Akusztikai kutatás. Papp Viktorina PTE-MK elektronikus zenei médiaművész szakos hallgató

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Akusztikai kutatás. Papp Viktorina PTE-MK elektronikus zenei médiaművész szakos hallgató"

Átírás

1 Akusztikai kutatás Akusztikai kutatás Papp Viktorina PTE-MK elektronikus zenei médiaművész szakos hallgató

2 1. rész Bevezető, témaindoklás Dolgozatom témája nem véletlen, hiszen mindenképpen a gyermekek hallásával szerettem volna foglalkozni az akusztika témakörében. Úgy gondolom, hogy izgalmas lehet 3 különböző korosztály zenehallgatási szokásait, életmódját vizsgálni majd elvégeztetni velük egy speciális tesztet. Megadott távot kellett mindegyiküknek megtenni bekötött szemmel. Segítségül kaptak egy, a vakoknál is használt botot amit felhasználhattak segítségképpen a tájékozódáshoz. Ebben a speciális helyzetben mértem a megtett út alatt eltelt időt illetve azt is, hogy a kezdőponttól mennyivel tértek el a táv végén. Fontos volt számomra, hogy a feladat elvégzése után egy tesztlapot is kitöltsön minden alany, ahol az alapvető személyes információkon kívül rákérdeztem több olyan tényezőre is, ami befolyásolhatja a hallást pl. zenehallgatási szokások, hallószervi betegségek a vizsgált alanyoknál esetleg a családjukban, zeneiskolai tanulmányok, mp3 lejátszó használata. A teszt második részében a személyes véleményük érdekelt. Itt leírhatták mit éreztek a feladat végrehajtása közben és többek között azt is, hogy mi segített nekik abban, hogy elérjenek a táv végére. 2. rész Személyes tesztek kiértékelése a mért eredmények tükrében 1. Az első kérdésem alapján az derült ki, hogy az általam vizsgált 30 gyerek közül mindössze kettőnek nincs saját mp3 lejátszója. Szerencsére, olyat senki sem válaszolt, hogy nem hallgat zenét, de ezzel a következő pontban szeretnék részletesebben foglalkozni. Tehát, nézzük azoknak az eredményeit, akiknek nincs lejátszójuk. Az egyikük fülhallgatóval hallgat zenét, másikuk pedig fülhallgatóval és hangszóróról is. Az I. alany felső tagozatos lány, ahol az 94,2mp volt az átlagidő ami alatt teljesítették a távot, ő pedig 91mp alatt tette meg, tehát ez nem befolyásolja az eredményt. Korcsoportjának átlaga pedig 88mp volt, tehát ebből főleg azt következtethetjük, hogy a fiúk jobban teljesítették ezt a feladatot, mint a lányok. A II. alany alsó tagozatos lány, ahol 89,6mp volt az átlagidő, pedig a maga 75mp-ével igen jól végzett, megállapíthatom. Korcsoportjának átlaga 83mp volt amiből megállapíthatjuk, hogy a fiatalabbak jobban teljesítettek mint az idősebbek. A tesztekbe ők még gyakran írták azt, hogy izgalmas volt, élvezték, de ez már a gimnazisták között egyáltalán nem jelent meg. Ők a feladat közben is többször mondták, hogy nagyon félnek, abba szeretnék hagyni.

3 2. Itt arra voltam kíváncsi, hogy mivel hallgatják a zenét, és hogy ez befolyásolja-e a térérzékelést. Az alábbi kördiagramon szemléltetném a korcsoportok szerinti eloszlást: gimnazisták felső tagozatosok alsó tagozatosok A gimnazistáknál az egyetlen ember aki fejhallgatóval hallgat zenét a 46cm-es átlageltéréshez képest (eltérés=ez volt az távolság, ami a kezdőpont és a végpont közötti különbség volt, tehát az átlageltérés az a csoportján belüli eltérések átlaga) 23cm-t teljesített. Ugyanez a felső tagozatosoknál nem jelentkezett, de ott amúgy sem volt olyan gyerek aki csak fejhallgatóval hallgat zenét. Az alsós korosztályban lévő szintén egyetlen gyerek eltérési értéke 35cm volt, ami szintén jóval az átlag 50cm alatt maradt. Tehát megállapíthatjuk, hogy korosztálytól függetlenül a csak fejhallgatóval zenét hallgatóknak majd kétszer jobb a tájékozódása ha nem lát. Továbbá azt is megállapíthatom, hogy nem függ össze ez az érzék az életkorral, tehát úgymond bármikor javíthatunk térérzékelésünkön gyermekkorban. 3. Itt az érdekelt, hogy mennyire befolyásolja az eredményeket az, hogy ki hány órát hallgat zenét naponta. Érdekesség, hogy akik fejhallgatóval teszik ezt, azok legalább 1-3 órányi zenét hallgatnak naponta saját bevallásuk szerint. Ezzel szemben a legkevesebb zenét hallgatók a fülhallgatót használók közül kerültek ki (6 ember). 6-an válaszolták azt, hogy fülhallgatóval is és hangszóróról is hallgatnak zenét, itt is többségében voltak azok, akik 1 óránál is kevesebb zenét hallgatnak. Megállapíthatjuk tehát, hogy a fejhallgatót használók valószínűleg azért döntöttek így, mert a fülhallgató nem adott eléggé kielégítő zenehallgatási élményt hosszabb távon. A hangszóró valószínűleg azért nem jelent meg annyira feltűnően, mert a gyerekeknél még nem kerülnek elő azok a minőségibb hangfalak, amik a professzionális zenehallgatást teszik lehetővé, vagy

4 egyszerűen a technika bonyolult nekik? 4. Érdekelt az is, hogy mennyire számít az, hogy ki milyen gyakran jár szórakozóhelyekre, koncertekre. Köztudott, hogy a nagyobb db-en hallgatott zene károsíthatja a hallást hosszútávon, de vajon javíthat a térérzékelésen a hangosabb zene? Mindössze két gimnazista fiú válaszolta azt, hogy hetente látogatnak ilyen helyeket, egyikük zeneiskolába is jár 3 illetve zenekarban is játszik. Továbbiakban az ő eredményeit elemezném. Túl van már középfülgyulladáson is, de úgy tűnik térérzékelés kiváló, hiszen korcsoportjának átlagos eltéréséhez képest nagyon jól végzett. Azt nem mondhatjuk, hogy egyértelműen a magasabb ingerek okozzák ezt a fajta jó eredményt, hiszen zeneiskolába is jár. A másik fiú korcsoportjának 2. legjobb eredményével büszkélkedhet az átlageltérések terén időben pedig az csoportátlag környékén teljesített, tehát azt mondhatjuk, hogy valószínűleg a hangfalak hatására illetve amiatt, hogy egy zenekarnál több irányból is érkezik impulzus igen jól tud tájékozódni. Viszont nem biztos, hogy ez a legjobb módszer a térérzékelésünk javítására. 5. A további két kérdésben a füllel kapcsolatos rendellenességekre kérdeztem rá. Érdekelt, hogy befolyásolja-e a hallást ha valamelyik közeli családtag siket vagy nagyothalló, illetve egy fülműtét kihathat-e bárhogyan a gyerekeknél a térérzékelésre. 3-an válaszolták azt, hogy közeli családtagjuk szenved az előbb felsorolt betegségek közül valamelyiktől. Mindössze ott figyelhető meg komoly változás ahol az édesapa siket egyik fülére. Itt a gyermek 107 cm eltéréssel ért be a kezdőponttól a végpontba, ami egyértelműen a legnagyobb eltérés volt, illetve ő ért oda a leglassabban is. Ahol a lánytestvér és a nagymama szenved ilyen betegségben az átlagtól apróbb, nem számottevő eltérések tapasztalhatók. 6. Kíváncsi voltam arra is, hogy a lakóhely milyen hatással van a gyermekek hallásának kifinomultságára. A tesztből kiderült, hogy mindössze 40% lakik társasházban, illetve az is, hogy ez nem befolyásolja komolyabban értékeket csak annyiban, hogy minden kategóriában a legnagyobb átlageltérést a családi házban élők produkálták. 7. Négyen válaszolták azt, hogy zeneiskolában tanulnak, velük szeretnék most egy kicsit részletesebben is foglalkozni. A két idősebb korosztályban lévő zeneiskolások eredményei között szembetűnő, hogy igen lassan haladtak, mondhatni a leglassabbak voltak, illetve az is feltűnő, hogy aki 4 éve jár zeneiskolába annak az eltérési értéke nagyon alacsony korcsoportjában. A másik nagyon jó eredménnyel végző zeneiskolás igaz, hogy csak 2 éve tanul ott, de ő az egyik, aki fejhallgatót használ. Talán meg sem kell lepődni ezen, hiszen ő kétszeresen is edzi hallását. 8. A z utolsó kérdés arra irányult, hogy ki milyen stílusú zenéket hallgat szívesen. Van-e összefüggés a zenei ízlés az teszt végrehajtása között?

5 Először is 3 diagrammal szemléltetném, hogy melyik korosztály mit kedvel. gimnazisták felső tagozatosok alsó tagozatosok Az derült ki az alábbi adatokból, hogy a legkisebb eltérést elérő első két személy a gimnazista korosztályban mind elektronikus zenét hallgat és mindkét fiatal aki a távot a leggyorsabban teljesítette pedig alternatív zenét. Felső tagozatban a két leggyorsabb személy volt az a kettő aki a legtöbb stílust kedveli és ugyanez figyelhető meg az alsósoknál is.

6 3.rész Összegzés Kutatásomat pozitív tapasztalatokkal zártam. A gyerekek egytől-egyik segítőkészek voltak. Többen féltek, majd a feladat után azt nyilatkozták, hogy valószínűleg ha újra ilyen helyzetbe kerülnének már oldottabbak lennének. A kicsik közül többen is megemlítették, hogy sajnálják a vakokat, és hogy mostantól sokkal jobban átérzik, hogy milyen az életük. Furcsa, hogy az idősebb korosztály egyáltalán nem jegyezte meg ezt. Többen közülük szinte pánikoltak a feladattól. Közben is volt olyan, aki be akarta fejezni, mert úgy érezte, hogy minden esélye elveszett arra, hogy visszatérjen a kijelölt útra. Remélem, mindannyiuknak olyan tapasztalatot tudtam adni, amivel jobban megismerhették önmagukat, és később jobban figyelnek majd a látássérültekre. Szeretném kifejezni köszönetemet a Lánczos Kornél Gimnázium 10.b osztályának, a Vasvári Pál Általános Iskola 5.a és 3.a osztályának illetve Kovács Piroska, Sebestyén Marianna, Kovács Imre Attila pedagógusoknak amiért időt áldoztak az órájukból, hogy munkámat segítség. Külön köszönet illeti még továbbá anyukámat, aki nagyon sokat segített az általános iskolásokkal folytatott kísérletet megszervezni, koordinálni.

A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán

A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán Kiss Gábor BMF, Mechatronikai és Autótechnikai Intézet kiss.gabor@bgk.bmf.hu

Részletesebben

Beszámoló a évi kompetenciamérésről

Beszámoló a évi kompetenciamérésről Bocskai István Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Beszámoló a 2017. évi kompetenciamérésről Készítette: Mezeiné Gurbán Juliánna Hajdúnánás, 2018. március 26. Matematika 6. évfolyam

Részletesebben

Alba Radar. 25. hullám

Alba Radar. 25. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron. hullám Rádióhallgatási szokások Székesfehérváron 01. december 1. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu

Részletesebben

A 4-14 éves korosztály tévénézési szokásai január 1 - október 31.

A 4-14 éves korosztály tévénézési szokásai január 1 - október 31. A 4-14 éves korosztály tévénézési szokásai 2010. január 1 - október 31. A felnövekvő generáció, de közülük is elsősorban a 4-14 éves korosztály tévénézési szokásait számos aspektusból érdemes megvizsgálni.

Részletesebben

AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT. Szakmai Nap II. 2015. február 5.

AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT. Szakmai Nap II. 2015. február 5. AZ ESÉLY AZ ÖNÁLLÓ ÉLETKEZDÉSRE CÍMŰ, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0089 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PÁLYÁZAT Szakmai Nap II. (rendezvény) 2015. február 5. (rendezvény dátuma) Orbán Róbert (előadó) Bemeneti mérés - természetismeret

Részletesebben

Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o16/2o17

Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o16/2o17 Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Idegen nyelvi mérés értékelése 2o16/2o17 Az Oktatási Hivatal (OH) harmadik alkalommal, a 2o16/2o17-es tanévben szervezett idegen

Részletesebben

A 2014.évi országos kompetenciamérés értékelése Kecskeméti Bolyai János Gimnázium

A 2014.évi országos kompetenciamérés értékelése Kecskeméti Bolyai János Gimnázium A 2014.évi országos kompetenciamérés értékelése Kecskeméti Bolyai János Gimnázium Iskolánkban a 10 évfolyamban mérik a szövegértés és a matematikai logika kompetenciákat. Minden évben azonos korosztályt

Részletesebben

Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása. Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.

Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása. Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A. Tevékenység: Lakossági igényfelmérés szolgáltatás eredményeinek a hasznosítása Dokumentum: Tanácsadói dokumentum ÁROP-1.A.5-2013-2013-0102 Államreform Operatív Program keretében megvalósuló Szervezetfejlesztés

Részletesebben

Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat

Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Statisztika I. Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat Boros Daniella OIPGB9 Kereskedelem és marketing I. évfolyam BA,

Részletesebben

ÉLETMÓD KÉRDŐÍV 5. A és B OSZTÁLY 2015.

ÉLETMÓD KÉRDŐÍV 5. A és B OSZTÁLY 2015. ÉLETMÓD KÉRDŐÍV 5. A és B OSZTÁLY 2015. 1. Nemed: Fiú 19 fő Lány 17 fő Összesen:36 fő 2. Véleményed szerint mennyire vagy egészséges? a) Teljesen egészséges vagyok 9 fő 25% b) Eléggé egészséges vagyok

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

2. A 2016.évi Országos kompetencia mérés eredményeinek feldolgozása

2. A 2016.évi Országos kompetencia mérés eredményeinek feldolgozása 2. A 2016.évi Országos kompetencia mérés eredményeinek feldolgozása A 2016.évi Országos kompetenciamérésen résztvevő 10 évfolyamos osztályok osztályfőnökei; a könnyebb beazonosíthatóság végett: 10.A: Ányosné

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola 6066 Tiszaalpár, Alkotmány u. 14. 76/424-124 fax: 76/598-828 e-mail: alpariskola@gmail.

Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola 6066 Tiszaalpár, Alkotmány u. 14. 76/424-124 fax: 76/598-828 e-mail: alpariskola@gmail. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola 6066 Tiszaalpár, Alkotmány u. 14. 76/424-124 fax: 76/598-828 e-mail: alpariskola@gmail.com 1. A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE, SZAKKÉPZETTSÉGE 1. Név Bársony

Részletesebben

Háziorvosi törzskarton - Önkitöltős formanyomtatvány 18 év alatti bejelentkezett biztosítottak ellátásához

Háziorvosi törzskarton - Önkitöltős formanyomtatvány 18 év alatti bejelentkezett biztosítottak ellátásához SZEMÉLYES ADATOK Név: Születési név: Édesanyja neve: Háziorvosi törzskarton - Önkitöltős formanyomtatvány 18 év alatti bejelentkezett biztosítottak ellátásához : férfi nő Születési hely: Születési idő:

Részletesebben

Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o15/2o16

Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o15/2o16 Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Idegen nyelvi mérés értékelése 2o15/2o16 Az Oktatási Hivatal (OH) második alkalommal a 2o15/2o16-os tanévben szervezett idegen nyelvi

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER Homonyik Sándor ünnepi műsora Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER ADVENTI KONCERT- 2014. NOVEMBER - DECEMBER 1 A műsorról Ünnepi dalok akusztikus köntösben ADVENT - a felkészülés időszaka. Ezekben

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Az képzési terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Diplomás pályakövetés 2009 2010 kutatási program

Részletesebben

A NAPTÁRI (KRONOLÓGIAI) ÉLETKOR KISZÁMÍTÁSÁNAK, A BIOLÓGIAI ÉLETKOR (MORFOLÓGIAI KOR) ÉS A VÁRHATÓ TESTMAGASSÁG MEGHATÁROZÁSÁNAK MÓDSZERE

A NAPTÁRI (KRONOLÓGIAI) ÉLETKOR KISZÁMÍTÁSÁNAK, A BIOLÓGIAI ÉLETKOR (MORFOLÓGIAI KOR) ÉS A VÁRHATÓ TESTMAGASSÁG MEGHATÁROZÁSÁNAK MÓDSZERE A NAPTÁRI (KRONOLÓGIAI) ÉLETKOR KISZÁMÍTÁSÁNAK, A BIOLÓGIAI ÉLETKOR (MORFOLÓGIAI KOR) ÉS A VÁRHATÓ TESTMAGASSÁG MEGHATÁROZÁSÁNAK MÓDSZERE A NAPTÁRI ÉLETKOR KISZÁMÍTÁSA A hétköznapi értelemben is használt,

Részletesebben

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016 Beszámoló a pályázati program keretében 2015. október 26-30-ig tartó német nyelvi kurzusról Egy hetes továbbképzésen vehettem részt az Erasmus+ pályázat

Részletesebben

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév. egyoktatós kurzusok

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév. egyoktatós kurzusok Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév Tisztelt Hallgatónk! egyoktatós kurzusok Az ELTE igen fontosnak tartja, hogy megismerje, hogyan vélekednek a hallgatók az oktatók munkájáról.

Részletesebben

Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét!

Bevezető. Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Bevezető Kedves! Írd ide a neved, ha tudod, vagy kérd anyukád, apukád segítségét! Szeretettel köszöntünk az iskolában! Kövesd a munkafüzet címét, és járj te is nyitott szemmel a természetben! A feladatok

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium

Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium Hajléktalanokért Közalapítvány Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Szociális szolgáltatások és kábítószer-fogyasztók

Részletesebben

2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái

2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái 2.9. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái A nevelők tanulók tanulmányi teljesítményének és előmenetelének értékelését, minősítését elsősorban az alapján végzik,

Részletesebben

Oktatói munka hallgatói véleményezése es tanév I. félév. Oktatók

Oktatói munka hallgatói véleményezése es tanév I. félév. Oktatók 1. számú melléklet Oktatói munka hallgatói véleményezése 2016-2017-es tanév I. félév Oktatók A Nemzeti Közszolgálati Egyetem az ország legfiatalabb felsőoktatási intézményeként olyan örökséget hordoz,

Részletesebben

Gyermekek követéses objektív hallásvizsgálati eredményei zenei gyerekműsorok hatásának bemutatására

Gyermekek követéses objektív hallásvizsgálati eredményei zenei gyerekműsorok hatásának bemutatására Gyermekek követéses objektív hallásvizsgálati eredményei zenei gyerekműsorok hatásának bemutatására Dr. Gáborján Anita Semmelweis Egyetem, Fül-, Orr-, Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Klinika 2015. április

Részletesebben

DÖNTŐ MEGOLDÁSOK 5. OSZTÁLY

DÖNTŐ MEGOLDÁSOK 5. OSZTÁLY 5. OSZTÁLY 1.) A páratlan számjegyek száma 5, közülük 1 db, illetve 3 db lehet a háromjegyű számunkban. Ha mindhárom számjegy páratlan, akkor az 5 lehetőségből választhatunk mindhárom helyiértékre. Így

Részletesebben

Z 360- a digitális birka szellem nyomában. Bernschütz Mária, PhD. Pethes Barbara

Z 360- a digitális birka szellem nyomában. Bernschütz Mária, PhD. Pethes Barbara Z 360- a digitális birka szellem nyomában Bernschütz Mária, PhD. Pethes Barbara Minták és témák Monitor előtt Time management Keresési metódusok 1564 fő, 2014-ben Birtoklás, fizetés közösségi személy megítélés

Részletesebben

Raspberry Kreatív: A Raspberry és Te mit tudtok kihozni egymásból? Lúcia Project. Roffa Hajnalka Mérnökinfotmatika Bsc I

Raspberry Kreatív: A Raspberry és Te mit tudtok kihozni egymásból? Lúcia Project. Roffa Hajnalka Mérnökinfotmatika Bsc I Raspberry Kreatív: A Raspberry és Te mit tudtok kihozni egymásból? Lúcia Project Roffa Hajnalka Mérnökinfotmatika Bsc I. 2018.02.07 1.1 Project név: Szent Lúcia vagy Luca a keresztények által az 5. század

Részletesebben

Hol szeretnél továbbtanulni? A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Mik a céljaid a közeljövőre nézve?

Hol szeretnél továbbtanulni? A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Mik a céljaid a közeljövőre nézve? Gulyás Eszter iskolánk hatosztályos képzésben tanuló végzős, speciális matematika tagozatos diákja. Számos országos matematikai verseny előkelő helyezettje, az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

Miért nincs több nő a magyar politikában?

Miért nincs több nő a magyar politikában? Miért nincs több nő a magyar politikában? Vezetői összefoglaló A párton belüli támogatás hiánya és a családi kötelezettségek okozta időhiány ez a két fő oka a nők alacsony parlamenti arányának az Integrity

Részletesebben

Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet.

Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet. 1. Mi a véleményed? kártyák Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet. Szerintem ez nem igaz. Nem értek egyet. Én

Részletesebben

Országos kompetenciamérés eredményei 2008.

Országos kompetenciamérés eredményei 2008. Országos kompetenciamérés eredményei 2008. A mérésre 2008. május 28-án került sor és abban a 4. 6. és 8. évfolyamos tanulók vettek részt. A 4. évfolyam kivételével a feldolgozást az Oktatási Hivatal munkatársai

Részletesebben

IV. Tánckoktél Kupa Törökbálint Versenykiírás és szabályzat. 1. rész Tánciskolás Táncverseny

IV. Tánckoktél Kupa Törökbálint Versenykiírás és szabályzat. 1. rész Tánciskolás Táncverseny IV. Tánckoktél Kupa Törökbálint 2013. 12. 15. Versenykiírás és szabályzat 1. rész Tánciskolás Táncverseny 2. rész Formációs Táncverseny 3. rész Rumba Kürverseny 4. rész Tánckoktél Bál 1. rész Tánciskolás

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT, MAJER ANNA, VERÉB SZILVIA,

Részletesebben

Király Zoltán, Kondé Zoltán, Kovács Antal, Lévai Annamária 2006

Király Zoltán, Kondé Zoltán, Kovács Antal, Lévai Annamária 2006 A Network-Elemzés - és felhasználása általános iskolai osztályok társas szerkezetének és a szerveződésért felelős személyes tulajdonságok feltárására Király Zoltán, Kondé Zoltán, Kovács Antal, Lévai Annamária

Részletesebben

TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM

TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM E4/VI/2/2012. TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM ELÉGEDETTSÉGI KÉRDŐÍVEINEK ÖSSZEGZÉSE Tanfolyam időpontja: 2012. október 12

Részletesebben

kompetenciakompetenciakompetenci akompetenciakompetenciakompeten ciakompetenciakompetenciakompete nciakompetenciakompetenciakompet

kompetenciakompetenciakompetenci akompetenciakompetenciakompeten ciakompetenciakompetenciakompete nciakompetenciakompetenciakompet kompetenciakompetenciakompetenci akompetenciakompetenciakompeten ciakompetenciakompetenciakompete nciakompetenciakompetenciakompet A 2017. évi kompetenciamérés eredményei enciakompetenciakompetenciakomp

Részletesebben

A program leírása: A program célja:

A program leírása: A program célja: A program leírása: Az EKMK Vitkovics Alkotóház ART AKTÍV néven művészeti műhelyeket szervez, tavasztól az anyaintézményünk legkisebbeknek szóló, Szivárvány alkotóköre is itt dolgozik. Évközben, heti rendszerességgel

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 5. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 5. 8:00 I. Időtartam: 45 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Matematika középszint

Részletesebben

Médiaismereti foglalkozások könyvtári környezetben foglalkozás sorozat beszámoló

Médiaismereti foglalkozások könyvtári környezetben foglalkozás sorozat beszámoló A foglalkozás címe: Ismerkedő foglalkozás A foglalkozás helyszíne és résztvevői: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1004 Kőbányai könyvtára, felsős csoport A foglalkozás időpontja: 2010. október 15. A foglalkozás

Részletesebben

Kérdőíves felmérés szeptember. Külön lehetőséget biztosítottunk írásbeli vélemény nyilvánításra a változtatás igényével kapcsolatosan.

Kérdőíves felmérés szeptember. Külön lehetőséget biztosítottunk írásbeli vélemény nyilvánításra a változtatás igényével kapcsolatosan. Kérdőíves felmérés 2016. szeptember Könyvtárunk szolgáltatási színvonalának mérésére kérdőíves felmérést végzett 2016. szeptember 20 és október 20 közötti időszakban. A mintavétel módja véletlenszerű kiválasztással

Részletesebben

Kerékpárhasználati adatok

Kerékpárhasználati adatok Kerékpárhasználati adatok Tartalom 1. Mit kellene mérni? 2. Mit mérünk mi? 3. Eredmények 4. Más mérések 5. Hogyan tovább? 1. Mit kellene mérni? a közlekedési módok arányát az infrastruktúra építés hatását

Részletesebben

Gyermek. kérdőív TÁRKI. 1 hullám EGÉSZSÉG KUTATÁS. A válaszadás önkéntes! Család sorszáma. Kire vonatkozó adatokat tartalmaz ez a kérdőív?

Gyermek. kérdőív TÁRKI. 1 hullám EGÉSZSÉG KUTATÁS. A válaszadás önkéntes! Család sorszáma. Kire vonatkozó adatokat tartalmaz ez a kérdőív? Család sorszáma Kire vonatkozó adatokat tartalmaz ez a kérdőív? TÁRKI EGÉSZSÉG KUTATÁS Egyén sorszáma A válaszoló személy sorszáma 1 hullám Gyermek kérdőív 1997 A válaszadás önkéntes! Település neve:...

Részletesebben

Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o14/2o15

Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Idegen nyelvi mérés értékelése. 2o14/2o15 Új Budai Alma Mater Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Idegen nyelvi mérés értékelése 2o14/2o15 Az Oktatási Hivatal (OH) első alkalommal a 2o14/2o15-ös tanévben szervezett idegen nyelvi

Részletesebben

2010/2011-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

2010/2011-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KINIZSI PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÓ INTÉZMÉNY 8291 Nagyvázsony, Iskola u.1 2010/2011-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve

Részletesebben

Kutatás a év közötti magyar lakosság körében. Megrendelő: Café PR

Kutatás a év közötti magyar lakosság körében. Megrendelő: Café PR Kutatás a 14-49 év közötti magyar lakosság körében Megrendelő: Café PR Tinédzserek médiahasználata (korábbi Pulzus-kutatás reprezentatív eredménye) TINIK ÉS AZ INTERNET 36% okostelefonfüggőnek tartja magát

Részletesebben

VALÓSZÍNŰSÉG, STATISZTIKA TANÍTÁSA

VALÓSZÍNŰSÉG, STATISZTIKA TANÍTÁSA VALÓSZÍNŰSÉG, STATISZTIKA TANÍTÁSA A VALÓSZÍNŰSÉGI SZEMLÉLET ALAPOZÁSA 1-6. OSZTÁLY A biztos, a lehetetlen és a lehet, de nem biztos események megkülünböztetése Valószínűségi játékok, kísérletek események

Részletesebben

1. oldal. OKÉV mérés. eredményei a 2010-es évben

1. oldal. OKÉV mérés. eredményei a 2010-es évben 1. oldal OKÉV mérés eredményei a 2010-es évben 2. oldal FIT- jelentés 2010 Intézményi jelentés 6. évfolyam értékelése Matematika A szignifikánsan jobban, hasonlóan, illetve gyengébben teljesítő iskolák

Részletesebben

} számtani sorozat első tagja és differenciája is 4. Adja meg a sorozat 26. tagját! A = { } 1 pont. B = { } 1 pont. x =

} számtani sorozat első tagja és differenciája is 4. Adja meg a sorozat 26. tagját! A = { } 1 pont. B = { } 1 pont. x = . Az { a n } számtani sorozat első tagja és differenciája is 4. Adja meg a sorozat 26. tagját! a = 26 2. Az A és B halmazokról tudjuk, hogy A B = {;2;3;4;5;6}, A \ B = {;4} és A B = {2;5}. Sorolja fel

Részletesebben

Közzétételi lista. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége

Közzétételi lista. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége Közzétételi lista A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége Sorszám Beosztás Végzettség Szakképzettség Tanított tárgyak 1. tanító főiskola tanító, technika

Részletesebben

Szerzők: Belláné Apostol Mária, Vereckei Katalin, Dr. Müller Cecília, Dr. Gömöri Gábor Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási

Szerzők: Belláné Apostol Mária, Vereckei Katalin, Dr. Müller Cecília, Dr. Gömöri Gábor Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerzők: Belláné Apostol Mária, Vereckei Katalin, Dr. Müller Cecília, Dr. Gömöri Gábor Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Az egészség megőrzésének, a betegségek megelőzésnek

Részletesebben

Mit érdemes átgondolnia. mielőtt lakberendezőt fogad?

Mit érdemes átgondolnia. mielőtt lakberendezőt fogad? Mit érdemes átgondolnia mielőtt lakberendezőt fogad? Munkafüzet E r d é l y i K r i s z t i n a - w w w. e r d e l y i k r i s z t i n a. h u Amennyiben kitölti ezt a kérdéssort, az 20.000 Ft megtakarítást

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI LIPPAI EDIT - MAJER ANNA - VERÉB SZILVIA-

Részletesebben

Közszolgálati rádiókra vonatkozó elvárások vizsgálata

Közszolgálati rádiókra vonatkozó elvárások vizsgálata vizsgálata (országos reprezentatív közvélemény-kutatás 2008) Budapest, 2008. november, 29. szám ISSN 1788-134X ISBN 978-963-88088-3-7 Kiadja az Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet Budapest, 1021

Részletesebben

Választásoktól távolmaradók indokai:

Választásoktól távolmaradók indokai: KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a

Részletesebben

Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL. Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL. Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Csoportprofil A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓIRÓL Tarné Éder Marianna ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM TARTALOM A 4.B OSZTÁLY KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ TANULÓI... 2 MEGKÜLÖNBÖZTETŐ

Részletesebben

FIT jelentés Kompetencia mérés 6.és 8. évfolyamon

FIT jelentés Kompetencia mérés 6.és 8. évfolyamon Intézményi jelentés FIT jelentés 2016 Kompetencia mérés 6.és 8. évfolyamon Az intézmény egy jelentést kap a 6- és a 8. évfolyam esetében. Emellett készült egy összesített jelentés is. Az adatok a 2015-16-os

Részletesebben

Beadási határidő: 2009.11.22. (éjfél). Beadandó: a program, valamint teljes dokumentáció szövegszerkesztővel

Beadási határidő: 2009.11.22. (éjfél). Beadandó: a program, valamint teljes dokumentáció szövegszerkesztővel 1. Készítsen programot, amely meghatározza a leghosszabb harmadfokú árvízvédelmi készültségű folyószakaszt! 2. Készítsen programot, amely meghatározza a legmagasabb vízállást tartalmazó árvízvédelmi készültségű

Részletesebben

Tóth József Emlékkonferencia Gálné Horváth Ildikó. Középiskolai tanár, Németh László Gimnázium, Általános Iskola, Hódmezővásárhely március 18.

Tóth József Emlékkonferencia Gálné Horváth Ildikó. Középiskolai tanár, Németh László Gimnázium, Általános Iskola, Hódmezővásárhely március 18. Tóth József Emlékkonferencia Gálné Horváth Ildikó PhD hallgató, PTE TTK. FDI Középiskolai tanár, Németh László Gimnázium, Általános Iskola, Hódmezővásárhely 2014. március 18. Bevezetés Elmúlt évtizedek

Részletesebben

Figyeljük meg, hány dolgozata lett jobb, rosszabb, ugyanolyan értékű, mint az átlag!

Figyeljük meg, hány dolgozata lett jobb, rosszabb, ugyanolyan értékű, mint az átlag! Átlag Kidolgozott mintapélda Bence hét matematikadolgozatának érdemjegyei:,,,,,, Szeretné kiszámolni a dolgozatokra kapott érdemjegyeinek átlagát. Bence jegyei:,,,,,, Jegyek átlaga: ( + + + + + + ) : 7

Részletesebben

A művészetoktatás arra való, hogy érzelmeket, élményeket közvetítsen

A művészetoktatás arra való, hogy érzelmeket, élményeket közvetítsen 94 Nézőpontok A művészetoktatás arra való, hogy érzelmeket, élményeket közvetítsen Kerekasztal-beszélgetés a zenei nevelésről A Magyar Pedagógiai Társaság Somogyi Tagozatának újjászerveződése kínálta az

Részletesebben

1/8. Iskolai jelentés. 10.évfolyam matematika

1/8. Iskolai jelentés. 10.évfolyam matematika 1/8 2009 Iskolai jelentés 10.évfolyam matematika 2/8 Matematikai kompetenciaterület A fejlesztés célja A kidolgozásra kerülő programcsomagok az alább felsorolt készségek, képességek közül a számlálás,

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

epiteszforum.hu olvasói célcsoportelemzés március 1.

epiteszforum.hu olvasói célcsoportelemzés március 1. epiteszforum.hu olvasói célcsoportelemzés 2009. március 1. A www.epiteszforum.hu naponta új hírekkel jelentkező építészeti napilap, amely a hasznos szakmai és közéleti információk mellett beszámol a legfontosabb

Részletesebben

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok)

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) Egy átlagos napon, ÖSSZESEN hány órát néz TV-t, videót? (Kassai lakos) 2,3 órát Egy átlagos napon, hány órát néz

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

Pályakövetés ben NAPPALI tagozaton végzettek kérdőívének kiértékelése. Készült: december 19. Készítette: Bognár Melinda felvételi üi.

Pályakövetés ben NAPPALI tagozaton végzettek kérdőívének kiértékelése. Készült: december 19. Készítette: Bognár Melinda felvételi üi. Pályakövetés 2007-ben NAPPALI tagozaton végzettek kérdőívének kiértékelése Készült: 2008. december 19. Készítette: Bognár Melinda felvételi üi. 1 1.) Pályakövetés során kiküldött levelek száma az egyes

Részletesebben

Kérdőív értékelés 76% 1. ábra

Kérdőív értékelés 76% 1. ábra Kérdőív értékelés Az adatfelmérést a Petőfi Sándor Művelődési Sportház és Könyvtár olvasói töltötték ki 0- ben. Önkéntesen ember töltötte ki a kérdőívet teljes anonimitás mellett. A kérdőív célcsoportja

Részletesebben

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei Homonnai Balázs ACNIELSEN Programstatisztika 2010-2011-2012 Összesen 528 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 191 o 2012:

Részletesebben

Ezek a mai fiatalok?

Ezek a mai fiatalok? Ezek a mai fiatalok? A magyarországi 18-29 éves fiatalok szocioökonómiai sajátosságai a Magyar Ifjúság 2012 kutatás eredményei tükrében Hámori Ádám Szociológus, főiskolai tanársegéd, KRE TFK hamori.adam@kre.hu

Részletesebben

30. hullám. II. Gyorsjelentés. Adományozási szokások január 2.

30. hullám. II. Gyorsjelentés. Adományozási szokások január 2. 30. hullám II. Gyorsjelentés Adományozási szokások 2017. január 2. 1 A KUTATÁS HÁTTERE ÉS MÓDSZERTANA A Magyar Városkutató Intézet havi rendszerességgel vizsgálja a települések, különös tekintettel a városok

Részletesebben

Andor Mihály: Az alternatív gimnáziumi képzés első évtizede (OTKA T ) TANULÓI KÉRDŐÍV

Andor Mihály: Az alternatív gimnáziumi képzés első évtizede (OTKA T ) TANULÓI KÉRDŐÍV 1. Neme (a megfelelőt húzza alá) 1) fiú 2) lány 2. Családja lakóhelye (település vagy kerület): TANULÓI KÉRDŐÍV 3. Tanítási időben hol lakik? (a megfelelőt húzza alá) 1) otthon 2) kollégiumban 3) albérletben

Részletesebben

Az Ének-zenei Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖREI ősz

Az Ének-zenei Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖREI ősz Az Ének-zenei Tanszék DOLGOZATI TÉMAKÖREI A DOLGOZAT TÉMÁJA Asztalos Bence 1. Koncert-pedagógia, közönségnevelés óvodás kortól 2. Kreativitás és vállalkozókészség fejlesztése az ének-zene oktatásban. 3.

Részletesebben

AUDIOVIZUÁLIS TARTALMAK BEFOGADÁSÁT SEGÍTŐ ESZKÖZÖK HATÉKONYSÁGA

AUDIOVIZUÁLIS TARTALMAK BEFOGADÁSÁT SEGÍTŐ ESZKÖZÖK HATÉKONYSÁGA AUDIOVIZUÁLIS TARTALMAK BEFOGADÁSÁT SEGÍTŐ ESZKÖZÖK HATÉKONYSÁGA Befogadást segítő eszközök Jelnyelvi tolmács (leköti a vizuális figyelem nagy részét, speciális ismeret kell hozzá) -a válaszadó siketek

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

Kutatás a lakosság körében a nem szociális célú bérlakás építés megítéléséről Készítette: Aktuális Kft. Készült: 2008. május

Kutatás a lakosság körében a nem szociális célú bérlakás építés megítéléséről Készítette: Aktuális Kft. Készült: 2008. május Kutatás a lakosság körében a nem szociális célú bérlakás építés megítéléséről Készítette: Aktuális Kft. Készült:. május A kutatás körülményei A Társaság a Lakásépítésért Egyesület megbízásából. májusában

Részletesebben

I. LÉTSZÁM. Tanszakok szerinti megoszlás a tanév elején a következő volt: Kehidakustányban: 1 fő 5 fő (mind Zalaszentgróton tanul)

I. LÉTSZÁM. Tanszakok szerinti megoszlás a tanév elején a következő volt: Kehidakustányban: 1 fő 5 fő (mind Zalaszentgróton tanul) 1 I. LÉTSZÁM A Deák Ferenc ÁGM Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolája a 2014/2015-ös tanévet 144 fő zeneiskolás tanulóval kezdte. A gyerekek megoszlása telephelyenként a következő volt: Központi Iskola

Részletesebben

Alapfogalmak II. Def.: Egy gráf összefüggő, ha bármely pontjából bármely pontjába eljuthatunk egy úton.

Alapfogalmak II. Def.: Egy gráf összefüggő, ha bármely pontjából bármely pontjába eljuthatunk egy úton. lapfogalmak II Nézzük meg mégegyszer a königsbergi séták problémáját! város lakói vasárnaponként szerettek sétálni a szigeteken. Felvetődött a kérdés, hogy hogyan lehetne olyan sétát tenni a városban,

Részletesebben

A BESZÉDPRODUKCIÓ ÉS BESZÉDPERCEPCIÓ ÖSSZEFÜGGÉSEI: AZ ELHANGZÓ HÍREK FELDOLGOZÁSA

A BESZÉDPRODUKCIÓ ÉS BESZÉDPERCEPCIÓ ÖSSZEFÜGGÉSEI: AZ ELHANGZÓ HÍREK FELDOLGOZÁSA Doktori értekezés tézisei A BESZÉDPRODUKCIÓ ÉS BESZÉDPERCEPCIÓ ÖSSZEFÜGGÉSEI: AZ ELHANGZÓ HÍREK FELDOLGOZÁSA Írta: Rákli Veronika Budapest 2009 1. BEVEZETÉS A pszicholingvisztika és a fonetika határterületét

Részletesebben

Alba Radar. 28. hullám

Alba Radar. 28. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 28. hullám Civil szervezetek megítélése Székesfehérváron 2015. november 6. Készítette: Bokros Hajnalka bokros.hajnalka@echomail.hu www.echoinn.hu

Részletesebben

2010 őszi piackutatás eredményei PartyBor

2010 őszi piackutatás eredményei PartyBor 2010 őszi piackutatás eredményei PartyBor A kutatás célja A felmérés kérdéskörei: Kik vettek részt a rendezvényeken? Hogyan alakulnak borfogyasztási szokásaik? Milyen gyakran fogyasztanak bort? Hol fogyasztanak

Részletesebben

Micimackó vendégségbe megy Malacka szülinapjára. A Malacka egy játékot ajánl Micimackónak: valahányszor Micimackó megeszik egy csupor mézet, a

Micimackó vendégségbe megy Malacka szülinapjára. A Malacka egy játékot ajánl Micimackónak: valahányszor Micimackó megeszik egy csupor mézet, a 1. Micimackó vendégségbe megy Malacka szülinapjára. A Malacka egy játékot ajánl Micimackónak: valahányszor Micimackó megeszik egy csupor mézet, a Malacka annyi tallért ad a Micimackónak, amennyi éppen

Részletesebben

KUTATÁS KÖZBEN. A hátrányos helyzetű tanulókat oktató tanárok

KUTATÁS KÖZBEN. A hátrányos helyzetű tanulókat oktató tanárok kutatás közben 125 KUTATÁS KÖZBEN A hátrányos helyzetű tanulókat oktató tanárok A Felsőoktatási Kutatóintézetben 2006-ban kérdőíves adatfelvételt folytattunk 1 a hátrányos helyzetű tanulókat oktató iskolák

Részletesebben

Lakossági véleményfeltárás. A pályakezdők elhelyezkedési esélyei

Lakossági véleményfeltárás. A pályakezdők elhelyezkedési esélyei Lakossági véleményfeltárás A pályakezdők elhelyezkedési esélyei 2014. április 14. Készítette: Domokos Tamás tdomokos@echomail.hu A kutatás háttere és módszertana Az Enigma 2001 Kft. rendszeres társadalomtudományi

Részletesebben

Alba Radar. 11. hullám

Alba Radar. 11. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 11. hullám A Videoton labdarúgócsapat megítélése a székesfehérvári lakosok körében 2012. január 25. Készítette: Németh A. Violetta nemetha.violetta@echomail.hu

Részletesebben

Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a

Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a közfeladatot ellátó intézményre a törvényben meghatározott közzéteendő

Részletesebben

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Statisztika

MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Statisztika MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK KÖZÉPSZINT Statisztika A szürkített hátterű feladatrészek nem tartoznak az érintett témakörhöz, azonban szolgálhatnak fontos információval az érintett feladatrészek

Részletesebben

50 FELETT IS AKTÍVAN!

50 FELETT IS AKTÍVAN! 50 FELETT IS AKTÍVAN! KI A CÉLCSOPORT? főbevásárlók (elsősorban nők) 25-30 éves, családos, ABC státuszú nők 40+ -os nők 50+ -os korosztály kismamák, babáskisgyerekes anyukák ÁTLAGÉLETKOR VILÁGVISZONYLATBAN

Részletesebben

Az Országos kompetenciamérés

Az Országos kompetenciamérés Az Országos kompetenciamérés Az OKM 2006 FIT-jelentés szoftver Balázsi Ildikó Értékelési Központ Visszajelzés Visszajelzés az iskoláknak és fenntartóiknak saját eredményeikről és az országos eredményekről

Részletesebben

Lakossági vélemények a közbiztonságról és a halálbüntetésrôl a közép-kelet-európai országokban

Lakossági vélemények a közbiztonságról és a halálbüntetésrôl a közép-kelet-európai országokban Közép-európai közvélemény: Lakossági vélemények a közbiztonságról és a halálbüntetésrôl a közép-kelet-európai országokban A Central European Opinion Research Group (CEORG) havi rendszeres közvéleménykutatása

Részletesebben

Alapfeladatok halmazábra készítésére, egyszerű halmazműveletekre: különbség, metszet, unió.

Alapfeladatok halmazábra készítésére, egyszerű halmazműveletekre: különbség, metszet, unió. HLMZOK 9. évfolyam lapfeladatok halmazábra készítésére, egyszerű halmazműveletekre: különbség, metszet, unió. 1.1. dott az = {1; 2; 3; 4; 5} és = {3; 4; 5; 6; 7} halmaz. Készíts halmazábrát, majd sorold

Részletesebben

PROKON Kutató és Elemző Társaság. Az ELTE ÁJK hallgatóinak véleménye a halálbüntetésről

PROKON Kutató és Elemző Társaság. Az ELTE ÁJK hallgatóinak véleménye a halálbüntetésről PROKON Kutató és Elemző Társaság Az ELTE ÁJK hallgatóinak véleménye a halálbüntetésről Az elemzést készítette: Rotyis Bálint A kérdőívet szerkesztette és ellenőrizte: Vizvári Fanni A PROKON Kutató és Elemző

Részletesebben

Lakossági igényfelmérés (9/2.)

Lakossági igényfelmérés (9/2.) Aszód Város Önkormányzata Lakossági igényfelmérés (9/.) Készítette: CONTROLL Holding Tanácsadó Zrt. Közigazgatási Igazgatósága 0. október Tartalom. Köszönetnyilvánítás az együttműködésért.... A II. lakossági

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete

Részletesebben

Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs kultúrája

Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs kultúrája Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program Helyzetképek: középiskolások infokommunikációs

Részletesebben