legtöbb a fibroblaszt sejt (inaktív formája a fibrocyta), és ezek differenciált változatai

Hasonló dokumentumok
elasztikus rostok: hajlékonyság sejtközötti állomány mukopoliszacharidjai

sejtekből, rostokból és sejt közötti állományból áll

sejtekből, rostokból és sejtközötti állományból áll, hízósejt, zsírsejt lehet benne.

A kötőszövet formái: recés kötőszövet, zsírszövet, lazarostos kötőszövet, tömöttrostos kötőszövet.

Kötőszöveti sejtek típusai:

Hámszövetek (ízelítő ) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint)

3. Szövettan (hystologia)

KERINGÉS, LÉGZÉS. Fejesné Bakos Mónika egyetemi tanársegéd

Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint) Hámszövetek (felépítés szerint)

Alapszövetek, bőr. Dr. Katz Sándor Ph.D.

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT TTMK, BIOLÓGIA INTÉZET ÁLLATTANI TANSZÉK AZ ÁLLATI SZÖVETEK (ALAPSZÖVETTAN) Írta:

Biológia 8 osztály. 2. forduló Az emberi test felépítése A bőr és a mozgásrendszer

Szövetek Szövet: az azonos eredetű, hasonló működésű és hasonló felépítésű sejtek csoportjait szövetnek nevezzük. I. Hámszövet: A sejtek szorosan

SEJT,SZÖVET,SZERV BIOLÓGIAI ÖSSZEFOGLALÓ KURZUS 6. HÉT. Kun Lídia Semmelweis Egyetem, Genetika, Sejt és Immunbiológiai Intézet

Alapszövettan. Oktatási segédanyag a Sejt- és szövettan / Állatszervezettan II. gyakorlatokhoz

Vadmadarak és emlősök anatómiája és élettana. Mozgás szervrendszer Fogak

Szomatikus sejtpopuláci. az elhalt szövetek pótlp. újraképzıdés (regeneratio)

Szövettan (Histologia) Sály Péter

TANULÓI KÍSÉRLET (45 perc) Az állati szövetek összehasonlító vizsgálata mikroszkóppal 1. (hámszövet, kötő-és támasztószövet)

ANATÓMIA FITNESS AKADÉMIA

91. Eml, nyugalmi (HE) 92. Eml, laktáló (HE) 93. Köldökzsinór (HE) 94. Placenta (HE) 95. Csirke embryo (HE)

Emberi szövetek. A hámszövet

Immunológiai módszerek a klinikai kutatásban

AZ EMBERI TEST FELÉPÍTÉSE

Az élőlények életjelenségei és testszerveződésük

1. SEJT-, ÉS SZÖVETTAN. I. A sejt

Élettan-anatómia. 1. félév

A harántcsíkolt izomrostok típusai:

ÉLŐ RENDSZEREK RÉSZEKBŐL AZ EGÉSZ

Elektronmikroszkópos képek gyűjteménye az ÁOK-s hallgatók részére

Allergia immunológiája 2012.

Szövettípusok a növény és állatvilágban

A vér élettana III. Fehérvérsejtek és az immunrendszer

Immunológia I. 4. előadás. Kacskovics Imre

A vér folyékony sejtközötti állományú kötőszövet. Egy átlagos embernek 5-5,5 liter vére van, amely két nagyobb részre osztható, a vérplazmára

TestLine - PappNora Immunrendszer Minta feladatsor

Az immunrendszer működésében résztvevő sejtek Erdei Anna Immunológiai Tanszék ELTE

PDGFR β- A fibroblast aktiváció korai markere myelofibrosisban

A CITOSZKELETÁLIS RENDSZER FUTÓ KINGA

A vérünk az ereinkben folyik, a szívtől a test irányába artériákban (verőerek), a szív felé pedig vénákban (gyűjtőerek).

1. előadás Immunológiai alapfogalmak. Immunrendszer felépítése

A centriólum és a sejtek mozgási organellumai

A táplálkozás, kiválasztás és a légzés szervrendszerei

ELMÉLETI ÖSSZEFOGLALÓ

Az omnipotens kutatónak, Dr. Apáti Ágotának ajánlva, egy hálás ex-őssejtje

Immunológia alapjai előadás. A humorális immunválasz formái és lefolyása: extrafollikuláris reakció és

Immunológia alapjai. 10. előadás. Komplement rendszer

Az emberi fogak: 32 fog, fogképlet:

Immunológia 4. A BCR diverzitás kialakulása

2ea Légzési és kiválasztási rendszer szövettana

Belső elválasztású mirigyek

sejt működés jovo.notebook March 13, 2018

Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére. Csapat neve:... Csapattagok neve:... Iskola: Település:

Ajánlott tankönyvek: Gergely János, Erdei Anna: Immunbiológia. Falus András: Az immunológia élettani és molekuláris alapjai

A zárt keringési rendszerrel rendelkező gerinces állatok és az emberi szervezet 3 folyadékteret foglal magába.

Hámszövet, mirigyhám. Dr. Katz Sándor Ph.D.

A szervezet válasza a parodontium bakteriális behatásaira. 3. óra

Szervezettan2 (gyak_lev_zh_1) / (Áttekintés) (1. csoport) : Start :07:17 : Felhasznált idő 00:00:08 Név: beta. Eredmény: 0/464 azaz 0%

Az emberi sejtek általános jellemzése

Emésztőrendszer szövettana IV. Harkai Anikó

A citoszkeletális rendszer

Immunológia. Hogyan működik az immunrendszer? password: immun

Mirigyhám: A mirigyek jellegzetes szövete, váladék termelésére képes. A váladék lehet secretum: a szervezet még felhasználja,

3. ÁLTALÁNOS SZÖVETTAN

Szövettan, kültakaró és mozgás

INTRACELLULÁRIS PATOGÉNEK

MEGÚJULT Anti-aging system absolute termékcsalád. Rendkívül hatékony Anti-aging bőrápolás ÚJ! 40 év felett

A klinikai citológia alapjai

Endodontia fogalma, tárgya Pulpa-dentin komplex, pulpaűr anatómiája

1. Tétel Sejt szövet szerv szervrendszerek szervezet Sejt Sejt A legalapvetőbb életjelenségeket mutatja:

A keringési szervrendszer feladata az, hogy a sejtekhez eljuttassa az oxigént és a különböző molekulákat, valamint hogy a sejtektől összeszedje a

II. Grafikonok elemzése (17 pont)

Emberi test-anatómia/élettanfiziológia

Natív antigének felismerése. B sejt receptorok, immunglobulinok

A szervezet védekezik a belső környezet állandóságát veszélyeztető, úgynevezett testidegen anyagokkal szemben. A szervezet számára idegen anyag lehet

Az ember szaporodása

BEVEZETÉS AZ IMMUNOLÓGIÁBA

A kemotaxis kiváltására specializálódott molekula-család: Cytokinek

Biofizika I

Immunológia alapjai. 16. előadás. Komplement rendszer

Az elhalt szövetek pótlp

Légzési és kiválasztási rendszer szövettana

Az immunrendszer sejtjei, differenciálódási antigének

Fénymikroszkópos festési eljárások

A fogágy (parodontium) anatómiája. 1. óra

A vér folyékony sejtközötti állományú kötőszövet. Egy átlagos embernek 5-5,5 liter vére van, amely két nagyobb részre osztható, a vérplazmára

Az endomembránrendszer részei.

4. A humorális immunválasz október 12.

A T sejt receptor (TCR) heterodimer

NYIROKÉR KERINGÉS & IMMUNOLÓGIAI ALAPOK. Soós Noémi Dr. Novotniné Dr. Dankó Gabriella DE MÉK

Sejtadhézió. Sejtkapcsoló struktúrák

1. Az immunrendszer működése. Sejtfelszíni markerek, antigén receptorok. 2. Az immunrendszer szervei és a leukociták

(1) A T sejtek aktiválása (2) Az ön reaktív T sejtek toleranciája. α lánc. β lánc. V α. V β. C β. C α.

II. rész ALAPSZÖVETEK

2. A jelutak komponensei. 1. Egy tipikus jelösvény sémája 2. Ligandok 3. Receptorok 4. Intracelluláris jelfehérjék

A zárt keringési rendszerrel rendelkező gerinces állatok és az emberi szervezet 3 folyadékteret foglal magába.

Gyakorló ápoló képzés VÉR sanguis. Összeállította: Ignáth Györgyi

NYIROK SZERVEK NYIROK EREK

Az immunológia alapjai

1. előadás Membránok felépítése, mebrán raftok, caveolák jellemzője, funkciói

Átírás:

Kötőszövet

Kötőszövet jellemzői: A sejtek nem fekszenek szorosan egymás mellé, közöttük jelentős méretű sejt közötti tér található. Ezt töltik ki a kötőszövet bizonyos sejtjei által termelt kötőszöveti rostok és a kötőszöveti alapállomány. leggyakoribb és legváltozatosabb szövet típus sejtekből, rostokból és sejtközötti állományból áll legtöbb a fibroblaszt sejt (inaktív formája a fibrocyta), és ezek differenciált változatai kollagén rostok (merevítés), elasztikus rostok (hajlékonyság), és a sejtközötti állomány mukopoliszacharidjai A kötő- és támasztószövetek sejtjei mind az ősi embryonalis kötőszövet, a mesenchyma származékai. Túlnyomó részt a közbülső csíralemezből (mesoderma) differenciálódnak.

A kötőszövet típusai: rendkívül sokféle, mesterséges beosztások vannak csak, irányadónak: embryonális kötőszövet mesenchyma (benne pluripotens mesoblastok -őssejtek) érett kocsonyás kötőszövet (=Wharton kocsonya) érett kötőszövetek sejtdús kötőszövetek reticuláris kötőszövet (vérképző és nyirokszervek stromája) spinocelluláris kötőszövet (petefészek, méh nyálkahártyája) rostdús kötőszövetek lazarostos kötőszövet tömöttrostos kötőszövet: rendezetlen (vastag bőr alja) és rendezett (ínak, szalagok, szaruhártya)

Sejt típus Fő funkció Mezenchima Embrionálisan fordul elő, az összes kötőszöveti sejt ebből fejlődik ki. Fibroblaszt Strukturális támasztás Plazma sejtek Limfociták Granulociták: (Neutrofil, Eosinofil, Bazofil) Hízósejtek Immunrendszer részei, védekezés Zsírsejtek Raktározás, szigetelés, kipárnázás, hőtermelés

Kötőszöveti sejtek rezidens sejtek: A szövet újdonképződéséért, az extracellularis komponensek szintéziséért (mesenchymasejtek, fibroblastok, zsírsejtek stb.) és védekező szöveti reakciókért felelősek (histiocyták - bevándorolt monocytákból keletkeznek). A kötőszövet állandósult lakói. vándorló sejtek: időleges tartózkodású jövevénysejtek, melyek a véráramból kilépve elsősorban védő és immunológiai funkciókat látnak el a kötőszövetben (lymphocyták, plasmasejtek, monocyták, granulált fehérvérjsejtek).

Rezidens sejtek: Mesenchymasejtek Bőséges, kocsonyás sejt közötti állományba ágyazott nyúlványos sejtek, laza hálózatot alkotnak, köztük gap junctionök. Rostképző képességük minimális. A felnőtt, sőt öregkorban is bőségesen vannak diferenciálatlan mesenchymasejtek, irányokba amelyek ingerekre diferenciálódhatnak. Alaki hasonlóak a fibroblastokhoz. A: mesenchymasejtek (köldökzsinór) a sejtek magja és plasmájuk mag körüli része festődik; B: fibrocyták (bőr, dermis rétege); a sejteknek csak hosszúkás magja látszik C: fibroblastok (szövettenyészet) különböző sajátságaik

Fibroblastok és fbroccták: A legáltalánosabb sejt. rostképző aktív forma: fibroblast, r aránylag inaktív forma:rfibrocytt,a r Fibrocytt,ák rfelülnézetben elliptikus, oldalnézetben orsó alakú sejtek, rendszerint lelapult sejtmaggal. Plazmájuk szerkezet- szegény. Bőr alatti laza kötőszövetben sejthatárok kirajzolása és a sejt közötti tér (sötét háttér) feltüntetése ezüstimpregnációval (Jancsó módszere és felvétele). Fibrocyták (fc) nyúlványos világos területek, histiocyták (hc) kerekded csipkés határú világos terek.

Fibroccta és aktív fbroblast elektronmikroszkópos képe Bal: lapjára merőlegesen metszett fibrocyta maggal (nu) és szerkezetszegény plasmával (nyilak). A sejt közti állományban kevés kollagénrost (co). Jobb: aktivált, erős rostképzésben levő fibroblast (nu: mag). Az erősen fejlett endoplasmás hálózat (erg) tágult öbleiben (alsó képrészlet nyilak) a kollagén filamentumrészletek. Jól fejlett Golgi-apparatus, (m:mitochondrium).

Mcofbroblastok:r Izomszövet irányába diferenciálódott sejtcsoport. Cytoplasmájukban aktív fehérjeszintetizáló sejtalkotók mellett aktin filamentumkötegek vannak. Kontrakcióra képesek, a sebszélek összehúzása révén a sebgyógyulás hasznos segítői. Histioccták (szöveti makrofágok) A nagy jelző megkülönbözteti őket a vér kis falósejtjeitől (microphag) a neutrofil granulocytáktól. Kolloidális vagy finoman szemcsés anyagokat kebeleznek be. 10 20 μm átmérőjű kerek sejtek, bab alakú sejtmaggal. A sejthártyát mikrobolyhok és nagyobb ujjszerű, a bekebelezt szolgáló kiboltosulások teszik egyenetlenné. A fagocitált anyagok a cytoplasmában lysosomák, phagosomák és residualis testek formájában találhatók. A histiocyták azonosításában a savancú foszfatáz aktivitásuk diagnosztikus értékű.

A macrophagok (histiocyták) a monocyták származékai. Nagyobb méretű idegen testek körül összeolvadva többmagvú sejteket ún. idegent,est,-óriássejt,eket alkotnak. Immunstimulusok hatására fehérje- és glükóz-aminoglikán bontó enzimeket secernálnak, melyek a kötőszövetben való haladásukat könnyítik. Idegen serumfehérjét szemcsék alakjában bekebelezett macrophag (histiocyta) (Jancsó M. kísérlete és fényképe)

Zsírsejtek (st,eat,ocytt,ák rvagytradipocytt,ák): Nagy, gömb alakú zsírcseppet tartalmaznak, amelyet a sejtplazma keskeny csíkkal vesz körül. Megvastagodott részében van a sejtmag. A hagyományos szövettani eljárás során alkalmazott szerves oldószerek a zsírt kioldják a sejtekből, a sejtekben helyén nagy üreg marad, a zsírszövet finom háló képét mutatja. Kötőszöveti sejtek. A: zsírszöveti rece: a zsírsejtekből csak a zsírcseppet körülvevő vékony plazmacsík festődött, sejtmagok (nyilak) (c: capillaris vörösvértestekkel); B: zsírsejtek (nyelv, Sudan III-festés); C: hízósejtek (toluidin kék-festés); D: plasmasejtek (sarjszövet)

Zsírraktározás menete: A mesenchymalis sejtekben mind nagyobb, végül összefolyó zsírcseppek jelennek meg. Általánosan felteszik, hogy a zsírsejtek diferenciálatlan mesenchymasejtek egy specializált törzséből származnak. Ugyanazon egyén bőrének bizonyos tájékaiban a bőr alatti kötőszövet hajlamos zsírszövetté átalakulni (hasfal, fartájék, combok, válltájék, női mell), másutt (kéz, lábhát, lábszár) nem vagy alig.

Hízósejtek (heparinocytt,ák rmast,rcells) Változó számban főleg apróbb erek szomszédságában találhatók. Ovális vagy néha lekerekített szegletű, laposabb, egymagvú sejtek, amelyek plasmája kb. 0,5 mm átmérőjű, jellemző festődésű granulumokkal van sűrűn kitöltve. Hízósejt elektronmikroszkópos képe (Radnót M.). Ember, orbita kötőszövetéből (20 000x nagyítás). Sejtmag egy része balfelső szélen. A basophil granulák sajátságos rövid, kristályszerűen rendezett anyagból álló csöveket tartalmaznak.

Granulumokban található anyagok: heparin (szulfatált glükózaminoglikán), hisztamin, egyes állatokban szerotonin. A sejtek ismétlődő antigén behatására, elsősorban, anaphylaxiás reakcióban, egy eosinophil granulocytákat vonzó (eosinophilic chemotactic factor of anaphylaxis ECF-A) és egy ún. lassú reakciójú anyagot (slow-reakting substance of anaphylaxis SRS-A) is ürítenek. Az utóbbi a hisztaminnal együtt fokozza az érfal permeabilitást, így szerepük van az allergiás reakciót kísérő ödema kialakulásában. A sejtek IgE típusú immunglobulint kötő felületi receptorokat hordoznak.

Vándorló sejtek Eosinophil, basophil és neutrophil granuloccták: A vér granulocytái az érfalon átvándorolhatnak és a kötőszövetben megtelepednek. Az eosinophil sejtek paraziták okozta fertőzésekben (pl. bélférgesség) és allergiás betegségekben (pl. asthma bronchiale) szaporodnak fel (eosinophilia) Monoccták: Viszonylag nagy, ovoid alakú sejtek, excentrikusan elhelyezkedő, vese alakú sejtmaggal. A vérpályából lépnek ki, és különösen gyulladásos reakció esetén tömegesen alakulnak át macrophag sejtekké. Az átalakulás során a Golgi-apparatus megnagyobbodik, és nagy mennyiségben termel lysosomákat.

Lcmphoccták: A vér hasonló elemeivel azonos szerkezetű, 7-8 mm átmérőjű kerek sejtet szinte teljesen cytoplasma kitölti egy a keskeny, sejtmag, a basophil festődésű csíkként látszik csupán a sejtmag körül.

Plazmasejtek: B-limfocitákból diferenciálódnak. Ellenanyagtermelést végzik. Ovoid alakú, erősen basofil cytoplazmájú sejtek, excentrikus elhelyezkedésű sejtmaggal. Gazdag rendszer, kerek, ER sok riboszóma, jól fejlett Golgi-apparatus. Sok a plazmasejt a gyomor-bél traktus falának hám alatti kötőszövetében és a nyirokszövetekben.

Makrofág és plazmasejt Makrofágok fekete fagocitált részecskékkel tele plazma; plazmasejt: kék citoplazma, aszimmetrikusan elhelyezkedő sejtmag Lamina propria, jejunum Macrophag a rózsaszín phagocitált részecskékről ismerhetők fel

Rostok: Kollagén rostok: Leggyakoribb protein (szárazanyag 30%). 13 típus, I-V a leggyakoribb. Típus: ELőfordulás Jellemzők I Típus Csontok, ínak, dentin, szerveket borító kötőszöveti tokok Leggyakoribb, a tipikus kollagén rost. 64nm vastag szalag II Típus hialin porc, rugalmas porc Nagyon vékony szálak III Típus Retikuláris rostok retikuláris kötőszövet, gyakran az I típussal együtt fordul elő IV Típus Epitáliélis szövetek vérerek lamina bazálisát alkotja Amorf V Típus Izomszövetek lamina bazálisa Amorf Kollagént sok sejttípus szintetizál: fibroblasztok, oszteoblasztok, chondroblasztok, odontoblasztok, retikuláris sejtek, epiteliális sejtek, endotél sejtek, simaizom sejtek, Schwann sejtek.

Kollagént felépítő aminosavak: glicin (33.5%) proline (12%) hidroxiprolin (10%) hidroxilizin Hidroxiprolin és hidroxilizin csak kollagénben fordul elő! (szintéziséhez C-vitamin és vas szükséges) A kollagénszintézis intracellularisan és extracellularisan folyó eseményekre bontható. Szintézis intracellularis lépései: 1. aminosavak felvétele endocytosis segítségével; 2. a preprokollagén három α-láncának szintézise, majd a regisztrációs peptidek lehasítása; 3. prolin és lizin hidroxilációja az ergastoplasmában; 4. glükoziláció során galaktóz és glükozilgalaktóz kapcsolódása hidroxilizinhez; 5. az alfa-láncok feltekeredése egymás köré hármas spirál (tripla helix) formában;

6. prokollagénmolekulák transzportvesiculákba való csomagolása (Golgi-apparatus); 7. prokollagénmolekulák ürítése a sejtekből exocytosis mechanizmusával. Extracellularis lépések: a prokollagént a prokollagén-pept,idáz rhasítja, felszabadítja a t,ropokollagént. A tropokollagénmolekulák polimerizációja révén egyre vastagodó kollagén rostkötegek alakulnak ki. Az α-egységek aminosavösszetétele szerint 13-féle tropokollagénmolekulát ismerünk. Ezek közül az I., a II., a III., az V. és a XI. típusúak rostokat képeznek. A tropokollagénmolekulák polimerizációja kollagénrostokká megindul, ha a sejt környezetével, felületéhez tapadó anyaggal lép érintkezésbe. A kezdetleges kötegfragmentumok vagy hozzátapadnak a közelben levő, nagyobb kollagénkötegek felületéhez, és azokat a rárakódással növelik, vagy maguk fokozatosan összeállnak mind nagyobbodó kötegekké. A kollagénrostok szétbontását a kollagenáz renzim végzi. Támadáspontja az a-egységek karboxilvégcsoportja körül található. Regenerációban (pl. sebgyógyulás) van jelentősége. Egyes baktériumok is termelnek kollagenázt (invazív képesség fokozása).

N: idegrostok C: kollagén rostok Rugalmas rostok: Elasztint felépítő aminosavak: glicin, prolin, valin, dezmozin -elasztinra specifikus AS izodesmozin Rugalmasrrost,okrkét,rkomponensbőlrállnak:r hidrofób elaszt,inrfehérjébőlrés glikoprotein természetű fibrillinralkotta mikrofibrillumokból. A komponenseket fibroblastok és simaizomsejtek termelik. Képződés: kollagénrostokhoz hasonló mechanizmus, alapegység a t,ropoelaszt,in A sejtekből kikerülve a tropoelasztin molekulák oldalirányú kötésekkel egymáshoz kapcsolódva alkotják az elaszt,int, ra mikrofibrillumok egymással többszörösen összekapcsolódva beborítják a rost nagy részét adó elasztint. Valószínűleg az elasztin polimerizációját is elősegítik.

Kötőszövet típusai: Mesenchcma: mesodermális eredetű, nyúlványos sejtek folyékony sejtközötti állománnyal. Az embrióban található, az összes támasztó és kötőszövet ebből alakul ki. B: vérér vörösvérsejttel

embrionális vese: fogbél:

Kocsoncás kötőszövet: Elágazó nyúlványos sejtek Sejtközötti állomány gélszerű, kollagén rostokat is tartalmaz. Ilyen kötőszövete van az embrionális bőrnek, illetve születéskor köldökzsinórnak. köldökzsinór: mezenchimális, nyúlványos sejtek és kollagén rostok

Retikuláris kötőszövet: nyúlványos sejtjei: retikuloccták retikulocytákból: nyiroksejtek, fagociták, zsírsejtek, vérsejtek alakulhatnak ki. sejtek felszínén rosthálózat: sejtnyúlványok körülveszik a rostokat összefüggő szilárd hálózat alakul ki a sejtekből és a rostokból (stroma) előfordulás: lép, ncirokcsomók, csontvelő, máj illetve: hajszálerek, izom és idegrostok környéke

Csontvelő:

Máj: Lép:

nyirokcsomó:

Lazarostos kötőszövet: Legelterjedtebb típus Lemezeket, válaszfalakat kötegeket alkot, hézagokat tölt ki. Lágy, hajlékony Ereket és idegeket tartalmaz Rostjainak lefutása nem irányított, laza hálózatot alkotnak Bőr és alatta levő szövet kapcsolása Szervek közötti tér kitöltése: védelem és támasztás Vérerek körül Benne a kollagén rostok dominálnak, közötte ritkásan vékony elasztikus rostok

Lazarostos ksz. sejt típusai: Fibroblast (lapos nyúlványos sejt, kollagén és elasztikus rost termelése) Fibrocyták (nyugvó fibroblasztok) Makrofágok, nyiroksejtek, limfocyták, granulocyták Hízósejtek - erek közelében (hisztamint, szerotonint heparint tartalmaznak) Pigmentsejtek, zsírsejtek kollagén rostok: rózsaszín képletek elasztikus rostok: sötét lila vékonyabb rostok.

C: kapilláris

Tömöttrostos kötőszövet: Sok rost szorosan egymás mellett kevés sejt kevés sejtközötti állomány erezettség kismértékű Kollagénrostos kötőszövet: párhuzamosan futó rostok: ín, A tömött rostos kötőszövetek legtömörebb és egyben legrendezettebb formája.

Ín: Nagy, oszlopszerű kollagénkötegek alkotják, a hengerded, vaskos kollagénrost kötegek között hosszanti vájulatú, hasáb alakú terek maradnak fenn, ezeket töltik ki az ínsejtek. Ezek kifejlett szervezetben valójában inaktív állapotban levő fibrocyták. Intenzív tréningnél amikor az izmok megerősödve, nagyobb húzást gyakorolnak az ínra, vagy az ín sérülésekor aktiválódnak. Ilyenkor új kollagénrost anyag képződik.

Ízületi szalagok: rugalmas és kollagén rostok is keresztmetszet hosszmetszet

tömöttrostos kötőszövet irreguláris lefutású rostokkal

Zsírszövet: Fehér zsírszövet: nagy internális zsírcsepp, vékony citoplazma réteg a sejthártyához tapadva, lapos mag sejt szélén. Zsírsejtek egyesével vagy csoportosan bármely szervben előfordulhatnak, ha a szövet domonáns sejttípusa akkor beszélünk zsírszövetről. Feladata: raktározás, védelem (kipárnázás), szigetelés

Barna zsírszövet: Gazdag érhálózat Két lapockacsont között, hónaljárokban, nyaktájékon, mellkasi nagyerek mentén, vesék körül található Sejtjeiben sok apró zsírcsepp, mag közép tájon, sok mitokondrium Téli álmot alvó emlősökben fontos, emberi újszülöttben: feladata hőtermelés

Barna és fehér zsírszövet:

Kolagén rostok és zsírsejtek:

Támasztószövet

Támasztó szövetek: Speciális kötőszövetek Felépítésük hasonló Szilárd de egyben rugalmas vázelemeket képeznek Típusai: chorda szövet porc szövet (hyalin porc kollagén rostos porc rugalmas porc) csontszövet

Chordaszövet: Gerinchúrt alkotó szövet Chordasejtek: egy vagy több vakuolum, chordasejtek egymáshoz dezmoszómával kapcsolódnak n: chorda nc: chorda sejt ns: chorda tok

Porcszövet: Porcsejtek: chondroccták: egyesével vagy csoportosan helyezkednek el, egy sejt leszármazottjai alkotnak egy chondront preparáció során a sejtek zsugorodnak, erős basophil lacuna veszi körül a sejteket Alapállomány: mukopoliszacharidok, chondroitin-szulfát, proteinek, rostok. Vérerek nincsenek. Típusai: Üvegporc (hialinporc): Áttetsző, kissé kékes árnyalatú porc, embrionálisan a teljes vázrendszert alkotja, felnőtt korban az ízületi porcokat, bordák és légcső porcát. Kollagén rostok chondroitin szulfáttal átitatva: nem festődnek.

Légcső:

Rugalmas porc: Nagy tömegű rost, fénymikroszkópban is látszik. fülkagcló

Kollagén rostos porc: csigolcaközti porckorongok

Kötőszövet 1. Mezenchima: ebihal 2. Kocsoncás kötőszövet: köldökzsinór 3. Retikuláris kötőszövet: lép 4. Lazarostos kötőszövet: sertésorr, sertésbőr Támasztószövet: 5. Chorda szövet: kecsege 6. Rugalmas rostos porc: fül 7. Kollagén rostos porc: csigolca közötti porc 8. Üvegporc: légcső

Forrás / ajánlott irodalom: http://www.tankoncvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_524_funkcionalis_anatomia_ 1/ch03s03.html http://www.tankoncvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_524_funkcionalis_anatomia_ 1/ch03s05.html