2010.évi költségvetés mellékleteinek jegyzéke

Hasonló dokumentumok
2010.évi költségvetés mellékleteinek jegyzéke

2010. évi zárszámadás mellékleteinek jegyzéke

Szatymaz Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal és szakfeladatai 2007.évi bevételei és kiadásai Sorszám Megnevezés

Önkormányzati költségvetési jelentés

Pécs M.J.V.Önkorm.összevont költségvetési mérlege és a kisebbségi önkormányzatok mérlege

NETTO80 - Nettósított Önkormányzati költségvetési jelentés # Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat

Intézményi működési bevételek

Tájékoztató kimutatások, mérlegek Nyékládházi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K

6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.06.) rendelet módosításáról

Az önkormányzat és költségvetési szervek bevételei forrásonként

/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(5) Az 4. bekezdésben meghatározott ezer forint, működési célú hiány. (1) A Rendelet 2. számú melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.

7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról

2012 PMINFO - I. negyedév

1. A Címrend az 1. melléklet szerinti tartalommal módosul. 2. Az Önkormányzat pénzügyi mérlege a 2. melléklet szerint módosul.

...Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K

Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények)

Fülesd, augusztus 22. Záradék: A rendelet kihirdetésének időpontja augusztus 23. Dr. Birta Zsuzsanna. Körjegyző

Rábcakapi Község Önkormányzata év költségvetésének mérlege

Költségvetési bevételek és kiadások 1..

B E V É T E L E K K I A D Á S O K

2012. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

(2) A Rendelet 1.. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez évi költségvetés összesen

Paks Város évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása. A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek.

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanács évi költségvetésének teljesítéséről szóló beszámoló elfogadásáról

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(X.1.) r e n d e l e t e

Baranya Megyei Önkormányzat címrendje

állapítja meg. Sonkád, december 16.

Az önkormányzat bevételei

A /2011. ( ) önkormányzati rendelethez a Budapest Fıváros IV. kerület Újpest Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak mérlegérıl

Német Nemzetiségi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata évi kiadások előirányzatai

RENDELET HATÁROZAT MELLÉKLET

Bánk Község Önkormányzat évi költségvetésének háromnegyed-éves mérlege. Bevételek

Költségvetési bevételek és kiadások 1..

2009. évi tényadatok BEVÉTELEK évi várható BEVÉTELEK évi előirányzat BEVÉTELEK évi tényadatok KIADÁSOK évi várható KIADÁSOK

működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen:

működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen:

50. Költségvetési felhalmozási kiadások ( )

2012. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 5/2006. (II. 27.) rendelete az

B E V É T E L E K. Ezer forintban. 1. sz. táblázat. Sorszám

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 8/2007. (IX. 28.) Kgy. rendelet

SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K. Sor-szám Rovat Bevételi jogcím 2017.

Budafok-Tétény Budapest, XXII. kerületi Önkormányzat évi tervezett bevételei

PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K


Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének. 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete

2012. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

Budafok-Tétény Budapest, XXII. kerületi Önkormányzat évi tervezett bevételei

Bakonynána Községi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K

Intézményi mködési bevételek Hatósági jogkörhöz köthet mködési bevétel 0

GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a évi pénzügyi terv végrehajtásáról

2009.évi zárszámadás mellékleteinek jegyzéke

1. A rendelet hatálya Kalocsa Város Önkormányzata költségvetésére, valamint a költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadásra terjed ki.

B E V É T E L E K. Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről ( )

Rábcakapi Község Önkormányzata év költségvetésének teljesítése

Önkormányzat évre tervezett működési, felhalmozási kiadásainak, bevételeinek mérlegszerű bemutatása

TISZAÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K

2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

Bánk Község Önkormányzat évi költségvetési koncepciója. Bevételek

B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete

Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban)

2. melléklet a 2./2011. ( III.16.) önkormányzati rendelethez. A költségvetés fejezet és címrendje 2011.évben

Budafok-Tétény Budapest, XXII. kerületi Önkormányzat évi tervezett bevételek III. negyedéves teljesítése

R/3/a.sz. melléklet. (adatok eft-ban!) (eredeti előirányzat) 1. oldal, összesen 7

B E V É T E L E K. 1. sz. táblázat évi. Sorszám Bevételi jogcím. Módosított előirányzat. Eredeti előirányzat

1. melléklet a 19 /2012. (X.31.) önkormányzati rendelethez évi költségvetés módosítás összesen

2012. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2

Bekecs Községi Önkormányzat 16/2008. (XII.1.) SZÁMÚ RENDELETE 1..

Paks Város 2005.évi zárszámadási rendelete - mellékletek

BEKECS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

(4) A képviselő testület Gyömrő Önkormányzat 2014.évi összesített felhalmozási célú bevételeit és kiadásait a 4. számú melléklet tartalmazza.

Iklanberény Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 14/2012. (IX. 11.) önkormányzati rendelete

A B C D E F 1 1 oldal 2 Monoszló Község Önkormányzatának Címrendje 1 melléklet ben 4 adatok e/ft 5 Megnevezés Címek eredeti módosított

1/2013. (II.15.) rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról

Intézményszintü kiiratás Megye: 05 Szektor:1251 Törzsszám: Pénzügyi k.:0100 FOGYATÉKOSOK OTTHONA EDLÉNY. 01 Könyvviteli Mérleg ezer ft

1. melléklet a.../2013. (IX...) önkormányzati rendelethez B E V É T E L E K

NAGYMÁNYOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 8/2010 (IV.30. )számú rendelete

(1) Az 1. melléklet A oszloptól, F oszlop 7 sorától 124 soráig, meghatározott részletességgel hagyja jóvá. 2.

d) költségvetési kiadásit ezer forintban, azaz Tizenegymilliárd-háromszázharminchárommillió-ötszázhatvanhétezer

Ö S S Z E S Í T Ő Pannonhalma Város Önkormányzatának évi költségvetési bevételeiről

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata évi előirányzatai bevételei forrásonként. Bevételi jogcímek

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások központi költségvetési befizetések aktív korúak ellátása

Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II. 15.) önkormányzati rendelete

1.. (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék

Címrend. Előirányzatcsoport. Kiemelt előirányzat

Tiszacsécse község Önkormányzat ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁNAK BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI B E V É T E L E K

1. melléklet a 7/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez évi költségvetés módosítása összesen

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 92/2009.(XII.15.) önkormányzati rendelete

B E V É T E L E K. 1. sz. táblázat Ezer forintban évi. Sorszám Eredeti előirányzat. Bevételi jogcím. Módosított előirányzat.

RENDELET HATÁROZATOK MELLÉKLETEK

Bekecs Községi Önkormányzat. 13/2009. (VII. 27.) számú rendelete

B E V É T E L E K. Sorszám Eredeti előirányzat. Bevételi jogcím

Milota Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K

Bakonynána Községi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K

Borsodnádasd Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K évi előirányzat. I. sz. módosítás

Átírás:

2010.évi költségvetés mellékleteinek jegyzéke mellék let szám melléklet tárgya: 1 Pécs M.J.V.Önkormányzata címjegyzéke 2 Pécs M.J.V.Önkormányzata összevont bevételei 3 Pécs M.J.V.Önkormányzata összevont kiadásai 4/a Működési célú (folyó) bevételek, működési célú (folyó) kiadások mérlege (Önkormányzati szinten) 4/b Tőkejellegű bevételek és kiadások mérlege (Önkormányzati szinten) 5/a 5/b Pécs M.J.V.Önkormányzata Polgármesteri Hivatal összevont bevételei (Polgármesteri Hivatal + GESZ + Pécsi Közterület - felügyelet) Pécs M.J.V.Önkormányzata Polgármesteri Hivatal összevont kiadásai (Polgármesteri Hivatal + GESZ + Pécsi Közterület - felügyelet) 6/a Pécs M.J.V.Önkormányzata Polgármesteri Hivatal bevételei 6/b Pécs M.J.V.Önkormányzata Polgármesteri Hivatal kiadásai 6/c Pécs M.J.V.Önkormányzata Polgármesteri Hivatal kiadásai feladatonként 7/a Pécs M.J.V.Önkormányzata GESZ bevételei - kiadásai 7/b Pécsi Közterület - felügyelet bevételei - kiadásai 8 Kisebbségi önkormányzatok pénzügyi mérlege 9 Pécs M.J.V.Önkormányzata "Központi költségvetésből származó bevételei" 10/a Pécs M.J.V.Önkormányzata Polgármesteri Hivatal "Támogatásértékű pénzeszköz átadás" kiadásai 10/b Pécs M.J.V.Önkormányzata Polgármesteri Hivatal "Működési célú pénzeszköz átadás" kiadásai 11 Pécs M.J.V.Önkormányzata Polgármesteri Hivatal "Tartalékai és keretei" 12 Pécs M.J.V.Önkormányzata Polgármesteri Hivatal szakfeladatonkénti bevételei és kiadásai 13 Pécs M.J.V.Önkormányzata Polgármesteri Hivatal "Önkormányzat által folyósított ellátások" kiadásai 14 Pécs M.J.V.Önkormányzata Intézményeinek bevételei - kiadásai 15/a Pécs M.J.V.Önkormányzata "Adósságrendezési kötelezettségei évenkénti bontásban" 15/b Pécs M.J.V.Önkormányzata "Adósságrendezési kötelezettségei pénzintézetenkénti bontásban" 15/c Pécs M.J.V.Önkormányzata 2010. évre tervezett hitelképességének vizsgálata 16 Pécs M.J.V.Önkormányzata "Működési és felhalmozási bevételek és kiadások pénzforgalmi mérlege,gördülőtervezés 2010-2012. év" 17/a Pécs M.J.V. Polgármesteri Hivatal "Beruházási kiadások feladatonként és felújítási kiadások célonként" 17/b EIB - hitelhez kapcsolódó beruházások 17/c Pécs M.J.V.Önkormányzata "Intézmények beuházási kiadásai feladatonként és felújítási kiadásai cékonként" 18 Pécs M.J.V.Önkormányzata "Intézmények kiemelt üzemeltetési ai" 19 Pécs M.J.V.Önkormányzata -felhasználási ütemterve 20 Pécs M.J.V.Önkormányzata címenkénti létszámkeret (álláshely) meghatározása 21 Pécs M.J.V.Önkormányzata Közvetett támogatások 22 Pécs M.J.V.Önkormányzata 2010.évi Európai Uniós projektjei 23 Többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségek 1.oldal

1.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "1.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának címrendje sorszám: címszám Intézmény megnevezése Gazdálkodási jogkör 100 Pécs M.J.V. Polgármesteri Hivatal 1. 101 Polgármesteri Hivatal önállóan műk. és gazd. 2. 189 Pécsi Közterület - felügyelet önállóan működő 3. 199 Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Gazdasági Ellátó és Szolgáltató Szervezete önállóan működő 4. 3000 Pécs M.J.V. Önkormányzata Intézmények Gazdasági Szolgálata önállóan műk. és gazd. 5. 3101 Keleti Városrészi Óvoda önállóan működő 6. 3002 Kertvárosi Óvoda önállóan működő 7. 3003 Nyugati Városrészi Óvoda önállóan működő 8. 3004 Városközponti Óvoda önállóan működő 9. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú 3005 Művészetoktatási Intézmény önállóan működő 10. 3006 Mecsekaljai Óvoda, Általános Iskola és Középiskola önállóan működő 11. 3007 Megyervárosi Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium önállóan működő 12. 3008 Városközponti Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény önállóan működő 13. 3009 Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Speciális Szakiskola és Kollégium önállóan működő 14. 3010 500. sz. Angster József Szakképző Iskola önállóan működő 15. 3011 Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola önállóan működő 16. 3012 Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola önállóan működő 17. 3013 Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola önállóan működő 18. 3014 Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola önállóan működő 19. 3015 Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakközépiskola önállóan működő 20. 3016 Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola,Szakiskola és Kollégium önállóan működő 21. 3017 Miroslav Krleza Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon önállóan működő 22. 3018 Janus Pannonius Gimnázium önállóan működő 23. 3019 Kodály Zoltán Gimnázium önállóan működő 24. 3020 Leöwey Klára Gimnázium önállóan működő 25. 3021 Hajnóczy József Kollégium önállóan működő 26. 3030 Pécs M.J.V. Önkormányzatának Kisgyermek Szociális Intézmények Igazgatósága önállóan működő 27. 3031 Esztergár Lajos Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat önállóan működő 28. 3032 Életminőség - fejlesztő Szolgáltatások Intézménye önállóan működő 29. 3033 Integrált Nappali Szociális Intézmény önállóan működő 30. 3034 Pécsi Gyermekotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona önállóan működő 31. 3035 Pécs M.J.V. Önkormányzata Integrált Szociális Intézmény önállóan működő 32. 401 Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ önállóan műk. és gazd. 33. 901 Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely önállóan műk. és gazd. 34. 1001 Pécsi Kulturális Központ önállóan műk. és gazd. 1100 Pécsi Nemzeti Színház 35. 1101 Pécsi Nemzeti Színház önállóan műk. és gazd. 36. 1102 Bóbita Bábszínház önállóan működő 37. 1201 Pécsi Horvát Színház önállóan műk. és gazd. 38. 1301 Pannon Filharmonikusok - Pécs önállóan műk. és gazd. 39. 1401 Pécsi Ifjúsági Központ önállóan műk. és gazd. 40. 1501 Pécs Megyei Jogú Város Sportlétesítmények Igazgatósága önállóan műk. és gazd. 41. 1601 Pécs Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság önállóan műk. és gazd. 42. 1801 Pécs Megyei Jogú Város Egyesített Egészségügyi Intézmények Igazgatósága önállóan műk. és gazd. 43. 2101 Mecsek-Dráva Regionális Szilárdhulladék Kezelő Rendszer Létrehozását Célzó Önk.Társulás önállóan műk. és gazd. 44. 2401 Pécsi Központi Képzőhely önállóan műk. és gazd. 45. 2402 Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola önállóan működő 46. 2501 PANNON Szakképzés Szervezési Társulás önállóan műk. és gazd. 1.oldal

Pécs MJV. Önkormányzata összevont bevételei 2.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "2.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez Címszám 101 Alcímszám Előír. csop. Kiem. e. szám Alcím név Előir csop Kiemelt 1 Működési bevételek 16 316 945 20 771 910 1 Intézményi működési bevételek 3 055 245 6 848 055 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevétel 55 000 62 619 2 Egyéb saját bevétel 1 854 912 2 432 749 3 ÁFA bevételek-visszatérülések 875 168 3 710 557 4 Hozam - és kamatbevételek 264 715 283 958 5 Államháztartáson kívülről átvett működési pénzeszközök 5 450 358 172 2 Önkormányzatok sajátos működési bevételei 13 261 700 13 923 855 1 Illetékek 950 000 950 000 2 Helyi adók 7 810 000 7 810 000 1 Építményadó 1 400 000 1 400 000 2 Telekadó 3 Vállalkozók kommunális adója 4 Magánszemélyek kommunális adója 5 Idegenforgalmi adó tartózkodás után 50 000 50 000 6 Idegenforgalmi adó épület után 7 Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tev.után 6 300 000 6 300 000 8 Iparűzési adó ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tev.után 9 Pótlékok, bírságok 60 000 60 000 3 Átengedett központi adók 3 792 700 4 406 634 1 Szja helyben maradó része 2 338 748 2 338 748 2 Jövedelemkülönbség mérséklése 473 952 1 087 886 3 Gépjárműadó 980 000 980 000 4 Luxusadó 5 Termőföld bérbeadásából Szja 6 Átengedett egyéb központi adók 4 Bírságok, pótlékok-egyéb sajátos bevételek 709 000 757 221 1 Környezetvédelmi bírság 2 000 2 000 2 Természetvédelmi bírság 3 Műemlékvédelmi bírság 4 Építésügyi bírság 6 000 6 000 5 Talajterhelési díj 1 000 1 000 6 Egyéb sajátos bevételek 700 000 748 221 2 Támogatások 27 560 963 33 970 532 1 Önkormányzatok költségvetési támogatása 9 780 169 13 394 318 1 Normatív támogatások 8 726 477 8 698 935 1 Lakosságszámhoz kötött 395 755 395 755 2 Feladatmutatóhoz kötött 8 330 722 8 303 180 2 Központosított ok 5 094 1 944 320 3 Normatív kötött felhasználású támogatás 1 048 598 2 548 862 1 Színházi támogatás 436 200 642 702 2 Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatokhoz 37 800 37 800 3 Kiegészítő támogatás egyes szociális feladatokhoz 6 007 1 299 769 4 Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása 568 591 568 591 4 Fejlesztési célú támogatás - 202 201 1 Címzett támogatás - 28 695 2 Céltámogatás 3 Helyi önk. fejlesztési és vis maior feladatainak támog. - 5 821 4 Vis maior tartalék - 167 685 5 Egyéb központi támogatás 1.oldal

Pécs MJV. Önkormányzata összevont bevételei 2.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "2.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez Címszám Alcímszám Előír. csop. Kiem. e. szám Alcím név Előir csop Kiemelt 2 Támogatásértékű bevételek 17 780 794 20 576 214 1 Támogatásértékű működési bevételek 1 950 977 2 635 179 1 Támogatásértékű működési bevételek 327 595 931 000 2 Támogatásértékű működési bevétel tb alapból 1 623 382 1 704 179 3 Garancia- és kezességvállalásból származó visszatérülések 2 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 15 829 817 17 791 058 1 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 15 829 817 17 791 058 2 Támogatásértékű felhalmozási bevétel tb. alapból 3 Kiegészítések, visszatérülések - 149 977 1 Előző évi központi ktv.-i kiegészítések, visszatérülések 2 Előző évi eir.-maradvány, pénzmaradvány átvétel - 149 977 3 Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 3 117 759 3 524 656 1 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 1 803 476 2 831 984 2 Önkormányzatok sajátos felhalm. és tőkebevételei 117 547 370 893 1 Önkormányzati lakások értékesítése 50 000 65 495 2 Önkormányzati lakótelek-értékesítése 3 Privatizációból származó bevétel 4 Vállalatértékesítésből származó bevétel 5 Vadászati jog értékesítéséből származó bevétel 6 Egyéb vagyoni értékű jog értékesítéséből származó bev. 67 547 67 547 7 Egyéb önk. vagyon bérbeadásából származó bevétel - 237 851 8 Egyéb önkorm.vagyon üzemeltet., koncesszióból szárm.bev. 3 Pénzügyi befektetések bevételei 1 100 000 154 058 1 Osztalék- és hozambevétel - 4 058 2 Tartós tulajdonú részesedést jelentő befektet.,részvények értékesít. 3 Államkötvények, egyéb értékpapírok értékesítése 400 000-4 Egyéb pénzügyi befektetések bevételei 700 000 150 000 4 Felhalmozási célú pénzeszközök átvétele államháztartáson kívülről 96 736 167 721 4 Támogatási kölcsönök visszatérülése 30 000 35 100 5 Pénzforgalom nélküli bevételek 6 368 734 8 621 545 1 Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 6 368 734 8 621 545 1 Előző évi működési célú pénzmaradvány igénybevétele 365 000 2 611 917 2 Előző évi felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevétele 6 003 734 6 009 628 2 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 53 394 401 66 923 743 Költségvetési bevétel - költségvetési kiadás = -4 077 164-4 477 164 6 Finanszírozási műveletek bevételei 5 029 702 5 429 702 1 Belföldi hitelműveletek 5 029 702 5 029 702 1 Hosszú lejáratú hitel igénybevétele (2008-2009.hitelmaradvány) 1 325 869 1 325 869 2 Rövidlejáratú működési hitelek felvétele 3 703 833 3 703 833 3 Likviditási célú hitel felvétele 2 Belföldi értékpapírok bevételei - 400 000 3 Külföldi finanszírozási bevételek 1 Külföldi hitelfelvétel Bevételek mindösszesen: 58 424 103 72 353 445 Összes bevétel - összes kiadás = 2.oldal

Pécs MJV. Önkormányzata összevont kiadásai 3.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "3.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez Címszám 101 Alcímszám Előír. csop. Kiem. e. szám Alcím név Előir csop Kiemelt 1 Működési kiadások: 28 155 569 35 230 595 1 Személyi juttatások 14 194 877 15 387 341 2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 743 637 4 045 982 3 Dologi és egyéb folyó kiadások 10 217 055 15 797 272 2 Támogatásértékű kiadások, előző évi eir.-maradvány, pénzmaradvány átadása 204 695 1 279 475 1 Támogatásértékű működési kiadás 184 475 433 064 2 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 20 220 60 506 3 Előző évi eir.-maradvány, pénzmaradvány átadása 0 785 905 Előző évi működési célú pénzm.átadása 0 785 905 Előző évi felhalmozási célú pénzm.átadása 0 0 3 Pénzeszköz átadás, egyéb tám. 4 189 341 6 661 449 1 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 2 822 200 4 072 680 2 Garancia- és kezességváll.-ból származó kifiz. államházt. kívülre 3 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államházt. kívülre 896 313 1 016 712 4 Támogatási kölcsönök nyújtása - 2 600 5 Önkormányzatok által folyósított ellátások 418 500 1 493 509 6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 52 328 60 557 7 Egyéb támogatások 0 12 891 8 Támogatási kölcsönök visszafizetése 2 500 4 Intézményfinanszírozás 17 582 588 19 307 402 5 Felújítási, felhalmozási kiadások 23 086 380 27 769 322 1 Felújítás 593 131 1 125 305 2 Beruházási kiadások 22 493 249 26 644 017 6 Tartalékok 1 835 180 287 906 Polgármesteri keret 50 000 2 638 Általános tartalék 220 000 46 407 Egyéb céltartalékok 1 565 180 219 903 Intézményi tartalékok 0 18 958 7 Pénzügyi befektetések kiadásai 400 172 160 Halmozódott önkormányzati kiadások összesen: 75 054 153 90 708 309 Halmozódás miatti int.finansz. levonás: 17 582 588 19 307 402 Halmozódás mentes költségvetési kiadások összesen: 57 471 565 71 400 907 8 Finanszírozási műveletek kiadásai 952 538 952 538 1 Belföldi hitelműveletek 952 538 952 538 1 Hosszúlejáratú hitelek visszafizetése 952 538 952 538 2 Rövid lejáratú működési hitelek visszafizetése 3 Likviditási célú hitel törlesztése 2 Belföldi értékpapírok kiadásai 3 Külföldi finanszírozás kiadásai 1 Külföldi hiteltörlesztés Kiadások összesen: 58 424 103 72 353 445 1.oldal

4/a.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "4/a.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez Megnevezés B e v é t e l e k Működési célú (folyó) bevételek, működési célú (folyó) kiadások mérlege (Önkormányzati szinten) K i a d á s o k Megnevezés Int. működési bevételek 3 049 795 6 489 883 Személyi juttatások 14 194 877 15 387 341 Önkormányzatok sajátos működési bevételei 13 261 700 13 923 855 Munkaadókat terhelő járulék 3 743 637 4 045 982 Önkormányzatok költségvetési támogatása 9 780 169 13 192 117 Dologi és egyéb folyó kiadások 10 217 055 15 797 272 Támogatásértékű működési bev. 1 950 977 2 635 179 Támogatásértékű műk.kiadás 184 475 433 064 Államháztartáson kívülről átvett működési pénzeszköz 5 450 358 172 Működési pénzeszköz átadás áht.-n kívülre 2 822 200 4 072 680 Kiegészítések visszatérülések 149 977 Önkormányzat által folyósított ellátások 418 500 1 493 509 Előző évi működési célú pénzmaradvány igénybevétele 365 000 2 611 917 Ellátottak pénzbeli juttatása 52 328 60 557 Egyéb támogatások 12 891 Támogatási kölcsönök igénybevétele, visszafizetése 2 500 Tartalékok 1 675 180 272 730 Előző évi eir.-maradvány, pénzmaradvány átadása 785 905 Költségvetési működési bevételek 28 413 091 39 361 100 Költségvetési működési kiadások 33 308 252 42 364 431 Költségvetési működési = bevétel - kiadás -4 895 161-3 003 331 Finanszírozási bevételek (működési,likviditási célú hitel) 3 703 833 3 703 833 Finanszírozási kiadások (működési,likviditási célú hitel törlesztés) Belföldi értékpapírok bevételei 400 000 Rövid lejáratú működési hitelek visszafizetése Hosszú lejáratú hitel felvétele Likviditási célú hitel törlesztése ÖSSZESEN: 32 116 924 43 464 933 ÖSSZESEN: 33 308 252 42 364 431 Hiány: 1 191 328 ---- Többlet: ---- 1 100 502 1.oldal

4/b.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "4/b.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez B e v é t e l e k Tőkejellegű bevételek és kiadások mérlege (Önkormányzati szinten) K i a d á s o k Megnevezés Megnevezés Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 1 803 476 2 831 984 Felújítás 593 131 1 125 305 Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei 117 547 370 893 Beruházási kiadások 22 493 249 26 644 017 Pénzügyi befektetések bevételei 1 100 000 154 058 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 20 220 60 506 Cél-, címzett támogatás 28 695 Felhalm. célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 896 313 1 016 712 Fejlesztési és vis maior támogatás 5 821 Támogatási kölcsön nyújtása 2 600 Vis maior tartalék 167 685 Pénzügyi befektetések kiadásai 400 172 160 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 15 829 817 17 791 058 Felhalmozási tartalékok 160 000 15 176 Támogatási kölcsönök visszatérülése 30 000 35 100 Felhalmozási célú pénzeszközök átvétele áht.-n kívülről 96 736 167 721 Előző évi felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevétele 6 003 734 6 009 628 Költségvetési felhalmozási bevételek 24 981 310 27 562 643 Költségvetési felhalmozási kiadások 24 163 313 29 036 476 Költségvetési felhalmozási bevétel - kiadás = 817 997-1 473 833 2008. évben 40573.sz. alatt és 2009. évben Ö3100/2009/0166-0167-0168.sz. alatt megkötött szerződések alapján fejlesztési hitel igénybevétele 1 325 869 1 325 869 Hosszúlejáratú hitelek visszafizetése 952 538 952 538 Rövid lejáratú hitelek felvétele Külföldi hitel felvétel ÖSSZESEN: 26 307 179 28 888 512 ÖSSZESEN: 25 115 851 29 989 014 Hiány: ---- 1 100 502 Többlet: 1 191 328 ----

5/a.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "5/a.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez Polgármesteri Hivatal összevont bevételei (Polgármesteri Hivatal + GESZ + Pécsi Közterület - felügyelet) Címszám 101 Alcímszám Előír. csop. Kiem. e. szám Alcím név Előir csop Kiemelt 1 Működési bevételek 14 148 500 17 661 169 1 Intézményi működési bevételek 886 800 3 737 314 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevétel 55 000 62 329 2 Egyéb saját bevétel 86 000 207 702 3 ÁFA bevételek-visszatérülések 485 800 3 138 348 4 Hozam - és kamatbevételek 260 000 265 873 5 Államháztartáson kívülről átvett működési pénzeszközök - 63 062 2 Önkormányzatok sajátos működési bevételei 13 261 700 13 923 855 1 Illetékek 950 000 950 000 2 Helyi adók 7 810 000 7 810 000 1 Építményadó 1 400 000 1 400 000 2 Telekadó 3 Vállalkozók kommunális adója 4 Magánszemélyek kommunális adója 5 Idegenforgalmi adó tartózkodás után 50 000 50 000 6 Idegenforgalmi adó épület után 7 Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tev.után 6 300 000 6 300 000 8 Iparűzési adó ideig.jelleggel végzett iparűzési tev.után 9 Pótlékok, bírságok 60 000 60 000 3 Átengedett központi adók 3 792 700 4 406 634 1 Szja helyben maradó része 2 338 748 2 338 748 2 Jövedelemkülönbség mérséklése 473 952 1 087 886 3 Gépjárműadó 980 000 980 000 4 Luxusadó 5 Termőföld bérbeadásából Szja 6 Átengedett egyéb központi adók 4 Bírságok, pótlékok-egyéb sajátos bevételek 709 000 757 221 1 Környezetvédelmi bírság 2 000 2 000 2 Természetvédelmi bírság 3 Műemlékvédelmi bírság 4 Építésügyi bírság 6 000 6 000 5 Talajterhelési díj 1 000 1 000 6 Egyéb sajátos bevételek 700 000 748 221 2 Támogatások 25 862 430 31 747 980 1 Önkormányzatok költségvetési támogatása 9 780 169 13 394 318 1 Normatív támogatások 8 726 477 8 698 935 1 Lakosságszámhoz kötött 395 755 395 755 2 Feladatmutatóhoz kötött 8 330 722 8 303 180 2 Központosított ok 5 094 1 944 320 3 Normatív kötött felhasználású támogatás 1 048 598 2 548 862 1 Színházi támogatás 436 200 642 702 2 Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatokhoz 37 800 37 800 3 Kiegészítő támogatás egyes szociális feladatokhoz 6 007 1 299 769 4 Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása 568 591 568 591 4 Fejlesztési célú támogatás - 202 201 1 Címzett támogatás - 28 695 2 Céltámogatás 3 Helyi önk. fejlesztési és vis maior feladatainak tám. - 5 821 4 Vis maior tartalék - 167 685 5 Egyéb központi támogatás 1.oldal

5/a.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "5/a.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez Polgármesteri Hivatal összevont bevételei (Polgármesteri Hivatal + GESZ + Pécsi Közterület - felügyelet) Címszám Alcímszám Előír. csop. Kiem. e. szám Alcím név Előir csop Kiemelt 2 Támogatásértékű bevételek 16 082 261 18 353 662 1 Támogatásértékű működési bevételek 252 444 654 482 1 Támogatásértékű működési bevételek 252 444 654 482 2 Támogatásértékű működési bevételek tb. alapból 3 Garancia- és kezességvállalásból származó visszatérülések 2 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 15 829 817 17 699 180 1 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 15 829 817 17 699 180 2 Támogatásértékű felhalmozási bevételek tb.alapból 3 Kiegészítések, visszatérülések 1 Előző évi központi ktv.-i kiegészítések, visszatérülések 2 Előző évi eir.-maradvány, pénzmaradvány átvétel 3 Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 3 117 759 3 514 284 1 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 1 803 476 2 829 575 2 Önkormányzatok sajátos felhalm. és tőkebevételei 117 547 370 893 1 Önkormányzati lakások értékesítése 50 000 65 495 2 Önkormányzati lakótelek-értékesítése 3 Privatizációból származó bevétel 4 Vállalatértékesítésből származó bevétel 5 Vadászati jog értékesítéséből származó bevétel 6 Egyéb vagyoni értékű jog értékesítéséből származó bev. 67 547 67 547 7 Egyéb önkormányzati vagyon bérbeadásából származó bev. - 237 851 8 Egyéb önk.vagyon üzemeltet., koncesszióból szárm.bev. 3 Pénzügyi befektetések bevételei 1 100 000 154 058 1 Osztalék- és hozambevétel - 4 058 2 Tartós tulajdonú részesedést jelentő befekt.,részvények érték. 3 Államkötvények, egyéb értékpapírok értékesítése 400 000-4 Egyéb pénzügyi befektetések bevételei 700 000 150 000 4 Felhalmozási célú pénzeszközök átvétele államháztartáson kívül 96 736 159 758 4 Támogatási kölcsönök visszatérülése 30 000 35 100 5 Pénzforgalom nélküli bevételek 6 368 734 7 951 478 1 Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 6 368 734 7 951 478 1 Előző évi működési célú pénzmaradvány igénybevétele 365 000 1 941 850 2 Előző évi felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevétele 6 003 734 6 009 628 2 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 49 527 423 60 910 011 Költségvetési bevétel - költségvetési kiadás = -4 077 164-4 477 164 6 Finanszírozási műveletek bevételei 5 029 702 5 429 702 1 Belföldi hitelműveletek 5 029 702 5 029 702 1 Hosszú lejáratú hitel igénybevétele(2008-2009.hitelmaradvány) 1 325 869 1 325 869 2 Rövidlejáratú működési hitelek felvétele 3 703 833 3 703 833 3 Likviditási célú hitel felvétele 2 Belföldi értékpapírok bevételei - 400 000 3 Külföldi finanszírozási bevételek 1 Külföldi hitelfelvétel Bevételek mindösszesen: 54 557 125 66 339 713 Összes bevétel - összes kiadás = 2.oldal

5/b.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "5/b.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez Polgármesteri Hivatal összevont kiadásai (Polgármesteri Hivatal + GESZ + Pécsi Közterület - felügyelet) Címszám 101 Alcímszám Előír. csop. Kiem. e. szám Alcím név Előir csop Kiemelt 1 Működési kiadások: 6 857 001 10 963 429 1 Személyi juttatások 1 853 254 2 034 225 2 Munkaadókat terhelő járulékok 506 690 591 040 3 Dologi és egyéb folyó kiadások 4 497 057 8 338 164 2 Támogatásértékű kiadások, előző évi eir.-maradvány, pénzmaradvány átadása 204 695 904 163 1 Támogatásértékű működési kiadás 184 475 407 332 2 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 20 220 59 780 3 Előző évi eir.-maradvány, pénzmaradvány átadása - 437 051 Előző évi működési célú pénzm.átadása - 437 051 Előző évi felhalmozási célú pénzm.átadása 3 Pénzeszköz átadás, egyéb tám. 4 137 013 6 516 942 1 Működési célú pénzeszköz átadás áht.-on kívülre 2 822 200 3 988 730 2 Garancia- és kezességváll.-ból származó kifiz. áht.kívülre 3 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államházt. kívülre 896 313 1 016 712 4 Támogatási kölcsönök nyújtása - 2 600 5 Önkormányzatok által folyósított ellátások 418 500 1 493 509 6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 7 Egyéb támogatások - 12 891 8 Támogatási kölcsönök visszafizetése 2 500 4 Intézményfinanszírozás 17 582 588 19 307 402 5 Felújítási, felhalmozási kiadások 22 987 710 27 254 131 1 Felújítás 590 131 1 005 066 2 Beruházási kiadások 22 397 579 26 249 065 6 Tartalékok 1 835 180 268 948 Polgármesteri keret 50 000 2 638 Általános tartalék 220 000 46 407 Egyéb céltartalékok 1 565 180 219 903 Intézményi tartalékok 7 Pénzügyi befektetések kiadásai 400 172 160 Költségvetési kiadások 53 604 587 65 387 175 8 Finanszírozási műveletek kiadásai 952 538 952 538 1 Belföldi hitelműveletek 952 538 952 538 1 Hosszúlejáratú hitelek visszafizetése 952 538 952 538 2 Rövid lejáratú működési hitelek visszafizetése 3 Likviditási célú hitel törlesztése 2 Belföldi értékpapírok kiadásai 3 Külföldi finanszírozás kiadásai 1 Külföldi hiteltörlesztés - Kiadások mindösszesen: 54 557 125 66 339 713 1.oldal

Polgármesteri Hivatal bevételei 6/a.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "6/a.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez Címszám 101 Alcímszám Előír. csop. Kiem. e. szám Alcím név Előir csop Kiemelt 1 Működési bevételek 14 142 500 17 649 364 1 Intézményi működési bevételek 880 800 3 725 509 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevétel 55 000 57 442 2 Egyéb saját bevétel 80 000 202 594 3 ÁFA bevételek-visszatérülések 485 800 3 136 544 4 Hozam - és kamatbevételek 260 000 265 867 5 Államháztartáson kívülről átvett működési pénzeszk. - 63 062 2 Önkormányzatok sajátos működési bevételei 13 261 700 13 923 855 1 Illetékek 950 000 950 000 2 Helyi adók 7 810 000 7 810 000 1 Építményadó 1 400 000 1 400 000 2 Telekadó 3 Vállalkozók kommunális adója 4 Magánszemélyek kommunális adója 5 Idegenforgalmi adó tartózkodás után 50 000 50 000 6 Idegenforgalmi adó épület után 7 Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tev.után 6 300 000 6 300 000 8 Iparűzési adó ideig.jelleggel végzett iparűzési tev.után 9 Pótlékok, bírságok 60 000 60 000 3 Átengedett központi adók 3 792 700 4 406 634 1 Szja helyben maradó része 2 338 748 2 338 748 2 Jövedelemkülönbség mérséklése 473 952 1 087 886 3 Gépjárműadó 980 000 980 000 4 Luxusadó 5 Termőföld bérbeadásából Szja 6 Átengedett egyéb központi adók 4 Bírságok, pótlékok-egyéb sajátos bevételek 709 000 757 221 1 Környezetvédelmi bírság 2 000 2 000 2 Természetvédelmi bírság 3 Műemlékvédelmi bírság 4 Építésügyi bírság 6 000 6 000 5 Talajterhelési díj 1 000 1 000 6 Egyéb sajátos bevételek 700 000 748 221 2 Támogatások 25 862 430 31 747 980 1 Önkormányzatok költségvetési támogatása 9 780 169 13 394 318 1 Normatív támogatások 8 726 477 8 698 935 1 Lakosságszámhoz kötött 395 755 395 755 2 Feladatmutatóhoz kötött 8 330 722 8 303 180 2 Központosított ok 5 094 1 944 320 3 Normatív kötött felhasználású támogatás 1 048 598 2 548 862 1 Színházi támogatás 436 200 642 702 2 Kiegészítő támogatás egyes közokt.feladatokhoz 37 800 37 800 3 Kiegészítő támogatás egyes szociális feladatokhoz 6 007 1 299 769 4 Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támog. 568 591 568 591 4 Fejlesztési célú támogatás - 202 201 1 Címzett támogatás - 28 695 2 Céltámogatás 3 Helyi önk.fejlesztési és vis maior feladatainak támog. - 5 821 4 Vis maior tartalék - 167 685 5 Egyéb központi támogatás 1.oldal

Polgármesteri Hivatal bevételei 6/a.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "6/a.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez Címszám Alcímszám Előír. csop. Kiem. e. szám Alcím név Előir csop Kiemelt 2 Támogatásértékű bevételek 16 082 261 18 353 662 1 Támogatásértékű működési bevételek 252 444 654 482 1 Támogatásértékű működési bevételek 252 444 654 482 2 Támogatásértékű működési bevétel tb. alapból 3 Garancia- és kezességvállalásból származó visszatér. 2 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 15 829 817 17 699 180 1 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 15 829 817 17 699 180 2 Támogatásértékű felhalmozási bevétel tb.alapból 3 Kiegészítések, visszatérülések 1 Előző évi központi ktv.-i kiegészítések, visszat. 2 Előző évi eir.-maradvány, pénzmaradvány átvétel 3 Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 3 117 759 3 512 984 1 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 1 803 476 2 828 275 2 Önkormányzatok sajátos felhalm. és tőkebevételei 117 547 370 893 1 Önkormányzati lakások értékesítése 50 000 65 495 2 Önkormányzati lakótelek-értékesítése 3 Privatizációból származó bevétel 4 Vállalatértékesítésből származó bevétel 5 Vadászati jog értékesítéséből származó bevétel 6 Egyéb vagyoni értékű jog értékesít.származó bev. 67 547 67 547 7 Egyéb önk. vagyon bérbeadásából származó bevétel - 237 851 8 Egyéb önk.vagyon üzemeltet., koncesszióból szárm.bev. 3 Pénzügyi befektetések bevételei 1 100 000 154 058 1 Osztalék- és hozambevétel - 4 058 2 Tartós tulajdonú részesedést jelentő befekt.,részv.érték. 3 Államkötvények, egyéb értékpapírok értékesítése 400 000-4 Egyéb pénzügyi befektetések bevételei 700 000 150 000 4 Felhalmozási célú pénzeszközök átvétele államháztartáson kívülr 96 736 159 758 4 Támogatási kölcsönök visszatérülése 30 000 35 100 5 Pénzforgalom nélküli bevételek 6 368 734 7 951 478 1 Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 6 368 734 7 951 478 1 Előző évi működési célú pénzmaradvány igénybev. 365 000 1 941 850 2 Előző évi felhalmozási célú pénzmaradvány igénybev. 6 003 734 6 009 628 2 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 49 521 423 60 896 906 Költségvetési bevétel - költségvetési kiadás = -4 077 164-4 477 164 6 Finanszírozási műveletek bevételei 5 029 702 5 429 702 1 Belföldi hitelműveletek 5 029 702 5 029 702 1 Hosszú lejáratú hitel igénybevétele(2008-2009.hitelmaradvány) 1 325 869 1 325 869 2 Rövidlejáratú működési hitelek felvétele 3 703 833 3 703 833 3 Likviditási célú hitel felvétele 2 Belföldi értékpapírok bevételei - 400 000 3 Külföldi finanszírozási bevételek 1 Külföldi hitelfelvétel Bevételek mindösszesen: 54 551 125 66 326 608 Összes bevétel - összes kiadás = 2.oldal

Polgármesteri Hivatal kiadásai 6/b.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "6/b.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez Címszám 101 Alcímszám Előír. csop. Kiem. e. szám Alcím név Előir csop Kiemelt 1 Működési kiadások: 6 033 751 10 090 127 1 Személyi juttatások 1 738 254 1 890 404 2 Munkaadókat terhelő járulékok 438 523 515 083 3 Dologi és egyéb folyó kiadások 3 856 974 7 684 640 2 Támogatásértékű kiadások, előző évi eir.-maradvány, pénzmaradvány átadása 204 695 904 163 1 Támogatásértékű működési kiadás 184 475 407 332 2 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 20 220 59 780 3 Előző évi eir.-maradvány, pénzmaradvány átadása 0 437 051 Előző évi működési célú pénzm.átadása 0 437051 Előző évi felhalmozási célú pénzm.átadása 0 0 3 Pénzeszköz átadás, egyéb tám. 4 128 813 6 508 742 1 Működési célú pénzeszköz átadás áht.-on kívülre 2 814 000 3 980 530 2 Garancia- és kezességváll.-ból származó kifiz. áht.kívülre 3 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államházt. kívülre 896 313 1 016 712 4 Támogatási kölcsönök nyújtása - 2 600 5 Önkormányzatok által folyósított ellátások 418 500 1 493 509 6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 7 Egyéb támogatások - 12 891 8 Támogatási kölcsönök visszafizetése 2 500 4 Intézményfinanszírozás 18 458 038 20 222 963 5 Felújítási, felhalmozási kiadások 22 937 710 27 206 967 1 Felújítás 540 131 974 200 2 Beruházási kiadások 22 397 579 26 232 767 6 Tartalékok 1 835 180 268 948 Polgármesteri keret 50 000 2 638 Általános tartalék 220 000 46 407 Egyéb céltartalékok 1 565 180 219 903 Intézményi tartalékok 7 Pénzügyi befektetések kiadásai 400 172 160 Költségvetési kiadások 53 598 587 65 374 070 8 Finanszírozási műveletek kiadásai 952 538 952 538 1 Belföldi hitelműveletek 952 538 952 538 1 Hosszúlejáratú hitelek visszafizetése 952 538 952 538 2 Rövid lejáratú működési hitelek visszafizetése 3 Likviditási célú hitel törlesztése 2 Belföldi értékpapírok kiadásai 3 Külföldi finanszírozás kiadásai 1 Külföldi hiteltörlesztés - Kiadások mindösszesen: 54 551 125 66 326 608 1.oldal

7/a.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "7/a.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez GESZ bevételei - kiadásai Bevételek: Kiadások: Címsz. Alcímsz Előír.cs. Alcím n Előir cs. Kiemelt Címsz. Alcímsz Előír.cs. Alcím n Előir cs. Kiemelt 199. 1 Pécs M.J.V.Gazdasági Ellátó és Szolg. Szerv. 881 450 890 102 199. 1 Pécs M.J.V.Gazdasági Ellátó és Szolg. Szerv. 881 450 890 102 1 Működési bevételek 6 000 6 909 1 Alaptevékenység kiadásai 823 250 834 738 1 Egyéb saját bevétel 6 000 5 102 1 Személyi juttatások 115 000 117 867 2 ÁFA bevételek-visszatérülések 0 1 804 2 Munkaadót terhelő járulékok 68 167 69 084 3 Hozam- és kamatbevételek 0 3 3 Dologi és egyéb folyó kiadások 640 083 647 787 4 Államházt.kívülről átvett működési pénzeszközök 0 0 2 Támogatásértékű kiadások, előző évi 2 Támogatásértékű bevételek 875 450 881 893 maradvány, pénzmaradvány átadás 0 0 1 Intézményfinanszírozás 875 450 881 893 1 Támogatásértékű működési kiadás 0 0 2 Támogatásértékű működési bevételek 0 0 2 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 0 0 Támogatásértékű működési bevételek 0 0 3 Előző évi eir.-maradvány, pénzmaradvány átadása 0 0 Támogatásértékű műk. bevétel társadalombizt. alapból 0 0 Előző évi működési célú pénzm.átadása 0 0 3 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 0 0 Előző évi felhalmozási célú pénzm.átadása 0 0 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 0 0 3 Pénzeszközátadás, egyéb támogatás 8 200 8 200 Támogatásért. felhalm. bevétel társadalombizt. alapból 0 0 1 Működési célú pénzeszk.átadás államházt.kívülre 8 200 8 200 3 Kiegészítések, visszatérülések 0 0 2 Felhalmozási célú pénzeszk.átadás államh. kívülre 0 0 1 Előző évi központi ktv.-i kiegészítések, visszatérülések 0 0 3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 2 Előző évi eir.-maradvány, pénzmaradvány átvétel 0 0 4 Egyéb támogatások 0 0 4 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 0 1 300 1 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 0 1 300 4 Felhalmozási kiadások 50 000 47 164 2 Felhalmozási pénzeszk.átvétele államházt.kívülről 0 0 1 Felújítási kiadások 50 000 30 866 5 Pénzforgalom nélküli bevételek 0 0 2 Beruházási kiadások 0 16 298 1 Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 0 0 Előző évi működési célú pénzm.igénybev. 0 0 5 Tartalék 0 0 Előző évi felhalmozási célú pénzm.igénybev. 0 0 1.oldal

7/b.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "7/b.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez Pécsi Közterület - felügyelet bevételei - kiadásai Bevételek: Kiadások: Címsz. Alcímsz Előír.cs. Alcím n Előir cs. Kiemelt Címsz. Alcímsz Előír.cs. Alcím n Előir cs. Kiemelt 199. 1 Pécsi Közterület - felügyelet 0 38 564 199. 1 Pécsi Közterület - felügyelet 0 38 564 1 Működési bevételek 0 4 896 1 Alaptevékenység kiadásai 0 38 564 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevétel 0 4 887 2 Egyéb saját bevétel 0 6 1 Személyi juttatások 0 25 954 3 ÁFA bevételek-visszatérülések 0 0 2 Munkaadót terhelő járulékok 0 6 873 4 Hozam- és kamatbevételek 0 3 3 Dologi és egyéb folyó kiadások 0 5 737 5 Államházt.kívülről átvett működési pénzeszközök 0 0 2 Támogatásértékű kiadások, előző évi 2 Támogatásértékű bevételek 0 33 668 maradvány, pénzmaradvány átadás 0 0 1 Intézményfinanszírozás 0 33 668 1 Támogatásértékű működési kiadás 0 0 2 Támogatásértékű működési bevételek 0 0 2 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 0 0 Támogatásértékű működési bevételek 0 0 3 Előző évi eir.-maradvány, pénzmaradvány átadása 0 0 Támogatásértékű műk. bevétel társadalombizt. alapból 0 0 Előző évi működési célú pénzm.átadása 0 0 3 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 0 0 Előző évi felhalmozási célú pénzm.átadása 0 0 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 0 0 3 Pénzeszközátadás, egyéb támogatás 0 0 Támogatásért. felhalm. bevétel társadalombizt. alapból 0 0 1 Működési célú pénzeszk.átadás államházt.kívülre 0 0 3 Kiegészítések, visszatérülések 0 0 2 Felhalmozási célú pénzeszk.átadás államh. kívülre 0 0 1 Előző évi központi ktv.-i kiegészítések, visszatérülések 0 0 3 Ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 2 Előző évi eir.-maradvány, pénzmaradvány átvétel 0 0 4 Egyéb támogatások 0 0 1 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 0 0 4 Felhalmozási kiadások 0 0 2 Felhalmozási pénzeszk.átvétele államházt.kívülről 0 0 1 Felújítási kiadások 0 0 5 Pénzforgalom nélküli bevételek 0 0 2 Beruházási kiadások 0 0 1 Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 0 0 Előző évi működési célú pénzm.igénybev. 0 0 5 Tartalék 0 0 Előző évi felhalmozási célú pénzm.igénybev. 0 0 1.oldal

8.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "8.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez Kisebbségi Önkormányzatok pénzügyi mérlege (ezer Ft-ban) KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK ÖSSZESEN B e v é t e l e k ö s s z e s e n 5 094 52 855 1 Működési bevételek 0 11 161 Egyéb saját bevétel 0 0 ÁFA bevételek-visszatérülések 0 0 Hozam- és kamatbevételek 0 569 Államházt.kívülről átvett működési pénzeszközök 0 10 592 2 Támogatásértékű bevételek 0 24 357 Támogatásértékű működési bevételek 0 24 357 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 0 0 3 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 0 0 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 0 0 Felhalmozási pénzeszk.átvétele államházt.kívülről 0 0 Önkormányzatok sajátos felhalm.és tőkebevételei 0 0 Pénzügyi befeketések bevételei 0 0 4 Önkormányzatok költségvetési támogatása 5 094 0 5 Támogatási kölcsönök igénybevétele, visszatérülése 0 2 500 6 Pénzforgalom nélküli bevételek 0 14 837 Előző évi működési célú pénzm.igénybevétele 0 14 837 Előző évi felhalmozási célú pénzm.igénybevétele 0 0 7 Belföldi hitelműveletek 0 0 8 Belföldi értékpapírok bevételei 0 0 9 Külföldi finanszírozási bevételek 0 0 10 Költségvetési passzív pénzügyi elszámolások 0 0 K i a d á s o k ö s s z e s e n 5 094 52 855 1 Alaptevékenység kiadásai 5 094 43 523 Személyi juttatások 0 8 082 Munkaadót terhelő járulékok 0 219 Dologi és egyéb folyó kiadások 5 094 35 222 2 Támogatásértékű kiadások, előző évi maradvány, pénzmaradvány átadása 0 722 Támogatásértékű működési kiadás 0 722 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 0 0 3 Pénzeszközátadás, egyéb támogatás 0 7 996 Működési célú pénzeszk.átadás államházt.kívülre 0 5 496 Felhalmozási célú pénzeszk.átadás államh. kívülre 0 0 Támogatási kölcsön nyújtása 0 0 Önkormányzatok által folyósított ellátások 0 0 Egyéb támogatások 0 0 Támogatási kölcsön visszafizetése 0 2 500 4 Felhalmozási kiadások 0 614 Felújítás 0 0 Beruházási kiadások 0 614 5 Belföldi hitelműveletek 0 0 6 Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 7 Külföldi finanszírozás kiadásai 0 0 9 Tartalék 0 0 8 Pénzügyi befektetések kiadásai 0 0 9 Költségvetési aktív pénzügyi elszámolások 0 0 1.oldal

8.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "8.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez Kisebbségi Önkormányzatok pénzügyi mérlege (ezer Ft-ban) Bolgár Kisebbségi Önkormányzat Cigány Kisebbségi Önkormányzat B e v é t e l e k ö s s z e s e n 566 4 111 B e v é t e l e k ö s s z e s e n 566 3 746 1 Működési bevételek 0 53 1 Működési bevételek 0 4 Egyéb saját bevétel 0 0 Egyéb saját bevétel 0 0 ÁFA bevételek-visszatérülések 0 0 ÁFA bevételek-visszatérülések 0 0 Hozam- és kamatbevételek 0 53 Hozam- és kamatbevételek 0 4 Államházt.kívülről átvett működési pénzeszközök 0 0 Államházt.kívülről átvett működési pénzeszközök 0 0 2 Támogatásértékű bevételek 0 2 673 2 Támogatásértékű bevételek 0 3 557 Támogatásértékű működési bevételek 0 2 673 Támogatásértékű működési bevételek 0 3 557 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 0 0 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 0 0 3 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 0 0 3 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 0 0 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 0 0 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 0 0 Felhalmozási pénzeszk.átvétele államházt.kívülről 0 0 Felhalmozási pénzeszk.átvétele államházt.kívülről 0 0 Önkormányzatok sajátos felhalm.és tőkebevételei 0 0 Önkormányzatok sajátos felhalm.és tőkebevételei 0 0 Pénzügyi befeketések bevételei 0 0 Pénzügyi befeketések bevételei 0 0 4 Önkormányzatok költségvetési támogatása 566 0 4 Önkormányzatok költségvetési támogatása 566 0 5 Támogatási kölcsönök igénybevétele, visszatérülése 0 0 5 Támogatási kölcsönök igénybevétele, visszatérülése 0 0 6 Pénzforgalom nélküli bevételek 0 1 385 6 Pénzforgalom nélküli bevételek 0 185 Előző évi működési célú pénzm.igénybevétele 0 1 385 Előző évi működési célú pénzm.igénybevétele 0 185 Előző évi felhalmozási célú pénzm.igénybevétele 0 0 Előző évi felhalmozási célú pénzm.igénybevétele 0 0 7 Belföldi hitelműveletek 0 0 7 Belföldi hitelműveletek 0 0 8 Belföldi értékpapírok bevételei 0 0 8 Belföldi értékpapírok bevételei 0 0 9 Külföldi finanszírozási bevételek 0 0 9 Külföldi finanszírozási bevételek 0 0 10 Költségvetési passzív pénzügyi elszámolások 0 0 10 Költségvetési passzív pénzügyi elszámolások 0 0 K i a d á s o k ö s s z e s e n 566 4 111 K i a d á s o k ö s s z e s e n 566 3 746 1 Alaptevékenység kiadásai 566 3 648 1 Alaptevékenység kiadásai 566 1 926 Személyi juttatások 0 1 057 Személyi juttatások 0 352 Munkaadót terhelő járulékok 0 12 Munkaadót terhelő járulékok 0 77 Dologi és egyéb folyó kiadások 566 2 579 Dologi és egyéb folyó kiadások 566 1 497 2 Támogatásértékű kiadások, előző évi 2 Támogatásértékű kiadások, előző évi maradvány, pénzmaradvány átadása 0 200 maradvány, pénzmaradvány átadása 0 222 Támogatásértékű működési kiadás 0 200 Támogatásértékű működési kiadás 0 222 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 0 0 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 0 0 3 Pénzeszközátadás, egyéb támogatás 0 90 3 Pénzeszközátadás, egyéb támogatás 0 1 367 Működési célú pénzeszk.átadás államházt.kívülre 0 90 Működési célú pénzeszk.átadás államházt.kívülre 0 1 367 Felhalmozási célú pénzeszk.átadás államh. kívülre 0 0 Felhalmozási célú pénzeszk.átadás államh. kívülre 0 0 Támogatási kölcsön nyújtása 0 0 Támogatási kölcsön nyújtása 0 0 Egyéb támogatások 0 0 Egyéb támogatások 0 0 Támogatási kölcsön visszafizetése 0 0 Támogatási kölcsön visszafizetése 0 0 4 Felhalmozási kiadások 0 173 4 Felhalmozási kiadások 0 231 Felújítás 0 0 Felújítás 0 0 Beruházási kiadások 0 173 Beruházási kiadások 0 231 5 Belföldi hitelműveletek 0 0 5 Belföldi hitelműveletek 0 0 6 Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 6 Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 7 Külföldi finanszírozás kiadásai 0 0 7 Külföldi finanszírozás kiadásai 0 0 8 Pénzügyi befektetések kiadásai 0 0 8 Pénzügyi befektetések kiadásai 0 0 9 Költségvetési aktív pénzügyi elszámolások 0 0 9 Költségvetési aktív pénzügyi elszámolások 0 0 2.oldal

8.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "8.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez Kisebbségi Önkormányzatok pénzügyi mérlege (ezer Ft-ban) Görög Kisebbségi Önkormányzat Horvát Kisebbségi Önkormányzat B e v é t e l e k ö s s z e s e n 566 8 963 B e v é t e l e k ö s s z e s e n 566 8 947 1 Működési bevételek 0 1 997 1 Működési bevételek 0 4 417 Egyéb saját bevétel 0 0 Egyéb saját bevétel 0 0 ÁFA bevételek-visszatérülések 0 0 ÁFA bevételek-visszatérülések 0 0 Hozam- és kamatbevételek 0 180 Hozam- és kamatbevételek 0 37 Államházt.kívülről átvett működési pénzeszközök 0 1 817 Államházt.kívülről átvett működési pénzeszközök 0 4 380 2 Támogatásértékű bevételek 0 2 676 2 Támogatásértékű bevételek 0 3 406 Támogatásértékű működési bevételek 0 2 676 Támogatásértékű működési bevételek 0 3 406 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 0 0 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 0 0 3 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 0 0 3 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 0 0 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 0 0 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 0 0 Felhalmozási pénzeszk.átvétele államházt.kívülről 0 0 Felhalmozási pénzeszk.átvétele államházt.kívülről 0 0 Önkormányzatok sajátos felhalm.és tőkebevételei 0 0 Önkormányzatok sajátos felhalm.és tőkebevételei 0 0 Pénzügyi befeketések bevételei 0 0 Pénzügyi befeketések bevételei 0 0 4 Önkormányzatok költségvetési támogatása 566 0 4 Önkormányzatok költségvetési támogatása 566 0 5 Támogatási kölcsönök igénybevétele, visszatérülése 0 0 5 Támogatási kölcsönök igénybevétele, visszatérülése 0 0 6 Pénzforgalom nélküli bevételek 0 4 290 6 Pénzforgalom nélküli bevételek 0 1 124 Előző évi működési célú pénzm.igénybevétele 0 4 290 Előző évi működési célú pénzm.igénybevétele 0 1 124 Előző évi felhalmozási célú pénzm.igénybevétele 0 0 Előző évi felhalmozási célú pénzm.igénybevétele 0 0 7 Belföldi hitelműveletek 0 0 7 Belföldi hitelműveletek 0 0 8 Belföldi értékpapírok bevételei 0 0 8 Belföldi értékpapírok bevételei 0 0 9 Külföldi finanszírozási bevételek 0 0 9 Külföldi finanszírozási bevételek 0 0 10 Költségvetési passzív pénzügyi elszámolások 0 0 10 Költségvetési passzív pénzügyi elszámolások 0 0 K i a d á s o k ö s s z e s e n 566 8 963 K i a d á s o k ö s s z e s e n 566 8 947 1 Alaptevékenység kiadásai 566 8 863 1 Alaptevékenység kiadásai 566 8 676 Személyi juttatások 0 384 Személyi juttatások 0 3 042 Munkaadót terhelő járulékok 0 0 Munkaadót terhelő járulékok 0 28 Dologi és egyéb folyó kiadások 566 8 479 Dologi és egyéb folyó kiadások 566 5 606 2 Támogatásértékű kiadások, előző évi 2 Támogatásértékű kiadások, előző évi maradvány, pénzmaradvány átadása 0 0 maradvány, pénzmaradvány átadása 0 0 Támogatásértékű működési kiadás 0 0 Támogatásértékű működési kiadás 0 0 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 0 0 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 0 0 3 Pénzeszközátadás, egyéb támogatás 0 100 3 Pénzeszközátadás, egyéb támogatás 0 271 Működési célú pénzeszk.átadás államházt.kívülre 0 100 Működési célú pénzeszk.átadás államházt.kívülre 0 271 Felhalmozási célú pénzeszk.átadás államh. kívülre 0 0 Felhalmozási célú pénzeszk.átadás államh. kívülre 0 0 Támogatási kölcsön nyújtása 0 0 Támogatási kölcsön nyújtása 0 0 Önkormányzatok által folyósított ellátások 0 0 Önkormányzatok által folyósított ellátások 0 0 Egyéb támogatások 0 0 Egyéb támogatások 0 0 Támogatási kölcsön visszafizetése 0 0 Támogatási kölcsön visszafizetése 0 0 4 Felhalmozási kiadások 0 0 4 Felhalmozási kiadások 0 0 Felújítás 0 0 Felújítás 0 0 Beruházási kiadások 0 0 Beruházási kiadások 0 0 5 Belföldi hitelműveletek 0 0 5 Belföldi hitelműveletek 0 0 6 Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 6 Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 7 Külföldi finanszírozás kiadásai 0 0 7 Külföldi finanszírozás kiadásai 0 0 8 Pénzügyi befektetések kiadásai 0 0 8 Pénzügyi befektetések kiadásai 0 0 9 Költségvetési aktív pénzügyi elszámolások 0 0 9 Költségvetési aktív pénzügyi elszámolások 0 0 3.oldal

8.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "8.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez Kisebbségi Önkormányzatok pénzügyi mérlege (ezer Ft-ban) Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Német Kisebbségi Önkormányzat B e v é t e l e k ö s s z e s e n 566 5 398 B e v é t e l e k ö s s z e s e n 566 5 769 1 Működési bevételek 0 1 655 1 Működési bevételek 0 64 Egyéb saját bevétel 0 0 Egyéb saját bevétel 0 0 ÁFA bevételek-visszatérülések 0 0 ÁFA bevételek-visszatérülések 0 0 Hozam- és kamatbevételek 0 55 Hozam- és kamatbevételek 0 64 Államházt.kívülről átvett működési pénzeszközök 0 1 600 Államházt.kívülről átvett működési pénzeszközök 0 0 2 Támogatásértékű bevételek 0 2 519 2 Támogatásértékű bevételek 0 3 901 Támogatásértékű működési bevételek 0 2 519 Támogatásértékű működési bevételek 0 3 901 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 0 0 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 0 0 3 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 0 0 3 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 0 0 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 0 0 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 0 0 Felhalmozási pénzeszk.átvétele államházt.kívülről 0 0 Felhalmozási pénzeszk.átvétele államházt.kívülről 0 0 Önkormányzatok sajátos felhalm.és tőkebevételei 0 0 Önkormányzatok sajátos felhalm.és tőkebevételei 0 0 Pénzügyi befeketések bevételei 0 0 Pénzügyi befeketések bevételei 0 0 4 Önkormányzatok költségvetési támogatása 566 0 4 Önkormányzatok költségvetési támogatása 566 0 5 Támogatási kölcsönök igénybevétele, visszatérülése 0 0 5 Támogatási kölcsönök igénybevétele, visszatérülése 0 0 6 Pénzforgalom nélküli bevételek 0 1 224 6 Pénzforgalom nélküli bevételek 0 1 804 Előző évi működési célú pénzm.igénybevétele 0 1 224 Előző évi működési célú pénzm.igénybevétele 0 1 804 Előző évi felhalmozási célú pénzm.igénybevétele 0 0 Előző évi felhalmozási célú pénzm.igénybevétele 0 0 7 Belföldi hitelműveletek 0 0 7 Belföldi hitelműveletek 0 0 8 Belföldi értékpapírok bevételei 0 0 8 Belföldi értékpapírok bevételei 0 0 9 Külföldi finanszírozási bevételek 0 0 9 Külföldi finanszírozási bevételek 0 0 10 Költségvetési passzív pénzügyi elszámolások 0 0 10 Költségvetési passzív pénzügyi elszámolások 0 0 K i a d á s o k ö s s z e s e n 566 5 398 K i a d á s o k ö s s z e s e n 566 5 769 1 Alaptevékenység kiadásai 566 5 348 1 Alaptevékenység kiadásai 566 2 865 Személyi juttatások 0 1 311 Személyi juttatások 0 240 Munkaadót terhelő járulékok 0 11 Munkaadót terhelő járulékok 0 56 Dologi és egyéb folyó kiadások 566 4 026 Dologi és egyéb folyó kiadások 566 2 569 2 Támogatásértékű kiadások, előző évi 2 Támogatásértékű kiadások, előző évi maradvány, pénzmaradvány átadása 0 0 maradvány, pénzmaradvány átadása 0 300 Támogatásértékű működési kiadás 0 0 Támogatásértékű működési kiadás 0 300 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 0 0 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 0 0 3 Pénzeszközátadás, egyéb támogatás 0 50 3 Pénzeszközátadás, egyéb támogatás 0 2 604 Működési célú pénzeszk.átadás államházt.kívülre 0 50 Működési célú pénzeszk.átadás államházt.kívülre 0 2 604 Felhalmozási célú pénzeszk.átadás államh. kívülre 0 0 Felhalmozási célú pénzeszk.átadás államh. kívülre 0 0 Támogatási kölcsön nyújtása 0 0 Támogatási kölcsön nyújtása 0 0 Önkormányzatok által folyósított ellátások 0 0 Önkormányzatok által folyósított ellátások 0 0 Egyéb támogatások 0 0 Egyéb támogatások 0 0 Támogatási kölcsön visszafizetése 0 0 Támogatási kölcsön visszafizetése 0 0 4 Felhalmozási kiadások 0 0 4 Felhalmozási kiadások 0 0 Felújítás 0 0 Felújítás 0 0 Beruházási kiadások 0 0 Beruházási kiadások 0 0 5 Belföldi hitelműveletek 0 0 5 Belföldi hitelműveletek 0 0 6 Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 6 Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 7 Külföldi finanszírozás kiadásai 0 0 7 Külföldi finanszírozás kiadásai 0 0 8 Pénzügyi befektetések kiadásai 0 0 8 Pénzügyi befektetések kiadásai 0 0 9 Költségvetési aktív pénzügyi elszámolások 0 0 9 Költségvetési aktív pénzügyi elszámolások 0 0 4.oldal

8.melléklet a 7/2011.(II.21.) önkormányzati rendelethez "8.melléklet a 3/2010.(02.15.) önkormányzati rendelethez Kisebbségi Önkormányzatok pénzügyi mérlege (ezer Ft-ban) Örmény Kisebbségi Önkormányzat Ruszin Kisebbségi Önkormányzat B e v é t e l e k ö s s z e s e n 0 94 B e v é t e l e k ö s s z e s e n 566 4 107 1 Működési bevételek 0 0 1 Működési bevételek 0 2 018 Egyéb saját bevétel 0 0 Egyéb saját bevétel 0 0 ÁFA bevételek-visszatérülések 0 0 ÁFA bevételek-visszatérülések 0 0 Hozam- és kamatbevételek 0 0 Hozam- és kamatbevételek 0 23 Államházt.kívülről átvett működési pénzeszközök 0 0 Államházt.kívülről átvett működési pénzeszközök 0 1 995 2 Támogatásértékű bevételek 0 94 2 Támogatásértékű bevételek 0 1 591 Támogatásértékű működési bevételek 0 94 Támogatásértékű működési bevételek 0 1 591 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 0 0 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 0 0 3 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 0 0 3 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 0 0 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 0 0 Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 0 0 Felhalmozási pénzeszk.átvétele államházt.kívülről 0 0 Felhalmozási pénzeszk.átvétele államházt.kívülről 0 0 Önkormányzatok sajátos felhalm.és tőkebevételei 0 0 Önkormányzatok sajátos felhalm.és tőkebevételei 0 0 Pénzügyi befeketések bevételei 0 0 Pénzügyi befeketések bevételei 0 0 4 Önkormányzatok költségvetési támogatása 0 0 4 Önkormányzatok költségvetési támogatása 566 0 5 Támogatási kölcsönök igénybevétele, visszatérülése 0 0 5 Támogatási kölcsönök igénybevétele, visszatérülése 0 0 6 Pénzforgalom nélküli bevételek 0 0 6 Pénzforgalom nélküli bevételek 0 498 Előző évi működési célú pénzm.igénybevétele 0 0 Előző évi működési célú pénzm.igénybevétele 0 498 Előző évi felhalmozási célú pénzm.igénybevétele 0 0 Előző évi felhalmozási célú pénzm.igénybevétele 0 0 7 Belföldi hitelműveletek 0 0 7 Belföldi hitelműveletek 0 0 8 Belföldi értékpapírok bevételei 0 0 8 Belföldi értékpapírok bevételei 0 0 9 Külföldi finanszírozási bevételek 0 0 9 Külföldi finanszírozási bevételek 0 0 10 Költségvetési passzív pénzügyi elszámolások 0 0 10 Költségvetési passzív pénzügyi elszámolások 0 0 K i a d á s o k ö s s z e s e n 0 94 K i a d á s o k ö s s z e s e n 566 4 107 1 Alaptevékenység kiadásai 0 94 1 Alaptevékenység kiadásai 566 3 897 Személyi juttatások 0 0 Személyi juttatások 0 950 Munkaadót terhelő járulékok 0 0 Munkaadót terhelő járulékok 0 23 Dologi és egyéb folyó kiadások 0 94 Dologi és egyéb folyó kiadások 566 2 924 2 Támogatásértékű kiadások, előző évi 2 Támogatásértékű kiadások, előző évi maradvány, pénzmaradvány átadása 0 0 maradvány, pénzmaradvány átadása 0 0 Támogatásértékű működési kiadás 0 0 Támogatásértékű működési kiadás 0 0 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 0 0 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 0 0 3 Pénzeszközátadás, egyéb támogatás 0 0 3 Pénzeszközátadás, egyéb támogatás 0 0 Működési célú pénzeszk.átadás államházt.kívülre 0 0 Működési célú pénzeszk.átadás államházt.kívülre 0 0 Felhalmozási célú pénzeszk.átadás államh. kívülre 0 0 Felhalmozási célú pénzeszk.átadás államh. kívülre 0 0 Támogatási kölcsön nyújtása 0 0 Támogatási kölcsön nyújtása 0 0 Önkormányzatok által folyósított ellátások 0 0 Önkormányzatok által folyósított ellátások 0 0 Egyéb támogatások 0 0 Egyéb támogatások 0 0 Támogatási kölcsön visszafizetése 0 0 Támogatási kölcsön visszafizetése 0 0 4 Felhalmozási kiadások 0 0 4 Felhalmozási kiadások 0 210 Felújítás 0 0 Felújítás 0 0 Beruházási kiadások 0 0 Beruházási kiadások 0 210 5 Belföldi hitelműveletek 0 0 5 Belföldi hitelműveletek 0 0 6 Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 6 Belföldi értékpapírok kiadásai 0 0 7 Külföldi finanszírozás kiadásai 0 0 7 Külföldi finanszírozás kiadásai 0 0 8 Pénzügyi befektetések kiadásai 0 0 8 Pénzügyi befektetések kiadásai 0 0 9 Költségvetési aktív pénzügyi elszámolások 0 0 9 Költségvetési aktív pénzügyi elszámolások 0 0 5.oldal