3. Keverés és keverő berendezések
|
|
- Bertalan Varga
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Művelete a émiai és bioémiai folyamatoban. Keverés és everő berendezése.1. A everés művelete A everés ét vagy több egymástól eltérő tuladonságú anyago ényszertett áramlással megszabott arányban való egyesítése. Fő céla, tehát, a ülönböző tuladonságú özege minél obb eloszlatása a everében. A végtermé lehet homogén vagy heterogén. Amior homogén özeget apun aor a oncentráció térbeni eloszlása lesz a mérvadó, amior pedig diszperz özeg a végtermé, aor a diszpergált fázis a legisebb térfogatelemben való eloszlását vesszü figyelembe. Természetesen, soszor más célt és figyelembe vehetün, mint például a hőátadás vagy az anyagátadás meggyorsítása, stb. Nézzü meg, például, a onyhasó oldódásána mechanizmusát egy everő berendezésben. Mint tudott, a só ól oldódi vízbe (oldhatósága 98 K hőmérséleten b. 6,5%). Mior a só vízzel erül apcsolatba, a víz nedvesíti felületét, s a vízben lévő dipólo örülveszi az ionoat és ezeet iragadá a rácsszerezetből. A só felületéne özelében hamarosan egy nagyoncentrációú oldat alaul i. A everéssel előidézett folyadéáram elmozdíta ezt a töményebb oldatot a szilárd felület özeléből, lecsöenti a határréteget, melyen eresztül az iono csa diffúzióval haladna át. Az elszállított töményoldat helyébe isebb oncentrációú, nagy oldóépességű, hígoldat áramli, mely hatására megnő az oldódási sebesség. A everőhatás öveteztében, a horizontálisáramlás mellett, egy intenzív vertiális áramlás alaul i (lásd a.1. ábra. Lapáteverő által.1. ábrát), mely magával ragada az egyre előidézett áramvonala: isebb méretű só részecséet, így hamarosan torló lapáttal (a) és ialaul a homogén szuszpenzió. Amior nélüle (b). homogén rendszert everün aor nem szüséges a vertiális áramlás, ilyenor elégséges a horizontális áramlás. Nagy viszozitású, homogén özege melegítéseor a horizontális avarással elerülhető az edény falához való tapadás. - -
2 Keverési művelete és berendezése A everő berendezéseet a megoldandó everési feladato függvényében osztályozhatu. Eze szerint beszélhetün: - Homogenizálásról, vagyis egymásba oldódó alotórésze egyenletes elosztásáról, úgy oncentráció, mint hőmérsélet szempontából, - Szuszpendálásról, azaz, szemcsésanyago egyenletes eloszlásról egy szuszpenzióban, - Diszpergálásról, azaz, a gázözeg egyenletes elosztásáról egy folyadéban, - Emulgálásról, azaz, egymásba nem oldódó folyadéo egyenletes eloszlatásáról, - Anyag- és hőcsere gyorsításról. So esetben, a szóban forgó özege szilárd halmazállapotúa. Ilyenor a everési feladat a homogén szemcseeloszlás ialaítása. Ezeben az eseteben poreverőet használun. Másor pedig a ülönböző nedvességtartalmú poroat ell homogén özeggé alaítani. Ilyenor a dagasztóat vagy a gyúróat használu. A is viszozitású özege esetén a everés több módszerét alalmazhatu. Így beszélhetün: - Statius állóeverésről; - Gázeverésről, vagy gáz befúvásról; - Mechanius everésről. Nagy viszozitású anyago esetén, a gyúróon és a dagasztóon ívül használhatu a mozgatható edényeet is. Poro everéseor a legalalmasabba a ülönböző mozgó edénye, de használá a forgó vagy a öpülő mozgást is. Ilyenor, ha szüséges, aor a everéssel egy időben a szemcseméret változtatást is megoldá. Erre a legalalmasabba golyós malmo, olloidális malmo és az u.n. homogenizáló. A mechaniailag műödtetett szuszpenzió előállítására használt everő legfontosabb paraméterei a minimális fordulatszám és a telesítményszüséglet. A minimális fordulatszám alatt a szilárdrészecsé szuszpendálásához szüséges fordulatszámot értü. Ez függ a everő típustól, az edénytípustól s természetesen a özege tuladonságaitól. Számítása csa hozzávetőleges, igazi meghatározására gyaorlati mérésere van szüség. Ami a telesítmény szüségletet illeti, anna meghatározására a özegellenállási tényezőt vesszü figyelembe. Legyen például, egy étlapátos tárcsás everő, melyne lapátátmérőe d, a lapát mérete axb=(d/4)x(d/5), fordulatszáma, n, lapát-tengelytávolsága x=(d/8) (lásd a.. ábrát)
3 Művelete a émiai és bioémiai folyamatoban A lapáto n fordulattal való forgatásor az F e ellenállási erő lép fel: Fe CD w Al (.1) ahol: C D - a özegellenállási együttható, - a özeg sűrűsége, g/m, w - a everőlapát átlagos erületi sebessége, m/s, A l - a lapát felülete, m. Ismerve, hogy w x d n d 8 8 n d 4 (.) d d d A l axb (.) Behelyettesítve az (.1.) összefüggésbe, övetezi: d e CD nd CDn d 0,188CD n d (.4) F A ét lapát által létrehozott nyomatéerő egyenlő: 5 5 M Fe x Fe d 0,188CD n d 0,104 CD n d (.5) 8 8 A everő telesítményszüséglete, tehát: 5 5 P M 0,104 CD n d n 0,65 CD n d (.6) Ezt az összefüggést még felírhatu általános formába is: P.. ábra. A lapáteverő vázlata. n d 5 (.7) Mint látu, a telesítményszüséglet arányos a fordulatszám harmadi és az átmérő ötödi hatványával. Az ellenállási tényező nem más, mint a everési Euler szám, vagyis: P Eu (.8) n d 5
4 Keverési művelete és berendezése Innen apu a everő telesítményszüségleténe általános formuláát: d 5 n Eu P (.9) Az Euler szám értéét a everési Re-szám ( Re nd nd ) függvényében lehet ifeezni. Kísérleti tapasztalato alapán felírható, hogy a everő telesítményszüséglete függ: - a everő átmérőétől, d, m [L]; - a lapát szélességétől, b, m [L];, - az edény átmérőétől, D, m [L];, - a folyadészint magasságától, H, m [L];, - a everő fordulatszámától, n, ford/s [1/T]; - a folyadé sűrűségétől,, g/m [M/L ]; - a folyadé viszozitásától,, Pa. s [M/LT]; - a nehézségi gyorsulástól, g, m/s [L/T ]; Ez a gyaorlati összefüggés felírható: ),,,,,,, ( ' g n D H b d f P (.10) Ha az összefüggést felíru, mint egy hatványfüggvény, övetezi: i h f e c a g n H D b d A P (.11) Ha a megfelelő dimenzióat behelyettesítü, a övetező összefüggést apu: h i f e c a i i h f e c a T L M T L LT M L M T L L L L T ML 1 (.1) Mint látható, a nyolc ismeretlen özött három összefüggést lehet felírni, éspedig: h i f e c a i 1 (.1) Kifeezve 5 ismeretlent mási három függvényében, felírhatu: f e c d H d D d b g dn nd n d A P 5 (.14) Az első záróelben szereplő összefüggés a everési Re -szám, a másodi záróelben szereplő pedig a Froude -szám. A többi záróelben lévő számo pedig geometriai
5 Művelete a émiai és bioémiai folyamatoban hasonlóságot írna le. Ezen utóbbia, ha megfelelne, úgy a ísérleti, mint az ipari everő berendezésnél, a övetező összefüggést írhatu fel: m n 5 5 P A n d Re Fr vagy, általában P A n d Re Fr (.15) Az összefüggés még felírható: P m n A Re Fr Eu 5 n d ARe m Fr n (.16) Az m és n itevő gyaorlatilag határozható meg. A ísérleti adato szerint, amior a tölcsér nem éri el a everőt, aor a everő nem diszpergál levegőt a folyadéba, tehát a Fr szám itevőe 0 s így felírható:.. ábra. A everési lgeu-lgre általános diagramm. Innen felírható: m Eu ARe (.17) Innen megapu az ismert log-log függvényt (lásd a. ábrát). Mint ól ivehető a görbéből, az Eu szám Re függvényében három szaaszt ülönböztethetün meg: - az első, lamináris tartományban (Re <10 60) a Re szám itevőe minden everőre 1, tehát eor a övetező összefüggést alalmaz- hatu: 1 Eu A Re (.18) P Ad n (.19) ahol: az A értée függ a everő típusától és a geometriai arányotól. - az átmeneti tartományban nincs éplet, itt a ísérleti diagramot használu, - a turbulens tartományban az összefüggést az edény szerezeti felépítése határozza meg. Torló lemez nélüli edény esetén a Re -szám itevőe 0,. Torló lemez esetén a Re -szám itevőe pedig megözelítőleg zéró, tehát a telesítményszüségletet övetező összefüggéssel számítu:
6 Keverési művelete és berendezése P Pind P A n d 5 (.0) Az indítási telesítményszüséglet értéét felírhatu. 0,14Re 0, 1 (.1).. Keverőtípuso A ülönböző anyagfeldolgozó iparágaban soféle everő típusoat felesztette i. Ezeet a özeg minőségétől és azo áramlási tuladonságától függően osztályozhatu, éspedig:.4. ábra. Lapátos everőtípuso: a- lapeverő, b, c- aros everő, d- többaros everő, e- aner everő, f ueverő, g-alodás everő sífeneű edényben, h- alodás everő osárfeneű edényben: H- folyadészint, h 1 -everő magasság, h- everő-fené távolság, w-everő vastagság, D edényátmérő, d- everő átmérő
7 Művelete a émiai és bioémiai folyamatoban - is viszozitású özege everésére használt everő, - nagy viszozitású özege everését szolgáló everő, - dagasztó és gyúró, - poreverő, - pneumatius everő. A is viszozitású folyadéo everésére nagyon so féle everőt használna, ezdve a lapáteverőtől egészen a zárt vagy nyitott propellereverőig. A lassú sílapátú everő a legegyszerűbbe. A tengely csőből vagy formásacélból van, míg a lapáto lemezből, lapos acélból, szögacélból vagy csőből észülne. A fordulatszámu általában 0-40 ford./min. örül mozog, de lehet 100 is. A.4. ábrán néhány ilyen everőtípust mutatun be. Legtöbb esetben a forgótengely özéptengelyes és függőleges szerelésű, de ismerestes a ferde szerelésű everő-berendezés is. Ilyent mutat be a.5. ábra, ahol ülpontos és ferdetengelyű everőt ismertetün. Az ilyen típusú everő-berendezés főbb méreteit a.1. táblázatban tüntettü fel. A everő elnevezése.1. táblázat. A lapátos everő geometriai adatai ( Fonyó-Fábry után). d/d b/d h/d H/d h 1 /d Maximális viszozitás, Pa. s Lapeverő 0,4-0,5 0,9-1 0,1-0,1 1, Karos everő 0,7-0,9 0,05-0,1 0,1-0, 1-1,4-10 Horgonyeverő 0,9-0,98 0,055-0,1 0,01-0,06 1,1-1,4 04-0, Kalodás everő 0,9-0,98 0,055-0,1 0,01-0,06 1,1 0, Aner everő 0,09-0,98 0,055-0,1 0,01-0,06 1,1 0, A elölése a. 4. ábrána megfelelőe. A everés hatéonyságána foozására ülönböző megoldásoat alalmazna. Így, például az ueverőnél a benyúló áramlástörőet, az aner és alodás everőnél falhoz özeli szerelést, vagy az edényformához való igazítás stb ábra. Keverőelrendezése: özponti - bal felöl, ferdetengelyű obb felöl: d- lapátátmérő, D-tartályátmérő, - dőlésszög
8 Keverési művelete és berendezése Mint ól látható a.6. ábrán feltüntetett everő típusoról, a propellereverő haócsavarhoz hasonlóa. Nagy fordulatszámu révén, erős axiális áramlást hozna létre. Az áramlás ellegét lehet szabályozni torló lemeze segítségével. A isebb tartályo esetén hordozható, önnyen felszerelhető everőt használna, melyet lehet több.6. ábra. Propellereverő: a- féleéppen elrendezni háromszárnyú, b- hatszárnyú. (axiálisan, ülpontosan vagy ferdén). Nagyobb edénye esetén több everő beállításával oldá meg a everési problémát. A gyors everés megoldásra vezetté be a turbóeverőet. Eze általában zárta (lásd a.7. ábrát). Műödési elvű nagyon hasonlít az örvényszivattyú rotorána műödéséhez, axiálisan szívna, és tangenciálisan áramoltatá i a folyadéot. A everési Eu - és Re - számo függőségét a.8. ábrán tüntettü fel. Az Eu -szám meghatározására alalmazható a (.17) összefüggés is. Az együttható értéeit a Refüggvényében a.. táblázatban tüntettü fel. A.7. ábra. Zárt turbóeverő: a-egyszeres beömlésű, b- étszeres beömlésű [Fonyó-Fábry]. táblázatban feltüntetett everő típuso magyarázóábráit a.9. diagramm tartalmazza. So esetben a everés mellett hőelvonást vagy hőátadást is végzün. Ilyenor ígyócsövet, vagy más hűtő-fűtő öpenyt alalmazna. Ilyen típusú everő berendezést mutatun be a.10. ábrán
9 Művelete a émiai és bioémiai folyamatoban.9. ábra. Különböző everőtípuso: a- többarú everő, b- szalageverő, c- vezetőcsöves everő, d- csigás szalageverő: D- edényátmérő, H- anyag megasság, d-everő átmérő..8. ábra Az Eu-szám Re-szám függvénye ülönböző everő berendezése esetén
10 Keverési művelete és berendezése.. táblázat. A.17. összefüggésne megfelelő együttható értéei. Keverőtípuso Re-szám d/d A m intervallum Szárnylapátos ,46 Kalodás 1-0 0, ,75 Csiga 1-0 0, ,85 Csiga vezető , nélül ,69 Szalag , ,75 Csigás szalag , , ábra. Csőígyós everős észülé: D C - ígyócső átmérő, d c - csőátmérő, w- lapátszélesség, H- everé magasság, h- everő-fenétávolság..11. ábra. Kéteverős főzőüst (Fonyó - Fábry): A- edény, B- hatómű, C- csatlaozó, D-aner everő, E- lapáteverő, G, F- csono. - -
11 Művelete a émiai és bioémiai folyamatoban A nagy viszozitású anyago everésére omplexebb mozgású everőet alalmazna. Eze általában minimum ét everőt tartalmazna, melyne mozgásai elősegíti az anyag megívánt áram-lását. Egy ilyen típusú everőt mutat be a.11. ábra. A everő formáa nagyon változó lehet. Így, például a nagy viszozitású anyagohoz alalmazzá a lyuas everőet, a alitásoat a habveréshez (lásd a.1. ábrát). Ha a everendő anyag nem csa nagy viszozitású, hanem nyúlós is aor everőgépeet használna. Eze általában vízszintes csatornában beépített everőel műődne (lásd a.1. ábrát)..1. ábra. Nagy viszozitású anyago everésére szolgáló lapát (a) vagy hevederes (b d) everő..1. ábra- Dagasztóeverő( Fonyó-Fábry). - -
12 Keverési művelete és berendezése A ét everő egymással szembe nyoma az anyagot. Kisebb telesítmény esetén csa az egyi everőt ell mozgatni, míg nagyobb telesítménynél mindét everőt hatá. Ahhoz, hogy nagyobb legyen a everési hatás, a everő fordulatszámait is ülönbőzö lehetne. Az arány lehet /1 vagy /1 a 10 ford/perc sebességnél. Minél nagyobb everőhatás elérése érdeében a everő formáát is lehet változtatni. Ilyen típusú everőet a.14. ábrán mutatun be. Szilárdanyago everésére használatosa a nagy viszozitású anyagonál ismertetett everő. Különböző, vízszintes helyzetű everőel lehet száraz vagy nedves everést elvégezni. Nagyon so esetben többáratú egyes vagy ettős csigás everőt is alalmazna. Az egyi csiga egy irányba mozgata az anyagot, a mási az ellenezébe. Ha a ét csiga sebessége ülönböző, aor megoldható everéssel együtt az anyagszállítás is. Egy ilyen csigáseverő berendezést mutatun be a.15. ábrán. A úpos tartályban egy ferdén beszerelt csiga felfelé szállíta a szemcséet. E özben a csiga a fal mellett ering. A csiga fordulatszáma b , míg eringési fordulatszáma,8 ford/perc. Az építőanyag iparban, az élelmiszeriparban és más iparágaban (pld. a mosószergyártásban) soszor a szaaszosan műödő dobeverőet alalmazzá. Ilyen típusú everőet,.14. ábra. Dagasztó eleme melye ó áramló tuladonsággal a-szigma everő, b- diszperziós rendelező szemcsés anyago esetén everő, c- haluszonyos everő, alalmazna, mutat be a.16. ábra. A d- fogazott everő, e-. egyélű everő. legegyszerűbb a forgódobos everő. Ez lehet sima belső falú, vagy lehet torlós belső falú is. A szemcseréteg a súrlódás öveteztében a dobbal együtt mozog, mind addig, míg a nehézségi erő le nem győzi a súrlódási erőt. Eor a részecsé lecsúszna, és végig gördülne a réteg felületén. A everő töltésfoa b. 45%, - 4 -
13 Művelete a émiai és bioémiai folyamatoban fordulatszáma icsi (a ritius fordulatszám a 0/R 0,5 ) everési időtartama nagy (néhány perctől óráig is eltarthat). So ipari berendezés alalmazza a ettes csona úp, vagy az Y (nadrág) típusú everődoboat. A.16.h ábrán feltüntettü a folytonos üzemeltetésű ci-ca everőt. Ez egy fordulat alatt ide-oda mozgata a benne levő szemcséet, úgy hogy a so támolygó mozgás hatására ialaul a homogén everé. Egy ülönleges ivitelezésű everő az u.n. sztatius everő. Ez, általában, ó áramlási tuladonságoal rendelező.15. ábra. Csigás poreverő: 1-üritő,- úpos edény, -motor, 4-hatóeré, 5-ar, 6-csigatest, 7- anyag ülönböző töménységű fluidumo everését szolgála. Itt, a csőbe beáramló özege inetiai energiáát hasznosítá. Például, ét ugyanazon sűrűségű fluidum csőben való everéseor, ha a ét áramot ugyanazon a részen vezetü be, elég ó homogenitást apun b. (50-100)d úthossz után (d- csőátmérő). A Re -szám növeedésével a szüséges csőhossz rövidülhet. Ha a ét fluidum özött icsi a sűrűség ülönbség, aor az átmérő százszorosa elég, ha pedig nagy, aor 00 szoros hossz szüséges. Ha terelőlemezeet építün a csőbe, aor soal obb homogenitást tudun biztosítani rövidebb csőhosszon. Egy ilyen típusú everő hidrodinamiáát mutata be a.17. ábra. Egy elem hossza b. a csőátmérő étszerese. Ugyancsa ilyen típusú everőelemet mutat be a.18. ábra. Itt a Sulzer típusú everő elvi vázlatát (a) láthatu, ahol a lemeze úgy vanna beépítve, hogy a ialauló hullámhegye egymást eresztezi (b), ezzel növelve a everési hatást
14 Keverési művelete és berendezése.16. ábra. Poro everésére alalmazható everő: a- hengeres, b- hatszögű, c- átlósan elhelyezett, d-e ét csona úpos, f-tetraéder everő, g- nadrágcsöves everő, h- folytonos ci-ca everő [Fonyó-Fábry]..17. ábra. Sztatius everő hidrodinamiai vázlata és rétegszáma [Fonyó- Fábry]
15 Művelete a émiai és bioémiai folyamatoban.18. ábra. Sulzer típusú sztatius everő [Fonyó-Fábry]. A gáz-folyadéeverést általában mechanius everőszerezet nélül végzi, de vanna példá az egyideű, mechanius és pneumatius everésre is (lásd a.19 a ábrát). Az ilyen berendezéseet általában pneumatius everőne is nevezi. A legegyszerűbb ilyen everő a perforált csöveből észült (lásd a.19 b). A gáz.19. ábra. Pneumatius everő: a) pneumatius és mechanius everő, b) pneumatius everő ád, c) gázlift everő. bevitelre más megoldásoat is alalmazhatun. Ilyene például a.19c ábrán bemutatott gáz-lifteverő típus is. A özponti csőbe bevitt levegő egy felfelé irányuló áramlást idéz elő, s így az axiális everés segítségével megoldható a homogenizálás
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék HALLGATÓI SEGÉDLET
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék HALLGATÓI SEGÉDLET Keverő ellenállás tényezőjének meghatározása Készítette: Hégely László, átdolgozta
A keverés fogalma és csoportosítása
A keverés A keverés fogalma és csoportosítása olyan vegyipari művelet, melynek célja a homogenizálás (koncentráció-, hőmérséklet-, sűrűség-, viszkozitás kiegyenlítése) vagy a részecskék közvetlenebb érintkezésének
SZÁLLÍTÓ REPÜLŐGÉPEK GÁZTURBINÁS HAJTÓMŰVEI NYOMÁSVISZONYA NÖVELÉSÉNEK TERMIKUS PROBLÉMÁI
Dr. Pásztor Endre SZÁLLÍTÓ REPÜLŐGÉPEK GÁZTURBINÁS HAJTÓMŰVEI NYOMÁSVISZONYA NÖVELÉSÉNEK TERMIKUS PROBLÉMÁI A probléma felvetése, bevezetése. Az ideális termius hatáso (η tid ) folytonosan növeszi a ompresszor
Pécsi Tudományegyetem Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet
Pécsi Tudományegyetem Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet A keverés definíciója Keverés - mechanikai művelet - egy rendszerben, az anyag áramlásának elősegítése céljából mozgást idézünk elő.
Pécsi Tudományegyetem Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet
Pécsi Tudományegyetem Gyógyszertechnológiai és Biofarmáciai Intézet Keverés A keverés definíciója - mechanikai művelet - egy rendszerben, az anyag áramlásának elősegítése céljából mozgást idézünk elő.
Ezt kell tudni a 2. ZH-n
Ezt ell tudni a. ZH-n Turányi Tamás ELTE Kémiai Intézet A sebességi együttható nyomásfüggése 1 Sebességi együttható nyomásfüggése 1. unimoleulás bomlás mintareació: H O bomlása H O + M = OH + M uni is
Folyadékok és gázok áramlása
Folyadékok és gázok áramlása Hőkerék készítése házilag Gázok és folyadékok áramlása A meleg fűtőtest vagy rezsó felett a levegő felmelegszik és kitágul, sűrűsége kisebb lesz, mint a környezetéé, ezért
Folyadékok és gázok áramlása
Folyadékok és gázok áramlása Gázok és folyadékok áramlása A meleg fűtőtest vagy rezsó felett a levegő felmelegszik és kitágul, sűrűsége kisebb lesz, mint a környezetéé, ezért felmelegedik. A folyadékok
2.2.36. AZ IONKONCENTRÁCIÓ POTENCIOMETRIÁS MEGHATÁROZÁSA IONSZELEKTÍV ELEKTRÓDOK ALKALMAZÁSÁVAL
01/2008:20236 javított 8.3 2.2.36. AZ IONKONCENRÁCIÓ POENCIOMERIÁ MEGHAÁROZÁA IONZELEKÍ ELEKRÓDOK ALKALMAZÁÁAL Az onszeletív eletród potencálja (E) és a megfelelő on atvtásána (a ) logartmusa özött deáls
Az úszás biomechanikája
Az úszás biomechanikája Alapvető összetevők Izomerő Kondíció állóképesség Mozgáskoordináció kivitelezés + Nem levegő, mint közeg + Izmok nem gravitációval szembeni mozgása + Levegővétel Az úszóra ható
1.3. Oldható és különleges tengelykapcsolók.
1.3. Oldható és ülönleges tengelyapcsoló. Tevéenység: Olvassa el a jegyzet 29-44 oldalain található tananyagát! Tanulmányozza át a segédlet 8.4. fejezetében lévı idolgozott feladatait, valamint oldja meg
Drótos G.: Fejezetek az elméleti mechanikából 4. rész 1
Drótos G.: Fejezete az elméleti mechaniából 4. rész 4. Kis rezgése 4.. gyensúlyi pont, stabilitás gyensúlyi pontna az olyan r pontoat nevezzü valamely oordináta-rendszerben, ahol a vizsgált tömegpont gyorsulása
1. feladat Összesen 25 pont
1. feladat Összesen 25 pont Centrifugál szivattyúval folyadékot szállítunk az 1 jelű, légköri nyomású tartályból a 2 jelű, ugyancsak légköri nyomású tartályba. A folyadék sűrűsége 1000 kg/m 3. A nehézségi
Digitál-analóg átalakítók (D/A konverterek)
1.Laboratóriumi gyaorlat Digitál-analóg átalaító (D/A onvertere) 1. A gyaorlat célja Digitál-analóg onvertere szerezeti felépítése, műödése, egy négy bites DAC araterisztiájána felrajzolása, valamint az
Hidraulika. 1.előadás A hidraulika alapjai. Szilágyi Attila, NYE, 2018.
Hidraulika 1.előadás A hidraulika alapjai Szilágyi Attila, NYE, 018. Folyadékok mechanikája Ideális folyadék: homogén, súrlódásmentes, kitölti a rendelkezésre álló teret, nincs nyírófeszültség. Folyadékok
A feladatok megoldása
A feladato megoldása A hivatozáso C jelölései a i egyenleteire utalna.. feladat A beérezési léps felszíne fölött M magasságban indul a mozgás, esési ideje t = M/g. Ezalatt a labda vízszintesen ut utat,
Fűtési rendszerek hidraulikai méretezése. Baumann Mihály adjunktus Lenkovics László tanársegéd PTE MIK Gépészmérnök Tanszék
Fűtési rendszerek hidraulikai méretezése Baumann Mihály adjunktus Lenkovics László tanársegéd PTE MIK Gépészmérnök Tanszék Hidraulikai méretezés lépései 1. A hálózat kialakítása, alaprajzok, függőleges
Segédlet a gördülőcsapágyak számításához
Segédlet a gördülőcsapágyak számításához Összeállította: Dr. Nguyen Huy Hoang Budapest 25 Feladat: Az SKF gyártmányú, SNH 28 jelű osztott csapágyházba szerelt 28 jelű egysorú mélyhornyú golyóscsapágy üzemi
Exponenciális és logaritmusos kifejezések, egyenletek
Gyaorló feladato Eponenciális és logaritmusos ifejezése, egyenlete. Hatványozási azonosságo. Számítsd i a övetező hatványo pontos értéét! g) b) c) d) 7 e) f) 9 0, 9 h) 0, 6 i) 0,7 j), 6 ), l). A övetező
2. mérés Áramlási veszteségek mérése
. mérés Áramlási veszteségek mérése A mérésről készült rövid videó az itt látható QR-kód segítségével: vagy az alábbi linken érhető el: http://www.uni-miskolc.hu/gepelemek/tantargyaink/00b_gepeszmernoki_alapismeretek/.meres.mp4
Mechanizmusok vegyes dinamikájának elemzése
echanzmuso vegyes dnamáána elemzése ntonya Csaba ranslvana Egyetem, nyagsmeret Kar, Brassó. Bevezetés Komple mechanzmuso nemata és dnama mozgásvszonyana elemzése nélülözhetetlen a termétervezés első szaaszaban.
Kör légcsatornára szerelhető rács
Méretek B+0 A+0 A B Leírás Az négyszögletes szellőzőrács állítható, függőleges lamellákkal, amely közvetlenül felszerelhető kör keresztmetszetű légcsatornára. A rács egyaránt használható befúvásra és elszívásra.
Kiegészítő részelőadás 2. Algebrai és transzcendens számok, nevezetes konstansok
Kiegészítő részelőadás. Algebrai és transzcendens számo, nevezetes onstanso Dr. Kallós Gábor 04 05 A valós számo ategorizálása Eml. (óori felismerés): nem minden szám írható fel törtszámént (racionálisént)
A hidegzömítés alapesetei és geometriai viszonyai a 4.6. ábrán láthatók. 4.6. ábra A hidegzömítés alapesetei, zömítés (l/d) viszonyai
Animáció - Hiegzömítés Ismételje át a zömítés tanult jellemzőit! Gyűjtse i és tanulmányozza a hiegzömítés alapeseteit! Rajzolja le a hiegzömítés alapeseteit! Jegyezze meg a megengeett zömítési viszony
Ellenáramú hőcserélő
Ellenáramú hőcserélő Elméleti összefoglalás, emlékeztető A hőcserélő alapvető működésével és az egyszerűsített számolásokkal a Vegyipari műveletek. tárgy keretében ismerkedtek meg. A mérés elvégzéséhez
Részletes összefoglaló jelentés
Részletes összefoglaló jelentés 1. Hőátadási tényező vizsgálata egyidejű hő- és anyagátadási folyamatok esetén Az egyidejű hő- és anyagátadással járó szárítási folyamatoknál számos szerző utalt a hőátadási
Mérés: Millikan olajcsepp-kísérlete
Mérés: Millikan olajcsepp-kísérlete Mérés célja: 1909-ben ezt a mérést Robert Millikan végezte el először. Mérése során meg tudta határozni az elemi részecskék töltését. Ezért a felfedezéséért Nobel-díjat
Folyadékok és gázok mechanikája
Folyadékok és gázok mechanikája A folyadékok nyomása A folyadék súlyából származó nyomást hidrosztatikai nyomásnak nevezzük. Függ: egyenesen arányos a folyadék sűrűségével (ρ) egyenesen arányos a folyadékoszlop
Mit nevezünk nehézségi erőnek?
Mit nevezünk nehézségi erőnek? Azt az erőt, amelynek hatására a szabadon eső testek g (gravitációs) gyorsulással esnek a vonzó test centruma felé, nevezzük nehézségi erőnek. F neh = m g Mi a súly? Azt
F. F, <I> F,, F, <I> F,, F, <J> F F, <I> F,,
F,=A4>, ahol A arányossági tényező: A= 0.06 ~, oszt as cl> a műszer kitérése. A F, = f(f,,) függvénykapcsolatot felrajzolva (a mérőpontok közé egyenes huzható) az egyenes iránytaogense a mozgó surlódási
SZÉL A KIMERÍTHETETLEN ENERGIAFORRÁS
SZÉL A KIMERÍTHETETLEN ENERGIAFORRÁS MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK Napenergia Vízenergia Szélenergia Biomassza SZÉL TERMÉSZETI ELEM Levegő vízszintes irányú mozgása, áramlása Okai: eltérő mértékű felmelegedés
Vízóra minıségellenırzés H4
Vízóra minıségellenırzés H4 1. A vízórák A háztartási vízfogyasztásmérık tulajdonképpen kis turbinák: a mérın átáramló víz egy lapátozással ellátott kereket forgat meg. A kerék által megtett fordulatok
Proporcionális hmérsékletszabályozás
Proporcionális hmérséletszabályozás 1. A gyaorlat célja Az implzsszélesség modlált jele szoftverrel történ generálása. Hmérsélet szabályozás implementálása P szabályozóval. 2. Elméleti bevezet 2.1 A proporcionális
A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló MATEMATIKA I. KATEGÓRIA (SZAKKÖZÉPISKOLA) Javítási-értékelési útmutató
Otatási Hivatal A 015/016 tanévi Országos Középisolai Tanulmányi Verseny másodi forduló MATEMATIKA I KATEGÓRIA (SZAKKÖZÉPISKOLA) Javítási-értéelési útmutató 1 Egy adott földterület felásását három munás
1.1 Hasonlítsa össze a valós ill. ideális folyadékokat legfontosabb sajátosságaik alapján!
Kérem, þ jellel jelölje be képzését! AKM VBK Környezetmérnök BSc AT0 Ipari termék- és formatervező BSc AM0 Mechatronikus BSc AM Mechatronikus BSc ÁRAMLÁSTAN. FAKULTATÍV ZH 203.04.04. KF8 Név:. NEPTUN kód:
TÉRFOGATÁRAM MÉRÉSE. Mérési feladatok
Készítette:....kurzus Dátum:...év...hó...nap TÉRFOGATÁRAM MÉRÉSE Mérési feladatok 1. Csővezetékben áramló levegő térfogatáramának mérése mérőperemmel 2. Csővezetékben áramló levegő térfogatáramának mérése
A VAQ légmennyiség szabályozók 15 méretben készülnek. Igény esetén a VAQ hangcsillapított kivitelben is kapható. Lásd a következő oldalon.
légmennyiség szabályozó állítómotorral Alkalmazási terület A légmennyiségszabályozókat a légcsatorna-hálózatban átáramló légmennyiség pontos beállítására és a beállított érték állandó szinten tartására
Szántóföldi kultivátorok 3 gerendelyes 4 gerendelyes. Kifinomult igényekhez igazodó rugalmasság
Szántóföldi ultivátoro 3 gerendelyes 4 gerendelyes Kifinomult igényehez igazodó rugalmasság 3-gerendelyes Mulcsozó ultivátor seély és mély talajműveléshez A háromgerendelyes Regent Tuan modelle szélesörű
Ellenörző számítások. Kazánok és Tüzelőberendezések
Ellenörző számítások Kazánok és Tüzelőberendezések Tartalom Ellenőrző számítások: Hőtechnikai számítások, sugárzásos és konvektív hőátadó felületek számításai már ismertek Áramlástechnikai számítások füstgáz
ASTER motorok. Felszerelési és használati utasítás
1. oldal ASTER motorok Felszerelési és használati utasítás A leírás fontossági és bonyolultsági sorrendben tartalmazza a készülékre vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket. A gyakorlati lépések képpel
2.9.1. TABLETTÁK ÉS KAPSZULÁK SZÉTESÉSE
2.9.1 Tabletták és kapszulák szétesése Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 01/2009:20901 2.9.1. TABLETTÁK ÉS KAPSZULÁK SZÉTESÉSE A szétesésvizsgálattal azt határozzuk meg, hogy az alábbiakban leírt kísérleti körülmények
1. Feladatok a dinamika tárgyköréből
1. Feladatok a dinamika tárgyköréből Newton három törvénye 1.1. Feladat: Három azonos m tömegű gyöngyszemet fonálra fűzünk, egymástól kis távolságokban a fonálhoz rögzítünk, és az elhanyagolható tömegű
Folyadékok áramlása Folyadékok. Folyadékok mechanikája. Pascal törvénye
Folyadékok áramlása Folyadékok Folyékony halmazállapot nyíróerő hatására folytonosan deformálódik (folyik) Folyadék Gáz Plazma Talián Csaba Gábor PTE ÁOK, Biofizikai Intézet 2012.09.12. Folyadék Rövidtávú
Tizenegyedik gyakorlat: Parciális dierenciálegyenletek Dierenciálegyenletek, Földtudomány és Környezettan BSc
Tizenegyedi gyaorlat: Parciális dierenciálegyenlete Dierenciálegyenlete, Földtudomány és Környezettan BSc A parciális dierenciálegyenlete elmélete még a özönséges egyenleteénél is jóval tágabb, így a félévben
Hidrosztatika. Folyadékok fizikai tulajdonságai
Hidrosztatika A Hidrosztatika a nyugalomban lévő folyadékoknak a szilárd testekre, felületekre gyakorolt hatásával foglalkozik. Tárgyalja a nyugalomban lévő folyadékok nyomásviszonyait, vizsgálja a folyadékba
Airvent típusú előlap: ÖV FRONT - XXX - X Airvent típusú állítható lamellás perdületes befúvó dobozzal együtt:
ÖV/ÖVB állítható lamellás perdületes befúvó Alkalmazási terület Állítható lamellás perdületes mennyezeti elemek, melyek nagyobb hőmérsékletkülönbség esetén is alkalmazhatók befúvásra és elszívásra egyaránt.
BEMUTATÓ FELADATOK (2) ÁLTALÁNOS GÉPTAN tárgyból
BEMUTATÓ FELADATOK () 1/() Egy mozdony vízszintes 600 m-es pályaszakaszon 150 kn állandó húzóer t fejt ki. A vonat sebessége 36 km/h-ról 54 km/h-ra növekszik. A vonat tömege 1000 Mg. a.) Mekkora a mozgási
6. HMÉRSÉKLETMÉRÉS. A mérés célja: ismerkedés a villamos elven mköd kontakthmérkkel; exponenciális folyamat idállandójának meghatározása.
6. HMÉRSÉKLETMÉRÉS A mérés célja: ismeredés a villamos elven möd ontathmérel; exponenciális folyamat idállandójána meghatározása. Elismerete: ellenállás hmérséletfüggése; ellenállás és feszültség mérése;
Ventilátor (Ve) [ ] 4 ahol Q: a térfogatáram [ m3. Nyomásszám:
Ventilátor (Ve) 1. Definiálja a következő dimenziótlan számokat és írja fel a képletekben szereplő mennyiségeket: φ (mennyiségi szám), Ψ (nyomásszám), σ (fordulatszám tényező), δ (átmérő tényező)! Mennyiségi
Szervomotor pozíciószabályozása
Szervomotor pozíciószabályozása 1. A gyaorlat célja Egyenáramú szervomotor pozíciószabályozásána tervezése. A pozíció irányítási algoritms megvalósítása valós iben. A pozíció szabályozás tranzienséne archiválása,
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 4/2015. (II. 19.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 4/2015. (II. 19.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 521 04 Ipari
1. feladat Összesen 8 pont. 2. feladat Összesen 18 pont
1. feladat Összesen 8 pont Az ábrán egy szállítóberendezést lát. A) Nevezze meg a szállítóberendezést!... B) Milyen elven működik a berendezés?... C) Nevezze meg a szállítóberendezést számokkal jelölt
0,00 0,01 0,02 0,03 0,04 0,05 0,06 Q
1. Az ábrában látható kapcsolási vázlat szerinti berendezés két üzemállapotban működhet. A maximális vízszint esetében a T jelű tolózár nyitott helyzetben van, míg a minimális vízszint esetén az automatikus
Tájékoztató. Értékelés Összesen: 60 pont
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
BDLD. Négyszög könyök hangcsillapító. Méretek
Négyszög könyök hangcsillapító Méretek Függőleges beépítés Vízszintes beépítés b a a Leírás egy hagyományos kulisszás könyök hangcsillapító, melynek külső mérete megegyezik a csatlakozó mérettel. A hangcsillapító
1. Egyensúlyi pont, stabilitás
lméleti fizia. elméleti összefoglaló. gyensúlyi pont, stabilitás gyensúlyi pontna az olyan pontoat nevezzü, ahol a tömegpont gyorsulása 0. Ha a tömegpont egy ilyen pontban tartózodi, és nincs sebessége,
FOLYADÉK BELSŐ SÚRLÓDÁSÁNAK MÉRÉSE
FOLYADÉK BELSŐ SÚRLÓDÁSÁNAK MÉRÉSE 1. Elméleti háttér Viszkozitás Ha pohárban lévő mézet kiskanállal gyorsan kevergetjük, akkor egy idő után a pohár is forogni kezd anélkül, hogy a kiskanállal a pohárhoz
H01 TEHERAUTÓ ÉS BUSZMODELL SZÉLCSATORNA VIZSGÁLATA
H01 TEHERAUTÓ ÉS BUSZMODELL SZÉLCSATORNA VIZSGÁLATA 1. A mérés célja A mérési feladat moduláris felépítésű járműmodellen a c D ellenállástényező meghatározása különböző kialakítások esetén, szélcsatornában.
MCS 3500 moduláris mennyezeti hangszórórendszer
Kommniációs rendszere MCS 3 modláris mennyezeti hangszórórendszer MCS 3 modláris mennyezeti hangszórórendszer www.boschsecrity.h Innovatív háromtölcséres hangszóró Kiváló minőségű beszéd- és zenevisszaadás
1. feladat Összesen 21 pont
1. feladat Összesen 21 pont A) Egészítse ki az alábbi, B feladatrészben látható rajzra vonatkozó mondatokat! Az ábrán egy működésű szivattyú látható. Az betűk a szivattyú nyomócsonkjait, a betűk pedig
A JÓLÉTI ÁLLAM KÖZGAZDASÁGTANA
A JÓLÉTI ÁLLAM KÖZGAZDASÁGTANA A JÓLÉTI ÁLLAM KÖZGAZDASÁGTANA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projet eretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszéén az ELTE Közgazdaságtudományi
3. előadás Reaktorfizika szakmérnököknek TARTALOMJEGYZÉK. Az a bomlás:
beütésszám. előadás TARTALOMJEGYZÉK Az alfa-bomlás Az exponenciális bomlástörvény Felezési idő és ativitás Poisson-eloszlás Bomlási sémá értelmezése Bomlási soro, radioatív egyensúly Az a bomlás: A Z X
Folyadékok és gázok mechanikája
Folyadékok és gázok mechanikája Hidrosztatikai nyomás A folyadékok és gázok közös tulajdonsága, hogy alakjukat szabadon változtatják. Hidrosztatika: nyugvó folyadékok mechanikája Nyomás: Egy pontban a
A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása
Nyomaték (x 0 Nm) O k t a t á si Hivatal A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása./ A mágnes-gyűrűket a feladatban meghatározott sorrendbe és helyre rögzítve az alábbi táblázatban feltüntetett
PTE Pollack Mihály Műszaki Kar Gépszerkezettan Tanszék
PTE Pollack Mihály Műszaki Kar Gépszerkezettan Tanszék Összeállította: Dr. Stampfer Mihály 2009. Segédlet az ékszíjhajtás méretezéséhez A végtelenített ékszíjak és ékszíjtárcsák több országban is szabványosítottak
NAGYFESZÜLTSÉGŰ ALÁLLOMÁSI SZERELVÉNYEK. Csősín csatlakozó. (Kivonatos katalógus) A katalógusban nem szereplő termékigény esetén forduljon irodánkhoz.
NAGYFESZÜLTSÉGŰ ALÁLLOMÁSI SZERELVÉNYEK Csősín csatlakozó (Kivonatos katalógus) A katalógusban nem szereplő termékigény esetén forduljon irodánkhoz. 1 A katalógus használata A táblázat tetején szerepel
VAV BASiQ. VAV BASiQ. VAV szabályozó zsalu
VAV szabályozó zsalu Leírás A légmennyiség szabályozók a légcsatornában áramló levegő pontos szabályozására és állandó értéken tartására használhatók. A fő elemei a légmennyiség beállításáért felelős zsalu
A LÉGKÖRBEN HATÓ ERŐK, EGYENSÚLYI MOZGÁSOK A LÉGKÖRBEN
A LÉGKÖRBEN HATÓ ERŐK, EGYENSÚLYI MOZGÁSOK A LÉGKÖRBEN Egy testre ható erő, a más testekkel való kölcsönhatás mértékére jellemző fizikai mennyiség. A légkörben ható erők Külső erők: A Föld tömegéből következő
1. Fourier-sorok. a 0 = 1. Ennek a fejezetnek a célja a 2π szerint periodikus. 1. Ha k l pozitív egészek, akkor. (a) cos kx cos lxdx = 1 2 +
. Fourier-soro. Bevezet definíció Enne a fejezetne a célja, hogy egy szerint periodius függvényt felírjun mint trigonometrius függvényeből épzett függvénysorént. Nyilván a cos x a sin x függvénye szerint
Felületi feszültség: cseppfolyós-gáz határfelületen a vonzerő kiegyensúlyozatlan: rugalmas hártyaként viselkedik.
Felületi feszültség: cseppfolyós-gáz határfelületen a vonzerő kiegyensúlyozatlan: rugalmas hártyaként viselkedik. Mérése: L huzalkeret folyadékhártya mozgatható huzal F F = L σ két oldala van a hártyának
VALÓS SZÁMOK MEGKÖZELÍTÉSE TÖRTEKKEL
Surányi János Farey törte mate.fazeas.u Surányi János VALÓS SZÁMOK MEGKÖZELÍTÉSE TÖRTEKKEL FAREY-TÖRTEK. Egy a alós számot racionális számoal, azaz törteel aarun megözelíteni. A törteet az alábbiaban mindig
S z á l l í t ó s z a l a g o k
S z á l l í t ó s z a l a g o k Folyamatos működésű anyagmozgató berendezés, amely adott vonalvezetésű pálya mentén darabáruk és ömlesztett anyagok szállítására, bizonyos esetekben rakodására (átadására)
9. évfolyam feladatai
Hómezővásárhely, 015. április 10-11. A versenyolgozato megírására 3 óra áll a iáo renelezésére, minen tárgyi segéeszöz használható. Minen évfolyamon 5 felaatot ell megolani. Egy-egy felaat hibátlan megolása
5. Laboratóriumi gyakorlat
5. Laboratóriumi gyakorlat HETEROGÉN KÉMIAI REAKCIÓ SEBESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA A CO 2 -nak vízben történő oldódása és az azt követő egyensúlyra vezető kémiai reakció az alábbi reakcióegyenlettel írható le:
Örvényszivattyú A feladat
Örvényszivattyú A feladat 1. Adott n fordulatszám mellett határozza meg a gép jellemző fordulatszámát az optimális üzemi pont mérésből becsült értéke alapján: a) n = 1700/min b) n = 1800/min c) n = 1900/min
Fluidizált halmaz jellemzőinek mérése
1. Gyakorlat célja Fluidizált halaz jellezőinek érése A szecsés halaz tulajdonságainak eghatározása, a légsebesség-nyoásesés görbe és a luidizációs határsebesseg eghatározása. A érésekböl eghatározott
HIDROSZTATIKA, HIDRODINAMIKA
HIDROSZTATIKA, HIDRODINAMIKA Hidrosztatika a nyugvó folyadékok fizikájával foglalkozik. Hidrodinamika az áramló folyadékok fizikájával foglalkozik. Folyadékmodell Önálló alakkal nem rendelkeznek. Térfogatuk
NYOMÁS ÉS NYOMÁSKÜLÖNBSÉG MÉRÉS. Mérési feladatok
Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék Készítette:... kurzus Elfogadva: Dátum:...év...hó...nap NYOMÁS ÉS NYOMÁSKÜLÖNBSÉG MÉRÉS Mérési feladatok 1. Csővezetékben áramló levegő nyomásveszteségének mérése U-csöves
Hidrosztatika, Hidrodinamika
Hidrosztatika, Hidrodinamika Folyadékok alaptulajdonságai folyadék: anyag, amely folyni képes térfogat állandó, alakjuk változó, a tartóedénytől függ a térfogat-változtató erőkkel szemben ellenállást fejtenek
A LÉGKÖRBEN HATÓ ERŐK, EGYENSÚLYI MOZGÁSOK A LÉGKÖRBEN
A LÉGKÖRBEN HATÓ ERŐK, EGYENSÚLYI MOZGÁSOK A LÉGKÖRBEN Egy testre ható erő, a más testekkel való kölcsönhatás mértékére jellemző fizikai mennyiség. A légkörben ható erők Külső erők: A Föld tömegéből következő
Vegyipari géptan 2. Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék. 1111, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 3. em Tel: 463 16 80 Fax: 463 30 91 www.hds.bme.
Vegyiari gétan 2. Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék 1111, Budaest, Műegyetem rk. 3. D é. 3. em Tel: 463 16 80 Fax: 463 30 91 www.hds.bme.hu Csoortosítás 2. Működési elv alaján Centrifugálgéek (örvénygéek)
VIZSGA ÍRÁSBELI FELADATSOR
NINCS TESZT, PÉLDASOR (150 perc) BMEGEÁTAM01, -AM11 (Zalagegerszegi BSc képzések) ÁRAMLÁSTAN I. Mechatronikai mérnök BSc képzés (ea.: Dr. Suda J.M.) VIZSGA ÍRÁSBELI FELADATSOR EREDMÉNYHIRDETÉS és SZÓBELI:
Tömegpontok mozgása egyenes mentén, hajítások
2. gyakorlat 1. Feladatok a kinematika tárgyköréből Tömegpontok mozgása egyenes mentén, hajítások 1.1. Feladat: Mekkora az átlagsebessége annak pontnak, amely mozgásának első szakaszában v 1 sebességgel
Modern Fizika Labor. 2. Az elemi töltés meghatározása. Fizika BSc. A mérés dátuma: nov. 29. A mérés száma és címe: Értékelés:
Modern Fizika Labor Fizika BSc A mérés dátuma: 2011. nov. 29. A mérés száma és címe: 2. Az elemi töltés meghatározása Értékelés: A beadás dátuma: 2011. dec. 11. A mérést végezte: Szőke Kálmán Benjamin
RA típusú IPARI BEFÚVÓ ELEM
R típusú IPRI EFÚVÓ ELEM radel & hahn zrt 1/9 IPRI EFÚVÓ ELEM R típus z ipari befúvó elem alkalmas hideg vagy meleg levegő radiális és/vagy axiális befúvására. radiálisból axiális irányváltoztatás fokozatmentesen
SCM 012-130 motor. Típus
SCM 012-130 motor HU ISO A Sunfab SCM robusztus axiáldugattyús motorcsalád, amely különösen alkalmas mobil hidraulikus rendszerekhez. A Sunfab SCM könyökös tengelyes, gömbdugattyús típus. A kialakítás
[ ] A kezdetben nem volt vízkıréteg.
. felaat Egy nagy átmérıjő vízforrlaó üst cm vastag acélfalána hıvezetési tényezıje 5, W/m, vízolali hıfoa 00 C és a falan lévı hıáramsőrőség q6 0 W/m. Határozzu meg az acélfal füstgázólali hıfoát. Számítsu
Perforált ipari befúvó
ek Ød Leírás A kör alakú, elárasztásos befúvó, amely ipari igények kielégítésére alkalmas. A szabályozóval rendelkezik, ami lehetővé teszi a befúvás irányának vízszintes és a függőleges közötti változtatását
Termodinamika (Hőtan)
Termodinamika (Hőtan) Termodinamika A hőtan nagyszámú részecskéből (pl. gázmolekulából) álló makroszkópikus rendszerekkel foglalkozik. A nagy számok miatt érdemes a mólt bevezetni, ami egy Avogadro-számnyi
DEnzero 2014/1. Debrecen január december 31.
Fenntartható energetia megújuló energiaforráso optimalizált integrálásával (DEnzero) ÁMOP-4...A-//KONV--4 DEnzero 4/. Debrecen 3. január. 4. december 3. Fenntartható energetia megújuló energiaforráso optimalizált
28. Nagy László Fizikaverseny Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika február 28. március osztály
1. feladat a) A négyzet alakú vetítővászon egy oldalának hossza 1,2 m. Ahhoz, hogy a legnagyobb nagyításban is ráférjen a diafilm-kocka képe a vászonra, és teljes egészében látható legyen, ahhoz a 36 milliméteres
Résbefúvó: Leírás. Rendelési minta. Anyagok és felületkezelés. comfort mennyezeti anemosztátok
A C B + D eírás Az alumíniumból készült, téglalap alakú résbefúvó, amely befúvásra és elszívásra egyaránt használható. Az légterelőkkel van felszerelve, ami lehetővé teszi használatát vízszintes befúvásra.
Bepárlás. 7. Bepárlás
Beárlás 7. Beárlás A beárlás nem más, mnt az oldato töménysééne emelése az oldószer elárolotatása útján. A onentráó növelése történhet a aény eléítése (éldául a leve besűrítése, él-ézés stb.) vay a rstályosítás
54 582 01 0000 00 00 Épületgépész technikus Épületgépész technikus
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
CENTRIFUGA KATALÓGUS és CYTOSET ISmERTETô
CENTRIFUGA KATALÓGUS és CYTOSET ismertetô MPW 54, 55, 56 MPW-54 3,500 / 5,800 RPM RCF 1137 / 3120 x g 90 ml 1-30 perc idôzítô, 1 perc léptékkel Szögrotorral MPW-55 100-14500 RPM, 100-as léptékkel RCF 15279
Dr. Tóth László, Kombinatorika (PTE TTK, 2007)
A Fibonacci-sorozat általános tagjára vontozó éplet máséppen is levezethető A 149 Feladatbeli eljárás alalmas az x n+1 ax n + bx, n 1 másodrendű állandó együtthatós lineáris reurzióal adott sorozato n-edi
Concursul Preolimpic de Fizică România - Ungaria - Moldova Ediţia a XVI-a, Zalău Proba experimentală, 3 iunie 2013
Concursul Preolimpic de Fizică România - Ungaria - Moldova Ediţia a XVI-a, Zalău Proba experimentală, 3 iunie 2013 2. Kísérleti feladat (10 pont) B rész. Rúdmágnes mozgásának vizsgálata fémcsőben (6 pont)
Talajmechanika. Aradi László
Talajmechanika Aradi László 1 Tartalom Szemcsealak, szemcsenagyság A talajok szemeloszlás-vizsgálata Természetes víztartalom Plasztikus vizsgálatok Konzisztencia határok Plasztikus- és konzisztenciaindex
A 12/2013 (III. 28.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján Gépgyártástechnológiai technikus
A 12/2013 (III. 28.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja