ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára Egyszerű többség Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat 2010. évi gazdálkodásának háromnegyedéves helyzetéről Előterjesztő: Szabó Loránd polgármester Készítette: Pénzügyi és Költségvetési Iroda Tárgyalta: Valamennyi bizottság Tanácskozási joggal meghívott: Költségvetési, pénzügyi-gazdálkodási szempontból ellenőrizte: Kovács Gyula, Pénzügyi és Költségvetési Iroda vezetője Törvényességi szempontból ellenőrizte: dr. Gábor Ferenc jegyző
Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat gazdálkodásának háromnegyedéves helyzetéről, a költségvetési előirányzatok időarányos alakulásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 79. (1) bekezdése alapján a költségvetési koncepcióhoz kapcsolódóan az alábbiak szerint tájékoztatom a Képviselő-testületet. A tájékoztató tartalmazza az önkormányzat költségvetési előirányzatainak időarányos alakulását, a tartalék felhasználását, a hiány összegének alakulását, valamint a helyi önkormányzat költségvetése teljesülésének alakulását. Az önkormányzat költségvetését működési hiánnyal fogadta el a képviselő-testület. Az önkormányzat működőképességének megőrzése érdekében a központi költségvetési kapcsolatokból származó források jelentős, 200 millió forintot meghaladó csökkenése miatt az ÖNHIKI támogatás feltételrendszerét megvizsgáltuk, a meghatározott szempontok szerint az I. illetve II. ütemre támogatási igényt nem tudtunk benyújtani. A hiányt hitel igénybevételével fedezte a képviselő-testület. Az önkormányzat I-III. negyedévi bevételei A 2010. évi költségvetési rendeletben (pénzmaradvány és finanszírozási műveletek nélkül) a bevételek főösszege 5.025.160 eft, mely a költségvetési rendelet módosítás alapján 5.994.160 eft-ra emelkedett. A bevételek háromnegyedéves teljesítése a módosított előirányzat 68%-a, 4.066.617 eft. Költségvetési kapcsolatokból származó bevételek Az önkormányzati normatív költségvetési támogatás és a személyi jövedelemadó utalását az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet szabályozza, meghatározza a nettó finanszírozás tartalmát és ütemezését. 2010. szeptember végéig az éves előirányzat 78,2%-a került folyósításra. A szeptemberi nettósított összeg (73.466.628 Ft) október 1-én érkezett meg az önkormányzat számlájára, a teljesítési adatok (SZJA-nál, normatív kötött támogatásoknál) ezért ezt az összeget még nem tartalmazzák. Az önkormányzat április 30-án előirányzatot nem mondott le, a július 31-i lemondás és pótlólagos igénylés hatása a II. félévben jelentkezik, összesítve 12.893.989 forinttal csökkentve az önkormányzat normatív állami hozzájárulását. Az intézmények közül a legnagyobb mértékű a lemondás az 516. számú Ipari Szakképző Iskolánál, amely 9,6 millió forintos kiesést jelzett. A lemondás önkormányzati szinten a bölcsődei létszámot (5 fő), gimnáziumi oktatást (2010/2011. 27 fő), szakiskolai oktatást (2010/2011. 50 fő), szakképzési évfolyam elméleti képzést (2010/2011. 27 fő), valamint a gyakorlati képzést érintette. A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 4. számú melléklete B) III.6.1. pontja alapján az önkormányzatoknak idén július 31-éig el kellett számolniuk a 2010. június 30-ai iparűzési adóerőképességükkel. Az elszámolás
alapján az adóerőképesség 3.588.592 forinttal emelkedett, ami miatt ugyanekkora összeggel a jövedelemdifferenciálódás mérséklésére juttatott SZJA csökkent. Az októberi lemondás során az előirányzat 3.871 eft-al csökkent, 3 intézmény jelzett csökkenést, Illyés Gyula Gimnázium 1.357 eft-ot (szeptemberben nem indult a szakképző évfolyam), Egyesített Szociális Intézmény 1.174 eft-ot (szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, időskorúak nappali intézményi ellátása), APOK Kollégiumi Intézményegység 1.340 eft-ot mondott le. A Magyar Államkincstár 2010. szeptember 06-tól 2010. szeptember 16-ig helyszíni vizsgálatot folytatott le, melynek keretében vizsgálta a 2009. évi normatív állami hozzájárulások egyes jogcímei esetében, hogy az igénylés és elszámolás szabályszerűen történt-e. A vizsgált jogcímek alapján érintett intézmények az Egyesített Szociális Intézmény, a Kapaszkodó Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltató Központ, az Apáczai Oktatási Központ és az 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium. Az ellenőrök 2 intézménynél állapítottak meg eltérést. A Kapaszkodó Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltató Központ esetén a helyettes szülői tevékenységnél -2 fő az eltérés, a családok átmeneti otthona esetén -6 fő az eltérés. Az 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium esetén a gyakorlati oktatásnál a 2008/2009 tanévben -61 fő, a 2009/2010 tanévben -43 fő az eltérés. A Kincstár a visszafizetendő összegeket tartalmazó felhívást még nem küldte meg az önkormányzat részére, várhatóan mindkét intézmény esetében 5 millió Ft feletti visszafizetési kötelezettséggel kell számolni. A normatív, kötött felhasználású támogatások közül a jövedelempótló ellátásokra és a közcélú foglalkoztatásra a tényleges létszám alapján benyújtott igénylés alapján folyósították a támogatást. A jelenlegi szabályozás alapján az alanyi jogon folyósított ápolási díjra és járulékára 75%-os, a rendelkezésre állási támogatásra 80%-os, a közcélú foglalkoztatás munkabérére és közterheire 95%-os, a további ellátásokra 90%-os a támogatás mértéke. A központosított támogatások esetében a fejlesztési jellegűek közül a bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztésére elnyert összeget (15.008 eft) a pályázat végrehajtása előtt megküldték. Az Európai Uniós hozzájárulással megvalósuló fejlesztések (térségi szennyvízberuházás, ÚJ K.O.R., Művelődési Ház felújítása, Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése) saját forrás kiegészítésére nyújtandó támogatás igénylésére a kifizetési kérelmek elfogadása után kerülhet sor. A szennyvízberuházás önerő támogatására érkezett eddig 337.500 Ft. A területi kiegyenlítő és a céljellegű decentralizált támogatásokhoz hasonlóan a központosított előirányzatból a TEUT támogatást is a munkák elvégzése és a helyszíni vizsgálat után fizetik ki. 2010. augusztus 31-én 8.642 eft érkezett a Viola u., Krúdy u.,
Kórház u., Allende-Madách u. I. ütemére, a II. ütemre 3.306 eft-ot október 15-én kaptuk meg. A központosított előirányzatok között a legnagyobb összegű a 2010. évi keresetkiegészítésre kapott támogatás (118.410 eft), a keresetkiegészítés összege az előző évinél alacsonyabb volt (340 eft havi bruttó illetményig 98.000 Ft), az éves összeg két részletéhez (február, április) a szükséges összeget biztosították. A prémiumévek programban az Illyés Gyula Gimnázium Szakközépiskola 1 dolgozója vett részt, akinek munkaviszonya 2010.07.31-el megszűnt nyugdíjazás miatt, a 2010. évi támogatás összege 1.574 eft (szeptember 30-ig ebből 1.402 eft érkezett meg). A nyári gyermekétkeztetés keretében 2010. június 16. 2010. augusztus 31. időszakra kellett a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek számára napi egyszeri melegétkezést biztosítani. A gyermekenkénti napi 370 Ft összegű támogatást (4.655 eft-ot) utólagos elszámolás ellenében június hónapban átutalták. A keret összeget 203 főre számították, a megyei keretből további 30 főre igényelt támogatást az önkormányzat. Az Új Tudás-Műveltség program keretében az integrációs rendszerben részt vevő intézményekben dolgozó pedagógusok anyagi támogatására 1.207.588 Ft érkezett, az év utolsó 4 hónapjára megállapított támogatás 277.394 Ft. Érettségi vizsgák támogatására 1.955.200 Ft előleget (1.300 Ft/vizsgatárgy), szakmai vizsgák támogatására 588.000 Ft előleget (2.000 Ft/tanuló) kapott az önkormányzat. A végleges támogatás összegéről még nem jelent meg a miniszteri közlemény. Nemzetiségi tankönyvek, munkafüzetek beszerzésének támogatására a József Attila Általános Művelődési Központ 146.360 forintot kapott idén. Sajátos nevelési igényű gyermekekkel foglalkozó pedagógusok pótlékának támogatására és az osztályfőnöki feladatokat ellátók támogatására 4.575 eft-ot igényeltünk 2010. évre, ebből a szeptember végéig időarányosan folyósított összeg 3.431 eft. Helyi közforgalmú közlekedés támogatására a 2009. évi teljesítési adatok alapján 2.944 eft támogatást kapott az önkormányzat (előző évi támogatás 4.097 eft volt), szeptember végéig ennek ¼ része (736 eft) került átutalásra. A teljesítménymotivációs pályázaton 3.226.000 forintot nyertünk el (2009-ben 10.937.000 Ft volt a támogatás), folyósítása még nem történt meg, a támogatás az igényléssel érintett intézményekben dolgozó pedagógusok egy alkalomra megállapított kereset-kiegészítésére és járulékaira fordítható. Önkormányzati saját bevételek Az önkormányzati sajátos működési bevételek részét képezik a megosztott, központilag szabályozott adókból származó bevételek. A településre kimutatott 2008. évi személyi jövedelemadó 8%-a az év során nem változtatható (197.207 eft), a jövedelemdifferenciálódás mérsékléséhez eredetileg számított összeg (492.215 eft) az iparűzési adóerőképesség növekedése miatt 3.589 eft-al csökkent a féléves beszámolóban szereplő elszámolás alapján. A térségi feladatok mutatóiban történő módosulás következtében az önkormányzat lemondása esetén tovább csökkenhet az idei évben, a tényleges mutatók szerinti elszámolás a jövő évben esedékes.
Az adóbevételek 2010. szeptember 30-ig összességében 82 %-ban teljesültek. A helyi adók adótételei a tavalyihoz képest nem változtak, az adóelőírások és a költségvetésben az előirányzatok változatlanok. A szeptember 15-i fizetési határidő betartását az adónemenkénti teljesítések is igazolják. A kommunális adó és az építményadó az előirányzathoz képest időarányosan teljesült. Az önkormányzat által meghatározott helyi adók között a magánszemélyek kommunális adója a számított szinten van, a lajstrom szerint az alapadó 76 millió forint, az életkor alapján megállapított mentesség levonása után 58 millió forint beszedhető. A gépjárműadó a kintlévőségek behajtása hatására a vártnál jobban teljesült. Az idegenforgalmi adó annak ellenére, hogy a vendégforgalom gyér volt, az előirányzat és a tavalyi bevételekhez viszonyítva túlteljesült. Ez köszönhető annak, hogy megszűnt a 70 éven felüli vendégek adómentessége. Az iparűzési adó visszakerülése az önkormányzathoz sok problémát okozott az adózók adóteljesítésében is, a visszarendeződés a bevételek alakulását is befolyásolta. Az iparűzési adó terv teljesülése a december 20-án esedékes feltöltéstől függ, melynek nagyságáról információnk nincs. A termőföld bérbeadásából származó jövedelem után tervezett előirányzat nem teljesült, befizetés nem történt. A hátralékok behajtása folyamatosan történik az adózás rendjéről szóló törvény előírásainak megfelelően. Az önkormányzati saját bevételek nagysága az időarányosnak megfelelő. Intézményi gázfűtés miatt továbbszámlázott bevételnél a teljesítés 60%-os, elmarad az időarányostól a magas hátralék miatt. A kötvénykibocsátásból befektetett összegre számított hozam elérését a csökkenő kamatszint befolyásolta, a háromnegyedéves adatok még nem tartalmazzák a befektetési jegyre járó hozamot, melyet az eladáskor realizáltunk. A befektetési jegy visszaváltását követően elért hozam 2010. évben 30.367 eft, a lekötött betét kamata 15.480 eft volt. Az ingatlanértékesítésnél a kijelölt ingatlanok, telkek eladása esetében előrelépés nem tapasztalható, a bevétel zömét az első félévben a Fő utca 43. sz. alatti ingatlan és a Dőry Hugó utcai telkek vételára adja, a harmadik negyedévben befolyt összeg 1.438 eft. Az önkormányzati vagyonból a Dombóvár és Környéke Vízmű Kft. a szennyvíz beruházás, a Dombóvári Vízmű Kft. az ivóvízminőség-javító program eszközeit vette bérbe. A III. negyedévben mindössze 777 eft bérleti díj érkezett. A hátralék összege szeptember végén meghaladja a 21 millió forintot. A bérleti díj kötött felhasználású. Osztalékot a taggyűlés határozata alapján a Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornamű Kft. (5.188.662 Ft), a Gunaras Zrt. (68.800 Ft) és a Caminus Kft. (110.000 Ft) fizetett. Intézményi saját bevételek 2010. szeptember 30-ig a módosított előirányzathoz viszonyítva a költségvetési bevételek 74,62%-ban, 2.451.243 e Ft összegben teljesültek. A bevételek az időarányosan elvárt szintnek megfelelően alakultak.
Bevételek 2010. szeptember 30-ig - intézményi működési bevételek 261.709 e Ft - átvett pénzeszközök 82.874 e Ft - működési költségvetés támogatása 2.023.794 e Ft - tárgyi eszközök értékesítése 750 e Ft - pénzforgalom nélküli bevételek 61.309 e Ft - dolgozónak adott kölcsön megtérülése 2 e Ft - alulfinanszírozás 20.805e Ft Összesen: 2.451.243 e Ft A bevételek tekintetében az intézményeknél a működési bevételek kiemelkedő fontosságúak, hiszen ezek tartalmazzák a folyamatos működés (konyha, kollégium, bérlet stb.) bevételeit. Működési bevétel (e Ft) 2010. évi 2010.09.30. Teljesítés előirányzat forgalom %-a Integrált Önk. Szolg. Szerv. 43 000 29.105 67,69% József Attila ÁMK 3 153 5.857 185,76% Apáczai Oktatási Központ 57 411 39.269 68,40% Illyés Gyula Gimnázium 3 000 2.953 98,43% 516. sz. Ipari Szakképző Isk. 94 000 53.830 57,27% Kapaszkodó Szoc. és Gy. K. 4 000 2.955 73,87% Városi Könyvtár 4 000 3.322 83,05% Egyesített Szociális Intézmény 165 466 122.670 74,14% Városi Tűzoltóság 2 376 1.748 73,57% Összesen: 376 406 261.709 69,53 % Összességében elmondható, hogy a bevételek az előirányzathoz képest alig maradtak el az ilyenkor elvárható mértéktől (75%). Lényegesebb eltérés az 516. sz. Ipari Szakképző Iskola esetében van (57 %), mely összeg szerint 16.670 e Ft az elmaradás az ilyenkor elvárt szinthez képest. A vevői állomány 2010. szeptember 30-án az alábbiak szerinti alakult: Integrált Önk. Szolg. Szerv. 382.842 Ft József Attila ÁMK 49.434 Ft Apáczai Oktatási Központ 828.170 Ft Illyés Gyula Gimnázium 5.400 Ft 516. sz. Ipari Szakképző Isk. 1.921.747 Ft Kapaszkodó Szoc. és Gy. K. T. 18.785 Ft
Városi Könyvtár Egyesített Szociális Intézmény Városi Tűzoltóság Összesen: 74.925 Ft 6.669 Ft 5.800 Ft 3.293.772 Ft Az étkezési térítési díjtartozás nagysága 5.391 eft, mely intézményi szinten az alábbiak szerint alakul: Integrált Önk. Szolg. Szerv. 165.615 Ft előző évi 647.381 Ft tárgyévi József Attila ÁMK 4.085 Ft tárgyévi Apáczai Oktatási Központ 36.785 Ft előző évi 1.179.845 Ft tárgyévi 516. sz. Ipari Szakképző Isk. 1.089.410 Ft előző évi 915.920 Ft tárgyévi Egyesített Szociális Intézmény 499.450 Ft előző évi 852.571 Ft tárgyévi Összesen: 5.391.062 Ft Erőteljesen visszaesett az önkormányzati közalkalmazottak és köztisztviselők részére biztosított étkeztetés nagysága, a cafetéria rendszer engedélyezésével lehetőségük nyílt a dolgozóknak a juttatás igénybevételére az önkormányzati intézményeken kívül is. Átvett pénzeszközök, támogatás értékű bevételek Az intézményfenntartó társulásokban részt vevő önkormányzatok nagy száma miatt rendkívül jelentős a társulási hozzájárulások meghatározása és beszedése. A társulási hozzájárulás összegének és jogcímének elfogadása már állandó jellegű problémát jelent a tagönkormányzatokkal, elsősorban a gazdasági feladatokra és a közvetett költségekre jutó mérték meghatározásánál. Az egyes évek elszámolását hátráltatja, hogy az állami normatívákon és saját bevételeken kívül a többcélú társulás is nyújt támogatást a feladatokhoz, valamint a Magyar Államkincstár ellenőrzése után (2009. évre a vizsgálat 2010. szeptemberben zajlott, a visszafizetés pontos összege még nem ismert) válik véglegessé az előző évi állami támogatás. Az építésügyi társulásban résztvevő 10 önkormányzat lakosonként 100 Ft-ot fizet, melynek 50%-a március 1-ig, 50%-a szeptember 1-ig volt esedékes. A társulásnál a hátralék kis mértékű, csak Csibrák Község Önkormányzata nem fizette meg a hozzájárulást szeptember végéig, novemberben rendeződött ez a befizetés is. Az Egyesített Szociális Intézményre vonatkozó előző évi elszámolásokat Szakcs és Gyulaj községek önkormányzata áttekintette, a végleges számok alapján Szakcs esetében 3,4 millió Ft visszafizetési kötelezettségünk keletkezett, amit augusztusban visszautaltunk. A tagintézmény költségvetésének módosításával várhatóan az idei hozzájárulás is jelentős mértékben csökkenni fog, szeptember 30-ig ezért mindössze 1,4 millió Ft érkezett az önkormányzattól. Decemberben még kb. 3 millió Ft várható. Gyulaj a gazdasági szervezet kiadásaival tagintézményre felosztott részét (861 eft) ítéli meg magasnak, 400 eft fizetését fogadja el. Az elszámolás alapján megállapított 1.698 eft-ból november végéig egyáltalán nem törlesztett.
A József Attila Általános Művelődési Központ esetében Dalmand Község Önkormányzata az előző évi elszámolásból eredő kötelezettségét rendezte, a dombóvári intézménybe járók után a hozzájárulást megfizette, az időarányostól kissé elmaradva, de részletekben havi rendszerességgel küldi a hozzájárulást. Attala Község Önkormányzata a tagintézmény működési költségeire még nem térített, az előző év elszámolásának jóváhagyását nem küldte vissza. A kötelezettségekre felszólításban figyelmét többször felhívtuk. A hátralék összege 8.631 eft. Az Apáczai Oktatási Központot nyolc társult önkormányzatnak kell fenntartani, de az önkormányzatokkal az egyeztetés a társulási tanács ülésein meghozott döntések és elhangzott ígéretek ellenére nehézkes. Döbrököz a társulási megállapodás ellenére a gazdasági feladatok költségére az állami támogatás százalékos arányában szeretne téríteni, az előző évi elszámolást nem írta alá, de a hozzájárulást részletekben fizeti, szeptember végéig 23.448 eft-ot utalt át, októberben és novemberben is 2.334 eft érkezett az önkormányzattól. A kaposszekcsői és csikóstőttősi intézményegységekre a normatív állami hozzájárulást Kaposszekcső Község Önkormányzata kapta meg és szerepeltette beszámolójában. Önkormányzatunk a társulási hozzájárulás 2009. évi elszámolását eljuttatta Kaposszekcsőnek, de az önkormányzat az elszámolást nem fogadta el, Jágónak és Csikóstőttős község tanulóira és ellátottaira jutó hozzájárulás beszámítása miatt. A két önkormányzat területén lakó gyermekek a kaposszekcsői tagintézmény óvodásai, tanulói, a megosztás alapjául szolgáló adatok szerint az utánuk járó támogatást Kaposszekcső vette fel. A hozzájárulás megosztása a 3 önkormányzatra csak november hónapban készült el. A Dombóvár és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás szeptember végéig 8 havi, november végéig 10 havi részletet utalt át. A normatív támogatások igénylésének évközi módosításáról a Társulás december hónapban megküldte a kimutatást, a kiegészítő felmérés és a júliusi pótigénylés, lemondás alapján 7.098 eft-tal emelkedik az intézmények működtetéséhez átvett pénzeszköz. A nem kötelező szociális feladatokra (jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, szenvedélybetegek közösségi ellátása, pszichiátriai betegek közösségi ellátása, támogató szolgálat) az önkormányzat három éves fenntartási kötelezettséggel szerződést kötött a Foglalkoztatási és Szociális Hivatallal, a szolgáltatások alaphozzájárulását már az I. negyedévben megkapta az önkormányzat, a teljesítménytámogatás negyedévente egyenlő részletekben kapjuk. Az iskolatej program támogatási kérelmének feldolgozásában és a támogatás kiutalásában javulás tapasztalható az előző évekhez képest, a III. negyedévben a 2010. április június időszak támogatása érkezett meg. A szeptember október és november december időszakok kifizetése valószínűleg már csak a következő évben teljesül. A programban résztvevők száma a társulási tagintézmények csatlakozásával emelkedett és a tej vételárának növekedése miatt a támogatás is nagyobb összegűvé vált. A jegyző által működtetett szakértői bizottság feladatának ellátására 2010. évben 110 eft támogatást kaptunk. A szociális törvény módosításának következtében 2010. augusztus 17. napjától a gondozási szükséglet megállapítására irányuló eljárásokat már az intézményvezető végzi el.
Az írásbeli érettségi vizsgákkal kapcsolatban közreműködött körzetközponti jegyzők feladatainak támogatására 343.800 forintot kaptunk. A támogatásértékű felhalmozási bevételek teljesítése szeptember 30-ig a módosított előirányzat 26%-a.Az Európai Uniós támogatással megvalósuló programok közül az oktatási-nevelési munka megújítása TÁMOP-3.1.4. programban az előleget az előző évben megkapta az önkormányzat, újabb kifizetési kérelmet a IV. negyedévben nyújtunk be. A DDOP ÚJ K.O.R. Integrált oktatási hálózatok fejlesztése programra 75.932 eft, a KEOP Térségi Szennyvízberuházásra 29.947 eft, a Hunyadi téri csomópontra 44.055 eft, a Kórház utcai csomópontra 41.548 eft támogatást kaptunk. A programoknál szállítói finanszírozás van, a támogatás közvetlenül a szállító bankszámlájára kerül átutalásra. A támogatások rögzítésére és könyvelésére a közreműködő szervezet értesítése és igazolása szolgál. Az óvodák infrastrukturális fejlesztéséhez szükséges önerő a felújítás tényleges költségei alapján Dalmand esetében 713 eft-ról 233 eft-ra, Attala esetében 1.113 eftról 398 eft-ra csökkent, az önerőt mindkét önkormányzat a IV. negyedévben utalta át részünkre. A rendezési terv módosításához a vállalkozók felajánlása alapján a szerződések aláírása után, október illetve november hónapban érkezett meg a 7,5 millió forint. A fordított áfára vonatkozó elszámolási mód miatt az áfa összege pénzforgalom nélküli tételként a kiadások és a bevételek között is megjelenik bruttó módon. A rendeletben szereplő támogatási kölcsönök közül a Kapos ITK Nkft. által átvállalt kölcsön idei megtérülése kétséges, a Hamulyák Közalapítvány új támogatók befizetése, vagy vagyonértékesítés esetén képes törlesztésre, a Dombóvári Projektmenedzsment NKft-nek december 31-ig 6 millió forintot kellene visszafizetni a 12 millió forint tagi kölcsönből. Az önkormányzat I-III. negyedévi kiadásai A 2010. évi költségvetési rendeletben az elfogadott kiadási főösszeg (finanszírozási műveletek nélkül) 6.192.820 eft, a rendeletmódosítás után meghaladja a 7 milliárd forintot. A teljesített kiadások 4.389.584 eft, az éves módosított előirányzat 62%-a. A teljesítés százalékában jelentős szerepet játszik, hogy a céltartalékban elkülönített összegek a fejlesztésekhez még nem teljes egészében váltak szükségessé. A kiadásokon belül a személyi juttatások és járuléka 46,7%, a dologi kiadások 29,9%, pénzeszközátadások 3,9%, társadalom és szociálpolitikai juttatások 4,3%, felhalmozási célú kiadások 15,2% részarányt képviselnek. Intézményi kiadások teljesítése Az intézmények költségvetési kiadásainak összege szeptember 30-ig 2.373.896 eft volt a 3.284.785 eft előirányzattal szemben. Az intézmények összes kiadása a módosított előirányzathoz viszonyítva az ilyenkor elvárt szintnek megfelelő (72,27%). Az önkormányzat költségvetési rendelete szerint az intézményfinanszírozás tartalékba helyezése, és a szűkös költségvetés miatt az elmúlt időszakban voltak finanszírozási
problémák. A kifizetetlen szállítói állomány 2010. szeptember 30-án az alábbiak szerint alakult: Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet 26 e Ft József Attila ÁMK 0 e Ft Apáczai Oktatási Központ 11.186 e Ft Illyés Gyula Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 2.746 e Ft 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 21.552 e Ft Kapaszkodó Szociális és Gyermekj. Alapsz. Központ 546 e Ft Városi Könyvtár 0 e Ft Dombóvár Város Hivatásos Önk. Tűzoltósága 0 e Ft Egyesített Szociális Intézmény 0 e Ft Összesen: 36.056 e Ft A kifizetetlen szállítói állomány nagysága jelentősen nőtt a 2009 év végi állapothoz (18.904 e Ft) képest. Kiadások összetétel szerinti alakulása a módosított előirányzat és teljesítés vonatkozásában: előirányzat teljesítés Beruházási kiadás 47.657 e Ft 1,45% 32.035 e Ft 1,35% Személyi jellegű kiadások 1.909.879 e Ft 58,14% 1.422.909 e Ft 59,94% Járulékok 506.921 e Ft 15,43% 372.099 e Ft 15,67% Dologi kiadások 783.110 e Ft 23,84% 529.516 e Ft 22,31% Működési célú pénzeszköz átadás non-profit szervezetnek 2.518 e Ft 0,08% - Ellátottak juttatásai 34.700 e Ft1,06% 17.337 e Ft 0,73% Előirányzat összesen: 3.284.785 e Ft 100% 2.373.896 e Ft 100% A személyi jellegű kiadások és a munkaadókat terhelő kiadások az összes módosított előirányzat 73,57 %-t teszik ki. Tényleges forgalmi adatok 2010. szeptember 30-ig az alábbiak szerint alakultak: Előirányzat /e Ft/ Forgalom /e Ft/ Teljesítés %-a Személyi kiadás 1.909.879 1.422.909 74,50 Munkaadókat terhelő járulékok 506.921 372.099 73,40 Dologi kiadások összesen: 783.110 529.516 67,62 Egyéb: 84.875 49.372 58,17 Költségvetési kiadások összesen: 3.284.785 2.373.896 72,27
2010. szeptember 30-ig az összes kiadás: - 59,94%-át teszi ki a bér, amely 1.422.909 e Ft - 15,67%-át teszi ki a járulék, amely 372.099 e Ft - 22,31%-át teszik ki a dologi költségek, amely 529.516 e Ft. Az egyes intézmények előirányzatainak teljesítése általában időarányos, finanszírozási problémák a Kapaszkodó Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltató Központnál (több pályázat végrehajtása folyik) és az 516. számú Ipari Szakképző Iskolánál tapasztalható. A Polgármesteri Hivatal szakfeladatain szereplő kiadások esetében az előirányzatok teljesítése megfelel az elvártnak (fordított áfa nélkül 75,8%). A város- és községgazdálkodás szakfeladaton kisebb feladatok (táblák készítése, értékbecslés, tervezés) voltak. A helyi utak fenntartása címen a III. negyedévben nagyobb összegeket fizettünk ki kátyúzásra (4.229 eft), útburkolati jelek festésére (4.456 eft), Szőlőhegyen útjavításra (2.000 eft). A belvízvédelem, települési vízellátás jogcímen a vízátemelők áramdíjára, szennyvíz/figyelőkút vizsgálatára, települési folyékony hulladék elszállítására kifizetett összegek jelentősebbek. Az ingatlanok üzemeltetésénél elsősorban a közüzemi díjakra, lakóingatlan kezelésére, az önkormányzati ingatlanok karbantartási feladataira fordítottunk (pl. vízóra beépítése a JAM csarnokban, lakatos munkák, villamos hálózat karbantartás, hőmennyiségmérő beépítése Kinizsi 37. fejlesztő központba). Az utak szennyeződésmentesítésére, a hó- és síkosság-mentesítésre éves szinten 25.000 eft-ot terveztünk, a teljesítés szeptember végén az előirányzatot 9.665 eft-tal haladja meg, a várható további felhasználás az időjárástól függ. Az utak, parkolók gépi síkosság-mentesítési és hóeltakarítási munkáit a Kaposvári Városgazdálkodási Zrt. végezte, valamint a téli szezonban biztosította a folyamatos rendelkezésre állást. A gyalogos és kerékpáros felületekre a munkákat a helyi vállalkozókból álló konzorcium látja el. A fenti vállalkozók közös ajánlata alapján a parkfenntartási és a közterület tisztántartási, fenntartási és gondozási feladatait is elvégzik, az általános jellegű városüzemeltetési, illetve a közbeszerzési eljárásban nem szereplő feladatokra a Város és Lakásgazdálkodási Nonprofit Kft.-vel kötött szerződést az önkormányzat. Az ÖKO-DOMBÓ Kft. feladata a konténeres hulladékszállítás, a lomtalanítás a szelektív hulladékgyűjtés, a hulladékudvar üzemeltetése és őrzése. A környezet- és természetvédelem területén a kártevők elleni védekezés (gesztenyefák aknázómoly mentesítése) két ütemének költsége 2 millió forint, a harmadik negyedévben a második ütem kifizetése történt meg. A Dombóvári Önkéntes Polgári Természetőr Egyesület részére parlagfű elleni védekezésre 500.000 forintot biztosítottunk. Jelentős összeget költ az önkormányzat fakivágásra, gallyazásra, az ágak, nyesedékek szállítására és aprítására.
A teljesítési adatok az időszakban elvégzett munkák költségét nem tükrözik, mivel a parkfenntartás vállalkozási szerződése alapján a vállalkozási díj kifizetése 90 napos határidővel történik, az idényjellegű munkák miatt az alacsonyabb összegű és kifizetett számlák az I. félévre vonatkoznak. A zöldterületek, virágok gondozása, fűnyírás költsége elsősorban az év második felében jelentkezett. A közvilágításra betervezett 40 millió forintos előirányzatot szeptember végén 9.856 eft-tal haladja meg a teljesítés. A Magyar Áramszolgáltató Kft. A 2009. 09. 01 2009. 12. 31. időszakra vonatkozó számlákat (8.219 eft értékben) csak 2010. január hónapban küldte meg. A közvilágítás elemeinek karbantartására kifizetett összeg is jelentős (7.919 eft). Átadott pénzeszközök A működésre átadott pénzeszközök körében az időarányoshoz képest alacsonyabb teljesítés tapasztalható (57,7%). A közművelődési feladatokra, városi rendezvényekre, a helytörténeti gyűjtemény működtetésére a támogatást havi ütemezésben a Művelődési Ház NKft. és a Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület megkapta. A Művelődési Háznak a Nemzetközi Diákszínjátszó találkozó megszervezésére a jóváhagyott 2.000 eft-ot a III. negyedévben utaltuk át. A civil szervezetek támogatására a rendezvények időpontjához igazodóan a III. negyedévben 1.823 eft, a sportegyesületek részére 9.540 eft támogatás kifizetése történt meg a vállalt ütemezésnek (havonta, negyedévente, ill. félévente) megfelelően. A sportkeretből, a tábori támogatásokból és a civil támogatásokból az intézmények részére biztosított összegeket intézményfinanszírozásban számoltuk el. Védett épületek felújításának támogatására kifizetés a munkák befejezését követően többségében a negyedik negyedévben várható, szeptember 30-ig 350 eft került kifizetésre az 1,5 millió forintból. A közmunkaprogramra jóváhagyott 880 eft-ból 135 eft kifizetés történt júliusszeptember hónapokban a Tolna megyei Foglalkoztatási és Területfejlesztési Kft. részére a Vasút-tisztasági foglalkoztatási programra. A Mecsek-Dráva Önkormányzati Társulás tagdíjából 2.678 eft, a Kaposvári TISZK működésének támogatására 4.537 eft-ot utaltunk át a III. negyedévben. A csikóstőttősi árvízkárosultak részére jóváhagyott támogatást július elején utaltuk át. A helyi közlekedés támogatására elnyert 2.944 eft-ból szeptember végéig 736 eft érkezett meg a számlánkra, melyet a Gemenc Volán Zrt-vel kötött megállapodás alapján részükre átutaltunk. A Sipos Gyula ösztöndíj rendszerrel kapcsolatban 2010-ben kifizetés nem lesz. A Szent Lukács Eü. Nkft. részére aggregátor beszerzésre (10.751 eft) és gyermek ideggondozó kialakítására (2.249 eft) biztosított támogatás átutalása a támogatási szerződés aláírását követően a második félévben megtörtént. A Zrínyi u. 4-6. felújításához vállalt támogatásból 1.117 eft-ot utaltunk át, a Népköztársaság u. 39-45. panel program nem valósul meg.
Az önkormányzat által folyósított ellátások között az adósságkezelés esetén jelentkezik az éves keretösszeg túllépése. Az eredeti előirányzat 12 millió forint, november végéig a teljesítés 14 millió forint, várható éves teljesítés 15,5 millió forint. Az ellátottak átlaglétszáma az első félév adatai alapján 67 fő, januártól novemberig tartó időszakot vizsgálva már 71 fő. Az adósságkezelési támogatásban részesülő személyek a szolgáltatás időtartama alatt lakásfenntartási támogatásra is jogosultak. Az ápolási díj és az utána fizetendő nyugdíjbiztosítási járulék állami támogatásának csökkenése miatt feladatként jelölte meg a képviselő-testület a felülvizsgálatot. Az ápolási díjban részesülők száma folyamatosan emelkedik, szeptember végén alanyi jogon 127 fő, önkormányzati rendelet alapján 42 fő jut az ellátáshoz, így a díj összegének csökkentése ellenére nem változik számottevően a kifizetett összeg. Az önkormányzati rendelet alapján folyósított díj esetében állami hozzájárulás nem igényelhető. A lakásfenntartás támogatásra benyújtott kérelmek alapján a második félévben növekedett a támogatottak száma. A lakásfenntartási támogatásnál egyedi fűtés esetén a kérelmező részére az egy évre megállapított és egy összegben kiutalt lakásfenntartási támogatás helyett a szociális ellátásokról szóló rendelet 2010. április 1-től hatályos módosításával az ellátást havonta kapják meg a kérelmezők. A módosítás következtében az eddig egyösszegű kifizetések 12 hónapra eloszlanak, így egy részük 2010-ben nem jelentkezik, a következő évet fogja terhelni. A teljesítési adatok alapján éves szinten kb. 30 millió forint kiadás jelentkezik ezen a jogcímen az év elején tervezett 48 millió forinttal szemben. Az ápolási díj esetében szintén módosítás történt április 1-től, ennek következtében a rendelet alapján folyósított ellátás mértéke 20%-kal csökkent. A rendelkezésre állási támogatásra fizette ki az önkormányzat az ellátások közül a legnagyobb összeget. Az állami támogatás alacsonyabb mértéke miatt a cél az ellátottak számának csökkentése, a közcélú foglalkoztatás bővítése. A rendelkezésre állási támogatásban részesülők átlaglétszáma a háromnegyedév során meghaladta a 300 főt, a közcélú foglalkoztatásba bevont személyek létszáma a tervtől elmaradt (átlagosan 123 fő). A kismamák utazási támogatására és a méhnyakrák elleni védőoltásra betervezett 5-5 millió forintos előirányzat esetén a teljesítési adat mindössze 1% illetve 11%. Felhalmozási kiadások Az ingatlanvásárlásra jóváhagyott 5.000 eft előirányzatból a harmadik negyedévben a felhasználás 1.369 eft, elsősorban kisebb földterületek vásárlása valósult meg. A harmadik negyedévben befejeződött beruházások: - Kórház utcai csomópont kialakítása - Hunyadi téri csomópont kialakítása - Ady u. Hunyadi tér jobbra kanyarodó sáv kialakítása - Buszváró pavilon létesítése (Gyöngyvirág krt., Szőlőhegy) - Kinizsi u. 37. irodaépület fűtés költségelosztók felszerelése
A harmadik negyedévben befejeződött felújítások: - Platán Otthon vizesblokk felújítása - Bölcsőde fűtési rendszerének átalakítása, korszerűsítése - Óvodák infrastrukturális fejlesztése A Dombóvár térségi szennyvízberuházással kapcsolatban teljesített kiadás július 1. és szeptember 30. között 30.004 eft, kifizetések az alábbiakra történtek: engedélyek, tervek (25.438 eft), projektmenedzseri feladatok (2.669 eft), közbeszerzési tanácsadó díja (1.530 eft), tájékoztatás (320 eft). A Kórház utcai és Hunyadi téri csomópontok kifizetése szállítói finanszírozással a második félévben történt meg a DDRFÜ-vel történő többszöri egyeztetést követően. A Művelődési Ház felújítása júniusban elkezdődött, 23.987 eft kifizetés történt az első félévben (tervek, közzétételi díjak), 139.948 eft a harmadik negyedévben (Áfa befizetés 68.009 eft, kivitelezőnek 68.444 eft, projektmenedzseri feladatok 2.000 eft, tervellenőri feladatokra 1.306 eft). Az ÚJ K.O.R. projekt keretében a Belvárosi Általános Iskola felújítása (teljesített kifizetés június végéig 113.225 eft, közzétételi díjak és a kivitelező Strabag Kft. részére előleg kifizetése a szerződés szerint) a harmadik negyedévben jelentősebb összegű kifizetés nem történt. A bölcsőde infrastrukturális fejlesztése, a Népköztársaság u. 5. fűtéskorszerűsítése az utolsó negyedévben valósul meg. A IV. negyedévben jelentős összegű a Művelődési Ház felújításával kapcsolatos Áfa és saját erő fizetési kötelezettség, ami átmeneti finanszírozási gondokat okozhat az utófinanszírozás miatt. Finanszírozási műveletek Finanszírozási bevételek között eredetileg 240.691 eft működési hitel és 252.000 eft beruházási hitel felvétele szerepelt a költségvetésben, ez a rendelet szeptemberi módosításakor 228.404 eft-ra ill. 228.562 eft-ra változott. A működési hiány fedezetére az idei ÖNHIKI pályázat I. ill. II ütemére az önkormányzat nem tudott pályázatot benyújtani, többek között például az adóerőképességhez képest 77 százalékkal magasabb elvárt iparűzési adóbevétel, a támogatást csökkentő tényezőként jelentkező 2009. évi teljesített és 2010. évre tervezett normatív hozzájárulás különbözete (-197 millió forint), valamint racionalizálás, létszámcsökkenés, stb. által elérendő előírt megtakarítás (közel 51 millió Ft) miatt. A 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 6. számú melléklet 3. pontja alapján a működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatása jogcímen november hónapban az önkormányzat pályázatot nyújtott be a Belügyminisztériumhoz, döntés december hónapban várható. A 100 millió forintos folyószámla-hitelkeretünk 2010. júniusban lejárt, ugyanekkora összeggel újabb egy évre szerződést kötöttünk az OTP Bank Nyrt.-vel. A bank a folyószámlahitel és a munkabérhitel kamatát, jutalékait utoljára 2009. január 1-jétől emelte, azóta a hitelek kondícióiban nem történt változás. Folyószámlahitelt az első negyedévben 1 napon, a második negyedévben 49 napon, a harmadik negyedévben 47 napon kellett igénybe vennünk, az átlagos állomány ezeken
a napokon 50.054 eft, június hónapban a hitelkeretet szinte minden napon teljesen igénybe kellett venni. Munkabérhitelt az év első felében nem vettünk fel, július, augusztus hónapokban illetve szeptember hónap első felében a 100 millió forint összegű munkabér-hitelkeretet teljes egészében igénybe vettük. Az esedékes hiteleket, kamatokat az önkormányzat határidőben törlesztette. A tőketörlesztés összege 14.001.999 Ft, a kamatfizetés illetve egyéb bankköltség összege 16.936.513 Ft (ebből 11.285.821 Ft az önkormányzati kötvény után fizetendő kamat). 2010. augusztus 15-én a szuhajdombi víziközmű beruházáshoz 2000. évben felvett 9.720 eft összegű hitel lejárt. 2011. április 30-án esedékes a kertvárosi víziközmű hitel LTP megtakarításokkal fedezett részének törlesztése, 2012-től kezdődik a kötvény tőketörlesztése. A beruházási hitelek kamatait rendben fizette az önkormányzat, a kamat mértéke valamennyi hitelnél a BUBOR-hoz ill. az EURIBOR-hoz kötött, az előző évhez képest csökkent. Az önkormányzati kötvény esetén a kamatfizetés évente kétszer, márciusban és szeptemberben esedékes, a 2010. évi kamatot 180 Ft/Chf árfolyam figyelembevételével terveztük meg. A kamat mértéke a 2009. szeptemberi kamat megállapításkor (2009. szeptember 30. 2010. március 30. időszakra) 0,1 százalékponttal csökkent az előző félévhez képest (0,8967%-ra). A 2010. márciusi kamat megállapításkor a kamat mértéke kis mértékben tovább csökkent (0,8375%-ra). A kötvény utáni kamatfizetésre tervezett összeg 2010. évre 10,5 millió forint. A március végi kamattörlesztéskor a tervezetthez képest 6,5 forinttal (kifizetett kamat összege: 5.478.652 Ft), a szeptember végén esedékes törlesztéskor 30,2 forinttal (kifizetett kamat: 5.807.169 Ft) volt magasabb a Ft/Chf árfolyam mint az év elején tervezett. A kamatfizetés ezáltal 785 eft-al volt magasabb a tervezettnél. A beruházási hitelekre és kötvényre együttesen betervezett 21 millió forint kamatfizetés várhatóan elegendő lesz 2010. évre. A második félévben a folyószámlahitel és a munkabérhitel állománya az év elején tervezetthez képest jelentősen megemelkedett, a működési hitel kamatára kifizetett összeg szeptember 30-ig 2.918 eft, a tervezett 4 millió forint kis mértékű túllépése várható 2010. évre. Határozati javaslat Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2010. évi gazdálkodásának háromnegyedéves helyzetéről szóló tájékoztatót elfogadja. Dombóvár, 2010. december 1. Szabó Loránd polgármester
1. sz. melléklet Önkormányzat 2010. évi bevételei Cím Alcím Cím neve eredeti módosított teljesítés előirányzat előirányzat 2010.09.30 101 Egyesített Szoc. Intézmény I. 1. Intézményi működési bevétel 1.1 Dombóvár 130 000 130 000 96 222 1.2 Szakcs 20 447 20 447 16 099 1.3 Gyulaj 15 019 15 019 10 349 összesen: 165 466 165 466 122 670 IV. Támogatásértékű bevétel 1. Működési célra átvett 819 880 Összesen: 819 880 101. cím összesen: 165 466 166 285 123 550 eft 102 József Attila ÁMK 1. Intézményi működési bevétel I. 1.1 József A. ÁMK Dombóvár 1 500 1 500 3 977 1.2 Ált. Isk. és Óvoda Dalmand 1 200 1 200 1 207 1.4 Ált. Isk. és Óvoda Attala 453 453 673 összesen: 3 153 3 153 5 857 IV. Támogatásértékű bevétel 1. Működési célra átvett 1.1.1József A. ÁMK Dombóvár 1 370 1 370 1.1.2 József A. ÁMK Dombóvár TÁMOP "Akadályment.Könyvt." 3 900 1 175 1.1.3 József A. ÁMK Dombóvár TÁMOP "Pedagógus képzés" 3 850 1.2 Ált. Isk. és Óvoda Dalmand 410 410 1.3. Ált. Isk. Attala 180 180 összesen: 5 860 6 985 2.Felhalmozási célra átvett 2.1. József A. ÁMK Dombóvár TÁMOP 1 126 0 összesen: 1 126 0 VI. Támogatási kölcsönök megtérülése 2 102. cím összesen: 3 153 10 139 12 844 103 Illyés Gy. Gimnázium I. 1. Intézményi működési bevétel 3 000 3 000 2 953 IV. Támogatásértékű bevétel 1. Működési célra átvett 1.1. Működési célra átvett 5 344 1 724 1.2. TÁMOP "Pedagógus képzés" 3 750 1.3. TÁMOP "Akadálymentes könyvtárak" 130 130 Összesen: 5 474 5 604
2. Felhalmozási célra átvett 2.1. Felhalmozási célra átvett 1 016 711 2.2. TÁMOP "Pedagógus képzés" 450 2.3. TÁMOP "Akadálymentes könyvtárak" 686 686 Összesen: 1 702 1 847 103. cím összesen: 3 000 10 176 10 404 104 Apáczai Oktatási Központ I. 1. Intézményi működési bevétel 1.1 Dombóvári Óvodák 3 500 3 500 4 286 1.2 Kaposszekcsői Óvoda 1.3 Csikóstőttősi Óvoda 266 1.4 Belvárosi Ált.Iskola 3 000 3 000 4 275 1.5 Kaposszekcsői Ált. Iskola 8 611 8 611 5 685 1.6 Csikóstőttősi Ált. Iskola 242 1.7 Egységes Iskola Dombóvár 5 000 5 000 4 803 1.8 Egységes Iskola Döbrököz 300 300 39 1.9 Kollégiumi intézményegység 32 000 32 000 16 646 1.10 Alapfokú Művészetoktatás 5 000 5 000 2 981 1.11 Bölcsőde 31 1.12 Döbröközi óvoda 15 összesen: 57 411 57 411 39 269 IV. Támogatásértékű bevétel 1. Működési célú pénzeszközátvétel 1.1. Dombóvári óvodák 1 056 1 056 1.2. Döbröközi óvoda 50 50 1.3. Kaposszekcsői óvoda 50 50 1.4 Csikóstőttősi Óvoda 50 50 1.5 Belvárosi Ált.Iskola 142 252 1.6 Egységes Iskola Dombóvár 3 319 3 382 1.7 Kollégiumi intézményegység 957 1 003 1.8. Bölcsőde 187 168 1.9 Központi intézményegység 51 összesen: 5 811 6 062 2. Felhalmozási célra átvett pénzeszköz 2.1 Egységes Iskola Dombóvár 15 560 15 560 összesen: 15 560 15 560 104. cím összesen: 57 411 78 782 60 891 105 516. sz. Ipari Szakképző Iskola I. 1. Intézményi működési bevétel 94 000 94 000 53 830 IV. Támogatásértékű bevétel 1. Működési célra átvett pénzeszköz 13 200 13 312 összesen: 13 200 13 312 2. Felhalmozási célra átvett pénzeszköz 2.1. Szakképzésre átvett pénzeszköz 3 757 3 757 2.1. KollOKA- kollégium felújítására 8 000 8 000
összesen: 11 757 11 757 105. cím összesen: 94 000 118 957 78 899 106 Integrált Önk. Szolg. Szervezet I. 1. Intézményi működési bevétel 43 000 43 000 29 105 IV. Támogatásértékű bevétel 1. Működési célra átvett pénzeszközök 87 87 106. cím összesen: 43 000 43 087 29 192 107 Önkorm. Hivatásos Tűzoltóság I. 1. Intézményi működési bevétel 2 376 2 376 1 748 III. Felhalmozási és tőke jellegű bevétel 750 IV. Támogatásértékű bevétel 1. Alulfinanszírozás 19 331 20 805 20 805 107. cím összesen: 21 707 23 181 23 303 108 Kapaszkodó Szociális és Gyerekjóléti Alapszolgáltató Központ I Intézményi működési bevétel 4 000 4 000 2 955 IV. 1. Támogatásértékű bevétel 1. Működési célra átvett pénzeszközök 1.1 TÁMOP pályázati támogatás 5.2.2. Indulópont 17 221 17 221 6 593 1.2 TÁMOP pályázati támogatás 5.3.1. Lépjünk együtt 44 197 43 697 10 207 összesen: 61 418 60 918 16 800 2. Felhalmozási célú pénzeszközök 2.1 TÁMOP pályázati támogatás 5.3.1. Lépjünk együtt 500 összesen: 500 0 108. cím összesen: 65 418 65 418 19 755 109 Városi Könyvtár I Intézményi működési bevétel 4 000 4 000 3 322 IV. Támogatásértékű pénzeszközátvétel 1. Működési célú 1.1 TÁMOP "Akadálymentes könyvtárak" 2 756 3 980 Összesen: 2 756 3 980 2. Felhalmozási célra átvett 2.1 TÁMOP "Akadálymentes könyvtárak" 1 224 Összesen: 1 224 0 109. cím összesen: 4 000 7 980 7 302 101-109. intézmények összesen 457 155 524 005 366 140 110 Német Kisebbségi Önkormányzat I. 1. Intézményi működési bevétel 568 661 IV. 1. Támogatásértékű bevétel 1.1 Önkormányzati támogatás 2 100 1 135
1.2 Állami támogatás 566 953 476 Működési célú támogatások összesen: 566 3 053 1 611 110. cím összesen: 566 3 621 2 272 111 Dombóvári Térségi Szennyvízkezelési Önkormányzati Társulás IV. 1. Támogatásértékű bevétel 8 280 5 906 Összesen: 8 280 5 906 111. cím összesen 8 280 5 906 112 Polgármesteri Hivatal I. 1.Intézményi saját bevétel 1.1 Polgármesteri Hivatal működési 35 000 35 000 29 565 1.2 Intézményi gázfűtés miatt 70 000 70 000 41 821 1.3 Kamat, hozam 47 000 47 000 15 937 1.4 Fordított áfa miatti bevétel 109 750 Intézményi saját bevétel összesen: 152 000 152 000 197 073 2. Önkormányzati sajátos működési bevételek 2.1 Helyi adók 2.1.1 Kommunális adó 58 000 58 000 52 714 2.1.2 Építményadó 28 000 28 000 26 477 2.1.3 Idegenforgalmi adó 4 500 4 500 4 817 2.1.4 Iparűzési adó 500 000 500 000 385 722 összesen: 590 500 590 500 469 730 2.2 Átengedett központi adók 2.2.1 Személyi jövedelemadó 689 423 689 423 490 869 2.2.2 Gépjárműadó 120 000 120 000 101 993 2.2.3 Egyéb központi adók 90 90 összesen: 809 513 809 513 592 862 2.3 Egyéb sajátos bevételek 2.3.1 Lakásgazdálkodás, bérleményhasznosítás 15 000 15 000 12 871 2.3.2 Egyéb bevételek 13 000 13 000 13 307 összesen: 28 000 28 000 26 178 Önkorm. sajátos műk. bev. összesen: 1 428 013 1 428 013 1 088 770 I. cím összesen: 1 580 013 1 580 013 1 285 843 II. Önkormányzat költségvetési támogatása 1. Normatív támogatás 1 669 465 1 656 540 1 291 087 összesen: 1 669 465 1 656 540 1 291 087 2. Normatív kötött támogatás 2.1 Tűzoltóság támogatása 262 418 262 418 186 842 2.2 Pedagógiai szakszolgálat 900 900 642 2.3 Szociális továbbképzés 1 203 1 203 902
2.4 Időskorúak járadéka 1 800 1 800 1 589 2.5 Rendszeres szociális segély 13 598 13 598 11 424 2.6 Közcélú foglalkoztatás támogatása 118 750 118 750 81 460 2.7 Ápolási díj 37 200 37 200 31 336 2.8 Lakásfenntartási támogatás 43 200 43 200 20 623 2.9 Adósságkezelés 10 800 10 800 10 261 2.10 Rendelkezésre állási támogatás 82 400 82 400 67 947 összesen: 572 269 572 269 413 026 3. Fejlesztési célú támogatások 3.1 Területi kiegyenlítő támogatás 3.1.1. Buszmegálló Népköztársaság u. 39. 432 432 432 3.1.2. Buszmegálló Gyöngyvirág körút 2 152 2 152 2 152 3.1.3. Népköztársaság u. csomópont akadálymentes. 3 918 3 918 3 918 3.1.4. Járdák felújítása Dombóvár területén 16 121 16 136 összesen: 22 623 22 638 6 502 3.2. Céljellegű decentralizált támogatás 3.2.1. Hetényi úti és az újdvári. köztemető rav.belső f. 2 698 2 698 2 698 3.2.2. Eszköz- és gépbeszerz.borostyán Kft részére 2 901 2 901 2 901 3.2.3. Játékeszközök beszerzése 1 125 1 125 1 125 3.2.4. Szent Lukács Eü. NKft. mosoda fejlesztése 8 857 8 857 8 857 összesen: 15 581 15 581 15 581 4. Központosított előirányzatok 4.1. Kisebbségi önkormányzat támogatása 566 4.2. TEUT útburkolat felújítások 12 002 12 002 8 642 4.3.1 EU Önerő Alap Térségi szennyvíz 4 500 4 500 338 4.3.2 EU Önerő Alap ÚJ K.O.R. 65 880 0 4.3.3 EU Önerő Alap művelődési ház felújítása 79 295 0 4.4. Esélyegyenlőséget szolgáló int.támogatása 1 182 1 182 4.5. Új Tudás-Műveltség program 1 208 1 208 4.6. Bölcsődék és közokt.int. Infrastrukturális fejlesztése 15 008 15 008 4.7. Prémiumévek program 1 402 1 402 4.8. Lakossági közműfejlesztési támogatás 1 088 1 088 4.9. Bérpolitikai intézkedések támogatása (eseti keresetkieg) 118 410 118 410 4.10. Gyermekszegénység elleni program keretében nyári étkezés biztosítása 4 655 4 655 4.11. Óvodáztatási támogatás 40 40 4.12. Könyvtári érdekeltségnövelő támogatás 485 485 4.13 Érettségi vizsgáztatás 1 955 1 955 4.14 Szakmai vizsgáztatás 588 588 4.15 Nemzetiségi nyelv és népism.tankönyv beszerzés 146 146 4.16 Sajátos nev.igényű gyermekekkel fogl. ped.tám. 367 275 4.17 Osztályfőnöki feladatokat ellátók támogatása 4 208 3 156 4.18.Helyi közforgalmú közlekedés támogatása 736 összesen: 17 068 312 419 159 314
II. cím összesen: 2 297 006 2 579 447 1 885 510 III. Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 1. Tárgyi eszköz, ingatlanértékesítés 40 000 40 000 34 068 2. Önkormányzati vagyon bérbeadás 45 000 45 000 25 604 3. Osztalék 5 367 III. cím összesen: 85 000 85 000 65 039 IV. Támogatásértékű bevételek 1. Működési célú pénzeszköz átvétel 1.1 Támogatásértékű működési bevételek 1.1.1 Önkormányzatoktól társulásokra (építésügy) 818 818 716 1.1.2 József A. ÁMK működésére 1.1.2.1 Dalmandi Önkormányzat 27 415 27 415 20 423 1.1.2.2 Attalai Önkormányzat 6 627 6 627 0 1.1.3 ESZI működtetésére 1.1.3.1 Szakcs 7 700 7 700 1 400 1.1.3.2 Gyulaj 1 397 1 397 0 1.1.4 APOK működésére 1.1.4.1 Kaposszekcső, Csikóstőttős, Jágónak 28 937 28 937 18 430 1.1.4.2 Döbrököz 29 529 29 529 23 448 1.1.4.3 Kapospula 1 758 1 758 601 1.1.4.4 Nak 471 471 175 1.1.4.5 Attala 639 639 220 1.1.5 Intézményfenntartó társulások költségeire 15 000 15 000 0 1.1.6 Többcélú Társulástól intézményfenntartásra 88 284 88 284 56 176 1.1.7 Mezőőri támogatás 1 200 1 200 900 1.1.8 OEP-től finanszírozás 32 500 32 500 23 366 1.1.9 Iskolatej támogatás 7 700 11 196 11 196 1.1.10 Foglalkoztatási és Szociális Hivataltól 1.1.10.1 Támogató Szolgáltatás 7 680 7 680 6 511 1.1.10.2 Szenvedélybetegek közösségi ellátása 8 600 8 600 7 429 1.1.10.3 Pszichiátriai betegek ellátása 9 200 9 200 7 400 1.1.10.4 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 4 210 4 210 3 283 1.1.11 Jegyző által műk. szakértői biz. támogatása, érettségi vizs. 500 500 454 1.1.12 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 530 530 787 1.1.13 TÁMOP kompetencia alapú oktatás 65 300 65 300 0 1.1.14 TIOP Múzeumok iskolabarát fejlesztése 6 429 6 429 0 1.1.15 ÁROP Polgármesteri Hivatal szervezet fejlesztés 12 237 12 237 12 445 1.1.16. Választásokra 4 583 9 246 1.1.17. Kábítószer egyeztető fórum 1 800 1 350 1.1.18. Kisebbségi Önkormányzat támogatása(ált., feladatal.) 953 953 1.1.19. Munkaügyi Központ támogatása 432 525 1.1.20. SzMM- kríziskezelő program igazgatási költségei 77 1.1.21. Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása 2 674
1.1.22. Polgárvédelem - átvett pénzeszköz versenyre 40 1.1.23. Pénzbeni ellátás - egyszeri gyermekvédelmi támogatás 5 794 1.1.24 Működésképtelen egyéb támogatás 2009-ről 7 000 összesen: 364 661 375 925 223 019 2. Támogatásértékű felhalmozási bevételek 2.1. Pénzeszk. átv. államháztartáson belül 2.1.1 KEOP Térségi Szennyvíz Beruházás 51 000 51 000 34 648 2.1.2 DDOP támog. Hunyadi téri csomópont 60 236 60 236 44 055 2.1.3 DDOP támog. Kórház utcai csomópont 45 068 45 068 41 548 2.1.4 KEOP élőhely helyreáll.kis-konda patak előkészítés 2 958 2 958 0 2.1.5 KEOP élőhely helyreáll.kis-konda patak 2010.ütem 9 667 9 667 0 2.1.6 Intézmények infrastrukturális fejlesztésére önerő 2.1.6.1 Dalmandi önkormányzat 713 713 0 2.1.6.2 Attalai Önkormányzat 1 113 1 113 0 2.1.7 TIOP Múzeumok iskolabarát fejlesztése 25 946 25 946 0 2.1.8 "Kapaszkodó" fejlesztési támogatása 1 408 1 408 1 408 2.1.9. Rendezési terv elkészítésére átvett 7 500 0 2.1.10 DDOP Művelődési ház rekonstrukció 589 610 0 2.1.11. DDOP ÚJKOR Kistérségi Integrációs Program 82 375 2.1.12. Otthonteremtési támogatás 3 299 összesen: 198 109 795 219 207 333 IV. cím összesen: 562 770 1 171 144 430 352 V. Véglegesen átvett pénzeszközök 1. Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 1.1 Lakosságtól 1.1.1. HPV oltás önrésze 162 1.1.2 Kismamák bérlettámogatás önrésze 16 1.2 Vállalkozóktól összesen: 0 178 2. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 2.1 Pénzeszk. átv. államháztartáson kívül 2.1.1. Parkoló megváltás 4 000 4 000 2 880 2.1.2. Lakosságtól szennyvízhozzájárulás 5 000 5 000 2 678 2.1.3. Köztársaság u. csomópont átépítésére támogatás 16 200 16 200 16 200 2.1.4. Önkéntes útépítésre 40 összesen: 25 200 25 200 21 798 V. cím összesen 25 200 25 200 21 976 VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele 1. Rövid lejáratú kölcsönök visszatérülése