A szárítás módjának befolyása a dohány erjedésére.

Átírás

1 A szárítás módjának befolyása a dohány erjedésére. A zöld dohánynak száritása alatt végbemenı erjedés mérve lényeges a dohány értékére, mert a dohány tömegben tartatván vagy egyébként nedves melegséghez jutván, mint nyers szerves anyag a további átalakulást el nem kerülheti, s így a dohány minısége tényleg csak a tömegben végbement forrás után mondható állandónak: ennélfogva a raktárakban tömegbe asztagolt dohány erjedésének lefolyása és sikere is attól függ, hogy mily állapotban került az a tömegbe. Minél nyersebb, vagyis fermentálatlanabb a szárítás alól kikerült anyag, annál nagyobb feladat vár a raktári munkára; mert azon szerves anyagok, amelyek különben már a száritóállványokon átalakulhattak volna, még csak a tömegekben kerülnek vegybomlás alá; hogy pedig az elzárt helyen bomló szerves anyagok több ammont és kevesebb salétromot alakitanak s így károsak, ismeretes a vegytanból (Kosutány), tapasztalásból pedig az, hogy az ily nyersebb anyagok fermentálása sokkal hevesebb, tartósabb, veszélyesebb, az anyag értéke, szivóssága csökken; valamint el nem vitatható az se, hogy ilyenkor az apadási százalék is nagyobb. Az éretlen anyag tömegforrása leghevesebb, amiért is ezáltal az elromlás veszélye nagy. E dohányok szivósak, mert szövetük legsőrőbb, finomak, hajlékonyak, hygroskopusok; de legfeljebb töréskor vagy szabadban a zsinóron fermentálhatók. (A termelı különben már a tıkén a dohány merevedésének foka szerint itéli meg a levél érését.) Éretlen kacs jó tartós meleg napon jó színt kap, s ha a legzöldebb kacsot elégetéssel semmisítjük meg, mielıtt elég, a legszebb szinüre változik át; a jó színő kacs egész finom és használhatónak tapasztaltatott. Túlérett anyag époly veszélyes; ha különben nyers, ez anyag éppen az erıs incrustálódás miatt törékeny és kevésbé hygroskopus, daczára, hogy az ásványi anyagok feszerıt föltételeznek. Legjobb a tömegforrásra a megért dohány, föltéve, hogy az szivós. Minél kevésbé bir a dohány feszerıvel, milyenek a gyönge homoki dohányok, az aljdohányok, az esı híján szárazságban többi kényszerérett dohányok, a túlértek vagy a szívégettek: annál nagyobb az elrothadás veszélye, ha ezek nyersen, fermentálatlanul rakatnak a tömegbe. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy akkor is nagyobb a veszély és a risico, ha az anyag még külsı nedvességhez is jutott. Szükséges tehát, hogy a dohány jól fermentálódva, szárazan kerüljön a beváltáshoz. A dohány száritása, ami közben a színét nyeri, háromféle: 1. Egészen a kocsány száradásáig a napon (kistenyésztıknél látható leginkább a kerti dohányok termelésénél). 2. A levél félszinesedéseig a napon (legtöbb nagytermelınél divó eljárás). 3. Teljesen az árnyékban. Az ily módon száritott levelek zöld szine elıbb átsárgul, azután mindinkább sötétebb barnapiros színt nyer. A fermentatio elıhaladásának foka a dohány szine után itélhetı meg. Az árnyékos helyre magába elhelyezett, különben érett zöld levél zöld marad. A sőrőn főzött vagy elhelyezett dohányok pedig a színt elnyerik; míg a tıkén túlért vagy a leszórt kacslevelek, az esı és nap behatására, a legszebb színt nyerik. Ebbıl látható, hogy a színnyerés a melegség és nedvesség behatása következtében jön létre.

2 Látható tehát, hogy érett dohány is zölden maradhat, ami által az tömegforrásra szintén értéktelenné lesz. A kizárólag csak a napon szárított anyag magától érthetıleg mindenkor legnagyobb foku fermentatión megy át; a beváltáshoz kerülı ily anyag legszárazabb, teljes kiképeztetéséhez kevesebb átalakitásra van szüksége, a risico és apadási százalék legcsekélyebb, feszereje forrás után érvényre jut, minthogy a napon jól kiszikkadt s a legjobb védelmet nyujtó házpadon eltartott anyag a tömegben állandó nyirkossághoz jut, mely nélkül a nedvességtıl különben független szivósság érvényre nem jut; az ily anyag kedvezıbb körülmények között (a zsinóron) alakult át és veszté el nyerseségét, amiért is szivóssága a máglyában már kevésbé forog veszélyben. Hibája, hogy a nap heve a levelek egyes részeit átégeti, fakószinüvé teszi, szine egyenlıtlen s a forrás után is az marad; továbbá az ki van téve a megázás veszélyének, különösen a mezei dohányt, melynek száradása huzamosabb idıt kiván, törékenynyé, esetleg jó színképzésre alkalmatlanná teszi és különösen, ha esı után jó napos idıt nem kap vagy zárt helyre kerül, megrothad. A pajtában száritott anyag legkevésbé fermentálódik és legzöldebb marad, mert a hımérsék kiegyenlitettebb, a napsugarak nem érik közvetlen a dohányt. A száradás végett ritkán elhelyezett és főzött zsinórokon a levél zöld marad, a fermentatio végett összetolt zsinórok ily zárt helyen sokáig együtt nem maradhatnak; nemcsak a kocsány, de még a levéllapok is megfüllenek, mielıtt elegendı színt nyernének; a sok bajjal járó, veszélyes száritási mód rendesen a legtökéletlenebbül fermentált leveleket adja, miért is legnyersebb, az asztagokban lefolyó erjedése leghevesebb, az apadási százalék legmagasabb, feszereje a tömegforrás után kétséges, mert nagy nyersesége mellett igen jó szivósnak látszik; de annak legnagyobb részét éppen a forrás alatt az asztagban elvesziti a kedvezıtlenebb helyen, mint a napon száradott. Elınye: hogy amennyire fermentált, egyenletes, leghatározottabb szinü, zsiros anyagokban leggazdagabb árbeváltásnál. A legtöbb nagytermelı dohánya félszinesedésig napon szárad, a kocsányszáradás végén pedig a pajtába száritó aggatásba kerül; e pajták éppen azért, mert a dohány részben a napon szárad, száritásra berendezve nincsének, igen zárt helyek és bennük igen lassan is szárad a dohány, úgy, hogy a fagyokat kell bevárni, hogy teljesen kiszáradjon, amiért is a pajtába hordott dohány száritó aggatásban marad és záraggatás elmarad. Rosz idıben és késıi dohánynál a rothadás itt biztosan beáll, ha pedig a hely szorul, a nyers dohány összetömetik: ilyenkor szívégett, rothadt; esıben, hosszas nedvesség mellett teljes romlás áll elı. E móddal sem az egészen a napon száradott, sem a teljesen az árnyékban végbemenı szárítás hátrányai el nem kerülhetık. Ezen száritási módok mellett tehát a czél el nem éretik. Hogy a szükséges módot megtaláljuk, ismernünk kell a szárítás alatt lefolyó jelenségeket. Egészen száraz, szeles idıben a forró napra kitett dohány gyorsan átszikkad; mielıtt a kellı fermentatión a dohány átmenne, a szín sápadt, a levél szélei átégnek, mert a nedvesség hamarább elillant, mint kellett volna. Ezen csak a harmatos idı segít, mely a megakadt felbomlást újra megindítja. Nedves idıben ellenkezıleg túlsok ideig tart a nedvesség, heves erjedés áll be; ennek hátrányait csak kistenyésztı képes megakadályozni, ily dohány csak napon jön helyre. Pajtában nyáron kevésbé, de ıszszel teljes romlásnak néz elébe, ha ily helyre vitetik az ázott dohány, mielıtt a napon jól kiszikkadt volna.

3 Hideg idı, de fıkép az esıs idı leginkább akadályozza úgy a szárítást, mint a fermentatiót. A már hüvösebb idıben vagy az árnyékos, hüvös helyen mint péld. pajtában, hol a fermentatio anélkül is lassu, sokkal kártékonyabb a nedves idı, s ha a zsinórok szorosan állanak, a megpállás el nem kerülhetı. Azért már az ıszi idıben t. i. szeptember második felében, zöld dohánynak zárt helyen való száritásáról szó sem lehet. Záporok, tartós, hevesebb esık a merevebb (zöld) dohányra kilúgozólag hatnak. A mult évek ıszén a Szamosháton szeptember második felében beállott a hosszas esızés, ekkor még igen sok dohány le sem volt törve, az akkor még tövön volt s azután szedett dohányok mind megáztak, s a folytonos esı miatt félig nyers-zölden helyeztettek a pajtába és többé napot nem láttak; ennek igen szomoru következménye lett, különösen ott, hol kevés volt a hely s ahol zártabb volt a pajta. A levelek nedvdúsabb részei, a bordák, megpörkölıdtek, közbe-közbe a levél pedig a bordák között zöld maradt, az egész levél a legcsunyább tarka kigyószínt játszotta. (Ezeknek jó lett volna egy kis aszaló nap!) E dohányok ki lévén lúgozva, a nicotin is valószinüleg csökkent: igen kétséges tehát, hogy a tömegben színt nyerhetnek és feszerejük, esetleg hajlékonyságuk s az erjedés iránti hajlamuk kellı mértékő marad-e? Az ily dohányok bátran kihányás osztályába sorozhatók, mert rosszak s a romlás oka a rosz pajta és kevés hely volt. Ha ily dohányok átvételénél csak a méltányosság volna irányadó, mi értelme sem lenne az átjárókkal ellátott pajtaépités törvényszerü kötelezettségének; pedig a termelık egynémelyike zúgolódott az átvétel ellen. A fekete-foltos dohányok már a szinesedetteknél fordulnak elı és ázott dohányok surlódásából származnak. A levélhegyen mutatkozó zöldelı szín és nedvességfoltok onnan is magyarázhatók, hogy a levelek igen ritkán lévén főzve, idı elıtt kiszikkadnak, nem fermentálnak, s a levélhegy, mint legszárazabb rész, a simitásnál locsoltatik és megnyomatik; van azonban arra is eset, hogy a legnedvesebb lesz, ha nedves idı jár és behatolhat a pajtába, mert annak is legjobban a levél hegye van kitéve. A szines dohányt a nedvesség kevésbé rontja, feszereje csökken, merevebb lesz és sötét színt ölt, de csak igen hosszas esıs idıben és rosz pajtában kap égést, amikor a surlódó mellékerek is foszladozni kezdenek, vagy a kocsány rothad meg, ha az hosszas esı elıtt még kiszáradva nem volt. A szabadban és jó napon eléggé helyrejön, hamar leszikkad a nedv, de pajtába harmat után is annak felszáradása után tehetı. Esıs idıben a dohány sőrőn nem állhat, még a száraz dohány is kap szívégést, különösen minél gyöngébb alkotásu. A szívégett dohány akkor értéktelen fıkép: ha az égés nem csapán a levéltest felsı részére terjed, hanem átégett az egész, ekkor igen törik; megjegyzendı, hogy a jó dohány is törik, ha jó szárazan tartatott; nincs oly dohány, mely egykor-máskor teljesen ki nem szikkadna. Harmaton minden dohány megvonul és délfelé csörgı száraz a levél széle s hegye mindenesetre; nedvességre pedig inkább szétmáll, mint feszerıhez jut. Az új dohányok legkönnyebben kapnak szívégést, s akkor a tömegforrást ki nem állják, holott e dohányok az erıs, durva, rosz égı s izü dohányok szeliditésére birnak rendeltetéssel. Az anyadohányok közül csak az igen gyönge, sárga, szívégett dohány kétséges; általában csak az ily aljdohány érdemel kihányást. A gyönge homoki dohányokban nedvességük miatt könnyen esik kár, mert kevés ásványi tartalommal és gyantával birnak s a nedvességet felhasználni nem tudják úgy, mint a zsiros dohányok, miért is szívósság helyett szétmállnak, mert mint száraz természetü parázsdohányok sok nedvességet be tudnak ugyan szívni (újvári doh. tiszt állítja, hogy a palánkai kerti dohánynak heves meleg és nedves idıben való mérlegelésénél mintegy 20% különbséget tapasztalt), de mégsem elég hygroskopusok, mert csekély nedvesség iránt (nem úgy, mint a salétromos dohányok) érzéktelenek; ezt bizonyítja azon, mindenki által

4 tapasztalható körülmény is, hogy az aljdohányok rendes idıben csörgı szárazak, nedvesebb idıben pedig igen nedvesek. A homoki dohányok a simitásnál legtöbb vizet szívnak magukba és a tömegforrásnál tapasztalás szerint a legnagyobb veszteséget mutatják, holott jól fermentálva s elég szárazan kerülve a beváltáshoz, ennek ellenkezıleg kellene lennie. A köd erıssége szerint növekvı fekete pettyeket okoz, s mivel leginkább már a pajtába zárt dohányok idejében mutatkozik, legkártékonyabb, és kisérıje a romlás és ragacsosság. Ezen csakis a jól zárható, falazott pajta segít, valamint minden, a száradt dohányra kártékony külbehatás ellen is, ú. m. tartós esık, erıs szelek ellen. Érett dohány a leggyorsabban, az éretlen a legnehezebben szinesedik. Erészben azonban a különbözı fajok is eltéréseket mutatnak: a muskotály és több tengerentúli fajok (péld. a Withe Burley, pennsylvániai) jó idıben igen gyorsan szinesednek, száradnak és jó hygroskopusságot mutatnak. A homoki és kerti dohány gyorsabban szinesedik; a kötöttebb, a mezei késıbben; a televényes talajon termett dohányok jól száradnak és szinesednek. A szivós anyag legnagyobb, a homoki s az aljdohány legkisebb fermentatiót bir el és igényel. Az egyes tıkéken az alj leggyorsabban, a hegy legnehezebben szinesedik. A korai dohány jobban érik, szebben és gyorsabban szinesedik, mint a késıi. A nap heve úgy a száradást, mint a fermentatiót elısegíti s ez rendes idıben a legtermészetesebb és legjobb mód a száradásra és fermentatióra. A szelek a szikkadást elımozdítják, de megakasztják a fermentatiót. A főzés, ha egész ritka: a száradásra, ha sürü: a fermentatióra kedvezı. Szivós anyag sőrőbb, a gyöngébb ritkább főzést tőr el. A kocsány csak napon türi el azt, hogy szorosan legyen egymás mellett addig, míg a levél megszinesedik. A napon szárított anyag gyorsan száradván, csak sőrőn főzhetı, a zárt helyen tartott pedig csak ritkán; s itt csak a zsinórok helyzetváltoztatása mellett kell a fermentatiót elısegiteni. A ritkán főzött zsinórok a pajtában fermentatio végett szükségszerüleg egymáshoz szoríttatnak, s mivel szomoru tapasztalatok szerint a megpörkölıdés hamar bekövetkezik, már a zöldes-sárga szín bekövetkeztekor szét kell tolni; mivel pedig a levelek ritkán állanak, a fermentatio is megáll és csak a száradás folyik; a további színképzés végett még többször össze kellene rakni, de ez kivihetetlen és kissé rosz idıben nem is lehet összezsúfolni, a kocsányok nyersesége miatt. Néhol munkakimélés végett nem is füllesztik a zsinórokat, hanem félsörőn főzik s a jó sorsra bízzák az egész anyagot. Ezeknél fogva igen gyakran lehet félig szinesedett, csak sárga vagy a dohány természetes szinétıl még távol álló szinü dohányokkal a beváltásnál találkozni. A dohány száritása tehát a zárt pajtában kellıkép nem hajtható végre; a fermentatio azért nem tökéletes, mert a zárt helyen, különösen átjárók nélküli pajtában, mindig legelsı kérdés az anyag épségben-tartása, minthogy, különösen rosz idıben, a romlás teljes veszélye forog fenn. E száritási mód sok bajjal jár, gyakran nem sikerül s ekkor nem haszonnal, hanem a napon száritással szemben is kárral jár; azért vesztette el ezen okszerü mód népszerőségét. A félig napon száradt anyagnak pajtába vitele is ugyanilyen veszélyekkel jár; a száradás és színképzés oly hosszadalmas, hogy mire a fagyok beállta után záraggatásba volna helyezhetı, akkorrára már simitani kell kezdeni. Így marad el a pajtában zárt helyen száradott dohányok záraggatása is, s az anyag kétszeresen nyersebb, mint lennie kellene, mert a záraggatás elıtti száradás is alig érhetı el; megszünik tehát ezeknél a száradt dohánynak szabad helyen való további üdvös erjedése, mely nélkül pedig a tömegforrás, az apadás és romlás miatt, veszélyes és sem a dohány égését elısegitö

5 sikeres keresztülvitele, sem pedig a zsiros anyagok, a feszerı és szivósság megtartása nem remélhetı. Csakis a napon, rendes, jó idıben beszáradt s a meleg, de külbehatásoktól zárt padon eltartott kistermelık kerti dohánya közeliti meg a czélt; de ennek is vannak hibái. Minthogy úgy az általánosan minden száritási módnál elıforduló jelenségeket, valamint ezen módokat egyenkint és behatóan ismertettem, a következtetést belıle a következıkben vonhatom le: A fermentatio és száradás ellentétes physikai behatásokat követelvén, azon tényezı keresendı, mely ezeket egyidejüleg elımozditani képes; tehát szükséges a nap melege. Mivel a nap pörkölést okoz, szükséges oly fedett hely, mely a nap melegét nem zárja ki, de mérsékli; tehát árnyékos hely. Az esı miatt szintén fedett hely szükségeltetik. A zöld dohánynak zárt helyen való száritását elitélve, szabad légáramot biztositó, fedett helyeket, nyári száritókat tartok szükségesnek, melyben az anyag veszély nélkül erjeszthetı és kiszárítható. Szükségesnek tartom árnyékban szárítani a dohányt, de kellı erjesztés mellett erre jól ért, jól szinesedö, tehát korai törésü (augusztusi) dohányt tartok szükségesnek. Nyári száritókká csakis a deszkapajták alakíthatók át, vagy a körülményekhez képest oly fészkek alkothatók, melyek oldalak nélküliek s csak alkalomadtán szelek ellen esetleg gyékénynyel védelmezhetık. Teteje gyékénybıl is lehet, mely mérsékelt napon, esetleg hollandus módra félregöngyölíthetı. A mostani pajták a zárt helyiségek és (különösen a falpajták) csakis téli eltartásra czélszerőek s erre föltétlenül szükségesek is, hogy a száraz dohány abban záraggatásba helyezve, külbehatásoktól védve, csendesen erjedhessen. Ha a termelı talaja jól égı és szivós anyagot terem, amit meg kell figyelni, akkor annál inkább érdemes ily helyiség alkotásáról gondoskodni; a rosz anyag elıbb-utóbb úgyis kizáratik a termelésbıl, mert siralmas nézni mily sok salakja van a meg nem választott, mezei földön termett anyagnak. A Szamoshát mezei termése is elesik, ha a mély vagy vadrét-földek, vagy a vízállásos helyek ki nem kerültetnek; mert a mult évben erdıirtáson, szamosiszapolt helyen termett, bentszáritott anyag égése híján még cigaretta-anyag sem lehetett, csak fonn ; holott ez volna a legjobb talaj s akkor a többin annál kevésbé lenne mit keresni! A talaj pedig salétromot, meszet és kálit tartalmaz, a homok csillámpalával vegyült; ily helynek dohánytermelés szempontjából szép jövıje lehetne. A jól választott talajon termett anyag száritása a meleg légáramot biztositó szabad száritóban kifizeti magát: mert a dohány itt jól kiszárítható, fermentatiója biztos, a megpállásától nem kell félni; azután záraggatásba helyezhetı az átjáróknál ajtóval ellátott falpajtában, s mint kedvelt árú kell, hogy a beváltáshoz érkezzen. A pajta tere végre a záraggatással kihasználtatik s a szükséges átjárók helyét pótolandja. Fejér Viktor.