A korpaetetésrıl. Ha a búza- vagy rozsszemnek keresztmetszetét a górcsı alatt vizsgáljuk, elsıben is az epicarpium (külsı gyümölcshéj) felbıre (epidermise) tünik fel, mely alatt közvetlenül laposra nyomott parasejteket találunk egymásfölött, melyek a mag héjjának sejtszövetét képezik; az ez alatt levı egy- vagy többsejtü szövet sikérszemcsékkel van tele; ez borítja ismét a magnak fıtömegét képezı keményitıtartalmu sejteket, melyek között apró szemcsékben eloszolva fehérjét találunk. A gabona ırlésénél az epicarpium elválasztatik a lisztrésztıl; a külsı nehezebben szétdörzsölhetı részek adják a korpát és a barna lisztet, a belsı könnyebben szétomló részek pedig a fehér lisztet. Ha a búzaszem alkatrészeit kivülrıl befelé vizsgáljuk, azt fogjuk találni, hogy a keményitıtartalom a centrum felé viszonylagosan szaporodik, a sikér- és hamutartalom pedig ellenkezıleg legnagyobb a héjban s legkevesebb a magnak közepen. Ha az ırlésnél az a czélunk, hogy finom lisztet nyerjünk, hogy tehát a korpaképzı felbırt lehetıleg elkülönítsük, akkor a magot inkább szétnyonmi, mint szétdörzsölni kell, mindazáltál úgy, hogy a bır alatt levı s ehhez erısen tapadó sikérdús részek a lisztbe kerüljenek. A korpa kinézésébıl könnyen meg lehet itélni, hogy az egyszerő, vagy pedig mőmalomban készült-e; a hengermalmok korpája nagy, levélszerü darabokból áll, melyek nem igen vannak szétzúzva, s melyek belsı felén csak kevés lisztet láthatunk. A sikérnek aránylag nagy része azonban mindig a korpában marad, miért a korpában aránylag több proteint és több phosphorsavat találunk, mint magában a gabonában, amelybıl készült. A lisztnek tehát kevesebb proteint és phosphorsavat kell tartalmaznia, s így kevésbé tápláló, mint a gabona maga, miért is több oldalról ajánlatba hozatott a lisztet korpávál együtt sütni kenyérré (korpás kenyér), vagy pedig a korpa táplálóanyagait valami uton-módon kivonni és ezen korpakivonatot tartalmazó vízzel késziteni el es gyúrni össze a kenyérnek szánt lisztet. Ezen törekvések azonban nem igen találtak viszhangra, mert a kórpának elfásult paraszerü részei jóval nehezebben emészthetık, mint a gabona keményitıdús belsı része, miért is sokkal czélirányosabb a korpa táplálóanyagainak kihasználását a jóval erélyesebben mőködı emésztıszervekkel biró állatokra bízni. Ez alkalommal a korpás kenyér diätetikus enyhén hashajtó hatását nem veszszük figyelembe, itt csak táplálóhatását tartjuk szem elıtt. A korpára vonatkozólag igen sok gazda azon nézetben van, hogy a durvább korpa nehezebben emészthetı, mint a finomabb; hogy tehát az elsıt kevésbé képes az állat kihasználni. Ezen nézet azonban az eddigi vizsgálatok szerint nem helyes, s ezt legalább a kérıdzıkre nézve nem lehet állitani; bárha nem tagadhatjuk, hogy ez irányban még csak kevés vizsgálattal rendelkezünk, s hogy ezek ismétlése kivánatos volna. E. Wolff Hohenheimban tönkölykorpával tett kisérletet, mely összetételére nézve a búzakorpához fölöttébb hasonló; ezt réti szénával és lóherszénával egyetemben ürükkel etette meg, s úgy találta, hogy a korpa alkotórészei átlagosan következı százalékos arányban emésztetnek meg: vonadekanyag 72 6 % 88 2 % 90 8 % S. Schultz és Märcker a búzakorpa emészthetıségét vizsgálták, amelyet szintén szénával keverve ürükkel etettek; a korpa alkotórészei következı arányban lettek megemésztve: vonadékanyag 75% 50% 70% Heiden és Voigt Pommritzban sertéseket etettek rozskorpával, részint egyedül, részint aludttejjel keverve, s a korpa alkotórészei következı arányban emésztettek meg:
vonadékanyag tej nélkül 60 2 % 43 6 % 76 4 % tejjel keverve 66 0 57 5 74 5 A sertéseknek korpával való etetésével még Lawes és Gilbert, továbbá Rohde tettek kisérleteket, azonban az emészthetıségi együttható meghatározása nélkül, Lawes és Gilbert úgy találták, hogy a korpa nem képes a gabonadarát pótolni; s csak akkor mutat kedvezı hatást, ha kis mértékben 100 k / g élısúlyra 1 k / g tengeri- vagy árpaliszttel keverve etetjük. Rohde is azt jelenti, hogy a korpaetetés sohasem mutatott olyan jó eredményt, mint hasonló pénzértékü árpadara, s a sertések ganajában emésztetlen korpa jelenléte volt kimutatható. A korpaetetést ökrökkel G. Kühn nagyon részletesen tanulmányozta a möckerni kisérleti állomáson, melyek általában azt mutatták, hogy az ökrök a korpát jobban megemésztik, mint az ürük; mert szárazan fejenkint 2 k / g -ot etetve, réti széna mellett, az ökrök által megemésztetett: vonadékanyag 88 2 % 79 6 % 79 5 % Érdekes volna, ha a rozs- és búzadarara vonatkozólag tüzetes emésztési kiséletekkel rendelkeznénk, ezt a korpa emészthetıségévei egybevetni; ez irányban eddig azonban csak zabbal és árpával tétettek próbák, és pedig Wolff által a következı eredménynyel: az állat által megemésztetett százalékokban: protein zsír szénhydrat zabból 77 3 % 82 4 % 73 7 % árpából. 77 0 100 0 87 0 Ha ezen adatokat veszszük alapul, akkor a korpát a nehezen emészthetı takarmányfélék közé nem számíthatjuk. Vegytani tekintetben a különféle minıségü korpák között csak csekély eltérés található. Wolff általánosan ismert munkájában e tekintetben a következı adatokat találjuk: nitrogenmentes protein farost zsír vonadékanyag durva búzakorpa 15 0 % 10 1 % 3 2 % 52 2 % finom 14 0 8 7 3 8 55 0 takarmánybúza-liszt 13 9 4 8 3 3 63 5 rozskorpa 14 5 5 7 4 5 58 6 3 A különbségek tehát nem jelentékenyek; igen természetes, hogy a korpa minısége elsı sorban a malom technikai berendezésétıl és az ırlés menetétıl függ, mert minél tökéletlenebben lesz a gabona kiırölve, annál több liszt marad a korpán, s így annál több lesz a korpában levı vonadékanyagok mennyisége; például egy budapesti hengermalomból származó finom korpában 45 83 %, durva korpában pedig csak 41 45 % nitrogenmentes vonadékanyag találtatott. A gyakorlati gazdák általában a rozskorpát többre becsülik a búzakorpánál, s valószinüleg méltán, mert okaink vannak annak föltevésére, hogy a rozskorpa könnyebben emészthetı a búzakorpánál. Egy franczia vegyész Millon ugyanis a rozskorpában egy sajátságos, vízben oldható protein anyagot talált, mely az emésztésnél olyanforma hatást mutat, mint a gyomornedvben található pepsin. Ezen anyag a búzakorpában is föllelhetı; de jóval csekélyebb mennyiségben.
Millon ez okból azt hiszi, hogy a rozskorpa az emésztést nagy mértékben elısegiti. Ritthausen azonban a rozskorpa kedvezıbb hatását annak tulajdonítja, hogy a rozskorpában levı sikérfélék a búzakorpában levı sikérektıl eltérı összetételt mutatnak. A sikér ugyanis nem valami állandó összetételü vegyület, hanem több proteinszerü anyagnak a keveréke; ennek tulajdonitandó, hogy midın a lisztet összekeveljük vízzel, az gyúrható, plastikus tésztát képez; míg ha liszt helyett sikérmentes keményitıvel bánunk így, ez soha tésztává gyúrható keveréket nem képezend. A sikérben lélhetünk: gliadint, vagyis növényi enyvet, glutenfibrint vagy növényi fibrint, mucedint és glutencaseint. Ritthausen szerint a búzakorpa több gliadint tartalmaz, s ez kevesebb táplálóértékkel bir, mint a mucedin, mely a rozskorpában lelhetı nagyobb mennyiségben. A búzakorpát ellenben kedvezı diätetikai hatása jellemzi; csökkenti az emésztıszervek izgatottságát, elısegiti a ganajzást, s ez okból elınyösen használható, midın az állat a rágásban és nyelésben akadályozva van; midın kevésbé tápláló, az izgatottságot enyhitı takarmányra van szükség, mely könnyü székelést eredményez, például a száj és a torok betegségeinél, és szorulással egybekötött betegségeknél. Ha azonban huzamos ideig sok korpát etetünk állatainkkal, ez az emésztıszerveket elpetyhiti, a savképzést elısegiti, mely az emésztést hátráltatja, minek következtében kólika, hasmenés léphetnek fel. A bıséges korpaetetés továbbá a bél- és húgykövek képzıdésére is befolyhat, és pedig következıképen: A korpa aránylag sok phosphorsavat és magnesiát ellenben kevés meszet tartalmaz; rendes viszonyok között a gyomor és béltartalom savas reactióval birnak, ennek következtében a phosphorsavas magnesium feloldatván kiüríttetik; ha azonban emésztési zavarok állnak be, akkor a belekben sok ammoniak is képzıdik, a béltartalom alkalikussá válik, phosphorsavas ammon-magnesium (a bélkövek fıleg ebbıl állnak) keletkezik, mely a vakbélben vagy az üres bélben visszamarad. Egy ilyen 3864 g / sulyu bélkı vegyileg megvizsgáltatván, majdnem kizárólag phosphorsavas ammonmagnesiából állónak bizonyult. Különösen gyakran találunk ilyen bélköveket a molnárok lovaiban, melyeknél a korpával nem fukarkodnak. Dammann a korpaetetés következtében phosphorsavas ammon-magnesiából álló húgykövek keletkezését észlelte ürüknél. Bizonyos körülmények között a korpaetetés más betegségeket is vonhat maga után, melyeket részint a korpa nagy phosphorsavtartalma, részint pedig a korpaetetés következtében a gyomor és béltartalomban mutatkozó nagymérvü savképzés okoz. A csontok felpuffadnak, különösen a pofacsontok s az izületek közelében; az állatok erıtlenek lesznek, sokat feküsznek, járásuk vontatott és sántikáló, a rágás a fogak meglazulása és kihullása folytán tökéletlen, a ganaj és a sok phosphorsavat tartalmazó vizelet savas reactiót mutatnak, s végül az állat el is döglik, Ezen betegséget Svájczban,,Krüschkrankheit -nak nevezik, s ennek egyedüli orvossága a korpaetetésnek azonnali abbanhagyása, mire az elsı stadiumokban a csont helyrefejlıdik s az állat meggyógyul. De ezen betegségek csak akkor észlelhetık, ha a korpát hosszabb idın keresztül igen nagy mértékben (10 k / g naponta kevés szénával) etetjük, mérsékelt adagokban a korpa igen értékes és egészséges táplálék. A korpa legalkalmasabb a kérıdzık táplálására; felnıtt szarvasmarha 3 egész 4 k / g -ot is kaphat naponkint. Búzakorpát szivesebben adják a fejısteheneknek, a rozskorpát pedig a hizóknak; lovaknál csak idınkint mint a zab pótszere használtatik, naponkint 2 2 5 k / g korpa. Ha zab helyett csak korpát adunk, ez a lovakat jó húsra hozza, szırük szép fényes lesz tıle, de a lovak erıtlenek lesznek, mely okból nehéz igában levı lovaknál nem alkalmazandó. A sertéseknél a korpa csak másodrendü takarmány, s csak a pohánkakorpáról mondják, hogy az a sertésekre igen kedvezı volna. A korpaetetésnél rendszerint úgy járnak el, hogy azt vagy gyöknövényekkel elegyitik, vagy pedig beáztatják, nehogy az állat evés közben elfujja maga elıl; néha ivóst is készitenek belıle. Sertések számára rendszerint leforrázzák ezen eljárás azonban nem látszik
czélszerünek, mert a forró víz a sikér egy részét oldhatatlanná teszi. A lovak számára is be szokták áztatni a korpát, mert szárazan etetve, épúgy mint a dara is, gyomorkólikát okozhat. A korpa emészthetıségének fokozására különbözı eljárási módok hozattak javaslatba. Így elsıben a korpa leforrázása, vagy annak gızölése, mely által a korpában levı keményitı elcsirizesedik. A korpaleves ezáltal ízletesebbé és nyálkásabbá válik, a proteinfélék oldatbahozására nézve azonban ezen eljárás alig bir jelentıséggel. A szilárd korpahéjnak fellazitása és annak az emésztési nedvek számára hozzáférhetıbbé tételére ajánlották a korpát etetés elıtt néhány órával 1-2% konyhasó- vagy szódaoldattal áztatni be. E fölött azonban szabatos kisérletek még eddig nem végeztettek. Továbbá J. Lehmann a korpának malátával való kezelését ajánlotta. Ezen eljárás abban áll, hogy a korpát elıbb vízzel beáztatják, azután mintegy 10 % malátadarát kevernek hozzá s a keveréket 24 óráig valamely meleg helyen állani hagyják. A maláta befolyására a keményitı czukorrá változik; Lehmann azt is ajánlja, hogy a czukros lé a korpa fel nem oldott részérıl leszüressék, s ez a sertésekkel tejsurrogatum helyett etettessék; a visszamaradó törkölyszerü korpát pedig, melyrıl a levet leszürtük, igen szivesen megeszik a tehenek. Stöckhard szerint azonban a maláta hatása a korpára igen jelentéktelen, alig old fel többet, mint a meleg víz. Hasonlóképen ajánlották a korpának kovászszal való kezelését, melynek az a czélja, hogy a képzıdı tejsav a korpa némely alkotó részeit feloldja. G. Kühn e czélból a korpát 6 % kovászszal keverte s erre 4 1 / k 2 / g sulyu meleg vizet töltött hozzá, úgy hogy a keverék 35 C hımérsékkel birt; erre 24 óráig állani hagyta egy letakart edényben, minek folytán a korpa fölött álló folyadék 1 % tejsav-tartalmat mutatott. A korpának föleresztett savakkal való kezelése (kénsav, sósav) nitrogentmentes tápanyagok feloldását fokozza ugyan, mert általuk a keményitı czukorrá lesz, a nitrogentartalmu tápanyagok feloldatását azonban gátolja; miután pedig a, korpaetetésnél elsı sorban a proteinanyagokat akarjuk értékesiteni, ezek alkalmazása nem ajánlható. Említhetjük még a Stöckhard által javaslatba hozott, de kissé nagyon is complikált eljárást: 100 k / g korpát 800 k / g hideg vízzel keverünk össze, melyhez 2 1 / k 2 / g 1 180 fajsulyu sósavat elegyitettünk, most fızzük ezt 10 perczig s ezután hagyjuk a hígját lefolyni egy edénybe, melyet egy idıre félreteszünk, a fızıkádban visszamaradó korpához most 200 k / g vizet és 1 1 / k 2 / g 90 % calcinált szódát teszünk, mire a keveréket újból felfızzülk és 10 perczig forrni hagyjuk, ezután az egészet az elsö savanyu léhez eresztjük de ovatosan, nehogy a habja kifusson; azután még 5 6 evıkanál krétaport keverünk hozzá. Az így nyert keveréket azután, épúgy mint a szeszmoslékot, akár ivósnak, akár szénával, szecskával keverve etethetjük. A korpa különbözı elkészitési módjának hatása fölött Stöckhard tett kisérleteket, melyek azt mutatták, hogy a korpa alkotórészeibıl százalékokban feloldatott: proteinanyag összes anyagok langyos vízzel kezelve 11 12 20 vízzel fızve 34 34 35 és sósavval fızve 26 42 51 szódával 50 36 38 sósavval kétszer egymásután kifızve 35 44 55 szódával 72 48 54 kovászszal kezelve, G. Kühn szerint 13 23 Míg a korpának sósavval való kezelése fıleg a szénhydratok oldhatóvá tételét vonja maga után, a szóda oldóhatása fıleg a proteinfélékre irányul. Ha a két oldatot összekeverjük, akkor a sósav a szóda által neutralizáltatván, konyhasó keletkezik s a feloldott anyagok részben ugyan ismét kiválnak de oly finom kocsonyaszerü válmányban, hogy ennek megemésztése alig fog nehézségekkel járni.
Sajnos azonban, hogy a G. Kühn által a korpa különbözı elkészitési módjainak tanulmányozása czéljából tett takarmányozási kisérletek nem mutatták a várt eredményeket. G. Kühn ugyanis búzakorpát és szénát etetett a kisérleti ökrökkel, s ez alkalomból a korpa különbözı alkotórészeinek emészthetıségét a következınek találta: nitrogenmentes protein zsir vonadékanyag szárazán etetve 88 2 % 79 6 % 79 5 % vízzel fızve 69 8 86 3 74 1 kovászszal kezelve 79 1 82 5 70 6 Stöckhard szerint elkészítve 62 5 74 7 79 8 Amibıl kitetszik, hogy a felsorolt elkészitési módok egyike sem fokozta az emészthetıséget, sıt ellenkezıleg. G. Kühn 1877 1881-ig tartott tüzetes vizsgálatainak végeredményeit a következıkben foglalja össze: 1 ) 1. A réti szénának közvetlenül az etetés elıtt kisebb mennyiségü vízzel vagy korpalével való meglocsolása, a széna emészthetıségére befolyást nem gyakorolt. 2. A korpának közvetlenül az etetés elıtt hideg vízzel vagy a szénának fıtt korpával meglocsolása sem a napi takarmánynak, sem a korpának emészthetıségét nem nagyobbitotta. 3. A nyers proteinek emészthetısége csökkent az esetben, ha a korpa beáztatására annyi hideg vizet használt, hogy ennek következtében az állatok ivóvízfogyasztása a rendes szükségletnek ¾-ére szállott alá. 4. A korpa leforrázása által ha az a leforrázás után még 24 óráig áll is a protein emészthetısége csökkent, és pedig annál jobban, minél forróbb volt a habarék és minél tovább hatott reá a magasfoku hımérsék. 5. A nyers protein emészthetıségének a korpa leforrázása következtében mutatkozó csökkenése a forró víznek a fehérjefélékre gyakorolt befolyásának tulajdonitandó s ez okból csak a korpa fehérjére vonatkozik s a szálastakarmányban levı proteinekre nincs befolyással 1 ) Lásd: Mezıgazdasági Szemle 1. évf., 183. 1