APRÓ KÖZLEMÉNYEK. ÁLLATTENYÉSZTÉS.

Átírás

1 APRÓ KÖZLEMÉNYEK. ÁLLATTENYÉSZTÉS. A nyári istállózás és a takarmánytermelés. Mintegy 25 év elıtt a müveltebb nemzetek gazdasági irodalmát végig járta a marhaállomány száraztakarmánynyal való nyári etetésének kérdése. Azóta napirendre tértek e kérdés fölött, habár mily hévvel állitották is annak barátjai, hogy nyári istállózás csakis így lehetséges, mert az állatok meg vannak védve a tavaszi és ıszi átmenetek káros hatásától. De éppen a nyári istállózásnak mindszélesebb körben való terjedése volt e nézet megölı betője, mert a nyári istállózás terjedésével kisérlették meg az oly különben dús hozama és értékes takarmányok termelısét és értékesitését, melyekbıl bármi okból vagy éppen nem, vagy csak rosz száraztakarmányt lehet késziteni, s így nem akarván a le nem gyızhetı calamitásoknak feláldozni a nyári istállózás nagy elınyeit, a nyári istállózást friss takarmánynyal vitték keresztül oly sikerrel, hogy ma már e fölött vitatkozni is fölösleges. A nyári istállózás fıelvei a czélszerüség és jövedelmezıség tekintetében a következıkben foglalhatók össze: 1. A nyári istállózásnál a zöldtakarmány etetését kezdjük el minél korábban és végezzük minél késıbben. Ugyanezért gondoskodnunk kell különféle takarmányok vetésérıl, nehogy a zöldtakarmány etetésében bármiféle szünet álljon be, mert ez mindig a termelés nagy visszaesésével jár. Az elsı takarmány az ıszi rozs, melyet az öszi bükköny vagy borsó és rozs keveréke követ. Azután jönnek a pillangósok elsı kaszálása, nevezetesen bíborhere, mely augusztusban vetve, tavaszszal már jó kaszálást ád; ezt követi a luczerna, baltaczím, esetleg vörös here elsı kaszálása. A pillangósokat igen ajánlatos főfélékkel keverni, mert ezek a termés biztosságát emelik s az állatoknak az ilyen keverék kitünıen ízlik. Szabály legyen, hogy mihelyt valamely vetemény kezd megfásodni, kaszáljuk le, csináljunk szénát belıle, és inkább kissé korábban kezdjük a következı zöldtakarmány kaszálását és etetését. A hereféléket követi a zabos bükköny, ezt a herefélék második kaszálása, mely után már a korai csalamádé jön, melyet kis félbeszakitással a luczerna harmadik kaszálása után a késıbb vetett csalamádé követ egész ıszön át. 2. Az átmenetet a téli takarmányról a zöldtakarmányozásra és viszont mindig csak lassan, fokozatosan eszközöljük, mert a hirtelen átmenet nemcsak a táplálkozás minıségét, de a termelést is hátrányosan befolyásolja. 3. A zöldtakarmányt legjobb egyszerre, reggel behordani, azután egy árnyas helyen szétteregetve tartani, nehogy fölmelegedjék, mikor is minısége szenved és az állatok egészségére is veszedelmes lehet. Legkevésbé melegszik föl, ha egy a földtıl ½ m-nyi magasan elhelyezett léczrácsozatra helyezzük s az esı elıl tetıvel megvédjük. 4. A takarmányozás ideje mindig pontosan betartassék, mert arra az éhes állatok már várnak, s ha a rendes megszokott idıben nem kapnak enni, nyugtalankodnak, ami különösen a tejtermelésre hátrányos hatással van. Legjobb a háromszori etetés. Reggel, délben és este. 5. Az etetés után nem szabad azonnal itatni az állatokat, csak körülbelül akkor, mikor már kérıdzeni kezdenek. Az ivóvíz sohase legyen egészen friss, hanem pár óráig állott. Különben a zöldtakarmány etetésekor az állatoknak úgy sem kell sok víz. 6. Az etetés és a rendes napi tisztogatás stb. befejezte után az istállóban teljes nyugalom legyen, hogy az állatok emésztésüket nyugodtan és tökéletesen végezhessék. Minél inkább csökkentek a gazdasági termények árai, annál inkább kell iparkodnunk azok lehetı jó értékesitésére és annál jobban kell ügyelnünk állataink egészségére, azért minden

2 nyári istállózásnál a fıgondunkat arra is fordítsuk, hogy lehetı természetes takarmányt adjunk állatjainknak, miért is a mesterséges abraktakarmányokat csakis a szükségnek megfelelıleg adagoljuk. Emellett még az állatokat a legnagyobb gonddal ápoljuk, hogy a testi épség hanyatlása miatt esetleges csökkenés a termelésben ne állhasson elı. Az eddigiekben azon szorosan szem elıtt tartandó szabályokat tárgyaltuk, melyek a nyári istállózás sikeres keresztülviteléhez szükségesek, hátra van még annak a kérdése: miként lehetséges a jó és elegendı takarmány biztositása kora tavasztól késı ıszig? E tekintetben az elsı és fıszabály az, hogy sohase bízzuk magunkat egyféle takarmányra, mert annak nemsikerülte esetén nem tudunk hová lenni. A nyári istállózásra alkalmas jó takarmánytól megkövetelendı, hogy azt az állatok szeressék, hogy tápdús legyen és termelési czélunknak teljesen megfeleljen; továbbá, hogy az illetı talaj klimatikus viszonyaihoz illı, nagy és biztos terméső legyen; hogy minél több protein-anyagot halmozzon fel magában, mert annál becsesebb takarmányt képez és annál kevésbé veszi igénybe a talaj erejét; végül, hogy termelése semmi különös nehézséggel összekötve ne legyen és gyorsan adjon hasznavehetı takarmányt. Sajnos, hogy mindezen jó tulajdonságok kevés takarmánynövénynél vannak egyesítve, még legjobban a hereféléknél és egyéb pillangós virágu növényeknél. De amely gazda nem rendelkezik ezen eléggé igényes növények termeléséhez szükséges talajjal, annak dolga a növények kiválasztásánál sokkal nehezebb. Ily helyeken még legajánlatosabb a különféle keveréktakarmányok vetése, melyek több biztosságot nyujtanak a mindenféle, gyakran igen túlságosan feldicsért új takarmányféléknél. És mielıtt valamely kevésbé ismert takarmány termeléséhez fognánk, sohase mulaszszuk el elızetes termelési kisérletek által azok valódi értékét kipuhatolni s viszonyainkra nézve megállapitani. Mindenesetre nálunk is igen megérdemelné a nyári istállózás kisegitésére a tarlóvetenyényekkel tenni kisérletet. Például ilyen tarlóveteménynek ajánlják a repczét, fehér mustárt, bíborherét, tavaszi árpát, öszi bükkönynyel, melyek még a vetés ıszén adnak egy középszerü kaszálást, ami a mívelést mindenesetre kifizeti és a nyári istállózás ıszi idényére kitünı kisegitıtakarmány lehet. Lehet a tarlóba még kerek- vagy tarlórépát, pohánkát, szent Iván-rozsot is vetni. Mindezen tarlóveteményeknél fıszabálynak tartandó, hogy a tarlót mindenkor lehetı hamar szántsuk föl és a vetendı növény magvát mihamarább vessük el, mert annál kevesebb rizikóval jár ezen növények vetése és ami fı, annál hamarább fejlıdnek ezek annyira, hogy használhatók legyenek. Többször hallhatjuk egy vagy más gazdaságról, hogy azok egy évben két, sıt három termést is szednek egy területrıl; ez csak a tarlóvetemények alkalmazása mellett lehetséges, mert ezek leghamarább válnak használhatókká, de sohasem szabad emellett elfelejteni azon körülményt sem, hogy éppen ezen növények alkalmazása csökkenti legjobban talajunk nitrogénkészletét, miért is a gyakrabbi trágyázás, emellett pedig a trágyának lehetı jó conserválása az ilyen termelés sikerének fıfeltételét képezi. Aki a nyári istállózást alkalmazza gazdaságában, az úgy a takarmány jobb értékesitését, valamint termelésének határozott irányát biztosabban képes ellenırizni és magasabb fokra emelni, de egyszersmind azon kötelességet is magára veszi, hogy trágyájának jobb kezelését, talajának dúsabb trágyázását esetleg mesterséges trágyákkal is a termelésnek megfelelıleg fokozottabb mérvben eszközlendi. A friss széna a lovaknak veszélyes takarmány. Daczára, hogy a friss szénától, mint a lovaknak veszélyes takarmánytól, mindenki fél, mégis egy franczia bizottság azt kevésbé veszedelmesnek declarálta. A különbözı nézetek mindenesetre összefüggésben állanak a

3 széna nyerésének módjaival, mert széna és széna között nagy különbség lehet. Vajjon a friss széna veszedelmességét különös bacillusok vagy az amidok és hasonló bomlási termékek okozzák-e, az eddig kiderítve nincsen. A legtöbb esetben a friss széna azért veszedelmes, mert nehezen emészthetı, mert az állat csak rosszul képes megrágni. Ismeretes, hogy a fonnyadt zöldtakarmány, vagy a félig száraz széna már igen sokszor nagy kárt okozott. A friss széna különös rosz tulajdonságunak mutatkozott a következı esetnél: A mult év julius 24-ének éjjelén Lorck circusának lovainál hirtelen sajátságos betegségi tünetek mutatkoztak, mely a szemeknek teljes megvörösödésében, erıs lázban és rendetlen érverésben nyertek kifejezést. Az állatorvosi vélemény a jelek alapján szívmérgezést constatált. A készakaratos mérgezés ki volt zárva, az ivóvíz- és talajelemzés semmi rendetlenséget nem mutatott, a vérben bacteriumokat nem találtak, a zab tiszta volt és a bonczolás nem nyujtott semmiféle adatot arra nézve, hogy valamely anorganikus vagy organikus ismeretes méreg jelenlétét föltételezni lehetett volna. A betegségek oka egyedül a friss széna lehetett, melyben az amidvegyek bomlásnak indulhattak, ugyanezért ezen takarmánynyal Zürichben etetési kisérleteket tettek. Az eredmény minden kétséget kizárt, mert a 30 megbetegedett ló közül 9 megdöglött a friss széna élvezetétıl. A lovak takarmányának megnedvesitése. A lótartásnak semmi sincs oly kárára, mint azon széles körben elterjedt szokás, hogy takarmányukat megnedvesítik. Sokan azt tartják, hogy a talkarmány megnedvesitése azért jó, mert az ily takarmányt a ló hamarább rágja meg, mint a szárazat, s így idıt lehet megtakaritani az etetésnél. De éppen ebben fekszik a nedvesitett takarmány etetésének fıhibája, mert a nedves takarmányt hamar, de rosszul rágja meg az állat, nem vegyíti kellıleg nyállal, minek következtében azt a gyomor nem képes hamar és jól megemészteni, hanem kénytelen a táplálék egy részét emésztetlenül, kihasználatlanul üriteni ki. Többszörösen bebizonyitott tény, hogy a szárazan adott takarmányból a lovak hatszornyolczszor többet tudnak megemészteni, mint a nedvesen megevett takarmányból. Igaz ugyan, hogy a megnedvesitett takarmányon élı lovak jó kövéreknek néznek ki, azonban csak a sok víz fölvételétıl duzzadtak; hamar izzadnak és elfáradnak, miért is nehezebb munkára nem használhatók. Az így táplált lovaknál ezenkívül gyakori a kólikaeset is. Nem csekély dolog azonban az ilyen etetéssel egybekötött nagymérvü pazarlás sem, mert világos, hogy mind az a takarmány, mely emésztetlenül hagyja el az állat emésztöcsatornáját, az állat táplálásához nem járult hozzá, hanem haszon nélkül elpazaroltatott. Nem lehet tehát gazdáinkat a megnedvesitett takarmány etetésétıl eléggé óvni. Aki állatait kellıleg ápolni és kimélni akarja, az csak száraz takarmányt etessen, s ehhez tiszta, egészséges vizet itasson. Aki a száraz takarmány etetését csak rövid ideig is megkisérlette, az többé bizonyára nem fog a nedvesitett takarmány etetésére áttérni. Összehasonlitó kisérleteket tett a ló, szamár és öszvér emésztési erejének meghatározására dr Sanson. Ismeretes dolog, hogy a szamár és az öszvér sokszor a legsilányabb takarmány mellett is jelentékeny munkát képes végezni. Ezen tény magyarázatául már régen elfogadták, hogy a szamár és öszvér sokkal jobban képesek táplálékukat kihasználni, vagyis hogy nagyobb emésztési erıvel birnak, mint a ló. Ezt a föltevést Sanson kisérletei is megerısitik. A kisérletekböl ugyanis kitünt, hogy az öszvér sokkal nagyobb emésztıerıvel bir, vagyis hogy több szárazanyagot és nagyobb mennyiségü proteint képes megemészteni. Ezen képességét az öszvér atyjától, a szamártól örökli, mely erre még nagyobb mértékben képes. Az öszvérnek a lóval szemközti ezen nagyobb emésztési erejébıl következik a nagyobb munkaképesség, mert táplálékukból egyenlı menynyiség mellett több munkaerıt fejlesztenek, mint a lovak. Ugyanazon mennyiségü protein fölvétele mellett az öszvér circa 12 %-kal több munkát képes végezni, mint a ló.

4 A poland-china sertések tenyésztése. A poland-china sertések, mint igen korán fejlık, már 7 8 hónapos korukban használhatók tenyésztésre. Jól táplált koczák néha igen korán görögnek, mely esetben tanácsos ıket korábban, mintegy hathónapos korukban a kan alá bocsátani; mert ha a görgést több izben mellızzük, megtörténhetik, hogy azután nem veszi fel a kant. Fiatal kanokat héthónapos koruk elıtt ne használjunk tenyésztésre. A poland-china sertés rendszerint 6 9-et malaczozik, a malaczok ugyan igen kicsinyek, de meglepı gyorsan nınek, a koczák többnyire igen gondosak kicsinyeik iránt. A tenyésztésre szánt malaczokat nyolcz hétig hagyjuk szopni; a hízlalásra szántak ellenben hatheti szopás után elválaszthatók. A poland-china sertések táplálása felettébb könnyü és olcsó, mert igen kevéssel beérik. A tenyészállatokat szőkmarkuan etessük, mert különben hamar hizásnak indulnak. Valóban bámulatos, mily kevés etetés mellett híznak meg ezen sertések. A malaczok az elválasztás után lehetıleg könnyen emészthetı takarmányon tartandók s e tekintetben különösen beváltak: tejsavó s egyéb tejüzleti hulladékok, fıtt burgonya, malátacsira, árpadara, sörtörköly. Tanácsos azonban naponta szemes eleséget is dobni eléjök, hogy fogazatok jobban fejlıdjék. A poland-china sertés fıleg folyékony táplálékot kiván; így a koczák napjában 2 k / g fıtt burgonyát kapnak, mely ½ k / g darával, némi répa- és zöldséghulladékkal keverve, langyos vízzel föleresztetik és megsózatik. Tenyészkanoknak ½ 1 k / g zabot is adunk a használathoz képest és azonkivül ugyanolyan moslékkeveréket, mint a koczáknak, csakhogy kevesebbet. A tenyészállatoknak azonfelül zöldtakarmányt is adjunk; legyen gondunk reá, hogy sokat mozogjanak a szabadban, tehát legeltessük, és fıfontosságu, hogy legyen alkalmuk fürödni. NÖVÉNYTERMELÉS. A lóher-, herefő- és nyúlszapukaetetésrıl. Ha a lóhert késın kezdjük kaszálni, etetése következı hátrányokkal jár: A lóher az etetés folyamában elfásul és nehezen emészthetıvé válik. A késın kaszált lóher, tehát ha a kaszálás teljes virágzáskor vagy akkor történt, ha a lóher már részben el is virágzott: sokkal lassabban hajt ki újra, mint ha korábban kaszáltatott volna. Ha a lóherföldrıl a legnagyobb hasznot akarjuk, akkor, amint az elsı virágok mutatkoznák, kezdjük azt etetni, hogy mire a lóher elvirágzani kezd, föl legyen etetve; ha több a lóher, mint amennyit ezen idı alatt föletethetünk, akkor abból szénát csinálunk. Hogy ez esetben a lóhertermés csekélyebb, az nem nagy baj, mert a második kaszálás ideje hamarább beáll, s ha a második kaszálást is korán kezdjük, még egy harmadik kaszálásra is számíthatunk, ami késıi kaszálásnál csak ritkán volna várható; ez azután bıven fedezi az elsı és második kaszálásnál esetleg mutatkozó hiányt. Luczernánál és baltaczímnél a korai és gyakori kaszálás elınyei még feltünıbbek. Ellenben ha az elsı kaszálással addig várunk, míg a lóher teljes virágjába jön vagy éppen elvirágzani kezd, a gyökerek sarjadzó-képessége nagyban gyengül, mert a gyökérben felhalmozott tartalékanyagok a virág és magvak kiképzésére mind elvonatnak. Azonkivül egyidejőleg nemcsak a szár, de a gyökerek is elfásulnak, miáltal sarjadzó-képességüket részben elveszitik. Schumacher tanár szintén helyesnek tartja azon eljárást, hogy a lóhert már a virágzás elıtt kezdik elıször kaszálni, a második kaszálás virágzás kezdetén történik; mert ez esetben a lóher gyorsabban és erélyesebben kezd hajtani s a harmadik kaszálás nagyobb tömeget ád.

5 Mennyire befolyásolja a kaszálások ideje és száma a lóhertermést s egyidejüleg a területrıl nyert állati tápanyagok mennyiségét, igen feltőnıen mutatják Völker következı kisérletei, melynek adatai egyegy morgen (= 578 láb) területre vonatkoznak. A legnagyobb termést mutatja eszerint a kétszeri kaszálás és egyszersmind ekkor nyeretik a legtöbb fehérje. Megjegyzendı, hogy junius 9 16 között a lóher teljes virágjában volt. Tekintetbe jön továbbá, hogy a virágzás vége felé, E. Wolff szerint, 15.4 % fehérjével, 12 % nitrogénmentes anyaggal és 21.1 % nyers rosttal kevesebb emésztetik meg, mint virágzás elıtt, s így ezen okokból sem tanácsos a lóherét tovább a lábán hagyni. A herefő-keveréknél éppenséggel nem szabad a kaszálást addig halasztani, míg a lóher virágzik, mert ez idıre a füvek szárai elfásulnának, melyet az állatok sem örömest nem esznek, sem kellıképen meg nem emésztenek. A füvek gyors elfásulása az oka, miért hagyták sokan abban a herefő-keverék termesztését, holott ez sok helyen, igen czélszerü s a hátrányok a korai kaszálással elkerülhetık. Kitőnı takarmányt szolgáltat továbbá a nyúlszapuka (Anthyllis vulneraria), melynek termelése az utóbbi idıkben igen nagy mérveket öltött. Ezen takarmánynövény minden talajon megterem, ha az nem vízállásos, és még akkor is jó terméseket ád, ha a többi herefajták nem sikerülnek; különös mértékben kibirja a szárazságot és a fagyot. A nyúlszapukát épúgy vetik tavaszi gabonával, mint a többi hereféléket. İszi gabonával ıszszel is vethetjük, de csak akkor, ha a mag még hüvelyében van és ıszszel még ki nem kel. Ha fővel keverni akarjuk, akkor legjobb a komócsinnal elegyiteni, mert a többi fő aránylag korábban érik, mint a nyúlszapuka. A védınövény lekaszálása után a szapukát akár szarvasmarhával, akár juhokkal hátrány nélkül állandóan legeltethetjük, míg a többi lóherféle az erıs legeltetést nem tőri. A szapuka körülbelül két héttel késıbb kaszálható, mint a lóher, s a kaszálással a teljes virágzásig is várhatunk, mert míg a vöröshere-etetésnél a teljes virágzás után a tejmennyiség apadni kezd és késıbb még jelentékenyebben apad, a nyúlszapuka egész hosszantartó virágzása alatt hasonló mennyiségü tejet ád, úgyannyira, hogy öt hétig is etethetjük egyfolytában, miért is legjobb az elsı lóherkaszálás után a szapukaetetésre térni által. A szapuka éppen annyi tejet ád, mint a fiatal vöröshere; a tej igen sőrő s a belıle nyert vaj még a meleg hónapokban sem lágyul el. Ha a szapukát nem kaszáljuk, csak legeltetik, akkor több évig is kitart; a szarvasmarha és a birka zölden és szárazan oly szivesen eszi, mint a lóherét.

6 A szapukát többször is vethetjük egymás után, sıt lóher után is, ha gabona elızte meg. Azonfelül az ujabb vizsgálatok szerint, mint nitrogéngyüjtı növény, a talajt kitünı állapotban hagyván vissza, termelése ez okból is nagyon ajánlható. A kaszálók és legelık ápolása. A gazdáknak jórésze már meglehetıs hosszu idın töri azon a fejét, hogy sok takarmánytermelés által hogyan lehet nagy jövedelemre szert tenni; mert az egyéb mezei terményeknek ára évrıl-évre csökken, míg az állatok és terményeknek ára, ha lassan is, de emelkedıben van; másrészt meg a napszám is emelkedik, a munkáskéz pedig kevés, s így valóban igen sok gondot okoz, hogy miként kelljen a termények elıállitási árának kevesbitése által a jövedelmet öregbiteni. Habár ezen jelenség jóformán mindenütt tapasztalható is, mégis legjobban érzik ezt a kiválólag gabonatermeléssel foglalkozó gazdaságok, melyekre nézve a takarmánytermnelés kiterjesztése kétségkivül egyike azon eszközöknek, melylyel a kitüzött czélt megközeliteni lehet. A kaszálók és legelık termésének és illetıleg jövedelmének emelésére egyik hatalmas tényezı azoknak helyes és kellı ápolása. Jelen sorainknak czélja ezt behatóbban megbeszélni. Kezdjük elıbb a kaszálóiknak használt különbözı takarmányfélék közül a herével. A heréseket, luczernásokat tavaszszal jó erısen meg kell boronálni, ami annál jótékonyabb hatása, minél tömıdöttebb volt már a talaj és minél elgyomosodottabb. A boronálást a henger követheti, amely azonban a felfagyott vagy egyenetlen talaju heréseknél tavaszszal sohasem volna elhagyandó. A herések termékenysége jelentékenyen emelhetı a trágyalé, fahamu, composttrágya felhintése által. Sokhelyütt a gipsz is igen nagy hatással van, ami fıként onnét származik, hogy a gipsz a talajban levı nehezen oldható kálivegyeket megbontja s illetıleg a herének könnyebben fölvehetıvé teszi és a mélyebb rétegekbe mossa, ahol a here és luczerna gyökere leginkább van elterjedve. A gipszet legjobb tavaszszal a vegetatió megindulta elıtt elhinteni, azonban az ıszi elhintés is kedvezı hatásu lehet. Ellenségei közül a herében és luczernában legnagyobb kárt tehet a kosz vagy aranka. Az ilyen arankás foltokat azonnal, mihelyt észreveszszük, föl kell ásni és szalmát hintve a helyére, azt ott elégetni, hogy megsemmisítsük. A luczernánál ezenkivül igen kell óvakodni az elgyomosodástól, mert a luczerna több éven át van hivatva termést adni és mert ennek az elgyomosodás túlságos mértékben megárthat, azért a luczernából szorgalmasan ki kell gyomlálni minden ott mutatkozó gazt. A luczernához hasonló igényekkel bir a baltaczím is. A természetes kaszálók minden vidéknek legjobb és legbiztosabb takarmánytermı területei, azért ezeknek jó karban tartása mindenütt igen fontos, pedig a legtöbb helyütt éppen az ellenkezıt tapasztaljuk, mert a természetes réteket éppen nem, vagy csak alig részesitik némi ápolásban. Pedig a természetes rétek ápolása nem áll sok dologból. Tavaszszal meg kell ıket jól boronálni, a vakandtúrásokat el kell egyengetni, a gyomokat nyáron át ki kell pusztitani; ezenkivül pedig idınkint elegendı okszerü trágyázásban kell ıket részesiteni, mert azon rétek, melyek sem a természetes, sem a mesterséges öntözés által trágyát nem kapnak, minden termés lekaszálása és elvitele által szegényebbek lesznek tápanyagban, melynek visszapótlása nélkül folytonosan jó termıképességben tartani bármely ilyen rétet lehetetlenség. A rét trágyázására kitünı a hulladékokból készitett compost, a jól érett trágya, ezenkivül azonban mütrágyák is, nevezetesen phosphor- és nitrogéntartalmuak, szintén alkalmazhatók. Sok rosz rétet meg lehet javitani föld felhordása, márgázás, tófenékiszap és hasonlók által. A takarmánytermelés emelésének legegyszerőbb, de eddig nagyon is elhanyagolt módjait vázoltuk a fentebbiekben, sokkal könnyebb így emelni a szükséges takarmány mennyiségét, mint drága pénzen venni az abraktakarmányokat, a hiányzó takarmány pótlására.

7 A compost kihordásának ideje. A compostnak a rétekre való kihordására legáltalánosabban legjobb idınek a telet vagy a kora tavaszt tartják, és habár áll az, hogy sok rétnek igen laza talaja miatt csak erıs fagy mellett lehet kár nélkül menni szekérrel a rétre, mégis lehetnek esetek, hogy más idı még alkalmasabb a compost kihordására, mint a tél. Sokhelyütt tavaszszal, máshol ismét ıszszel hordják ki a compostot, sıt vannak helyek, ahol mindjárt az elsı kaszálás után történik ez meg, mihelyt a szénát a rétrıl letakaritották. Es a tapasztalás azt bizonyítja, hogy a compostnak ezen esetben van a legnagyobb hatása. Ennek oka fıleg az, hogy ezen idıben nem hiányoznak azon tényezık, melyek a compost növényi tápanyagainak feloldását elısegitik, mert így a meleg, valamint a nedvesség ezen idıtájt nagyobb mennyiségben vannak meg, leint tavaszszal, midın különösen márczius-áprilisban a száritó tavaszi szelek járnak. Ebbıl azonban az is következik, hogy az ıszszel felhordott compostnak még jobb a hatása, kiváltképen azért, mert elég ideje van, hogy tápanyagai a talajban jobban eloszoljanak; még azon körülmény, hogy a compostot a növények még ıszszel felhasználják, legalább részben s így erıteljesebb állapotban megy a rét a télbe, mi a jövı esztendei termésre igen elınyös befolyással van. A compostnak ıszszel való felhordását általában csak azon körülmény gátolja, hogy a legtöbb gazdaságban ezen idıtájt a munkáskezeket másfelé kell elfoglalni a sürgısebb gazdasági munkákkal. A trágyafélék különbözı mély alászántásának befolyását J. van der Berghe tanulmánya tárgyává tette. Petermann a legjobb eredményt érte el mütrágyákkal, ha azokat 22 c / m mélyen alászántatta. Petermannak azonban nehéz, agyagos talajjal volt dolga, ellenben Berghe könnyü homokon tette kisérleteit. Berghe kisérleti parcellái 1. âre nagyságuak voltak és burgonyával ültette be. İ a következıleg trágyázott: az 1. és 2. parcella superphosphatot, chlorkáliumot és kénsavas ammoniaktrágyát kapott, a 3. és 4. parcella superphosphatot, chlorkáliumot és chilisalétromot, az 5. és 6. parcella superphosphatot és kénsavas ammoniakot. Az 1., 3. és 5. parcellára a trágyát két nappal a vetés után hintette el, míg a 2., 4. és 6. parcellán 22 c / m mélyen aláásta. Az eredmény a következı volt: Parcella Termés hektáronkint A burgonya keményitıtartalma k / g 15.4 k / g trágyázatlan A mőtrágyák tehát a aláásva minden esetben nagyobb hatással voltak, mintha csak egyszerően felszórattak, és pedig a 2. parcellán 9.9, a 4-en 4.7 és a 6-on 10.1 %-kal nagyobb volt a termés, emellett még a burgonya keményitıtartalma is növekedett. A búza edzettsége a hideg ellen. A Smithsonian-Institut Washingtonban (Észak-Amerika) az évben az északi sarkra utazó Polaris nevü hajóra egy zsák búzát vétetett fel, hogy az, az északi sarkra vitetvén, a Viza ellenálló-képessége a poláris hideg ellen tanulmányoztassék. Az ottani klima némi jellemzésére, fölemlítjük, hogy a hajónak kikötıül szolgáló öböl az északi szélesség 81. és 82. foka között fekszik, s hogy ott január hóban a hımérı higanya több izben megfagyott. A hajó a búzát ezen öböl mellett a fentemlitett évben kitette, melyet késıbb

8 Georg Nares megtalált és Kew-ba vitt, ahol azt Sir Jos. Hooker vizsgálat alá vette. Hooker azt találta, hogy a négy éven át a poláris hidegnek kitett búzából még 62% csiraképességét megtartotta. Ebbıl következik az is, hogy a búza keményitı szemcséi a hideg folytán változást nem szenvedtek, s hogy ennek következtében úgy állati, mint emberi tápláléknak teljesen alkalmas maradt. SZİLİMÍVELÉS. A szılık trágyázása. Mielıtt valamely culturnövény trágyázására elhatároznók magunkat, szükséges, hogy megállapítsuk az illetı növény trágyaszükségletét és tisztába kell jönnünk azzal, hogy az illetı növény mennyire képes a tápanyagokat a talajból fölvenni, nehogy a trágyázás által túlsok vagy kevés tápanyagot nyujtsunk neki. Ami a szılıt illeti, az a tapasztalás szerint igen kis képességgel látszik birni arra nézve, hogy a nehezen oldható tápanyagokat fölvegye, vagy hogy a tápanyag-szegény oldatokat kellıleg kihasználja, a szılı ezért igen sok könnyen oldható tápanyagot kiván meg a talajban. A szılı jó tenyészetéhez és dús terméséhez szükséges ehhez képest, hogy a mélyebb rétegekben, melyekben a szılı gyökerei leginkább elterjednek, nagyobb mennyiségü könnyen oldható tápanyag legyen, hogy úgy a gyökérzet kellıképen kifejlıdjék, valamint a föld fölötti részei is vigan nıjjenek. A mélyebb rétegekben azonban csak akkor lesz tekintélyes menynyiségü könnyen oldódó tápanyag, ha a felsı rétegek ebbıl fölösleges mennyiségüt tartalmaznak, mikor is nem képesek az összes anyagokat absorbeálni, úgy, hogy ennek egy része a csapadék által a mélyebb rétegekbe mosatik le; ennélfogva a szılıknek tényleg sokkal több tápanyagot kell adnunk, mint amennyit levelek, venyige és gyümölcs által kiveszünk. Hogy ha a trágyázásnál csak a kivett anyagok pótlására szorítkoznánk, akkor a felsı réteg semmiesetre sem kapna oly fölösleges mennyiségü tápanyagot, melybıl a csapadék bármit is az altalajba moshatna, s így az altalaj a trágyában nem részesülne: Ezt az elvet követi a gyakorlat is, amennyiben átlag évenkint 200 q istálló trágyát számitanak a szılı hektárjára, holott ebben sokkal nagyobb mennyiségü tápanyagot nyujtunk, mint amennyit a terményekben a szılıbıl kiveszünk; már pedig gyakorlati tapasztalat az, hogy mi helyt a szılıt gyengén vagy éppen nem trágyázzuk, úgy növekedése, valamint termése csökken, aminek oka az, hogy kevés lévén a tápanyag, az altalajba belıle semmisem jut, s így a gyökerek táplálása, ezzel együtt pedig az egész tıke növekedése silány marad. Wagner szerint egy hektár szılıböl évenkint átlagban kiviszünk 1300 k / g légszáraz hajtást, 800 k / g szılıt, 2160 k / g légszáraz venyigét; ebben van 71 k / g káli és 18 k / g phosphorsav. Ha tehát évenkint k / g istállótrágyát számitunk hektáronkint, ebben adunk a talajnak 104 k / g kálit és 42 k / g phosphorsavat; a káliból tehát még felével, a phosphorsavból pedig több, mint még egyszer annyival többet adunk vissza a talajnak, mint amennyit belıle a terményekkel kivettünk. És ez a trágyázás mégsem túlságos, hanem éppen elég, hogy a tıkék egészségesen és erıteljesen növekedjenek és termıképesek maradjanak. A fıelv tehát a szılı trágyázásánál az legyen, hogy nem elegendı a kivett tápanyagok pótlása, hanem úgy a káli és phosphorsavból, valamint a nitrogénbıl is fölös mennyiséget alkalmazzunk trágyának, hogy a talaj alsóbb rétegei is részesülhessenek abból. Ez okból tanácsos a szükséges trágyamennyiségnek csak bizonyos részét istállótrágya alakjában nyujtani, míg a többit könnyen oldható trágya-alakban kell alkalmazni, amelyek aránylag könnyebben mosatnak az altalajba, különösen akkor, ha a felsı réteg úgyis tápanyagdús. Wagner normális trágyázásra a következı négyéves forgót ajánlja: Hektáronkint 1. év istállótrágya k / g oldható phosphorsav év oldható phosphorsav 60

9 káli év oldható phosphorsav 60 káli 80 nitrogén év oldható phosphorsav 80 káli 100 nitrogén 25 Ez a forgó természetesen csak mint általános forma tekintendı, melynek egyes tételei a körülmények és viszonyok szerint változtatandók. Nevezetesen a következıkre kell figyelemmel lenni: 1. Mély és nyirkos fekvésü talajoknál rendszerint tetemes mennyiségü nitrogén szokott lekötve lenni, ellenben phosphorsav és káliban szegények szoktak lenni; az ilyen fekvéső szılıket tehát csak mérsékelt mennyisége nitrogénnel, de megfelelı nagy mennyiségü phosphorsav- és kálitrágyázásban kell részesiteni. Magas és száraz fekvésü szılıknél rendesen az elıbbinek ellenkezıje szokott lenni, ami a trágyamennyiség megszabásánál figyelembe veendı. 2. A nitrogén elegendı vagy elégtelen voltára a venyige növekedésébıl biztosan lehet következtetni; ahol a venyigenövekedés buja, ott vagy éppen semmi, vagy csak kis adag nitrogéntrágya alkalmazása szükséges, és ezt is csak hosszabb idıközben kell ismételni; ellenben, ahol a venyige silányan nı, ott erıs és gyakori nitrogéntrágyázás szükséges. 3. Ha a szılı a talaj kötöttsége vagy mély fekvése miatt elıálló nyirkossága miatt sárgaságban szenvedne, akkor erıs kálitrágyázással ami fahamuval eszközölhetı legjobban segíthetünk rajta. Az amerikai szılınél amelynek majdnem mindegyike több-kevesebb vasoxyd-vegyületet igényel a talajban gyakrabban elıfordul, hogy a vasoxyd hiánya folytán rosszal növekednek; az ily esetben Francziaországban hektáronkint 20 egész 40 q finomra tört vasgáliczot hintenek el, lehetıleg esı elıtt, a talajra. 4. Fiatal szılıültetvényeknél, péld. szılıiskolában vagy új telepitésnél, fontos, hogy azok erıteljes venyigét hajtsanak, amely egyszersmind a fagyok elıtt jól be is éredjen. Ez okból ezen telepekre a nitrogén lehetıleg könnyen oldható alakban adassék, de ehhez egyszersmind kellı meírnyiségü phosphorsav- és kálitrágya is járuljon, melyek a nitrogéntrágya által erısen hajtott venyige beéredését elınyösen befolyásolják. A szılırnívelésnél a termések biztositása a nagymérvü befektetések miatt sokkal fontosabb, mint a mezıgazdaságban, mert sokkal nagyobb kárt szenvedhetünk a termések nemsikerülte folytán; ugyanazért minden igyekezettel arra kell törekednünk, hogy egészséges és jól fejlett venyigét és emellett lehetı nagy terméseket érjünk el, ami csak az okszerü trágyázás által fog sikerülni. Ne sajnáljuk tehát erre a fáradságot és költséget, mely a jövedelemben dúsan meg fog térülni. GAZDASÁGI ÉPITÉSZET. Az istállók czélszerü berendezésérıl. Az istállók házi állataink lakóhelyei lévén, teljes figyelemre méltók, mert az állatok egészségi állapotára fölöttébb nagy befolyást gyakorolnak. Az istállók tulajdonképen arra valók, hogy az állatokat az idı viszontagságai ellen megvédjék, nekik alkalmas nyugvóhelyet adjanak, s hogy az állatok etetését és gondozását megkönynyítsék. Az istállót jónak mondhatjuk 1. ha egészséges, tiszta levegıje van; 2. jól szellıztethetı; 3. eléggé világos; 4. tisztán tartható; 5. elegendı tágas. Ezek azonban ritkán találhatók együttesen, mert takarékossági czélból egyik vagy másik kivánalomtól eltekintünk.

10 Ha azonban új istállót építtetünk, mindezekre tekintettel kell lennünk; a költségek ezáltal nagyobb mértékben nem fognak szaporodni. Az istálló fekvése száraz és némileg magas legyen, hogy a trágyalé lefolyhasson. A ló- és ököristállók frontja észak vagy nyugat felé legyen irányítva, hogy nyáron elég hős legyen, s hogy a pihenı állatokat a hıség és a legyek ne kinozzák. Czélszerü az istállókat magánosan épiteni, mindazáltal úgy, hogy a szelektıl védve legyenek. Tyúkólak ne legyenek a lóistállóban, mert a tyúktetvek néha a lovakat is nyugtalanítják. Az istálló nagysága az elhelyezendı állatok számától függ. Ha az istálló igen magas, akkor hős is egyszersmind, mi különösen télen át kellemetlen, míg az alacsony istálló igen meleg, s ha nem szellıztetik, túlságosan gızös is lehet. Átlagosan 3 m / magas istállót készíttessünk, ha azonban sok marhára készül az istálló, 4 m / magas is lehet. Középnagyságu lovakra 1½ m / szélességet és 2½ m / hosszasságot számitunk, ha azonban a lovak deszkákkal elkülönítvék, ½ m / hosszusággal és szélességgel több számitandó. Szarvasmarha valamivel rövidebb és szükebb állással is beéri. Anyakoczákra 2½ 3½ m / 2, hizósertésekre 1½ 2½ m / 2 tér számitandó. Az istálló talaja száraz legyen, a trágyalé be ne szivárogjon, hanem elfolyhasson. Legjobbnak bizonyult a cementbe rakott kıtalaj, ennek azonban az a hátránya, hogy hideg és kemény, s így több almot kiván. A fapadló jóval melegebb, de a trágyalevet igen beszívja s a sarkos patkó hamar tönkre teszi. Egészen rosszak az alul üres deszkaállások, mert kellıképen ki nem tisztíthatók, a trágyalé ott marad és rothadásnak indul, azonkivül a hideg levegı a trágyalécsatornán keresztül a deszkaközökön át a rajta nyugvó állatot éri és meghülést okozhat. Az állások a trágyalé lefolyására 6 8 % eséssel birjanak. A levezetıcsatornák vízhatlan anyagból készüljenek és kellı eséssel birjanak, hogy a lé gyorsan lefuthasson. Az ablakok igen sok istállóban rosz helyen vannak; néhol igen kicsinyek, máshol a légvonatot és a direct napfényt egyenesen az állatokra irányítják. Legjobb a felsı világosság (Oberlicht); hol ez nem alkalmazható, czélszerü lesz az ablakot jó magasra tétetni, azonkivül az ablakok deszkatáblákkal vagy zsaluval legyenek ellátva, hogy ezek segélyével a világosságot és meleget szabályozhassak. Czélszerüek az oly szerkezetü ablakok, melyek felsı része az istálló felé kinyitható, ez egyszersmind jó szellızhetı is és a légvonat mégsem éri az állatokat. Rendszerint azonban más nemü szellıztetésrıl is kell gondoskodnunk; fıfeladat marad azonban, hogy az állatok a légvonattól óva legyenek. Párakivezetı nyilásokat oly módon készitenek, hogy vagy merılegesen vezetnek kifelé, vagy belülrıl ferdén lefelé és kiszolgálnak. Kevésbé czélszerüek az úgynevezett függélyes szellıztetık. Ez négy egyforma négyszögletes, de egyenlıtlen hosszuságu csıbıl áll; a legrövidebb az istálló mennyezetétıl kevéssel a födél felé vezet, a leghosszabb az istállóba is jól benyúlik és a födelen is legmagasabban kiáll; a másik kettı hasonló berendezésü. Fontos továbbá a jászlak elhelyezése; ezek szabályszerüen fél oly magasságra helyezendık, mint az állat magassága. A jászol anyaga közönyös, fıdolog azonban, hogy tisztán legyen tartva. Kıbıl vagy vasból levı jászlak a legjobbak, mert legtisztábban tarthatók, legtartósabbak, de egyszersmind legdrágábbak is. A rácsok ne legyenek igen szőkek, hogy az állatok jobban hozzáférjenek. Fiatal állatok jászlai és rácsai alacsonyak legyenek, mert különben testi hibák keletkezhetnek. Az állatok megkötésének számos módja van; ügyeljünk arra, hogy az állatnak lehetıen kevéssé legyen a láncz vagy kötél alkalmatlan; hogy továbbá az állat a kötelékbe bele ne léphessen vagy bele ne keveredjék, hogy magától el ne szabaduljon; végül, hogy szükség (péld. tüzveszély) esetén könnyü szerrel képesek legyünk a megbokrosodott állatot kiszabadítva elvezetni.