7.1.2. Milyen nagyságrendű szakképzési hozzájárulás képződik 2010 2011-ben



Hasonló dokumentumok
Széchenyi István Térségi Integrált. Szakképző Központ. Miskolc. Piackutatás

FELNİTTKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSA Dr. Odrobina László Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály főosztályvezető

CSONGRÁD MEGYEI FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG

Tanulmányaikat 2006-ban befejezők várható megjelenése a munkaerőpiacon. Tartalomjegyzék

5. SZER GYORSJELENTÉS

KÉRDŐÍV SZEPTEMBER - OKTÓBER

Összehasonlító elemzés. A politikai pártok finanszírozása a visegrádi országokban és Észtországban

KIVONAT ALAPÍTÓ OKIRATA. I. rész. Neve: Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ

A gazdaság elvárási a szakképzés szereplői felé.

2.0 változat június 14.

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója A FMFKB által május 29-én elfogadott koncepció évi felülvizsgálata

Vas megyei szakképzés-fejlesztési koncepció ( ) Szombathely, május 13.

Változó, alakuló (mobil) szakma. Partneri kapcsolatokra épített szakma.

SZONDI GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Szakképzés helyzete és kilátásai

Az intézmény jogállása és a bankszámlarend január elsejétől, a többi módosítás november 10.-étől hatályos.

Az MFKB-k feladatai és tevékenysége 2014

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. a középfokú oktatási intézmények szakképzési struktúrájának felméréséről

A évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása

A Kormány 1./2005. ( ) Korm. határozata. a szakképzés-fejlesztési stratégia végrehajtásához szükséges intézkedésekről

Békés megye szakképzés fejlesztési koncepciója

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács évi állásfoglalásai

KÉRDŐÍV (2-9 FŐT FOGLALKOZTATÓ VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE)

SZOLNOKI FŐISKOLA. Ikt. sz.: SZF/ /2015. KOCKÁZATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Végzett hallgatói felmérés

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK. A tagállamoknak a Számvevőszék 2012-es évről szóló éves jelentésére adott válaszai

Szakmai Program. Kecskeméti Lestár Péter Szakközépiskola és Szakiskola

PÁLYÁZAT. Kecskeméti Humán Középiskola, Szakiskola és Kollégium. Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és.

KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ

Tolna megye szakképzés-fejlesztési koncepciója

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013.

Témavázlat. a Munkaerő keresleti oldal elemzése a munkaügyi központ regiszter adatbázisába bejelentett üres álláshelyek alapján című elemzéshez

Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv)

KÉRDŐÍV A SZEMÉLYES INFORMÁCIÓGYŰJTÉSHEZ

Az RFKB helye, megváltozott szerepe a szakképzés fejlesztési irányainak és beiskolázási arányainak meghatározásában. Szolnok, Megyeháza

TÁMOP B-12/

Valószínőségszámítás és statisztika elıadások Mérnök informatikus BSc szak MANB030, MALB030

: 4440 Tiszavasvári, Petőfi út 1. : Tel.: 42/ ; Fax: 42/ : Honlap: vpkszk@vpkszk.sulinet.

HELYZETE ÉS LEHETSÉGES JÖVŐBELI TRENDJEI A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

Hajléktalan emberek társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának szakmai és módszertani megalapozása TÁMOP /

A Kamara területi szervezetei A területi gazdasági kamarák a megyékben / a megyei jogú városokban valamint a fővárosban működhetnek

KONCEPCIÓ a szakképzési rendszer átalakítására, a gazdasági igényekkel való összehangolására

2014. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ

Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft. alapító okirata - TERVEZET

A kutatás folyamán vizsgált, egyes kiemelt jelentőségű változók részletes

I. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI CÉLRENDSZERE 4 II. A PROGRAM JOGI ALAPJAI 7 III. PEDAGÓGIAI PROGRAM 9 IV. NEVELÉSI PROGRAM 17

ELŐTERJESZTÉS (a Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumra vonatkozó részek) évi közoktatás és a szakképzés új és

Változások a szakképzésben

PÁLYÁZAT. a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bocskai István Szakképző Iskolája tagintézmény. Tagintézmény-vezető (magasabb vezető)

Ipoly-menti Palócok HACS HFS 2016.

Helyi Esélyegyenlőségi Program Kétegyháza Nagyközség Önkormányzata

MAGYAR SZAKKÉPZÉS HELYZETE,

Munkaerő-piaci helyzetkép

Zala Megyei Szakképzés- Fejlesztési Koncepció

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK /2007. (XI. 12.) számú. h a t á r o z a t a

FEGYVERNEK NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE Fegyvernek, Felszabadulás út 171.

Kitöltési útmutató. Üzleti tervhez

KIVONAT. Kiskunhalas Város Képviselő-testületének december 17-én megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből.

FEDőLAP. (mellékelve)

Varga Júlia: Humántőke-fejlesztés, továbbtanulás felnőttkorban, skill -ek és kompetenciák

Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

A képzési kereslet növelése a hátrányos helyzetűek képzésbe kerülésével

A Felnőttképzési Egyeztető Fórum javaslatai

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a osztályokban szakmatanulásra

IV.1. A pedagógiai munka ellenőrzése és értékelése IV.1.1. A Szakközépiskolában folyó szakmai munka belső ellenőrzésének célja IV.1.2.

Pályázat a Miskolci Szakképzési Centrum. tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására

KÉRDŐÍV (9 FŐNÉL TÖBBET FOGLALKOZTATÓ VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE)

Kórházak szakképzı iskolát végzettek iránti keresletének várható alakulása SZAKISKOLA_2010

A FELNŐTTKÉPZÉSI TEVÉKENYSÉG MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZERE

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének szeptember 08-i ülésére beterjesztett anyagok. I/B. kötet. Tartalomjegyzék

TARTALOMJEGYZÉK évi költségvetési rendelet-tervezet

Rövid távú munkaerőpiaci előrejelzés és konjunktúra kutatás OKTÓBER

Baranya megyei szakképzésfejlesztési. stratégia, Baranya Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság

KÉRDŐÍV. 5. Értékelje a mindennapi közérzetét befolyásoló alábbi tényezőket

KÉRDŐÍV (2-9 FŐT FOGLALKOZTATÓ VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE)

POGÁNYVÖLGYI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI INTÉZKEDÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLATA

TARTALOMJEGYZÉK 1. sz. melléklet 2. sz. melléklet: 2/a. sz. melléklet: 2/b. sz. melléklet: 1. sz. függelék: 2.sz. függelék: 3. sz.

Készült: Hort Községi Önkormányzat képviselő-testületének június 26-án 15 órakor megtartott üléséről.

Bács-Kiskun megye szakképzésfejlesztési

Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzati Képvisel -testülete: 8945 Bak, Rákóczi u. 2/a. Bocfölde község Önkormányzati Képvisel -testülete:

ELŐTERJESZTÉS. a megyei közgyűlésnek

A évi költségvetést érintő döntések bizottsági előkészítése

BENEDEK ELEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, ELŐKÉSZÍTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, ÉS KOLLÉGIUM OROSZLÁNY

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:

Munkaügyi Központ. A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében I. negyedév

Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-án megtartott rendes nyilvános ülésén készült jegyzőkönyvből

...~~c... Já~~~~nyhért alpolgármester. Jegyzői Kabinet vezetője ~ ... :~~.~~...~:... Faragóné Széles Andrea

CSONGRÁD MEGYEI FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG

A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében IV. negyedév

Akkreditált felnőttképzési intézmény az a felnőttképzést folytató intézmény lehet, amely

Savaria TISZK Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság évi beszámolója

Tolna Megyei Önkormányzat SZENT LÁSZLÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Alpolgármesterétől

A Dél-dunántúli régió építőipari szakmunkaerő-állomány helyzetének és szakmabontásának meghatározása az Új Magyarország Fejlesztési Terv időszakára

A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010*

A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. kiemelten közhasznú társaság közhasznúsági jelentése évre

Befektetés a jövőbe A duális képzés megvalósulása Magyarországon

ZIPERNOWSKY KÁROLY MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA

Átírás:

7.1.2. Milyen nagyságrendű szakképzési hozzájárulás képződik 2010 2011-ben 7.2. Amennyiben nem középfokú szakképző intézménynek juttatja a szakképzési támogatást kérjük, indokolja meg döntését! A válaszadók azzal indokolták a kérdést, hogy nincs szabad forrás a középfokú szakképző intézmények támogatására. Gyakorlati oktatással támogatják ezeket az intézményeket. 14

7.3. Ismeri-e a szakképzési hozzájárulás elszámolásának szabályait, azokat megfelelőnek tartja-e? A megkérdezettek igen nagy százaléka elégedetlen a szakképzési hozzájárulás szabályaival. Az elégedetlenek bonyolultnak és bürokratikusnak tartják a rendszert. 15

7.4. Ismeri-e az RFKB (Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság) hatáskörében működtetett szakképzés fejlesztéshez rendelt pályázatát, esetleg pályázott-e ezen forrásokra, vagy tervezi azt? Igen nagy százalékban zárkóznak el a pályázati lehetőségtől a kutatásban résztvevő vállalkozások. A pályázatot ismeri és minden ismeretében döntött úgy, hogy elzárkózik a pályázás lehetőségétől. 7.5. Van-e a szakképzési hozzájárulással kapcsolatos egyéb fontos megállapítása, továbbfejlesztési javaslata? 16

Akiknek volt továbbfejlesztési javaslata, azok igen egy véleményen voltak. Amely javaslatok minden válaszban előfordultak, így mindenképpen ki kell emelni azok az anyagköltség elszámolás és az elszámolás gyakoriságának növelése voltak. Volt olyan, aki a gyakorlatorientált képzést tartja a legfontosabbnak és ezt a fejlesztést eszközölné. A gyakorlatorientáltság gondolata és az erre való törekvés már több kérdésre adott válaszban is felmerült. Ennek a kérdésnek a megoldása igen fontos a vállalkozók számára. 8. Van-e a cégnek tanuló szerződéssel gyakorlati képzésben résztvevő tanulója? A diagramból egyértelműen az derül ki, hogy a válaszadók közül majdnem mindenkinek van szerződéssel gyakorlati képzésben résztvevő tanulója. Akinek nincs, az nem lényegesen magas arány. 17

8.1. Hány fő vesz részt gyakorlati képzésben tanulószerződéssel? A legáltalánosabb az 1-5 fő, de igen nagy százalékban előfordul olyan is, aki 15 fő felett alkalmaz tanuló szerződéssel diákot. 9. 2011-ben tervezik-e tanulószerződéssel a gyakorlati képzésben résztvevők számának növelését? A válaszadóknak valószínűleg igen jók a benyomásai a tanulószerződéssel alkalmazott diákokról, hiszen a nagyon nagy százalékban válaszolták, hogy továbbra is tervezik a gyakorlati képzésben résztvevők számát. 18

10. Megfelelőnek tartja-e a gyakorlati képzések támogatásának rendszerét? Nagy százalékban nem tartják megfelelőnek a gyakorlati képzések támogatásának rendszerét. Általában azzal indokolják a döntésüket, hogy a gyakorlati órák száma alacsony és nem kellően támogatott. 11. Felnőttképzés szempontjából hogyan látja a Széchenyi István Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK), szerepét, feladatait? Milyen fejlesztési javaslatai lennének? A válaszadók a továbbképzéseket javasolták fejlesztésként. A továbbképzéseket a szakmában nagy sikereket elért szakemberek előadásaival képzelik el. A TISZK tevékenységével meg vannak elégedve. Újra megjelenik a gyakorlati képzés hiánya. Sokan említik a gyakorlati képzések fejlesztését. Vannak, akik nem ismerik a TISZK tevékenységét, nem látják át a munkáját, ezért mindenképpen állandó tájékoztatást szeretnének, szeretnék, ha kommunikációs csatornák megnyílnának ebben a témában. 19

12. Milyen szolgáltatásokat, információkat igényelne a Széchenyi István TISZK-től? Naprakész, friss pályázati információkat szeretnének a válaszadók, továbbá egy nyilvántartást a gyakorlati helyekről. Ez a nyilvántartás legyen mindenki számára elérhető. További igény merült fel a tájékoztatást illetően, igény van tájékoztató konferenciákra és egyéb más kommunikációs csatorna megnyitására. a válaszadók úgy érzik, hogy a tájékoztatás az, amit igényelne a TISZK-től. 13. A térség munkaerő-piaci szervezetei - a gazdasági, közigazgatási, kamarai és civil szereplők valamint az iskolarendszerű képzők illetve a felnőtt képzéssel foglalkozó szervezetek bevonásával -, minden évben megrendezik a pályaválasztási kiállításokat és képzési börzéket. A szakmai szándékok a 2011-es pályaválasztási kiállítások megszervezésére is adottak. Vállalna-e cége, valamilyen közreműködést e nagyszabású rendezvényeken (szakmabemutatók, gyárlátogatások stb.) A diagram igen pozitív képet mutat a vállalkozók TISZK programjaihoz való hozzáállásáról. A megkérdezetteknek több mint a fele szívesen közreműködik a TISZK bármelyik rendezvényén. Ez arra ad képet, hogy a vállalkozókkal való együttműködés fejlődésre ad lehetőséget a TISZK számára és lehetősége van a jövőben a tevékenységeit sikeresen folytatni. 20

Melléklet: KÉRDŐÍV A TANULÓKÉPZÉSSEL KAPCSOLATBAN 1. Mi a vállalkozás fő tevékenysége? Mi a fő tevékenység négy számjegyű (azaz nem betűjeles) ágazati kódja? A TEÁOR szám: TEAOR 08 (új) TEAOR 03 (régi) 9999 nem tudja 2. Hozzávetőlegesen mekkora volt a cég összes nettó árbevétele 2009-ben? Kérem, sorolja be a megfelelő kategóriába! 1 20 millió forint alatt 2 20 és 50 millió között 3 50 és 100 millió között 4 100 és 250 millió között 5 250 és 500 millió között 6 500 millió és egy milliárd között 7 egy és tízmilliárd forint között 8 tízmilliárd forint felett 9 nem tudja 21

3. Milyen beruházások valósultak meg vagy tervezik megvalósítását a 2010 és 2011 év folyamán? Kapcsolódik a fejlesztéshez szakember szükséglet, e szükségletet belső vagy külső forrásból tervezik megoldani? Felmerül-e képzési igény? Ha igen kb. hány fő? Milyen szakirányban? 4. Várhatóan hogyan alakul a vállalkozásnál a beruházások volumene 2010 második félévében 2009 második félévéhez viszonyítva? 1 növekszik 2 változatlan marad 3 csökken 4 nem volt és nem is lesz beruházás 9 nem tudja 5. Milyen a vállalkozás üzleti helyzete jelenleg és várhatóan milyen lesz e helyzet 2011-ben? Jelenlegi 2011 folyamán 1 jó 2 kielégítő 3 - rossz 9 nem tudja 22

Most a képzések helyzetére, finanszírozására illetve a Széchenyi István TISZK fejlesztésére vonatkozó kérdésekre kérjük válaszait 6. Sorolja fel a 3 legjellemzőbb foglalkozást, munkakört a FEOR szám és létszámadatok megjelölésével együtt -, amelyben 2009-ben illetve 2010-ben pályakezdőt alkalmaztak / alkalmaznak! Pályakezdőnek azt tekintjük, aki két évnél nem régebben fejezte be tanulmányait iskolarendszerű képzés keretében. Foglalkozások, munkakörök megnevezése Létszám FEOR szám a. b. c. fő........ fő........ fő........ Milyen kompetenciákat tart fontosnak az alkalmazásnál? (Pl.: 1. szakmai alkalmasság, 2. nyelvismeret, 3. informatikai ismeretek alkalmazása, 4 jó kommunikációs készség, 5. kulturált viselkedés és megjelenés, jó együttműködési készség, kompromisszumtűrő, egyéb) Tapasztalatai szerint az iskolarendszerből kikerülők esetében mennyire elégedett a szakmák képzési tartalmával? Ehhez rendelten milyennek ítéli a képzés során elsajátított gyakorlatot? Elsősorban milyen végzettségi szintű pályakezdőket alkalmaz illetve alkalmazna? (Technikus, OKJ-s végzettség, szakiskolai /szakmunkás/ végzettség, érettségi utáni szakmai végzettségű, stb.) 23

Amennyiben nem alkalmaz pályakezdő szakembereket, kérjük, fejtse ki ennek okát! 7. A gazdasági szervezet szakképzési hozzájárulására kötelezett-e? 1 igen 2 nem 7.1. Az éves képzési ráfordítás meghaladja-e a szakképzés hozzájárulás éves összegét? 1 nem 2 igen 9 nem tudja Milyen összeget tervez 2010 2011-ben szakemberei képzésére, továbbképzésére fordítani? 2010. forint 2011. forint Milyen nagyságrendű szakképzési hozzájárulás képződik 2010 2011-ben? 2010. forint 2011. forint Amennyiben nem középfokú szakképző intézménynek juttatja a szakképzési támogatást, kérjük indokolja meg döntését! Ismeri-e a szakképzési hozzájárulás elszámolásának szabályait, azokat megfelelőnek tartja-e? Ismeri-e az RFKB (Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság) hatáskörében működtetett szakképzés fejlesztéshez rendelt pályázatát, esetleg pályázott-e ezen forrásokra, vagy tervezi azt? Van-e a szakképzési hozzájárulással kapcsolatos egyéb fontos megállapítása, továbbfejlesztési javaslata? 24

8. Van-e a cégnek tanuló szerződéssel gyakorlati képzésben résztvevő tanulója? Hány fővel, milyen szakmákban? 9. 2011-ben tervezik-e tanulószerződéssel a gyakorlati képzésben résztvevők számának növelését? Tervezett Szakma megnevezése létszám bővítés a.... fő b........ fő c..... fő 10. Megfelelőnek tartja-e a gyakorlati képzések támogatásának rendszerét? Milyen fejlesztési javaslatai vannak? 11. Felnőttképzés szempontjából hogyan látja a Széchenyi István Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK), szerepét, feladatait? Milyen fejlesztési javaslatai lennének? 25

12. Milyen szolgáltatásokat, információkat igényelne a Széchenyi István TISZKtől? 13. A térség munkaerő-piaci szervezetei - a gazdasági, közigazgatási, kamarai és civil szereplők valamint az iskolarendszerű képzők illetve a felnőtt képzéssel foglalkozó szervezetek bevonásával -, minden évben megrendezik a pályaválasztási kiállításokat és képzési börzéket. A szakmai szándékok a 2011- es pályaválasztási kiállítások megszervezésére is adottak. Vállalna-e cége, valamilyen közreműködést e nagyszabású rendezvényeken (szakmabemutatók, gyárlátogatások stb.) 14. Egyéb a téma szempontjából fontosnak tartott észrevétele, megállapítása, javaslata! 26