|
|
- Dénes Budai
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2
3
4
5
6
7
8 I. Általános rész Bevezetı A Sopron és Környéke Víz- és Csatornamő ZRt. története az 1892-ben alapított Soproni Vízmő Részvénytársaságra vezethetı vissza. Többszöri átalakulás után 1994-tıl az addig állami tulajdonban lévı, a megyei önkormányzat felügyelete alatt álló vállalat a mőködési területén lévı önkormányzatok tulajdonába került és december 31-ig a Ptk ai szerint önkormányzatok vállalataként mőködött. A jogelıd vállalat 39 tulajdonos önkormányzata december 31-i hatállyal döntött - a cég tulajdonosi körének változatlanul hagyása mellett - annak részvénytársasággá történı átalakításáról. Az átalakulást megelızıen a vízszolgáltatást és szennyvízkezelést közvetlenül szolgáló közmővagyont - a gazdasági társaságokról szóló törvénynek való megfelelés érdekében - az önkormányzatok elvonták a vállalattól. Ennek következtében az átalakuláskori (és egyben mérleg-fordulónapi) vagyon már csak az üzemeltetést szolgáló eszközöket (nem közvetlenül termelési célú ingatlanok, gépek, berendezések, stb.) tartalmazta. A vállalat általános jogutódja - a tevékenység változatlanul hagyása mellett - a megalakult részvénytársaság. Ebergıc Község Önkormányzata évben vásárolt részvényt a társaságban márciusától a soproni Fürdıüzemeltetı Kft egyidejő megszőntetésével részvénytársaságunk vette át Sopron Megyei Jogú Város fürdıinek üzemeltetését. A beolvadással a közmő-jellegő vagyonelemek a város tulajdonában maradtak, míg a mőködtetı-jellegő vagyonelemek a Részvénytársasághoz kerültek. A hatályos jogszabályoknak megfelelıen társaságunk neve június 29-tıl Sopron és Környéke Víz- és Csatornamő Zártkörően Mőködı Részvénytársaságra változott. Társaságunk mőködési területe változatlanul a Gyır-Moson-Sopron megye nyugati részét alkotó, volt soproni járásra, annak 46 településére, valamint Szany és térségének 5 településére terjedt ki. Tevékenységi köre: ivóvíz-szolgáltatás (termelés és ellátás) szennyvízkezelés (elvezetés, tisztítás) fürdı szolgáltatás mélyépítési tevékenység egyéb, alaptevékenységet kiegészítı tevékenységek megrendeléses közmővagyon beruházás csatornatisztítás kamerás csatornavizsgálat víz- szennyvíz mintavizsgálatok belkereskedelmi tevékenység bérleti szolgáltatás, stb. A részvénytársaság évi nettó árbevétele millió Ft volt, amelynek több mint 81,2 %-át a vízszolgáltatási, szennyvízkezelési, valamint a fürdı tevékenység bevételei jelentették. Jelentıs részarányt (11,6 %) képvisel továbbá az ezekhez kapcsolódó megrendeléses közmővagyon beruházási tevékenység. Számviteli politika A társaság a megbízható, valós kép nyújtása érdekében olyan számviteli nyilvántartásokat, költség-elszámolási módszereket alakított ki, ill. vezet, amelyek megfelelnek a számviteli törvénynek (a számviteli alapelveknek), az adótörvényeknek és a társaság sajátosságait is érvényesítik, az éves beszámoló igényeit is figyelembe véve. Ennek megfelelıen a kettıs könyvvitel keretei között az alábbi értékelési eljárásokat és elszámolási módszereket alkalmazta, ill. alkalmazza társaságunk: A vásárolt készleteket évközben folyamatosan vezetett mennyiségi és értékbeni nyilvántartásaiban átlagos beszerzési áron értékeli. A saját termeléső készletek esetében a nyilvántartásba vétel közvetlen önköltségen történik, melynek elemeit társaságunk Önköltségszámítási Szabályzata rögzíti évi mérleg kiegészítı melléklete
9 Az immateriális javak, és a tárgyi eszközök értékcsökkenésének elszámolása az üzembe helyezés idıpontjától naponta, a bruttó értékre vetített lineáris amortizációs kulcsok alkalmazásával történik. Az alkalmazott leírási kulcsokat, és a maradványérték alkalmazás szabályait a társaság Számviteli Politikája tartalmazza. A 100 eft alatti immateriális javak és tárgyi eszközök értékét a társaság a használatbavételkor, egy összegben számolja el. A jelentıs és lényeges kategóriák figyelembe veendı értékhatárait a társaság Számviteli Politikája részletesen szabályozza. Piaci értékre történı átértékelés lehetıségével - az alapításkori vagyonértékelés megtörténtére, valamint a végzett tevékenység sajátosságaira való tekintettel - nem élt társaságunk. Társaságunk a SzT-ben foglalt elıírások és elvek, így elsısorban az óvatosság elve alapján a vásárolt és saját termeléső készleteknél, a gazdasági társaságokban lévı - tulajdoni részesedést jelentı - befektetéseknél, az egy évnél hosszabb lejáratú - tartós hitelviszonyt megtestesítı - értékpapíroknál, a forgóeszközök között kimutatott értékpapíroknál, a tartósan adott kölcsönöknél, a követeléseknél alkalmazza az értékvesztés elszámolását. A társaság valamennyi fogyasztóját egyedileg nyilvántartja. A vevıkövetelések minısítését az egyedi értékelés elve alapján, a lényegesség és a költség-haszon elv figyelembe vételével végezzük. Az egyedi és csoportos minısítés határértékét Ft értékben határoztuk meg. A rendkívüli tételeket (bevételeket és ráfordításokat) a Számviteli Törvény elıírásainak megfelelıen számolja el társaságunk. A társaság a számviteli nyilvántartásokat integráltan, az SAP R/3 rendszerének segítségével vezeti. A mérlegkészítés idıpontja: február 15. Elızı évben a mérlegkészítés idıpontja február 28-a volt. Az eltérı idıpont a beszámoló adatait nem befolyásolta. A társaság szolgáltató jellegébıl, és tevékenységének széles skálájából következıen eredmény-kimutatását forgalmi költség eljárás szerint készíti. II. A vagyoni helyzet bemutatása A társaság saját tıke ellátottsága - a késıbbiekben részletezett mutatók alapján - jónak minısíthetı. A társaságnak hosszú lejáratú kötelezettségei nincsenek. A vagyoni helyzet változását az alábbi mutatók jellemzik: Mutató megnevezése év év Változás %-ban 1. Legfontosabb eszközök arány mutatója 91,98 115,09 125,12 2. Befektetési arány mutatója 2,95 2,91 98,72 3. Saját tıke növekedésének aránya 216,07 225,71 104,46 4. Tıke-ellátottsági mutató 61,22 54,90 89,67 5. Befektetett eszközök fedezettsége 117,54 118,09 100,47 6. Eladósodottság 43,23 59,26 137,08 7. Forgóeszköz mobilitási arány mutató 89,54 91,26 101,92 A vagyoni mutatók számítási képletét az 1. sz. mellékletben részletezzük. A legfontosabb eszközök arány mutatója a rövidebb távú megtérüléső eszközök arányának növekedését mutatja, amely a forgóeszközök 30 %-os, valamint a befektetett eszközök 4 %-os növekedésének eredménye. A pénzügyi befektetési arány mutatójának 1,28 %-os csökkenését a pénzügyi befektetések 732 eft növekedése mellett, a befektetett eszközökhöz mért alacsonyabb aránya is magyarázza. A saját tıke 4,46 %-os javulását a társaság tárgyévi mérleg szerinti eredménye okozza. A tıke-ellátottsági mutató alakulása a saját tıke, és a befektetett eszközök 4 %-os, valamint a forgóeszközök 30 %-os növekedésének eredménye. A befektetett eszközök fedezettsége szinte változatlan, mivel mind a saját tıke, mind a befektetett eszközök esetében a változás 4 % évi mérleg kiegészítı melléklete
10 Az eladósodottsági mutató növekedése az osztalékot is tartalmazó kötelezettségek késıbbiekben részletezett eft-os (43 %-os), és a saját tıke eft-os (4 %-os) növekedésének eredménye. Az eszközök összetételének alakulása Mérleg Megnevezés év év sor eft megoszlás % eft megoszlás % A Befektetett eszközök , ,65 B Forgóeszközök , ,53 C Aktív idıbeli elhatárolás , ,82 Összesen: , ,00 A változások részletes bemutatását a V. fejezet 1. pontja tartalmazza. Források összetételének alakulása Mérleg Megnevezés év év sor eft megoszlás % eft megoszlás % D Saját tıke , ,90 E Céltartalékok 0 0, ,01 F Kötelezettségek , ,94 G Passzív idıbeli elhatárolás , ,15 Összesen: , ,00 A saját tıke emelkedése a 2007-ben elért nyereség következménye évben 150 eft céltartalékot képeztünk. A kötelezettségek tömege 43 %-kal növekedett, melynek összetevıi: - a hosszú lejáratú kötelezettségek nincsenek, - a rövid lejáratú kötelezettségeknél eft-os a növekedés, ezen belül: a szállító állomány eft-tal (69 %-kal) nıtt, döntıen a közmőberuházások nagyarányú növekedésének eredményeképpen, a vevıtıl kapott elıleg 615 eft-tal (7 %-kal) csökkent, a kapcsolt vállalkozással szembeni növekedés eft (22 %), az egyéb rövid lejáratú kötelezettségek eft-tal (17%-kal) nıttek, a késıbbiekben részletezettek miatt. A passzív idıbeli elhatárolás változása a még fel nem használt, ill. amortizációként el nem számolt közmőfejlesztési hozzájárulás eft-os, a még tárgyévet illetı ráfordítások eft-os, az elhatárolt bevételek 445 eft-os növekedésének, valamint a térítés nélkül átvett eszközök miatt -135 eft-os csökkenésének eredménye. A források változásának részletes bemutatását a V. fejezet 2. pontja tartalmazza. III. A pénzügyi, likviditási helyzet bemutatása A pénzügyi, likviditási helyzetet az alábbi mutatókkal jellemezzük: Mutató megnevezése év év Változás %-ban 8. Likviditási gyorsráta mutató 55,93 56,40 100,83 9. Likviditási mutató 181,02 164,45 90, Hitel-fedezettségi mutató 113,00 98,89 87, Vevıállomány / szállítóállomány 207,83 157,28 75,68 Társaságunk likviditási helyzete stabil volt. Fizetési zavarok még átmenetileg sem jelentkeztek. Fizetési kötelezettségeinket határidıben teljesítettük évi mérleg kiegészítı melléklete
11 A gyorsráta mutató minimális javulása a pénzeszközök 44 %-os, valamint a rövid lejáratú kötelezettségek ennél alig kisebb arányú, 43 %-os növekedésének eredménye. A likviditási mutató alakulása a forgóeszközök eft-os (30 %-os), valamint a kötelezettségek eft-os, (43 %-os) állománynövekedésének következménye. A hitel-fedezettségi mutató alakulását a döntıen 30 napon belüli - követelések eft-os, jelentıs értékő növekedése mellett a rövid lejáratú kötelezettségek elızıekben említett nagyobb mértékő növekedése befolyásolja. Vevıállomány / szállítóállomány mutatószámának romlását a vevıállomány 28 %-os növekedése mellett a szállítóállomány ennél jóval nagyobb 69 %-os növekedése okozza. Társaságunk likviditásának alakulását a 4. sz. mellékletben összeállított négyfokozatú statikus likviditási mérleg, valamint az 5. sz. mellékletben szereplı cash flow kimutatás is szemlélteti. IV. Jövedelmi helyzet bemutatása Jövedelmi helyzetünket az alábbi mutatókkal jellemezzük: Mutató megnevezése év év Változás %-ban 12. Árbevétel arányos üzemi eredmény 1,81 2,35 129, Tıkearányos üzemi eredmény 5,21 7,31 140, Eszközök megtérülési mutatója 172,97 167,66 96, Készletek forgási sebessége (nap) 5,72 5,08 92, Élımunka hatékonyság 127,21 130,79 102, Élımunka termelékenység (eft/fı) , ,06 112,72 Az árbevétel arányos üzemi eredmény javulása az üzemi eredmény eft-os (46 %-os), s a nettó árbevétel eft-os (13 %-os) növekedésének következménye. A tıkearányos üzemi eredmény növekedése mögött a fentiekben említett üzemi eredmény, és a saját tıke eft-os (4 %-os) növekedésének hatása jelenik meg. Az eszközök megtérülési mutatójának kis mértékő, mintegy 3 %-os romlását okozza az eszközök 16 % -os, a nettó árbevétel 13 %-os emelkedésénél nagyobb mértékő növekedése. A készletek forgási sebessége kis mértékben tovább javult. A gyorsabb készletforgási mutató az eft-tal magasabb készletszint mellett az elızı évinél eft-tal, mintegy 13 %-kal magasabb árbevétel eredménye. Az élımunka termelékenység javulását a csökkenı létszám melletti 13 %-os nettó árbevétel növekedés eredményezi. V. Mérleghez kapcsolódó kiegészítések Társaságunknál a tárgyévben átfogó APEH vizsgálat nem volt. Társaságunknál 2007-ben TB ellenırzés nem volt. A saját hatáskörben végzett ellenırzések során - Számviteli Politikánk szerinti - jelentıs összegő hibák nem kerültek feltárásra. 1. Eszközökhöz kapcsolódó kiegészítések a.) Üzemeltetésre átvett eszközök, idegen készletek, peresített követelések Üzemeltetésre átvett eszközök Társaságunk mérlegében nem szerepel annak az üzemeltetési szerzıdés alapján önkormányzatoktól használatba kapott - közmővagyonnak az értéke, amely mőködtetése társaságunk alapfeladata. Azonban a 38/1995.(IV.5.) Korm. sz. rendelet alapján a közmőfejlesztési hozzájárulásból júniusát követıen - megvalósított víziközmő-vagyon beruházások ( eft bruttó érték), a korábbiakban említett üzemeltetési szerzıdésben rögzített feltételek szerint a társaság könyveiben szerepelnek évi mérleg kiegészítı melléklete
12 A leltár szerint üzemeltetésre átvett önkormányzati közmővagyon könyv szerinti bruttó értéke december 31-én: I. Vízellátó rendszerek (eft) 1. Sopron Térségi Vízellátó Rendszer Fertımenti Térségi Vízellátó Rendszer Nagycenk Térségi Vízellátó Rendszer Lövı Térségi Vízellátó Rendszer Szakony Térségi Vízellátó Rendszer Csáfordjánosfa Térségi Vízellátó Rendszer Fertıújlaki Vízellátó Rendszer Tızeggyármajori Vízellátó Rendszer Nyárligeti Vízellátó Rendszer Iváni Vízellátó Rendszer Sopronkövesdi Vízellátó Rendszer Nagylózsi Vízellátó Rendszer Röjtökmuzsaji Vízellátó Rendszer Csapodi Vízellátó Rendszer Pusztacsaládi Vízellátó Rendszer Ebergıci Vízellátó Rendszer Szany Térségi Vízellátó Rendszer Sopron Térségi Regionális Vízmő összesen: II. Szennyvízkezelı és csapadékelvezetı rendszerek (eft) 1. Sopron-Ágfalva Szennyvízelvezetı és Tisztító Rendszer Soproni Csapadékvíz-elvezetı Rendszer Sopronkıhidai Szennyvízelvezetı és Tisztító Rendszer Balfi Szennyvízelvezetı és Tisztító Rendszer Fertırákos-Sopronkıhida Szennyvízelvezetı és Tisztító Rendszer Fertımenti Térségi Szennyvízelvezetı és Tisztító Rendszer Nagycenk Térségi Szennyvízelvezetı és Tisztító Rendszer Szakony-Gyalóka Szennyvízelvezetı Rendszer Lövı Térségi Szennyvízelvezetı és Tisztító Rendszer Pusztacsalád Szennyvízelvezetı és Tisztító Rendszer Sopron Térségi Szennyvízelvezetı és Tisztító R.(ISPA) összesen: III. Fürdık (eft) 1. Lövér fürdı Csik Ferenc Uszoda Fertı tó Tómalom fürdı Összesen: Mindösszesen: Társaságunk kezelésében lévı idegen készletek (eft): Hawle termékek INTEREX - WAGA termékek VÍZÉRT termékek PURÁTOR termékek Duna Armatúra termékek Kristály termékek Becker termékek CIBA S.C.M. termékek 220 Master Office termékek 119 Összesen: Társaságunk peresített követeléseinek összege, víz- és csatornadíj tartozás miatt: 210 eft. b.) A befektetett eszközök összetételének változása Mérleg Megnevezés év év sor eft megoszlás % eft megoszlás % A.I. Immateriális javak , ,90 A.II. Tárgyi eszközök , ,19 A.III. Befektetett pénzügyi eszközök , ,91 Összesen: , ,00 Az immateriális javak, valamint a tárgyi eszközök állományának évi változását a 2. és 3. számú melléklet mutatja be. Az immateriális javak állománya a 2. számú mellékletekben részletezettek szerint eft-tal, A tárgyi eszközök állománya a 3. számú mellékletekben részletezettek szerint eft-tal nıtt évi mérleg kiegészítı melléklete
13 A tárgyi eszközök állománycsoportonkénti megoszlását, valamint avultságát az alábbi táblázat mutatja: Megnevezés tárgyi eszköz állományon belüli bruttó érték szerinti részaránya % leírtság mértéke (halmozott értékcsökkenés / bruttó érték) % Földterület 5,11 - Épület 18,67 7,25 Építmény 7,69 20,32 Idegen ingatlan (közmő) 4,53 39,30 Ingatlan összesen: 36,00 13,05 Termelı berendezések 19,56 62,96 Mőszaki jármő 18,31 69,45 Kisértékő mőszaki eszközök 0,99 100,00 Idegen mőszaki eszközök (közmő) 2,13 42,69 Mőszaki berendezések összesen: 40,99 65,70 Egyéb gép, berendezés 3,81 65,14 Egyéb jármő 1,77 50,79 Igazgatási berendezés 4,00 67,28 Számítástechnika 6,52 80,29 Kisértékő egyéb eszköz 3,33 100,00 Idegen egyéb eszköz (közmő) 0,07 55,89 Egyéb berendezés, felszerelés összesen: 19,50 75,27 Beruházások 3,51 - Beruházásokra adott elıleg 0 - Tárgyi eszköz összesen: 100,00 46,36 A leírtság mértékét befolyásolja, hogy az december 31-i átalakulás miatt a tárgyi eszközök átértékelésre kerültek. Értékcsökkenési leírás a meglévı eszközökre csak az Rt. idıszakára, vagyis az évekre került elszámolásra. A évi fürdı beolvadás miatt átvett eszközök nettó értéken kerültek a nyilvántartásainkba és az eredeti leírás ütemében folytatódott az értékcsökkenés elszámolása. A befejezetlen beruházások állományát az alábbi tételek teszik ki (eft): Irányítástechnikai tervezés 100 Hévízkút 133 Fertıdi üzemépület tanulmányterve (fejújítás) 200 Központi telephely elıtetık tervezése 200 Központi telephely A épület hőtés és főtés korszerősítés 543 C épület, A és C épületeket összekötı folyosó tervezési és kiviteli tervdokumentációk Sopron, Nemeskúti övezet kialakítás tervezése (közmőfejlesztési hozzájárulásból) Soproni szv.tisztító telep, dízel motoros aggregátor (közmőfejlesztési hozzájárulásból) Gépjármő tároló és mosó építés (Lövı) eft alatti beruházások Összesen: A befektetett pénzügyi eszközök változását az 1 éven túli lakásépítési kölcsön állomány (924 eft) növekedése, valamint a Sopron Holdingban (100 eft), és a K&H Bank Rt-ben (92 eft) megszőnt részesedés miatti csökkenés okozta. c.) A forgóeszközök összetételének alakulása Mérleg Megnevezés év év sor eft megoszlás % eft megoszlás % B.I. Készletek , ,57 B.II. Követelések , ,13 B.III. Értékpapírok B.IV. Pénzeszközök , ,30 Összesen: , ,00 A készletek év végi állományának változása eft értékő. Ezen belül: Az anyagok állományának növekedése eft. Ennek infláción túli oka, hogy a következı évre jelzett jelentıs áremelkedés miatt KG csıbıl, KPE csıbıl és csıkötésekbıl várhatóan fél éves készletet tároltunk be. Az áruk értéke 19 eft-al nıtt. A befejezetlen termelés mérlegsoron a lezárt megrendeléses építıipari munkák következtében eft értékő a csökkenés évi mérleg kiegészítı melléklete
14 A követelések változása a vevık, az egyéb követelések és a kapcsolt vállalkozással szembeni követelések mérlegsorokon jelentkezik. Társaságunk vevıkkel szembeni követeléseinek alakulása (eft-ban): Megnevezés Víz-és csatorna Egyéb tevékenységek Összesen szolgáltatás Határidın belüli napon belüli nap nap nap nap feletti Határidın túli Összesen: Értékvesztés Vevık összesen: Társaságunk vevıkkel szembeni követeléseinek változása (eft-ban): között Kinnlevıségi kategória Víz-és csatornadíj Egyéb munkák Összesen Összesen napon belüli nem lejárt lejárt napon túli napos napos napos napon túli A közmővagyon felújítással és kezeléssel kapcsolatos önkormányzati tartozások kintlévıség kategóriánként: Határidın belüli eft 1-30 napig eft napig eft napig 21 eft napig 12 eft éven túli 311 eft Összesen eft Az önkormányzatok 90 napon túli kintlévıségének döntı hányada I. negyedévében rendezésre került. A 30 napon belüli lejárt víz-és csatornadíj kintlévıség eft-tal csökkent (- 5,70 %) a i állapothoz viszonyítva. A három fogyasztói kategória szerinti megoszlás a következı: Lakosság eft-tal emelkedett (+ 7,04 %), Vállalkozás eft-tal csökkent (- 31,39 %), Intézmény eft-tal csökkent (- 14,40 %). A 30 napon túli víz- és csatornadíj kintlévıség állománya összességében 780 eft-tal (1,6 %-kal) volt magasabb a mérési idıpontban a megelızı év december 31-i állapothoz viszonyítva. Ebbıl a 30 napon túli lakossági kintlévıség eft-tal emelkedett (éven túli hátralék emelkedése jelentıs), míg a vállalkozási és intézményi kintlévıség együttesen eft-tal csökkent. A szerelési vevık állománya 72,92 %-kal, eft-tal magasabb, mint az elızı év végi állomány. A határidın belüli állomány eft-tal, a határidın túli kinnlevıségek eft-tal emelkedtek (1-30 napos, valamint a napos kategóriában jelentıs az emelkedés). Ennek oka, hogy a közmővagyon felújítással kapcsolatos lejárt határidejő számlák csak I. negyedévében kerültek kiegyenlítésre. A víz-és csatornadíj és szerelési vevıtartozások mindegyike - az értékhatároknak, és az érvényes hátralékkezelési utasításnak megfelelıen - kezelt ügy évi mérleg kiegészítı melléklete
15 A kapcsolt vállalkozással szembeni követelések elızı évhez képest eft-tal nıttek (+ 37 %), ebben döntı szerepe van a 2007-ben adott eft kölcsönnek. Az egyéb követelések (eft) nyitó állománya záró állománya A növekedés okai (eft): különadó egyenleg változása miatt 328 dolgozóknak adott lakásépítési kölcsön változása miatt -111 szerelési elılegek áfa változása miatt -113 munkabér elıleg változása miatt -489 környezetterhelési díj elszámolása miatt szolgáltatásra adott elıleg miatt társasági adó egyenleg változása miatt egyéb -402 A záró állomány összetevıi (eft): környezetterhelési díj teljesítése a folyamatosan telj. szolg., késın beérk. szlák. ÁFA (technikai tétel) társasági adó dolgozók egy éven belüli lakásépítési kölcsön tartozás elılegek ÁFÁ-ja önálló bírósági végrehajtónak adott elıleg 517 munkabér elıleg 508 különadó 398 szolgáltatásra adott elıleg 190 törmelékjegy 119 váltópénz 108 egyéb 64 A pénzeszközök mérlegsoron kimutatott érték évi változásának tényezıit az 5. sz. melléklet mutatja. d.) Aktív idıbeli elhatárolások Bevételek aktív idıbeli elhatárolásának összetevıi (eft): víz- és csatornadíj bevétel elhatárolás kamatok káresemény miatti bevétel 721 kötbér 92 Költségek, ráfordítások aktív idıbeli elhatárolásának összetevıi (eft): közlöny, folyóirat elıfizetés gázdíj 877 telefon költség 262 átvett víz 221 nyomtatók egyszeri használatbavételi díja 110 hirdetés 105 egyéb Forrásokhoz kapcsolódó kiegészítések a.) Saját tıke A saját tıke növekedését a évben realizált nyereség okozza. Társaságunk a december 31-ével képzett lekötött tartalékot év folyamán beruházásra felhasználta december 31-ével a társasági adó által biztosított lehetıséggel ismételten élve eft lekötött tartalékot képzett, melyet az eredménytartalékból vezettünk át. Ez az összeg a gazdasági évben társasági beruházásra kerül felhasználásra. b.) Céltartalék Az elızı évben indok hiányában céltartalékot nem képeztünk évben kártérítésekkel kapcsolatban, a biztosítások önrésze miatt a képzett céltartalék 150 eft évi mérleg kiegészítı melléklete
16 c.) Kötelezettségek Hosszú lejáratú kötelezettségek A társaságnak év végén éven túli kötelezettségei nincsenek. Rövidlejáratú kötelezettségek A kapott elılegek állománya a nyitó értékhez viszonyítva 615 eft-tal csökkent. A szállítók állománya a nyitó értékhez viszonyítva eft-tal nıtt. A jelentıs növekedést döntıen a közmőberuházásokkal kapcsolatos közvetített szolgáltatások december havi állományának több mint 103 MFt-os, a beruházások év végi állományának több mint 42 MFt-os növekedése és az elıbbiekben már említett évre szóló készletbeszerzés okozza. A 10 MFt feletti egyenlegő szállítók év végén (eft): AQUAPLUS Kft Polgármesteri Hivatal Sopron Mottó Kft NYTA-BAU Kft Strabag Kft Alterra Építıipari Kft UNIOFFICE Rendszerház Kft E.ON Kft Kapcsolt vállalkozással szembeni kötelezettségünk - a mérési idıpontban eft-tal több, mint az elızı évben. Az egyéb kötelezettségek (eft) nyitó állománya záró állománya A növekedés fıbb tényezıi (eft): jóváhagyott osztalék miatti változás költségvetéssel kapcsolatos kötelezettség változása miatt SZJA kötelezettség változása miatt víz-csatorna díj növekedése miatti ÁFA változás vevık elırefizetés növekedése miatt dolgozókkal kapcsolatos elszámolások változása miatt helyi adók változása miatt 248 Áfa pénzügyi elszámolás egyenleg változása miatt egyéb 134 A záró állomány összetevıi (eft): költségvetéssel kapcsolatos kötelezettség osztalék dolgozókkal kapcsolatos elszámolások vízértékesítés áfa SZJA kötelezettség áfa elszámolás vevık elırefizetései vízkészlet járulék folyamatos szolgáltatás Áfa 782 helyi adók 605 d.) Passzív idıbeli elhatárolások Bevételek összetevıi (eft): egyszeri használatbavételi díj árbevétel egyéb bevétel 321 Költségek, ráfordítások passzív idıbeli elhatárolásának összetevıi (eft): bér és járulékai miatt áramdíj miatt korengedményes nyugdíj miatt gázdíj miatt 634 bankköltség miatt évi mérleg kiegészítı melléklete
17 saját gépjármő használat miatt 228 eseti biztosítás miatt 175 fizetendı (garancia) kamat miatt 158 telefonköltség miatt 128 egyéb 167 Halasztott bevételek összetevıi (eft): még fel nem használt közmőfejlesztési hozzájárulás még nem amortizált közmőfejlesztési hozzájárulás térítés nélkül átvett tárgyi eszközök miatt beruházásra kapott támogatás miatt Eredménykimutatáshoz kapcsolódó kiegészítések a.) Hozamok A nettó árbevétel a bázishoz képest 405 MFt-os növekedést mutat (+ 13 %). Ennek tényezıi: a tervezett szintő, de az elızı évhez képest 419 MFt-os víz-csatornadíj bevételi növekmény mellett, a bázishoz képest 12 MFt-os fürdı, a megbízás alapján végzett közmőberuházásokkal kapcsolatos 36 MFt-os, az egyéb tevékenységek 23 MFt-os bevételi többlete, valamint a kereskedelmi tevékenység 34 MFt-os az építıipari tevékenység 51 MFt-os bevétel csökkenése. Egyéb bevételek Megnevezés év év eft % eft % 1. Ivóvízszolgáltatás , ,08 2. Szennyvízkezelés , ,08 3. Fürdı szolgáltatás , ,02 4. Egyéb vízgazdálkodási tev , ,77 5. Építıipari tevékenység , ,48 6. Belkereskedelmi tevékenység , ,40 7. Közmőberuházások , ,59 8. Egyéb tevékenység , ,58 Összesen , ,00 Az egyéb bevételek - az elızı évekhez hasonlóan - az alábbiak szerint alakultak (eft): csatornabírság bevétele kiegyenlítési többlet értékvesztés miatt követelések visszaírt értékvesztése tárgyi eszközök értékesítése káresemény bevétele kötbér, késedelmi kamat behajthatatlanként leirt követelésre befolyt összeg 140 egyéb 2,466 Összesen Az aktivált saját teljesítmények értékének részletezése (eft): saját elıállítású tárgyi eszköz aktivált értéke 266 saját kárhelyreállítás aktivált értéke 88 saját elıállítású készletek állományváltozása Összesen: évi mérleg kiegészítı melléklete
18 b.) Ráfordítások A gazdálkodás költségei költségnemenként az alábbiak szerint alakultak: Költségnem év év eft % eft % 1. Anyagköltség , ,54 2. Igénybevett szolgáltatások , ,06 3. Egyéb szolgáltatások , ,07 4. ELÁBÉ , ,42 5. Közvetített szolgáltatások értéke , ,76 6. Anyagjellegő ráfordítások , ,85 7. Bérköltség , ,12 8. Személyi jellegő egyéb kifiz , ,68 9. Bérjárulékok , , Személyi jellegő ráfordítások , , Értékcsökkenési leírás , , Költségek összesen , , Egyéb ráfordítások Ráfordítások összesen Az igénybevett szolgáltatások között évben eft-tal szerepel az önkormányzatoknak a víziközmő- és fürdıvagyon után fizetendı közmőhasználati bérleti díj. További jelentısebb összetevık (eft): idegenek által végzett karbantartás szennyvíziszap szállítás, elhelyezés, iszap-víztelenítés postaköltség víz- és csatornahálózat vizsgálatok kiszámlázott szolgáltatás (Víziközmő Konferencia miatt) számítástechnikai szolgáltatás idegen szennyvíztisztítás telefon alvállalkozás Fertı-Party (nyári rendezvény) kiszámlázott szolgáltatás (ISPA beruházás miatt) gyógyúszás hirdetés oktatás, továbbképzés szakértıi díjak (ISO, környezetvédelem, jogi tanácsadás) bérleti díjak kiszámlázott szolgáltatás egyéb számlázási költségek szemétszállítás fénymásolás fürdıkkel kapcsolatos egyéb költségek egészségügyi szolgáltatás utazás, kiküldetés rágcsálóirtás munkavédelem egyesületi tagdíj Laborral kapcsolatos költség (ioncserélı patron) könyvvizsgálat napilap, folyóirat, közlöny cafetériával kapcsolatos költségek kaszálás szállítás. rakodás 985 perköltség 954 törmelékjegy felhasználás 865 szakkönyv 766 irattárazás 422 egyéb, kisebb igénybevett szolgáltatások Társaságunk értékcsökkenési leírásként évben eft-ot számolt el költségei között, ezen belül (eft): terv szerinti lineáris értékcsökkenési leírás azonnali értékcsökkenési leírás évi mérleg kiegészítı melléklete
19 Az egyéb ráfordítások tényezıi (eft) Jogcím év év Változás Helyi adók Követelések értékvesztése Innovációs járulék Tárgyi eszköz értékesítés ráfordításai Vízterhelési díj Eszközselejtezés Káresemény Szennyvízbírság Hitelezési veszteség Le nem vonható áfa (fürdı, telefon) Munkavédelmi bírság Céltartalék képzés Késedelmi kamat, kötbér Csatornabírság 2 %-a Önellenırzési pótlék Készletselejtezés Egyéb Összesen c.) Pénzügyi mőveletek eredménye (eft) d.) Rendkívüli eredmény kapott kamat (pénzintézettıl) részesedések értékesítésének árfolyamnyeresége 485 kapott osztalék 19 fizetett kamat (garancia miatt visszatartott összeg miatt) -158 árfolyam veszteség -3 A rendkívüli bevételek és ráfordítások értékét az alábbi tételek teszik ki (eft): közmőfejlesztésbıl megvalósított közmővek értékcsökkenése elhatárolt közmőfejlesztés visszavezetés selejtezés miatt beruházásra kapott támogatás 443 térítés nélkül átvett eszközök piaci értéke 169 adott támogatás (Vízkincs Alapítvány, szakszervezet, MHT, úszóegyesületek, stb.) e.) Eredmény, adóalapképzés Társaságunk évi adózás elıtti eredménye: eft. Az évi társasági adó alapjának számításánál a kimutatott adózás elıtti eredményt módosító tételek az alábbiak: Csökkentı tételek (eft): költségként, ráfordításként elszámolható értékcsökkenés egyéb csökkentı jogcímek (25 % beruházási kedvezmény) kapott osztalék 19 behajthatatlan követelés, visszavezetett értékvesztés miatt önellenırzés során megállapított adóévi költség csökkentéseként elszámolt összeg 652 iparőzési adó 100 %-a adomány miatt Az adózás elıtti eredményt csökkentı tételek összesen: Növelı tételek (eft): képzett céltartalék 150 SzT. alapján költségként elszámolt écs leírás és terven felüli écs összege nem a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos költség 327 bírság, büntetés (szennyvízbírság) követelésekre elszámolt értékvesztés ráfordításként elszámolt adott támogatás (Vízkincs, egyéb) Adózás elıtti eredményt növelı tételek összesen: Társaságunk évben eft Társasági adót és eft Különadót számolt el, így adózott eredménye eft. A év terhére elszámolandó eft osztalékfigyelembe vételével a évi mérleg szerinti eredmény eft évi mérleg kiegészítı melléklete
20 VI. Tájékoztató információk a.) A Társaság képviseletére egyszemélyben jogosult Hegedüs László vezérigazgató Sopron, Fehér Dániel u. 20. b.) Leányvállalat Társaságunk anyavállalata a Victoria 94 Szolgáltatási és Vállalkozási Kft-nek. Címe: Sopron, Bartók Béla u. 42. Társaságunk - a leányvállalati kapcsolat ellenére - a Sztv. 3 -a alapján konszolidációra nem kötelezett. c.) Tiszteletdíjak Társaságunk a évre az igazgatósági tagok részére eft a felügyelı bizottsági tagok részére eft a szakértıi bizottsági tagok részére eft tiszteletdíjat számolt el. d.) Környezetvédelem Társaságunk környezetvédelmi célból céltartalékot nem képzett, levegıterhelési díjként a ráfordítások között 50 eft szerepel. a tárgy évben vízterhelési díjként az alábbi összegeket számolta el: bruttó kötelezettség eft ebbıl: vízterhelési díj terhére történı mőszerek beszerzési értéke eft környezetterhelés csökkentését célzó beruházás miatt visszaigényelhetı összeg eft Társaságunk az alaptevékenységébe tartozó szennyvízkezeléssel és elvezetéssel környezetvédelmi feladatokat is ellát. Akkreditált laboratórium végzi a tevékenység folyamatos ellenırzését, a bejelentési kötelezettségeinknek évben is eleget tettünk a Környezetvédelmi Felügyelıség felé. A soproni szennyvíztelep fejlesztésére irányuló beruházás is környezetvédelmi jelentıségő. A vízbázisok védelembe helyezésének munkálatai folyamatban vannak. A évre áthúzódó dokumentáció-készítések, már csak 4 kisebb települést érintenek. e.) Létszám és keresetek alakulása Átlagos statisztikai állományi létszám (fı) Bértömeg (eft) Személyi jellegő egyéb kifizetések (eft) Megnevezés év év év év év év Fizikai Szellemi Teljes munkaidıs: Fizikai Szellemi Részmunkaidıs: Fizikai Szellemi Foglalkoztatott nyugdíjas További munkaviszony Foglalkoztatottak: Állományon kívüliek Összesen: évi mérleg kiegészítı melléklete
21 f.) Részvények száma, névértéke A társaság alapításakor csak névre szóló törzsrészvények kerültek kibocsátásra. Megoszlásuk az alábbi: névérték (Ft) darab összeg (Ft) összesen: g.) Visszavásárolt részvények, üzletrészek A társaság nem rendelkezik visszavásárolható részvényekkel, a részvények önkormányzati tulajdonban vannak. h.) Az adózott eredmény felhasználása A társaság tulajdonosai az érvényes Alapító Okiratban foglaltaknak megfelelıen döntenek az Igazgatóság javaslatáról a keletkezett eredmény felhasználását illetıen. i.) A számviteli feladatok irányítása Felelıse: Gyarmati László gazdasági igazgató okleveles közgazda okleveles könyvvizsgáló j.) Könyvvizsgáló A társaság könyvvizsgálati kötelezettségének a Kassza-Audit Kft. (Nyt.szám: ) folyamatos megbízásával tesz eleget. A könyvvizsgálatért kifizetett éves díj eft. == == évi mérleg kiegészítı melléklete
22 A mutatók számítása Mutatók megnevezése Számítási képlet 1. Legfontosabb eszközök arány mutatója: Forgóeszközök / Befektetett eszközök * Befektetési arány: Befektetett pénzügyi eszközök / Befektetett eszközök * Saját tıke növekedési mutató: Saját tıke / Jegyzett tıke * Tıkeellátottsági mutató: Saját tıke / Befektetett eszközök+forgóeszközök * Tárgyi eszközök fedezettsége: Saját tıke / Tárgyi eszközök * Eladósodottság mértéke: Kötelezettségek /Saját tıke * Forgóeszköz mobilitási arány mutató: Pénzeszk+Követelések+Értékp. / Forgóeszk.+Aktiv id. elh. * Likviditási gyorsráta mutató: Likvid pénzeszközök / Rövid lejáratú kötelezettségek * Likviditási mutató: Forgóeszközök / Kötelezettségek * Hitelfedezettségi mutató: Követelések / Rövid lejáratú kötelezettségek * Vevıállomány aránya a szállítóállományhoz: Vevık / Szállítók * Árbevétel arányos üzemi eredmény: Üzemi eredmény / Nettó árbevétel * Tıkearányos eredmény: Üzemi eredmény / Saját tıke * Eszközök megtérülési mutatója: Nettó árbevétel / Eszközök összesen * Készletek forgási sebessége: Készletek átlagos értéke / Nettó árbevétel * Élımunka hatékonyság: Anyagmentes termelési érték / Bérjellegő költségek * Élımunka termelékenység: Nettó árbevétel / Létszám * sz. melléklet
23 Immateriális javak állományának változása (eft) év Vagyon értékő Szellemi Immateriális Megnevezés jogok termékek javak összesen Bruttó nyitó érték Új beszerzés Térítés nélküli átvét Átminısítés - Növekedés összesen Selejtezés Átminısítés - Csökkenés összesen Állomány változás Bruttó záró érték Értékcsökkenés nyitó érték Tervszerinti értékcsökkenés Azonnali értékcsökkenés Átminısítés - Növekedés összesen Selejtezés Átminısítés - Csökkenés összesen Állományváltozás Értékcsökkenés záró érték Nettó érték sz. melléklet
24 TÁRGYI ESZKÖZÖK ÁLLOMÁNYVÁLTOZÁSA ÉV (eft) Megnevezés Ingatlanok Mőszaki gép. Egyéb gépi Beruházás Beruházás Beruházásokra Tárgyi eszközök berend.jármő berend.jármő 50 eft felett 50 eft alatt adott elıleg összesen Bruttó nyitó érték Aktivált beruházás Aktivált kiséretékő beruházás Adott elıleg Átminısítés - Beruh.50 e Ft felett Beruh. 50 e Ft alatt Növekedés összesen Selejtezés Értékesités Káresemény Átminısítés - Kiszámlázott elıleg Csökkenés összesen Állományváltozás Bruttó érték Értékcsökkenés nyitó é Tervszerinti értékcsökkenés Azonnali értékcsökkenés Átminısítés - Növekedés összesen Selejtezés Értékesités Káresemény Átminısítés - Csökkenés összesen Állományváltozás Értékcsökkenés záró Nettó Záró érték sz. melléklet
25 STATIKUS 4 FOKOZATÚ LIKVIDITÁSI MÉRLEG ESZKÖZÖK MEGNEVEZÉSE év év FORRÁSOK MEGNEVEZÉSE év év eft eft eft eft I. Likvid eszközök I. Lejárt határidejő kötelezettségek Pénzeszközök összesen II. Rövid idın belül esedékes kötelezettségek II. Mobil eszközök Szállítókkal szembeni kötelezettség Vevıkkel szembeni követelések Rövid lejáratú kölcsönök 0 0 Követelések kapcs. vállalkozással szemben Vevıktıl kapott elılegek Egyéb követelések Rrövid lejáratú kötelezettségek kapcs. váll. szemben Értékpapírok összesen 0 0 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek Aktív idıbeli elhatárolások (hozam) Passzív idıbeli elhatárolások (ráf.) III. Mobilizálható eszközök III. Hosszú lejáratú kötelezettségek 0 0 Vásárolt készletek IV. Vissza nem fizet. források Saját termeléső készletek Jegyzett tıke IV. Immobil eszközök Tıketartalék Tárgyi és immateriális javak, Eredménytartalék eszközök nettó értéke Lekötött tartalék Befektetett pénzügyi eszközök Mérleg szerinti eredmény Céltartalékok ESZKÖZÖK ÖSSZESEN FORRÁSOK ÖSSZESEN I. FOKOZAT I. FOKOZAT I - II. FOKOZAT I - II. FOKOZAT I - II -III. FOKOZAT I - II -III. FOKOZAT I - II - III - IV. FOKOZAT I - II - III - IV. FOKOZAT sz. melléklet
26 CASH-FLOW KIMUTATÁS 2007.december 31. Megnevezés Érték I. Szokásos tev.-bıl szárm. pénzeszk.-vált. ( sorok) Adózás elıtti eredmény ± Elszámolt amortizáció Elszámolt értékvesztés és visszaírás ± Céltartalék képzés és felhasználás különbözete ± Befektetett eszközök értékesítésének eredménye ± Szállító kötelezettség változás ± Egyéb rövid lejáratú kötelezettség változása ± Passzív idıbeli elhatárolások változása ± Vevıkövetelés változása Forgóeszközök (vevı és pénzeszköz nélkül) változása Aktív idıbeli elhatárolások változása Fizetett adó (nyereség után) Fizetett osztalék, részesedés II. Befektetési tev.-bıl szárm. pénzeszk. vált.( sorok) Befektetett eszközök beszerzése Befektetett eszközök eladásából származó bevétel Kapott osztalék + 19 III. Pénzügyi mőv.-bıl szárm. pénzeszk. vált. (17-24.sorok) Részvénykibocsátás bevétele (tıkebevonás) Kötvénykibocsátás bevétele Hitelfelvétel Véglegesen kapott pénzeszköz Részvénylevonás (tıkeleszállítás) Kötvényvisszafizetés Hiteltörlesztés, -visszafizetés Végelegesen átadott pénzeszköz - IV. Pénzeszközök változása ( ± I. ± II. ± III. sorok) ± Pénzeszközök egyenlege: december december Pénzeszközök változása sz.melléklet
27
28 Bevezetı A Sopron és Környéke Víz- és Csatornamő Zrt. története az 1892-ben alapított Soproni Vízmő Részvénytársaságra vezethetı vissza. Többszöri átalakulás után 1994-tıl az addig állami tulajdonban lévı, a megyei önkormányzat felügyelete alatt álló vállalat a mőködési területén lévı önkormányzatok tulajdonába került és december 31-ig a Ptk ai szerint önkormányzatok vállalataként mőködött január 1-tıl - a közmővagyon vállalattól történı december 31-i elvonását követıen végrehajtott átalakulás eredményeként - részvénytársasági formában mőködik. Önkormányzati döntés alapján március 1.-tıl - a soproni Fürdıüzemeltetı Kft. egyidejő beolvasztásával - részvénytársaságunk vette át Sopron Megyei Jogú Város fürdıvagyonának mőködtetését. A hatályos jogszabályoknak megfelelıen társaságunk neve június 29-tıl zártkörően mőködı részvénytársaságra változott. A vállalkozás neve: Sopron és Környéke Víz- és Csatornamő Zártkörően Mőködı Részvénytársaság Címe: 9400 Sopron, Bartók Béla utca 42. Postacíme: 9401 Sopron, Postafiók: 41. Telefon: 99 / Telefax: 99 / Honlap: Telephelyek: A vállalkozás jellege: sopviz@sopviz.hu Sopron, Bartók Béla utca 42. (Központ) 9400 Sopron, Lövér körút 82. (Lövér fürdı - Csik Ferenc Uszoda) 9431 Fertıd, Leés-erdı (Fertıdi Üzemmérnökség) 9461 Lövı, Fı utca, Külterület (Lövıi Üzemmérnökség) közüzemi szolgáltató
29 1 A részvénytársaság irányító, ellenırzı szervei és tisztségviselıi Közgyőlés: a 40 tulajdonos önkormányzat egy-egy képviselıje Igazgatóság: Elnöke: Dr. Magas László Tagjai: dr. Cserich Zsolt Hegedüs László Hollósi Péter Kımíves János dr.oszvald Ferenc Zsugonits Imréné Felügyelı Bizottság: Elnöke: Linter Tibor Tagjai: Hegyi István dr. Horváth András Varga Norbert Tóth János A vállalkozás egyszemélyi felelıs vezetıje: A vállalkozás szakmai vezetıi: Hegedüs László vezérigazgató üzemmérnök okleveles közgazda Hegedüs László üzemmérnök okleveles közgazda Havas András okleveles gépészmérnök okleveles vízépítı szakmérnök Gyarmati László okleveles közgazda okleveles könyvvizsgáló vezérigazgató mőszaki igazgató gazdasági igazgató A Részvénytársaság tulajdonosai: Önkormányzat Részarány (%) 1. Ágfalva Község Önkormányzata 1,13 2. Agyagosszergény Község Önkormányzata 0,90 3. Csapod Község Önkormányzata 0,52 4. Csáfordjánosfa Község Önkormányzata 0,24 5. Csér Község Önkormányzata 0,06 6. Egyházasfalu Község Önkormányzata 0,78 7. Ebergıc Község Önkormányzata 0,02 8. Fertıboz Község Önkormányzata 0,26 9. Fertıd Város Önkormányzata 3, Fertıendréd Község Önkormányzata 0,64
30 2 11. Fertıhomok Község Önkormányzata 0, Fertırákos Község Önkormányzata 1, Fertıszentmiklós Nagyközség Önkormányzata 4, Fertıszéplak Község Önkormányzata 1, Gyalóka Község Önkormányzata 0, Harka Község Önkormányzata 0, Hegykı Község Önkormányzata 1, Hidegség Község Önkormányzata 0, Iván Község Önkormányzata 0, Kópháza Község Önkormányzata 1, Lövı Község Önkormányzata 1, Nagycenk Község Önkormányzata 1, Nagylózs Község Önkormányzata 0, Nemeskér Község Önkormányzata 0, Pereszteg Község Önkormányzata 1, Pinnye Község Önkormányzata 0, Petıháza Község Önkormányzata 0, Pusztacsalád Község Önkormányzata 1, Répceszemere Község Önkormányzata 0, Répcevis Község Önkormányzata 0, Röjtökmuzsaj Község Önkormányzata 0, Sarród Község Önkormányzata 1, Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 64, Sopronhorpács Község Önkormán 0, Sopronkövesd Község Önkormányzata 0, Szakony Község Önkormányzata 0, Újkér Község Önkormányzata 1, Und Község Önkormányzata 0, Völcsej Község Önkormányzata 0, Zsira Község Önkormányzata 1,44 Önkormányzati tulajdon: 100,00 A vállalkozás fı tevékenységei A részvénytársaság alapvetı feladata a mőködési területén élı lakosság - közel 100 ezer fı - egészséges ivóvízzel történı ellátása, a keletkezett szennyvizek elvezetése és tisztítása, valamint a szolgáltatás biztonsága érdekében végzett folyamatos fenntartási tevékenység. Ezért alapkövetelmény a szolgáltatás biztonságának fenntartása, a vízhiányok, üzemzavarok megelızése, azonnali elhárítása. Társaságunk az önkormányzatokkal kötött üzemeltetési szerzıdések alapján mőködteti az önkormányzati közmővagyont, és megbízásos alapon végzi annak felújítását, rekonstrukcióját, vezeti analitikus nyilvántartását. Mőködési területünk a Gyır-Moson-Sopron megye nyugati részét alkotó volt soproni járásra, 40 települési önkormányzat 46 településére, valamint a Rábaközben fekvı Szany és térségének 5 településére terjed ki. A társaság, egyben a tulajdonos önkormányzatok mőködési területén a vezetékes ivóvízellátás teljes körő tıl kéttényezıs vízdíj (alapdíj + fogyasztásarányos díj) alkalmazására került sor területileg egységesen tól folyamatosan további 5 településen (Szany és térsége) végez ivóvíz-szolgáltatást társaságunk, üzemeltetési szerzıdés alapján, 1997-tıl kéttényezıs vízdíj érvényesítésével.
KIEGÉSZITÖ MELLÉKLET A 2008. évi beszámolóhoz
Biztonság 2014 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Cégjegyzék száma 8500 Pápa, Második utca 25. 1 9 0 9 5 1 0 0 3 5 KIEGÉSZITÖ MELLÉKLET A 2008. évi beszámolóhoz Általános összefoglalás A kiegészítı melléklet
Egyszerűsített éves beszámoló
19215422-9120-331-16 Statisztikai számjel ----------------- Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: PEDAGÓGUS SZAKSZERVEZET A vállalkozás címe, telefonszáma: 5000 Szolnok, Baross út 20. 3/20. 2011.
ÉVES BESZÁMOLÓ december 31.
Statisztikai számjel: 20913502 8610 572 13 Cégjegyzék szám: 13-09-129605 Vállalkozás megnevezése: Vállalkozás székhelye: 2013 Pomáz, Mártírok u. 22. ÉVES BESZÁMOLÓ 2011. december 31. ESZKÖZÖK 2011. december
Hegedüs László vezérigazgató
Sopron, 2009. március 13. Hegedüs László vezérigazgató 01 Statisztikai számjel: 11611226410011408 Cégjegyzék száma: 08-10-001717 2008.december 31. MÉRLEG Eszközök (aktívák) Sorszám A tétel megnevezése
Csiky Gergely Színház Közhasznú Non-profit Kft Kaposvár, Rákóczi tér 1. Éves beszámoló december 31.
14590652900129914 Csiky Gergely Színház Közhasznú Non-profit Kft 7400 Kaposvár, Rákóczi tér 1. Éves beszámoló 2011..december 31. 14590652900129914 1/6. oldal "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2011. december
Kiegészítı melléklet a 2007. évi egyszerősített éves beszámolóhoz
Szegedi Kistérség- és Gazdaságfejlesztési Tanácsadó és Szolgáltató KHT. 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. Cégjegyzékszám: 06-14-000119 Kiegészítı melléklet a évi egyszerősített éves beszámolóhoz A Kht. 2004.
ÉVES BESZÁMOLÓ december 31.
Statisztikai számjel: 20913502 8610 599 13 Cégjegyzék szám: 13-09-129605 Vállalkozás megnevezése: Vállalkozás székhelye: 2013 Pomáz, Mártírok u. 22. ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. december 31. ESZKÖZÖK 2010. december
Vállalkozás megnevezése Budapest, Szegedi út 17. Vállalkozás címe december 31. Üzleti év fordulónapja. Éves beszámoló
22182827-8621-599-01 Statisztikai számjel 01-09-889526 Cégjegyzék szám XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. Vállalkozás megnevezése 1139 Budapest, Szegedi út 17. Vállalkozás címe
RAVICSA NONPROFIT KFT.
KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET a RAVICSA NONPROFIT KFT. 2009. évi EGYSZERŐSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ Rakamaz, 2010. április 20 Ling Béla ügyvezetı igazgató Kiegészítı Melléklet a 2009. évi beszámolóhoz I. Általános
PATIKA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR
PATIKA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET 2007. ÉV 2008. ÁPRILIS 30. 1. Általános kiegészítések A pénztár mőködési formája: kiegészítı egészségpénztár Alapítás idıpontja: 1999. november
1. SZÁMLAOSZTÁLY: BEFEKTETETT ESZKÖZÖK
Számlatükör 1. SZÁMLAOSZTÁLY: BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 11. Immateriális javak 111 Alapításátszervezés aktivált értéke 112 Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 113 Vagyon értékő jogok 114 Szellemi termékek
RAVICSA NONPROFIT KFT.
KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET a RAVICSA NONPROFIT KFT. 2010. évi EGYSZERŐSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ Rakamaz, 2011. április 20 Ling Béla ügyvezetı igazgató Kiegészítı Melléklet a 2010. évi beszámolóhoz I. Általános
XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás
Közlemény. 1./ az Összehívás idıpontjában meglévı részvények és szavazati jogokra vonatkozó összesítés
Közlemény A Pannonholding Kereskedelmi és Befektetési Nyrt. a Gt. 304..(1). pontjának megfelelıen az alábbiakról tájékoztatja a Tisztelt Részvényeseket: 1./ az Összehívás idıpontjában meglévı részvények
Komló-Habilitas Nonprofit Közhasznú Kft. 2009. Kiegészítı melléklete. Wágner László ügyvezetı igazgató
Komló-Habilitas Nonprofit Közhasznú Kft. 2009. Kiegészítı melléklete Wágner László ügyvezetı igazgató Komló-Habilitas Nonprofit Közhasznú Kft. adószám: 22265434-2-02 Cégjegyzék szám: 02-09-074143 Statisztikai
Immateriális javak és tárgyi eszközök bruttó értéke és a beruházások értékének változása 2011. évben
Kiegészítı melléklet 1. sz. melléklete Immateriális javak és tárgyi eszközök bruttó értéke és a beruházások értékének változása 2011. évben ezer Ft-ban Jogcím Immateriális javak Ingatlanok Mőszaki berendezések
XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás
K I E G É S Z Í T İ M E L L É K L E T
K I E G É S Z Í T İ M E L L É K L E T AZ ORMÁNSÁG EGÉSZSÉGÉÉRT NONPROFIT KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ TÁRSASÁG 2 012. évi EGYSZERŐSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ S e l l y e, 2013.április 25. Összeállította: Czipor
Eszközök és források összetételének változásai. Megnevezés 2008.XII.31. 2009.XII.31. Változás Változás % Eszközök
l.sz.táblázat Eszközök és források összetételének változásai Megnevezés 2008.XII.31. 2009.XII.31. Változás Változás % Eszközök A. Befektetett eszközök 684 605 673 899-10 706 98,4 I. Immateriális javak
KSH számjel: Cégjegyzék szám: Szılısgyörökért Közösségi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET
KSH számjel: 14476464-9499-113-14 Cégjegyzék szám: 14 09 308489 Szılısgyörökért Közösségi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET a 2008. évi egyszerősített éves beszámolóhoz I. ÁLTALÁNOS
SEM IX. Városfejlesztő Zrt. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2011. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ
SEM IX. Városfejlesztő Zrt. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2011. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ Budapest, 2012. március 28. 1. SZÁMVITELI POLITIKA A SEM IX. Városfejlesztő Zrt. könyveit és nyilvántartásait a Számviteli
www.szamviteltanar.hu
ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG A változat Eszközök (aktívák) 200X. december 31. adatok E Ft-ban Sorszám A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév a b c d e 1 A. Befektetett eszközök 2 I. IMMATERIÁLIS
statisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33.
statisztikai számjel cégjegyzék szám Szegedi Sport és Fürdők Kft. 2011. december 31. BESZÁMOLÓ Keltezés: Szeged, 2012.június 08. vállalkozás vezetője (képviselője) PH. MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)
HITELINTÉZETEK ÉS PÉNZÜGYI VÁLLALKOZÁSOK 2009. DECEMBER 31-i MÉRLEGE ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSA
Statisztikai számjel: 10044393641912208 Téti Takarékszövetkezet vállalkozás megnevezése 9100 Tét, Fı u. 86. címe 96/561-240 telefonszáma HITELINTÉZETEK ÉS PÉNZÜGYI VÁLLALKOZÁSOK 2009. DECEMBER 31-i MÉRLEGE
2017. ÉVI BESZÁMOLÓ. Mérleg : - Eszközök - Források. Eredmény-kimutatás. Cash-flow kimutatás
1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
MÓRAÉP Városüzemeltetési, Szolgáltató és Kereskedelmi Nonprofit Közhasznú Kft 6 7 8 2 M ó r a h a l o m, R ö s z k e i ú t 3 4. 62/281-055 Fax.: 62/281-055 E-mail: moraep@morahalom.hu 2. számú melléklet
Cégjegyzék szám
A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: A beszámoló: Lehet például: Üzleti év Időszak Keltezés helye dátuma 1 1 9 9 0 7 7 8 7 2 2 0 1 1 4 0 6 0 6-1 0-0 0 0 2 7 9 Előtársasági beszámoló
Éves beszámoló Statisztikai számjel Cégjegyzék száma
2 0 3 9 0 7 5 0 9 0 0 1 5 7 2 0 1 Statisztikai számjel 0 1 0 9 9 2 0 8 3 6 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése Duna Palota Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. A vállalkozás címe, telefonszáma 1051
Éves beszámoló 2013. december 31.
2465481-1412-113-3 Statisztikai számjel 3-9- 126499 Cégjegyzék száma Adorján-Tex Kft. 63 Kalocsa Szent István király út 26. Éves beszámoló Keltezés: 214. április 25. 2465481-1412-113-3 1/6. oldal "A" MÉRLEG
Éves beszámoló december 31. Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. Tatabánya. Tatabánya, március 14.
I I Cégjegyzék száma Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. Tatabánya 2011. december 31. Éves beszámoló Tatabánya, 2012. március 14. VÉRTES' epdészeti és FAIPARI za HKÖRUfN MUKÖDO RÉSZVÉNYTÁpR~SÁG 11187622-0201-114-11
Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma
Csepeli Hőszolgáltató Kft Éves beszámoló 2011 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- tásai 1 A. Befektetett eszközök 288 472 6 289 281 544 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 3 787 0 2 526 3 Alapítás-átszervezés aktivált
KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET. A PÉCS/SOPIANAE ÖRÖKSÉG NONPROFIT KFT évi egyszerősített éves beszámolójához
KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET A PÉCS/SOPIANAE ÖRÖKSÉG NONPROFIT KFT. 2010. évi egyszerősített éves beszámolójához 2.oldal 1./ A vállalkozás bemutatása: A társaság cégneve: Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Korlátolt
Éves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. "A" változat
A vállalkozás neve: A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. Éves Beszámoló Beszámolási időszak: 2005. január 1. - Előző időszak: 2004. január 1. - 2004. december 31. Beszámoló készítés oka: Normál,
1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK
1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK A. BEFEKTETT ESZKÖZÖK 846.663 952.892 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 31.343 23.945 1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke 2. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 3. Vagyoni értékû
Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! .
Eredménykimutatás A FORRÁS Zrt. (továbbiakban: Társaság) 2009. december 31-i főkönyvi kivonatának forgalmi adatai (forintban). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül
Éves beszámoló. EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság üzleti évről
0 1-1 4-0 0 0 3 0 8 EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság a vállalkozás megnevezése 1134 Budapest,Váci út. 37. Tel.: 06/1-477-3100 a vállalkozás címe, telefonszáma Éves beszámoló 2005.01.01-2005.12.31.
Cégjegyzék száma: A társaság adószáma: Dátum (készítés ideje): február 23.
2016. Évi beszámoló Ügyfél neve: Ügyfél címe, telefonszáma: 9024. Győr, Szérűskert u.36. Statisztikai számjele: 2 3 1 7 5 7 6 9 0 3 2 2 5 7 2 0 8 Cégjegyzék száma: 0 8-0 9-0 2 1 4 0 6 A társaság adószáma:
PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük.
PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. ESZKÖZÖK (aktívák) Előző év Tárgyév A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 79 260 72 655 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 10
Média Unió Közhasznú Alapítvány. 2012.12.31.-i mérleg fordulónapi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ
5 5 2 1 8 1 3 3 5 5 2-1 - 4 1 adó száma 2012.12.31.-i mérleg fordulónapi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ A mérleg főösszege: 33.740 eft; a saját tőke összege: 33.239 eft, a mérleg szerinti eredmény: 30.923
Nextent Informatika Zrt.
1 3 5 2 2 2 2 5 6 2 2 1 1 4 1 1-1 - 4 5 2 6 a vállalkozás megnevezése 1112 Budapest, Facsemete u. 1/5 a vállalkozás címe 27. évi ÉVES BESZÁMOLÓ Budapest, 28. május 6. 1 3 5 2 2 2 2 5 6 2 2 1 1 4 1 1-1
vállalkozás vezetıje
Balatonalmádi Kistérségi Egészségügyi Központ Közhasznú Nonprofit Kft 8220 Balatonalmádi Petıfi Sándor u. 2-4. KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET a 2011. évi Egyszerősített Éves Beszámolóhoz 2011. 03.29-2011.12.31.
vállalkozás vezetıje
Balatonalmádi Kistérségi Egészségügyi Központ Közhasznú Nonprofit Kft 8220 Balatonalmádi Petıfi Sándor u. 2-4. KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET a 2013. évi Egyszerősített Éves Beszámolóhoz 2013.01.01-2013.12.31. üzleti
KSH:10045655-6419-122-15 Cg.:15-02-050265 TiszavasváriTakarékszövetkezet
MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z é s 2009.év 2010.év a. b. c. d. ESZKÖZÖK ( AKTÍVÁK ) 01. 1.Pénzeszközök 568 996 551 705 02. 2.Állampapírok 1 619 269 1 386 999 03. a) forgatási célú 1 545
Komló-Habilitas Nonprofit Közhasznú Kft.
Komló-Habilitas Nonprofit Közhasznú Kft. Kiegészítı melléklet a 2011. évi beszámolóhoz Wágner Zita ügyvezetı igazgató 1 Általános adatok: A Cég neve: Komló-Habilitas Kft Cégjegyzék száma: 02-09-074143
A ÉVI EGYSZERÜSITETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ
1 A Mátrafüredi Plébánia Felújításáért Alapítvány 3200 Gyöngyös, Orczy utca 8. III/15. KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET A 2012. ÉVI EGYSZERÜSITETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ 2 I. Általános rész 1. A Társaságra vonatkozó alapinformációk
Vígszínház Nonprofit Kft
2 3 3 9 5 8 1 9-9 0 0 1-5 7 2-0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 6 3 6 4 5 cégjegyzék szám A vállalkozás megnevezése: címe: 1137 Budapest, Szent István krt 14. 2016.december 31 ÉVES BESZÁMOLÓ. Cg-01-09-963645
közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ
22700368-3523-113-01 A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: 1031 Budapest, Nánási út 5-7. B-325. 2016.01.01-2016.12.31 közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ Kelt: Budapest, 2017.04.25
PONGOR TIBORNÉ BEJEGYZETT KÖNYVVIZSGÁLÓ 4026 Debrecen, Zsák u. 9/B. Tel.: /52/
PONGOR TIBORNÉ BEJEGYZETT KÖNYVVIZSGÁLÓ 4026 Debrecen, Zsák u. 9/B. Tel.: /52/ 425-689 Részéletes könyvvizsgálói jelentés a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2009. december 31-i fordulónappal
Előző év(ek) módosításai a b c d e I. IMMATERIÁLIS JAVAK ( sorok)
0 1-1 0-0 4 6 4 7 9 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) "A" változat (ek) 01 A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sor) 7 389 0 4 358 02 I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09. sorok) 5 728 0 4 291 03 1. Alapítás-átszervezés
COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium
COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium 2018. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2019. május 27. A társaság bemutatása
Normál egyszerűsített éves beszámoló
1 1 7 1 9 7 4 1 2 1 1 3 1 7 Statisztikai számjel 1 7-9 - 7 6 4 6 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: Ézsibau Kft A vállalkozás címe: 7149 Báta, Damjanich utca 2. A vállalkozás telefonszáma: Normál
GYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT GYULA, Szent László u Eves beszámoló
0 GYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT 5700. GYULA, Szent László u. 16. 06-66-362-377, Eves beszámoló 2016 Keltezés: 2017. március 16. ~~--= 1/6. oldal "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2016 december 31 adatok E
Kiegészítı melléklet a. Vadászati Kulturális Egyesület
Kiegészítı melléklet a Vadászati Kulturális Egyesület 2011. évi egyszerősített éves beszámolójához ÁLTALÁNOS ÖSSZEFOGLALÁS A kiegészítı melléklet a Vadászati Kulturális Egyesület (a továbbiakban: Társaság)
Zala Parti Szennyvízkezelı Kft. Statisztikai számjel: 20343538-3700-572-20 Cégjegyzék száma: 20-09-069633. Közhasznú jelentés 2010.
Zala Parti Szennyvízkezelı Kft. Statisztikai számjel: 20343538-3700-572-20 Cégjegyzék száma: 20-09-069633 Közhasznú jelentés 2010. év a) számviteli beszámoló, auditált beszámoló b) a költségvetési támogatás
Kiegészítı melléklet. 2010 év
18352144919933103 Statisztikai számjel VADASKERT TERMÉSZETVÉDELMI ALAPÍTVÁNY Kiegészítı melléklet A Számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Közhasznú egyszerősített éves beszámolójához 2010 év Kecskemét,
Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31.
1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) Sor- A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) Tárgyév 01.
CSEPEL HOLDING NYRT. 2013. évi VEZET SÉGI JELENTÉSE. Budapest, 2014. április 29.
CSEPEL HOLDING NYRT 2013. évi VEZET SÉGI JELENTÉSE Budapest, 2014. április 29. aláírás 1 A Társaság 2013. évben is holding rendszerben m ködött, a vagyonkezelésen kívül más tevékenységet nem folytatott.
15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma:
Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 15EB 02 PORTER SEC KFT Cégjegyzékszáma: 01 09 992450
2015 évi Éves beszámoló
0 1-1 0-0 4 7 7 5 4 a vállalkozás megnevezése a vállalkozás címe, telefonszáma 2015 évi Éves zárómérleg 2015.01.01. - 2015. 12. 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) P.H. Sorszám 2 4 3 5 9 5 7 3 7 7
Kiegészítő melléklete
Statisztikai számjel: 25004582-6312-113-01 Cégjegyzék száma: 01-09-194184 Vállalkozás megnevezése: Direkt36 Újságíró Központ Nonprofit Kft. Vállalkozás székhelye: 1137 BUDAPEST POZSONYI ÚT 10. 2. EM/8
Egyszerűsített éves beszámoló
a vállalkozás megnevezése a vállalkozás címe, telefonszáma 2011 évi Egyszerűsített éves beszámoló Éves zárómérleg P.H. 1 1 Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE "A" változat ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) Időszak:
Statisztikai számjel: 23024216-6420-114-01 Cégjegyzék szám: 01-10-046833. BVK Holding Zrt. MÉRLEG Eszközök (aktívák)
MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sorok) 55 999 937-103 742 764 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03. - 09. sorok) 2 029-3 942 03. Alapítás- átszervezés aktivált értéke - - 04.
Éves beszámoló üzleti évről
1 0 5 8 5 5 6 0 6 2 0 9 1 1 4 0 1 Statisztikai számjel 0 1-1 0-0 4 1 6 3 3 Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése: a vállalkozás címe, telefonszáma: K O P I N T - D A T O R G Zrt. 1081 Budapest, Csokonai
vállalkozás vezetıje
Balatonalmádi Kistérségi Egészségügyi Központ Közhasznú Nonprofit Kft 8220 Balatonalmádi Petıfi Sándor u. 2-4. KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET a 2014. évi Egyszerősített Éves Beszámolóhoz 2014.01.01-2014.12.31. üzleti
Kiegészítı melléklet. I. Általános rész. Zöld Folyosó Közalapítvány
Kiegészítı melléklet I. Általános rész 1. A társaság bemutatása A cég neve: Zöld Folyosó Közalapítvány Székhelye: 8708 Somogyfajsz Kossuth u. 62 Az alapítás idıpontja: 1995. augusztus 1. A mőködés megkezdésének
a(z) RICH SPORT EGYESÜLET 2008.12.31 fordulónapi egyszerősített mérlegbeszámolójához I. Általános rész
1 1. A társaság bemutatása I. Általános rész Székhely: 1135 Budapest, Fáy u. 81-83. Cégjegyzék-szám: 9pk60649/1997/9 Statisztikai szám: 18086869-9311-521-01 Tevékenységi körök: TEÁOR Tevékenység megnevezése
COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium
COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium 2017. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2018. május 02. A társaság bemutatása
vállalkozás vezetıje
Balatonalmádi Kistérségi Egészségügyi Központ Közhasznú Nonprofit Kft 8220 Balatonalmádi Petıfi Sándor u. 2-4. KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET a 2012. évi Egyszerősített Éves Beszámolóhoz 2012.01.01-2012.12.31. üzleti
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS évi közhasznú egyszerősített éves beszámolóhoz
Dkmt Kht. KSH szám: 21803310 9133 571 06 Szeged, Victor H u. 1 Cégjegyzékszám.: 06 14 000103 6720 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005. évi közhasznú egyszerősített éves beszámolóhoz A Dkmt Kht. könyvvizsgálója
Éves beszámoló. a 2012. üzleti évről
2 1 9 2 5 2 2 1 7 2 1 9 5 7 2 0 1 0 1-0 9-8 9 0 7 1 0 Cégjegyzék száma Statisztikai számjel a vállalkozás megnevezése KTI KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET NONPROFIT KFT. a vállalkozás címe, telefonszáma 1119
CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
2 0 1 9 8 9 5 0-9 0 0 1-5 7 2-0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 1 7 9 0 0 cégjegyzék szám A vállalkozás megnevezése: CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság címe: 1065
Alsónémedi Airvac Vákuumos Szennyvízhálózat Üzemeltetı Korlátolt Felelısségő Társaság
1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. Bevezetı A Társaság alapítása: A Társaság neve: Rövidített neve: Alsónémedi Airvac Vákuumos Szennyvízhálózat Üzemeltetı Korlátolt Felelısségő Társaság Airvac Kft Székhelye: 2351. Alsónémedi,
IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT
2015. 07. 02. ELEKTRONIKUS BESZÁMOLÓ PORTÁL NYOMTATÓBARÁT VERZIÓ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 15EB 02 15EB 15EB/A 15EB/M/A1 15EB/M/A2 15EB/E
Kiegészítő melléklet
Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18191705-1-42 01 Fővárosi Törvényszék PK 60540 /2006/ 01/ / Barankovics István Alapítvány 1078 Budapest, István utca 44 2012 Fordulónap:
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2015. 01. 01. 2015. 12. 31. Budapest, 2016. április 30... A vállalkozás vezetője ( képviselője ) 1 1. Általános bemutatás A vállalkozás neve: STEMO MARKETING Kft. A vállalkozás rövidített
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Törökbálint Közbiztonságáért Közhasznú közalapítvány 2013. évi közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Törökbálint Közbiztonságáért Közhasznú közalapítvány 213. évi közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához 1.) Általános tájékoztatás Törökbálint Közbiztonságáért Közalapítvány
Beszámoló a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési. Alapítvány 2008. évi gazdálkodásáról. Székesfehérvár, 2009. április 20.
Beszámoló a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2008. évi gazdálkodásáról Székesfehérvár, 2009. április 20. A Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2008.
Bookline.hu Internetes Kereskedelmi 1Rt2 9 2 1 3 6 O 7 4 1 4 1 1 4 O 1 Statisztikai számjel
Ügyfél neve Mérlegkészítés helye Bookline.hu Internetes Kereskedelmi 1Rt2 9 2 1 3 6 O 7 4 1 4 1 1 4 O 1 Statisztikai számjel Budapest Mérlegzárás éve 25 O 1-1 O - O 4 4 8 4 1 Cégjegyzék szám Mérlegzárás
KIEGÉSZÍT MELLÉKLET. Mérték Médiaelemz M hely Közhasznú Nonprofit Kft. 2014.01.01-2014.12.31. egyszer sített éves beszámolójához. 2015. május 18.
KIEGÉSZÍT MELLÉKLET a Mérték Médiaelemz M hely Közhasznú Nonprofit Kft. 214.1.1-214.12.31 egyszer sített éves beszámolójához 215. május 18. a vállalkozás vezet je (képvisel je) I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A cég
Ügyfél neve Bookline Magyarország Kft 1 2 6 o 2 1 8 o 5 2 4 7 1 1 3 o 1 Statisztikai számjel Mérlegkészítés helye Budapest
Ügyfél neve Bookline Magyarország Kft 1 2 6 o 2 1 8 o 5 2 4 7 1 1 3 o 1 Statisztikai számjel Mérlegkészítés helye Budapest Mérlegzárás éve 2005 o 1 - o 9-6 9 4 4 4 2 Cégjegyzék szám Mérlegzárás dátuma
2011. évi Közhasznúsági jelentése
MÁKVIRÁG VIRÁGAI Gyermekellátási és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelısségő Társaság Székesfehérvár, Nefelejcs u. 79-1. 8000 2011. évi Közhasznúsági jelentése Székesfehérvár, 2012. május 26.. Pintérné
Egyszerűsített éves beszámoló
23147647-8810-572-01 Statisztikai számjel 01-09-955179 Cégjegyzék száma Hegyhát Nonprofit Kft 1121. Budapest, Hegyhát út 25-27. Egyszerűsített éves beszámoló 2015 A közzétett adatok könyvvizzsálatal nincsenek
DÉKÁ KFT. Statisztikai számjel. Cégjegyzékszám. MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok eft-ban. Előző év(ek) módosításai. Előző év. A tétel megnevezése
0 1-0 9-9 8 0 0 7 5 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) (ek) A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (I.+II.+III. sorok) 3 612 3 439 I. IMMATERIÁLIS JAVAK (1-7. sorok) 2 000 2 000 1 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 2 Kísérleti
1 1 9 3 1 5 5 5 4 7 1 1 1 1 4 0 4 Statisztikai számjel. Szarvas Coop Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. 5540 Szarvas, Kossuth Lajos u. 64.
1 1 9 3 1 5 5 5 4 7 1 1 1 1 4 0 4 Statisztikai számjel 0 4 1 0 0 0 1 5 5 4 Cégjegyzék száma Szarvas Coop Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. 5540 Szarvas, Kossuth Lajos u. 64. 2008. év 12. 31. es beszámoló
KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET. Az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány Közhasznú Szervezet 2010. évi egyszerősített éves beszámolójához
KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET Az Ifj. Gróf Andrássy Gyula Alapítvány Közhasznú Szervezet 2010. évi egyszerősített éves beszámolójához A kiegészítı mellékletet az alábbi szerkezettel és a számviteli törvényben elıírt
Kiegészítő melléklet
Kiegészítő melléklet ÁLTALÁNOS ÖSSZEFOGLALÁS A kiegészítő melléklet a SZOMBATHELYI MÉDIAKÖZPONT NONPROFIT KFT. 2014. január1-től december 31-ig terjedő időszak üzleti tevékenységéről készült. Jogszabályi
Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület. 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31
1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves beszámolója Kelt: Budapest 2012.április 21. egyéb szervezet vezetője Statisztikai
DÉL-BALATONI IDEGENFORGALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE. Székesfehérvár, 2014. május 29.
DÉL-BALATONI IDEGENFORGALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 2013 EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2014. május 29. A társaság bemutatása A Dél-balatoni Idegenforgalmi
Éves beszámoló. 2012. üzleti évről. 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel. 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma
2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft a vállalkozás címe, telefonszáma 2030 Érd,
IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA január december 31.
IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA 1031 Budapest, Záhony u. 7. 2015. január 1. - 2015. december 31. ÉVES BESZÁMOLÓ 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A. Befektetett eszközök (02. +10. +18. sor) 193 921 225
A tétel megnevezése 2007.12.31 2008.12.31. a b d d
1.2.4.6.4.7.8.0./5.1.9.0./1.1.4/0.1. Statisztikai jel 01-10-044336 Cégjegyzék 0.1 BMSK Beruházási, Mőszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. MÉRLEG - 2008.01.01.- 2008.12.31. MÉRLEG
Egyszerűsített éves beszámoló
1 8 0 3 2 1 0 7 6 9 1 0 1 3 1 0 2 - - Statisztikai számjel Dr Szakály Ügyvédi Iroda a vállalkozás megnevezése 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos út 45. a vállalkozás címe, telefonszáma Egyszerűsített éves beszámoló
KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET AZ 2012. ÉVI
1 KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET AZ ISTER-GRANUM KORLÁTOLT FELELİSSÉGŐ EURÓPAI TERÜLETI EGYÜTTMŐKÖDÉSI CSOPORTOSULÁS 2012. ÉVI EGYSZERŐSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁHOZ Esztergom, 2013. március 23. A közzétett adatok könyvvizsgálattal
Statisztikai számjel. PANNON-VÍZ Zrt. A változat MÉRLEG Eszközök (aktívák)
1 1 4 0 1 4 2 9 3 6 0 0 1 1 4 0 8 Statisztikai számjel PANNON-VÍZ Zrt. A változat MÉRLEG Eszközök (aktívák) A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 32.585.877 35.266.884 I. Immateriális javak 300.339 296.016 1. Alapítás-átszervezés
ÜZLETI TERV 2014. ÉVRE
ESZKÖZÖK (aktívák) ÜZLETI TERV 2014. ÉVRE Tervadat 2014.év 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+17.) 739 644 712 382 703 558 02. I. Immateriális javak (03.-09.) 15 846 12 883 23 858 03. Alapítás-átszervezés
A FINEXT Vagyonkezelı NyRt idıközi vezetıségi beszámolója 2009. november 10.
A FINEXT Vagyonkezelı NyRt idıközi vezetıségi beszámolója 2009. november 10. 1. a Társaság cégadatai Cégnév: Finext Vagyonkezelı NyRt Székhely: 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VI. emelet Elérhetıség: 061
ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) december 31.
TERVEZET a vállalkozás megnevezése 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VII. emelet a vállakozás címe ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) 2013. december 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) TERVEZET "A" MÉRLEG Eszközök
2012.ÉV KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ Kiegészítő melléklete
Alapítvány a cukorbetegekért 8200. Veszprém Ádám Iván u. 1. 2012.ÉV KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ Kiegészítő melléklete Veszprém, 2013. április 26. Reichardt Béláné alapítvány képviselője I.
HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt Budapest, Igló u Éves beszámoló
01-10-045570 HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 1185 Budapest, Igló u. 33-35. Éves beszámoló 2011. január 01. - 2011. december 31-ig tartó gazdasági évről 01-10-045570 11 "A" MÉRLEG Eszközök
Kiegészítő melléklet 2017.
Adószám: 2584638-2-4 Cégbíróság: Gyulai Törvényszék Cégjegyzék szám: 4-9-13973 KÖRÖSLADÁNYI NAPELEMPARK KFT 5516 Körösladány, Dózsa Gy út 2. Kiegészítő melléklet 217. Fordulónap: 217 december 31. Beszámolási