A cafetéria juttatások évi változásai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A cafetéria juttatások 2015. évi változásai"

Átírás

1 H B u d a p e s t M o n t e v i d e o u. 3 / A T e l. : F a x : a b a b t. h u w w w. a b t. h u Budapest, november 25. A cafetéria juttatások évi változásai Tisztelt Ügyfeleink! Tisztelt Olvasóink! Az Országgyűlés november 18-án elfogadta a évi adóváltozásokról szóló, többször módosított törvényjavaslatot. A cafetéria juttatások adózását érintő legfontosabb változásokat, valamint a 2015-től érvényes cafetéria elemeket az alábbiakban foglaltuk össze. Csökken a kedvezményes adózású juttatások éves összeghatára Jövőre a béren kívüli juttatások 35,7%-os adómértéke 200 ezer forintos éves keretösszegig lesz érvényes. Ezen összeghatár alól kivételt jelent a SZÉP kártya, amellyel együtt 450 ezer forintra lehet kiegészíteni a kedvező adózású béren kívüli juttatásokat. A fenti keretösszeget, vagy az egyedi összeghatárokat meghaladó béren kívüli juttatások után összesen 51,17%-os közterhet kell majd fizetni. Felhívjuk figyelmüket, hogy ez a két adómérték továbbra is lényegesen kedvezőbb, mint a munkabérként adott juttatás, ahol a nettóra vetített teljes közteher a 96%-ot is meghaladja. Új adómentes juttatások Érdemes új lehetőségként figyelembe venni a jövő évi cafetéria-elemek kialakításakor a munkáltató által biztosított egészségügyi szűrővizsgálatokat, valamint a fizikoterápiás és mentál-egészségügyi ellátásokat, amelyet a munkáltatók összeghatár nélkül, adómentesen kínálhatnak a munkavállalók részére. Vigyázat, értelmezési nehézségek várhatók! Új alapelvként került a törvénybe az az előírás, miszerint a munkáltató a munkavállaló részére a tevékenység ellenértékeként nem adhat cafetéria, vagy más adómentes juttatást (pl. lakástámogatást). Ezzel kapcsolatban komoly értelmezési különbségre számítunk az adóhatóság és a munkáltatók között, hiszen vajon milyen indokból adja a munkáltató a juttatást a munkavállalónak, ha közvetve, vagy közvetlenül nem a tevékenysége ellenértékeként? Javaslatunk Az új összeghatárok és változó elemek miatt javasoljuk a jelenlegi cafetéria-rendszerben biztosított juttatások áttekintését és az új szabályoknak megfelelő kiegészítését, módosítását, amelyben kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre.

2 I. Adómentes juttatások lakáscélú munkáltatói támogatás a vételár vagy építési költség 30%-áig, de 5 évente maximum 5 millió Ft kamatmentes lakáscélú munkáltatói kölcsön hitelintézeten keresztül Közös feltételek: egy korábban felvett hitel visszafizetéséhez, törlesztéséhez, akadálymentesítés céljából is adható, a méltányolható lakásigény feltételeit külön jogszabály határozza meg kockázati biztosítás díja ugyanazon biztosított személyre tekintettel havonta legfeljebb a minimálbér 30%-áig határozatlan idejű, kizárólag halál esetére szóló életbiztosítás rendszeres díja (évente egyszeri díjfizetés, bejelentés alapján, külön feltételekkel) vezető tisztségviselői feladatok ellátásával kapcsolatban kötött és a társaság által fizetett felelősségbiztosítás díja (visszamenőlegesen bármely évre, önellenőrzéssel módosítható) - ingyenes (otthoni) számítógép használat biztosítása a munkavállaló számára sporteseményre szóló belépőjegy, bérlet bármely magánszemély számára értékhatár nélkül kulturális szolgáltatás igénybevételére szóló belépőjegy, bérlet, könyvtári beiratkozási díj (ugyanazon magánszemélynek max Ft/év) védőoltás, egészség- és balesetvédelmi eszközök biztosítása külön jogszabály szerint ingyenesen vagy kedvezményesen nyújtott bölcsődei szolgáltatás, foglalkozás-egészségügyi ellátás, kegyeleti ellátás álláskeresőnek nyújtott lakhatási támogatás külön kormányrendelet szerint (legalább 100 km a távolság az állandó lakóhely és a munkahely között vagy minimum 6 óra az oda- és visszautazás ideje) munkába járás költségtérítése külön korm. r. alapján a munkáltató által biztosított, az egészségügyről szóló törvényben meghatározott szűrővizsgálatok, fizikoterápiás és mentál-egészségügyi ellátás - 2

3 II. Béren kívüli juttatások évi Ft-ig Kifizető összes terhe: 35,7% (SZÉP kártya esetén évi Ft-ig) helyi utazási (pl. BKV) bérlet Erzsébet-utalvány havi Ft-ig munkahelyi (üzemi) étkeztetés havi Ft-ig (munkáltató telephelyén működő étkezőhely) SZÉP kártyára utalt összeg, maximum Ft (szálláshely) Ft (vendéglátás) Ft (egészségmegőrzés), összesen maximum Ft/év üdülési szolgáltatás a munkáltató üdülőjében (max. minimálbér/fő/év) iskolakezdési támogatás utalvány formájában, maximum a minimálbér 30%-a, évente egyszer önkéntes kölcsönös nyugdíj-, egészség- vagy önsegélyező pénztárba, foglalkoztatói nyugdíj szolgáltató intézménybe fizetett munkáltatói hozzájárulás, maximum a minimálbér 50% illetve 30%-a munkáltatói tag által az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárba célzott szolgáltatásra befizetett összeg (max. évente a pénztártag alkalmazottak létszáma és a minimálbér szorzata) iskolarendszerű képzés munkáltató által átvállalt költsége a minimálbér 2,5-szereséig (a képzés a munkakör betöltéséhez szükséges ismeretek megszerzését, bővítését szolgálja) 3

4 III. Egyes meghatározott juttatások és béren kívüli juttatások évi Ft felett (SZÉP kártya esetén évi Ft felett) Kifizető összes terhe: 51,17% a II. pontban felsorolt béren kívüli juttatások egyedi értékhatárt meghaladó része után a II. pontban felsorolt béren kívüli juttatások egyedi értékhatár alatti, de összesen az évi Ft-ot meghaladó része SZÉP kártya esetén az éves rekreációs keret ( Ft) feletti összeg (az éves keret munkavállalónként értendő, ahol közeli hozzátartozó is jogosult a juttatásra) csekély értékű ajándék, legfeljebb évente 3 alkalommal, a minimálbér 10%-áig valamennyi munkavállaló számára vagy belső szabályzatban rögzített személyek részére azonos feltételekkel és módon ingyenesen vagy kedvezményesen átadott termék, nyújtott szolgáltatás reprezentáció és üzleti ajándék értékhatár nélkül (a juttatás hónapjában adóköteles) hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó étkezés és más szolgáltatás évi keret: Ft cégtelefon magáncélú használata (vélelmezett 20%) egyidejűleg több magánszemély számára történő juttatás, ha nem lehet megállapítani az egyes magánszemélyek által megszerzett jövedelmet vendéglátásra, szabadidőprogramra irányuló rendezvényen nyújtott étkezés, szállás, egyéb szolgáltatás, ill. magánszemélyeknek a minimálbér 25%-át nem meghaladó értékben adott ajándéktárgy reklámcélú, üzletpolitikai ajándék értékhatár nélkül (magánszemélyeknek nyújtott árengedmények, visszatérítések, áruminták) megtakarítási típusú biztosítások más személy által fizetett díja 4

5 Bízunk benne, hogy a fenti áttekintő táblázatok megkönnyítik a jövő évi cafetéria juttatásokra vonatkozó döntéshozatalt. A 2015-ös munkaidő tervezés megkönnyítése érdekében mellékelten küldünk Önöknek egy összefoglaló naptárt, amely részletesen tartalmazza a jövő évi munkaszüneti és pihenő napokat. Reméljük, hasznos segítséget jelent mindennapi munkájukban. További kérdések esetén munkatársaink készséggel állnak ügyfeleink rendelkezésére. Üdvözlettel: ABT Treuhand csoport Láng József Kardos Péter dr. Pétervári Orsolya partner üzletágvezető szenior adótanácsadó jozsef.lang@abt.hu peter.kardos@abt.hu orsolya.petervari@abt.hu A fenti összefoglaló tájékoztatás és figyelemfelhívás céljából készült. Bármilyen ebből következő döntés előtt javasoljuk, hogy konzultáljon szakértőinkkel. Szolgáltatásainkról részletesen tájékozódhat honlapunkon: Az ABT Treuhand Csoport 2005 óta a NEXIA International tagja. A Nexia International a világ több mint 100 országában működő mintegy 320 független adótanácsadó és könyvvizsgáló cég szaktudását és tapasztalatát egyesítő, 1971 óta létező hálózat. 5

Változó cafetéria szabályok 2017-ben

Változó cafetéria szabályok 2017-ben H - 1 0 3 7 B u d a p e s t M o n t e v i d e o u. 3 / A T e l. : + 3 6 1 4 3 0-3 4 0 0 F a x : + 3 6 1 4 3 0-3 4 0 2 a b t @ a b t. h u w w w. a b t. h u Budapest, 2016. december 21. Változó cafetéria

Részletesebben

Változó cafetéria szabályok 2017-ben

Változó cafetéria szabályok 2017-ben H - 1 0 3 7 B u d a p e s t M o n t e v i d e o u. 3 / A T e l. : + 3 6 1 4 3 0-3 4 0 0 F a x : + 3 6 1 4 3 0-3 4 0 2 a b t @ a b t. h u w w w. a b t. h u Budapest, 2017. szeptember 6. Változó cafetéria

Részletesebben

2016-ban változatlan cafetéria szabályok, csökkenő kifizetői közterhek

2016-ban változatlan cafetéria szabályok, csökkenő kifizetői közterhek H-1037 Budapest Montevideo u. 3/A Tel.: +36 1 430-3400 Fax: +36 1 430-3402 abt@abt.hu www.abt.hu Budapest, 2016. január 12. 2016-ban változatlan cafetéria szabályok, csökkenő kifizetői közterhek Tisztelt

Részletesebben

Kafetéria juttatások változása január 01-től

Kafetéria juttatások változása január 01-től Kafetéria juttatások változása 2017. január 01-től Az előző évekhez hasonlóan megmaradt a három csoport, ebben nincs változás. A kedvezményesebben adózó csoport neve a béren kívüli juttatások, a magasabb

Részletesebben

Béren kívüli juttatások (adó- és járulékteher összesen: 34,22%)

Béren kívüli juttatások (adó- és járulékteher összesen: 34,22%) Tisztelt Ügyfelünk! Az Országgyűlés elfogadta a 2017-re vonatkozó új cafeteria szabályokat. Az alábbiak szerint lehet tervezni a jövő évi juttatásokat. Cafeteria 2017. Adómentes juttatások( nincs adó-

Részletesebben

Minden, amit tudni érdemes a béren kívüli juttatásokról

Minden, amit tudni érdemes a béren kívüli juttatásokról Minden, amit tudni érdemes a béren kívüli juttatásokról /Cafeteria/ 2014 A 2014. évi cafeteriát és az egyes meghatározott juttatásokat érintő legfontosabb adóváltozások nem sok újat hoztak a 2013. évi

Részletesebben

EGYES JUTTATÁSOK ADÓZÁSÁNAK SZABÁLYAI 2012.

EGYES JUTTATÁSOK ADÓZÁSÁNAK SZABÁLYAI 2012. EGYES JUTTATÁSOK ADÓZÁSÁNAK SZABÁLYAI 2012. Egyes juttatások adózásának szabályai 1. Az 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról, XIII. fejezet Az adó a kifizetőt terheli. [69. ] Az adó alapja:

Részletesebben

A SZJA TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAI Mi változik 2019-ban? Készítette: Szűcs Krisztina

A SZJA TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAI Mi változik 2019-ban? Készítette: Szűcs Krisztina A SZJA TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAI Mi változik 2019-ban? Készítette: Szűcs Krisztina Adómentes juttatások 2019- ben MEGSZŰNIK az adómentes juttatások közül: - munkáltatói lakáscélú támogatás, - mobilitási célú

Részletesebben

CAFETERIA 2016. Béren kívüli és más juttatások

CAFETERIA 2016. Béren kívüli és más juttatások CAFETERIA 2016 Béren kívüli és más juttatások A cafeteria szerepe a személyi jövedelemadóban A cafeteria nem önálló juttatási jogcím. Szerepe a személyi jövedelemadóban csak annyi, hogy nem nevesített

Részletesebben

Cafeteria 2015. Adómentes juttatások. Sportrendezvény

Cafeteria 2015. Adómentes juttatások. Sportrendezvény Cafeteria 2015 Adómentes juttatások Sportrendezvény 2015-től a sportrendezvényre szóló belépőjegy, bérlet juttatása továbbra is korlátlan értékben lesz adómentes, amennyiben az adott sportrendezvény a

Részletesebben

CAFETERIA Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető

CAFETERIA Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető CAFETERIA 2017 Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető A cafeteria szerepe a személyi jövedelemadóban A cafeteria adózás szempontjából nem önálló juttatási jogcím. Szerepe a személyi jövedelemadóban

Részletesebben

A munkavállalókat, munkáltatókat érintő 2013. évi adóváltozások

A munkavállalókat, munkáltatókat érintő 2013. évi adóváltozások H-1037 Budapest Montevideo u. 3/A Tel.: +36 1 430-3400 Fax: +36 1 430-3402 abt@abt.hu www.abt.hu Budapest, 2012. december A munkavállalókat, munkáltatókat érintő 2013. évi adóváltozások Tisztelt Ügyfeleink!

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Olvasó!

Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Olvasó! 2011/3 Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Olvasó! Az adótörvényeket módosító T/4662 számú törvényjavaslatot a Parlament hosszas vita után, nagyon sok kiegészítés, benyújtott egyéni és bizottsági módosító indítvány

Részletesebben

és egyéb változások 2015

és egyéb változások 2015 és egyéb változások 2015 A béren kívüli juttatások köre: Erzsébet utalvány - 8.000 Ft/hó Munkahelyi étkeztetés 12.500 Ft/hó Helyi közlekedési bérlet bérlet árának összegéig Iskolakezdési támogatás min.

Részletesebben

Tájékoztató a 2011. évi Cafeteria rendszer lehetséges elemeirıl

Tájékoztató a 2011. évi Cafeteria rendszer lehetséges elemeirıl Tájékoztató a 2011. évi Cafeteria rendszer lehetséges elemeirıl 2011. január 1-jétıl megszőnik a természetbeni juttatás fogalma, és egy új a béren kívüli juttatásé lép hatályba. Számos, eddig ebbe a körbe

Részletesebben

A béren kívüli juttatások, mint nyugdíj-kiegészítés és öngondoskodás saját cégünkből

A béren kívüli juttatások, mint nyugdíj-kiegészítés és öngondoskodás saját cégünkből A béren kívüli juttatások, mint nyugdíj-kiegészítés és öngondoskodás saját cégünkből Előadó: Puskelyné Király Ágnes Okleveles adószakértő Top Cafeteria Kft Cafeteria 2014 Adómentes juttatások Távolsági

Részletesebben

KEDVEZMÉNYESEN ADÓZÓ BÉREN KÍVÜLI ÉS EGYÉB JUTTATÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA 2010 2011.

KEDVEZMÉNYESEN ADÓZÓ BÉREN KÍVÜLI ÉS EGYÉB JUTTATÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA 2010 2011. KEDVEZMÉNYESEN ADÓZÓ BÉREN KÍVÜLI ÉS EGYÉB JUTTATÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA 2010 2011. 2010 2011 A kedvezményezett kategóriába tartozó pénzbeni és természetbeni juttatások után 25 %-os adót kellett (járulékot

Részletesebben

Nem változik az állandó lakóhely, ha a magánszemély ideiglenes jelleggel huzamosabb ideig külföldön tartózkodik.

Nem változik az állandó lakóhely, ha a magánszemély ideiglenes jelleggel huzamosabb ideig külföldön tartózkodik. A személyi jövedelemadó változásai 2019-től Családi kedvezmény A családi kedvezmény - az eltartottak lélekszámától függően - kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként: -egy eltartott

Részletesebben

BIZTOSÍTÁSOK ADÓZÁSA 2013.

BIZTOSÍTÁSOK ADÓZÁSA 2013. BIZTOSÍTÁSOK ADÓZÁSA 2013. Biztosítás típusok Cég által fizetett díj Biztosító szolgáltatása, kifizetése Kockázati biztosítások (nincs lejárati szolgáltatás és visszavásárlási érték) Kockázati (halál esetére)

Részletesebben

Cafetéria Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla évente Ft-ig. - Széchenyi Pihenőkártya szálláshely alszámla évente 225.

Cafetéria Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla évente Ft-ig. - Széchenyi Pihenőkártya szálláshely alszámla évente 225. Cafetéria 2019 Adómentes juttatások: A 2018-ban használt az óvoda, bölcsődei szolgáltatás térítése marad az adómentes kategóriában. Ennél a juttatásnál újdonság lesz 2019-re, hogy nem csak a munkáltató,

Részletesebben

Új cafeteria szabályok

Új cafeteria szabályok 1 Új cafeteria szabályok 2016. november. 22. hvg.hu Kedden az Országgyűlés elfogadta a 2017-re vonatkozó új cafeteria szabályokat. Jövőre az alábbi szabályok szerint lehet tervezni a juttatásokat. Összeállt

Részletesebben

ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK CAFETÉRIA Munkáltatói és kifizetői juttatások 2017-ben

ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK CAFETÉRIA Munkáltatói és kifizetői juttatások 2017-ben ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK CAFETÉRIA 2017 Munkáltatói és kifizetői juttatások 2017-ben Budapest, 2017 Szerző: Surányi Imréné ISBN 978-963-638-522-4 ISSN 2416-2310 (Tanácsadói könyvek) ISSN 1788-0165 (Adózási

Részletesebben

Béremelés Bérkorrekció 13. havi bér Jelenléti pénz Egyéb jövedelmek legalizálása Mozgó bér Jutalom jellegű kifizetések

Béremelés Bérkorrekció 13. havi bér Jelenléti pénz Egyéb jövedelmek legalizálása Mozgó bér Jutalom jellegű kifizetések Cafeteria rendszer lehetséges forrásai Béremelés Bérkorrekció 13. havi bér Jelenléti pénz Egyéb jövedelmek legalizálása Mozgó bér Jutalom jellegű kifizetések Év végi pénz, vagy Cafeteria? Bruttó bér 150.000,-

Részletesebben

Kiegészítő tájékoztatás a 2012. évi nem pénzbeli juttatások közterheihez

Kiegészítő tájékoztatás a 2012. évi nem pénzbeli juttatások közterheihez Kiegészítő tájékoztatás a 2012. évi nem pénzbeli juttatások közterheihez 2011. december Kiegészítő tájékoztatás a 2012. évi nem pénzbeli juttatások közterheihez Auditing and Consulting Phone: +36.1.375.4921

Részletesebben

Adómentes juttatások cafetéria

Adómentes juttatások cafetéria Adómentes juttatások cafetéria I. Adómentes juttatások Ingyenes számítógép használat A munkáltatónak lehetősége van ingyenesen, vagy kedvezményesen számítógép használatot biztosítani a munkavállalója részére.

Részletesebben

Béren kívüli-, és adómentes juttatások

Béren kívüli-, és adómentes juttatások Béren kívüli-, és adómentes juttatások Béren kívüli juttatások adózási szempontból az alábbi csoportokba sorolhatók - Kedvezményes kifizetői adózás mellett adható nem pénzbeli juttatások - Kifizetői adófizetés

Részletesebben

Cafeteria 2015. 2015. január 27. MKVK OK Kft. S. Csizmazia György. Miért éri meg?

Cafeteria 2015. 2015. január 27. MKVK OK Kft. S. Csizmazia György. Miért éri meg? Cafeteria 2015. 2015. január 27. MKVK OK Kft. S. Csizmazia György Miért éri meg? A munkavállalók motivációjának, elégedettségének és elkötelezettségének fokozása Adómegtakarítás (adóoptimalizálás) Ún.

Részletesebben

Juttatások 2019 HOGYAN TERVEZHETÜNK 2019-BEN?

Juttatások 2019 HOGYAN TERVEZHETÜNK 2019-BEN? Juttatások 2019 HOGYAN TERVEZHETÜNK 2019-BEN? A nyári és az őszi adócsomag együttes hatására 2019. január 1-jétől jelentős mértékben szűkülni fog a jelenleg még cafeteria keretében a bérnél kedvezőbb adóteherrel

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/16/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 17-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat

Részletesebben

Cafeteria 2011. Egyes meghatározott juttatások

Cafeteria 2011. Egyes meghatározott juttatások Cafeteria 2011 Egyes meghatározott juttatások Új szabályozás vonatkozik 2011-tıl egyes jellemzıen nem pénzbeli juttatásokra, és egyidejőleg megszőnik a természetbeni juttatás fogalma és szabályozása [Szja

Részletesebben

DTM Hungary Tax Intelligence

DTM Hungary Tax Intelligence VÁLTOZÁSOK A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓBAN 2012. Kedves Ügyfelünk! Az Országgyűlés 2011. november 21-én elfogadta az egyes adótörvények és azzal összefüggő, egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Részletesebben

Aktuális trendek: bérek, juttatások és HR gyakorlatok CAFETERIA 2019-ben

Aktuális trendek: bérek, juttatások és HR gyakorlatok CAFETERIA 2019-ben Aktuális trendek: bérek, juttatások és HR gyakorlatok CAFETERIA 2019-ben Előadó: Király Ágnes okleveles adószakértő Top Cafeteria Cafeteria 2018 Adómentes juttatások Távolsági bérlet kiegészítés: 14% Számítógép

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat Cafetéria

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI január 1-től

VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI január 1-től VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI 2017. január 1-től Személyi jövedelem adókulcs: 15 % Minimálbér, bruttó: 127 500 forint Garantált bérminimum,

Részletesebben

KÖNYVELÉS ÉS BÉRSZÁMFEJTÉS HÍRLEVÉL MÁJUS

KÖNYVELÉS ÉS BÉRSZÁMFEJTÉS HÍRLEVÉL MÁJUS KÖNYVELÉS ÉS BÉRSZÁMFEJTÉS HÍRLEVÉL MÁJUS REPREZENTÁCIÓ, ÜZLETI AJÁNDÉK ÉS A TERMÉSZETBENI JUTTATÁSOK 2011-ES VÁLTOZÁSAI A korábbi években megszokott természetbeni juttatások fogalma 2011-től megszűnt,

Részletesebben

Bér-cafeteria segédlet 2012 Eurotantusz kft.

Bér-cafeteria segédlet 2012 Eurotantusz kft. Bér-cafeteria segédlet 2012 Eurotantusz kft. Könyvelés- Bérszámfejtés www.eurotantusz.hu MINIMÁLBÉR SZAKKÉPZETTEK GARANTÁLT BÉRMINIMUMA M E G J E G Y Z É S Besorolási bér 2011 2012 2011 2012 78 000 93

Részletesebben

Összefoglaló a 2015. évi béren kívüli juttatásokról

Összefoglaló a 2015. évi béren kívüli juttatásokról Összefoglaló a 2015. évi béren kívüli juttatásokról A Magyar Közlönyben kihirdették az egyes adótörvényekkel kapcsolatos törvények módosítását, amely érintette a béren kívüli juttatások és más munkavállalói

Részletesebben

KEDVEZMÉNYESEN ADÓZÓ BÉREN KÍVÜLI ÉS EGYÉB ADÓKÖTELES JUTTATÁSOK, EGYÉB KIFIZETÉSEK ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK 2011

KEDVEZMÉNYESEN ADÓZÓ BÉREN KÍVÜLI ÉS EGYÉB ADÓKÖTELES JUTTATÁSOK, EGYÉB KIFIZETÉSEK ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK 2011 3.sz. melléklet KEDVEZMÉNYESEN ADÓZÓ BÉREN KÍVÜLI ÉS EGYÉB ADÓKÖTELES JUTTATÁSOK, EGYÉB KIFIZETÉSEK ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK 2011 Névszerinti nyilvántartást azokról a juttatásokról kell vezetni: a) amelyről

Részletesebben

Cafeteria 2014. 2014. január 23. MKVK OK Kft. S. Csizmazia György. Miért éri meg?

Cafeteria 2014. 2014. január 23. MKVK OK Kft. S. Csizmazia György. Miért éri meg? Cafeteria 2014 2014. január 23. MKVK OK Kft. S. Csizmazia György Miért éri meg? A munkavállalók motivációjának, elégedettségének és elkötelezettségének fokozása Adómegtakarítás (adóoptimalizálás) Ún. zsebből

Részletesebben

Változások a személyi jövedelemadó és a járulékok terén

Változások a személyi jövedelemadó és a járulékok terén H - 1 0 3 7 B u d a p e s t M o n t e v i d e o u. 3 / A T e l. : + 3 6 1 4 3 0-3 4 0 0 F a x : + 3 6 1 4 3 0-3 4 0 2 a b t @ a b t. h u w w w. a b t. h u Változások a személyi jövedelemadó és a járulékok

Részletesebben

2019-ben a pénztári célzott támogatás a legkedvezőbb egészségcélú céges juttatás

2019-ben a pénztári célzott támogatás a legkedvezőbb egészségcélú céges juttatás 2019-ben a pénztári célzott támogatás a legkedvezőbb egészségcélú céges juttatás Hogyan adható 2019-ben patikakártyás juttatás minden eddiginél hatékonyabban, adókedvezménnyel? 2019. január Jogszabályi

Részletesebben

1995. ÉVI CXVII. TÖRVÉNY A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓRÓL. XIII. Fejezet EGYES JUTTATÁSOK ADÓZÁSÁNAK SZABÁLYAI

1995. ÉVI CXVII. TÖRVÉNY A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓRÓL. XIII. Fejezet EGYES JUTTATÁSOK ADÓZÁSÁNAK SZABÁLYAI 1995. ÉVI CXVII. TÖRVÉNY A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓRÓL XIII. Fejezet EGYES JUTTATÁSOK ADÓZÁSÁNAK SZABÁLYAI A kifizetőt terhelő adó 69. (1) Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások

Részletesebben

Összehasonlító példák. 2016/2017 II. Dr Lakatos Mária: ADÓZÁS I

Összehasonlító példák. 2016/2017 II. Dr Lakatos Mária: ADÓZÁS I Összehasonlító példák Hol tartunk? Családi állapothoz igazodó kedvezmények Adójóváírások és hitelek Ki mennyit fizet? Kína Egyéni vállalkozók személyi jövedelemadózása Példa bér adójának kiszámítására

Részletesebben

SZJA VÁLTOZÁSOK 2015

SZJA VÁLTOZÁSOK 2015 SZJA VÁLTOZÁSOK 2015 CAFETERIA-RENDSZER Adómentes juttatások és azok értékhatára 1. Munkába járás költség kiegészítés: a bérlet árának 14 %-a 2. Sporteseményre szóló belép : nincs korlát 3. Kulturális

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/625.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság MSZP frakcióhoz tartozó tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/625.) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság MSZP frakcióhoz tartozó tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/625.) A bizottság MSZP frakcióhoz tartozó tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási

Részletesebben

CAFETERIA A nyugdíj és egészségbiztosítás finanszírozása a cafeteria-rendszeren keresztül. VII. Soproni Pénzügyi Napok 2013. szeptember 26-27.

CAFETERIA A nyugdíj és egészségbiztosítás finanszírozása a cafeteria-rendszeren keresztül. VII. Soproni Pénzügyi Napok 2013. szeptember 26-27. CAFETERIA A nyugdíj és egészségbiztosítás finanszírozása a cafeteria-rendszeren keresztül VII. Soproni Pénzügyi Napok 2013. szeptember 26-27. Soft Consulting Hungary Zrt. Alapítás - 1998 250 millió árbevétel

Részletesebben

Cafeteria újratervezés 2017.

Cafeteria újratervezés 2017. Cafeteria újratervezés 2017. Válaszadók száma: 250 Törvények Szja tv. (71. par., 1. melléklet) Mt. Ōpt Erzsébet rendelet SZÉP rendelet EHO Lakáshitel - rendelet Adózás 0 % adó 34,51% közteher 49,98%

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA Budapest 2012. (2012. június 22-étől hatályos változat) A Budapesti Gazdasági Főiskola (továbbiakban: Főiskola, BGF, Intézmény) Szenátusa az államháztartásról

Részletesebben

Jövőre a célzott szolgáltatás az új munkáltatói hozzájárulás

Jövőre a célzott szolgáltatás az új munkáltatói hozzájárulás Jövőre a célzott szolgáltatás az új munkáltatói hozzájárulás Hogyan adható 2019-ben céges patikakártyás juttatás? 2018. november Jogszabályi változás a cafeteriában és a béren kívüli juttatásokban Jelentősen

Részletesebben

A 2013-as jövedelemadó változások legfontosabb kérdései

A 2013-as jövedelemadó változások legfontosabb kérdései A 2013-as jövedelemadó változások legfontosabb kérdései Karácsony Imréné cégtárs 2013. január15. Jövedelmeket terhelő adók Bérterhek Egyes meghatározott juttatások Kafetéria Szociális hozzájárulási adó

Részletesebben

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete január 26-ai ülésére

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete január 26-ai ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-ai ülésére Tárgy: Cafeteria szabályzat elfogadása Előadó: Fiskál János polgármester Előterjesztés tartalma: határozat

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA

MISKOLCI EGYETEM REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA Miskolc, 2012 6.2. sz. Egyetemi Szabályzat MISKOLCI EGYETEM REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 131/2012. SZ. HATÁROZATA Készült 8 példányban.

Részletesebben

Személyi jövedelemadó és a non-profit szervezetek. Dr. Orbán Ildikó

Személyi jövedelemadó és a non-profit szervezetek. Dr. Orbán Ildikó Személyi jövedelemadó és a non-profit szervezetek Dr. Orbán Ildikó Reprezentáció üzleti ajándék Nem pénzben adott vagyoni értéknek minősül Adófizetésre kötelezett: a kifizető Mentes reprezentáció, üzleti

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2017. (I.19.) Kt. sz. határozata a polgármester cafetéria - juttatásairól

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2017. (I.19.) Kt. sz. határozata a polgármester cafetéria - juttatásairól K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 19-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester cafetéria

Részletesebben

Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Olvasó! Hogyan változik a cafeteria 2017-től?

Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Olvasó! Hogyan változik a cafeteria 2017-től? Cafeteria 2017. Tisztelt Partnerünk! Tisztelt Olvasó! Hogyan változik a cafeteria 2017-től? A Magyar Közlöny 2016. évi 87. számában, 2016. június 15-én jelent meg a 2016. évi LXVI. törvény Az egyes adótörvények

Részletesebben

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ Ingatlan bérbeadás Amennyiben az ingatlan bérbeadásból származó jövedelem meghaladja az egy millió forintot és így a bérbeadó magánszemély 14%-os egészségügyi hozzájárulás (EHO) fizetésére

Részletesebben

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2013. január 31-i ülésére

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2013. január 31-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 31-i ülésére Tárgy: Cafeteria szabályzat elfogadása Előadó: Fiskál János polgármester Előterjesztés tartalma: határozat

Részletesebben

Sodexo Motivációs Rendszerek: Új név, új szolgáltatások Törvényi változások 2011. MELEGÉTEL utalvány helye a béren kívüli juttatások palettáján

Sodexo Motivációs Rendszerek: Új név, új szolgáltatások Törvényi változások 2011. MELEGÉTEL utalvány helye a béren kívüli juttatások palettáján S o d e x o A k aé dm i a 2 0 1 0 B é r e n ív k ü l i m o tá ic vió B u k o l y i T aá ms, ájn o s s y G y u l a Témák: Sodexo Motivációs Rendszerek: Új név, új szolgáltatások Törvényi változások 2011.

Részletesebben

EGYES JUTTATÁSOK ADÓZÁSÁNAK SZABÁLYAI. A kifizetőt terhelő adó

EGYES JUTTATÁSOK ADÓZÁSÁNAK SZABÁLYAI. A kifizetőt terhelő adó EGYES JUTTATÁSOK ADÓZÁSÁNAK SZABÁLYAI A kifizetőt terhelő adó 69. (1) Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások [70. ], valamint a béren kívüli juttatások [71. ] után az adó

Részletesebben

PÁLÓCZI HORVÁTH ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA

PÁLÓCZI HORVÁTH ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA PÁLÓCZI HORVÁTH ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA Érvényes: 2013. augusztus 1-től A Pálóczi Horváth István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium intézményben

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐJÉNEK 4/2013. (X.15.) MJ u t a s í t á s a

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐJÉNEK 4/2013. (X.15.) MJ u t a s í t á s a SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐJÉNEK 4/2013. (X.15.) MJ u t a s í t á s a a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Hivatal Cafetéria Szabályzatáról A közszolgálati tisztviselőkről szóló

Részletesebben

Személyi jövedelemadó 2013

Személyi jövedelemadó 2013 Összevont adóalap Személyi jövedelemadó 2013 Megszűnik az adóalap-kiegészítés, teljes egészében érvényesül a 16 százalékos adómérték. A kiszámított jövedelem 78 százaléka minősül adóalapnak akkor, ha a

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2/2013. (II. 12.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak cafetéria-juttatásáról szóló szabályzatról

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2/2013. (II. 12.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak cafetéria-juttatásáról szóló szabályzatról Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2/2013. (II. 12.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak cafetéria-juttatásáról szóló szabályzatról A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011.

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓBAN 2015. JANUÁR 01-TŐL

VÁLTOZÁSOK A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓBAN 2015. JANUÁR 01-TŐL VÁLTOZÁSOK A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓBAN 2015. JANUÁR 01-TŐL ADÓKEDEZMÉNYEK Első házasok kedvezménye: Új adókedvezmény 2015. január 1-től az első házasok kedvezménye. Mindenkinek jár, ahol az egyik fél legalább

Részletesebben

Egyszerűsített foglalkoztatás és a Cafeteria 2015.

Egyszerűsített foglalkoztatás és a Cafeteria 2015. Egyszerűsített foglalkoztatás és a Cafeteria 2015. 2015. március 17. MKVK S. Csizmazia György Egyszerűsített foglalkoztatás Mezőgazdasági-, turisztikai idénymunka: évente max. 120 nap Alkalmi munka (Filmipari

Részletesebben

Piacon lévő élet-, baleset, és egészségbiztosítási módozatok, mint számba vehető cafetéria elemek

Piacon lévő élet-, baleset, és egészségbiztosítási módozatok, mint számba vehető cafetéria elemek Piacon lévő élet-, baleset, és egészségbiztosítási módozatok, mint számba vehető cafetéria elemek Előadó: Tóth Róbert ügyvezető Bróker Royal Kft. JNSZMKIK regisztrált szakértője 2012. április 26. A biztosítás

Részletesebben

A munkavállalókat érintő fontosabb adóváltozások (2011)

A munkavállalókat érintő fontosabb adóváltozások (2011) A dokumentációban szereplő adatok tájékoztató jellegűek és nem minősülnek jogforrásnak! A munkavállalókat érintő fontosabb adóváltozások (2011) A 2011. január 1-től életbe lépő változások közül több érinti

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 4/2012. (I. 20.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak cafetéria-juttatásáról szóló szabályzatról

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 4/2012. (I. 20.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak cafetéria-juttatásáról szóló szabályzatról Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 4/2012. (I. 20.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak cafetéria-juttatásáról szóló szabályzatról A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011.

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA BUDAPEST 2012 (2016. június 25. napjától hatályos változat) H-1149 Budapest, Buzogány utca 29-31. www.uni-bge.hu A Budapesti Gazdasági Egyetem (továbbiakban:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az MKKSZ alapszervezetei részére,

TÁJÉKOZTATÓ az MKKSZ alapszervezetei részére, TÁJÉKOZTATÓ az MKKSZ alapszervezetei részére, a 2014. évi adó változásokról, a szakszervezet, és a munkahelyi szervezetek által nyújtható juttatásokról. A szakszervezetek létrejöttét, működését, a 2011.évi

Részletesebben

BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA

BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA Cím: Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona Adószám: 15492526-1-42 Törzsszám: 492 522 BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK SZABÁLYZATA Hatályos: 2017. január 01-től

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/22/1/2018. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. január 31-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat Cafetéria

Részletesebben

2011.Évi CLVI. tv egyes adótörvények módosításáról Személyi jövedelemadó 2012

2011.Évi CLVI. tv egyes adótörvények módosításáról Személyi jövedelemadó 2012 2011.Évi CLVI. tv egyes adótörvények módosításáról Személyi jövedelemadó 2012 2011. december 8. 1 Összevont adóalap megállapítása Adóalap-kiegészítés (29 (3)) 2424 ezer forint éves jövedelemig 0% Éves

Részletesebben

Reprezentáció és üzleti ajándék

Reprezentáció és üzleti ajándék Reprezentáció és üzleti ajándék A társasági adóbevallások elkészítésénél fontos odafigyelni a reprezentáció és üzleti ajándék megváltozott szabályaira. 2010. január 1-jétıl a társasági adóalanyoknál a

Részletesebben

ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK CAFETÉRIA Munkáltatói, kifizetői juttatások 2019-ben

ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK CAFETÉRIA Munkáltatói, kifizetői juttatások 2019-ben ADÓZÁSI KÉZIKÖNYVEK CAFETÉRIA 2019 Munkáltatói, kifizetői juttatások 2019-ben Budapest, 2019 Cafeteria_2019_tana_tordelt.indd 1 2019.01.07. 17:25:38 Szerző: Surányi Imréné Sorozatszerkesztő: Kökényesiné

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI 2015. január 1-től

VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI 2015. január 1-től VENDÉGLÁTÓ ÉS TURISZTIKAI SZAKSZERVEZET A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI 2015. január 1-től Személyi jövedelem adókulcs: 16% Minimálbér, bruttó: 105 000 Garantált bérminimum, bruttó

Részletesebben

KÖZ-ÉRDEK. 2015. január. a Közúti Közlekedési Szakszervezet hírlevele ÖSSZEFOGÁS ERŐ VÉDETTSÉG. Cafeteria. Béren kívüli juttatások 2015-ben TARTALOM:

KÖZ-ÉRDEK. 2015. január. a Közúti Közlekedési Szakszervezet hírlevele ÖSSZEFOGÁS ERŐ VÉDETTSÉG. Cafeteria. Béren kívüli juttatások 2015-ben TARTALOM: 2015. január Emberhez méltó jelent és biztos jövőt mindenkinek! KÖZ-ÉRDEK a Közúti Közlekedési Szakszervezet hírlevele ÖSSZEFOGÁS ERŐ VÉDETTSÉG TARTALOM: Cafeteria Közúti Közlekedési Szakszervezet Béren

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/1/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. január 25-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat Cafetéria

Részletesebben

SZJA, Szocho 2015 Mérlegképes továbbképzés. Személyi jövedelemadó. Az első házasok kedvezménye. Családi kedvezmény 2015.03.19.

SZJA, Szocho 2015 Mérlegképes továbbképzés. Személyi jövedelemadó. Az első házasok kedvezménye. Családi kedvezmény 2015.03.19. SZJA, Szocho 2015 Mérlegképes továbbképzés Személyi jövedelemadó Szatmári László Főosztályvezető Családi kedvezmény Az első házasok kedvezménye Mértéke 2016-tól 4 év alatt a duplájára nő a két gyermekes

Részletesebben

Kedves Ügyfelünk! legújabb verziója (1.154) letölthető az internetről a levél végén található link segítségével.

Kedves Ügyfelünk! legújabb verziója (1.154) letölthető az internetről a levél végén található link segítségével. Kedves Ügyfelünk! Ezúton szeretném tájékoztatni Önt az XL Bér modul legújabb frissítéséről, melynek legújabb verziója (1.154) letölthető az internetről a levél végén található link segítségével. Az alábbiakban

Részletesebben

Az adómentes természetbeni juttatások új szabályai

Az adómentes természetbeni juttatások új szabályai Az adómentes természetbeni juttatások új szabályai 2005. évben ismét bővült az adómentesen nyújtható természetbeni juttatások köre, és emellett néhány esetben emelkedtek azok az értékhatárok, ameddig bizonyos

Részletesebben

KEDVEZMÉNYESEN ADÓZÓ JUTTATÁSOK, ADÓKÖTELES TERMÉSZETBENI JUTTATÁSOK, EGYÉB KIFIZETÉSEK ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK 2010

KEDVEZMÉNYESEN ADÓZÓ JUTTATÁSOK, ADÓKÖTELES TERMÉSZETBENI JUTTATÁSOK, EGYÉB KIFIZETÉSEK ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK 2010 4.sz. melléklet KEDVEZMÉNYESEN ADÓZÓ JUTTATÁSOK, ADÓKÖTELES TERMÉSZETBENI JUTTATÁSOK, EGYÉB KIFIZETÉSEK ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK 2010 Névszerinti nyilvántartást csak azokról a juttatásokról kell vezetni: a)

Részletesebben

SZJA 2013 SZJA 2013 SZJA 2013 SZJA 2013 2013.10.02. Családi kedvezmény:

SZJA 2013 SZJA 2013 SZJA 2013 SZJA 2013 2013.10.02. Családi kedvezmény: Egykulcsos rendszer: Megszűnt az adóalap-kiegészítés: 2.424.000 Ft felett sem kell szuperbruttósítani. A 78 %-os szabály marad. Tényleges 16 %-os adókulcs. Egyszerűbb adóelőleg, adónyilatkozat. Családi

Részletesebben

2019-ben a pénztári célzott támogatás a legkedvezőbb egészségcélú céges juttatás

2019-ben a pénztári célzott támogatás a legkedvezőbb egészségcélú céges juttatás 2019-ben a pénztári célzott támogatás a legkedvezőbb egészségcélú céges juttatás Hogyan adható 2019-ben patikakártyás juttatás minden eddiginél hatékonyabban, adókedvezménnyel? 2019. január Jogszabályi

Részletesebben

Módosító javaslat [12.

Módosító javaslat [12. Törvényjavaslat) száma : T/625/,(.. országgyűlési képvisel ő ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett : 2018 JÚN 2 8. Címzett: Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó : Csárdi Antal, Dr. Szél Bernadett,

Részletesebben

Kafetéria Szabályzat

Kafetéria Szabályzat ... (társaság neve)... (adószám) Kafetéria Szabályzat Érvényes:... -tól Érvénybe helyezte:... Tartalomjegyzék 1. A kafetéria szabályzat célja...3 2. Társaság bemutatása...4 3. A társaságnál alkalmazható

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az MKKSZ alapszervezetei részére,

TÁJÉKOZTATÓ az MKKSZ alapszervezetei részére, TÁJÉKOZTATÓ az MKKSZ alapszervezetei részére, a 2019. évi adó változásokról, a szakszervezet, és a munkahelyi szervezetek által nyújtható juttatásokról. A szakszervezetek létrejöttét, működését, a 2011.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA. REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA (a Szervezeti és működési szabályzat 17. sz. melléklete)

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA. REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA (a Szervezeti és működési szabályzat 17. sz. melléklete) NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK SZABÁLYZATA (a Szervezeti és működési szabályzat 17. sz. melléklete) Elfogadva: 2013. július 23., hatályba lép: 2013. július 25-én Módosítva: 2015. március

Részletesebben

Vállalati Tervezés 2012

Vállalati Tervezés 2012 Vállalati Tervezés 2012 Adóváltozások(k) SZJA-t érintő változások, bérkompenzáció 2011. december 7. Radisson Blu Béke Hotel Főbb személyi jövedelemadó változások adóalap I. Az új szabályok szerint évi

Részletesebben

A munkabér bruttó-nettóegyebek

A munkabér bruttó-nettóegyebek A munkabér bruttó-nettóegyebek Személyi jövedelemadó Egészségbiztosítási járulék Nyugdíjbiztosítási járulék Munkaerő-piaci járulék (régen munkavállalói járulék) Szociális hozzájárulási adó (régen 2011

Részletesebben

Adóalapba nem tartozó, illetőleg költségnek nem számító tételek. SZJA.tv. 7.(1) A jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni,

Adóalapba nem tartozó, illetőleg költségnek nem számító tételek. SZJA.tv. 7.(1) A jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni, TÁJÉKOZTATÓ az MKKSZ alapszervezetei részére, a 2017. évi adó változásokról, a szakszervezet, és a munkahelyi szervezetek által nyújtható juttatásokról. A szakszervezetek létrejöttét, működését, a 2011.évi

Részletesebben

Példák a személyi jövedelemadó kiszámítására. 2016/2017. I. félév Adóoptimalizálás

Példák a személyi jövedelemadó kiszámítására. 2016/2017. I. félév Adóoptimalizálás Példák a személyi jövedelemadó kiszámítására Hol tartunk? Természetbeni juttatások Adók és közterhek Ingóság értékesítése Miről lesz szó? Példák a bér személyi jövedelemadójának kiszámítására Tax wedge

Részletesebben

Cafeteria 2010 Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Cafeteria 2010 Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2010 március 08. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 2010-ben megváltozott a béren kívüli juttatások adózása, ezáltal a legtöbb vállalatnál

Részletesebben

A juttatás adhatóságának esetei:

A juttatás adhatóságának esetei: Cafetéria rendszer juttatási szabályzat ((Minta) A cafetéria rendszer a jelen szabályzatban meghatározott feltételekkel a következő szociális és jóléti juttatásokat tartalmazza: a) Erzsébet-utalvány (meleg

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. február 18-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. február 18-ai ülésére VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200. Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: 88/545-011, Fax: 88/545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALÁNAK FŐJEGYZŐJE 8200.

Részletesebben

VENDÉGLÁTÓ ÉS IDEGENFORGALMI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI 2010. január 1-től

VENDÉGLÁTÓ ÉS IDEGENFORGALMI SZAKSZERVEZET. A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI 2010. január 1-től VENDÉGLÁTÓ ÉS IDEGENFORGALMI SZAKSZERVEZET A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ FONTOSABB JELLEMZŐI ÉS VÁLTOZÁSAI 2010. január 1-től Adótábla: Új előírás: az adó alapját a munkából származó jövedelmeknél 27% adóalap

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a polgármester cafetéria-juttatásairól

Részletesebben

Béren kívüli juttatások

Béren kívüli juttatások Béren kívüli juttatások Időállapot: 2016-06-16-2016-07-31 Szerző: Varga Ferenc, Lektor: Veresné Drótos Katalin, Módosítva: 2016-07-03 12:09:59 Tartalomjegyzék: 1. A béren kívüli juttatások lényege 2. Adózás

Részletesebben

I. Általános rendelkezések

I. Általános rendelkezések ELJÁRÁSREND A REPREZENTÁCIÓS KIADÁSOK ELSZÁMOLÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEMEN Az Eszterházy Károly Egyetem (továbbiakban: Egyetem) az Államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról

Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról amelyet megkötöttek egyrészről a MÁV-TRAKCIÓ Zrt., mint munkáltató (továbbiakban: Munkáltató),másrészről a jelen megállapodás aláíróiként

Részletesebben