HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2002 JANUÁR/JANUARY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2002 JANUÁR/JANUARY"

Átírás

1 HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2002 JANUÁR/JANUARY

2 Összefoglaló mutatók A Budapesti Értéktozsdén 2002-es év elso hónapjában üzletkötésben duplikáltan 390 milliárd forint értékben kötöttek üzletet az azonnali piacon, ami 20%-os emelkedést jelent 2001 decemberéhez képest. A határidos piacon 44 milliárd forint (szimpla) forgalom bonyolódott. Az üzletkötések száma kismértékben nott, üzlet született. A BÉT teljes kapitalizációja az árfolyam-emelkedések következtében 7 százalékkal emelkedett az elozo hónap végéhez képest, értéke meghaladta a milliárd forintot. A részvények részesedése (40%), az elozo hónap végéhez képest 2%-kal nott. A BÉT hivatalos részvényindexe (BUX) a hónap folyamán összességében 13,7%-ot emelkedett. A hónap elején a BUX csatlakozott a Kelet-európai portfolióátrendezések miatt tomboló minihosszhoz, majd a tokebeáramlások hatására az index meredek emelkedésbe kezdett. Január 24-én sikeresen törte át az addig csak napon belül elért 8000 pontos szintet. A hónap végén kisebb korrekció után havi maximumán zárt az index. Az emelkedésben az is közrejátszott, hogy több pozitív elemzést - köztük a Goldman Sachs elemzo társaság rendkívül derülátó prognózisát - közöltek a magyar piacról. A BUX 8108,22 ponton zárt. Az index értéke éves szintre vetítve, dollárban számolva januárban 144,15%-os emelkedést, míg az elozo év azonos hónapjához képest 0,63%-os emelkedést mutatott. A részvénypiacon üzletkötésben 290 milliárd forint (duplikált) forgalom bonyolódott. Az átlagos napi forgalom januárban 13 milliárd forint volt. Kiemelkedo volt a távközlés részesedése (27%), a bankok aránya 25%-os volt, míg a koolaj-feldolgozás aránya 22%-ot ért el. A hónap folyamán kivezetésre kerültek a Csopak Rt. és az Eravis Rt. részvényei. Az államkötvényekre 127 üzletkötésben 69 milliárd forint bonyolódott, míg a kincstárjegyekre 18 milliárd Forint értékben született üzlet. A vállalati kötvények forgalma 4,9 milliárd forint volt. A nemzetközi intézmények kötvényeire 4,5 milliárd forint értékben született üzlet. A befektetési jegyek forgalma 56 mft. volt. A jelzáloglevelekre 2,6 milliárd forintos forgalom bonyolódott. A kárpótlási jegyekre 638 millió Forint értékben kötöttek üzletet. A Közép-Európai Részvényindex (CESI) a hónap folyamán 10%-ot emelkedett. A hónap végén 1140,91 ponton zárt. A BÉT január 2.-tól számolja és publikálja a Közép-Európai Blue Chip indexet (CETOP20). Az index bázisa január 2-án 1000 pont. Az index a hónap végén 971,96 ponton zárt, ami az elozo hónap végi értékhez képest 13,74%-os emelkedést jelent. A rövidlejáratú állampapírok hozamaiból számolt DWIX index a hónap folyamán folyamatosan csökkent. Az index a hónap végén 8,82%-on zárt, ami 0,86% pontos csökkenést jelent az elozo hónap végéhez képest. A RAX index a hónap folyamán 4,5%-ot emelkedett. A hónap végén 624,94 ponton zárt. A hónap végi kosárfelülvizsgálat során az Antenna Hungária helyett bekerült a DÉMÁSZ. A határidos piacon januárban 8077 üzletkötésben árfolyamértéken 44 MdFt (szimpla) üzletet kötöttek. A forgalom 67%-át adták az egyedi részvény kontraktusok. A devizakontraktusokra 700 millió forintos forgalom bonyolódott. A teljes nyitott kötésállomány 53 MdFt, kismértékben emelkedett.

3 Main figures In the first month of 2002 the total turnover on the cash market of the Budapest Stock Exchange amounted to HUF 390 billion (double counted) in 82,462 transactions that means 20% increase compared to December of HUF 44 billion (single) turnover was registered at the futures market. The number of transactions increased in a slight degree, 8,077 transactions were made. Due to the price increase the total market capitalization grew by 7% compared to the end of the previous month. It exceeded HUF 7,949 billion. The weight of the equities increased by 2% compared to the previous month. It was 40%. The official Index of the BSE (BUX) increased by 13,7% during the month. In the beginning of the month the BUX has joined the Eastern-European miniboom that was due to portfolio redistribution. Then the index began to zoom thanks to capital inflows. It successfully broke through the 8000 points limit, which was reached before only during the day at 24 th January. At the end of the month the index closed after a small correction at its monthly maximum. Several positive analyses among of the extremely optimistic forecast of the Goldman Sachs Company about Hungarian market took part in the increase of the index. The BUX closed at points. The yearly return on the BUX in US dollars was % higher in January and 0.63% higher compared to the same month of last year. The equities market turnover amounted to HUF 290 billion (double counted) in 80,667 transactions. The average daily turnover in January was HUF 13 billion. The share of Telecom was outstanding (27%). The share of Banks was 25% and the share of Oil processing was 22%. The shares of Csopak Ltd. and Eravis Ltd. were delisted during the month. In 127 transactions worth of 69 billion HUF turnover was registered for the government bonds. While 18 billion HUF turnover was made for T-bills. The corporate bonds market s turnover was HUF 4.9 billion. There was 4.5 HUFbn turnover for International Institutions bonds. The turnover of investment funds was 56 HUFm. At the compensation notes' market 638 HUFm turnover was registered. The turnover of mortgage bonds amounted to 2.6 HUF billion. The Central European Stock Index (CESI) shoved 10% increase during the month. The CESI closed at points at the end of the month. BSE started the calculation and publication of the Central- European Blue chip index (CETOP20) on January 2, The base of the index is 1000 point on January 2, The index closed at points at the end of the month, which is 13.74% higher that of the end of previous month. The value of the DWIX index, calculated from the short-term government securities' yields, decreased continuously during the month. The index closed at 8.82%, which is 0.86% points less compared to the end of previous month. The RAX index increased by 4.5% during the month. It closed at points at the end of the month. At the month end basket revision Antenna Hungária was replaced with DÉMÁSZ deals worth of 44 HUF billion (single) were registered at the futures market in January. 67% of the turnover was made for the individual equity contracts. The turnover of currency s contracts was 700 HUF million. The value of the open interest on market value was 53 HUF billion increased in a small degree.

4 A BUDAPESTI ÉRTÉKTOZSDE ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI 2002 januárjában MAIN FIGURES OF THE BUDAPEST STOCK EXCHANGE in January 2002 A BUX index és részvények napi forgalma BUX Index and shares' daily volume evolution RAX BUX Forgalom (dupla)/volume 624,94 (*26,89/4,50%) 8108,22 (*977,09/13,70%) (double) Maximum/High Max: 629,37/január (havi/monthly) Min: 596,42/január 02. Max: 8108,22/január Min: 7123,33/január 02. CESI 1140,91 (*106,91/10,34%) (havi/monthly) MFt/HUFm pont/points CETOP20 971,96 (*117,44/13,74%) Max: 985,01/január 25. Min: 848,95/január 02. DWIX Max: 1163,04/január ,82 (*-0,86%) Min: 1052,19/január Ft (* változás az elozo hónap végéhez képest/ Max:9,56%/január 03. change over month) Min:8,82%/január 31. Értékpapírok Kötések Forgalom/ Átl. napi Átl. napi Forgalom/ száma dupla * ** kötés forgalom /kötés Securities Number of Value traded Avg. daily Avg. daily Turnover/ transactions double counted * ** transactions turnover trans. MFt/HUFm MFt/HUFm részvények / equities % 35,6% ,93 3,60 államkötvények / government bonds % -9,2% ,03 543,77 vállalati kötvények / corporate bonds % -19,1% 5 223,95 42,84 nemzetközi intézm.kötv / bonds of intern.inst % 56,8% 0 207,65 652,62 jelzáloglevél / mortgage bonds % -31,3% 1 119,42 164,20 kincstárjegyek / T-bills % -14,9% 2 822,54 532,23 befektetési jegyek / investment funds % 77,9% 7 2,54 0,38 kárpótlási jegyek / compensation notes % 1092,6% 61 28,98 0,47 Összesen/Total ,3% ,04 4,73 A BÉT azonnali forgalma / Cash turnover of the BSE1 A BÉT Határidos forgalma/futures turnover of the BSE kárpótlási jegyek / compensation notes Értékpapíronként MdFt/By security HUFbn befektetési jegyek / investment funds kincstárjegyek / T-bills nemzetközi intézm.kötv / bonds of Ügyletkörönként MdFt/By market segments HUFbn Kamatok/Interest rates Részvények/Shares Devizák/Currencies BUX 0 '01/01 '01/02 '01/03 '01/04 '01/05 '01/06 '01/07 '01/08 '01/09 '01/10 '01/11 '01/12 '02/01 0 '01.01 '01.02 '01.03 '01.04 '01.05 '01.06 '01.07 '01.08 '01.09 '01.10 '01.11 '01.12 '02.01 A BÉT HATÁRIDOS PIACA 2002 januárjában FUTURES MARKET OF THE BSE in January 2002 BUX Devizák Részv. Kamat Össz/ BUX Currencies Shares Inter.rates Total Kötésszám / Number of transactions Nyitott kötésállomány (kontraktus) / Open interest (contracts) Nyitott kötésállomány (MFt) / Open interest (HUFm) Forgalom (kontraktus) / Volume (contracts) Forgalom (MFt) szimpla / Volume (HUFm) single Duplikált forgalom/turnover double counted; 2 Szimpla forgalom/turnover single counted (*) összforg. %-ában/in % of total turnover/(**)változás az elozo hónaphoz képest/change over month

5 A BUDAPESTI ÉRTÉKTOZSDE ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI 2002 januárjában BUX MAIN FIGURES OF THE BUDAPEST STOCK EXCHANGE in January ,22 (*977,09/13,70%) BUX záró/bux close Max: 629,37/január 25. (havi/monthly) A BUX index és részvények napi forgalma BUX Index and shares' daily volume evolution Forgalom (dupla)/volume (double) Maximum/High Minimum/Low RAX 624,94 (*26,89/4,50%) Min: 596,42/január 02. Max: 8108,22/január Min: 7123,33/január CETOP20 971,96 (*117,44/13,74%) CESI 1140,91 (*106,91/10,34%) (havi/monthly) Max: 1163,04/január 24. Min: 1052,19/január 02. (* változás az elozo hónap végéhez képest/ change over month) MFt/HUFm pont/points Max: 985,01/január 25. Min: 848,95/január 02. DWIX 8,82 (*-0,86%) Ft Max:9,56%/január 03. Min:8,82%/január 31. Értékpapírok Kötések Forgalom/ Átl. napi Átl. napi Forgalom/ száma dupla * ** kötés forgalom /kötés Securities Number of Value traded Avg. daily Avg. daily Turnover/ transactions double * ** transactions turnover trans. MUSD/USDm MUSD/USDm részvények/equities % 36,1% ,85 0,01 államkötvények/government bonds % -8,9% 6 11,38 1,97 vállalati kötvények/corporate bonds % -18,8% 5 0,81 0,16 nemzetközi intézm.kötv/bonds of intern.inst % 57,4% 0 0,75 2,37 jelzáloglevél/mortgage bonds % -31,0% 1 0,43 0,60 kincstárjegyek/t-bills % -14,5% 2 2,98 1,93 befektetési jegyek/investment funds 148 0,2 0% 78,6% 7 0,01 0,00 kárpótlási jegyek/compensation notes ,3 0% 1097,3% 61 0,11 0,00 Összesen/Total ,8% ,32 0, A BÉT azonnali forgalma / Cash turnover of the BSE1 125 A BÉT Határidos forgalma/futures turnover of the BSE2 Értékpapíronként MdFt/By security HUFbn kárpótlási jegyek / compensation notes befektetési jegyek / investment funds kincstárjegyek / T-bills nemzetközi intézm.kötv / bonds of intern.inst. vállalati kötvények / corporate bonds államkötvények / government bonds részvények / equities Ügyletkörönként MdFt/By market segments HUFbn Kamatok/Interest rates Részvények/Shares Devizák/Currencies BUX '01/01 '01/02 '01/03 '01/04 '01/05 '01/06 '01/07 '01/08 '01/09 '01/10 '01/11 '01/12 '02/01 '01.01 '01.02 '01.03 '01.04 '01.05 '01.06 '01.07 '01.08 '01.09 '01.10 '01.11 '01.12 '02.01 A BÉT HATÁRIDOS PIACA 2002 januárjában FUTURES MARKET OF THE BSE in January 2002 BUX Devizák Részv. Kamat Össz/ BUX Currencies Shares Inter.rates Total Kötésszám / Number of transactions Nyitott kötésállomány (kontraktus) / Open interest (contracts) Nyitott kötésállomány (MUSD) / Open interest (USDm) 21,71 2,39 165,37 0, Forgalom (kontraktus) / Volume (contracts) Forgalom (MUSD) szimpla / Volume (USDm) single 50,83 2,54 106,18 0, Duplikált forgalom/turnover double counted; 2 Szimpla forgalom/turnover single counted (*) összforg. %-ában/in % of total turnover/(**)változás az elozo hónaphoz képest/change over month

6 A BUDAPESTI ÉRTÉKTOZSDE ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI (1990. december január 31.) MAIN FIGURES OF THE BUDAPEST STOCK EXCHANGE (31 December January 2002) Dec. 31 Dec. 31 Dec. 31 Dec. 30 Dec. 29 Dec. 31 Dec. 30 Dec. 30.dec 29.dec 29.dec 28.dec 31.jan Tozsdetagok száma/ Number of BSE members Brókercégek/Brokerage firms Bankok/Banks Bevezetett értékpapírok száma/ Number of securities admitted to the BSE részvények / equities államkötvények / government bonds vállalati kötvények / corporate bonds nemzetközi intézm.kötv / bonds of intern.inst jelzáloglevél / mortgage bonds 3 3 kincstárjegyek / T-bills befektetési jegyek / investment funds kárpótlási jegyek / compensation notes A BÉT teljes kapitalizációja a GDP %-ban 20,40% 22,32% 36,06% 61,29% 54,20% 63,53% 57,80%* 50,51%* Total capitalization of the BSE in % of GDP A BÉT részvénykapitalizációja a GDP %-ban 4,19% 5,99% 12,86% 36,64% 29,90% 36,05% 28,25%* 19,38%* Equities capitalization of the BSE in % of GDP Tozsdei kapitalizáció (MdFt)/ 16,4 53,6 201,9 457,0 883, , , , , , , , ,1 Capitalization on the BSE (HUFbn) részvények / equities 16,4 38,2 47,2 81,7 181,5 327,8 852, , , , , , ,1 államkötvények / government bonds 15,3 82,3 241,7 392,9 454,0 703,4 951, , , , , ,2 vállalati kötvények / corporate bonds 0,1 0,1 0,3 1,8 1,7 1,3 37,1 63,1 59,7 56,4 77,9 78,2 nemzetközi intézm.kötv / bonds of intern.inst. 18,4 18,4 32,4 32,4 jelzáloglevél / mortgage bonds 15,7 18,6 kincstárjegyek / T-bills 54,4 74,0 239,6 376,3 697,2 908,4 917,4 968,4 797,3 983, ,9 befektetési jegyek / investment funds 1,9 5,5 19,3 42,8 41,6 33,8 5,7 5,0 4,6 4,8 5,3 kárpótlási jegyek / compensation notes 16,0 53,8 48,7 18,7 95,0 125,7 55,7 69,2 67,1 56,3 89,4 A BÉT határidos piaca FUTURES MARKET OF THE BSE Nyitott kötésállomány Open interest 3,4 18,2 92,6 35,8 31,8 38,1 50,3 53,5 MrdFt árfolyamértéken /HUFbn on market value BUX 0,2 4,4 46,6 30,1 19,6 13,8 3,4 6,1 Devizák/Currencies 1,6 12,2 44,4 2,7 2,5 0,9 0,2 0,7 Részvények/Shares 0,0 0,0 0,0 1,5 6,9 23,2 46,7 46,7 Kamatok/Interest rates 1,7 1,6 1,6 1,5 2,8 0,1 0,0 0,0 Bevezetett kontraktusok száma/no. of listed contracts A BÉT kapitalizációja/capitalization of the BSE A BÉT azonnali forgalma (MrdFt.)/ Cash turnover of the BSE (HUFbn) 9 000,0 kárpótlási jegyek / compensation notes , ,0 befektetési jegyek / investment funds kincstárjegyek / T-bills nemzetközi intézm.kötv / bonds of intern.inst. vállalati kötvények / corporate bonds államkötvények / government bonds részvények / equities kárpótlási jegyek / compensation notes befektetési jegyek / investment funds kincstárjegyek / T- bills 6 000, vállalati kötvények / corporate bonds államkötvények / government bonds MrdFt./HUFbn 5 000, , részvények / equities , , , , *Becsült adat/estimated jan.

7 A BUDAPESTI ÉRTÉKTOZSDE ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI (1990. december január 31.) MAIN FIGURES OF THE BUDAPEST STOCK EXCHANGE (31 December January 2002) Dec. 31 Dec. 31 Dec. 31 Dec. 30 Dec. 29 Dec. 31 Dec. 30 Dec. 30.dec 29.dec 29.dec 28.dec 31.jan Tozsdetagok száma/ Number of the BSE members Brókercégek/Brokerage firms Bankok/Banks Bevezetett értékpapírok száma/ Number of securities admitted to the BSE részvények / equities államkötvények / government bonds vállalati kötvények / corporate bonds nemzetközi intézm.kötv / bonds of intern.inst jelzáloglevél / mortgage bonds 3 3 kincstárjegyek / T-bills befektetési jegyek / investment funds kárpótlási jegyek / compensation notes A BÉT teljes kapitalizációja a GDP %-ban 20,40% 22,32% 36,06% 61,29% 54,20% 63,53% 57,80%* 50,51%* Total capitalization of the BSE in % of GDP A BÉT részvénykapitalizációja a GDP %-ban 4,19% 5,99% 12,86% 36,64% 29,90% 36,05% 28,25%* 19,38%* Equities capitalization of the BSE in % of GDP Tozsdei kapitalizáció (MUSD)/ 266,9 708, , , , , , , , , , , ,3 Capitalization on the BSE (USDm) részvények / equities 266,9 505,2 562,1 811, , , , , , , , , ,49 államkötvények / government bonds 202,3 980, , , , , , , , , , ,43 vállalati kötvények / corporate bonds 1,3 1,2 3,0 16,3 12,5 8,4 182,3 292,9 236,3 198,1 279,18 277,10 nemzetközi intézm.kötv / bonds of intern.inst. 72,7 64,5 116,13 114,80 jelzáloglevél / mortgage bonds 56,15 65,83 kincstárjegyek / T-bills 647,9 734, , , , , , , , , ,17 befektetési jegyek / investment funds 22,6 54,6 174,4 306,7 272,7 166,3 26,3 19,7 16,0 17,12 18,62 kárpótlási jegyek / compensation notes 190,5 534,3 440,0 133,9 622,2 617,9 258,8 273,9 235,5 201,77 316,82 Záró árfolyamok HUF/USD 61, ,62 83,97 100,70 110,69 139,47 152,69 203,50 215,39 252,52 284,73 279,03 282,21 HUF/USD closing rates A BÉT határidos piaca FUTURES MARKET OF THE BSE Nyitott kötésállomány Open interest 24,7 119,1 455,1 166,0 126,1 133,7 180,4 189,5 MUSD árfolyamértéken /USDm on market value BUX 1,1 28,6 229,0 139,5 77,7 48,5 12,1 21,7 Devizák/Currencies 11,5 79,7 218,1 12,6 10,0 3,2 0,8 2,4 Részvények/Shares 0,0 0,0 0,0 7,0 27,4 81,6 167,5 165,4 Kamatok/Interest rates 12,1 10,8 8,0 6,8 11,0 0,4 0,0 0,0 Bevezetett kontraktusok száma/no. of listed contracts MUSD/USDm A BÉT kapitalizációja/capitalization of the BSE ,0 kárpótlási jegyek / compensation notes befektetési jegyek / investment funds kincstárjegyek / T-bills ,0 nemzetközi intézm.kötv / bonds of intern.inst. vállalati kötvények / corporate bonds ,0 államkötvények / government bonds , , , , , , , , ,0 0, *Becsült adat/estimated A BÉT azonnali forgalma/cash turnover of the BSE (MUSD/USDm) kárpótlási jegyek / compensation notes befektetési jegyek / investment funds kincstárjegyek / T- bills vállalati kötvények / corporate bonds államkötvények / government bonds részvények / equities jan.

8 A BUDAPESTI ÉRTÉKTOZSDE FORGALMA (1990. december január) TURNOVER OF THE BUDAPEST STOCK EXCHANGE ( December January 2002) jan. Azonnali forg. árfolyamért. (MdFt dupla)/ 6,12 10,11 33,67 185,69 211,23 253, , , , , , ,37 390,46 Cash turnover at market value (HUFbn, double counted) részvények / equities 6,12 9,81 6,01 18,26 57,11 87,27 490, , , , , ,36 290,49 államkötvények / government bonds 0,30 12,36 73,38 53,89 77,16 418, , , , ,13 317,71 69,06 vállalati kötvények / corporate bonds 0,00 0,00 0,00 0,01 0,05 0,57 39,13 35,77 64,06 95,34 71,71 4,93 nemzetközi intézm.kötv / bonds of intern.inst. 6,47 2,04 11,10 4,57 jelzáloglevél / mortgage bonds 5,59 2,63 kincstárjegyek / T-bills 15,06 85,00 81,22 81,11 206, , , ,56 306,52 74,76 18,10 befektetési jegyek / investment funds 0,03 0,10 0,26 3,43 8,88 2,33 1,64 0,93 1,14 1,50 0,06 kárpótlási jegyek / compensation notes 0,21 8,95 18,74 4,16 20,93 44,97 18,35 4,56 6,02 0,64 0,64 Üzletkötések száma Number of transactions részvények/equities államkötvények/government bonds vállalati kötvények/corporate bonds nemzetközi intézm.kötv/bonds of intern.inst jelzáloglevél/mortgage bonds kincstárjegyek/t-bills befektetési jegyek/investment funds kárpótlási jegyek/compensation notes Átlagos napi üzletkötésszám Average daily number of transactions Átlagos napi forgalom (MFt) Average daily turnover (HUFm) Egy kötésre jutó forgalom (MFt) 1,4 0,7 4,1 8,8 3,0 3,6 6,7 13,3 13,5 10,9 5,2 3,6 4,7 Turnover/transaction (HUFm) Tozsdenapok száma Number of working days ápr.-dec. jan. Határidos forgalom (MdFt, szimpla) ,02 Futures turnover at market value (HUFbn, single) BUX ,03 Devizák/Currencies ,70 Részvények/Shares ,30 Kamatok/Interest rates ,00 Üzletszám/Number of transactions Átlagos napi üzletkötésszám Average daily number of transactions Átlagos napi forgalom (MFt) 54, ,1 Average daily turnover (HUFm) Egy kötésre jutó forgalom (MFt) 7,0 9,8 16,3 19,8 7,7 7,1 5,9 5,5 Turnover/transaction (HUFm) Tozsdenapok száma Number of working days Árjegyzok/Market-makers: BUX 01dec - Takarék Bróker Rt.; BUX 02dec - Concorde Rt. MOL 1. lejárat - Takarék Bróker Rt. 3MAK 1. lejárat - Takarék Bróker Rt., 2. lejárat - OTP Értékpapír Rt., 3-4. lejárat - CA-IB Rt. Opciós forgalom (kontraktusban, szimpla) Options turnover (contract, single) Részvény opció/equity options Index opció/ Equity Index options Üzletszám/Number of transactions

9 A BUDAPESTI ÉRTÉKTOZSDE FORGALMA (1990. december január) TURNOVER OF THE BUDAPEST STOCK EXCHANGE ( December January 2002) jan. Azonnali forgalom árfolyamért.(musd dupla)/ , ,10 Cash turnover on market value (USDm, double counted) részvények / equities ,78 államkötvények / government bonds ,28 vállalati kötvények / corporate bonds ,86 nemzetközi intézm.kötv / bonds of intern.inst ,56 jelzáloglevél / mortgage bonds 20 9,52 kincstárjegyek / T-bills ,58 befektetési jegyek / investment funds ,20 kárpótlási jegyek / compensation notes ,31 Üzletkötések száma Number of transactions részvények/equities államkötvények/government bonds vállalati kötvények/corporate bonds nemzetközi intézm.kötv/bonds of intern.inst jelzáloglevél/mortgage bonds kincstárjegyek/t-bills befektetési jegyek/investment funds kárpótlási jegyek/compensation notes Átlagos napi üzletkötésszám Average daily number of transactions Átlagos napi forgalom (MUSD) 0,5 0,5 1,7 8,0 7,8 8,1 30,2 145,9 259,0 268,5 121,9 46,4 64,3 Average daily turnover (USDm) Egy kötésre jutó forgalom (eusd) 22,7 9,9 52,3 95,2 27,7 28,4 43,9 71,4 62,6 45,5 18,8 12,5 17,2 Turnover/transaction (USDth) Tozsdenapok száma Number of working days ápr.-dec. jan. Határidos forgalom (millió USD, szimpla) Futures turnover at market value (USD million, single count.) BUX ,83 Devizák/Currencies ,54 Részvények/Shares ,18 Kamatok/Interest rates ,00 Üzletszám/Number of transactions Átlagos napi üzletkötésszám 7,7 78,4 352,3 596,8 672,0 763,8 516,6 367,1 Average daily number of transactions Átlagos napi forgalom (MUSD) 0,0 0,0 0,0 55,2 22,5 19,4 10,7 7,3 Average daily turnover (USDm) Egy kötésre jutó forgalom (eusd) 0,0 0,0 0,0 92,4 33,5 25,4 20,7 19,8 Turnover/transaction (USDth) Tozsdenapok száma Number of working days Árjegyzok/Market-makers: BUX 01dec - Takarék Bróker Rt.; BUX 02dec - Concorde Rt. MOL 1. lejárat - Takarék Bróker Rt. 3MAK 1. lejárat - Takarék Bróker Rt., 2. lejárat - OTP Értékpapír Rt., 3-4. lejárat - CA-IB Rt. Opciós forgalom (kontraktusban, szimpla) Options turnover (contract, single) Részvény opció/equity options Index opció/index options Üzletszám/Number of transactions Átlag árfolyamok HUF/USD 63,22 76,88 78,98 92,04 107,70 125,23 152,69 186,91 215,55 238,46 278,22 286,58 275,92 HUF/USD average rates

10 Havi legek I január Monthly top I. January 2002 Részvények Kapitalizáció Részvények Forgalom Legnagyobb kötések (dupla) millió Ft millió Ft (dupla) részv./equity Equities Capitalization Equities Turnover Highest deals (double counted) million HUF million HUF (double count.) MFt/mHUF 1. Matáv Rt Matáv Rt MOL OTP OTP OTP MOL MOL MOL Richter Richter MATAV Egis Egis MATAV TVK Synergon Informatikai Rt OTP ELMU Rt Pannonplast MATAV BorsodChem RÁBA Rt OTP ÉDÁSZ Rt NABI OTP DÉMÁSZ Rt Danubius OTP Részvények Forgási sebesség Legnagyobb forgalmú napok Részvények Árfolyamváltozás % (dupla)/eft vesztesei % Equities Turnover ratio Highest daily turnover Equities Losers in % (double counted)thhuf 1. HUMET Rt. 27,07% Rizikó Factory Rt. -9,40% 2. Synergon Informatikai Rt. 23,71% Brau Union Hungaria Rt. -7,50% 3. Phylaxia Pharma Rt. 10,87% Quaestor Rt. -7,22% 4. Pannonplast 10,39% Pannon-Váltó -7,08% 5. Pannonflax 7,79% TVK -5,23% 6. Richter 7,50% Pannonplast -4,23% 7. OTP 7,02% Mezogép Rt. -3,44% 8. Inter-Európa Bank 6,58% Második Deviza Factory Rt. -2,90% 9. Konzum 6,28% Danubius -2,72% 10. MOL 6,00% Eravis Elsobbségi -2,44% Részvények Árfolyamváltozás Államkötvények Forgalom Határidos kontrakt. Forgalom nyertesei % millió Ft (dupla) millió Ft (szimpla) Equities Winners Government bonds Turnover Futures contracts Turnover million HUF (double count.) million HUF (single) 1. Agrimpex n. 197,87% /E BUX Skoglund Rt. 130,41% /J MAT Novotrade 62,34% /L OTP STYL 33,33% /J OTP ERAVIS 20,87% /I OTP OTP 20,39% /I MAT Richter 20,27% /M MAT HUMET Rt. 18,57% /B MOL Konzum 15,53% /K RCH ARAGO Befektetési Rt. 15,47% /A RCH Határidos kontrakt. Forgalom kontraktus (szimpla) Futures contracts Turnover MUTATÓK RATIOS contracts (single) 1. BUX P/E: 14,22 *(1,52) 2. MAT P/BV: 1,68 *(0.18) 3. MOL Div.Y.: 5,13% *(-0,17) 4. MOL Velocity: 9,15% *(1,63%) 5. MAT MAT Velocity=forgalom/kapitalizáció Velocity=turnover/capitalization 7. OTP *változás az elozo hónap végéhez képest 8. EUR * change over month 9. OTP MOL

11 Havi legek II januárjában / Cégek szekciónkénti forgalma Yearly top II. in January 2002 / Companies' turnover by sections Részvény szekció Kötésszám Forgalom Hitelpapír szekció Kötésszám Forgalom db. millió Ft db. millió Ft Equities section Number of Turnover Debt sequrities section Number of Turnover transact. HUF million transact. HUF million 1. CA~IB Értékpapír Rt TAKARÉK Bróker Értékpapír Rt CONCORDE Értékpapír Rt ERSTE Bank Befektetési Rt ERSTE Bank Befektetési Rt RAIFFEISEN Értékpapír Rt EASTBROKERS Befektetési Rt CA~IB Értékpapír Rt K & H Equities Értékpapírk. Rt Deutsche Bank Rt TAKARÉK Bróker Értékpapír Rt INTER-EURÓPA BANK Rt BUDA-CASH Brókerház Rt Citibank Rt ING Baring Értékpapír Rt CIB Értékpapír Forgalmazó Rt CASHLINE Értékpapír Rt OTP és Kereskedelmi Bank Rt INTER-EURÓPA BANK Rt Magyar Külkereskedelmi Bank Rt OTP Értékpapír Rt OTP Értékpapír Rt EQUITAS BRÓKER Rt PostaBank és Takarékpénztár Rt RAIFFEISEN Értékpapír Rt Kereskedelmi és Hitelbank Rt Magyar Külkereskedelmi Bank Rt ING Baring Értékpapír Rt CIB Értékpapír Forgalmazó Rt CONCORDE Értékpapír Rt QUAESTOR Értékpapírk. Rt BNP PARIBAS Hungária Bank Rt POSTABANK Értékpapír Rt AEGON Magyaror. Értékpapír Rt HANWHA Capital Bp. Értékpapír Rt DAEWOO Bank (Magyarország) Rt Biztonság Invest Befekt. Rt Származékos szekció Forgalom Származékos szekció Forgalom BUX kontraktus millió Ft Egyedi részvények kontraktus millió Ft Derivatives section Turnover Derivatives section Turnover BUX contracts HUF million Individual shares contracts HUF million 1. CONCORDE Értékpapír Rt Takarék Bróker Értékpapír Rt Buda-Cash Brókerház Rt ERSTE Bank Befektetési Rt QUAESTOR Értékpapírk. Rt EASTBROKERS Befektetési Rt ERSTE Bank Befektetési Rt QUAESTOR Értékpapírk. Rt EASTBROKERS Befektetési Rt Buda-Cash Brókerház Rt Takarék Bróker Értékpapír Rt DAEWOO Bank (Magyaror.) Rt DAEWOO Bank (Magyarország) Rt CONCORDE Értékpapír Rt Cashline Értékpapír Rt Cashline Értékpapír Rt KIRÁLYBRÓKER ÉrtékpapírRt K & H Equities Értékpapírk.Bank Rt Inter-Európa Bank Rt Magyar Külkereskedelmi Bank Rt SWAP Tozsdeügynöki Rt KIRÁLYBRÓKER Értékpapír Rt CA-IB Értékpapír Rt OTP Értékpapír Rt Magyar Külkereskedelmi Bank Rt Inter-Európa Bank Rt RAIFFEISEN Értékpapír Rt EQUITAS Bróker Rt OTP Értékpapír Rt RAIFFEISEN Értékpapír Rt K & H Equities Értékpapírk. Bank Rt CA-IB Értékpapír Rt CIB Értékpapír Forgalmazó Rt MICROBRÓKER Értékpapírk. Rt MICROBRÓKER Értékpapírk. Rt SWAP Tozsdeügynöki Rt POSTABANK Értékpapír Rt POSTABANK Értékpapír Rt CIB Értékpapír Forgalmazó Rt. 3 3 Származékos szekció Forgalom Származékos szekció Forgalom devizák kontraktus millió Ft kamatok kontraktus millió Ft Derivatives section Turnover Derivatives section Turnover currencies contracts HUF million interest rates contracts HUF million 1. ERSTE Bank Befektetési Rt CONCORDE Értékpapír Rt

12 RÉSZVÉNYEK FORGALMA 2002 januárjában EQUITIES TURNOVER in January 2002/I. Részvények Kötészám Forgalom Forg. Átlagos napi Forg./ Árak Záróár Korr. * összes ** Ft dupla ** menny. (db) ** kötés forg. kötés Nyitó Záró vált. BUX Equities Nr. of trans. Value traded Volume Average daily Turn./ Prices Change Corr. * total ** HUF double ** traded(pcs) ** deals turnover trans. Open. Clos. cl. price BUX (****) Jegyzett "A" - Listed "A" Antenna Hungária Rt. I I ,94% 0,61 BorsodChem P I DG ,43% 0,15 Csopak J ,03% 0,05 Danubius P I H ,72% 0,36 DÉMÁSZ Rt. I E ,81% 0,24 Egis P I DG ,86% 0,41 FOTEX I G ,67% 0,20 Globus P DA ,33% -0,02 Graphisoft N.V. K ,79% 0,23 HUMET Rt. DG ,57% 0,04 Inter-Európa Bank J ,05% 0,11 Matáv Rt. C I I ,38% 0,84 Mezogép Rt. DK ,44% 0,40 MOL P C I DF ,66% 0,70 NABI I DM ,11% 0,18 OTP P C I J ,01% ,11% ,10% ,39% 0,63 Pannonplast P I DG ,23% 0,33 Pick Szeged P I DA ,91% 0,02 Primagáz P E ,77% 0,23 RÁBA Rt. P I DM ,89% 0,29 Richter P I DG ,27% 0,64 Synergon Informatikai Rt. I K ,46% 0,30 TVK P I DG ,23% 0,11 Zalakerámia P I DI ,65% 0,22 ZWACK Unicum DA ,83% -0,22 Összesen/Total(1) Jegyzett "B" - Listed "B" Agrimpex n. G ,87% -0,15 ARAGO Befektetési Rt. J ,47% -0,13 BIF Rt. P K ,00% -0,35 Brau Union Hungaria Rt. P DA ,50% -0,04 Csepel Holding Rt. G ,29% 0,18 DÉDÁSZ Rt. E ,73% -0,02 Domus P G ,22% 0,27 ECONET J ,83% 0,06 ÉDÁSZ Rt. E ,49% -0,21 ELMU Rt. E ,14% -0,33 Elso Hazai Energia-portf. J ,00% *** ÉMÁSZ Rt. E ,00% 0,26 ERAVIS P H ,87% -0,18 Eravis Elsobbségi H ,44% -0,04 Gardénia DB ,29% 0,14 Hungagent n. J ,00% *** IBUSZ P H ,83% -0,33 Kartonpack Dobozipari Rt. DE ,00% *** Konzum G ,53% 0,07 Második Deviza Factory Rt. J ,90% -0,41 Milton Apartman Rt. J ,00% *** Novotrade J ,34% 0,01 Pannonflax DB ,56% 0,15 Pannon-Váltó P J ,08% 0,16 Phylaxia Pharma Rt. DG ,93% 0,15 Quaestor Rt. J ,22% -0,10 Rizikó Factory Rt. J ,40% -0,11 Skála-Coop Rt. G ,00% 0,10 Skoglund Rt. I ,41% 0,27 STYL P DB ,33% -0,31 Székesf. Hutoipari Rt.bemut. DA ,00% Székesf. Hutoipari Rt.névre DA ,00% TITÁSZ Rt. E ,24% -0,21 Összesen/Total(2) Összesen/Total(1)+(2)

13 Részvények Kötés- Forgalom/ Forg. Átlagos napi Forg/ Kötés Forg. Menny. szám Ft dupla menny. (db) kötés forg. kötés megoszlás Equities Nr. of Value traded Volume Average daily Turn./ Deals Value Volume trans. HUF double traded(pcs) deals turnover trans. division Fix ügyletek/negotiated deals ,00% 0,03% 0,00% Egyéb/Others ,00% 99,97% 100,00% Tozsdén privatizált/privatized/20* ,28% 68,71% 18,12% Egyéb/Others/36 * ,72% 31,29% 81,88% CESI papírok/shares in the CESI/3 * ,36% 73,47% 72,91% Egyéb/Others/53* ,64% 26,53% 27,09% BUX papírok/shares in the BUX/17* ,05% 98,14% 85,38% Egyéb/Others/39* ,95% 1,86% 14,62% Részvények forgalmának megoszlása ágazatok** szerint Division of equities turnover by sector** Részvények Kötés- Forgalom/ Forg. Átlagos napi Forg/ Kötés Forg. Menny. szám Ft dupla menny. (db) kötés forg. kötés megoszlás Equities Nr. of Value traded Volume Average daily Turn./ Deals Value Volume trans. HUF double traded(pcs) deals turnover trans. division (DA151) Élelmiszer-feldolgozás/Food processing/2* ,95% 0,38% 0,22% (DA153) Gyümölcs-,zöldségfeldolg./Fruit,veget.proces./1* ,00% 0,00% 0,00% (DA159) Italgyártás/Beverage/2* ,15% 0,08% 0,04% (DB182) Textilipar/Textiles/3* ,57% 0,09% 0,31% (DF232) Koolajfeldolgozóipar/Oil processing/1* ,63% 21,65% 9,17% (DG241) Vegyi alapanyag-gyártás/chemicals/3* ,27% 1,35% 1,04% (DG244) Gyógyszeripar/Pharmaceutical/4* ,44% 19,39% 14,95% (E402) Gázgyártás/Energy/1* ,42% 0,08% 0,13% (DI263) Ásványi term. gyártás/mineral prod. manufact./1* ,19% 0,28% 0,37% (G510) Nagykereskedelem, egyéb/wholesale, others/3* ,26% 0,03% 0,52% (G521) Vegyesiparcikk-kisker./General retail/3* ,74% 0,24% 2,70% (H550) Szállodaipar, idegenforg./hotel, tourism/3* ,08% 0,52% 0,36% (J651) Bankok/Banks/2* ,00% 25,02% 3,61% (J652) Egyéb pénzügyi tev./other finance/11* ,21% 0,02% 0,08% (DM341) Közuti Jármugy./Public transport Machinery/1* ,58% 0,59% 0,34% (DK293) Mezogazd.Gépgyártás/Agricultural Machinery/1* ,28% 0,11% 0,16% (DM343)Közuti Járm.alk.gy./Public transp.parts Machin./1* ,44% 0,71% 0,99% (K701)Ingatlanügyletek/Real Estate/1* ,01% 0,00% 0,00% (K722)Számítástechnika/Computer Technique/2* ,90% 1,58% 3,92% (DE212)Papírgyártás/Paper Manufacturing/1* ,00% 0,00% 0,00% (E401)Áramszolgáltatás/Power Supply/6* ,92% 0,57% 0,18% (I634)Szállítási ügynöki tev./transporting agency/1* ,00% 0,00% 0,00% (I642) Távközlés/Telecommunications/2* ,94% 27,31% 60,91% (*) részvények száma/nr. of shares, (**) ágazatok a KSH besorolás szerint/cso sectors Vegyi alapanyag-gyártás/chemicals 1% Ágazati forgalom-megoszlás/division of turnover by sector Koolajfeldolg./Oil processing 22% Gyógyszeripar/Pharmaceutical 19% Egyéb/Others 3% Számítástechnila/IT 2% Áramszolg./Power Supply 1% Távközlés/Telecom 27% Bankok/Banks 25% (P) tozsdén priv./privatized, (C) CESI papír/share in the CESI, (I) BUX papír/ share in the BUX, (Félkövér) új bevezetés/(bold) new admission, (*)ágazati besorolás (jelmagyarázat lsd. 7.old)/sectors (legend see pg.7.), (**)fix ajánlatból született ügyletek aránya/ share of negotiated deals, (***) nem volt árfolyam változás/no price changing; (****) változás az elozo hónap végéhez ill. a bevezetési árhoz képest/changes to the previous month or admitting date A korreláció a januári árfolyam változásokat tükrözi/correlation reflecting price changes of January 2002.

14 RÉSZVÉNYEK KAPITALIZÁCIÓJA (2002.január 31.)/I. EQUITIES CAPITALIZATION as of 31st January 2002/I. Részvények Bevezetett Név- Záróár Kapitalizáció Bev. menny. Mutatók***** Éves * darabszám érték névértéken P/E P/BV DIV.Y Volatilitás Equities Admitted Nom. Cl. price Capitalization Adm. amount Ratios***** Yearly * amount value on nom. value P/E P/BV DIV.Y Volatility Jegyzett "A" - Listed "A" db/pcs Ft/HUF Ft/HUF Ft/HUF Ft/HUF Antenna Hungária Rt. I I ,22 1,59 0,00% 26,25% (01/II) BorsodChem P I DG ,55 0,71 3,68% 19,32% (01/II) Csopak J ,99 0,61 6,69% 33,05% (01/II) Danubius P I H ,37 0,85 1,09% 36,94% (01/II) DÉMÁSZ Rt. I E ,63 0,90 12,16% 8,23% (01/II) Egis P I DG ,65 1,56 1,05% 24,05% (01/II) FOTEX I G ,64 0,63 0,00% 23,28% (01/II) Globus P DA ,53 0,57 4,84% 21,55% (01/II) Graphisoft N.V. K ,58 1,31 0,00% 22,10% (01/II) HUMET Rt. DG ,02 2,32 0,00% 45,90% (01/II) Inter-Európa Bank J ,34 0,66 0,00% 21,30% (01/II) Matáv Rt. C I I ,21 2,52 0,89% 28,05% (01/II) Mezogép Rt. DK ,48 1,30 0,00% 31,28% (01/II) MOL P C I DF ,75 1,46 1,00% 23,31% (01/II) NABI I DM ,26 3,13 0,00% 32,90% (01/II) OTP P C I J ,48 3,44 0,91% 25,75% (01/II) Pannonplast P I DG ,31 0,60 5,22% 30,62% (01/II) Pick Szeged P I DA ,87 0,44 0,00% 32,60% (01/II) Primagáz P E **** 0,72 9,47% 20,74% (01/II) RÁBA Rt. P I DM ,25 0,83 27,44% 18,49% (01/II) Richter P I DG ,42 2,85 1,33% 36,24% (01/II) Synergon Informatikai Rt. I K **** 1,08 0,00% 31,49% (01/II) TVK P I DG ,48 0,82 5,68% 24,77% (01/II) Zalakerámia P I DI **** 0,50 0,00% 31,11% (01/II) ZWACK Unicum DA ,70 2,07 11,72% 33,07% (01/II) Összesen/Total(1) Jegyzett "B" - Listed "B" Agrimpex n. G ,47 2,69 0,00% 170,32% (01/II) ARAGO Befektetési Rt. J ,46 0,18 10,00% 51,43% (01/II) BIF Rt. P K ,16 1,43 0,00% 28,77% (01/II) Brau Union Hungaria Rt. P DA ,06 0,59 5,68% 78,19% (01/II) Csepel Holding Rt. G ,29 0,36 0,00% 75,42% (01/II) DÉDÁSZ Rt. E ,88 0,60 6,40% 23,16% (01/II) Domus P G ,99 0,27 0,00% 33,38% (01/II) ECONET J ,45 3,11 0,00% 59,62% (01/II) ÉDÁSZ Rt. E ,01 0,87 13,12% 60,49% (01/II) ELMU Rt. E ,89 0,93 11,82% 58,68% (01/II) Elso Hazai Energia-portf. J ,09 0,45 0,00% 0,00% (01/II) ÉMÁSZ Rt. E ,44 0,55 0,00% 29,62% (01/II) ERAVIS P H ,24 0,23 17,18% 34,58% (01/II) Eravis Elsobbségi H ,45 0,32 12,50% 16,30% (01/II) Gardénia DB **** 0,13 0,00% 72,24% (01/II) Hungagent n. J ,24 0,27 0,00% 0,00% (01/II) IBUSZ P H ,25 0,20 32,26% 30,38% (01/II) Kartonpack Dobozipari Rt. DE ,40 0,83 0,00% 0,00% (01/II) Konzum G **** 0,31 0,00% 60,98% (01/II) Második Deviza Factory Rt. J **** 0,17 0,00% 100,45% (01/II) Milton Apartman Rt. J **** 0,62 0,00% 0,00% (01/II) Novotrade J **** 0,26 0,00% 158,18% (01/II) Pannonflax DB **** 1,47 0,00% 32,36% (01/II) Pannon-Váltó P J ,18 0,34 26,91% 90,32% (01/II) Phylaxia Pharma Rt. DG **** 0,75 0,00% 28,27% (01/II) Quaestor Rt. J ,75 1,03 0,00% 15,70% (01/II) Rizikó Factory Rt. J ,11 0,18 0,00% 89,83% (01/II) Skála-Coop Rt. G ,03 0,67 0,00% 78,35% (01/II) Skoglund Rt. I ,00 0,98 0,00% 276,01% (00/IV) STYL P DB **** 0,69 4,44% 172,94% (01/II) Székesf. Hutoipari Rt.bemut. DA ,62 0,39 10,77% (01/II) Székesf. Hutoipari Rt.névre DA ,13 0,18 23,33% 0,00% (01/II) TITÁSZ Rt. E ,91 0,75 6,92% 32,90% (01/II) Összesen/Total(2) Összesen/Total(1)+(2) ,22 1,68 5,13%

15 Részvények Kapitalizáció Bevez. menny.névértéken P/E P/BV Equities Capitalization Adm. amount at nom.value P/E P/BV Ft/HUF % Ft/HUF % Tozsdén privatizált/privatized/20* % % 15,20 1,51 Egyéb/Others/36 * % % 12,75 1,26 CESI papírok/shares in the CESI/3 * % % 17,03 2,18 Egyéb/Others/53* % % 10,23 0,92 BUX papírok/shares in the BUX/17* % % 15,04 1,82 DIV.Y *** DIV.Y 3,92% 5,83% 0,94% 7,32% 3,17% Egyéb/Others/39* % % 8,22 0,68 7,97% Részvények kapitalizációjának megoszlása ágazatok** szerint Division of equities capitalization by sector** Részvények Kapitalizáció Bevez. menny.névértéken P/E P/BV Equities Capitalization Adm. amount at nom.value P/E P/BV Ft/HUF % Ft/HUF % (DA151) Élelmiszer-feldolgozás/Food processing/2* % % 3,75 0,49 (DA153) Gyümölcs-,zöldségfeldolg./Fruit,veget.proces./1* % % 1,29 0,09 (DA159) Italgyártás/Beverage/2* % % 2,84 0,93 (DB182) Textilipar/Textiles/3* % % **** 0,90 (DF232) Koolajfeldolgozóipar/Oil processing/1* % % 28,93 1,46 (DG241) Vegyi alapanyag-gyártás/chemicals/3* % % 7,76 0,78 (DG244) Gyógyszeripar/Pharmaceutical/4* % % 16,68 2,41 (E402) Gázgyártás/Energy/1* % % **** 0,72 (DI263) Ásványi term. gyártás/mineral prod. manufact./1* % % **** 0,50 (G510) Nagykereskedelem, egyéb/wholesale, others/3* % % 27,96 0,86 (G521) Vegyesiparcikk-kisker./General retail/3* % % 8,58 0,61 (H550) Szállodaipar, idegenforg./hotel, tourism/3* % % 4,06 0,56 (J651) Bankok/Banks/2* % % 14,38 2,88 (J652) Egyéb pénzügyi tev./other finance/11* % % 2,27 0,46 (DM341) Közuti Jármugy./Public transport Machinery/1* % % 10,90 3,13 (DK293) Mezogazd.Gépgyártás/Agricultural Machinery/1* % % 19,48 1,30 (DM343)Közuti Járm.alk.gy./Public transp.parts Machin./1* % % 6,68 0,83 (K701)Ingatlanügyletek/Real Estate/1* % % 12,16 1,43 (K722)Számítástechnika/Computer Technique/2* % % 54,02 1,09 (DE212)Papírgyártás/Paper Manufacturing/1* % % 8,40 0,83 (E401)Áramszolgáltatás/Power Supply/6* % % 6,95 0,80 (I634)Szállítási ügynöki tev./transporting agency/1* % % 27,51 0,98 (I642) Távközlés/Telecommunications/2* % % 15,26 2,42 Ágazati kapitalizáció-megoszlás/division of capitalization by sector DIV.Y *** DIV.Y 1,87% 17,05% 7,08% 1,51% 1,00% 5,02% 1,18% 9,47% 0,00% 0,00% 0,00% 9,66% 0,72% 8,47% 0,00% 0,00% 27,44% 0,00% 0,00% 0,00% 9,24% 0,00% 0,80% Gyógyszeripar/Pharmaceutical 14% Távközlés/Telecommunications 33% Bankok/Banks 18% Koolajfeldolg./Oil processing 17% Vegyi alapanyag-gyártás/chemicals 4% Egyéb/Others 6% Áramszolg./Power Supply 7% Számítástechnika/IT 1% (*) részvények száma/nr. of shares, (**) ágazatok a KSH besorolás szerint/cso sectors (***)adatok az '00. éves jelentések alapján, osztalék 00 adat/ data as of issuers annual reports '00, dividend as of 00, (****)veszteség/loss,

16 A BUDAPESTI ÉRTÉKTOZSDE RÉSZVÉNYINDEXE (BUX) 2001 január január THE BUDAPEST STOCK INDEX (BUX) January January =1 000 Maximum (2001): 8 108,22 Minimum (2001): 7 123,33 Nap Jan Febr Márc Apr. Máj. Jún. Júl Aug Szept Okt Nov Dec Jan Nap Day Jan Febr March April May June July August Sept Oct Nov Dec Jan Day 1. * 7 986, ,57 * 7 054, , ,96 * * , , , , , , , ,06 * 7 123, , , , , , , , , , , , ,03 * 6 666, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,76 * 6 860, , , , , , , ,20 * * 6 744, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,47 * 5 858, , , , , , , , , , , , , , , , , ,18 * 7 140, , , , , , , , ,42 * 7 226, , , , , , , , ,27 * 8 079, , , , , , , ,59 * 8 096, , , , , , , , , ,61 * , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,50 * 7 006, , , , , , , , , , ,14 * 8 108, Max 8 146, , , , , , , , , , , , ,22 Max Min 7 507, , , , , , , , , , , , ,33 Min Záró 8 145, , , , , , , , , , , , ,22 Closing BUX január január/january January A BUX éves szintre vetített hozamai dollárban az egyes idoszakokra január január) USD RETURN ON THE BUX INDEX January January 2002) Dátum/date 01/01. 01/02. 01/03. 01/04. 01/05. 01/06. 01/07. 01/08. 01/09. 01/10. 01/11. 01/ ,26 288,92 301,37 299,83 300,01 287,10 283,54 278,59 281,42 282,32 280,64 277,56 (Ft/USD)/(HUF/USD) (**) BUX 8 145, , , , , , , , , , , ,13 (**) 288, ,83-167,16% 01/02. 01/ , ,50-142,84% -135,39% 01/ , ,72-80,34% -42,82% 42,60% 01/ , ,47-52,36% -15,85% 43,55% 42,99% 01/ , ,95-43,64% -14,80% 24,44% 14,23% -12,26% 01/ , ,81-37,46% -13,55% 15,83% 6,18% -10,66% -9,16% 01/ , ,17-34,69% -14,76% 8,17% -0,91% -14,26% -15,43% -22,08% 01/ , ,92-34,66% -18,65% -1,21% -9,94% -21,48% -24,78% -32,72% -43,19% 01/ , ,14-21,45% -3,93% 14,81% 9,57% 3,13% 7,11% 12,75% 30,43% 121,96% 01/ , ,20-13,18% 4,05% 22,01% 18,29% 14,01% 19,39% 26,63% 42,62% 91,13% 60,77% 01/ , ,13-10,93% 5,15% 21,60% 18,17% 14,35% 19,01% 24,88% 36,91% 68,63% 41,08% 15,56% 02/ , ,22 0,63% 18,15% 35,88% 33,84% 31,68% 38,41% 46,79% 61,32% 93,47% 77,63% 82,96% 144,15% (*) kereskedési szünnap/trading holiday, (**)hóvégi érték/at month-end

17 A BUX KOSARA január 31-én THE BASKET OF THE BUX as of 31st January 2002 K: 4, BUX : 8108,22 Részvény Névérték Bázisár Bevez. D Záróár Számláló Súly a Nevezo menny. tényezo (Ft) kosárban (Ft) Equities Nominal Basic Admitted D Cls. price Numerator Weight in Denominator value price amount factor (HUF) the basket (HUF) p(0) menny.(q) p(t) p(t) * q * D p(0) * q Antenna Hungária , ,42% Borsodchem , ,76% Danubius , ,96% DÉMÁSZ , ,19% Egis , ,75% Fotex , ,57% Magyar Távközlési Rt , ,42% MOL , ,05% NABI , ,71% OTP , ,26% Pannonplast , ,78% Pick Szeged , ,59% Rába Magyar Vagon Rt , ,09% Richter , ,51% Synergon Informatikai Rt , ,34% TVK , ,00% Zalakerámia , ,58% Összesen: ,00% (*) vastag betu: új papír az indexkosárban/bold: new share in the index basket; Vezeto tozsdeindexek napi változásainak korrelációja 2002 január 02 - január 31. Correlation between daily changes of leading stock exchange indices 2nd January - 31th January 2002 BUX DJI* HSI NIKKEI DAX CAC 40 FT-SE WIG BUX 1 0,18-0,09 0,12 0,41 0,37 0,41 0,53 DJI* 1 0,44 0,53-0,08 0,15 0,20 0,25 HSI 1 0,53-0,03-0,06-0,07 0,10 NIKKEI 1 0,18 0,08 0,19 0,10 DAX 1 0,72 0,66 0,47 CAC ,87 0,50 FT-SE 1 0,41 WIG 1 * DJI t-1napi árváltozásainak a többi index tnapi árváltozásaival számolt korrelációja/correlation of DJI and other indices value at D-1 with value at D A KINCSTÁRJEGY HOZAMINDEX (DWIX) ALAKULÁSA (2001. január január) THE EVOLUTION OF THE TREASURY BILL INTEREST-INDEX (DWIX) (January January 2002) (1) (2) (1) (2) (1) (2) , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,57 (1) a DWIX értéke/value of DWIX, (2) élo kincstárjegy állomány/amount of T-bills included in the index

18 A KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNYINDEX (CESI) január január CENTRAL EUROPEAN STOCK INDEX (CESI) January Janaury =1 000 Maximum (2001): 1 163,04 Minimum (2001): 1 052,19 Nap Jan Febr Márc Ápr. Máj. Jún. Júl Aug Szept Okt Nov Dec Jan Nap Day Jan Febr March April May June July August Sept Oct Nov Dec Jan Day 1. * 1 306, ,85 * 1 077,91 920,75 836,88 980,64 * , , , , ,74 995,35 922,77 844,00 969, , ,24 996, ,90 985,24 927,52 898,04 835, , , ,15 994, , ,21 975,29 883,24 850, , , , , , , ,20 962,96 887,94 849,44 975, , , , , ,73 945,62 918,76 897,98 977, , , , , ,36 904,79 893,64 980, , , , , , , ,82 892,79 844,86 997, , , , , , ,58 921,40 891,24 870,53 996, , , , ,42 922,93 899,95 878,32 892, , , , , , ,07 899,57 859,86 915, , , , , , , ,35 917,00 829,55 912,32 989, , , , , ,09 922,22 898,41 842, , , , , , ,94 912,49 828, , , , , , , , ,83 906,37 906, , , , , ,49 * 1 046,03 923,25 877,86 931, , , , , ,90 913,79 865,30 806,43 936, , , , , , ,56 938,48 816,46 920, , , , , , , ,90 940,25 844,78 913, , , , , ,23 994,47 921,30 872,03 832, , , , , , ,02 881,51 794, , , , , , , , ,07 893,43 924, , , , , , , ,05 927,29 894,35 927, , , , , ,00 920,11 905,95 799,86 941, , , , , , ,72 916,17 818,17 944,74 * 1 161, , , , , ,19 930,40 843,99 978, ,09 * , , , ,46 931,47 905,62 835, , , , , ,40 995,98 894,06 837, , , , , , ,32 994,48 894,05 988, , , , , , ,15 936,41 893,66 968, , , , ,27 924,56 896,16 971, , , Max 1 303, , , , , ,91 995,35 927,52 898,04 988, , , ,04 Max Min 1 231, , ,15 994, ,03 994,47 899,57 865,30 794,80 835,95 969, , ,19 Min Záró 1 293, , , , ,27 994,48 924,56 896,16 837,47 971, , , ,91 Closing 140% Közép-európai indexek és a CESI index alakulása ( )/ Indices in Central Europe and the CESI index ( ) 130% 120% CESI BUX PX50 SAX SBI WIG 110% 100% 90% 80% 70% 60% A CESI és a közép-európai részvényindexek napi változásainak korrelációja ( ) Correlation between daily changes of the CESI and the Central European Indices ( ) BUX PX50 SAX SBI WIG (Budapest) (Prága) (Pozsony) (Ljubljana) (Varsó) BUX PX50 SAX SBI WIG (Budapest) (Prague) (Bratislava) (Ljubljana) (Warsaw) BUX 1,00 PX50 0,53 1,00 SAX 0,22 0,21 1,00 SBI 0,30 0,18 0,31 1,00 WIG 0,43 0,38 0,00-0,03 1,00 CESI 0,69 0,68 0,10 0,14 0,86 (*) kereskedési szünnap mindegyik piacon/ trading holiday on each market

19 A RAX kosara január 31-én THE BASKET OF THE RAX 31st January 2002 K: 0,83993 RAX: 624,94 Részvény Bázisár Bevez. Záróár Számláló Súly a Nevezo menny (Ft) kosárban (Ft) Equity Basic Admitted Cls. price Numerator Weight in Denominator price amount (HUF) the basket (HUF) ANTENNA ,71% BCHEM ,76% DANUBIUS ,65% EGIS ,21% GLOBUS ,94% GRAPHI ,87% MATAV ,33% MOL ,29% NABI ,08% OTP ,76% PHYLAXIA ,74% PICK ,69% PPLAST ,58% RABA ,16% RICHTER ,75% SYNERGON ,43% TVK ,53% Likvid eszköz/cash ,49% Összesen: ,00% A RAX kosara február 1-tol THE BASKET OF THE RAX from 1st February 2002 K: 0,8412 RAX: 624,94 Részvény Bázisár Bevez. Záróár Számláló Súly a Nevezo menny (Ft) kosárban (Ft) Equity Basic Admitted Cls. price Numerator Weight in Denominator price amount (HUF) the basket (HUF) BCHEM ,00% DANUBIUS ,00% DEMASZ ,00% EGIS ,00% GLOBUS ,00% GRAPHI ,00% MATAV ,00% MOL ,00% NABI ,00% OTP ,00% PHYLAXIA ,00% PICK ,00% PPLAST ,00% RABA ,00% RICHTER ,00% SYNERGON ,00% TVK ,00% Likvid eszköz/cash ,01% Összesen: ,00% (*) vastag betu: új papír az indexkosárban/bold: new share in the index basket

20 ZÁRTVÉGU BEFEKTETÉSI ALAPOK FORGALMA 2002 januárjában CLOSED END INVESTMENT FUNDS TURNOVER in January 2002 Befektetési alapok Kötés- Forgalom/ Forg. Átlagos napi Forg/ szám Ft dupl. menny. (db) kötés forg. kötés Investment funds Nr. of Value traded Volume Average daily Turn./ trans. HUF double traded(pcs) deals turnover trans. PILLER2A I PILLER2B I PILLERA I PILLERB I QUAESTAL I Total (R) részvény-alapok/share funds, (I) ingatlan-alapok/real estate funds, (Á) állampapír-alapok/gov.sec.funds. Befektetési alapok Árak Záróár Bevezetett Név Kapitalizáció Bev. menny. Nyitó Záró Átlag vált darabszám érték névértéken Investment funds Prices Change Admitted Nom. Capitalization Adm. amount Opening Closing Avg. cl. price amount value at nom. value PILLER2A ,12% PILLER2B ,61% PILLERA ,44% PILLERB ,74% QUAESTAL Total KÁRPÓTLÁSI JEGYEK FORGALMA 2002 januárjában COMPENSATION NOTES' TURNOVER in January 2002 Kárpótlási jegyek Kötés- Forgalom/ Forg. Átlagos napi Forg/ szám Ft duplikált menny. (db) kötés forg. kötés Compenstion notes Nr. of Value traded Volume Average daily Turn./ trans. HUF double traded(pcs) deals turnover trans. A,B,C,D,E,F,G,H,J,K L,M,N,P,R series Kárpótlási jegyek Árak Záróár Bevezetett Név Kapitalizáció Bev. menny. Nyitó Záró Átlag vált darabszám érték névértéken Compenstion notes Prices Change Admitted Face Capitalization Adm. amount Opening Closing Avg. cl. price amonut value at nom. value db/pcs Ft/HUF Ft/HUF Ft/HUF A,B,C,D,E,F,G,H,J,K L,M,N,P,R series ,81% KINCSTÁRJEGYEK FORGALMA 2002 januárjában T-BILLS' TURNOVER in January 2002 Kincstárjegyek Kötés- Forgalom/ Átlagos napi Forg/ Záróárf. Kapitalizáció Bev. menny. szám Ft dupla kötés forg. kötés % névértéken T-bills Nr. of Value traded Average daily Turn./ Cl. price Capitalization Adm. amount trans. HUF double deals turnover trans. % at nom. value Ft/HUF Ft/HUF D * 0,00% D ,71% D ,99% D ,88% D ,24% D ,04% D ,41% D ,68% D ,33% D ,15% D ,34% Összesen/Total (*) elott lejárt/expired before ,

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT AUGUSZTUS/AUGUST

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT AUGUSZTUS/AUGUST HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2002 AUGUSZTUS/AUGUST Összefoglaló mutatók A Budapesti Értéktozsdén 2002. augusztusában az azonnali piacon 54.243 üzletet kötöttek, melynek duplikált árfolyamértéke 233,2

Részletesebben

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2002 FEBRUÁR/FEBRUARY

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2002 FEBRUÁR/FEBRUARY HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2002 FEBRUÁR/FEBRUARY Összefoglaló mutatók A Budapesti Értéktozsdén 2002 februárjában 61.574 üzletkötésben duplikáltan 312 milliárd forint értékben kötöttek üzletet az azonnali

Részletesebben

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2002 MÁRCIUS/MARCH

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2002 MÁRCIUS/MARCH HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2002 MÁRCIUS/MARCH Összefoglaló mutatók A Budapesti Értéktozsdén 2002 márciusában 55 123 üzletkötésben duplikáltan 265,8 milliárd Forint értékben kötöttek üzletet az azonnali

Részletesebben

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2003. DECEMBER/DECEM BER

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2003. DECEMBER/DECEM BER HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2003. DECEMBER/DECEM BER BUDAPESTI ÉRTÉKTOZSDE BUDAPEST STOCK EXCHANGE Összefoglaló mutatók A múlt havi fellendülés után december hónapban tovább növekedett az azonnali piaci

Részletesebben

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT JÚNIUS/JUNE

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT JÚNIUS/JUNE HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2002 JÚNIUS/JUNE Összefoglaló mutatók A Budapesti Értéktozsdén 2002. júniusában 46.371 üzletkötésben duplikáltan 240,5 milliárd forint értékben kötöttek üzletet az azonnali

Részletesebben

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2003. FEBRUÁR/FEBRUARY

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2003. FEBRUÁR/FEBRUARY HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2003. FEBRUÁR/FEBRUARY BUDAPESTI ÉRTÉKTOZSDE BUDAPEST STOCK EXCHANGE Összefoglaló mutatók A Budapesti Értéktozsde azonnali piacán 2003 februárjában 111 milliárd forint értéku

Részletesebben

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT SZEPTEMBER/SEPTEMBER

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT SZEPTEMBER/SEPTEMBER HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2002 SZEPTEMBER/SEPTEMBER Összefoglaló mutatók A Budapesti Értéktozsde azonnali piacán 2002 szeptemberében több mint 210 milliárd forint értéku forgalmat bonyolítottak összesen

Részletesebben

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2003. AUGUSZTUS/AUGUST

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2003. AUGUSZTUS/AUGUST HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2003. AUGUSZTUS/AUGUST BUDAPESTI ÉRTÉKTOZSDE BUDAPEST STOCK EXCHANGE Összefoglaló mutatók A Budapesti Értéktozsde teljes értékpapír piaci forgalma 2003 augusztusában 148064

Részletesebben

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2003. NOVEMBER/NOVEMBER

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2003. NOVEMBER/NOVEMBER HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2003. NOVEMBER/NOVEMBER BUDAPESTI ÉRTÉKTOZSDE BUDAPEST STOCK EXCHANGE Összefoglaló mutatók A múlt havi fellendülés után november hónapban mérséklodött az azonnali piaci aktivitás

Részletesebben

ÉVES JELENTÉS / ANNUAL REPORT

ÉVES JELENTÉS / ANNUAL REPORT ÉVES JELENTÉS / ANNUAL REPORT 2000 Összefoglaló mutatók A Budapesti Értéktõzsdén 2000-ben a tavalyi év forgalmának alig több mint a felét 8 513 milliárd forintot regisztráltak az azonnali piacon. A BÉT

Részletesebben

ÉVES JELENTÉS / ANNUAL REPORT

ÉVES JELENTÉS / ANNUAL REPORT ÉVES JELENTÉS / ANNUAL REPORT 22 Összefoglaló mutatók Main figures A Budapesti Értéktozsdén 22-ben duplikáltan 3688 milliárd forintot regisztráltak az azonnali piacon. Az átlagos napi forgalom 14,7 milliárd

Részletesebben

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2003. JANUÁR/JANUARY

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2003. JANUÁR/JANUARY HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 23. JANUÁR/JANUARY BUDAPESTI ÉRTÉKTOZSDE BUDAPEST STOCK EXCHANGE Összefoglaló mutatók A Budapesti Értéktozsde azonnali piacán 23 januárjában 162 milliárd forint értéku (szimpla)

Részletesebben

Monthly statistics. May 2004

Monthly statistics. May 2004 Monthly statistics May 2004 MONTHLY STATISTICS OF THE BUDAPEST STOCK EXCHANGE MAY 2004 Official cash market summary Securities Average daily Market Change MoM breakdown turnover capitalisation EUR Mio

Részletesebben

ÉVES JELENTÉS / ANNUAL REPORT

ÉVES JELENTÉS / ANNUAL REPORT ÉVES JELENTÉS / ANNUAL REPORT 2001 Összefoglaló mutatók A Budapesti Értéktozsdén 2001-ben duplikáltan 3254 milliárd forintot regisztráltak az azonnali piacon. Az átlagos napi forgalom 13 milliárd forint

Részletesebben

Monthly statistics. June 2004

Monthly statistics. June 2004 Monthly statistics June 2004 BSE hereby excludes liability for the information contained in these statistics. The data communicated by BSE herein is originated from BSE s database, therefore it is protected

Részletesebben

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2002 JÚLIUS/JULY

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2002 JÚLIUS/JULY HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2002 JÚLIUS/JULY Összefoglaló mutatók A Budapesti Értéktozsdén 2002. júliusában 57.286 üzletkötésben duplikáltan 253,8 milliárd forint értékben kötöttek üzletet az azonnali

Részletesebben

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT MÁRCIUS/MARCH

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT MÁRCIUS/MARCH HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 23. MÁRCIUS/MARCH BUDAPESTI ÉRTÉKTOZSDE BUDAPEST STOCK EXCHANGE Összefoglaló mutatók A Budapesti Értéktozsde azonnali piacán 23 márciusában 131 milliárd forint értéku (szimpla)

Részletesebben

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT SZEPTEMBER/SEPTEMBER

HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT SZEPTEMBER/SEPTEMBER HAVI JELENTÉS / MONTHLY REPORT 2003. SZEPTEMBER/SEPTEMBER BUDAPESTI ÉRTÉKTOZSDE BUDAPEST STOCK EXCHANGE Összefoglaló mutatók A nyári hónapok alacsony forgalma után a Budapesti Értéktozsde szeptemberben

Részletesebben

Éves összefoglaló a Budapesti Értéktőzsde 2004-es évéről

Éves összefoglaló a Budapesti Értéktőzsde 2004-es évéről Éves összefoglaló a Budapesti Értéktőzsde 2004-es évéről Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT Igazgatósága elnökének és Horváth Zsolt, a BÉT vezérigazgatójának évzáró sajtótájékoztatója 2004. december 29.,

Részletesebben

2005. évi éves jelentés Budapest Növekedési Részvény Alap

2005. évi éves jelentés Budapest Növekedési Részvény Alap 2005. évi éves jelentés a Budapest Növekedési Részvény Alapról Alap megnevezése: Típusa: Futamideje: Budapest Növekedési Részvény Alap nyíltvégű értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig

Részletesebben

2001. évi éves jelentés a Budapest Növekedési Részvény Befektetési Alapról

2001. évi éves jelentés a Budapest Növekedési Részvény Befektetési Alapról 2001. évi éves jelentés a Budapest Növekedési Részvény Befektetési Alapról 1. A Budapest Növekedési Részvény Befektetési Alap, határozatlan futamidejű, nyíltvégű befektetési alap. 2. Alapkezelője a Budapest

Részletesebben

Sajtóközlemény. Mozgalmas évet követően új lehetőségek előtt a Budapesti Értéktőzsde. Budapest, január 5.

Sajtóközlemény. Mozgalmas évet követően új lehetőségek előtt a Budapesti Értéktőzsde. Budapest, január 5. Budapest, 2016. január 5. Mozgalmas évet követően új lehetőségek előtt a Budapesti Értéktőzsde Eseménydús év áll a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) mögött: elsősorban a javuló hazai gazdasági kilátásoknak és

Részletesebben

2003. évi éves jelentés a Budapest Növekedési Részvény Alapról

2003. évi éves jelentés a Budapest Növekedési Részvény Alapról 2003. évi éves jelentés a Budapest Növekedési Részvény Alapról Alap megnevezése: Budapest Növekedési Részvény Alap Típusa: nyíltvégű értékpapír alap Futamideje: nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig

Részletesebben

BÉT elemzések, 2006. január

BÉT elemzések, 2006. január REKORDMÉRETU FORGALOMMAL ÉS KIEMELKEDO EREDMÉNNYEL ZÁRJA AZ ÉVET A BUDAPESTI ÉRTÉKTOZSDE ÖSSZEFOGLALÓ A BÉT 2005-ÖS ÉVÉROL BÉT elemzések, 2006. január Az idén - hasonlóképpen a tavalyi esztendohöz - rendkívül

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI GOLD KÖZÉP-KELET- EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP

Féléves jelentés GENERALI GOLD KÖZÉP-KELET- EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP Féléves jelentés 2013. GENERALI GOLD KÖZÉP-KELET- EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP 2 Generali Gold Közép-kelet-európai Részvény Alap I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2001. június 8. Lajstromszáma Átalakulás

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI ABSZOLÚT HOZAM SZÁRMAZTATOTT ALAP

Féléves jelentés GENERALI ABSZOLÚT HOZAM SZÁRMAZTATOTT ALAP Féléves jelentés 2013. GENERALI ABSZOLÚT HOZAM SZÁRMAZTATOTT ALAP 2 Generali Abszolút Hozam Származtatott Alap I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2008. július 3. Lajstromszáma 1111/283 Típusa

Részletesebben

AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP ÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP ÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Közép- Európai Részvény

Részletesebben

A Budapesti Értéktozsde Részvénytársaság Vezérigazgatójának 202/2005. számú határozata

A Budapesti Értéktozsde Részvénytársaság Vezérigazgatójának 202/2005. számú határozata A Budapesti Értéktozsde Részvénytársaság Vezérigazgatójának 202/2005. számú határozata A Budapesti Értéktozsde Részvénytársaság vezérigazgatója a Kereskedési Kódex 5.2 f) pontjában foglalt felhatalmazás

Részletesebben

Access Pénzpiaci Nyíltvégű Befektetési Alap ÉVES JELENTÉS ÉVES JELENTÉS 2007.

Access Pénzpiaci Nyíltvégű Befektetési Alap ÉVES JELENTÉS ÉVES JELENTÉS 2007. Access Pénzpiaci Nyíltvégű Befektetési Alap Befektetési Alap megnevezése Access Pénzpiaci Nyíltvégű Befektetési Alap Típusa Az Access Pénzpiaci Nyíltvégű Befektetési Alap (továbbiakban: Alap) a Befektetési

Részletesebben

Cashback 2015 Deposit Promotion teljes szabályzat

Cashback 2015 Deposit Promotion teljes szabályzat Cashback 2015 Deposit Promotion teljes szabályzat 1. Definitions 1. Definíciók: a) Account Client s trading account or any other accounts and/or registers maintained for Számla Az ügyfél kereskedési számlája

Részletesebben

Azonnali átvezetés Terhelés konverzió nélkül december 31. nincs december 31.

Azonnali átvezetés Terhelés konverzió nélkül december 31. nincs december 31. MELLÉKLETEK APPENDICES 1. számú melléklet Fizetési megbízás benyújtása elektronikus csatornán Fizetés iránya Tranzakció Pénznemek közötti átváltás (konverzió) Saját számlák között Befogadás Árfolyammegállapítás

Részletesebben

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Vezérigazgatójának 286/2006. számú határozata

A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Vezérigazgatójának 286/2006. számú határozata A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság Vezérigazgatójának 286/2006. számú határozata A Budapesti Értéktőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban: a Tőzsde) Vezérigazgatója

Részletesebben

KELER KSZF számú leirat

KELER KSZF számú leirat KELER KSZF-20-2013. számú leirat Részvény szekció Hatályos: 2013. július 4. A KELER KSZF Zrt. Általános Üzletszabályzata alapján 2013. július 4-i hatállyal a BÉT Részvény szekció garanciarendszerét az

Részletesebben

Dátum Budapest Növekedési Részvény Alap. Határozatlan futamidejű, nyíltvégű értékpapír alap

Dátum Budapest Növekedési Részvény Alap. Határozatlan futamidejű, nyíltvégű értékpapír alap Budapest Növekedési Részvény Alap Határozatlan futamidejű, nyíltvégű értékpapír alap Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188.) Letétkezelő: Unicredit Hungary Bank Zrt. (1054 Budapest,

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2011

FÉLÉVES JELENTÉS 2011 FÉLÉVES JELENTÉS 2011 Alapadatok Neve Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest Állampapír Alap* Budapest Government Bond Investment Fund Budapest Állampapír Alap Budapest Government Bond

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2012

FÉLÉVES JELENTÉS 2012 FÉLÉVES JELENTÉS 2012 Alapadatok Neve Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul GE Money Central European Equity Investment Fund GE Money Central European Equity Fund Harmonizáció ÁÉKBV Alap Az alap

Részletesebben

A riport fordulónapja / Date of report december 31. / 31 December, 2017

A riport fordulónapja / Date of report december 31. / 31 December, 2017 CRR Art. 129 Report Kibocsátó / Issuer Erste Jelzálogbank Zrt. A riport fordulónapja / Date of report 2017. december 31. / 31 December, 2017 1. A fedezetek és a forgalomban lévő fedezett kötvényállomány

Részletesebben

környezet és kockázatvállalási hajlandóság, illetve az ebben Milyen az instrumentum árfolyamának változékonysága? MAGAS MAGAS MAGAS MAGAS MAGAS

környezet és kockázatvállalási hajlandóság, illetve az ebben Milyen az instrumentum árfolyamának változékonysága? MAGAS MAGAS MAGAS MAGAS MAGAS ÁLLAMI NYOMDA részvény APPENINN részvény CIG PANNÓNIA részvény EGIS részvény FHB részvény nemzetközi pany=3071 3341 pany=3356 pan 1573 y=2436 http://www.allaminyomda.hu/hu/page/befektetoknek http://www.appeninn.hu/

Részletesebben

Építőipar, 2009. október

Építőipar, 2009. október Közzététel: 2009. 17. Sorszám: 203. Következik: 2009. 18. A KSH jelenti Tájékoztatjuk Felhasználóinkat, hogy a 2009. évi adatok publikálása az európai uniós szabályozásoknak megfelelően a TEÁOR'08 nómenklatúra

Részletesebben

INFORMÁCIÓS CSOMAGOK

INFORMÁCIÓS CSOMAGOK INFORMÁCIÓS CSOMAGOK Verziószám Hatályba lépés/módosítás dátuma I/2005 2005. 01. 01 II/2005 2005. 11. 02 III/2005 2005. 12. 01 I/2007 2007. 11. 01 I/2013 2013.12. 06 I/2018 2018. 01. 03 Budapesti Értéktőzsde

Részletesebben

Építőipar, 2007. augusztus

Építőipar, 2007. augusztus Közzététel: 2007. 18. Következik: 2007. 25. Foglalkoztatottság és munkanélküliség Sorszám:176. Építőipar, 2007. augusztus Az építőipari termelés 2007 augusztusában kiigazítatlan adatok alapján 15,3, munkanaptényezővel

Részletesebben

Budapest Vegyes Befektetési Alap Határozatlan futamidejű, nyíltvégű értékpapír alap

Budapest Vegyes Befektetési Alap Határozatlan futamidejű, nyíltvégű értékpapír alap Budapest Vegyes Befektetési Alap Határozatlan futamidejű, nyíltvégű értékpapír alap Alapkezelő: Budapest Alapkezelő Zrt. (1138 Budapest, Váci út 188.) Letétkezelő: Unicredit Hungary Bank Zrt. (1054 Budapest,

Részletesebben

Portfólió jelentés értékpapíralapra Alapadatok Alap neve, lajstromszáma: Nyilasi 2015 Spekulatív Származtatott Befektetési Alap lajstromszám 1112-218 Alapkezelő neve: Concorde Alapkezelő zrt. Letétkezelő

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI INFRASTRUKTURÁLIS ABSZOLÚT HOZAM ALAP

Féléves jelentés GENERALI INFRASTRUKTURÁLIS ABSZOLÚT HOZAM ALAP Féléves jelentés 2013. GENERALI INFRASTRUKTURÁLIS ABSZOLÚT HOZAM ALAP 2 Generali Infrastrukturális Abszolút Hozam Alap I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2008. július 3. Lajstromszáma 1111/283

Részletesebben

1. Forint betéti kamatok / HUF Deposit Interest Rates

1. Forint betéti kamatok / HUF Deposit Interest Rates TÁJÉKOZTATÓ a forint és deviza betéti kamatokról Közzététel: 2018. június 08. Hatályos: 2018.június 11-től Bulletin on HUF and FX Deposit Interest Rates Announced: 8th of June 2018 Valid: 11th of June

Részletesebben

2005 első három hónapja során a kincstári kör hiánya 483,8 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt

2005 első három hónapja során a kincstári kör hiánya 483,8 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt 2 első három hónapja során a kincstári kör hiánya 3, milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az EU EMOGA alapjából történő folyósítások előfinanszírozása, milliárd forint összegben

Részletesebben

Összefoglaló a BÉT 2010-es évérıl

Összefoglaló a BÉT 2010-es évérıl Budapest, 2011. január 6. A 2010-es évben a Budapesti Értéktızsde Zrt. sikeres évet tudhat maga mögött annak ellenére, hogy a tıkepiacokat inkább kivárás jellemezte és a kezdeti lendület az év második

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2011

FÉLÉVES JELENTÉS 2011 FÉLÉVES JELENTÉS 2011 Alapadatok Neve Elnevezés angolul Rövid név Rövid név angolul Budapest Euró Pénzpiaci Alap* Budapest Euro Money Market Investment Fund Budapest Euró Pénzpiaci Alap Budapest Euro Money

Részletesebben

CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt.

CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 2013 1/5 1. Alapadatok 1.1. A CIB Fejlett Részvénypiaci Alapok Alapja

Részletesebben

CIB INDEXKÖVETŐ RÉSZVÉNY ALAP

CIB INDEXKÖVETŐ RÉSZVÉNY ALAP CIB INDEXKÖVETŐ RÉSZVÉNY ALAP Éves jelentés Forgalmazó, Letétkezelő: CIB Közép-európai Nemzetközi Bank Zrt. 2006 1/9 1. Alapadatok 1.1. A CIB Indexkövető Részvény Alap Megnevezése: CIB Indexkövető Részvény

Részletesebben

Access Pénzpiaci Nyíltvégű Befektetési Alap ÉVES JELENTÉS 2009. ÉVES JELENTÉS 2009.

Access Pénzpiaci Nyíltvégű Befektetési Alap ÉVES JELENTÉS 2009. ÉVES JELENTÉS 2009. Access Pénzpiaci Nyíltvégű Befektetési Alap Befektetési Alap megnevezése Access Pénzpiaci Nyíltvégű Befektetési Alap Típusa Az Access Pénzpiaci Nyíltvégű Befektetési Alap (továbbiakban: Alap) a Befektetési

Részletesebben

REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP 2008. FÉLÉVES TÁJÉKOZTATÓ

REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP 2008. FÉLÉVES TÁJÉKOZTATÓ REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP 2008. FÉLÉVES TÁJÉKOZTATÓ I. REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP Féléves tájékoztató 2008. I. félévéről Alapkezelő: Reálszisztéma Befektetési AlapkezelőZrt.

Részletesebben

CONCORDE COLUMBUS GLOBÁLIS ÉRTÉKALAPÚ SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP

CONCORDE COLUMBUS GLOBÁLIS ÉRTÉKALAPÚ SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE COLUMBUS GLOBÁLIS ÉRTÉKALAPÚ SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2014. A Concorde Columbus Globális Értékalapú Származtatott Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény

Részletesebben

AEGON VALUE SZÁRMAZTATOTT DEVIZA BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT.

AEGON VALUE SZÁRMAZTATOTT DEVIZA BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. AEGON VALUE SZÁRMAZTATOTT DEVIZA BEFEKTETÉSI ALAP 2008. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az

Részletesebben

2004. évi éves jelentés a Budapest Növekedési Részvény Alapról

2004. évi éves jelentés a Budapest Növekedési Részvény Alapról 2004. évi éves jelentés a Budapest Növekedési Részvény Alapról Alap megnevezése: Budapest Növekedési Részvény Alap Típusa: nyíltvégű értékpapír alap Futamideje: nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI HAZAI KÖTVÉNY ALAP

Féléves jelentés GENERALI HAZAI KÖTVÉNY ALAP Féléves jelentés 2014. GENERALI HAZAI KÖTVÉNY ALAP 2 Generali Hazai Kötvény Alap I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2001. június 8. Lajstromszáma Átalakulás előtt: 1121-6, Átalakulás után: 1111-240

Részletesebben

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015

Részletesebben

CONCORDE RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP

CONCORDE RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2014. A Concorde Részvény Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás Vagyonkimutatás

Részletesebben

Féléves jelentés 2014.

Féléves jelentés 2014. Féléves jelentés 2014. GENERALI GOLD KÖZÉP-KELET KELET- EURÓPAI RÉSZVÉNY ALAP 2 Generali Gold Közép-kelet kelet-európai európai Részvény Alap I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2001. június 8.

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról május

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról május SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2016. május Budapest, 2016. július 11. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben

Építőipar, 2009. szeptember

Építőipar, 2009. szeptember Közzététel: 2009. 17. Sorszám: 182. Következik: 2009. 17. Létszám és kereset a nemzetgazdaságban Tájékoztatjuk Felhasználóinkat, hogy a 2009. évi adatok publikálása az európai uniós szabályozásoknak megfelelően

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC Október. Havi Tájékoztató. ÁLLAMi garanciával

ÁLLAMPAPÍRPIAC Október. Havi Tájékoztató. ÁLLAMi garanciával ÁLLAMPAPÍRPIAC Havi Tájékoztató 2004. Október ÁLLAMi garanciával 2 004 elsô tíz hónapja során a kincstári kör hiánya hitelátvállalással együtt 1328,6 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt

Részletesebben

A Budapesti Értéktőzsde dr. Szalay Rita

A Budapesti Értéktőzsde dr. Szalay Rita A Budapesti Értéktőzsde dr. Szalay Rita 13.04.2011 A Budapesti Értéktőzsde tulajdonosi szerkezete A BÉT tulajdonosai MNB 6,95% KBC Securities 5,19% Concorde 4,17% Österreichische Kontrollbank AG 18,35%

Részletesebben

KELER KSZF-28-2015. számú leirat

KELER KSZF-28-2015. számú leirat KELER KSZF-28-2015. számú leirat Részvény szekció Hatályos: 2015. július 07. A KELER KSZF Zrt. Általános Üzletszabályzata alapján 2015. július 07-i hatállyal a BÉT Részvény szekció garanciarendszerét az

Részletesebben

CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGŰ BEFEKTETÉSI ALAP

CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGŰ BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE 2000 NYÍLTVÉGŰ BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2014. A Concorde 2000 Nyíltvégű Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült. I. Vagyonkimutatás

Részletesebben

Budapest Vegyes Alap. Nettó eszközérték, árfolyam, és hozam alakulás Dátum. Budapest Vegyes Alap

Budapest Vegyes Alap. Nettó eszközérték, árfolyam, és hozam alakulás Dátum. Budapest Vegyes Alap Éves jelentés 27. Alap megnevezése: Típusa: Futamideje: Budapest Vegyes Befektetési Alap nyíltvégű értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart Alapkezelő Budapest Alapkezelő Zrt. 1138

Részletesebben

Nettó eszközérték, árfolyam, és hozam alakulás. Budapest Növekedési Részvény Alap

Nettó eszközérték, árfolyam, és hozam alakulás. Budapest Növekedési Részvény Alap Éves jelentés 27. Alap megnevezése: Típusa: Futamideje: Budapest Növekedési Részvény Alap nyíltvégű értékpapír alap nyilvántartásba vételtől határozatlan ideig tart Alapkezelő Budapest Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

CONCORDE RUBICON SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP

CONCORDE RUBICON SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE RUBICON SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2014. A Concorde Rubicon Származtatott Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült.

Részletesebben

Állampapírpiac. 2003. február. havi tájékoztató

Állampapírpiac. 2003. február. havi tájékoztató Állampapírpiac 23. február havi tájékoztató a z állampapírhozamok februárban jelentôsen mérséklôdtek a rövid oldalon a pénzpiaci folyamatok hatására, a hozamgörbe másik végén nem történt jelentôs elmozdulás.

Részletesebben

CONCORDE COLUMBUS GLOBÁLIS ÉRTÉKALAPÚ SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP FÉLÉVES JELENTÉS

CONCORDE COLUMBUS GLOBÁLIS ÉRTÉKALAPÚ SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP FÉLÉVES JELENTÉS CONCORDE COLUMBUS GLOBÁLIS ÉRTÉKALAPÚ SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP FÉLÉVES JELENTÉS 2013. A Concorde Columbus Globális Értékalapú Származtatott Befektetési Alap Féléves jelentése a 2011. Évi CXCIII.

Részletesebben

2008 júniusában a kincstári kör hiánya 722,0 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB

2008 júniusában a kincstári kör hiánya 722,0 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB 2 ában a kincstári kör hiánya 22, milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB kiegyenlítési tartalékának feltöltése címen kifizetett 2, milliárd forint. Csökkentette a finanszírozási

Részletesebben

2001. évi éves jelentés a Budapest (II.) Kötvény Befektetési Alapról

2001. évi éves jelentés a Budapest (II.) Kötvény Befektetési Alapról 2001. évi éves jelentés a Budapest (II.) Kötvény Befektetési Alapról 1. A Budapest (II.) Kötvény Befektetési Alap, határozatlan futamidejű, nyíltvégű befektetési alap. 2. Alapkezelője a Budapest Alapkezelő

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍR-PIAC ÉS FINANSZÍROZÁS 2006-BAN ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI LEG -EK 2006.

ÁLLAMPAPÍR-PIAC ÉS FINANSZÍROZÁS 2006-BAN ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI LEG -EK 2006. ÁLLAMPAPÍR-PIAC ÉS FINANSZÍROZÁS 2006-BAN ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI LEG -EK 2006. Fővédnök: Dr. Veres János pénzügyminiszter Házigazda: Szarvas Ferenc az ÁKK Zrt. vezérigazgatója Fő témakörök: Állampapírpiac

Részletesebben

Access Pénzpiaci Nyíltvégű Befektetési Alap ÉVES JELENTÉS 2008. ÉVES JELENTÉS 2008.

Access Pénzpiaci Nyíltvégű Befektetési Alap ÉVES JELENTÉS 2008. ÉVES JELENTÉS 2008. Access Pénzpiaci Nyíltvégű Befektetési Alap Befektetési Alap megnevezése Access Pénzpiaci Nyíltvégű Befektetési Alap Típusa Az Access Pénzpiaci Nyíltvégű Befektetési Alap (továbbiakban: Alap) a Befektetési

Részletesebben

CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelı Zrt. Vezetı forgalmazó, Letétkezelı: CIB Bank Zrt.

CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelı Zrt. Vezetı forgalmazó, Letétkezelı: CIB Bank Zrt. CIB FEJLETT RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés CIB Befektetési Alapkezelı Zrt. Vezetı forgalmazó, Letétkezelı: CIB Bank Zrt. 2012 1/5 1. Alapadatok 1.1. A CIB Fejlett Részvénypiaci Alapok Alapja

Részletesebben

Féléves jelentés I. félév. Allianz Indexkövető Részvény Befektetési Alap

Féléves jelentés I. félév. Allianz Indexkövető Részvény Befektetési Alap Féléves jelentés 2017 I. félév Allianz Indexkövető Részvény Befektetési Alap A jelen féléves jelentést az Allianz Alapkezelő Zrt., mint az Allianz Indexkövető Részvény Befektetési Alap (továbbiakban: az

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról március

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról március SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2019. március Budapest, 2019. május 07. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben

Az alap teljesítménye hozamok éves szinten január év Indulástól 5,57% 16,00% 17,49% 16,99% 67,36% 0,94% 1,20 1,10

Az alap teljesítménye hozamok éves szinten január év Indulástól 5,57% 16,00% 17,49% 16,99% 67,36% 0,94% 1,20 1,10 CIB FELTÖREKVÔ RÉSZVÉNYPIACI ALAPOK ALAPJA Portfólió-összetétel Befektetési politika Egy globális részvényportfólió kiváló eleme, a világ jelentôs növekedési potenciálját hordozó térségeinek vállalatait

Részletesebben

Az ERSTE MEGTAKARÍTÁSI PLUSZ ALAPOK ALAPJA

Az ERSTE MEGTAKARÍTÁSI PLUSZ ALAPOK ALAPJA Az ERSTE MEGTAKARÍTÁSI PLUSZ ALAPOK ALAPJA korábban: ALPOK VÁLOGATOTT ALAP 1. Az Erste Megtakarítási Plusz Alapok Alapja (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása Az Alap neve Az Alap neve Magyar Posta Válogatott

Részletesebben

Féléves jelentés GENERALI FEJLŐDŐ PIACI RÉSZVÉNY ALAPOK ALAPJA

Féléves jelentés GENERALI FEJLŐDŐ PIACI RÉSZVÉNY ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés 2013. GENERALI FEJLŐDŐ PIACI RÉSZVÉNY ALAPOK ALAPJA 2 Generali Fejlődő Piaci Részvény Alapok Alapja I. Alapadatok Nyilvántartásba vétel (PSZÁF) 2008. július 3. Lajstromszáma 1111/283 Típusa

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról november

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A rezidensek által kibocsátott értékpapír-állományok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról november SAJTÓKÖZLEMÉNY A rezidensek által kibocsátott értékpapír-ok alakulásáról és tulajdonosi megoszlásáról 2018. november Budapest, 2019. január 07. Az értékpapír-statisztika adatai alapján a rezidensek által

Részletesebben

OTP Quality Nyíltvégu Részvény Alap Mérleg

OTP Quality Nyíltvégu Részvény Alap Mérleg OTP Quality Nyíltvégu Részvény Alap Mérleg adatok ezer Ft-ban A tétel megnevezése Elozo év Tárgyév 2000. dec. 31. 2001. dec. 31. a b c d 01. A) Befektetett eszközök 02. I. Értékpapírok 03. 1. Értékpapírok

Részletesebben

REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP ÉVES JELENTÉS ÉV

REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP ÉVES JELENTÉS ÉV REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP ÉVES JELENTÉS 2007. ÉV REÁLSZISZTÉMA ÉRTÉKPAPÍR-BEFEKTETÉSI ALAP Éves jelentés a 2007-es üzleti évről I. Alapkezelő: Reálszisztéma Befektetési AlapkezelőZrt. 1053

Részletesebben

1. sz melléklet Mobilitás Nyugdíjpénztár kiegészítı melléklet melléklete

1. sz melléklet Mobilitás Nyugdíjpénztár kiegészítı melléklet melléklete 1. sz melléklet Mobilitás Nyugdíjpénztár kiegészítı melléklet melléklete 3. választható portfolió 4. választható portfolió 1. választható portfolió 2. választható portfolió Fedezeti portfólió összesen

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest 2011. július 13.

SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest 2011. július 13. SAJTÓKÖZLEMÉNY Budapest 2011. július 13. A MinDig TV a legdinamikusabban bıvülı televíziós szolgáltatás Magyarországon 2011 elsı öt hónapjában - A MinDig TV Extra a vezeték nélküli digitális televíziós

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

A költségvetés finanszírozása 2005-ben: tények és tervek

A költségvetés finanszírozása 2005-ben: tények és tervek A költségvetés finanszírozása 2005-ben: tények és tervek FŐ TÉMAKÖRÖK: 1. Finanszírozási helyzet 2005. első félévében - tények előadó: dr. Réz András főosztályvezető 2. A forgalmazói rendszer teljesítménye

Részletesebben

CIB DUPLA PROFIT TİKEVÉDETT SZÁRMAZTATOTT ALAP. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelı Zrt. Forgalmazó, Letétkezelı: CIB Bank Zrt.

CIB DUPLA PROFIT TİKEVÉDETT SZÁRMAZTATOTT ALAP. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelı Zrt. Forgalmazó, Letétkezelı: CIB Bank Zrt. CIB DUPLA PROFIT TİKEVÉDETT SZÁRMAZTATOTT ALAP Féléves jelentés CIB Befektetési Alapkezelı Zrt. Forgalmazó, Letétkezelı: CIB Bank Zrt. 2012 1/5 1. Alapadatok 1.1. A CIB Dupla Profit Tıkevédett Származtatott

Részletesebben

2002. évi éves jelentés a Budapest Nemzetközi Kötvény Befektetési Alapról

2002. évi éves jelentés a Budapest Nemzetközi Kötvény Befektetési Alapról 2002. évi éves jelentés a Budapest Nemzetközi Kötvény Befektetési Alapról Alap megnevezése: Budapest Nemzetközi Kötvény Befektetési Alap Típusa: nyíltvégű értékpapír alap Futamideje: nyilvántartásba vételtől

Részletesebben

Féléves jelentés 2011.

Féléves jelentés 2011. Féléves jelentés 2011. által kezelt Befektetési Alapokról Generali Arany Oroszlán Nemzetközi Részvény Alap Generali Cash Pénzpiaci Alap Generali Hazai Kötvény Alap Generali Nemzetközi Részvény Alapok Alapja

Részletesebben

2009 októberében a kincstári kör hiánya 1047,7 milliárd forintot ért el. Csökkentette ugyanakkor a finanszírozási

2009 októberében a kincstári kör hiánya 1047,7 milliárd forintot ért el. Csökkentette ugyanakkor a finanszírozási 2 ében a kincstári kör hiánya 14, milliárd forintot ért el. Csökkentette ugyanakkor a finanszírozási igényt az EU transzferek egyenlege 5, milliárd forintos és a privatizációs bevételek, milliárd forintos

Részletesebben

BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉGEK INDEX ALAPÚ ETF SEGÍTSÉGÉVEL

BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉGEK INDEX ALAPÚ ETF SEGÍTSÉGÉVEL 2016.11.22 Fekete Ákos BEFEKTETÉSI LEHETŐSÉGEK INDEX ALAPÚ ETF SEGÍTSÉGÉVEL Mi az az ETF? Tőzsdén kereskedett értékpapír, amely leköveti egy eszköz ármozgását. BÉT (XETRA) Exchange-Traded Fund DEUTSCHE

Részletesebben

CONCORDE RUBICON SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP

CONCORDE RUBICON SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP CONCORDE RUBICON SZÁRMAZTATOTT BEFEKTETÉSI ALAP Féléves jelentés 2015. A Concorde Rubicon Származtatott Befektetési Alap Féléves jelentése a 2014. évi XVI. törvény 6. számú melléklete alapján készült.

Részletesebben

AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP 2009. I FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELİ ZRT.

AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP 2009. I FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELİ ZRT. AEGON KÖZÉP-EURÓPAI RÉSZVÉNY BEFEKTETÉSI ALAP 2009. I FÉLÉVES JELENTÉS AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELİ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelı Zrt., mint az AEGON

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2012

FÉLÉVES JELENTÉS 2012 FÉLÉVES JELENTÉS 2012 Alapadatok Neve Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Budapest International Equity Investment Fund Budapest International Equity Fund Harmonizáció nem ÁÉKBV alap Az alap

Részletesebben

ÁLLAMPAPÍRPIAC Július. Havi Tájékoztató. ÁLLAMi garanciával

ÁLLAMPAPÍRPIAC Július. Havi Tájékoztató. ÁLLAMi garanciával ÁLLAMPAPÍRPIAC Havi Tájékoztató 24. Július ÁLLAMi garanciával 2 4 elsô hét hónapja során a kincstári kör hiánya hitelátvállalással együtt 2,2 milliárd forintot ért el. E nettó finanszírozási igénnyel szemben

Részletesebben

DUNA HOUSE HU

DUNA HOUSE HU A KELER KSZF Zrt. Általános Üzletszabályzata alapján 2018. április 5-ei hatállyal a BÉT Részvény szekció garanciarendszerét az alábbiak szerint határozza meg: Részvények Prémium kategória ÁLLAMI NYOMDA

Részletesebben

AEGON ÓZON BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS

AEGON ÓZON BEFEKTETÉSI ALAP I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON ÓZON BEFEKTETÉSI ALAP AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Ózon Befektetési Alap (továbbiakban: az

Részletesebben