Winterthur Nyugdíjpénztár, magánnyugdíjpénztári ágazat. D) Saját tıke

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Winterthur Nyugdíjpénztár, magánnyugdíjpénztári ágazat. D) Saját tıke"

Átírás

1 A Winterthur Nyugdíjpénztár az Mpt. 70. (6) és (8) bekezdésében valamint a 282/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 21. -ában foglalt rendelkezések alapján a magánnyugdíjpénztári tevékenységéről a következő adatokat hozza nyilvánosságra Winterthur Nyugdíjpénztár, magánnyugdíjpénztári ágazat 1. A magánnyugdíjpénztár mőködésének kezdı idıpontja: szeptember A magánnyugdíjpénztár vezetı tisztségviselıi december 31-én: Az Igazgatótanács tagjai Dr. Zolnay Judit (elnök), Vadas-Földvári Anett, Galántai Edit, Kemény Andrásné, Kovács Zsolt, Körtvélyessy Csaba, Dr. Matuszka István. Az Ellenırzı Bizottság tagjai Dr. Szabó Tamás (elnök), Bergmann Péter, Eıry Ferenc, Kühn Zsolt, László Péter, Nagy Árpád, Zalavári Kálmán. 3. A magánnyugdíjpénztár mérlegének kivonata (adatok e Ft-ban): ESZKÖZÖK A) Befektetett eszközök D) Saját tıke FORRÁSOK I. Immateriális javak I. Induló tıke 0 0 II. Tárgyi eszközök II. Be nem fizetett alapítói támogatások 0 0 III. Befektetett III. Tartalék tıke 0 pénzügyi eszközök B) Forgóeszközök IV. Mőködés mérleg szerinti eredménye I. Készletek 0 0 V. Értékelési tartalék 0 0 II. Követelések E) Céltartalékok III. Értékpapírok I. Mőködési céltartalék IV. Pénzeszközök II. Fedezeti céltartalék C) Aktív idıbeli elhatárolások 15 0 III. Likviditási és kockázati céltartalék IV. Meg nem fizetett tagdíjak tartaléka F) Kötelezettségek I. Hosszú lejáratú kötelezettségek 0 0 II. Rövid lejáratú kötelezettségek

2 ESZKÖZÖK Eszközök (aktívák) összesen FORRÁSOK G) Passzív idıbeli elhatárolások Források (passzívák) összesen Taglétszám január december 31. Taglétszám (fı) A Pénztár tagdíj- és egyéb bevételei 2005-ben Bevétel típusa Összege Tagok által fizetett tagdíj (+) Ideiglenesen munkajövedelemmel nem rendelkezı tag részére tagdíjcélú támogatás (+) Tagdíj-kiegészítések (+) a) ebbıl munkáltatói kiegészítés b) ebbıl munkavállalói kiegészítés Meg nem fizetett tagdíjak miatti tartalékképzés (-) Utólag befolyt tagdíjak (+) A támogató rendelkezése szerint mőködési célra juttatott adomány 0 Egyéb bevételek összesen (+) A tagdíjbevételek tartalékok közötti megosztása a befizetés százalékában január 1 tıl Fedezeti tartalék Működési Likviditási tartalék december 31-ig tevékenység Elsı havi tagdíj 90% 9,5% 0,5% További tagdíjak 93,5% 6,0% 0,5% 7. A magánnyugdíjpénztári ágazat a év során ezer Ft értékű egyösszegű kifizetést teljesített. Szolgáltatások típusa 2004 (e Ft) 2005 (e Ft) összege (e Ft) A változás %-ban kifejezve (2004 = 100%) Egyösszegő kifizetés % Életjáradékok A Pénztár működési költségei A változás%-a Mőködési költség (e Ft ) % Egy fıre esı mőködési költség (átlaglétszám alapján) (ezer Ft/fı) 8,954 11, % 2

3 9. A magánnyugdíjpénztár vagyonkezelője: Winterthur Biztosító Zrt. 10. A PSZÁF által a évben kiszabott felügyeleti bírságok A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a Pénztárra 2005-ben nem rótt ki bírságot. 11. A Garanciaalapot a magánnyugdíjpénztári ágazat nem vette igénybe. 12. A Pénztár teljesítménymérésének főbb mutatói a) A gazdálkodást jellemzı mutatószámok Tartalékok tagdíjbevétele/tartalékok összes bevétele 65,15 %, Tartalékok befektetési hozam- és kamatbevételei/tartalékok összes bevétele 0,22 %, Bér- és személyi jellegő kiadások/mőködéssel kapcs. költségek, ráfordítások 5,65 %, Igénybevett szolgáltatások kiadásai/mőködéssel kapcsolatos költségek, ráfordítások 37,75 %, Tartalékok befektetésével kapcsolatos igénybevett szolgáltatások kiadásai/mőködéssel kapcsolatos költségek, ráfordítások 48,59 %, Likviditási tartalék egyes tartalékai / likviditási tartalék záróállománya céltartalék befektetési kockázatokra 85 %, céltartalék értékelési különbözetére 1 %, céltartalék egyéb likviditási kockázatokra 5 %, céltartalék azonosítatlan befizetések befektetési hozamára 9 %. Likviditási céltartalékképzés / likviditási tartalék záróállománya céltartalékképzés befektetési kockázatokra 78%, céltartalékképzés értékelési különbözetbıl 2%, céltartalékképzés azonosítatlan befizetések befektetési hozamára 20%. Éves átlagos taglétszám fı. A taglétszám életkor szerinti megoszlása Korcsoport fı Egyéni számlák átlagos egyenlege december 31-én Ft/fı. Egy fıre jutó átlagos havi befizetés értéke Ft. 13. A Pénztár a magánnyugdíjpénztárak készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 222/2000. (XII. 19.) Kormányrendelet 50. (1) bekezdése alapján a 2005-es üzleti évre vonatkozóan a Pénzügyi Közlönyben a közgyőlés jóváhagyását követı 30 napon belül, de legkésıbb az üzleti évet követı év június 30-ig a mérleget és eredménykimutatást (a könyvvizsgáló zárdékával, vagy a záradék megadásának elutasításával együtt) nyilvánosságra hozza. 14. A pénztári hozam alakulása

4 pénztár egésze fedezeti tartalékon belül nettó hozamráta bruttó hozamráta referencia index hozamrátája az egyéni számlák nettó hozamrátája az egyéni számlák bruttó hozamrátája 19,44 6,17 6,09 3,99 2,77 14,55 9,70 20,25 7,26 7,23 5,12 4,16 15,80 10,96 5,85 1,92 15,43 10,65 19,57 6,18 6,09 3,99 2,88 14,56 9,79 20,41 7,27 7,24 5,12 4,31 15,78 11, A évre vonatkozó, a befektetési politikában a fedezeti tartalék, egyéni számlák tartalékára meghatározott eszközcsoportonkénti megengedett minimális és maximális százalékos megoszlás és a referencia index Elérhetı eszközök Limit Megjegyzés a-b) Készpénz, bankszámla c) Bankbetét Hazai állampapír, illetve magyar állami d1) - d2) garanciával rendelkezı értékpapír Nemzetközi állampapír, illetve nemzetközi d3) - d4) állami garanciával rendelkezı értékpapír Hazai vállalati kötvény (hitelintézet d5) kivételével) Nemzetközi vállalati kötvény (hitelintézet d6) kivételével) Hazai hitelintézeti kötvény - nyilvánosan d7) forgalomba hozott Nemzetközi hitelintézeti kötvény - d8) nyilvánosan forgalomba hozott Hazai helyi önkormányzati kötvény - d9) nyilvánosan forgalomba hozott Nemzetközi helyi önkormányzati kötvény - d10) nyilvánosan forgalomba hozott e1) Hazai részvények - tızsdére bevezetett Hazai részvények - tızsdére fél éven belül e2) bevezetésre kerülı Nemzetközi részvények - tızsdére e3) bevezetett Nemzetközi részvények - tızsdére fél éven e4) belül bevezetésre kerülı d5)+d6)+d9)+d10)+e2)+e4) 30% f1) Hazai befektetési jegyek - ingatlan is Max. egy befektetési alapban, 50% max. 30% egy f2) Nemzetközi befektetési jegyek - ingatlan is alapkezelı által kezelt alapok g1) Hazai jelzáloglevél 25% g2) Nemzetközi jelzáloglevél h) Tızsdei határidıs ügylet i) Tızsdei opciós ügylet j) Közvetlen ingatlanbefektetés 5% Kizárólag fedezeti, illetve arbitrázs céllal Max. a közvetlen ingatlan és ingatlan alap 4

5 aránya k) Értékpapír kölcsönzési ügylet 30% Óvadék ellenében Egy kockázati 5% l) Kockázati tıkealapjegy tıkealapba max. 2% Repó (fordított ügyletek) 20% Kizárólag devizakockázat-fedezeti Tızsdén kívüli határidıs és opciós ügyletek céllal További szabályok Rövid pozíció nem megengedett. Nem OECD illetve EGT tagországban kibocsátott értékpapírok max. 20%. Az a), b), c), valamint d) pontokban (d1, d2, d3, d4, d5, d6, d7, d8, d9, d10) meghatározott értékpapírok minimális súlya 60%. Egy kibocsátó különbözı értékpapírjainak részaránya max. (állampapír, jelzáloglevél és nyílt végő befektetési alap kivételével). Egy kibocsátó adott értékpapírja max. az összes kibocsátott mennyiségbıl (állampapír és egy alapkezelı által kezelt befektetési alap kivételével). Egy bankcsoportnál elhelyezett betét és ezen bank értékpapírja együttesen max 20%. A teljes pénztári portfolió max. 30%-a tartható devizafedezeti ügylettel nem fedezett, külföldi devizanemben denominált eszközökben. Referencia-portfólió Referenciaindex Referenciahozam számításához alkalmazott súlyarány Magyar államkötvények MAX Composite Index 85,0% Közép-kelet európai részvények CETOP20 Index 7,0% Nemzetközi részvények MSCI World Index 8,0% 16. A Pénztár teljes vagyonának tárgyévi nyitó és záró értéke piaci értéken: Megnevezés január december 31. Pénztár vagyona (millió Ft) A Pénztár teljes vagyonának eszközcsoportonkénti megoszlása január 1-jén: hazai állampapírok: 82,30%; hazai vállalati és hitelintézeti kötvények: 1,80%; jelzáloglevelek: 7,; hazai részvények: 5,; külföldi részvények: 3,; ingatlan alap: 0,15%; speciális befektetési alap: 0,20%; pénzeszközök: 0,25%. Eszközcsoport %-os megoszlás december 31-én kötvény típusú befektetések 81,4 közép-európai részvények 4,3 japán részvények 3,4 USA-részvények 2,2 európai részvények 2,7 ingatlanalapok 3,5 pénzeszközök 2,3 egyéb befektetési alapok 0,2 A Pénztár tevékenységét bemutató adatok megtekinthetık a internetcímen. 5

TARTALOM. Budapest, 2011. június 27. Ára: 6890 Ft 8. szám A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI

TARTALOM. Budapest, 2011. június 27. Ára: 6890 Ft 8. szám A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI Budapest, 2011. június 27. Ára: 6890 Ft 8. szám TARTALOM A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény

Részletesebben

Dunastyr Nyugdíjpénztár 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés január december 31. Taglétszám (fő)

Dunastyr Nyugdíjpénztár 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés január december 31. Taglétszám (fő) Dunastyr Nyugdíjpénztár 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés 2017. január 1. 2017. december 31. Taglétszám (fő) 154 159 2. A tagdíjbevételek pénztári tartalékok közötti megosztásának

Részletesebben

VIT Nyugdíjpénztár Önkéntes ágazat 2008. év nyilvánosságra hozott adatai

VIT Nyugdíjpénztár Önkéntes ágazat 2008. év nyilvánosságra hozott adatai VIT Nyugdíjpénztár Önkéntes ágazat 2008. év nyilvánosságra hozott adatai 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés 2008. január 1. 2008. december 31. Taglétszám (fı) 32 696 31 928 2. A

Részletesebben

Dunastyr Nyugdíjpénztár 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés január december 31. Taglétszám (fő)

Dunastyr Nyugdíjpénztár 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés január december 31. Taglétszám (fő) Dunastyr Nyugdíjpénztár 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés 2016. január 1. 2016. december 31. Taglétszám (fő) 155 154 2. A tagdíjbevételek pénztári tartalékok közötti megosztásának

Részletesebben

Chinoin Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2017.

Chinoin Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2017. Chinoin Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2017. évre vonatkozóan: I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége

Részletesebben

A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE

A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE 1 A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE Az Mpt. 70. (6)-(8) bekezdése, a 222/2000. (XII.19.) Kormányrendelet 50.. (1) bekezdése, a 223/2000. (XII.19.) Kormányrendelet 50.. (1) bekezdése,

Részletesebben

Chinoin Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2016.

Chinoin Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2016. Chinoin Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2016. évre vonatkozóan: I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége

Részletesebben

Az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes pénztári ágazatának 2007. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok

Az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes pénztári ágazatának 2007. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes pénztári ágazatának 2007. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok I. A Pénztár egészére vonatkozó adatok 1. A pénztár tárgyév eleji

Részletesebben

Chinoin Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2015.

Chinoin Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2015. Chinoin Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2015. évre vonatkozóan: I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége

Részletesebben

A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE

A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE 1 A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE Az Mpt. 70. (6)-(8) bekezdése, a 222/2000. (XII.19.) Kormányrendelet 50.. (1) bekezdése, a 223/2000. (XII.19.) Kormányrendelet 50.. (1) bekezdése,

Részletesebben

Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár

Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási szabályairól szóló 281/2001. (XII. 26.) Kormányrendelet (a továbbiakban: 281/2001. (XII. 26.) Kormányrendelet)

Részletesebben

I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége - valamennyi pénztárra vonatkozó szabályok

I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége - valamennyi pénztárra vonatkozó szabályok Artisjus Kardos Gyula Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2015. évre vonatkozóan: I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra

Részletesebben

az Életút Nyugdíjpénztár a 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza a 2016.

az Életút Nyugdíjpénztár a 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza a 2016. az Életút Nyugdíjpénztár a 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza a 2016. évre vonatkozóan: I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali

Részletesebben

Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok

Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár 2014. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az Önkéntes Nyugdíjpénztár működés megkezdésének időpontja: 1995. november 22. A pénztár tisztségviselőinek

Részletesebben

A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE

A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE 1 A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE Az Mpt. 70. (6)-(8) bekezdése, a 222/2000. (XII.19.) Kormányrendelet 50.. (1) bekezdése, a 223/2000. (XII.19.) Kormányrendelet 50.. (1) bekezdése,

Részletesebben

I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége - valamennyi pénztárra vonatkozó szabályok

I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége - valamennyi pénztárra vonatkozó szabályok Artisjus Kardos Gyula Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2017. évre vonatkozóan: I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra

Részletesebben

Életút Nyugdíjpénztár

Életút Nyugdíjpénztár Életút Nyugdíjpénztár I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés január 1. december 31. Taglétszám (fő) 16126 15912

Részletesebben

Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok

Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár 2016. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az Önkéntes Nyugdíjpénztár működés megkezdésének időpontja: 1995. november 22. A pénztár tisztségviselőinek

Részletesebben

Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok

Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár 2017. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az Önkéntes Nyugdíjpénztár működés megkezdésének időpontja: 1995. november 22. A pénztár tisztségviselőinek

Részletesebben

FŐGÁZ Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2015.

FŐGÁZ Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2015. FŐGÁZ Nyugdíjpénztár 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat nyilvánosságra hozza 2015. re vonatkozóan: I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége

Részletesebben

Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok

Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az AEGON Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztár 2015. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az Önkéntes Nyugdíjpénztár működés megkezdésének időpontja: 1995. november 22. A pénztár tisztségviselőinek

Részletesebben

Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. Munkavállalói Nyugdíjpénztára év

Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. Munkavállalói Nyugdíjpénztára év Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. Munkavállalói Nyugdíjpénztára 2015. év 1. A pénztár 2015. év eleji és végi taglétszáma Megnevezés 2015. január 1. 2015. december 31. Taglétszám (fő) 3 165 3 257 2.

Részletesebben

Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár Hirdetménye

Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár Hirdetménye Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár Hirdetménye Székhely: Budapest, XIII., Lehel utca 10/a 1540 Budapest Igazgatótanács Elnöke: Kövesdi Ferencné Ellenőrző Bizottság Elnöke: dr. Morvay Miklós Tagjai: Kállay

Részletesebben

MÉRLEG ESZKÖZÖK. ezer forintban Tárgyévi felülvizsgált beszámoló. PSZÁF sorkód

MÉRLEG ESZKÖZÖK. ezer forintban Tárgyévi felülvizsgált beszámoló. PSZÁF sorkód 73K - EGYESÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ (2005. ÉV) PSZÁF sorkód MÉRLEG ESZKÖZÖK Előző évi beszámoló záró adatai Allianz Hungária Nyugdíjpénztár 18080966-2-41 Előző évi felülvizsgált beszámoló záró adatai Tárgyévi

Részletesebben

Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. Munkavállalói Nyugdíjpénztára év

Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. Munkavállalói Nyugdíjpénztára év Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. Munkavállalói Nyugdíjpénztára 2016. év 1. A pénztár 2016. év eleji és végi taglétszáma Megnevezés 2016. január 1. 2016. december 31. Taglétszám (fő) 3 257 3 450 2.

Részletesebben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! Végelszámolás, beolvadás, összeolvadás esetén benyújtott éves beszámoló. Pannónia Nyugdíjpénztár

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! Végelszámolás, beolvadás, összeolvadás esetén benyújtott éves beszámoló. Pannónia Nyugdíjpénztár 73K PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE Vonatkozási idő : 2 0 1 3 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 1 3 0 6 3 0 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2 0 1 3 0 7 3 0 (év / hónap / nap) Bizonylat

Részletesebben

Az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes pénztári ágazatának 2008. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok

Az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes pénztári ágazatának 2008. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok Az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár önkéntes pénztári ágazatának 2008. évi gazdálkodásáról nyilvánosságra hozandó adatok I. A Pénztár egészére vonatkozó adatok 1. A pénztár tárgyév eleji

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Budapest, 2012. június 27. Ára: 4935 Ft 6. szám A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI

TARTALOMJEGYZÉK. Budapest, 2012. június 27. Ára: 4935 Ft 6. szám A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI Budapest, 2012. június 27. Ára: 4935 Ft 6. szám TARTALOMJEGYZÉK A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII.

Részletesebben

f6n09300 (2550x3300x2 tiff)

f6n09300 (2550x3300x2 tiff) f6n09300 (2550x3300x2 tiff) 73K - EGYESÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ (2004. ÉV) PSZÁF sorkód MÉRLEG ESZKÖZÖK Előző évi beszámoló záró adatai Allianz Hungária Nyugdíjpénztár 18080966-2-41 Előző évi felülvizsgált

Részletesebben

végén kimutatott értéke (piaci értéken)

végén kimutatott értéke (piaci értéken) 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés 2017. január 1. 2017. december 31. Taglétszám (fő) 8 527 8 485 2. A tagdíjbevételek pénztári tartalékok közötti megosztásának arányszámai, illetve

Részletesebben

Az Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár évi befektetéseinek összetétele, hozam és egyéb adatai

Az Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár évi befektetéseinek összetétele, hozam és egyéb adatai Az Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár 2015. évi befektetéseinek összetétele, hozam és egyéb adatai 1. A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Megnevezés 2015.január 1. 2015 december 31. Taglétszám

Részletesebben

Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár

Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási szabályairól szóló 281/2001. (XII. 26.) Kormányrendelet (a továbbiakban: 281/2001. (XII. 26.) Kormányrendelet)

Részletesebben

3. Pénztári hozamok, valamint a referenciaindexek hozamrátájának alakulása. hozamrátája

3. Pénztári hozamok, valamint a referenciaindexek hozamrátájának alakulása. hozamrátája Danubius Nyugdíjpénztár 2017. év 1. A pénztár 2017. év eleji és végi taglétszáma Megnevezés 2017. január 1. 2017. december 31. Taglétszám (fő) 3 450 3 671 2. A tagdíjbevételek pénztári tartalékok közötti

Részletesebben

ARANYKORONA ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR GOLDEN CROWN NATIONAL VOLUNTARY MUTUAL PENSION FUND

ARANYKORONA ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR GOLDEN CROWN NATIONAL VOLUNTARY MUTUAL PENSION FUND ARANYKORONA ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR GOLDEN CROWN NATIONAL VOLUNTARY MUTUAL PENSION FUND 1055 Bp., Kossuth L. tér 11. fszt. * 1385 Bp., Pf.: 824. * Tel: 301-0210 301-4888 301-4884 301-4891 * Fax: 301-4890

Részletesebben

Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár

Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási szabályairól szóló 281/2001. (XII. 26.) Kormányrendelet (a továbbiakban: 281/2001. (XII. 26.) Kormányrendelet)

Részletesebben

- EGYESÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ

- EGYESÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 73K PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - EGYESÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ Vonatkozási idő : 2 6 1 1 -tól (év / hónap / nap) 2 6 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2 7 4 1 8 (év / hónap / nap)

Részletesebben

A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE

A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE 1 A HONVÉD ÖNKÉNTES ÉS MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁR KÖZZÉTÉTELE Az Mpt. 70. (6)-(8) bekezdése, a 222/2000. (XII.19.) Kormányrendelet 50.. (1) bekezdése, a 223/2000. (XII.19.) Kormányrendelet 50.. (1) bekezdése,

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök Sorszám PSZÁF kód Megnevezés eltérések (+, - ) eltérések (+, - ) c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 165,036 0 165,036 115,758 0 115,758 002 73OME11 A) Befektetett eszközök 105,04 105,040

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök Nagyságrend: ezer forint

73OME MÉRLEG-Eszközök Nagyságrend: ezer forint Sorszám PSZÁF kód Megnevezés Megállapíto tt eltérések (+, -) záró Megállapít ott eltérések (+, -) záró 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 9 726 383 0 9 726 383 8 872 567

Részletesebben

Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár (adószám: )

Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár (adószám: ) Gyöngyház Önkéntes Nyugdíjpénztár (adószám: 18484717-1-07) Megnevezés záró adatai Záró adatai eltérések (+,-) záró adatai sorszám Záró adatai eltérések (+,-) 1 2 3 4 5 6 c d e f g h OO1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK)

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök Időszak: 2015.01.01.-2015.12.31. Allianz Hungária Nyugdíjpénztár (18080966) Sorszám Sorkód Megnevezés Előző évi 73OME MÉRLEG-Eszközök Megállapított eltérések (+, -) Előző évi felülvizsgált Tárgyévi Megállapított

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök Sorszám Sorkód Megnevezés 73OME MÉRLEG-Eszközök c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 10 179 214 0 10 179 214 11 041 882 0 11 041 882 E 002 73OME11 A) Befektetett eszközök 5 810 0 5 810

Részletesebben

73MME Mérleg - Eszközök

73MME Mérleg - Eszközök 73MME Mérleg - Eszközök záró záró záró záró 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h z 001 73MME1 Eszközök (akítvák) összesen 27 236 331-27 236 331 32 274 336-32 274 336 002 73MME11 Befektetett eszközök 22 931 404-22

Részletesebben

CÁT ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS NYUGDÍJPÉNZTÁR

CÁT ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS NYUGDÍJPÉNZTÁR CÁT ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS NYUGDÍJPÉNZTÁR 2700 Cegléd, Bede 575. Mérleg 2017. december 31. Cegléd, 2018. május 29. Dr. Vargáné Barna Judit IT elnök 73OME MÉRLEG-Eszközök c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK)

Részletesebben

OME Tagi kölcsön OME1224

OME Tagi kölcsön OME1224 73OME MÉRLEG-Eszközök Előző évi beszámoló záró Megállapított Előző évi felülvizsgált Tárgyévi beszámoló Megállapított Tárgyévi felülvizsgált adatai eltérések (+, -) beszámoló záró adatai záró adatai eltérések

Részletesebben

El z évi felülvizsgált beszámoló záró adatai. Tárgyévi felülvizsgált beszámoló záró adatai MÉRLEG-ESZKÖZÖK

El z évi felülvizsgált beszámoló záró adatai. Tárgyévi felülvizsgált beszámoló záró adatai MÉRLEG-ESZKÖZÖK A 008.0.30-ai nappal beolvadással megsz n UNIQA és Egyesült Közszolgálati Nyugdíjpénztár Önkéntes és Magáni ágazatának 008. évi gazdálkodásáról közzétett adatok az összesített alapján MÉRLEG-ESZKÖZÖK i

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök 73OME MÉRLEG-Eszközök eltérések (+, -) eltérések (+, -) Nagyságrend: ezer forint c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 18 825 028 0 18 825 028 21 129 682 0 21 129 682 002 73OME11 A) Befektetett

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! Pluhár Sándor IT elnök sk.

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! Pluhár Sándor IT elnök sk. 73O PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idı : 2 0 0 6 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 0 6 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök 73OME MÉRLEG-Eszközök eltérések (+, -) beszámoló záró eltérések (+, -) Nagyságrend: ezer forint c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 14 427 94 14 427 940 18 825 028 0 18 825 028 002 73OME11

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök Sorszám PSZÁF kód 73OME MÉRLEG-Eszközök eltérések (+, - ) záró záró eltérések (+, - ) záró 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 149 644 815 0 149 644 815 163 549 667 0 163

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök 73OME MÉRLEG-Eszközök eltérések (+, -) eltérések (+, -) Nagyságrend: ezer forint 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 21 129 682 0 21 129 682 22 623 759 0 22 623 759 002 73OME11 A) Befektetett eszközök

Részletesebben

- ÉVES BESZÁMOLÓ (Magánnyugdíjpénztár)

- ÉVES BESZÁMOLÓ (Magánnyugdíjpénztár) 73M PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES BESZÁMOLÓ (Magánnyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 0 0 6 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 0 6 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2 0

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök 73OME MÉRLEG-Eszközök eltérések (+, -) eltérések (+, -) Nagyságrend: ezer forint c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 22 623 759 0 22 623 759 24 490 244 0 24 490 244 002 73OME11 A) Befektetett

Részletesebben

Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár VAGYONKEZELÉSI IRÁNYELVEK

Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár VAGYONKEZELÉSI IRÁNYELVEK Első Rendőri Kiegészítő Nyugdíjpénztár VAGYONKEZELÉSI IRÁNYELVEK Jóváhagyta: A Pénztár Igazgatótanácsa 2016. április 14-én Hatályos : 2016. április 28. A Pénztár befektetési tevékenysége során 2016. április

Részletesebben

73MME Mérleg - Eszközök

73MME Mérleg - Eszközök 2008. éves 73MME Mérleg - Eszközök záró adatai Megállapítot t eltérések (+/-) záró adatai záró adatai Megállapítot t eltérések (+/-) Mód záró adatai 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h 001 73MME1 Eszközök (akítvák)

Részletesebben

- EGYESÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ

- EGYESÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 73K PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - EGYESÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ Vonatkozási idő : 2 0 0 4 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 0 4 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2 0 0 5 0 2 2 8

Részletesebben

73MME Mérleg - Eszközök

73MME Mérleg - Eszközök Táblakód: 73MME záró 73MME Mérleg - Eszközök záró záró záró 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h z 001 73MME1 Eszközök (akítvák) összesen 24 635 478-24 635 478 22 311 009-22 311 009 002 73MME11 Befektetett eszközök

Részletesebben

VAGYONKEZELÉSI IRÁNYELVEK

VAGYONKEZELÉSI IRÁNYELVEK VAGYONKEZELÉSI IRÁNYELVEK Jóváhagyta: A Pénztár Igazgatótanácsa 2018. október 29-ei ülésén Hatályos : 2018. december 1. A Pénztár befektetési tevékenysége során kettő vagyonkezelőt alkalmaz, amelynek feladata

Részletesebben

ADOSZT Egészségpénztár Törzsszám: Mérleg Eszköz Közzététel év

ADOSZT Egészségpénztár Törzsszám: Mérleg Eszköz Közzététel év Mérleg Eszköz ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 381 150 480 544 Befektetett eszközök 6 987 7 794 I. Immateriális javak 2 178 3 758 Vagyoni értékű jogok 2 178 3 758 II. Tárgyi eszközök 4 809 4 036 Ingatlanok

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök Nagyságrend: ezer forint

73OME MÉRLEG-Eszközök Nagyságrend: ezer forint Sorszám PSZÁF kód eltérések (+, - ) eltérések (+, - ) c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 4,698,228 0 4,698,228 5,676,154 0 5,676,154 002 73OME11 A) Befektetett eszközök 3,321 0 3,321

Részletesebben

OFFICIUM Országos Nyugdíjpénztár 4400 Nyíregyháza Korányi Frigyes út 12 3/323 18794872 Mérleg 2014 évről Eszközök

OFFICIUM Országos Nyugdíjpénztár 4400 Nyíregyháza Korányi Frigyes út 12 3/323 18794872 Mérleg 2014 évről Eszközök OFFICIUM Országos Nyugdíjpénztár 4400 Nyíregyháza Korányi Frigyes út 12 3/323 18794872 Mérleg 2014 évről Eszközök Megnevezés ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN A) Befektetett I. Immateriális javak 1. Vagyoni

Részletesebben

MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8184; 268-8284 telefax: 268-7509;268-8331 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.

MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8184; 268-8284 telefax: 268-7509;268-8331 E-mail: mkbalapkezelo@mkb. MKB Alapkezelı zrt. 1056 Budapest, Váci utca 38. telefon: 268-7834; 268-8184; 268-8284 telefax: 268-7509;268-8331 E-mail: mkbalapkezelo@mkb.hu MKB Mozaik Tıkegarantált Származtatott Alap PSZÁF lajstromszám:

Részletesebben

73OME MÉRLEG-Eszközök

73OME MÉRLEG-Eszközök 73OME MÉRLEG-Eszközök eltérések (+, -) eltérések (+, -) 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 163 549 667 0 163 549 667 182 816 373 0 182 816 373 002 73OME11 A) Befektetett

Részletesebben

Richter Gedeon Rt. mellett működő Nyugdíjpénztár évi Éves beszámolója

Richter Gedeon Rt. mellett működő Nyugdíjpénztár évi Éves beszámolója Mérleg - Eszközök Eszközök (akítvák) összesen 9 112 702 9 321 848 Befektetett eszközök 5 633 784 3 169 541 I. Immateriális javak 32 128 1. Vagyoni értékű jogok 0 0 2. Szellemi termékek 32 128 3. Immateriális

Részletesebben

73OME Mérleg Eszközök Nagyságrend: ezer forint

73OME Mérleg Eszközök Nagyságrend: ezer forint Richter Gedeon Rt. mellett működőnyugdíjpénztár 73OME Mérleg Eszközök Nagyságrend: ezer forint Sorszám (+, -) (+, -) záró 001 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 9 321 848 0 9 321 848 10 064 953 0 10 064 953 002

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE 73O - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idı : 2 0 1 1 0 7 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 1 1 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2

Részletesebben

Az ajánlás célja és hatálya

Az ajánlás célja és hatálya A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 1/2002. számú ajánlása az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak által nyilvánosságra hozandó adatok köréről (újra kiadva 2012. június 14-én) Az ajánlás

Részletesebben

MAGYAR NEMZETI BANK. I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége - valamennyi pénztárra vonatkozó szabályok

MAGYAR NEMZETI BANK. I. Az önkéntes nyugdíjpénztárak nyilvánosságra hozatali kötelezettsége - valamennyi pénztárra vonatkozó szabályok MAGYAR NEMZETI BANK Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási szabályairól szóló 281/2001. (XII. 26.) Kormányrendelet (a továbbiakban: 281/2001. (XII. 26.) Kormányrendelet) 25.

Részletesebben

ARANYKORONA ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR GOLDEN CROWN NATIONAL VOLUNTARY MUTUAL PENSION FUND

ARANYKORONA ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR GOLDEN CROWN NATIONAL VOLUNTARY MUTUAL PENSION FUND ARANYKORONA ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR GOLDEN CROWN NATIONAL VOLUNTARY MUTUAL PENSION FUND Levelezési cím: 1385 Bp., Pf.: 824 # Cím: 1055 Budapest, Kossuth L. tér 11. földszint Telefon: 301-4888 301-4891

Részletesebben

Aranykor Nyugdíjpénztár önkéntes ágazat 2014. év

Aranykor Nyugdíjpénztár önkéntes ágazat 2014. év 1.) A pénztár tárgyév eleji és végi taglétszáma: Aranykor Nyugdíjpénztár önkéntes ágazat év Megnevezés január 1. december 31. Taglétszám (fő) 36 271 114 993 2.) A tagdíjbevételek pénztári tartalékok közötti

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! Mentő Önkéntes Nyugdíjpénztár

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! Mentő Önkéntes Nyugdíjpénztár 73O - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár Vonatkozási idő : 2 0 0 7 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap 2 0 0 7 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap Kitöltés dátuma: 2 0 0 8 0 5 2 8 (év / hónap / nap Bizonylat

Részletesebben

73OA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége Nagyságrend: ezer forint

73OA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége Nagyságrend: ezer forint Táblakód: 73OA 73OA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége Előző évi beszámoló Előző évi felülvizsgált Tárgyévi beszámoló Tárgyévi felülvizsgált Sors zám 1 2 3 4 5 6 7 001 73OA01 Tagok által

Részletesebben

Működési alap 9.99% 5.99% 1.99% Fedezeti alap egyéni számlák 90.00% 94.00% 98.00% Likviditási alap 0.01% 0.01% 0.

Működési alap 9.99% 5.99% 1.99% Fedezeti alap egyéni számlák 90.00% 94.00% 98.00% Likviditási alap 0.01% 0.01% 0. A PRÉMIUM Önkéntes Nyugdíjpénztár ezúton hozza nyilvánosságra a 281/2001. (XII. 26.) kormányrendelet 25. -a által meghatározott adatokat a 2013. évre vonatkozóan: A PRÉMIUM Önkéntes Nyugdíjpénztár (korábban

Részletesebben

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA Budapest, 2010. június 28. Ára: 3970 Ft 7. szám A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI Az elõzõ évi

Részletesebben

73OME/1. Megállapított

73OME/1. Megállapított Sorszám PSZÁF kód (+, -) (+, -) c d e f g h z 001 73OME1 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 13 343 863 0 13 343 863 13 364 315 0 13 364 315 002 73OME11 A) Befektetett eszközök 6 158 87 6 158 870 6 588 439 0 6

Részletesebben

73MME Mérleg - Eszközök

73MME Mérleg - Eszközök 73MME Mérleg - Eszközök záró 1 2 3 4 5 6 7 c d e f g h z 001 73MME1 Eszközök (akítvák) összesen 8 762 752 0 8 762 752 2 743 575 0 2 743 575 002 73MME11 Befektetett eszközök 2 568 322 0 2 568 322 3 231

Részletesebben

ig (év / hónap / nap) Bizonylat jellege. E (E,M) Kitöltés dátuma: (év / hónap / nap)

ig (év / hónap / nap) Bizonylat jellege. E (E,M) Kitöltés dátuma: (év / hónap / nap) 73O PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 0 0 7 0 1 0 1 tól (év / hónap / nap) 2 0 0 7 1 2 3 1 ig (év / hónap / nap) Bizonylat jellege E (E,M)

Részletesebben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! Végelszámolás, beolvadás, összeolvadás esetén benyújtott éves beszámoló. Pannónia Nyugdíjpénztár

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! Végelszámolás, beolvadás, összeolvadás esetén benyújtott éves beszámoló. Pannónia Nyugdíjpénztár 73K PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE Vonatkozási idő : 2 0 1 3 0 7 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 1 4 0 6 3 0 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátua: 2 0 1 4 0 8 1 4 (év / hónap / nap) Bizonylat

Részletesebben

TARTALOM. Budapest, 2011. június 24. Ára: 6890 Ft 7. szám A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI

TARTALOM. Budapest, 2011. június 24. Ára: 6890 Ft 7. szám A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI Budapest, 2011. június 24. Ára: 6890 Ft 7. szám TARTALOM A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! 73O PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 0 0 6 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 0 6 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE 73O - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 0 1 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 1 0 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2 0 1

Részletesebben

73EME Mérleg - Eszköz

73EME Mérleg - Eszköz Adatszolgáltató neve: Allianz Hungária Egészségpénztár 73EME Mérleg - Eszköz Előző évi beszámoló záró adatai Előző évi felülvizsgált beszámoló záró adatai Tárgyévi beszámoló záró adatai Nagyságrend: ezer

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Budapest, 2012. június 28. Ára: 4935 Ft 7. szám A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI

TARTALOMJEGYZÉK. Budapest, 2012. június 28. Ára: 4935 Ft 7. szám A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI Budapest, 2012. június 28. Ára: 4935 Ft 7. szám TARTALOMJEGYZÉK A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI AZ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉG- ÉS ÖNSEGÉLYEZÕ PÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI

Részletesebben

73K - EGYESÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ

73K - EGYESÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ Üzleti jelentés A 2009-es évben az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár a tagjainak számában és vagyonban is jelentősen fejlődött. A pénztárunk önkéntes ágához félévkor a MALÉV nyugdíjpénztár csatlakozott beolvadással,

Részletesebben

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA Budapest, 2010. június 30. Ára: 3970 Ft 8. szám A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK ÉS AZ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS NYUGDÍJPÉNZTÁRAK KÖZLEMÉNYEI AZ ÖNKÉNTES

Részletesebben

Adatszolgáltató neve: Villamosenergia-ipari Társaságok Nyugdíjpénztára. - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár)

Adatszolgáltató neve: Villamosenergia-ipari Társaságok Nyugdíjpénztára. - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Táblakód: 73M Villamosenergia-ipari Társaságok Nyugdíjpénztára 18067879 73O PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idı : 2 0 0 8 0 1 0 1 -tól (év

Részletesebben

Egyesített vagyonmérleg

Egyesített vagyonmérleg MAGYAR NEMZETI BANK 1 8 0 6 9 4 9 3 1 4 1 Adószám ARANYKOR ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR Pénztár megnevezése 1051 Budapest, József Nádor tér 5-6. Pénztár kódja, címe, telefonszáma Egyesített vagyonmérleg 2014.06.30

Részletesebben

Kardirex Egészségpénztár. Cégszerű aláírás: Sorszám. 73EME Mérleg-Eszköz 2006.év Nagyságrend:ezer Ft. Tárgyévi felülvizsgált. Előző évi.

Kardirex Egészségpénztár. Cégszerű aláírás: Sorszám. 73EME Mérleg-Eszköz 2006.év Nagyságrend:ezer Ft. Tárgyévi felülvizsgált. Előző évi. 73EME Mérleg-Eszköz 2006.év Nagyságrend:ezer Ft záró záró 001 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN 92934 92934 127602 127602 002 Befektetett eszközök 0 0 0 0 003 I. Immateriális javak 0 0 0 0 004 Vagyoni értékű

Részletesebben

73OEA Fedezeti céltartalék Nagyságrend: ezer forint Előző év Tárgyév Mód Sorszám PSZÁF kód Megnevezés

73OEA Fedezeti céltartalék Nagyságrend: ezer forint Előző év Tárgyév Mód Sorszám PSZÁF kód Megnevezés Táblakód: 73OEA 73OEA Fedezeti céltartalék Nagyságrend: ezer forint Előző év Tárgyév Mód Sorszám PSZÁF kód Megnevezés 1 2 3 c d z 001 73OEA1 I. Egyéni számlákon E 002 73OEA101 Nyitó állomány 7 049 315

Részletesebben

PATIKA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR

PATIKA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR PATIKA ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR KIEGÉSZÍTİ MELLÉKLET 2007. ÉV 2008. ÁPRILIS 30. 1. Általános kiegészítések A pénztár mőködési formája: kiegészítı egészségpénztár Alapítás idıpontja: 1999. november

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE 73O - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 6 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 6 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2 7 0 3 1

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! 73O PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 0 1 2 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 1 2 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! Richter Gedeon Rt. mellett működő Nyugdíjpénztár

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! Richter Gedeon Rt. mellett működő Nyugdíjpénztár PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE 73O - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 0 0 8 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 0 8 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2

Részletesebben

KSH:10045655-6419-122-15 Cg.:15-02-050265 TiszavasváriTakarékszövetkezet

KSH:10045655-6419-122-15 Cg.:15-02-050265 TiszavasváriTakarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z é s 2009.év 2010.év a. b. c. d. ESZKÖZÖK ( AKTÍVÁK ) 01. 1.Pénzeszközök 568 996 551 705 02. 2.Állampapírok 1 619 269 1 386 999 03. a) forgatási célú 1 545

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár)

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE 73O - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 0 1 3 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 0 1 3 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Bizonylat jellege

Részletesebben

73OME. MÉRLEG-Eszközök. Előző évi beszámoló záró adatai

73OME. MÉRLEG-Eszközök. Előző évi beszámoló záró adatai Sorsz ám Sorkód Megnevezés 73OME MÉRLEG-Eszközök Megáll apított eltérés ek (+, -) felülvizsgál t Nagyságrend: ezer forint Megál lapíto tt eltéré sek (+, -) felülvizsg ált beszámol ó záró 1 2 3 4 5 6 c

Részletesebben

75EA1 Fedezeti tartalék

75EA1 Fedezeti tartalék 75EA1 Fedezeti tartalék I. negyedév II. negyedév III. negyedév IV. negyedév Összesen 2. év 3. év Összesen Mód 001 75EA11 Év 2018 2018 2018 2018 2019 2020 002 75EA12 Nyitó állomány 19 726 19 679 19 444

Részletesebben

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki!

- ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tölti ki! PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE 73O - ÉVES JELENTÉS (Önkéntes nyugdíjpénztár) Vonatkozási idő : 2 5 0 1 0 1 -tól (év / hónap / nap) 2 5 1 2 3 1 -ig (év / hónap / nap) Kitöltés dátuma: 2 5 0 3 2

Részletesebben

HITELINTÉZETEK ÉS PÉNZÜGYI VÁLLALKOZÁSOK 2009. DECEMBER 31-i MÉRLEGE ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSA

HITELINTÉZETEK ÉS PÉNZÜGYI VÁLLALKOZÁSOK 2009. DECEMBER 31-i MÉRLEGE ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSA Statisztikai számjel: 10044393641912208 Téti Takarékszövetkezet vállalkozás megnevezése 9100 Tét, Fı u. 86. címe 96/561-240 telefonszáma HITELINTÉZETEK ÉS PÉNZÜGYI VÁLLALKOZÁSOK 2009. DECEMBER 31-i MÉRLEGE

Részletesebben

73OA Eredménykimutatás - Pénztár mőködési tevékenysége

73OA Eredménykimutatás - Pénztár mőködési tevékenysége Táblakód: 73OA Adatszolgáltató törzsszáma:18484717 73OA Eredménykimutatás - Pénztár mőködési tevékenysége 001 73OA01 Tagok által fizetett tagdíj 14 387 0 14 387 12 345 0 12 345 E 002 73OA02 Munkáltatói

Részletesebben