek iskolai szocializációja. A cigány tanulók helyzetét meghatározó strukturális tényezők. Együtt vagy külön? A kompenzatorikus és emancipatorikus látásmód. Az interkulturális nevelés fogalma, jellemzői. A komprehenzív iskolaszerkezet, konstruktivista pedagógiai módszerek. 3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozatok, kiselőadások 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: szóbeli, írásbeli könyvtári folyóiratok, könyvek, elektronikus adathordozók Forray R. Katalin Hegedűs T. András (1998): Cigány gyermekek szocializációja. Aula Kiadó, Budapest. Forray R. Katalin: Cigánykutatás és nevelésszociológia. Iskolakultúra, 1998./8. 3-14. Nahalka István: A roma gyermekek iskolai nevelésének helyzete. ELTE BTK Neveléstudományi Intézet Cigánypedagógiai szakcsoport http://www.mtaki.hu/tanulmanyok/nahalka_istvan/nahalka_istvan_a_roma_gyerekeki skolai_nevelese.doc Nagy Mária (2002): A cigány tanulókkal kapcsolatos pedagógiai problémák a pedagógusképzésben és a fiatal pedagógusok munkájában. Új Pedagógiai Szemle, 2002/11. Németh Szilvia Papp Z. Attila: Iskola és integráció a fókuszcsoport-beszélgetések elemzése Országos Közoktatási Intézet, http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=eselyaz-tobbek-iskola
Az erőszak pszichológiai kérdései PSI1226 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 5 Félévi kontakt óraszám 15 G Előfeltétel (tantárgy kód) - Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár A továbbképzésen résztvevő ismerje meg az erőszak jelenségvilágát, megjelenési formáit, pszichológiai hátterét és következményeit. 2. Tantárgyi program: Az agresszió fogalma jelenségtana, elméletei. A bántalmazás típusai, okai, pszichés következményei. Magatartásbeli jelek, tünetek. Az önpusztító agresszió. Erőszak a családban és a családvédelem. Erőszak az iskolában. Áldozatok, agresszorok és kívülállók jellemzői. Az agresszió megnyilvánulásai. A tanár lehetőségei az iskolai keretek között. Gyermekbántalmazás. A bűnözés megelőzése, különös tekintettel az erőszakos bűnözésre. A médiaerőszak jelensége, hatása. Preventív lehetőségek. 3. Évközi tanulmányi követelmények: részvétel az órákon. 4. A megszerzett ismeretek értékelése: gyakorlati jegy 5. Az értékelés módszere: írásbeli feladat (dolgozat, teszt). jegyzetek, könyvek, video, DVD filmek. Dambach, Karl E: (2001): Pszichoterror (mobbing) az iskolában. Akkord Kiadó, Budapest Figula Erika (2004): Iskolai zaklatás iskolai erőszak pszichológus szemmel. Nyíregyháza Hárdi István (2000): Az agresszió világa. Medicina Könyvkiadó RT., Budapest Morvai Krisztina (1998): Terror a családban. Kossuth Könyvkiadó, Budapest Tóth Tamás (2005): Médiaerőszak. Kossuth Kiadó, Budapest
Személyes hatékonyság fejlesztő tréning PSI1127 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 4 Félévi kontakt óraszám 15 Min. ai. Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár A tantárgy célja a hallgatók személyes hatékonyságának fejlesztése azokon a területeken, amelyek az oktató-nevelő munka szempontjából kiemelkedő jelentőségűek. Cél, a hallgatók kommunikációs készségének, empátiás készségének, konfliktustűrő és konfliktus megoldó készségének a fejlesztése, hogy a reálisabb önismeret birtokában, hatékonyabban tudják kezelni az oktató-nevelő munka során fellépő problémákat. A tantárgy legfontosabb feladatának egy olyan szemlélet kialakítását tartjuk, amely a pszichológiai tényezők szerepét figyelembe veszi a tanári munkában. 2. A tantárgyi program: Előkészítő fázis: Egyéni elbeszélgetés a képzésre jelentkező hallgatókkal. Alakuló fázis: Csoportépítés a csoport beindítása, egyéni és csoportcélok kidolgozása, a csoportszabályok kialakítása. Munkafázis: A munkafázis előkészítése. (Kinek mit jelent a szó tanár tanárság, milyen érzések jönnek felszínre ezzel kapcsolatban, ezen érzések kezelése.) Saját iskolai évek felidézése. (Milyen értékek, normák, problémák stb. voltak érezhetőek, ezeket ki, hogyan kezelte, milyen eredménnyel.) Mai iskolarendszer felépítésének elemzése. Szükséges kommunikációs kapcsolatok (gyerek, szülő, tantestület tagjai, segítő személyzet) végiggondolása, várható nehézségek feltárása. Kommunikációfejlesztés. Értékfeltárás. Ideális pedagógus főbb jellemzői, saját személyiség viszonyítása ehhez. A tanári munkához szükséges személyiségjellemzők fejlesztése. Tanári pályára való alkalmasság megbeszélése. További célok megfogalmazása, fejlesztési terv kidolgozása. Záró fázis: A csoport és az egyéni célok összevetése az elért eredményekkel, tapasztalatokkal. A csoport munkájának értékelése. A csoport visszajelzése a program illetve a csoportvezetőre vonatkozóan. 3. Évközi tanulmányi követelmények: - 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): minősített aláírás 5. Az értékelés módszere: a minősítés megadása a részvétel alapján történik. A megjelölt tartalmat meghaladó hiányzás esetén a kurzust meg kell ismételni. szakirodalom Bagdy Emőke Telkes József (2000): Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Rudas János (1998): Delphi örökösei. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
Kommunikációs és konfliktuskezelés tréning PSI1228 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 4 Félévi kontakt óraszám 15 Min. ai. Előfeltétel (tantárgy kódja) - Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens A továbbképzés résztvevőinek személyiségfejlesztése kommunikációskészség fejlesztésén keresztül. A kommunikatív viselkedés tudatosítása a figyelem ráirányításával. A hallgatóknak meg kell ismerniük azokat a kommunikációs helyzeteket, mely leendő szakmájukban kiemelkedő helyet foglal el. Mindezekről nemcsak elvont ismereteket ad a tréning, hanem lehetőséget nyújt a bőséges élmény és tapasztalatszerzésre, kihasználva a csoportos forma előnyeit. A saját konfliktusmegoldó stratégia feltárása, megismerése és ezáltal előnyeinek és hátrányainak megfogalmazása a problémamegoldó folyamatban. A hallgatók technikákat kapnak a hatékony konfliktusmegoldáshoz. Ezen technikák birtokában a mindennapi életben és a tanári pályán felmerülő problémákat hatékonyabban tudják kezelni. 2. A tantárgyi program: 1. Előkészítő fázis: A csoport meghirdetése, jelentkezők tájékoztatása. 2. Alakuló fázis: Csoportépítés a csoport beindítása. Egyéni és csoportcélok kidolgozása. A csoportszabályok kialakítása. 3. Munkafázis: Kommunikáció fogalmának értelmezése, fontossága a csoporttagok életében A saját verbális kommunikáció jellemzőinek feltárása, fejlesztés irányainak meghatározása. Verbális kommunikáció fejlesztése (ismerkedés, kapcsolatépítés terén). Verbális kommunikáció fejlesztése (figyelmes hallgatás, értő figyelem, én-üzenet megfogalmazása, igazi üzenet kihallása, konfrontáló én-üzenet, közléssorompók). Verbális kommunikáció fejlesztése (hatékony kommunikáció konfliktushelyzetben, a konfliktus fogalmának definiálása, saját konfliktusok feltérképezése, reakciók konfliktushelyzetben, konfliktusmegoldó stratégiák ismertetése). Nonverbális kommunikáció fejlesztése (arc- mimika, tekintet). Nonverbális kommunikáció fejlesztése (testtartás, térközszabályozás). Nonverbális kommunikáció fejlesztése (gesztusok). Konfliktusmegoldásban kívánatos kommunikációs készségek gyakorlása. Szituációs játékok: konfliktus helyzetek modellálása. 4. Záró fázás: A csoport és az egyéni célok összevetése az elért eredményekkel, tapasztalatokkal. 3. Évközi tanulmányi követelmények: - 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): minősített aláírás 5. Az értékelés módszere: a minősítés megadása a részvétel alapján történik. A megjelölt tartalmat meghaladó hiányzás esetén a kurzust meg kell ismételni.
szakirodalom Bagdy Emőke Telkes József (2000): Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában. Tankönyvkiadó, Budapest. Hajas Zsuzsa (1999): Kommunikációs gyakorlatok. Pedellus, Debrecen. Hanák Zsuzsanna (2001): Kommunikációs ismeretek és készségfejlesztés (hallgatói munkafüzet, multimédiás CD-ROM, tanári segédlet) EKF. Siklaki István (1994): A meggyőzés pszichológiája. Scientia Humana, Budapest.
Kooperatív technikák PSI1229 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 3 Félévi kontakt óraszám 10 K Dr. Márton Sára Katalin főiskolai tanár Tantárgyfelelős intézet kódja A hallgatók megismerik a kooperatív tanulás elméleti hátterét, sajátélményt szereznek a leggyakoribb kooperatív eljárások alkalmazásáról. Kellő módszertani ismeretet szereznek az együttműködésen alapuló tanulás megszervezéséről. A kurzus hozzájárul a hallgatók szociális kompetenciájának fejlődéséhez. 2. Tantárgyi program: A kooperatív tanulás elméleti alapjai. A kooperatív technikák és fejlesztő hatásuk a kapcsolódó kompetenciákra. Kooperatív módszerek, csoportépítési technikák, legszükségesebb eszköztár ( kópéláda ). Modellhelyzetekben ( mintha helyzetben) különböző kooperatív technikák kipróbálása, az alkalmazás eredményességének javítása. (A hallgatók sajátélmény alapján, reflektív módon tökéletesítik az egyes technikák alkalmazását.) A kooperatív tanulás beépítése az oktatási folyamatba. A sajátos nevelési igényű tanulók részvétele az együttműködő tanulásban. Közvetlen és közvetett információgyűjtés a kooperatív tanulásszervezésről hospitálás tanórán, valamint minta/modell óravázlatok elemzése. Önálló hallgatói feladat: kooperatív oktatási stratégia kidolgozása 2-3 tanórára valamilyen tantárgyi/életvezetési ismerethez. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Kooperativitásra lehetőséget adó módszer(ek) alkalmazása a tanórán - DVD-film készítése 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): vizsgajegy 5. Az értékelés módszere: írásbeli, szóbeli szakkönyvek, internetes portálok, iskolai dokumentumok. Horváth Attila: A kooperatív tanulás alapelemei http://www.hkt2000.hu/kpk/kpk.html Orbán Józsefné: Tanítók és tanárok felkészítése a kooperatív (együttműködő) tanulásra, tanulásszervezésre - a tanulásirányítás megújítása http://www.hkt2000.hu/kpm/orban/doj3.html Spencer Kagan (2004): Kooperatív tanulás. Ökonet, Budapest. Vastagh Zoltán: Kooperatív pedagógiai stratégiák az iskolában I. http://www.hkt2000.hu/kpm/vastagh/vzlink1.html
Gyermek szociális és életviteli kompetenciáinak fejlesztése PSI1230 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 4 Félévi kontakt óraszám 15 Min. ai. Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár A szociális és életviteli kompetenciák körében olyan attitűdök, készségek és képességek tartoznak, melyek alapját képezik az egyén belső személyes harmóniájának és társadalmi beilleszkedésének egyaránt. 2. A tantárgyi program: A tantárgy főbb tematikai csomópontjai: - az önbizalom, az öntudatos és a környezetért is felelős magatartás - a világgal szembeni pozitív beállítódás és a demokrácia tisztelete - a tolerancia - az értelmes kockázatok vállalásának bátorsága - a reális énkép kialakításának képessége - a frusztráció elviselése - a reális egyéni célok kitűzésének és követésének képessége, a szabályok és a vágyak összehangolásának képessége - cselekvési alternatívák meglátásának képessége, a döntési képesség, a kezdeményező képesség, az akaraterő és a kitartás - az empátia - a kommunikációs és kooperációs készség, a vitázó- és érvelőképesség, valamint a konfliktustűrő, konfliktuskezelő és megoldó képesség elemzése. 3. Évközi tanulmányi követelmények: zárthelyi dolgozat 4. A megszerzett ismeretek értékelése (félévközi jegy, vizsgajegy): minősített aláírás 5. Az értékelés módszere: írásbeli szakirodalom Aronson, E. (1978): The jigsaw classroom. Sage Publications, www.jigsaw.org Bagdy Emőke Telkes József (2000): Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Halász G. Lannert, J. szerk. (2003): Jelentés a magyar közoktatásról. OKI, Budapest. Lannert, J. (2004): Hatékonyság, eredményesség, méltányosság. Új Pedagógiai Szemle, 12, 3-16. o.