A konkoly mint takarmány és szeszgyári nyersanyag.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A konkoly mint takarmány és szeszgyári nyersanyag."

Átírás

1 A konkoly mint takarmány és szeszgyári nyersanyag. Általánosan ismeretes, hogy a konkolyt mainapság a trieurök segélyével majdnem az utolsó szemig lehetséges a gabonából kiválogatni. Az ily kitrieurözött konkoly jelentékeny mennyiségben gyülik meg a malmokban, melyek azt alacsony árakon engedik át a gazdáknak takarmányozási czélokra vagy szeszgyári feldolgozásra. Sok helyen a konkolyt külön megırlik és mindenféle söpredékliszttel keverve, mint sertéstakarmányt hozzák kereskedésbe ben a helybeli gazdasági akadémián fennálló vegykisérleti állomáson az állomás akkori assistensei, dr. Koós és Potásy urak, két konkolypróbát vizsgáltak meg, de ezek nem állottak kizárólag konkoly- (Agrostemma Githago L.) magból hanem 0 súlyrész, illetve 27 térrész idegen magvakat - mint Vicia, Centaúrea, főmagvak könnyü búzaszemek stb. - tartalmaztak. Ezen keverék 100 részében találtatott: A konkoly tehát, chemiai összetételénél fogva, kitünı takarmányt képezne, mely takarmány értékére nézve a gabonafélék magvai s a leguminosák között állana s a Wolff E.- féle táblázat szerint az árpával kevert bükkönyliszt középértékét nagyon megközelitené. Különösen figyelemreméltó a konkoly nagy zsírtartalma, ásványi anyagokban és fıleg káli és phosphorsavban való gazdagsága; e tekintetekben a konkolyt semmi más mag hamva nem mulja fölül. Ezen úgynevezett konkolykeveréknek - mely a nagyobb malmokban igen nagy mértékben győl össze - jelentısége, takarmányozási szempontból, annyival is inkább volna méltánylandó, mert - mint az alább kitetszik - szeszgyártási czélokra alkalmatlannak bizonyult. Tudjuk azonban, hogy a konkolyt mérgesnek tartják. A már több év elıtt elhalálozott H. Schulze rostoki tanár az Agrostemma Githago magvaiból egy alkaloidot állitott elı, mely azonban nem lett teljesen tanulmányozva. Nekünk az itteni laboratoriumban nem sikerült 800 g / tiszta konkolyból ezen alkaloidot, a Schulze módszere szerint, tisztán elıállítani. Azon extractot, melyben az alkaloidnak benne kellett lenni, közvetlenül etettük fel házinyulakkal, s az egyik, mely egyszerre annyi extractot kapott, amennyi mintegy 140 g / konkolyból elıállítható volt, 8 percz alatt szívbénulás tünetei között eldöglött. A másik házinyúl 24 óra alatt folyton nagyobbodó mennyiségekben 80 g / konkolynak megfelelı extractot kapván, ugyanazon jelenetek között adta ki páráját, mint az elsı. Más analytikusoknak szinte nem sikerült a konkolyból a Schulze által elıállitott basikus anyagot leválasztani; e helyett azonban a szappangyökérben és a Quillajakéregben is lelhetı torkotreszelı glykosidot, saponint találták benne, melynek vizes oldata szappanlé módjára habzik.

2 Azon már emlitett és ismeretes körülmény, hogy csekély mennyiségü konkoly a sertéstakarmányhoz keverve ártalmasnak nem bizonyult, arra birt, hogy néhány takarmányozási kisérletet tegyek. Elıször októberben egy 2 5 k / g súlyu fejıskecskével tettem kisérletet. Ez háromszor lett napjában etetve, s etetéskor elıbb a körülbelül 40% gyommagvat tartalmazó s egy budapesti hengermalomból vásárolt konkolylisztet kapta vízzel leforrázva, azután szénát; végül vizet tetszése szerint ihatott, A kecske naponkint kétszer lett megfejve: reggel és este. A kisérlet három idıszakra oszlik: I. idıszak 29, októbertıl 17. novemberig terjed. Ezen idı alatt a kecske kapott naponkint 840 g / szénát, 260 g /-ról lassankint csökkenı mértékben és végül semmi korpát; s konkolydarát 20 g /-a1 kezdve és lassankint 500 g /-ig emelt napi adagban. A kecske ezen takarmányozás daczára ez idıszakban 2 1 k / g -ot hízott, tehát naponkint g /-ot; hajlandó vagyok azonban ezen súlygyarapodást nem annyira a konkolyetetésnek, mint inkább annak tulajdonitani, hogy a kecske a kisérlet kezdetén igen le volt soványodva. Hogy a konkoly nem igen ízlett neki, onnan látszik, hogy naponkint - fıleg 14. novemberben - sokat ott hagyott belıle. A napi fejési átlag 28 4 c / m 1 ) tett; legkevesebb tejet adott (220 c / m ) 17. novemberben és legtöbbet (5 c / m ). novemberben. II. idıszak 18. novembertıl deczember 22-ig. Attól tartva, hogy a folytonos és nagymérvü konkolyetetés folytán a kecske elpusztul, a konkolydarát 18. novemberben 00 g /-ra szállitottam alá és 200 g / korpával kevertem. Szénát ismét 840 g /-ot kapott naponkint, de sohasem ette meg teljesen. Lassankint újra szaporitottam a konkolyt és apasztottam a korpát. A napi fejési átlag kitett: november 18-tól deczember 10-ig 58 c / m deczember 11-tıl 22-ig 5 Az állat súlya ezen idı alatt 0 9 k / g -al, naponkint tehát 11 g /-al gyarapodott. Bárha a kecske az utolsó 12 nap szénán kivül csak konkolyt kapott - amelyet nem evett ugyan meg teljesen, - egészségi állapotában semmi zavart nem lehetett észrevenni. Másrészrıl 1 Ezen jelek úgy irásban mint nyomtatásban közvetlen a mérték mennyiségét kifejezı szám, vagy ha az tizedestörtet is foglalna magában, a tizedes-tört utolsó számjegye után ugyanazon sorban megszakitás vagy pontok közbeiktatása nélkül latin kis betükkel irandók, illetıleg nyomtatandók.

3 a csekély súlygyarapodást nem lehet egészen figyelmen kivül hagyni; a konkoly egészségre kártékony hatására azonban nem lehet következtetni, mert a rögtönzött istálló pár fokkal hidegebb volt a kelleténél. III. idıszakban a kecske 2. deczembertıl január 7-ig szénán kivül naponkint 500 g / korpát kapott, konkoly nélkül. Ezt sem ette meg teljesen, sıt inkább gyakran sokat hagyott a jászolban. Feltünı, hogy míg a kecske a konkolyetetés mellett annak befejeztéig 5 k / g -ot hízott, ezt a 16 napi korpaetetés mellett teljességgel elvesztette, s a harmadik idıszak végén ismét csak 2 ½ k / g -ot nyomott, mint a kisérletek kezdetén. Ezen lesoványodást - tekintve az állandó étvágytalanságot - csak részben tulajdonitom az istálló hidegségének; másik részben bizonyára a konkoly okozta, melynek hatása csak késıbben vált feltünıvé. A tejelési átlag naponkint 76 c / m volt. Minthogy e kecskét késıbben konkolymoslékkal szándékoztam etetni, január 8-án az akadémiai juhakolban helyeztem el, hol réti- és muharszénával, korpával, burgonyahéjjal és répával lett etetve, mely utóbbiból azonban csak keveset evett. Január 17-én, tehát több mint három hétre a konkolyetetés befejezése után, megbetegedett, lefeküdt és nem birt felállani. Dr. Masch igazgató úr, ki késıbb a bonczolást végezni is szíves volt, kijelentette, hogy az állat tetanusban és klonikus, görcsökben szenved. Négynapi sikertelen gyógyitás után az állat levágatván, felbonczoltatott, s ez alkalommal következı jelenetek észleltettek: Az oltó a pylorussarkon 28 c / m 2 területen egy fehéres, erısen tapadó, tejfölszerü kiizzadmányt mutatott; a nyákhártya némileg vörösebb volt, mint rendesen. A vakbél szintén vörösebb volt a rendesnél. A vastagbél egy helyen egy mogyorónyi nagyságu nyákhártyagyuladást mutatott. A végbél ganéjbogyói szárazak és összeállók voltak. Az egész bélcsatorna helyenkint gyuladásban volt. A bal szívpitvar üres, a jobb világosszinü vért tartalmazoit. A szív húsa rendkivül puha volt. A máj sötétbarna, vörös, vérbı; a tüdı rendes. Az epehólyag szokatlanul nagy volt s a szétrepedésig telve sőrő, smaragdzöld és nyúlós epével. Az epehólyag nyákhártyája egész fölületén igen vörös. A lép durva tapintatu volt. A koponya elválasztása után a gerinczcsatornából körülbelül 50 c / m híg, halványsárgás kiizzadmány folyt ki. Maga a velıállomány durva, serumnélkülinek találtatott s a kis agy rendkivül bıvérü volt. Dr. Masch igazgató úr ezek alapján a kecskének a konkolyetetés következtében való megbetegedését bár nem teljesen bizonyosnak, mindazáltal valószinünek tartotta. Október 28-án a piaczon egy 9 24 k / g súlyu süldıt vettem, mely napjában háromszor kapott leforrázva. Ezen idı alatt az állat sú1ya 0 56 k / g -al kevesbedett; 11-én a süldı csak igen keveset evett, a következı reggel az ételhez hozzá sem nyúlt többé s ugyanazon, reggel meg is döglött. A rögtön megejtett bonczolási vizsgálat a gyomor nyákhártyájának körülbelül ¼-⅓ erıs gyuladását mutatta, itt-ott majdnem megüszkösödött helyekkel. A bélcsatorna is többhelyt gyuladásban volt, az elhullásnak más okát nem lehetett fölfedezni. Ezen kisérletbıl arra a következtetésre lehet jutni, hogy a konkoly a sertésnek nemcsak az egészségére nagy mértékben ártalmas, hanem hogy gyorsan ölı méreg. A következı kisérlet azonban ezen föltevést nem igazolja. November 12-én egy másik 12 k / g súlyu süldıt vásároltam, mely aznap estére 200, másnap pedig 400 g / korpát kapott, továbbá pedig

4 A süldı sohasem hagyta ott ételét. Élısúlya 4 75 k / g -al, tehát naponkint 116 g /-al növekedett. Deczember 24-1-ig naponkint 700 g / árpadarát kapott, konkoly nélkül; e mellett egészséges maradt, 70 g /-ot hízott, míg deczember 1-én a mészárosnak eladtam. Ez esetben tehát - daczára a nagymérvü konkolyetetésnek - az állat hízott, egészségi állapota legkisebb zavart sem mutatott, noha 41 nap alatt 19 7 k / g árpadarát és 6 5 k / g konkolyt evett meg. Azon kérdésre, hogy a folyton nagyobbodó konkolyadag, végül tiszta konkolyetetés nem bir-e az egészségre káros hatással? nem tudok válaszolni, s a kisérletezést a rögtön beállott nagy hideg miatt - nem állván kezem ügyében esı melegebb istálló rendelkezésemre - nem folytathattam. Egy 1 k / g súlyu lúd november -án 20 drb kevés liszttel és sok konkolydarából frisen készült tömıcsuszát kapott. Este pedig és 4-én reggel ugyanannyi tömıcsuszát súlyrész fekete lisztbı1 és 1 rész konkolydarából. Negyedikén délben. dögölve találtuk ketreczében; a bonczolás az emésztıcsatorna általános gyuladását mutatta. További kisérletül két réczét vettem, melyek a kisérlet kezdetén 2 k / g összes súlylyal birtak. Ennivalójukat megnedvesítve kapták. A vizes edény mellettök állott. A két récze megevett a vályuból: árpadarát konkolyt november 17-én 100 g / - g / ig és 22-én ig ig decz. 1-ig deczember 2-án Deczember 1-tıl kezdve nem ették meg a darát. Deczember -án az egyik récze kinyujtott nyakkal, hason fekve, dögölve találtatott. A nyelıcsı egyes helyeken chromsárga, foltos volt, itt-ott keskeny, hosszukás kérgesedéssel. A gyomorfalak egészen el voltak keményedve. A szívkamrák szabályosak voltak, de a szívpitvarok puhák és mérsékelten vérrel telve voltak. A máj peritonaeális boritéka gyuladást mutatott és rajta kiizzadmányok voltak észlelhetık. Az életben maradt récze deczember -tól 24-ig összesen 2 21 k / g árpa- és 1 1 k / g konkolydarát fogyasztott. A konkolydara azonban ennek sem volt megfelelı, mi abból is kitetszik, hogy deczember 1-tól egy nagy részét ott hagyta, nem ette meg és súlya 120 g /-al csökkent; míg deczember 25-tıl január 2-ig naponkint 160 g / tiszta árpadarát kapván, ezt teljesen megette és testsúlya ismét 40 g /-al növekedett. Ezen takarmányozási kisérletek a kérdést véglegesen nem tisztázták ugyan, annyit azonban bizton állíthatunk, hogy a konkoly nagyon gyanus takarmány és etetése igen nagy elıvigyázatot tesz szükségessé. Állatorvosi tanintézetek feladata lenne: ezen kérdést tovább tanulmányozni. Valjon nem-e a konkoly s a vele keveredve lévı viciafélék vagy a keverék magas kálitartalma is közremőködik a konkoly káros hatásának létrehozásán?

5 Nemrégiben A. Peterman 2 ) közölt egy módszert, melynek segélyével a konkolyliszt a gabonalisztben fölismerhetı, melyet e helyen csak emliteni akartam. Végezetül legyen szabad e helyen emlitést tenni egy pár kisérletrıl, melynek czélja: a konkolynak a szeszgyártásra való alkalmas voltát megmutatni. A konkoly a czefrézésnél csak 49 % extractot ád, és két kis erjesztési kisérlet 100 g / aszalt malátára 20 c / m, a konkolyra 6 9 c / m szeszt adott k / g finom konkolyliszt 9 2 k / g aszalt malátával czefrézve, az erjedés után l % szeszt adott; míg a hasonló viszonyok között az aszalt malátaczefre % szeszt adott; esik tehát 100 k / g konkolylisztre % 100 aszalt malátára szesz Tengeri hasonló módon dolgoztatván fel, 100 k / g -kint % szeszt adott. Egy másik kisérletünk a darálatlan konkolyt a Henze-féle gızölıben athm. nyomásnál szétfızni teljesen sikertelen maradt. Dr. Ulbricht R. 2 ) Berichte der deutschen chem. Gesellschaft. XIII. kötet, 529. lap.

protein zsír szénhydrat zabból 77 3 % 82 4 % 73 7 % árpából. 77 0 100 0 87 0

protein zsír szénhydrat zabból 77 3 % 82 4 % 73 7 % árpából. 77 0 100 0 87 0 A korpaetetésrıl. Ha a búza- vagy rozsszemnek keresztmetszetét a górcsı alatt vizsgáljuk, elsıben is az epicarpium (külsı gyümölcshéj) felbıre (epidermise) tünik fel, mely alatt közvetlenül laposra nyomott

Részletesebben

A tehenek szórványos és ragályos elvetélése.

A tehenek szórványos és ragályos elvetélése. A tehenek szórványos és ragályos elvetélése. A cultura elıhaladtával nemcsak az emberek, hanem az állatok között is ujabb és ujabb betegségek fészkelik be magukat, melyek egyelıre addig t. i., míg elıidézı

Részletesebben

A takarmány értékesitéséröl.

A takarmány értékesitéséröl. A takarmány értékesitéséröl. Minden gazda elıtt ismeretes, hogy az állattartásnál való haszonvételi módok közül az a legelınyösebb, mely a felhasznált takarmányt legmagasabban értékesiti, vagy az istállótrágyát

Részletesebben

Ujabb gazdasági gépek és eszközök. XII. Mayer E. Fiai legujabb szabadalm. Duplex darálógépe.

Ujabb gazdasági gépek és eszközök. XII. Mayer E. Fiai legujabb szabadalm. Duplex darálógépe. Ujabb gazdasági gépek és eszközök. XII. Mayer E. Fiai legujabb szabadalm. Duplex darálógépe. Bár tőrhetı kézi darálógépek léteznek öntésbıl vagy aczélból készült tárcsákkal vagy hengerekkel, melyek igényeinket

Részletesebben

A groji sajt készítése. (Az országos tejgazdasági felügyelıség közleményeibıl.)

A groji sajt készítése. (Az országos tejgazdasági felügyelıség közleményeibıl.) A groji sajt készítése. (Az országos tejgazdasági felügyelıség közleményeibıl.) IV. A melléktermékek elıállitása A groji sajt készitésénél a fıterméken kívül még mellékterrékek is nyeretnek: a savóvaj

Részletesebben

Ha a szántóföldet égetett mészszel trágyázzuk meg, úgy az égetett mész a talajból vizet vesz fel és átalakul mészhydrattá (vagyis oltott mészszé).

Ha a szántóföldet égetett mészszel trágyázzuk meg, úgy az égetett mész a talajból vizet vesz fel és átalakul mészhydrattá (vagyis oltott mészszé). A mésztrágya. A mész egyike azon anyagoknak, melyet trágyaszer gyanánt már a legrégibb idıben alkalmaztak, mint az már Pliniusnak munkáiban is fölemlítve van. Hogy azonban a mésznek a talajra és ezzel

Részletesebben

A. lefölözött tej értékesítése közvetlen eladás, túró- és sajtkészítés útján. (Az országos tejgazdasági felügyelıség közleményeibıl.

A. lefölözött tej értékesítése közvetlen eladás, túró- és sajtkészítés útján. (Az országos tejgazdasági felügyelıség közleményeibıl. A. lefölözött tej értékesítése közvetlen eladás, túró- és sajtkészítés útján. (Az országos tejgazdasági felügyelıség közleményeibıl.) I. Lefölözött tej név alatt a fölözetlen tejnek zsíron kívüli alkatrészeit

Részletesebben

A ROMÁNIAI NÉPSZÁMLÁLÁS ELİZETES EREDMÉNYEI

A ROMÁNIAI NÉPSZÁMLÁLÁS ELİZETES EREDMÉNYEI A ROMÁNIAI NÉPSZÁMLÁLÁS ELİZETES EREDMÉNYEI A Romániában 1977. január 5-én tartott népszámlálás elızetes eredményeit a központi népszámlálási bizottság a Revista de statistică 1977. júniusi számában közölte.

Részletesebben

ORSZÁGOS ELSİSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2010. 3. FORDULÓ http://oev.hazipatika.com

ORSZÁGOS ELSİSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2010. 3. FORDULÓ http://oev.hazipatika.com 10.3.1. Gázok ORSZÁGOS ELSİSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2010. 10.3.1.1. Melyik tudományterület foglalkozik a mérgezésekkel? a. kardiológia b. urológia c. toxikológia d. pulmonológia 10.3.1.2. Melyik a gázmérgezések

Részletesebben

A hordókról és bortartályokról.

A hordókról és bortartályokról. A hordókról és bortartályokról. A boraszatban fontos helyet foglalnak e1 a hordók és a bortartályok. A hordók szolgálnak a must erjesztésére, a fiatal borok érlelésére, kifejlesztésére, éppen úgy az érett,

Részletesebben

11.2.1. Nyílt sérülések

11.2.1. Nyílt sérülések 11.2.1. Nyílt sérülések 11.2.1.01. Mely esetben beszélünk nyílt sérülésrıl? a) ha a sérülés ruhátlan testfelületen történik b) ha a csontvég átszakítja az izomzatot c) ha a kültakaró megsérül d) ha kórházi

Részletesebben

Dohánytermelési tapasztalatok.

Dohánytermelési tapasztalatok. Dohánytermelési tapasztalatok. A m.-óvári akadémia kisérleti terén egyebek között dohányt is termesztünk. A dohánytermesztés czélja elsö sorban a hallgatóságot a dohány okszerő termesztésével megismertetni,

Részletesebben

ORSZÁGOS ELSİSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2010 http://oev.hazipatika.com

ORSZÁGOS ELSİSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2010 http://oev.hazipatika.com 10.1.1. Az elsısegélynyújtás alapjai ORSZÁGOS ELSİSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2010 10.1.1.1. Hogyan folytatódik a mondat? Az elsısegélynyújtás olyan egészségügyi beavatkozás, amelyet a. bárki a végleges szakellátás

Részletesebben

A groji sajt készitése. (Az országos tejgazdasági felügyelıség közleményeibıl.) II. A groji sajt készitése. A sajtoda berendezésével megismerkedvén,

A groji sajt készitése. (Az országos tejgazdasági felügyelıség közleményeibıl.) II. A groji sajt készitése. A sajtoda berendezésével megismerkedvén, A groji sajt készitése. (Az országos tejgazdasági felügyelıség közleményeibıl.) II. A groji sajt készitése. A sajtoda berendezésével megismerkedvén, átmehetünk most már a tulajdonképeni sajtkészitésre,

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntıbizottság (a továbbiakban: Döntıbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T -ot.

A Közbeszerzési Döntıbizottság (a továbbiakban: Döntıbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T -ot. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTİBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.:D.402/8/2012. A Közbeszerzési Döntıbizottság

Részletesebben

Az MTA Gyerekszegénység Elleni Programiroda véleménye és javaslatai

Az MTA Gyerekszegénység Elleni Programiroda véleménye és javaslatai Az MTA Gyerekszegénység Elleni Programiroda véleménye és javaslatai a Szegény-és cigánytelepek, városi szegregátumok területi elhelyezkedésének és infrastrukturális állapotának elemzése különbözı (közoktatási,

Részletesebben

mihelyt a talajban erısebb mérvben felszaporodnak, kártékonyan hatnak: sokkal helyesebben járunk el, ha eme kálisókat ıszi trágyázásra használjuk s

mihelyt a talajban erısebb mérvben felszaporodnak, kártékonyan hatnak: sokkal helyesebben járunk el, ha eme kálisókat ıszi trágyázásra használjuk s A mőtrágyák mikénti alkalmazásáról. Köztudomásu dolog, hogy e lapok szeptemberhavi füzetében a szerkesztık aláirásával egy felhivás jelent meg, mely a gazdaközönséget mőtrágyákkal teendı trágyázási kisérletekre

Részletesebben

A trágyatelepek készitésének alapelvei. F. Engel: Landw. Bauwesen. Berlin, 1885. P. Parey. 327. 1.

A trágyatelepek készitésének alapelvei. F. Engel: Landw. Bauwesen. Berlin, 1885. P. Parey. 327. 1. A trágyatelepek készitésének alapelvei. F. Engel: Landw. Bauwesen. Berlin, 1885. P. Parey. 327. 1. A legkevesebb gazda van azon helyzetben, hogy a gazdaságában készült trágyát azonnal szántóföldjeire hordassa;

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-071-018/2009. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a KiK Textil és Non-Food Korlátolt Felelısségő Társaság (Budapest) eljárás alá vont ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen

Részletesebben

KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁGI SEGÉDLET. ÚMFT-s. építési beruházásokhoz. 1.0 változat. 2009. augusztus. Szerkesztette: Kovács Bence.

KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁGI SEGÉDLET. ÚMFT-s. építési beruházásokhoz. 1.0 változat. 2009. augusztus. Szerkesztette: Kovács Bence. KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁGI SEGÉDLET ÚMFT-s építési beruházásokhoz 1.0 változat 2009. augusztus Szerkesztette: Kovács Bence Írta: Kovács Bence, Kovács Ferenc, Mezı János és Pataki Zsolt Kiadja: Független

Részletesebben

Szabályozási irányok 2. változat a szélsıséges idıjárás hatásának kezelésére a Garantált szolgáltatás keretében

Szabályozási irányok 2. változat a szélsıséges idıjárás hatásának kezelésére a Garantált szolgáltatás keretében Magyar Energia Hivatal Tervezet 091020 Szabályozási irányok 2. változat a szélsıséges idıjárás hatásának kezelésére a Garantált szolgáltatás keretében A Hivatal hozzászólás céljából 2009. szeptember 21-i

Részletesebben

KÉRDÉSEK. 26 A megyei gazdasági egylet egy felállítandó czukorgyár elımunkálatain dolgozik.

KÉRDÉSEK. 26 A megyei gazdasági egylet egy felállítandó czukorgyár elımunkálatain dolgozik. LEVÉLSZEKRÉNY. (E rovat alatt közlünk minden, a mezıgazdaság körébe vágó közérdekő kérdéseket és megadjuk reá a feleletet. Ha oly kérdések intéztetnek hozzánk, melyek nem általános érdekőek, úgy ezekre

Részletesebben

Az istállótrágya és mőtrágya egymáshozi viszonya.

Az istállótrágya és mőtrágya egymáshozi viszonya. Az istállótrágya és mőtrágya egymáshozi viszonya. (Agricultur-chemiai eszmefuttatás.) A mőtrágyákat a külföld különösen Anglia, Franczia- és Németország már több évtized óta és folyton fokozódó mértétben

Részletesebben

1. SZ. MELLÉKLET. I. A bizonylatolással szembeni általános követelmények: a) Alaki kellékek:

1. SZ. MELLÉKLET. I. A bizonylatolással szembeni általános követelmények: a) Alaki kellékek: 1. SZ. MELLÉKLET A TÁMOP 2.1.1-B Lépj egyet elıre!- Ápolási díjban részesülık képzési támogatása c. projekt keretében folyó oktatási és vizsgáztatási tevékenység költségeinek elszámolása, bizonylatolási

Részletesebben

COMPLEX JOGI ADATBÁZISOK ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEI. I. Értelmezı rendelkezések

COMPLEX JOGI ADATBÁZISOK ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEI. I. Értelmezı rendelkezések COMPLEX JOGI ADATBÁZISOK ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEI I. Értelmezı rendelkezések Szolgáltató: a CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft. (1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 21 35.). Elıfizetı:

Részletesebben

A tüzelés módjának befolyása abban áll, hogy minél több tüzelıanyagot égetünk el egy és ugyanazon rostélyon ugyanazon idı alatt, annál tökéletlenebb

A tüzelés módjának befolyása abban áll, hogy minél több tüzelıanyagot égetünk el egy és ugyanazon rostélyon ugyanazon idı alatt, annál tökéletlenebb A tüzelıanyag megválasztásáról gazdasági locomobilok számára. Gazdáink sokszor emlegetett jelenlegi kedvezıtlen helyzetének tudvalevıleg a föoka abban rejlik, hogy a mienknél kedvezıbb viszonyok között

Részletesebben

Betegtájékoztató mőtétek és beavatkozások során végzett altatásról és érzéstelenítésrıl. Tisztelt Betegünk!

Betegtájékoztató mőtétek és beavatkozások során végzett altatásról és érzéstelenítésrıl. Tisztelt Betegünk! Betegtájékoztató mőtétek és beavatkozások során végzett altatásról és érzéstelenítésrıl Tisztelt Betegünk! Az Ön gyógyulása érdekében mőtéti vagy egyéb eszközös beavatkozásra van szükség. A tervezett beavatkozás

Részletesebben

Apró közlemények. Álattenyésztés.

Apró közlemények. Álattenyésztés. Apró közlemények. Álattenyésztés. Az állatok itatásáról. Az állatok némelyike nem igen válogatós ital dolgában és olyan vizet is ártalom nélkül megiszik, melyet alig tartanánk megengedhetınek. Így látjuk

Részletesebben

Uj szerkezetű fűrészlap.

Uj szerkezetű fűrészlap. 932 Uj szerkezetű fűrészlap. Közli : Székely György urad. erdömester.*) Hosszabb ideje annak, hogy az erdöüzerh minden oly kérdésével behatóan foglalkozom, melyek kiválóan erdei nyers terményeink felhasználásával

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntıbizottság (a továbbiakban: Döntıbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot.

A Közbeszerzési Döntıbizottság (a továbbiakban: Döntıbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTİBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.477/16/2012. A Közbeszerzési

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet

157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet 1. oldal 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet a távhıszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról A Kormány a távhıszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tszt.)

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Földhivatal. 2008. évi szöveges beszámolója

Bács-Kiskun Megyei Földhivatal. 2008. évi szöveges beszámolója 6000 Kecskemét, Nagykırösi u. 32 Tel: 76/481-045, Fax: 76/481-450 Szám: 28.088/20/2009 Bács-Kiskun Megyei Földhivatal 2008. évi szöveges beszámolója 1. FELADATKÖR, SZAKMAI TEVÉKENYSÉG Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

T/2691. számú. törvényjavaslat

T/2691. számú. törvényjavaslat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/2691. számú törvényjavaslat az egyrészrıl az Európai Közösségek és tagállamai, másrészrıl a Kirgiz Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló Partnerségi és Együttmőködési

Részletesebben

KISTELEPÜLÉSEK TÉRBEN ÉS IDİBEN 1

KISTELEPÜLÉSEK TÉRBEN ÉS IDİBEN 1 KISTELEPÜLÉSEK TÉRBEN ÉS IDİBEN 1 Fleischer Tamás 1. BEVEZETÉS A hetvenes évek derekán az addigi "tanyakérdést" követıen átterelıdött a figyelem a kistelepülésekre: mondhatnánk - már ami a közleményeket

Részletesebben

A FUSARIUM ÉS A MIKOTOXINOK (Mit kell tudnia a gabonatermelınek és feldolgozónak?)

A FUSARIUM ÉS A MIKOTOXINOK (Mit kell tudnia a gabonatermelınek és feldolgozónak?) A FUSARIUM ÉS A MIKOTOXINOK (Mit kell tudnia a gabonatermelınek és feldolgozónak?) Lásztity Radomír Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Alkalmazott Biotechnológiai és Élelmiszertudományi Tanszék

Részletesebben

MEZİGAZDASÁGI SZEMLE. HAVI FOLYÓIRAT. Magyar-Óvár, 1890 szeptember hó. Kilenczedik füzet.

MEZİGAZDASÁGI SZEMLE. HAVI FOLYÓIRAT. Magyar-Óvár, 1890 szeptember hó. Kilenczedik füzet. VIII. évfolyam. MEZİGAZDASÁGI SZEMLE. HAVI FOLYÓIRAT. Magyar-Óvár, 1890 szeptember hó. Kilenczedik füzet. A gazdasági pénztári számadás berendezésérıl. Minden mezıgazdasági vállalat üzlet természetével

Részletesebben

A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása

A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása A Heves megyei egyéni vállalkozók 2011. évi tevékenységének alakulása Az elmúlt évek válsághatásai a társas vállalkozásokhoz képest súlyosabban érintették az egyéni vállalkozásokat, mivel azok az egyre

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S Ügyiratszám: Vj-136/2007/ 034. V E R S E N Y T A N Á C S A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Magyar Telekom Nyrt. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP Útszóró só

BIZTONSÁGI ADATLAP Útszóró só -1-1. Anyag azonosító adatok 1.1. Kémiai neve Nátriumklorid Egyéb név: Márkanév: BUJTOSI keverék 1.2 Anyagfelhasználására vonatkozó információk: Felhasználási területe: Utak, közlekedési útvonalak, szabadtéri

Részletesebben

5./ Az Önkormányzat 2011. évi átmenti gazdálkodásáról szóló rendelet elfogadása

5./ Az Önkormányzat 2011. évi átmenti gazdálkodásáról szóló rendelet elfogadása 1 JEGYZİKÖNYV Készült: 2011. december 14-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl. Jelen vannak: Kiss Miklós polgármester Bársony János alpolgármester Kránicz

Részletesebben

HATÁROZAT-TERVEZET. Mór Város Önkormányzatának /2009.(IV.29.) Kt. határozata szociális szolgálattervezési koncepciójának felülvizsgálatáról

HATÁROZAT-TERVEZET. Mór Város Önkormányzatának /2009.(IV.29.) Kt. határozata szociális szolgálattervezési koncepciójának felülvizsgálatáról ELİTERJESZTÉS Mór Város Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési Koncepció felülvizsgálata tárgyában (Szociális és Egészségügyi Bizottság egyhangú támogatásával) A társadalomba való be- és visszailleszkedés

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. augusztus 27-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. augusztus 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Közfoglalkoztatási terv elsı félévi végrehajtásáról Elıkészítette: Váczi Julianna osztályvezetı Gazdálkodási Osztály Samu Jánosné ügyintézı Jákli Jánosné munkavezetı Véleményezı Pénzügyi

Részletesebben

Általános rendelkezések 1. 2

Általános rendelkezések 1. 2 Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése 3/1996. (II.15.) Kgy. sz. rendelete a közmőves ivóvízellátásról és a közmőves szennyvízelvezetésrıl a módosításokkal egységes szerkezetben Szekszárd Megyei Jogú Város

Részletesebben

Foglalkozási betegségek és balesetek 1

Foglalkozási betegségek és balesetek 1 Bánóné Fleischmann Marianna Foglalkozási betegségek és balesetek 1 Foglalkozási betegségek alatt a dolgozó szervezetét hivatásos tevékenykedése közben ért ártalmak által kifejlıdı betegségeket értjük,

Részletesebben

tájékoztatót kitöltés elıtt szíveskedjék figyelmesen elolvasni!

tájékoztatót kitöltés elıtt szíveskedjék figyelmesen elolvasni! NYUGDÍJFOLYÓSÍTÓ IGAZGATÓSÁG Budapest XIII., Váci út 73. Postacím: Budapest 1820 e-mail: nyufig@onyf.hu Telefon: 06-80-204-884, 06-1-270-8999 Fax: 237-3662 Az igénybejelentı laphoz kapcsolódó tájékoztatót

Részletesebben

COUNTRY GRILL CG Szabadtéri grillezı készülék

COUNTRY GRILL CG Szabadtéri grillezı készülék Használati útmutató COUNTRY GRILL CG Szabadtéri grillezı készülék TISZTELT VÁRÁSRLÓNK! Az SVT-WAMSLER Háztartástechnikai Rt. megköszöni Önnek, hogy termékét vásárolta. Az Ön által választott grillezı készülék

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. Készítette: Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. Készítette: Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Készítette: Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETİ... 1 2. A 2007. I. FÉLÉVI MONITORING VIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI... 1 3. A MONITORING

Részletesebben

ERGO Életbiztosító Zrt. Unit Linked termékeinek Általános Személybiztosítási Szabályzata

ERGO Életbiztosító Zrt. Unit Linked termékeinek Általános Személybiztosítási Szabályzata ERGO Életbiztosító Zrt. Unit Linked termékeinek Általános Személybiztosítási Szabályzata 1. Általános rendelkezések 1.1. Jelen szabályzat azokat a feltételeket tartalmazza, amelyek - ellenkezı szerzıdéses

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30,

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a lápok védelmének egyes jogi és ökológiai kérdéseirıl

A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a lápok védelmének egyes jogi és ökológiai kérdéseirıl JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a lápok védelmének egyes

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. 2009-011-6 RENDKÍVÜLI HAJÓZÁSI ESEMÉNY Szentendrei Duna 22,3 fkm. 2009. február 19. termes személyhajó Mathias Rex 01684

ZÁRÓJELENTÉS. 2009-011-6 RENDKÍVÜLI HAJÓZÁSI ESEMÉNY Szentendrei Duna 22,3 fkm. 2009. február 19. termes személyhajó Mathias Rex 01684 ZÁRÓJELENTÉS 2009-011-6 RENDKÍVÜLI HAJÓZÁSI ESEMÉNY Szentendrei Duna 22,3 fkm. 2009. február 19. termes személyhajó Mathias Rex 01684 A szakmai vizsgálat célja a víziközlekedési baleset és a rendkívüli

Részletesebben

Jegyzıkönyv. a jelenléti ív szerint, Fekete Gyula polgármester és Frikker Györgyné képviselı, valamint Kovalik Miklós képviselı késıbb érkezik.

Jegyzıkönyv. a jelenléti ív szerint, Fekete Gyula polgármester és Frikker Györgyné képviselı, valamint Kovalik Miklós képviselı késıbb érkezik. Jegyzıkönyv Készült: Jelen vannak: Olaszliszka Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. június 25-én 16.00 órakor a körjegyzıség székhelyén megtartott nyílt ülésérıl. a jelenléti ív szerint, Fekete

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntıbizottság (a továbbiakban: Döntıbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot.

A Közbeszerzési Döntıbizottság (a továbbiakban: Döntıbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTİBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt. sz.: D.107/12/2012. A Közbeszerzési

Részletesebben

A VERKLIS. J. THIBOUVILLE - LAMY gyártmányú Organina 24 sípos kintorna (sípláda) felújítása

A VERKLIS. J. THIBOUVILLE - LAMY gyártmányú Organina 24 sípos kintorna (sípláda) felújítása A VERKLIS J. THIBOUVILLE - LAMY gyártmányú Organina 24 sípos kintorna (sípláda) felújítása 1 A Thibouville és Lamy hangszerkészítı vállalkozás 1790-ben alakult a franciaországi Mirecourt-ban. Szinte mindenféle

Részletesebben

Selmeczi akadémisták 1856-ban

Selmeczi akadémisták 1856-ban EGYENRUHÁINK Selmeczi akadémisták 1856-ban Selmecen a legrégebbi tanulók azok az expactansok és praktikánsok voltak, akik egy bányatiszt mellé osztva tanultak. Ezek a korabeli diákokkal egyezı ruházatot

Részletesebben

Ü É Í Í ű ű ű ű ű ű É Í Á Á Á Á É Á Á Á Á Á Á É Á Á Í Á Á Á ű É É Á Á Á Á Á Á É Á Á Á Á Í ű ű ű Í ű ű ű Í ű Í ű ű ű Í ű Í ű ű ű ű ű É Í ű ű Í ű Á ű ű ű ű ű ű ű É Í Á Á Í Í ű É ű ű ű ű ű Í Í ű É ű ű Í Í

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

Vállalkozási Szerzıdés

Vállalkozási Szerzıdés Vállalkozási Szerzıdés mely létrejött egyrészrıl Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet (7621 Pécs, Bercsényi u. 3., Adószám:.., Bankszámlaszám:... Képviseli: ), mint megrendelı a továbbiakban:

Részletesebben

Nyúlcipıbolt Börzsöny Trail

Nyúlcipıbolt Börzsöny Trail Nyúlcipıbolt Börzsöny Trail Futónaptár.hu A verseny idıpontja: 2016. június 12. vasárnap A verseny rajt és cél helyszíne: Diósjenı Általános Iskola RAJTIDİPONTOK: Nyúlcipıbolt Börzsöny Trail S: 11:00 Nyúlcipıbolt

Részletesebben

DR. HUBAI JÓZSEF * Magyarország természeti erıforrásainak gazdálkodása dása az Európai Unióban, 2004/2005

DR. HUBAI JÓZSEF * Magyarország természeti erıforrásainak gazdálkodása dása az Európai Unióban, 2004/2005 Elızmények DR. HUBAI JÓZSEF * Magyarország természeti erıforrásainak gazdálkodása dása az Európai Unióban, 2004/2005 Natural resources management in Hungary, a member state of the EU, in 2004/2005 Hungary

Részletesebben

Javitások a cséplögépeken.

Javitások a cséplögépeken. Javitások a cséplögépeken. 1. A Schuppisser-féle constanzi cséplıgép. (Thallmayer Viktor, m.-óvári gazdasági akadémiai tanár, jelentése a földmívelésí ministeriumhoz.) A mult évben a constanzi gépgyár

Részletesebben

s z o l g á l t a t á s i i r o d a

s z o l g á l t a t á s i i r o d a s z o l g á l t a t á s i i r o d a Ügyszám: Vj-162/2006/006. A Gazdasági Versenyhivatal a Dr. Kézdi Ügyvédi Iroda (ügyintézı: dr. K. A.) által képviselt Fıvárosi Közterületi Parkolási Társulás eljárás

Részletesebben

Havi folyóirat. Vi. évfolyam. Magyar-Óvár, 1888. évi deczember hó. XII. füzet. A tengeri. 1

Havi folyóirat. Vi. évfolyam. Magyar-Óvár, 1888. évi deczember hó. XII. füzet. A tengeri. 1 Mezıgazdasági Szemle. Havi folyóirat. Vi. évfolyam. Magyar-Óvár, 1888. évi deczember hó. XII. füzet. A tengeri. 1 A tengeri, kukoricza, málé vagy törökbúza (Zea Mays L.) bizvást hazánk egyik legnagyobb

Részletesebben

Belföldi szervezett utazáson résztvevık baleset- és poggyászbiztosítása

Belföldi szervezett utazáson résztvevık baleset- és poggyászbiztosítása Belföldi szervezett utazáson résztvevık baleset- és poggyászbiztosítása A biztosítást megkötheti az a - Magyarországon bejegyzett utazásszervezı által, Magyarország területén belül - szervezett utazáson

Részletesebben

Í ű ű ű ű ű ű ű ű Í ű Í É Ó Á Á Á Á É Á Á Á Á É Á ű Á É Á Á É Í ű É É Á Á Á ű Á Á É ű Á Á Á Í Á É Í ű Í ű Í ű Í ű ű ű Í ű ű ű ű ű ű Í Í É Í ű ű Í ű ű ű Á ű Í ű Á Á Í ű É ű ű ű ű ű ű Í ű Í ű ű ű ű ű ű ű

Részletesebben

Í ű ű ű ű Í ű ű ű ű ű ű É Í Á Á É Á Á Á Á Á Á Á Ó Á Í Í ű Í Á ű Á Á Á Á Á Á Á É É Á Á Í Í Í ű ű Í Í ű Í ű ű ű Í ű Í Í ű ű ű ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű Á Á ű ű Í Í Í Í Í Í ű ű ű ű ű Í ű ű Í ű Í ű ű ű Í Í ű ű

Részletesebben

AZ ÉGHAJLATI ELEMEK IDİBELI ÉS TÉRBELI VÁLTOZÁSAI MAGYARORSZÁGON PÁROLGÁS, LÉGNEDVESSÉG, KÖD, FELHİZET

AZ ÉGHAJLATI ELEMEK IDİBELI ÉS TÉRBELI VÁLTOZÁSAI MAGYARORSZÁGON PÁROLGÁS, LÉGNEDVESSÉG, KÖD, FELHİZET AZ ÉGHAJLATI ELEMEK IDİBELI ÉS TÉRBELI VÁLTOZÁSAI MAGYARORSZÁGON PÁROLGÁS, LÉGNEDVESSÉG, KÖD, FELHİZET PÁROLGÁS A párolgás halmazállapot-változás, amelyhez az energiát a felszín által elnyelt napsugárzási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2012. február 28-i soros ülésére. Az önkormányzat 2012. évi költségvetésének elfogadása

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2012. február 28-i soros ülésére. Az önkormányzat 2012. évi költségvetésének elfogadása Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı u. 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 41-.../2012. ELŐTERJESZTÉS Készült:

Részletesebben

É Í ű ű ű ű ű ű ű ű Ü ű É Í Á Á Á É Á Á Á Á Á Á Á É Á É Ó Ó ÁÁ Á ű É Á Á Á É Á É Í Á Á Á Á Ó ű ű Í Í ű ű Í ű ű ű Í ű ű ű ű Í ű ű Í ű ű Í ű ű ű ű Í Í ű Á Á É Á É Í ű ű É Ü ű Í É É ű ű ű ű ű ű Ő ű ű ű ű

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-49/2007/064. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Citibank Zrt. Budapest a Shell Hungary Zrt. Budapest a Magyar Légiközlekedési Zrt. Budapest a Magyar Telekom Nyrt.

Részletesebben

Szám: 27879/ /2008. RP. Tárgy: alapvetı jogot sértı rendıri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T

Szám: 27879/ /2008. RP. Tárgy: alapvetı jogot sértı rendıri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T ORSZÁGOS RENDİRFİKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 BM: 33-104, 33-140 BM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 27879/

Részletesebben

MIT FIZET A RÉVÉSZ? Bizalmas! Készítette: Dr. Nagy Miklós, ügyvezetı igazgató. 2008. május. Budapesti Vállalkozásfejlesztési Központ

MIT FIZET A RÉVÉSZ? Bizalmas! Készítette: Dr. Nagy Miklós, ügyvezetı igazgató. 2008. május. Budapesti Vállalkozásfejlesztési Központ Budapesti Vállalkozásfejlesztési Központ MIT FIZET A RÉVÉSZ? Bizalmas! Készítette: Dr. Nagy Miklós, ügyvezetı igazgató 2008. május 1072 Budapest VII., Rákóczi út 18. Levélcím: 1364 Budapest 4. Pf. 226.

Részletesebben

Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat

Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Az iskola Az osztály A tanuló A tanuló neme: Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat

Részletesebben

1 KÉTHELY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2005. (VII.01.) RENDELETE. a közterület-használatról

1 KÉTHELY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2005. (VII.01.) RENDELETE. a közterület-használatról 1 KÉTHELY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2005. (VII.01.) RENDELETE a közterület-használatról Kéthely Község Önkormányzatának Képviselıtestülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított

Részletesebben

6. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 497.

6. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 497. 6. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 497. ISSN 1215 4261 TARTALOMJEGYZÉK SZÁM TÁRGY OLDALSZÁM A MEGYEI KÖZGYŐLÉS RENDELETE 13/2007. (V. 31.) HBMÖK A vagyongazdálkodásról valamint a beruházások rendjérıl szóló 13/2004.

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Barcs Város Önkormányzata Polgármesterétıl 7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 46. Postafiók: 62, Telefon: 82/462-459.

ELİTERJESZTÉS. Barcs Város Önkormányzata Polgármesterétıl 7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 46. Postafiók: 62, Telefon: 82/462-459. Barcs Város Önkormányzata Polgármesterétıl 7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 46. Postafiók: 62, Telefon: 82/462-459 napirendi pont ELİTERJESZTÉS Barcs Város Önkormányzata /2009. (.) számú rendelete a vásárokról

Részletesebben

Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének. 36/2003.(XII.31.) számú. r e n d e l e t e

Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének. 36/2003.(XII.31.) számú. r e n d e l e t e Kadarkút Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 36/2003.(XII.31.) számú r e n d e l e t e a szociális rászorultságtól függı pénzbeli és természetben nyújtott ellátásokról, valamint a személyes

Részletesebben

Szabó Júlia-Vízy Zsolt: A szaktanácsadói munka tapasztalatai a képesség- készségfejlesztés területén (Földünk és környezetünk mőveltségterület)

Szabó Júlia-Vízy Zsolt: A szaktanácsadói munka tapasztalatai a képesség- készségfejlesztés területén (Földünk és környezetünk mőveltségterület) Szabó Júlia-Vízy Zsolt: A szaktanácsadói munka tapasztalatai a képesség- készségfejlesztés területén (Földünk és környezetünk mőveltségterület) 1. Bevezetés (2. rész) A Budapesti Nevelı c. folyóirat 2007.

Részletesebben

SZAKMAI MEGJEGYZÉSEK

SZAKMAI MEGJEGYZÉSEK SZAKMAI MEGJEGYZÉSEK A DUNA STRATÉGIA HAZAI MEGBESZÉLÉSE ELÉ 1 Fleischer Tamás BEVEZETÉS A Bizottság 2009. október 22-én 14 érintett országot keresett meg a Duna Stratégia megindítására vonatkozó levelével.

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T.

H A T Á R O Z A T O T. Ügyintézı: Kecskeméti Ottó vezetı fıtanácsos Telefon: 459-7741 Telefax: 459-7739 E-mail: kecskemetio@eh.gov.hu Határozat Száma: 50/2007. Tárgy: Az ELMŐ DSO Elosztóhálózati Szolgáltató Korlátolt Felelısségő

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-162/2008/043. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a JYSK Kereskedelmi Kft. Budapest és a JYSK Holding A/S Dánia ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása,

Részletesebben

ATLASZ ÉDES OTTHON LAKÁSBIZTOSÍTÁS

ATLASZ ÉDES OTTHON LAKÁSBIZTOSÍTÁS ATLASZ ÉDES OTTHON LAKÁSBIZTOSÍTÁS (MJK: AEOLB 001-2010) MJK: AEOLB 001-2010 Érvényes: 2010. június 1-tıl 1/37 ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK 1.) A jelen feltételek alapján a QBE Insurance (Europe) Limited

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A L A P S Z A B Á L Y (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) amely a hegyközségekrıl szóló 1994. évi CII. törvény alapján készült az alábbiak szerint I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1) A hegyközségi

Részletesebben

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 6. szám, 2006. június

TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VII. évfolyam 6. szám, 2006. június Tisztelt Olvasó! A Táplálkozás és Tudomány címő hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási

Részletesebben

A KENYÉRKÉSZÍTÉS FOLYAMATAI I. Dr. Gasztonyi Kálmán

A KENYÉRKÉSZÍTÉS FOLYAMATAI I. Dr. Gasztonyi Kálmán Gasztonyi Kálmán dr.: A kenyérkészítés folyamatai I. SÜTİIPAROSOK, PÉKEK: 49. évf. 2002. 3. sz. 8-14.o. A KENYÉRKÉSZÍTÉS FOLYAMATAI I. Dr. Gasztonyi Kálmán Ebben a négyrészes tanulmány-sorozatban a legfontosabb

Részletesebben

A P É C S I Í T É LİTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA

A P É C S I Í T É LİTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA A P É C S I Í T É LİTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA A Pécsi Ítélıtábla Polgári Kollégiumának 3/2006.(06.02.) számú kollégiumi véleménye az egyszerősített felszámolás vitás kérdéseirıl I. A felszámoló az egyszerősített

Részletesebben

A KULLANCS TERJESZTETTE AGYVELÕ- AGYHÁRTYAGYULLADÁS

A KULLANCS TERJESZTETTE AGYVELÕ- AGYHÁRTYAGYULLADÁS A KULLANCS TERJESZTETTE AGYVELÕ- AGYHÁRTYAGYULLADÁS (kullancsenkefalitisz) A kórokozó és a fertõzés útja Akullancsok számos, emberre veszélyes vírust terjesztenek, ezek vagy agyvelõgyulladást, vagy úgynevezett

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-153/2007/33. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Digitania Kommunikációs Zrt. (Budapest) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárásban

Részletesebben

1. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról. 2. Tájékoztató a polgármester átruházott hatáskörben hozott intézkedéseirıl.

1. Beszámoló a lejárt határozatokról és a két ülés közötti munkáról. 2. Tájékoztató a polgármester átruházott hatáskörben hozott intézkedéseirıl. Sárhida község Önkormányzati Képviselı-testülete 8944 Sárhida, Béke u. 26. Sárhida, 2012. május 21-i nyílt testületi ülés jegyzőkönyv. JEGYZİKÖNYV Készült: Sárhida község Önkormányzati Képviselı-testületének

Részletesebben

ZENEISKOLA, ALAPFOKÚ M

ZENEISKOLA, ALAPFOKÚ M PÁLYÁZAT AZ ÁDÁM JENİ ZENEISKOLA, ALAPFOKÚ MŐVÉSZETI ISKOLA INTÉZMÉNYVEZETİI MUNKAKÖRÉRE KÉSZÍTETTE: REGİSNÉ NYIRİ ILDIKÓ SZIGETSZENTMIKLÓS 2013. MÁJUS 24. 1 VEZETİI PROGRAM SZAKMAI HELYZETELEMZÉS Tíz

Részletesebben

összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. Az ülés helye: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal díszterme I. N y i l v á n o s ü l é s

összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. Az ülés helye: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal díszterme I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

A VISZONOSSÁG ALAKZATAI. TRANSZKULTURÁLIS JELENTÉSÉLMÉNYEK

A VISZONOSSÁG ALAKZATAI. TRANSZKULTURÁLIS JELENTÉSÉLMÉNYEK A VISZONOSSÁG ALAKZATAI. TRANSZKULTURÁLIS JELENTÉSÉLMÉNYEK FARAGÓ KORNÉLIA Az, hogy milyen jellegő látványnarráció bontakozik ki, hogy mely látási, hallási analógiák lépnek mőködésbe, egyáltalán, hogy

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-190 /2007/21. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a Jakab András (Budapest) eljárás alá vont egyéni vállalkozó ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása

Részletesebben

Statisztikai módszerek

Statisztikai módszerek Statisztikai módszerek A hibaelemzı módszereknél azt néztük, vannak-e kiugró, kritikus hibák, amelyek a szabályozás kivételei. Ezekkel foglalkozni kell; minıségavító szabályozásra van szükség. A statisztikai

Részletesebben