Szitó Imre. Ellenvetések és vita a Bernáth-Kollár tanulási stílus diasorról
|
|
- Sándor Kerekes
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szitó Imre 1987-ben az Iskolapszichológia 2. füzetben publikáltam először A tanulási stratégiák fejlesztése c. tanulmányban, Bp. ELTE, az általam készített tanulási stílus kérdőívet, mellyel most N. Kollár Katalin PhD. és Bernáth László PhD. foglalkozik Ellenvetések és vita a Bernáth-Kollár tanulási stílus diasorról
2
3 A műből ide másolt anyagok olvashatók: 3 A valóság az, hogy Szitó ben publikált a tanulási stílusokról és azóta több kísérlet történt a szellemi termék mellőzésére, torz hivatkozásokra, vagy kisajátítására.
4 4
5 Bernáth László és Kollár Katalin fenti címen megjelent diasorában, - melynek korábbi változatában Szitó I. tanulási stílus kérdőívére vonatkozó szerzőségét megkérdőjelezték, - ugyanakkor itt az ELTE PPK Iskolapszichológia Módszertani Bázis honlapján szereplő diasorban a szerző külön kérésére, február első napjaira már megfelelő helyesbítést történt- a címadás azt az illúziót kelti, hogy itt most egy új kezdeményezés lát napvilágot. A címadás félrevezető, mert az olvasóknak már a felvezetésben tudniuk lehetne, hogy lényegében a Szitó féle 1987-es tanulási stílus kérdőív újravizsgálásáról van szó. Ez az eljárás felelne meg a nemzetközi publikációs gyakorlatnak, hogy a címben vagy az alcímben mindjárt feltüntetik a diasor létrehozói, a publikáció készítői a felmérő eszköz eredeti szerzőjét és az eszköz saját megkülönböztető nevét, hogy az olvasó megfelelő kontextusban kaphassa az információkat. 5
6 A Bernáth_Kollár 3. dián elkezdődik a tanulási stílus meghatározásának felvezetése. Itt ilyen megjegyzést olvashatunk, amely után nemzetközi szakirodalomra történik rövid utalás. Idézet: Az iskolai teljesítményt befolyásoló tényezők egyike a tanulási stílus, melynek kutatása több évtizedes múlttal rendelkezik. Ugyanakkor, a különböző elméleti hátterek miatt, nem egységes az értelmezése gyakran összemosódik a tanulási stílus, a tanulási stratégia és a kognitív stílus. - állítják a szerzők. A szerzők a hazai tudományos gondolkodásmód színvonalához lekezelően viszonyulnak, amikor nem veszik észre, hogy az Iskolapszichológia 2.-ben pontos utalás történik arra, hogy a kognitív stílus kutatás csak az eredete a tanulási stílusnak, egyáltalán nem összekeverésről van szó, továbbá a szerző a stratégiától elkülöníti valamint össze is kapcsolja vele definitíve. Idézet az iskolapszichológia 2.-ből: Stratégiának nevezzük a válaszok rendezett szekvenciáját, amelyek valamilyen probléma megoldását célozzák. A stratégia egy terv, mely magába foglalja az információgyűjtés szakaszait, valamint az információ feldolgozását továbbá ennek előhívását, a problémamegoldás során (Swanson- Watson, 1982) A kognitív stílus vagy tanulási stílus ebből a szempontból olyan különösen kedvelt és állandósult stratégiának nevezhető, melyet a különböző helyzetekről függetlenül előnyben részesít az egyén. Ebből azonban bizonyos rugalmatlanság származik (Schmeck,1983) (i.m. 9. oldal, Szitó, 1987.) Ez az idézet ma is vállalható, vesd össze Dweck elméletét a megváltoztathatatlan, stabil egyéni tulajdonságokról és a megváltoztathatókról ( incremental vs. entity). A tanulási stílus tulajdonképpen statikus képet nyújt a tanulóról és általa azt tudhatjuk meg inkább, miként tud hozzá illeszkedni a tanár, mint azt, hogy a tanuló milyen módon tud változtatni a már meglévő feldolgozási stílusán. i.m. 8. o., Szitó, 1987.) 6
7 A szerzőpár lényegében csak különböző külföldi szerzőktől származó kérőíveket említ meg, de elméleti kifejtést nem nyújt sem a kognitív stílusról, sem a tanulási stílusról. Hiányolom az elméleti bevezetőben a felsorolásból az Alkalmazott Pszichológia 1. számában megjelent alaptanulmány- Katona Nóra Oakland, Th., A tanulási stílus, - egy integratív megközelítés - megemlítését, mely átfogó elméleti palettán pásztázza a tanulási stílus kérdéskörét. 7
8 A kérdőívet többen is ismertetik, pl. Balogh, 1993, 2000). A saját 4. diámon látható, hogy Balogh ún. ismertetése hogyan járult hozzá a tanulási stílus téma hazai közéletben való megjelenésének torzításához és a kérdőív eredetének megkérdőjelezéséhez. A lábjegyzetben fontos üzenet van: A nefimi.gov.hu/letolt/kozokt/ jogyak_090323_02.pdf alapján nagyon sok iskolában is használják a Szitó-féle tanulási stílus kérdőívet és jónéhány kutatásban, oktatásban érintett szerzőnek komoly problémát okoz, hogy egy gyakorló, névtelen, elhallgatott szerző szerzeménye hogyan válhatott a pedagógiai gyakorlat részévé? Ha viszont már úgysem lehet elhallgatni, mint a tudományos közleményekben, akkor van másik stratégia. az átlényegítés. Itt komoly lehetőségek vannak a gyakorlattól távol álló kutatók népszerűvé válásához, - hiszen majd ők most megmondják, hogy ez a névtelen valaki egy hibás eszközt készített, aminek még a Cronbach-alfája sem jó. Rendes, jógyakorlatos pedagógusok hogyan használhatnak rossz Cronbach-alfával egy kérdőívet? Ez kész botrány, - nem a pedagógus minősítés minősítés, a 32 óra vagy a portfólió időre történő teljesítése a gond, hanem - hogy rossz Cronbach-alfájú kérdőívet használnak jógyakorlatos pedagógusok. Az sem baj, ha 100 másik, egyébként elmélet nélküli és Cronbach-alfa nélküli kérdőívet használnak a pedagógusok, de a tanulási stílusnál ezt nem szabad, -és kész. Egy további probléma, hogy az 1987-es tanulási stílus kérdőív szerzője oktatótársa a jelenleg bírált diasor szerzői egyikének, de fel sem merül bennük, hogy megkérdezzék, ő dolgozott-e már ezen a kérdőíven, továbbfejlesztett-e valamit?! Ha nem szeretnének vele publikálni, akkor legalább felkérnék vitapartnernek, hogy szóljon hozzá a kérdőívét alapvetően megkérdőjelezni kívánó kutatás tartalmához. Nem, erre nem volt lehetőség. ezzel szemben a külföldi gyakorlat az, hogy amikor valakinek az álláspontját megkérdőjelezik, aki már létrehozott valamit az adott területen, akkor nem azzal kell foglalkoznia, hogy bizonyítsa a saját eredeti szerzőségét, hanem nyíltan felkérik a vitára és az opponenciára, ill. a szaktudományosnak látszó módszerekkel az eddig létrehozott művével szemben felhozott kritikák megválaszolására. 8
9 A 15. dián a minta hozzávetőleges bemutatása történik, n=608, osztály, de később megtudjuk, hogy ez nem egyenletesen terített,- a vsz.-ek zöme a osztályból kerül ki. A saját, a szerzők által meg-nem-kérdezett mintám, n= o.-n=54, 6.o-n=55, 7.o.-n=134, 9.o.-n=68 és 12.o.- n= amelyet iskolapszichológiai munkám során, osztályprofilok készítésével évről évre fokozatosan állítottam elő, egyéni osztályfőnöki igények alapján, tehát nem a reprezentativitásra tekintettel, hanem a kliensek megrendelései szerint.- A gyakorló iskolapszichológusnak is van mintája! Az ő véleménye, tapasztalata miért is nem fontos egy gyakorló iskolapszichológusok számára szóló módszertani képzésen? 9
10 Évfolyamokra bontva ez így alakul az SPSS statisztika szerint: Nagyon nagy pozitív különbségek vannak a szerzőpár vitatható demonstrációjához képest és e diasor szerzőjének magyarázata is van arra, hogy miért.- Egyáltalán nem egyértelmű a szerzőpáros kritikának szánt közlendője a mozgás-skálával kapcsolatban. 10
11 A faktoranalízis játék egy nagyon iskolás formulát ad elő atekintetben, hogyan kellene 1-es sajátértékkel (eigenvalue) faktorokat keresni feltáró faktoranalízis révén. Nagyon sok témában, többféle kérdőívem van nagyszámú mintán, amelyen már gyakorlatot szereztem abban, hogy miért téved a feltáró faktoranalízisnek az a fajtája a kérdőívek tartalmával szemben, amelynél alkalmazója így önti egybe az adatokat egy kérdőíven belül, ahogy a szerzőpár tette. Ez az eredmény, amit a diákon mutatnak több skála egybecsúszásával, tulajdonképpen egy műterméknek is felfogható, mert a korrelációs szerkezet miatt nincs valódi elmélet az egybecsúszások magyarázatára, - nincsenek valódi új skálák, amelyeknek érdemben valódi pszichológiai elmélete lenne, mint pl. van elmélete a reflektivitás-impulzivitásnak vagy az érzékszervimozgásos rendszer funkcionálisan és anatómiailag is igazolt különálló mivoltának. Problematikus a faktorsúlyok közlése, mert csak a letisztított állapotot látjuk, az átfedéseket nem. Egy komoly tudományos közleményben az alacsony, szemetelést okozó faktorsúlyokat is közölni szokták, főként akkor, ha kritikát próbálnak megfogalmazni egy létező eszköz működésével szemben. Jelen diasor szerzője a saját anyagában tudja, hogy milyen pontokon vannak 2 vagy több faktorhoz tartozások, amely arra is utalhatna, hogy a kérdést ki kellene hagyni, nem pedig átlényegíteni- persze nemcsak a kihagyásos verzió lehetséges. 11
12 A nemzetközi tanulmányokban több szerzőre jellemző, hogy 5-7 tételből álló skálájuknak jó a reliabilitása és ez a skála a nevük alatt fut. Itt most egy olyan új korszak látszik kibontakozni a tanulási stílus iskolapszichológusoknak készülő kibővített változatában, ahol a mostani szerzőpár minden régi eredményt magának tulajdonít és lenyel, a tanulási stílus rész-skálák az új, 46 item-es kérdőív részeként kelnek bekebelezett új életre. Ha a megbírált 34 tételes Szitó-féle kérdőívet ismertetik, akkor az ő saját új kérdőívük tételeit miért nem ismertetik? Ez a SZEK-ben úgy jelenik meg, hogy a kollégák számára ellenőrizhető formában szükséges az adatokat közreadni, főként, ha egy másik eszköz megkérdőjelezésére törekszünk. 12
13 Arra biztatom a tanulási stílus kérdőívem iránt érdeklődő pedagógusokat és a kritikus gondolkodású iskolapszichológusokat, hogy bátran használják továbbra is tanulási stílus kérdőívemet, mert annak eredményei nem tévesztik meg őket. Ezzel együtt bátorítom munkatársaimat, hogy valódi eredeti ötlet alapján hozzanak létre új tanulási stílus kérdőíveket és bizonyítsák be, hogy ezek gazdagítják a szakmai közéletet, de ne egyszerű szellemi rátelepedéssel tegyék ezt meg. 13 Az alkalmasan megválasztott klaszteranalízi s megmutatja, hogy bár a mozgásos skála kétfelé oszlik egyértelmű ugyanakkor a mozgásos item-ek összetartozása, ha megfelelően választjuk meg az alakfelismerés környezetét.
14 Először is állapítsuk meg a szakirodalommal összhangban, hogy attitűdtípusú kérdőíveknél már a 0,51 feletti is elfogadható, a 0,70 feletti csak egy vágyott állapot, de itt most valamiért nagyon a mintaszerűségre törekszünk. Ezt lehet item- súlyozással is tenni. Megfelelő item-súlyozás esetén a Cr.-alfa mind a 6 mozgásos item megőrzésével, a következőképp alakul 6 item helyett 5 szerepel az átlagolásokra épülő súlyozás miatt. Cr.átlag: 0,957 A hagyományos súlyozatlan mozgás-skála korrelációja a súlyozott mozgás skálával: r (alap-súlyozott) =0,834!!! A súlyozás csak a minta kb. 5%- ában változtat valamit az egyének profiljának értékelésében. Ez nagyon ígéretes!!! 14
15 15
16 Arra biztatom a tanulási stílus kérdőívem iránt érdeklődő pedagógusokat és a kritikus gondolkodású iskolapszichológusokat, hogy bátran használják továbbra is tanulási stílus kérdőívemet, mert annak eredményei nem tévesztik meg őket. Ezzel együtt bátorítom munkatársaimat, hogy valódi eredeti ötlet alapján hozzanak létre új tanulási stílus kérdőíveket és bizonyítsák be, hogy ezek gazdagítják a szakmai közéletet, de ne egyszerű szellemi rátelepedéssel tegyék ezt meg. 16
17 Probléma, hogy a szerzők nem tüntetnek fel irodalomjegyzéket így az olvasók nem ismerhetik meg a megbírált és Cronbach-alfával szétbombázni kívánt tanulmány lelőhelyét. Ilyen cím alatt jelent meg a szerző saját kialakítású 34 tételes tanulási stílus kérdőíve: Szitó Imre: A tanulási stratégiák fejlesztése, ELTE, Iskolapszichológia Füzetek 2. sz Jelenleg kapható az újabb kiadás a könyvesboltokban és a Bookline-on is 88&type=22&_v=Szito_Imre_A_tanulasi_strategia k_fejlesztese_iskolapszichologia_2_ 17
Kollár Katalin és Bernáth László fenti címen megjelent diasorában problémákat látok az elméleti bevezetőben foglalt megállapításokkal.
Szitó Imre 1987-ben az Iskolapszichológia 2. füzetben publikáltam először A tanulási stratégiák fejlesztése c. tanulmányban, Bp. ELTE, az általam készített tanulási stílus kérdőívet, mellyel most N. Kollár
Innováció és eredményesség eltérő státuszú iskolákban
Innováció és eredményesség eltérő státuszú iskolákban Széll Krisztián szell.krisztian@ppk.elte.hu ELTE PPK, Neveléstudományi Intézet OFI-EKE HUCER 2017 Budapest, ELTE PPK 2017. május 25. Kutatási célok,
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK. A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK A Portfólió elemzés tapasztalatai a gyakorlatban Bozsóné Jakus Tünde 2014.11.17. Nekünk minden gyermek fontos Szeretem, vagy nem szeretem?? A portfólió értékelése nem magára a gyűjtemény
AZ ÚJGENERÁCIÓS TANKÖNYVEK FEJLESZTÉSE
AZ ÚJGENERÁCIÓS TANKÖNYVEK FEJLESZTÉSE A projekt célja Tanulásra és alkotásra ösztönző tanításitanulási környezet kialakítása A tanítás és tanulás hatékonyságát elősegítő módszertani újdonságok beépítése
Jelige/Név:. Válaszadó: y, osztály:, születési év
Forrás: Bernáth László, N. Kollár Katalin, Németh Lilla: A tanulási stílus mérése ELTE Eötvös Kiadó, Bp. 2015. 1. melléklet A végsõ kérdõív Tanulási stílusok kérdőív Jelige/Név:. Válaszadó: y, osztály:,
Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai
Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel
Az iskolapszichológusok helyzete a nevelési-oktatási intézményekben. A hőskor és a jelenlegi helyzet
Az iskolapszichológusok helyzete a nevelési-oktatási intézményekben A hőskor és a jelenlegi helyzet Az iskolapszichológiai hálózat kiépítésének kezdetei N. Kollár K.: Történeti áttekintés: az iskolapszichológusok
A Gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat c. tanegység részletes követelményei v. 1.0
A Gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat c. tanegység részletes követelményei v. 1.0 A gyakorlóiskolai tanítási-nevelési gyakorlat két fő tartalmi részből áll: (a) általános jellegű, csoportos és
Az új Tanulási stílus kérdőív. A kérdőív skálái, használati javaslatok, kutatási eredmények
Az új Tanulási stílus kérdőív A kérdőív skálái, használati javaslatok, kutatási eredmények Miről lesz szó? Az új tanulási stílus kérdőív kialakítása A kérdőív és az alskálák bemutatása A kérdőív használata
Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában
Az iskolapszichológusok és az egészségügyi személyzet együttműködési lehetőségei a hátrányos helyzetű gyermekek gondozásában Dr. N. Kollár Katalin tanszékvezető, PhD, habil. egyetemi docens ELTE Pedagógiai
Könyvtárhasználati tananyag A forráskiválasztás
Felkészítés a könyvtárhasználati tehetségfejlesztésre a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny új koncepciójának tükrében Budapest, 2016.10.10. Könyvtárhasználati tananyag A forráskiválasztás Cs.
AZ ISKOLAPSZICHOLÓGUS SZAKMAI MUNKÁJÁNAK SZUPERVÍZIÓJA
AZ ISKOLAPSZICHOLÓGUS SZAKMAI MUNKÁJÁNAK SZUPERVÍZIÓJA MI A SZUPERVÍZIÓ? A szakmai munkát végző, kevés tapasztalattal rendelkező szakember munkájának ellenőrzése és segítése, egy megfelelő tapasztalattal
S atisztika 2. előadás
Statisztika 2. előadás 4. lépés Terepmunka vagy adatgyűjtés Kutatási módszerek osztályozása Kutatási módszer Feltáró kutatás Következtető kutatás Leíró kutatás Ok-okozati kutatás Keresztmetszeti kutatás
Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely
2011.február Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely Pedagógiai munkát segítık rendszere kulturális intézmények gyermekjóléti szolgálat iskola iskola pszichológus civilek szakszolgálatok tehetséggondozó
EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 EGY TANTÁRGYI ÉS EGY MÓDSZERTANI PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS BEMUTATÁSA SÁRI ÉVA Bemutatásra kerülő két képzés címe I. Szakmai megújító képzés középiskolában
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése az értelmi sérült emberek társadalmi integrációját elősegítő osztályfőnöki órák
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése az értelmi sérült emberek társadalmi integrációját elősegítő osztályfőnöki órák Kedves Hallgató! KÉPZÉS IDEJE 2014. október 9 december
DIGITÁLIS TÖRTÉNETMESÉLÉS ÉS KITERJESZTETT VALÓSÁG ÚJSZERŰ LEHETŐSÉGEK AZ IDEGENNYELV OKTATÁSBAN. Fehér Péter PhD Czékmán Balázs Aknai Dóra Orsolya
DIGITÁLIS TÖRTÉNETMESÉLÉS ÉS KITERJESZTETT VALÓSÁG ÚJSZERŰ LEHETŐSÉGEK AZ IDEGENNYELV OKTATÁSBAN Fehér Péter PhD Czékmán Balázs Aknai Dóra Orsolya A DIGITÁLIS TÖRTÉNETMESÉLÉS (DIGITAL STORYTELLING) Történetmesélés
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV
DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete
Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ
Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 2012 Témaválasztás A téma választható a megadott témajegyzék vagy egyéni ötlet alapján. A témaválasztást legkésőbb március 31-ig jelezni
Minden szinten, szinte minden... Kultúrák találkozása. Herneczki Katalin szeptember 13.
Minden szinten, szinte minden... Kultúrák találkozása Herneczki Katalin 2019. szeptember 13. ENSZ körkérdés Kérem, mondja meg őszinte véleményét arról, hogyan lehetne megoldani az élelmiszer hiányt a világ
Informatikatanári portfólió. Műhelyfoglalkozás Pásztor Attila
Informatikatanári portfólió Műhelyfoglalkozás Pásztor Attila Bevezető kérdések Kérdés: Néhány gondolat magáról Vizsga/eljárás Miért beszélünk róla? Miért én beszélek róla? A pedagógusminősítés elemei 50
TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL
TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL ~ ~ TÁJÉKOZTATÓ AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS DIPLOMAMUNKÁJÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL Az Osztatlan tanárképzés zárásaként Diplomamunkát kell
PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001
A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Alkalmazott Pszichológia Intézet 1.4
Új kihívások a felnőttképzésben országos konferencia ELTE PPK 2012.10.15.
Új kihívások a felnőttképzésben országos konferencia ELTE PPK 2012.10.15. Mellearn Szekció Korszerű felsőoktatás? Hiányok és jó gyakorlatok a felsőoktatásban Kraiciné Szokoly Mária A felsőoktatásban dolgozók
Faipari terméktervező Mérnökasszisztens
A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató
Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató Tisztelt Lektor Úr/Asszony! Egy tudományos dolgozat bírálatára szóló felkérés a lektor tudományos munkásságának elismerése. Egy folyóirat szakmai reputációja jelentős
A TANTÁRGY ADATLAPJA
1. A képzési program adatai A TANTÁRGY ADATLAPJA 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok Kar 1.3 Intézet Alkalmazott Pszichológia Intézet 1.4
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése a sérült emberek társadalmi integrációja érdekébe
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése a sérült emberek társadalmi integrációja érdekébe Kedves Hallgató! KÉPZÉS IDEJE 2017. November 9 december 15. NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2017/OFŐ/4.
Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai
Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Előadók: N. Kollár Katalin, Tamás Márta 2012. április 24. Milyen törvények és rendeletek vonatkoznak
A pedagógiai projekt definíciója Richardstól származik 1900-ból- 1. valóságos feladat, 2. a feladatmegoldás egyéni tervezése. Kilpatrick (1918)- egy c
A pedagógiai projekt A pedagógiai projekt definíciója Richardstól származik 1900-ból- 1. valóságos feladat, 2. a feladatmegoldás egyéni tervezése. Kilpatrick (1918)- egy cél által meghatározott tapasztalatgyűjtés,
SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre
SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2017-2018. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2017/2018-as nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2017
A PORTFÓLIÓ ELKÉSZÍTÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI A 2, 4 ÉS 5 FÉLÉVES TANÁRI MESTERKÉPZÉSBEN
A PORTFÓLIÓ ELKÉSZÍTÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI A 2, 4 ÉS 5 FÉLÉVES TANÁRI MESTERKÉPZÉSBEN Hatályos: 2017. november 13-tól, az ELTE Tanárképzési és Tanár-továbbképzési Tanács 17/2017. (XI.13.) sz. határozata
A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS
A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS A tudományos írásművek fajtái Tudományos igényű cikk (rövidebb) Tudományos tanulmány (hosszabb) Tudományos könyv Tudományos igényű dolgozat (pl. szakdolgozat
3. A személyközi problémák megoldásának mérése
3. A személyközi problémák megoldásának mérése Élete során ki ritkábban, ki gyakrabban mindenki kerül olyan helyzetbe, amikor nem egyezik véleménye a másik véleményével, más célokat fogalmaz meg, eltérő
Z Generáció - MeGeneráció
Z Generáció - MeGeneráció Kökönyei Gyöngyi 1, Urbán Róbert 1, Örkényi Ágota 2,3, Költő András 2,3, Zsiros Emese 2, Kertész Krisztián 2, Németh Ágnes 2, Demetrovics Zsolt 1 1 ELTE Pszichológiai Intézet
Gyakornoki felkészítés programja
Gyakornoki felkészítés programja Intézmény: A program érvényessége: Készítette: Jóváhagyta: Bedőné Fatér Tímea mentor Készült a gyakornok pedagógussal egyeztetve.. gyakornok Különleges körülmény, melyhez
Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
TANM PED 108/a, illetve PEDM 130/1 Kutatásmódszertan és PEDM 135/c1 Kutatásmódszertan, TANM PED 108/a1 Oktatásstatisztikai elemzések
Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet 1075 Budapest, Kazinczy u. 2 27. Tel.: 461 4552, fax.: 461 452 E mail: nevelestudomany@ppk.elte.hu A kurzus címe:
Szakdolgozati szeminárium
Szakdolgozati szeminárium Borbély Tibor Bors munkaügyi kutató 2007. 06. 09. szakdolgozati szeminárium 1 Szakdolgozat készítése- a cél 30-tól (felsőfokú szakképzés) kb. 300 oldalig (M, PhD) terjed géppel
OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről
OPPONENSI VÉLEMÉNY Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről A Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Doktori Tanácsához benyújtott,
55 146 01 0000 00 00 Gyakorlati oktató Gyakorlati oktató
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
BLENDED LEARNING KOMBINÁLT TANULÁS. RPI idegen nyelvi szakmai nap November 29. Budapest Nagy Lajos SZTA
BLENDED LEARNING KOMBINÁLT TANULÁS RPI idegen nyelvi szakmai nap 2016. November 29. Budapest Nagy Lajos SZTA A MAI KUTATÁSOK ALAPJÁN A (nyelv)tanulás az élet része nem az iskola privilégiuma. A blended
Likert-skála készítése
Likert-skála készítése Projektek Projekt lépései A projekt összefoglalása 1. Skála összeállítása. Próbakérdezés. Reliabilitás-vizsgálat 4. Kitekintés Minták A projekt összefoglalása Az attitűdmérés témáját
A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Köznevelési Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE Kojanitz László szakmai vezető A projekt
Intézményi kompetenciahálók. Tudománytérképezés és kutatásértékelés
Intézményi kompetenciahálók Tudománytérképezés és kutatásértékelés Áttekintés Mi a tudománytérképezés? Modellek Tudománytérképezés és kutatásértékelés Alkalmazás: hazai kompetenciák Strukturális mutatók
Fizika óra. Érdekes-e a fizika? Vagy mégsem? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak.
Fizika óra Érdekes-e a fizika? A fizikusok számára ez nem kérdés, ők biztosan nem unatkoznak. A fizika, mint tantárgy lehet ugyan sokak számára unalmas, de a fizikusok világa a nagyközönség számára is
A pedagógusok minősítése. Mit kell tennem?
A pedagógusok minősítése Mit kell tennem? Portfólió dokumentumgyűjtemény Szakmai önéletrajz Nevelő-oktató munka dokumentumai - legalább 10 tanóra óraterve és reflexiók Pedagógiai, egyéb szakmai tevékenységek
Munkaanyag ( )
Munkaanyag (2016.07.02.) Ki a Kutatótanár: A Kutatótanár az a köznevelési intézményben dolgozó pedagógus, aki munkaköri alapfeladatain túl a Kutatótanári besorolásának öt éves időtartama alatt olyan kutatási,
Az oktatási módszerek csoportosítása
1 Az oktatási módszerek csoportosítása 1. A didaktikai feladatok szerint: Új ismeretek tanításának/tanulásának módszere A képességek tanításának/tanulásának módszere Az alkalmazás tanításának/tanulásának
A kitöltött nyomtatványok leadása: február 27. hétfő (Q ép. A224.)
Tájékoztató a hagyományos képzésben résztvevő közgazdász hallgatók (gazdaságelemző és külgazdasági szakirány) számára 2011/12. tanév (tavaszi félév) Diplomamunka készítés és védés (követelmények, menetrend,
A PROTOKOLLOK SZEREPE A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATI FELADATOK ELLÁTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁBAN (TÁMOP 3.4.2-B)
A PROTOKOLLOK SZEREPE A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATI FELADATOK ELLÁTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁBAN (TÁMOP 3.4.2-B) Szitó Imre fejlesztéskoordinátor, főmunkatárs EDUCATIO nkft A szakmai protokoll definíciója olyan eljárásokról
TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM
E4/VI/2/2012. TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM ELÉGEDETTSÉGI KÉRDŐÍVEINEK ÖSSZEGZÉSE Tanfolyam időpontja: 2012. október 12
A Diagnosztikus mérések fejlesztése c. program átfogó bemutatása
DIAGNOSZTIKUS MÉRÉSEK FEJLESZTÉSE (TÁMOP 3.1.9/08/01) Csapó Benő www.staff.u-szeged.hu/~csapo A Diagnosztikus mérések fejlesztése c. program átfogó bemutatása Oktatáselméleti Kutatócsoport Diagnosztikus
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
A 2019-ES, ILLETVE 2020-AS ÉVES KOMMUNIKÁCIÓS TERV MINTÁJA 1
VIIIa. melléklet Minta A Europe Direct információs központ éves kommunikációs terve A 2019-ES, ILLETVE 2020-AS ÉVES KOMMUNIKÁCIÓS TERV MINTÁJA 1 Ez a sablon csupán tájékoztató jellegű. Rendelkezésre fog
A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV JANUÁRJÁBAN)
A NEGYEDIK ÉS AZ ÖTÖDIK KÖZÖTTI ÁTMENET (SZÜLŐI KÉRDŐÍV 2013. JANUÁRJÁBAN) Összeállította: Ladányiné Sütő Tünde igazgatóhelyettes Az adatokat összesítette: Horváth Erika és Szabados Mátyás Budapest, 2013.
Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola képzési terve Komplex vizsga
Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola képzési terve Komplex vizsga A doktori képzés során, a negyedik félév végén, a képzés képzési és kutatási szakaszának lezárásaként és a kutatási és disszertációs
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév. egyoktatós kurzusok
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév Tisztelt Hallgatónk! egyoktatós kurzusok Az ELTE igen fontosnak tartja, hogy megismerje, hogyan vélekednek a hallgatók az oktatók munkájáról.
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGT U D O M Á N Y I KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 44.
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGT U D O M Á N Y I KUTATÓ INTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 44. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET Igazgató: Dr. Miltényi Károly ISSN 0236-736-X
Forrásmegjelölés a portfólióban 1.0* Szakál Ferenc Pál
Forrásmegjelölés a portfólióban 1.0* Szakál Ferenc Pál Miért fontos? Hogy miért fontos minden munkánk esetében mindig megadni a felhasznált forrásokat, abba nem megyek bele, elég nyilvánvaló. A kérdés
AZ INKLUZÍV NEVELÉS PEDAGÓGUSA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE. Az oklevélben szereplő szakképzettség angol megnevezése:
AZ INKLUZÍV NEVELÉS PEDAGÓGUSA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE 1. A szakirányú továbbképzésért felelős oktató: Dr. habil. Venter György 2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése:
STATISZTIKA. András hármas. Éva ötös. Nóri négyes. 5 4,5 4 3,5 3 2,5 2 1,5 ANNA BÉLA CILI 0,5 MAGY. MAT. TÖRT. KÉM.
STATISZTIKA 5 4,5 4 3,5 3 2,5 2 1,5 1 0,5 0 MAGY. MAT. TÖRT. KÉM. ANNA BÉLA CILI András hármas. Béla Az átlag 3,5! kettes. Éva ötös. Nóri négyes. 1 mérés: dolgokhoz valamely szabály alapján szám rendelése
dr. Katona Nóra Ph.D. ELTE, PPK, Pszichológiai Intézet ISPA Past-President
dr. Katona Nóra Ph.D. ELTE, PPK, Pszichológiai Intézet ISPA Past-President Az iskolapszichológia szolgáltatásai összehasonlító vizsgálat Nemzetközi szervezetek - világ A definíció kérdése Az iskolapszichológia
POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
1 I. PREAMBULUM POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Tudományág: Képzési forma: Képzési cél: Képzési idő: Képzés nyelve: Tagozat: Politikatudomány Doktori (PhD) képzés Tudományos
Dobbantsunk konstruktívan?
Dobbantsunk konstruktívan? Szelíd erőszak a Dobbantó program szakmai csapata ellen 2008. november 21. Göd. A konstruktivizmus alapjairól Világlátás, paradigma, közelebbről egy filozófiai, ismeretelméleti
Differenciált tanulásszervezés
Differenciált tanulásszervezés Összeállította: Reszeginé Erdélyi Beáta Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola - Mi volt ma az iskolában? - Semmi! Differenciálás 1. pedagógiai szemlélet-érzékenység 2.
A SIKER KOVÁCSA, VAGY A KUDARC KÓDJA?
A SIKER KOVÁCSA, VAGY A KUDARC KÓDJA? A döntéshozatali tudatosság hiányosságai és lehetőségei a projekt menedzsmentben Török L. Gábor PhD Sikeres és sikertelen projektek arányai PMI nemzetközi felmérés
Drogkutatások Magyarországon: helyzetértékelés és következtetések
Drogkutatások és drogpolitika Prioritások, szükségletek, finanszírozás c. Konferencia Budapest, 2010. február 18. Drogkutatások Magyarországon: helyzetértékelés és következtetések Demetrovics Zsolt 1,2
Kutatásmódszertan. Kulturális szempont megjelenése. Modulok áttekintése. Történet Témák és megközelítések. 11. Társadalmi nézőpont
Kutatásmódszertan. Társadalmi nézőpont Modulok áttekintése Kulturális szempont megjelenése Kulturális összehasonlító pszichológia Kulturális pszichológia Értékelő vizsgálatok HÁZI FELADAT 2006.08.29. Kutatásmódszertan:
Visszajelző kérdőív NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/I. KITÖLTÉS DÁTUMA 2014. február 14.
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése az értelmi sérült emberek társadalmi integrációját elősegítő osztályfőnöki órák vezetésére Kedves Hallgató! Az alábbi kérdéssornak az
ITSZK 2.0 INTEGRITÁS TANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉS TOVÁBBFEJLESZTÉSE
ITSZK 2.0 INTEGRITÁS TANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉS TOVÁBBFEJLESZTÉSE DR PALLAI KATALIN AZ INTEGRITÁS TUDÁSKÖZPONT VEZETŐJE 2014.09.21. 1 ITSZK 1.0 Fejlesztés még a feladatkört szabályozó kormányrendelet
A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése
Kaposi József A szempontok felsorolása a 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet( a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) 2. számú mellékletéből
Kérdőív a viselkedés okának feltárására tanárok és iskolai dolgozók számára ( A rész)
( A rész) 1. lépés 2. lépés 3. lépés Tanuló neve / osztály: Dátum: Interjú készítője: Válaszadó(k): Tanuló profilja: Nevezzen meg legalább három erősséget és pozitív jellemvonást a tanulóval kapcsolatban.
A szóbeli vizsgafeladatot ha a feladat indokolja a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagként felhasználható források egészítik ki.
A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/00 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Nemzetközi perspektívából a statisztika oktatásáról
Nemzetközi perspektívából a statisztika oktatásáról statisztikai jártasság és oktatás problémák és kihívások Dr. Kovács Péter Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar pepe@eco.u-szeged.hu Tartalom
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Közgazdasági- és Gazdálkodástudományi Kar 1.3 Intézet Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi
SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?
SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE válasz alapján Az iskola vezetősége novemberében arra kérte a szülőket, hogy e kérdőív kitöltésével segítsék az iskola fejlődését és adjanak visszajelzést arra, hogy látják az
A pszichológia mint foglalkozás
A pszichológia mint foglalkozás Alkalmazott területek Polonyi Tünde, PhD Klinikai pszichológia Klinikum területe: mentális problémák, mentális egészség hiánya. De mi a mentális egészség? Eltérés a normától?
TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A
Projektnyitó nap TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése /tanulói laptop program/ A nyírábrányi Ábrányi Emil Általános Iskola Informatikai
PEDAGÓGIA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN
PEDAGÓGIA ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN Középszint 120 perc 15 perc 100 pont A vizsgán semmilyen segédeszköz nem használható. Nyilvánosságra hozandók
Szoftverfejlesztő Informatikai alkalmazásfejlesztő
114-06 Szoftverfejlesztés Átfogó szakdolgozat készítése, mely vagy adatmodellezés alapján adatbázis-fejlesztés és tesztelési feladat megvalósítása, vagy egy adaptációs jellegű feladat megoldása specifikációja,
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Pszichológia és Neveléstudományok 1.3 Intézet Pedagógia és Alkalmazott Didaktika 1.4 Szakterület
Report of Module IV. Seminar-design
Comenius 2.1 E:BOP Empowerment: Burn Out-Prevention Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet Report of Module IV. Seminar-design (MAGYARORSZÁG) E-BOP Nemzetközi projekt Konstruktív magatartásváltoztatás
Konfliktuskezelési módszerek
Konfliktuskezelési módszerek A tananyag alcíme Szerző: Dr. Balogh Eszter Lektor: Domschitz Mátyás Bevezető Ebben a részben áttekintést kap a ma használt legmodernebb konfliktuskezelési módszerekről, az
Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV
1. Személyes adatok Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV Név: Sándor-Schmidt Barbara Felsőoktatási intézmény neve: Szak megnevezése: A képzés típusa: Kutatási téma címe, tudományági
I. PREAMBULUM. POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
1 I. PREAMBULUM POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Tudományág: Képzési forma: Képzési cél: Képzési idő: Képzés nyelve: Tagozat: Finanszírozás: A képzésbe történő belépés:
Iskolapszichológus protokoll vitapontok, dilemmák és megoldási javaslatok
Iskolapszichológus protokoll vitapontok, dilemmák és megoldási javaslatok N. Kollár Katalin és Martonné Tamás Márta 2011. február 1. Iskolapszichológus fogalma Mi igen és mi nem iskolában dolgozó nem kihelyezett
Szakirodalom-kutatás. Szakmai közösség: eredetiség. nem lehet egyedül megalapozni és elkészíteni egy tudományos művet
Szakirodalom-kutatás Szakmai közösség: eredetiség nem lehet egyedül megalapozni és elkészíteni egy tudományos művet Kétféle ismeret van: magunk rendelkezünk a szükséges információval, vagy tudjuk, hogy
SNI, BTMN tanulók értékelése az együttnevelésben, együttoktatásban. Csibi Enikő 2013.02.04.
SNI, BTMN tanulók értékelése az együttnevelésben, együttoktatásban Csibi Enikő 2013.02.04. Együttnevelés, együttoktatás 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról bevezetése óta Magyarországon, azaz 10 éve
IV. A munkaköri leírás és elemzése
BBTE, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi kar, Szatmárnémeti egyetemi kirendeltség IV. A munkaköri leírás és elemzése Emberi Erőforrás Menedzsment 2012 Október 20 Gál Márk PhD Közigazgatási
J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya Hadtudományi Bizottsága J E G Y Zİ K Ö NYV az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2013. október 01-én tartott üléséről Az MTA IX.
GONDOLKODÁS ÉS NYELV
GONDOLKODÁS ÉS NYELV GONDOLKODÁS A. Propozicionális B. Képzeleti Propozicionális gondolkodás Propozíció kijelentés, amely egy tényállásra vonatkozik, meghatározott viszonyban összekombinált fogalmakból
Gaskó Krisztina április 13. A könyvtár-pedagógia módszertana képzés. Készült Golnhofer Erzsébet anyagainak felhasználásával
Gaskó Krisztina 2011. április 13. A könyvtár-pedagógia módszertana képzés Készült Golnhofer Erzsébet anyagainak felhasználásával Mit várnak a pedagógusok az értékeléstől? Pontos információ a tanulók tudásáról
BESZÁMOLÓ A PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET PARTNEREI KÖRÉBEN VÉGZETT MÉRÉSEK EREDMÉNYÉRŐL
BESZÁMOLÓ A PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET PARTNEREI KÖRÉBEN VÉGZETT MÉRÉSEK EREDMÉNYÉRŐL Terület: tanulmányi versenyekkel való elégedettség a 006-007. tanévben Partnerek: versenyző tanulók (II. kör:
Tájékoztató az MSZ EN ISO 9004:2010 szabvány szerinti Szervezeti Önértékelésről
Tájékoztató az MSZ EN ISO 9004:2010 szabvány szerinti Szervezeti Önértékelésről 2012. május 31. Katonai Zsolt ügyvezető igazgató 1 A tartós siker Egy szervezet tartós sikerességét a megrendelők és más
Igazgató: Szabó Győzőné
JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 5000 Szolnok,
BEVEZETÉS A NYELVTUDOMÁNYBA
BEVEZETÉS A NYELVTUDOMÁNYBA néhány évtizedes nem egységes elmélet alapfogalma: megnyilatkozás kommunikatív jelentésével, szerepével foglalkozik a megnyilatkozás jelentése nem állandó pl. Na, ez szép! a
Pedagógiai pszichológia
."! Kelemen László Pedagógiai pszichológia Negyedik kiadás M\ «, t U. ^ i 1 t Tankönyvkiadó, Budapest, 1988 Tartalomjegyzék I. RÉSZ. A pedagógiai pszichológia általános kérdései 1. FEJEZET. A pedagógiai
Oszd meg a tudásodat másokkal: ez az egyik módja annak, hogy halhatatlan légy
Oszd meg a tudásodat másokkal: ez az egyik módja annak, hogy halhatatlan légy Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése TÁMOP-3.1.7-11/1-2011-0045 A referencia-intézmény definíciója