ISSN pp T. Horváth Attila: Interjú Obedie Solomon Kimaroval A GYERMEKEIM ÉRZIK ÉS ÉRTIK A RAGASZKODÁSOMAT MAGYARORSZÁGHOZ.
|
|
- Adél Emília Gálné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 interjú A GYERMEKEIM ÉRZIK ÉS ÉRTIK A RAGASZKODÁSOMAT MAGYARORSZÁGHOZ A két ország együttműködési lehetőségeinek jobb kihasználását szorgalmazza a Budapesti Műszaki Egyetemen diplomát szerzett tanzániai tiszteletbeli konzul. Budapesti interjú Obedie Solomon Kimaroval (bme.hu nyomán) AZ INTERJÚT KÉSZÍTETTE: T. HORVÁTH ATTILA Amikor először szálltunk ki a repülőgépből Budapesten, csodálkoztunk, hogy az emberek itt nem angolul beszélnek. Semmit sem tudtunk Magyarországról. Akkor nem gondoltam volna, hogy harminc év múlva tiszteletbeli konzulként fogom képviselni ezt az országot a szülőföldemen, Tanzániában emlékezett a kezdetekre Obedie Solomon Kimaro, egykori építőmérnök hallgató, aki évek óta látja el Magyarország tiszteletbeli konzuljának feladatait a kelet-afrikai országban. Solomon Kimaro 1977-ben kezdte meg tanulmányait magyar állami ösztöndíjjal. A hatvanas évektől kezdve az egykori szocialista tábor által a fejlődő világnak nyújtott támogatás keretében sok száz tehetséges afrikai diák kapott lehetőséget, hogy diplomát szerezzen. Tudásuknak hatalmas értéke volt a szakemberhiánnyal küszködő országokban. Az egykori diákok közül néhányan itt alapítottak családot, ám többségük Kimaróhoz hasonlóan visszatért hazájába között a nyelvi előkészítő intézetbe kerültem, majd sikeres vizsgát tettem, hogy a Műegyetemre jöhessek idézte vissza a magyarul ma is kiválóan beszélő konzul. Azért lehetett igazán hasznos az itt eltöltött idő, mert minden támogatást megkaptam mind a tanáraimtól, mind a magyar családoktól, a csoporttársaimtól, akik közül majdnem mindegyikkel még mindig tartom a kapcsolatot, ötévente rendszeresen jövök a találkozóinkra. Hajdani tankörtársammal, Dunai Lászlóval, az Építőkar jelenlegi dékánjával szoros barátságot ápolok. Mérnökmatematikus-szakmérnöki képzésre is együtt jártunk. A fiatal szakember hét év magyarországi tartózkodás után tért vissza hazájába. Visszaérkezését követően négy évig dolgozott egy állami tervezőintézetnél. Ma is úgy tartja, hogy a Műegyetemen megszerzett tudása busásan megtérült Tanzániában. Büszkén mondhatom, hogy bármelyik másik egyetemet végzett kollégával felvettem a versenyt. Hozzá kell tennem, hogy dolgoztam magyarországi építőipari cégeknél is, és nagyon hasznos gyakorlatot szereztem, amire különösen szükség volt, mert ott, Tanzániában egy cégvezető szakmailag sokkal inkább magára van utalva, és rengeteg energiát köt le az akadályok elhárítása. ISSN pp T. Horváth Attila: Interjú Obedie Solomon Kimaroval Afrika Tanulmányok folyóirat Publikon Kiadó, Pécs VIII. évf. 1V. sz. (2014. tél) 81
2 Solomonnal 1978-ban kezdtük el tanulmányainak a BME-n, mindketten a 6-os tankörbe kerültünk. Nagyon rövid idő alatt már a beiratkozást követő almatáborban Solomon a tankör egyik legnépszerűbb tagja lett. Először állandó jókedvével, majd tehetségével és szorgalmával tűnt ki. Élményszámba ment, ahogy mesélt nekünk, Afrikáról, hazájáról, a Serengeti állatvilágáról. A meseszerűen előadott történetek alapján csakhamar elneveztük Solomon bácsi -nak (korosztályunk még biztosan emlékszik Rémusz bácsi meséire ). Szerette és nagyon jól tudta a matematikát, így a végzés után még két évig együtt jártam vele mérnökmatematikus szakmérnöki tanfolyamra. Az erős elméleti képzéssel párhuzamosan Magyarországon tanulta a gyakorlati mérnöki munkát, sőt a házam építésében még segédmunkásként is részt vett. Nagyon örülök, hogy gyerekei is itt a BME-n, a mi karunkon tanulnak, jó érzés naponta találkozni velük a K épületben. Jelenleg azt szervezzük, hogy néhány magyar hallgatónk nyári technikusi gyakorlatát Tanzániában, az ő vállalatánál teljesíthesse. (Dunai László, a BME Építőmérnöki Kar dékánjának visszaemlékezése) < Solomon Kimaro és Dunai László. Dunai László fényképe. 82 Afrika Tanulmányok
3 < Végzősök tablója. Solomon Kimaro Dunai László gyermekével. A konzul szívesen beszél arról, hogy nem elégedett meg az állami tervezőintézetnél kapott megbízásokkal. Egyik kollégájával önálló céget alapítottak, és ez ma már az egyik legnagyobb tervező és kivitelező vállalkozás Tanzániában. Társaságuk számos szakmai elismerés mellett 2005-ben elnyerte a Tanzániai Kivitelezők Egyesülete által a legnagyobb hazai alapítású cégnek szánt díjat. Átlagos időben négyszázan, de nagyobb megbízásoknál hatszázan is dolgoznak a vállalatnál. Középületeket, utakat, iskolákat terveznek és építenek, gyakran külföldi cégekkel együttműködésben. Solomon Kimaro nem egyedül tért vissza hazájába: feleségét, a SOTE ösztöndíjas hallgatóját, a szintén tanzániai Eunice-t is Budapesten ismerte meg ban jöttem ide tanulni mesélte Eunice Kimaro, aki jelenleg egy amerikai cég AIDS-ellenes programjában dolgozik orvosként. Abban az évben egyedüli voltam a hazámból, a tanzániai diákok egyesülete fogadott a repülőtéren és vitt el a nyelvi előkészítőbe. Pár nap múlva találkoztam először Solomonnal, aki nagyon kedves volt, sokat segített nekem a beilleszkedésben, nyelvtanulásban. Összeköltöztünk, és később Tanzániában össze is házasodtunk. Eunice hazájába visszatérve tíz évig dolgozott az állami egészségügyben, majd közegészségügyi szakosított képzést szerzett. Az a tudás, amelyet itt megszereztem, engem is nagyon sokszor segített szakmai pályafutásomban. Meg szeretném említeni, hogy vannak magyar, vagy Magyarországon végzett orvosok, akik értékes munkát végeznek hazánkban. Jöhetnének többen is, hiszen tudnánk segíteni abban, hogy gyakorlatot szerezzenek a sajnos egyre aktuálisabb problémákat okozó trópusi betegségek orvoslásában. < T. Horváth Attila: Interjú Obedie Solomon Kimaroval 83
4 < Solomon Kimaro építkezési-kivitelező cégének egyik kőbányája, Dar es-salaam, Fotó: Kalmár Lajos A Budapesten egymásra talált pár örömmel hangsúlyozta, hogy kapcsolata sem magyar barátaikkal, sem a tanzániai diákokkal nem szakadt meg, sőt, időről-időre összejönnek saját hazájukban is. Jó barátom volt a néhai Berey Zoltán, a magyar kereskedelmi konzul, aki sokat tett az országaink között épülő kapcsolatokért. Ő kért fel a tiszteletbeli konzuli posztra, mert tudta, hogy hálás vagyok Magyarországnak és szeretnék segíteni emlékezett Solomon Kimaro. A tiszteletbeli konzul feladatai közé tartozik például a magyar vállalatok segítése a tanzániai, vagy a nemzetközi pályázatoknál, de bajba került turisták is gyakran fordulnak hozzá. A jó személyes kapcsolatok Afrikában különösen sokat számítanak, és egy építési vállalkozó sok üzletemberrel, politikussal ismerkedik meg a munkái révén. A Magyarországon szerzett diplomával mások is nagy ívű karriert futottak be: akadt, akiből egészségügyi majd hadügyminiszter lett. Van, aki fogorvosi klinikát vezet, és nálunk tanult a World Wild Fund egyik régióigazgatója is. Ezeket a kapcsolatokat Magyarországnak jobban ki kellene használnia. vélekedett Solomon Kimaro. A házaspár általában évente jár vissza Magyarországra a barátok kedvéért valamint a konzuli teendőkkel kapcsolatos ügyek intézésére. Az egyik fontos idei cél Kimaro cége és a Műegyetem építőkara közötti együttműködés megteremtése volt. Régóta szeretnénk magyar diákokat fogadni szakmai gyakorlatra. Sokan félnek a tanzániai körülményektől, pedig nemzetközi tendereink is vannak. Megtanulhatnák, hogyan lehet Tanzániában dolgozni, pályázni. A személyes tapasztalatok birtokában 84 Afrika Tanulmányok
5 Valamely ország saját állampolgára vagy a helybéliek közül kiválasztott tiszteletbeli konzuljait a küldő állam nevezi ki, de működésükhöz a fogadó ország külügyminiszterének hozzájárulása szükséges. Hatáskörük általában szűkebb, mint a nagykövetségeken vagy a főkonzulátusokon tevékenykedő hivatásos konzuloké. Az afrikai tiszteletbeli konzulokra kiemelten fontos feladatok hárulnak, hiszen Magyarország jelenleg mindössze három szubszaharai országban, Dél-Afrikában, Kenyában és Nigériában működtet nagykövetséget. mindez egyáltalán nem annyira nehézkes. Ott vannak az afrikai kontinensen a japánok, a kínaiak, a németek. A magyaroknak is itt a helyük. Bízom benne, hogy lesz valamilyen együttműködési lehetőség. Egy fejlődő országban mindig van mit építeni, és szívesen látnám, hogy magyar cégek is élnek lehetőséggel hangsúlyozta a konzul. A tiszteletbeli konzul másik úti célja Linda lányának beíratása volt a BME Építőmérnöki Karra. A fiatal hölgy bátyját, az immár másodéves Kevint követi az angol nyelvű képzésen. Kevin Kimaro nagyon jól beilleszkedett a magyarországi életbe és szorgalmasan tanul. Még nem tudja, hogy diplomája megszerzése után apja cégében vállaljon feladatot, vagy saját vállalkozást indítson. A Kimaro család nagyon örült, amikor értesült Linda felvételéről. Egy műszaki egyetemen tanuló nő Afrikában sokkal ritkább jelenség, mint itthon. Tapasztalataim szerint a Műegyetemen példamutató kapcsolat alakult ki a tanárok és a diákok között indokolta az egyetemválasztást Solomon Kimaro. Oktatóink szinte a gyerekeikként kezeltek bennünket, és remekül értettek ahhoz, hogy átadják a tananyagot. Ismerjük a magyar embereket, a kultúrát is vonzónak találjuk. Természetesen a gyerekeink érzik és értik ezt a ragaszkodást, és láthatóan szívesen jöttek ide. Jó érzés a folytonosságot látni: Kevin fiam például Bojtár Imre tanár úrnál vizsgázott, akinél annak idején még magam is. Eunice Kimaro Fotó: Pintér Erik < T. Horváth Attila: Interjú Obedie Solomon Kimaroval 85
6
Kari körkérdés. A PTE BTK hallgatóinak véleménye a Kart érintő kérdésekről. Péntek Eszter, Horzsa Gergely, Németh Zsuzsanna, Dudás Dominika
Kari körkérdés A PTE BTK hallgatóinak véleménye a Kart érintő kérdésekről Péntek Eszter, Horzsa Gergely, Németh Zsuzsanna, Dudás Dominika A válaszadók megoszlása a képzés jellege alapján (%) A képzés jellege
A 2014. évi felvételi eljárásban BSc képzésre felvett hallgatók és hozzátartozóik részére
A évi felvételi eljárásban BSc képzésre felvett hallgatók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23. 2012. április 10. Kari tájékoztató rendezvény Tevesz Gábor okt.dh. 1 BME - VIK BME 1. 269 526 m 2
Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember
Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma
Fodor András halálára
PERSZONÁLIA Fodor András halálára Az Országos Széchényi Könyvtár nevében búcsúzom Fodor Andrástól, a költőtől, írótól, művésztől - és Fodor Andrástól, a könyvtárostól, kedves kollégánktól. Az egykori Eötvös
Török Fanni. 1. kép: Flash MOB
Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi
Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével
Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A
felvett hallgatók és és hozzátartozóik részére
A A 2014. évi évi felvételi eljárásban BSc BSc képzésre felvett hallgatók és és hozzátartozóik részére 2014. 28. 29. / 30. / 31. 2012. április 10. Tevesz Gábor 1 okt.dh. BME VIK BME 1. Alapítás éve: 1782
Alcsoport_DPR_2015_hallgato_MK. Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%
Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás
KÉRDŐÍV 2010 Ősz Diplomás Pályakövető Rendszer
1 KÉRDŐÍV 2010 Ősz Diplomás Pályakövető Rendszer Jó napot kívánok! XY-al beszélek? QZ.. vagyok, a Szent István Egyetem megbízásából hívjuk fel a végzett hallgatókat, hogy érdeklődjünk, mi történt velük
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA
SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások
Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK
Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011 Hallgatók 2011 ELTE INTÉZMÉNYI KÉRDÉSEK 6.1. csak annak, aki az ETR adatai alapján az mesterképzésre, doktori képzésre jár az ELTE-n és idejárt alapképzésben
FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL
Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám Tel.: +4-0266-207700, Fax: +4-0266-207703, info@hargitamegye, www.hargitamegye.ro FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL A román nyelv és
A 2012. évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23.
A évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére április 10. Kari tájékoztató rendezvény Tevesz Gábor okt.dh. 1 Miről lesz szó? 1. Helyzetkép 2. Milyen teendőik vannak még a felvételi
NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG
NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként
Tartalomjegyzék I. A POPULÁCIÓ ÉS A MINTA SAJÁTOSSÁGAI... 4 II. AZ ADATFELVÉTEL MÓDSZERTANA...12. 1. Adatfelvétel módja és ideje...
Szolnoki Főiskola Személyes kutatás a 2007 2009-ben végzett hallgatók körében 2011. Tartalomjegyzék I. A POPULÁCIÓ ÉS A MINTA SAJÁTOSSÁGAI... 4 II. AZ ADATFELVÉTEL MÓDSZERTANA...12 1. Adatfelvétel módja
KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS
KRISTON LÍVIA ÉS VARGA ESZTER A FELSŐOKTATÁSBAN TANULÓ ROMA HALLGATÓK MOTIVÁCIÓI ÉS JÖVŐTERVEI 1 A cigányság a magyar társadalom legnagyobb létszámú etnikai csoportjává vált az elmúlt évtizedekben. (VALUCH,
GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények
GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 0 (DPR_hallgmotiv_0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb
.a Széchenyi iskoláról
Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk
GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.
GDF felmérések DPR0_hm (Hallgatói mot. 0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus n=mennyiség
Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével
Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba
GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.
GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 0 () Válaszadók száma = 9 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag
Balatoni József. Jocó bácsi világa
Balatoni József Jocó bácsi világa ELŐSZÓ Egy nagy vágyam teljesült azzal, hogy most ezeket a sorokat olvasod kedves Olvasó. Ennek két oka is van: egyrészt mert megjelent az első könyvem, másrészt mert
Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő
Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő és a TDK mozgalom Kósi Kálmán Környezetirányítási szakértő akkreditálás 2001. december (indítás 2002) A szak indítását elsősorban a gazdálkodói és
Erasmus élménybeszámoló
Erasmus élménybeszámoló Suba Róbert vagyok, a BMF-KGK hallgatója. Kiskőrösön élek, Budapesten tanulok. Erasmus ösztöndíjjal tanultam Belgiumban a Katholieke Hogesschool Zuid-West-Vlaanderen Associatie
KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE
KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1
Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén
Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetségkutató és -kiválasztó versenyét, a 25. EU Fiatal Tudósok
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A magyar villamosipar legnagyobb független szakmai szervezete Energiát fektetünk a jövődbe! - mentorprogram fiataloknak
ZA4986. Flash Eurobarometer 260 (Students and Higher Education Reform) Country Specific Questionnaire Hungary
ZA4986 Flash Eurobarometer 260 (Students and Higher Education Reform) Country Specific Questionnaire Hungary FLASH 260 STUDENTS AND HIGHER EDUCATION REFORM Kérdező azonosító Település neve Válaszadó azonosító
A HALLGATÓK VÉLEMÉNYE AZ E-LEARNING ALAPÚ TÁVOKTATÁSOS KÉPZÉSRŐL
MultiMédia az Oktatásban 2007 konferencia Budapesti Műszaki Főiskola, 2007. augusztus 23-24. A HALLGATÓK VÉLEMÉNYE AZ E-LEARNING ALAPÚ TÁVOKTATÁSOS KÉPZÉSRŐL Kovács Miklós Széchenyi István Egyetem Győr,
A projekt során megvalósult akkreditált pedagógus továbbképzésekről
TÁMOP.1..B.-13/1-13-11 PEDAGÓGUSKÉPZÉS, PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSA A KÖZÉP- DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN A projekt során megvalósult akkreditált pedagógus továbbképzésekről Kundra Anikó ALTERNATÍV KONFLIKTUSKEZELÉSI
Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány
Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Tanulmány Pályakezdő szakmunkások elhelyezkedésének alakulása Gazdálkodók szakképző iskolát végzettek, felsőfokú
Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet.
1. Mi a véleményed? kártyák Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet. Szerintem ez nem igaz. Nem értek egyet. Én
Lovas István: 20 évvel a népírtás után Ruanda Afrika Szingapúrja lett
Lovas István: 20 évvel a népírtás után Ruanda Afrika Szingapúrja lett 2014 február 28. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Mérték Értéke: 2/5 Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5
Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk
Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.
Már újra vágytam erre a csodár a
Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes
Portfólió. Tóth Gábor Dániel
Portfólió Tóth Gábor Dániel Kelj fel és járj... "Nagyon tetszik! Ezt hogyan kell csinálni?" Informatikus családi vénám által, alkalmam volt egy barátomnak megépíteni a munkájához szükséges számítógépet,
NYELVOKTATÁS A FELSŐOKTATÁSBAN. Az államilag elismert nyelvvizsga követelménye a diplomához
NYELVOKTATÁS A FELSŐOKTATÁSBAN Az államilag elismert nyelvvizsga követelménye a diplomához A nyelvoktatás jelenlegi helyzete a felsőoktatásban Nincs szabályozva a rendszere Nincs mindenhol Ahol van nem
Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS
Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS 1946-ban született Pécsett egy iparos család egyetlen gyermekeként. 1960-ban jelentkezett a Zipernowski Károly
Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán
Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Miért? Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az itt élő, illetve Tatán tanuló fiatalok megismerkedjenek az őket körülvevő környezettel, a város történetével és nevezetességeivel.
Női pálya a karrierben tanulmány eredmények Második rész. Karrier és iskola viszonya
Női pálya a karrierben tanulmány eredmények Második rész Karrier és iskola viszonya Iskola-választási tényezők Bár a kérdőív fő témája a dolgozó nők élethelyzetének felmérése volt, az első kérdéskör mégis
Alcsoport_DPR_2015_hallgato_FOK. Válaszadók száma = 12. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%
Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás
Duális képzés tapasztalatok, eredmények Dr. Ailer Piroska
Duális képzés tapasztalatok, eredmények 2017.10.28. Dr. Ailer Piroska A duális képzés bevezetésének indokai 10/30/2017 2 A jelenlegi képzés hiányosságai A hazai ipar szereplői közülük is legerőteljesebben
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól
Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan
DPR_hallg._OEC_FOK. Válaszadók száma = 27. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25%
DPR_hallg._OEC_FOK Válaszadók száma = 7 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje
A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos
SZISZKI KRÓNIKA. Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma
Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Ridzi Gizella Fotókat készítette: Tauber Norbert, Péter András, Ráksi Mihály Szerkesztette: Fekete Balázs EU CODE WEEK - A PROGRAMOZÁS HETE EURÓPÁBAN IGY A SZISZKIBEN
Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2013
Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2013 DPR intézményi online kutatások kötelező kérdésblokkja Végzettek 2013 [INTÉZMÉNYI KÉPVISELŐNEK:] KÉRJÜK, OLVASSA EL A MELLÉKELT TÁJÉKOZTATÓT! Kedves
WWW.ROMASTER.HU HBLF ROMASTER. Esélyprogram a Jövô Roma Vezetôiért
WWW.ROMASTER.HU HBLF ROMASTER Esélyprogram a Jövô Roma Vezetôiért HBLF ROMASTER Program a Jövô Roma Vezetôiért A ROMASTER tehetséggondozó Programot 2007 februárjában közösen hívta életre a Magyar Üzleti
2016. február INTERJÚ
INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az
Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról
Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016 Beszámoló a pályázati program keretében 2015. október 26-30-ig tartó német nyelvi kurzusról Egy hetes továbbképzésen vehettem részt az Erasmus+ pályázat
PÉCS_NORMANDIA LIONS CLUB Pécs, Mártírok u évi Közhasznúsági jelentés
Statisztikai számjel: 19035165-9499-331-02 Adószám: 19035165 1-02 PÉCS_NORMANDIA LIONS CLUB 7623. Pécs, Mártírok u.7. 2011. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2012. május 2. Dr. Szőke Gergely László 1 PÉCS-NORMANDIA
Pályakövetés ben NAPPALI tagozaton végzettek kérdőívének kiértékelése. Készült: december 19. Készítette: Bognár Melinda felvételi üi.
Pályakövetés 2007-ben NAPPALI tagozaton végzettek kérdőívének kiértékelése Készült: 2008. december 19. Készítette: Bognár Melinda felvételi üi. 1 1.) Pályakövetés során kiküldött levelek száma az egyes
Dr. Kutnyányszky Valéria
Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)
TÁMOP 4.1.3 I. KÖZÖS KÉRDŐÍVMODUL
TÁMOP 4.1.3 I. KÖZÖS KÉRDŐÍVMODUL Intézményi fejléc (neve stb.) és arculat: az intézmény adja meg! I.1/a. Hogyan kapcsolódik ehhez az intézményhez? LÉNYEGES SZŰRŐ KÉRDÉS! Ha a válasz 1 HALLGATÓI ÉS VÉGZETT
Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola
Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi
egy marslakó BécSBen
Egy marslakó Bécsben A magyarok Amerikában sokkal előbb megteremtették Hollywoodot, mielőtt az ennél ártalmatlanabb atombombát megcsinálták volna. (Norman Macrea, az Economist főszerkesztője) Isaac Asimov,
PTE_DPR_Vegz_Alap_Normal_2015. Válaszadók száma = 2013. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25%
Válaszadók száma = 2013 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 25% 0% 50% 0% 25% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.
Erasmus beszámoló 2013/14 Mönchengladbach
Erasmus beszámoló 2013/14 Mönchengladbach Személy szerint én egy kollégiumban szálltam meg (Studentenwohnheim Hubertusstrasse), ahol nagyon sok más nemzetközi diák, köztük néhány osztálytársam is lakott.
A BME matematikus képzése bemutatkozik
A BME matematikus képzése bemutatkozik Kiknek ajánljuk a szakot? NEM CSAK A VERSENYEK GYŐZTESEINEK! Logikai feladatok iránti érzék Stabil középiskolai teljesítmény Matematika fakultáció Lehetőleg emelt
TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig):
TARTALMI BESZÁMOLÓ 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:27 2. Intézmény: Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar Szak: Halgazdálkodási Tsz. PhD hallgató 3. Állandó lakcíme Ir. szám: 1172
A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákkörének beszámolója a Tudományos Diákköri Tanács részére
A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákkörének beszámolója a Tudományos Diákköri Tanács részére 2011. december 12. http://majt.hu/ A Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tudományos Diákköre
Építőmérnök képzés a Műegyetemen www.epito.bme.hu
Építőmérnök képzés a Műegyetemen www.epito.bme.hu Dr. Dunai László dékán, BME Építőmérnöki Kar Institutum Geometrico-Hydrotechnicum Alapítva 1782 1782. augusztus 30-án kelt, II. József által aláírt alapító
Visszajelző kérdőív NYILVÁTARTÁSI SZÁMA 2014/OFŐ/II. KITÖLTÉS DÁTUMA 2014. március 21.
Visszajelző kérdőív "Fogadd el, fogadj el!" Pedagógusok felkészítése az értelmi sérült emberek társadalmi integrációját elősegítő osztályfőnöki órák vezetésére Kedves Hallgató! KÉPZÉS IDEJE 2014. február
JELENTÉS A PRTA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI FELMÉRÉSÉRŐL, A jelentést készítette: Dr. Németh Tamás Pápa,
JELENTÉS A PRTA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI FELMÉRÉSÉRŐL, 2016 A jelentést készítette: Dr. Németh Tamás Pápa, 2016.08.17. A DPR kérdéssor és a beérkezett válaszok Az eredmények összesített
MATEMATIKA. www.ttik.hu/felvi
Matematika alapszak (BSc) Matematika-X tanárszak (osztatlan) Matematikus mesterszak (MSc) Alkalmazott matematikus mesterszak (MSc) Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskola (PhD) www.ttik.hu/felvi
Jelentkező Döntős Helyezés Kitaibel Pál Verseny 1 11. OSZTV 1 9. Kitaibel Pál Verseny 1 1. OSZTV 1 11. KV területi verseny 1 3. Kitaibel Pál Verseny
A nyíregyházi Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi - Vízügyi Szakközépiskolában jelenleg 489 diák tanul, és 35 pedagógus végzi oktató nevelő munkáját. Iskolánkban négy tagozat működik. Az építészet
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A 68/2012. (XII. 14.) BM
Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Birtalan Géza SzVMSzK Oktatási és Minőségügyi elnökhelyettes 1132 Budapest, Kádár u. 13. Telefon: 36-1-220-5690; Fax: 36-1-220-8921 ÖSSZEFOGLALÓ
Mennyit ér a PTE diploma?
Mennyit ér a PTE diploma? A diplomás pályakövetés eredményei a PTE-n 2012. október 25. dr. Kuráth Gabriella marketingvezető DPR kutatás 2012. Módszertan A vizsgálat módja: online standard kérdőíves adatfelvétel.
Szemethyné Abonyi Erzsébet. Pilgrims Teacher Training University of Kent, Canterbury augusztus
Régi vágyam teljesült azzal, hogy Angliában, eredeti nyelvi közegben tanulhassak angolul. Ennek a szakmai, anyagi lehetőségét teremtette meg az Erasmus+ pályázat, melynek keretein belül 2017 augusztusában
BESZÁMOLÓ. Korodi Mónika
BESZÁMOLÓ A Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram keretén belül szakmai gyakorlaton vettem részt Debrecenben, az Általános Orvostudományi Kar Immunológiai Intézetében. Az intézetet egy projekt alapján választottam,
A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban
A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban A lakosság etnikai összetétele 30000 25000 20000 15000 Románok Magyarok Szászok 10000 5000 0 1910 1930 1948 2002 2011
Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2
Szolnoki Tudományos Közlemények XV. Szolnok, 2011. Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2 VIDÉKI FELSŐOKTATÁS HELYZETE AZ ALFÖLDÖN A Szent István Egyetem hálózatos felépítése, térbelisége, többkarúsága ideális
MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN
MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak
FIATALOK HELYBEN MARADÁSA- MOBILITÁSA A MAGYAR IFJÚSÁG KUTATÁS 2016 ALAPJÁN
FIATALOK HELYBEN MARADÁSA- MOBILITÁSA A MAGYAR IFJÚSÁG KUTATÁS 2016 ALAPJÁN 2017.03.29. A magyarok nem eléggé mobilak Kiürül az ország Társadalmi státusz Személyiség Térbeli mobilitás Mobilitás többféle
GAZDÁLKODÓ SZERVEZET ADATAI
TAGFELVÉTELI KÉRELEM A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnökségének Tisztelt Elnökség! A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény 8. -a alapján ezúton kérem az általam képviselt gazdálkodó
MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!
PTE Marketing Osztály Elsőéves egyetemi egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve A megjelölés módja: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása
Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt
Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató
Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított
Elégedettség 0 körös elégedettség 2015 KVK (0_koros_2015_kvk) Válaszadók száma = 108. Felmérés eredmények
Elégedettség 0 körös elégedettség 0 KVK (0_koros_0_kvk) Válaszadók száma = 08 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség
Munkavállalói ismeretek a szakközépiskolákban
Munkavállalói ismeretek a szakközépiskolákban Szőke Szilvia Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Miről lesz szó? Miért aktuális és sürgető a jelen helyzet megoldása? A kérdőíves információ gyűjtés
MÉK_DPR 2014_aktív hallgatók. Válaszadók száma = 19. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%
MÉK_DPR 0_aktív hallgatók Válaszadók száma = 9 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % Hisztogram % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag
Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27.
Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. 2018/2019 MAGYARORSZÁG LEGJOBB ISKOLÁI KÖZÖTT 2018-BAN IS A GÁRDONYI 2018 tavaszán jelent meg a legjobbiskola.hu oldalon
Az indigótól a tintaceruzáig
Tooth Gábor Andor Az indigótól a tintaceruzáig Látogatás Böröcz Andrásnál E cikk apropója néhány New Yorkban eltöl - tött nap, mely során meglátogattam Böröcz András képzômûvészt. Valójában San Franciscóba
JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL
JÓK A LEGJOBBAK KÖZÜL Sződi Sándor (IFKA - Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. minőség szakértő) A jövőben egyre nagyobb szerepe lesz az okos vállalatvezetők körében a benchmarkingnak, mivel a verseny
Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánunk dolgozóinknak és partnereinknek! 2015. III. ÉVFOLYAM 11. szám 5000 Szolnok, Tószegi út 43.
Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánunk dolgozóinknak és partnereinknek! 2015. III. ÉVFOLYAM 11. szám 5000 Szolnok, Tószegi út 43. telefon: +36 56 521-012 fax: +36 56 521-014 e-mail: contact@contactnkft.hu
Jelentés a kiértékelésről az előadóknak
VSL Kft. 000 Szentendre Pitypang u. 6. VSL Kft. Tisztelt Vera Gedei Úr/Asszony! (személyes és bizalmas) Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Tisztelt Vera Gedei Úr/Asszony! Ez az email tartalmazza a
DUÁLIS KÉPZÉSI LEHETŐSÉG A FLEXNÉL! SZEREZZ SZAKMAI TAPASZTALATOT MÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSE ELŐTT!
DUÁLIS KÉPZÉSI LEHETŐSÉG A FLEXNÉL! SZEREZZ SZAKMAI TAPASZTALATOT MÉG A DIPLOMA MEGSZERZÉSE ELŐTT! A FLEX MAGYARORSZÁGON Kik vagyunk? A Flexnél az embereket és a tudományos, technikai fejlesztéseket összekapcsoló
BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL
BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL Készítette: Sávolyi Sára Erlangen, 2016.01.15. Sávolyi Sára vagyok végzős mesterszakos mechatronikai mérnökhallgató. Jelenleg a Friedrich-Alexander Universität
Felvételi tájékoztató
Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti
Személyi-foglalkozási adatlap
Központi Statisztikai Hivatal Egységes Lakossági Adatfelvételi Rendszer I/a. minta Az adatszolgáltatás nem kötelező! Terület: Számlálókörzet száma: A lakás sorszáma: Személy sorszáma a lakásban: Folyamatos
FRANCIA KORMÁNY ÖSZTÖNDIJAK
FRANCIA KORMÁNY ÖSZTÖNDIJAK Mester-, Mérnökképzési és Copernic ösztöndíjak 1 évre szóló ösztöndíjak (9-12 hónap) franciaországi Mesterképzésekre, Mérnökiskolákba vagy a Copernic-program keretében. i feltételek
Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók?
Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók? Dr. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Egyetem TEMPUS Közalapítvány Fókuszban a minőségfejlesztés Az oktatók szerepe a felsőoktatás
Diplomás pályakövetés - végzettek - intézményi online kutatás, 2019.
Diplomás pályakövetés - végzettek - intézményi online kutatás, 9. Riport generálás időpontja: 9.4.8. 8:58:4.. Ön milyen szakon végzett az intézményben? Válaszok száma: 4.alkalmazott szociális gerontológia
Cserediákprogramok. JoinEU-SEE, Basileus, Sigma, Eraweb, DAAD, CEEPUS, Balassi Intézet
Cserediákprogramok JoinEU-SEE, Basileus, Sigma, Eraweb, DAAD, CEEPUS, Balassi Intézet CSEREDIÁK- PROGRAMOK Felsőoktatási tájékoztató füzet 2015 A legismertebb, hazánkban is működő cserediákprogramokról
GR tanfolyam vélemények
GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,
Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés
A CÉL A TERMÉSZETESSÉG, A HARMÓNIA ÉS AZ ÁPOLTSÁG Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés A közelmúltban jelent meg Győrfi Adrienne Professzionális fogfehérítés című könyve a Medicina Könyvkiadó
VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral
VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,
Médiafigyelés FIGYELŐ (66,67. OLDAL)
FIGYELŐ - 2017. 11. 09. (66,67. OLDAL) Dubéczi Zoltán Kamasz Melinda Évente több mint ezer közgazdasági tanuló folytat tanulmányokat vagy kap ösztöndíjat az MNB oktatási programjainak a segítségével. Újabban
KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA
Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.
A 4. 5. kérdést csak akkor töltse ki, ha az Ön házastársa nem magyar anyanyelvű. Ellenkező esetben kérem folytassa a 6. kérdéstől!
A kérdőív kitöltője: az anya az apa A kitöltés helye (tartomány, város): A kitöltés dátuma: 1. Hol született (ország)? 2. Mióta él Németországban (évszám)? 3. Mi az anyanyelve? A 4. 5. kérdést csak akkor