KOREOGRAFÁLT GIMNASZTIKAI MOZGÁSSOROK ELSAJÁTÍTÁSÁNAK ÉS REPRODUKÁLÁSÁNAK VIZSGÁLATA Doktori értekezés Fügedi Balázs Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Sporttudományi Doktori Iskola Sport, Nevelés- és Társadalomtudományi Program Témavezetı: Prof. Dr. Rigler Endre egyetemi tanár, biológia tudományok kandidátusa Dr. Bognár József, egyetemi docens, PhD Hivatalos bírálók: Dr. Bánhidi Miklós, fıiskolai tanár, PhD Dr. habil. Ozsváth Károly, egyetemi docens, CSc Szigorlati bizottság elnöke: Dr. habil. Gombocz János, egyetemi tanár, CSc Szigorlati bizottság tagjai: Dr. Bognár József, egyetemi docens, PhD Dr. Falus Iván, egyetemi docens, CSc Dr. Hamar Pál, egyetemi docens, PhD Budapest 2006
KOREOGRAFÁLT GIMNASZTIKAI MOZGÁSSOROK ELSAJÁTÍTÁSÁNAK ÉS REPRODUKÁLÁSÁNAK VIZSGÁLATA Doktori értekezés Fügedi Balázs Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Sporttudományi Doktori Iskola Sport, Nevelés- és Társadalomtudományi Program Témavezetı: Prof. Dr. Rigler Endre egyetemi tanár, biológia tudományok kandidátusa Dr. Bognár József, egyetemi docens, PhD Hivatalos bírálók: Dr. Bánhidi Miklós, fıiskolai tanár, PhD Dr. habil. Ozsváth Károly, egyetemi docens, CSc Szigorlati bizottság elnöke: Dr. habil. Gombocz János, egyetemi tanár, CSc Szigorlati bizottság tagjai: Dr. Bognár József, egyetemi docens, PhD Dr. Falus Iván, egyetemi docens, CSc Dr. Hamar Pál, egyetemi docens, PhD Budapest 2006
TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS 2 1.1 Témaválasztás indoklása, problémafelvetés 2 1.2 A kutatás célkitőzése 5 1.3 Kérdésfeltevések 7 1.4 Hipotézisek 8 2. SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS 9 2.1 Mozgás, mozgások csoportosítása 9 2.2 Koreográfia 18 2.3 A tanulás 27 2.4 A mozgástanulás 30 2.5 Az emlékezet 34 2.6 Mozgásreprodukálás 38 2.7 A testnevelés tantervi keretei 44 2.8 A gimnasztika szerepe a tantervben 48 3. ANYAG ÉS MÓDSZER 51 3.1 Gimnasztikai mozgássor különbözı módszerekkel történı elsajátításának vizsgálata 52 3.2 Felmérés általános iskolások és testnevelıik koreografált mozgások tanulásának tapasztalatáról 56 3.3 Testnevelés szakra felvételizık mozgásos teljesítményének vizsgálata 59 3.4 Testnevelés szakos hallgatók mozgásos teljesítményének vizsgálata 62 3.5 Leendı testnevelık gimnasztikai mozgások oktatásához való viszonyulásának felmérése 63 3.6 Végzıs hallgatók véleményének vizsgálata a gimnasztika oktatásával kapcsolatban 64 4. EREDMÉNYEK, MEGBESZÉLÉS 65 4.1 Gimnasztikai mozgássor elsajátításának jellemzıi különbözı módszerekkel történı ismertetés alapján 65 4.2 Az általános iskolások koreografált mozgások elsajátításához való viszonyulása és testnevelıik tapasztalatának összehasonlítása 73 4.3 A testnevelés szakra felvételizık koreografált mozgásbemutatása 80 4.4 Testnevelés szakos hallgatók motoros teljesítményének eredményei 83 4.5 Leendı testnevelı tanárok mesterséges mozgások oktatásához való viszonyulása 88 4.6 Végzıs hallgatók gimnasztika oktatásával kapcsolatos véleményének tapasztalatai 95 5. ÖSSZEGZÉS, KÖVETKEZTETÉSEK 100 6. ÖSSZEFOGLALÓ 111 7. SUMMARY 112 TÁBLÁZATOK, ÁBRÁK ÉS MELLÉKLETEK JEGYZÉKE 114 IRODALOMJEGYZÉK 117 SAJÁT KÖZLEMÉNYEK JEGYZÉKE 125 MELLÉKLETEK 127
1. BEVEZETÉS 1.1 Témaválasztás indoklása, problémafelvetés Az általunk választott téma egy adott mozgásos tevékenységre, illetve annak komplex tanítási-tanulási folyamatára utal. Erre a komplex folyamatra rendkívül sok tényezı külsı és belsı egyaránt hat. Ezen külsı és belsı tényezık befolyásoló hatásainak következtében az emberi mozgástanulás célja a cselekvés biztonságos, készségszintő elsajátítása, illetıleg az elsajátított motoros tevékenység mind tökéletesebb feladatmegoldásainak bemutatása különféle mozgásos szituációkban és helyzetekben (Magill, 1993). Célként általában az jelenik meg, hogy a megszerzett mozgásos ismereteket minél pontosabban, szélesebb alkalmazási körben, illetve minél hosszabb távon tudjuk biztonsággal végrehajtani (Schmidt, 1988). A sportmozgás jellemzı jegyeit számos tudományterület vizsgálta, és vizsgálja napjainkban is (Frenkl, 2004; Istvánfi, 2006; Tihanyi, 2006). Jelen vizsgálat esetében minket a sporttudomány neveléselméleti megközelítése érint leginkább, mely során választ keresünk a koreografált mozgássorok elsajátításának és reprodukálásának elméleti és gyakorlati kérdéseire. Dolgozatunkban koreográfiának fogadjuk el mindazon megismételhetı és reprodukálható mővészeti és sport mozdulatok, mozgások összességét, melyeknek térbeli, idıbeli, dinamikai jellemzıi vannak. Alapvetı követelményként jelenik meg az elemek összekapcsolása, összekoordinálása a mozdulatok kiinduló és befejezı helyzetének összekapcsolásával. Ennek alapján koreografált sportmozgásokhoz tartozik többek között az RG, aerobik, torna, jégtánc és szinkronúszás. Közös mindegyikben, hogy többé-kevésbé a gimnasztikai mozgásokra épül, illetve annak mozgáselemeit használja fel. Témánk jelentıségét és fontosságát bizonyítja, hogy a gimnasztikai mozgássorok komplex kutatása az általunk érintett minta összefüggésében szinte egyáltalán nem jelenik meg a szakirodalomban. Az angolszász és francia nyelvterület sporttudósai, akár elméleti akár gyakorlati megközelítésbıl tudomásunk szerint nem használnak a miénkhez hasonló gimnasztikai terminológiát, mozgásanyagot és módszert, így nem található a témánkat érintı empirikus tanulmány. A német és az orosz rendszer kicsit jobban hasonlítható a hazai gimnasztikai tevékenységhez, azonban 2
annyira nem, hogy számunkra érdemben használható információt vagy esetleg útmutatót adjanak. Szintén nem tartalmaznak a gimnasztikai mozgássorok elemzése kapcsán hasonló irányú (érzelmi, értelmi, motoros) vizsgálatokat. Sem külföldön, sem hazánkban nem találtunk konkrét tanulmányt a gimnasztikai mozgássorok komplex és empirikus vizsgálatára vonatkozóan. Az esetlegesen elıforduló tanulmányok a gimnasztika mozgásanyagának biomechanikai, élettani elemzésére (Boda, 1994; Gedı, 1993; Katics, 1993), a gimnasztika szőkebb funkciójának (bemelegítés) vizsgálatára (Rezács, 2002, Kopeczky, 1990), és a gimnasztika távoktatásban történı megvalósulására irányulnak (Vonáné K. Á., 2000). Ami számunkra talán hasznosítható, azok az iskolai torna oktatásával és elsajátítási folyamatának jellemzı jegyeivel kapcsolatosan készültek (Batta, 2002; Hamar, 1999a). Szintén nem találtunk olyan összefoglaló tanulmányt, mely a mozgástanulás kérdéseit több oldalról komplexen, az érzelmi, értelmi és motoros összetevık mentén megközelítve vizsgálta volna. Ezen hiányosság fıleg jellemzı a koreografált, gimnasztikai mozgások tanulásának és reprodukálásának folyamatával kapcsolatban. A koreografált mozgássorok elsajátítása és végrehajtása során a minıségi és értékelési mutatók igen széles skálán mozognak. Mindez nem tudható be csupán csak az egyéni eltéréseknek, és szubjektív determináltságnak, hiszen az azonos, vagy megközelítıleg azonos iskolai feltételek és tantervi mutatók mindenki számára biztosítják a tökéletes, vagy legalábbis megfelelı, végrehajtás lehetıségét. Szintén problémát jelentett kutatásunk tervezésekor annak mérlegelése, hogy a számunkra lényeges mozgások, mozgássorok reprodukciójának színvonala önmagában mennyire jelzi a mozgástanulás eredményességét (Nádori, 1993; Rigler, 1987). A motoros teljesítmények vizsgálatában többnyire a teljesítményt befolyásoló komponensek izolált megközelítésével és vizsgálatával találkozhatunk (Rigler, 1987). Kutatásmódszertanilag a legkézenfekvıbb és leginkább mérhetı a mozgást végrehajtó ember alkati sajátosságainak, konstrukciójának objektív leírása, amelyek aránylag jól megtalálhatóak a szakirodalomban (Ángyán, 2005; Ozsváth, 2004a, 2004b). A mozgáshoz szükséges energetikai háttér képességekben kifejezıdı szintjének kimutatását ugyancsak számos vizsgálatban olvashatjuk (Hepp, 1973; Mészáros, 1995, 2004; Nádori és mtsai; 1998; Radák 1999, 2004; Tihanyi, 1999, 2005). 3
Számolnunk kell azonban azzal, hogy az így nyert információkban nem mindig az fejezıdik ki, amit jelen esetben célzottan vizsgálni kívánunk. Márpedig az általunk vizsgálni kívánt motoros tanulási folyamatok összetevıi, és a reprodukció eredményességének vizsgálata összetett vizsgálatok elvégzését teszik szükségessé. Az összetett vizsgálatok többféle egymást támogató módszer és eszköz használatát igénylik, emellett széleskörő minta alkalmazását. A témánkat érintı sportmozgások egy bizonyos csoportját a meghatározott szerkezető, zárt készségek csoportjába tartozó koreografált mozgásokat az általános iskolai tanulók nem szívesen gyakorolják, népszerőtlen körükben (Batta, 2002). Tanulmányunk alapján azonban egyértelmőnek tőnik, hogy a gimnasztika mozgásanyaga fontos eszköz a gyermekek motoros képességének fejlesztésében (Fügedi, Bognár, Honfi és Rigler, 2005). Számos kondicionális és koordinációs képesség fejlesztése a legideálisabban a gimnasztika eszközrendszerével valósítható meg (Fügedi és Rigler, 2002) és valószínőleg minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a gimnasztika mozgásanyagának gyakorlása az összes motoros képesség fejlıdésére pozitív hatással van (Fügedi, Bognár és Honfi, 2006). Az elıbb említett tényekbıl érthetı, hogy a gimnasztikai mozgásformák gyakorlásában és elsajátításában fontos szerepet játszik a testnevelı tanár tudása, hozzáállása és mindennapos tevékenysége. Épp ezért nyilvánvaló, hogy a gimnasztika mozgásanyaga jelentıs szerepet kap a testnevelı tanárképzés elméleti és gyakorlati területein is. A testnevelı tanári tevékenységhez kapcsolódó gimnasztikai mozgásanyag végrehajtása, tervezése és oktatása kiemelt feladatként jelenik meg minden testnevelı tanárképzı intézmény programjában (Fügedi, Bognár és Honfi, 2006). Ennek megfelelıen a testnevelı tanárjelöltek alapos képzést kapnak a testgyakorlati ág elméletébıl és gyakorlatából, ugyanakkor az iskolai tanítási-nevelési gyakorlat során az oktatásban is megpróbálják ezeket alkalmazni. Nem szabad tehát figyelmen kívül hagyni a tanulók attitődjeinek vizsgálatakor a testnevelés szakos hallgatók és a testnevelı tanárok tapasztalatainak, véleményének és hozzáállásának elemzését sem. Mint ismeretes a koreografált mozgássorok oktatása során leginkább a konvencionális elemenkénti, majd ezután az összekapcsolás oktatási rendszerét alkalmazzák, mégis igen eltérı teljesítményt, eredményt kapunk a végrehajtás tekintetében. Át kell gondolnunk tehát, hogy mikor és milyen tanítási-tanulási, illetve 4
megerısítési módszert érdemes alkalmazunk a koreografált mozgásoktatás hatékonysága érdekében, illetıleg ez hogyan alkalmazható az egymástól eltérı mozgásos esetekben. Mind a természetes mozgásaink, mind a mesterséges, vagy kreált mozgások sajátosan alakulnak a tanulási folyamatban. Az ezekkel szembeni attitődök, tapasztalatok, emocionális hatások meghatározóak a tanár-tanuló közös munkájában, mely az elsajátítás folyamatára lesz hatással. Mindezek alapján azt gondoljuk, hogy meg kell vizsgálni az oktatási folyamatban részt vevı mindkét oldal tapasztalatát és hozzáállását a kérdéshez. 1.2 A kutatás célkitőzése Mindezek alapján kutatási célkitőzésünk, hogy a mozgásos cselekvéstanulás, azon belül is a meghatározott tér-, idı-, dinamikai jellemzıkkel rendelkezı koreografált, mesterséges mozgássorok, mint amilyen a gimnasztika mozgásanyaga, elsajátítását, elsajátíttatásának folyamatát megismerjük. A témát két fı irányból közelítjük meg, melyek egyik oldalról a mozgástanulás, reprodukció, illetve a másik oldalról a tapasztalat, vélemény és attitőd (1. táblázat). A két fı irány további alegységekre bontható, melyet szövegesen és táblázatban is bemutatunk (a részleteket a módszerek fejezetben közöljük). A) Célunk feltárni a motoros tanulás jellemzı jegyeit a koreografált mozgások tekintetében. Alaposan szeretnénk megismerni az általános iskolások és testnevelıik gimnasztikai mozgások elsajátításához történı hozzáállását, az elsajátítás folyamatáról és eredményességérıl alkotott véleményét. Érdeklıdéssel fordulunk azon életkor felé, ahol a mozgás sokfélesége a gyermekeknél kialakul, és az egyén egyik jellemzıje lesz. Vizsgálódásainkat a következık mentén tervezzük: 1. Célunk megállapítani, hogy gimnasztikai mozgássorok reprodukálásának eredményességét mennyire befolyásolja az idıtartam és az alkalmazott oktatási módszer. 2. Célunk feltárni, hogy mi a tapasztalata, véleménye és attitődje a diákoknak és testnevelı tanáraiknak a koreografált mozgások tanulásáról, és milyen igény fogalmazódik meg részükrıl ezzel kapcsolatban. 5
B) Célunk továbbá az általános mozgásoktatás során szerzett ismeretek szintjének vizsgálata a testnevelés szakra felvételizık körében, valamint feltárni a leendı testnevelı tanároknak a koreografált, mesterséges mozgások oktatásához való hozzáállását. A témával kapcsolatban a következı alcéljaink fogalmazódtak meg: 1. Feltárni, hogy mit mutat a testnevelés szakra jelentkezık, valamint a testnevelés szakos hallgatók a koreografált vagy mesterséges gyakorlatsorokhoz kapcsolódó motoros teljesítménye a mozgástanulás és mozgásstabilitás kapcsán. 2. Megvizsgálni a testnevelés szakos hallgatók tapasztalatait és attitődjét a gimnasztikai mozgásanyaggal kapcsolatban, figyelembe véve az oktatás általános iskolai és fıiskolai rendszerét, valamint funkcióit a tárgyi, személyi feltételek, tanórák rendszere, követelmények kapcsán. 1. táblázat: A dolgozat célkitőzései összesítve Vizsgálati irány Minta Konkrét cél Mozgástanulás, reprodukálás Tapasztalat, vélemény, attitőd 5. osztályos általános iskolai tanulók Testnevelés szakra felvételizık II. évf. testnevelés szakos fıiskolai hallgatók Hosszútávú motoros tanulás és elıhívás kérdéseinek vizsgálata három oktatási módszer tekintetében, motoros tanulás és reprodukció elemzése minıségi és hibajelleg szempontjából Egyszeri bemutatás alapján a mozgásreprodukálás minıségének és a hibák jellemzıinek vizsgálata Mozgástanulás folyamatának és reprodukálásának vizsgálata a minıség és a hibák jellemzıinek vizsgálata 5-8. osztályos tanulók Tapasztalat, vélemény, attitőd az iskolai testnevelés koreografált mozgásainak tanulásáról 5-8. osztályos tanulók testnevelıi I-IV. évf. testnevelés szakos fıiskolai hallgatók Végzıs testnevelés szakos fıiskolai hallgatók Tapasztalat, vélemény, attitőd az iskolai testnevelés koreografált mozgásainak tanításáróltanulásáról Tapasztalat, vélemény, attitőd a gimnasztika óráinak száma, rendszere, valamint tárgyi és személyi feltételei az általános iskolában és a fıiskolán Tapasztalat, vélemény, attitőd a gimnasztika oktatási kérdéseivel kapcsolatosan 6
Vizsgálataink spektruma az oktatási folyamatban szereplı résztvevık kétpólusú elemzését öleli fel. Egyrészrıl a testnevelı tanárképzésbe bekerülı, abban részt vevı, illetve már végzett testnevelık, valamint a közoktatásban szereplı, elsısorban általános iskolás, felsı tagozatos tanulók mozgástanulás terén nyújtott teljesítményeinek és tapasztalatának, véleményének feltárását tőztük ki célul magunk elé. Úgy véljük, hogy az oktatási tanulási folyamat bármilyen aspektusa csak mindkét oldal (oktatói tanulói) hozzáállásának, teljesítményének feltárásával történhet. A következı konkrét kérdésekkel és hipotézisekkel kezdtünk neki a vizsgálatainknak. 1.3 Kérdésfeltevések A vázolt probléma kapcsán kérdéseink két témakör mentén merültek fel. Ez a két témakör a következı: A) a mozgástanulás sajátosságainak megnyilvánulása, gyakorlati tapasztalatok az általános iskolások és testnevelıik részérıl, és B) a mozgástanulás és reprodukálás sajátosságainak komplex megnyilvánulása, gyakorlati tapasztalatok testnevelés szakra felvételizık és testnevelés szakos hallgatók részérıl. Természetesen az említett két fı irányvonal több részkérdés mentén fogalmazódott meg, melyek a következık: 1. Milyen oktatási módszerrel tanulnak eredményesebben egy gimnasztikai gyakorlatsort az általános iskolai tanulók? 2. Mi a véleménye, tapasztalata és igénye a diákoknak a koreografált mozgások tanulásáról? 3. Hogyan vélekednek a diákok a testnevelésóra gimnasztika jellegő mozgásairól? 4. Mi a testnevelık véleménye és tapasztalata a diákok koreografált mozgások tanulásával szembeni igényeivel? 5. Hogyan veszik figyelembe a testnevelı tanárok a tanulók igényeit a gimnasztika oktatási folyamatában? 6. Mit mutat a testnevelés szakra jelentkezık mozgásos teljesítménye a koreografált gyakorlatsorok kapcsán? 7. Mit mutat a hallgatók motoros teljesítménye koreografált mozgássorok reprodukálása során? 7
8. Mi jellemzi a gimnasztika óráinak számát, rendszerét, valamint tárgyi és személyi feltételeit az általános iskolában és a fıiskolán a testnevelés szakos hallgatók szerint? 9. Mi a véleménye és tapasztalata a hallgatóknak a gimnasztika rendszerérıl és követelményeirıl a testnevelı tanárképzésben és általános iskolában? 1.4 Hipotézisek A felmerült kérdésekkel kapcsolatban a következı hipotézisek fogalmazódtak meg bennünk: 1. Feltételezzük, hogy minél összetettebb egy oktatási módszer, annál eredményesebben mutatják be a tanulók az elsajátított gimnasztikai gyakorlatsort. 2. Úgy gondoljuk, hogy a diákok véleménye a koreografált mozgások elsajátításával kapcsolatban egyenletesen oszlik meg, illetve határozott igények fogalmazódnak meg részükrıl. 3. Feltételezzük, hogy a gimnasztika jellegő mozgásokkal szemben negatív beállítódottság tapasztalható a diákok részérıl. 4. Úgy gondoljuk, hogy a testnevelık nem, vagy alig vannak tudatában a diákok koreografált mozgások tanulásával szemben támasztott igényeivel. 5. Úgy véljük, a testnevelık nem veszik figyelembe a diákok felmerülı igényeit a koreografált mozgások elsajátításával kapcsolatban. 6. Feltételezzük, hogy a felvételizık koreografált gimnasztikai mozgássorok bemutatása kapcsán mutatott teljesítménye átlagosan alacsony szintet mutat. 7. Úgy véljük, hogy a testnevelés szakos hallgatók koreografált mozgássorok reprodukálása során nyújtott mutatói egyenletesen közepes teljesítményt tükröznek. 8. Azt feltételezzük, hogy a gimnasztika órák számával és rendszerével kapcsolatban nem merül fel kifogás a hallgatók részérıl, a tárgyi feltételeket az általános iskolában elégtelennek, míg a fıiskolán megfelelınek minısítik, ugyanakkor a tanárok szakmai felkészültségét mind az általános iskolában, mind a fıiskolán megfelelınek ítélik a hallgatók. 8
9. Úgy gondoljuk, hogy a gimnasztika rendszerével, habár követelményeit erısnek tartják, elégedettek a hallgatók, ugyanakkor képesek a testnevelı tanárképzésben oktatott koreografált és gimnasztikai mozgásformák célfeladatait maradéktalanul megvalósítani. 2. SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS Kutatásunk szempontjából az irodalmi áttekintésben lényegesnek ítéltük, hogy átfogó képet tudjunk nyújtani a témakörbıl. Ezért az egyes fejezetek az általunk fontosnak ítélt nézıpontokat és eredményeket közvetítik, s nem az egyes területek teljes irodalmi feldolgozottságát, mely jelentısen meghaladná jelen munkánk kereteit. Az általunk fontosnak ítélt témakörök a következı fejezetek mentén körvonalazódnak: 1) a mozgás, mozgások csoportosítása; 2) koreográfia; 3) a tanulás; 4) a mozgástanulás; 5) az emlékezet; 6) mozgásreprodukálás; 7) a testnevelés tantervi kereti; 8) a gimnasztika szerepe a tantervben; 2.1 Mozgás, mozgások csoportosítása A mozgás meghatározása A mozgás meghatározásának alapos és átfogó ismertetését Istvánfi (2006) munkájában találtuk meg. Ennek mentén építjük fel a mozgás definiálását. A mozgás legáltalánosabb értelmezése arra utal, hogy ahol anyag van, ott mozgás is van. Ebbıl következıen a mozgás nem kizárólagosan az élı szervezetek sajátja, mivel az élettelen anyagok és anyagrészek is produkálnak mozgást. Az élı szervezetek esetében a mozgás olyan alapvetı életjelenség, amelynek révén az élılények képesek optimalizálni belsı egyensúlyi állapotukat, a környezethez való viszonyulásukat, adaptációjukat, valamint fejlıdésüket és fennmaradásukat, illetve szaporodásukat. Az emberi mozgásokat a különbözı tudományágak saját nézıpontjukból vizsgálják és definiálják. A fiziológia elsısorban az izommőködést kísérı anyagcserefolyamatokra és az izommozgást kiváltó biokémiai reakciókra irányítja a figyelmet. A neurofiziológia a mozgást a központi idegrendszer corticalis és subcorticalis területeinek lokalizációja, illetve szabályozó folyamatainak szempontjából vizsgálja és 9
megkülönbözteti az elemi, genetikailag tárolt mozgásmintákat és a tanult, komplex mozgásprogramokat. A pszichológia a mozgást a cselekvés látható és egyben befejezı részeként értelmezi. Azokat a pszichikus funkciókat vizsgálja, amelyek a cselekvés és ezen belül a mozgás szervezésében részt vesznek (pl. érzékelés, észlelés, figyelem, emlékezés, döntés), valamint azokat, amelyek a mozgások végrehajtásának affektív kísérıjelenései (pl. siker, kudarc, csalódottság, indulatok, érzelmek). A mechanika az anyag mozgásformáinak törvényszerőségeivel foglalkozik és a mozgásokat a tömeg, az erı és a sebesség összefüggésében vizsgálja. A testek tehetetlenségére, gyorsulására és a rájuk kifejtett hatások, illetve ellenhatások összefüggésére vonatkozó megállapításait a mechanika a Newton-féle alaptörvényekben fogalmazza meg. A kineziológia a biológiai rendszerek mozgásainak törvényszerőségeivel foglalkozó multidiszciplináris tudományág, amely többek között magába foglalja az anatómia, a neurofiziológia, a biomechanika és a pszichológia vonatkozó ismereteit. A biomechanika az élı szervezetek mozgásainak mechanikai törvényszerőségeivel foglalkozik, míg a kinetikai irányzata a mozgásokat a belsı és a külsı erık összefüggésében vizsgálja, valamint a mozgások olyan tér- és idıbeli leírását, elemzését adja, amelyek során a mozgást létrehozó erıhatásokat figyelmen kívül hagyja. A kibernetikai és informatikai megközelítés középpontjába a mozgást vezérlı, szabályozó folyamatok elemzése és modellezése áll. Elsısorban a motoros programokkal kapcsolatos információk feldolgozása, valamint az ezeket követı korrekciós folyamatok tartoznak érdeklıdési körükbe. A szociológia a mozgással összefüggésben olyan társadalmi folyamatokkal foglalkozik, amelyekre embercsoportok átmeneti vagy tartós hely, illetve státuszváltozása a jellemzı (pályaelhagyások, lakóhely-változtatások, migrációs folyamatok, tüntetések, klubcserék, átigazolások, honosítások stb.). Az edzéselmélet jelenség szinten megfogalmazott értelmezésében a mozgás a sportoló egész testének, vagy testrészeinek hely-, illetve helyzetváltoztatása. 10
Egyértelmőnek tőnik, hogy a sportmozgások mélyebb értelmezése és a létrejöttüket meghatározó tényezık megismerése, valamint azok eredményes oktatása az emberi mozgás integrált szemlélető vizsgálatát igényli (Istvánfi, 2006). A mozgás szerkezeti elemei és szervezıdése Szintén Istvánfi (2006) alapján foglaljuk össze a mozgás szerkezeti elemeit és szervezıdését. Tudvalevı, hogy a mozgás tér-, és idıbeli, valamint dinamikai szerkezeti összetevıi közötti kapcsolat megismerése jelentıs mértékben járulhat hozzá a mozgás szervezıdésének alaposabb megértéséhez. Az eredményes mozgás a pszichomotoros funkciók szervezı és szabályozó folyamatainak következményeként jön létre. E megállapításnak megfelelıen az idegrendszer által szabályozott koordinációs folyamatokban rendezıdnek a cselekvés célja szerint a mozgás tér-, és idıbeli, valamint dinamikai szerkezeti elemei. A mozgás szerkezeti összetevıi közötti kapcsolat egyfelıl állandóságot, stabilitást, másfelıl pedig rugalmas változékonyságot, variabilitást mutat. A mozgásszerkezet tér-, és idıbeli, valamint dinamikai összetevıinek kapcsolatát olyan relatív stabilitás jellemzi, amely lehetıvé teszi, hogy azok a cselekvések változó céljainak és az aktuális körülményeknek megfelelı adaptív viszonystruktúrát alakíthassanak ki. A mozgás szerkezeti elemeinek fıbb jellemzıit a vonatkozó testnevelés- és edzéselméleti megállapításokra (Báthori, 1991; Makszin, 2002; Nagy, 1978; Nádori, 1991) építve ismertetjük. 1. A mozgás térbeli szerkezete: a. a test kiindulási és végsı helyzete a földhöz vagy egy szerhez viszonyítva; b. a testrészek egymáshoz viszonyított helyzete, valamint ennek változásai; c. a mozgás terjedelme, iránya, fajtája: egyenes vonalú, folyamatos, rotációs. 2. A mozgás idıbeli szerkezete a mozgás idıtartama, sebessége, a fontos testpontok gyorsulása, az erre ható erık kapcsolata. 3. A mozgás dinamikai szerkezete a mozgást létrehozó erık az izomerı és külsı erık, valamint ezek kapcsolata. 11
A mozgásszervezıdés sokrétő és bonyolult jellegére utalnak a már említett tudományágak emberi mozgásra vonatkozó azon folyamatai és tényezıi, amelyeknek eredményeként létrejön, illetve megszervezıdik a mozgás. Ezen folyamatok és tényezık közül a mozgásprogramok eredményes végrehajtása, illetve oktatása szempontjából Istvánfi (2006) szerint a következık a legfontosabbak: - a mozgás alkotóelemei: a csont-ízület-ideg-izom kapcsolatok, - a mozgás kiváltói: a belsı és külsı ingerek, erıhatások, - a mozgás energetizálói: a biokémiai folyamatok, - a mozgás létrehozói: az izomkontrakciók összerendezett váltakozása, és - a mozgás szabályozói: az idegrendszeri és pszichikus funkciók. A mozgások szervezıdése és végrehajtási formája sokféle. E sokféleség értelmezése érdekében a következıkben a sportmozgások osztályozására irányítjuk figyelmünket. A mozgások csoportosítása Számos törekvés irányult arra, hogy a sportágak gazdag, változatos mozgásanyagát rendszerbe foglalják és az azonos karakterő mozgásokat azonos osztályba sorolják. Az osztályba sorolások különbözı nézıpontok szerint jöttek létre. Az ismert osztályozási rendszerek közül a szerzık nevével fémjelezve mutatjuk be azokat, amelyek a sportmozgások eszközrendszerét képezı mozgáskészségek sokféleségére utalnak. Farfelj (1948) osztályozásnak vezetı szempontja a sportmozgások megjelenési formája volt. Azokat a sportágakat sorolta egy csoportba, amelyeket belsı szerkezetükbıl fakadóan közel azonos külsı jegyek jellemeznek. Ennek megfelelıen a sportmozgások következı osztályait különböztette meg: A) Ciklikus mozgások: olyan helyváltoztató mozgások, amelyekben a mozgásciklust alkotó részek azonos sorrendben követik egymást és a ciklusok folyamatosan ismétlıdnek (pl. járás, futás, kerékpározás, úszás, kajakozás, gyorskorcsolyázás). A ciklikus sportmozgásokat (pl. kerékpározás, korcsolyázás, úszás) viszonylag könnyen megtanulható és hosszú ideig tárolható mozgásprogramok jellemzik. Ennek ellenére a pontos technikai végrehajtásuk folyamatos gyakorlást igényel, mivel az jelentıs teljesítményt befolyásoló tényezı (pl. úszás, futás, kajakozás). 12
B) Egyszeri aciklikus mozgások: a nem azonos tér és idıbeli, illetve dinamikai szerkezeti elemek logikai egységet alkotva, meghatározott sorrendben követik egymást (pl. az atlétika dobó- és ugrószámai, súlyemelés, mőugrás). Szemben a ciklikus mozgásokkal, a mozgásprogramok lefutását nem követi azok azonnali és folyamatos ismétlıdése. A mozgásprogramok megismétlésére csak egy meghatározott idıintervallum után kerülhet sor. Az egyszeri aciklikus mozgások nagyon pontos technikai végrehajtást igényelnek, ezért a mozgásprogram nem azonos tér- és idıbeli, illetve dinamikai elemeinek összehangolása kitartó és figyelmes gyakorlást tesz szükségessé. C) Összetett aciklikus mozgások: különbözı aciklikus mozgásprogramok összekapcsolása és folyamatos egymás utáni végrehajtása jellemzi (pl. torna, ritmikus gimnasztika, mőkorcsolya). A részprogramok sorrendje vagy a szabályok által meghatározott (kötelezı gyakorlat), vagy a versenyzı, edzı, koreográfus által összeállított (szabadon választott gyakorlat) lehet. Az összetett aciklikus sportágak értékelése pontozással történik. A részelemek különbözı pontértéket képviselnek, ami a teljes program összeállításának egy jelentıs szempontja. Az összetett aciklikus sportágak versenyprogramjának összeállítása során a részelemek felcserélhetıek és új részelemek építhetık a versenyprogramba. A teljesítményt egyrészrıl a gyakorlat anyagerıssége, a részelemek pontértéke, másrészrıl a kivitelezés színvonala határozza meg. D) Nem állandó jellegő mozgások: a sportmozgások ezen kategóriájába Farfelj (1948) a küzdısportokat és a sportjátékokat sorolta. Ezeknek a sportágaknak a mozgásprogramjai az állandóan változó környezetnek megfelelıen (ellenfelek, társak, céltárgy), taktikai jelleggel kerülnek alkalmazásra. Ezért azon túl, hogy ezekben a sportágakban a mozgásprogramok (pl. fektetett dobás, tenyeres ütés, csípıdobás, cselezés) számtalan variációját kell elsajátítatni, hangsúlyozott figyelmet kell fordítani a taktikai jellegő felhasználásukra, a megfelelı pillanatban történı alkalmazásukra. Az állandóan változó környezet ingerei (ellenfelek, társak) folyamatos válaszreakciókra, illetve kezdeményezı akciókra késztetik a versenyzıket. 13
Fitts (1965) a sportmozgások osztályba sorolásakor az alábbi két fı szempontot vette figyelembe: A. A versenyzı helyzete, illetve mozgása az aktuális feladat végrehajtása elıtt. Ennek alapján a szerint tett különbséget, hogy a versenyzı nyugalmi helyzetbıl vagy mozgásból hajtotta-e végre a feladatot. B. A versenyzıkre gyakorolt környezeti tényezık hatása alapján megkülönböztette az önparancsra, illetve a külsı ingerek hatására történı mozgásindítást. A fenti két szempontot figyelembe véve, a következı három nehézségi fokozatú osztályba sorolta a sportmozgásokat: 1. Elsı nehézségi fokozat: a versenyzı és az eszköz, céltárgy egyaránt mozdulatlan, nyugalmi állapotban van a cselekvés megindítása elıtt (pl. torna, mőugrás, súlyemelés, kosárlabda büntetıdobás, golflabda megütése). Mivel az eszköz (pl. labda) nincs mozgásban, nincs olyan külsı inger, ami a versenyzıt cselekvésre késztetné. Ebben az esetben a mozgás önparancsra indul meg. Az ilyen jellegő feladatok esetében a mozgásprogramokra a nagyfokú pontosság és stabilitás jellemzı. 2. Második nehézségi fokozat: azok a sportágak, amelyeknél csak az egyik tényezı, a versenyzı vagy az eszköz, céltárgy van mozgásban. Pl. a bowling esetében a versenyzı mozgásban van, de a céltárgyak, a bábúk mozdulatlanok. Ebben az esetben a viszonylag fix, stabil mozgásprogramot a versenyzı önparancsa indítja el. Az elıbbivel ellentétes helyzet, amikor pl. a sportlövı nyugalmi helyzetbıl mozgó céltárgyra lı. Ebben az esetben a cselekvés megindítása külsı ingerre történik és a mozgásprogramnak viszonylag nagyfokú a variabilitása. 3. Harmadik nehézségi fokozat: legnehezebb fokozat, mivel ebben az esetben a versenyzı és az eszköz, céltárgy egyaránt mozgásban van a cselekvés kritikus pillanata elıtt. Például teniszben a nagy sebességgel érkezı labda eredményes visszaütését a játékos megelızı mozgása teszi lehetıvé. Hasonló a helyzet, amikor egy futó kosárlabda játékos elkapja a mozgásban lévı labdát. Az ilyen helyzetekben a sportolóknak a cselekvési lehetıségekkel kapcsolatos tárolt információkat, valamint a környezetbıl jövı aktuális ingereket, jelzéseket egyaránt fel kell dolgozniuk. Az anticipációs és döntési képesség alapvetı teljesítményt 14
meghatározó tényezı. A saját test helyzetének érzékelése és a környezettel kapcsolatos információk feldolgozása, valamint a megfelelı mozgásprogram kiválasztása és kivitelezése a sikeres teljesítmény meghatározó feltétele. Fitts (1965) a sportmozgások logikailag meghatározott nehézségi fokozataira kidolgozott osztályozási rendszere jelentıs mértékben hasonlít a Poulton (1957) és Knapp (1963) által képviselt, a zárt illetve a nyílt jellegő mozgáskészségek elméletére felépített osztályozási rendszerére. Poulton (1957) és Knapp (1963) osztályozási rendszerüket a zárt és a nyílt jellegő mozgáskészségek elméletére, illetve sportági összehasonlítására építették fel. A zárt és nyílt jellegő mozgáskészségek osztályozási rendszere az aktuális környezeti tényezık cselekvésre gyakorolt hatásának elemzésére épül. A mozgáskészséget a szerint osztályozzuk, hogy azok végrehajtását a környezeti tényezık milyen mértékben befolyásolják. Környezeti tényezıkön különösen az ellenfelek, a társak, és a cselekvést végrehajtó versenyzıvel kapcsolatos céltárgyak, eszközök értendık. Az osztályzás szempontjából a klimatikus tényezık csak rendkívüli esetben vehetık figyelembe. 1. Zárt jellegő mozgáskészségek: Azokban a sportágakban, ahol a mozgáskészségek jellege zárt, a környezeti tényezık helyzete viszonylag konstans (súlyemelés, torna, atlétika ugró- és dobószámok, íjászat, mőugrás). Az ilyen sportágakban a sportolóknak egymástól függetlenül, más és más idıpontban kell teljesíteniük. Ezért az ellenfelek vagy csapattársak teljesítményét nem képesek befolyásolni, a versenykörülmények pedig elıre bejósolhatók. A versenykörülmények közbeni teljesítés, reprodukció az alapvetı meghatározó tényezı. Ennek érdekében a sportolónak a motoros program pontos végrehajtására, illetve a zavaró tényezık kikapcsolására kell törekedni. A zárt jellegő mozgáskészségekkel jellemezhetı sportágak jelentıs részében a teljesítmény mérhetı (súlyemelés, magasugrás, diszkoszvetés), míg egy másik kategóriájában a teljesítményt egy objektív skála mentén, nem mérhetı módon, szubjektíven ítélik meg (torna, mőugrás, mőkorcsolya). Ezekben a sportágakban az elıre programozott mozgások pontos reprodukciója mellett a kivitel színvonala, esztétikuma is jelentıs, teljesítményt meghatározó tényezı. 15
2. A nyílt jellegő mozgáskészségek: Azokban a sportágakban, melyekben a mozgáskészségek jellege nyílt (küzdısportok, sportjátékok) a környezeti tényezık folyamatos mozgásban vannak, helyzetük, sebességük változó. A versenyhelyzetek elıre nem bejósolhatóak, az elıkészítésükre azonban van lehetıség. A sportolók célja olyan versenyhelyzetek kialakítása, melyekben akcióik eredményesek, mert a megoldáshoz tárolt, tanult motoros programokkal rendelkeznek. A megtanulható mozgáskészségek száma nagy és variábilis jellegő. A mozgáskészségek az adott helyzethez adaptálhatók, és a végrehajtás során módosíthatók. Vanek és Cratty (1972) osztályozási rendszerüket annak figyelembevételével építették fel, hogy a különbözı sportágak eredményes őzése elsısorban milyen fizikai és pszichikai tulajdonságok, képességek meglétét igénylik a versenyzıktıl. Ennek alapján a sportágakat a következı osztályokba sorolták: A. Kéz-szem koordinációt igénylı sportágak: ezekben a sportágakban (pl. sportlövészet, íjászat) és más sportágak hasonló feladathelyzeteiben (pl. kosárlabda büntetıdobás) a teljesítményt alapvetıen a finom koordináció, a látásélesség és a stressz-tőrıképesség szintje határozza meg. A teljesítményt jelentıs mértékben befolyásolja a versenyzı aktuális pszichikai állapota. B. Az egész test koordinációját igénylı sportágak: ezekben a sportágakban (pl. torna, RG, mőkorcsolya, mőugrás) a sportág esztétikai igényeinek megfelelıen az egész test mozgását kell koordinálni térben és idıben. Ezért a teljesítmény alapvetı meghatározó tényezıje a mozgás kivitelezésének színvonala, amely az egész test helyzetérıl nyert információk minıségével függ össze. C. Maximális energiamozgósítást igénylı sportágak: ezekben a sportágakban (pl. hosszú távú futás, úszás, evezés) a versenyzıknek magas szintő kitartó és fájdalomtőrı képességgel kell rendelkezniük, mivel az energia mozgósítása viszonylag hosszú idın keresztül valósul meg. Esetenként a sportoló a teljes kimerültség állapotában fejezi be a versenyt. A szerzık ezen az osztályon belül egy alrendszert is létrehoztak, melyet a következıképpen határoztak meg: - Az energiát robbanékonyan mozgósító sportágak; 16
- Sérülés- és életveszélyes sportágak; - Anticipációs képességet igénylı sportágak; Ezzel az osztályozási rendszerrel kapcsolatban Robb (1972) megjegyzi, hogy az nem terjed ki minden sportágra és a sportágak mozgásanyagának oktatását illetıen kevés információt ad. Rókusfalvy Pál (1974) osztályozási rendszerének vezetı elve a versenyzı és a sportági környezet viszonya. Ennek alapján az alábbi sportági csoportokat különbözteti meg: A. Csapatjátékok (kosárlabda, röplabda, vízilabda stb.) B. Páros játékok (tenisz, asztalitenisz stb.) C. Küzdısportok (birkózás, vívás, judo stb.) D. Ember-eszköz rendszerő idı- és térleküzdı sportágak (pl. autóversenyzés, kerékpár, lovaglás, kajak-kenu stb.) E. Egyéni immanens sportágak (pl. torna, mőugrás, RG stb.) F. Instrumentális célleküzdı sportágak (pl. sportlövészet, íjászat stb.) G. Instrumentális súlyleküzdı sportágak (pl. súlyemelés) H. Összetett sportágak (pl. öttusa) I. Vegyes típusú sportágak (pl. vízisí, lovaspóló) Rigler Endre (1996) a sportágakat a következı szempontok szerint osztályozta: A. A végrehajtás helye és közege, B. A sportmozgások végrehajtásának célja, C. A végrehajtás módja, D. A végrehajtás tárgyi feltételei, E. A végrehajtásban résztvevık száma, F. A végrehajtás vezérlése, szabályozása. Egy másik megközelítésben Rigler (2000) a teljesítmény szempontjából alapvetıen meghatározó tulajdonságok, jellemzık szerint megkülönböztet: A. Képesség dominanciájú sportágakat (pl. atlétika, evezés, súlyemelés) B. Technika dominanciájú sportágakat (pl. torna, mőkorcsolya, lövészet) C. Taktika dominanciájú sportágakat (pl. sportjátékok, küzdısportok). 17
Ebbıl a felsorolásból is kitőnik, hogy az általunk vizsgált azaz a koreografált, vagy gimnasztika jellegő mozgások minden csoportosítási szempont alapján rendkívül bonyolult összetevıkkel rendelkeznek. Ez természetesen kihatással van az elsajátítás eredményességére is, mely magyarázat lehet ezen mozgásformákkal szembeni idegenkedésre. Ugyanakkor szintén szükségesnek tőnik feltárni a mozgástanulás során fellépı tényezıket, melyek tanulmányozása reméljük elvezet bennünket a hatékonyabb munkához. 2.2 Koreográfia Értelmezésünk szerint a gimnasztika a koreografált mozgások körébe tartozik, ezért a szakirodalom ismertetése során a koreográfia sportterminológiai megközelítésére teszünk kísérletet. Elıször a lexikonok és szótárak segítségével próbáltuk áttekinteni a fogalomkört. Összesen 11 lexikon és értelmezı kéziszótár, valamint enciklopédia segítségével próbáltuk elsı körben a kifejezést körülhatárolni. Megpróbálván a legtömörebb meghatározásoktól a részletes kifejtésekig haladni, a következıket találtuk. Az Egyetemes Lexikon (1996) meghatározása szerint a koreográfia görög eredető szó, jelentése táncmő tervezése, színpadra állítása. A Kislexikon (1968) A-Z kötete sem fogalmaz sokkal bıvebben, koreográfiának nevezi a táncmővek megkomponálását, mozdulataik és mozzanataik megtervezését és írásba (jelekbe) foglalását. Ennek készítıje a koreográfus. Érdekesség, hogy elıször történik említés a tevékenységrıl, mint foglalkozásról. A Magyar Értelmezı Kéziszótár (1989) ettıl már részletesebben fogalmaz és az alkotó mővészt is szintén megemlíti. Ennek alapján koreográfia a 1.) Színpadi táncok tervezésével foglalkozó mővészeti ág és 2.) Táncírás, valamely táncnak ezzel leírt, megtervezett formája. Koreográfus pedig a koreográfiá(ka)t tervezı mővész. Figyelmesen olvasva a meghatározást észrevehetjük, hogy a koreográfia második jelentésének a táncírás mővészetét adták meg, ami a késıbbiek során a fogalom sport és mozgáskultúrális meghatározásánál jelentıs hatással lesz. A Magyar Larousse Enciklopédikus Szótár (1992) II. kötete szintén utal arra, hogy a fogalom, mint tevékenységi forma is létezik, és ezt szakemberek végzik, illetve sajátos jelrendszerrel bír. A tánchoz és színházhoz tartozónak tekinti a koreográfia 18