Ezt a jegyzetet az ELTE Tanító és Óvóépzı Kar adta i Techniai szeresztı: Göröcs Dora Szeresztette: Dr. Demeter Katalin és Ladáné Dauda Györgyi Felelıs iadó: Dr. Mionya György déán
Tartalomjegyzé Bevezetés 3 A Tanító és Óvóépzı Kar vezetıi 5 A ar szervezeti egységei 6 A felsıfoú szaépzés adatai és vizsgaövetelményei 7 A nappali tagozat óra, vizsga és reditterve mintatanterve 10 A levelezı tagozat óra, vizsga és reditterve mintatanterve 12 A felsıfoú szaépzés tantárgyleírásai 14 2
BEVEZETÉS Tisztelt Hallgató! Ön az 1869ben alapított Budai Állami Tanítóépezde jogutódjában, a 2000 óta az ELTE öteléébe tartozó Tanító és Óvóépzı Karon (TÓK) ezdte meg tanulmányait. Az egységes európai felsıotatási térség ialaításána eredményeéppen az Európai Unió diájai, így a magyar diáo is az egymásra épülı BA (alap), MA (mester), és PhD (dotori) szinten folytathatna felsıotatási tanulmányoat. Ebbe a épzési strutúrába illeszedi felsıotatási törvény szabta erete özött a felsıfoú szaépzés is. Az egységes Európai Felsıotatási Térség ialaításána folyamatában az ifjúságsegítı épzés megújítása és rendszerbe illesztése érdeében a 15/2008. VIII. 13. SZMM rendelet az ifjúságsegítı felsıfoú szaépzés szamai és vizsgaövetelményeit, így az ifjúságsegítı a orábbi (7/2002. V. 25. ISMOM r.) szabályozástól eltérı módon a szociális szolgáltatáso szamacsoportjába erült. Az ELTE Tanító és Óvóépzı Karán folyó ifjúságsegítı felsıfoú szaépzést a szociális szamacsoportot felügyelı minisztérium rendeletei és felsıotatásra vonatozó törvénye szabályozzá. Utóbbi szerint egy személy tizenét en át folytathat a felsıotatásban tanulmányoat államilag támogatott épzésben, beleértve a felsıfoú szaépzést is. Kísérje figyelemmel a felsıotatási törvény hatályos változatát, a Nemzeti Szaépzési és Felnıttépzési Intézet honlapját, valamint az ELTE és a TÓK honlapján egyaránt folyamatosan frissített Hallgatói Követelményrendszer (HKR) útmutatásait, továbbá az egységes tanulmányi rendszer (ETR) hirdetményeit, amibıl az egyetem hallgatóina jogait és ötelességeit övetheti, tájéozódhat a térítési és juttatási rendrıl. A tájéoztató füzetben megtalálja a tanulmányaina eredményességét segítı tantervi információat: milyen tanegységeet ell felvennie, milyen sorrendben, mit ell teljesítenie, hogy a szüséges rediteet megszerezze 1. A TANTERV; A TANEGYSÉGEK FELVÉTELE Az ifjúságsegítı felsıfoú szaépzés szamai és vizsgaövetelményeit a 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet 1. számú mellélete szabályozza, enne alapján észült el az ELTE TÓK tanterve. A tájéoztató füzetben özzétett óra és vizsgaterv táblázata mutatja a tantervben elıírt tanegységeet, aiat, számonérési formáiat. Az ott feltüntetett mintatanterv enénti beosztása szerint haladva minden ötelezettségét idıben teljesítheti. Az ETRben fel ell vennie minden elején a tantervben elıírt tanegységeet. Saját EHA ódjával tud az ETRbe belépni, itt tudja felvenni a tanegységeit, itt övetheti teljesítéseit. Félévenént regisztrálnia ell. A tanegysége alapján iírt urzusoat ente hirdeti meg a tanszée: a urzuso meghirdetése tartalmazza a tanegysége óráina idıpontját, tartamát, helyét, otatóját is. A felvehetı urzusoról az ETRben, a tanulmányi osztály honlapján és hirdetményeben tájéozódhat. A tanszée csa a mintatanterv szerint ötelese urzusoat hirdetni. csa sieresen teljesített, érdemjeggyel/minısítéssel lezárt tanegységért apható. A tantárgyfelvétel eredményességét minden elején, a teljesítése bejegyzését minden végén önne ell ellenıriznie az ETRben. A mintatantervtıl való eltérésnél ülönösen ell figyelnie az elıfeltételere, amelye teljesítése nélül egyegy tanegységet nem tud felvenni. Az elıfeltétele özött szerepelne gyenge (az adott tanegységgel együtt is teljesíthetı), illetve erıs (az adott tanegység felvétele elıtt teljesítendı,! jellel jelzett) elıfeltétele. Az elıfeltételerıl a tájéoztató füzetben özzétett tanegység (tantárgyelem) leírásoban tájéozódhat. A tanegysége ódjai a épzésne felelne meg: IN az ifjúságsegítı felsıfoú szaépzés nappali, a IL a levelezı tagozatát jelzi. Figyelnie ell arra is, hogy saját szajána, tagozatána megfelelı tanegységeet vegyen fel. A i tanrend összeállításához segítséget ad a tanulmányi honlapon és hirdetményeben is özzétett mintaórarend. 3
A orábban végzett tanulmányo reditjeine beszámítását az ELTE TÓFK tanulmányo ezdetén ell érnie. Párhuzamos tanulmányo esetén ente lehet reditbeszámítást érni. 2. A SZORGALMI IDİSZAK tanulmányi munája A szemináriumi óráon (ódjelü: s), gyaorlatoon (ódjelü: g), melye általában gyaorlati jeggyel zárulna (a zárás lehet: gy 5 foú, vagy m 3 foú) ötelezı részt venni, az elıre megadott övetelményeet teljesíteni ell; pótlásra, javításra csa a tájéoztató füzet erre vonatozó jelzése esetében van lehetıség. Az egyes tanegysége tartalmána, övetelményeine rövid leírása a tájéoztató füzetben olvasható, részletesebb útmutatásoat a urzus otatója ad, az információ eletroniusan is elérhetı. Az elıadásoon (ódjelü: e), melye általában olloviummal zárulna, a részvétel aor ötelezı, ha azt a tanszé elıírja (enne jelzése: ), egyéb esteben az elıadásoon a jelenlét ajánlott. A gyaorlatoon a részvétel ötelezı. 3. A VIZSGAIDİSZAK tanulmányi munája A b. 15 hetes szorgalmi idıszaot b. 7 hetes vizsgaidısza öveti, eor ell a betővel jelzett olloviumi zárási formát teljesíteni. Mind a ollovium ETRben iírt idıpontjaira mind a modulzáró vizsgára jelentezni ell. A vizsgaövetelménye ismertetését, és a vizsgáztatás típusait (szóbeli, írásbeli, és eze többféle ombinációja), valamint a vizsgaismétlése lehetıségeit a HKR részletesen szabályozza, ezeet a szabályoat érdemes alaposan tanulmányozni. 4. A TANULMÁNYOK LEZÁRÁSA A szamai vizsgára bocsátás feltétele: a tantervben elıírt valamennyi tanegység teljesítése, a záródolgozat benyújtása az utolsó ben elıírt határnapig. Segítségért, tanácsért fordulhat a szafelelısöhöz, az otatóhoz, ügyfélfogadási idıben a tanulmányi osztály munatársaihoz, valamint a tanszéi ügyintézıhöz is aár személyesen aár eletronius levélben. Vegye igénybe a tanulmányi éve alatt ínálozó lehetıségeet a hivatásra való felészülés, a tudomány, a mővelıdés, az egyetemi özélet, a nemzetözi apcsolato, a szóraozás terén; töltse diáéveit a TÓKon felelısséggel, tartalmasan és derősen. Budapest, 2010. július 20. Dr. Demeter Katalin otatási déánhelyettes Jelmagyarázat:! erıs elıfeltétel * félcsoportos foglalozás (15 23 fı) 4
A Tanító és Óvóépzı Kar vezetıi (címe, elérhetısége) Déán: Dr. Mionya György habilitált egyetemi docens 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. fszt. 5. tel: 4878100/6988, 6993 mellé Fax: 4878196 Email: mionya.gyorgy@to.elte.hu Általános déánhelyettes: Véghelyi Józsefné dr. fıisolai docens 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. fszt. 5. tel: 4878100/6988, 6993 mellé Fax: 4878196 Email: veghelyi.jozsefne@to.elte.hu Otatási déánhelyettes: Dr. Demeter Katalin fıisolai tanár (Társadalomtudományi Tanszé) 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. I. 103. tel: 4878100/6988, 6932 mellé Email: demeter.atalin@to.elte.hu A HÖK elnöe: Email: ho.elno@to.elte.hu A Kar épülete: 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Központi tel: 4878100, özponti fax: 4878196 Itt mőödne a Kar otatási és egyéb szervezeti egységei, itt folyi a Karon való otatás. 5
A ar otatási szervezeti egységei Énezenei Tanszé II. 208. tanszévezetı: Döbrössy János DLA fıisolai docens dobrossy.janos@to.elte.hu Idegen Nyelvi és Irodalmi Tanszé II. 225. tanszévezetı: Dr. Márus Éva fıisolai docens marus.eva@to.elte.hu Intia Otatási Csoport I. 105. csoportvezetı: Tóth Attila adjuntus toth.attila@to.elte.hu Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszé tanszévezetı: Dr. Csívári Gábor fıisolai tanár csivari.gabor@to.elte.hu Matematia Tanszé tanszévezetı: Dr. Szendrei Julianna fıisolai tanár szendrei.julianna@to.elte.hu Neveléstudományi Tanszé tanszévezetı: Dr. Podráczy Judit fıisolai docens podraczy.judit@to.elte.hu Társadalomtudományi Tanszé tanszévezetı: Dr.Donáth Péter habilitált egyetemi tanár donath.peter@to.elte.hu Természettudományi Tanszé tanszévezetı:mészárosné. fıisolai docens veghelyi.jozsefne@to.elte.hu Testnevelési Tanszé tanszévezetı: Tihanyiné Dr. Hıs Ágnes fıisolai docens tihanyine.hos.ágnes@to.elte.hu Vizuális Nevelési Tanszé tanszévezetı: Baos Tamás fıisolai docens baos.tamas@to.elte.hu A ar otatást segítı szervezeti egységei Tanulmányi Referatúra referens: Bicsá Csilla bicsa.csilla@to.elte.hu Könyvtár igazgató: Vajda Albertné vajda.albertne@to.elte.hu Multimédia Módszertani Csoport vezetı: Dr. Orczán Zsolt fıisolai docens orczan.zsolt@to.elte.hu 6
A FELSİFOKÚ SZAKKÉPZÉS MEGNEVEZÉSE, JELLEMZİ ADATAI * Szaépesítés megnevezése: ifjúságsegítı A szaépesítés azonosító száma: 55 762 01 0000 00 00 Elérhetı redite mennyisége: 120, ebbıl minimum 30, maximum 60 beszámítható a felsıotatási alapépzésbe A épzés ideje: 2 tanév, 4 A szaépesítéssel legjellemzıbben betölthetı munaör, foglalozás A szaépzettséggel betölthetı egyéb munaörö: FEOR 3419 egyéb pedagógus FEOR 3315 Szociális és gyermevédelmi ügyintézı FEOR 3311 Szociális asszisztens FEOR 3412 Gyerme és ifjúsági felügyelı FEOR 3713 Kulturális szervezı munatárs FEOR 3719 Egyéb ulturális foglalozáso Az ifjúságsegítı felsıfoú szaépzés tanegységei, reditjei (min. 30) beszámítana a tanító sza ember és társadalom mőveltségterületén megszerzendı reditebe. A tanító szaon alalmassági vizsgát ell tenni, igazolni ell továbbá az egészségi alalmasságot! VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK* Az 55 762 01 0000 00 00 azonosító számú, Ifjúságsegítı megnevezéső szaépesítés szamai övetelménymoduljaina azonosítója, megnevezése: 135606 A szociális segítés alapfeladatai 189406 Az ifjúságsegítı információs, tájéoztató és tanácsadói feladatai 189506 Adminisztrációs és doumentációs feladato 189606 Egyéni fejlesztés és segítı támogatás 189706 Ifjúsági szolgáltatáso és apcsolato 189806 A társadalmi ohézió erısítése, özösségfejlesztés I. A SZAKMAI VIZSGÁRA BOCSÁTÁS FELTÉTELEI: A épzési programban elıírt gyaorlat teljesítésérıl szóló igazolás Az 1. és a 6. vizsgarész megezdéséne feltétele a vizsgarészben megadott témában életinterjú, illetve záródolgozat elészítése minimum 15, maximum 20 oldalas terjedelemben, a épzés 4. ében az utolsó szaépzı évfolyam eredményes elvégzése, amely egyenértéő a modulzáró vizsga eredményes letételével. II. A SZAKMAI VIZSGA RÉSZEI: 1. vizsgarész A hozzárendelt szamai övetelménymodul azonosítója és megnevezése: 135606 A szociális segítés alapfeladatai A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Esetleírás elemzése az egyén társadalmi, pszichológiai és szociálpszichológiai meghatározottságáról * 15/2008. VIII. 13. SZMM rendelet szerint 7
A hozzárendelt jellemzı vizsgatevéenység: írásbeli Idıtartama: 90 perc A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Az elızetesen elészített életútinterjú megvédése A hozzárendelt jellemzı vizsgatevéenység: szóbeli Idıtartama: 45 perc (felészülési idı 30 perc, válaszadási idı 15 perc) A hozzárendelt 3. vizsgafeladat: A szociális, gyermevédelmi és a családo támogatásána jogi eretei A hozzárendelt jellemzı vizsgatevéenység: szóbeli Idıtartama: 45 perc (felészülési idı 30 perc, válaszadási idı 15 perc) A vizsgarészben az egyes feladato aránya: 1. feladat 35% 2. feladat 30% 3. feladat 35% 2. vizsgarész A hozzárendelt szamai övetelménymodul azonosítója és megnevezése: 189406 Az ifjúságsegítı információs, tájéoztató és tanácsadói feladatai A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Adott esetleírás alapján a vonatozó információ összegyőjtése, rendszerezése, a tájéoztatás és tanácsadás módjána és tartalmána meghatározása A hozzárendelt jellemzı vizsgatevéenység: írásbeli Idıtartama: 90 perc A vizsgarészben az egyes feladato aránya: 1. feladat 100% 3. vizsgarész A hozzárendelt szamai övetelménymodul azonosítója és megnevezése: 189506 Adminisztrációs és doumentációs feladato A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Adott ifjúságpolitiai témához apcsolódó doumentum és adatbázis észítése A hozzárendelt jellemzı vizsgatevéenység: írásbeli Idıtartama: 240 perc A vizsgarészben az egyes feladato aránya: 1. feladat 100% 4. vizsgarész A hozzárendelt szamai övetelménymodul azonosítója és megnevezése: 189606 Egyéni fejlesztés és segítı támogatás A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Esetleírás alapján személyre szabott fejlesztési és támogatási stratégia idolgozása A hozzárendelt jellemzı vizsgatevéenység: írásbeli Idıtartama: 90 perc A vizsgarészben az egyes feladato aránya: 1. feladat 100% 8
5. vizsgarész A hozzárendelt szamai övetelménymodul azonosítója és megnevezése: 189706 Ifjúsági szolgáltatáso és apcsolato A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: Adott ifjúsági szolgáltatás omplex megvalósításána leírása A hozzárendelt jellemzı vizsgatevéenység: írásbeli Idıtartama: 90 perc A hozzárendelt 2. vizsgafeladat: Indiret segítı beszélgetés ezdeményezése és doumentálása A hozzárendelt jellemzı vizsgatevéenység: gyaorlati Idıtartama: 120 perc A vizsgarészben az egyes feladato aránya: 1. feladat 25% 2. feladat 75% 6. vizsgarész A hozzárendelt szamai övetelménymodul azonosítója és megnevezése: 189806 A társadalmi ohézió erısítése, özösségfejlesztés A hozzárendelt 1. vizsgafeladat: A záródolgozat megvédése (prezentáció) A hozzárendelt jellemzı vizsgatevéenység: szóbeli Idıtartama: 30 perc A vizsgarészben az egyes feladato aránya: 1. feladat 100% III. A SZAKMAI VIZSGA ÉRTÉKELÉSE %OSAN: Az 55 762 01 0000 00 00 azonosító számú, Ifjúságsegítı megnevezéső szaépesítéshez rendelt vizsgarésze és eze súlya a vizsga egészében 1. vizsgarész: 20 2. vizsgarész: 10 3. vizsgarész: 10 4. vizsgarész: 20 5. vizsgarész: 10 6. vizsgarész: 30 4. A SZAKMAI VIZSGARÉSZEK ALÓLI FELMENTÉS FELTÉTELEI: A szaépesítéshez rendelt vizsgarésze valamelyiéne orábbi teljesítése A szamai és vizsgaövetelményeet ld. részletesen: 18/2009. (IX. 10). SZMM rendeletben. 9
AZ IFJÚSÁGSEGÍTİ FELSİFOKÚ SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZATÁNAK ÓRA, VIZSGA ÉS KREDITTERVE ELİFELTÉTELEKKEL (Mintatanterv) TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ÉS SZAKMAI ISMERETEK F É L É V E K I. II. III. IV. KÓD TANTÁRGY MEGNEVEZÉSE redit ELİFEL TÉTELEK IN0801e Tanulásmódszertan, ommuniáció 2 2 bevezetés az ifjúságsegítı épzésbe IN0802e Szociológiai alapismerete 3 3 IN0803e Családszociológia, életmód 3 3 IN0802 e IN0804e A társadalmi strutúra. A mai magyar társadalom szerezete 3 3 IN0802 e IN0805e Magyarország a huszadi században 4 4 IN0806 e Etia 0 1 aí IN0806sel együtt IN0806S Etia 2 1 gy IN0806evel együtt IN0807 e Jogi és özigazgatási alapismerete 3 3 IN0808 e Szociálpolitiai alapismerete; 4 4 jóléti ellátáso IN0809 e A szociálpolitia intézményrendszere 4 4 IN0810 e Gazdasági, ügyviteli és igazgatási 4 ismerete 4 IN0811S Projetmendzsment, pályázatírás 2 2 gy IN0812 e Pályaorientációs és munavállalási 2 2 ismerete IN0813S Az ifjúsági tanácsadás módszerei I. 3 3 gy IN0814S Az ifjúsági tanácsadás módszerei II. 3 3 gy IN0815E Az ifjúságsegítés módszertana 2 2 IN0816S Szocioulturális animáció 3 3 gy játé és élménypedagógia IN0817 e Ifjúsági özössége 0 2 aí IN0817S Ifjúsági özössége 3 1 gy IN0818 e Kultúraözvetítés 2 2 IN0819S Az ifjúsági muna és helyszínei 2 2 gy IN0820 e Ifjúságszociológia 2 2 IN0802 e IN0821 e Ifjúságpolitia 2 2 IN0822 e Andragógia 2 2 IN0602e 10
NEVELÉSTUDOMÁNYI ISMERETEK F É L É V E K I. II. III. IV. KÓD TANTÁRGY MEGNEVEZÉSE ELİFEL TÉTELEK IN0601 e Általános pedagógia 2 2 IN0602 e Neveléselmélet 2 2 IN0601 e IN0603 e Bevezetés a pszichológiába 2 2 IN0601 e IN0604 e A személyiség alaulása és fejlıdése I. 2 2 IN0603 e! IN0605 e A személyiség alaulása és fejlıdése II. 3 3 IN0604 e! IN0606S Készségfejlesztés a segítı apcsolathoz I. 4 4 gy IN0603 e IN0607S Készségfejlesztés a segítı apcsolathoz II. 4 4 gy IN0606 s! IN0608 e Szociálpszichológia 2 2 IN0603 e! INFORMATIKA IN0301g Intia 2 2 gy EGÉSZSÉGTUDOMÁNY IN1001 e Egészségfejlesztés 2 2 IN1001 e IN1002 e Drog és bőnmegelızés 2 2 IDEGEN NYELV IN0101S/ Angol nyelv I. IN0701S Német nyelv I. 2 2 gyj IN0102S/ Angol nyelv II. 2 2 IN0702S Német nyelv II. gyj IN0103S/ Angol nyelv III. 2 2 IN0703S Német nyelv III. gyj IN0104S/ Angol nyelv IV. 2 2 IN0704S Német nyelv IV. gyj GYAKORLAT IN0001g Nyári gyaorlat 7 80 gy IN0002g Szamai gyaorlat 10 100 gy INZD Záródolgozat 8 x IN0101S/ IN0701S IN0102S/ IN0702S IN0103S/ IN0703S IN0814s IN0819 s Mindösszesen: 1425 óra + 100 óra szamai gyaorlat + 80 óra terepgyaorlat+ 80 óra záródolgozat = 1685 óra, ebbıl elmélet 945 óra, azaz 56%, gyaorlat és elméletigényes gyaorlat 740 óra 44% 11
AZ IFJÚSÁGSEGÍTİ FELSİFOKÚ SZAKKÉPZÉS LEVELEZİ TAGOZATÁNAK ÓRA, VIZSGA ÉS KREDITTERVE ELİFELTÉTELEKKEL TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ÉS SZAKMAI ISMERETEK F É L É V E K I. II. III. IV. IL0801e Tanulásmódszertan, ommuniáció bevezetés az ifjúságsegítı épzésbe 2 10 IL0802e Szociológiai alapismerete 3 15 IL0803e Családszociológia, életmód 3 15 IL0804e A társadalmi strutúra. A mai magyar 3 15 társadalom szerezete IL0805e Magyarország a huszadi században 4 20 IL0806 e Etia 2 10 gy IL0807 e Jogi és özigazgatási alapismerete 3 15 IL0808 e Szociálpolitiai alapismerete; 4 20 jóléti ellátáso IL0809 e A szociálpolitia intézményrendszere 4 20 IL0810 e Gazdasági, ügyviteli és igazgatási 4 20 ismerete IL0811S Projetmendzsment, pályázatírás 2 10 gy IL0812 e Pályaorientációs és munavállalási 2 10 ismerete IL0813S Az ifjúsági tanácsadás módszerei I. 3 15 gy IL0814S Az ifjúsági tanácsadás módszerei II. 3 15 gy IL0815E Az ifjúságsegítés módszertana 2 10 IL0816S Szocioulturális animáció 3 15 játé és élménypedagógia gy IL0817S Ifjúsági özössége 3 15 gy IL0818 e Kultúraözvetítés 2 10 IL0819S Az ifjúsági muna és helyszínei 2 10 gy IL0820 e Ifjúságszociológia 2 10 IL0821 e Ifjúságpolitia 2 10 IL0822 e Andragógia 2 10 KÓD TANTÁRGY MEGNEVEZÉSE redit ELİFEL TÉTELEK IL0802 e IL0802 e IL0802 e IL0602 e 12
NEVELÉSTUDOMÁNYI ISMERETEK F É L É V E K I. II. III. IV. IL0601 e Általános pedagógia 2 10 IL0602 e Neveléselmélet 2 10 IL0603 e Bevezetés a pszichológiába 2 10 IL0604 e A személyiség alaulása és fejlıdése I. 2 10 IL0605 e A személyiség alaulása és fejlıdése II. 3 15 IL0606S Készségfejlesztés a segítı apcsolathoz I. 4 20 gy IL0607S Készségfejlesztés a segítı apcsolathoz II. 4 20 gy IL0608 e Szociálpszichológia 2 10 INFORMATIKA IL0301g Inormatia 2 10 gy EGÉSZSÉGTUDOMÁNY IN1001 e Egészségfejlesztés 2 10 IN1002 e Drog és bőnmegelızés 2 10 IDEGEN NYELV IL0101S/ Angol nyelv I. IL0701S Német nyelv I. 2 10 gyj IL0102S/ Angol nyelv II. 2 10 IL0702S Német nyelv II. gyj IL0103S/ Angol nyelv III. 2 10 IL0703S Német nyelv III. gyj IL0104S/ Angol nyelv IV. 2 10 IL0704S Német nyelv IV. gyj GYAKORLAT IL0001g Nyári gyaorlat 7 40 gy IL0002g Szamai gyaorlat 10 100 gy KÓD TANTÁRGY MEGNEVEZÉSE ELİFEL TÉTELEK IL0601 e IL0601 e IL0603 e! IL0604 e! IL0603 e IL0606 s! IL0603 e! IN1001 e IL0101S/ IL0701S IL0102S/ IL0702S IL0103S/ IL0703S IL0814s IL0819 s INZD Záródolgozat 8 x Mindösszesen: 475 óra + 100 óra szamai gyaorlat + 40 óra terepgyaorlat + 80 óra irányított önálló muna: záródolgozat = 695 óra A tantárgyleíráso legtöbbször egyezne a ét tagozaton, az eltérése dılt betővel szerepelne. 13
AZ IFJÚSÁGSEGÍTİ FELSİFOKÚ SZAKKÉPZÉS NAPPALI ÉS LEVELEZİ TAGOZATÁNAK TANTÁRGYLEÍRÁSAI Társadalomtudományi és szamai ismerete IN0801e Tanulásmódszertan, ommuniáció (bevezetés az ifjúságsegítı épzésbe) IL0801e Tanulásmódszertan, ommuniáció (bevezetés az ifjúságsegítı épzésbe) 2+0 2 K I. 10 2 K I. Cél: a tanulási és ommuniációs ompetenciá fejlesztése, hatéony tanulási módszere megismerése, alalmazása, omplex információ befogadásával és ezelésével a szövegértés és szövegalotás, a reading literacy ibontaoztatása. Tananyag: a ommuniáció fogalma, fıbb jellemzıi, típusai, ommuniációelméleti modellcsoporto, a verbális és a nonverbális ommuniáció, a meggyızı ommuniáció stratégiái. Tanulás mint ulcsompetencia, a felsıfoú épzés munaformái, szervezése, célravezetı techniái. Motiváció, önfejlesztés, tanulási stíluso, módszere, adatgyőjtés, önyvtárhasználat, a tudományos utatás alapjai. Követelmény: a tanulási ompetenciá eredményes használata, az ifjúságsegítı munájában elıforduló ommuniációs techniá biztonságos alalmazása. Az írásbeli ollovium elıfeltétele 2 sieres házi dolgozat elészítése. LEVELEZİ TAGOZATON: Az írásbeli ollovium elıfeltétele 1 sieres házi dolgozat elészítése. IN0802e Szociológiai alapismerete IL0802e Szociológiai alapismerete 3+0 2 K I. 15 2 K I. Cél: a szociológia társadalomelemzési módjaina megismertetése, egyes módszere alalmazásána és alalmazhatóságána értéelése, a nyitott és elfogadó társadalom és emberszemlélet erısítése. Tananyag: szociológiai megözelítése, alapfogalma, szociológia helye és szerepe a társadalomtudományoban, interdiszciplináris apcsolatai, a társadalom 14
megismeréséne sajátosságai, a társadalmi strutúra, strutúraelemzés, mobilitás jellemzıi. A magyar társadalom szerezete, rétegzıdése, miró és marostrutúrá, demográfiai vizsonyo. Társadalmi csoporto, társadalmi intézménye, szervezetszociológia, adatfelvételi techniá. Értée, normá, szanció; a normától való eltérés. Követelmény: A olloviumon az elıadáso és az elıírt forrásmőve anyagána ismeretérıl ell számot adni. IN0803e Családszociológia, életmód IL0803e Családszociológia, életmód 3+0 3 K II. IN0802e 15 3 K II. IL0802e Cél: megismertetni a család szerepét, típusait, funcióit, az ifjúságsegítés tennivalóina feltárásához szüséges módszereet. Tananyag: ultúra, szubultúra, hagyományo, életmód, szoás, életvitel fogalma, meghatározó tényezıi, összetevıi.a család fogalmána és funcióina változása, helye, szerepe, jelentısége, mőödése mőödési zavarai, szerezete, családi és társadalmi szerepe, a család szocializációs szerepe, a családi gazdálodás. Az életmód, az érté és normarendszer. A családi életcilus, életút; az életútinterjú mint a család szerezeténe, történeténe, értéeine és normáina vizsgálati módszere. A gyere, az idıs, a beteg és a fogyatéos ember helye a családban, magányosság a családon belül. A társadalom ártó védı hatása; a család mint támogató rendszer és a családot támogató rendszere. Követelmény: A olloviumon az elıadáso és az elıírt forrásmőve anyagána ismeretérıl ell számot adni. IN0804e A társadalmi strutúra. A mai magyar társadalom szerezete 3+0 3 K II. IN0802e IL0804e A társadalmi strutúra. A mai magyar társadalom szerezete 15 3 K II. IL0802e Cél: 21. századi magyar társadalom megismeréséne módszereirıl, strutúrájáról, intézményeirıl, változásairól, az otatás, az isola és az ifjúság érdéseirıl, a társadalom állapotáról, változásairól épet adó forráso megismertetése, anna érdeében, hogy a hallgató napjain problémáit a szociológia módszerei és szempontjai szerint értelmezze. Tananyag: a társadalomi strutúra fogalmai, társadalmi egyenlıtlensége ezeet generáló és újratermelı viszonyo és folyamato. A szegénység, társadalmi mobilitás, migráció. A mai magyar társadalom szerezete, egyenlıtlensége dimenziói, a társadalmi integrációt veszélyeztetı jelensége: munanélüliség, hajlétalanság, ireesztés, elıítélete, a cigányság hátrányai, szegénység. Követelmény: A olloviumon az elıadáso és az elıírt forrásmőve anyagána ismeretérıl ell számot adni. 15
IN0805e Magyarország a huszadi században IL0805e Magyarország a huszadi században 4+0 4 K III. 20 4 K III. Cél: hogy átfogó épet adjon hallgatóinna hazán (fıvárosun, régión) e századi történetérıl, anna érdeében, hogy a özelmúlt narratíváina megbízható, tárgyszerő ismeretével s az órá során fejlesztendı humánus történeti szemlélettel, a onstrutív problémamegoldás szándéával, a másság iránti tisztelettel, toleranciával özelítsene napjain problémáihoz. Fejleszteni ívánju önálló forráseresı, feldolgozó épességüet, segítve a nyomtatott és eletronius forráso, jele, szövege adatsoro, diagramo megértését, önálló, ritiai értelmezését. Tananyag: az emberi és polgári jogora vonatozó elépzelése alaulása Európában és Magyarországon; a világ és hazán népességéne alaulása, demográfiai sajátosságain; gazdaságun, társadalmun, foglaloztatási és jövedelmi viszonyain, településszerezetün néhány sajátossága, hatásu egészségi állapotun, várható élettartamun alaulására. A magyar társadalom isolázási/isolázottsági jellemzıine, ulturális fogyasztásána trendjei; állam, ideológia, isola, valamint a szabad mővelıdés lehetıségeine, ereteine és formáina változása; laosságun nemzetiségi, vallási összetételéne változása, az állam és az egyháza viszonyána alaulása; nemzetiségein jogi, ulturális, szociális helyzete; nemzeti sajátosságain megırzéséne esélyei az uniós csatlaozás után, a világfaluban. Követelmény: a olloviumon az elıadáso és a ötelezı irodalom ismeretét érjü számon. IN0806e Etia IN0806s Etia IL0806e Etia 1 0 aí K II. IN0806sel együtt 1 2 gyj K II. IN0806evel együtt 10 0 gyj K II. Cél: az egyetemes emberi értée tudatos övetéséne és özvetítéséne elméleti megalapozása; a ritiai gondolodás fejlesztése, a ülönbözı ultúrá és értérende toleráns, befogadó szemléleténe erısítése Tananyag: Az ismerete bıvítéséhez apcsolódó ompetenciá fejlesztése: az emberi méltóságot tiszteletben tartó, megértı, humánus magatartás teoretius megalapozása. Az erölcsi szabályo, normá és értée, a ortárs hazai értérende, értéhierarchiá elemzése, a jogelve és az erölcsi értée viszonyána elemzése. Az ismerete alalmazásához apcsolódó ompetenciá fejlesztése: onrét élethelyzete, onflituso erölcsi elemzéséne gyaorlása, az erölcsi és jogi ítéletalotás összehasonlítása. Követelmény: A gyaorlati jegyet az alapfogalma ismerete és egy önálló esetelemzés bemutatása határozza meg. 16
IN0807e Jogi és özigazgatási alapismerete IL0807e Jogi és özigazgatási alapismerete 3 3 K II. 15 0 K II. Cél: az alapvetı állampolgári ompetenciá erısítése; épesség és szándé megalapozása az állam politiai rendszeréne ismeretében a demorácia és a politiai szabadság özegében való cselevésre, a folyamato tárgyilagos értelmezésére; jogövetı magatartásra. Tananyag: a jogállamiság és az alotmány, állami funció a Magyar Köztársaságban. Hatalommegosztás; az ügyészség; a bírói függetlenség; Alotmánybíróság; az országgyőlési biztoso; az Állami Számvevıszé; a fegyveres erı polgári ellenırzése. Állampolgári részvétel az államéletben és a politiai hatalom gyaorlásában. Az emberi és polgári jogo a gyermee jogai; isebbségi jogo. Átfogó ismerete nyújtása az állam és a jog fogalomrendszerérıl, az államszervezet felépítésérıl, alotmányos alapjairól. Alapismerete nyújtása a jogrendszerrıl, a jogalalmazás és jogérvényesítés lehetıségeirıl. Az állam és az önormányzato felépítése, hatásörei, mőödése. A helyi önormányzato, feladatai, szervezetei. A özigazgatási eljárás adminisztrációja. Az egyháza és a civil szervezete jogi szabályozása, a családjog alapjai. Európai Unió polgáraina jogai, özös jogintézményei. Követelmény: az elıadáso anyaga és az elıírt szairodalom alapos ismerete, a szorgalmi idıszaban 2 sieres zárthelyi megírása feltétele az írásbeli olloviumna IN0808e Szociálpolitiai alapismerete; jóléti ellátáso IL0808e Szociálpolitiai alapismerete; jóléti ellátáso 4 4 K III. 20 0 K III. Cél: özvetíteni azoat a fogalmaat és szamai összefüggéseet, amelye a szociálpolitiát mint önálló diszciplínát és a társadalmi integráció megteremtésére irányuló politiai gyaorlatot érthetıvé teszi. A szaterületet meghatározó legfontosabb jogszabályo birtoában, épessé tenni a hallgatóat szociálpolitiai területeen a döntéshozatalra, állásfoglalásra. Tananyag: szociálpolitiai alapozás; a szociálpolitiát meghatározó tényezı és apcsolato, a társadalompolitia, jóléti politia, szegénységpolitia, szociális szüséglete, és ielégítésü módjai, szociális problémá, a szociálpolitia szereplıi, szociális özigazgatás. A problematius társadalmi jelensége és a hozzáju apcsolódó szociális ellátáso: szegénység, munanélüliség, foglaloztatás, hajlétalanság, lahatás, az elöregedésbıl faadó ellátáso, a társadalmi integrációt segítı intézedése: pl.: fogyatéos 17
személye esélyeit növelı, a diszrimináció csöentését szolgáló, a migrációból származó problémá enyhítését elısegítı tevéenysége. Alapismerete a gyermee jogairól, a magyarországi gyermevédelemrıl Követelmény: A olloviumon az elıadáso és az elıírt forrásmőve anyagána ismeretébıl ell számot adni. IN0809e A szociálpolitia intézményrendszere IL0809e A szociálpolitia intézményrendszere 4+0 4 K III. 20 4 K III. Cél: a társadalmi integráció megteremtésére irányuló intézménye sajátos céljaina és mőödésüne megismerése, szervezetelméleti alapozás. Átteintés nyújtása a szociális védelmi rendszer jelen állapotáról és problémáiról, a liense szüségleteirıl és a szolgáltatásohoz való hozzájutásról, a ormányzati és civil lehetıségerıl. Tananyag: a szervezete mint nyílt rendszere ialaulását, mőödését és megváltozását befolyásoló tényezı; belsı és ülsı apcsolato. A szervezeti strutúrá: munamegosztás, hatásör, oordinációs eszözö, onfiguráció, döntési szinte, szabályzato, célo, üldetés, hatéonyság. A szociális intézménye mint szervezete, az intézmény belsı strutúrája, mőödése, fenntartása, döntési folyamata, mőödését szabályozó jogszabályo. A szociális, foglaloztatási, családtámogatási, gyermevédelmi és munaügyi intézményrendszer feladatai és mőödésü. A szolgáltatáso és a liense szüségletei özötti viszony. Az intézményeben megoldott szociális, gyermevédelmi problémá, a szervezete hálóba rendezettsége, rendezıdése. A szociális védelmi rendszer önormányzati és nem önormányzati intézményei. A fogyatéos személye jogai és esélyegyenlıségéne érdései. A támogatáso rendszere, megszerzéséne feltételei és szabályai. Követelmény: a ollovium feltétele 3 esettanulmány leadása. LEVELEZİ TAGOZATON: a ollovium feltétele 2 esettanulmány leadása. IN0810e Gazdasági, ügyviteli és igazgatási ismerete IL0810e Gazdasági, ügyviteli és igazgatási ismerete 4+0 4 K IV. 20 4 K IV. Cél: felészíteni a hallgatóat a gazdasági folyamato társadalmi és politiai életre gyaorolt hatásaina felismerésére, folyamato elemzésére. Segíteni a hallgatóat az ifjúsági irodá gyaorlati teendıine sieres megoldására illetve otatásszervezésre. Tananyag: gazdasági alapfogalma; maro és miroöonómia. A gazdaság tulajdoni és szervezeti strutúrája. A GNP és a GDP. A gazdasági oordináció. A piac mőödése. Piaci formá. A eresletiínálati függvény és az ára szerepe. A termépiac eresleti oldala és a fogyasztás. A 18
tıepiac (ereslet, ínálat, a tıe értéelése). A járadé. A pénz és banrendszer. A vállalozáso örnyezete és alaptípusai. Vállalat vállalozás. A termelés miroöonómiája: termelési és öltségfüggvénye. Befetetés és öltség, a öltsége és a termelés, a termépiac ínálati oldala: az üzleti és egyéb (állami nonprofit, stb.) szervezete. A jövedelme és eloszlásu. Irodaszervezés: nyilvántartáso, szolgáltató, munaszervezés, idıgazdálodás hatéony idıbeosztás, érteezlete, tárgyaláso elıészítése; helyszín: az iroda berendezése. Ügyvitel: iratezelés a postabontástól az archiválásig, ügymenete, az ügyvitelszervezés szabályai, jogi alapfogalma, szerzıdése, hivatalos levelezés, munajogi érdése. Az otatásszervezés alapjai: épzés célja és tartalma, a épzés idıtartama, idıbeosztása, a épzés strutúrája, a személyi és tárgyi feltétele, infrastrutúra. Az ellenırzés és értéelés, a minıségbiztosítás folyamata. Követelmény: zárthelyi dolgozat határozza meg a olloviumi jegyet. IN0811 s Projetmendzsment, pályázatírás IL0811 s Projetmendzsment, pályázatírás 0+2* 2 gyj K IV. 10 2 gyj K IV. Cél: a projet és a projetmenedzsment fogalmi megragadásán túl az ifjúságsegítı gyaorlati munájában történı alalmazásra fóuszálva pratius ismerete özvetítése, pályázati lehetısége, csatorná eresése és a pályázási techniá alalmazása során gyaorlat szerzése. Tananyag: munaterv észítése, értéelése, a projet és a pályázat fogalma, jellemzıi, szaaszai, techniái. Pályázati lehetısége ülönös teintettel az ifjúságot érintı pályázatora, gyaorlati tanácso a pályázat megírásához, beadásához. Az EU özösségi programo általános szabályai, tipius ifjúsági forráso (Fiatalo Lendületben, GYIA, RIT, stb.), a fiatalo bevonásána módszerei az együttmőödés lehetséges formái. Egy onrét projet megtervezése pályázattá formálása, értéelése. Követelmény: zárthelyi dolgozat határozza meg a gyaorlati jegyet. IN0812e Pályaorientációs és munavállalási ismerete IL0812e Pályaorientációs és munavállalási ismerete 2+0 2 gy K IV. 10 2 gyj K IV. Cél: felészítés az életpályaépítési ompetenciá fejlesztésére, olyan pályaorientáció segítésére, amely önismeretre, társadalom és gazdaságismeretre épül, reális céloat övet, tervezett, de a változásohoz rugalmasan alalmazodi. Tananyag: munaerıpiac, 19
foglaloztatáspolitia és eszözei, modelljei, munajogi alapismerete. Életvezetési stratégiá, pályaválasztás, pályaszocializáció. Munanélüliség, ifjúsági munanélüliség és az ifjúságsegítı feladatai a épzése, álláseresés munavállalás segítésében. Követelmény: atív részvétel, számonérés szóban. IN0813s Az ifjúsági tanácsadás módszerei I. segítı apcsolat IL0813s Az ifjúsági tanácsadás módszerei I. segítı apcsolat 0+3 3 gyj K I. 15 3 gyj K I. Cél: a stúdium során a hallgató váljon épessé a felnıtté váló fiataloal apcsolatos onrét segítı helyzete azonosítására, a szüséges feladato meghatározására és elvégzésére, illetıleg a szaszerő segítés megszervezésére. Tananyag: Ifjúságsegítés fogalmi eretei: ifjúsági muna, ifjúságsegítés, szocializáció, szocializációs tér, felnıttséggyereor. Társas támogatás színterei, személyes örnyezet, önéntesség, hivatásos segítı. Intézményes örnyezet, humán segítés és intézményei, ifjúságsegítés intézményei. Társadalmi alapintézménye (család, isola) funciói, szerepü a felnıtté válásban. Ifjúságsegítés a gyaorlatban: az ifjúságsegítés célja, célrendszere, tevéenysége tartalma és formái. A fiataloal apcsolatos alapvetı ifjúságsegítı módszere (apcsolatfelvétel, ommuniáció, feladato azonosítása, adminisztráció és ontroll. Közvetlen ifjúságsegítés módszerei: információs muna, ifjúsági asszisztensi tevéenység (özremőödési onrét problémá ezeléséne feladataiban, vagy ülönféle alternatívát ínáló és fejlesztési feladatoban), szocioulturális animáció, egyéni és özösségi programo elıészítése, szervezése, lebonyolítása, tanácsadás. Problémá eletezéséne és megoldásána módszerei. Követelmény: Gyaorlati helyzete elemzése, struturálása. Segítı lehetısége értelmezése. Az óráon végzett atív egyéni és csoportmuna, valamint omplex írásbeli dolgozat. IN0814s Az ifjúsági tanácsadás módszerei I. Közösségszervezés, özösségfejlesztés IL0814s Az ifjúsági tanácsadás módszerei I. Közösségszervezés, özösségfejlesztés 0+3 3 gyj K II. 15 3 gyj K II. 20
Cél: a hallgató legyen épes a stúdium során a felnıtté váló fiataloal apcsolatos onrét segítı helyzete azonosítására, a szüséges feladato meghatározására és elvégzésére, a segítı erıforráso mozgósítására, illetıleg a szaszerő segítés megszervezésére, alapszinten szerezzen jártasságot gyaorlati helyzeteben szüségessé váló információs tevéenységeben és tanácsadói feladatoban. Tananyag: Elve és szemponto: segítés elvei, mentálhigiéné, elsıfoú és másodfoú változás, hátrányos helyzet, rízis helyzet, védeezı helyzet, addició, érett felnıtt személyiség, hitelesség, társas szemponto Ifjúság helyzete, humán segítés intézményei átteintése. Ifjúságsegítı ompetenciája szamai és laius összevetésével. Segítıtevéenység elıészítése, apcsolatfelvétel, apcsolatteremtés ommuniáció, szerepe. Tájéozódás, a helyzet, a történet megismerése, elváráso tisztázása, befolyásoló tényezı diagnosztius eszözöel. Feladato tisztázása, meghatározása: özvetlen feladato (információs muna, tanácsadás, sürgısségi muna), a társas segítı erıforráso mozgósítása, szamai partnere özvetítése, szamai onzultáció, együttes feladato, szereposztás mellett A feladato feltételeine megteremtése. Tanácsadás gyaorlata, jellege sajátosságai, tanácsadást övetı feladato. Követelmény: Gyaorlati helyzete elemzése, struturálása. Segítı lehetısége értelmezése. Közvetlen segítı feladato alapszintő megvalósítása, az óráon végzett atív egyéni és csoportmuna, valamint omplex írásbeli dolgozat. IN0815e Az ifjúságsegítés módszertana IL0815e Az ifjúságsegítés módszertana 0+2 2 gy K IV. 10 2 gy K IV. Cél: épessé tenni a hallgatót arra, hogy felismerje a szüséglete egymásra épüléséne folyamatát, azonosítsa a segítı apcsolat sajátosságait, szintjeit, helyesen használja a segítési modelleet, a segítés személycentrius alapelveit, etiai normáit. Tananyag: a segítés modelljei, személycentrius alapelvei, etiai normái. A HAYICO szamaietiai ódexe, módszertanieljárási elıírásai. A segítı beszélgetés, beavatozás, segítés lehetıségei, orlátai, veszélyei. A ortárssegítés. KAPOCS módszer. A tanácsadás fogalma, formái, céljai, a szaosodott tanácsadás szüségessége, igénybevétele. Segítés nem intézményi örnyezetben, élménypedagógiai módszere. A tanácsadás folyamata, sierességéne ritériumai, doumentálás, adatvédelem és titotartási övetelménye. Segítı szervezete, intézményrendszer mőhelye, jó példá, a segítı beavatozás hatéonysága, a ügyfélfiatal döntéséne szerepe a tanácsadás sierességében. A segítı ompetenciájána határai, a segítı segítése, tanácsadás, továbbépzés. Követelmény: az óráon végzett egyéni és csoportmuna, valamint írásbeli dolgozat. IN0816s Szocioulturális animáció Játé és élménypedagógia 0+3 3 gy K I. 21
IL0816s Szocioulturális animáció Játé és élménypedagógia 15 3 gy K I. Cél: a szociális érzéenység és a szamai ulcsompetenciá fejlesztése, a szélesen értelmezett animáció nemzetözi és hazai gyaorlatána megismertetése. Tananyag: az animáció fogalma, perspetívája, fajtái, mint az egyéni mővelıdés és a özössége fejlesztéséne módja és eszöze. Játé és élménypedagógia. Animáció és játé. Animáció az ifjúságsegítésben. Az animátor szerepe, és ulcsompetenciái. A turizmus animációs techniái, a táborszervezés és táboroztatás speciális érdései. Program, forgatóönyv, öltségvetés. Hazai és nemzetözi pályázati rendszere. Követelmény: a gyaorlati jegy megszerzéséne elıfeltétele: atív részvétel az óráon, valamint 1 játégyőjtemény, 1 rendezvényterv leadása, és 1 játé csoportban történı tanítása. Mindeze értéelésébıl és a zárthelyi dolgozat eredményébıl adódi a gyaorlati jegy. IN0817e Ifjúsági özössége IN0817s Ifjúsági özössége IL0817s Ifjúsági özössége 2 0 aí K I. 1 3 gy K I. 15 3 gy K I. Cél: az ifjúságsegítı szamai felészítése a özösségeben ülönösen a fiatalo sajátos özösségeiben rejlı lehetısége felismerésére és felhasználására. Tananyag: a özösségfejlesztés története, özösségfejlesztési mőhelye. Ifjúsági szervezete Magyarországon és Európában. Csoportépzıdés az intézményi öröön ívül ifjúsági szubultúrá. A orosztályi fenyegetettségbıl adódó problémá, a devianciá ezelése a ultúraözvetítés és az ifjúságsegítés eszözeivel. A özösségi tervezés módszertana (pl. a fiatalo bevonásána módszerei szamai ismerete alalmazásával). A özösségszervezés folyamatána fázisai: bevonás, megszólítás, erıforrástérép elészítése, cselevési potenciálo feltárása, tervezés. A özösségszervezés módszerei. Az ifjúsági civil szervezetere vonatozó jogi szabályozás. A civil szervezete gazdálodásána szabályozása. A civil szervezete vezetése, mőödtetése. Aciócsoport létrehozása. Cselevési techniá: hogyan alaítsun egyesület? A lobbyzás, a pénzszerzés "ABC"je. A özösségfejlesztés etiai érdései. A fenntartható fejlıdés. Követelmény: a gyaorlati jegyet az óráon végzett egyéni és csoportmuna, valamint szóbeli beszámoló határozza meg. 22
IN0818e Kultúraözvetítés IL0818e Kultúraözvetítés 2 2 K II. 10 2 K II. Cél: a hallgató szamai felészítése és gyaorlati ompetenciájána fejlesztése, arra, hogy munájuban épese legyene a ultúraözvetítés fórumait, eszözeit és módszereit a fiatalo és özösségei szolgálatába állítani a helyi lehetıségetıl az európai dimenzióig. Tananyag: Kultúraelméleti alapvetés, szocializáció és ultúra, ulturális fogyasztás és társadalmi státus. Kultúraözvetítés intézményrendszere. Hazai ifjúság, ifjúsági mővelıdési szervezete, intézménye, egyházi és civil ifjúsági csoporto. Az ifjúsági szubultúrá és a deviancia értelmezési eretei. A magyar ifjúsági orosztályt érintı devianciá. Az ifjúsági agresszivitás, az erısza csöentéséne esélyei és lehetıségei özösségi mővelıdési programoal, élményeel. Az intézményes segítés lehetıségei és határai. Az interulturális és multiulturális tér. Az önéntes segítés szerepe az ifjúsági problémá megelızésében, enyhítésében. Az önéntes, önsegítı hálózato mőödése. Követelmény: a ollovium elıfeltétele: értéelhetı házi dolgozat észítése a szorgalmi idıszaban, a olloviumon az elıadáso és az elıírt forrásmőve anyagána ismeretérıl ell számot adni. IN0819s Az ifjúsági muna és helyszínei IL0819s Az ifjúsági muna és helyszínei 2 2 gy K III. 10 2 gyj K III. Cél: az ifjúsági muna, omplex értelmezése, a helyszínne, a személyene és a helyzetne megfelelı módszere megválasztására való felészítés ülönös teintettel az esélyegyenlıség érvényesítésére. Tananyag: az ifjúsági muna fogalma, lehetıségei és feltételei. A helyi ifjúsági özössége, szervezete célja és feltételrendszere. Társadalom és gazdaságpolitiai eszözö a helyi ifjúsági özössége erısítésére. Az ifjúsági szolgáltatáso megteremtése és mőödtetése az adott településen. A civil szervezete intézményesülése. Közhasznú tevéenysége és eze színterei, ülönösen az ifjúság örében. A helyi épviseleti és érdeérvényesítési formá, a partnerség ialaításána alapelvei és feltételei. A helyi ifjúsági muna jogi háttere, európai doumentumai. Ifjúsági muna az önormányzatonál, a civil szervezetenél, a szociális és a özmővelıdési intézményeben. Motiválás, személyes szerepvállalás, asszertív partnerség. Az ifjúságsegítı munáját oordináló, segítı szamai szervezete, szamai adatbáziso, információs özponto. A továbbépzés lehetıségei. Követelmény: az óráon végzett egyéni és csoportmuna, valamint egyéni prezentáció. 23
IN0820e Ifjúságszociológia IL0820e Ifjúságszociológia 2 2 K III. IN0802 e 10 2 K III. IL0802 e Cél: a hallgató tájéozódási ompetenciájána megalapozása, felészülés a szairodalom, a utatási eredménye, grafiono önálló értelmezésére. Tananyag: az ifjúságszociológia utatási területei, sajátos módszertana, forráso, adatbáziso és használatu. A magyar ifjúságutatás jellemzése, a utatáso fıbb vizsgálati területei, a vizsgálati eredménye nemzetözi összehasonlítása. Az ifjúság vizsgálatána néhány fıbb szempontja: az értérend, a család, a gazdasági ativitás, a vagyoni, jövedelmi viszonyo, a tanulás, a mővelıdés, a ultúrához való viszony, a munaerıpiaci státus, az életmód, egészség. Az ifjúság helyzete a rendszerváltás elıtti évtizedeben, a rendszerváltástól az Európai Unióhoz való csatlaozásig beövetezett társadalmi változáso hatása az ifjúság helyzetére. Az ifjúság ulturális fogyasztásána, értérendjéne változásai, isolaválasztási attitődö az érettségi, a szamai végzettség, a diploma megítélése, a tanulás értée a nagymintás vizsgálato türében. Az ifjúság mobilitási, érdeérvényesítési, munaerıpiaci, gazdasági helyzete. Globalizáció és ifjúság. Világtrende a magyar fiatalo életében. A világháló hatása az életmódra. Egyenlıtlensége a magyar társadalomban az ezredfordulón. A társadalmi (gazdasági, ulturális) egyenlıtlenség és a gyermee esélyei. Az egyenlıtlenséget jelentısen befolyásoló tényezı. Követelmény: a ollovium az elıadáso és az elıírt forrásmőve anyagána ismeretét éri számon. IN0821e Ifjúságpolitia IL0821e Ifjúságpolitia 2 2 K III. 10 2 K III. Cél: felészítés az ifjúságsegítı feladatörébe tartozó politiai tevéenységre. Tananyag: az ifjúság fogalmána politiai, szociológiai meghatározása, a orosztály politiai szerepvállalásána lehetıségei. A gyermee és a fiatalo jogaina, esélyegyenlıségéne biztosítása ENSZ doumentumoban (CRC), az Európai Unió állásfoglalásaiban. Az ifjúságpolitia a hazai jogrendben a másodi világháború végétıl az Európai Unióhoz való csatlaozásig. A jogo gyaorlásána állami, önormányzati regionális, települési, isolai, eretei, az egyes szférá ölcsönös viszonya, a Maastrichti Szerzıdésben rögzített szubszidiaritás elve, és enne érvényesülése az ezredforduló idıszaában, hazánban. A nemzetözi ifjúsági szervezete, a apcsolattartás, a mobilitás. Az Európai Unió szervezetei, programjai. Az ifjúságpolitia európai mintái. Fejlesztési irányo, programo az Európai Unió ifjúságpolitiájában. A hazai ormányzati szintő ifjúsági oncepció a gyaorlatban, az ifjúsági ügye ágazati ezelése, a szervezeti és projetfinanszírozás jellemzıi, tervezése, az ifjúsági szolgáltató intézményrendszer ialaulása, mőödése. A NIS. A civil szervezete az ifjúságpolitiában; legitimációs ísérlete a társadalmi politiai gyaorlatban, érdeartiulációs 24
és érdevédelmi techniá, érdeépviseleti csatorná, a civil szervezeti együttmőödés lehetıségei; a nonprofit szervezeti gazdálodás napi gyaorlata. Kisebbség, illetve romaügyi ifjúságpolitia. Követelmény: atív egyéni és csoportmuna, a megadott irodalom alapos ismerete, valamint iscsoportos szóbeli ollovium. IN0822e Andragógia IL0822e Andragógia 2 2 K IV. IN0602e 10 2 K IV. IL0602e Cél: az életpálya építés és a felnıttori tanulás elméleti, módszertani megalapozása, az egyéni épessége egész életen át tartó fejlesztési lehetıségeine megismerése. Tananyag: a felnıttori tanulás motivációi, csoportdinamiai szempontjai, a felnıttépzés és a munaerıpiaci épzés összefüggései. Felnıttépzési stratégiá a szabadidıeltöltésétıl a társadalmi egyenlıtlensége leüzdéséig. Az andragógia jelentısége a tudástársadalom ialaulása szempontjából. A nonprofit szervezete és a civil társadalom lehetıségei. Követelmény: a ollovium interatív, a re épülı, intenzív tanulási helyzetben méri le a hallgató épességeit: a saját tudás csoportbeli felszínre hozásától ezdve az egymástól való tanuláson és a özös poszteralotáson át az egyéni felészülést övetı prezentációt is magába foglalja. 25
Neveléstudomány IN0601e Általános pedagógia és didatia IL0601e Általános pedagógia és didatia 2 2 K I. 10 2 K I. Cél: Ismertesse meg a hallgatóat az általános pedagógia és az otatástan alapvetı és atuális a gyaorlat szempontjából is releváns ismeretanyagával. Tegyen épessé a özotatás intézményrendszerében való eligazodásra, adjon átteintést a özotatáson ívüli, egyéb otatási intézménye, tanulási lehetısége változó világáról. Tartalom: A özotatás alaulása a huszadi század másodi felétıl az ezredfordulóig nemzetözi és hazai folyamato. A özotatás atuális problémái. A özotatás jogi szabályozása. Az isolarendszer funciói, szerezete, mőödése, vezetése, alapdoumentumai, döntési rendszere. A tanötelezettség. Az isolán ívüli nevelési intézménye, társadalmi szervezete, mozgalma, ezdeményezése múltja és fejlıdése Magyarországon és Európában. Esélyegyenlıség és méltányosság. Az otatás szervezési módjaina sajátosságai, alalmazásu lehetıségei, hatéonyságu feltételei az isolában és a felnıttépzés ülönbözı formáiban. Követelmény: A hallgató ismerjé az isola funcióit, a özotatás atuális problémáit, a özotatás szabályozásána doumentumait, a nevelés és otatás társadalmi meghatározottságát. Legyen átteintésü a hazai öz és felnıttotatás intézményrendszerérıl. Tudjana segítséget adni a tanulási uta megtervezéséhez és a tanulás megszervezéséhez. IN0602e Neveléselmélet IL0602e Neveléselmélet 2 2 K II. 10 2 K II. IN0601e IL0601e Cél: Ismertesse a neveléselmélet alapfogalmait, adjon átteintést a családi és az isolai nevelés jellemzıirıl, a személyiség autonómiája és a társadalmi értévilág özötti összefüggéserıl, a nevelési folyamat tartalmáról és omplexitásáról. Tartalom: Pedagógiai elmélete, a laius és a professzionális nevelés. Szocializáció, nevelés, perszonalizáció. A családi nevelés történeti, szociológiai, pszichológiai és pedagógiai megözelítései. A ülönbözı ultúrá gyerme és családfelfogásaina értelmezése. A család a változó világban. A család funciói, szerezete, típusai. Az intézményes nevelés világa, az isolai nevelési folyamat jellemzıi. Különbözı nevelési oncepció. Nevelési tényezı, hatáso és módszere. Önnevelés, permanens nevelés. Életcélo, pályaválasztás, pályamódosítás. Követelmény: A hallgató ismerjé a neveléselmélet alapfogalmait, összefüggéseit, a legjelentısebb hazai és nemzetözi pedagógiai irányzatoat, egyes alternatív nevelési oncepcióat. Legyen átteintésü a családi és az intézményes nevelés jellemzıirıl. Ismerjé 26
a nevelés és az önnevelés orszerő módszereit és alalmazhatóságuat. Legyene épese a nevelési tényezı és hatáso özötti összhang eresésében a fiataloat segíteni. IN0603e Bevezetés a pszichológiába IL0603e Bevezetés a pszichológiába 2 2 K I. 10 2 K I. IN0601e IL0601e Cél: a hallgató megismertetése a pszichológia alapfogalmaival, fıbb elméleteivel, a további apcsolódó tantárgya megalapozása. A pszichológia iránti érdelıdés, az ön és társismereti igény feleltése, az önálló ismeretszerzésre, véleményalotásra észtetés, szemléletformálás, a pszichológiai tudás hasznosságána érzéeltetése. Tartalom: a pszichológia tudományos megözelítése, a fejlıdéspszichológia és a személyiségpszichológia egyes alapfogalmai, önismeret, önértéelés és énép, az általános pszichológia alapvetı fı témaörei, jelenségei. Követelmény: ollovium (a szorgalmi idısza végén írt zárthelyi dolgozat alapján megajánlott jegy szerezhetı). IN0604e A személyiség fejlıdése és alaulása I. IL0604e A személyiség fejlıdése és alaulása I. 2 2 K II. 10 2 K II. IN0603e! IL0603e! Cél: a hallgató pszichológiai szemléleténe formálása, jellegzetes személyiségelmélete ismertetése, a személyiséget alotó pszichés funció fejlıdéséne és integrációjána nyomon övetése ülönbözı életori szaaszoban. Tartalom: a személyiség egyes elméleti megözelítései (genetiai megözelítés, típus és vonáselmélete, pszichoanalitius és pszichoszociális elmélete, a személyiség totális szabadságána, önfejlıdéséne, változéonyságána elmélete, a társas örnyezet személyiségmeghatározó szerepe, az önszabályozás elmélete és szociális modellövetés). A személyiségfejlıdés fıbb szaaszaina átteintése a születéstıl a halálig. Követelmény: ollovium (a szorgalmi idısza végén írt zárthelyi dolgozat alapján megajánlott jegy szerezhetı). 27
IN0605e A személyiség fejlıdése és alaulása II. IL0605e A személyiség fejlıdése és alaulása II. 3 3 K III. 15 3 K III. IN0604e! IL0604e! Cél: a hallgató pszichológiai szemléleténe formálása, az önismeret fejlesztése; a személyiség jellemzıine, fejlıdéséne megismertetése, illetve ezene a felismerésére való épesség; a hallgató épes legyen a fentiene megfelelı személyözi apcsolatora, interacióra. Tartalom: a személyiség fogalma, alaulása a társas örnyezetben (család, ultúra, ortársa), anna vizsgálata; humanisztius elmélete. Az élet ezdete, a szociabilitás és szerepe a fejlıdésben, a szociális ompetencia fejlıdése és az éntudat ialaulásána folyamata. Kognitív önszabályozás és szociális intelligencia. A társas apcsolato fejlıdése. Személyiség és fejlıdési zavaro, deviáns viseledés. A leli feszültsége feldolgozása, az énegyensúly védelmi eszözei. Követelmény: ollovium (a szorgalmi idısza végén írt zárthelyi dolgozat alapján megajánlott jegy szerezhetı). IN0606s Készségfejlesztés segítı apcsolathoz I. IL0606s Készségfejlesztés segítı apcsolathoz I. 4 4 gyj K I. 20 20 gyj K I. IN0603e IL0603e Cél: az ifjúságsegítı munához szüséges szociális és életviteli ompetenciá, alapvetı észsége fejlesztése és tudatos mőödtetése, önismeret fejlesztése, a segítı apcsolat gyaorlatána megismerése. Tartalom: A bizalmi légör ialaítása, a csoportban végzett muna határaina megismerése. Struturált gyaorlato eretében a csoporttago ön és társismereti tapasztalatoat szerezne, megismeri a csoportépítés és mőödés, ill. a csoportdinamia jellegzetességeit, sajátélmény szerzése. Követelmény: a gyaorlatoon való részvétel, önálló feladat tervezése és megvalósítása modellcsoportban, önálló írásbeli muna észítése. 28