TÁJÉKOZTATÓ az MKKSZ alapszervezetei részére, a 2019. évi adó változásokról, a szakszervezet, és a munkahelyi szervezetek által nyújtható juttatásokról. A szakszervezetek létrejöttét, működését, a 2011. évi CLXXV törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény szabályozza., gazdálkodásukról a 350/2011.(XII.30.) Korm rendelet rendelkezik. A szakszervezetek,- benne a munkahelyi szervezetek- gazdálkodását, a Számviteli törvény előírásainak (2000. évi C. tv.) megfelelően kell kialakítani. A civil szervezetnek az alapszabályában meghatározott célok megvalósítása érdekében kell gazdálkodnia, de mint azt a kormányrendelet is kimondja a szervezet, gazdálkodási célra nem hozható létre, de céljai megvalósítása érdekében akadálytalanul folytathat gazdasági tevékenységet. Könyvvezetésük során valamennyi gazdálkodó szervezetre vonatkozó szabályokat kell betartani (nincs egyszerűsítő, könnyítő szabály). Szakszervezetünk egy jogi személy (nem szövetségi formában működik, így gazdálkodása egyetlen egység). Gazdasági tevékenységük során, a számviteli törvény, a társasági adóról szóló törvény, az ÁFA törvény, valamint a személyi jövedelemadó törvény előírásait be kell tartani. A civil szervezetnek, a tagjai számára nyújtható juttatások lehetősége a fenti törvények figyelembevételével igen korlátozott. A személyi jövedelemadó törvényben világosan elkülönül azon juttatások köre, melyet csak munkáltató, és amelyet szakszervezet (kifizető, egyesület) nyújthat közvetlenül tagjainak adómentesen, vagy adó kötelezetten. A munkahelyi szervezetek kiadásokat elsősorban az alapszabályban meghatározott célok megvalósítása érdekében teljesíthetnek kifizetéseket, az adózási szabályok figyelembevételével. E célok megismerésére kellő tájékoztatást nyújt az MKKSZ alapszabálya. A 2019. január 1.-től hatályos személyi jövedelemadóról szóló törvény, jelentős változásokat nem tartalmaz (szakszervezeti szempontból) az előző évi szabályozáshoz képest, kisebb pontosítások történtek, a juttatások köre, adózási megítélése változott, különösen a munkáltatói juttatások tekintetében. A tagok számára közvetlenül nyújtható juttatások közül csak olyanok adhatók, melyek nem kapcsolódnak munkaviszonyhoz (SZJA törvény 69., 70, 71..-ban meghatározott juttatások egy része) Nem adható, pl. étkezési hozzájárulás, közlekedési támogatás (bérlet), iskolakezdési támogatás, Erzsébet utalvány, rekreációs keret. 1
Adóalapba nem tartozó, illetőleg költségnek nem számító tételek SZJA.tv. 7.(1) A jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni, a.) azt a bevételt, amely e törvény 1. számú melléklete szerint adómentes, vagy más törvény alapján személyi jövedelemadó - kötelezettség nem terheli; d.) a magánszemély által fizetett tagdíjra, hozzájárulásra, felajánlásra tekintettel a vállalkozási tevékenységet nem folytató egyesület, köztestület által a magánszemély részére nyújtott szolgáltatás, amennyiben azt a társadalmi szervezet, a köztestület az alapszabálya alapján, a cél szerinti tevékenységével összefüggésben, a rendeltetésszerű jog gyakorlás keretében nyújtja. Ez a szabály részben azt jelenti, hogy a magánszemély, (tag) részére adóalap csökkentő (3.sz.melléklet I. 6.pontja) a befizetett tagdíj, másrészt pedig az alapszabályban meghatározott tevékenység kifejtése érdekében nyújtott szolgáltatás az abban résztvevő tag számára adóalapba nem tartozó bevétel. (pl. a szervezet által a demonstráción biztosított tárgyak, eszközök, és szolgáltatások) Szintén nem számít az adóalapba; a szakszervezeti rendezvényeken való részvételhez kapcsolódó utazási költség (mint hivatali, üzleti utazás költségtérítése), kizárólag csak a felmerült és igazolt költségek mértékéig téríthető meg. (7..q.,r. és figyelemmel a 3. számú melléklet II.6 pontjára /gépkocsi használat/) Az SZJA törvény III.fejezet 3. 10 pontja pontosította és elismerte a hivatali, üzleti utazás fogalmában értendő, a belföldi székhelyű jogi személynél, egyéb szervezetnél betöltött tisztségéhez, kapcsolódó utazása, akkor is, ha a magánszemély nem áll munkaviszonyban az említett jogi személlyel,szervezettel A munkáltatót kifizetőt terhelő közterhek megfizetése mellett nyújtható juttatások Ezek közül a juttatások közül a szakszervezet is nyújthat olyan juttatásokat, melyeket a törvény nem kizárólagosan utal a munkáltató körébe, ezt, a vonatkozó közterhek megfizetése mellett teheti meg (SZJA tv. XIII. fejezet 69., 70., 71..) A kifizetőt (munkáltatót) terhelő adó alapja a béren kívüli juttatásnak nem minősülő, egyes meghatározott juttatások esetében, a jövedelem, a juttatás értékének 1,18-szorosa. A béren kívüli juttatások után; 15% szja-t és 19,5% szociális hozzájárulási adót kell fizetni. Az egyes meghatározott juttatások után; pedig a juttatás értékének 1,18-szorosa után 15% szja-t és 19,5% szociális hozzájárulási adót kell fizetni. Az egyes meghatározott juttatások közterhe 40,71% 2019. évben kizárólag a SZÉP-kártya három alszámlájára utalt támogatás minősül kedvezményes közteher (34,22%) fizetés mellett adható béren kívüli juttatásnak. 2
A munkáltató által adható juttatások köre: (a szakszervezet által ezek a juttatások nem adhatók, csak abban az esetben, ha munkáltatóként fizeti ki kivéve a *-al jelölt) Cafetéria közterhei 2019. évben: Munkahelyi étkeztetés Erzsébet-utalvány Helyi bérlet Iskolakezdési támogatás Önkéntes nyugdíjpénzt. hozzájár Egészségpénzt. önsegély. pénztár hozzájár. Ajándékutalvány Erzsébet utalvány Béren kívüli készpénz kifiz.(100.e.ft) Mobilitás célú lakhatási támogatás Kockázati biztosítás Lakáscélú támogatás Bölcsödei, óvodai ellátás szolgáltatás Sportrendezvényekre szóló belépő* Kulturális belépő* adómentes adómentes (min.bérig) adómentes (min.bérig) Béren kívüli juttatások: - a Széchenyi Pihenő Kártya: Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla (*) Évente 150.000 Ft-ig 34,22% Széchenyi Pihenőkártya szállás alszámla (*) Évente 225.000 Ft-ig 34,22% Széchenyi Pihenőkártya szabadidő alszámla (*) Évente 75.000 Ft-ig 34,22% (*) Az éves rekreációs keret összeg a piaci szférában munkavállalónként nettó 450 e Ft, a költségvetési szervek esetén 200 e Ft A kifizetőt (szakszervezetet) terhelő közterhek mellett adható juttatások Béren kívüli juttatásnak minősül; *71.(2)a. a szakszervezet által tagjának, nyugdíjas tagjának, az említett magánszemély közeli hozzátartozójának, az elhunyt tag közeli hozzátartozójának, üdülőben nyújtott üdülési szolgáltatás révén juttatott jövedelemből az adóévben személyenként a minimálbér összegét meg nem haladó rész, 3
**70. Egyes meghatározott juttatásnak 70.(4) bek.a)pontja a 71. (2) a)pont szerinti juttatásnak, az ott meghatározott értékhatárt meghaladó része (üdülőben nyújtott üdülési szolgáltatás értéke a minimál bér összegét meghaladó) továbbá egyes meghatározott juttatásnak minősül; reprezentáció és üzleti ajándék (70 (4)bek. 70. ((5)). Ha a kifizető egyesület, köztestület, egyházi jogi személy, alapítvány, akkor a (4) bekezdéstől eltérően mentes az adó alól, az adóévben reprezentáció és a minimálbér 25%- nak megfelelő egyedi értéket meg nem haladó üzleti ajándékok juttatása. Ez alapján meghatározott jövedelem azon része, mely a közhasznú, illetve célszerinti tevékenysége érdekében felmerült, az adóévre vonatkozó beszámolóban kimutatott összes ráfordítás 10%-át, de legfeljebb az adóévre elszámolt összes bevétel 10 %-át nem haladja meg. 70.(6) Egyes meghatározott juttatásnak minősül a.) legfeljebb évi egy alkalommal-erre vonatkozó nyilvántartások vezetése mellettcsekély értékű ajándék révén juttatott adóköteles jövedelem, ha azt, b.) az olyan ingyenes, vagy kedvezményes termék szolgáltatás révén juttatott adóköteles bevétel, melynek igénybevételére egyidejűleg több magánszemély jogosult, és a kifizetőjóhiszemű eljárása ellenére-nem képes megállapítani az egyes magánszemélyek által megszerzett jövedelmet, továbbá egyidejűleg több magánszemély számára szervezett ingyenes, vagy kedvezményes eseménnyel összefüggésben (ha a rendezvény körülményeiből megítélhetően döntő részben vendéglátásra szabadidő programra irányul) a kifizető által viselt költség,beleértve az ajándéktárgyra fordított kiadást is. Csekély értékű ajándék: a minimálbér 10 százalékát meg nem haladó értékű termék, szolgáltatás (70. 9.a.) Adómentes bevételek (melyek a tagságszámára adómentesen nyújthatók a szakszervezet részéről) Az SZJA 1995. évi CXVII törvény 1. sz. mellékletében szereplő adómentes, bevételek tételesen meghatározásra kerültek, ezek közül, melyek a szakszervezetek számára is elérhetők: 1. A szociális és más ellátások közül adómentes: 1.3 adómentes bevétel a magán személy részére az érdekvédelmi szervezettől az elhunyt házastársa, vagy egyenes ágbeli rokona részére folyósított temetési segély, továbbá az önsegélyező feladatot is vállaló egyesület, önsegélyező egyesület által nyújtott szociális segély, azzal, hogy e rendelkezés alkalmazásában önsegélyező feladat ellátásnak minősül a társadalombiztosításaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvényben felsorolt ellátásokat kiegészítő juttatások nyújtása. (feltételek fennállásának dokumentálása mellett) 4
3.Közcélú juttatások körében adómentes: 3.1 a közhasznú alapítványból, közalapítványból, annak alapszabályában rögzített közhasznú céljaival összhangban a magánszemély részére kifizetett azon összeg, amelyet az oktatási intézményben folytatott tanulmányokra, kutatásokra, külföldi tanulmányokra (ösztöndíj címén) folyósítanak, a szociálisan rászoruló részére szociális segély címén folyósítanak,a diák és szabadidősport résztvevőjének alkalmanként legfeljebb 500.-Ft-ot meg nem haladóan folyósítanak. ( Szakszervezetünk alapítványában ilyen célok megtalálhatók) 3.3 a jótékony célú közadakozásból a közérdekű kötelezettségvállalásból, a közhasznú egyesületből,alapítványból, közalapítványból, annak létesítő okiratában rögzített közhasznú céljával összhangban,- a közhasznú cím szerint- címzett magánszemélynek, valamint munkavállalói érdekképviseleti szervezet által a magánszemélynek nem pénzben adott juttatás értéke (ide nem értve e törvény szerint béren kívüli juttatásoknak minősülő juttatásokat), pénzben történő juttatás esetén legfeljebb a minimálbér 50%-át meg nem haladó összegben havonta adott támogatás. (szakszervezetünk támogatási szabályzatot készített e szabály alkalmazására) 3.4 a 3.1-3.3-ban foglaltak esetében sem adómentes a kifizetés, juttatás; a.) melynek címzettje az alapító, az adományozó, a támogató- kivéve az orvosi javaslat alapján fogyatékosságával, gyógyításával összefüggő szolgáltatás formájában, nem pénzben szerzett bevétel. (Szakszervezetünk létesítő okiratában nincs ilyen nevesített cél (betegség, fogyatékosság támogatása), a Szakszervezetünk Alapítványában azonban van) b.) melyet a kifizetővel munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban, vagy más, polgári törvénykönyv szerinti olyan szerződéses jogviszonyban álló magán személy kap, melynek alapján a kifizetés juttatás a magánszemélyt; ba) az általa végzett tevékenység mennyiségi és/vagy minőségi jellemzőire tekintettel, bb) termék értékesítésének, szolgáltatás nyújtásának ellenértékeként, bc) jog alapításának, joggyakorlás átengedésének, jogról való lemondásnak ellenértékeként, illeti meg. 4. Egyes tevékenységekhez kapcsolódóan adómentes: 4.7 e) az ikerintézményi (Twinning) program keretében a magánszemély részére adott olyan juttatás, melyet az Európai Unió finanszíroz, melynek mértékét az Európai Unió rendelkezései szerint állapítják meg, és amely a magánszemély külföldre történő kiutazásának és külföldi tartózkodásának költségei fedezetére szolgál (ideértve az utazási költségtérítést, napidíjat, de ide nem értve a szakértői díjat) azzal, hogy az adó mentesség alkalmazása esetén magánszemély külföldre történő kiutazással és a kint tartózkodással kapcsolatban felmerült költségeit semmilyen tevékenységéből származó bevételével szemben, nem számolhatja el. 5
8. A nem pénzben kapott juttatások közül adómentes: 8.17 pont összeghatártól függetlenül sportversenyen, vagy sportvetélkedőn nyert érem, serleg, trófea; 8.18 pontja szerint egyesülettől*, az egyháztól, évente egy alkalommal kapott, tárgyjutalom értékéből 5000.- Ft-ot meg nem haladó összeg, e rendelkezés alkalmazásában nem minősül tárgyjutalomnak az értékpapír.** * a civiltörvény alapján a szakszervezet speciális egyesület. ** figyelemmel az utalvány alkalmazására a tárgyjutalomnál: 69.(3) bek. Ha a juttatás az utalvány (nem értékpapír), ha juttatási feltételek alapján megállapítható, hogy az, mely termékre, szolgáltatásra használható fel, és továbbá 1.sz melléklet 9.1.pontja: Utalvány készpénz helyettesítő fizetési eszköz akkor minősül e melléklet szerint nem pénzben adott juttatásnak, ha a juttatás feltételei alapján megállapítható, hogy az, mely termékre, szolgáltatásra használható fel. (Nem adó mentes a fogyasztásra készételre szóló utalvány 70. (1 ac.) *** Utalvány, (1sz.melléklet 9.1.pont) készpénz-helyettesítő fizetési eszköz, e törvény külön rendelkezése alapján, vagy annak hiányában is, akkor minősül e melléklet szerint, nem pénzben adott juttatásnak, ha a juttatási feltételek alapján megállapítható, hogy az mely termékre, szolgáltatásra, vagy milyen termék-vagy szolgáltatáskörben használható fel, továbbá ha az utalvány nem visszaváltható, és egyebekben a juttatás körülményei megfelelnek az adómentességre vonatkozó rendelkezésben foglalt feltételeknek. ( A pénzre visszaváltható utalvány formájában adott juttatás bérjövedelemnek minősül) 8.28 - az ingyenesen, vagy kedvezményesen a.) juttatott, a sportról szóló törvény hatálya alá tartozó sportrendezvényre szóló belépőjegy, bérlet c.) a kifizető által ugyan azon magánszemély részére az adóévben legfeljebb 50.000.Ft értékben juttatott kulturális szolgáltatás igénybevételére-muzeális intézmény, és művészeti létesítmény (kiállítóhely) kiállítására, színház,- tánc, - cirkusz, vagy zeneművészeti előadásra, közművelődési tevékenységet folytató szervezet által nyújtott kulturális szolgáltatás- szóló belépőjegy, bérlet, továbbá könyvtári beiratkozási díj, d.) az adóévben legfeljebb az a) és b) pont szerinti juttatási körben külön-külön a minimálbért meg nem haladó értékben, feltéve hogy a belépőjegy, bérlet nem visszaváltható, továbbá azzal, hogy nem adómentes az említett juttatásokra szóló utalvány 8.35 a helyi és/vagy kisebbségi önkormányzat, egyesület, alapítvány, egyház által a lakosság széles körét érintő (nem zártkörű) azonos részvételi feltételekkel szervezett kulturális, hagyományőrző, sport, szabadidős és más hasonló közösségi rendezvényen helyben nyújtott szolgáltatás, helyi fogyasztásra juttatott étel, ital, valamint-legfeljebb a rendezvény összes költségének 10%-igterjedő együttes értékben- résztvevőnként azonos értékű, ajándék,továbbá az ilyen rendezvényeken ingyenesen közreműködők részére biztosított étkezési szolgáltatás; 6
A munkahelyi szervezetek (alapszervezetek) által teljesített minden egyéb kiadás, csak az alapszabályban meghatározott célok megvalósítása érdekében merülhetnek fel, pl. rendezvények, szabadidős tevékenységek megvalósítása, oly módon, hogy ha az egyedileg nem tekinthető a magánszemély juttatásának. Budapest, 2019. január 8. A tájékoztatót készítette: Tornyi Lajosné MKKSZ FEB elnök 7