III. fejezet A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ

Átírás

1 III. fejezet A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ A tankönyv e részének célja nem a törvényszöveg kivonatolása vagy magyarázata, hanem a személyi jövedelemadó (szja) bemutatása. Viszonylag részletesebben foglalkozik a családi adózás elveivel, az adókulcsok szerepével. Gyakorlatból vett példákat hoz fel, ahol lehet, annak érdekében, hogy egy-egy jogintézmény működése könnyebben megérthető legyen. Az adókedvezményeket és mentességeket sem az időszerű törvényszöveg alapján mutatja be, hanem arra törekszik, hogy a lehetőségeket írja le. A mindenkori személyi jövedelemadó mint törvény a jogtárakból, jogszabálygyűjteményekből megismerhető, és a vizsgára való felkészüléshez meg is kell ismerni a hatályos jogot, a tételes szabályokat. A tankönyv szándéka szerint ehhez nyújt segítséget, amikor a személyi jövedelemadózás viszonylag állandónak bizonyult elemeit áttekinti, a jogintézmény működését bemutatja. Hazánkban az adótörvényeket illetően néhány olyan általános körülményt is meg kell említeni, amelyek az as adóreformtól kezdve máig érvényesülnek. Az egyik, hogy az adótörvények rendkívül gyorsan változnak, és ezzel együtt egyre részletezőbbek lesznek. Ez a szja-ra is igaz. Az évi VI., évi XLV. és évi XC. törvény után jelenleg már a negyedik szja-törvény van hatályban, az évi CXVII. törvény. Ez a törvény is minden évben nagyon sokat módosul, választási évet követően általában jelentős mértékben, ami a politika élénk érdeklődését mutatja a személyi jövedelemadózás iránt. A másik, hogy az szja is, mint általában az adótörvények, számtalan értelmező rendelkezést tartalmaz, jelenleg több mint 80 fogalmat határoz meg (pl. termőföld, lakás, kamat, nyugdíj, mezőgazdasági őstermelő). Ez bizonyos fokú törvényhozói bizalmatlanságról árulkodik, mind a természetes személyeket, mind a hatóságokat illetően. A harmadik, hogy az adózásra úgy is lehet tekinteni, mint a gazdaság szabadságának az árára, vagyis az adózás nem korlátja a szabadságnak, hanem éppen ellenkezőleg, a szabadság kifejeződése. A történelmi tapasztalat, különösen Közép-Kelet Európa és a volt Szovjetunió története azt mutatja, hogy azokban az országokban, ahol központi gazdaságirányítás van, nincs szükség adókra. Az ilyen országokban viszont nem szabad a tulajdon és nincs gazdasági autonómia sem. Ahol viszont a tulajdon és a vállalkozás szabad, csakis adók útján biztosítható az állami kiadások fedezete. Figyelmet érdemel, hogy az első magyar adóreform 1987-es és 1988-as törvényeken alapul, vagyis a jövedelemadó, az áfa, a nyereségadó és a társasági törvény bevezetése megelőzte a rendszerváltást. Negyedik körülményként nem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor jövedelemadózásról beszélünk, hogy az szja mellett több, annak bizonyos feltételek mellett az adózó választásától függő alternatíváját jelentő, más jövedelemadó törvény is született az elmúlt években. Ennek általában az egyszerűsítésre törekvés az oka, és ezzel együtt az is, hogy egy kedvezőbb adózási alternatívával az adózás választását ösztönözze a jogalkotó, az adózás kerülése helyett. Ilyen, az szja-hoz képest alternatív adózást jelent a évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról (kata) és a kisvállalati adóról (kiva), a évi LXXV. törvény az egyszerűsített foglalkoztatásról (efo), a évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról (ekho), a évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról (eva). Ötödik körülményként meg kell említeni, hogy az eva bevezetéséig a természetes személyek és a társas vállalkozások adóztatását egy viszonylagos elkülönültség jellemezte: külön 1

2 adótörvény vonatkozott a magánszemélyekre (szja) és külön a társas vállalkozásokra (társasági adó). Ez az elkülönülés az eva bevezetésével megváltozott: az eva volt az első olyan jövedelemadó, amelyet természetes személy és társas vállalkozás is választhatott. Az szja-t jellemző további vonás, ami a bevallásához kapcsolódik, hogy a bevallásának a módja az egyszerűsítés irányába halad. Kezdetben csak az egyetlen munkáltatótól származó jövedelemmel rendelkezőknek nem kellett saját maguknak elkészíteniük a bevallásukat (helyettük a munkáltató készítette), mára már annak sem kell bevallási nyomtatványt kitöltenie, akinek több munkáltatótól, vagy több kifizetőtől van jövedelme (az úgynevezett egyszerűsített bevallás választása esetén elég bejelentést tenni egy egyszerű formanyomtatványon az adóhatóságnak). A továbbiakban az adótényállás elemeit többé-kevésbé követve tekintjük át az szja-t. 1. AZ ADÓ ALANYA Hazánkban a társas vállalkozások és a természetes személyek adózása fő szabály szerint jelenleg is elkülönül. Az Szja alanya a magánszemély (természetes személy). Maga a törvény azonban nem adóalanyról, hanem személyi hatályról beszél. A személyi hatály tágabb fogalom mint az adóalany. Ide tartozik bizonyos esetekben a kifizető az a jogi személy, egyéb szervezet, egyéni vállalkozó, aki adókötelezettség alá eső jövedelmet juttat, munkáltató is, de az Szja-t kell alkalmazni a társasház, társasüdülő jövedelmére is. A magánszemélyek közül a belföldi illetőségű magánszemélynek bárhonnan származó bevételére kiterjed az adókötelezettség. Ezt a törvény teljes körű adókötelezettségnek nevezi, másképpen kifejezve az Szja a belföldi illetőségű magánszemélynél világjövedelmet adóztat. Az Szja bevezetése előtt a magánszemélyek fő szabály szerint nem fizettek jövedelemadót. Fizetésükből, bérükből jellemzően nyugdíjjárulékot vontak csak le. Az Szja bevezetésekor a fizetéseket, béreket megnövelték ( bruttósították ) azzal az összeggel, amennyit a jövedelemadó tett ki. Elvben az elgondolás az volt, hogy önmagában az Szja bevezetésétől senki se kapjon ténylegesen kevesebb fizetést, mint annak előtte. A külföldi illetőségű magánszemély adókötelezettsége kizárólag a belföldről származó (vagy egyébként nemzetközi szerződés, viszonosság alapján a Magyar Köztársaságban adóztatható) bevételére terjed ki (korlátozott adókötelezettség). A belföldi és a külföldi illetőségű személyek megkülönböztetése szokásos dolog a jövedelemadó törvényekben. Fontos tudni, általában a belföldi illetőség fogalmát határozza meg a törvény (és mindenki más külföldi, aki nem minősül belföldinek), és ez nem az állampolgársághoz, hanem a lakóhelyhez vagy állandó tartózkodási helyhez, a személy létérdekei központjához (ahhoz az államhoz, amellyel a legszorosabb a személyes, családi, vagy gazdasági kapcsolata) kötődik. 2. AZ ADÓTÁRGY Az adótárgy a jövedelem. A jövedelmet általában úgy kell kiszámítani, hogy a bevételből le kell vonni a bevétel megszerzése érdekében felmerült költségeket. A jövedelem a bevételből a költségek levonása után fennmaradó rész. Jövedelem a magánszemély által az adóévben bármilyen címen és formában megszerzett bevétel egésze, vagy az elismert költségekkel csökkentett része, vagy annak meghatározott hányada. Adóév: az az időszak, amelyre vonatkozóan az adó alapját meg kell állapítani; ez a naptári év, a törvényben meghatározott kivételekkel. Bevétel a magánszemély által bármely jogcímen és bármely formában mástól megszerzett vagyoni érték. A vagyoni értéket tágan kell értelmezni, beletartozik pl. a követelés is. A jövedelem megszerzésének időpontjának abból a szempontból van jelentősége, hogy az 2

3 Szja az adóévben megszerzett jövedelmet adóztatja, adóévenként. Az Szja fő szabály szerint pénzforgalmi szemléletű. A pénzforgalmi szemlélet azt jelenti, hogy egy adott időszakban bevételnek kizárólag a ténylegesen befolyt, kiadásnak illetve költségnek pedig a ténylegesen kifizetett tételek minősülnek. A jövedelem megszerzése időpontja eltér aszerint, hogy pénzről vagy más dologról van-e szó. Pénz esetében az a nap, amelyen azt a magánszemély birtokba vette (átvette), vagy amelyen azt a magánszemély javára bankszámlán (pénzforgalmi számlán) jóváírták. Dolog, értékpapír, váltó, csekk és más okirat esetében a bevétel megszerzésének időpontja fő szabály szerint a tulajdonjog megszerzésének napja. Más esetekben a bevétel megszerzésének időpontja az a nap, amelytől kezdődően a magánszemély a bevétel tárgyát képező vagyoni értékkel rendelkezni jogosult. Külön szabály vonatkozik a munkaviszonyból származó, előző naptári évre vonatkozó bevételre, a munkáltató által kifizetett adóköteles társadalombiztosítási ellátásra (munkabér, táppénz stb.) Ha ezeket a következő év január 15-éig fizetik ki, akkor azt az előző naptári év utolsó napján megszerzett jövedelemnek kell tekinteni. Vagyoni érték különösen a pénz, a kereskedelmi utalvány, a dolog, az értékpapír, az igénybe vett szolgáltatás és a forgalomképes vagy egyébként értékkel bíró jog, valamint a magánszemély javára elengedett vagy átvállalt tartozás, továbbá a magánszemély javára vagy érdekében teljesített kiadás. Költségnek csak a bevételszerző tevékenységgel közvetlenül összefüggő, kizárólag a bevétel megszerzése, a tevékenység folytatása érdekében a naptári évben ténylegesen kifizetett, szabályszerűen igazolt kiadás minősül, kivéve, ha a törvény a kiadás tényleges kifizetésétől függetlenül minősít költségnek valamely tételt. Az egyik legfontosabb jellemzője az Szja-nak, hogy az Szja tipizált vagy analitikus adó. Ez azt jelenti, hogy figyelembe veszi a jövedelem eredetét (munka, tőke vagy vegyes). Ez a rendszer a különböző foglalkozási, tevékenységi csoportok (pl. kisiparosok, magánkereskedők, ingatlan-bérbeadók, mezőgazdasági kistermelők, szellemi tevékenységet folytatók) tekintetében érvényesített eltérő politikai értékelés rugalmas kifejezésére alkalmas. Az Szja rendszerében számít az, hogy kinek a milyen jövedelméről van szó. Ezért adóalapról, adómértékről, kedvezményekről nem lehet általában beszélni, hanem csakis az egyes jövedelem-típusok függvényében. Az adómértéket illetően ez akkor is igaz, ha az szja egykulcsossá válásával (2011. január 1-jével) az adókulcsok száma csökkent: az adómértéken kívül a jövedelem, az adóalap eltérő meghatározása is differenciálásra nyújt lehetőséget. A személyi jövedelemadó rendszerében két fő jövedelemtípust különböztetünk meg, az összevonás alá kerülő jövedelmeket és a külön adózó jövedelmeket. Minden olyan jövedelem összevonás alá kerül, ahol a törvény nem ír elő elkülönített adózást. Az elkülönítés mögött preferenciális, vagy pragmatikus szempontok húzódnak. A törvény négy részre és összesen 15 fejezetre tagozódik. A tagozódás az egyes jövedelemtípusokat követi. Az első rész általános rendelkezéseket tartalmaz (alapelvek, hatály, fogalmak, a jövedelem és az adó megállapítására vonatkozó szabályok, a második rész az úgynevezett összevont adóalapról és annak adójáról szól, a harmadik rész a külön adózó jövedelmekről. 3. A JÖVEDELEM FAJTÁI A személyi jövedelemadó törvény két fő jövedelemtípust határoz meg, a két fő jövedelemtípuson belül is több fejezetet, jövedelem csoportot és ezeken belül több alcsoportot különböztet meg az alábbiak szerint: 3

4 A) Az összevont adóalap 1) Az önálló tevékenységből származó jövedelem 2) A nem önálló tevékenységből származó jövedelem 3) Egyéb jövedelem B) Egyes külön adózó jövedelmek 1)Az egyéni vállalkozó adózása A vállalkozói személyi jövedelemadó Az egyéni vállalkozó és a mezőgazdasági kistermelő átalányadózása A fizetővendéglátó tevékenységet folytató magánszemély tételes átalányadózása 2) A vagyonátruházásból származó jövedelmek Ingó vagyontárgy átruházásából származó jövedelem Ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem Tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződésből származó jövedelem 3) Tőkejövedelmek A kamatból származó jövedelem Értékpapír-kölcsönzésből származó jövedelem Csereügyletből származó jövedelem Az osztalékból származó jövedelem Árfolyamnyereségből származó jövedelem Ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelem Tartós befektetésből származó jövedelem A vállalkozásból kivont jövedelem 4) Egyes juttatások adózásának szabályai A kifizetőt terhelő adó Béren kívüli juttatások Kamatkedvezményből származó jövedelem 5) Vegyes jövedelmek Lakás önkormányzatnak történő bérbeadásából származó jövedelem A társasház, a társasüdülő jövedelme Nyereményből származó jövedelem A privatizációs lízingből származó jövedelem 6) Az értékpapír, az értékpapírra vonatkozó jog révén megszerzett vagyoni érték Értékpapír formájában megszerzett vagyoni érték Az értékpapírra vonatkozó jog révén megszerzett vagyoni érték Az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program keretében szerzett jövedelem Ez a felosztás több hatással jár. Az egyik, hogy viszonylag elkülönülnek a munkából eredő és a tőke működéséből eredő jövedelmek, vagyis példának okáért eltérő adókulcsokkal terhelhető elvileg a kétféle jövedelem. A másik, hogy a társadalombiztosítási rendszerben a járulékalapot képező jövedelemként az összevont adóalapba tartozó, önálló és nem önálló tevékenységből ( munkából ) származó bevétel számít (vagyis a különadózó jövedelmek nem); ez azt jelenti, hogy ahol összevont adóalapba tartozó jövedelem van ott, járulékfizetési kötelezettség is van. A harmadik, hogy az adókedvezmények és adómentességek csak az összevont adóalapba tartozó jövedelmekkel és ennek adójával szemben, és ezek mértékéig vehetők igénybe. Az összevont adóalapba tartozó valamennyi jövedelmet össze kell számítani, és ez után kell meghatározni az adókulcs segítségével az adó mértékét. A külön adózó jövedelmeket ezzel szemben nem kell összeszámítani, az összevont adóalapba nem számítanak bele, és nem kell összevonni azokat más jövedelemtípussal sem. 4

5 Az egyes jövedelemtípusoknál az eltérést jellemzően - a költséglevonási szabályokban (az adóalap meghatározásában) és - az adó mértékében lehet megragadni. 3.1 A költségek levonhatósága Két különböző költséglevonási móddal találkozhatunk a törvényben. Ilyen az összevontan adózó jövedelmeknél - a tételes költségelszámolás, amikor a bevétel megszerzése érdekében szükségképpen felmerült, számlával igazolt költségek vonhatók le (vagyis minden egyes költség-tételről számlával kell rendelkezni); - a vélelmezett költséghányad, ami a tételes költségelszámolás alternatívája, és azt jelenti, hogy a bevétel bizonyos %-a egyes esetekben igazolás nélkül levonható a bevételből, ez az adóalany választásától függ. 3.2 Az átalányadózás A külön adózó jövedelmek közül a vállalkozói jövedelemadózásnál van lehetőség átalányadózást választani, ebben az esetben egy, a törvényben meghatározott mértékű, vélelmezett költséghányad vonható le a bevételből (fő szabály szerint a bevételből 40 % von ható le, és a maradék az adóalap de bizonyos esetekben 80, 85, 87, 93 vagy akár 94 % lehet is lehet az igazolás levonható a költséghányad. (Példának okáért a mezőgazdasági kistermelő 85 százalék költséghányadot vonhat le, a bevételének azon részéből pedig, amely állattenyésztésből vagy állati termék előállításából származik, 94 százalék költséghányadot vonhat le. Vagyis a bevételének ez utóbbi esetben a 6%-a a jövedelme.) Arra is van példa bizonyos jövedelem-típusoknál, hogy a törvény maga mondja meg, a bevételnek mekkora része számít jövedelemnek, pl. az ingó vagyontárgy értékesítéséből származó bevétel 25 %-a a jövedelem, ha az ingó vagyontárgy megszerzésre fordított összeg fő szabály szerint ezt lehet levonni a bevételből nem állapítható meg. 3.3 Az adó mértékének meghatározása Az adó mértéke is hosszú ideig az Szja törvényekben igen változatos képet mutatott. Létezett sávosan progresszív, kétkulcsos adótábla (az összevont adóalapnál és az egyéni vállalkozók átalányadózásánál); egykulcsos, proporcionális adómérték is többféle volt (egyes külön adózó jövedelmeknél, vállalkozói Szja-nál); végül létezett szűk körben tételes adó is (fizetővendéglátó tevékenységet folytató magánszemély tételes átalányadózása, cégautó-adó). 3.4 Tételes és vélelmezett jövedelemmeghatározás Az Szja fő szabály szerint a tényleges jövedelem-meghatározást részesíti előnyben. Mindemellett az Szja rendszerében érvényesülnek olyan elemek (vélelmek), amelyek az adókötelezettség teljesítését jelentősen megkönnyítik. Az szja kezdettő fogva más jövedelemtípusokhoz képest az adóalanyok számára kedvezőbben szabályozza a mezőgazdasági kistermelésből származó jövedelmet, bizonyos bevételi összeghatárig. Az évi VI. törvény szerint pl. a mezőgazdasági kistermeléssel elért bevétel forintot meghaladó részének növénytermesztés esetén 30%-át, állattenyésztés és állati termékek értékesítése esetén a 10%-át tekintette jövedelemnek; az forintot meg nem haladó bevétel adómentes volt. Jelenleg a mezőgazdasági kistermelő ha a jövedelmét tételes költségelszámolással határozza meg bevételének 40 %-át kistermelői költségátalány címén, igazolás nélkül számolhatja el költségként (kistermelői költséghányad). Ez azt jelenti, hogy ha a kistermelő a bevételének 60 %-áról költségszámlával rendelkezik, a többiről nem kell számlával rendelkeznie, nincs adóköteles jövedelme. 5

6 4. AZ ÖSSZEVONT ADÓALAP Az összevont adóalapba alapvetően két fő jövedelemtípus tartozik. Az egyik az önálló tevékenységből származó jövedelem, a másik a nem önálló tevékenységből származó jövedelem. Idetartozik egy harmadik jövedelemtípus, is az úgynevezett egyéb jövedelem. Egyéb jövedelemnek minősül minden olyan jövedelem, amelyet az szja törvény nem nevesít meg külön. Vagyis nem fordulhat elő, hogy valamely jövedelem az szja rendszerén kívül marad, ide kell sorolni minden olyan jövedelmet, amelyet máshová nem lehet. A két fő jövedelem között a különbség jellemzően azon alapul, hogy a tevékenység munkaviszony keretében történik, vagy pedig üzleti tevékenység; ez utóbbi kifejezés magában foglalja a szabad foglalkozás vagy más, de önálló jellegű tevékenység végzését. 4.1 Önálló tevékenységből származó jövedelmek Az szja az önálló tevékenységből származó jövedelmet példálózva sorolja fel. Önálló tevékenység minden olyan tevékenység, amelynek eredményeként a magánszemély bevételhez jut, és amely a törvény szerint nem tartozik a nem önálló tevékenység körébe. Ide tartozik különösen az egyéni vállalkozó [de csak meghatározott jövedelme, az ún. vállalkozói kivét tekintetében], a mezőgazdasági őstermelő (de csak ha nem választ átalányadózást), a bérbeadó, a választott könyvvizsgáló tevékenysége. A vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmazó egyéni vállalkozónál önálló tevékenységből származó jövedelemnek csak a vállalkozói kivét minősül. A vállalkozói bevétele után nem az összevont adóalapnál adózik, hanem vállalkozói jövedelemadót fizet, ami azt jelenti, a külön adózó jövedelmek között kell a vállalkozói bevételt bevallani. A vállalkozói kivét két elemből áll. Az egyik az egyéni vállalkozói tevékenység során személyes munkavégzés címén vállalkozói költségként elszámolt összeg, a másik (az akár csak részben) a magánszemély személyes vagy családi szükségletének kielégítését szolgáló kiadás alapján elszámolt minden olyan vállalkozói költség, amelyet a törvénynek a vállalkozói költségek elszámolására vonatkozó rendelkezései nem nevesítenek jellemzően előforduló költségként. Az önálló tevékenység esetében fő szabálynak tekintendő a tételes költségelszámolás: a bevétellel szemben elszámolható az adóévben ténylegesen felmerült és igazolt költség. Az összevont adóalap megállapításához elszámolható költségekről az Szja törvény egyik melléklete szól, ez a melléklet a jellemzően előforduló költségeket határozza meg. Léteznek igazolás nélkül elszámolható költségek is, ezeket szintén a törvény melléklete határozza meg. A melléklet tartalmazza az értékcsökkenési leírás elszámolása szabályait is. A tételes költségelszámolás helyett valamennyi önálló tevékenységből származó bevételre választható a bevétel 10 %-ának megfelelő költséghányad is. Ilyenkor a bevétel 90 %-a tekintendő jövedelemnek. Több mint húszéves szabály változott meg azzal, hogy január 1-jétől az Országgyűlés átalakította az országgyűlési képviselők juttatásait. Az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről szóló törvény önálló tevékenységnek minősítette az európai parlamenti, az országgyűlési és a helyi önkormányzati képviselői tevékenységet (ezek addig nem önálló tevékenységnek minősültek). A változás lényege, hogy megszűntek a különféle jogcímen juttatott költségtérítések, de a képviselők kiadásait a javadalmazásukból költségként levonhatják. 4.2 A nem önálló tevékenységből származó jövedelmek A nem önálló tevékenységből származó jövedelmeket az szja tételesen felsorolja. Nem önálló tevékenység 6

7 a) a munkaviszonyban folytatott tevékenység, b) a közfoglalkoztatási jogviszonyban végzett tevékenység, c) a társas vállalkozás magánszemély tagjának személyes közreműködése, d) a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének tevékenysége, e) a jogszabály alapján választott tisztségviselő (kivéve a választott könyvvizsgálót) tevékenysége, ha ezt a tevékenységet nem egyéni vállalkozóként végzi, f) a segítő családtag tevékenysége, g) nemzetközi szerződés hatályában a nem önálló munka, ennek hiányában az adott állam joga szerinti munkaviszony. Nem önálló tevékenységből származó bevétel minden olyan bevétel, amelyet a magánszemély e tevékenységével összefüggésben, vagy egyébként az e tevékenysége alapjául szolgáló jogviszonyára tekintettel megszerez. Ilyennek minősül különösen a nem önálló tevékenység ellenértékeként munkabér, tiszteletdíj, illetmény címén, valamint a nem önálló tevékenységre tekintettel jutalom vagy költségtérítés címén megszerzett bevétel. Általában költségek nem számolhatók el, kivéve pl. az érdekképviseleti tagdíjat, a kamarai tagdíjat. Vagyis a nem önálló tevékenységből származó bevételből a jövedelem megállapítása során csak az szja által nevesített címen és mértékig vonható le költség, igen szűk körben. Az Alkotmánybíróság 525/B/1997 AB határozata elutasította azt az indítványt, amely szerint a költségekre vonatkozó megkülönböztetés a diszkrimináció tilalmára vonatkozó szabályt sérti azáltal, hogy az adózókat a jövedelmeik szerint különbözteti meg, mégpedig a munkaviszonyból származó bevételt-szerzők terhére. ABH 2004/1119. A nem önálló tevékenységből származó jövedelem kiszámításánál ugyanakkor nem kell figyelembe venni azt a bevételt, amelyet a munkáltatótól az alkalmazottja üzemanyagmegtakarítás címén kap; vagy amelyet a munkáltatótól a munkába járásról szóló kormányrendelet szerinti munkába járás esetén kap (utazási bérlet, utazási jegy); továbbá kiküldetésnél az utazás költségtérítését. 4.3 Egyéb jövedelemek Egyéb jövedelem az önálló és a nem önálló tevékenységből származó bevétel körébe nem sorolható minden olyan bevétel, amelynek adózására a törvény külön rendelkezést nem tartalmaz. Az Szja törvény maga is meghatároz néhány olyan jövedelmet, amely egyéb jövedelemnek minősül. Egyéb jövedelem különösen az adóterhet nem viselő járandóság. Az adóterhet nem viselő járandóság azt jelenti, hogy a járandóság jövedelemnek minősül, össze kell vonni a többi a jövedelemmel, de ki kell számítani külön a járandóság összegére eső adót, és ezt le kell vonni az összevont jövedelem összegére eső adóból. Az összevont adóalap a magánszemély által az adóévben megszerzett összes önálló és nem önálló tevékenységéből származó, valamint egyéb jövedelmének az összege. 4.4 Az adó mértéke az összevont adóalapba tartozó jövedelmeknél Az összevont adóalap adóját január 1-jéig adótábla segítségével kellett meghatározni. Az adótábla az szja bevezetésétől kezdve a megszűnéséig sokat változott. Megszűnése előtt két kulcsot (17 és 32%) tartalmazott, sávos volt és progresszív. Ez azt jelenti, hogy a magasabb jövedelemhez magasabb adókulcs tartozott, de a magasabb adókulcs csak a magasabb jövedelemsávban érvényesült, nem az adóalap egészére. Az szja bevezetésekor tizenegy adókulcs volt, nullától 60%-ig. Az évi VI. törvényben évi forint adóalapig az adó mértéke 0 volt. A nulla adókulcs 1995-ben szűnt meg január 1-jétől az szja egyetlen adókulcsot tartalmaz, az szja ezzel úgynevezett egykulcsos adó lett. Jelenleg az adókulcs mértéke 16%. Az egykulcsos adó bevezetésével kapcsolatban érdemes néhány olyan körülményt felidézni, amelyek meglehetősen ellentmondásosak. Tény, hogy a 100 ezer, egyszerűsített vállalkozói 7

8 adót fizető (evázó) kisvállalkozás 2007-ben közel a negyedét fizette annak, mint az összes többi, a KSH által regisztrált 1,3 millió gazdasági szervezet. A 2008-as adóstatisztika szerint ötből három egyéni vállalkozó, és a cégek egyharmada (106 ezer vállalat) nem volt nyereséges ben papíron minden negyedik személy kb. 1,2 milliónyian a minimálbért kereste meg, vagy még ennél is kevesebbet. Vagyis lényegében ezek a személyek a megélhetési költségeiket a minimálbérből és más, adóbevallás alá nem eső jövedelmekből fizetik, ha feltételezzük, hogy az adóbevallások adatai valósak. Ez a kör annyi adójóváírást (a bérjövedelemhez kapacsolódó, az adóból nyújtott kedvezmény) és más adókedvezményt vett igénybe, hogy végeredményben az összes befizetett Szja 1,9 százaléka származott csak tőlük. Figyelmet érdemlő adat, hogy a 16 százalékos társasági adó mellett a mikro-, kis- és középvállalkozások átlagos adóterhelése 15,6 százalék volt 2006-ban, míg nagy vállalkozásoknál 9,7 százalékos volt az átlagos elvonás. Vagyis ha csak a számokat nézzük, hazánkban az adóteher-viselési képessége a kicsiknek nagyobb, mint a nagyoknak. Nyilván nem véletlen ilyen körülmények között, hogy az OECD-tagországok közül 2007-ben a magyarok fizették a második legtöbb adót és járulékot, 54,4 százalékot. Ennyit csak Belgiumban fizetnek az emberek, de az ő átlagfizetésük négyszerese a magyarokénak: 610 ezer forint. A 2006-os választási kampányban még a szabad demokraták leghangsúlyosabb adópolitikai javaslata volt, hogy egykulcsos adórendszert vezetnek be. Eszerint az áfa, a személyi jövedelem-adó, a társasági adó és a nyugdíjjárulék is 20 százalékos lenne. Az SZDSZ szerint ennek legfőbb előnye, hogy egyszerűvé teszi az adózást, és így megszűnhetnek a trükközések, kiskapuk. Akkor kormányra kerülése esetén az MDF egykulcsos, 18 százalékos személyi jövedelemadót ígért, emellett az árfolyam-nyereségadó eltörlését, továbbá, hogy nem vezetné be a kamatadót. Ezzel szemben az egykulcsos adórendszert a két nagy párt (FIDESZ, MSZP) a kampány során elutasította, mondván, hogy a mostani rendszer, amelyben a gazdagabbak százalékosan is többet fizetnek, társadalmi szempontból igazságosabb; ráadásul az egységes 20 százalékos adókulcs azt jelentené, hogy azoknak, akik jelenleg a 18 százalékos sávba tartoznak, többet kellene fizetniük ra az akkori kormánypártok (MSZP, SZDSZ) közötti megállapodás részévé vált az, hogy 2009-re, tehát egy átmeneti időszak után áttekinthetőnek, a jelenleginél jóval egyszerűbbnek tartott, és egykulcsos adórendszer valósul meg. A változtatás az egységes, 20 százalékos adókulcs irányába mutatott. Az egykulcsos Szja-t 2011-től a FIDESZ-KDNP kormány vezette be. Mit jelent azonban az, hogy egykulcsos adórendszer? Ez a fogalom különféle, egymástól eltérő adóreform-koncepciókat fed le. Szó szerint egy olyan adóról van szó, amelyben egységes adókulcs mellett egységes adóalapot alkalmaznak, vagyis egy proporcionális adót. A jövedelemadókra vonatkoztatva azonban általában egy olyan adót értenek alatta, amely nem proporcionális, hanem szerepel benne egy adómentes jövedelemhatár, és csak azokat a jövedelmeket, amelyek ezt a határt átlépik, adóztatják egységesen. Az adómentes jövedelem és az azt meghaladó jövedelmekre alkalmazott egységes adókulcs kombinációja közvetett módon progresszív adótételeket eredményez. Azoknál a jövedelmeknél, amelyek kis mértékben lépik túl az adóhatárt, az átlagos adókulcs nullához közelít, magas jövedelmeknél pedig a konstans adókulcshoz. A Pénzügyminisztérium tanulmánya arra mutat rá, hogy eredetileg az 1980-as évek elején Robert Hall és Alvin Rabushka dolgozott ki egy egykulcsos adórendszerre ( flat tax ) vonatkozó javaslatot, vagyis az egykulcsos adó ötlete az Egyesült Államokból jön. Ennek értelmében minden egyes dollár jövedelem 19%-os egységes kulccsal adózik. Kivételt képez a családok 25 ezer USD alatti jövedelme, mert erre adómentesség vonatkozik. Érveik szerint ez az egyszerű adórendszer jelentősen hozzájárul a gazdasági növekedéshez, mivel számottevő adminisztrációs költséget takarít meg. Rabushka szerint egy ilyen rendszerben gyakorlatilag nem lenne szükség adóbevallásra, mivel minden egység jövedelem keletkezésekor automatikusan le lehetne vonni az egységes adót, megtakarítva így az adó 8

9 kiszámítását, bevallását, és jelentősen leegyszerűsítve az ellenőrzését. A méltányossággal kapcsolatos ellenérvek pedig Hall-Rabushka szerint azért nem érvényesek, mert a szociálpolitika céljait nem az adórendszeren keresztül kell megvalósítani. A PM tanulmánya szerint az OECD négyféle egykulcsos adórendszert különböztet meg: egykulcsos rendszer adómentesség nélkül (Grúzia), egykulcsos rendszer adómentességgel (Oroszország), egykulcsos rendszer adójóváírással, és a társasági jövedelmekre is kiterjedő egységes kulcs. Az egykulcsos adó háttéréhez tartozik Arthur B. Laffer híres és sokat támadott elmélete, amely az állam által kivetett adókulcsok és a begyűjtött adó nagysága között próbál kapcsolatot találni. Az általa felvázolt Laffer-görbe grafikusan jeleníti meg az adóbevétel és az adókulcs közötti összefüggést. Az ábráról leolvasható, hogy az adóbevétel nagysága az adókulcs növelésével kezdetben relatíve gyorsan nő, ám növekedése lelassul, és a bevétel a T* pontban eléri maximumát. Ha az adókulcs magasabb T* értékénél, akkor az emberek munkateljesítményük visszafogásával vagy adó-elkerüléssel válaszolnak, vagyis a bevételek csökkennek. Ha az adókulcs elérné a 100%-ot, mindenki abbahagyná a munkát és a bevételek nullára csökkennének. A Laffer-elemzés azt is megmutatja, hogy az állam két adóztatási módszer közül választhat. Az egyik megoldás, hogy a népesség kis hányadára magasabb adót vet ki, a másik pedig ennek az ellentéte: szélesebb kört, de alacsonyabb kulccsal adóztat. A Laffer görbéből az is kiderül, hogy ugyanahhoz a bevételhez elvileg két adókulcs tartozik: egy alacsony és egy magas. Vagyis az állam bevételei nem feltétlenül csökkennek alacsonyabb adókulcs alkalmazása mellett. Miközben egykulcsos adórendszer korábban csak Hong-Kongban és az adóparadicsomokban, pl. a Csatorna-szigeteken létezett, mostanában győzelmi menetének lehetünk tanúi, igaz, csak Kelet-Európában. Észtország és Litvánia 1994-ben, Lettország 1997-ben, Oroszország ben, Szerbia 2003-ban, Szlovákia és Ukrajna 2004-ben, Románia 2005-től vezetett be egykulcsos adórendszert, 2008-tól Csehország, Bulgária és Macedónia készül rá. Az egykulcsos adó előnyei között tartják számon a pozitív foglalkoztatási és növekedési hatást, az adóelkerülési lehetőségek csökkenését, az adórendszer jelentősen könnyebbé váló működtetését. Problémát jelent ugyanakkor a kis- és közepes jövedelműek erősebb terhelése, ami önmagában az egykulcsos adóból ered. Az adó mértékénél meg kell jegyezni, hogy az összevont adóalapot illetően a törvényhozás január 1-jétől úgynevezett adóalap kiegészítést alkalmazott. Az adóalap kiegészítést emlegették szuperbruttósítás néven is. Az eredeti elképzelés helyett (a munkavállaló kapja meg azt az összeget is, amit a foglalkoztatása után közteherként a foglalkoztatója kifizet, és a munkavállaló adózik, más valósult meg. A lényege, hogy az adóalaphoz hozzá kellett adni egy, a törvényben meghatározott szabály szerint képzett összeget (2010-ben az adóalap 27%- át, vagyis az adóalapot szorozni kellett 1,27-tel), és az adót az így kiegészített adóalap után kellett megállapítani január 1-jétől már csak egy bizonyos összeghatárt ( Ftot) meghaladó rész után kellett az adóalap kiegészítést alkalmazni. Vagyis az összevont adóalapba tartozó jövedelem Ft-ot meg nem haladó része után nem kell adóalapkiegészítést meg állapítani. Azaz a havi Ft-ot meg nem haladó jövedelmek adózása szuperbruttósítás nélkül történt. Az e fölötti jövedelemrészre december 31-ig vonatkozott a 27%-os adóalap növelési kötelezettség. Ezáltal meghatározott jövedelemszint felett nem az adókulcs változik, hanem az adóalap. Ez hatásában azt eredményezi, hogy a magasabb jövedelem nagyobb adóterhet visel, több adót kellett fizetnie a magasabb jövedelmi sávba eső jövedelmet elérő személynek, jóllehet az adó egykulcsos jellege formálisan nem változott. Ez azért van így, mert az adót a tényleges jövedelemből fizetjük, miközben az adó alapjában egy fiktív összeg is szerepel, amely nem jelentkezik tényleges bevételként, de az adókulcs alapján számított adót ez utána fiktív, nem megszerzett összeg is meg kellett fizetni január 1-jétől megszűnt az adóalap kiegészítés, így ténylegesen létrejön az egykulcsos Szja. 9