SZUVERENITÁS 2017. október 16. Chronowski Nóra (ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék) 1. A szuverenitás meghatározása Általában legfőbb hatalomként (summa et suprema potestas) jelölik, azonban a szuverenitásnak nincs abszolút definíciója, mivel a fogalom történetileg és funkcionálisan is meghatározott (adott uralmat igazoló elméletként). Ezt mutatja a szuverenitás tartalmának leírását célzó számos eszmetörténeti irányzat 1 is, pl. - az abszolút monarchia szuverenitás-elméletei (Bodin, Hobbes) Jean Bodin (1530-1596) francia jogász Hat könyv a köztársaságról című művében (1576) a szuverenitást általános uralmi jogosítványként határozza meg, középpontjában a törvényhozási jogkörrel, amelyből minden más uralmi jogosítvány levezethető. A szuverén ezt minden más külső és belső befolyás nélkül gyakorolhatja, kifelé (más uralkodókkal, entitásokkal szemben) és befelé (a rendek ellenében) is független. Ez a fejedelmi abszolutizmus elméleti igazolása a rendi vétójogok ellenében azonban jogilag kötött teljhatalom. Thomas Hobbes (1588-1679) Leviatán (1651) című művében az uralkodóhoz telepít minden hatalmat (jogi kötöttségektől mentesen), és a társadalmi szerződés értelmében mindenki az alattvalója mindaddig, amíg biztosítja a békét, és az alattvalók biztonságát. E szuverenitás-koncepció a gyakorlatban a vesztfáliai békekötésekkel (1648) érvényesült. - az alkotmányos monarchia igazolása (Locke) Az abszolutizmust követő korszak, az alkotmányos monarchia uralmi elméletének igazolását John Locke (1632-1704) írta le Két értekezés a polgári kormányzásról című könyvében (1690). A szerződéselmélet alapján a legfőbb hatalom (a szuverenitás) a monarchia szükséges tulajdonsága, de a hatalom birtokosa marad a szerződő partner is, amiből levezethető az ellenállási jog, sőt, végső soron a forradalom is igazolható. Locke az angol alkotmányos berendezkedésből kiindulva a király a parlamentben elvét fogalmazta meg, vagyis a parlamenti szuverenitást 2 a király közreműködésével. - a népuralom igazolása (Rousseau) Az abszolútizmus szuverenitás-elméletének radikális elutasításaként jelenik meg a népszuverenitás elmélete, amely elsősorban Jean Jaques Rousseau (1712-1778) filozófiai munkásságában körvonalazódott. A Társadalmi szerződés című művében (1762) kizárólag a nép hatalomhoz való jogát ismerte el, szuverénként pedig a nép általános akaratát (volonté generale) jelölte meg. Felfogásában ez a szuverenitás oszthatatlan, és képviselők útján sem gyakorolható. - a népszuverenitás és a nemzeti szuverenitás megjelenése a jogban A népszuverenitás alapelvét jogilag először az 1776-os Virginiai Jognyilatkozat, Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat, Európában pedig az 1789-es francia Ember és Polgár Jogainak Deklarációja nyilvánította ki. - a nemzeti szuverenitás és a népszuverenitás viszonya A 18. században, a feudális államberendezkedés ellenében megjelenő uralom-igazolásokban a két kategória egybeesett, a népet a kor elméleti irányzatai politikai nemzetként azonosították. A 19. században a nemzetállami gondolat térnyerésével, a történelmi események és a közjogi tradíciók hatására egyes alkotmányos berendezkedésekben a nép és a nemzet fogalma elválik; a nemzeti 1 Részletesen ld. Petrétei, 176-180. 2 Az Egyesült Királyság alkotmányos rendszerében mindmáig a parlamenti szuverenitás elve áll a középpontban. A kifejezés modern tartalmát Dicey dolgozta ki, aki megkülönböztette a politikai és a jogi szuverenitást. Politikai szempontból az ő felfogásában is a nép a szuverén, jogi szempontból viszont a király/királynő a parlamentben. A parlamenti szuverenitás elve nem jelenti azt, hogy a parlament ne állna politikai kontroll alatt, mert ezt biztosítják egyrészt a periodikus választások, másrészt a kormányfő által kezdeményezhető feloszlatás. A törvényhozó hatalom forrása azonban a parlamenti szuverenitás elve, amely a parlamenti jogalkotó hatalom elsődlegességét garantálja. Ld. A. V. Dicey: Bevezetés az angol alkotmányjogba. Az MTA Kiadása, Budapest 1902. 69. 1
függetlenségi küzdelmek (a területi integritásért, vagy annak helyreállításáért) a nemzet politikai és etnikai-kulturális felfogásának elkülönítéséhez vezettek. A nemzeti szuverenitás politikai jelszóként is megfogalmazódott, és a nemzeti önrendelkezéshez, az önálló állam alapításához való jog elismertetésére irányult; miközben a népszuverenitás alapvetően semleges közjogi kategória maradt. A politikai és a jogi értelemben vett szuverenitás jelentése eltér: a politika ténykérdésként, a jog pedig a főhatalmi jogosítványok összességeként ragadja meg. A jogi szuverenitásfelfogáson belül az alkotmányjog, az államtan és a nemzetközi jog a szuverenitás eltérő aspektusaira koncentrálnak. 3 A szuverenitást érintő kihívások: a globalizációból adódó kölcsönös egymásra utaltság és függőség, válságok kezelése, jogválasztás, közhatalom magánosítása. 2. A szuverenitás egymást feltételező megnyilvánulásai az alkotmányjogban A népszuverenitás elve szerint a hatalom forrása a nép, amelynek kétirányú alkotmányjogi következménye van: egyrészt a nép dönt alkotmányos berendezkedéséről (alkotmányozó hatalom forrása), másrészt a nép képviselők útján (főszabály) vagy közvetlenül (kivétel) gyakorolja a hatalmat (az alkotmány keretei között). A nép alkotmányjogi értelemben vett meghatározását befolyásolja adott alkotmányos berendezkedés nemzet-koncepciója, 4 valamint az, hogy a közügyek vitelének mely összetevőiről van szó. Bizonyos helyzetekben a nép a választójoggal rendelkező állampolgárok körével azonosítható (pl. népszavazás, képviselőválasztás esetében), más összefüggésben beletartoznak mindazok, akik adott politikai közösség ügyeiben érintettek és képesek részt venni a közösség ügyeinek megvitatásában. Megint más megközelítésben, a nép általában adott államhoz kapcsolható (mint államalkotó nép), amely felett az állam a nép érdekében gyakorolja a közhatalmat adott (földrajzi) területen (és államhatárok között), vagyis olyan gazdasági, politikai, kulturális közösség, amely az adott állam (fenntartásának, működésének) terheit viseli, és amelyre a közhatalom döntései vonatkoznak. A jogszuverenitás koncepciója az alkotmány elsődlegességéből indul ki, és a főhatalom alkotmány általi kötöttségét hangsúlyozza. A végső és legfőbb hatalom eszerint a jog, amely az államot is köti, és a közhatalomgyakorlást szabályozza, illetve korlátozza lényegében a joguralom és a jogállamiság elvével azonosítható. Az állami szuverenitás az állam főhatalmának jogi kategóriákkal történő meghatározását jelenti. Az államhatalom jogi értelemben vett gyakorlásának leírására szolgál a felségjogok kategóriája. Az állam főhatalma a felségjogok összessége, mindazok a közjogi jogosítványok, kompetenciák, amelyek a főhatalom érvényesítését biztosítják, az állami döntések kinyilvánítását és e döntések érvényesítését szolgálják. Az állami szuverenitásnak két oldalát szokás megkülönböztetni: 3 A nemzetközi jog és az államtan kizárólag az állami szuverenitásra koncentrál, a népet nem tekinti szuverénnek, mivel nem lehet a szuverenitás hordozója az az entitás, ami egyben összetevője is, ld. alább belső állami szuverenitás és államfogalom. Az alkotmányjog számára a szuverenitás különféle megnyilvánulásai egymást feltételező, összefüggő és jogilag releváns jelenségek. 4 Politikai nemzet / államnemzet-koncepció kiindulópontja, hogy a nemzet egyenlő méltóságú polgárok politikai közössége, vagyis a nemzethez tartozik mindenki, aki az adott állam polgára, függetlenül nemzetiségi, etnikai, kulturális stb. identitástól. Ebben a megközelítésben a nemzet és az államalkotó nép kategóriája egybeesik. Ez a felfogás jellemző pl. az Egyesült Államokra, az Egyesült Királyságra Franciaországra. A kulturális nemzetfogalom azokat tekinti adott nemzethez tartozónak, akiknek az identitása nyelvi és kulturális kötődésen alapul, tekintet nélkül az állampolgárságra vagy a területi. Ez az etnikai alapú nemzet-felfogás Közép- és Kelet-Európában a 19. században volt általános. Ilyen tradíció mellett a nemzet és a nép fogalmak bizonyos összefüggésben eltérő jelentéstartalmat kaphatnak. 2
A külső szuverenitás jelenti az állam függetlenségét, nemzetközi jogi jogalanyiságát, az államok szuverén egyenlőségét és szuverén immunitását 5 a nemzetközi közösségben. Ezek az aspektusok elsősorban a nemzetközi jog számára relevánsak. Az államok külső szuverenitása azonban nem teljes, mivel azt a nemzetközi jog és az EU tagállamai esetébe az uniós jog korlátozza. A belső szuverenitás az állami főhatalom (mint felségjogok összessége, végső szó kompetenciája), amelyet az állam a területén lévő személyek és dolgok felett kizárólagosan és effektíven gyakorol. 6 Az állam területi és személyi felségjoga mindazonáltal nem abszolút: azt a nemzetközi jog és az államok közötti de facto együttműködési igény korlátozza. Az állam területe amely az állami uralom térbeli terjedelmét határozza meg a nemzetközi szerződésekben megállapított államhatárok között valósul meg 7 ; magában foglalja a szárazföldi 8, a vízi 9 és a légiteret 10 (fölfelé elvileg a világűrig, lefelé elvileg a Föld középpontjáig). Az állam főhatalma alapján védi területi integritását, határait (az európai integráció schengeni övezetében a tagállamok által elfogadott közös szabályok szerint), valamint meghatározza területi beosztását. 11 Az állam szociológiai előfeltétele az államalkotó nép, amely jogi értelemben az adott állam állampolgárainak összességét jelenti. Az állampolgárok felett az állam függetlenül attól, hogy a területén tartózkodnak, vagy sem személyi felségjogot gyakorol. 12 Az állam és polgárainak sajátos jogviszonyát amely egyben jogi tagságot jelent az államban az állampolgársági jog szabályozza. Ez az állami szuverenitás egyik legmarkánsabb kifejeződése, a nemzetközi jog csak külső határokat jelöl ki. Az állam területén adott időpontban nemcsak saját állampolgárai, hanem külföldi természetes személyek is tartózkodnak: ezek vagy másik állam polgárai vagy hontalanok (akik vagy egyetlen állammal sem állnak állampolgársági kötelékben, vagy vitás az állampolgárságuk). 5 Az állam mentes minden más állam joghatósága alól, az államot beleegyezése nélkül más állam bírósága előtt nem lehet perelni. 6 A belső állami szuverenitással szorosan összefügg az állam közjogi fogalma, amely Georg Jellinek nevéhez fűződik (háromelemű tan): eszerint az állam az azt alkotó népnek a földrajzilag körülhatárolt területen az effektív államhatalom alatt tartósan szervezett hatás- és döntési egysége. 7 A területi állam az újkorban váltotta fel a perszonális államot (amely személyi viszonyokra nemzetségi, hűbéri kötelékekre támaszkodott, határai kevésbé voltak szilárdak). Petrétei, 244. 8 Az államhatárokkal körülvett, általában összefüggő földterület, de megszakíthatják természeti adottságok (pl. szigetek és tenger) vagy más államok területe (ld. exklávék és enklávék). 9 A belvizek (folyók, tavak, csatornák) és a tenger meghatározott részei (parti tenger, szigetközi tenger, beltenger). Nem tartozik ide a nyílt tenger. Az úszó államterület: az állam lobogóját viselő hadihajók, illetve nyílt tengeren a kereskedelmi hajók (utóbbiak a kikötőben a parti állam területéhez tartoznak). 10 Az államot teljes és kizárólagos szuverenitás illeti meg a területe feletti légitérben: meghatározhatja a légifolyosókat, és külföldi repülőgép engedély nélküli berepülése a szuverenitás megsértését jelenti. A világűr nem része az államterületnek, az állam által felbocsátott űrhajó fedélzete azonban igen. A repülő államterület: az állam által lajstromozott repülőgépek fedélzete a katonai repülőgépek mindenütt, a polgári repülőgépek kizárólag menet közben. 11 Az államokat szerkezetileg két típusba szokás sorolni. A föderatív vagy szövetségi állam több tagállamból tevődik össze, amelyek külső szuverenitásukról lemondtak, egyetlen, közös állampolgársággal rendelkeznek, a belső szuverenitásból eredő felségjogokat pedig a központi állam és a tagállamok vertikálisan megosztva gyakorolják: a tagállamoknak lehet saját alkotmánya, valamint a központitól elkülönült törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltatási szervezetrendszere. Az unitárius vagy egységes állam területén nincsenek az államiság bizonyos jegyeit mutató területi egységek (tagállamok), de az államhatalom gyakorlásának megszervezése, a közfeladatok ellátása természetesen itt is közjogi státusú, általános közigazgatási területi egységek keretében és többszintű szervezetrendszerben valósul meg. Ennek konkrét megvalósulása függ a történelmi hagyományoktól, etnika, földrajzi, gazdasági adottságoktól, a centralizáció / decentralizáció mértékétől, az önkormányzatiság terjedelmétől stb. Ld. Dezső, 5.3. 12 A személyi felségjog alapján az állampolgároknak külföldi tartózkodásuk idején is be kell tartaniuk saját államuk jogszabályait. 3
Az alkotmányok rendszerint meghatározzák az állami szuverenitást kifejező szimbólumokat (címer, zászló, himnusz), továbbá szintén a szuverenitás megnyilvánulásaként rögzíthetik az állami és nemzeti ünnepeket, valamint védelemben részesíthetik az állam hivatalos nyelvét, fizetőeszközét. Az alkotmányjogi értelemben vett szuverenitás három aspektusa szoros összefüggésben áll: a népszuverenitás értelmében minden hatalom a népé, amelyet főszabályként képviseleti szervek útján gyakorol, kivételesen pedig közvetlenül. A népet illeti az alkotmányozó hatalom is, ezt gyakorolva meghatározott szervezeti formában és eljárás szerint kerül megalkotásra az alkotmány, amely a jogszuverenitás kifejeződése. A jogszuverenitás értelmében az alkotmány a legmagasabb szintű jogforrás a nemzeti jogrendszerben: minden más jogi aktus érvényessége visszavezethető arra, azzal nem állhat ellentétben. Az alkotmány konstituálja az állam céljait, funkcióit, működési alapelveit, szerveit, meghatározva és korlátozva azok kompetenciáját. Az állami szuverenitás ezért az alkotmány keretei között érvényesül és a népszuverenitáson alapul, mivel a közhatalom gyakorlását a nép legitimálja. 3. Az Európai Unió és a tagállamok szuverenitása Az EU nemzetközi jogalanyisággal rendelkező nemzetek feletti entitás, amely az alapító szerződéseiben meghatározott intenzív hatáskör-átruházás ellenére sem szuverén (föderatív fejlődés államiság nélkül). Az integrációs hatalom jellege: a tagállamok a szerződések urai, jogi értelemben továbbra is szuverének (a csatlakozás / kilépés szuverén és önkéntes döntés; a tagállamok az uniós jog megalkotásában részt vesznek; az uniós tagság demokratikus legitimáción alapul parlamenti döntésen és / vagy népszavazáson a tagállam alkotmányos szabályai függvényében; az EU csak a szerződésekben egyedileg átruházott hatáskörök keretei között járhat el a hatáskör hiányában vagy túllépésével hozott aktus ultra vires, azt a tagállam megtámadhatja az Európai Unió Bírósága előtt). Az Unió tiszteletben tartja a tagállamai egyenlőségét és nemzeti (alkotmányos) identitásukat, különösen alapvető állami funkcióikat, területi integritásukat, a tagállami közrend fenntartását és nemzeti biztonságuk védelmét (ld. EUSz. 4. cikk (2) bekezdés). A tagság alapja az uniós jog oldaláról a csatlakozási szerződés, a tagállami alkotmányjog oldaláról az alkotmányi csatlakozási klauzula / felhatalmazó rendelkezés. Az utóbbi rendeltetése: (1) a hatáskörök átruházásának / más tagállamokkal közös gyakorlásának megalapozása (átruházó funkció), (2) eljárási és esetleg tartalmi feltételek meghatározása az integrációban való részvételhez (visszacsatoló funkció). 13 4. Szuverenitás a magyar alkotmányjogban Foglalata: független, demokratikus jogállam (At. B) cikk (1) bek.) az alapelvekben a szuverenitáskoncepció is tükröződik (állam-, nép- és jogszuverenitás). A) Népszuverenitás [At. B) cikk (3)-(4) bek.] A nép a hatalom forrása, ezt a hatalmát kétféleképpen gyakorolja az Alaptörvény keretei között: - főszabály szerint választott képviselői útján, - kivételesen közvetlenül. A népszuverenitás elve alapján a nép az alkotmány elfogadását követően annak keretei között érvényesítheti a közhatalom gyakorlására vonatkozó döntési jogát. 1/2013. (I. 7.) AB határozat III. 5.1. pont [At. E) cikk (2) bek., EU integrációs klauzula] A hatalomgyakorlás különös szintje: egyes hatáskörök más tagállamokkal közösen, intézmények útján is gyakorolhatók. A csatlakozást 13 Chronowski, 19-20. 4
eredetileg a nép legitimálta, ügydöntő népszavazással (2003). Szerződésmódosítás esetén parlamenti legitimáció (az At. módosításához szükséges többséggel: képviselők kétharmada). A B) cikk (3) bekezdésből következően az Alaptörvény a népszuverenitás elvét nyilvánítja ki, de az államnemzet- és a kulturális nemzet-felfogás vegyesen jelenik meg, ld. különösen a preambulmban ( MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, részekre szakadt nemzetünk ) és a D) cikkben ( az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért ): ezekben az etnikai-kulturális aspektusok kerülnek előtérbe az állampolgári kötelékhez képest. B) Jogszuverenitás - [At. R) cikk (1)-(2) bek., T) cikk (3) bek.]: Az Alaptörvény a jogrendszer alapja, mindenkire kötelező, azzal jogszabály nem lehet ellentétes. - [B) cikk (1) bek.] A jogállam-elv deklarálása (az állam a joghoz kötött). - Garancia: alkotmánybíráskodás (azonban az Alkotmánybíróság normakontrollhatásköre nem teljes, At. 37. cikk (4)-(5) bek.). C) Állami szuverenitás - Kifejezetten megjelenik a külső szuverenitás kinyilvánítása [függetlenség B) cikk (1) bek., külpolitikai államcélok Q) cikk (1) bek., E) cikk (1) bek.]. - A szuverenitás határai: tagság az EU-ban és a nemzetközi közösségben. Az Alkotmánybíróság szerint az állami főhatalom kizárólagossága azt is jelenti, hogy az állam nemzetközi kapcsolataiban a főhatalmi jogosítványairól rendelkezhet: nemzetközi kötelezettségeket vállalhat, [30/1998. (VI. 25.) AB határozat] és az államok szuverenitásukat nemzetközi szerződéssel, vagy belső elhatározásból megfelelő szintű jogszabállyal korlátozhatják [36/1999. (XI. 26.) AB határozat]. Ld. még előadásvázlat 5. pont. - Az EU integrációs klauzula tartalma: A hatáskör-átruházás fordulat nem jelenik meg, helyette közös (valójában elsősorban uniós intézmények útján történő) hatáskör-gyakorlás a többi tagállammal (felhatalmazás). Az átruházás célja: tagállamként történő részvétel az EU-ban; az alapító szerződésekből eredő jogok gyakorlása és kötelességek teljesítése. Feltételek, mérték: az európai népek szabadsága, jóléte, biztonsága érdekében valósul meg az együttműködés; egyes (az alapító szerződésekben meghatározott konkrét) hatáskörök közösíthetők ; az alapító szerződésekből eredő jogok gyakorlásához és kötelességek teljesítéséhez szükséges mértékben ; eljárási oldal: nemzetközi szerződésben történik, minősített többségű parlamenti döntés (képviselők kétharmada). Alkotmánybírósági kontroll: Az Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során, erre irányuló indítvány alapján vizsgálhatja, hogy az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdésén alapuló közös hatáskörgyakorlás sérti-e az emberi méltóságot, más alapvető jogot, vagy Magyarország szuverenitását, illetve történeti alkotmányán alapuló önazonosságát. 22/2016. (XII. 5.) AB határozat - A belső szuverenitás a főhatalom-gyakorlás territoriális és személyi vonatkozásaiban fejeződik ki: - területi beosztás (közjogi státusú területi egységek meghatározása [At. F) cikk], unitárius államszerkezet); területvédelem [At. 45. cikk (1) bek.], határvédelem (A Schengen-egyezménnyel összhangban) [At. 46. cikk (1) bek.]; Magyarország államhatárát az 1947. évi XVIII. törvénnyel kihirdetett párizsi békeszerződés állapítja meg; 5
- állampolgárság [At. G) cikk], állampolgárok és külföldiek státusjogai [At. XIV. és XXVII. cikk]; nemzeti preferencia (mint kin state diaszpórával rendelkező állam, anyaország): felelősség a határon túli magyarokért [At. D) cikk]. - Az állami szuverenitást kifejező szimbólumok a felségjelvények, nemzeti jelképek és ünnepek [ld. At. I)-J) cikk], az állam hivatalos neve [At. A) cikk], a főváros megjelölése [At. F) cikk (1) bek.], a hivatalos nyelv [At. H) cikk (1) bek.] és a hivatalos pénznem [At. K) cikk] megállapítása. A nemzeti és állami jelképekről szóló alkotmányi rendelkezések olyan kiemelkedő értékekhez kapcsolódnak, mint a népfelség és az állami szuverenitás, a nemzeti önazonosság, valamint az államterületi integritás és sérthetetlenség. (535/B/1996. AB határozat) 5. A nemzetközi jog és az Európai Unió joga az állami főhatalom gyakorlásának önkéntesen elfogadott korlátai Nemzetközi jog, At. Q) cikk - A nemzeközi jog és a magyar jog viszonyában az összhang elve érvényesül amely a pacta sunt servanda nemzetközi jogi elvéből következik (a vállalt nemzetközi kötelezettségeket teljesíteni kell) ennek garanciája az Alkotmánybíróság, amely indítvány alapján vagy hivatalból vizsgálhatja, hogy a belső jog nem áll-e ellentétben Magyarországre kötelező nemzetközi szerződéssel [At. 24. cikk (2) bek. f) pont]. - A nemzetközi jog általánosan elismert szabályai az általános jogelvek, a nemzetközi szokásjog és a nemzetközi ius cogens alaptörvényi transzformációval (külön belső jogi jogforrásban történő kihirdetés nélkül) a magyar jog részét képezik. - A nemzetközi jog más forrásai (elsősorban a nemzetközi szerződések) esetében kötelező a magyar jogszabályban (törvényben vagy rendeletben) történő kihirdetés (a nemzetközi jog dualista megközelítése 14 ). az Európai Unió joga, At. E) cikk (3) bek. - Az elsődleges (alapító szerződések) és a másodlagos (rendeletek, irányelvek, határozatok) uniós jog sajátos elvek szerint érvényesül a tagállamok jogában: - ezek az elsőbbség (a magyar jogszabályokhoz képest), valamint a közvetlen hatály és alkalmazandóság (a rendes bíróságok által). - Az Alkotmánybíróság az elsődleges jogot (alapító szerződéseket) inkább nemzetközi jogként kezelte, a másodlagos jogot jellemzően kiszorította az alkotmányossági kérdések köréből (mivel annak érvényességéről és értelmezéséről az Európai Unió Bírósága dönt) > de a 22/2016. (XII. 5.) AB határozat alapján úgy tűnik, az Alkotmánybíróság bizonyos körben (alapjogvédelem, szuverenitás, alkotmányos önazonosság védelme) kész kontrollálni az uniós hatáskörgyakorlást (amelynek eredménye jelentős részben az uniós jogban jelenik meg). KULCSFOGALMAK népszuverenitás jogszuverenitás külső és belső állami szuverenitás államnemzet és kulturnemzet koncepció uniós felhatalmazó rendelkezés elsődleges és másodlagos uniós jog uniós jog elsőbbsége hatáskör-átruházás tagállamok nemzeti identitása nemzetközi jog általánosan elismert szabályai pacta sunt servanda elve dualizmus és monizmus 14 A nemzetközi jog és a belső jog viszonya szempontjából az államok dualista vagy monista megközelítést követnek. Dualista megközelítés: a nemzetközi jog forrásai akkor válnak a belső jog részévé és alkalmazhatóvá, ha belső jogforrásban kihirdeti az állam hatáskörrel rendelkező jogalkotó szerve (transzformáció). Monista megközelítés: a nemzetközi jogi jogforrás belső jogi kihirdetés nélkül része a jogrendszernek (adopció). 6
JOGFORRÁSOK Az Európai Unióról szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata, 4. cikk (2) bek. Alaptörvény B) cikk, D) cikk, E) cikk, F) cikk, G) cikk, H) cikk, I) cikk, J) cikk, K) cikk, Q) cikk, R) cikk, 24. cikk (2) bek. f) pont A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény 2. a) pont, 4. (1) bek., 7. (1)-(3) bek., 9. (1) bek. 143/2010. (VII. 14.) AB határozat, indokolás IV. 2.3.-2.5. pont; 22/2012. (V. 11.) AB határozat, indokolás [42]-[52] és [57]-[58]; 22/2016. (XII. 5.) AB határozat rendelkező része és indokolás [58]-[67] TANANYAG Az előadásvázlat a prezentációval kiegészítve. AJÁNLOTT IRODALOM, FELHASZNÁLT FORRÁSOK Chronowski Nóra: Szuverenitás az EU tagállamaként. In: Alkotmány és jogalkotás az EU tagállamaként. HVG-ORAC, Budapest 2011. 9-44. Dezső Márta: A szuverenitás. In: Alkotmánytan I. (szerk. Kukorelli István). Osiris, Budapest 2007. 5.1., 5.3., 5.5. Dezső Márta Vincze Attila: Magyar alkotmányosság az európai integrációban. HVG-ORAC, Budapest 2012. 59-79., 210-238. Petrétei József: Az alkotmányos demokrácia alapintézményei. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2009. 175-193. 7