FALAKON TÚL - A TERÁPIÁS KÖZEG ÉS AZ INTERPERSZONÁLIS KAPCSOALTOK HATÁSMECHANIZMUSA A PSZICHIÁTRIAI PÁCIENSEK MŰVÉSZETTERÁPIÁJÁBAN

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, Általános Orvostudományi Kar Művészetterápia szak (Képzőművészetterápiás specializáció) LORENCSICS KRISZTINA FALAKON TÚL - A TERÁPIÁS KÖZEG ÉS AZ INTERPERSZONÁLIS KAPCSOALTOK HATÁSMECHANIZMUSA A PSZICHIÁTRIAI PÁCIENSEK MŰVÉSZETTERÁPIÁJÁBAN Dr. Nagy István Miklós Részlegvezető Pszichiáter szakorvos Konzulens

TARTALOMJEGYZÉK: I. Bevezetés: 1. Művészetterápia fogalma, terápiás lehetőségei....3. oldal 2. Szocioterápia fogalma, besorolása.6. oldal 3. A művészetterápia mint szocioterápiás eszköz... 7.oldal 4. A művészetterápia mint önálló diszciplína...7.oldal 5. Zseni vagy elmebeteg ki dönti el?...8.oldal II. A művészetterápiás alkotótábor előzményei 1. A ZMK Pszichiátriai osztályán folyó művészet és kreatív terápiás munka 12.oldal 2. Aktív művészetterápia az alkotó személyisége.14.oldal 3. Passzív művészetterápia a befogadó személyiségének fontossága 17.o. III. A tábor 1. Előkészületi munkák, tervek, elvek.23. oldal 2. Résztvevők morbiditási megoszlása, felállított szabályok..24.oldal 3. Hospitalizációs jelenségek, külső körülmények...25.oldal 4. Személyenkénti bemutatás alkotásaik segítségével.25.oldal 5. Egy kis zeneterápia......44.oldal 6. Mozgás és tánc 45.oldal IV. Összegzés 46.oldal V. Felhasznált irodalom....48.oldal VI. Mellékletek..50.oldal 2

A betegség senkit nem tesz művésszé, de nem is feltétlenül veszi el a művészi képességeket. A valóság az, hogy a pszichiátriai betegek művelhetnek zseniális dolgokat, de nem a betegségük segítségével vagy annak következményeként, hanem a betegségük mellett meglévő tehetségük révén. (Kosza Ida) Dolgozatom témája egy 2005 nyarán lebonyolított művészetterápiás tábor. Nem pusztán a közel egy hét alatt történtek leírásával kívánok foglalkozni, hanem bemutatom a megyei kórház pszichiátriai osztályán folytatott művészet és szocioterápiás munkát, a résztvevők tábort megelőző és tábor utáni osztályon megfigyelt állapotváltozásait. Ok, okozatot kísérlek meg találni a tábori történések, behatások és az esetleges változások között. Valamint a jövőbeni munka pozitív eredményeinek érdekében a feldolgozás és tapasztalat adta konklúziókat igyekszem levonni. Bár a szakdolgozatok ritkán kerülnek laikusok kezébe, valamint nem szándékozom újabb szótárt alkotni, mégis elengedhetetlen a művészetterápia, mint egy ma még nem evidenciaként használt fogalom, valamint a mögötte található tartalom tisztázása, meghatározása. A művészetterápia: elsősorban csoportos keretek között alkalmazott terápiás eljárás, amely komoly pszichiátriai megbetegedésekben és egyéb pszichés zavarokban szenvedő betegeknél egyaránt használatos. Alapgondolata, hogy a pszichés sérülés többnyire együtt jár az érzelmek felborulásával, az önkifejezés gátoltságával és a kapcsolatrendszerek beszűkülésével, s hogy ezek a művészi élmény tapasztalásán keresztül (passzív befogadás) vagy cselekvő részvétellel (kreatív aktivitás) enyhíthetők és oldhatók. A betegség típusa és a betegek személyisége határozza meg, hogy a nem verbális kifejezésformák: mozgás, (tánc), rajz, zene, ének eredményesebbek-e, vagy a szavak közvetítésével érvényesülők (drámajáték, színielőadás). A művészi élményen, a katarzison keresztül egyrészt lehetőség nyílik a betegek jobb megismerésére, betegségük árnyaltabb diagnózisára, beszűkült emberi kapcsolataik kitágítására, másrészt saját indulataik áttételes levezetésére, érzéseik megfogalmazására vagy vágyaik kifejezésére. Sok esetben különösen a képzőművészeteknél a művészetterápiás élmény meghatározó lehet az egyén művészi pályafutásában is. Most lássuk kicsit részletesebben, hogy mi is művészetterápia. Mi a szerepe, és 3

mi az amitől egyre fontosabbá válik a gyógykezelések során? Pusztán egy új, divatos terápiás módszer, ami a folyton újat, reformot és individuálisat, a minimális farmakológiai beavatkozást preferálók, keresők módszere? Vagy ennél sokkal több? Művészet és terápia. Két alapvetően különböző fogalom. Hiszen miként is kapcsolódhatna össze a laikusok szerint föld felett járó, minden racionalitást nélkülöző, szabadságot ígérő művészet és a szigorú, pontosan, előírás szerint követendő terápia?! Meglepően egyszerűen. Mindkettőt a gyógyítás, az önismeret szolgálatába állíthatjuk, ahogy tesszük már a 20. század eleje óta. E történelminek nevezhető múlt ellenére még ma is ízlelgetjük a két fogalomból alakult szót és a mögötte lévő tartalom ízét, jelentőségét és a benne rejlő lehetőségeket. A művészetterápia eszköz, lehetőség és persze öröm. Elmondani az elmondhatatlant. Ez az elsődleges szerep. No persze az sem baj, ha mindeközben jól érezzük magunkat egy jó csapattal, szép környezetben. Mi megpróbáltuk abban a táborban mely ennek a dolgozatnak a fő témája. A művész, az alkotó képi és tárgyi megjelenítő képességével, rajzaival, festményeivel, szobraival bepillantást enged belső énjébe, saját lelki működéseinek komplexitásába. Ez különösen érvényes a lelkileg beteg ember, a pszichiátriai betegségben szenvedő ember megnyilvánulásaira. Ennek az őszinteségnek, a kendőzetlen feltárulkozásnak katartikus ereje van. Helyettünk valamit kimondanak a művek, valamit, amit mi magunk nem merünk megfogalmazni. Ez az azonosulás lehetőségét, élményét jelentheti a tárgy szemlélőjében. A művészetterápiás foglalkozásokon résztvevő betegek alkotásaikban egy belső világot tárnak fel, ami őszintesége, gyakran a naiv művészet lényegre törése révén magával ragadó élményt jelent. Bepillantást engednek a művek azokba a kóros lelki folyamatokba, amit a műélvező, a képet, tárgyat szemlélő elemi erővel, élmény szinten képes az alkotás szemlélése során megismerni és átélni. Tetten lehet ragadni a kreativitás olyan mozzanatait, amit a professzionális művészek alkotásaikban nem jelenítenek meg. Nem véletlen tehát, hogy a XX századi képzőművészet forradalmi változásait meghatározó személyiségei, Picasso, Salvador Dali nagy érdeklődéssel fordultak a pszichiátriai intézetekben keletkező művek felé. Van még egy további dimenziója a művészet-terápia során keletkezett képek, műalkotások megértésének. Ez a krízisbe jutott, pszichiátriai betegségben szenvedő művészek alkotásain keresztül közelíthető meg. A kiforrott, letisztult művészeti 4

alkotások fokozatos szétesése, a torzítások, a struktúra logikájának fellazulása, az emocionális expresszív erő végletes túlzásai, a szorongás, a hallucinációk borzongató világa, vagy a fellazult felszínes csapongás a képeken, műalkotásokon mind-mind megjelennek. Nézőként ennek szuggesztív ereje alól ugyancsak nehéz kivonni magunkat. Ugyanakkor követhető egy betegségi folyamat alakulása, rosszabbodása, vagy javulása, a gyógyulás folyamata. A művek egyszerre képviselnek művészi értéket és kórtörténeti dokumentumot. E művek megértéséhez egyszerre szükség van a vizuális kultúrára és a pszichopatológiai tudásra, a művészet és a klinikai tudomány ismeretére. Mű és szemlélő sokat elemzett és vitatott kapcsolata ezeknél a műveknél gyorsan kialakul. Egy-egy kép, műalkotás alig engedi el figyelmünket, érdeklődésünket és gondolatainkban, fantáziánkban ezek a művek visszavisszatérnek. A művészetterápia olyan, elsősorban csoportos keretek között alkalmazott gyógyító eljárás, amelyet a pszichiátriai megbetegedésekben, illetve a pszichés zavarokban szenvedőknél alkalmaznak sikerrel. A pszichiátriai betegségek általában együtt járnak az érzelmi élet egyensúlyának felborulásával, a társas kapcsolatok beszűkülésével, az önbizalomvesztéssel, az önértékelés válságával. A művészi élmény passzív befogadása, illetve a művészeti alkotás létrehozása nyomán születő katarzis segítségével enyhíthetők a kapcsolati és önértékelési zavarok, oldhatók a belső feszültségek, megfogalmazódhatnak az érzések és a vágyak. Azt, hogy melyik betegnél, milyen művészeti ágak lehetnek hatékonyak, a betegség típusa mellett a páciens személyisége is meghatározza. Vannak, akiknél az ún. nonverbális kifejezésmódok - sport, tánc, rajz, festés, manuális tárgyalkotás (szobrászat, korongozás, kerámiatárgyak készítése) - segítenek a belső feszültségek oldásában, másoknál viszont eredményesebbek a verbális kifejezésmódok (irodalmi alkotások létrehozása, drámajáték, pszichodráma). A terápiás foglalkozások célja az, hogy a csoportos munka, az alkotás folyamata és az alkotás közbeni sikerélmény segítségével a résztvevők "kimozduljanak" bezártságukból, újra fontosnak, hasznosnak érezhessék magukat. A kézművesség, az irodalom, a zene, a tánc olyan non-verbális csatornákat nyithatnak meg, amelyek a páciensek segítségére lehetnek az önkifejezésben, az önértékelési válság leküzdésében, vagyis a gyógyulásban. A különféle népi használati és dísztárgyak (kerámiaedények, szőnyegek) alkotása 5

egyszerre ad archaikus és friss közösségi élményt, nem beszélve az ilyen tárgyak alkotásának örömszerző és önbizalomfejlesztő funkcióiról, hiszen ezek nemcsak szépek, hanem a hétköznapi életben is hasznosak - és használhatóak. A művészetterápiának többféle besorolásával találkoztam már. Volt hol különálló terápiás diszciplínaként jelent meg, volt hol, mint szocioterápiás módszer került említésre. Vajon ez utóbbi helyes-e, vagy a szakképzésben eddig jelenlévő hiányosságot, űrt használták ki, mikor felvették csoportosításukba, mikor mint a szocioterápia egyik válfajaként említették? A következőkben a szocioterápiát a dolgozat témájáig való mélységben áttekintve választ kapunk kérdésünkre. A szocioterápiás segítségnyújtás közösségi és egyéni közléseken alapul, de azokon túl az egyén belső világából kiszakadt közlésével, dimenzionálva többet ad, mint az addig alkalmazott módszerek. Új lélektani elemek felszínre juttatásával az én-kifejezésmód addig nem ismert elemeit mutatja be, az én-kifejezés teremtő szerepét jeleníti meg. Korábban fel nem tárt pszichoszociális mezőket mutat, új kommunikációs mezőt ad, a szóhatárokat cselekvés-hatásokká alakítja át. (Pető) A szocioterápia feladata a közösségi életet befolyásoló normák kidolgozása, a sikerek és kudarcok feldolgozásának, elviselésének megtanítása, a személyes konfliktus elviselésének megtanítása, az egyénre, csoportra vonatkozó előítélet leküzdése. Mindezek figyelembevételével a szocioterápiák előnyei (Pető Z.): - túlsegítenek a terápiás elakadásokon - pre- és posztverbális kifejezésmódokat bocsátanak rendelkezésünkre - megfoghatóvá tesznek addig meg nem értett kifejezéseket - tárgyiasan láthatóvá teszik a terápiás folyamatokat - sokféle interpretációs lehetőséget adnak - új típusú hidat alkotnak a páciens és a terapeuta között. A 2003-ban alakult Magyar Művészet és Szocioterápiás Közösségi Egyesület - továbbiakban MMSZKE - a következőként vélekedik a szocioterápiáról: hozzájárul egy nyitott, toleráns társadalom kialakulásához. A szocioterápiás/közösségépítő csoportok működése a megelőzést (prevenciót), a személyes kiteljesedést, valamint a 6

multikulturális társadalmi működés elérését célozza. A szocioterápia célja a klinikai alkalmazása során, a tanult tehetetlenség, a beteg és minősített egyéni helyzetéből, az azonosságtudattal és kompetenciával élt egyéni helyzetbe való eljuttatása a páciensnek - a gyógyítás folyamatában. A klinikai alkalmazás során a szocioterápia eszköze a komplex művészetterápiás módszer, az empowerment (képessé tétel/hatalommal való felruházás) technikák, valamint a közösségépítés és demokratikus működési gyakorlatot szolgáló közösségi cselekvés. 1 Mindezek után levonatjuk azt a konklúziót, hogy valóban kétféle megközelítésében van helye a művészetterápiának. Amennyiben a szociális kompetenciákat hivatott fejleszteni, akkor a művészetterápia a szocioterápiákon belül értelmezendő. Ha a fókuszban a kép áll, mely a terápia közegét, a kommunikáció síkját is jelenti, tranzakcionális tárgy, s a páciens-terapeuta-kép háromszög csúcsán helyezkedik el: az áttétel/viszontáttétel is a kép síkján bontakozik. A kép projekciós ernyő, melyre a lehasadt én-részek (is) vetülnek, s hol nyomon követhetők az intrapszichés mozgások és aktusok 2 akkor önálló diszciplínaként. A szocioterápián belül alkalmazott művészetterápiás csoportmódszer lehetőséget ad az önismeretre, a tudatosan választott értékrend szerinti (egyéni és közösségi szinten történő) életvitelre, valamint arra, hogy sajátélményben megélhető, megismerhető és elismert legyen mindenki egyedi lélektani működése, értékszemlélete, bármely - a többségi társadalomtól eltérő életforma létjogosultsága. Így a preventív módon szervezett csoportok hatása megakadályozhatja, hogy emberek a többségitől - eltérő életformájuk miatt minősített vagy beteg szerepbe kerüljenek. A csoport hozzájárul hogy mindenki önmaga értékrendjét, életformáját autonóm módon képviselje, ugyanakkor mások értékrendjét, életfelfogását tolerálja, megértse ezzel egy multikulturális társadalom alapműködéséről tapasztalatot szerezzen. A csoport működésén keresztül megélhető a minősítés nélküli, toleráns közegben való létezés felszabadító hatása és öröme. A szocioterápiában alkalmazott empowerment technikák segítik az értékrendekben való tájékozottságot, az értékrendet közvetítő társadalmi technikák megismerését, az egyéni értékrend képviseletének lélektani és társadalmi cselekvésmódjainak megismerését. Kiemelt lélektani fókuszpont a tanult 1 MMSZKE definíciója. 2 Trixler, Tényi, Simon: A szkizofrénia művészetterápiája In: Szkizofrének pszichoterápiája 7

tehetetlenségre való szocializáció megismerése, és az egyéni képessé válás arra, hogy e tehetetlenségből aktív, környezetet, társadalmat alakító helyzetbe kerüljön az egyén. Az empowermenten keresztül cél az egyéni öntudatos cselekvő ember, és a közösségben másokkal együttműködő, partnerségre és elismert méltóságra épülő közös cselekvésben részt vevő emberi magatartás elérése. Multikulturális társadalom? Ha művekről, gondolatokról, élmények újszerű megvilágításba helyezéséről, kifejezéséről beszélünk, óhatatlanul megjelenik a címkézés is. De vajon ki dönti el? Kinek van joga eldönteni, hogy egy Dalí-i döbbenetes vízió tárgyiasulása, vagy akár Picasso kétarcú figurái patológiásak-e, vagy csak más szemszögből, más, kevesek számára megadott eszközökkel tekintenek a világra? Ezzel a kérdéssel is ahhoz a problémához, és rendkívüli fontosságú szabályhoz jutottam el, miszerint nem szabad egy-egy motívumot környezetéből, az alkotó életútjából kiragadva szótárszerűen elemezni. A művészetterápiás/ művészetpszichoterápiás elemzéseknél, diszkusszióknál mennyire befolyásolnak minket a szocializációs, pszichoszocializációs szabályok, elfogadott értékrendek?! Szinte már eretnekségként: van-e jogunk eldönteni, hogy a sorozatos szemábrázolások biztosan egy paranoid személyiségű embert takarnak? Lehet, hogy a környezetének történésére reagál, lehet, hogy provokál? Mitől lesz más jelen esetben zseni vagy elmebeteg - valaki? Mit jelent a másság? Minden kornak megvannak a maga társadalmi normái, amibe az átlagember igyekszik beilleszkedni. A társadalom mindenre és mindenkire, aki ezektől a normáktól eltér, furcsán tekint. Vannak esetek, amikor nem elégszünk meg ennyivel, és könnyen elkövethetjük azt a hibát, hogy ezt az embert megbélyegezzük, beteggé nyilvánítjuk. Ebben a folyamatban eljuthatunk egészen a végletekig, ahova Lombrozo jutott. Ő egyértelműen már a zsenialitást is egyfajta elfajulásnak, egy abnormális jelenségnek tekintette. Sőt, ennél is továbbment, és az átlag európai ember méreteitől eltérő, vagy bizonyos szervi betegségek megléte esetén már pszichózisra következetett. Ennek eredményeképp például az alacsony embereket betegesnek tekintette. Minden, amit nem értünk, ami szokatlan, az a "normális" hétköznapi ember szemében "abnormális", megütköző. Ha azonban ez a döbbenet átértékelődik és bámulattá, csodálattá válik, akkor zsenivé piedesztáljuk a művészt, feltalálót, tudóst. Ám ha ugyanez az ember nem nyeri meg bámulatunkat, ha nem tud arról meggyőzni minket, hogy cselekedete hasznos, fontos, vagy bármely más módon értékes, máris 8

rásütjük az őrült stigmát. Minden történelmi kornak megvannak a maga stigmái, melyek aztán az idők során önmaguktól semmisülnek meg, és gyakran a stigmatizálókból lesznek a kirekesztettek, a megmosolyogni valók. Végignézve különböző korok ismert alakjait, kezdve az ókortól, megfigyelve mely kornak kik voltak az őrültjei, elég sok olyannal találkozunk, aki a mai értékítéletünkben zsenivé váltak. Ha végiggondoljuk, ma kiket tekintünk őrültnek, abnormálisnak, gondolkodjunk el azon is, lehet, hogy egyszer kiderül hogy ők is zsenik voltak, csak a kor még nem érett meg nézeteikhez, tudásukhoz. A Halász László Művészetpszichológia kötetében tökéletes történelmi áttekintést olvashatunk, így ennek másolásától most eltekintenék. Viszont a zsenialitás kvázi definícióját felfedezni véltem a könyvben: A szokatlan energia és a szellemi folyamatok különleges könnyedsége, a fantázia szabadsága, az alkotás eredetisége, a teremtés mint legfontosabb cél és életszükséglet. 3 A fentiek tükrében pár huszadik századi művészt mutatnék be közelebbről. Ők vajon segítenek megoldani a kérdést? Őket hívom segítségül addig, míg jelenünkből történelem nem lesz, és esetleg a tábor alkotóinak és alkotásainak megítélésében esetleg változás áll be. 4 Költőnk József Attila bizonyítottan neurotikus volt, akinek fájdalmas életét, és annak tragikus végét mindannyiunknak ismernie kell. Nos, ő neurotikusként gyönyörű verseket írt, melyek ma a kötelező irodalom részét képezik. Vagy de Sade márki, aki nyilvánvalóan pszichiátriai beteg volt szexuális parafiliájával, mégis egy egész irodalmi válfaj építkezik rá, és egyre többen és többen olvassák sorait, annak ellenére, hogy nyilvánosan sokan megbotránkozásukat fejezik ki. Az emberek körülbelül tíz százaléka rendelkezik alkotóképességgel, ám fordítottan arányos ezzel a számmal az irántuk való érdeklődés. E képesség mindig is csodálatot keltett az emberekben. Ám ami csodálatot kelt, és gyakorlatilag nincs racionális magyarázata, az mindig gyanús is. A tíz százaléknyi alkotót nézve, észrevehetjük, hogy ezekre a kiváló tehetségű emberekre fokozott szenzibilitás jellemző. Tudunk olyan művészekről, akiknél a produktív szakasz után következik be, vagy teljesedik be az elmebaj, a pszichózis (pl.:van Gogh, van der Goes stb.). A 3 Halász L. : Művészetpszichológia 4 ez természetesen teljesen elméleti teória, de például Z. képei bármelyik galériában megállnák helyüket, és ha végre teljesen feloldódik a múlt okozta trauma, ha minden verbálissá fordítható lesz, vagy legalábbis egyértelmű, minden, a képeivel kapcsolatos kérdésre, ecsetvonásra, festékcsurgatásra és kéznyomatra választ kapunk 9

gyógyulás után bekövetkező alkotói képességre kórházunkban több pácienst is lehet példaként említeni. Egyikük, egy neurotikus középkorú férfi, egyszerű munkás ember volt, a kórházban tanult meg faragni. Ma fafaragó népművész. Másikuk, középkorú pszichotikus nőbeteg, aki korán kialakult betegsége előtt soha nem foglalkozott írással. Hamarosan megjelenik verseskötete. Vajon van összefüggés a zsenialitás és az elmebaj között? Mitől lesz egy, a munkájába, művészeti tevékenységébe a szórakozottságig, a külvilág szinte teljes kirekesztésének mértékéig beburkolódzó zseniális emberből elmebeteggé, de legalábbis bolonddá nyilvánított ember? Mert más mint az átlag? Más az értékrendje? Képesek belefeledkezni abba a tevékenységbe amit végeznek? Elfogadhatónak tűnik. Ha mindehhez még figyelembe vesszük a fent említett túlzott érzékenységet, el kell fogadnunk, hogy igen, valóban ezáltal sérülékenyebbek, a vékonyabb mázuk hamarabb berepedezhet, ezáltal könnyebben alakulhat ki hangulatzavar akár mániás epizódokkal, akár depressziós levertséggel. Nézzük a 20. századot. Erős az összefüggés a deviancia, a deviáns művészet és az őrültnek tekintés, nyilvánítás között. Philip K. Dick zseniális science-fiction író. Kemény, kíméletlen kritikusok tartják zseniálisnak írásait, melyek közül többet filmen is megelevenítettek (a Szárnyas fejvadász, a Total Recall ). Mindezek mellett nem szabad megfeledkezni arról a tényről, hogy Dick pszichotikus személyiség, és ehhez még súlyozottan adódik kábítószer addikciója Valis című könyvét mintegy önéletrajzi regénynek is tekinthetjük. Hasadt személyiségű és kábítószerfüggő önmagát személyesíti meg Horselover Flat személyében. Azonban ez a pszichotikus ember olyan zseniálisan használta fegyverként, illetve eszköznek betegségét, kábítószeres látomásait, hogy félelmetesen megdöbbentő és reális jövőképként legördülő filmvetítésként jelenik meg szemünk előtt a történet regényeit olvasva. L.A Weekly egyenesen a 20.század legnagyobb látnokának nevezi. Ámbár nem szabad elfelejtenünk, hogy a sci-fi elég elvont és különös óvatossággal kezelt műfaj, ahol könnyen lehet zseniális szerző egy, a szürke és racionális világban zavarodott elméjű elmebetegből. Ráadásul a látnok eléggé be nem határolható és elvont, szubkultúrákra, kultúrákra jellemző személy. Dicktől most továbblépnék egy másik kultúrába, a rock és hippik kultúrájába. Hobó (Földes László) és példaképei, bálványai úgymint Ginsberg, Jim Morrison, vagy költőnk József Attila. 10

Hobó őrült (lásd a viselkedését), vagy éppenséggel zseni, aki ezzel az "érthetetlen" magatartással, a különös, már-már bosszantó beszólásaival száll szembe a ma társadalmával, a "trendiséggel"?! Ki dönti el? Mi, vagy a következő generáció? Egyáltalán kinek van joga dönteni? A konvencionális magatartást, életet elvető, a nonkonformizmus és a mindenáron történő individualizáció is vezethet olyan viselkedéshez, művészi eszközök, témák alkalmazásához, mely miatt a művészt megbélyegzik. A huszadik század majdnem minden évtizedében találhatunk ilyen művészeket, persze ma is. A cél legtöbbször a meghökkentés. Ezért sem- nem szabad elhamarkodottan ítélni. Még a hétköznapi embernek sem, főként nem egy szakembernek. Észre kell venni a nonkonformizmust hajtó, meghökkenteni akaró tevékenységet, és tudni kell megkülönböztetni az őrülettől. Őrült, vagy egy egyenlőre még meg nem értett zseni az a német orvos-művész, aki holttest preparátumokból nyitott kiállítást, és aki hamarosan élő boncolást fog vezetni a tv-ben? Ki dönti el? Vajon véletlen-e hogy Hobót foglalkoztatja Morrison, József Attila, Ginsberg és több más zaklatott költő, zenész élete, munkássága? Hobó - és a társai- vajon nonkonformista, a tömegkultúra és tömegkommunikáció masszája ellen zseniális eszközökkel tiltakozó zenész, költő, polihisztor? Vagy egy lassacskán becsavarodó, kontrollját vesztő pszichotikus beteg ember? Mindenképpen sok közös vonást találhatunk a négy ember személyiségében, de mi jogosít, vagy inkább mi kényszerít arra, hogy pont Hobót és példaképeit említsem meg a témával kapcsolatban? Egy 2004-es nyári koncertje. Ezt a koncertet, rock koncertként hirdették a szervezők, ahol a fellépő Hobó Blues Band volt, és ennek megfelelően eziránt fogékony és érdeklődő nézőket vonzott. Ehelyett Hobó, zömében József Attila verseket szavalt, sorra megmegszakítva az előadást, időnként magából kikelve üvöltözött a nézőkkel, technikai személyzettel, és a már klasszikusnak számító és elvárt HBB nóták helyett a fentieket tapasztaló döbbent közönség óvatos, némelyeknél lakonikus ez bolond kijelentéssel távozhatott. Mi lehet a magyarázat? Zseniálisan, individuumként minden elvárással szembeszállva konzekvensen és fáradhatatlan élvezettel művelte azt, amit belülről érzett, hogy játszania, előadnia kell, vagy lassan betegsége kezdi rombolni teljesítményét csupán az őrült-zsenikre jellemző hipomániát hagyva meg számára? Természetesen nem szándékozom ítélni, még kevésbé diagnosztizálni. Ehhez sem szakmai kompetenciám nincs, sem elég tapasztalatom. Csupán a témával 11

kapcsolatban tartottam érdekesnek bemutatni őt, a kiismerhetetlen művészt, valamint hogy mennyire kényes dolog is ítéletet alkotni bárki felett, mint ahogy azt sok szaktekintély tette, teljes meggyőződéssel hirdetve téziseit. E kitérővel, de az összefüggéseket az alábbi konklúzióval zárva: egy művészt, feltalálót, kutatót őrültté (pl. paranoiássá) vagy zsenivé nyilvánít címkéz - a közvélemény, attól függ, hogy a cél, amiért kutatott, amit megszállottként hajtott sikerrel zárul e vagy sem. Ha sikert ér el és erről bizonyítékokkal meggyőzi a közvéleményt, a szakmát, akkor zseni. Ha nem sikerül, vagy csak a tömegeket sikerül meggyőzni, és a szakmát nem, máris őrült, de legalábbis megmosolyogni való bolond. Az alkotó tehetség megléte a döntő, és ha ez megvan az emberben, akkor a mániás hangulat, mániás epizód nemhogy oldja a munkával szembeni gátlásosságot, hanem még növeli is a munkaképességet. Ebbe még az is belefér, ha néha egyensúlyukat vesztik, mert mindezek ellenére egészséges emberek. Azok az emberek, akikről ez a dolgozat szól orvosok által bizonyított pszichés zavarban, betegségben szenvednek. Nem egészségesek, mégis képesek maradandót és értékeset alkotni, mely alkotások a terápiás hatáson túl egyszerűen gyönyörködtetnek is. A főbb, elengedhetetlen fogalmak tisztázása és részletes ismertetése után, valamint egy rövid talán megengedhető- eszmefuttatással a stigmatizáltságról, a kórházi művészetterápiás munkát mutatom be, majd ezek után a táborit, a külső helyszínit. Mely után konklúziót igyekszem levonni a helyszín és a kötöttségek fontosságát illetően. 5 Természetesen nem csak erre a kérdésre keresek választ, hanem a résztvevők alkotásainak elemzésével az alkotás során bennük munkálkodó érzések, a manifeszt tartalmakon túli látens gondolatok, problémák, esetleges hallucinációk keresése, nyilvánvalóvá tétele is szándékom. Bár a tábor művészetterápiás volt, de elkerülhetetlenné vált az alkotási folyamat, az alkotás elemzése, esetleges szimbólumok keresése, értelmezése. A felbukkanó emlékek, problémák, konfliktusok feldolgozása, illetve ennek elindítása. A terápiás folyamatban vezetett, rajzoláson alapuló Témacentrikus illetve Tematikus kiscsoport néven dokumentált foglalkozásokon minden, a rehabilitációs részlegen kezelt páciens részt vesz. Kórházba kerülésükkor a felvételt végző 5 A kórházi munkában általában tematikus csoportok folynak, kevés páciensnek van igénye és affinitása a szabad alkotáshoz. Az un. kreatív csoportokat- foglalkozásokat nem sorolom ide. 12

szakorvos a szakmai protokollnak megfelelően - anamnézist vesz fel, rögzíti a páciens explorációit, rövid, tömör neurológiai és pszichés státuszt ad, majd egy feltételezett, még megerősítésre váró diagnózist. Ezek után elhelyezésre kerül a beteg az állapotának megfelelő részlegen, ahol a rutin labor és egyéb vizsgálatok, valamint a részleg orvosával történő klinikai pszichodiagnosztikai interjúnak megfelelő beszélgetés után a team kidolgozza az egyénre szabott tervet. Ha szükséges Mini Mental Test készül nála, amit a részlegen általában én szoktam felvenni. Az esetek túlnyomó többségében problémát szokott okozni a felidéző emlékezést vizsgáló három szó visszaidézése, illetve a visszafelé számolás eddig még egyetlen esetben sem jutott a második lépésnél tovább. A VILÁG szó visszafelé történő betűzése is szinte minden esetben gondot okoz. A spontán mondat írását illetve a geometriai ábra másolását igénylő feladatrésznél különböző indokokat sorolnak fel, miért nem tudják teljesíteni a feladatot. Ilyenek például: nem látok írni - holott előtte gond nélkül hajtotta végre a Csukja be a szemét feladatot. Részvevők köre: Osztályunk megyei ellátást végző pszichiátriai osztály, a pszichiátriai betegségek összes válfajával, széles spektrumban diagnosztizált betegségskálával. Jelenleg elsősorban szkizofrén, paranoid szkizofrén illetve gerontopszichiátrián kezelt páciensekkel foglalkozom. Csak esetenként dolgozom szenvedélybetegekkel, oligofrénekkel, hangulatzavarban szenvedőkkel illetve más pszichiátriai betegséggel diagnosztizáltakkal. Életkorilag szignifikáns a középkor, azaz, a '40-'50-es életkor, körülbelül hasonló a nők illetve a férfiak száma. Ma már egyre ritkábban kerül hozzánk fiatal, illetve rövid osztályos kezelés után igyekszünk mihamarabb emittálni. Betegeink zöme általában minimum 6 hétig van nálunk, de természetesen ettől jócskán eltérő extrém esetek is vannak. Zömében csoporttal dolgozom, és csak kezelőorvos kérésére, ha az egyéni foglalkozás, terápia célravezetőbbnek tűnik, foglalkozom egyénileg pácienssel. A kezelőorvossal közösen választjuk ki a résztvevőket, természetesen olyan jellegű strukturált csoportot indítunk, amit adott esetben indokoltnak látunk. A csoporttagok válogatásánál többféle koncepciót alkalmazunk. Egyes esetekben olyan páciensekből állítjuk össze a résztvevőket, akiket addig semmilyen szocioterápiás foglalkozásba nem tudtunk bevonni. Ez az első szint, amikor a beteg foglalkoztatása, érdeklődésének felkeltése illetve értelmes elfoglaltság biztosítása az elsődleges célunk az akut stádium átvészelése után. Sajnos gyakran kevés a hely, és az akut 13

pszichotikusokat kezelő részlegről időnként olyan pácienst is kénytelenek lehelyezni a rehabilitációs részlegre, akik alig, vagy talán még sehogy nem vészelték át azt a bizonyos akut stádiumot. Rendkívül ritka esetben kerül a részlegre hangulatzavar fődiagnózissal kezelt páciens. Csoportfoglalkozásaink, miliőterápiáink során betegségtípus szerint többnyire homogén csoporttal foglalkozunk, ha lehet hasonló stádiumban, állapotban lévőket igyekszünk beválogatni egy-egy csoportba. A foglalkozások tematikája természetesen az egyszerűtől fokozatosan halad az egyre bonyolultabb technikákat és egyre nagyobb kreativitást igénylő ülések felé. Általában az aktív művészetterápián van munkánkban a hangsúly és csak esetenként - általában havi 2 alkalommal-, elsősorban kiállítás, illetve múzeum látogatásként, az ott látottak megbeszélésével alkalmazzuk a receptív művészetterápiát. Kevés kivétellel osztályunkon is szinte minden beteg részt vesz rajzos csoportokon, kreatív foglalkozásokon, művészetterápián. Gerő Zsuzsa gyermekrajzokról szóló könyvét olvasva, több hasonlóságot véltem felfedezni az 5-10 éves gyermekek, valamint a skizofrén, illetve oligofrén betegek rajzai és keletkezésének körülményei között. Fontos azonban, hogy a gyermekekkel ellentétben, a beteg kevés kivételtől eltekintve- nem szabad akaratából, saját örömére és spontán rajzol ekkor, sőt nem is szabadon választ témát. 6 Hanem teszi mindezt felszólításra, meghatározott témát elvárva tőle. Amit szabadon választhat, azaz egyéni ábrázolásmód és némely esetben az eszköz és technika választás bár ez is bizonyos keretek között-. Mint minden olyan helyzet mikor valamilyen teljesítményt várunk el, úgy ezek a csoportok is több-kevesebb szorongást indukálnak, ez alól megfigyelésem szerint az oligofrén páciensek képeznek kivételt. Belőlük hiányzik a megfelelési kényszer, sokkal inkább játéknak, jó szórakozásnak értékelik a helyzetet. A csoportok összeállításánál igyekszünk azonos adottságú, állapotú embereket választani, ha lehet a nemek közti létszámegyensúlyra és életkorra is figyelünk. A szorongás, a jó értelemben vett izgalom, már a csoportra kijelöléskor megjelenik, majd a terembe érve, és az asztalon elhelyezett eszközöket meglátva erősödik. Van, akin erős ellenállás lesz úrrá, van kinek szorongása félelemmé, majd agresszióvá változik. A csoportvezető feladata a szorongás oldása, az agresszió tompítása, szublimálása. Tapasztalataink szerint a 6 Ezt a kötelező jelleget próbáltuk oldani a táborban 14

szorongás az első alkalommal megszűnik, az erős, már-már dacos ellenállás azonban olykor áthúzódik több alkalomra is, majd mikor észleli a többiek alkotását és munka közbeni hangulatukat, az ellenállás értelmét veszti, és a renitens is követi társait. Első alkalommal egy un. életúttérképet rajzolatunk. Óvatosan kell kezelni a mentőövként dobott támpontokat, nehogy másolássá fajuljon. Többen pozitív, negatív jelekkel jelzik az életesemények rájuk gyakorolt hatását, akad, aki faként ábrázolja a feladatot. Második alkalommal kezet rajzoltatunk, és beszélgetünk, milyen asszociációk jutnak eszükbe a kézről. Ezek még bemelegítő gyakorlatok, de az életúttérképnél előfordul, hogy az interjúban meg nem említett események is előkerülnek. A kézábrázolásnál ritkán hallunk eredeti, különleges választ, általában a társadalmi - kulturális státuszra jellemző sztereotípiákat sorolják (írás, munka, kézfogás, ölelés stb.). Azonban hogy mit és hányadikként említ meg valaki, már jelentéstartalommal bír. Ezek után jön a hagyományos Ház, fa, kutya ábrázolás. Van, aki lerajzolja a kért hármast, azonban környezetbe már nem helyezi, de legtöbbjüknél valami saját élményt, emléket mozgósít. Hogy ezt az élményt miként dolgozzák fel, az a személy elhárító mechanizmusától függ, mely a betegség kialakulására és az általános lelki állapot dinamikájára is magyarázatot ad. Hogy az egyes feladatokat miként oldják meg, milyen gondolatok játszódnak le abban nagy szerepe van az alapélmények áttételes kifejezése jutásának (Hermann Imre). Ha akár a feladat önmaga, akár a feladat során felszínre kerülő emlékek feszültséget okoznak, az megjelenik a rajzokban, a rajzok minőségében, ábrázolásmódjában. Gyakran találkozunk összecsapott rajzokkal. A feszültséget még jobban tetten érhetjük a Családábrázolás feladatánál. A lapot minden esetben sarkosan tesszük a beteg elé, így ekkor is. Azonban az esetek 98%-ban fektetik a lapot, és csak nagyon ritkán készítenek álló formátumú képet. A családábrázolásnál is - megfigyelhető, hogy kitölti-e a teljes lapot, a figurák méretarányosak-e stb. Mivel a nálunk kezelt betegek viszonylag hosszú időt töltenek el a kórházban a családi kötelékek lazulnak, súlyosabb esetekben szinte teljes a társadalmi izoláció, így rendkívül kényes kérdést feszeget ez a feladat. Gyakran előfordul, hogy egyszerűen nem rajzolják saját magukat a képre, vagy különállóként, illetve a többiekhez viszonyítva kisebbnek. A család domináns tagját viszont aránytalanul nagyobbnak ábrázolják. Előfordult hogy fiát nem rajzolta a képre, viszont menyét, unokáját igen, egy gerontopszichiátrián kezelt részben tájékozatlan idős nőbeteg. Kérdéseim során kiderült fiát okolta 15

kórházi tartózkodásáért, mert ő hívott hozzá a mentőt. A szorosan vett pszichodiagnosztikai jellegű szempontok mellett rajzaik esztétikai jellegét tekintve tapasztalhatjuk, hogy míg a gyógykezelés elején tartó főként skizofrén páciensek inkább szabadon engedik fantáziájukat, nem egyszer hallucinációikat is papírra vetik, addig a régebb óta kezelt, kompenzált állapothoz közelítő társaik görcsösen ragaszkodnak a realitáshoz, a formák, színek valósághű ábrázolásához. A rajzolás pillanatában a cselekvéssorozatot regisztráljuk, de hogy elkerüljük a beszélgetéssé fajulást, az élmény-fantázia és a hangulati elemek ekkor nem kerülnek elő, hanem a csoport második felében, mikor a kész rajzokról mindenki elmondja benyomását, a rajzolás keltette érzéseket, emlékeket, esetleges indulatokat. Több esetben elhangzik először nem ezt akartam, aztán a végén ez lett belőle stb. Mi okozhatja ezt? Alkotás közbeni hangulatváltozás? Megfelelési kényszer? A régóta nem használt eszközök, és már-már elfeledett-elfojtott élmények előhívása? A nem - vállalás, az ösztönösen, tudatalatti rétegből ösztönösen tudattalanul kifejezett látens - tartalmak meg nem történtté tevését célozza. Törlés, satírozás, dörgölés (radírt nem adunk), az eltüntetés igyekezete itt is felszínre kerül, csakúgy, mint a gyermekeknél. A skizofrének rajzai bizonyos regressziót mutatnak, ezért sem érzem hibának az összehasonlítást. A regresszió tökéletesen tetten érhető például a nap ábrázolásakor. Akad, aki arcot is rajzol a napnak, és legtöbbjük valamelyik sarokban helyezi el, negyed köríves alakban. Színhasználatuk kissé eltér a gyermekekétől. Kedvelt színeik a kék, zöld, barna és a piros. Mániás epizódokban gyakrabban találkozunk a pirossal, de megjelennek a lila különböző árnyalatai is, ekkor már előfordul, hogy nem valósághű az ábrázolás. Kék ég, zöld fű, pasztellsárga nap mellett többször előfordul, hogy valaki az egész képet ugyanazzal az egyetlen színnel készíti el. Ilyenkor nem a konzervatív színek kerülnek elő, hanem a rózsaszín, cinóber, lila. - Az élénk színek használata nem feltétlenül mániás fázisban érhető tetten!- Az egyetlen szín használata mellett még a túlságosan vizes festék, és ezáltal megszáradva halvánnyá váló kép jellemző. Ők általában másolnak. Másolják a mellettük ülők képén megjelenő hangsúlyos alakokat, tárgyakat. Jellemzően rendkívül zárkózott, verbális kommunikációra rávehetetlen, betegségük még akut stádiumában, vagy dekompenzálódás felé haladó betegek, akinek gondolkodása sivár, szegényes. A színek hangulati értéke látványosan érzékelhető, és így a csoport során 16

folyamatosan nyomon követhető a hangulatváltozás abban az esetben is, ha a beteg igyekszik manipulálni, látszólag kedélyes, és a rajzain is a szerinte elvárt alakokat és elrendezést teljesíti. A javulás során elkerülhetetlen, hogy egy idő után megjelenik a míveskedés és hatása. Eltűnik a lehetőséghez képesti spontaneitás, az eredeti ábrázolásmód még azoknál is, akiknél előtte láthatóvá vált. Céltudatos törekvéssé növi ki magát. Tökéletesen ideillik a következő idézet: A teljesítmény hangsúlyú reális érdeklődés a rajzolásban különféle technikák kialakítását érzi a SZÉP rajz feltételének. 7 Ennek a hátránya, hogy nem jelenik meg a hangulati elem, a tényleges diagnosztikához, terápiához szükséges emocionális tartalom, akár indulati feszültség. A cél semmi egyedi, csupán egy konformizmusra törekvő, a csoportvezetők igényeinek megfelelni akaró szép-kép elkészítése. Hogy milyen módon és szinten képesek kifejezni érzéseiket, mennyire összeszedett, megkonstruált, strukturált a kép, szobor a betegség fázisán kívül függ az alkotó művészeti előképzettségétől nem iskolai, formális szintre gondolok! műveltségétől. Ha e hiányosságokat teljesen pótolni nem is tudjuk, némileg korrigálhatjuk, a hiányzó alapokat lefektethetjük, elindíthatunk egy-egy gondolatmenetet, igényt ébreszthetünk, vagy csak egyszerűen rávilágíthatunk a nonverbális kifejezés és közlésmód lehetőségére. Az aktív alkotás melletti eszközünk ehhez a passzív befogadás, a tárlatlátogatások. Hogy ezek milyen üzenettel és hatással vannak a befogadóra jelen esetben a főként pszichotikus páciensre -, nagymértékben a befogadó személyiségétől függ. Ha a befogadó személyiségéről beszélünk, fontos fogalmak a reális self, ideális self, állapot, vonás, ízlés, divat. Mivel pszichiátriai betegről van szó, eleve a patológiás vonások kerülnek előtérbe, és bár fontosak az előbb említett fogalmak, mégis sajátosságuk révén átértékelődnek. Az állapot fontos, hiszen az hogy betegségének milyen stádiumában van a páciens, jelentősen befolyásolja befogadói képességét, az alkotásról alkotott véleményét. Nyilván egy akut stádiumban lévő pszichotikus beteg a legártatlanabbnak tűnő képen is láthat adott esetben támadást, esetleg hallucinációi vászonra kerülését a szürreális alkotásokról nem is beszélve!-. A nálunk kezelt betegeknek sajnos nem túl választékos az ízlésük. Sőt mondhatjuk hogy szinte vonzódnak a giccshez. Talán csak a valódi népművészetet tudnám kiemelni, mint érdeklődésükre számot tartó művészeti formát. Bár ez 7 Gerő Zsuzsa: Gyermekrajzok esztétikuma 17

tevékenységi forma nálunk inkább, mint kreatív foglalkozás jelenik meg. Ha megnézünk egy kiállítást, nyolc, ugyanolyan diagnózissal kezelt emberből talán egy lesz olyan, aki szabadon asszociál, és akár a legvakmerőbb dolgokat is látja a képen. A többiek megnézik a kép címét, és utána értékelnek. Aszerint, hogy számukra valóban fedi-e a képen látott dolog azt, amit a cím alapján ŐK elképzeltek. A divatot nem igazán követik, így annak nincs véleményalkotó szerepe. Általában elmondható hogy jobban vonzódnak a kiegyensúlyozottságot, nyugalmat és konvencionálisat sugárzó képekhez, alkotásokhoz, vagy akár épületekhez. Alkotóként képzőművészeti munkáikat, alkotásaikat figyelve tapasztaljuk a szimmetriára, a szabályosságra törekvést, bizonyos merevséget. Befogadóként ugyanezekkel a sajátosságokkal találkozunk. Itt nem feltétlenül a geometriai formákra gondolok, hanem ha választaniuk kell a szép, a tetsző képek között, akkor előnyben részesítik azokat az alkotásokat, ahol valamilyen szabályosságot vélnek felfedezni, ahol van egy középpont, egy tengely. Munkám során munkatársaimmal rendszeresen vezetünk úgynevezett zenésfestés -es azaz kombinált - csoportfoglalkozást, ahol különböző hangulatú zenéket használunk alapként. A klasszikus, mégis populárisabb, könnyen befogadható komolyzenétől a modern instrumentális zenéig. A reakcióikat, alkotásaikat több tényező is befolyásolja. Pszichés állapotuk, előképzettségük úgy zenei, mint szakismereti-, kultúrkörük, hangulatuk. Itt is megfigyelhetők a fent említettek, azaz az ábrázolásmód, elhelyezés a képen, illetve jellemző még hogy mennyire élnek a rendelkezésre bocsátott lap méretével, hol helyezik el alakjaikat. Azonban figyelnünk kell ekkor is az egyénre! Mert a műalkotások és a pszichikai zavarok természetüknél fogva egyéniek. Olyanok, mint egy ablak, amelyen keresztül egy ember magányos belső valóságára pillantunk. Emiatt a pszichikus zavarok megértése mindig az általánostól az egyediig való eljutás folyamata. 8 Egy "zenés festés"-es csoport kapcsán feladtam a megszokottat, azt, hogy csak zenét használunk, és egy pszichiátriai osztály életét bemutató nyilvánosan még be nem mutatott- musical-ból játszottam le provokáló részletet. Kíváncsi voltam miként élik meg, mennyire tudatosul bennük, és miként tudják a keletkezett érzéseket kezelni, milyen formába jelenítik meg. Egyetlen dacos, a csoporton kívüli történéseket a csoport közegben projektáló 8 Kimmo Lehtonen 18

és a szövegre áttoló esettől eltekintve pozitív eredményt hozott. 9 Vízfestékkel készült képeiken megjelentek azok az ábrák, "jelképek", sztereotípiák, melyekkel a külvilág, a társadalom általában azonosítani szokta a pszichiátriai osztályokat, pácienseket. Például: fecskendők, fehér köpenyek, rácsok - annak ellenére, hogy osztályunkon egyetlen kórtermen sincs rács-, valamint azok a tevékenységek melyeket megénekeltek a művészek. Azaz gyakorlatilag leíró ábrázolást láthatunk a rajzokon. Ezen a kísérleten kívül soha nem használunk olyan zenét, melyben szöveg, ének található, hogy ne befolyásolja a résztvevőket, ne vonja el figyelmüket. Ez a csoport viszont olyan stabil és jó állapotú páciensekből állt, hogy orvosukkal úgy gondoltuk megpróbálhatjuk miként reagálnak az adott témára, főként miután több nagycsoporton is említésre került, hogy stigmatizálva érzik még a mai napig is magukat, betegségüket a társadalomban. Mint dolgozatomban észrevehető, nem sikerült teljesen elkülönítenem a művészetterápia három területét. Ritkán dolgozom csak egyik formával. Általában kombinálom őket, mindegyik specifikum adott helyzetben adekvátnak vélt előnyeit ki és felhasználva. E gyakorlat helyességére a szakirodalomban találtam több utalást. Cattel és Anderson 1953-ban megjelent tanulmányában úgy vélekedik, hogy a zene és természetesen a képzőművészet, mozgás terápia - különösen alkalmas terület arra, hogy egy személyiséget feltáró projektív tesztet készítsünk, mert a zene utat enged a legbensőbb érzelmeknek, mindemellett nem hozza működésbe a gátlásokat. Az első tézissel gyakorlatomat figyelembevéve maradéktalanul egyetértek, főként mivel a zene - mint művészeti ág - rendkívüli erővel bír, hiszen az épen maradt struktúrák erősítésével kompenzáljuk a beteg személyiségrészek funkcióit. Pácienseinknél a szavakkal való önkifejezés időszakosan sokkal nehézkesebb, így a - nem feltétlenül művészi- munkáiknak, a zenének olyan közvetítő szerep jut, amely a kapcsolatteremtés nehézségeit próbálja áthidalni, sokszor jobb eredménnyel, mintha megszólalnának. Azonban a második tézissel, miszerint nem mobilizálja a szorongást, nem tudok egyetérteni, mivel tapasztalataim szerint olyan mértékű a megfelelési kényszer, olyannyira törekednek arra, hogy jól és helyesen válasszanak, válaszoljanak, hogy ezzel elnyomják a valós érzéseiket, érzelmeiket. Természetesen nem állítom 9 Végeredményben ez is pozitív, mert egy őt foglalkoztató problémát ezen a módon megoldott, elérte célját a művészetterápia 19

hogy ez általános, de azoknál a pszichiátriai betegeknél - főként szkizofrének - akikkel foglalkozom, ezt tapasztalom nap mint nap. Nem csak szimpla zenehallgatásnál, de akár egy kiállítás megtekintésénél is. Betegségük során több teszttel találkoztak már, és összefüggést véltek felfedezni a tesztek eredménye és azt követő terápiák, kórházi kezelések időtartama között, így a legártatlanabb kérdés mögött is diagnosztizálást sejtenek. Most mondhatnánk természetes, hiszen a skizofrénia gyakran társul paranoiával, de megfigyelhettük ezt már neurotikusoknál is, talán csak az oligofrének nem mérlegelnek és a valódi ízlésüket, érzéseiket adják tudtunkra a maguk egyszerű módján. 10 Ha a művészet és befogadó személyisége közötti kapcsolatról beszélünk, fontos megemlíteni, ami a Halász László által szerkesztett Művészetpszichológia könyvben is olvasható, miszerint a befogadó és alkotó választását, ítéletét nagymértékben befolyásolja hangulata, a vizsgálatot megelőző történések. Ez a történés lehet egy egyszerűnek tűnő osztályon belüli áthelyezés 11, egy kapcsolati esemény, melyek mindegyike állapotrosszabbodáshoz vezethet, ezeket a kisebb nagyobb rezdüléseket tökéletesen nyomon tudjuk követni a rajzokkal, agyagformákkal. A gerontopszichiátriai részlegen kezelt páciensek tájékozódási képessége rendkívül alacsony illetve olykor teljesen hiányzik, ezért szükséges a "zárt ajtós" rendszer. Hogy elkerüljük az ebből adódó izolációt, heti egyszeri alkalommal kreatív-kézműves foglalkozásba vonjuk be őket. Van, ki verbálisan, van ki manuálisan ügyesebb. Ennél a csoportnál elsődleges cél a páciensek kimozdítása, a régi, még meglévő ismeretek felelevenítése, a hosszú távú memóriában még épségben megmaradt ismeretek, élmények felszínre hozása, néha egyszerűen "csak" értelmes elfoglaltság biztosítása legalább heti egy alkalommal. Az osztályon kezelt pácienseknek a zárt részlegek (szubintenzív, gerontopszichiátria) kivételével, és természetesen az ambuláns betegeknek is lehetőségük van szabad választású, nem strukturált művészetterápiás foglalkozáson 10 Mint korábban már utaltam rá. 11 Megfigyelhető hogy az osztályon kezeltek között egyfajta hierarchia alakult ki. Ez mára olyan szintet ért el, hogy büntetésként értékelik a neurotikus páciensek, ha lekerülnek a cserepesnek csúfolt épületbe, ahol a rehabilitációs, gerontopszichiátriai és az addictológiai részleg található, valóban kétségbeejtő körülmények között. A cserepesben fekvő betegeknél észrevehető markáns ellentét van az addiktológiai és a rehabilitációs páciensek között. 20