Főbb személyiségelméletek A pszichológia egyik legérdekesebb témája a személyiség természete. Az egyes pszichológiai irányzatokhoz, iskolákhoz tartozó szakemberek eltérően vélekednek arról, hogy mi határozza meg a személyiség alakulását, hogyan működik, melyek a legfontosabb jellemzői. A 20. század eleje óta négy fő személyiségelmélet született meg. Ezek mindegyike más-más tényezőt emel ki, mint fő meghatározót a személyiség működésében. A következő elméletek sorolhatóak ide: 1. Vonás 2. Pszichoanalitikus 3. Behaviorista és szociális tanulás 4. Humanisztikus elméletek. 1. Vonás elméletek Egy egyén személyisége az őt alkotó személyiségvonások alapján írható le. A vonások folytonos dimenziók, melyekből eltérő mértékben rendelkezünk, vagyis az emberek számos személyiségdimenzió mentén különböznek egymástól. Ez a magyarázata annak, hogy az egyes emberek ugyanabban a szituációban eltérő módon reagálnak, hiszen vonásaik is különböznek. Az elmélet képviselői fő feladatuknak e vonások meghatározását és mérését tekintik, vagyis annak megállapítását, hogy ki milyen mértékben jellemezhető az egyes tulajdonságokkal. A vonások biológiailag meghatározottak: vagy az öröklődés vagy bizonyos idegrendszeri működések eredményeként. A vonások relatíve stabilak, nem változnak az idővel, s meghatározzák a viselkedést. Allport elmélete Az 1930-as években Allport (1897-1967) és tanítványai számos szótárt néztek át, hogy a személyiséget jellemző mellékneveket találjanak. Körülbelül 18.000 jelzőt gyűjtöttek ki, melyek számát bizonyos csoportosítások után kb. 4.000-re csökkentették le. Áttekintve ezeket a mellékneveket Allport különbséget tett közös vonások és személyes diszpozíciók között. A közös vonások olyan vonások, melyek mindnyájunkban megtalálhatók (eltérő mértékben). Ezek mentén az egyének egymással összehasonlíthatóak. A személyes diszpozíciók a vonások egyénen belüli egyedülálló mintázatai, melyek az egyén életének mélyebb elemzésére alkalmasak. A diszpozíciók lehetnek: Kardinális/uralkodó diszpozíciók: azok a vonások, melyek az egyén egész életét uralják; gyakran olyan mértékig, hogy az egyén specifikusan e jegyek révén válik ismertté. Gondoljuk csak át a következő szavak eredetét és jelentését: freudi, nárcizmus, krisztusi, Don Juan, Casanova, stb. Kardinális diszpozícióval csak kevés ember rendelkezik. Centrális diszpozíciók: azon személyiségvonások, melyek a személyiség alapját képezik. Centrális vonások pl.: szégyenlős, intelligens, becsületes, stb. Centrális diszpozícióból néhánnyal mindenki rendelkezik.
Másodlagos diszpozíciók: azok a jellemzők, melyek nem központiak a személyiségben, de több specifikus viselkedésünkért felelősek (pl. szűk érdeklődési köreink). Ez a fajta diszpozíció már nagyobb számban megtalálható mindenkinél. Cattell elmélete Allport vezetésével Cattell (1905-1998) tovább redukálta Allport listáját 141 jelzőre. Ezután, a faktoranalízis statisztikai módszerét alkalmazva kezelhető mennyiségre csökkentette a személyiséget leíró vonások számát:16 fő faktort (dimenziót) hozott létre, melyek mentén meghatározható a személyiség vonásmintázata. Különbséget tett a, felszíni és forrás (source) vonások között: előbbiek közé a viselkedés megfigyelhető mintázatai, míg utóbbihoz pedig az ezeket meghatározó belső vonások tartoznak. b, általános és specifikus vonások között: általánosak azok a vonások, melyekkel mindenki rendelkezik, és specifikusak azok, amelyek csakis egy bizonyos emberre jellemzőek. Eysenck elmélete Eysenck (1916-1997) személyiség modellje 3 fő faktort tartalmaz: 1. Introverzió-extraverzió Az introverzió jellemzője a figyelem befelé fordítása a belső élményekre, míg az extraverzió esetében a figyelem kifelé irányul más emberekre, ill. a környezetre. 2. Neuroticitás-érzelmi stabilitás A dimenzió a hangulatingadozás kontra nyugodtság tartományban szemléltethető. A neuroticitás az egyénnek arra a jellegzetességére utal, hogy könnyen feldúlttá és érzelmileg labilissá válik, míg a stabilitás az érzelmi kiegyensúlyozottság tendenciáját jelzi. 3. Pszichocitizmus Azok az egyének, akik magas eredményt érnek el ezen vonás vonatkozásában, nehezen birkóznak meg a realitással, valamint antiszociális, ellenséges, manipulatív viselkedés és az empátia hiánya jellemzi őket. Eysenck szerint személyiségünk túlnyomó részét biológiai tényezők határozzák meg, s a személyiség különféle aspektusait biológiai folyamatokkal kapcsolta össze. Az öt faktor elmélet (the 'Big Five") Ezen elmélet képviselői szerint a személyiség öt dimenzió mentén/kardinális faktorral jellemezhető. Az elmúlt 50 évben számos kutatás látszik igazolni e dimenziók meglétét. Az elmélet fő képviselői Fike, Norman, Smith, Goldberg, McCrae és Costa. Kategóriáik a következőek: Extraverzió: ide olyan jellemvonások sorolhatóak, mint a szociabilitás, beszédesség, asszertivitás, stb. Szeretetreméltóság: olyan attribútumokat tartalmaz, mint a bizalom, kedvesség, altruizmus, jóindulat, stb.
Lelkiismeretesség: pl. nagyfokú gondosság, körültekintés, jó impulzus kontroll, célirányos viselkedés Nyitottság: idetartozik a képzelőerő, intuíció, széles körű érdeklődés, stb. Neuroticizmus: idesorolják pl. a szorongást, érzelmi labilitást, irritabilitást, hangulatingadozást. Az egyes dimenziókat alkotó tulajdonságok gyakran mutatnak együttjárást, de nem minden esetben (pl. a társaságkedveők általában beszédesek is, de nem mindig). Az elmélet képviselői szerint a személyiségjellemzők biológiailag meghatározottak, s a tanulás és az élmények kevés vagy szinte semmi befolyással nem bírnak az öt dimenzió alakulására. A korai vonás elméletek oly sok vonást kiiktattak, hogy menet közben az egyén valahol elveszett. A vonáselméleti megközelítések a személyiség változóit határozzák meg, a személyiség működésének dinamikus folyamatairól nem sok mondanivalójuk van. A gyakorlatban pedig a személyiségről alkotott elképzelésük arra csábíthatja a szakembereket, hogy csupán a fő dimenziók mentén összeállított profil alapján adjanak tanácsot a kliensnek. 2. Pszichoanalitikus elméletek A viselkedést tudattalan késztetések, vágyak és nem hozzáférhető korai emlékek határozzák meg. Ezeket a tudattalan folyamatokat különféle mechanizmusokkal (az ún. elhárító mechanizmusokkal) próbáljuk kontrollálni, illetve elnyomni. Nincs szabad akarat, nincs pszichológiai szabadság; ezen kontrollálatlan erők játékszerei vagyunk. A személyiség fejlődésében az első 5 év meghatározó: ha bizonyos problémák az egyes fejlődési szakaszokban feltartják vagy visszavetik a fejlődést, ez tartós hatást gyakorol a személyiség alakulására. Freud elmélete A pszichoanalitikus elmélet megalkotója Sigmund Freud (1856-1939) osztrák orvos volt. Bár gondolatai sokkolóan hatottak abban az időben, s azóta is élénk viták tárgyát képezik, munkája nagy hatással volt számos diszciplinára (pl. pszichológia, szociológia, antropológia, irodalom, stb.) A személyiség alakulásában a tudattalan szerepét és a gyermekkori élmények hatását hangsúlyozta. Freud teóriájának két alapeleme a - tudattalan-tudatos dimenzió - id-ego-szuperego konstrukció. A tudattalan-tudatos dimenzió Freud szerint a lélek három alrendszerből tevődik össze: A tudatos részt azok a gondolataink, érzelmeink, észleleteink, stb. alkotják, melyek épp most zajlanak a tudatunkban.
A tudatelőttes azon gondolatok, emlékek, érzelmek, stb. összessége, melyeknek épp nem vagyunk tudatában, de könnyen és gyorsan figyelmünk középpontjába tudjuk idézni őket. A tudattalan rész gyakorolja a legnagyobb hatást viselkedésünkre. Ez olyan érzések, késztetések, emlékek tárháza, melyeknek nem vagyunk tudatában. Freud szerint az emberi lélek egy jéghegyhez hasonlítható, mivel legnagyobb része (a tudattalan), számunkra láthatatlan. Csak egy kis részéről van tudomásunk (a tudatos rész), ami a víz felszíne felett látható. Freud ezt az elképzelését később tovább fejlesztette, s megalkotta a személyiség strukturális modelljét, az id-ego-szuperego konstrukciót. Az id-ego-szuperego konstrukció A személyiség három összetevője az id, ego és a szuperego. Ezek együttműködve hoznak létre komplex viselkedéseket. Az id az egyetlen olyan személyiségrész, mely már a születéstől fogva jelen van. Teljességgel tudattalan, s primitív viselkedések és ösztönök alkotják. Azonnali kielégülésre törekszik, nem tűri a feszültséget, s az örömelv alapján működik: a saját örömét keresi anélkül, hogy tekintettel lenne mások szükségleteire. Az ego az első néhány életév során alakul ki. Tudatos és tudatelőttes szinten működik, s a realitás elvnek engedelmeskedik: próbál egyensúlyt teremteni az id impulzusai és a környezet elvárásai között oly módon, hogy eldönti, az id mely impulzusai és milyen formában elégíthetőek ki. A szuperego 6 éves kor táján jelenik meg. Azon morális elveket és értékeket foglalja magába, melyeket a szüleinktől vettünk át. Működésének célja viselkedésünk civilizálása és tökéletesítése. Mindhárom alrendszerben jelen van ( tudattalantudatelőttes-tudatos). Freud szerint a személyiség egészséges működéséhez az id, az ego és a szuperego egyensúlya, együttműködése szükséges. Freud úgy vélte, hogy a korai pszichoszexuális fejlődés meghatározó szerepet játszik a személyiség alakulásában. A legtöbb felnőttkori pszichés probléma gyermekkori traumákra vezethető vissza, melyek megakasztották vagy visszavetették a személyiség fejlődését. Bár Freud elméletét számos szakember elutasította a kezdetekben, nagyon sok követője is akadt. Tanítványai közül később sokan elfordultak Freud tanaitól, s megalapították saját új iskoláikat (pl. Jung, Adler, Erikson, stb.). Freud elméletét több szempontból is kritizálták, pl.: - Freud az elméletét csupán kis számú neurotikus beteg megfigyelésére alapozta - túlságosan leegyszerűsítettek az elképzelései ahhoz, hogy a komplex pszichés működéseket meg lehetne velük magyarázni - sötét képet fest az emberi természetről, hiszen leegyszerűsítve azt állítja, hogy csupán két ösztön, az agresszió és a szexualitás vezérli minden cselekedetünket.
3. Behaviorista és szociális tanulás elméletek Behaviorizmus: fő feladatának a viselkedés tanulmányozását tekintette. A behaviorista elképzelések szerint a személyiség az egyén és a környezete közötti interakció eredménye. A viselkedés oka a külvilágból jövő inger, s nem belső, mentális okok. Az ingereken túl a tágabb környezet is alakítja a viselkedést azzal, hogy jutalmazza vagy bünteti azt. A behavioristák fő feladatuknak tartották a megfigyelhető és mérhető viselkedések tanulmányozását, mivel szerintük más absztrakciók, mint például a hangulat, az érzelmek vagy a gondolatok túlságosan szubjektívek. Ez az elképzelés jó 50 évig uralta a pszichológiai kutatást az USA-ban. Szociális tanulás elmélet: a behaviorizmus kiterjesztése. Az elmélet szerint a személyiséget az egyén viselkedésének, saját pszichés folyamatainak és környezetének egymásra hatása alakítja. Ha megváltoztatjuk az egyén környezetét, akkor meg tudjuk változtatni viselkedését ( és személyiségét) is. A személyiség passzív, kizárólag külső erők alakítják. Legjelentősebb képviselői Watson, Skinner, Dollard, Miller és Bandura voltak. Watson (1878-1958) volt az első, aki azt tanulmányozta, hogyan hat a tanulás folyamata a viselkedésre, s ő alapította meg a behaviorizmus iskoláját, melynek jelenkori leszármazottja a szociális tanulás elmélet. Talán a legismertebb behaviorista Skinner (1904-1990) volt. Sok mindenben követte Watsont, azonban ő hitt abban, hogy a belső állapotok ugyanúgy befolyásolhatják a viselkedést, mint a külső ingerek. Dollard és Miller inger-válasz elmélete A 20. század közepén kifejlesztett elméletükben Dollard és Miller a tanulás fontosságát hangsúlyozták a személyiség alakulásában. Szerintük..."ahhoz, hogy megtanuljunk valamit, akarni kell valamit, észre kell vennünk valamit, csinálnunk kell valamit, s kapnunk kell valamit." Pontosabban megfogalmazva ezek a tényezők a drive (késztetés), az inger, a válasz és a jutalom. Úgy vélték, hogy ha egy inger és egy válasz gyakran együtt jár, és jutalom követi ezt az együttjárást, akkor az egyén nagy valószínűséggel meg fogja ismételni ezt a viselkedést. Ha az ingerre adott választ nem követi jutalom, akkor a viselkedés kioltódik, el fog tűnni. A jutalommal járó viselkedések az ismétlések révén szokásainkká válnak, s ezek a szokások fogják alkotni személyiségünket ( vagyis a drive-ok, az ingerek és válaszok között kiépült asszociációk). Személyiségünk tehát tanulási tapasztalatainkon alapszik, s ahogy új tapasztalatok érnek, úgy fog ezek függvényében személyiségünk is változni. Freud személyiségstruktúrája (id, ego, szuperego) ebben az elképzelésben szokások halmazára esik szét. Amit Freud ösztönöknek nevezett, Miller és Dollard drive-oknak nevezi. A személyiség alakulásában Freud a gyermekkori élményeket, a behavioristák pedig a tanulási élményeket tartják kulcsfontosságúnak. Bandura szociális tanulás elmélete
Bandura (1925- ) szerint nem csupán úgy tanulunk meg valamit, hogy egy viselkedésünket jutalom követi, hanem az emberek elsősorban megfigyelésen, utánzáson és modellnyújtáson keresztül tanulnak egymástól. Úgy vélte, hogy a személyiség a az egyén pszichológiai folyamatainak, viselkedésének és környezetének egymásra hatása folyamán fejlődik.jelentős megállapítása, hogy a minket körülvevő társadalom nagyon nagy szerepet játszik abban, ahogyan magunkról és a világról gondolkodunk, s ahogyan ennek következtében viselkedünk. - A behaviorizmus egysíkúan közelíti meg a személyiséget, s csupán a külső hatásokra reagáló robotnak tekinti az egyént. - A behaviorista elméletek nem veszik figyelembe a szabad akarat és a belső lelki történések (pl. hangulatok, érzelmek, gondolatok) szerepét a viselkedés és a személyiség alakulásában. - A szociális tanulás elméletek elutasítják a viselkedés biológiai meghatározottságát (pl. az öröklődés révén), s kizárólag a környezeti meghatározókra koncentrálnak. - Pozitívumként tekinthető viszont, hogy megállapításai könnyen értelmezhetőek és kísérletileg igazolhatóak, valamint a tanulási elvek terápiás alkalmazása sikeres egyes maladaptív ( nem megfelelően alkalmazkodó) viselkedésformák kezelésében. 4. Humanisztikus elméletek A szabad akarat és a szubjektív élmény szerepét hangsúlyozzák a személyiség fejlődésében. Képviselői kiemelik az önmegvalósítás fogalmát: szerintük mindenkiben működik egy belső késztetés a személyes növekedésre, s ez motiválja a viselkedést. Bár biológiai és környezeti változók befolyásolhatják a viselkedést, ám az egyén maga határozza meg és alakítja sorsát. Az emberi természet pozitív, optimista felfogását hangsúlyozzák. Az elképzelés az 50-es években keletkezett a pszichoanalízisre és a behaviorizmusra való reakcióként. A mozgalom vezéralakjai Abraham Maslow (1908-1970) és Carl Rogers (1902-1987) voltak. Az öndeterminációt és az önmegvalósítást valós emberi motívumként értelmezték, s hangsúlyozták az emberi potenciál jelentőségét. Maslow elmélete Legismertebb konstruktuma a szükségletek hierarchiája, melyet a humanisztikus pszichológia elképzeléseinek összegzésének is tekinthetjük. Lényege, hogy mindnyájan bizonyos alapszükségletekkel születünk, s amíg ezek nincsenek kielégítve, addig nem tudjuk kiteljesíteni potenciálunkat. Mind a behaviorista, mind a freudi pszichoanalitikus elképzeléseket kritikával illette. Bár elismerte a tudattalan létét, de abban nem értett egyet Freuddal, hogy személyiségünk túlnyomó része a tudattalanban rejtőzik előlünk. Maslow szerint nagy részben tudatában vagyunk késztetéseinknek és motívumainknak, s ha nem lennének az élet akadályai, akkor mindnyájan lelkileg egészséges emberek lennénk. Míg Freud emberképe negativisztikus, addig Maslow a pozitívumokra összpontosít, s a determinisztikus felfogással szemben a szabad akarat szerepét hangsúlyozza.
Rogers elmélete Rogers szerint ahhoz, hogy az egyén "növekedhessen", kiteljesedhessen, olyan környezetre van szüksége, amely biztosítja számára a hitelességet (nyíltságot és önfeltárást), a feltétel nélküli pozitív elfogadást és az empátiát (az odafigyelést és megértést). Ezek nélkül sem az egyén, sem a kapcsolatai nem tudnak megfelelően fejlődni, mint ahogy egy fa sem tud víz és napfény nélkül növekedni. Rogers hitt abban, hogy mindnyájunkban létezik egy késztetés arra, hogy önmagunkat megvalósítsuk, potenciálunkat kiteljesítsük. Az önmegvalósításhoz vezető út az önfelfedezés és önmegismerés folyamata, melynek során érzéseinket és szükségleteinket elfogadva oly módon kell cselekednünk, hogy azok őszintén kifejeződésre juthassanak. A self (én) fogalma központi szerepet játszik elméletében: a self a személyiség végrehajtó rendszere, mely alakítja a világhoz való kapcsolódásunkat. Ahogyan magunkról gondolkozunk, az az észlelt énképünkben tükröződik, amilyenekké válni szeretnénk, az az énideálunkban, s ahogy mások látnak bennünket, az az aktuális én. Minél jobban hasonlít ez a három egymáshoz, annál egészségesebbek és boldogabbak vagyunk. Bár sokan nem tartják tudományos elméletnek, s azzal vádolják, hogy túl sokat törődik az egyénnel, azonban mégis a humanisztikus pszichológia volt az első, mely az egyént ténylegesen különleges, individuális lénynek tekintette. A teljes, egészséges emberre összpontosít, s az emberi természet pozitív, optimista szemléletét hangsúlyozza. Források: http://allpspsych.com/ http://www.bbc.co.uk/dna/h2g2/a147151 http://psychology.about.com/od/theoriesofpersonality/a/personalityelem.htm dakota.fmpdata.net/psychai/printfiles/perstheories.pdf - Atkinson, R.L., Atkinson, R.C., Smith, E.E., Bem, D.J. (1995): Pszichológia. Osiris, Budapest.