MŰ-HELY TERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ ZRT.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MŰ-HELY TERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ ZRT."

Átírás

1 MŰ-HELY TERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ ZRT. h = é * s / {(t + k * s) 1} szerkesztette: Ruzsányi Tivadar vezérigazgató: dr. Nagy Béla BUDAPEST, MÁRCIUS HÓ

2 FOGALMAK ÉS AZ ALKALMAZÁS FELTÉTELE Matematikai szöveges feladat olyan életszerű, gyakorlati problémafelvetés, amelyben az ismert és az ismeretlen mennyiségek közötti összefüggést (összefüggéseket) szövegesen adják meg. Az operációkutatás az életből vett probléma matematikai modellezése cél elérése, a hatékonyság növelése érdekében. Az urban operációkutatás az emberi települések térségek - fejlődési folyamatainak feltárására, fejlesztésére irányul. Az alkalmazás előfeltétele az érintett intézmény vezetőinek hathatós támogatása, ugyanis az alkalmazás olyan eredményeket hozhat, amelyik erőteljesen befolyásolhatja az érintett intézmény érdekviszonyait. Felhívják erre a figyelmet a szakirodalomból ismert NCM kidolgozói is. Hazai gyakorlatunkból való példa, hogy amikor ezt egy magas rangú budapesti hivatalnok felismerte, kijelentette: Tudom, hogy tudnátok modellezni ezt a problémát. És éppen ezért nem adok erre megbízást. 2

3 ÖSSZEFOGLALÓ A TÉMA 1 MEGNEVEZÉSE 1 Az értékinformációk szerepe a csoportos döntések megalapozása EREDMÉNY Az a priori értékinformációk nélkül a valóság torzított képét kapjuk. 2 Csoportos szellemi alkotótechnika testületi (pl. önkormányzati) stratégiai döntéseknél 3 A Szent György tér rehabilitációja szakértői véleménykutatással 4 Az M4 metró nyomvonalának módosítása Gyakorlati alkalmazás és tesztelés konkrét városfejlesztési stratégiák kidolgozásánál (Győr, Békéscsaba, Ráckeve). Szignifikáns összefüggést találtunk a hely és a funkció között tól a budavári Sándor palota a köztársasági elnök rezidenciája. Az M4 metró nyomvonala az általunk javasolt változatnak megfelelően valósult meg a főpolgármester döntése alapján. 5 Torlódás a városi közutakon A város egy gigantikus sorbanállási rendszer. Az időszakosan megjelenő forgalmi igények egy előre meghatározott részét vissza kell utasítani. 6 Közszolgáltatás: a tömegközlekedési megállóhelyellátottság Budapesten 7 Ingatlanpiaci hozamráta és a szintterületi mutató Az érvényesülő urbanizációs hatékonyság mellett több mint 300 ezer ember lakik megállóhellyel gyengén ellátott körzetekben, ami kikényszerítheti a gépkocsi használatot. Az előre becsülhető hozamráta kiugróan magas értéke a kockázati tőke megjelenését indokolhatja. 8 Ármeghatározó tényezők feltárása a panellakás példáján 9 Szolgáltató központok telepítése a piacgazdaságban - a gravitációs Huf modell 10 A bécsi modell az urbanizációs hatékonyság érvényesítése 11 A klímaváltozás veszélyének csökkentése fenntartható településszerkezettel 12 Adatbányászat - KSH adatok és GIS A városszerkezetben való elhelyezkedés és a presztízs a legerőteljesebb ármeghatározó tényezők. A kapacitás mértékének és területi elhelyezkedésének optimalizálása a többi szolgáltatási központ figyelembe vételével. A közlekedési hálózatok szerkezete és kapacitása támogatja a jelentős volumenű, pontszerűen jelentkező igények kiszolgálását- Beépült az MTA VAHAVA projektbe. Az Országgyűlés által jóváhagyott dokumentáció azonban nem tartalmazza az építési telkek minimális beépítésére vonatkozó előírást. Jól kirajzolódó, értelmezhető területi szerkezetek, a vártnak megfelelő tendenciájú, nem lineáris összefüggések, pl. a munkanélküliséggel kapcsolatban. 1 A kapcsolódó tanulmányok fellelhetők: muhelyrt.hu 3

4 TARTALOM FOGALMAK ÉS AZ ALKALMAZÁS FELTÉTELE... 2 ÖSSZEFOGLALÓ... 3 Tartalom... 4 Az értékinformációk szerepe a csoportos döntések megalapozásánál... 5 A klímaváltozás veszélyének csökkentése fenntartható településszerkezettel... 7 Csoportos szellemi alkotótechnika testületi (például önkormányzati) stratégiai döntéseknél A Szent György tér rehabilitációja szakértői véleménykutatással Az M4 metró nyomvonalának módosítása Torlódás a városi utakon Közszolgáltatás: a közösségi közlekedési megállóhely-ellátottság Budapesten Ingatlanpiaci hozamráta és a szintterületi mutató Ármeghatározó tényezők feltárása a panellakás példáján Szolgáltató központok telepítése a piacgazdaságban - a gravitációs Huf modell A bécsi modell: az urbanizációs hatékonyság érvényesítése Adatbányászat - KSH adatok és GIS alkalmazás

5 AZ ÉRTÉKINFORMÁCIÓK SZEREPE A CSOPORTOS DÖNTÉSEK MEGALAPOZÁSÁNÁL 2 A hipotézis felvetése Az informatika fejlődésével egyre nagyobb méretű adatbázisok épülnek. Ezek óriási számú tárgyra (objektumra) vonatkozóan tartalmaznak valamiféle mérhető tulajdonságot (méret, idő, hely, szín, alakzat stb.), un. attribútumot, melyek az adatbázis változói. Az ilyen adatbázisokban valamely kritériumnak eleget tévő objektumnak kiszűrése ahol maga a kritérium önmagában is összetett manuálisan egyszerűen lehetetlen. Ilyen esettel állunk szemben, amikor valamilyen funkció letelepítésére alkalmas helyet keresünk a térképen, vagy akár támadó tankhadosztályt keres egy műhold erre a feladatra alkalmassá tett egysége, amelyben un. automatikus felismerő, osztályba sorolási eljárások alkalmazhatók. Ezek rendkívül gyorsan választják ki az adatbázis azon objektumait, melyek eleget tesznek a szűrési kritériumnak. Belátható, hogy már az összetett szűrési kritérium felépítéséhez alkalmazott változók elsődleges kiválasztása is szakértői értékelést igényel. Már ekkor el kell választani a lényegest a lényegtelentől. Felfoghatjuk úgy is, hogy az értékelési kritérium szempontjából mintegy súlyozzuk a változókat. Ilyen esetekben a lényeges, fontosnak tekintett változók, tehát azok, amelyek kapcsolatba hozhatók a kritériummal, 1-es súlyt, amelyek lényegtelenek, elhanyagolhatók, 0-át kapnak. Ezt a feladatot több szakértő is elvégezheti. Az előzőeket folytatva azt a hipotézist vetettük fel, hogy a lényeges, a már preferált, azaz kiválasztott változók egymás közötti, további, több szakértő által elvégzett súlyozása pontosabb eredményre vezet. (Ezt a lépést ha arra mód van - gyakorta valamely más kísérlettel helyettesítik, mindez azonban a lényegen nem változtat. A releváns változók első lépésben való kiválasztása is a változók súlyozását jelenti.) 2 Társszerző Dr. Kindler József 5

6 A hipotézis igazolása Az előző oldalon feltüntetett térképek felhasználásával a tényleges vizualizáció láttató szintjén igazoltuk hipotézisünket. A bal oldali térkép belső ablakának raszter képe látható a jobb oldalon. A raszter képen lévő típusokat a súlyozott változók alapján automatikus osztályozással határoztuk meg. Eredmény 1. Empirikus vizsgálatunk alapján belátható, hogy az elfogadhatóan valósághű megismerés feltétele az objektív - tényinformációk - és a szubjektív - értékinformációk - együttes felhasználása. Az a priori értékinformációk nélkül a valóság torzított képét kapjuk. 2. A célnak megfelelően kiválasztott értékinformációk transzformálják a tényinformációkat a számunkra szükséges alakra, mégpedig a lényeges és lényegtelen szétválasztásával 3. Egy adott problémára vonatkozóan az emberek eltérő módon ítélik meg a lényeges és lényegtelen vonásokat, ugyanis a priori információkban különbözhetnek. Szakértői csoport esetében az eltérő véleménynek (preferenciák) elemezhetők. Mind az egyezések, mind pedig az eltérések meghatározhatók 6

7 A KLÍMAVÁLTOZÁS VESZÉLYÉNEK CSÖKKENTÉSE FENNTARTHATÓ TELEPÜLÉSSZERKEZETTEL A probléma felvetése Magyarországon önkormányzati feladat a környezet állapotának elemzése, a fejlesztés során a környezetvédelem követelményeinek érvényesítése. Úgy kell biztosítani a településrendezés során a települési területeknek a közérdeknek megfelelő felhasználását, hogy tekintetbe veszik a jogos magánérdeket és egyben figyelembe veszik a természet és a klíma védelmét. Közismert, hogy a kontrollálatlan területfelhasználásból fakadó településnövekedés hozzájárul a globális klímaváltozás veszélyének növeléséhez. A rendelkezésre álló területhasználati adataink alapján vizsgáltuk az előírások érvényesülését. BP 07. ker. BP 01. ker. BP 11. ker. BP 03. ker. BP 02. ker. Győr minta átlag Veszprém BP 23. ker. Sopron BP 17. ker. Vác Békéscsaba Szentendre Vecsés Pápa Dunaharaszti Érd Üröm Ráckeve Leányfalu Polgárdi Piliscsaba Ácsteszér Balatonszepezd Szentgyörgyvölgy Lakássűrűség a lakó (és a központi) területeken lakás/ha Elemzések Mintánk lakássűrűség súlyozott átlaga 22 lakás/ha értéknél. Ezt a budapesti kerületek zömén túl csak Győr városa haladja meg, bár Veszprém is alig marad el ettől az értéktől. Mintánk átlaga alatta marad az újonnan beépített angol területekre megadott 25 lakás/ha értéknek, ahol kormányzati törekvés, hogy ez növekedjen 35 lakás/hektárra, mivel ilyen sűrűség mellett már közvetlenül a lakókörnyezetben lehet biztosítani a kellemes közérzethez, klímához szükséges zöldfelületet is az infrastruktúra gazdaságos kiépítése mellett. BP 07. ker. BP 01. ker. BP 11. ker. BP 03. ker. BP 02. ker. Győr Veszprém minta-átlag BP 17. ker. BP 23. ker. Sopron Vác Szentendre Békéscsaba Vecsés Pápa Dunaharaszti Érd Üröm Polgárdi Ráckeve Leányfalu Piliscsaba Ácsteszér Balatonszepezd Szentgyörgyvölgy Népsűrűség mintánkban a lakó (és a vegyes) területen fő/ha Az angol kormány által az újonnan beépítésre kerülő területeken hektáronként szorgalmazott lakás intervallumba a hibahatáron belül csak három budapesti kerület sorolható. Mindez azt mutatja, hogy a rendelkezésre álló területen városaink, budapesti kerületeink zömében biztosítható lenne a lakókörnyezetben a megfelelő zöldfelület, ha nem uralnák szélsőségek a lakóterületek területfelhasználását, mégpedig a településeinkben meghatározó a kertvárosias lakóterületeken. A magyar városok növekedése, pontosabban szétterülése gazdasági szempontból nehezen fenntartható, mivel a szolgáltató rendszerek csak bizonyos sűrűségi érték felett tehetnek eleget az urbanizációs gazdaságosságnak. A minta átlagának (súlyozott) népsűrűsége cca. 50 fő/ha körül mozog, ugyanakkor a települési szennyvízelvezetés számára elfogadható legalacsonyabb értéket (30 fő/ha) alig haladja meg Békéscsaba és Pápa városi átlaga, de nem éri el a szintén jelentős lakosságszámú Érd sem, azaz a magyarországi települések jelentős részén a népességszám nem éri el a szennyvízelvezető rendszer gazdaságos kiépítéséhez előírt értéket, mivel az alacsony népsűrűség miatt a szennyvízelvezető rendszer kiépítése túlságosan költséges. Általános tendencia, hogy a kertvárosias besorolású területek növekedésével csökken a 7

8 Burkolt utak aránya - % Szimulált összefüggés a kertvárosias lakóterület és a burkolt utak (%) között (falusias lakóterület 50 ha, tartományok: nagyvárosias lakóterület ha, kisvárosias lakóterület ha) R 2 = Kertvárosias lakóterület - ha Átlagos R 2 Összefüggés az átlagos beépítési % és az átlagos R 2 között Nagyvárosias lakóterület Vegyes terület Kisvárosias lakóterület Kertvárosias lakóterület Falusias lakóterület Átlagos beépítési % burkolt utak aránya a városokban. Száz hektárral több kertvárosias lakóterület közel két százalékkal több burkolatlan utat eredményez.a kertvárosok méretének növekedésével nem képes lépést tartani a városok költségvetése. A költségvetés nem képes finanszírozni a kertvárosias lakóterületté átminősítést, ami sokszor a korábbi mezőgazdasági terület beépítésre szánt területté minősítése. A kertvárosokra jellemző, hogy általában független a telek mérete és a telken épített lakóház alapterülete, mivel a parcellázást végzők igyekeznek eleget tenni a mindenkori telekméret divatnak, az ennek megfelelő előírásoknak, míg a telken felépülő lakóház méretét más hatások befolyásolják. Így a kertvárosias lakóterületeken (és persze a falusiasokon is) semmi sem utal a beépítéssel összefüggésben a telkek területével való gazdálkodásra. A városok beépítésre szánt területének jelentős részén nem korlátozza semmi a telekpiacon megjelenő telkek méretét és volumenét, azaz a pazarló területhasználatot, ami egyben maga után vonja a városi szolgáltatások drága kiépítését és költséges üzemeltetését. Ily módon építik be városaink településrendezési tervükkel települési szerkezetükbe azt a növekvő veszteségi tényezőt, ami hosszabb távon egyre kevésbé finanszírozható. A települések ilyen jellegű és a tervek szerint az elkövetkező években is folytatódó terjeszkedése személygépjármű nélkül csak korlátozottan lakható településhálózat kialakulását eredményezi, konzerválva a fenntarthatatlan növekedés tendenciáját. A vázolt jelenség különösen kiélezetten jelentkezik a budapesti agglomerációban, annak tágabban értelmezett térségében, ahol évtizedek óta szuburbanizációs folyamat zajlik: csökken a főváros népessége és erőteljesen növekszik - a kertes övezetek egyre növekvő presztízse mellett - az agglomerációs településeké. A fővárost környező települések tehát kontroll nélkül, kis intenzitással épülnek be. Ennek megfelelően az agglomerációban egyre kevésbé érvényesülnek az urbanizáció előnyei, az urbanizációból fakadó gazdaságosság (urbanisation economies). A kis beépítésű, nagy kiterjedésű területeken szinte megoldhatatlan a kellő sűrűségű tömegközlekedés gazdaságos kialakítása. Mivel a munkahelyek jórészt a fővárosban maradnak és a tömegközlekedés csak részlegesen épül ki, a közlekedési igény növekvő gépkocsiforgalommal elégíthető ki. Ez pedig növeli a közutak és a parkolók iránti igényt is. 8

9 Eredmények Az urbanizációs gazdaságosság érvényesítésének igénye szükségessé teszi, hogy legyen alsó korlátja is a telkek beépítésének, ami hozzájárul a kedvezőtlen környezeti hatású, a klímaváltozás kockázatát növelő területfelhasználási folyamatok korlátozásához. A koncentrálatlan, szétterülő jelleg miatt a tömegközlekedés, az úthálózat, a teljes körű infrastruktúra ugyanis nem képes követni a növekedés ütemét. Ezért javasoltuk a fenntartható településszerkezet (területfelhasználás, települési sűrűség) normatíváinak kidolgozását, a területátsorolás és felhasználás módszertani, pénzügyi és jogi szabályozásának megújítását, és a hatékony és kellő kompetenciával rendelkező intézmények létrehozását. Javaslataink beépültek az MTA VAHAVA projektbe. Az Országgyűlés által jóváhagyott dokumentáció azonban már nem tartalmazza azt, hogy legyen előírt minimuma is az építési telkek beépítésének. 9

10 CSOPORTOS SZELLEMI ALKOTÓTECHNIKA TESTÜLETI (PÉLDÁUL ÖNKORMÁNYZATI) STRATÉGIAI DÖNTÉSEKNÉL A témát magalapozó kutatás célja Budapest városfejlesztési- és rendezési munkáihoz kapcsolódóan elméleti alap kidolgozása, amely megalapozza a fejlesztési stratégia kidolgozását. A gyakorlatban tesztelt módszer A módszer egymásra épülő moduljai: 1. Helyzetelemzés, amely összefoglalja a szakmai-tematikai elemzéseket és előrejelzéseket, a feltárható településpolitikai kiadványokat és a közvélemény-kutatások eredményeit, az ennek alapján körvonalazott stratégiai komponenseket. 2. NCM alkalmazása, amely ötvözi csoportos szellemi alkotó-technikák előnyeit, a Stratégiai Csoport részvételével. A Stratégiai Csoport az érintett testület tagjaiból és szakértőkből tevő- dik össze 3. Az egyetértési együttható kiszámítása a stratégiai komponensek fontossága alapján, annak megállapítása érdekében, hogy milyen mértékű a Stratégiai Csoport tagjai között az egyetértés. Szignifikáns esetben elég nagy biztonsággal számíthatunk arra, hogy a testületi döntés is elfogadhatóan egybehangzó lesz. 4. (Igény esetén az NCM-nél alkalmazott rangsorolás elvégezhető egy kontrollcsoport bevonásával.) Eredmény (alkalmazások) Gyakorlati alkalmazás és tesztelés konkrét városfejlesztési stratégia kidolgozásánál (Győr, Békéscsaba, Ráckeve) Budapest kivételével. Egy gyakorlati alkalmazásból a 3. modul illusztrációja 10

11 A SZENT GYÖRGY TÉR REHABILITÁCIÓJA SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNYKUTATÁSSAL A probléma felvetése Kelet-Közép-Európában nem mindegyik országban húzódott olyan sokáig a Szent György térhez hasonló területek és környezetük újjáépítése és a célszerűnek tekintett funkciók elhelyezése, mint nálunk. Ez részben érthető, hiszen a budai Vár az ország legjelentősebb történeti, műemléki együttese, a magyar történelem becse, kőbe faragott emléke, valódi kontinuitásokat hordozó térség. Egyben ez a terület a főváros legdominánsabb és legkarakterisztikusabb városképi motívuma, idegenforgalmi és kulturális központ. Ugyanakkor a Szent György tér szimbolikus jelentőségét fokozza, hogy az európai kulturális tér geográfiai központjában helyezkedik el és itt jeleníti meg Szent György mitologikus alakját ban, évvel a háború után azonban torzóként állt ez a nagyszerű adottságú terület. Mind a megfelelő hasznosítás problémája, mind ezzel összefüggésben az építészeti-beépítésikörnyezeti kérdések megválaszolatlanul maradtak... A pályamunkák számos érvet sorakoztattak fel, azonban a problémákra adott válaszok "funkció-semlegesek", ami persze nem pótolhatja a funkciókra vonatkozó alapvető döntések mielőbbi meghozatalát. A modellezés A modellezéssel a cél az volt, hogy megbízható támpontokat adjon a várostervezők részére a tartalom és a forma amúgy sokszor nehezen összeegyeztethető kérdésében, amihez szakértőktől vártuk a kor szellemével adekvát funkcióstruktúrát. A szakértői vélemény-kutatásban 9 fő, a témát ismerő, abban járatos építész, hivatalnok és várostervező vett részt. Kiinduló alapfeltevésünk az volt, hogy a modellezésben részt vevő szakértők olyan a priori ismeretekkel, a funkcióstruktúrát tekintve olyan prekoncepcióval rendelkeznek a tervezési terület részleteit illetően is, hogy az megkönnyíti a (GIS támogatású) modellezést. Ennek keretében minden szakértő önállóan elhelyezte a számára felkínált részletes funkcióhalmazt, mégpedig a számára elfogadható területi szerkezetben az itt bemutatott térképen. Az eredményeket gyakorisági táblába összesítettük. 11

12 A modellezés eredményeként, a szakértői véleménykutatás alapján kapott gyakoriságok a 2 próbához a következők voltak: lakófunkció kulturális intézmény közintézmény egyéb összes északi tömb középső és déli tömb volt Honv. főpk volt HM Karmelita kolostor - Sándor palota összes Eredmény A matematikai-statisztikai vizsgálat szerint szignifikáns az összefüggés a hely és a funkció között. A szakértők meglehetősen egyöntetűen ítélték meg, hogy melyik funkciót hová kívánják elhelyezni. Ennek megfelelően készült el a városrendezés stratégiai javaslata,amely előkészítette, hogy 2003-tól a Sándor palota Magyarország mindenkori köztársasági elnökének rezidenciája, egyben a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) székhelye legyen 12

13 AZ M4 METRÓ NYOMVONALÁNAK MÓDOSÍTÁSA 3 A probléma felvetése Az M4 metró nyomvonala eredetileg érintette a Kosztolányi Dezső teret, ami számos kérdést vetett fel és egyebek mellett - környezeti problémákkal volt terhelt egy olyan városrészben, ahol a létesíteni kívánt állomás környezetében viszonylag kevesen laktak. Ennek megfelelően szükségessé vált nyomvonal változatok kidolgozása és ezek komplex értékelése. Változatok és komplex értékelésük A változatok közlekedéshálózati áttekintése: Változat A változat vonalainak és állomásainak ismertetése A változat Tartalmazza az A vonalváltozatot a hozzá kapcsolódó elágazó a vonal előkészítésével a Móricz Zs. körtéri állomásnál. Az elágazó a vonal azonban csak a Bártfai utca térségében éri el a Fehérvári utat, így az elágazó vonal célja nem teljesül. B1 változat Tartalmazza a B vonalváltozatot az elágazó b vonal előkészítésével és a Fehérvári úton létesítendő állomással a Bocskai út és a Hamzsabégi út között. B2 változat A Móricz Zs. körtéri állomás a Fehérvári úton a Körtér és a Bocskai út között valósul meg az elágazó c vonal előkészítésével és ennek megfelelően az A és B1 változathoz képest egy állomással kevesebb épülhet a területen. JAVASOLT NYOMVONAL VÁLTOZAT 3 Társtervező dr. Nagy Béla 13

14 A komplex értékelés összefoglaló táblázata: Értékelési tényező Az ÁRT-ben jóváhagyott cél szempontjából a változat: súly: 2 A vonal hossza súly: 1 Az elágazó irányban megépített vonal hossza - stratégiai elem súly: 2 Állomások száma súly: 1 Állomáson várható utaskoncentráció Tömegközlekedési kapcsolatok A főváros kötöttpályás tömegközlekedési rendszerének fejlesztése (1-es villamos) súly: 2 Ingatlanfejlesztő hatás szintterület tartalék összesen súly: 1 A városszerkezet déli irányú fejlődésnek támogatása NYOMVONAL VÁLTOZAT A B1 B2 Nem megfelelő Megfelelő Megfelelő súly: m súly: 2 0 m súly: 1 Változatlan súly: 1 Megfelelő Megfelelő Nem megfelelő súly: m 2 (Móricz Zs. krt. és Kosztolányi D. tér együtt) súly: 1 Mérsékelt súly: m súly: m Változatlan súly: 1 Megfelelő Megfelelő Kedvező m 2 (Móricz Zs. krt és a Bocskai úttól délre lévő állomás együtt) Kedvező 1900 m súly: m súly: 2 Csökken Kezelhetetlen súly: 1 Kedvezőtlen súly: 2 Nem megfelelő súly: 1 Az un. Skála tömb bekapcsolásával összesen cca m 2 Közepes súly: 2 A komplex értékelés eredménye a következő: Komplex súly: NYOMVONAL VÁLTOZAT A B1 B Lényege: a B vonalváltozat megvalósítása, az elágazó b vonal előkészítésével és a Fehérvári úton létesítendő állomással - a Bocskai út és a Hamzsabégi út között. Eredmény A javasolt változat: B1. Az M4 metró nyomvonala az általunk javasolt változatnak megfelelően valósult meg a főpolgármester döntése alapján. 14

15 Valószínűség Gyakoriság TORLÓDÁS A VÁROSI UTAKON A probléma felvetése A városiasodás térhódítása, az életmódbeli változások és a magán-személygépkocsi rugalmassága - a tömegközlekedés nem mindig megfelelő színvonalával párosulva - az óriási mértékben megnövelte a városi utak forgalmát. Ha nem történik érdemi beavatkozás, ha nem lépnek be új stratégiák, ez a tendencia fog az elkövetkező időben is folytatódni. A korszerű közlekedési rendszernek mind gazdasági, mind szociális és környezetvédelmi szempontból fenntarthatónak kell lennie. A bővítésből és a fenntartható fejlődésből eredő kereslet kielégítéséhez a rendszer sajátosságainak feltárására, erre alapozva optimálására van szükség. A szállítási rendszer sorbanállási rendszer. Itt gyakorta az ügyfelek a járművek, mint például az autók a vámnál vagy a közlekedési lámpánál (a kiszolgálóra) várakozva, vasúti kocsi vagy hajó arra várva, hogy a kirakodó brigád (a kiszolgáló) hozzálásson, és repülőgépek a felvagy leszállásra várva a kifutópályán. Példa a parkoló, ahol a gépkocsik az ügyfelek, a kiszolgálók a parkolóhelyek, de nincs sor, mert a várakozó ügyfelek tovább mennek, ha a parkoló betelt. Más esetekben viszont a járművek is kiszolgálók, mint például a taxik, tűzoltók, emelődaruk. A várakozási jelenségeknél a kiszolgáló rendszert annak megfelelően kell kiépíteni és méretezni, hogy milyen a szolgáltatást igénybe vevő egyedek rendszerbe áramlásának intenzitása (ilyen rendszereknél ez Poisson eloszlást követ), illetve milyen gyorsan képes a rendszer az egyedek kiszolgálására (exponenciális eloszlás). Eszköz: egy közlekedési lámpánál álló járművek számának matematikai-statisztikai elemzése A gyakoriság várt és a tényleges eloszlása Várt gyakoriság (Poisson) Tényleges gyakoriság A lámpánál várakozó gépjárművek számának tartománya (db) Összefüggés a forgalom nagysága és a torlódás valószínűsége között Forgalom (jármű/perc) Eredmény Közlekedési állapot Az állapot előfordulása a nap 24 órájának %-ában Forgalmi állapot 41 Sorbanállási rendszer, melyen belül 59 torlódásveszélyes állapot 10 torlódás 1 Összesen

16 Megállapítható, hogy lámpánknál az optimálishoz viszonyítva alacsony (egyharmad) a kapacitás-kihasználtság sorbanállási rendszer működik; reggel 7-től este 8-ig állandóan és átlagosan 6 jármű áll járó motorral, mint egy levegőszennyező közúti parkolóban. A város tehát egy gigantikus sorbanállási rendszer. Ezért figyelembe véve a jelenség sajátosságait, az adott helyen, térségben az időszakosan megjelenő forgalmi igények egy előre meghatározott volumenét vissza kell utasítani azért, hogy a torlódás bekövetkezésének valószínűségét elfogadható szinten tartsuk. Ehhez természetesen ismernünk kell a jellemző törvényszerűségeket, a konkrét helyzetet leíró paramétereket. A közúti forgalmi torlódások kialakulása szempontjából meglehetősen csekély információt tartalmaz, ha valahol csak az átlagos forgalom nagyságát adjuk meg, legyen szó akár csúcsórai, akár csúcspercnyi időszakról hiszen a forgalom nagyságát a véletlen határozza meg. Ennek megfelelően a forgalom nagysága valószínűségi változó, mint ahogyan valószínűségi változó valamilyen áru szabadpiaci ára, az azonos típusú épületek építési költsége, egy üzletben az egységnyi idő alatt megjelenő vevők, az egységnyi idő alatt meghibásodó részegységek, avagy a klasszikus valószínűségszámítási tankönyvek szerint a valamely úton meghatározott idő alatt áthaladó gépkocsik száma. Valószínűségi változó esetében nem elegendő megadni az átlagot, mint ahogy az legtöbbször előfordul, hanem meg kell adni az eloszlást, valamint a szórást is (ha ez nem származik az eloszlásból). A további kérdés, hogy miként is alakulnak összességükben a torlódásveszély valószínűségi zónái a városban, ebben a gigantikus sorbanállási rendszerben. A közúti sorbanállás elemzése csak egy lehetséges eszköz a torlódások kivédése érdekében. 16

17 megállóhely ellátottsá (y), db/1000 fő vonalhossz ellátottság (y), kim/1000 fő KÖZSZOLGÁLTATÁS: A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI MEGÁLLÓHELY-ELLÁTOTTSÁG BUDAPESTEN Az elemzés célja Nehezen indokolható az egymással összehasonlítható városi körzetek megállóhely ellátottságának jelentős különbsége. Kedvezőbb helyzetben vannak azok a városi körzetek, ahol magasabb az 1 km 2 -re, illetve az 1000 főre jutó megállóhelyek száma. A szolgáltatás igénybevétele szempontjából meghatározónak tekintettük a megállóhely és a lakóhely között gyalogosan megteendő távolságot. A közösségi közlekedési rendszer fejlesztésekor figyelmet igényelnek azok a körzetek, ahol gyenge a megállóhely ellátottság. Ahhoz, hogy vonzó lehessen, nem csak hozzáférhetőnek, de - egyebek mellett - megfelelő sűrűségűnek kell lennie a személyautóról a tömegközlekedésre való átállás érdekében. Adatbázis és modell A 229 ellátási körzet tartalmazza a 2005-ös népességszámlálási adatokat. Összegeztük a körzetben és a körzet határán kívül, attól 100 méteres sávban a tömegközlekedést szolgáló ágazatok vonalainak hosszát, amiből egy további ellátottsági mutató képezhető és igény szerint alkalmazható: ez a tömegközlekedési vonalhosszellátottság. Népsűrűség Budapesten Népsűrűség és megállóhely ellátottság Korreláció és regressziós egyenlet A megállóhelyek elhelyezkedése Budapesten Népsűrűség és vonalellátottság Korreláció és regressziós egyenlet y = x R 2 = y = x R 2 = népsűrűség (x), fő/ha népsűrűség (x), fő/ha 17

18 Annak érdekében, hogy a körzetek megállóhelyellátottságának értékeléséhez biztosítsuk az eltérő népsűrűségű körzetek összehasonlíthatóságát, a megállóhely sűrűség és a népsűrűség között, illetve a megállóhely ellátottság és szintén a népsűrűség között kimutatható trendfüggvényt az alábbiak szerint alkalmaztuk: jól ellátott az a körzet, ahol a körzet népsűrűsé-géből a trendfüggvénnyel kiszámítható értéket 30%-kal meghaladja az 1 km 2 -re jutó és az 1000 főre jutó megállóhelyek száma, gyengén ellátott az a körzet, ahol a körzet népsűrűségéből a trendfüggvénnyel kiszámítható értéktől 30%-kal marad el az 1 km 2 -re és az 1000 főre jutó megállóhelyek száma. A megállóhely ellátottság értékelése (körzetek száma) jól ellátott (35) átlagos (142) gyengén ellátott (38) nem értékelhetõ (14) Eredmények Dacára az autóbusz rugalmasságának, az első metrókorszak fejlesztési eredményeinek, napjainkig sem sikerült Budapest peremkerületeinek, akár a fajlagosan magas, akár az alacsony közlekedési energia- és költségigényű körzeteiben a megállóhelyellátottságot olyan szintre emelni, ami elvárható lenne a városban amúgy érvényesített urbanizációs hatékonyság mellett. A kialakult gyakorlatnak megfelelően az M4 metró nyomvonala sem a város megállóhelyekkel gyengén ellátott körzeteit érinti. A város peremkerületeiben több mint 300 ezer ember lakik közösségi közlekedési megállóhellyel gyengén ellátott körzetekben, ami szinte kikényszeríti a személygépkocsi használatot. Szembe kell néznünk ugyanakkor azzal, és ennek megfelelően kell keresni a megoldásokat, hogy a város alacsonyabb népsűrűségű belső körzetei és a szuburbánus zóna együttesen alkotják azt az övezetet, ahol a jellemző alacsonyabb népsűrűség következtében nehéz olyan megfelelő minőségű kollektív közlekedési megoldásokat nyújtani, ami jelentős számú felhasználó számára vonzó (Európai Bizottság Zöld Könyv). beépítési intenzitás laza (kertvárosias) ellátottság gyenge átlagos jó összes 6,5 20,3 2,8 29,5 átlagos 0,2 9,5 0,4 10,2 sűrű 12,8 40,2 7,3 60,3 (nagyvárosias) A népesség %-os megoszlása a megállóhelyellátottság és a beépítési intenzitás szempontjából. 18

19 hozamráta hozamráta INGATLANPIACI HOZAMRÁTA ÉS A SZINTTERÜLETI MUTATÓ A probléma felvetése Az ingatlanpiaci befektetők a várható hozamráta mérlegelése alapján döntenek. A hozamráta a befektetés eredményeként elért nettó hozadék (hozam) és a befektetett összeg hányadosa. A települési önkormányzat rendeletben határozza meg a telek területének és a rajta elhelyezhető épületek összes szintterületének hányadosát, a szintterületi mutatót. A hozam-ráta gazdasági tervezés, a szintterületi mutató pedig az építészeti-városrendezési tervezés eredménye. A befektető többnyire a hozamráta növelésében érdekelt, a település, annak lakói pedig a szintterület korlátozásában, hiszen - sokszor jogosan - attól tartanak, hogy megszokott környezetük zsúfolttá, túlterheltté válik, sőt, egy új beépítés akár le is értékelheti saját ingatlanjaikat. A tervezés során pedig gyakran nem lehet elérni a megengedett szintterületi mutatót. Fontos ezért a résztvevők számára, hogy tisztában legyenek döntéseiknek a hozamráta alakulására gyakorolt következményeivel. A számítási modell Feltételezzük az alábbiakat: A fejlesztés megvalósulási ideje egy év. (Lakóingatlanoknál a fejlesztés megindulását követő egy év elteltével veszik használatba a lakásokat.) Ha a fejlesztési időtartam nem egy év, illetve ha az ingatlant bérbe adják, akkor ennek megfelelően módosítható az összefüggés. Az ingatlanfejlesztés eredményét értékesítik. Ez általában a lakóingatlan fejlesztésre jellemző. Kimutatható, miszerint a hozamráta h = é * s / {(t + k * s) 1} ahol h hozamráta; s szintterületi mutató; é az értékesítés, t a telek, k a kivitelezés (építés) egységára (pl. Ft/m 2 ). A modell alkalmazásával jelentős befektetések várható hozamrátáját határoztuk meg. A számítás alkalmazásának illusztrációi A jobb oldali felső ábrán családiház építésének hozamrátájának alakulása látható 2000-ben. Az értékesítési ár 140 ezer Ft/m 2, a becsült megvalósítási ár 110, a telek 6 ezer Ft/m 2. A szintterületi mutató a kertvárosnak megfelelően 0,6. Ezt a pontot jelöljük a görbén. A hozamráta 1 éves befektetési idő után 0,17. Ez a hozamráta nagyon jól illeszkedik a téma szakértői (pl. a KPMG által) közölt adatokhoz. Az alsó ábrán egy ingatlanfejlesztő vállalkozás eredménye látható végéig 40 milliárd forintot fektettetek be a Magyar Optikai Művek egykor volt, 40 ezer négyzetméteres területén, melyet 2,2 milliárd forintért vásároltak meg. A hozamrátát az előbbi adatok figyelembe vételével számítottuk ki, ismerve az itt épített lakások kínálati egységárát. A hozamráta ilyen kiugróan magas értéke a kockázati tőke megjelenését is indokolhatja Hozamráta a Quaestor Csoport adatai (e=140, t=6) alapján, családi házra kertvárosban (k=110) szintterületi mutató Hozamráta a MOM Park adatai (e=340) alapján lakásokra vonatkozóan. Becsült érték: k=180, t= szintterületi mutató 19

20 ÁRMEGHATÁROZÓ TÉNYEZŐK FELTÁRÁSA A PANELLAKÁS PÉLDÁJÁN A kérdés 2001-es adatok szerint a budapesti panellakások négyzetméterenkénti árában két-és félszeres volt az arány a minimum és a maximum között. Az olyan könnyen számszerűsíthető tényezők, mint a városban elfoglalt hely, a közlekedési lehetőségek, a lakások életkora, sőt, a lakótelep nagysága, a központtól való távolság, együttesen már igen jól magyarázzák az árakban tapasztalható eltéréseket. Adatok (2001) és a modell (neurális háló alkalmazás: ainet) A kiinduló modell szerint azonban néhány esetben nagyon kiugró volt az eltérés a modell által képzett ár és a valóság között. Ezért bevezettünk egy olyan további változót, amelyik 4 lakótelepnél - melyeknek a közvélemény szemében is igen magas a presztízse - ezt külön is kiemelte a modell számára. Ennek megfelelően a panellakások kínálati árát meghatározó tényezők lehetnek: városszerkezeti hely, közlekedési kapcsolatok, minőség, presztízs, stb. A vizsgálat arra irányult, hogy az árbefolyásoló tényezők milyen mértékben térítik el az átlagtól a piaci árat. Eredmény A városszerkezetben való elhelyezkedés a legerőteljesebb ármeghatározó tényező. Átlagosan valamivel több, mint 6%-kal téríti el az árat a többi ármeghatározó tényező együttese alapján várható értéktől. A következő a presztízs, ami átlagosan cca. 6%-ra téríti el az árat attól az értéktől melyet a további ármeghatározó tényezők együttese alapján várnánk. A központtól való távolság figyelmen kívül ha- Az ábra szerint a körök jól illeszkednek a téglalap átlójára. Tehát a modell elég jól leírja az árak eltérését az átlagtól. Legnagyobb az eltérés a Lakatos utcai lakótelepnél. A modell ebben az esetben nem tud megmagyarázni 10 ezer forint ártöbbletet. Ez tekinthető a modell hibájának. gyása az előbbinél kisebb hibát okoz. A tényező cca. 2%-os átlagos áreltérést okozhat két hasonló adottságú lakás esetén. Bemutattuk, hogy a panellakásoknál mennyire térítik el az árat az átlagtól az ármeghatározó tényezők. Hasonló a helyzet a telephelyválasztás, a befektetés során figyelembe vett telepítési tényezők esetében is, melyeknél az elfogadható hozamrátára való törekvés során figyelembe veszik a szóba jöhető fogyasztói célcsoportok preferenciáit is. 20

21 SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTOK TELEPÍTÉSE A PIACGAZDASÁGBAN - A GRAVITÁCIÓS HUF MODELL A probléma felvetése Hazai gyakorlat, hogy különböző fajtájú (kereskedelem, vendéglátás, egészségügy, oktatás, parkolás stb.), egymással versenyhelyzetben lévő szolgáltató, ellátó központok vonzási, ellátási körzetét valamiféle normatív, és nem pedig a valós, piaci vonzáskörzet alapján határolják le. A modell alkalmazásakor a következőképpen végezzük GIS-re támaszkodva a számítást. Jelöljük n kjv -vel a k központ j típusú szolgáltatása által a v területi egységből (például városrészből, településről) vonzott népességet, továbbá: k = 1 K; j = 1 J; v = 1 V Ebből adódóan jelentős egyensúlyhiány léphet fel, pl. kihasználatlan kapacitások a szolgáltató centrumnál, avagy túlzott terhelés az érintett szolgáltató központban és az érintett közlekedési vonalakon. Az alkalmazható modell Árkád II. Kifejezetten piackutatásra alkalmazzák közismert Huf modellt. Különösen elterjedt Kanadában, az Egyesült Királyságban és Japánban. A verseny-helyzet elemzését ias segíthetik. Eldönthető, hogy egyetlen objektum (pl. újonnan telepítendő központ), vagy az összes szemszögéből végezzük a elemzést. Népsűrűség fő/ha 600 felett Ha cél a versenyhelyzet megőrzése, akkor vizsgálandó, hogy mekkora lehet pl. kereskedelmi létesítménynél az eladóterület mérete ahhoz, hogy az ehhez tartozó vonzott népesség ne legyen annál nagyobb, mint amekkora a létesítést megelőző állapotban a piaci vonzáskörzetben lévő bármelyik meglévő létesítménynél. A jobb oldalon bemutatott térképek egy kereskedelmi létesítmény telepítésére vonatkoznak. A jobb oldali alsó ábra azt mutatja be, hogy a pontokkal jelzett létesítmények környezetében hogyan változik a létesítmény vonzási valószínűségi zónája (minél közelebb vagyunk egy létesítményhez, a valószínűség annál nagyobb és 1-hez közelít). Tesco Árkád II. 21

22 A modell meghatározza, hogy a k központ j típusú szolgáltatása a v területi egység lakóit milyen valószínűséggel vonzza. Ezt jelöljük p jkv - val. Ha ismerjük a v területi egység lakóinak a számát, és ezt jelöljük N v -vel, akkor T jk a k központ j típusú szolgáltatására jellemző kapacitás mennyisége. (A modellezés során gyakorlati tapasztalataink szerint - α=1,3 és β=1 értékeket alkalmazhatjuk.) n jkv = p jkv N v A Huff modell a következőképpen számítja ki a p jkv valószínűséget: ahol p jkv = (C jk α / L kv β ) / Σ k (C jk α / L kv β ) α vonzási koefficiens, amely empirikus megfigyelések alapján korrigálható, az alapérték 1, β távolsági koefficiens, szintén empirikus megfigyelések alapján korrigálható, az alapérték 2, L kv a távolság, vagy elérési idő a k központ és a v területi egység között. Eredmény A modell segítségével meghatározható többek között: a tervezett kapacitás megvalósítása esetén az ellátás területi szerkezetének változása, ennek következményei, a tervezett kapacitás megvalósítása esetén a meglévőellátó központokra (pl. a kapacitás kihasználása) gyakorolt hatás, a versenyhelyzet figyelembe vételével optimalizálható a kapacitás mérete, a tervezett kapacitás optimális helye minimalizálva a szolgáltatást igénylők számára az elérési távolságok összegét. 22

23 A BÉCSI MODELL: AZ URBANIZÁCIÓS HATÉKONYSÁG ÉRVÉNYESÍTÉSE A kérdés megfogalmazása Bécs a Vienna Urban Planning - the state of the art - című kiadványában adta közre mindazt, ami Bécs fejlődését a 21. évszázadban meghatározza. A cél a profitabilitás, biztosítva a város érdekeit az egyéni befektetőkkel szemben, interdiszciplináris munkával véget vetve a planning és a design versenyének. A dokumentációt jegyző polgármester-helyettes szerint: Nem támogatom a magas házakat a belvárosban. De szeretem a magas-házas város-sziluettet. Amíg én vagyok felelős a városért, nem lesz több magányos tűhegy, kivéve a város azon metszeteit, ahol ezek igazolhatók. Bécsben a városi közlekedési infrastruktúra bővítése kifejezetten elősegíti új városi központok kialakulását. Kérdésként vetődött fel, hogy kvantifikálhatóe a rendelkezésre álló adatok, a kiadványban szereplő 16 bécsi magasház pozíció és a metró, villamos és főútvonal-hálózat vonalak közötti szerkezeti kölcsönhatás. Az eszköz: a neurális háló (ainet) szimulátor Az adatbázis 32 objektumot (16 magasház pozíció és 16 véletlenül kiválasztott hely) és minden objektumra vonatkozóan 7 változót tartalmazott. Az input és a neurális háló eredménye alapján lehatárolt tipikus és az atipikus magasházas övezet elhelyezkedését mutatja be az alábbi bécsi térképrészlet: 23

24 Eredmény Bécsben igen jól elkülönül a tipikus és az atipikus magasházas övezet. A tipikus magasházas övezet jellemző paraméterei a következők: A magasházak a metrótól és a főútvonaltól fél metrómegálló távolságra helyezkednek el. Egy adott magasházhoz a hozzá legközebb lévő - átlagosan - másfél, a második legközelebb lévő pedig két metrómegálló távolságra épült meg. (A villamos vonalaktól való távolság nem tekinthető megkülönböztető tényezőnek.) Számszerűen kimutatható, hogy a bécsi városfejlesztési döntések minősített többségénél érvényesült az a városfejlesztési alapelv, hogy szoros összhangban legyen a magasházas városrész és a metróvonalak fejlesztése. Szó sincs utólagos ráfejlesztésről, amikor a már meglévő nagykapacitású vonalakra épülnek rá jóval később új és jelentős bevásárló-helyek, irodák. Ennek megfelelően Bécs tipikus magasházas övezetében érvényesül a racionalitás, az urbanizációs gazdaságosság, mivel a közlekedési hálózatok szerkezete és kapacitása alkalmazkodik, illetve kiszolgálja a jelentős volumenű, pontszerűen jelentkező igényeket 24

25 1000 lakosra jutó személygépkocsik száma 1000 lakosra jutó adózók száma Személyi jövedelem adó átlaga - Ft ADATBÁNYÁSZAT - KSH ADATOK ÉS GIS ALKALMAZÁS A probléma felvetése A KSH minden évben jelentős számú területi statisztikai adatot bocsát közre. Ezek ábrázolhatók térképeken, idősorosan, azonban a közöttük fellelhető lényeges összefüggések többnyire rejtettek maradnak. A tematikus térképek pedig nagyon sok tartomány felvétele miatt sokszor megnehezítik a területi szerkezeti összefüggések kimutatását. Lényeges ezért a megfelelő felbontású térinformatikai adatbázis kiépítése mellett a matematikai-statisztikai (sőt egyéb modellezési) eszközök alkalmazása is. Eredmények A kistérségekben a munkanélküliek aránya és a személyi jövedelemadó közötti összefüggés 2000-ben R 2 = A vártnak megfelelő tendenciájú, ám nem mindig lineáris összefüggések pl. a munkanélküliséggel kapcsolatban A kistérségekben az 1000 lakosra jutó személygépkocsik száma és a munkanélküliek aránya közötti összefügés 2000-ben Munkanélküliek - % A kistérségekben a munkanélküliek aránya és az 1000 lakosra jutó adózók száma közötti összefüggés ben R 2 = R 2 = Munkanélküliek - % Munkanélküliek - % 25

26 II. XII. I. XI. V. III. VI. XIX. XVI. XIV. X. XXII. XVIII. XIII. IX. XVII. VII. XV. IV. XXI. XX. VIII. XXIII. Álláskeresők a lakónépesség %-ában vízvezeték hossz m/ha Összefüggés Budapesten az álláskeresők aránya és a jövedelem között a kerületi adatok alapján R² = SZJA alapot képező jövedelem egy állandó lakosra, Ft, Az urbanizációs hatékonyság a budapesti kerületi adatok alapján y = x R² = beépített szintterület m 2 /ha Jól kirajzolódó és értelmezhető területi (kerületi) szerkezet % Álláskeresők a lakónépesség %-ában Budapesten Triang(1.0127; ; ) % 5.0% 90.0% > 26

Ruzsányi Tivadar A KLÍMAVÁLTOZÁS VESZÉLYÉNEK CSÖKKENTÉSE FENNTARTHATÓ TELEPÜLÉSSZERKEZETTEL 1. Településpolitika és globális klímaváltozás

Ruzsányi Tivadar A KLÍMAVÁLTOZÁS VESZÉLYÉNEK CSÖKKENTÉSE FENNTARTHATÓ TELEPÜLÉSSZERKEZETTEL 1. Településpolitika és globális klímaváltozás Ruzsányi Tivadar A KLÍMAVÁLTOZÁS VESZÉLYÉNEK CSÖKKENTÉSE FENNTARTHATÓ TELEPÜLÉSSZERKEZETTEL 1 Településpolitika és globális klímaváltozás Az ember befolyásolja az éghajlatot. Az emberi tevékenység következtében

Részletesebben

GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében

GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4 csoportos bölcsőde elhelyezése érdekében 2019. február GÖD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA Göd, Jávorka utcai 4

Részletesebben

BARNAMEZŐ-KATASZTER INGATLANFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK ADATBÁZISA

BARNAMEZŐ-KATASZTER INGATLANFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK ADATBÁZISA BARNAMEZŐ-KATASZTER INGATLANFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK ADATBÁZISA BARNAMEZŐ-KATASZTER A KATASZTER CÉLJA ÉS HÁTTERE Budapest fenntartható térbeli rendszerének alapját, a város kompaktságát biztosító városfejlesztés

Részletesebben

ÚJ MEGOLDÁSOK A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBEN KONFERENCIA HARKÁNY VÁROSFEJLESZTÉS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS PÉCSETT

ÚJ MEGOLDÁSOK A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBEN KONFERENCIA HARKÁNY VÁROSFEJLESZTÉS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS PÉCSETT ÚJ MEGOLDÁSOK A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBEN KONFERENCIA HARKÁNY 2017. 11. 10. VÁROSFEJLESZTÉS KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS PÉCSETT Hajdu Csaba okleveles településtervező, városrendezési referens PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

BUDAPEST, 1915. - KIEGÉSZÍTÉS A TÖMEGKÖZLEKEDÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS C. TANULMÁNYHOZ

BUDAPEST, 1915. - KIEGÉSZÍTÉS A TÖMEGKÖZLEKEDÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS C. TANULMÁNYHOZ RUZSÁNYI TIVADAR BUDAPEST, 1915. - KIEGÉSZÍTÉS A TÖMEGKÖZLEKEDÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS C. TANULMÁNYHOZ Az 1914-es szintterületi mutató becslését készítette az 1914-es ÉPÍTÉSÜGYI SZABÁLYZAT alapján: Dr. Nagy

Részletesebben

ISMERTETŐ ORSZÁGOS BANKFIÓK-HÁLÓZAT FEJLESZTÉSI DÖNTÉSEK MEGALAPOZÁSA A Q&Q BANKNÁL BUDAPEST 2008. MÁRCIUS HÓ

ISMERTETŐ ORSZÁGOS BANKFIÓK-HÁLÓZAT FEJLESZTÉSI DÖNTÉSEK MEGALAPOZÁSA A Q&Q BANKNÁL BUDAPEST 2008. MÁRCIUS HÓ MŰ-HELY TERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1065 Bp., VI. Bajcsy-Zs. út 31. POB: 1368 BP 5. PF 215, TEL: 312 4570, 312 4573, /FAX: 312 2598 E MAIL: muhelyrt@muhelyrt.hu ORSZÁGOS BANKFIÓK-HÁLÓZAT

Részletesebben

A TÖMEGKÖZLEKEDÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS SZOLGÁLTATÓ JELLEGÉNEK MEGALAPOZÁSA: MEGÁLLÓHELY ELLÁTOTTSÁG BUDAPESTEN. Összefoglaló

A TÖMEGKÖZLEKEDÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS SZOLGÁLTATÓ JELLEGÉNEK MEGALAPOZÁSA: MEGÁLLÓHELY ELLÁTOTTSÁG BUDAPESTEN. Összefoglaló RUZSÁNYI TIVADAR A TÖMEGKÖZLEKEDÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS SZOLGÁLTATÓ JELLEGÉNEK MEGALAPOZÁSA: MEGÁLLÓHELY ELLÁTOTTSÁG BUDAPESTEN Összefoglaló A tanulmányban a tömegközlekedés igénybevételének alapvető feltételét,

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK BELVÁROSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁSA PINTÉR FERENC 2010.09.29.

BUDAPEST FŐVÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK BELVÁROSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁSA PINTÉR FERENC 2010.09.29. BUDAPEST FŐVÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK BELVÁROSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁSA PINTÉR FERENC 2010.09.29. A településszerkezeti terv felépítése I. Bevezető II. Jóváhagyandó munkarész A terv leírása Rajzi

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉS ÉS ÉGHAJLAT

TELEPÜLÉSRENDEZÉS ÉS ÉGHAJLAT TELEPÜLÉSRENDEZÉS ÉS ÉGHAJLAT TARTALOM: A településrendezés fogalma, célja és jogi háttere A magyar települési tervrendszer A településszerkezeti terv A településszerkezet és az éghajlati problémák A szabályozási

Részletesebben

A HALANDÓSÁG ALAKULÁSA

A HALANDÓSÁG ALAKULÁSA 4. Az átlagos szülési kor egyenletesen emelkedett a kerületekben az utóbbi 15 évben, mérsékelt különbség növekedés mellett. Hipotézisünk úgy szól, hogy a kerületi átlagos szülési kor párhuzamosan alakul

Részletesebben

Statisztika I. 8. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre

Statisztika I. 8. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre Statisztika I. 8. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Minták alapján történő értékelések A statisztika foglalkozik. a tömegjelenségek vizsgálatával Bizonyos esetekben lehetetlen illetve célszerűtlen a teljes

Részletesebben

A településrendezés és eszközei

A településrendezés és eszközei A településrendezés és eszközei A., Általános dolgok I. A legfontosabb jogszabályok 1. 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről (ÉTV) 2. 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a gépjármű-várakozóhelyek megváltásáról szóló. 38/2004. (IX. 20.) ÖR. sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a gépjármű-várakozóhelyek megváltásáról szóló. 38/2004. (IX. 20.) ÖR. sz. MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a gépjármű-várakozóhelyek megváltásáról szóló 38/2004. (IX. 20.) ÖR. sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 39/2004. (XI. 15.) ÖR. sz.

Részletesebben

A KÖZLEKEDÉSHÁLÓZATI RENDSZER SZEREPE A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ KIS- ÉS KÖZÉPVÁROSAINAK TERÜLETI FEJLŐDÉSÉBEN

A KÖZLEKEDÉSHÁLÓZATI RENDSZER SZEREPE A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ KIS- ÉS KÖZÉPVÁROSAINAK TERÜLETI FEJLŐDÉSÉBEN MRTT XIV. Vándorgyűlés szept.15-16. A KÖZLEKEDÉSHÁLÓZATI RENDSZER SZEREPE A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ KIS- ÉS KÖZÉPVÁROSAINAK TERÜLETI FEJLŐDÉSÉBEN Kovács Csaba József doktorandusz e-mail: b.kovacs.csaba@gmail.com

Részletesebben

A településrendezés és eszközei

A településrendezés és eszközei A településrendezés és eszközei A., Általános dolgok I. A legfontosabb jogszabályok 1. 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről (ÉTV) 2. 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet

Részletesebben

Közösségi közlekedés (autóbusz) vizsgálata Győr agglomerációjában

Közösségi közlekedés (autóbusz) vizsgálata Győr agglomerációjában Közösségi közlekedés (autóbusz) vizsgálata Győr agglomerációjában Bedő Anett egyetemi tanársegéd Pestiné dr. Rácz Éva egyetemi docens Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Kar Környezetmérnöki

Részletesebben

Tiszalök város Településrendezési Tervének módosításához

Tiszalök város Településrendezési Tervének módosításához Tiszalök város Településrendezési Tervének módosításához Ipari területek övezeti előírásainak módosítása Környezeti vizsgálat lefolytatásához egyeztetési dokumentáció Tervező: ART VITAL Tervező, Építő

Részletesebben

Alkalmazkodás a klímaváltozáshoz a településfejlesztés szemszögéből

Alkalmazkodás a klímaváltozáshoz a településfejlesztés szemszögéből Alkalmazkodás a klímaváltozáshoz a településfejlesztés szemszögéből Klímaadaptáció települési szinten KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGY ÉS ÉGHAJLATVÁLTOZÁS SZEMINÁRIUM Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2018.10.25. Szczuka

Részletesebben

Törzsszám: P1/2014. Felelős tervező

Törzsszám: P1/2014. Felelős tervező PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság 4026. Debrecen Bethlen u. 36-38 Telefon: (52) 427-329, Mobil: (30) 9833-022 E-mail: cpalotas@mail.datanet.hu TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV ÉS BEÉPÍTÉSI

Részletesebben

Nagyvárosias lakóterületek építési övezetei

Nagyvárosias lakóterületek építési övezetei - - Kialakítható telekterület mód épület 1.c. melléklet a 16/2018. (VI. 6. XI.ÖK rendelethez ÉPÍTÉSI ÖVEZETEK ÉS ÖVEZETEK SZABÁLYOZÁSI HATÁRÉTÉKEI BEÉPÍTÉSRE SZÁNT ÉPÍTÉSI ÖVEZETEK LAKÓTERÜLETEK Nagyvárosias

Részletesebben

FÓT VÁROS HÉSZ MÓDOSÍTÁS 2017 FÁY ANDRÁS ÁLTALÁNOS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK

FÓT VÁROS HÉSZ MÓDOSÍTÁS 2017 FÁY ANDRÁS ÁLTALÁNOS ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK MŰ-HELY TERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ ZRT. 1016 Budapest, Hegyalja út 7-13. POB: 1368 BP 5. PF 215, TEL: (36-1) 312 4570 E MAIL: muhelyrt@muhelyrt.hu OBELISZK STÚDIÓ KFT. 1056 Budapest, Belgrád rakpart 12. E MAIL:

Részletesebben

mindennapi közlekedési mód népszerűsítése

mindennapi közlekedési mód népszerűsítése Szuppinger Péter REC 2013.05.08. Szentendre Integrált közlekedéstervezés és a kerékpározás Miért integrált? Cél: Miért kerékpározás, integrált? mint mindennapi közlekedési mód népszerűsítése Tapasztalat:

Részletesebben

1. számú melléklet a 145/2017. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás)

1. számú melléklet a 145/2017. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás) 1. számú melléklet a 145/. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás) 1a 1b 1c 1d 1.2 Benta tsz telephely felhasználásának módosítása (2. módosítás) 2 1.3 Külső Római

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1042 Budapest, István út 14. 231-3131, Fax.: 231-3133 wintermantel.zsolt@ujpest.hu POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére Tárgy: Javaslat

Részletesebben

TATA, NAPLÓKERT UTCA SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS 2012 JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ

TATA, NAPLÓKERT UTCA SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS 2012 JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ 1 LT-PLAN BT Épület- és településtervezés Tatabánya, Tátra u. 1/A 2804 Tatabánya, Pf. 406 Munkaszám: 11/2011 TATA, NAPLÓKERT UTCA SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁS 2012 JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ

Részletesebben

Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat

Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat 38/2007. (XII. 21.) rendelettel módosított 32/2004. (IX. 27.) rendelete a Budapest, XVI. kerület Biztató út - Árpádföldi sor - HÉV vonal - (117579) hrsz. közterület

Részletesebben

BUDAPEST, IV. KERÜLET ÚJPEST

BUDAPEST, IV. KERÜLET ÚJPEST BUDAPEST, IV. KERÜLET ÚJPEST DÉL ÚJPEST A LAKOSSÁGI FÓRUM 2018. augusztus 1. COMPART STÚDIÓ KFT. TERVEZÉSI TERÜLET: HATÁLYOS SZABÁLYOZÁSI TERVEK: BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET - ÚJPEST ÚJPEST VÁROSRENDEZÉSI

Részletesebben

RÉTKÖZBERENCS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

RÉTKÖZBERENCS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 2015. U D Urban Dimensio Tervező és Szolgáltató Betéti Társaság RÉTKÖZBERENCS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Teljes eljárás - Előzetes tájékoztatási dokumentáció KÜLZETLAP Rétközberencs Község

Részletesebben

FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI

FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI statisztika 4 IV. MINTA, ALAPsTATIsZTIKÁK 1. MATEMATIKAI statisztika A matematikai statisztika alapfeladatát nagy általánosságban a következőképpen

Részletesebben

Nyírbátor Város Településrendezési T ervének módosításához

Nyírbátor Város Településrendezési T ervének módosításához Nyírbátor Város Településrendezési T ervének módosításához E l ő z e t e s t á j é k o z t a t á s i d o k u m e n t á c i ó K ö z l e k e d é s i - t e r e k Tervező: Art Vit al Tervező, Ép ít ő és Kereskedelmi

Részletesebben

Szeged, június

Szeged, június Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Fejlesztési Alpolgármester Ügyiratszám: 01/55404 /2010 Tárgy: A 10000 négyzetmétert meghaladó kereskedelmi központok számának korlátozása Melléklet: 1 pld. határozati

Részletesebben

ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE,

ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE, ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE, A KÖZÚTHÁLÓZAT FENNTARTÁSÁNAK HATÁSA A KÖZFORGALMÚ KÖZLEKEDÉS Nyul Zoltán, igazgató Stratégia és Innováció BKK Zrt. X. Budapesti Nemzetközi Útügyi Kongresszus 2017. június

Részletesebben

1. számú melléklet a 145/2017. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás)

1. számú melléklet a 145/2017. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás) 1. számú melléklet a 145/. (V. 25.) határozathoz: 1.1 Meglévő hulladékkezelő telep bővítése (1. módosítás) 1a 1b 1c 1d 1.2 Benta tsz telephely felhasználásának módosítása (2. módosítás) 2 1.3 Külső Római

Részletesebben

Önkormányzati épületek energiahatékony felújítása, építése. dr. Palatka Lívia vezérigazgató XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt.

Önkormányzati épületek energiahatékony felújítása, építése. dr. Palatka Lívia vezérigazgató XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. Önkormányzati épületek energiahatékony felújítása, építése dr. Palatka Lívia vezérigazgató XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. A XIII. kerület https://www.youtube.com/watch?v=i7ayojosnkw Aktívan építünk

Részletesebben

Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály. A megoldás részletes mellékszámítások hiányában nem értékelhető!

Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály. A megoldás részletes mellékszámítások hiányában nem értékelhető! BGF KKK Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály Budapest, 2012.. Név:... Neptun kód:... Érdemjegy:..... STATISZTIKA II. VIZSGADOLGOZAT Feladatok 1. 2. 3. 4. 5. 6. Összesen Szerezhető pontszám 21 20 7 22

Részletesebben

A válság hatása a budapesti agglomeráció társadalmi-gazdasági folyamataira

A válság hatása a budapesti agglomeráció társadalmi-gazdasági folyamataira Dr. Váradi Monika Dr. Hamar Anna Dr. Koós Bálint A válság hatása a budapesti agglomeráció társadalmi-gazdasági folyamataira Budapest, 2012. április 26. MTA KRTK Fogalmi keretek Szuburbanizáció egy átfogó

Részletesebben

Változtatási jegyzék

Változtatási jegyzék Változtatási jegyzék Fonyód Város településrendezési eszközeinek módosításához Jsz.: 50-1947/2016 VÁLTOZTATÁSI JEGYZÉK TARTALMA: 1. Fonyódi piac és vásárcsarnok fejlesztése. 2. Lakóterület fejlesztés az

Részletesebben

A beavatkozási pontok bemutatása: 1. beavatkozási pont:

A beavatkozási pontok bemutatása: 1. beavatkozási pont: A beavatkozási pontok bemutatása: 1. beavatkozási pont: Mátészalka város belterületén több szám szerint 19 db telektömbben a hatályos településrendezési eszközök építménymagasság növekedést/növelést terveztek.

Részletesebben

O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i

O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i Nagyecsed Város Településrendezési Tervének módosításához O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i övezetek területi lehatárolása Intézményi területek 2017. Tervező: A r t Vi t al T e

Részletesebben

Statisztika I. 11. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre

Statisztika I. 11. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre Statisztika I. 11. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Összefüggés vizsgálatok A társadalmi gazdasági élet jelenségei kölcsönhatásban állnak, összefüggnek egymással. Statisztika alapvető feladata: - tényszerűségek

Részletesebben

Az önkormányzatoktól a járási hivatalokhoz kerülő feladat- és hatáskörök

Az önkormányzatoktól a járási hivatalokhoz kerülő feladat- és hatáskörök Az önkormányzatoktól a járási hivatalokhoz kerülő feladat- és hatáskörök Dr. KÁKAI László Habil. Egyetemi docens Pécs, 2014. október 16. A területi közigazgatás átalakítása a Jó Állam születése A Kormány

Részletesebben

A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI

A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI 6. sz. melléklet Vegyes területek A TELEPÜLÉSKÖZPONT VEGYES TERÜLETEK (Vt) ÉPÍTÉSI ÖVEZETEINEK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSAI 11. (1) A településközpont vegyes építési övezetek intézményi, kereskedelmi, szolgáltatási

Részletesebben

Új egészségügyi központ. Pestszentimrén TERVEZET

Új egészségügyi központ. Pestszentimrén TERVEZET Új egészségügyi központ Pestszentimrén 02 TERVEZET Nyárfás sor TERVEZET TERVEZET Elhelyezkedés Beépítési vázrajz A beépítésre váró ingatlan Pestszentimre városközpontjában, a első harmadában helyezkedik

Részletesebben

Újbuda szerepe és magatartása a fővárosi közlekedés alakításában

Újbuda szerepe és magatartása a fővárosi közlekedés alakításában Újbuda szerepe és magatartása a fővárosi közlekedés alakításában Takács Viktor Tibor főépítész Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata Újbuda a főváros nyugati kapuja M1 / M6 / M7 autópályák,

Részletesebben

6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388

6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐ ÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Iktatószám: E 20543 11

Részletesebben

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 207/2018. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. november 22-i ülésére Tárgy: Dél-pesti Centrum Kórház beruházásával összefüggésben

Részletesebben

A rendelet megalkotásának napja: május 27.

A rendelet megalkotásának napja: május 27. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete a Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005. (XII.06.) önkormányzati rendelet módosításáról Tata Város Önkormányzat

Részletesebben

A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál

A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál Szűcsné Markovics Klára egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Gazdálkodástani Intézet vgtklara@uni-miskolc.hu Tudományos

Részletesebben

BUDAPEST XI. KERÜLET ALSÓHATÁR UTCA KÖRNYÉKE TERÜLETI HATÁSVIZSGÁLAT KÖRNYEZETI, TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI HATÁSVIZSGÁLAT 76/2009.(IV.8.) KORM.

BUDAPEST XI. KERÜLET ALSÓHATÁR UTCA KÖRNYÉKE TERÜLETI HATÁSVIZSGÁLAT KÖRNYEZETI, TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI HATÁSVIZSGÁLAT 76/2009.(IV.8.) KORM. MŰ HELY ZRT. TERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ ZRT. 1065. Bp., VI. Bajcsy Zsilinszky út. 31. I. POB: 1364 BP 4. PF 245, TEL: (36 1) 312 4570, 312 4573, FAX: (36 1) 312 2598 E MAIL: muhelyrt@muhelyrt.hu BUDAPEST XI.

Részletesebben

2. melléklet a 26/2018. (VII. 3.) XI.ÖK rendelethez Építési övezetek szabályozási határértékeinek összefoglaló táblázata

2. melléklet a 26/2018. (VII. 3.) XI.ÖK rendelethez Építési övezetek szabályozási határértékeinek összefoglaló táblázata 2. melléklet a 26/2018. (VII. 3.) XI.ÖK rendelethez Építési övezetek szabályozási határértékeinek összefoglaló táblázata Építési övezet jele telek területe telekszélesség Beépítési mód Beépítettség megengedett

Részletesebben

Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján)

Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján) Az ingatlanpiac helyzete és kilátásai (2009. októberi felmérések alapján) A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2000 tavasza óta szervez negyedévenkénti felméréseket a vállalatok, az ingatlanfejlesztők és forgalmazók,

Részletesebben

Smarter cities okos városok. Dr. Lados Mihály intézetigazgató Horváthné Dr. Barsi Boglárka tudományos munkatárs MTA RKK NYUTI

Smarter cities okos városok. Dr. Lados Mihály intézetigazgató Horváthné Dr. Barsi Boglárka tudományos munkatárs MTA RKK NYUTI MTA Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet, Győr Smarter cities okos városok Dr. Lados Mihály intézetigazgató Horváthné Dr. Barsi Boglárka tudományos munkatárs MTA RKK NYUTI

Részletesebben

1. E rendelet hatálya Budapest I. kerület az 1. mellékleten lehatárolt területére terjed ki (a továbbiakban: a Terület).

1. E rendelet hatálya Budapest I. kerület az 1. mellékleten lehatárolt területére terjed ki (a továbbiakban: a Terület). Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének /2018. (. ) Főv. Kgy. rendelete az I. kerület Duna-parti területére vonatkozó Duna-parti építési szabályzatról Budapest Főváros Közgyűlése az épített környezet

Részletesebben

SZENTENDRE ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK TERVEZETÉHEZ OTÉK - ELTÉRÉSI KÉRELEM MELLÉKLETE

SZENTENDRE ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK TERVEZETÉHEZ OTÉK - ELTÉRÉSI KÉRELEM MELLÉKLETE SZENTENDRE TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK KÉSZÍTÉSE SORÁN SZENTENDRE ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK TERVEZETÉBEN AZ ORSZÁGOS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI KÖVETELMÉNYEKTŐL VALÓ ELTÉRÉSEK KÉRELMÉNEK A. Az OTÉK

Részletesebben

Célegyenesben a Bubi. Célegyenesben a Bubi

Célegyenesben a Bubi. Célegyenesben a Bubi Célegyenesben a Bubi 1 Közlekedés Koordinációs Központ Kerékpáros Konferencia 2013. szeptember 19. A budapesti közbringa rendszer előkészítésének folyamata és a kapcsolódó kerékpárosbarát fejlesztések

Részletesebben

Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén

Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén Környezetbarát közlekedési fejlesztések Budapesten és környékén Dr. Schneller Domonkos Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár 2018. november 26.

Részletesebben

Eresztvények A Képviselő-testület támogatja a terület egy részének visszasorolását lakó területbe 2. A Csapás területének

Eresztvények  A Képviselő-testület támogatja a terület egy részének visszasorolását lakó területbe 2. A Csapás területének Tahitótfalu község településszerkezeti tervének, helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének felülvizsgálatához szükséges tájékoztatási dokumentáció A 2010-ben elfogadott településrendezési eszközök

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület részére. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület részére. Tisztelt Képviselő-testület! Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Alpolgármester A Képviselő-testület nyilvános ülésének anyaga (SZMSZ 17. (1) bek.). ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére Tárgy: A Fővárosi Szabályozási

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 43/2009. (IX. 30.) ÖK. SZÁMÚ RENDELETE 1

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 43/2009. (IX. 30.) ÖK. SZÁMÚ RENDELETE 1 ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 43/2009. (IX. 30.) ÖK. SZÁMÚ RENDELETE 1 Budapest, III. kerület POMÁZI ÚT BÉCSI ÚT ARANYVÖLGY UTCA ÁLTAL HATÁROLT TERÜLET kerületi szabályozási tervére

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 37/2010.(VII. 12.) önkormányzati rendelete *

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 37/2010.(VII. 12.) önkormányzati rendelete * ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 37/2010.(VII. 12.) önkormányzati rendelete * BUDAPEST, III. KERÜLET BATTHYÁNY UTCA PÜNKÖSDFÜRDŐ UTCA ÁRPÁD UTCA IPARTELEP UTCA ÁLTAL HATÁROLT TERÜLET

Részletesebben

PROJEKTAUDIT JELENTÉS - - -

PROJEKTAUDIT JELENTÉS - - - Projektaudit jelentés Hajdúszoboszló Város Önkormányzata 2007-2013 közötti időszak projektterveire vonatkozóan megacity - projektalapú városfejlesztési program wwwazentelepulesemhu PROJEKTAUDIT JELENTÉS

Részletesebben

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete..../2018. (...) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete..../2018. (...) önkormányzati rendelete Minősített szótöbbség Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete.../2018. (......) önkormányzati rendelete a Budapest XI. kerület Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatáról

Részletesebben

Validálás és bizonytalanságok a modellekben

Validálás és bizonytalanságok a modellekben Validálás és bizonytalanságok a modellekben Hálózattervezési Dr. Berki Zsolt Tel.: 06-20-3516879, E-mail: berki@fomterv.hu Miért modellezünk? Mert előírás Nem! "It is impossible to predict the future but

Részletesebben

ADJUNKTUS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, A VÁROSFEJLESZTÉS ZRT VEZÉRIGAZGATÓJA

ADJUNKTUS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, A VÁROSFEJLESZTÉS ZRT VEZÉRIGAZGATÓJA AZ OPERATÍV VÁROSFEJLESZTÉS AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG INTEGRÁLT VÉDELMÉNEK SZOLGÁLATÁBAN BAJNAI LÁSZLÓ PhD EGYETEMI ADJUNKTUS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM, A VÁROSFEJLESZTÉS ZRT VEZÉRIGAZGATÓJA AZ OPERATÍV

Részletesebben

Nagyfeszültségű távvezetékek termikus terhelhetőségének dinamikus meghatározása az okos hálózat eszközeivel

Nagyfeszültségű távvezetékek termikus terhelhetőségének dinamikus meghatározása az okos hálózat eszközeivel Nagyfeszültségű távvezetékek termikus terhelhetőségének dinamikus meghatározása az okos hálózat eszközeivel Okos hálózat, okos mérés konferencia 2012. március 21. Tárczy Péter Energin Kft. Miért aktuális?

Részletesebben

ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN

ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN Nagy Zoltán, Péter Zsolt egyetemi adjunktus, egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Miskolci Egyetem Regionális Gazdaságtan

Részletesebben

NYÍRMADA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÉSZÍTÉSE

NYÍRMADA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÉSZÍTÉSE 2014. URBAN Linea Tervező és Szolgáltató Kft. NYÍRMADA VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÉSZÍTÉSE KÜLZETLAP Nyírmada Város Településrendezési Tervének - készítéséhez - Településrendező tervező: ügyvezető.

Részletesebben

Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes. XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, szeptember 8.

Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes. XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, szeptember 8. Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, 2017. szeptember 8. Vasúti ingajárat (FEREX) 9 km új vonal, 1 új mh., 4 motorvonat (többlet) Menetidő (Reptér->Belváros):

Részletesebben

Ezen a területen kivételesen megengedettek a következő építmények

Ezen a területen kivételesen megengedettek a következő építmények Rimaszombat város 36/1997 számú általános érvényűrendelete a Szabadkai /Rimaszombat/ tisztán lakási terület fejlesztésének és kiépítésének kötelező területi tervezési szabályozásáról A rimaszombati Városi

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 7/2005. (II. 21.) rendelete A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet ódosításáról és a Budapest, XVI. kerület Újszász

Részletesebben

Tanulmányterv - Derecske TRT 2014. 1.sz. módosítás Szilágyi Lajos vállalkozó érdekében történő Településrendezési tervezési feladatok

Tanulmányterv - Derecske TRT 2014. 1.sz. módosítás Szilágyi Lajos vállalkozó érdekében történő Településrendezési tervezési feladatok C Í V I S T E R V VÁROSTERVEZŐ ÉS ÉPÍTÉSZ IRODA BETÉTI TÁRSASÁG Levelezési cím: 4031 Debrecen, Derék utca 245 Iroda: 4025 Debrecen, Széchenyi utca 8 sz. Tel:(30) 9818-172, Tel/fax: (52) 531-732 Email:

Részletesebben

Modellek- ainet 1 alkalmazások (Budapest, 2000. március hó)

Modellek- ainet 1 alkalmazások (Budapest, 2000. március hó) Ruzsányi Tivadar Modellek- ainet 1 alkalmazások Budapest, 2000. március hó) Tartalom A BALATON VÍZMINŐSÉGE... 2 TERÜLETFELHASZNÁLÁSI OPTIMUM... 4 RENDSZERVÁLTÁS, AVAGY A AZDASÁG ÁLLPOTVÁLTOZÁSAI... 6 LÉGICSAPÁS

Részletesebben

Nemcsak a kivándorlás, de a belső migráció is jelentős

Nemcsak a kivándorlás, de a belső migráció is jelentős Nemcsak a kivándorlás, de a belső migráció is jelentős Magyarország lakossága nyolc év alatt 2%-kal (215 ezer fővel) csökkent a KSH adatai szerint. (Amennyiben hozzávesszük az olyan külföldön élőket vagy

Részletesebben

Az utazási idő modellezése térinformatikai módszerek felhasználásával

Az utazási idő modellezése térinformatikai módszerek felhasználásával Az utazási idő modellezése térinformatikai módszerek felhasználásával Pálóczi Gábor doktorjelölt Debreceni Egyetem Corvinus GIS MeetUp 2016. Október 21. Budapesti Corvinus Egyetem A közlekedés elemzésének

Részletesebben

Előz et es t ájékoztat ási d okumen táció

Előz et es t ájékoztat ási d okumen táció K á n t o r j á n o s i K ö z s é g T e l e p ü l é s f e j l e s z t é s i k o n c e p c i ó j á n a k k é s z í t é s é h e z Előz et es t ájékoztat ási d okumen táció Kon cepció készít éséről Tervező:

Részletesebben

ÉPÍTÉSI TELKEK RÖVID PIACI ELEMZÉSE

ÉPÍTÉSI TELKEK RÖVID PIACI ELEMZÉSE ÉPÍTÉSI TELKEK RÖVID PIACI ELEMZÉSE Készítette: Molnár Zsolt és Jablonszki István László Készítette: Cím: Telefonszám: FHB Ingatlan Zrt 1082 Budapest, Üllői út 48. 06-1-452-9100 FHB INDEX Telek és felépítmény

Részletesebben

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE Dualitások a regionális tudományban Mosonmagyaróvár, október

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE Dualitások a regionális tudományban Mosonmagyaróvár, október A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE Dualitások a regionális tudományban Mosonmagyaróvár, 2017. október 19-20. Vizsgálat tárgya: KSH szegregátum igazolások Módszer: Dokumentumelemzés

Részletesebben

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Szaktudás. Üzembiztonság. Hatékonyság. Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Virág István igazgató Bükfürdő, 2019. április 09-11. XX. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia

Részletesebben

Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy?

Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy? A magyar ugaron a XXI. században Regionális egyenlőtlenségek: szakadatlan polarizálódás, vagy? Kiss János Péter Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Regionális Tudományi Tanszék bacsnyir@vipmail.hu

Részletesebben

1.) Új kereskedelmi-szolgáltató gazdasági terület kijelölése: (jelen tanulmány témája!)

1.) Új kereskedelmi-szolgáltató gazdasági terület kijelölése: (jelen tanulmány témája!) C Í V I S T E R V VÁROSTERVEZŐ ÉS ÉPÍTÉSZ IRODA BETÉTI TÁRSASÁG Levelezési cím: 4031 Debrecen, Derék utca 245 Iroda: 4025 Debrecen, Széchenyi utca 8 sz. Tel:(30) 9818-172, Tel/fax: (52) 531-732 Email:

Részletesebben

I I Változások

I I Változások I I. 1. 3. Kunszentmiklós rendelkezik településszerkezeti tervvel. A változásokat a 2006-ban jóváhagyott hatályos településszerkezeti tervhez (továbbiakban: alapterv) viszonyítjuk. Hálózati elemek Főbb

Részletesebben

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. /2006. ( ) ÖTM-KvVM r e n d e l e t e

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. /2006. ( ) ÖTM-KvVM r e n d e l e t e Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter /2006. ( ) ÖTM-KvVM r e n d e l e t e a területek biológiai aktivitásértékének számításáról Az épített

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a Képviselő-testület 2012. december 5-i ülésére. Készítette: Tóth Miklós főépítész

POLGÁRMESTERE. Készült a Képviselő-testület 2012. december 5-i ülésére. Készítette: Tóth Miklós főépítész BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Készült a Képviselő-testület 2012. december 5-i ülésére. Készítette: Tóth Miklós főépítész Tárgy: Budapest, XVII. kerület, Bocskai u. - Baross

Részletesebben

VERŐCE TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLAT előzetes egyeztetési anyag

VERŐCE TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLAT előzetes egyeztetési anyag Verőce község egyaránt része a festői Dunakanyarnak és a domboldalakra felfutó Börzsönyi tájnak, továbbá közvetlenül határos a fővárosi agglomerációval. A Településrendezési terv felülvizsgálatának megkezdését

Részletesebben

Városfejlesztés a Duna mentén az ingatlanfejlesztő szemszögéből

Városfejlesztés a Duna mentén az ingatlanfejlesztő szemszögéből Városfejlesztés a Duna mentén az ingatlanfejlesztő szemszögéből Noah M. Steinberg elnök-vezérigazgató VÁROSFEJLESZTÉS A DUNA MENTÉN 2010. május 6. BEMUTATKOZÁS A WING Zrt. az egyik legnagyobb magyar ingatlanvállalkozás.

Részletesebben

A lakáspiac alakulása

A lakáspiac alakulása A lakáspiac alakulása 2010. november 10. szerda A magyarországi lakáspiacra vonatkozó helyzetértékelések 2008 és 2009 júliusa között felmérésről-felmérésre romlottak, azóta a megítélés hullámvasútra ült.

Részletesebben

Söréd Község Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosítása Alba Expert Mérnöki Iroda Bt.

Söréd Község Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosítása Alba Expert Mérnöki Iroda Bt. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK I. TELEPÜLÉSRENDEZÉS 1. Vizsgálat 1.1. Elhelyezkedés Söréd község Fejér megye észak-nyugati határához közel, Székesfehérvártól 16 km-re helyezkedik el. A települést DNy ÉK-i irányban

Részletesebben

:1041 Budapest, István út. 11 :231-3155 Fax: 231-3156 e-mail: NagyI@ujpest.hu

:1041 Budapest, István út. 11 :231-3155 Fax: 231-3156 e-mail: NagyI@ujpest.hu Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat ALPOLGÁRMESTERE :1041 Budapest, István út. 11 :231-3155 Fax: 231-3156 e-mail: NagyI@ujpest.hu Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának Képviselő-testület

Részletesebben

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához Előzetes tájékoztató Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához (készült: a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 33/2005. (XI.14.) rendelete

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 33/2005. (XI.14.) rendelete BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT 33/2005. (XI.14.) rendelete A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) Ök. rendelet módosításáról és a Budapest, XVI. kerület

Részletesebben

Településrendezési Tervének módosításához

Településrendezési Tervének módosításához Nagyecsed Város Településrendezési Tervének módosításához Teljes eljárás Előz et es t ájékoztat ási d okumen táció G a z d a s á g i t e r ü l e t e k - 2016 T ervező: Art Vital T ervező, Építő és Kereskedelmi

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS Az ember a megszerzett földdarabon igyekszik megfelelő körülményeket teremteni magának, családjának, közösségének. Amíg az építési szándékát megvalósítja, számos feltételt

Részletesebben

TANULMÁNYTERV (Településrendezési szerződés megalapozásához)

TANULMÁNYTERV (Településrendezési szerződés megalapozásához) C Í V I S T E R V VÁROSTERVEZŐ ÉS ÉPÍTÉSZ IRODA BETÉTI TÁRSASÁG Levelezési cím: 4031 Debrecen, Derék utca 245 Iroda: 4025 Debrecen, Széchenyi utca 8 sz. Tel:(30) 9818-172, Tel/fax: (52) 531-732 Email:

Részletesebben

Jó ötletnek tűnik? Közös Dolgaink, március 19.

Jó ötletnek tűnik? Közös Dolgaink, március 19. Jó ötletnek tűnik? Közös Dolgaink, 2019. március 19. Molnár László Az elmúlt évtized néhány legitim város és közlekedésfejlesztési dokumentuma: - BKRFT Budapest Közlekedési Rendszerének Fejlesztési Terve

Részletesebben

A r t Vi t al T e r v e z ő, É p í t ő és K e r e s k e d el m i K f t. ( K a m a r a i r e g. sz á m : C )

A r t Vi t al T e r v e z ő, É p í t ő és K e r e s k e d el m i K f t. ( K a m a r a i r e g. sz á m : C ) Nyírcsaholy Község Településrendezési Tervének módosításához Környezeti vizsgálat lefolytatásához egyeztetési dokumentáció Napelemes erőműpark Tervező: A r t Vi t al T e r v e z ő, É p í t ő és K e r e

Részletesebben

REGIOPLAN GÖNYŰ KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

REGIOPLAN GÖNYŰ KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ KÖRNYEZET- TELEPÜLTERVEZŐ KFT. TELEPÜLSZERKEZETI TERVÉNEK Dokumentálás dátuma: Győr, 2016.09. hó Rp.I.241-7 KÖRNYEZET- TELEPÜLTERVEZŐ KFT. Munkaszám: Rp.I.241-7 TELEPÜLSZERKEZETI TERVÉNEK Felelős tervezők:

Részletesebben

(1) A város igazgatási területe a településszerkezeti terv meghatározásainak megfelelően a következő terület felhasználási egységekre tagolódik:

(1) A város igazgatási területe a településszerkezeti terv meghatározásainak megfelelően a következő terület felhasználási egységekre tagolódik: PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2013. (X. 17.) önkormányzati rendelete Püspökladány Város Helyi Építési Szabályzatáról és Szabályozási Tervéről szóló 7/2005. (V. 27.) önkormányzati

Részletesebben

Tát Tokod matematikai modelljének további hasznosítása

Tát Tokod matematikai modelljének további hasznosítása EEA Grants - HU04 Adaptation Programme TÁT-TOKOD TELEPÜLÉSEK CSAPADÉKVÍZ GAZDÁLKODÁSI KONCEPCIÓJA ÉS KLÍMAADAPTÁCIÓS LÉPÉSEI /Tát és Tokod Önkormányzata, DHI, BME, ÉDUVUZIG, ÉDV, BIOFORSK/ Tát Tokod matematikai

Részletesebben

ALÁÍRÓLAP. Tervező: Korényi és Társai Építész Kft. 1113 Budapest, Edömér u. 4. TT1 01-2590. Nagy Csilla TT1 01-1210 K1 1-01-3157. 2013.

ALÁÍRÓLAP. Tervező: Korényi és Társai Építész Kft. 1113 Budapest, Edömér u. 4. TT1 01-2590. Nagy Csilla TT1 01-1210 K1 1-01-3157. 2013. ALÁÍRÓLAP KÖZÉPSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓS TERÜLET (Budapest, IX. ker. Ferenc körút - Üllői út - Haller utca - Mester utca által határolt területre vonatkozó) a Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Újpest Káposztásmegyer lakótelep KÉSZ rövid összefoglalójáról szóló tájékoztatás (településrendezési szabályozási koncepció kivonat)

Újpest Káposztásmegyer lakótelep KÉSZ rövid összefoglalójáról szóló tájékoztatás (településrendezési szabályozási koncepció kivonat) Újpest Káposztásmegyer lakótelep KÉSZ rövid összefoglalójáról szóló tájékoztatás (településrendezési szabályozási koncepció kivonat) A vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a Káposztásmegyeri városrész

Részletesebben