Építőipar, október
|
|
|
- Lili Halász
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Közzététel: Sorszám: 203. Következik: A KSH jelenti Tájékoztatjuk Felhasználóinkat, hogy a évi adatok publikálása az európai uniós szabályozásoknak megfelelően a TEÁOR'08 nómenklatúra szerint történik. Részletek Építőipar, október Az építőipari termelés volumene 2009 októberében mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 2,4%-kal csökkent a októberihez képest. Az év első tíz hónapjában a termelés 2,7%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Szezonálisan kiigazítva a termelés októberben 0,4%-kal kisebb volt, mint az előző hónapban. A két építményfőcsoport termelése továbbra is ellentétesen alakul. Az építőipari termelés 2,4%-os mérséklődésén belül az épületeken végzett munkák volumene 6,6%-kal maradt el az előző évitől; a korábbi hónapokénál kisebb mértékű csökkenés a kereskedelmi és ipari épületeken végzett munkáknak köszönhető. Az egyéb építményeken végzett munkák volumene ezzel szemben októberben is emelkedett: 2,1%-kal magasabb volt, mint 2008 októberében. Évkezdettől számítva az épületeken végzett munkák volumene 12,5%-kal mérséklődött, az egyéb építményeken végzetteké 10,5%-kal bővült az egy évvel korábbihoz képest. Szeptemberhez viszonyítva szezonálisan kiigazított adatok alapján az épületek építése 3,7%-kal nőtt, az egyéb építményeké 4,9%-kal csökkent. Októberben az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése ami az épületépítési projektek szervezését és az épületek szerkezetkész építését tartalmazza 7,7%-kal csökkent a azonos időszakihoz mérten; az egyéb építmények építése ágazaté ami ezen egyéb építmények (pl. utak, vezetékek) szerkezetkész építését foglalja magába viszont 2,4%-kal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Az építőipari termelés mintegy felét kitevő speciális szaképítés ágazat melynek zömét a szerelési és a szakipari munkák adják termelése az évkezdettől megfigyelt jelentős visszaesés után októberben csak 2,3%-kal mérséklődött. A 2009 októberében kötött szerződések volumene 25,9%-kal magasabb volt az előző évinél. Ezen belül az épületek építésére kötöttek volumene jelentősen, 40%-kal emelkedett. A növekedés az alacsony bázis mellett az ipari épületekre és szállodaépítésekre aláírt új szerződéseknek köszönhető. Az egyéb építmények építésére vonatkozó szerződések volumene 13,4%-kal nőtt; elsősorban vasútépítésre, energiaellátási és kommunális beruházásokra kötöttek nagy értékű szerződéseket. Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene jelentősen, 17,5%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál. A növekedés oka az alacsony előző évi bázis mellett az októberi új szerződések volumenének emelkedése volt. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 10,3%-kal, az egyéb építményeké 23,2%-kal nőtt. Bővebb információ: Részletes táblázatok Termelési és szerződésadatok: Horváth Lajos [email protected]; Árindexek: Husz Mónika [email protected]; A módszertani megjegyzések a: oldalon találhatóak. Az Építőipar, i tájékoztató megjelenése: január 18.
2 előző év azonos időszaka =100,0 1. Az építőipari termelés Production of construction Az építőipari termelés Production of construction volumenindexe volume indices eredeti szezonálisan és munkanappal kiigazított értéke folyó áron, milliárd Ft corresponding peri- original seasonally and working day value at current od of the previous adjusted prices, year = 100,0 előző hónap = billion HUF 2005 = 100,0 100,0 previous month = ,9 100,0 99, , ,1 99,3 99, , ,6 85,4 85, , ,0 79,9 79, , október 97,6 87,2 79,6 100,9 198,7 101,8 89,3 79,0 99,2 197,6 104,0 119,4 81,9 103,7 231, január 86,5 43,7 71,5 87,3 87,3 február 96,0 57,5 79,3 110,9 100,5 március 101,7 70,3 83,1 104,8 140,8 április 92,1 71,8 79,6 95,8 151,6 május 90,7 73,2 77,2 96,9 161,2 június 115,2 93,5 86,6 112,3 212,3 július 96,2 73,2 76,0 87,7 168,2 augusztus 93,0 81,5 75,4 99,2 171,9 szeptember 98,8 91,3 78,2 103,7 199,4 október 97,6 85,1 77,8 99,6 197,1 január-október 97,3 74,1 78, ,3 120 Az építőipar termelési volumenindexe 2005 = 100 Volume indices of the production of construction január január 2003.január január január január január január január Trend Szezonálisan és munkanappal kiigazított - Seasonally and working day adjusted 2
3 2. Az építőipari termelés értéke és volumenindexe az építőipar ágazataiban Value and volume indices of production of construction by s Épületek építése ágazat Construction of buildings Egyéb építmények építése ágazat Speciális szaképítés ágazat Specialised construction works termelés értéke folyó áron, milliárd Ft production value at current prices, billion HUF Épületek építése ágazat Construction of buildings Egyéb építmények építése ágazat Speciális szaképítés ágazat Specialised construction activities volumenindex, előző év azonos időszaka = 100,0 volume indices, corresponding period of the previous year = ,7 495,0 773,6 99,1 115,6 100, ,4 658,6 865,3 117,0 126,9 108, ,1 715,1 890,2 101,6 100,0 96, ,3 575,7 886,2 84,1 75,8 94, ,9 503,9 959,0 96,6 82,6 102, január 36,7 13,6 45,7 128,7 36,5 82,5 február 31,0 20,9 47,8 91,0 67,9 87,1 március 35,5 34,4 62,1 89,3 75,1 98,2 április 41,9 39,2 77,5 96,0 86,3 114,6 május 40,0 39,7 91,6 78,2 68,9 121,6 június 52,0 35,1 90,5 107,5 64,4 101,5 július 45,3 41,7 84,1 90,9 68,3 103,2 augusztus 54,6 43,9 82,2 118,6 74,1 97,9 szeptember 53,7 48,9 94,7 94,0 105,2 106,6 október 54,3 55,5 88,8 99,8 93,7 98,8 46,3 65,3 86,0 88,6 119,7 98,6 57,6 65,7 107,9 91,2 113,6 106, január 28,2 16,7 42,4 72,7 118,4 88,4 február 32,3 25,5 42,8 98,6 117,1 85,1 március 41,1 41,3 58,3 109,7 115,7 89,5 április 39,7 46,4 65,5 91,2 114,3 81,4 május 41,9 57,7 61,7 100,6 140,4 64,9 június 62,7 61,7 87,8 116,0 170,0 93,5 július 45,1 54,5 68,6 97,1 127,9 80,0 augusztus 48,0 54,5 69,5 85,8 121,1 82,8 szeptember 48,3 70,8 80,3 87,7 141,5 83,1 október 50,9 58,2 88,0 92,3 102,4 97, évkezdettől From the beginning of the year 438,3 487,2 664,8 95,1 126,9 84,2 3
4 3. Az építőipari termelés értéke és volumenindexe építményfőcsoportok szerinti bontásban Value and volume indices of production of construction by main groups of constructions Épületek Buildings Egyéb építmények építőipari termelés értéke folyó áron, milliárd Ft value of production of construction at current prices, billion HUF Épületek Buildings Egyéb építmények építőipari termelés volumenindexe, előző év azonos időszaka = 100,0 volume indices of production of construction, previous year = ,2 782,1 94,1 119, ,6 975,7 112,7 119, ,9 974,5 104,8 92, ,7 819,5 90,5 79, ,5 890,4 90,5 103, január 67,3 28,7 100,3 54,5 február 64,5 35,3 85,2 80,7 március 74,1 57,9 83,9 96,3 április 89,0 69,6 93,1 116,6 május 95,2 76,2 91,8 96,7 június 101,3 76,3 93,1 93,5 július 98,5 72,4 91,5 88,2 augusztus 100,4 80,2 91,4 104,4 szeptember 109,9 87,4 98,5 109,1 október 105,8 92,9 89,4 108,6 97,4 100,2 85,2 128,0 118,1 113,3 85,3 137, január 58,1 29,2 82,4 97,1 február 62,8 37,7 92,9 102,0 március 76,3 64,5 98,2 106,3 április 78,3 73,3 84,8 101,6 május 75,5 85,7 76,5 108,4 június 107,8 104,5 102,6 132,1 július 77,8 90,4 77,2 122,0 augusztus 86,9 85,1 84,6 103,6 szeptember 94,8 104,6 84,3 117,0 október 100,1 97,0 93,4 102, évkezdettől From the beginning of the year 818,4 771,9 87,5 110,5 4
5 4. Az építőipari termelés fixbázisú volumenindexei építményfőcsoportok szerinti bontásban Fixed-base volume indices of production of construction by main groups of constructions Épületek Buildings Egyéb építmények Épületek Buildings Egyéb építmények volumenindex, átlaghónap = 100,0 volume indices, average month of 2005 = eredeti szezonálisan és munknaptényezővel kiigazítva original seasonally and working days adjusted ,8 83,5 88,8 83, ,0 100,0 100,0 100, ,7 92,9 104,7 92, ,8 73,9 94,8 73, ,8 76,2 85,8 76, január 63,7 55,1 97,2 100,3 február 71,3 45,4 102,5 90,6 március 82,7 62,2 97,7 83,9 április 89,1 62,0 97,6 69,4 május 95,7 81,4 99,8 77,0 június 100,3 83,8 89,6 70,0 július 98,7 84,6 96,1 71,6 augusztus 100,9 78,7 94,5 67,3 szeptember 101,4 81,6 86,4 63,2 október 106,8 87,2 91,1 68,2 103,1 80,1 93,2 60,3 124,2 84,3 90,2 63, január 63,9 30,0 96,0 64,5 február 60,7 36,6 86,9 75,1 március 69,4 60,0 82,6 79,2 április 82,9 72,4 90,1 81,4 május 87,8 78,7 91,8 76,8 június 93,4 78,4 82,0 69,9 július 90,4 74,6 88,9 69,8 augusztus 92,2 82,2 86,0 76,6 szeptember 99,8 89,1 85,3 74,2 október 95,5 94,8 80,9 78,8 87,8 102,4 79,7 80,6 105,9 115,7 77,8 86, január 52,7 29,1 79,0 69,1 február 56,4 37,3 80,5 78,3 március 68,1 63,7 80,8 83,2 április 70,3 73,5 76,7 82,4 május 67,2 85,3 71,8 83,1 június 95,8 103,5 82,8 89,4 július 69,7 91,0 70,2 85,0 augusztus 78,0 85,2 73,4 81,1 szeptember 84,2 104,2 72,5 86,1 október 89,2 96,8 75,2 81, évkezdettől From the beginning of the year 73,2 77,0 76,3 82,0 5
6 5. Az építőipari vállalkozások tárgyhó végi szerződésállománya, a tárgyhóban kötött szerződéseinek értéke és volumenindexe Value and volume indices of the stock of orders at the end of the period and new orders of enterprises in construction Építőipar összesen Construction total Új szerződések New orders Szerződésállomány tárgyhóban kötött évkezdettől halmozott a tárgyidőszak végén concluded in the reference period cumulated from January Stock of orders at the end of the period folyó áron, volumenindex, folyó áron, volumenindex, folyó áron, volumenindex, milliárd Ft előző év azonos milliárd Ft előző év azonos milliárd Ft előző év azonos időszak = 100,0 időszak = 100,0 időszak = 100,0 at current volume indices, at current volume indices, at current volume indices, prices, billion corresponding prices, billion corresponding prices, billion corresponding HUF period of the HUF period of the HUF period of the previous year previous year previous year = = = x x 1 879,5 147,7 977,8 197, x x 1 853,8 94, ,0 112, x x 1 978,0 97,9 948,0 74, x x 1 904,1 90,2 703,3 70, január 131,3 151,9 131,3 151,9 698,7 75,8 február 96,1 84,8 227,3 113,8 735,5 81,0 március 111,5 90,0 338,8 104,7 741,5 81,2 április 118,7 81,8 457,5 97,6 651,6 72,3 május 125,5 60,1 583,0 86,1 645,1 69,3 június 164,4 89,9 747,4 86,9 584,2 70,0 július 183,9 104,3 931,2 89,8 743,6 90,6 augusztus 172,2 95, ,4 90,7 755,5 94,3 szeptember 171,5 102, ,9 92,1 721,0 95,0 október 136,1 67, ,0 89,1 666,0 88,9 190,1 81, ,1 88,0 657,0 85,1 178,1 89, ,2 88,2 592,4 80, január 91,8 66,7 91,8 66,7 634,1 86,6 február 92,7 92,1 184,5 77,4 737,9 95,7 március 119,0 101,9 303,5 85,5 796,7 102,5 április 126,9 102,7 430,4 90,0 836,6 123,8 május 151,0 116,3 581,4 95,6 827,2 123,6 június 116,0 68,0 697,3 89,5 780,4 128,8 július 170,0 90,4 867,4 89,7 795,8 104,6 augusztus 199,2 113, ,6 93,3 830,7 107,5 szeptember 149,9 85, ,5 92,3 803,6 109,0 október 174,2 125, ,6 95,5 795,8 117,5 6
7 6. Az építőipari vállalkozások tárgyhó végi szerződésállománya, a tárgyhóban kötött szerződéseinek értéke és volumenindexe Value and volume indices of the stock of orders at the end of the period and new orders of enterprises in construction Épületek Buildings Új szerződések New orders Szerződésállomány tárgyhóban kötött évkezdettől halmozott a tárgyidőszak végén concluded in the reference period cumulated from January Stock of orders at the end of the period folyó áron, volumenindex, folyó áron, volumenindex, folyó áron, volumenindex, milliárd Ft előző év azonos milliárd Ft előző év azonos milliárd Ft előző év azonos időszak = 100,0 időszak = 100,0 időszak = 100,0 at current volume indices, at current volume indices, at current volume indices, prices, billion corresponding prices, billion corresponding prices, billion corresponding HUF period of the HUF period of the HUF period of the previous year previous year previous year = = = x x 691,6 103,3 241,8 126, x x 969,5 125,2 338,9 131, x x 1 004,6 95,8 372,6 101, x x 1 167,8 109,1 426,3 109, január 42,5 76,0 42,5 76,0 335,6 84,6 február 60,5 90,7 103,0 84,0 359,5 91,3 március 67,8 78,7 170,8 81,8 371,0 92,7 április 45,5 51,6 216,3 72,8 294,7 71,7 május 76,1 63,9 292,3 70,3 302,4 68,9 június 78,9 74,1 371,2 71,1 262,4 65,8 július 59,9 60,0 431,2 69,3 327,8 78,3 augusztus 78,2 69,5 509,4 69,3 336,9 80,3 szeptember 70,1 69,4 579,5 69,3 326,0 80,2 október 63,2 59,1 642,7 68,2 305,0 75,1 82,0 48,0 724,7 65,1 307,6 65,7 74,4 60,3 799,1 64,6 290,5 64, január 43,8 98,2 43,8 98,2 268,7 76,4 február 47,8 75,4 91,6 84,8 291,9 77,5 március 54,8 77,2 146,4 81,8 339,2 87,3 április 45,0 92,7 191,4 84,6 350,4 119,0 május 70,8 89,9 262,2 86,0 349,2 111,6 június 61,6 75,3 323,8 83,7 349,7 128,5 július 55,2 89,9 379,0 84,6 343,3 102,3 augusztus 90,0 112,3 469,0 88,8 352,3 102,1 szeptember 64,1 89,3 533,1 88,8 337,1 101,0 október 89,6 140,0 622,7 93,8 340,8 110,3 7
8 7. Az építőipari vállalkozások tárgyhó végi szerződésállománya, a tárgyhóban kötött szerződéseinek értéke és volumenindexe Value and volume indices of the stock of orders at the end of the period and new orders of enterprises in construction Egyéb építmények Új szerződések New orders Szerződésállomány tárgyhóban kötött évkezdettől halmozott a tárgyidőszak végén concluded in the reference period cumulated from January Stock of orders at the end of the period folyó áron, volumenindex, folyó áron, volumenindex, folyó áron, volumenindex, milliárd Ft előző év azonos milliárd Ft előző év azonos milliárd Ft előző év azonos időszak = 100,0 időszak = 100,0 időszak = 100,0 at current volume indices, at current volume indices, at current volume indices, prices, billion corresponding prices, billion corresponding prices, billion corresponding HUF period of the HUF period of the HUF period of the previous year previous year previous year = = = x x 1 187,9 196,8 736,0 242, x x 884,3 71,0 836,1 106, x x 973,4 100,2 575,4 63, x x 736,3 70,8 277,0 46, január 88,7 291,6 88,7 291,6 363,1 69,5 február 35,6 76,4 124,3 161,4 376,0 73,4 március 43,7 116,0 168,0 146,5 370,5 73,9 április 73,2 128,5 241,2 140,5 356,9 72,9 május 49,4 55,0 290,6 111,1 342,7 69,7 június 85,5 111,8 376,2 111,3 321,9 73,9 július 123,9 162,2 500,1 120,7 415,8 103,0 augusztus 93,9 140,2 594,0 123,4 418,6 109,4 szeptember 101,4 152,0 695,4 126,9 395,0 111,4 október 72,9 77,9 768,3 119,7 361,0 104,7 108,1 169,5 876,3 124,2 349,3 113,6 103,7 138,8 980,1 125,6 301,9 106, január 48,0 51,6 48,0 51,6 365,4 96,0 február 44,9 120,5 92,9 71,3 446,0 113,2 március 64,2 140,2 157,1 89,2 457,4 117,8 április 81,9 115,6 239,0 94,8 486,2 131,4 május 80,2 156,9 319,2 105,3 478,0 134,5 június 54,4 61,2 373,5 95,3 430,6 129,0 július 114,9 90,7 488,8 94,2 452,5 106,5 augusztus 109,2 113,8 597,7 97,2 478,4 111,8 szeptember 85,8 82,8 683,4 95,2 466,5 115,6 október 84,6 113,4 767,9 96,9 454,8 123,2 8
Építőipar, 2009. szeptember
Közzététel: 2009. 17. Sorszám: 182. Következik: 2009. 17. Létszám és kereset a nemzetgazdaságban Tájékoztatjuk Felhasználóinkat, hogy a 2009. évi adatok publikálása az európai uniós szabályozásoknak megfelelően
Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene
Közzététel: 2015. február 12. Következik: 2015. február 13. Bruttó hazai termék (GDP) Sorszám: 24. Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene Építőipar, 2014. január december 2014. decemberben
Júliusban 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak
Közzététel:. szeptember 12. Következik:. szeptember 15. Építőipar,. július Sorszám: 120. Júliusban 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági termelői árak,. július júliusában a mezőgazdasági
Ipari termelői árak, 2007. augusztus
Közzététel: 2007. szeptember 28. Következik: 2007. október 2. Külkereskedelmi forgalom, 2007. július (részletes) Sorszám:166. Ipari termelői árak, 2007. augusztus Az ipar belföldi értékesítési árai 2007.
Grafikonok jegyzéke List of figures
Grafikonok jegyzéke List of figures 1. A népesség nemek és korcsoportok szerint, január 1.... IX Population by sex and age-groups, 1 January 2. Népmozgalom ezer lakosra... IX Vital events per thousand
Mezőgazdasági termelői árak, május
Közzététel:. július 12. Sorszám: 108. Következik:. július 13. Fogyasztói árak,. június Mezőgazdasági termelői árak,. május Az agrár termelőiár-szintje májusában 0,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakához
Mezőgazdasági termelői árak, január
Közzététel:. március 12. Sorszám: 44. Következik:. március 17. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. január Az agrár termelőiár-szintje januárjában 3,6%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest.
Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt
Közzététel: 2012. március 13. Következik: 2012. március 13. Mezőgazdasági árak Sorszám: 45. Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt (Fogyasztói árak, 2012. február) Februárban
Júliusban 4,8%-kal emelkedett az ipari termelés volumene (Ipar, 2013. július)
Közzététel: 2013. szeptember 13. Következik: 2013. szeptember 16. Építőipar, 2013. július Sorszám: 139. Júliusban 4,8%-kal emelkedett az ipari termelés volumene (Ipar, 2013. július) 2013 júliusában az
Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus)
Közzététel: 2013. szeptember 11. Következik: 2013. szeptember 12. Mezőgazdasági árak Sorszám: 137. Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. augusztus) Augusztusban a fogyasztói árak 1,3%-kal
Szeptemberben 5,5%-kal nőtt az ipari termelés volumene (Ipar, 2013. szeptember)
Közzététel: 2013. november 15. Következik: 2013. november 18. Építőipar, 2013. szeptember Sorszám: 172. Szeptemberben 5,5%-kal nőtt az ipari termelés volumene (Ipar, 2013. szeptember) 2013 szeptemberében
Fogyasztói árak, 2009. augusztus
Közzététel: 2009. szeptember 11. Sorszám: 146. Következik: 2009. szeptember 14. Mezőgazdasági árak Fogyasztói árak, 2009. augusztus 2009. augusztusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-csökkenés 0,3% volt.
Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak
Közzététel: 2014. május 14. Következik: 2014. május 15. Bruttó hazai termék (GDP), 2014. I. negyedév (első becslés) Sorszám: 65. Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Mezőgazdasági
Mezőgazdasági termelői árak, február
Közzététel:. április 11. Sorszám: 58. Következik:. április 12. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. február Az agrár termelőiár-szintje februárjában 47,5%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál.
Mezőgazdasági termelői árak, augusztus
Közzététel:. október 12. Sorszám: 163. Következik:. október 13. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. augusztus Az agrár termelőiár-szintje augusztusában 11,8%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz
Mezőgazdasági termelői árak, november
Közzététel: 2009. január 14. Sorszám: 8. Következik: 2009. január 15. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. november Az agrár termelőiár-szintje. novemberben 22,3%-kal mérséklődött az előző év
Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17.
Közzététel: 2015. január 30. Következik: 2015. február 4. Kiskereskedelem (első becslés) 2014. december Sorszám: 17. Nem változtak az ipari termelői árak decemberben (Ipari termelői árak, 2014. december,
Mezőgazdasági termelői árak, 2010. szeptember
Közzététel: 2010. november 15. Következik: 2010. november18. Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, 2010. III. negyedév Sorszám:178. Mezőgazdasági termelői árak, 2010. szeptember Az agrár termelőiár-szintje
Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április
Közzététel: 2014. június 10. Következik: 2014. június 11. Fogyasztói árak, 2014. május Sorszám: 77. Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április
Fogyasztói árak, 2007. február
Közzététel: 2007. március 13. Sorszám: 47. Következik: 2007. március 14. Ipar Fogyasztói árak, 2007. február 2007. februárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,2% volt, 2006. februárhoz viszonyítva
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július A foglalkoztatók az illetékes kirendeltségeken 2012. július hónap folyamán összesen 37,9 ezer
Mezőgazdasági termelői árak, március
Közzététel: 2011. május 12. Sorszám: 74. Következik: 2011. május 13. Bruttó hazai termék (GDP) Mezőgazdasági termelői árak, 2011. március Az agrár termelőiár-szintje 2011 márciusában 48,2%-kal magasabb
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január A támogatott munkaerıigények domináltak januárban Az év elsı hónapjában több mint három ezer
Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január)
Közzététel: 2014. február 14. Következik: 2014. február 20. Népmozgalom Sorszám: 26. Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, 2014. január) Januárban változatlan maradt a
Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4
2014. március Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6 Mezőgazdaság...
Mezőgazdasági termelői árak, 2008. augusztus
Közzététel:. október 13. Sorszám: 175. Következik:. október 14. Fogyasztói árak Mezőgazdasági termelői árak,. augusztus Az agrár termelőiár-szintje augusztusában 2,7%-kal haladta meg az egy évvel azelőttit.
Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, december és év)
Közzététel: 2014. január 15. Következik: 2014. január 16. Építőipar Sorszám: 10. Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. december és 2013. év) Decemberben a fogyasztói árak 0,4%-kal voltak
Mezőgazdasági termelői árak, 2009. február
Közzététel:. április 14. Sorszám: 60. Következik:. április 15. Ipar Mezőgazdasági termelői árak,. február Az agrár termelőiár-szintje februárjában 27,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42
2014. július Jelentés az építőipar 2013. évi teljesítményéről Tartalom STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés (Az építőipar helye a nemzetközi gazdasági
Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről
Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal 2013. július Tartalom 1. Az ipar helye a nemzetgazdaságban és a nemzetközi gazdasági környezetben...2 2. Az ipar szervezeti keretei...5
Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1
Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5
Februárban 8,2%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2013. február
Közzététel: 2013. április 10. Következik: 2013. április 11. Fogyasztói árak, 2013. március Sorszám: 57. Februárban 8,2%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2013.
Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév
Közzététel: 2014. május 5. Következik: 2014. május 6. Kiskereskedelem, 2014. március (első becslés) Sorszám: 59. Elmozdult a mélypontról a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I. negyedév
Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1
Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...
STATISZTIKAI TÜKÖR. A háztartási munka értéke, háztartási szatellitszámla Magyarországon. 2016. április 5.
STATISZTIKAI TÜKÖR 216. április 5. A háztartási munka értéke, háztartási szatellitszámla Magyarországon Tartalom Bevezetés...1 A háztartási szatellitszámla...1 A háztartási munkára fordított idő...2 A
Budapest kivételével tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, I III. negyedév
Közzététel: 2013. november 4. Következik: 2013. november 6. Kiskereskedelem Sorszám: 164. Budapest kivételével tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2013. I III. negyedév 2013
Távközlés, internet 2006. III. negyedév
www.ksh.hu A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LEGFRISSEBB ADATAIBÓL Következik: Előzetes adatok az ipari termelés változásáról 2006. december 7. Közzététel: 2006. december 6. Sorszám: 210. Távközlés, internet
MAGYARORSZÁG NEMZETI SZÁMLÁI
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG NEMZETI SZÁMLÁI NATIONAL ACCOUNTS HUNGARY 2004 2005 E kiadvány tartalmazza a bruttó hazai termék (GDP) és a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) adatait KÖZPONTI STATISZTIKAI
Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2011/2
Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2011/2 Központi Statisztikai Hivatal 2011. szeptember Tartalom Bevezető... 2 Mezőgazdaság... 2 Ipar... 3 Beruházás... 5 Építőipar... 6 Lakásépítés... 7 Turizmus...
Lakásépítések, építési engedélyek, I III. negyedév
Közzététel: 2007. október 31. Sorszám: 183. Következik: 2007. november 6. Turizmus: Kereskedelmi szálláshelyek forgalma Lakásépítések, építési engedélyek, 2007. I III. negyedév Az év első kilenc hónapjában
Statisztikai tájékoztató Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 2013/1
Statisztikai tájékoztató Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek...
Júniusban 1,9%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. június)
Közzététel: 2013. július 11. Következik: 2013. július 12. Ipar Sorszám: 105. Júniusban 1,9%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, 2013. június) Júniusban a fogyasztói árak 1,9%-kal voltak magasabbak, mint
Novemberben 3,3%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. november
Közzététel: 2015. január 13. Következik: 2015. január 14. Fogyasztói árak, 2014. december (+2014. év) Sorszám: 8. Novemberben 3,3%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma,
Decemberben 13%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. december
Közzététel: 2015. február 10. Következik: 2015. február 11. Fogyasztói árak, 2015. január Sorszám: 22. Decemberben 13%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014.
Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2010/2
Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. szeptember Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2010/2 Tartalom Bevezető...2 Ipar...2 Építőipar...4 Idegenforgalom...6
9. Táppénz Sick-pay TÁPPÉNZ SICK-PAY 153
9. Táppénz Sick-pay 9.1. Kifizetőhelyi betegszabadsági adatok... 154 Sick-leave data on payment offices 9.2. Összefoglaló táppénzes adatok... 154 Aggregate sick-pay data 9.3. Táppénzes adatok a foglalkoztatás
Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/1
Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglaló... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 2 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás...
Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3
Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/3 Központi Statisztikai Hivatal 2013. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...
FATERMÉSI FOK MEGHATÁROZÁSA AZ EGÉSZÁLLOMÁNY ÁTLAGNÖVEDÉKE ALAPJÁN
4. évfolyam 2. szám 2 0 1 4 101 107. oldal FATERMÉSI FOK MEGHATÁROZÁSA AZ EGÉSZÁLLOMÁNY ÁTLAGNÖVEDÉKE ALAPJÁN Veperdi Gábor Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdômérnöki Kar Kivonat A fatermési fok meghatározása
9. Táppénz Sick-pay TÁPPÉNZ SICK-PAY 159
9. Táppénz Sick-pay 9.1. Kifizetőhelyi betegszabadsági adatok... 160 Sick-leave data on payment offices 9.2. Összefoglaló táppénzes adatok... 160 Aggregate sick-pay data 9.3. Táppénzes adatok a foglalkoztatás
Fogyasztói árak, 2008. február
Közzététel: 2008. március 11. Sorszám: 47. Következik: 2008. március 12.Mezőgazdasági árak Fogyasztói árak, 2008. február 2008. februárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,1% volt, 2007. februárhoz
GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA-
GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2009. JANUÁR-JÚNIUS KÉSZÍTETTE: MILEI OLGA BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban
Gazdasági Havi Tájékoztató
Gazdasági Havi Tájékoztató 2008.augusztus Makrogazdasági tendenciák 2008 második negyedévében Magyarország bruttó hazai terméke 2,2-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, így a növekedés üteme
Statisztikai tájékoztató Vas megye, 2012/2
Statisztikai tájékoztató Vas megye, 2012/2 Központi Statisztikai Hivatal 2012. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás...
A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007
Közzététel: 2008. január 11. Sorszám: 7. Következik: 2008. január 14. Mezőgazdasági termelői árak A fontosabb növényi kultúrák előzetes terméseredményei, 2007 2007-ben 2,8 millió hektáron (az előző évinél
2015/06 STATISZTIKAI TÜKÖR
2015/06 STATISZTIKAI TÜKÖR 2015. január 30. Lakáspiaci árak, lakásárindex, 2014. III. negyedév* Tartalom Bevezető...1 Az ingatlanforgalom alakulása...1 Éves árindexek...2 Negyedéves tiszta árindex...2
Túl a mélyponton a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, I IV. negyedév
Közzététel: 2015. február 24. Következik: 2015. február 26. Beruházás. 2014. IV. negyedév Sorszám: 29. Túl a mélyponton a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I IV. negyedév 2014-ben 8358
Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/4
2014. március Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás... 5 Mezőgazdaság... 5 Ipar... 6 Építőipar...
Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4
Statisztikai tájékoztató Nógrád megye, 2012/4 Központi Statisztikai Hivatal 2013. március Tartalom Összefoglaló... 2 Demográfia...... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás... 6 Mezőgazdaság...
Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2
Statisztikai tájékoztató Fejér megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...
Júliusban 2,6%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. július
Közzététel: 2014. szeptember 9. Következik: 2014. szeptember 11. Fogyasztói árak, 2014. augusztus Sorszám: 118. Júliusban 2,6%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma,
Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2011/2
Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 211/2 Központi Statisztikai Hivatal 211. szeptember Tartalom Összefoglaló... 2 Ipar... 2 Építőipar... 4 Idegenforgalom... 6 Gazdasági szervezetek...
Correlation & Linear Regression in SPSS
Petra Petrovics Correlation & Linear Regression in SPSS 4 th seminar Types of dependence association between two nominal data mixed between a nominal and a ratio data correlation among ratio data Correlation
Statisztikai tájékoztató Békés megye, 2013/2
Statisztikai tájékoztató Békés megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...3 Gazdasági szervezetek...6 Beruházás...7 Ipar...7
Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4
2014. március Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás... 7 Mezőgazdaság... 8 Ipar...
Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/3
Központi Statisztikai Hivatal Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/3 2013. december Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás...
