2012. évi határozatok



Hasonló dokumentumok
2007. évi határozatok

2011. évi határozatok

2009. évi határozatok

Képviselő-testületének november 27-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Az előterjesztést készítette: Fehér László aljegyző

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete február 20-án órakor megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J e g y z ő k ö n y v. Készült Kistolmács Község Képviselő-testületének március 1-jén órakor tartott rendes nyilvános üléséről.

Szám Dátum Határozat szövege 1/2015 I.13. Pogány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a DRV Zrt. által a Kozármisleny Kossuth u.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének február 19-ei nyílt ülésén született döntések, valamint a szavazás nyilvános adatai:

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének július 22-én órakor megtartott rendkívüli nyilvános testületi üléséről

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8. számú jegyzőkönyve október 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

2011. évi 14. szám szeptember 15. TARTALOMJEGYZÉK

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének január 28-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./C kötet

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 3-án megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/146/2014. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 14-i nyilvános ülésére

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 1. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2016. JANUÁR 25.) Határozat: 1/ /2016. Kt. hat.

K i v o n a t. 2.) Elvi hozzájárulás kérés a Belterületi bel- és csapadékvíz-védelmi fejlesztések című pályázat benyújtásához

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Javaslat alpolgármester választására, illetménye és költségtérítése

K I V O N A T. 294/2012. (VII.27.) Tata Kt. határozata A TÁMOP /2 innovatív iskolák fejlesztése pályázat benyújtásáról

DOMBÓVÁRI KÖZLÖNY május 2. VIII. évfolyam 7. szám TARTALOM. Határozatok...2. oldal. Rendeletek oldal

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: szeptember 2-án 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete május 3-án megtartott üléséről.

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 6-án megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y z ő k ö n y v

K I V O N A T. A Képviselő-testület szeptember 28-án órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. 1.Magántulajdonban álló ingatlan vétele Előadó: Oláh Krisztián polgármester

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének december 10-én tartott soros, nyilvános üléséről

9/2011. (VII.21.) rendelete az önkormányzat és intézményei évi költségvetéséről szóló 3/2011. (II.14.) rendelet módosítása

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-án órakor megtartott nyílt ülésén

Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/ farad.onkormanyzat@m-kabel.hu

az Önkormányzat Képviselő-testülete határozatainak végrehajtásáról, illetve a még végre nem hajtott határozatok helyzetéről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: október 24-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi üléséről

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése május 2-án tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

J e g y z ő k ö n y v

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/ , fax: 85/

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 6. napján tartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

358/2015. (VIII. 27.)Kt. határozat Izrael Államba partnerkapcsolat kiépítése céljából delegáció utazásáról

Budapest, 20 ll. szeptember 12. J:lA-_JL

/ sz. példány

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

A Képviselő-testület korábbi években hozott későbbi éveket is érintő pénzügyi kihatású határozatai

E l ő t e r j e s z t é s

2016. ÉVI HATÁROZATOK. Szavazás: a Képviselő-testület 11 igen egyhangú - szavazattal az alábbi határozatot hozta: 1/2016. (I. 21.

E l ő t e r j e s z t é s. a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete november hó 30.-án tartandó ülésére

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FÜZESGYARMATI POLGÁRMESTERI HIVATAL 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) , , Fax:

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 15. számú jegyzőkönyve (2013. JÚNIUS 20.) Határozatok: 100/ /2013. Kt. hat.

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 25-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: április 25-én, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soros, nyilvános ülésén.

J e g y z ő k ö n y v

ELŐTERJESZTÉS a Sárvár, Batthyány u. 23. fsz. 3. szám alatti önkormányzati tulajdonú ingatlan (128/A/3 hrsz.) vásárlásával kapcsolatos ajánlatról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület november 30-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

K I V O N A T. 228/2015. számú Képviselő-testületi határozat:

J e g y z ő k ö n y v

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 15-én megtartott rendkívüli nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Kivonat Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 29-i rendes ülésének jegyzőkönyvéből: 91/2012. (III. 29.) Kt.

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 26.-án megtartott nyílt ülésének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 5-én 13:00 órakor tartott soron kívüli ülésén

4. SZÁM ÁPRILIS HÓ TARTALOMJEGYZÉK

"11/1991. (X.10.) sz. önkormányzati rendelet a közgyűlés egyes hatáskörei gyakorlásának átruházásáról

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 16 - án tartott nyílt üléséről

CELLDÖMÖLKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE március hó 29-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról a Képviselő-testület december 15-i ülésére

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 6-ai testületi üléséről készült jegyzőkönyv

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének november 29-i rendes ülésére

2008. január 24-ei Kt. ülés határozatai

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete január 29-én, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a határozattal kapcsolatos intézkedések megtételére.

JEGYZŐKÖNYV. Városi Polgármesteri Hivatal 5520 Szeghalom, Szabadság tér 4-8. Tel.: 66/ , Fax: 66/ Iktatószám: /2013.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE április 18-án tartott ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A

207/2015. (VI. 25.) számú Képviselő-testületi Határozat

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014.december 18-án tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

Beszámoló a lejárt határidejű határozatokról a Képviselő-testület június 30-i ülésére

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Készült: július 6-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

205/2010. (VI. 16.) 26 IGEN 0 NEM 0 TARTÓZKODÁSSAL

JEGYZŐKÖNYV. Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága február 19-i ülésén elhangzottakról

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület március 11. napján 9.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén.

Készült: Bajót Község Önkormányzatának Képviselő-testületének május 13- án megtartott rendkívüli ülésén.

/2012.(IV.27.) /2012.(IV.26.)

Átírás:

2012. évi határozatok 1/2012. (I.20.) Kt. határozata sürgősségi indítvány napirendre vételéről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. január 12-ei ülésén 4. napirendi pontként tárgyalja az Önkormányzati Tűzoltóság támogatásáról szóló előszerződés jóváhagyása című sürgősségi indítványt. 2/2012. (I.20.) Kt. határozata a napirendekről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. január 12-ei ülésén az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: 1. Pályázat benyújtása a KDOP-3.1.1/B-11 jelű, Értékmegőrző és funkcióbővítő városrehabilitáció a 10 000 fő feletti és 20 000 fő alatti városokban című pályázati felhívásra 2. A volt Sportuszoda súlyemelő teremmé történő átalakítása 3. Anyagi fedezet biztosítása kifli beszerzéséhez az iskolatej program kiegészítéseként 4. Önkormányzati Tűzoltóság támogatásáról szóló előszerződés jóváhagyása Felelős: Takács Károly polgármester 3/2012. (I.20.) Kt. határozata ügyrendi javaslatról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja azon ügyrendi javaslatot, hogy az előterjesztés határozati javaslatának pontjairól külön-külön szavaz. 4/2012. (I.20.) Kt. határozata a KDOP-3.1.1/B-11 jelű, Értékmegőrző és funkcióbővítő városrehabilitáció a 10 000 fő feletti és 20 000 fő alatti városokban című pályázati felhívásra pályázat benyújtásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatallal kötendő együttműködési megállapodást az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal elfogadja, és felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. 2. Pályázatot nyújt be Új Szolgáltató Városközpont kialakítása Oroszlány-Óváros területén I. ütem címmel, 235.357.409,- Ft összköltséggel a 200.000.000,- Ft összegű támogatás elnyerése érdekében, 35.357.409,- Ft saját erő biztosítása mellett a KDOP-3.1.1/B-11 jelű, Értékmegőrző és funkcióbővítő városrehabilitáció a 10 000 fő feletti és 20 000 fő alatti városokban című pályázati felhívásra. 3. A Léna-Duó Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társasággal kötendő együttműködési megállapodást az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal elfogadja, és felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására.

4. A Pal-Mer Family Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társasággal kötendő együttműködési megállapodást az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti tartalommal elfogadja, és felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: a határozat végrehajtására: 2012. január 16. Felelős: a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 5/2012. (I.20.) Kt. határozata a volt Sportuszoda súlyemelő teremmé történő átalakításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért a volt Sportuszoda uszodai funkciója megszüntetésével. 2. Egyetért a volt Sportuszoda súlyemelő teremmé történő átalakítására vonatkozó építészeti műszaki terv készítésével. 3. Megbízza az ORTERV Bt.-t az építészeti műszaki terv elkészítésével 160.000 Ft+áfa összegben. 4. Felhatalmazza a polgármestert az építészeti műszaki terv elkészítésére vonatkozó szerződés előkészítésére és aláírására. 5. Biztosítja a 2012. évi költségvetésében az építészeti műszaki terv elkészítésének 3. pontban meghatározott forrását. 6. Utasítja a polgármestert, hogy az elkészült építészeti műszaki tervek alapján készítsen önálló előterjesztést a Képviselő-testület 2012. évi márciusi ülésére. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. január 20. a határozat végrehajtására: azonnal a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 6/2012. (I.20.) Kt. határozata anyagi fedezet biztosításáról kifli beszerzéséhez az iskolatej program kiegészítéseként Oroszlány Város Önkormányzatának Képvelő-testülete a 2012. évi költségvetésében bruttó 8.478 E Ft összegű anyagi fedezetet biztosít - amelyből a kifli beszerzése 1.810.243 Ft az iskolatej program kiegészítéseként - a 2012. január 16. és 2012. június 15. közötti időszakban Oroszlány Város Önkormányzatának fenntartásában működő általános iskolák I-VIII. évfolyamára beiratkozott, illetve ennek megfelelő korosztályú tanulói számára. 7/2012. (I.20.) Kt. határozata Önkormányzati Tűzoltóság Oroszlány támogatásáról szóló előszerződés jóváhagyásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Támogatja, hogy az Önkormányzati Tűzoltóság Oroszlány 2012. január 1-jétől a tárgyévi költségvetés terhére támogatási előszerződés alapján, január 1-jétől a 2012. évi költségvetés, és a 2011. évi támogatás elszámolásának elfogadásáig terjedő időszakban havonta, az előző évi támogatási összeg 1/12 részét kapja meg támogatásként, mely összeget a tárgyévi támogatási megállapodásba be kell számítani. 2. Felhatalmazza a polgármestert az előterjesztés mellékletét képező előszerződés aláírására. 2

Felelős: Határidő: a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester a határozat végrehajtására: azonnal 8/2012. (II.8.) Kt. határozata a 12. napirendi pont zárt ülésen történő tárgyalásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Víziközmű üzemeltetésére szolgáló részvénytársaság alapítása című napirendi pontot zárt ülésen tárgyalja. Felelős: Takács Károly polgármester 9/2012. (II.8.) Kt. határozata a napirendekről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. január 31-ei ülésén az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: Nyílt ülés: 1. Tájékoztató a két ülés közötti fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről, jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 2. A nem önkormányzati vagy nem állami tulajdonú bérleményekben lakó bérlők részére nyújtható lakbértámogatás helyi szabályairól szóló 30/2009. (XII.10.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata 3. Pályázat benyújtása a KDOP-4.2.1/B-11 Önkormányzati tulajdonú belterületi utak fejlesztése című pályázati kiírásra 4. Az önkormányzat saját bevételének, valamint adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegének megállapítása 5. Településüzemeltetési és energetikai feladatok áttekintése 6. Önkormányzati vagyonhasznosítással kapcsolatos döntések 7. Köztemető fenntartási és üzemeltetési feladatainak ellátása kegyeleti közszolgáltatási szerződés keretében tárgyú közbeszerzési eljárás lefolytatása 8. Tájékoztató az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításából adódó önkormányzati feladatokról 9. Közoktatási megállapodás megkötése Pusztavám Község Önkormányzatával 10. A volt Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójának beszámolója az intézmény 2011. évi tevékenységéről 11. Kérdés, interpelláció Zárt ülés: 12. Víziközmű üzemeltetésére szolgáló részvénytársaság alapítása Felelős: Takács Károly polgármester 10/2012. (II.8.) Kt. határozata ügyrendi javaslatról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elutasítja azon ügyrendi javaslatot, hogy az előterjesztés határozati javaslatának 1. pontjáról külön szavaz. Felelős: Takács Károly polgármester 3

11/2012. (II.8.) Kt. határozata a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló tájékoztatóról, a hozott döntésekről, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Elfogadja a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló tájékoztatót és a jelentést a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. 2. Az előterjesztés 1. számú melléklete szerint elfogadja: a) Oroszlány Város Önkormányzatának Szociális Szolgálata 2840 Oroszlány, Fürst S. u. 20. - Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását, b) az Önkormányzati Szociális Szolgálat Családok Átmeneti Otthona 2840 Oroszlány, Fürst S. u. 20. szakmai programjának módosítását, c) az Önkormányzati Szociális Szolgálat Bölcsődei intézményegysége - 2840 Oroszlány, Óvoda köz 1-2. szám alatti telephely - szakmai programjának módosítását, d) az Önkormányzati Szociális Szolgálat családsegítés - 2840 Oroszlány, Fürst S. u. 20. - szakmai programjának módosítását, e) az Önkormányzati Szociális Szolgálat Gondozási egység 2840 Oroszlány, Hunyadi J. u. 7. szakmai programjának módosítását, f) az Önkormányzati Szociális Szolgálat Hajléktalan ellátó egység: 2840 Oroszlány, Mátyás kir. u. 7. szám alatti telephely - Nappali melegedő - Éjjeli menedékhely - Népkonyha szakmai programját. 3. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a Dr. Varju Jánossal 2016. május 31. napjáig tartó meghatározott időre kötött munkaszerződést az alábbiak szerint módosítsa az eredeti munkaszerződés egyéb pontjainak változatlanul hagyása mellett: a) költségátalány: 110.000 Ft/hó b) cafetéria juttatás: bruttó 40.000 Ft/hó 4.a) A polgármesteri hivatal köztisztviselői 2012. évre vonatkozó teljesítménykövetelményeinek meghatározásához a kiemelt célokat az előterjesztés 2. számú melléklete szerint állapítja meg. 4.b) Utasítja a polgármestert, hogy a jegyző és az aljegyző 2012. évi teljesítménykövetelményeit a kiemelt célok alapján állapítsa meg, és a teljesítmény értékeléséről a 2012. december havi testületi ülésen a Képviselő-testületnek adjon tájékoztatást. 5. 2012. évi munkatervét módosítja, amelynek értelmében a 2012. február 14-ei Képviselő-testületi ülését február 13-án tartja. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. február 8. a határozat végrehajtására: a 4.b) pont esetében a teljesítménykövetelmények megállapítására: 2012. március 31., a teljesítmények értékelésére a 2012. december 11-ei képviselőtestületi ülés a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 12/2012. (II.8.) Kt. határozata önkormányzati lakbértámogatás fedezetéről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utasítja a polgármestert, hogy a 2012. évi költségvetésben a lakbértámogatás előirányzatát mindösszesen 9 millió Ft-tal tervezze, 5 millió Ft-ot az önkormányzati tulajdonú lakások lakbérének támogatására, 4 millió Ft-ot a nem önkormányzati vagy nem állami tulajdonú bérleményekben lakó bérlők lakbértámogatására. 4

Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. február 8. a határozat végrehajtására: a 2012. évi költségvetés elfogadása a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 13/2012. (II.8.) Kt. határozata Pályázat benyújtása a KDOP-4.2.1/B-11 Önkormányzati tulajdonú belterületi utak fejlesztése című pályázati kiírásra Oroszlány Város Önkormányzat Képviselő-testülete: 5. Egyetért azzal, hogy pályázat kerüljön benyújtásra Az Oroszlányi Ipari Park gyűjtőútjainak fejlesztése címmel a KDOP-4.2.1/B-11 Önkormányzati tulajdonú belterületi utak fejlesztése című pályázati felhívásra. 6. Biztosítja a 277.777.777 Ft összköltségű pályázat megvalósításához szükséges 27.777.777 Ft önerőt 250.000.000 Ft támogatás igénylése mellett a 2012. évi költségvetést Céltartalék beruházási felhalmozási kiadásokra sora terhére. 7. Sikeres pályázat esetén vállalja a projekt eredményeinek 5 évig való fenntartását és biztosítja az azzal járó költségeket. Határidő: 1. pont tekintetében: azonnal a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 14/2012. (II.8.) Kt. határozata az önkormányzat saját bevételének, valamint adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegének megállapításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat saját bevételének, valamint adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegét az alábbiak szerint állapítja meg: Adatok ezer Ft-ban Megnevezés 2013. év 2014. év 2015. év Helyi adóból származó bevétel 2.551.273 2.751.273 2.951.273 Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel - - - Bírság-, pótlék- és díjbevétel 10.000 10.000 10.000 Tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jog értékesítése, vagyonhasznosításból 15.000 15.000 15.000 származó bevétel Részvények, részesedések értékesítése - - - Vállalat értékesítéséből, privatizációból - - - származó bevétel Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés - - - Saját bevételek összesen: 2.576.273 2.776.273 2.976.273 Saját bevételek 50%-a 1.288.137 1.388.137 1.488.137 700 milliós fejlesztési hitel 96.400 96.400 94.573 Panel Plussz hitel 1.676 1.676 1.676 Oroszlány 2007 kötvény 204.724 204.724 204.724 Fizetési kötelezettség összesen: 302.800 302.800 300.973 5

Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. február 8. 15/2012. (II.8.) Kt. határozata városi energetikai feladatok elvégzésére kötött megállapodás megszüntetéséről, településüzemeltetési feladatok ellátásáról szóló megbízási szerződés módosításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért a 2009. május 4-én az Oroszlányi Szolgáltató Zrt.-vel kötött, a városi energetikai feladatok ellátásáról szóló megállapodás közös megegyezéssel történő megszüntetésével, valamint a 2008. március 31-én az Oroszlányi Szolgáltató Zrt.-vel kötött, a településüzemeltetési feladatok ellátásáról szóló megbízási szerződés módosításával. 2. Jóváhagyja az aktualizált, a településüzemeltetési feladatok ellátásáról szóló, az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti megbízási szerződést, felhatalmazza a polgármestert az aláírására. 3. Egyetért a 2012. évi költségvetés Településüzemeltetési feladatok ellátása költségvetési soron havi 795.000 Ft + ÁFA előirányzat biztosításával. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. január 31. a határozat végrehajtására: azonnal a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 16/2012. (II.8.) Kt. határozata önkormányzati vagyonhasznosítással kapcsolatos döntésekről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért az Oroszlány, 878/13 hrsz-ú, kivett közterület megnevezésű, 8 ha 8028 m 2 nagyságú forgalomképtelen törzsvagyont képező területből mintegy 126 m 2 nagyságú terület kialakítása érdekében történő telekmegosztással, a garázsépületek alatt kialakuló földterületek értékesítésre történő kijelölése érdekében. 2.a) Egyetért az Oroszlány, 875 hrsz-ú volt Sajó varroda nettó 29.550.000 Ft vételáron történő értékesítésével. 2.b) Jóváhagyja az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti adás-vételi előszerződést, valamint az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti nyilatkozatot, felhatalmazza a polgármestert az aláírásra. Határidő: a határozat végrehajtására: azonnal Felelős: a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 17/2012. (II.8.) Kt. határozata köztemető fenntartási és üzemeltetési feladatainak ellátása kegyeleti közszolgáltatási szerződés keretében tárgyú közbeszerzési eljárás lefolytatásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a köztemető fenntartási és üzemeltetési feladatainak ellátása kegyeleti közszolgáltatási szerződés keretében tárgyú közbeszerzési eljárást a 2012. évi közbeszerzési tervébe felveszi, és felhatalmazza a polgármestert a közbeszerzési eljárás előkészítésére. A kegyeleti közszolgáltatási szerződés időtartama: 2012. április 1-jétől kezdődő 6 év határozott idő. 6

Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. február 8. 18/2012. (II.8.) Kt. határozata az ebösszeírás és az ebek transzponderrel történő megjelölése költségeinek biztosításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Utasítja a polgármestert, hogy a 2012. évi költségvetésben az ebösszeírás elvégzésének költségeire 1 millió forintot + járulékait, azaz 1.270.000,- Ft-ot különítsen el. 2. Utasítja a polgármestert, hogy a 2012. évi költségvetésben az oroszlányi tartási helyű ebek transzponderrel történő megjelölésének költségeire 7 millió Ft-ot különítsen el. 3. Utasítja a jegyzőt, hogy vizsgálja meg az ebrendészeti hozzájárulás 2013. január 1-től történő bevezetésének lehetőségét, a transzponderrel meg nem jelölt ebekre vonatkozóan. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. február 8. a határozat végrehajtására: a 2012. évi költségvetés elfogadása a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 19/2012. (II.8.) Kt. határozata Pusztavám Község Önkormányzatával közoktatási megállapodás megkötéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja Oroszlány Város Önkormányzata és Pusztavám Község Önkormányzata közötti közoktatási megállapodást és felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: Felelős: a határozat végrehajtására: azonnal a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 20/2012. (II.8.) Kt. határozata a volt Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójának az intézmény 2011. évi tevékenységéről készült beszámolójáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Elfogadja a volt Művelődési Központ és Könyvtár intézményvezetőjének beszámolóját az intézményben végzett 2011. évi tevékenységről. 2. Köszönetét és elismerését fejezi ki az intézményben végzett munkáért Mészáros Évának az intézmény volt vezetőjének és valamennyi munkatársának. 3. Utasítja a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ igazgatóját, hogy minden évben készítsen beszámolót a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ éves munkájáról. 4. Utasítja a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár igazgatóját, hogy minden évben készítsen beszámolót a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár éves munkájáról. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. február 8. a határozat végrehajtására: a 3-4. pont esetében: minden év január 15. a határozat végrehajtásáért: a 3. pont esetében: a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ igazgatója 7

a 4. pont esetében: a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár igazgatója 21/2012. (II.8.) Kt. határozata víziközmű üzemeltetésére szolgáló részvénytársaság alapításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Alapítóként létre kívánja hozni az Első Magyar Termál Energetikai és Víziközmű Üzemeltető Zártkörűen Működő Részvénytársaságot a következő feltételekkel: - A társaság formája: zártkörűen működő részvénytársaság - Alaptőkéje: 5 millió Ft - Oroszlány Város Önkormányzatának részesedése 1 millió Ft, melynek 25 %-át, azaz 250 ezer Ft-ot alapításkor fizet meg, a fennmaradó alaptőke részt pedig egy éven belül. 2. Egyetért az előterjesztés mellékletében szereplő tartalommal az Első Magyar Termál Energetikai és Víziközmű Üzemeltető Zártkörűen Működő Részvénytársaság alapszabályának tervezetével. A végleges Alapszabályt az alapításban érintett önkormányzatokkal történő teljes körű egyeztetést követően fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. február 8. 22/2012. (II.21.) Kt. határozata sürgősségi indítvány napirendre vételéről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. február 13-ai ülésén 2. napirendi pontként tárgyalja az A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 3/2010. (III.11.) önkormányzati rendelet módosítása című sürgősségi indítványt. Felelős: Takács Károly polgármester 23/2012. (II.21.) Kt. határozata a napirendekről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. február 13-ai ülésén az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: 1. Oroszlány Város Önkormányzatának 2012. évi költségvetése 2. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 3/2010. (III.11.) önkormányzati rendelet módosítása 3. Idősek Átmeneti Otthona és a Családok Átmeneti Otthona korszerűsítése a TIOP 3.4.2-11/1 kódjelű pályázat keretében 4. Pályázat benyújtása a TIOP-1.2.3-11/1 Tudásdepó-Expressz - A könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése című pályázati kiírásra 5. Pályázat benyújtása az Aktív polgárokat Európának Testvérvárosok polgárainak találkozói című pályázati kiírásra az EURÓPA A POLGÁROKÉRT PROGRAM keretében Felelős: Takács Károly polgármester 8

24/2012. (II.21.) Kt. határozata módosító javaslatról Oroszlány Város Önkormányzatának Képvelő-testülete nem fogadta el azon módosító javaslatot, hogy Oroszlány Város Önkormányzatának 2012. évi költségvetésében: - 2 M Ft-tal csökkentse a közlekedési, szállítási költségeket, - a tervbe vett személygépkocsi vásárlást hagyja ki, és ezzel egyidejűleg, a 10 M Ft-os összeggel emelje meg a közcélú, és közhasznú munkára fordítható összeget. Felelős: Takács Károly polgármester 25/2012. (II.21.) Kt. határozata az önkormányzat 2012. évi közbeszerzési tervéről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2012. évi közbeszerzési tervét az előterjesztés 1. melléklete alapján fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. február 21. 26/2012. (II.21.) Kt. határozata a Családok Átmeneti Otthona, illetve az Idősek Átmeneti Otthona korszerűsítése tárgyú pályázatok előkészítéséről szóló tájékoztató elfogadásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Családok Átmeneti Otthona, illetve az Idősek Átmeneti Otthona korszerűsítése tárgyú pályázatok előkészítéséről szóló tájékoztatót. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. február 21. 27/2012. (II.21.) Kt. határozata a TIOP-1.2.3-11/1 Tudásdepó-Expressz - A könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése című pályázat benyújtásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért azzal, hogy a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó, a József Attila Általános Iskola, a Ságvári Endre Általános Iskola pályázatot nyújtson be a TIOP-1.2.3-11/1 Tudásdepó-Expressz - A könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése című pályázati kiírásra. 2. Sikeres pályázat esetén vállalja a pályázat eredményének 5 évig való fenntartását és üzemeltetését. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. február 21. 9

28/2012. (II.21.) Kt. határozata pályázat benyújtásáról az Aktív polgárokat Európának Testvérvárosok polgárainak találkozói című pályázati kiírásra az EURÓPA A POLGÁROKÉRT PROGRAM keretében Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot nyújt be az Európa a polgárokért program (2007 2013) keretében 1. számú alprogramként meghirdetésre került az Aktív európai polgárság (testvérvárosok polgárainak találkozói) pályázati kiírásra, 11.000 Euró összegű támogatás elnyerése érdekében. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. február 21. 29/2012. (III.7.) Kt. határozata napirendi pontok zárt ülésen történő tárgyalásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. február 28-ai ülésén a Tájékoztatás az oroszlányi postahivatal kialakításának költségeiről az Új Szolgáltató Városközpont projekt keretében. Elvi hozzájárulás ingatlancseréhez, illetve beszámításhoz és a Döntés a Bányászati Múzeum fejlesztése című, KDOP-2.1.1/B-11 kódjelű pályázat tervezési munkálatai tárgyú közbeszerzési eljárás megindításáról című napirendi pontokat zárt ülésen tárgyalja. 30/2012. (III.7.) Kt. határozata a napirendekről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. február 28-ai ülésén az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: Nyílt ülés 1. Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről, jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 2. A 2011. évi költségvetés 3/2011. (III.3.) önkormányzati rendelet módosítása 3. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelete megalkotása 4. Az önkormányzati hatósági hatáskörök átruházásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotása 5. A szennyvízkezelési díj megállapításáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezése 6. A távhőszolgáltatásról szóló rendelet megalkotása 7. A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló rendelet módosítása 8. Az önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 3/2003. (III.5.) önkormányzati rendelet módosítása 9. Oroszlány Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzatának aktualizálása 10. Pályázati önerő biztosítása a KDOP-4.1.1/E-11 Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek rekonstrukciója című kiírásra 11. Pályázat benyújtása a TIOP 1.2.3/11/1 Tudásdepó Expressz - A könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúrafejlesztése című felhívásra Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája részvételével 12. Közoktatási intézmények, egészségügyi feladatokat ellátó társaság, sportlétesítmények és közterületek elnevezése 13. Beszámoló az önkormányzati bérlakások üzemeltetésével kapcsolatos 2011. évi feladatok teljesítéséről 14. Az oroszlányi 1512 hrsz.-ú temető területének rendezése 10

15. Oroszlány Város Önkormányzata Sportkoncepciójának felülvizsgálata 16. Oroszlány Város Önkormányzatának 2012. évi ünnepi programterve 17. Kérdés, interpelláció Zárt ülés: 18. Tájékoztatás az oroszlányi postahivatal kialakításának költségeiről az Új Szolgáltató Városközpont projekt keretében. Elvi hozzájárulás ingatlancseréhez, illetve beszámításhoz 19. Döntés a Bányászati Múzeum fejlesztése című, KDOP-2.1.1/B-11 kódjelű pályázat tervezési munkálatai tárgyú közbeszerzési eljárás megindításáról Felelős: Takács Károly polgármester 31/2012. (III.7.) Kt. határozata a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló tájékoztatóról, a hozott döntésekről, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 20. Elfogadja a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló tájékoztatót és a jelentést a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. 2.a) A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ érdekeltségnövelő pályázatára 1,5 M Ft-ot biztosít a költségvetés általános tartaléka terhére. 2.b) Utasítja a polgármestert, hogy a soron következő költségvetés módosításakor gondoskodjon az 1,5 M Ft-nak az általános tartalék költségvetési előirányzatáról a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ költségvetésébe történő átcsoportosításáról. 3. A közművelődési koncepció felülvizsgálata című előterjesztést a 2012. április 24-ei Képviselő-testületi ülésén tárgyalja meg. 4.a) Elfogadja az Oroszlányi Többcélú Kistérségi Társulás részére fizetendő társulási tagdíj 2012. március 1-jétől 227 Ft/lakos/fő összegre történő emelését. 4.b) A tagdíjemelés fedezetére 442.372,- Ft összegű pótlólagos forrást az önkormányzat 2012. évi költségvetésében az általános tartaléka terhére biztosítja. 5.a) A 2012. évi költségvetés Hómunka sorát bruttó 3.650 E Ft-tal megnöveli az Általános tartalék sor terhére. 5.b) Utasítja a polgármestert, hogy a 2012. évi költségvetés soron következő módosításakor gondoskodjon az a) pont vonatkozásában Hómunka sor módosításának átvezetésről. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. március 7. 32/2012. (III.7.) Kt. határozata a szennyvízkezelési díj megállapításáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről szóló előterjesztésről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadja el a szennyvízkezelési díj megállapításáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről szóló előterjesztést. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. március 7. 11

33/2012. (III.7.) Kt. határozata települési hulladékgyűjtés tárgyában Oroszlány Város Önkormányzata és a Remondis Zrt. között megkötött szolgáltatási szerződések módosításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Az előterjesztés 2. melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja Oroszlány Város Önkormányzata és a Remondis Oroszlány Környezetvédelmi és Szolgáltató Zrt. között települési hulladék oroszlányi garázsoknál elhelyezett hulladékgyűjtő edényzetekből történő gyűjtése tárgyában hatályos szerződés módosítását. Felhatalmazza a polgármestert a szerződés módosítás aláírására. 2. Az előterjesztés 3. melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja Oroszlány Város Önkormányzata és a Remondis Oroszlány Környezetvédelmi és Szolgáltató Zrt. között települési hulladék oroszlányi külterületi ingatlanoknál elhelyezett hulladékgyűjtő edényzetekből történő gyűjtése tárgyában hatályos szerződés módosítását. Felhatalmazza a polgármestert a szerződés módosítás aláírására. Felelős: a végrehajtásért: Takács Károly polgármester Határidő: a végrehajtásra: 2012. március 1. 34/2012. (III.7.) Kt. határozata Oroszlány Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzatának aktualizálásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. A 67/2011. (IV.26.) Kt. sz. határozatát hatályon kívül helyezi. 2. Oroszlány Város Önkormányzata és intézményei közbeszerzéseiről és közbeszerzési értékhatár alatti beszerzéseiről szóló Közbeszerzési Szabályzatot az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. március 7. 35/2012. (III.7.) Kt. határozata önerő biztosításáról a KDOP-4.1.1/E-11 Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek rekonstrukciója című pályázati kiírásra benyújtott Az oroszlányi Erdész utca csapadékvíz elvezetésének megvalósítása a további csapadékvíz károk megelőzése érdekében című pályázathoz Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért azzal, hogy a KDOP-4.1.1/E-11 kódszámú Helyi- és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek rekonstrukciója című kiírásra Az oroszlányi Erdész utca csapadékvíz elvezetésének megvalósítása a további csapadékvíz károk megelőzése érdekében címmel benyújtott 64.309.814 Ft összköltségű pályázathoz 57.878.832 Ft támogatás igénylése mellett 6.430.982 Ft pályázati önerő vállalását biztosítja. Az önerőt a 2012. évi költségvetés céltartalék beruházási és felhalmozási kiadásokra előirányzata terhére biztosítja. 2. A projekt megvalósítási helyszínei a 1044 Hrsz, 1067/1 Hrsz, 1142 Hrsz, 1157/1 Hrsz, 1164 Hrsz, 1326/6 Hrsz-ú ingatlanok, melyek az oroszlányi Erdész utcában és Alkotmány utcában találhatóak. 3. Sikeres pályázat esetén vállalja a pályázat eredményének 5 évig való fenntartását, karbantartását, üzemeltetését. 12

Határidő: a határozat kihirdetésére: 1. pont tekintetében azonnal 36/2012. (III.7.) Kt. határozata pályázat benyújtásáról a TIOP 1.2.3/11/1 Tudásdepó Expressz - A könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúrafejlesztése című felhívásra Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája részvételével Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért azzal, hogy Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája pályázatot nyújtson be a TIOP-1.2.3-11/1 Tudásdepó-Expressz - A könyvtári szolgáltatások összehangolt infrastruktúra fejlesztése című pályázati kiírásra. 2. Sikeres pályázat esetén vállalja a pályázat eredményének 5 évig való fenntartását és üzemeltetését. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. március 7. 37/2012. (III.7.) Kt. határozata módosító javaslatról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadja el Oroszlány Város Uszodája elnevezésre vonatkozó módosító javaslatot. 38/2012. (III.7.) Kt. határozata módosító javaslatról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadja el az Oroszlány Város Sporttelepe elnevezésre vonatkozó módosító javaslatot. 39/2012. (III.7.) Kt. határozata módosító javaslatról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadja el az Oroszlány Városi Szakorvosi-és Ápolási Kft. elnevezésre vonatkozó módosító javaslatot. 40/2012. (III.7.) Kt. határozata ügyrendi javaslatról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja azon ügyrendi javaslatot, hogy a határozati javaslat 1-8. pontjait külön-külön, pontonként, és alpontonként, a 9-13. pontokat egyben szavazzák meg. 13

41/2012. (III.7.) Kt. határozata ügyrendi javaslatról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja azon ügyrendi javaslatot, hogy szavazzanak újra az Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája elnevezés elfogadásáról. 42/2012. (III.7.) Kt. határozata a közoktatási intézmények, egészségügyi feladatokat ellátó társaság, sportlétesítmények és közterületek elnevezéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. A Ságvári Endre Általános Iskolának 2012. szeptember 1-től az alábbi elnevezést adja: Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2. Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolájának 2012. szeptember 1-től az alábbi elnevezést adja: Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola 3. A sportcsarnoknak 2012. április 1-től az alábbi elnevezést adja: Krajnyik Akác András Sportcsarnok Oroszlány 4. Az uszodának 2012. április 1-től az alábbi elnevezést adja: Csobbanó Oroszlány Város Uszodája 5. A sporttelepnek 2012. április 1-től az alábbi elnevezést adja: Chudik Lajos Sportközpont 6. Az Oroszlányi Szakorvosi-és Ápolási Kft-nek 2012. május 1-től az alábbi elnevezést adja: Szent-Györgyi Albert Szakorvosi-és Ápolási Kft. 7. Az 533 hrsz.-ú területnek 2012. szeptember 1-től az alábbi elnevezést adja: Havasi Márton utca 8. A 873/13 hrsz.-ú területből az előterjesztés mellékletét képező térképmásolat szerint lehatárolt területnek 2012. április 1-től az alábbi elnevezést adja: Szent Borbála tér 9. A 878/2 hrsz.-ú Fő tér 1. szám alatti Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár intézmények címe Szent Borbála tér 1. címre változik. 10. A 878/3 hrsz.-ú Fő tér 2. szám alatti Sportcsarnok címe Szent Borbála tér 2. címre változik. 11. A 881/41 hrsz.-ú Fő tér 3. szám alatti Uszoda címe Szent Borbála tér 3. címre változik. 12. Utasítja a polgármestert az átnevezésben érintett közoktatási intézmények alapító okiratának módosítására. 13. Utasítja a polgármestert az átnevezésben érintett közművelődési intézmények alapító okiratának módosítására. a határozat végrehajtására: Határidő: a határozat végrehajtására: a 1-2. pont esetében: 2012. szeptember 1. a határozat végrehajtására: a 3-5. pont esetében: a 2012. április 1. a határozat végrehajtására: a 6. pont esetében: a 2012. május 1. a határozat végrehajtására: a 7. pont esetében: 2012. szeptember 1. a határozat végrehajtására: a 8-11. pont esetében: 2012. április 1. a határozat végrehajtására: a 12. pont esetében: a 2012. május 29-ei Képviselőtestületi ülés a 13. pont esetében: a 2012. március 27-ei Képviselőtestületi ülés a határozat végrehajtásáért: az 12-13. pont esetében Takács Károly polgármester 14

43/2012. (III.7.) Kt. határozata az önkormányzati bérlakások üzemeltetésével kapcsolatos 2011. évi feladatok teljesítéséről szóló beszámolóról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Elfogadja az önkormányzati bérlakások üzemeltetésével kapcsolatosan elkészített 2011. évi beszámolót. 2. Utasítja a polgármestert a 8.259.799 Ft összegű önkormányzati kiegészítés, megállapodás szerinti pénzügyi rendezésére. Határidő: a határozat végrehajtására: 2012. március 31. Felelős: a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 44/2012. (III.7.) Kt. határozata az oroszlányi 1512 hrsz.-ú temető területének rendezéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért az oroszlányi 1512 hrsz.-ú temető területének rendezésével összefüggésben egyezség megkötésével az 1719/33734 tulajdoni hányadra vetítve négyzetméterenként 2.000 Ft-os értéken adás-vétel jogcímén, összesen 3.438.000 Ft összegben, valamint 80.910 Ft perköltség megfizetésével, amelynek forrásául a költségvetés általános tartalékát jelöli meg. 2. Felhatalmazza a polgármestert az egyezség megkötése érdekében szükséges dokumentum előkészítésével és aláírásával. Határidő: a szerződés megkötésére: azonnal Felelős: a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 45/2012. (III.7.) Kt. határozata Oroszlány Város Önkormányzatának Sportkoncepciójáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Oroszlány Város Önkormányzatának 2012-2016. évre szóló Sportkoncepcióját az előterjesztés melléklete szerint elfogadja. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. március 7. 46/2012. (III.7.) Kt. határozata módosító javaslatról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadja el azon módosító javaslatot, hogy felvegye az ünnepi programtervébe 2012. május 9-én az Európa Napot, egyúttal a rendezvényre 100-100 E Ft átcsoportosítását az augusztus 20-ai, és az október 23-ai rendezvényekre elkülönített összegekből. 15

47/2012. (III.7.) Kt. határozata Oroszlány Város Önkormányzatának 2012. évi ünnepi programtervéről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Oroszlány Város Önkormányzata 2012. évi ünnepi programtervét az előterjesztés melléklete szerint jóváhagyja. 2. A Kölcsey Ferenc Művelődési Központot bízza meg az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékünnepe, az államalapítás ünnepe, a Magyar Köztársaság kikiáltása, egyben az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója, a Nemzeti Összetartozás Napja, a Munka ünnepe, a gyermeknap, a pedagógusnap, a Bányász- és Villamos Napok, az elő szilveszter ünnepi rendezvényeinek a megszervezésével. 3. Utasítja a polgármestert, hogy a soron következő költségvetés módosításakor gondoskodjon a költségvetés 2012. évi nemzeti ünnepek programja sorárának 3.810.000 Ft-al, és a kiemelt állami és önkormányzati rendezvények sorának 2.540.000 Ft-al történő csökkentéséről, és a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ részére finanszírozásként történő biztosításáról. 4. Utasítja a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ intézményvezetőjét, hogy az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékünnepe rendezvényt 500.000 Ft, az augusztus 20-ai rendezvényt 1.400.000 Ft, az október 23-ai rendezvényt 1.100.000 Ft, a Nemzeti Összetartozás Napjának rendezvényét 350.000 Ft, a Munka ünnepe rendezvényt 200.000 Ft, a gyermeknapi rendezvényt 1.300.000 Ft, a pedagógusnapi rendezvényt 200.000 Ft, a Bányász- és Villamos Napok rendezvényét 800.000 Ft, az elő szilveszteri rendezvényt 500.000 Ft kiadással szervezze meg. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. március 7. 48/2012. (III.7.) Kt. határozata ingatlancseréhez, illetve bérleti konstrukció estén a jelenlegi postaépület értékének bérleti díjba való beszámításához történő elvi hozzájárulásról Oroszlány Város Önkormányzatának Képvelő-testülete: 1. Az előterjesztéshez mellékelt értékbecslések alapján elvi hozzájárulását adja az Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 56. szám alatti, 218/355 tulajdoni hányadban a Magyar Posta Zrt. tulajdonát képező ingatlan, azaz a jelenlegi postaépület (551 hrsz., telek 653 m 2, az épület nettó alapterülete 237 m 2, tulajdonostárs: Magyar Telekom Nyrt.), illetve az új városháza épületében kialakításra kerülő postahivatali ingatlanrész cseréjéhez a vételár-különbözet Magyar Posta Zrt. általi megfizetése mellett, illetve bérleti konstrukció esetén elvi hozzájárulását adja a jelenlegi postaépület értékének bérleti díjba történő beszámításához. 2. Az 1. pontban hozott döntésével a cserére, illetve beszámításra vonatkozóan kötelezettségvállalást nem tesz, szerződéskötésre a részletes szerződéses feltételek Képviselő-testület általi jóváhagyását követően kerülhet sor. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. március 7. 16

49/2012. (III.7.) Kt. határozata a Bányászati Múzeum fejlesztése című, KDOP-2.1.1/B-11 kódjelű pályázat tervezési munkálatai tárgyú közbeszerzési eljárás megindításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képvelő-testülete: 1. Felhatalmazza Takács Károly polgármestert a tervező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás megindítására a Bányászati Múzeum fejlesztése című, KDOP-2.1.1/B-11 kódjelű pályázat keretében, az előterjesztésben szereplő becsült értékkel. A tervezési munka tárgya: építési engedélyezési tervdokumentáció és költségbecslés készítése, valamint a támogatás elnyerése esetén kiviteli terv elkészítése a Bányászati Múzeum fejlesztéséhez. 2. A tervezés anyagi fedezetét biztosító előirányzat elkülönítéséről a nyertes ajánlattevő pontos ajánlati ára ismeretében gondoskodik, legfeljebb az előterjesztésben szereplő becsült érték erejéig. 3. A 2012. évi közbeszerzési tervét a Bányászati Múzeum fejlesztése című, KDOP-2.1.1/B-11 kódjelű pályázat tervezési munkálatai tárgyú közbeszerzési eljárással egészíti ki a határozat melléklete szerint. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. március 7. 50/2012. (III.31.) Kt. határozata a napirendekről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. március 23-ai rendkívüli ülésén az alábbi napirendi pontot tárgyalja: 1. Pályázat benyújtása 20x40 m-es műfüves labdarúgó pálya létesítése érdekében Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája területén Felelős: Takács Károly polgármester 51/2012. (III.31.) Kt. határozata ügyrendi javaslatról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja azon ügyrendi javaslatot, hogy az előterjesztésről szóló vitát zárják le és szavazzanak. 52/2012. (III.31.) Kt. határozata pályázat benyújtásáról 20x40 m-es műfüves labdarúgó pálya építésére Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája udvarán Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért azzal, hogy pályázat kerüljön benyújtásra a Magyar Labdarúgó Szövetség országos labdarúgó pályaépítési programjához kapcsolódó pályázati felhívásra 34.726.880 Ft összköltséggel 70%-os támogatási intenzitás mellett 10.418.064 Ft pályázati önerő vállalásával. 17

2. Felhatalmazza Takács Károly polgármestert a pályázat megvalósításához szükséges 15 évre szóló bérleti szerződés aláírására és egyúttal biztosítja annak fedezetét a 2012. évi költségvetés Általános tartalék előirányzatának terhére 10.418.064 Ft összegben. 3. Felhatalmazza Takács Károly polgármestert a pályázat benyújtásához szükséges együttműködési megállapodások aláírására Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolájával és az Oroszlányi Utánpótlás Futball Clubbal. 4. Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete sikeres pályázat esetén vállalja a fejlesztés során kialakítandó 20x40 m-es műfüves pálya 15 évig való karbantartását és üzemeltetését és egyúttal hozzájárul a beruházás összértékének 70%-át kitevő jelzálogjog bejegyzéséhez a 869 Hrsz-ú ingatlan vonatkozásában. Határidő: Felelős: a határozat végrehajtására: azonnal a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 53/2012. (IV.4.) Kt. határozata zárt ülésről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. március 27-ei ülésén Az Oroszlány 571/A/19 helyrajzi számú, ténylegesen, 2840 Oroszlány, Fürst S. u. 25. szám alatti ingatlan értékesítéséhez kapcsolódó megállapodások megkötése és a Pályázat benyújtása a TÁMOP-5.3.6-11/1 Komplex telep-program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása) című pályázati kiírásra című napirendi pontokat zárt ülésen tárgyalja: Felelős: Takács Károly polgármester 54/2012. (IV.4.) Kt. határozata a napirendről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. március 27-ei ülésén az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: Nyílt ülés: 1. Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről, jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 2. A szennyvízkezelési díj megállapításáról és a díjalkalmazás feltételeiről szóló önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezése 3. Beszámoló Oroszlány város közbiztonsági helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről 4. Pályázat benyújtása a Családok Átmeneti Otthona és az Idősek Átmeneti Otthona korszerűsítésére a Bentlakásos intézmények korszerűsítése tárgyú, TIOP 3.4.2-11/1 kódjelű pályázat keretében 5. Az Önkormányzati Szociális Szolgálat 2011. évi beszámolója a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatásokról, azok eredményességéről 6. Pályázat benyújtása a Helyi látvány csapatsportágak sportfejlesztéseinek támogatása című pályázati konstrukcióra a Krajnyik Akác András Sportcsarnok felújítása érdekében 7. Az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. beszámolója a sportlétesítmények üzemeltetéséről 8. Az Oroszlányi Szolgáltató Zrt.-vel fennálló üzemeltetési, hasznosítási szerződések módosítása 9. Oroszlány-Vértessomló összekötő gazdasági út fejlesztése 10. Az országos kompetenciamérés eredményei városunk általános és középiskoláiban 11. A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár alapdokumentumainak jóváhagyása 12. Kérdés, interpelláció 18

Zárt ülés: 13. Az Oroszlány 571/A/19 helyrajzi számú, ténylegesen, 2840 Oroszlány, Fürst S. u. 25. szám alatti ingatlan értékesítéséhez kapcsolódó megállapodások megkötése 14. Pályázat benyújtása a TÁMOP-5.3.6-11/1 Komplex telep-program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása) című pályázati kiírásra Felelős: Takács Károly polgármester 55/2012. (IV.4.) Kt. határozata ügyrendi javaslatról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 20 perc egyeztető szünetet tart az 1. napirendi pont tárgyalása előtt. 56/2012. (IV.4.) Kt. határozata a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló tájékoztatóról, a hozott döntésekről, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 21. Elfogadja a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló tájékoztatót és a jelentést a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. 22. Módosítja az 5/2012. (I.20.) Kt. határozatának 6. pontját az alábbiak szerint: 6. Utasítja a polgármestert, hogy az elkészült építészeti műszaki tervek alapján készítsen önálló előterjesztést a Képviselő-testület 2012. évi áprilisi ülésére. 23. Az egészségügyi prevenciós programjának keretén belül a 2012. évben is biztosítja minden oroszlányi lakóhellyel rendelkező, a 2012. évben 13. életévét betöltő lány gyermek részére szülői hozzájárulás esetén a méhnyak-rák megelőzése céljából a HPV elleni védőoltást. 4.a) Egyetért azzal, hogy a pályázati kiírásban meghatározottak szerint a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó pályázatot nyújtson be A Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja című TÁMOP 3.4.2 A- 11/2pályázati kiírásra. 4.b) Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete sikeres pályázat esetén vállalja a pályázatban megjelölt szolgáltatások 5 évig való fenntartását és üzemeltetését. 5.a) Egyetért a Táncsics M. út 2-4-6. számú társasház oldalfalán lévő, Halászok című elpusztult sgrafitto újraalkotásával, az érintett homlokzat hőszigetelésével. 5.b) Hatályon kívül helyezi a 126/2011. (IX.21.) Kt. határozat 2. pontját. 5.c) Egyetért azzal, hogy a Rákóczi F. út 32-34-36. számú és a Táncsics M. út 2-4-6. számú épületek homlokzatán megvalósuló sgrafittók újraalkotásának és a homlokzat hőszigetelésének beruházása megvalósítására árajánlatok kérését követően a legjobb ajánlatot adó vállalkozóval történő szerződés alapján kerüljön sor. A szerződés megkötésének feltétele az érintett társasházközösség hozzájáruló nyilatkozatának beszerzése. 6.a.) Egyetért azzal, hogy Oroszlány Város Önkormányzata pályázatot nyújtson be a 4/2012. (III.1.) BM rendelethez kapcsolódó pályázati felhívásra 23.745.205,- Ft projekt összköltséggel, 18.996.163,- Ft támogatás elnyerése érdekében a Ságvári Endre Általános Iskola (2012. szeptember 1-jétől elnevezése: Hunyadi Mátyás Általános Iskola) területén megvalósítandó iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés, felújítás céljából. 6.b.) Az 1. pont szerinti pályázat megvalósításához 80%-os támogatási intenzitás mellett 4.749.042,- Ft összegű pályázati önrészt biztosít a 2012. évi költségvetés Beruházási céltartalék előirányzata terhére. 6.c.) A 28/2011. (III.29.) Kt. sz. határozattal elfogadott, 2011-2014. évre vonatkozó Sportlétesítmény Felújítási Programot az alábbi szövegrésszel kiegészíti: 19

Az önkormányzat célja, hogy az általa fenntartott nevelési-oktatási intézmények gyermekei, tanulói rendszeresen használhassák a sportlétesítményeket, ezzel segítve a diáksport és az iskolai szabadidősport megvalósulását. Az elérhető pályázati források és költségvetési fedezet függvényében az iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztés, felújítás érdekében a Ságvári Endre Általános Iskola (2012. szeptember 1-től elnevezése: Hunyadi Mátyás Általános Iskola) területén az alábbi fejlesztéseket tervezi: 1. Az aszfaltos kézi-és kosárlabda pálya borítása 4 cm aszfalttal 2. A salakos futó,- röplabda- és 2 db focipálya terítése vörös salakkal 3. Kondi pálya építése 4. Hinta - csúszdával 6.d.) Az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal elfogadja az Önkormányzat 2011-2014. évre vonatkozó, egységes szerkezetbe foglalt, aktualizált Sportlétesítmény Felújítási Programját. 6.e.) Vállalja, hogy a támogatási összeg legalább 5%-ának mértékéig határozott idejű közfoglalkoztatási jogviszony keretében közfoglalkoztatottat alkalmaz, oly módon, hogy a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló kormányrendelet szerinti támogatás a 4/2012. (III.1.) BM rendelethez kapcsolódó pályázati támogatással nem vonható össze. 7.a) Egyetért azzal, hogy Oroszlány város víziközmű vezetékes ivóvíz és szennyvízelvezetés, kezelés közszolgáltatása olyan gazdasági társaság útján legyen biztosított, melyben Oroszlány Város Önkormányzata részesedéssel rendelkezik. 7.b) A gazdasági társaság létrehozása során az önkormányzat együttműködik Karcag, Kisújszállás, Martfű, Mezőtúr, Tiszafüred, Törökszentmiklós, Túrkeve önkormányzataival. A csatlakozás lehetőségét más önkormányzatok számára is nyitva hagyja. 7.c) Felkéri a Polgármestert, hogy az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. közreműködésével gondoskodjék hatásvizsgálat készítéséről a következő szempontok figyelembe vételével: 1) A létrehozandó gazdasági társaság működése feleljen meg az új víziközmű törvény, és a vonatkozó végrehajtási rendeletek előírásainak. 2) A vizsgálatnak tisztáznia kell, hogy a feladat ellátására melyik társasági forma a legalkalmasabb. 3) A szervezeti struktúrát úgy kell kialakítani, hogy az működési többletköltséget ne okozzon, a szolgáltatás színvonala ne csökkenjen. 4) A törvényi kötelezettségnek eleget téve biztosított legyen a felújítás és a szükség szerinti beruházás. Ennek érdekében mindkét számításba jöhető (bérleti üzemeltetési szerződés, vagy vagyonkezelési szerződési) formát meg kell vizsgálni. 5) A szervezeti struktúra létrehozása során biztosítani kell, hogy a közös üzemeltetés során a legköltséghatékonyabb elemek érvényesüljenek, átvéve egymástól az eddigi működési tapasztalatokat és gyakorlatokat. 6) Előzetesen fel kell mérni, hogy a közszolgáltatással összefüggésben milyen kötelezettségek terhelik az önkormányzatot, mint a feladatellátásért felelőst, és gondoskodni kell e kötelezettségek teljesítéséről. 7) Előzetesen el kell végezni a víziközmű-vagyon vezetékes elemeinek, továbbá a szennyvízkezelő létesítmények, valamint a működtetői vagyon egyszerűsített vagyonértékelését. 8.a) A 2012. évi költségvetésben Sebességcsökkentő küszöb építés soron bruttó 1.500 E Ft-ot biztosít a Beruházási céltartalék sor terhére. 8.b) Utasítja a polgármestert, hogy a 2012. évi költségvetés soron következő módosításakor gondoskodjon az 1. pont vonatkozásában a módosítás átvezetésről. 9. Oroszlány Város Közoktatási Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálata című előterjesztést a 2012. május 29-ei Képviselő-testületi ülésén tárgyalja meg. 10. Oroszlány Város Önkormányzata továbbra is részt kíván venni a Velence-tó Vértes Térségi Területfejlesztési Tanács újjászervezését követően a Területfejlesztési Tanács munkájában. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. április 4. 20

57/2012. (IV.4.) Kt. határozata Oroszlány város közbiztonsági helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről szóló beszámolóról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Elfogadja az Oroszlány város közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról szóló beszámolót. 2. Köszönetet mond az Oroszlányi Rendőrkapitányság munkatársainak az elmúlt évben végzett munkájáért. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. április 4. 58/2012. (IV.4.) Kt. határozata pályázat benyújtásáról a Családok Átmeneti Otthona és az Idősek Átmeneti Otthona korszerűsítésére a Bentlakásos intézmények korszerűsítése tárgyú, TIOP 3.4.2-11/1 kódjelű pályázat keretében Oroszlány Város Önkormányzatának Képvelő-testülete: 3. Pályázatot nyújt be a Családok Átmeneti Otthona (cím: 2840 Oroszlány, Fürst Sándor utca 20.) korszerűsítésére a Bentlakásos intézmények korszerűsítése tárgyú, TIOP 3.4.2-11/1 kódjelű pályázat keretében 76.000.000,- Ft összegű támogatás elnyerése céljából. 4. Pályázatot nyújt be az Idősek Átmeneti Otthona (cím: 2840 Oroszlány, Hunyadi János utca 7.) korszerűsítésére a Bentlakásos intézmények korszerűsítése tárgyú, TIOP 3.4.2-11/1 kódjelű pályázat keretében 96.000.000,- Ft összegű támogatás elnyerése céljából. 5. Sikeres pályázat esetén vállalja a pályázat eredményének 5 évig való fenntartását, karbantartását, üzemeltetését. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. április 4. 59/2012. (IV.4.) Kt. határozata az Önkormányzati Szociális Szolgálat 2011. évi beszámolója a személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatásokról, azok eredményességéről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testülete elfogadja az Önkormányzati Szociális Szolgálat 2011. évi beszámolóját a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról, és azok eredményességéről. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. április 4. 60/2012. (IV.4.) Kt. határozata a helyi látvány csapatsportágak sportfejlesztéseinek támogatásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képvelő-testülete: 1. Egyetért az előterjesztésben bemutatásra került városi sportegyesület sportfejlesztési elképzeléseivel és támogatja az Oroszlányi Sportegylet Társasági Adó látvány-és csapatsportágak 21

támogatására irányuló felhasználására vonatkozó egyesületi pályázatának benyújtását a sportági szakszövetséghez. 2. Elfogadja és támogatja az Oroszlányi Sportegylet sportlétesítmény fejlesztési programját. 3. A sportlétesítmény felújításához szükséges 30%-os önerőt, bruttó 2.997.000,- Ft-ot biztosítja az Oroszlányi Sportegylet részére a 2012. évi költségvetés Céltartalék Sportlétesítmények fejlesztése önerő előirányzata terhére. 4. Elfogadja és megköti a pályázat benyújtásához szükséges, az előterjesztés mellékletében szereplő együttműködési megállapodást az Oroszlányi Sportegylettel a létesítményhasználatra vonatkozóan, a sportlétesítmény fejlesztési pályázat sikeres benyújtása érdekében. A vállalt önkormányzati önerő mértéke az együttműködési megállapodásban a 3. pont értelmében: bruttó 2.997.000,- Ft. 5. Hozzájárul ahhoz, hogy a fejlesztéssel érintett, az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanra és sportlétesítményre vonatkozóan előzetes írásbeli hozzájárulást adjon az Önkormányzat a tekintetben, hogy a beruházás üzembe helyezését követő 30 napon belül, a 15 éves fenntartási időszakra vonatkozóan a Magyar Állam javára az ingatlan-nyilvántartásban az igénybe vett adókedvezmény mértékéig jelzálogjog kerüljön bejegyzésre. 6. Felhatalmazza a Polgármestert a 4. pont szerinti együttműködési megállapodás, valamint az 5. pont szerinti hozzájárulás aláírására. Határidő: a határozat végrehajtására: azonnal Felelős: a határozat végrehajtásáért: a 6. pont esetében Takács Károly polgármester 61/2012. (IV.4.) Kt. határozata a sportlétesítmények üzemeltetéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. beszámolóját a sportlétesítmények - városi uszoda, a városi sporttelep, a városi sportcsarnok, a volt Gárdonyi Géza Általános Iskola - üzemeletetéséről. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. április 4. 62/2012. (IV.4.) Kt. határozata az Oroszlányi Szolgáltató Zrt.-vel fennálló üzemeltetési, hasznosítási szerződések módosításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. A városi uszoda üzemeltetése tárgyban Oroszlány Város Önkormányzata és az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. között 2007. április 4-én létrejött szerződés módosítását az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja. 2. A sportcsarnok üzemeltetése tárgyban Oroszlány Város Önkormányzata és az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. között 2004. április 28-án létrejött szerződés módosítását az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja. 3. A sporttelep és egyéb ingatlanok hasznosítása tárgyban Oroszlány Város Önkormányzata és az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. között 2002. június 14-én létrejött szerződés módosítását az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja. 4. A volt Gárdonyi Géza Általános Iskola kezelése, fenntartása, őrzése tárgyban Oroszlány Város Önkormányzata és az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. között 2007. augusztus 7-én létrejött szerződés módosítását az előterjesztés 4. számú melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja. 5. Felhatalmazza a polgármestert az 1-4. pontok szerinti szerződésmódosítások aláírására. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. április 4. 22

63/2012. (IV.4.) Kt. határozata az Oroszlány-Vértessomló összekötő gazdasági út fejlesztéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért az Oroszlány Vértessomló közötti összekötő gazdasági út előterjesztés szerinti műszaki tartalommal történő közútfejlesztésével (külterületi földút stabilizálás). 2. Egyetért azzal, hogy az 1. pont szerinti közútfejlesztés az oroszlányi közigazgatási területen az Oroszlány Város Önkormányzata tulajdonában lévő 054 helyrajzi számú, kivett: közút, továbbá a vértessomlói közigazgatási területen a Vértessomló Község Önkormányzata tulajdonában lévő 084 és 086 helyrajzi számú kivett: saját használatú utak nyomvonalán történjen. 3. Egyetért azzal, hogy az 1. pont szerinti közútfejlesztés vértessomlói önkormányzati tulajdont képező 084 és 086 helyrajzi számú ingatlanok tekintetében csak és kizárólag Vértessomló Önkormányzata Képviselő-testületének hozzájáruló döntése birtokában történhet meg. 4. Az 1. pont szerinti közútfejlesztésre 25.000 E Ft-ot különít el a 2012. évi költségvetés Általános tartalék sor terhére. 5. Utasítja a polgármestert, hogy a 2012. évi költségvetés soron következő módosításakor gondoskodjon a 4. pontban meghatározott összeg átvezetésről a következő bontásban: a) 13.500 E Ft összegben az Általános tartalék sorról Oroszlány Vértessomló közötti összekötő gazdasági út fejlesztés sorra beruházási célra; b) 11.500 E Ft összegben az Általános tartalék sorról Oroszlány Vértessomló közötti összekötő gazdasági út fejlesztés sorra felhalmozási célú pénzeszköz átadás célra. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. március 27. a határozat végrehajtására: azonnal a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 64/2012. (IV.4.) Kt. határozata a kompetenciamérés eredményéről szóló tájékoztatásról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az országos kompetenciamérés alapján az általános és középiskoláink eredményeiről készült tájékoztatást. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. április 4. 65/2012. (IV.4.) Kt. határozata a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár alapdokumentumainak jóváhagyásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja: 1. a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ Szervezeti és Működési Szabályzatát, Házirendjét, Esélyegyenlőségi programját és Gyakornoki Szabályzatát. 2. a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatát, Könyvtári Gyűjtőköri Szabályzatát, Házirendjét, Esélyegyenlőségi programját és Gyakornoki Szabályzatát. 23

Határidő: a határozat kihírdetésére: azonnal Felelős: a határozat kihírdetéséért: : Dr. Zágonyi Éva jegyző 66/2012. (IV.4.) Kt. határozata a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ módosító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ módosító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: azonnal Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző M Ó D O S Í T Ó O K I R A T melléklet Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ 163/2011. (XI.4.) Kt. számú határozattal elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító okirat 2. pontja az alábbiak szerint módosul: 2. A költségvetési szerv székhelye, címe: 2840 Oroszlány, Szent Borbála tér 1. 14. pontja az alábbiak szerint változik: 14. Alaptevékenysége 910501 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk - művészeti és természettudományi ismeretterjesztés végzése, kulturális öntevékenység feltételeinek megszervezése, - állampolgári jog gyakorlására való felkészülés segítése, rendszeres tanácsadó és információ-szolgáltatás, önképzés intézményes támogatása, a közösségi művelődés, társas élet, szórakozás különböző önszerveződő csoportok és rendezvények formájában történő kielégítése, - szervezi a város hazai és nemzetközi kulturális kapcsolatait, - segíti a helyi hagyományok feltárását, megőrzését, - részt vesz a helyi idegenforgalmi tevékenység fejlesztésében, - a városi lakosság minden rétege számára igényei szerinti színvonalas, szórakoztató programokat szervez, - a városból hiányzó, illetve nem teljes kínálatú szolgáltatások alkalmi szervezése, - képző-, ipar-, és egyéb művészeti kiállítások szervezése - ismeretterjesztő és készségfejlesztő tanfolyamok szervezése - kistérségi kulturális feladatok ellátása 910502 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése 24

A Képviselő-testület a módosító okiratot a 66/2012. (IV.4.) Kt. számú határozatával fogadta el. Oroszlány, 2012. március 27. Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 67/2012. (IV.4.) Kt. határozata a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ alapító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ egységes szerkezetű alapító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: azonnal Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző melléklet Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 8. -a, alapján az alábbi okiratot adja ki: A L A P Í T Ó O K I R A T 1. A költségvetési szerv neve: Kölcsey Ferenc Művelődési Központ 2. A költségvetési szerv székhelye, címe: 2840 Oroszlány, Szent Borbála tér 1. 3. Telephelye: nincs 4. Az intézmény alapítója: Oroszlány Város Önkormányzata 5. Alapítás időpontja: 1991. június 15. 6. Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. 7. Közfeladata: Közművelődési és egyéb kulturális tevékenység 8. Szakágazati besorolása: 932900 M.n.s egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység 9. Az intézmény típusa: Közművelődési intézmény 10. Működési köre: Oroszlány Város közigazgatási területe 11. Az intézmény gazdálkodás szerinti besorolása: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Előirányzatok feletti rendelkezési jogosultsága: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv 12. Vezetőjének megbízási rendje: Vezetőjének a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján maximum 5 évre adhat intézményvezetésre megbízást, amely több alkalommal meghosszabbítható. 13. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoz- 25

tatási jogviszony: Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv., Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 14. Alaptevékenysége 910501 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk - művészeti és természettudományi ismeretterjesztés végzése, kulturális öntevékenység feltételeinek megszervezése, - állampolgári jog gyakorlására való felkészülés segítése, rendszeres tanácsadó és információ-szolgáltatás, önképzés intézményes támogatása, a közösségi művelődés, társas élet, szórakozás különböző önszerveződő csoportok és rendezvények formájában történő kielégítése, - szervezi a város hazai és nemzetközi kulturális kapcsolatait, - segíti a helyi hagyományok feltárását, megőrzését, - részt vesz a helyi idegenforgalmi tevékenység fejlesztésében, - a városi lakosság minden rétege számára igényei szerinti színvonalas, szórakoztató programokat szervez, - a városból hiányzó, illetve nem teljes kínálatú szolgáltatások alkalmi szervezése, - képző-, ipar-, és egyéb művészeti kiállítások szervezése - ismeretterjesztő és készségfejlesztő tanfolyamok szervezése - kistérségi kulturális feladatok ellátása 910502 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése 15. Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem végez. 16. A feladatellátást szolgáló vagyon: A feladatellátást az intézmény székhelyén található ingatlan, valamint a leltár szerinti értékű ingóságok szolgálják. Az intézmény induló vagyona az alapító által átadott 29 012 E Ft induló tőke. Az intézményi vagyon további forrásai: - az éves költségvetési rendeletben meghatározott, irányító szervtől kapott költségvetési támogatás - működési és felhalmozási célú pénzeszközök átvétele - az intézmény alaptevékenységével összefüggő bevételek - intézményi működés, felhalmozási, és egyéb bevételek - térítésmentesen átvett ingó és ingatlan vagyon 17. Az intézményre bízott vagyon feletti rendelkezési jog Az intézmény a vagyona felett a vagyonnal való rendelkezés és vagyonkezelés szabályairól szóló önkormányzati rendelet alapján rendelkezik. A gazdasági szervezete útján ellátja a költségvetés tervezésével, előirányzat felhasználással, pénzellátásával, számvitellel, gazdálkodásával, vagyonkezelésével, munkaerő-gazdálkodással, beszámolással, a belső ellenőrzéssel, az előírt adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat. 26

18. Az intézmény képviseletére jogosultak Az intézmény vezetője, valamint az általa megbízott személy Oroszlány, 2003. szeptember 29. Dr. Judi Erzsébet s.k. jegyző Rajnai Gábor s.k. polgármester ZÁRADÉK Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 163/2011. (XI.4.) Kt. számú határozatával jóváhagyott alapító okiratot Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 66/2012. (IV.4.) Kt. számú határozatával módosította. Jelen alapító okirat a módosításokat egységes szerkezetbe foglalva tartalmazza, és Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 67/2012. (IV.4.) Kt. számú határozatával hagyta jóvá. Az alapító okirat 2. pontja 2012. április 1-jén lép hatályba. Oroszlány, 2012. március 27. Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 68/2012. (IV.4.) Kt. határozata a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár módosító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár módosító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: azonnal Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző M Ó D O S Í T Ó O K I R A T melléklet Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár 164/2011. (XI.14.) Kt. számú határozattal elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító okirat 2. pontja az alábbiak szerint módosul: 2. A költségvetési szerv székhelye, címe: 2840 Oroszlány, Szent Borbála tér 1. 27

A Képviselő-testület a módosító okiratot a 68/2012. (IV.4.) Kt. számú határozatával fogadta el. Oroszlány, 2012. március 27. Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 69/2012. (IV.4.) Kt. határozata a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár alapító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár egységes szerkezetű alapító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: azonnal Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző melléklet Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 8. -a, alapján az alábbi okiratot adja ki: ALAPÍ T Ó O K I R A T 1. A költségvetési szerv neve: Gárdonyi Géza Városi Könyvtár 2. A költségvetési szerv székhelye, címe: 2840 Oroszlány, Szent Borbála tér 1. 3. Telephelye: nincs 4. Az intézmény alapítója: Oroszlány Város Önkormányzata 5. Alapítás időpontja: 2012. január 1. 6. Alapításáról rendelkező határozat: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselőtestületének 109/2011. (VI.29.) Kt. sz. határozata 7. Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. 8. Közfeladata: Könyvtári tevékenység 9. Szakágazati besorolása: 910100 Könyvtári, levéltári tevékenység 10. Az intézmény típusa: Közművelődési intézmény 11. Működési köre: Oroszlány Város közigazgatási területe 12. Az intézmény gazdálkodás szerinti besorolása: Önállóan működő költségvetési szerv Gazdálkodással összefüggő feladatait teljes körűen a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv látja el. Előirányzatok feletti rendelkezési jogosultsága: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv 13. Vezetőjének megbízási rendje: Vezetőjének a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján maximum 5 évre adhat intézményvezetésre megbízást, amely több alkalommal meghosszabbítható. 28

14. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv., Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 15. Alaptevékenysége 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 910122 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme 910123 Könyvtári szolgáltatások - ellátja a városi könyvtárakra megállapított normatíva szerinti teljes körű könyvtári szolgáltatást, - gyűjteményét folyamatosan fejleszti, feltárja, megőrzi, gondozza és az érdeklődők számára rendelkezésre bocsátja, - tájékoztat a könyvtár és a nyilvános könyvtári rendszer dokumentumairól és szolgáltatásairól, - támogatja az oktatást és az egész életen át tartó tanulást, - statisztikai adatszolgáltatást nyújt, - segíti a gyerekek olvasóvá nevelését, - számítógépes információs szolgáltatást nyújt saját adatbázisa alapján, valamint az interneten keresztül más könyvtárak adatbázisaiból, - módszertani szakmai segítése a város oktatási intézményeiben működő könyvtáraknak, zenei, video, cd állományának gondozása és rendelkezésre bocsátása 16. Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem végez. 17. A feladatellátást szolgáló vagyon: A feladatellátást az intézmény székhelyén található ingatlan, valamint a leltár szerinti értékű ingóságok szolgálják. Az intézményi vagyon további forrásai: - az éves költségvetési rendeletben meghatározott, irányító szervtől kapott költségvetési támogatás - működési és felhalmozási célú pénzeszközök átvétele - az intézmény alaptevékenységével összefüggő bevételek - intézményi működés, felhalmozási, és egyéb bevételek - térítésmentesen átvett ingó és ingatlan vagyon 18. Az intézményre bízott vagyon feletti rendelkezési jog Az intézmény a vagyona felett a vagyonnal való rendelkezés és vagyonkezelés szabályairól szóló önkormányzati rendelet alapján rendelkezik. 19. Az intézmény képviseletére jogosultak Az intézmény vezetője, valamint az általa megbízott személy Oroszlány, 2011. október 27. Dr. Zágonyi Éva s.k. jegyző Takács Károly s.k. polgármester 29

ZÁRADÉK Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a 69/2012. (IV.4.) Kt. számú határozatával hagyta jóvá. Az alapító okirat 2. pontja 2012. április 1-jén lép hatályba. Oroszlány, 2012. március 27. Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 70/2012. (IV.4.) Kt. határozata az Oroszlány 571/A/19 helyrajzi számú, ténylegesen, 2840 Oroszlány, Fürst S. u. 25. szám alatti ingatlan értékesítéséhez kapcsolódó megállapodások megkötéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 4. Hozzájárul az OSZ Zrt. tulajdonában álló Oroszlány, Fürst Sándor 25. szám alatti ingatlan előterjesztésben foglaltak szerint kialkudott vételáron történő értékesítésével. 5. Felhatalmazza a polgármestert az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti Bérleti szerződés, valamint az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti Együttműködési megállapodás aláírására. 6. Felhatalmazza a polgármestert, hogy az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. Közgyűlésén az 1-2. pontban foglaltaknak megfelelően szavazzon. Határidő: a határozat kihirdetésére: azonnal a határozat végrehajtására: azonnal a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 71/2012. (IV.4.) Kt. határozata pályázat benyújtásáról a TÁMOP-5.3.6-11/1 Komplex telep program pályázati kiírásra Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért azzal, hogy pályázat kerüljön benyújtásra a TÁMOP-5.3.6-11/1 kódszámú Komplextelep program című pályázati kiírásra 150.000.000 Ft összköltséggel 100%-os támogatási intenzitás mellett és támogatja a pályázati program megvalósítását. 2. Sikeres pályázat esetén vállalja a pályázat eredményének 1 évig való fenntartását, karbantartását és a pályázat keretein belül fejlesztendő ingatlan 5 évig való üzemeltetését. 3. A pályázat benyújtása és megvalósítása érdekében felhatalmazza A Polgármestert, hogy kössön adás-vételi szerződést az oroszlányi 12411/2 Hrsz-ú és az oroszlányi 12411/3 Hrsz-ú ingatlan megvásárlására vonatkozóan 8,2. millió Ft vételáron. A Képviselő-testület a vételárat a céltartalék beruházási és felhalmozási kiadásokra előirányzat terhére elkülöníti. Határidő: a határozat végrehajtására: 1. pont tekintetében április 16. Felelős: a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 30

72/2012. (V.2.) Kt. határozata a napirendekről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. április 24-ei ülésén az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: 1. Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről, jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 2. A menetrend szerinti helyi autóbusz közlekedés díjáról szóló, többször módosított 37/2004. (XII.29.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése, Helyijárati Közszolgáltatási Szerződés módosítása, Vértes Volán Zrt. 2011. évi beszámolója 3. Oroszlány Város Önkormányzata 2011. évi zárszámadása 4. Az Oroszlány Petőfi udvar 1. I/5., Petőfi udvar 1. I/6., Petőfi udvar 1. II/8., Petőfi udvar 1. II/10. szám alatti lakásokhoz kapcsolódó együttműködési megállapodás megkötése 5. Döntés Csobbanó Oroszlány Város Uszodája üzemeltetési szerződésének meghosszabbításáról és a sportlétesítmények üzemeltetése tárgyú közbeszerzési eljárás megindításáról 6. Beszámoló a Lengyel József Gimnázium és Szakközépiskolában valamint az Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolájában végzett intézményvezetői tevékenységről, a középiskolák összevonásának pedagógiai, gazdasági tapasztalatairól 7. Átfogó értékelés a helyi önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról 8. Oroszlány Város Közművelődési Koncepciójának felülvizsgálata 9. Oroszlány Város Önkormányzata Ifjúságpolitikai Koncepciójának felülvizsgálata 10. Éves ellenőrzési jelentés a 2011. évi ellenőrzési terv teljesítéséről 11. Külterületi lakott hely elnevezése 12. Kérdés, interpelláció 73/2012. (V.2.) Kt. határozata ügyrendi javaslatról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadja el a napirendi pont tárgyalásának befejezésére tett ügyrendi javaslatot. Határidő: a határozat kihirdetésére: azonnal 74/2012. (V.2.) Kt. határozata ügyrendi javaslatról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a napirendi pont tárgyalásának befejezésére tett ügyrendi javaslatot. Határidő: a határozat kihirdetésére: azonnal 31

75/2012. (V.2.) Kt. határozata a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló tájékoztatóról, a hozott döntésekről, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Elfogadja a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló tájékoztatót és a jelentést a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. 2. A Polgármesteri Hivatal költségvetésének szoftverüzemeltetés elnevezésű sorára 2.286 E Ft-ot csoportosít át az általános tartalék terhére a jogszabályváltozásból, illetve informatikai struktúraváltozásból eredő informatikai többletfeladatok ellátása érdekében. 3.a) Hozzájárul az ORTERV Bt. által a volt Sportuszoda súlyemelő teremmé történő átalakítására vonatkozó építészeti műszaki terv elkészítése határidejének 2012. április 30.-ra történő módosításához. 3.b) Utasítja a polgármestert, hogy az elkészült építészeti műszaki tervek alapján készítsen önálló előterjesztést a Képviselő-testület 2012. májusi ülésére. 4.a) Egyetért azzal, hogy pályázat kerüljön benyújtásra a TÁMOP-5.3.6-11/1 kódszámú Komplextelep program című pályázati kiírásra 138.371.398 Ft összköltséggel 100%-os támogatási intenzitás mellett és támogatja a pályázati program megvalósítását. 4.b) Sikeres pályázat esetén vállalja a pályázat eredményének 1 évig való fenntartását, karbantartását és a pályázat keretein belül fejlesztendő ingatlan fenntartási időszak végéig tartó üzemeltetését. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. május 2. a határozat végrehajtására: 4.a) pont tekintetében április 16. a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 76/2012. (V.2.) Kt. határozata a Helyijárati Közszolgáltatási Szerződés módosításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért a Vértes Volán Zrt. és Oroszlány Város Önkormányzata között a helyi menetrend szerinti autóbusszal történő személyszállítás tárgyában létrejött Helyijárati Közszolgáltatási Szerződés közös megegyezéssel az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal történő módosításával, egyidejűleg felhatalmazza a polgármestert az szerződés aláírására. 2. Elfogadja a Vértes volán Zrt. 2011. évi beszámolóját, egyetért a beszámolóban rögzített, 752 E Ft összegű veszteségtérítési igény megtérítésével, melyet átadott pénzeszközként a 2012. évi költségvetés általános tartalék terhére biztosít. 3. Felhatalmazza a polgármestert a 2. pontban rögzített összeggel történő, és Oroszlány város közigazgatási területén lévő utasforgalmi létesítmények korszerűsítés felhasználás -ára vonatkozó megállapodás megkötésére a Vértes Volán Zrt.-vel. 4. Utasítja a polgármestert, hogy a 2012. évi költségvetés soron következő módosításakor gondoskodjon a 2. pontban meghatározott veszteségtérítési igény költségvetésben történő átvezetésről. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. május 2. a határozat végrehajtására: azonnal a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 32

77/2012. (V.2.) Kt. határozata Oroszlány Város Önkormányzata 2011. évi zárszámadásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. A 2011. évi önkormányzati céljellegű támogatásokról készült tájékoztatást és az elszámolásokat elfogadja. 2. Felhatalmazza a Polgármestert a 2012 évi céljellegű támogatások megkötésére. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. május 2. 78/2012. (V.2.) Kt. határozata az Oroszlány Petőfi udvar 1. I/5., Petőfi udvar 1. I/6., Petőfi udvar 1. II/8., Petőfi udvar 1. II/10. szám alatti lakásokhoz kapcsolódó együttműködési megállapodás megkötéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért az előterjesztésben megfogalmazottakkal, hozzájárul az előterjesztés 1. mellékletét képező együttműködési megállapodás megkötéséhez, és felhatalmazza a polgármestert az aláírására. 2. Felhatalmazza a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottságot az 1. pont szerinti együttműködési megállapodásban foglalt elő bérleti (bérlőkijelölési) joggal kapcsolatos, valamint a bérlők személyére vonatkozó nyilatkozat megtételére. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. május 2. a határozat végrehajtására: azonnal a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 79/2012. (V.2.) Kt. határozata Csobbanó Oroszlány Város Uszodája üzemeltetési szerződésének meghosszabbításáról és a sportlétesítmények üzemeltetése tárgyú közbeszerzési eljárás megindításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képvelő-testülete: 1. Felhatalmazza Takács Károly polgármestert az Oroszlányi Szolgáltató Zrt-vel 2007. március 20- án a Városi Uszoda (2012. április 1-jétől elnevezése: Csobbanó Oroszlány Város Uszodája) üzemeltetésére kötött szerződés 2012. június 30-áig történő meghosszabbítására. 2. 2012. évi közbeszerzési tervébe felveszi a sportlétesítmények üzemeltetése tárgyú közbeszerzési eljárást és felhatalmazza Takács Károly polgármestert az eljárás előkészítésére. A közbeszerzési eljárás tárgya a következő önkormányzati tulajdonú sportlétesítmények üzemeltetésére terjed ki: a. Csobbanó Oroszlány Város Uszodája b. Krajnyik Akác András Sportcsarnok c. Chudik Lajos Sportközpont d. volt Gárdonyi Géza Általános Iskola és az épülethez tartozó telek Az üzemeltetési szerződés időtartama: 2012. július 1-jétől kezdődő 5 év határozott idő. 3. 2012. évi közbeszerzési tervét a határozat melléklete szerinti tartalommal aktualizálja. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. május 2. 33

melléklet Oroszlány Város Önkormányzata 2011. évi közbeszerzési terve Időbeli ütemezés A közbeszerzés tárgya és mennyisége [2] CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus az eljárás megindításának, illetve a közbeszerzés [4] megvalósításána k tervezett időpontja szerződés teljesítésének várható időpontja vagy a szerződés időtartama Sor kerül-e vagy sor került-e az adott közbeszerzéssel összefüggésben előzetes összesített tájékoztató közzétételére [3]? I. Árubeszerzés II. Építési beruházás Oroszlány első kerékpárútjának megvalósítása 45233162-2 Nemzeti eljárás A Közbeszerzési Értesítőben közzéteendő hirdetménnyel induló eljárás 2012. március 2012. november nem III. Szolgáltatásmegrendelés a köztemető fenntartási és üzemeltetési feladatainak ellátása kegyeleti közszolgáltatási szerződés keretében 98371111-5 Nemzeti eljárás A Közbeszerzési Értesítőben közzéteendő hirdetménnyel induló eljárás 2012. február 2012. április 1- jétől kezdődő 6 év határozott idő nem A volt Arany iskola funkcióváltozásának kiviteli tervei 71300000 Nemzeti eljárás Hirdetmény nélküli eljárás 2012. I. félév 2012. II. félév nem Bányászati Múzeum fejlesztése című, KDOP-2.1.1/B-11 kódjelű pályázat tervezési munkálatai 71320000-7 Nemzeti eljárás A Közbeszerzési Értesítőben közzéteendő hirdetménnyel induló eljárás 2012. április 2012. II. félév nem IV. Építési koncesszió V. Szolgáltatási koncesszió Sportlétesítmények üzemeltetése 92610000-0 Nemzeti eljárás A Közbeszerzési Értesítőben közzéteendő hirdetménnyel induló eljárás 2012. április 2012. július 1- jétől kezdődő 5 év határozott idő nem 34

80/2012. (V.2.) Kt. határozata a Lengyel József Gimnázium és Szakközépiskolában valamint az Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolájában végzett intézményvezetői tevékenységről, a középiskolák összevonásának pedagógiai, gazdasági tapasztalatairól készült beszámolóról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Elfogadja Dr. Radványiné Varga Andrea a Lengyel József Gimnázium és Szakközépiskola és az Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája igazgatójának beszámolóját az intézményben végzett tevékenységről. 2. Köszönetét és elismerését fejezi ki az intézményben végzett munkáért az intézmény valamennyi munkatársának. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. május 2. 81/2012. (V.2.) Kt. határozata a helyi önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásról szóló átfogó értékelésről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az önkormányzat gyermekjóléti s gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló tájékoztatót. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. május 2. Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző 82/2012. (V.2.) Kt. határozata Oroszlány Város Közművelődési Koncepciójáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja Oroszlány Város Önkormányzatának 2012-2016. évre szóló Közművelődési Koncepcióját. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. május 2. 83/2012. (V.2) Kt. határozata Oroszlány Város Önkormányzata Ifjúságpolitikai Koncepciójának felülvizsgálatáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja Oroszlány Város Önkormányzata Ifjúságpolitikai Koncepciójának felülvizsgálatáról készült megállapításokat és a 2012-2014. évre vonatkozó Cselekvési tervet. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. május 2. 35

84/2012. (V.2.) Kt. határozata a 2011. évi ellenőrzési terv teljesítéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a 2011. évi ellenőrzési terv teljesítéséről szóló éves ellenőrzési jelentést. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. május 85/2012. (V.2.) Kt. határozata külterületi lakott hely elnevezéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: A 0102/5, 0102/6, 0102/7, 0102/8, 0102/9, 0102/10, 0102/11, 0102/12, 0102/13, 0102/14, 0102/15, 0102/16, 0120/17, 0102/18, 0102/19, 0102/20, 0102/26, 0102/43, 13250, 13251/1, 13251/2, 13252, 13253,13254/1, 13254/2, 13255, 13256, 13257/1, 13257/2, 13258, 13259, 13260, 13261, 13262, 13263/1, 13263/2, 13263/3, 13264/1, 13264/2, 13264/3, 13265/1, 13265/2, 13266, 13267, 13268/1, 13268/2, 13269, 13270, 13271, 13272, 13273/1, 13273/2, 13274, 13275 hrsz.-ú területnek a Káposztás dűlő elnevezést adja. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. május 2. 86/2012. (V.16.) Kt. határozata a napirendről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. május 8-ai rendkívüli ülésén az alábbi napirendi pontot tárgyalja: 1. Önerő biztosítása szociális nyári gyermekétkeztetés céljából támogatási igény benyújtásához Felelős: Takács Károly polgármester 87/2012. (V.16.) Kt. határozata önerő biztosításáról szociális nyári gyermekétkeztetés céljából támogatási igény benyújtásához Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. évi szociális nyári gyermekétkeztetés céljára 3.278.880,-Ft összegű támogatási igényt nyújt be, melyhez legfeljebb 2.491.949,-Ft önerőt biztosít a 2012. évi költségvetésének általános tartaléka terhére. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. május 16. a határozat végrehajtására: azonnal a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 36

88/2012. (VI.6.) Kt. határozata a 23., 25., és 26. napirendi pontok zárt ülésen történő tárgyalásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 23., 25., és 26. napirendi pontoknak a zárt ülésen tárgyalja. Felelős: Takács Károly polgármester 89/2012. (VI.6.) Kt. határozata a napirendről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. május 29-ei ülésén az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: Nyílt ülés: 1. Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről, jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 2. A 2012. évi költségvetés - 2/2012. (II.29.) önkormányzati rendelet - módosítása 3. A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 25/2002. (XII. 25.) önkormányzati rendelet módosítása 4. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról, a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása 5. Szabálysértési tényállásokat tartalmazó rendeletek felülvizsgálata, az egyes tiltott, közösségellenes magatartásokról szóló önkormányzati rendelet megalkotása 6. Közterületek nemzeti ünnepeken történő fellobogózásáról szóló rendelet megalkotása 7. Pályázat benyújtása a TÁMOP-3.1.11-12/2 Óvodafejlesztés című pályázati kiírásra 8. Pályázat benyújtása a 111x72 m-es műfüves labdarúgó pálya építése a volt Gárdonyi Iskola területén 9. A helyi közösségi közlekedés 2012. évi normatív támogatása 10. Víziközmű üzemeltetésére szolgáló társaság alapítása 11. A Fürst S. u. 50. számú épületen lévő sgrafitto újraalkotása, valamint a Sportcsarnok épületén lévő sgrafitto felújítása 12. Oroszlány város közterületét megfigyelő képfelvevő rendszer fejlesztése 13. Kölcsey Ferenc Művelődési Központ Közművelődési stratégiája 14. Gárdonyi Géza Városi Könyvtár Könyvtári stratégiája 15. Oroszlány Város Közoktatási Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálata 16. Felhívás városi kitüntetésekre irányuló javaslattételre 17. Nemzetiségi önkormányzatokkal megkötendő együttműködési megállapodás megkötése 18. A közoktatási intézmények alapító okiratainak felülvizsgálata, módosítása 19. Döntés az üzletek éjszakai nyitva tartási rendjének helyi önkormányzati rendeletben történő szabályozásának kérdéséről 20. Az Oroszlányi Szakorvosi- és Ápolási Kft. 2011. évi éves beszámolója, közhasznúsági beszámolója 21. Kérdés, interpelláció Zárt ülés: 22. Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája igazgatójának megbízása 23. Döntés "Az oroszlányi óváros fejlesztésének I. üteme" című, KDOP-3.1.1./B-11-2012-0005 jelű projekt kiviteli tervdokumentációjának elkészítéséről 24. A 875 hrsz-ú volt Sajó varroda ingatlan területrendezése 25. A volt Sportuszoda súlyemelő teremmé történő átalakítása 26. Felső-telepi kertek rendezése 37

90/2012. (VI.6.) Kt. határozata a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló tájékoztatóról, a hozott döntésekről, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Elfogadja a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló tájékoztatót és a jelentést a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. 2. Felhatalmazza a polgármestert az előterjesztés melléklete szerinti bérleti szerződés aláírására. 3.a) Az Önkormányzat 2012. évi költségvetésében 1 M Ft-ot csoportosít át a civil szervezetek program és egyéb támogatása költségvetési sorról a Majki rendezvényekre átadott pénzeszközök költségvetési sorra a majki Kamalduli rend alapításának ezredik évfordulója alkalmából Majkon megrendezésre kerülő évfordulós rendezvénysorozat méltó megünneplésére. 3.b) Felhatalmazza a polgármestert a Monte Corona Egyesülettel történő megállapodás megkötére. 4. A távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésének támogatására kiírt, LFP-2009-LA-9 kódszámú pályázat (ÖKO-PROGRAM) megvalósítására 2011. április 14-én kötött önkormányzati támogatási szerződések anyagi fedezetét a 2012. évi költségvetésében 1.591.015,- Ft összegben, a pénzmaradvány terhére biztosítja. 5.a) Engedélyezi, hogy a 2012/2013-as tanévben a József Attila Általános Iskola 3 első osztályt indíthat. 5.b) Engedélyezi, hogy a 2012/2013-as tanévben a Ságvári Endre Általános Iskola 4 első osztályt indíthat. 6. Módosítja a 85/2012. (V.2.) Kt. határozatát az alábbiak szerint: A 0102/5, 0102/6, 0102/7, 0102/8, 0102/9, 0102/10, 0102/11, 0102/12, 0102/13, 0102/14, 0102/15, 0102/16, 0102/17, 0102/18, 0102/19, 0102/20, 0102/26, 0102/43, 13250, 13251/1, 13251/2, 13252, 13253,13254/1, 13254/2, 13255, 13256, 13257/1, 13257/2, 13258, 13259, 13260, 13261, 13262, 13263/1, 13263/2, 13263/3, 13264/1, 13264/2, 13264/3, 13265/1, 13265/2, 13266, 13267, 13268/1, 13268/2, 13269, 13270, 13271, 13272, 13273/1, 13273/2, 13274, 13275 hrsz.-ú területnek a Káposztás dűlő elnevezést adja. 7. Oroszlány Város Önkormányzata és Juhász Attila közötti, sajtófotózás, a városi és megyei események dokumentálása tárgyú megbízási szerződést 2012. december 31. napjáig meghosszabbítja a korábbi díjazás változatlanul hagyása mellett, és felhatalmazza a polgármestert a szerződésmódosítás aláírására. A szerződés meghosszabbításához szükséges anyagi fedezetet a 2012. évi költségvetésében a polgármesteri támogatási keret terhére biztosítja 1.500.000,- Ft átcsoportosításával a Média és reklámszolgáltatások elnevezésű sorra. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 91/2012. (VI.6.) Kt. határozata a települési szilárd hulladékgyűjtés tárgyában Oroszlány Város Önkormányzata és a Remondis Oroszlány Környezetvédelmi és Szolgáltató Zrt. között megkötött szolgáltatási szerződés módosításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért az előterjesztés 2. és 3. mellékleteiben foglalt szerződések módosításaival, felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 38

92/2012. (VI.6.) Kt. határozata pályázat benyújtásáról a TÁMOP-3.1.11-12/1 Óvodafejlesztés című pályázati kiírásra Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért azzal, hogy pályázat kerüljön benyújtásra a TÁMOP-3.1.11-12/1 kódszámú Óvodafejlesztés című pályázati kiírásra 100 millió Ft összköltséggel 100%-os támogatási intenzitás mellett. 2. Sikeres pályázat esetén vállalja a pályázat eredményének fenntartását és üzemeltetését a projekt fenntartási időszakának végéig. Határidő: a határozat végrehajtására: 1. pont esetében június 30. Felelős: a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 93/2012. (VI.6.) Kt. határozata ügyrendi javaslatról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a szünet elrendelésére tett ügyrendi javaslatot. Határidő: a határozat kihirdetésére: azonnal 94/2012. (VI.6.) Kt. határozata pályázat benyújtása 111x72 m-es műfüves labdarúgó pálya építésére a volt Gárdonyi Iskola területén Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért azzal, hogy pályázat kerüljön benyújtásra a Magyar Labdarúgó Szövetség országos labdarúgó pályaépítési programjának II. fordulójára 160.387.447 Ft összköltséggel 70%-os támogatási intenzitás mellett 48.116.234 Ft pályázati önerő vállalásával 112.271.213 Ft támogatás igénybevétele mellett. 2. Felhatalmazza Takács Károly polgármestert a pályázat megvalósításához szükséges 15 évre szóló együttműködési megállapodás aláírására és egyúttal biztosítja annak fedezetét a 2012. évi költségvetés céltartalék beruházási és felhalmozási kiadásokhoz előirányzatának terhére 48.116.234 Ft összegben. 3. Felhatalmazza Takács Károly polgármestert a pályázat benyújtásához szükséges együttműködési megállapodások megkötésére. 4. Sikeres pályázat esetén vállalja a fejlesztés során kialakítandó 111x72 m-es műfüves pálya 15 évig való karbantartását és üzemeltetését. 5. Elkülönít a beruházás előkészítésére, bontási munkálatokra, esetleges közmű kiváltásokra, öltöző kiépítésére, illetve a volt zeneiskolai épület felújítására és tervezésének költségeire, játszótér kialakításának, extrém játszópark kialakításának a költségeire a beruházási céltartalékból 31 M Ftot, az általános tartalék terhére pedig 19 M Ft-ot. Határidő: a pályázat benyújtására: azonnal Felelős: a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 39

95/2012. (VI.6.) Kt. határozata a helyi közösségi közlekedés 2012. évi normatív támogatása tárgyú pályázat benyújtásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Támogatja, hogy Magyarország 2012. évi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 5. számú mellékletének 10. pontja alapján a helyi közösségi közlekedés normatív támogatására az Önkormányzat pályázatot nyújtson be. Felhatalmazza a polgármestert a pályázat benyújtására. 2. A helyi közösségi közlekedés normatív támogatásáról szóló pályázati kiírás feltételeként nyilatkozik, hogy a. Oroszlány Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi közlekedés működtetéséhez (folyamatos üzemeltetéséhez és eszközfenntartási ráfordításaihoz) a tárgyévet megelőző évben a szolgáltatást végző Vértes Volán Zrt. részére nettó 12.978 E Ft összegű saját forrásból származó, vissza nem térítendő önkormányzati támogatással járult hozzá, a fenti összegen felül központi költségvetésből folyósított támogatás 726 E Ft volt, b. a helyi közösségi közlekedést az Önkormányzat tárgyév január 1-jétől december 31- éig folyamatosan biztosítja, c. a közszolgáltatási szerződés, a Szolgáltatót a közszolgáltatással közvetlenül megbízva történt megkötésre. Határidő: a határozat kihirdetésére: azonnal a határozat végrehajtására: azonnal a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 96/2012. (VI.6.) Kt. határozata víziközmű üzemeltetésére szolgáló társaság alapításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvényben rögzített víziközmű-szolgáltatási feltételek biztosítása, illetőleg teljesíthetősége érdekében egyetért a Duna-Tisza menti Önkormányzati Közmű Üzemeltető Szolgáltató Holding Korlátolt Felelősségű Társaság (DTH Kft.) létrehozásával. 2. A DTH Kft. társasági szerződését az előterjesztés mellékletét képező tartalommal fogadja el azzal, hogy Oroszlány Város Önkormányzat, Kecskéd Községi Önkormányzat által alkotott tulajdonosi közösség törzsbetéte 1.830.000- Ft készpénz. 3. A DTH Kft. Oroszlányt megillető tulajdonosi közösségének közös képviseletére Takács Károly, Oroszlány város polgármesterét hatalmazza fel, valamint Lázár Mózes, OSz Zrt. vezérigazgatót jelöli a felügyelő bizottságba. 4. Felkéri és felhatalmazza a polgármestert a társasági szerződés aláírására, valamint a víziközműszolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvényben rögzített víziközmű-szolgáltatási feltételek teljes körű biztosítása érdekében a további tárgyalások folytatására és a szükséges feladatok megvalósítására. 5. Felkéri a jegyzőt, hogy az önkormányzat 2012. évi költségvetésében lévő tartalék terhére gondoskodjon a 2./ pontban meghatározott készpénz törzsbetét DTH Kft. részére történő megfizetéséről a társasági szerződésben rögzítettek szerint. Határidő: a határozat végrehajtására: azonnal Felelős: a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 40

97/2012. (VI.6.) Kt. határozata az Oroszlány, Fürst S. u. 50. számú épületen lévő sgrafitto újraalkotásáról, homlokzat hőszigeteléséről, valamint a Sportcsarnok épületén lévő sgrafitto javításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért az Oroszlány, Fürst S. u. 50. számú épületen lévő sgrafittonak az előterjesztésben meghatározottak szerinti újraalkotásával, a homlokzat hőszigetelésével. A szerződés megkötésének feltétele az érintett társasházközösség hozzájáruló nyilatkozatának beszerzése. 2. Egyetért a Sportcsarnok épületén lévő sgrafitto javításával. 3. Az 1. és 2. pontban megjelölt feladatok elvégzéséhez szükséges forrás a Beruházási céltartalék terhére 10.000.000 Ft összeg átcsoportosításával a felhalmozási kiadások Sgrafitto felújítás sorra biztosítja. 4. Utasítja a polgármestert, hogy a 2012. évi költségvetés soron következő módosításakor gondoskodjon a 3. pontban meghatározott módosítás átvezetéséről. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. a határozat végrehajtására: azonnal a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 98/2012. (VI.6.) Kt. határozata Oroszlány város közterületét megfigyelő képfelvevő rendszer fejlesztéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért az Oroszlányi Rendőrkapitányság előterjesztésében foglalt javaslatokkal és azok indokaival, a közterületi képfelvevő rendszer keretében további képfelvevő elhelyezésére Oroszlány város közigazgatási területén a következő helyszínt jelöli ki: 1. Petőfi udvar 1-2. számú épület 2. Egyetért az előterjesztésben foglaltak szerint a Petőfi udvar 1-2. számú épület tetőszerkezetén térfigyelő kamera elhelyezésével. 3. Egyetért az 2. pont szerinti térfigyelő kamera telepítés 1.117.250 Ft + áfa összegű vállalkozási szerződésének a Riasztástechnika 2001. Kft.-vel történő megkötésével. Felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. 4. Egyetért a 2012. évi költségvetés Térfigyelő kamerarendszer bővítés sor 1.117.250 Ft + áfa összeggel történő növelésével. Az emelés forrását a 2012. évi költségvetésben a pénzmaradvány terhére biztosítja. 5. Egyetért az Oroszlány Város Önkormányzata és a Riasztástechnika 2001. Kft. közötti, a térfigyelő kamerarendszer folyamatos műszaki karbantartására vonatkozó vállalkozási szerződés előterjesztésben foglaltak szerinti módosításával és egyidejűleg a szerződés időtartamának 2013. június 30-áig történő meghosszabbításával. Felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. 6. Egyetért a 2012. évi költségvetés Köztéri kamerarendszer karbantartási költség sor 54.000 Ft + áfa összeggel történő növelésével. Az emelés forrását a 2012. évi költségvetésben a pénzmaradvány terhére biztosítja. 7. Utasítja a polgármestert, hogy a 2012. évi költségvetés soron következő módosításakor gondoskodjon a 4. és 6. pontban meghatározott átcsoportosítások átvezetéséről. 8. Egyetért az előterjesztésben foglaltak szerint a Megállapodás közterületi képfelvevő elhelyezéséről és használatáról Oroszlány város közigazgatási területén című szerződés módosításával. Felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. a határozat végrehajtására: 2012. június 30. 41

a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 99/2012. (VI.6.) Kt. határozata a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ Közművelődési stratégiájáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ 2012-2017. évre szóló Közművelődési stratégiáját. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. 100/2012. (VI.6.) Kt. határozata a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár Könyvtári stratégiájáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár 2012-2016. évre szóló Könyvtári stratégiáját. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. 101/2012. (VI.6.) Kt. határozata Oroszlány Város Közoktatási Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálatáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja Oroszlány Város Közoktatási Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálatáról szóló előterjesztést. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6 102/2012. (VI.6.) Kt. határozata városi kitüntetések adományozásáról Oroszlány Város Önkormányzat Képviselő-testülete: 1. A városi kitüntetések adományozása érdekében a javaslattételről szóló felhívást az előterjesztés melléklete szerint elfogadja. 2. Utasítja a jegyzőt, hogy gondoskodjon a felhívás közzétételéről. 3. Utasítja a MOSB-ot, hogy a beérkezett kitüntetési javaslatok alapján a városi kitüntetésekre irányuló javaslatot a 2012. június 26-ei Képviselő-testületi ülésre terjessze elő. Határidő: a határozat végrehajtására: az 1. és 2. pont esetében: azonnal Felelős: a határozat végrehajtásáért: a 2. pont esetében: Dr. Zágonyi Éva jegyző a 3. pont esetében: Orbán Ferenc, a MOSB elnöke 42

103/2012. (VI.6.) Kt. határozata Oroszlány Város Önkormányzata és az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, valamint az Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat együttműködési megállapodásának jóváhagyásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzattal kötendő együttműködési megállapodást az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal elfogadja, és felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. 2. Az Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kötendő együttműködési megállapodást az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal elfogadja, és felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. 104/2012. (VI.6.) Kt. határozata a Ságvári Endre Általános Iskola módosító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Ságvári Endre Általános Iskola módosító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző M Ó D O S Í T Ó O K I R A T melléklet Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Ságvári Endre Általános Iskola 44/2011. (III.29.) Kt. számú határozattal elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító okirat 1. pontja az alábbiak szerint módosul: 1. A költségvetési szerv neve: Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2. pontja az alábbiak szerint változik: 2. A költségvetési szerv székhelye, címe: 2840 Oroszlány, Havasi Márton utca 1-3. A Képviselő-testület a módosító okiratot a 104/2012. (VI.6.) Kt. számú határozatával fogadta el. Oroszlány, 2012. május 29. Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 43

105/2012. (VI.6.) Kt. határozata a Hunyadi Mátyás Általános Iskola alapító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Hunyadi Mátyás Általános Iskola egységes szerkezetű alapító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. a határozat végrehajtására: 2012. augusztus 31. Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző melléklet Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 8. -a, valamint a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37. - a alapján az alábbi okiratot adja ki: A L A P Í T Ó O K I R A T 1. A költségvetési szerv neve: Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2. A költségvetési szerv székhelye, címe: 2840 Oroszlány, Havasi Márton utca 1-3. 3. Telephelye: nincs 4. OM azonosítója: 031829 5. Az intézmény alapítója: Oroszlány Városi Tanács 6. Alapítás időpontja: 1962. szeptember 1. 7.a) Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. b) Fenntartó neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzata 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. 8. Közfeladata: Alapfokú oktatás 9. Szakágazati besorolása: 852010 Alapfokú oktatás (alapfokú művészeti oktatás kivételével) 10. Az intézmény típusa: Általános iskola 11. Évfolyamok száma: 1-8. évfolyam 12. Maximális tanulólétszám: 784 fő 13. Tagozat megnevezése: nappali 14. Működési köre: Oroszlány Város közigazgatási területe 15. Az intézmény gazdálkodás szerinti besorolása: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Előirányzatok feletti rendelkezési jogosultsága: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv 16. Vezetőjének megbízási rendje: Vezetőjének a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján maximum 5 évre adhat intézményvezetésre megbízást, amely ismételt pályázati eljárás útján - több alkalommal meghosszabbítható. 17. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 44

18. Alaptevékenysége 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) - képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítés, - tanulási, magatartási, beilleszkedési nehézséggel küzdő tanulók felzárkóztatása, fejlesztő, képesség-kibontakoztató foglalkoztatása, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, - bérleti díj 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítés, - tanulási, magatartási, beilleszkedési nehézséggel küzdő tanulók felzárkóztatása, fejlesztő, képesség-kibontakoztató foglalkoztatása, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, - bérleti díj 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) - korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás-, hallás-, beszédfogyatékos, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását, 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás-, hallás-, beszédfogyatékos, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását, 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 910123 Könyvtári szolgáltatások 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 890442 Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 890443 Egyéb közfoglalkoztatás 19. Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem végez. 20. A feladatellátást szolgáló vagyon: A feladatellátást az intézmény székhelyén található ingatlan, valamint a leltár szerinti értékű ingóságok szolgálják. Az intézmény induló vagyona az alapító által átadott 18 974 E Ft induló tőke. Az intézményi vagyon további forrásai: - az éves költségvetési rendeletben meghatározott, irányító szervtől kapott költségvetési támogatás - működési és felhalmozási célú pénzeszközök átvétele 45

21. Az intézményre bízott vagyon feletti rendelkezési jog - az intézmény alaptevékenységével összefüggő bevételek - intézményi működés, felhalmozási, és egyéb bevételek - térítésmentesen átvett ingó és ingatlan vagyon Az intézmény a vagyona felett a vagyonnal való rendelkezés és vagyonkezelés szabályairól szóló önkormányzati rendelet alapján rendelkezik. A gazdasági szervezete útján ellátja a költségvetés tervezésével, előirányzat felhasználással, pénzellátásával, számvitellel, gazdálkodásával, vagyonkezelésével, munkaerő-gazdálkodással, beszámolással, a belső ellenőrzéssel, az előírt adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat. 22. Az intézmény képviseletére jogosultak Az intézmény vezetője, valamint az általa megbízott személy Oroszlány, 2003. november 24. Dr. Judi Erzsébet s.k. jegyző Rajnai Gábor s.k. polgármester ZÁRADÉK Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 44/2011. (III.29.) Kt. számú határozatával jóváhagyott alapító okiratot Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 104/2012. (VI.6.) Kt. számú határozatával módosította. Jelen alapító okirat a módosításokat egységes szerkezetbe foglalva tartalmazza, és Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 105/2012. (VI.6.) Kt. számú határozatával hagyta jóvá. Az alapító okirat 1. és 2. pontjának módosítása 2012. szeptember 1-jén lép hatályba. Oroszlány, 2012. május 29. Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 106/2012. (VI.6.) Kt. határozata Oroszlány Város Óvodái módosító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Oroszlány Város Óvodái módosító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző 46

melléklet M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Oroszlány Város Óvodái 102/2011. (VI.29.) Kt. számú határozattal elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító okirat 11. pontja az alábbiak szerint módosul: 11. Maximális gyermeklétszám: 560 fő. 16. pontja az alábbiak szerint módosul: 16. Alaptevékenysége 851011 Óvodai nevelés, ellátás - óvodai nevelés keretében folyó személyiségfejlesztés, az iskolai élethez szükséges fejlettségi szint elérése, a gyermekek napközbeni ellátása 851012 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása - korlátozott számban (csoportonként max. 2 fő) ellátja az enyhe fokban értelmi fogyatékos és az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelését 851013 Nemzeti és etnikai kisebbségi óvodai nevelés, ellátás - nemzeti, etnikai kisebbség óvodáskorú gyermekek társadalmi beilleszkedését segítő foglalkoztatás kizárólag magyar nyelven - a Nemzeti, etnikai kisebbség óvodai nevelésének irányelve szerinti program alapján 562912 Óvodai intézményi étkeztetés - biztosítja az önkormányzat óvodáiban az élelmezést 562917 Munkahelyi étkeztetés 856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 890442 Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 890443 Egyéb közfoglalkoztatás A Képviselő-testület a módosító okiratot a 106/2012. (VI.6.) Kt. számú határozatával fogadta el. Oroszlány, 2012. május 29. Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 47

107/2012. (VI.6.) Kt. határozata Oroszlány Város Óvodái alapító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Oroszlány Város Óvodái egységes szerkezetű alapító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző melléklet Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 8. -a, valamint a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37. - a alapján az alábbi okiratot adja ki: A L A P Í T Ó O K I R A T 1. A költségvetési szerv neve: Oroszlány Város Óvodái 2. A költségvetési szerv székhelye, címe: 2840 Oroszlány, Bánki Donát utca 67. 3. Telephelyei: Borbála-telepi Óvoda, 2840 Oroszlány, Radnóti Miklós utca 1. Malom sori Óvoda, 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 16/a. Táncsics Mihály Óvoda, 2840 Oroszlány, Mester utca 1. 4. OM azonosítója: 031688 5. Az intézmény alapítója: Oroszlány Város Önkormányzata 6. Alapítás időpontja: 1998. január 1. 7. a) Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő testülete 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. b) Fenntartó neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzata 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. 8. Közfeladata: Óvodai nevelés 9. Szakágazati besorolása: 851020 Óvodai nevelés 10. Az intézmény típusa: Óvoda 11. Maximális gyermeklétszám: 560 fő 12. Működési köre: Oroszlány Város közigazgatási területe 13. Az intézmény gazdálkodás szerinti besorolása: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Előirányzatok feletti rendelkezési jogosultsága: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv 14. Vezetőjének megbízási rendje: Vezetőjének a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján maximum 5 évre adhat intézményvezetésre megbízást, amely ismételt pályázati eljárás útján - több alkalommal meghosszabbítható. 15. Foglalkoztatottjaira vonatkozó 48

foglalkoztatási jogviszony: 16. Alaptevékenysége Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 851011 Óvodai nevelés, ellátás - óvodai nevelés keretében folyó személyiségfejlesztés, az iskolai élethez szükséges fejlettségi szint elérése, a gyermekek napközbeni ellátása 851012 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása - korlátozott számban (csoportonként max. 2 fő) ellátja az enyhe fokban értelmi fogyatékos és az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelését 851013 Nemzeti és etnikai kisebbségi óvodai nevelés, ellátás - nemzeti, etnikai kisebbség óvodáskorú gyermekek társadalmi beilleszkedését segítő foglalkoztatás kizárólag magyar nyelven - a Nemzeti, etnikai kisebbség óvodai nevelésének irányelve szerinti program alapján 562912 Óvodai intézményi étkeztetés - biztosítja az önkormányzat óvodáiban az élelmezést 562917 Munkahelyi étkeztetés 856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 890442 Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 890443 Egyéb közfoglalkoztatás 17. Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem végez. 18. A feladatellátást szolgáló vagyon: A feladatellátást az intézmény székhelyén található ingatlan, valamint a leltár szerinti értékű ingóságok szolgálják. Az intézmény induló vagyona az alapító által átadott 44.492 E Ft induló tőke. Az intézményi vagyon további forrásai: - az éves költségvetési rendeletben meghatározott, irányító szervtől kapott költségvetési támogatás - működési és felhalmozási célú pénzeszközök átvétele - az intézmény alaptevékenységével összefüggő bevételek - intézményi működés, felhalmozási, és egyéb bevételek - térítésmentesen átvett ingó és ingatlan vagyon 19. Az intézményre bízott vagyon feletti rendelkezési jog Az intézmény a vagyona felett a vagyonnal való rendelkezés és vagyonkezelés szabályairól szóló önkormányzati rendelet alapján rendelkezik. A gazdasági szervezete útján ellátja a költségvetés tervezésével, előirányzat felhasználással, pénzellátásával, számvitellel, gazdálkodásával, vagyonkezelésével, munkaerő-gazdálkodással, 49

beszámolással, a belső ellenőrzéssel, az előírt adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat. 20. Az intézmény képviseletére jogosultak Az intézmény vezetője, valamint az általa megbízott személy Oroszlány, 2003. november 26. Dr. Judi Erzsébet s.k. jegyző Rajnai Gábor s.k. polgármester ZÁRADÉK Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 102/2011. (VI.29.) Kt. számú határozatával jóváhagyott alapító okiratot Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 106/2012. (VI.6.) Kt. számú határozatával módosította. Jelen alapító okirat a módosításokat egységes szerkezetbe foglalva tartalmazza, és Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 107/2012. (VI.6.) Kt. számú határozatával hagyta jóvá. Az alapító okirat 16. pontjának módosítása 2012. június 1-jén lép hatályba. Oroszlány, 2012. május 29. Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 108/2012. (VI.6.) Kt. határozata Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája módosító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája módosító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző M Ó D O S Í T Ó O K I R A T melléklet Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája a 100/2011. (VI.29.) Kt. számú határozattal elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító okirat : 1. pontja az alábbiak szerint módosul: 1. A költségvetési szerv neve: Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola 50

18. pontja az alábbiak szerint változik: 18. Alaptevékenysége 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - képesség-kibontakoztató felkészítés, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, - gyógytestnevelés biztosítása 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását, 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) - a tanulók nappali rendszerű általános műveltséget megalapozó, érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés és oktatás - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, - gyógytestnevelés biztosítása 853112 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyam) - korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását 853114 Gimnáziumi felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) - középiskolai évfolyamon általános műveltséget megalapozó, valamint érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő oktatás felnőttek részére 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13-14. évfolyamon) - a szakközépiskolai oktatás keretében érettségi vizsgára történő felkészítés (szakmai alapozás): 54 523 01 0000 00 00 Elektronikai technikus: 9-12. évfolyam 52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 542 01 0010 54 02 Ruhaipari technikus: 9-12. évfolyam 54 542 01 0010 54 03 Textilipari technikus: 9-12. évfolyam 54 481 03 0010 54 02 Informatikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 481 04 0010 54 03 Ipari informatikai technikus: 9-12. évfolyam 54 481 04 0010 54 04 Műszaki informatikus: 9-12. évfolyam 54 521 01 0000 00 00 Gépgyártás-technológiai technikus: 9-12. évfolyam 54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM informatikus: 9-12. évfolyam 52 523 01 1000 00 00 Automatikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 211 09 Grafikus 9-13. évfolyam - iskolai könyvtár működtetése, 51

- tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása - gyógytestnevelés biztosítása 853122 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) - korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását 853124 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) - a szakközépiskolai oktatás keretében érettségi vizsgára történő felkészítés 54 523 01 0000 00 00 Elektronikai technikus: 9-12. évfolyam 52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 542 01 0010 54 02 Ruhaipari technikus: 9-12. évfolyam 54 542 01 0010 54 03 Textilipari technikus: 9-12. évfolyam 54 481 03 0010 54 02 Informatikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 481 04 0010 54 03 Ipari informatikai technikus: 9-12. évfolyam 54 481 04 0010 54 04 Műszaki informatikus: 9-12. évfolyam 54 521 01 0000 00 00 Gépgyártás-technológiai technikus: 9-12. évfolyam 54 481 01 1000 00 00 AD-CAM informatikus: 9-12. évfolyam 52 523 01 1000 00 00 Automatikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 211 09 Grafikus 9-13. évfolyam - iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása. 853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) - a szakiskolai oktatás keretében a következő szakmák oktatása és a szakmai vizsgák lebonyolítására (szakmai alapozás): 31 521 08 0000 00 00 Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő 800 óra 31 521 08 0010 31 01 Autógyártó: 2 év 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos 9-10. évfolyam 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő: 9-10. évfolyam 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos: 9-10. évfolyam 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő: 9-10. évfolyam 31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 01 Csecsemő- és gyermekruha készítő: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 02 Férfiszabó: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 03 Női szabó: 9-10. évfolyam 33 521 04 1000 00 00 Villanyszerelő: 9-10. évfolyam 31 521 07 1000 00 00 Finommechanikai műszerész: 9-10. évfolyam 33 523 01 1000 00 00 Számítógép-szerelő, - karbantartó: 9-10. évfolyam 31 521 02 CNC forgácsoló 9-12. évfolyam 33 762 01 Szociális gondozó 9-12. évfolyam 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 9-12. évfolyam 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 9-12. évfolyam - iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása, - gyógytestnevelés biztosítása 52

853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását 853134 Nappali rendszerű szakiskolai felzárkóztató oktatás (9-10. évfolyam) (1 éves, szakképző évfolyamra felzárkóztató oktatás) - iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása, 853135 Szakiskolai felnőttoktatás (9-10. évfolyam) - a szakiskolai oktatás keretében a következő szakmák oktatása és a szakmai vizsgák lebonyolítására (szakmai alapozás): 31 521 08 0000 00 00 Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő 800 óra 31 521 08 0010 31 01 Autógyártó: 2 év 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos 9-10. évfolyam 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő: 9-10. évfolyam 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos: 9-10. évfolyam 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő: 9-10. évfolyam 31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 01 Csecsemő- és gyermekruha készítő: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 02 Férfiszabó: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 03 Női szabó: 9-10. évfolyam 33 521 04 1000 00 00 Villanyszerelő: 9-10. évfolyam 31 521 07 1000 00 00 Finommechanikai műszerész: 9-10. évfolyam 33 523 01 1000 00 00 Számítógép-szerelő, - karbantartó: 9-10. évfolyam 31 521 02 CNC forgácsoló 9-12. évfolyam 33 762 01 Szociális gondozó 9-12. évfolyam 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 9-12. évfolyam 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 9-12. évfolyam - iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása. 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 33 762 01 Szociális gondozó 2 év 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 51 861 01 0000 00 00 Tűzoltó 650 óra 51 861 01 0001 54 01 Tűzoltó technikus 1200 óra 52 1811 02 Grafikus 2 év 54 211 09 Grafikus 2 év, 5 év 54 211 09 0010 54 01 Alkalmazott grafikus 3600 óra 52 214 01 0000 Lakberendező 2000 óra 52 815 01 0000 00 00 Kozmetikus 2 év 52 861 05 0000 Polgári védelmi előadó 350 óra 52 861 05 0001 54 01 Katasztrófavédelmi és polgári védelmi főelőadó 250 óra 52 861 07 0000 00 00 Tűzvédelmi előadó 350 óra 52 861 07 0001 54 01 Tűzvédelmi főelőadó 250 óra 53

55 213 02 Mozgókép-gyártó szakasszisztens 2 év 55 213 02 0010 55 03 Televizióműsor gyártó szakasszisztens 2 év 54 481 03 Informatikai rendszergazda 2 év 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető 500 óra 54 481 03 0010 54 01 Informatikai hálózatépítő és üzemeltető 2 év 54 481 03 0010 54 05 Számítógép-rendszerkarbantartó 2 év 54 481 03 0010 54 07 Webmester 2 év 54 4641 03 Informatikus 2 év 54 481 04 Informatikus 2 év 54 481 04 0010 54 01 Gazdasági informatikus 2 év 54 213 04 Multimédia-alkalmazásfejlesztő 1400 óra 54 213 04 0010 54 04 Multimédiafejlesztő 1400 óra 52 5412 01 Általános vegyésztechnikus 2 év 54 524 01 0000 00 00 Laboratóriumi technikus 2 év 54 524 01 0010 54 04 Gyógyszeripari laboratóriumi technikus 2 év 54 524 02 1000 Vegyipari technikus 2 év 54 524 02 0100 33 02 Vegyi anyag gyártó 600 óra 54 534 02 0001 54 01 Biotechnológus technikus 600 óra 54 524 02 0001 54 04 Vegyipari minőségbiztosítási technikus 54 850 02 0000 Természet- és környezetvédelmi technikus 2 év 54 850 01 Környezetvédelmi technikus 2 év 54 850 01 0010 54 02 Hulladékgazdálkodó 2 év 54 850 02 0100 33 02 Természetvédelmi ügyintéző 700 óra 54 345 02 0000 Logisztikai ügyintéző 2 év 54 345 02 0100 31 01 Anyagbeszerző 400 óra 54 345 02 0100 31 02 Áruterítő 400 óra 54 345 02 0100 52 01 Veszélyesáru-ügyintéző 400 óra 54 345 02 0001 54 01 Nemzetközi szállítmányozási ügyintéző 600 óra 54 212 07 Táncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 01 Klasszikus balett-táncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 02 Kortárs-, moderntáncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 03 Néptáncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 04 Színházi táncos 2, 5 év 54 761 01 0010 54 01 Rehabilitációs nevelő, segítő 2 év 54 761 01 0010 54 02 Szociális asszisztens 2 év 54 761 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő 2év 54 762 01 Szociális segítő 2 év 54 762 02 Szociális szakgondozó 2 év 54 761 01 0000 Családpedagógiai mentor 1 év 55 345 01 0010 55 02 Kereskedelmi szakmenedzser 2 év 55 345 02 0010 55 01 Kereskedelmi szakmenedzser asszisztens 2 év 55 346 02 0010 55 02 Titkárságvezető 2év 55 622 01 0000 00 00 Hulladékgazdálkodási menedzser- technológus 2 év 55 346 03 0000 Rendészeti asszisztens 2 év 31 521 08 0000 00 00 Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő 800 óra 31 521 08 0010 31 01 Autógyártó: 2 év 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos: 3 év 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő: 2 év 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos: 3 év 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő: 3 év 31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló: 3 év 33 542 05 0010 33 01 Csecsemő- és gyermekruha készítő: 3 év 33 542 05 0010 33 02 Férfiszabó: 3 év 33 542 05 0010 33 03 Női szabó: 3 év 33 521 04 1000 00 00 Villanyszerelő: 3 év 54

31 521 07 1000 00 00 Finommechanikai műszerész: 2 év 33 523 01 1000 00 00 Számítógép-szerelő, - karbantartó: 2 év 31 521 02 CNC forgácsoló 1200 óra 33 762 01 Szociális gondozó 2 év 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 54 523 01 0000 00 00 Elektronikai technikus: 2 év 52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész: 2 év 54 542 01 0010 54 02 Ruhaipari technikus: 2 év 54 542 01 0010 54 03 Textilipari technikus: 2 év 54 481 03 0010 54 02 Informatikai műszerész: 2 év 54 481 04 0010 54 03 Ipari informatikai technikus: 2 év 54 481 04 0010 54 04 Műszaki informatikus: 2 év 54 521 01 0000 00 00 Gépgyártás-technológiai technikus: 2 év 54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM informatikus: 2 év 54 520 01 0000 00 00 Gépipari minőségellenőr:1200 óra 54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus: 300 óra 52 523 01 0001 54 01 Automatikai technikus: 800 óra 52 523 03 0001 54 01 Mechatronikai technikus: 800 óra 54 481 01 0100 31 01 Számítógépes műszaki rajzoló: 600 óra 31 521 02 0000 00 00 CNC forgácsoló: 1200 óra 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető: 500 óra 61 140 01 0000 00 00 Felnőtt oktató 55 146 01 0000 00 00 Gyakorlati oktató 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon - korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőtt oktatás - felnőttképzés keretében: 54 520 01 0000 00 00 Gépipari minőségellenőr:1200 óra 54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus: 300 óra 52 523 01 0001 54 01 Automatikai technikus: 800 óra 52 523 03 0001 54 01 Mechatronikai technikus: 800 óra 54 481 01 0100 31 01 Számítógépes műszaki rajzoló: 600 óra 31 521 02 0000 00 00 CNC forgácsoló: 1200 óra 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető: 500 óra 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 51 861 01 0000 00 00 Tűzoltó 650 óra 51 861 01 0001 54 01 Tűzoltó technikus 1200 óra 52 1811 02 Grafikus 2 év 54 211 09 Grafikus 2 év, 5 év 54 211 09 0010 54 01 Alkalmazott grafikus 3600 óra 52 214 01 0000 Lakberendező 2000 óra 52 815 01 0000 00 00 Kozmetikus 2 év 52 861 05 0000 Polgári védelmi előadó 350 óra 52 861 05 0001 54 01 Katasztrófavédelmi és polgári védelmi főelőadó 250 óra 52 861 07 0000 00 00 Tűzvédelmi előadó 350 óra 55

52 861 07 0001 54 01 Tűzvédelmi főelőadó 250 óra 55 213 02 Mozgókép-gyártó szakasszisztens 2 év 55 213 02 0010 55 03 Televizióműsor gyártó szakasszisztens 2 év 54 481 03 Informatikai rendszergazda 2 év 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető 500 óra 54 481 03 0010 54 01 Informatikai hálózatépítő és üzemeltető 2 év 54 481 03 0010 54 05 Számítógép-rendszerkarbantartó 2 év 54 481 03 0010 54 07 Webmester 2 év 54 481 04 Informatikus 2 év 54 481 04 0010 54 01 Gazdasági informatikus 2 év 54 213 04 Multimédia-alkalmazásfejlesztő 1400 óra 54 213 04 0010 54 04 Multimédiafejlesztő 1400 óra 52 5412 01 Általános vegyésztechnikus 2 év 54 524 01 0000 00 00 Laboratóriumi technikus 2 év 54 524 01 0010 54 04 Gyógyszeripari laboratóriumi technikus 2 év 54 524 02 1000 Vegyipari technikus 2 év 54 524 02 0100 33 02 Vegyi anyag gyártó 600 óra 54 534 02 0001 54 01 Biotechnológus technikus 600 óra 54 524 02 0001 54 04 Vegyipari minőségbiztosítási technikus 54 850 02 0000 Természet- és környezetvédelmi technikus 2 év 54 850 01 Környezetvédelmi technikus 2 év 54 850 01 0010 54 02 Hulladékgazdálkodó 2 év 54 850 02 0100 33 02 Természetvédelmi ügyintéző 700 óra 54 345 02 0000 Logisztikai ügyintéző 2 év 54 345 02 0100 31 01 Anyagbeszerző 400 óra 54 345 02 0100 31 02 Áruterítő 400 óra 54 345 02 0100 52 01 Veszélyesáru-ügyintéző 400 óra 54 345 02 0001 54 01 Nemzetközi szállítmányozási ügyintéző 600 óra 54 212 07 Táncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 01 Klasszikus balett-táncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 02 Kortárs-, moderntáncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 03 Néptáncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 04 Színházi táncos 2, 5 év 54 761 01 0010 54 01 Rehabilitációs nevelő, segítő 2 év 54 761 01 0010 54 02 Szociális asszisztens 2 év 54 761 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő 2év 54 762 01 Szociális segítő 2 év 54 762 02 Szociális szakgondozó 2 év 54 761 01 0000 Családpedagógiai mentor 1 év 55 345 01 0010 55 02 Kereskedelmi szakmenedzser 2 év 55 345 02 0010 55 01 Kereskedelmi szakmenedzser asszisztens 2 év 55 346 02 0010 55 02 Titkárságvezető 2év 55 622 01 0000 00 00 Hulladékgazdálkodási menedzser- technológus 2 év 55 346 03 0000 Rendészeti asszisztens 2 év 31 521 02 CNC forgácsoló 1200 óra 33 762 01 Szociális gondozó 2 év 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 31 521 08 0000 00 00 Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő 800 óra 31 521 08 0010 31 01 Autógyártó: 2 év 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos: 3 év 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő: 2 év 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos: 3 év 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő: 3 év 31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló: 3 év 56

33 542 05 0010 33 01 Csecsemő- és gyermekruha készítő: 3 év 33 542 05 0010 33 02 Férfiszabó: 3 év 33 542 05 0010 33 03 Női szabó: 3 év 33 521 04 1000 00 00 Villanyszerelő: 3 év 31 521 07 1000 00 00 Finommechanikai műszerész: 2 év 33 523 01 1000 00 00 Számítógép-szerelő, - karbantartó: 2 é 54 523 01 0000 00 00 Elektronikai technikus: 2 év 52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész: 2 év 54 542 01 0010 54 02 Ruhaipari technikus: 2 év 54 542 01 0010 54 03 Textilipari technikus: 2 év 54 481 03 0010 54 02 Informatikai műszerész: 2 év 54 481 04 0010 54 03 Ipari informatikai technikus: 2 év 54 481 04 0010 54 04 Műszaki informatikus: 2 év 54 521 01 0000 00 00 Gépgyártás-technológiai technikus: 2 év 54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM informatikus: 2 év 54 211 07 0000 00 00 Divat- stílustervező: 3 év 54 520 01 0000 00 00 Gépipari minőségellenőr:1200 óra 54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus: 300 óra 52 523 01 0001 54 01 Automatikai technikus: 800 óra 52 523 03 0001 54 01 Mechatronikai technikus: 800 óra 54 481 01 0100 31 01 Számítógépes műszaki rajzoló: 600 óra 31 521 02 0000 00 00 CNC forgácsoló: 1200 óra 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető: 500 óra 61 140 01 0000 00 00 Felnőtt oktató 55 146 01 0000 00 00 Gyakorlati oktató 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőtt oktatás - felnőttképzés keretében: 54 520 01 0000 00 00 Gépipari minőségellenőr:1200 óra 54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus: 300 óra 52 523 01 0001 54 01 Automatikai technikus: 800 óra 52 523 03 0001 54 01 Mechatronikai technikus: 800 óra 54 481 01 0100 31 01 Számítógépes műszaki rajzoló: 600 óra 31 521 02 0000 00 00 CNC forgácsoló: 1200 óra 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető: 500 óra 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás - ECDL vizsgaközpont: ECDL vizsgára felkészítő tanfolyamok szervezése, vizsgáztatás, TEAOR száma: 8559 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 910123 Könyvtári szolgáltatások 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 890442 Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása A Képviselő-testület a módosító okiratot a 108/2012. (VI.6.) Kt. számú határozatával fogadta el. Oroszlány, 2012. május 29. 57

Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 109/2012. (VI.6.) Kt. határozata a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola alapító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola egységes szerkezetű alapító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. a határozat végrehajtására: 2012. augusztus 31. Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző melléklet Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 8. -a, valamint a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37. - a alapján az alábbi okiratot adja ki: A L A P Í T Ó O K I R A T 1. A költségvetési szerv neve: Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola 2. A költségvetési szerv székhelye, címe: 2840 Oroszlány, Kossuth Lajos utca 2. 3. Telephelye: Eötvös Loránd Szakközép- és Szakiskola, 2840 Oroszlány, Asztalos János utca 2. 4. OM azonosítója: 031932 5. Az intézmény alapítója: Oroszlány Városi Tanács 6. Alapítás időpontja: 1960. szeptember 1. 7.a) Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. b) Fenntartó neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzata 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. 8. Közfeladata: Alap- és középfokú oktatás 9. Szakágazati besorolása: 853100 Általános középfokú oktatás 10. Az intézmény típusa: Összetett iskola 11. Évfolyamok száma: 5-14. évfolyam 12. Maximális tanulólétszám: 1100 fő 13. Tagozat megnevezése: nappali, felnőtt (esti, levelező) 14. Működési köre: Oroszlány Város és Komárom-Esztergom megye közigazgatási területe 15. Az intézmény gazdálkodás szerinti besorolása: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Előirányzatok feletti rendelkezési jogosultsága: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv 16. Vezetőjének megbízási rendje: Vezetőjének a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a Közoktatásról szóló 1993. 58

évi LXXIX. törvény alapján Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján maximum 5 évre adhat intézményvezetésre megbízást, amely ismételt pályázati eljárás útján - több alkalommal meghosszabbítható. 17. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv., a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 18. Alaptevékenysége 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - képesség-kibontakoztató felkészítés, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, - gyógytestnevelés biztosítása 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását, 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) - a tanulók nappali rendszerű általános műveltséget megalapozó, érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés és oktatás - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, - gyógytestnevelés biztosítása 853112 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyam) - korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását 853114 Gimnáziumi felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) - középiskolai évfolyamon általános műveltséget megalapozó, valamint érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő oktatás felnőttek részére 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13-14. évfolyamon) - a szakközépiskolai oktatás keretében érettségi vizsgára történő felkészítés (szakmai alapozás): 54 523 01 0000 00 00 Elektronikai technikus: 9-12. évfolyam 52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 542 01 0010 54 02 Ruhaipari technikus: 9-12. évfolyam 59

54 542 01 0010 54 03 Textilipari technikus: 9-12. évfolyam 54 481 03 0010 54 02 Informatikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 481 04 0010 54 03 Ipari informatikai technikus: 9-12. évfolyam 54 481 04 0010 54 04 Műszaki informatikus: 9-12. évfolyam 54 521 01 0000 00 00 Gépgyártás-technológiai technikus: 9-12. évfolyam 54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM informatikus: 9-12. évfolyam 52 523 01 1000 00 00 Automatikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 211 09 Grafikus 9-13. évfolyam - iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása - gyógytestnevelés biztosítása 853122 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) - korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását 853124 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) - a szakközépiskolai oktatás keretében érettségi vizsgára történő felkészítés 54 523 01 0000 00 00 Elektronikai technikus: 9-12. évfolyam 52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 542 01 0010 54 02 Ruhaipari technikus: 9-12. évfolyam 54 542 01 0010 54 03 Textilipari technikus: 9-12. évfolyam 54 481 03 0010 54 02 Informatikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 481 04 0010 54 03 Ipari informatikai technikus: 9-12. évfolyam 54 481 04 0010 54 04 Műszaki informatikus: 9-12. évfolyam 54 521 01 0000 00 00 Gépgyártás-technológiai technikus: 9-12. évfolyam 54 481 01 1000 00 00 AD-CAM informatikus: 9-12. évfolyam 52 523 01 1000 00 00 Automatikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 211 09 Grafikus 9-13. évfolyam - iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása. 853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) - a szakiskolai oktatás keretében a következő szakmák oktatása és a szakmai vizsgák lebonyolítására (szakmai alapozás): 31 521 08 0000 00 00 Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő 800 óra 31 521 08 0010 31 01 Autógyártó: 2 év 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos 9-10. évfolyam 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő: 9-10. évfolyam 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos: 9-10. évfolyam 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő: 9-10. évfolyam 31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 01 Csecsemő- és gyermekruha készítő: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 02 Férfiszabó: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 03 Női szabó: 9-10. évfolyam 33 521 04 1000 00 00 Villanyszerelő: 9-10. évfolyam 31 521 07 1000 00 00 Finommechanikai műszerész: 9-10. évfolyam 60

33 523 01 1000 00 00 Számítógép-szerelő, - karbantartó: 9-10. évfolyam 31 521 02 CNC forgácsoló 9-12. évfolyam 33 762 01 Szociális gondozó 9-12. évfolyam 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 9-12. évfolyam 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 9-12. évfolyam - iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása, - gyógytestnevelés biztosítása 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását 853134 Nappali rendszerű szakiskolai felzárkóztató oktatás (9-10. évfolyam) (1 éves, szakképző évfolyamra felzárkóztató oktatás) - iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása, 853135 Szakiskolai felnőttoktatás (9-10. évfolyam) - a szakiskolai oktatás keretében a következő szakmák oktatása és a szakmai vizsgák lebonyolítására (szakmai alapozás): 31 521 08 0000 00 00 Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő 800 óra 31 521 08 0010 31 01 Autógyártó: 2 év 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos 9-10. évfolyam 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő: 9-10. évfolyam 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos: 9-10. évfolyam 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő: 9-10. évfolyam 31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 01 Csecsemő- és gyermekruha készítő: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 02 Férfiszabó: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 03 Női szabó: 9-10. évfolyam 33 521 04 1000 00 00 Villanyszerelő: 9-10. évfolyam 31 521 07 1000 00 00 Finommechanikai műszerész: 9-10. évfolyam 33 523 01 1000 00 00 Számítógép-szerelő, - karbantartó: 9-10. évfolyam 31 521 02 CNC forgácsoló 9-12. évfolyam 33 762 01 Szociális gondozó 9-12. évfolyam 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 9-12. évfolyam 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 9-12. évfolyam - iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása. 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 33 762 01 Szociális gondozó 2 év 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 51 861 01 0000 00 00 Tűzoltó 650 óra 61

51 861 01 0001 54 01 Tűzoltó technikus 1200 óra 52 1811 02 Grafikus 2 év 54 211 09 Grafikus 2 év, 5 év 54 211 09 0010 54 01 Alkalmazott grafikus 3600 óra 52 214 01 0000 Lakberendező 2000 óra 52 815 01 0000 00 00 Kozmetikus 2 év 52 861 05 0000 Polgári védelmi előadó 350 óra 52 861 05 0001 54 01 Katasztrófavédelmi és polgári védelmi főelőadó 250 óra 52 861 07 0000 00 00 Tűzvédelmi előadó 350 óra 52 861 07 0001 54 01 Tűzvédelmi főelőadó 250 óra 55 213 02 Mozgókép-gyártó szakasszisztens 2 év 55 213 02 0010 55 03 Televizióműsor gyártó szakasszisztens 2 év 54 481 03 Informatikai rendszergazda 2 év 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető 500 óra 54 481 03 0010 54 01 Informatikai hálózatépítő és üzemeltető 2 év 54 481 03 0010 54 05 Számítógép-rendszerkarbantartó 2 év 54 481 03 0010 54 07 Webmester 2 év 54 4641 03 Informatikus 2 év 54 481 04 Informatikus 2 év 54 481 04 0010 54 01 Gazdasági informatikus 2 év 54 213 04 Multimédia-alkalmazásfejlesztő 1400 óra 54 213 04 0010 54 04 Multimédiafejlesztő 1400 óra 52 5412 01 Általános vegyésztechnikus 2 év 54 524 01 0000 00 00 Laboratóriumi technikus 2 év 54 524 01 0010 54 04 Gyógyszeripari laboratóriumi technikus 2 év 54 524 02 1000 Vegyipari technikus 2 év 54 524 02 0100 33 02 Vegyi anyag gyártó 600 óra 54 534 02 0001 54 01 Biotechnológus technikus 600 óra 54 524 02 0001 54 04 Vegyipari minőségbiztosítási technikus 54 850 02 0000 Természet- és környezetvédelmi technikus 2 év 54 850 01 Környezetvédelmi technikus 2 év 54 850 01 0010 54 02 Hulladékgazdálkodó 2 év 54 850 02 0100 33 02 Természetvédelmi ügyintéző 700 óra 54 345 02 0000 Logisztikai ügyintéző 2 év 54 345 02 0100 31 01 Anyagbeszerző 400 óra 54 345 02 0100 31 02 Áruterítő 400 óra 54 345 02 0100 52 01 Veszélyesáru-ügyintéző 400 óra 54 345 02 0001 54 01 Nemzetközi szállítmányozási ügyintéző 600 óra 54 212 07 Táncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 01 Klasszikus balett-táncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 02 Kortárs-, moderntáncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 03 Néptáncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 04 Színházi táncos 2, 5 év 54 761 01 0010 54 01 Rehabilitációs nevelő, segítő 2 év 54 761 01 0010 54 02 Szociális asszisztens 2 év 54 761 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő 2év 54 762 01 Szociális segítő 2 év 54 762 02 Szociális szakgondozó 2 év 54 761 01 0000 Családpedagógiai mentor 1 év 55 345 01 0010 55 02 Kereskedelmi szakmenedzser 2 év 55 345 02 0010 55 01 Kereskedelmi szakmenedzser asszisztens 2 év 55 346 02 0010 55 02 Titkárságvezető 2év 55 622 01 0000 00 00 Hulladékgazdálkodási menedzser- technológus 2 év 55 346 03 0000 Rendészeti asszisztens 2 év 62

31 521 08 0000 00 00 Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő 800 óra 31 521 08 0010 31 01 Autógyártó: 2 év 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos: 3 év 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő: 2 év 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos: 3 év 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő: 3 év 31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló: 3 év 33 542 05 0010 33 01 Csecsemő- és gyermekruha készítő: 3 év 33 542 05 0010 33 02 Férfiszabó: 3 év 33 542 05 0010 33 03 Női szabó: 3 év 33 521 04 1000 00 00 Villanyszerelő: 3 év 31 521 07 1000 00 00 Finommechanikai műszerész: 2 év 33 523 01 1000 00 00 Számítógép-szerelő, - karbantartó: 2 év 31 521 02 CNC forgácsoló 1200 óra 33 762 01 Szociális gondozó 2 év 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 54 523 01 0000 00 00 Elektronikai technikus: 2 év 52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész: 2 év 54 542 01 0010 54 02 Ruhaipari technikus: 2 év 54 542 01 0010 54 03 Textilipari technikus: 2 év 54 481 03 0010 54 02 Informatikai műszerész: 2 év 54 481 04 0010 54 03 Ipari informatikai technikus: 2 év 54 481 04 0010 54 04 Műszaki informatikus: 2 év 54 521 01 0000 00 00 Gépgyártás-technológiai technikus: 2 év 54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM informatikus: 2 év 54 520 01 0000 00 00 Gépipari minőségellenőr:1200 óra 54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus: 300 óra 52 523 01 0001 54 01 Automatikai technikus: 800 óra 52 523 03 0001 54 01 Mechatronikai technikus: 800 óra 54 481 01 0100 31 01 Számítógépes műszaki rajzoló: 600 óra 31 521 02 0000 00 00 CNC forgácsoló: 1200 óra 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető: 500 óra 61 140 01 0000 00 00 Felnőtt oktató 55 146 01 0000 00 00 Gyakorlati oktató 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon - korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőtt oktatás - felnőttképzés keretében: 54 520 01 0000 00 00 Gépipari minőségellenőr:1200 óra 54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus: 300 óra 52 523 01 0001 54 01 Automatikai technikus: 800 óra 52 523 03 0001 54 01 Mechatronikai technikus: 800 óra 54 481 01 0100 31 01 Számítógépes műszaki rajzoló: 600 óra 31 521 02 0000 00 00 CNC forgácsoló: 1200 óra 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető: 500 óra 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 63

51 861 01 0000 00 00 Tűzoltó 650 óra 51 861 01 0001 54 01 Tűzoltó technikus 1200 óra 52 1811 02 Grafikus 2 év 54 211 09 Grafikus 2 év, 5 év 54 211 09 0010 54 01 Alkalmazott grafikus 3600 óra 52 214 01 0000 Lakberendező 2000 óra 52 815 01 0000 00 00 Kozmetikus 2 év 52 861 05 0000 Polgári védelmi előadó 350 óra 52 861 05 0001 54 01 Katasztrófavédelmi és polgári védelmi főelőadó 250 óra 52 861 07 0000 00 00 Tűzvédelmi előadó 350 óra 52 861 07 0001 54 01 Tűzvédelmi főelőadó 250 óra 55 213 02 Mozgókép-gyártó szakasszisztens 2 év 55 213 02 0010 55 03 Televizióműsor gyártó szakasszisztens 2 év 54 481 03 Informatikai rendszergazda 2 év 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető 500 óra 54 481 03 0010 54 01 Informatikai hálózatépítő és üzemeltető 2 év 54 481 03 0010 54 05 Számítógép-rendszerkarbantartó 2 év 54 481 03 0010 54 07 Webmester 2 év 54 481 04 Informatikus 2 év 54 481 04 0010 54 01 Gazdasági informatikus 2 év 54 213 04 Multimédia-alkalmazásfejlesztő 1400 óra 54 213 04 0010 54 04 Multimédiafejlesztő 1400 óra 52 5412 01 Általános vegyésztechnikus 2 év 54 524 01 0000 00 00 Laboratóriumi technikus 2 év 54 524 01 0010 54 04 Gyógyszeripari laboratóriumi technikus 2 év 54 524 02 1000 Vegyipari technikus 2 év 54 524 02 0100 33 02 Vegyi anyag gyártó 600 óra 54 534 02 0001 54 01 Biotechnológus technikus 600 óra 54 524 02 0001 54 04 Vegyipari minőségbiztosítási technikus 54 850 02 0000 Természet- és környezetvédelmi technikus 2 év 54 850 01 Környezetvédelmi technikus 2 év 54 850 01 0010 54 02 Hulladékgazdálkodó 2 év 54 850 02 0100 33 02 Természetvédelmi ügyintéző 700 óra 54 345 02 0000 Logisztikai ügyintéző 2 év 54 345 02 0100 31 01 Anyagbeszerző 400 óra 54 345 02 0100 31 02 Áruterítő 400 óra 54 345 02 0100 52 01 Veszélyesáru-ügyintéző 400 óra 54 345 02 0001 54 01 Nemzetközi szállítmányozási ügyintéző 600 óra 54 212 07 Táncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 01 Klasszikus balett-táncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 02 Kortárs-, moderntáncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 03 Néptáncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 04 Színházi táncos 2, 5 év 54 761 01 0010 54 01 Rehabilitációs nevelő, segítő 2 év 54 761 01 0010 54 02 Szociális asszisztens 2 év 54 761 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő 2év 54 762 01 Szociális segítő 2 év 54 762 02 Szociális szakgondozó 2 év 54 761 01 0000 Családpedagógiai mentor 1 év 55 345 01 0010 55 02 Kereskedelmi szakmenedzser 2 év 55 345 02 0010 55 01 Kereskedelmi szakmenedzser asszisztens 2 év 55 346 02 0010 55 02 Titkárságvezető 2év 55 622 01 0000 00 00 Hulladékgazdálkodási menedzser- technológus 2 év 55 346 03 0000 Rendészeti asszisztens 2 év 64

31 521 02 CNC forgácsoló 1200 óra 33 762 01 Szociális gondozó 2 év 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 31 521 08 0000 00 00 Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő 800 óra 31 521 08 0010 31 01 Autógyártó: 2 év 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos: 3 év 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő: 2 év 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos: 3 év 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő: 3 év 31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló: 3 év 33 542 05 0010 33 01 Csecsemő- és gyermekruha készítő: 3 év 33 542 05 0010 33 02 Férfiszabó: 3 év 33 542 05 0010 33 03 Női szabó: 3 év 33 521 04 1000 00 00 Villanyszerelő: 3 év 31 521 07 1000 00 00 Finommechanikai műszerész: 2 év 33 523 01 1000 00 00 Számítógép-szerelő, - karbantartó: 2 é 54 523 01 0000 00 00 Elektronikai technikus: 2 év 52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész: 2 év 54 542 01 0010 54 02 Ruhaipari technikus: 2 év 54 542 01 0010 54 03 Textilipari technikus: 2 év 54 481 03 0010 54 02 Informatikai műszerész: 2 év 54 481 04 0010 54 03 Ipari informatikai technikus: 2 év 54 481 04 0010 54 04 Műszaki informatikus: 2 év 54 521 01 0000 00 00 Gépgyártás-technológiai technikus: 2 év 54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM informatikus: 2 év 54 211 07 0000 00 00 Divat- stílustervező: 3 év 54 520 01 0000 00 00 Gépipari minőségellenőr:1200 óra 54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus: 300 óra 52 523 01 0001 54 01 Automatikai technikus: 800 óra 52 523 03 0001 54 01 Mechatronikai technikus: 800 óra 54 481 01 0100 31 01 Számítógépes műszaki rajzoló: 600 óra 31 521 02 0000 00 00 CNC forgácsoló: 1200 óra 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető: 500 óra 61 140 01 0000 00 00 Felnőtt oktató 55 146 01 0000 00 00 Gyakorlati oktató 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőtt oktatás - felnőttképzés keretében: 54 520 01 0000 00 00 Gépipari minőségellenőr:1200 óra 54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus: 300 óra 52 523 01 0001 54 01 Automatikai technikus: 800 óra 52 523 03 0001 54 01 Mechatronikai technikus: 800 óra 54 481 01 0100 31 01 Számítógépes műszaki rajzoló: 600 óra 31 521 02 0000 00 00 CNC forgácsoló: 1200 óra 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető: 500 óra 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás - ECDL vizsgaközpont: ECDL vizsgára felkészítő tanfolyamok szervezése, vizsgáztatás, TEAOR száma: 8559 65

931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 910123 Könyvtári szolgáltatások 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 890442 Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 19. Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem végez. 20. A feladatellátást szolgáló vagyon: A feladatellátást az intézmény székhelyén, telephelyén található ingatlan, valamint a leltár szerinti értékű ingóságok szolgálják. Az intézmény induló vagyona az alapító által átadott 46 294 E Ft induló tőke. Az intézményi vagyon további forrásai: - az éves költségvetési rendeletben meghatározott, irányító szervtől kapott költségvetési támogatás - működési és felhalmozási célú pénzeszközök átvétele - az intézmény alaptevékenységével összefüggő bevételek - intézményi működés, felhalmozási, és egyéb bevételek - térítésmentesen átvett ingó és ingatlan vagyon 21. Az intézményre bízott vagyon feletti rendelkezési jog: Az intézmény a vagyona felett a vagyonnal való rendelkezés és vagyonkezelés szabályairól szóló önkormányzati rendelet alapján rendelkezik. A gazdasági szervezete útján ellátja a költségvetés tervezésével, előirányzat felhasználással, pénzellátásával, számvitellel, gazdálkodásával, vagyonkezelésével, munkaerő-gazdálkodással, beszámolással, a belső ellenőrzéssel, az előírt adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat. 22. Az intézmény képviseletére jogosultak: Az intézmény vezetője, valamint az általa megbízott személy Oroszlány, 2005. június 20. Dr. Judi Erzsébet s.k. jegyző Rajnai Gábor s.k. polgármester ZÁRADÉK Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 100/2011. (VI.29.) Kt. számú határozatával jóváhagyott alapító okiratot Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 108/2012. (VI.6.) Kt. számú határozatával módosította. Jelen alapító okirat a módosításokat egységes szerkezetbe foglalva tartalmazza, és Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 109/2012. (VI.6.) Kt. számú határozatával hagyta jóvá. Az alapító okirat 1. és 18. pontjának módosítása 2012. szeptember 1-jén lép hatályba. Oroszlány, 2012. május 29. 66

Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 110/2012. (VI.6.) Kt. határozata Bakfark Bálint Alapfokú Művészetoktatási Intézmény módosító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bakfark Bálint Alapfokú Művészetoktatási Intézmény módosító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző M Ó D O S Í T Ó O K I R A T melléklet Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bakfark Bálint Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 103/2011. (VI.29.) Kt. számú határozattal elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító okirat 7. pontja az alábbiak szerint változik: 7.a) Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. b) Fenntartó neve: Oroszlány Város Önkormányzata 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. A módosító okiratot Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 110/2012. (VI.6.) Kt. számú határozatával fogadta el. Oroszlány, 2012. május 29. Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 111/2012. (VI.6.) Kt. határozata Bakfark Bálint Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bakfark Bálint Alapfokú Művészetoktatási Intézmény egységes szerkezetű alapító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző 67

melléklet Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 8. -a, valamint a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37. - a alapján az alábbi okiratot adja ki: A L A P Í T Ó O K I R A T 1. A költségvetési szerv neve: Bakfark Bálint Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2. A költségvetési szerv székhelye, címe: 2840 Oroszlány, Asztalos János utca 2. 3. Telephelyei: 8066 Pusztavám, Bajcsy-Zsilinszky út 10. 2840 Oroszlány, Asztalos János utca 4. 2840 Oroszlány, Táncsics Mihály út 42. 4. OM azonosítója: 039939 5. Az intézmény alapítója: Oroszlány Városi Tanács 6. Alapítás időpontja: 1960. szeptember 1. 7.a) Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. b) Fenntartó neve: Oroszlány Város Önkormányzata 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. 8. Közfeladata: Alapfokú művészetoktatás 9. Szakágazati besorolása: 852020 Alapfokú művészetoktatás 10. Az intézmény típusa: Alapfokú művészetoktatási intézmény 11. Maximális gyermeklétszám: 660 fő 12. Tagozat megnevezése: nappali 13. Évfolyamok száma: 2 + 6 + 4 előképző: 1-2. alapfok: 1-6. továbbképző: 7-10. 14. Művészeti ágak, azon belül a tanszakok megnevezése: A 2011/2012. tanévtől kimenő rendszerben: - zeneművészeti ágak: előképző, szolfézs, zongora, orgona, vonós (hegedű, brácsa, gordonka), fafúvós (furulya, fuvola, klarinét, szaxofon, oboa, fagott), rézfúvós (trombita, kürt, harsona, tenor- baritonkürt, tuba), ütőhangszerek, gitár, elektroakusztikus zene (szintetizátor-keyboard, számítógépes zene). - táncművészeti ág: balett, moderntánc - színművészet- bábművészeti ág: színjáték, bábjáték - képzőművészeti ág: grafika, festészet - média ág: foto- videó - iparművészeti ág: kerámia, kézműves, makett és papírtárgy-készítő, tűzzománc-készítő A 2011/2012. tanévtől felmenő rendszerben: Zeneművészeti ág: - Klasszikus zene: Fafúvós tanszak (furulya, fuvola, oboa, klarinét, szaxofon, fagott) Rézfúvós tanszak (trombita, kürt, harsona, tenorkürt, baritonkürt, tuba) Akkordikus tanszak (gitár, ütő) Billentyűs tanszak (zongora, orgona) 68

Vonós tanszak (hegedű, brácsa, gordonka) Zeneismeret tanszak (szolfézs, zenetörténet zeneirodalom) Kamarazene tanszak (kamarazene) - Elektroakusztikus zene: Billentyűs tanszak (szintetizátor keyboard, számítógépes zene) Táncművészeti ág: - Moderntánc Képző- és Iparművészeti ág: - Képzőművészeti tanszak - Fotó és film tanszak - Grafika és festészet tanszak 15. Működési köre: Oroszlány Város, Pusztavám község közigazgatási területe 16. Az intézmény gazdálkodás szerinti besorolása: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Előirányzatok feletti rendelkezési jogosultsága: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv 17. Vezetőjének megbízási rendje: Vezetőjének a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján maximum 5 évre adhat intézményvezetésre megbízást, amely több alkalommal meghosszabbítható. 18. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv., a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 19. Alaptevékenysége 852031 Alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágban - a zeneoktatás, melynek célja a tanulók művészeti tevékenységének, készségének fejlesztése 852032 Alapfokú művészetoktatás képző- és iparművészeti, táncművészeti, szín- és bábművészeti ágban - az alapfokú művészeti ismeretek oktatása 20. Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem végez. 21. A feladatellátást szolgáló vagyon: A feladatellátást az intézmény székhelyén található ingatlan, valamint a leltár szerinti értékű ingóságok szolgálják. Az intézmény induló vagyona az alapító által átadott 2 852 E Ft induló tőke. Az intézményi vagyon további forrásai: - az éves költségvetési rendeletben meghatározott, irányító szervtől kapott költségvetési támogatás 69

22. Az intézményre bízott vagyon feletti rendelkezési jog - működési és felhalmozási célú pénzeszközök átvétele - az intézmény alaptevékenységével összefüggő bevételek - intézményi működés, felhalmozási, és egyéb bevételek - térítésmentesen átvett ingó és ingatlan vagyon Az intézmény a vagyona felett a vagyonnal való rendelkezés és vagyonkezelés szabályairól szóló önkormányzati rendelet alapján rendelkezik. A gazdasági szervezete útján ellátja a költségvetés tervezésével, előirányzat felhasználással, pénzellátásával, számvitellel, gazdálkodásával, vagyonkezelésével, munkaerő-gazdálkodással, beszámolással, a belső ellenőrzéssel, az előírt adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat. 23. Az intézmény képviseletére jogosultak: Az intézmény vezetője, valamint az általa megbízott személy Oroszlány, 2005. június 28. Dr. Judi Erzsébet s.k. jegyző Rajnai Gábor s.k. polgármester ZÁRADÉK Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 103/2011. (VI.29.) Kt. számú határozatával, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 160/2011. (VI.30.) KH. számú határozatával jóváhagyott alapító okiratot Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 110/2012. (VI.6.) Kt. számú határozatával módosította. Jelen alapító okirat a módosításokat egységes szerkezetbe foglalva tartalmazza, és Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 111/2012. (VI.6.) Kt. számú határozatával hagyta jóvá. Oroszlány, 2012. május 29. Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 112/2012. (VI.6.) Kt. határozata Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó módosító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó módosító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző 70

melléklet M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó 40/2011. (III.29.) Kt. számú határozattal elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító okirat 9. pontja az alábbiak szerint módosul: 9. Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. 10. pontja az alábbiak szerint változik: 10. Fenntartó neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzat 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. 21. pontja az alábbiak szerint módosul: 21. Alaptevékenysége Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola és Kollégium intézmény egységnél 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) - ellátja az enyhe fokban értelmi fogyatékos, az értelmileg akadályozott, az autista, esetleg társfogyatékossággal élő (látás, hallás, mozgássérült), illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók oktatását, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, 852013 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (1-4 évfolyam) 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - ellátja az enyhe fokban értelmi fogyatékos, az értelmileg akadályozott, az autista, esetleg társfogyatékossággal élő (látás, hallás, mozgássérült), illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók oktatását, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, 852023 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (5-8 évfolyam) 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) 71

- ellátja az enyhe fokban értelmi fogyatékos, az értelmileg akadályozott, az autista, esetleg társfogyatékossággal élő (látás, hallás, mozgássérült), illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók oktatását, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, 853133 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon finommechanikai műszerész kézigépes megmunkáló 315210801003102 géplakatos gépbeállító 315211001003101 hegesztő bevont elektródás heg. 315211101003101 fogyó elektródás heg. 315211101003103 gázhegesztő (palack) 315211101003104 wolfram elektródás heg. 315211101003106 szerkezetlakatos lemezlakatos 315212401003101 (nem ösztöndíjas szakma) szabó textiltermék összeállító 335420501002104 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése 855918 Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 910123 Könyvtári szolgáltatások 852014 Általános iskolai felnőtt oktatás (1-4. évfolyam) - Ifjúsági tagozat 852024 Általános iskolai felnőtt oktatás (5-8. évfolyam) - Ifjúsági tagozat 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 855921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - megteremti a feltételeket az általános és középfokú iskolai tanulmányok folytatásához azoknak: akiknek a tanulásban, a szabad iskolaválasztáshoz való joguk érvényesítéséhez a lakóhelyükön nincs lehetőségük; akiknek a tanuláshoz megfelelő feltételeket a szülő nem tudja biztosítani, 855922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő, sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - sajátos nevelési igényű gyermekek integrált ellátása 552001 Üdülői- szálláshely-szolgáltatás 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás (2-4 hónap) 890442 Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása (2-12 hónap) Nevelési Tanácsadó Intézménynél 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység - a nevelési tanácsadás, ezen belül a beilleszkedési zavarokkal, tanulási nehézségekkel, magatartási rendellenességekkel küzdő gyermek problémáinak feltárása, szakvélemény készítése, rehabilitációs célú foglalkoztatása a pedagógus és a szülő bevonásával, - a szakvéleményben foglaltak végrehajtásának ellenőrzése, - iskolaérettségi vizsgálat elvégzése és szakvélemény készítése 72

- a megismerő funkciók, vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességgel küzdő SNI-b gyermekek ellátása Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény egységnél 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység - logopédiai ellátás - konduktív pedagógiai ellátás - utazó gyógypedagógiai szolgálat 856012 Korai fejlesztés, gondozás - gyógypedagógiai tanácsadás, fejlesztő felkészítés 856013 Fejlesztő felkészítés - fejlesztő iskola 856020 Pedagógiai szakmai szolgáltatás - szaktanácsadás - pedagógiai tájékoztatás - pedagógusképzés, továbbképzés, önképzés - tanulók, szülők tájékoztató tanácsadó szolgálata A módosító okiratot Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 112/2012. (VI.6.) Kt. számú határozatával fogadta el. Oroszlány, 2012. május 29. Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 113/2012. (VI.6.) Kt. határozata Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó alapító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó egységes szerkezetű alapító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző 73

melléklet Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 8. -a, valamint a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37. - a alapján az alábbi okiratot adja ki: A L A P Í T Ó O K I R A T 1. A költségvetési szerv neve: Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó 2. A költségvetési szerv rövid neve: Benedek Elek Oktatási és Módszertani Intézmény 3. A költségvetési szerv székhelye, címe: 2840 Oroszlány, Eszterházy utca 102. 4. Tagintézménye: Móra Ferenc Kollégium 2840 Oroszlány, Asztalos János utca 4. Nevelési Tanácsadó 2840 Oroszlány, Asztalos János utca 4. 5. OM azonosítója: 038528 6. Az intézmény alapítója: Oroszlány Város Önkormányzata 7. Alapítás időpontja: 1967. szeptember 1. 8. Átalakításról rendelkező határozat: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2009. (II.24.) Kt. sz. határozata, Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 56/2009. (III.26.) sz. közgyűlési határozat 9. Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. 10. Fenntartó neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzata 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. 11. Közfeladata: Közoktatási intézmény, Gyógypedagógiai alapfokú és középfokú oktatás, Pedagógiai Szakszolgálat Kollégiumi nevelés 12. Szakágazati besorolása: 852010 Alapfokú oktatás (alapfokú művészeti oktatás kivételével) 13. Az intézmény típusa: Közös igazgatású közoktatási intézmény 14. Évfolyamok száma: előkészítő, 1-10. évfolyam 15. Maximális tanulólétszám: 120 fő Maximális tanulólétszám a tagintézményben 77 fő 16. Tagozat megnevezése: nappali 17. Működési köre: Oroszlány Város, Bokod, Kecskéd, Környe, Dad, Szákszend, Kömlőd, Várgesztes, Vértessomló községek közigazgatási területe 18. Az intézmény gazdálkodás szerinti besorolása: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Előirányzatok feletti rendelkezési jogosultsága: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv 74

19. Vezetőjének megbízási rendje: Vezetőjének a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján maximum 5 évre adhat intézményvezetésre megbízást, amely több alkalommal meghosszabbítható. 20. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv., a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 21. Alaptevékenysége Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola és Kollégium intézmény egységnél 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) - ellátja az enyhe fokban értelmi fogyatékos, az értelmileg akadályozott, az autista, esetleg társfogyatékossággal élő (látás, hallás, mozgássérült), illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók oktatását, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, 852013 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (1-4 évfolyam) 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - ellátja az enyhe fokban értelmi fogyatékos, az értelmileg akadályozott, az autista, esetleg társfogyatékossággal élő (látás, hallás, mozgássérült), illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók oktatását, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, 852023 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (5-8 évfolyam) 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) - ellátja az enyhe fokban értelmi fogyatékos, az értelmileg akadályozott, az autista, esetleg társfogyatékossággal élő (látás, hallás, mozgássérült), illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók oktatását, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, 853133 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon finommechanikai műszerész kézigépes megmunkáló 315210801003102 géplakatos gépbeállító 315211001003101 hegesztő bevont elektródás heg. 315211101003101 75

fogyó elektródás heg. 315211101003103 gázhegesztő (palack) 315211101003104 wolfram elektródás heg. 315211101003106 szerkezetlakatos lemezlakatos 315212401003101 (nem ösztöndíjas szakma) szabó textiltermék összeállító 335420501002104 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése 855918 Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 910123 Könyvtári szolgáltatások 852014 Általános iskolai felnőtt oktatás (1-4. évfolyam) - Ifjúsági tagozat 852024 Általános iskolai felnőtt oktatás (5-8. évfolyam) - Ifjúsági tagozat 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 855921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - megteremti a feltételeket az általános és középfokú iskolai tanulmányok folytatásához azoknak: akiknek a tanulásban, a szabad iskolaválasztáshoz való joguk érvényesítéséhez a lakóhelyükön nincs lehetőségük; akiknek a tanuláshoz megfelelő feltételeket a szülő nem tudja biztosítani, 855922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő, sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - sajátos nevelési igényű gyermekek integrált ellátása 552001 Üdülői- szálláshely-szolgáltatás 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás (2-4 hónap) 890442 Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása (2-12 hónap) Nevelési Tanácsadó Intézménynél 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység - a nevelési tanácsadás, ezen belül a beilleszkedési zavarokkal, tanulási nehézségekkel, magatartási rendellenességekkel küzdő gyermek problémáinak feltárása, szakvélemény készítése, rehabilitációs célú foglalkoztatása a pedagógus és a szülő bevonásával, - a szakvéleményben foglaltak végrehajtásának ellenőrzése, - iskolaérettségi vizsgálat elvégzése és szakvélemény készítése - a megismerő funkciók, vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességgel küzdő SNI-b gyermekek ellátása Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény egységnél 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység - logopédiai ellátás - konduktív pedagógiai ellátás - utazó gyógypedagógiai szolgálat 856012 Korai fejlesztés, gondozás - gyógypedagógiai tanácsadás, fejlesztő felkészítés 856013 Fejlesztő felkészítés - fejlesztő iskola 856020 Pedagógiai szakmai szolgáltatás 76

- szaktanácsadás - pedagógiai tájékoztatás - pedagógusképzés, továbbképzés, önképzés - tanulók, szülők tájékoztató tanácsadó szolgálata 22. Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem végez. 23. A feladatellátást szolgáló vagyon: A feladatellátást az intézmény székhelyén található ingatlan, valamint a leltár szerinti értékű ingóságok szolgálják. Az intézmény induló vagyona az alapító által átadott 61 826 E Ft induló tőke. Az intézményi vagyon további forrásai: - az éves költségvetési rendeletben meghatározott, irányító szervtől kapott költségvetési támogatás - működési és felhalmozási célú pénzeszközök átvétele - az intézmény alaptevékenységével összefüggő bevételek - intézményi működés, felhalmozási, és egyéb bevételek - térítésmentesen átvett ingó és ingatlan vagyon 24. Az intézményre bízott vagyon feletti rendelkezési jog Az intézmény a vagyona felett a vagyonnal való rendelkezés és vagyonkezelés szabályairól szóló önkormányzati rendelet alapján rendelkezik. A gazdasági szervezete útján ellátja a költségvetés tervezésével, előirányzat felhasználással, pénzellátásával, számvitellel, gazdálkodásával, vagyonkezelésével, munkaerő-gazdálkodással, beszámolással, a belső ellenőrzéssel, az előírt adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat. 25. Az intézmény képviseletére jogosultak Az intézmény vezetője, valamint az általa megbízott személy Oroszlány, 2009. május 4. Dr. Judi Erzsébet s.k. polgármester Rajnai Gábor s.k. jegyző ZÁRADÉK Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2011. (III.29.) Kt. számú határozatával, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 87/2011. (IV.28.) számú határozatával jóváhagyott alapító okiratot Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 112/2012. (VI.6.) Kt. számú határozatával, módosította. Jelen alapító okirat a módosításokat egységes szerkezetbe foglalva tartalmazza és Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 113/2012. (VI.6.) Kt. számú határozatával hagyta jóvá. Az alapító okirat 21. pontjának módosítása 2012. szeptember 1-jén lép hatályba. Oroszlány, 2012. május 29. 77

Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 114/2012. (VI.6.) Kt. határozata az üzletek éjszakai nyitva tartási rendjének helyi önkormányzati rendeletben történő szabályozásának kérdéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Jelenleg nem támogatja a város területén működő vendéglátó-ipari üzletek éjszakai nyitva tartási rendjének helyi önkormányzati rendeletben történő szabályozását. 2. Az előterjesztés ismételt beterjesztése érdekében felkéri a Képviselő-testület bizottságait, hogy a 2012. szeptember 11-ei képviselő-testületi ülésre tegyenek konkrét javaslatot arra vonatkozóan, hogy a vendéglátó-ipari üzletek nyitva tartásának korlátozása a város mely területeire vonatkozzon. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. 115/2012. (VI.6.) Kt. határozata az Oroszlányi Szakorvosi- és Ápolási Kft. 2011. évi éves beszámolójáról, közhasznúsági beszámolójáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Az Oroszlányi Szakorvosi- és Ápolási Szolgáltató Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. 2011.01.01-2011.12.31. közötti időszakáról készített éves beszámolóját, az előterjesztés 1. melléklete szerinti mérleget, az előterjesztés 2. melléklete szerinti eredménykimutatást, az előterjesztés 3. melléklete szerinti kiegészítő mellékletet, valamint az előterjesztés 4. melléklete szerinti független könyvvizsgálói jelentést a Felügyelő Bizottság határozatának ismeretében tudomásul veszi, - az eszközök és források mérleg szerinti főösszegét 711.259 E Ft-ban - a saját tőke összegét 158.112 E Ft-ban - az adózott eredmény összegét - 4.944 E Ft-ban - a mérleg szerinti eredmény összegét - 4.944 E Ft-ban veszi tudomásul. 2. Az Oroszlányi Szakorvosi- és Ápolási Kft 2011. évi közhasznúsági beszámolóját az előterjesztés 5., 6. és 7. melléklete szerint tudomásul veszi. 3. Az Oroszlányi Szakorvosi- és Ápolási Kft 2011. évi üzleti jelentését -8. melléklet- az előterjesztés alapján tudomásul veszi. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. 116/2012. (VI.6.) Kt. határozata Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája igazgatójának megbízásáról Oroszlány Város Önkormányzat Képviselő-testülete: 78

1. Dr. Radványiné Varga Andreát öt évre 2012. augusztus 16-tól 2017. augusztus 15-ig megbízza Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája (Oroszlány, Kossuth u. 2.) igazgatói feladatainak ellátásával, illetményét az I fizetési osztály 10 fizetési fokozat alapján az alábbiak szerint állapítja meg: Garantált illetmény: 225.425 Ft További szakképzettség elismerésével összefüggő illetménynövekedés (10 %) 22.543 Ft Magasabb vezetői pótlék: 60.000 Ft Határozott időre szóló illetménykiegészítés: 40.000 Ft Összesen kerekítve: 348.000 Ft Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. a határozat végrehajtására: 2012. augusztus 15. a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 117/2012. (VI.6.) Kt. határozata "Az oroszlányi óváros fejlesztésének I. üteme" című, KDOP-3.1.1./B-11-2012-0005 jelű projekt kiviteli tervdokumentációjának elkészítéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képvelő-testülete: 1. 2012. évi közbeszerzési tervébe felveszi "Az oroszlányi óváros fejlesztésének I. üteme" című, KDOP-3.1.1./B-11-2012-0005 jelű projekt kiviteli tervdokumentációjának elkészítése tárgyú közbeszerzési eljárást és felhatalmazza Takács Károly polgármestert a közbeszerzési eljárás megindítására, az előterjesztésben szereplő becsült értékkel. 2. A tervezés anyagi fedezetét biztosító előirányzat elkülönítéséről a pontos ajánlati árak ismeretében gondoskodik. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. 118/2012. (VI.6.) Kt. határozata a 875 hrsz-ú volt Sajó varroda ingatlan területrendezéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 7. Egyetért az előterjesztés 1. mellékletében foglalt felmérési vázlat szerint a vevő által megtekintett állapotban megvásárolt 875 hrsz-ú ingatlannak a kerítés nyomvonala által meghatározott jelen állapot és az eredeti állapot közötti eltérés rendezésével vételár-különbözet megfizetése nélkül. 8. Utasítja a polgármestert az előterjesztés 1. melléklete szerinti felmérési vázlatban foglalt módosítás kezdeményezésére a folyamatban lévő településrendezési terv felülvizsgálat során. 9. Utasítja a polgármestert az előterjesztés 1. melléklete szerinti felmérési vázlatban foglalt módosítás településrendezési tervben történő átvezetését követően a telekhatár-rendezés lefolytatására. 10. Utasítja a polgármestert a 3. pont szerinti telekhatár-rendezés befejezését követően az 1. pontban foglaltak figyelembe vételével adás-vételi szerződés előkészítésére, felhatalmazza a polgármestert az adás-vételi szerződés aláírásra. Határidő: a határozat kihirdetésére: azonnal a határozat végrehajtására: a 2. pont esetében: azonnal 79

a 3. pont esetében: településrendezési terv elfogadását követően azonnal a 4. pont esetében: a telekhatár-rendezési eljárás befejezését követően azonnal a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 119/2012. (VI.6.) Kt. határozata a volt Sportuszoda súlyemelő teremmé történő átalakításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért a volt Sportuszoda súlyemelő teremmé történő átalakításával. Utasítja a polgármestert, hogy a beruházás megvalósítása érdekébe írjon ki pályázatot. 2. A pályázat kiírásának, a súlyemelő terem kialakításának feltétele a Súlyemelő Szakosztály és Oroszlány Város Önkormányzata között hosszú távú együttműködési megállapodás megkötése. Felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. 3. A súlyemelő terem kialakításának anyagi fedezetére az előirányzatot a 2012. évi költségvetésében a Súlyemelő terem kialakítás soron a Beruházási céltartalék sor terhére a nyertes ajánlattevő pontos ajánlati ára ismeretében, legfeljebb az előterjesztésben szereplő becsült érték erejéig biztosítja. 4. Utasítja a polgármestert, hogy a 2012. évi költségvetés soron következő módosításakor gondoskodjon a 3. pont vonatkozásában a módosítás átvezetéséről. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. a határozat végrehajtására: 1. pont esetében: 2012. július 15. a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 120/2012. (VI.6.) Kt. határozata a Felső-telepi kertek rendezéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért a magántulajdonban álló Felső- telepi kertek I., II., III. ütemére vonatkozó, értékesítési szándékra irányuló felmérés készítésével. 2. Az 1. pont szerinti felmérés szövegezését az előterjesztés szerinti tartalommal fogadja el; Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 6. a határozat végrehajtására: 2012. június 30. a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 121/2012. (VI.27.) Kt. határozata a napirendről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. június 19-ei rendkívüli ülésén az alábbi napirendi pontot tárgyalja: 1. Oroszlány város Parkolási Koncepciója Felelős: Takács Károly polgármester 80

122/2012. (VI.27.) Kt. határozata Oroszlány város Parkolási koncepciójáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal elfogadja Oroszlány város Parkolási Koncepcióját. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. június 27. 123/2012. (VII.4.) Kt. határozata sürgősségi indítványok napirendre vételéről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. június 26-ai ülésén 15. napirendi pontként tárgyalja a Bel-és külterületi földutak lokális javítása" című, és 16. napirendi pontként tárgyalja a Bel-és külterületek közvilágítás fejlesztése, korszerűsítése" című sürgősségi indítványokat. Felelős: Takács Károly polgármester 124/2012. (VII.4.) Kt. határozata a 13., 15., 16. napirendi pontok zárt ülésen történő tárgyalásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Döntés a 2012. évi iskolatej program őszi időszakában való részvételről, a Bel- és külterületi földutak lokális javítása, és a Bel- és külterületek közvilágítás fejlesztése, korszerűsítése című napirendi pontokat zárt ülésen tárgyalja. Felelős: Takács Károly polgármester 125/2012. (VII.4.) Kt. határozata a napirendről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. június 26-ai ülésén az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: 6. Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről, jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 7. Döntés a TIOP-3.4.2-11/1 Bentlakásos Intézmények korszerűsítése című pályázati kiírásra benyújtott pályázatok összköltségeinek módosításáról 8. A 2012. évi költségvetés 2/2012. (II.29.) önkormányzati rendelet módosítása 9. A 20/2006. (X.11.) önkormányzati rendelettel elfogadott helyi építési szabályzat módosítása 10. Önkormányzati vagyonhasznosítás 11. Budapest Főváros Önkormányzatának Gyermekotthona és Általános Iskolája használatában lévő ingatlan területén található ingatlanrész közhasználatra való átvétele 12. Oroszlányi Szolgáltató Zrt. beruházási hitelfelvételének banki feltétele 13. Pénzbeli térítési díj kifizetésének rendezése 14. Távhő ár-előkészítési javaslat 15. A Tatabánya-Oroszlány Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Megállapodásának módosítása 81

16. Malom tó rézsű megerősítési munkáinak elvégzése 17. Kérdés, interpelláció Zárt ülés: 18. Döntés a 2012. évi iskolatej program őszi időszakában való részvételről 19. Városi kitüntetési javaslatok elbírálása 20. Bel- és külterületi földutak lokális javítása 21. Bel- és külterületek közvilágítás fejlesztése, korszerűsítése 126/2012. (VII.4.) Kt. határozata a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló tájékoztatóról, a hozott döntésekről, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 3. Elfogadja a két ülés között történt fontosabb eseményekről szóló tájékoztatót és a jelentést a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. 4. A közoktatási intézmények alapdokumentumainak felülvizsgálata című előterjesztést a 2012. szeptember 11-ei Képviselő-testületi ülésén tárgyalja meg. 3.a) Megbízza a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó igazgatóját a nyári napközis tábor megszervezésével. 3.b) Utasítja a polgármestert, hogy a szeptemberi költségvetés módosításakor gondoskodjék az általános tartalék költségvetési előirányzatáról a nyári napközis tábor működtetése céljára maximum 900 E Ft-nak a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó költségvetési előirányzatra történő átcsoportosításáról. 4. Módosítja a 195/2011. (XII.21) Kt. határozat 3. pontját az alábbiak szerint: Egyetért az oroszlányi 2003/A/29 hrsz.-ú, Népek barátsága utca 47. szám alatti III. számú és az oroszlányi 912/70 hrsz.-ú, Rákóczi F. út 82. szám alatti IV. számú háziorvosi rendelő esetében az elővásárlási jog megszüntetésével. Utasítja a polgármestert a szükséges kérelem Körzeti Földhivatalhoz történő benyújtására. 5.a) Egyetért a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó Oroszlány, Eszterházy u. 102. számú telephelyén a belső feltáró út felújításával. 5.b) Az 5.a) pont szerinti út felújításának 973.000 Ft + áfa összegű költségét az általános tartalék terhére az intézmény költségvetésében biztosítja. 5.c) Utasítja a polgármestert, hogy a 2012. évi költségvetés soron következő módosításakor gondoskodjon a 5.b) pont vonatkozásában a módosítás átvezetéséről. 6.a) Felhatalmazza Takács Károly polgármestert az Oroszlányi Szolgáltató Zrt.-vel fennálló, 2012. június 30-án lejáró, alábbi sportlétesítmények üzemeltetésére vonatkozó szerződések meghosszabbítására a közbeszerzési eljárás alapján megkötendő szerződés hatályba lépéséig terjedő időtartamra, de legkésőbb 2012. december 31-éig. a. Csobbanó Oroszlány Város Uszodája b. Krajnyik Akác András Sportcsarnok c. Chudik Lajos Sportközpont d. volt Gárdonyi Géza Általános Iskola épülete és az épülethez tartozó telek 6.b) A 79/2012. (V.2.) Kt. határozat 2. pontjának helyébe a következő rendelkezés lép: 2012. évi közbeszerzési tervébe felveszi a sportlétesítmények üzemeltetése tárgyú közbeszerzési eljárást és felhatalmazza Takács Károly polgármestert, hogy a volt Gárdonyi Iskola területén kialakítandó 111x72 m-es, nagyméretű műfüves labdarúgó pálya létesítésére benyújtott pályázat elbírálását követően gondoskodjon a közbeszerzési eljárás megindításáról. A közbeszerzési eljárás tárgya a következő önkormányzati tulajdonú sportlétesítmények üzemeltetésére terjed ki: a) Csobbanó Oroszlány Város Uszodája 82

b) Krajnyik Akác András Sportcsarnok c) Chudik Lajos Sportközpont d) volt Gárdonyi Géza Általános Iskola épülete és az épülethez tartozó telek Az üzemeltetési szerződés időtartama: a szerződéskötéstől számított 5 év határozott idő. 7. A 108/2012. (VI.6) Kt. sz., 109/2012. (VI.6.) Kt. sz., a 112/2012. (VI.6) Kt. sz., valamint a 113/2012. (VI.6.) Kt. sz. határozatokat hatályon kívül helyezi. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. július 4. 127/2012. (VII.4.) Kt. határozata Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó módosító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó módosító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. július 4. Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző M Ó D O S Í T Ó O K I R A T melléklet Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó 40/2011. (III.29.) Kt. számú határozattal elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító okirat 9. pontja az alábbiak szerint módosul: 9. Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. 10. pontja az alábbiak szerint változik: 10. Fenntartó neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzat 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. 21. pontja az alábbiak szerint módosul: 21. Alaptevékenysége Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola és Kollégium intézmény egységnél 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) - ellátja az enyhe fokban értelmi fogyatékos, az értelmileg akadályozott, az autista, esetleg társfogyatékossággal élő (látás, hallás, mozgássérült), illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók oktatását, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, 852013 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (1-4 évfolyam) 83

- Nemzeti, etnikai kisebbségi tanulók társadalmi beilleszkedését segítő foglalkoztatás kizárólag magyar nyelven a nemzeti, etnikai kisebbség iskolai oktatásának irányelve alapján 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - ellátja az enyhe fokban értelmi fogyatékos, az értelmileg akadályozott, az autista, esetleg társfogyatékossággal élő (látás, hallás, mozgássérült), illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók oktatását, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, 852023 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (5-8 évfolyam) - Nemzeti, etnikai kisebbségi tanulók társadalmi beilleszkedését segítő foglalkoztatás kizárólag magyar nyelven a nemzeti, etnikai kisebbség iskolai oktatásának irányelve alapján 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) - ellátja az enyhe fokban értelmi fogyatékos, az értelmileg akadályozott, az autista, esetleg társfogyatékossággal élő (látás, hallás, mozgássérült), illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók oktatását, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, 853133 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon finommechanikai műszerész kézigépes megmunkáló 315210801003102 géplakatos gépbeállító 315211001003101 hegesztő bevont elektródás heg. 315211101003101 fogyó elektródás heg. 315211101003103 gázhegesztő (palack) 315211101003104 wolfram elektródás heg. 315211101003106 szerkezetlakatos lemezlakatos 315212401003101 (nem ösztöndíjas szakma) szabó textiltermék összeállító 335420501002104 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése 855918 Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 910123 Könyvtári szolgáltatások 852014 Általános iskolai felnőtt oktatás (1-4. évfolyam) - Ifjúsági tagozat 852024 Általános iskolai felnőtt oktatás (5-8. évfolyam) - Ifjúsági tagozat 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 855921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - megteremti a feltételeket az általános és középfokú iskolai tanulmányok folytatásához azoknak: akiknek a tanulásban, a szabad iskolaválasztáshoz való joguk érvényesítéséhez a 84

lakóhelyükön nincs lehetőségük; akiknek a tanuláshoz megfelelő feltételeket a szülő nem tudja biztosítani, 855922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő, sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - sajátos nevelési igényű gyermekek integrált ellátása 552001 Üdülői- szálláshely-szolgáltatás 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás (2-4 hónap) 890442 Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása (2-12 hónap) Nevelési Tanácsadó Intézménynél 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység - a nevelési tanácsadás, ezen belül a beilleszkedési zavarokkal, tanulási nehézségekkel, magatartási rendellenességekkel küzdő gyermek problémáinak feltárása, szakvélemény készítése, rehabilitációs célú foglalkoztatása a pedagógus és a szülő bevonásával, - a szakvéleményben foglaltak végrehajtásának ellenőrzése, - iskolaérettségi vizsgálat elvégzése és szakvélemény készítése - a megismerő funkciók, vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességgel küzdő SNI-b gyermekek ellátása Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény egységnél 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység - logopédiai ellátás - konduktív pedagógiai ellátás - utazó gyógypedagógiai szolgálat 856012 Korai fejlesztés, gondozás - gyógypedagógiai tanácsadás, fejlesztő felkészítés 856013 Fejlesztő felkészítés - fejlesztő iskola 856020 Pedagógiai szakmai szolgáltatás - szaktanácsadás - pedagógiai tájékoztatás - pedagógusképzés, továbbképzés, önképzés - tanulók, szülők tájékoztató tanácsadó szolgálata A módosító okiratot Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 127/2012. (VII.4.) Kt. számú határozatával fogadta el. Oroszlány, 2012. június 26. Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 128/2012. (VII.4.) Kt. határozata 85

Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó alapító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó alapító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. július 4. Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző 86

melléklet Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 8. -a, valamint a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37. - a alapján az alábbi okiratot adja ki: A L A P Í T Ó O K I R A T 1. A költségvetési szerv neve: Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó 2. A költségvetési szerv rövid neve: Benedek Elek Oktatási és Módszertani Intézmény 3. A költségvetési szerv székhelye, címe: 2840 Oroszlány, Eszterházy utca 102. 4. Tagintézménye: Móra Ferenc Kollégium 2840 Oroszlány, Asztalos János utca 4. Nevelési Tanácsadó 2840 Oroszlány, Asztalos János utca 4. 5. OM azonosítója: 038528 6. Az intézmény alapítója: Oroszlány Város Önkormányzata 7. Alapítás időpontja: 1967. szeptember 1. 8. Átalakításról rendelkező határozat: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2009. (II.24.) Kt. sz. határozata, Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 56/2009. (III.26.) sz. közgyűlési határozat 9. Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. 10. Fenntartó neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzata 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. 11. Közfeladata: Közoktatási intézmény, Gyógypedagógiai alapfokú és középfokú oktatás, Pedagógiai Szakszolgálat Kollégiumi nevelés 12. Szakágazati besorolása: 852010 Alapfokú oktatás (alapfokú művészeti oktatás kivételével) 13. Az intézmény típusa: Közös igazgatású közoktatási intézmény 14. Évfolyamok száma: előkészítő, 1-10. évfolyam 15. Maximális tanulólétszám: 120 fő Maximális tanulólétszám a tagintézményben 77 fő 16. Tagozat megnevezése: nappali 17. Működési köre: Oroszlány Város, Bokod, Kecskéd, Környe, Dad, Szákszend, Kömlőd, Várgesztes, Vértessomló községek közigazgatási területe 18. Az intézmény gazdálkodás szerinti besorolása: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Előirányzatok feletti rendelkezési jogosultsága: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv 19. Vezetőjének megbízási rendje: Vezetőjének a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján Oroszlány Város 87

Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján maximum 5 évre adhat intézményvezetésre megbízást, amely több alkalommal meghosszabbítható. 20. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv., a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 21. Alaptevékenysége Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola és Kollégium intézmény egységnél 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) - ellátja az enyhe fokban értelmi fogyatékos, az értelmileg akadályozott, az autista, esetleg társfogyatékossággal élő (látás, hallás, mozgássérült), illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók oktatását, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, 852013 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (1-4 évfolyam) - Nemzeti, etnikai kisebbségi tanulók társadalmi beilleszkedését segítő foglalkoztatás kizárólag magyar nyelven a nemzeti, etnikai kisebbség iskolai oktatásának irányelve alapján 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - ellátja az enyhe fokban értelmi fogyatékos, az értelmileg akadályozott, az autista, esetleg társfogyatékossággal élő (látás, hallás, mozgássérült), illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók oktatását, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, 852023 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (5-8 évfolyam) - Nemzeti, etnikai kisebbségi tanulók társadalmi beilleszkedését segítő foglalkoztatás kizárólag magyar nyelven a nemzeti, etnikai kisebbség iskolai oktatásának irányelve alapján 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) - ellátja az enyhe fokban értelmi fogyatékos, az értelmileg akadályozott, az autista, esetleg társfogyatékossággal élő (látás, hallás, mozgássérült), illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók oktatását, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, 853133 Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 88

finommechanikai műszerész kézigépes megmunkáló 315210801003102 géplakatos gépbeállító 315211001003101 hegesztő bevont elektródás heg. 315211101003101 fogyó elektródás heg. 315211101003103 gázhegesztő (palack) 315211101003104 wolfram elektródás heg. 315211101003106 szerkezetlakatos lemezlakatos 315212401003101 (nem ösztöndíjas szakma) szabó textiltermék összeállító 335420501002104 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése 855918 Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 910123 Könyvtári szolgáltatások 852014 Általános iskolai felnőtt oktatás (1-4. évfolyam) - Ifjúsági tagozat 852024 Általános iskolai felnőtt oktatás (5-8. évfolyam) - Ifjúsági tagozat 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 855921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - megteremti a feltételeket az általános és középfokú iskolai tanulmányok folytatásához azoknak: akiknek a tanulásban, a szabad iskolaválasztáshoz való joguk érvényesítéséhez a lakóhelyükön nincs lehetőségük; akiknek a tanuláshoz megfelelő feltételeket a szülő nem tudja biztosítani, 855922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő, sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - sajátos nevelési igényű gyermekek integrált ellátása 552001 Üdülői- szálláshely-szolgáltatás 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás (2-4 hónap) 890442 Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása (2-12 hónap) Nevelési Tanácsadó Intézménynél 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység - a nevelési tanácsadás, ezen belül a beilleszkedési zavarokkal, tanulási nehézségekkel, magatartási rendellenességekkel küzdő gyermek problémáinak feltárása, szakvélemény készítése, rehabilitációs célú foglalkoztatása a pedagógus és a szülő bevonásával, - a szakvéleményben foglaltak végrehajtásának ellenőrzése, - iskolaérettségi vizsgálat elvégzése és szakvélemény készítése - a megismerő funkciók, vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességgel küzdő SNI-b gyermekek ellátása Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény egységnél 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység - logopédiai ellátás - konduktív pedagógiai ellátás - utazó gyógypedagógiai szolgálat 856012 Korai fejlesztés, gondozás - gyógypedagógiai tanácsadás, fejlesztő felkészítés 89

856013 Fejlesztő felkészítés - fejlesztő iskola 856020 Pedagógiai szakmai szolgáltatás - szaktanácsadás - pedagógiai tájékoztatás - pedagógusképzés, továbbképzés, önképzés - tanulók, szülők tájékoztató tanácsadó szolgálata 22. Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem végez. 23. A feladatellátást szolgáló vagyon: A feladatellátást az intézmény székhelyén található ingatlan, valamint a leltár szerinti értékű ingóságok szolgálják. Az intézmény induló vagyona az alapító által átadott 61 826 E Ft induló tőke. Az intézményi vagyon további forrásai: - az éves költségvetési rendeletben meghatározott, irányító szervtől kapott költségvetési támogatás - működési és felhalmozási célú pénzeszközök átvétele - az intézmény alaptevékenységével összefüggő bevételek - intézményi működés, felhalmozási, és egyéb bevételek - térítésmentesen átvett ingó és ingatlan vagyon 24. Az intézményre bízott vagyon feletti rendelkezési jog Az intézmény a vagyona felett a vagyonnal való rendelkezés és vagyonkezelés szabályairól szóló önkormányzati rendelet alapján rendelkezik. A gazdasági szervezete útján ellátja a költségvetés tervezésével, előirányzat felhasználással, pénzellátásával, számvitellel, gazdálkodásával, vagyonkezelésével, munkaerő-gazdálkodással, beszámolással, a belső ellenőrzéssel, az előírt adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat. 25. Az intézmény képviseletére jogosultak Az intézmény vezetője, valamint az általa megbízott személy Oroszlány, 2009. május 4. Dr. Judi Erzsébet s.k. jegyző Rajnai Gábor s.k. polgármester ZÁRADÉK Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2011. (III.29.) Kt. számú határozatával, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 87/2011. (IV.28.) számú határozatával jóváhagyott alapító okiratot Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 127/2012. (VII.4.) Kt. számú határozatával, módosította. Jelen alapító okirat a módosításokat egységes szerkezetbe foglalva tartalmazza és Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 128/2012. (VII.4.) Kt. számú határozatával hagyta jóvá. Az alapító okirat 21. pontjának módosítása 2012. szeptember 1-jén lép hatályba. 90

Oroszlány, 2012. június 26. Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 91

129/2012. (VII.4.) Kt. határozata Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája módosító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája módosító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. július 4. Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző M Ó D O S Í T Ó O K I R A T melléklet Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Oroszlány Város Gimnáziuma és Szakképző Iskolája a 100/2011. (VI.29.) Kt. számú határozattal elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító okirat : 1. pontja az alábbiak szerint módosul: 1. A költségvetési szerv neve: Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola 18. pontja az alábbiak szerint változik: 18. Alaptevékenysége 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - képesség-kibontakoztató felkészítés, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, - gyógytestnevelés biztosítása 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását, 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) - a tanulók nappali rendszerű általános műveltséget megalapozó, érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés és oktatás - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, - gyógytestnevelés biztosítása 92

853112 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyam) - korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását 853114 Gimnáziumi felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) - középiskolai évfolyamon általános műveltséget megalapozó, valamint érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő oktatás felnőttek részére 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13-14. évfolyamon) - a szakközépiskolai oktatás keretében érettségi vizsgára történő felkészítés (szakmai alapozás): 54 523 01 0000 00 00 Elektronikai technikus: 9-12. évfolyam 52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 542 01 0010 54 02 Ruhaipari technikus: 9-12. évfolyam 54 542 01 0010 54 03 Textilipari technikus: 9-12. évfolyam 54 481 03 0010 54 02 Informatikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 481 04 0010 54 03 Ipari informatikai technikus: 9-12. évfolyam 54 481 04 0010 54 04 Műszaki informatikus: 9-12. évfolyam 54 521 01 0000 00 00 Gépgyártás-technológiai technikus: 9-12. évfolyam 54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM informatikus: 9-12. évfolyam 52 523 01 1000 00 00 Automatikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 211 09 Grafikus 9-13. évfolyam - iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása - gyógytestnevelés biztosítása 853122 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) - korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását 853124 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) - a szakközépiskolai oktatás keretében érettségi vizsgára történő felkészítés 54 523 01 0000 00 00 Elektronikai technikus: 9-12. évfolyam 52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 542 01 0010 54 02 Ruhaipari technikus: 9-12. évfolyam 54 542 01 0010 54 03 Textilipari technikus: 9-12. évfolyam 54 481 03 0010 54 02 Informatikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 481 04 0010 54 03 Ipari informatikai technikus: 9-12. évfolyam 54 481 04 0010 54 04 Műszaki informatikus: 9-12. évfolyam 54 521 01 0000 00 00 Gépgyártás-technológiai technikus: 9-12. évfolyam 54 481 01 1000 00 00 AD-CAM informatikus: 9-12. évfolyam 52 523 01 1000 00 00 Automatikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 211 09 Grafikus 9-13. évfolyam 93

- iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása. 853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) - a szakiskolai oktatás keretében a következő szakmák oktatása és a szakmai vizsgák lebonyolítására (szakmai alapozás): 31 521 08 0000 00 00 Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő 800 óra 31 521 08 0010 31 01 Autógyártó: 2 év 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos 9-10. évfolyam 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő: 9-10. évfolyam 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos: 9-10. évfolyam 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő: 9-10. évfolyam 31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 01 Csecsemő- és gyermekruha készítő: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 02 Férfiszabó: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 03 Női szabó: 9-10. évfolyam 33 521 04 1000 00 00 Villanyszerelő: 9-10. évfolyam 31 521 07 1000 00 00 Finommechanikai műszerész: 9-10. évfolyam 33 523 01 1000 00 00 Számítógép-szerelő, - karbantartó: 9-10. évfolyam 31 521 02 CNC forgácsoló 9-12. évfolyam 33 762 01 Szociális gondozó 9-12. évfolyam 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 9-12. évfolyam 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 9-12. évfolyam - iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása, - gyógytestnevelés biztosítása 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását 853134 Nappali rendszerű szakiskolai felzárkóztató oktatás (9-10. évfolyam) (1 éves, szakképző évfolyamra felzárkóztató oktatás) - iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása, 853135 Szakiskolai felnőttoktatás (9-10. évfolyam) - a szakiskolai oktatás keretében a következő szakmák oktatása és a szakmai vizsgák lebonyolítására (szakmai alapozás): 31 521 08 0000 00 00 Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő 800 óra 31 521 08 0010 31 01 Autógyártó: 2 év 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos 9-10. évfolyam 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő: 9-10. évfolyam 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos: 9-10. évfolyam 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő: 9-10. évfolyam 31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló: 9-10. évfolyam 94

33 542 05 0010 33 01 Csecsemő- és gyermekruha készítő: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 02 Férfiszabó: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 03 Női szabó: 9-10. évfolyam 33 521 04 1000 00 00 Villanyszerelő: 9-10. évfolyam 31 521 07 1000 00 00 Finommechanikai műszerész: 9-10. évfolyam 33 523 01 1000 00 00 Számítógép-szerelő, - karbantartó: 9-10. évfolyam 31 521 02 CNC forgácsoló 9-12. évfolyam 33 762 01 Szociális gondozó 9-12. évfolyam 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 9-12. évfolyam 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 9-12. évfolyam - iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása. 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 33 762 01 Szociális gondozó 2 év 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 51 861 01 0000 00 00 Tűzoltó 650 óra 51 861 01 0001 54 01 Tűzoltó technikus 1200 óra 52 1811 02 Grafikus 2 év 54 211 09 Grafikus 2 év, 5 év 54 211 09 0010 54 01 Alkalmazott grafikus 3600 óra 52 214 01 0000 Lakberendező 2000 óra 52 815 01 0000 00 00 Kozmetikus 2 év 52 861 05 0000 Polgári védelmi előadó 350 óra 52 861 05 0001 54 01 Katasztrófavédelmi és polgári védelmi főelőadó 250 óra 52 861 07 0000 00 00 Tűzvédelmi előadó 350 óra 52 861 07 0001 54 01 Tűzvédelmi főelőadó 250 óra 55 213 02 Mozgókép-gyártó szakasszisztens 2 év 55 213 02 0010 55 03 Televizióműsor gyártó szakasszisztens 2 év 54 481 03 Informatikai rendszergazda 2 év 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető 500 óra 54 481 03 0010 54 01 Informatikai hálózatépítő és üzemeltető 2 év 54 481 03 0010 54 05 Számítógép-rendszerkarbantartó 2 év 54 481 03 0010 54 07 Webmester 2 év 54 4641 03 Informatikus 2 év 54 481 04 Informatikus 2 év 54 481 04 0010 54 01 Gazdasági informatikus 2 év 54 213 04 Multimédia-alkalmazásfejlesztő 1400 óra 54 213 04 0010 54 04 Multimédiafejlesztő 1400 óra 52 5412 01 Általános vegyésztechnikus 2 év 54 524 01 0000 00 00 Laboratóriumi technikus 2 év 54 524 01 0010 54 04 Gyógyszeripari laboratóriumi technikus 2 év 54 524 02 1000 Vegyipari technikus 2 év 54 524 02 0100 33 02 Vegyi anyag gyártó 600 óra 54 534 02 0001 54 01 Biotechnológus technikus 600 óra 54 524 02 0001 54 04 Vegyipari minőségbiztosítási technikus 54 850 02 0000 Természet- és környezetvédelmi technikus 2 év 54 850 01 Környezetvédelmi technikus 2 év 54 850 01 0010 54 02 Hulladékgazdálkodó 2 év 54 850 02 0100 33 02 Természetvédelmi ügyintéző 700 óra 95

54 345 02 0000 Logisztikai ügyintéző 2 év 54 345 02 0100 31 01 Anyagbeszerző 400 óra 54 345 02 0100 31 02 Áruterítő 400 óra 54 345 02 0100 52 01 Veszélyesáru-ügyintéző 400 óra 54 345 02 0001 54 01 Nemzetközi szállítmányozási ügyintéző 600 óra 54 212 07 Táncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 01 Klasszikus balett-táncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 02 Kortárs-, moderntáncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 03 Néptáncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 04 Színházi táncos 2, 5 év 54 761 01 0010 54 01 Rehabilitációs nevelő, segítő 2 év 54 761 01 0010 54 02 Szociális asszisztens 2 év 54 761 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő 2év 54 762 01 Szociális segítő 2 év 54 762 02 Szociális szakgondozó 2 év 54 761 01 0000 Családpedagógiai mentor 1 év 55 345 01 0010 55 02 Kereskedelmi szakmenedzser 2 év 55 345 02 0010 55 01 Kereskedelmi szakmenedzser asszisztens 2 év 55 346 02 0010 55 02 Titkárságvezető 2év 55 622 01 0000 00 00 Hulladékgazdálkodási menedzser- technológus 2 év 55 346 03 0000 Rendészeti asszisztens 2 év 31 521 08 0000 00 00 Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő 800 óra 31 521 08 0010 31 01 Autógyártó: 2 év 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos: 3 év 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő: 2 év 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos: 3 év 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő: 3 év 31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló: 3 év 33 542 05 0010 33 01 Csecsemő- és gyermekruha készítő: 3 év 33 542 05 0010 33 02 Férfiszabó: 3 év 33 542 05 0010 33 03 Női szabó: 3 év 33 521 04 1000 00 00 Villanyszerelő: 3 év 31 521 07 1000 00 00 Finommechanikai műszerész: 2 év 33 523 01 1000 00 00 Számítógép-szerelő, - karbantartó: 2 év 31 521 02 CNC forgácsoló 1200 óra 33 762 01 Szociális gondozó 2 év 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 54 523 01 0000 00 00 Elektronikai technikus: 2 év 52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész: 2 év 54 542 01 0010 54 02 Ruhaipari technikus: 2 év 54 542 01 0010 54 03 Textilipari technikus: 2 év 54 481 03 0010 54 02 Informatikai műszerész: 2 év 54 481 04 0010 54 03 Ipari informatikai technikus: 2 év 54 481 04 0010 54 04 Műszaki informatikus: 2 év 54 521 01 0000 00 00 Gépgyártás-technológiai technikus: 2 év 54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM informatikus: 2 év 54 520 01 0000 00 00 Gépipari minőségellenőr:1200 óra 54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus: 300 óra 52 523 01 0001 54 01 Automatikai technikus: 800 óra 52 523 03 0001 54 01 Mechatronikai technikus: 800 óra 54 481 01 0100 31 01 Számítógépes műszaki rajzoló: 600 óra 31 521 02 0000 00 00 CNC forgácsoló: 1200 óra 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető: 500 óra 61 140 01 0000 00 00 Felnőtt oktató 96

55 146 01 0000 00 00 Gyakorlati oktató 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon - korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőtt oktatás - felnőttképzés keretében: 54 520 01 0000 00 00 Gépipari minőségellenőr:1200 óra 54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus: 300 óra 52 523 01 0001 54 01 Automatikai technikus: 800 óra 52 523 03 0001 54 01 Mechatronikai technikus: 800 óra 54 481 01 0100 31 01 Számítógépes műszaki rajzoló: 600 óra 31 521 02 0000 00 00 CNC forgácsoló: 1200 óra 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető: 500 óra 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 51 861 01 0000 00 00 Tűzoltó 650 óra 51 861 01 0001 54 01 Tűzoltó technikus 1200 óra 52 1811 02 Grafikus 2 év 54 211 09 Grafikus 2 év, 5 év 54 211 09 0010 54 01 Alkalmazott grafikus 3600 óra 52 214 01 0000 Lakberendező 2000 óra 52 815 01 0000 00 00 Kozmetikus 2 év 52 861 05 0000 Polgári védelmi előadó 350 óra 52 861 05 0001 54 01 Katasztrófavédelmi és polgári védelmi főelőadó 250 óra 52 861 07 0000 00 00 Tűzvédelmi előadó 350 óra 52 861 07 0001 54 01 Tűzvédelmi főelőadó 250 óra 55 213 02 Mozgókép-gyártó szakasszisztens 2 év 55 213 02 0010 55 03 Televizióműsor gyártó szakasszisztens 2 év 54 481 03 Informatikai rendszergazda 2 év 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető 500 óra 54 481 03 0010 54 01 Informatikai hálózatépítő és üzemeltető 2 év 54 481 03 0010 54 05 Számítógép-rendszerkarbantartó 2 év 54 481 03 0010 54 07 Webmester 2 év 54 481 04 Informatikus 2 év 54 481 04 0010 54 01 Gazdasági informatikus 2 év 54 213 04 Multimédia-alkalmazásfejlesztő 1400 óra 54 213 04 0010 54 04 Multimédiafejlesztő 1400 óra 52 5412 01 Általános vegyésztechnikus 2 év 54 524 01 0000 00 00 Laboratóriumi technikus 2 év 54 524 01 0010 54 04 Gyógyszeripari laboratóriumi technikus 2 év 54 524 02 1000 Vegyipari technikus 2 év 54 524 02 0100 33 02 Vegyi anyag gyártó 600 óra 54 534 02 0001 54 01 Biotechnológus technikus 600 óra 54 524 02 0001 54 04 Vegyipari minőségbiztosítási technikus 54 850 02 0000 Természet- és környezetvédelmi technikus 2 év 54 850 01 Környezetvédelmi technikus 2 év 54 850 01 0010 54 02 Hulladékgazdálkodó 2 év 54 850 02 0100 33 02 Természetvédelmi ügyintéző 700 óra 97

54 345 02 0000 Logisztikai ügyintéző 2 év 54 345 02 0100 31 01 Anyagbeszerző 400 óra 54 345 02 0100 31 02 Áruterítő 400 óra 54 345 02 0100 52 01 Veszélyesáru-ügyintéző 400 óra 54 345 02 0001 54 01 Nemzetközi szállítmányozási ügyintéző 600 óra 54 212 07 Táncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 01 Klasszikus balett-táncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 02 Kortárs-, moderntáncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 03 Néptáncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 04 Színházi táncos 2, 5 év 54 761 01 0010 54 01 Rehabilitációs nevelő, segítő 2 év 54 761 01 0010 54 02 Szociális asszisztens 2 év 54 761 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő 2év 54 762 01 Szociális segítő 2 év 54 762 02 Szociális szakgondozó 2 év 54 761 01 0000 Családpedagógiai mentor 1 év 55 345 01 0010 55 02 Kereskedelmi szakmenedzser 2 év 55 345 02 0010 55 01 Kereskedelmi szakmenedzser asszisztens 2 év 55 346 02 0010 55 02 Titkárságvezető 2év 55 622 01 0000 00 00 Hulladékgazdálkodási menedzser- technológus 2 év 55 346 03 0000 Rendészeti asszisztens 2 év 31 521 02 CNC forgácsoló 1200 óra 33 762 01 Szociális gondozó 2 év 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 31 521 08 0000 00 00 Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő 800 óra 31 521 08 0010 31 01 Autógyártó: 2 év 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos: 3 év 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő: 2 év 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos: 3 év 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő: 3 év 31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló: 3 év 33 542 05 0010 33 01 Csecsemő- és gyermekruha készítő: 3 év 33 542 05 0010 33 02 Férfiszabó: 3 év 33 542 05 0010 33 03 Női szabó: 3 év 33 521 04 1000 00 00 Villanyszerelő: 3 év 31 521 07 1000 00 00 Finommechanikai műszerész: 2 év 33 523 01 1000 00 00 Számítógép-szerelő, - karbantartó: 2 é 54 523 01 0000 00 00 Elektronikai technikus: 2 év 52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész: 2 év 54 542 01 0010 54 02 Ruhaipari technikus: 2 év 54 542 01 0010 54 03 Textilipari technikus: 2 év 54 481 03 0010 54 02 Informatikai műszerész: 2 év 54 481 04 0010 54 03 Ipari informatikai technikus: 2 év 54 481 04 0010 54 04 Műszaki informatikus: 2 év 54 521 01 0000 00 00 Gépgyártás-technológiai technikus: 2 év 54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM informatikus: 2 év 54 211 07 0000 00 00 Divat- stílustervező: 3 év 54 520 01 0000 00 00 Gépipari minőségellenőr:1200 óra 54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus: 300 óra 52 523 01 0001 54 01 Automatikai technikus: 800 óra 52 523 03 0001 54 01 Mechatronikai technikus: 800 óra 54 481 01 0100 31 01 Számítógépes műszaki rajzoló: 600 óra 31 521 02 0000 00 00 CNC forgácsoló: 1200 óra 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető: 500 óra 98

61 140 01 0000 00 00 Felnőtt oktató 55 146 01 0000 00 00 Gyakorlati oktató 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőtt oktatás - felnőttképzés keretében: 54 520 01 0000 00 00 Gépipari minőségellenőr:1200 óra 54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus: 300 óra 52 523 01 0001 54 01 Automatikai technikus: 800 óra 52 523 03 0001 54 01 Mechatronikai technikus: 800 óra 54 481 01 0100 31 01 Számítógépes műszaki rajzoló: 600 óra 31 521 02 0000 00 00 CNC forgácsoló: 1200 óra 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető: 500 óra 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás - ECDL vizsgaközpont: ECDL vizsgára felkészítő tanfolyamok szervezése, vizsgáztatás, TEAOR száma: 8559 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 910123 Könyvtári szolgáltatások 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 890442 Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása A Képviselő-testület a módosító okiratot a 129/2012. (VII.4.) Kt. számú határozatával fogadta el. Oroszlány, 2012. június 26. Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 130/2012. (VII.4.) Kt. határozata a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola alapító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola alapító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. július 4. Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző melléklet 99

Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 8. -a, valamint a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37. - a alapján az alábbi okiratot adja ki: A L A P Í T Ó O K I R A T 1. A költségvetési szerv neve: Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola 2. A költségvetési szerv székhelye, címe: 2840 Oroszlány, Kossuth Lajos utca 2. 3. Telephelye: Eötvös Loránd Szakközép- és Szakiskola, 2840 Oroszlány, Asztalos János utca 2. 4. OM azonosítója: 031932 5. Az intézmény alapítója: Oroszlány Városi Tanács 6. Alapítás időpontja: 1960. szeptember 1. 7.a) Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. b) Fenntartó neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzata 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. 8. Közfeladata: Alap- és középfokú oktatás 9. Szakágazati besorolása: 853100 Általános középfokú oktatás 10. Az intézmény típusa: Összetett iskola 11. Évfolyamok száma: 5-14. évfolyam 12. Maximális tanulólétszám: 1100 fő 13. Tagozat megnevezése: nappali, felnőtt (esti, levelező) 14. Működési köre: Oroszlány Város és Komárom-Esztergom megye közigazgatási területe 15. Az intézmény gazdálkodás szerinti besorolása: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Előirányzatok feletti rendelkezési jogosultsága: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv 16. Vezetőjének megbízási rendje: Vezetőjének a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján maximum 5 évre adhat intézményvezetésre megbízást, amely ismételt pályázati eljárás útján - több alkalommal meghosszabbítható. 17. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: 18. Alaptevékenysége Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv., a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - képesség-kibontakoztató felkészítés, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, - gyógytestnevelés biztosítása 100

852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását, 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) - a tanulók nappali rendszerű általános műveltséget megalapozó, érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés és oktatás - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása, - gyógytestnevelés biztosítása 853112 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyam) - korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását 853114 Gimnáziumi felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) - középiskolai évfolyamon általános műveltséget megalapozó, valamint érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő oktatás felnőttek részére 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13-14. évfolyamon) - a szakközépiskolai oktatás keretében érettségi vizsgára történő felkészítés (szakmai alapozás): 54 523 01 0000 00 00 Elektronikai technikus: 9-12. évfolyam 52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 542 01 0010 54 02 Ruhaipari technikus: 9-12. évfolyam 54 542 01 0010 54 03 Textilipari technikus: 9-12. évfolyam 54 481 03 0010 54 02 Informatikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 481 04 0010 54 03 Ipari informatikai technikus: 9-12. évfolyam 54 481 04 0010 54 04 Műszaki informatikus: 9-12. évfolyam 54 521 01 0000 00 00 Gépgyártás-technológiai technikus: 9-12. évfolyam 54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM informatikus: 9-12. évfolyam 52 523 01 1000 00 00 Automatikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 211 09 Grafikus 9-13. évfolyam - iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása, - osztálykirándulások, táboroztatások lebonyolítása - gyógytestnevelés biztosítása 853122 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) - korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra 101

visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását 853124 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) - a szakközépiskolai oktatás keretében érettségi vizsgára történő felkészítés 54 523 01 0000 00 00 Elektronikai technikus: 9-12. évfolyam 52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 542 01 0010 54 02 Ruhaipari technikus: 9-12. évfolyam 54 542 01 0010 54 03 Textilipari technikus: 9-12. évfolyam 54 481 03 0010 54 02 Informatikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 481 04 0010 54 03 Ipari informatikai technikus: 9-12. évfolyam 54 481 04 0010 54 04 Műszaki informatikus: 9-12. évfolyam 54 521 01 0000 00 00 Gépgyártás-technológiai technikus: 9-12. évfolyam 54 481 01 1000 00 00 AD-CAM informatikus: 9-12. évfolyam 52 523 01 1000 00 00 Automatikai műszerész: 9-12. évfolyam 54 211 09 Grafikus 9-13. évfolyam - iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása. 853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) - a szakiskolai oktatás keretében a következő szakmák oktatása és a szakmai vizsgák lebonyolítására (szakmai alapozás): 31 521 08 0000 00 00 Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő 800 óra 31 521 08 0010 31 01 Autógyártó: 2 év 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos 9-10. évfolyam 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő: 9-10. évfolyam 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos: 9-10. évfolyam 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő: 9-10. évfolyam 31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 01 Csecsemő- és gyermekruha készítő: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 02 Férfiszabó: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 03 Női szabó: 9-10. évfolyam 33 521 04 1000 00 00 Villanyszerelő: 9-10. évfolyam 31 521 07 1000 00 00 Finommechanikai műszerész: 9-10. évfolyam 33 523 01 1000 00 00 Számítógép-szerelő, - karbantartó: 9-10. évfolyam 31 521 02 CNC forgácsoló 9-12. évfolyam 33 762 01 Szociális gondozó 9-12. évfolyam 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 9-12. évfolyam 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 9-12. évfolyam - iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása, - gyógytestnevelés biztosítása 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását 853134 Nappali rendszerű szakiskolai felzárkóztató oktatás (9-10. évfolyam) 102

(1 éves, szakképző évfolyamra felzárkóztató oktatás) - iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása, 853135 Szakiskolai felnőttoktatás (9-10. évfolyam) - a szakiskolai oktatás keretében a következő szakmák oktatása és a szakmai vizsgák lebonyolítására (szakmai alapozás): 31 521 08 0000 00 00 Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő 800 óra 31 521 08 0010 31 01 Autógyártó: 2 év 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos 9-10. évfolyam 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő: 9-10. évfolyam 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos: 9-10. évfolyam 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő: 9-10. évfolyam 31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 01 Csecsemő- és gyermekruha készítő: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 02 Férfiszabó: 9-10. évfolyam 33 542 05 0010 33 03 Női szabó: 9-10. évfolyam 33 521 04 1000 00 00 Villanyszerelő: 9-10. évfolyam 31 521 07 1000 00 00 Finommechanikai műszerész: 9-10. évfolyam 33 523 01 1000 00 00 Számítógép-szerelő, - karbantartó: 9-10. évfolyam 31 521 02 CNC forgácsoló 9-12. évfolyam 33 762 01 Szociális gondozó 9-12. évfolyam 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 9-12. évfolyam 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 9-12. évfolyam - iskolai könyvtár működtetése, - tankönyvellátás biztosítása. 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 33 762 01 Szociális gondozó 2 év 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 51 861 01 0000 00 00 Tűzoltó 650 óra 51 861 01 0001 54 01 Tűzoltó technikus 1200 óra 52 1811 02 Grafikus 2 év 54 211 09 Grafikus 2 év, 5 év 54 211 09 0010 54 01 Alkalmazott grafikus 3600 óra 52 214 01 0000 Lakberendező 2000 óra 52 815 01 0000 00 00 Kozmetikus 2 év 52 861 05 0000 Polgári védelmi előadó 350 óra 52 861 05 0001 54 01 Katasztrófavédelmi és polgári védelmi főelőadó 250 óra 52 861 07 0000 00 00 Tűzvédelmi előadó 350 óra 52 861 07 0001 54 01 Tűzvédelmi főelőadó 250 óra 55 213 02 Mozgókép-gyártó szakasszisztens 2 év 55 213 02 0010 55 03 Televizióműsor gyártó szakasszisztens 2 év 54 481 03 Informatikai rendszergazda 2 év 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető 500 óra 54 481 03 0010 54 01 Informatikai hálózatépítő és üzemeltető 2 év 54 481 03 0010 54 05 Számítógép-rendszerkarbantartó 2 év 54 481 03 0010 54 07 Webmester 2 év 103

54 4641 03 Informatikus 2 év 54 481 04 Informatikus 2 év 54 481 04 0010 54 01 Gazdasági informatikus 2 év 54 213 04 Multimédia-alkalmazásfejlesztő 1400 óra 54 213 04 0010 54 04 Multimédiafejlesztő 1400 óra 52 5412 01 Általános vegyésztechnikus 2 év 54 524 01 0000 00 00 Laboratóriumi technikus 2 év 54 524 01 0010 54 04 Gyógyszeripari laboratóriumi technikus 2 év 54 524 02 1000 Vegyipari technikus 2 év 54 524 02 0100 33 02 Vegyi anyag gyártó 600 óra 54 534 02 0001 54 01 Biotechnológus technikus 600 óra 54 524 02 0001 54 04 Vegyipari minőségbiztosítási technikus 54 850 02 0000 Természet- és környezetvédelmi technikus 2 év 54 850 01 Környezetvédelmi technikus 2 év 54 850 01 0010 54 02 Hulladékgazdálkodó 2 év 54 850 02 0100 33 02 Természetvédelmi ügyintéző 700 óra 54 345 02 0000 Logisztikai ügyintéző 2 év 54 345 02 0100 31 01 Anyagbeszerző 400 óra 54 345 02 0100 31 02 Áruterítő 400 óra 54 345 02 0100 52 01 Veszélyesáru-ügyintéző 400 óra 54 345 02 0001 54 01 Nemzetközi szállítmányozási ügyintéző 600 óra 54 212 07 Táncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 01 Klasszikus balett-táncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 02 Kortárs-, moderntáncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 03 Néptáncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 04 Színházi táncos 2, 5 év 54 761 01 0010 54 01 Rehabilitációs nevelő, segítő 2 év 54 761 01 0010 54 02 Szociális asszisztens 2 év 54 761 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő 2év 54 762 01 Szociális segítő 2 év 54 762 02 Szociális szakgondozó 2 év 54 761 01 0000 Családpedagógiai mentor 1 év 55 345 01 0010 55 02 Kereskedelmi szakmenedzser 2 év 55 345 02 0010 55 01 Kereskedelmi szakmenedzser asszisztens 2 év 55 346 02 0010 55 02 Titkárságvezető 2év 55 622 01 0000 00 00 Hulladékgazdálkodási menedzser- technológus 2 év 55 346 03 0000 Rendészeti asszisztens 2 év 31 521 08 0000 00 00 Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő 800 óra 31 521 08 0010 31 01 Autógyártó: 2 év 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos: 3 év 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő: 2 év 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos: 3 év 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő: 3 év 31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló: 3 év 33 542 05 0010 33 01 Csecsemő- és gyermekruha készítő: 3 év 33 542 05 0010 33 02 Férfiszabó: 3 év 33 542 05 0010 33 03 Női szabó: 3 év 33 521 04 1000 00 00 Villanyszerelő: 3 év 31 521 07 1000 00 00 Finommechanikai műszerész: 2 év 33 523 01 1000 00 00 Számítógép-szerelő, - karbantartó: 2 év 31 521 02 CNC forgácsoló 1200 óra 33 762 01 Szociális gondozó 2 év 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 54 523 01 0000 00 00 Elektronikai technikus: 2 év 104

52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész: 2 év 54 542 01 0010 54 02 Ruhaipari technikus: 2 év 54 542 01 0010 54 03 Textilipari technikus: 2 év 54 481 03 0010 54 02 Informatikai műszerész: 2 év 54 481 04 0010 54 03 Ipari informatikai technikus: 2 év 54 481 04 0010 54 04 Műszaki informatikus: 2 év 54 521 01 0000 00 00 Gépgyártás-technológiai technikus: 2 év 54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM informatikus: 2 év 54 520 01 0000 00 00 Gépipari minőségellenőr:1200 óra 54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus: 300 óra 52 523 01 0001 54 01 Automatikai technikus: 800 óra 52 523 03 0001 54 01 Mechatronikai technikus: 800 óra 54 481 01 0100 31 01 Számítógépes műszaki rajzoló: 600 óra 31 521 02 0000 00 00 CNC forgácsoló: 1200 óra 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető: 500 óra 61 140 01 0000 00 00 Felnőtt oktató 55 146 01 0000 00 00 Gyakorlati oktató 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon - korlátozott számban (osztályonként 2-3 fő) ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi (látás, hallás, mozgássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt organikus okra visszavezethető és organikus okra vissza nem vezethető, a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott sajátos nevelési igényű tanulók integrált oktatását 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőtt oktatás - felnőttképzés keretében: 54 520 01 0000 00 00 Gépipari minőségellenőr:1200 óra 54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus: 300 óra 52 523 01 0001 54 01 Automatikai technikus: 800 óra 52 523 03 0001 54 01 Mechatronikai technikus: 800 óra 54 481 01 0100 31 01 Számítógépes műszaki rajzoló: 600 óra 31 521 02 0000 00 00 CNC forgácsoló: 1200 óra 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető: 500 óra 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 51 861 01 0000 00 00 Tűzoltó 650 óra 51 861 01 0001 54 01 Tűzoltó technikus 1200 óra 52 1811 02 Grafikus 2 év 54 211 09 Grafikus 2 év, 5 év 54 211 09 0010 54 01 Alkalmazott grafikus 3600 óra 52 214 01 0000 Lakberendező 2000 óra 52 815 01 0000 00 00 Kozmetikus 2 év 52 861 05 0000 Polgári védelmi előadó 350 óra 52 861 05 0001 54 01 Katasztrófavédelmi és polgári védelmi főelőadó 250 óra 52 861 07 0000 00 00 Tűzvédelmi előadó 350 óra 52 861 07 0001 54 01 Tűzvédelmi főelőadó 250 óra 55 213 02 Mozgókép-gyártó szakasszisztens 2 év 55 213 02 0010 55 03 Televizióműsor gyártó szakasszisztens 2 év 54 481 03 Informatikai rendszergazda 2 év 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető 500 óra 54 481 03 0010 54 01 Informatikai hálózatépítő és üzemeltető 2 év 54 481 03 0010 54 05 Számítógép-rendszerkarbantartó 2 év 105

54 481 03 0010 54 07 Webmester 2 év 54 481 04 Informatikus 2 év 54 481 04 0010 54 01 Gazdasági informatikus 2 év 54 213 04 Multimédia-alkalmazásfejlesztő 1400 óra 54 213 04 0010 54 04 Multimédiafejlesztő 1400 óra 52 5412 01 Általános vegyésztechnikus 2 év 54 524 01 0000 00 00 Laboratóriumi technikus 2 év 54 524 01 0010 54 04 Gyógyszeripari laboratóriumi technikus 2 év 54 524 02 1000 Vegyipari technikus 2 év 54 524 02 0100 33 02 Vegyi anyag gyártó 600 óra 54 534 02 0001 54 01 Biotechnológus technikus 600 óra 54 524 02 0001 54 04 Vegyipari minőségbiztosítási technikus 54 850 02 0000 Természet- és környezetvédelmi technikus 2 év 54 850 01 Környezetvédelmi technikus 2 év 54 850 01 0010 54 02 Hulladékgazdálkodó 2 év 54 850 02 0100 33 02 Természetvédelmi ügyintéző 700 óra 54 345 02 0000 Logisztikai ügyintéző 2 év 54 345 02 0100 31 01 Anyagbeszerző 400 óra 54 345 02 0100 31 02 Áruterítő 400 óra 54 345 02 0100 52 01 Veszélyesáru-ügyintéző 400 óra 54 345 02 0001 54 01 Nemzetközi szállítmányozási ügyintéző 600 óra 54 212 07 Táncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 01 Klasszikus balett-táncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 02 Kortárs-, moderntáncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 03 Néptáncos 2, 5 év 54 212 07 0010 54 04 Színházi táncos 2, 5 év 54 761 01 0010 54 01 Rehabilitációs nevelő, segítő 2 év 54 761 01 0010 54 02 Szociális asszisztens 2 év 54 761 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő 2év 54 762 01 Szociális segítő 2 év 54 762 02 Szociális szakgondozó 2 év 54 761 01 0000 Családpedagógiai mentor 1 év 55 345 01 0010 55 02 Kereskedelmi szakmenedzser 2 év 55 345 02 0010 55 01 Kereskedelmi szakmenedzser asszisztens 2 év 55 346 02 0010 55 02 Titkárságvezető 2év 55 622 01 0000 00 00 Hulladékgazdálkodási menedzser- technológus 2 év 55 346 03 0000 Rendészeti asszisztens 2 év 31 521 02 CNC forgácsoló 1200 óra 33 762 01 Szociális gondozó 2 év 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékossággal élők gondozója 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 31 521 08 0000 00 00 Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő 800 óra 31 521 08 0010 31 01 Autógyártó: 2 év 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos: 3 év 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő: 2 év 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos: 3 év 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő: 3 év 31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló: 3 év 33 542 05 0010 33 01 Csecsemő- és gyermekruha készítő: 3 év 33 542 05 0010 33 02 Férfiszabó: 3 év 33 542 05 0010 33 03 Női szabó: 3 év 33 521 04 1000 00 00 Villanyszerelő: 3 év 31 521 07 1000 00 00 Finommechanikai műszerész: 2 év 33 523 01 1000 00 00 Számítógép-szerelő, - karbantartó: 2 é 54 523 01 0000 00 00 Elektronikai technikus: 2 év 106

52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész: 2 év 54 542 01 0010 54 02 Ruhaipari technikus: 2 év 54 542 01 0010 54 03 Textilipari technikus: 2 év 54 481 03 0010 54 02 Informatikai műszerész: 2 év 54 481 04 0010 54 03 Ipari informatikai technikus: 2 év 54 481 04 0010 54 04 Műszaki informatikus: 2 év 54 521 01 0000 00 00 Gépgyártás-technológiai technikus: 2 év 54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM informatikus: 2 év 54 211 07 0000 00 00 Divat- stílustervező: 3 év 54 520 01 0000 00 00 Gépipari minőségellenőr:1200 óra 54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus: 300 óra 52 523 01 0001 54 01 Automatikai technikus: 800 óra 52 523 03 0001 54 01 Mechatronikai technikus: 800 óra 54 481 01 0100 31 01 Számítógépes műszaki rajzoló: 600 óra 31 521 02 0000 00 00 CNC forgácsoló: 1200 óra 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető: 500 óra 61 140 01 0000 00 00 Felnőtt oktató 55 146 01 0000 00 00 Gyakorlati oktató 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőtt oktatás - felnőttképzés keretében: 54 520 01 0000 00 00 Gépipari minőségellenőr:1200 óra 54 862 01 0000 00 00 Munkavédelmi technikus: 300 óra 52 523 01 0001 54 01 Automatikai technikus: 800 óra 52 523 03 0001 54 01 Mechatronikai technikus: 800 óra 54 481 01 0100 31 01 Számítógépes műszaki rajzoló: 600 óra 31 521 02 0000 00 00 CNC forgácsoló: 1200 óra 54 481 03 0100 52 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltető: 500 óra 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás - ECDL vizsgaközpont: ECDL vizsgára felkészítő tanfolyamok szervezése, vizsgáztatás, TEAOR száma: 8559 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 910123 Könyvtári szolgáltatások 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 890442 Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 19. Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem végez. 20. A feladatellátást szolgáló vagyon: A feladatellátást az intézmény székhelyén, telephelyén található ingatlan, valamint a leltár szerinti értékű ingóságok szolgálják. Az intézmény induló vagyona az alapító által átadott 46 294 E Ft induló tőke. Az intézményi vagyon további forrásai: - az éves költségvetési rendeletben meghatározott, irányító szervtől kapott költségvetési támogatás - működési és felhalmozási célú pénzeszközök átvétele 107

21. Az intézményre bízott vagyon feletti rendelkezési jog: - az intézmény alaptevékenységével összefüggő bevételek - intézményi működés, felhalmozási, és egyéb bevételek - térítésmentesen átvett ingó és ingatlan vagyon Az intézmény a vagyona felett a vagyonnal való rendelkezés és vagyonkezelés szabályairól szóló önkormányzati rendelet alapján rendelkezik. A gazdasági szervezete útján ellátja a költségvetés tervezésével, előirányzat felhasználással, pénzellátásával, számvitellel, gazdálkodásával, vagyonkezelésével, munkaerő-gazdálkodással, beszámolással, a belső ellenőrzéssel, az előírt adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat. 22. Az intézmény képviseletére jogosultak: Az intézmény vezetője, valamint az általa megbízott személy Oroszlány, 2005. június 20. Dr. Judi Erzsébet s.k. jegyző Rajnai Gábor s.k. polgármester ZÁRADÉK Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 100/2011. (VI.29.) Kt. számú határozatával jóváhagyott alapító okiratot Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 129/2012. (VII.4.) Kt. számú határozatával módosította. Jelen alapító okirat a módosításokat egységes szerkezetbe foglalva tartalmazza, és Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 130/2012. (VII.4.) Kt. számú határozatával hagyta jóvá. Az alapító okirat 1. és 18. pontjának módosítása 2012. szeptember 1-jén lép hatályba. Oroszlány, 2012. június 26. Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 108

131/2012. (VI.26.) Kt. határozata pályázat benyújtásáról a Családok Átmeneti Otthona és az Idősek Átmeneti Otthona korszerűsítésére a Bentlakásos intézmények korszerűsítése tárgyú, TIOP 3.4.2-11/1 kódjelű pályázat keretében Oroszlány Város Önkormányzatának Képvelő-testülete: 1. Pályázatot nyújt be Az oroszlányi Családok Átmeneti Otthona szolgáltatási feltételeinek fejlesztése címmel a 2840 Oroszlány, Fürst Sándor utca 20. szám alatti 595 Hrsz-ú ingatlan korszerűsítésére a Bentlakásos intézmények korszerűsítése tárgyú, TIOP 3.4.2-11/1 kódjelű pályázat keretében 95.171.697,- Ft összegű támogatás elnyerése céljából. 2. Pályázatot nyújt be Az oroszlányi Idősek Átmeneti Otthona szolgáltatási feltételeinek fejlesztése címmel a 2840 Oroszlány, Hunyadi János utca 7. szám alatti 600 Hrsz-ú ingatlan korszerűsítésére a Bentlakásos intézmények korszerűsítése tárgyú, TIOP 3.4.2-11/1 kódjelű pályázat keretében 115.300.217,- Ft összegű támogatás elnyerése céljából. 3. Sikeres pályázat esetén vállalja a projekt eredményének a fenntartási időszak végéig való fenntartását, karbantartását, üzemeltetését. Határidő: a határozat kihirdetésére: azonnal 132/2012. (VI.26.) Kt. határozata a 20/2006. (X.11.) önkormányzati rendelettel elfogadott helyi építési szabályzat további módosításának vizsgálatáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 20/2006. (X.11.) önkormányzati rendelettel elfogadott helyi építési szabályzat következő módosításakor megvizsgálja a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége Útügyi Osztály KE/UT/266/1/2012. ügyszámú véleményében foglaltakat. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. július 4. a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 133/2012. (VII.4.) Kt. határozata önkormányzati vagyon hasznosításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért az oroszlányi 095/5 hrsz-ú 4678 m 2 nagyságú, szántó művelési ágú ingatlan 288/1440-ed részének zárt versenytárgyalás keretében értékesítésre történő kijelölésével. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. július 4. 109

134/2012. (VII.4.) Kt. határozata ingatlanrész tartós használatba vételéről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 5. Egyetért a Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonát képező, Oroszlány, Rákóczi u. 53. alatt található, 523 helyrajzi számú ingatlan kerítésének részleges átépítésével és a két darab reklámtábla áthelyezésével az előterjesztés 1. mellékletei szerint. 6. Jóváhagyja és megköti az 1. pontban körülírt ingatlan előterjesztés 1. sz. mellékletben jelölt 27 m 2 nagyságú ingatlanrészének közhasználatba adására vonatkozó előterjesztés 4. sz. melléklete szerinti megállapodást Budapest Főváros Önkormányzatával, egyidejűleg felhatalmazza és felkéri a polgármestert, hogy a megállapodást aláírja. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. július 4. 135/2012. (VII.4.) Kt. határozata Oroszlányi Szolgáltató Zrt. beruházási hitelfelvételének banki feltételéről Oroszlány Város Képviselő-testülete: 1. Egyetért azzal, hogy az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. a beruházási tervben megfogalmazott fejlesztési feladatok finanszírozására 50 millió forint bankhitelt vegyen fel az OTP Bank Nyrt.- től. 2. Felhatalmazza a polgármestert, hogy az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. Közgyűlésén a hitel 1. pont szerinti felvétele mellett foglaljon állást. 3. Tudomásul veszi, hogy Oroszlány Város Önkormányzata tulajdonában lévő Oroszlányi Szolgáltató Zrt. (2840, Oroszlány, Bánki Donát út 2., adószám: 12794726-2-11, cg.: 11-10- 001601), valamint az OTP Bank Nyrt. (1051 Budapest, Nádor u. 16., Fővárosi Bíróság Cg. 01-10-041585) képviseletében eljáró Észak-dunántúli Régió Tatabányai Igazgatóság (2800 Tatabánya, Fő tér 32.) között Éven Túli lejáratú, maximum 50 M Ft Beruházási Hitel folyósítására 2012. évben létrejövő, maximum 2015. évben lejáró Kölcsönszerződés fennállása alatt az Oroszlányi Szolgáltató Zrt.-ből Oroszlány Város Önkormányzata tulajdonosi forrásokat (osztalék- előleg, tulajdonosi kölcsön törlesztés, osztalék kifizetés) kizárólag az OTP Bank Nyrt. előzetes írásbeli jóváhagyása esetén vonhat ki. 4. Felhatalmazza Takács Károly polgármestert a 3. pont szerinti nyilatkozat aláírására. Határidő: a határozat kihirdetésére: azonnal a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 136/2012. (VII.4.) Kt. határozata pénzbeli térítési díj kifizetéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért Oroszlány Város Önkormányzata és az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. között a bérlakásrendszer átalakításával összefüggő 2012. évi feladatokról szóló szerződés pénzbeli térítési díjkifizetés sorának 3.000.000. Ft-tal történő megemelése érdekében a szerződés előterjesztés szerinti tartalommal történő módosításával. Felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. 110

2. A bérlakás-rendszer átalakítás előirányzatának növelése érdekében szükséges 3.000.000 Ft-ot a 2012. évi költségvetés pénzmaradványa terhére biztosítja. Határidő: a határozat kihirdetésére: azonnal a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 137/2012. (VII.4.) Kt. határozata a távhő ár-előkészítési javaslatáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a távhőszolgáltatás 2013. évi hatósági árát a 2012-ben érvényes hatósági ár inflációval növelt mértékében tartja indokoltnak megállapítani, 2013. január 1-jei hatállyal. Határidő: A Magyar Energia Hivatal tájékoztatására: 2012. július 10. Felelős: Takács Károly polgármester 138/2012. (VII.4.) Kt. határozata a Tatabánya-Oroszlány Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Tatabánya-Oroszlány Szakképzésszervezési Társulás Társulási Megállapodásának az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti módosító okiratát, és a Társulásnak az előterjesztés 2. számú melléklete szerinti módosított társulási megállapodását jóváhagyja. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. július 4. 139/2012. (VII.4.) Kt. határozata a Malom tó rézsű megerősítési munkáinak elvégzéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért a Malom tó rézsű korábbi gyakorlatnak megfelelő robbantott kővel történő megerősítési munkáinak elvégzésével. 2. Utasítja a polgármestert, hogy a Közbeszerzési Szabályzat 20. -a alapján a beszerzés megvalósításához tegyen közzé ajánlati felhívást. 3. Az 1. pont szerinti munkálatok anyagi fedezetére az előirányzatot a 2012. évi költségvetésében a Malom tó rézsű megerősítése soron a Beruházási céltartalék sor terhére a nyertes ajánlattevő pontos ajánlati ára ismeretében, legfeljebb az előterjesztésben szereplő becsült érték erejéig biztosítja. 4. Utasítja a polgármestert, hogy a 2012. évi költségvetés soron következő módosításakor gondoskodjon a 3. pont vonatkozásában a módosítás átvezetéséről. Határidő: a határozat kihirdetésére: azonnal a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 111

140/2012. (VII.4.) Kt. határozata a 2012. évi iskolatej program őszi időszakában való részvételről Oroszlány Város Önkormányzatának Képvelő-testülete: 4. A 2012. szeptember 1. és 2012. december 31. közötti időszakban csatlakozik az iskolatej programhoz, melynek keretében a közoktatásban részt vevő általános iskolák 1-8. évfolyamára beiratkozott, illetve ennek megfelelő korosztályú középiskolás tanulói számára ingyenesen biztosít a tanítási napokon 2 dl iskolatejet (hetente két napon tejet, hetente három napon ízesített tejkészítményt - kakaót vagy vaníliás tejet), továbbá egy-egy kiflit. 5. Az iskolatej program anyagi fedezetét biztosító előirányzat megemeléséről a nyertes ajánlattevő pontos ajánlati ára ismeretében gondoskodik, legfeljebb az előterjesztésben szereplő becsült érték erejéig. 6. Az Iskolatej beszerzése tárgyú közbeszerzési eljárással kiegészíti a 2012. évi közbeszerzési tervét. Felhatalmazza Takács Károly polgármestert a közbeszerzési eljárás megindítására. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. július 7. 141/2012. (VII.4.) Kt. határozata Oroszlányért kitüntető díszoklevél kitüntetettjeinek névsorába történő felvételről Oroszlány Város Önkormányzatának Képvelő-testülete elfogadta azon módosító javaslatot, hogy Mészáros Évát az Oroszlányért kitüntető díszoklevél kitüntetettjeinek névsorába felveszi. Felelős: Takács Károly polgármester 142/2012. (VII.4.) Kt. határozata ügyrendi javaslatról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja azon ügyrendi javaslatot, hogy a kitüntetésre javasolt személyek elfogadásáról egyenként szavaz. Felelős: Takács Károly polgármester 143/2012. (VII.4.) Kt. határozata a városi kitüntetési javaslatok elbírálásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Az Oroszlány Város Díszpolgára kitüntető címet Zámbó Kornél részére adományozza. 2. Az Oroszlányért aranygyűrű kitüntetést Sztruhár András és Túri László részére adományozza. 112

3. Az Oroszlányért kitüntető díszoklevelet Bokovicsné Farnadi Mónika, Forgács József, Mészárosné Fehérvári Mónika és Molnár Ferencné Székely Rozália részére adományozza. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. július 7. a határozat végrehajtására: 2012. augusztus 20. a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 144/2012. (VII.4.) Kt. határozata bel- és külterületi földutak lokális javításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. A helyi bel- és külterületi utak lokális javítása céljára előirányzatot a 2012. évi költségvetés Általános tartalék sora terhére, a nyertes ajánlattevő pontos ajánlati ára ismeretében biztosít, legfeljebb az előterjesztésben feltüntetett, becsült érték erejéig. 2. Utasítja a polgármestert, hogy a 2012. évi költségvetés soron következő módosításakor gondoskodjon az 1. pontban biztosított összeg Bel- és külterületi földutak lokális javítása sorra történő átvezetéséről. 3. A helyi bel- és külterületi utak lokális javítása tárgyú beszerzést felveszi a 2012. évi közbeszerzési tervébe és felhatalmazza Takács Károly polgármestert a kivitelező kiválasztására irányuló eljárás megindítására. Határidő: a határozat végrehajtására: 2012. június 26. a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 145/2012. (VII.4.) Kt. határozata bel- és külterületek közvilágítás fejlesztéséről, korszerűsítéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. A helyi közvilágítás fejlesztése, korszerűsítése céljára előirányzatot a 2012. évi költségvetés Beruházási céltartalék sora terhére, a nyertes ajánlattevő pontos ajánlati ára ismeretében biztosít, legfeljebb az előterjesztésben feltüntetett, becsült érték erejéig. 2. Utasítja a Polgármestert, hogy a 2012. évi költségvetés soron következő módosításakor gondoskodjon az 1. pontban meghatározott összeg Közvilágítás fejlesztés, korszerűsítés sorra történő átvezetéséről. 3. Felveszi a 2012. évi közbeszerzési tervébe a Közvilágítás fejlesztési beruházást és felhatalmazza Takács Károly polgármestert a kivitelező kiválasztására irányuló eljárás előkészítésére oly módon, hogy TÁMOP-5.3.6.-11/1 Komplex-telep programmal érintett területre vonatkozóan kizárólag a benyújtott pályázat eredménynek és a KEOP pályázati konstrukciók biztosította lehetőségek ismeretében kerülhet sor az ajánlatkérésre. Határidő: a határozat végrehajtására: 2012. június 26. a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 113

146/2012. (VI.28.) Kt. határozata a napirendről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. június 28-ai rendkívüli ülésén az alábbi napirendi pontot tárgyalja: 22. Víziközmű bérleti-üzemeltetési szerződés jóváhagyásáról Felelős: Takács Károly polgármester 147/2012. (VI.28.) Kt. határozata víziközmű bérleti-üzemeltetési szerződés jóváhagyásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvényben rögzített víziközmű-szolgáltatási feltételek biztosítása, illetőleg teljesíthetősége érdekében az előterjesztés melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja a Duna-Tisza menti Önkormányzati Közmű Üzemeltető Szolgáltató Holding Korlátolt Felelősségű Társasággal (DTH Kft.) kötendő bérleti-üzemeltetési szerződést. 2. Felhatalmazza polgármestert a 1. pont szerinti szerződés aláírására. 3. Utasítja a polgármestert, hogy kezdeményezze az Oroszlányi Szolgáltató Zrt-vel megkötött a szennyvízvagyon üzemeltetésére vonatkozó vagyonkezelési szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetését, és a vagyonnal való elszámolást, azzal a feltétellel, hogy a szerződés megszüntetésének időpontja 2013. január 1. napja, de legkésőbb a DTH működési engedélye megszerzésének időpontja. 4. Egyetért azzal, hogy a bérleti-üzemeltetési szerződés 10. pontjában meghatározott közművagyon használata, bérlete után fizetendő bérleti díj fizetésére vonatkozó külön megállapodásban érvényesülnie kell annak, hogy a bérleti díj számításának alapja az üzemeltetésre átvett vagyon bruttó értéke, mértéke pedig az elszámolható tárgyévi értékcsökkenési leírással azonos összeg. A bérleti díjat a szennyvíztelepre, valamint a csatornahálózatra, illetőleg a szennyvíztelephez tartozó közművagyonra külön kell megállapítani. 5. Tudomásul veszi, hogy az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. a közmű vagyont csak érvényes működési engedéllyel rendelkező szervezet részére adhatja át, üzemeltetési felelőssége az átadásig áll fenn. Határidő: Felelős: a határozat végrehajtására: azonnal a határozat végrehajtásáért: Takács Károly Károly polgármester 148/2012. (IX.5.) Kt. határozata a napirendről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. augusztus 28-ai rendkívüli ülésén az alábbi napirendi pontot tárgyalja: 1. Játszóterek építésére és bővítésére vonatkozó forrás biztosítása 2. Iskolakezdési támogatás kifizetése 3. Pályázati döntés módosítása a TÁMOP-3.1.11-12/2 Óvodafejlesztés című pályázati felhívásra benyújtott A szakmai munka feltételeinek fejlesztése az oroszlányi óvodákban című pályázattal kapcsolatban 114

4. Tájékoztatás a pályázati előkészítő munkafolyamatok eredményeiről a KDOP-2.1.1/B-12 Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése című pályázati kiírásra benyújtandó Turisztikai attrakciók fejlesztése és összehangolása Majkon a környező Vértesi erdők turistaútvonalainak korszerűsítésével című pályázattal kapcsolatban Felelős: Takács Károly polgármester 149/2012. (IX.5.) Kt. határozata játszóterek építésére és bővítésére vonatkozó forrás biztosításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Utasítja a polgármestert, hogy a 2012. évi költségvetés soron következő módosításakor gondoskodjon a 8. melléklet Petőfi udvar rehabilitáció sorról 2.886.000 Ft összeg átvezetéséről Játszóterek építése, bővítése sorra. 2. Utasítja a polgármestert, hogy a 2012. évi költségvetés soron következő módosításakor gondoskodjon a Parkok, közterületek utcabútorainak cseréje sorról 521.000 Ft összeg átvezetése Játszóterek építése, bővítése sorra. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. szeptember 5. a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 150/2012. (IX.5.) Kt. határozata iskolakezdési támogatás kifizetéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. A közszolgálatban dolgozók részére, a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározottak figyelembe vételével 25.000 Ft/ gyermek valamint jogszabály szerinti járulékaösszegben iskolakezdési támogatást biztosít. A szükséges előirányzatot az általános tartalék terhére biztosítja. 2. Utasítja a polgármestert, hogy a soron következő költségvetés módosításakor gondoskodjon az előirányzatok átvezetéséről. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. szeptember 5. a határozat végrehajtására: a 2012. évi költségvetés soron következő módosítása a határozat végrehajtására: Takács Károly polgármester 151/2012. (IX.5.) Kt. határozata pályázati döntés módosítása a TÁMOP-3.1.11-12/2 Óvodafejlesztés című pályázati felhívásra benyújtott A szakmai munka feltételeinek fejlesztése az oroszlányi óvodákban című pályázatról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 92/2012. (VI.6.) Kt. határozatát az alábbiak szerint módosítja: 1. Egyetért azzal, hogy pályázat kerüljön benyújtásra a TÁMOP-3.1.11-12/2 kódszámú Óvodafejlesztés című pályázati kiírásra 71.021.840 Ft összköltséggel 100%-os támogatási intenzitás mellett. 115

2. Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete sikeres pályázat esetén vállalja a pályázat eredményének fenntartását és üzemeltetését a projekt fenntartási időszakának végéig. Határidő: a határozat kihirdetésére: azonnal a határozat végrehajtására: 1. pont esetében azonnal a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 152/2012. (IX.5.) Kt. határozata a pályázati előkészítő munkafolyamatok eredményeiről a KDOP-2.1.1/B-12 Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése című pályázati kiírásra benyújtandó Turisztikai attrakciók fejlesztése és összehangolása Majkon a környező Vértesi erdők turistaútvonalainak korszerűsítésével című pályázattal kapcsolatos tájékoztatóról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Elfogadja a Turisztikai attrakciók fejlesztése és összehangolása Majkon a környező Vértesi erdők turistaútvonalainak korszerűsítésével című pályázattal kapcsolatos tájékoztatást. 2. Utasítja a polgármestert, hogy a pályázat benyújtásáról szóló előterjesztést a pályázat beadási határidejét megelőzően terjessze a Képviselő-testület elé. Határidő: a határozat kihirdetésére: azonnal 153/2012. (IX.19.) Kt. határozata a 18-22 napirendi pontok zárt ülésen történő tárgyalásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 18-22. napirendi pontokat nem tárgyalja zárt ülésen. Felelős: Takács Károly polgármester 154/2012. (IX.19.) Kt. határozata ügyrendi javaslatról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta azon ügyrendi javaslatot, hogy megismétli szavazását a 18-22. napirendi pontok zárt ülésen történő tárgyalásáról. Felelős: Takács Károly polgármester 155/2012. (IX.19.) Kt. határozata a 18-22 napirendi pontok zárt ülésen történő tárgyalásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 18-22. napirendi pontokat zárt ülésen tárgyalja. Felelős: Takács Károly polgármester 116

156/2012. (IX.19.) Kt. határozata ügyrendi javaslatról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nem fogadja el azon ügyrendi javaslatot, hogy első napirendi pontként tárgyalja a Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről, jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról című előterjesztést. Felelős: Takács Károly polgármester 157/2012. (IX.19.) Kt. határozata a napirendről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szeptember 11-ei ülésén az alábbi napirendi pontokat a következő sorrendben tárgyalja: 23. Oroszlány város közoktatási intézményeinek létszámváltozása 24. Beszámoló Oroszlány Város Önkormányzata 2012. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről 25. A 2012. évi költségvetés - 2/2012. (II.29.) önkormányzati rendelet - módosítása 26. Az új közúti forgalmi rend kialakításáról szóló 10/2009. (IV.9.) önkormányzati rendelet módosítása 27. Étkeztetés szociális alapszolgáltatás biztosítása Kecskéd Község Önkormányzata számára A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról, a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló 15/2012. (VI.14.) önkormányzati rendelet módosítása 28. A városi labdarúgás szakmai fejlesztése és az utánpótlás támogatása 29. Tájékoztatás a városi távhőellátás hőforrásának hosszú távú biztosításáról 30. A Rákóczi Ferenc út 8-10-12. számú épületen lévő sgrafitto újraalkotása, a további sgrafittok felújítási munkáinak ütemezése 31. Önkormányzati vagyonhasznosítással kapcsolatos döntés 32. Döntés az üzletek éjszakai nyitva tartási rendjének helyi önkormányzati rendeletben történő szabályozásáról 33. Tájékoztató Oroszlány város környezeti állapotáról 34. Beszámoló Oroszlány város közoktatási intézményeinek 2011/2012. évi tevékenységéről 35. A Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola Pedagógiai Programjának felülvizsgálata 36. Jó tanuló - jó sportoló cím elnyerésére pályázat kiírása 37. Tájékoztató Oroszlány Város Önkormányzata által kötelezően ellátandó egészségügyi alapellátás helyzetéről 38. Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről, jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 39. Kérdés, interpelláció Zárt ülés: 40. Központi Orvosi Ügyelet ellátásának átszervezése, Központi Orvosi Ügyeleti ellátás tárgyú közbeszerzési eljárás előkészítése 41. Oroszlányi Szolgáltató Zrt. folyószámlahitel szerződésének módosítása és beruházási hitel felvétele 42. Sportcentrum kialakításához szükséges előkészítő munkák a volt Gárdonyi Iskola területén 43. 8143. számú országos közút 0+000 1+730 km. szelvények közötti szakasz felújításának tervezési munkálatai 44. Városi Strand 2013. évi felújítása és fejlesztése Felelős: Takács Károly polgármester 117

158/2012. (IX.19.) Kt. határozata Oroszlány város közoktatási intézményeinek létszámváltozásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. a József Attila Általános Iskola, a Hunyadi Mátyás Általános Iskola, a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó, valamint a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola létszámváltozását az alábbiak szerint határozza meg: Intézmények 2012. évi elfogadott létszám/fő 2012. évi módosításra javasolt létszám/fő Változás +,-/fő József A. Ált. Isk. 65,70 65,46-0,2 Hunyadi M. Ált Isk. 73,64 74,96 +1,3 Benedek EGYMI 59,03 59,44 +0,4 Hamvas B. Gimn. és Sz. I. 95,02 87,02-8 2. a József Attila Általános Iskola, a Hunyadi Mátyás Általános Iskola, a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó, valamint a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola 2012. évi kiadásait az alábbiak szerint módosítja: Intézmények Alapilletmény Járulék Személyi juttatás (F8) és (H8) alapján (27%) járulékkal együtt József A. Ált. Isk. 92.598 Ft 25.002 Ft - 117.600 Ft Hunyadi M. Ált Isk. 601.887 Ft 162.517 Ft +764.400 Ft Benedek EGYMI 185.196 Ft 50.004 Ft +235.200 Ft Hamvas B. Gimn. és Sz. I. 4.382.208 Ft 1.183.200 Ft -5.565.408 Ft 3. Utasítja a polgármestert, hogy az intézmények létszámváltozását, valamint bér- és járulék kiadásainak változásait a költségvetésen az általános tartalék terhére vezesse át. Határidő: a határozat kihirdetésére: azonnal a határozat végrehajtására: az 1. pont esetében: 2012. szeptember 1. a 2. pont esetében: a 2012. évi költségvetés módosítása a határozat végrehajtásáért: az 1. pont esetében: Tóth Gábor a József Attila Általános Iskola igazgatója Hartmann József a Hunyadi Mátyás Általános Iskola igazgatója, Vecserdi Jenőné a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola, Kollégium és Nevelési Tanácsadó igazgatója és Dr. Radványiné Varga Andrea a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola igazgatója a 3. pont esetében: Takács Károly polgármester 118

159/2012. (IX.19.) Kt. határozata Oroszlány Város Önkormányzata 2012. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 87. -a alapján a helyi önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről szóló beszámolóját az alábbiak szerint jóváhagyja: 1. A képviselő-testület az önkormányzat 2012. évi költségvetési előirányzatainak első félévi teljesítését az alábbiak szerint fogadja el: adatok E Ft-ban Előirányzat megnevezése Eredeti előirányzat Módosított előirányzat 2012. első félévi teljesítés Teljesítés alakulása Kiadások főösszege 4.352.581 4.780.236 1.840.300 38 % Bevételek főösszege 4.352.581 4.780.236 1.810.743 38 % 2. Az önkormányzat 2012. I. félévi teljesítését a határozat alábbi mellékletei szerint fogadja el: - 1. melléklet: Oroszlány Város Önkormányzata 2012. I. félévi költségvetése (bevételek), - 2. melléklet: Oroszlány Város Önkormányzata 2012. I. félévi költségvetése (kiadások), - 3. melléklet: Oroszlány Város Önkormányzata 2012. I. félévi bevételeinek részletezése - 3.1. melléklet: Oroszlány Város Polgármesteri Hivatala 2012. I. félévi bevételeinek részletezése, - 4. melléklet: Az intézmények tevékenységének 2012. I. félévi bevételei, - 5. melléklet: Oroszlány Város Önkormányzata 2012. I. félévi bérjellegű kiadásai, - 5.1. melléklet: Oroszlány Város Polgármesteri Hivatala 2012. I. félévi bérjellegű kiadásai, - 6. melléklet: Oroszlány Város Önkormányzata 2012. I. félévi dologi kiadásai, - 6.1. melléklet: Oroszlány Város Polgármesteri Hivatala 2012. I. félévi egyéb dologi kiadásai, - 7. melléklet: Az intézmények tevékenységének 2012. I. félévi kiadásai, - 8. melléklet: Oroszlány Város Önkormányzata 2012. I. félévi felhalmozási kiadásai, - 8. 1. melléklet: Oroszlány Város Polgármesteri Hivatala 2012. I. félévi felhalmozási kiadásai, - 9. melléklet: Oroszlány Város Önkormányzata 2012. I. félévi felújítási kiadásai, - 10. melléklet: Oroszlány Város Önkormányzata 2012. I. félévi adósságszolgálatának teljesítése, - 10.1. melléklet: Oroszlány Város Önkormányzata hitelállománya 2012. június 30-án, - 11. melléklet: Az önkormányzat hivatala és intézményei foglalkoztatotti létszámának alakulása 2012. I. félévben, - 12. melléklet az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok teljesült bevételei, kiadásai. Határidő: a határozat végrehajtására: azonnal Felelős: a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester a határozat kihirdetésért: Dr. Zágonyi Éva jegyző 160/2012. (IX.19.) Kt. határozata a közúti forgalmi rend módosítása iránti kérelem elutasításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nem támogatja az előterjesztés 10-11. pontjaiban rögzített lakossági forgalomtechnikai változtatások megvalósítását. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. szeptember 19. 119

161/2012. (IX.19.) Kt. határozata étkeztetés szociális alapszolgáltatás Kecskéd Község Önkormányzata számára történő biztosításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselők-testülete: 1. Kecskéd Község Önkormányzatával kötendő, étkeztetés szociális alapszolgáltatás biztosításáról szóló Megállapodást az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal elfogadja, és felhatalmazza a polgármestert a Megállapodás aláírására. 2. Az előterjesztés 3. számú melléklete szerint elfogadja Oroszlány Város Önkormányzatának Szociális Szolgálata 2840 Oroszlány, Fürst S. u. 20. Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását. 3. Az előterjesztés 4. számú melléklete szerint elfogadja az Önkormányzati Szociális Szolgálat Gondozási Egység 2840 Oroszlány, Hunyadi J. u. 7. szakmai programjának módosítását. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. szeptember 19. 162/2012. (IX.19.) Kt. határozata az Önkormányzati Szociális Szolgálat módosító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzati Szociális Szolgálat módosító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. szeptember 19. Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző melléklet M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzati Szociális Szolgálat 63/2011. (IV.26.) Kt. számú határozattal elfogadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító okirat 11. pontja az alábbiak szerint módosul: 11. Működési köre: Oroszlány Város közigazgatási területén: - idősek nappali ellátása - időskorúak átmeneti ellátása - hajléktalanok ellátása éjjeli menedékhelyen - adósságkezelési szolgáltatás - bölcsődei ellátás - családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása, krízis helyzetben lévők esetén 6 férőhelyen az ország egész területe Oroszlány, Kecskéd közigazgatási területén: - szociális étkeztetés Oroszlány, Bokod, Dad, Kecskéd, Kömlőd közigazgatási területén: - nappali melegedő - családsegítés 120

- gyermekjóléti szolgáltatás Oroszlány, Kecskéd, Kömlőd közigazgatási területén: - házi segítségnyújtás 14. pontja az alábbiak szerint változik: 14. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv., a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv., a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 15. pontja az alábbiak szerint módosul: 15. Alaptevékenysége 562917 Munkahelyi étkeztetés 561000 Éttermi, mozgó vendéglátás 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 890442 Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 890443 Egyéb közfoglalkoztatás 722017 Szociológiai alapkutatás 722018 Szociológiai alkalmazott kutatás 722019 Szociológiai kísérleti fejlesztés 749031 Módszertani szakirányítás a) Gondozási egység keretein belül 889921 Szociális étkeztetés - Étkeztetés keretében helyben fogyasztással, házhozszállítással, illetve elvitellel biztosít ebédet azoknak, akik szociális rászorultságuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai illetve szenvedélybetegségük, valamint egészségi állapotuk miatt azt önmaguknak, illetve eltartottjaiknak tartósan vagy átmenetileg nem képesek biztosítani. Telephely: 2840 Oroszlány, Hunyadi János utca 7. Az intézmény szociális étkeztetést biztosít Kecskéd község területén az önkormányzattal kötött megállapodás alapján. 889922 Házi segítségnyújtás - Házi segítségnyújtás az igénybevevő személyek részére saját lakókörnyezetükben nyújt szolgáltatást az önálló életvitel fenntartása érdekében, a szakértői bizottság által meghatározott gondozási szükségletnek megfelelő időtartamban. Telephely: 2840 Oroszlány, Hunyadi János utca 7. 881011 Idősek nappali ellátása - Nappali ellátás idősek klubja: tizennyolcadik életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére. Telephely: 2840 Oroszlány, Hunyadi János utca 7. Férőhelyek száma: 40. 873012 Időskorúak átmeneti ellátása - Átmeneti bentlakásos elhelyezés az idősek gondozó házában azon időskorúak, valamint a 18. életévüket betöltött beteg személyek számra, akik önmagukról betegségük miatt, vagy más okból otthonukban időlegesen nem képesek gondoskodni. Telephely: Időskorúak Átmeneti Otthona 2840 Oroszlány, Hunyadi János utca 7., Férőhelyek száma: 30. b) Hajléktalan ellátó egység keretén belül 121

889921 Szociális étkeztetés - Helyben fogyasztással napi egyszeri egy tál étel biztosítása szociálisan rászorult, elsősorban hajléktalan személyek részére népkonyhán. Telephely: 2840 Oroszlány, Mátyás király utca 7. 889913 Nappali melegedő - Nappali melegedő: hajléktalan személyek részére biztosít lehetőséget napközbeni tartózkodásra. Telephely: 2840 Oroszlány, Mátyás király utca 7. Férőhelyek száma: 40. 879034 Hajléktalanok ellátása éjjeli menedékhelyen - Hajléktalanok éjjeli menedékhelye: Hajléktalan személyek éjszakai pihenését, valamint krízis helyzetben éjszakai szállást lehetővé tevő szolgáltatás. Telephely: 2840 Oroszlány, Mátyás király utca 7. Férőhelyek száma: 50. - Időszakos férőhelyek biztosítása a téli időszakban (november 1-től április 30-ig) közvetlen életveszély elhárítására. Időszakos férőhelyek száma: 25. c) Családsegítő és gyermekjóléti egység keretein belül 879019 Családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása - Családok Átmeneti Otthona krízishelyzetben lévő gyermekes anyák, hajléktalan szülők és gyermekeik számára. Telephely: 2840 Oroszlány, Fürst S. u. 20. Férőhelyek száma: 38. 889924 Családsegítés - Családsegítés a szociális, vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára. Telephely: 2840 Oroszlány, Fürst Sándor utca 20. 889201 Gyermekjóléti szolgáltatás - Gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatás, gyermekjóléti alapellátás, kríziskezelés végzése, mentálhigiénés ellátás. Telephely: 2840 Oroszlány, Fürst Sándor utca 20. 882201 Adósságkezelési szolgáltatás - Adósságkezelési tanácsadást nyújt annak a személynek, aki lakhatásával kapcsolatban eladósodott, szociálisan rászorult. Telephely: Oroszlány, Fürst Sándor utca 20. - A nem foglalkoztatott személyekkel együttműködés és részükre beilleszkedést segítő programok szervezése d) Bölcsődei intézményegység keretien belül 889101 Bölcsődei ellátás - Az egészséges 20 hétnél idősebb, a harmadik életévét be nem töltött gyermekek napközbeni elhelyezése, nevelése, gondozása 156 férőhelyen. Telephely: 2840 Oroszlány, Óvoda köz 1-2. e) Az Oroszlányi Többcélú Kistérségi Társulással kötött külön megállapodás alapján 889913 Nappali melegedő - Nappali melegedő szolgáltatás biztosítása Bokod, Dad, Kecskéd és Kömlőd községek területén élő hajléktalan személyek számára. 889922 Házi segítségnyújtás - Házi segítségnyújtás szolgáltatás biztosítása Kecskéd és Kömlőd községek területén 122

889924 Családsegítés - családsegítő szolgáltatás biztosítása Bokod, Dad, Kecskéd és Kömlőd községek területén. 889201 Gyermekjóléti szolgáltatás - gyermekjóléti szolgáltatás biztosítása Bokod, Dad, Kecskéd és Kömlőd községek területén. A Képviselő-testület a módosító okiratot a 162/2012. (IX.19.) Kt. számú határozatával fogadta el. Oroszlány, 2012. szeptember 11. Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 163/2012. (IX.19.) Kt. határozata az Önkormányzati Szociális Szolgálat alapító okiratáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzati Szociális Szolgálat egységes szerkezetű alapító okiratát a határozat melléklete szerint fogadja el. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. szeptember 19. Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző melléklet Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 8. - a alapján az alábbi okiratot adja ki: A L A P Í T Ó O K I R A T 1. A költségvetési szerv neve: Önkormányzati Szociális Szolgálat 2. A költségvetési szerv székhelye, címe: 2840 Oroszlány, Fürst Sándor utca 20. 3. Telephelyei: 2840 Oroszlány, Mátyás Király utca 7. 2840 Oroszlány, Hunyadi János utca 7. 2840 Oroszlány, Óvoda köz 1-2. 4. OM azonosítója: 201276 5. Az intézmény alapítója: Oroszlány, Város Önkormányzata 6. Alapítás időpontja: 1998. július 1. 7. Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. 8. Közfeladata: Alap és szakosított ellátást biztosító szociális intézmény 9. Szakágazati besorolása: 879001 Egyéb bentlakásos ellátás 10. Az intézmény típusa: Integrált intézmény 11. Működési köre: Oroszlány Város közigazgatási területén: 123

- idősek nappali ellátása - időskorúak átmeneti ellátása - hajléktalanok ellátása éjjeli menedékhelyen - adósságkezelési szolgáltatás - bölcsődei ellátás - családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása, krízis helyzetben lévők esetén 6 férőhelyen az ország egész területe Oroszlány, Kecskéd közigazgatási területén: - szociális étkeztetés Oroszlány, Bokod, Dad, Kecskéd, Kömlőd közigazgatási területén: - nappali melegedő - családsegítés - gyermekjóléti szolgáltatás Oroszlány, Kecskéd, Kömlőd közigazgatási területén: - házi segítségnyújtás 12. Az intézmény gazdálkodás szerinti besorolása: Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Előirányzatok feletti rendelkezési jogosultsága: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv 13. Vezetőjének kinevezési rendje: Vezetőjének a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozatlan időre adhat intézményvezetésre kinevezést. 14. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv., a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv., a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 15. Alaptevékenysége 562917 Munkahelyi étkeztetés 561000 Éttermi, mozgó vendéglátás 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 890442 Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 890443 Egyéb közfoglalkoztatás 722017 Szociológiai alapkutatás 722018 Szociológiai alkalmazott kutatás 722019 Szociológiai kísérleti fejlesztés 749031 Módszertani szakirányítás a) Gondozási egység keretein belül 889921 Szociális étkeztetés - Étkeztetés keretében helyben fogyasztással, házhozszállítással, illetve elvitellel biztosít ebédet azoknak, akik szociális rászorultságuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai illetve szenvedélybetegségük, valamint egészségi állapotuk miatt azt önmaguknak, illetve eltartottjaiknak tartósan vagy átmenetileg nem képesek biztosítani. Telephely: 2840 Oroszlány, Hunyadi János utca 7. Az intézmény szociális étkeztetést biztosít Kecskéd község területén az önkormányzattal kötött megállapodás alapján. 124

889922 Házi segítségnyújtás - Házi segítségnyújtás az igénybevevő személyek részére saját lakókörnyezetükben nyújt szolgáltatást az önálló életvitel fenntartása érdekében, a szakértői bizottság által meghatározott gondozási szükségletnek megfelelő időtartamban. Telephely: 2840 Oroszlány, Hunyadi János utca 7. 881011 Idősek nappali ellátása - Nappali ellátás idősek klubja: tizennyolcadik életévüket betöltött, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes személyek részére. Telephely: 2840 Oroszlány, Hunyadi János utca 7. Férőhelyek száma: 40. 873012 Időskorúak átmeneti ellátása - Átmeneti bentlakásos elhelyezés az idősek gondozó házában azon időskorúak, valamint a 18. életévüket betöltött beteg személyek számra, akik önmagukról betegségük miatt, vagy más okból otthonukban időlegesen nem képesek gondoskodni. Telephely: Időskorúak Átmeneti Otthona 2840 Oroszlány, Hunyadi János utca 7., Férőhelyek száma: 30. b) Hajléktalan ellátó egység keretén belül 889921 Szociális étkeztetés - Helyben fogyasztással napi egyszeri egy tál étel biztosítása szociálisan rászorult, elsősorban hajléktalan személyek részére népkonyhán. Telephely: 2840 Oroszlány, Mátyás király utca 7. 889913 Nappali melegedő - Nappali melegedő: hajléktalan személyek részére biztosít lehetőséget napközbeni tartózkodásra. Telephely: 2840 Oroszlány, Mátyás király utca 7. Férőhelyek száma: 40. 879034 Hajléktalanok ellátása éjjeli menedékhelyen - Hajléktalanok éjjeli menedékhelye: Hajléktalan személyek éjszakai pihenését, valamint krízis helyzetben éjszakai szállást lehetővé tevő szolgáltatás. Telephely: 2840 Oroszlány, Mátyás király utca 7. Férőhelyek száma: 50. - Időszakos férőhelyek biztosítása a téli időszakban (november 1-től április 30-ig) közvetlen életveszély elhárítására. Időszakos férőhelyek száma: 25. c) Családsegítő és gyermekjóléti egység keretein belül 879019 Családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása - Családok Átmeneti Otthona krízishelyzetben lévő gyermekes anyák, hajléktalan szülők és gyermekeik számára. Telephely: 2840 Oroszlány, Fürst S. u. 20. Férőhelyek száma: 38. 889924 Családsegítés - Családsegítés a szociális, vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára. Telephely: 2840 Oroszlány, Fürst Sándor utca 20. 889201 Gyermekjóléti szolgáltatás - Gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatás, gyermekjóléti alapellátás, kríziskezelés végzése, mentálhigiénés ellátás. Telephely: 2840 Oroszlány, Fürst Sándor utca 20. 882201 Adósságkezelési szolgáltatás - Adósságkezelési tanácsadást nyújt annak a személynek, aki lakhatásával kapcsolatban eladósodott, szociálisan rászorult. Telephely: Oroszlány, Fürst Sándor utca 20. 125

- A nem foglalkoztatott személyekkel együttműködés és részükre beilleszkedést segítő programok szervezése d) Bölcsődei intézményegység keretien belül 889101 Bölcsődei ellátás - Az egészséges 20 hétnél idősebb, a harmadik életévét be nem töltött gyermekek napközbeni elhelyezése, nevelése, gondozása 156 férőhelyen. Telephely: 2840 Oroszlány, Óvoda köz 1-2. e) Az Oroszlányi Többcélú Kistérségi Társulással kötött külön megállapodás alapján 889913 Nappali melegedő - Nappali melegedő szolgáltatás biztosítása Bokod, Dad, Kecskéd és Kömlőd községek területén élő hajléktalan személyek számára. 889922 Házi segítségnyújtás - Házi segítségnyújtás szolgáltatás biztosítása Kecskéd és Kömlőd községek területén 889924 Családsegítés - családsegítő szolgáltatás biztosítása Bokod, Dad, Kecskéd és Kömlőd községek területén. 889201 Gyermekjóléti szolgáltatás - gyermekjóléti szolgáltatás biztosítása Bokod, Dad, Kecskéd és Kömlőd községek területén. 16. Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem végez. 17. A feladatellátást szolgáló vagyon: A feladatellátást az intézmény székhelyén található ingatlan, valamint a leltár szerinti értékű ingóságok szolgálják. Az intézmény induló vagyona az alapító által átadott 11 661 E Ft induló tőke. Az intézményi vagyon további forrásai: - az éves költségvetési rendeletben meghatározott, irányító szervtől kapott költségvetési támogatás - működési és felhalmozási célú pénzeszközök átvétele - az intézmény alaptevékenységével összefüggő bevételek - intézményi működés, felhalmozási, és egyéb bevételek - térítésmentesen átvett ingó és ingatlan vagyon 18. Az intézményre bízott vagyon feletti rendelkezési jog: Az intézmény a vagyona felett a vagyonnal való rendelkezés és vagyonkezelés szabályairól szóló önkormányzati rendelet alapján rendelkezik. A gazdasági szervezete útján ellátja a költségvetés tervezésével, előirányzat felhasználással, pénzellátásával, számvitellel, gazdálkodásával, vagyonkezelésével, munkaerő-gazdálkodással, beszámolással, a belső ellenőrzéssel, az előírt adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat. 126

19. Az intézmény képviseletére jogosultak: Az intézmény vezetője, valamint az általa megbízott személy Oroszlány, 2004. március 27. Dr. Judi Erzsébet s.k. jegyző Rajnai Gábor s.k. polgármester ZÁRADÉK Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 63/2011. (IV.26.) Kt. számú határozatával jóváhagyott alapító okiratot Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 162/2012. (IX.19.) Kt. számú határozatával módosította. Jelen alapító okirat a módosításokat egységes szerkezetbe foglalva tartalmazza, és Oroszlány Város Képviselő-testülete a 163/2012. (IX.19.) Kt. számú határozatával hagyta jóvá. Az alapító okirat 15. pontjának módosítása 2012. október 1-jén lép hatályba. Oroszlány, 2012. szeptember 11. Dr. Zágonyi Éva jegyző Takács Károly polgármester 164/2012. (IX.19.) Kt. határozata a városi labdarúgás szakmai fejlesztéséről és az utánpótlás támogatásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért az oroszlányi futball jövőjéért Koncepció terv -ben foglaltakkal, az Oroszlányi Szabadidő Egyesület előterjesztés szerinti tartalommal történő átalakításának szándékával. 2. Felkéri az Oroszlányi Szabadidő Egyesület Vezetőségét, hogy az oroszlányi futball jövőjéért Koncepció terv megvalósulása céljából, valamint az esetleges önkormányzati támogatás érdekében hívja össze a Közgyűlést, szükség esetén a Közgyűlés a hatályos jogszabályoknak megfelelően módosítsa az Egyesület Alapszabályát, a Szervezeti és Működési Szabályzatát, fogadjon el pénzügyi és gazdasági tervet a szakmai program megvalósítása érdekében. 3. Felkéri az Oroszlányi Szabadidő Egyesület Vezetőségét, hogy a Közgyűlés 2. pont szerinti döntéseiről és az Egyesület terveiről számoljon be a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottságnak. 4. Utasítja a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottságot, hogy a 3. pont szerinti beszámolót követően készítsen szakmai javaslatot tartalmazó előterjesztést a Képviselő-testület részére. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. szeptember 19. 127

165/2012. (IX.19.) Kt. határozata a városi távhőellátás hőforrásának hosszú távú biztosításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Elfogadja a városi távhőellátás hőforrásának hosszú távú biztosításáról szóló tájékoztatást. 2. Egyetért azzal, hogy a létesítendő fűtőerőmű telephelyéről és a hőárról tárgyaló munkacsoportba Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete képviseletében Takács Károly polgármestert, az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. képviseletében Lázár Mózest, Káldy Lajost, Kontschán Jenőt delegálja. 3. Álláspontja az, hogy a létesítendő fűtőerőmű a Vért telephelyén, az Oroszlányi Erőmű területén valósuljon meg. 4. Felkéri az Oroszlány Város képviseletében tárgyaló munkacsoport tagjait, hogy a fűtőerőmű létesítési helyének kérdésben a tárgyalások során a 3. pont szerinti álláspontot képviseljék. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. szeptember 19. a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 166/2012. (IX.19.) Kt. határozata az Oroszlány, Rákóczi F. út 8-10-12. számú épületen lévő sgrafitto újraalkotásáról, a további sgraffittok felújítási munkáinak ütemezéséről Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért azzal, hogy a költségvetés Sgrafitto felújítás sor terhére 2012. évben a Sportcsarnok épületén lévő sgrafitto javítása helyett az Oroszlány Rákóczi F. út 8-10-12. számú épületen lévő Labdázó lányok című sgrafittonak az előterjesztésben meghatározottak szerinti, a homlokzat hőszigetelésével történő újraalkotására kerüljön sor. A szerződés megkötésének feltétele az érintett társasházközösség hozzájáruló nyilatkozatának beszerzése. 2. A 2013. évi költségvetésében tervezi további négy Rákóczi úti sgarfitto felújításának, és a 2014. évi költségvetésében tervezi a fennmaradó egy Rákóczi úti sgrafitto felújításának, valamint a Sportcsarnok épületén lévő sgrafitto felújításának költségeit. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. szeptember 19. a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 167/2012. (IX.19.) Kt. határozata önkormányzati vagyon hasznosításáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. Egyetért az oroszlányi 12150 hrsz.-ú szőlő művelési ágú, 774 m 2 nagyságú ingatlan 4/16-od részének - 194 m 2 értékesítésével nettó 33.858 Ft összegben. 2. Felhatalmazza a polgármestert a szerződés előkészítésére és aláírására. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. szeptember 19. a határozat végrehajtásáért: Takács Károly polgármester 128

168/2012. (IX.19.) Kt. határozata az üzletek éjszakai nyitva tartási rendjének helyi önkormányzati rendeletben történő szabályozásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nem támogatja a város területén működő vendéglátó-ipari üzletek éjszakai nyitva tartási rendjének helyi önkormányzati rendeletben történő szabályozását. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. szeptember 19. 169/2012. (IX.19.) Kt. határozata Oroszlány város környezeti állapotáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja Oroszlány város 2011. évi környezeti állapotáról szóló tájékoztatót. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. szeptember 19. 170/2012. (IX.19.) Kt. határozata a közoktatási intézmények 2011/2012. évi tevékenységéről készült beszámolóról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a fenntartásában működő közoktatási intézmények 2011/2012. évi szakmai tevékenységéről szóló beszámolóját, és köszönetét fejezi ki az intézmények valamennyi alkalmazottjának az elmúlt tanévben végzett munkájáért. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. szeptember 19. 171/2012. (IX.19.) Kt. határozata a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola módosított Pedagógiai Programjáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola módosított Pedagógiai programját. Határidő: a határozat kihirdetésére: 2012. szeptember 19. Felelős: a határozat kihirdetéséért: dr. Zágonyi Éva jegyző 172/2012. (IX.19.) Kt. határozata a Jó tanuló - jó sportoló cím elnyerésére pályázat kiírásáról Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat melléklete szerint pályázatot ír ki a Jó tanuló, jó sportoló cím adományozására. 129

Oroszlány Város Önkormányzata által adományozható Jó tanuló, jó sportoló elismerő cím elnyerésére A pályázat célja: a tanulóifjúság ösztönzése, a szellemi és fizikai képességek folyamatos fejlesztése, a fair play szellemének ápolása, az eredményes tanulásra és magasabb szintű sportolásra való biztatás, az utánpótlás-nevelés célkitűzéseinek segítése, a legkiválóbbak méltó elismerése. A címre felterjeszthetőek: azok az oroszlányban élő alapfokú és középfokú helyi közoktatási intézmények nappali tagozatos tanulói, akik oroszlányi sportszervezet keretei között sportolnak és a tanulmányi, valamint sporteredményeik alapján kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A 2011/2012-es tanévben: az általános iskola 1. évfolyamán kiválóan megfeleltek, a 2-8. évfolyamán 4,5 vagy annál magasabb, középiskolában 4,2 vagy annál magasabb tanulmányi eredményt értek el, 2011. szeptember 1. és 2012. augusztus 31. között az MDSZ, illetve a sportági szakszövetségek által kiírt hazai országos és diákolimpiai versenyeken eredményesen szerepeltek (egyéni vagy csapat: 1-6. helyezés), 2011. szeptember 1. és 2012. augusztus 31. között nemzetközi versenyen eredményesen szerepeltek (egyéni vagy csapat: 1-6. helyezés). A bírálatnál nemzetközi versenynek csak az Olimpia, VB, EB, Világ- és Európa-kupa, korosztályos VB, EB és a Középiskolás Világjátékok fogadhatóak el, az egyéb nemzetközi versenyek nem. A pályázatok megítélésénél csak az országos szervek, illetve szervezetek a Magyar Diáksport Szövetség, a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége és az Országos Sportági Szövetségek által hitelesített versenyeredmények értékelhetők. A pályázatot a pályázati adatlapon megfogalmazott szempontok alapján 2012. október 12-éig kérjük beküldeni a Polgármesteri Hivatal Jogi és Szervezési Osztályára, feltétlenül mellékelve a 2011/2012- es tanév tanulmányi értesítőjének fénymásolatát. Az elismerés átadására előreláthatólag 2012. november elején kerül sor. Az elismerésben részesülők közvetlenül kapnak meghívót az ünnepségre. Oroszlány, 2012. szeptember 11. 130