Az ínhártyát érintő lézeres látásjavító szemműtét végeselemes
|
|
- Márta Bakos
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Biomechanica Hungarica VIII. évfolyam, 2. szám Az ínhártyát érintő lézeres látásjavító szemműtét végeselemes vizsgálata és elemzése Bocskai Zoltán Imre, Bojtár Imre Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Tartószerkezetek Mechanikája Tanszék DOI: /biohun/2015/2/03 EREDETI KÖZLEMÉNYEK Absztrakt Szemünk az egyik legfontosabb érzékszervünk, ezért kiemelt fontosságú, hogy helyes működését életünk végéig biztosítsuk. Erre manapság már nagyon sokféle lehetőség áll rendelkezésre, hiszen a hagyományos segédeszközökön kívül léteznek műtéti eljárások az éles látás fenntartására. A sokféle műtéti eljárás egyik fajtája az ínhártyát érinti. Szemészeti lézer segítségével parányi lyukakat képeznek az ínhártya megfelelő szegmenseibe, azzal a céllal, hogy az öregszeműséget orvosolják, és visszaállítsák a szem természetes alkalmazkodóképességét. Cikkünkben ennek a műtéti eljárásnak a numerikus elemzését mutatjuk be. Kitérünk a műtéti eljárás működésének elvére és kísérletet teszünk az eredeti műtéti geometria módosítására a szemlencse hatékonyabb alkalmazkodási szélességének elérése érdekében. A közölt eredményeket a numerikus vizsgálataink végeredményeire alapoztuk. Kulcsszavak: emberi szem, ínhártya, végeselem-módszer, numerikus modell, mikro-bemetszések Numerical analyzing of the surgical method related to the sclera Abstract The human eye is one of the most important sensory organs, thus we need pay attention to keep healthy it during the whole life. Nowadays there are lots of opportunities to remedy the eye diseases, such as different type of eyeglasses or surgeries. One of the mentioned surgeries relates to the sclera of the eye. This procedure is a surgical technique performed with ophthalmic laser to restore the accommodation of the eye and terminate presbyopia. In this paper we analysed this surgical technique in biomechanical point of view based on a finite element numerical model. The results presented in this study were based on the numerical outcomes. Keywords: human eye, sclera, FE, numerical model, microexcisions 1. Bevezetés Az ember öt érzékszervvel rendelkezik, úgymint látás, tapintás, hallás, szaglás, ízérzékelés. Ezek közül a látás az, aminek kiemelt jelentősége van, mivel ez az egyik legtöbbet használt a többi közül. Ebből az okból kifolyólag kiemelt jelentősége van a szem helyes működése egész életen át tartó megőrzésének. Az emberi szemnek sokfajta betegsége létezik, így sokféle műtéti eljárás ismert, amely az éles látás fenntartásához, visszaállításához nyújt segítséget. 1,2 A szem betegségei közül kiemelt jelentősége van az öregszeműségnek, vagy más néven presbyopiának, ami a szemlencse alkalmazkodóképességének hiánya idősebb korban, 3,4 általában 40 év felett (alkalmazkodóképességen a szemünkben lezajló távolból 23
2 EREDETI KÖZLEMÉNYEK közelre fókuszálás folyamatát értjük 5 ). Az öregszeműség kezelésére is létezik többféle eljárás, mint például az ínhártyába szemészeti lézerrel elhelyezett mikrométer nagyságrend méretű lyukak elhelyezése. 4 Ezzel a módszerrel a feltalálók a szem természetes öregedésének, merevedésének 1,3,4 hatását akarták korrigálni, és a természetes alkalmazkodóképességét (akkomodációját) a szemlencsének visszaállítani, hogy lehetőleg ne kelljen a páciensnek szemüveg sem olvasáshoz, sem pedig távolba nézéshez. A módszer lényege, hogy Er:YAG infravörös tartományba eső precíziós szemészeti lézer segítségével az ínhártya négy különböző szegmensébe összesen 4 9, azaz 36 darab 600 µm átmérőjű lyukat égetnek, melyek az ínhártya mélységének 80%-ig behatolnak. 4 Ezzel az eljárással a korral merevedő ínhártyában geometriai lágyítást visznek be, amely segítségével az eddigi kutatások alapján a szemlencse alkalmazkodási szélességét tartósan átlagosan 1,3 dioptriával tudták növelni (alkalmazkodási szélességen itt a szemlencse közelre és távolra néző állapotához tartozó dioptriaértékek különbségét értjük). Az eddig vizsgált páciensek átlagéletkora 50,4 év volt és objektív méréssel (aberrométerrel) állapították meg a betegek akkomodációs szélességét a műtét előtt és után. 4 Ennek a röviden ismertetett műtéti beavatkozásnak a biomechanikai vizsgálatát tűztük ki Biomechanica Hungarica VIII. évfolyam, 2. szám célul végeselem-módszer segítségével. Az eljárás elemzésén túl a meglévő geometriának a módosítására is kísérletet tettünk a még kedvezőbb alkalmazkodási szélesség elérése érdekében. 2. Módszerek Ahogy a bevezetőben említettük, végeselemmódszert alkalmazó numerikus modell segítségével vizsgáltuk az említett műtéti eljárást ANSYS 14 programrendszer segítségével. Alapvetően a korábbi munkáinknál már alkalmazott komplex numerikus modellünket 3 használtuk ennek a műtéti eljárásnak az elemzésére, mivel magát a modellt kifejezetten ilyen és ehhez hasonló szemsebészeti célok biomechanikai modellezésére fejlesztettük ki Végeselemes numerikus modell Az említett korábbi munkánkban 3 szereplő komplex modellben figyelembe vettünk minden biomechanikai szempontból fontos olyan alkotóelemet, ami véleményünk szerint az akkomodációt befolyásolja. Mivel a presbyopia 40 éves kor felett jelentkezik általában, ezért a modell globális geometriai és anyagi paramétereihez az 50 éves korhoz tartozó értékeket vettük fel bemenő adatoknak a reference 3 alapján. Ahogy azt látni fogjuk, az eredmények kiértékelésénél kitüntetett szerepe van a szemlen- 1. ábra. A műtéti beavatkozásnak megfelelő módosított eredeti geometria 24
3 Biomechanica Hungarica VIII. évfolyam, 2. szám csének, ezért erről a részéről a modellünknek részletesebben szólunk. A szemlencse alakját a komplex modellben a következő függvény segítségével vettük figyelembe. 6 y x) = b + c sin x + d sin a 4 x cos sin a ( (1) x a Az 1. ábra mutatja metszetben és elölnézetben a műtéti eljárásnak megfelelő 36 darab lyukat az ínhártya négy különböző szegmensében a szaruhártya közelében. A lyukak mélysége az ínhártya vastagságának 80%-a, ahogy az az eredeti műtéti eljárás geometriai kialakításában ismertetve van. 4 A 2. ábra mutatja a numerikus modell további részleteit, 3 az ínhártyát, a szaruhártyát, a szemlencsét (tokot, kérget, magot), az üvegtestet, a lencsefüggesztő rostokat és a sugártestet, stb. A sugárizomra helyezett sugárirányú erővel modelleztük az alkalmazkodási folyamatot. 3 Megvizsgáltuk a lencse deformációját az eredeti intakt és a lyukakat tartalmazó geometriák esetében. Az eredeti műtéti eljárás geometriáján (1. ábra) felül két, másik fajta lyukakkal gyengített geometriát is elemeztünk (koncentrált lyukak, folytonos lyukak), amelyekről az eredmények értékelésénél szólunk részletesen. Rendelkezésünkre állt az akkomodált (kiinduló) állapotú lencse, és ezt deformáltuk a távolba néző állapotba egyfajta inverz akkomodációs technikával, amit több szerző is alkalmazott már munkáiban. 3,7-9 Az 1. táblázat tartalmazza a különböző esetekhez tartozó végeselem számokat. Ebben a táblázatban az utolsó három esethez lényegesen nagyobb elemszám tartozik, mivel ezeknél a számításoknál az ínhártyában alkalmazott lyukak környezetében a végeselem hálót sűríteni kellett a geometriai finitizálás során (2. ábra). A lyukak környezetében alkalmazott további lokális hálósűrítés nem okozott számottevő változást a lencse deformációjában a vizsgálatok során, ezért az 1. táblázatban közölt elemszámokat használtuk. Eset Elemszám [db] Intakt Eredeti geometria Koncentrált lyukak Folytonos lyukak táblázat. A különböző esetekben alkalmazott elemszámok 2.2 Az eredmények kiértékelésének menete Ahhoz, hogy az alkalmazkodóképesség folyamatát elemezni tudjuk, szükségünk volt a szemlencse tengelyében értelmezett dioptriájára (central optical power: COP) távolba és közelre fókuszáló azaz a kezdeti és a deformált állapotban, lásd a 2. egyenletet, ahol r a és r p a lencse elülső és hátulsó felszínének gör- EREDETI KÖZLEMÉNYEK 2. ábra. A komplex modell további részletei, metszet és a végeselemes háló a lyukak környezetében 25
4 EREDETI KÖZLEMÉNYEK bületi sugara, n l és n p a lencse és a csarnokvíz törésmutatója és t a lencse vastagsága. A COP számításához szükségünk volt a lencse tengelyében értelmezett elülső és hátulsó görbületi viszonyokra, mind az akkomodált (kezdeti), mind a távolba néző (deformált) esetben. Ehhez a lencse szimmetriasíkjában a kezdeti és a deformált állapotban egyaránt polinomiális regressziót alkalmaztuk a numerikus számítás végeselemeinek kezdeti és deformált csomóponti koordinátáira. A lencse felületén azokat a csomópontokat és csomóponti elmozdulásokat vizsgáltuk, amelyek a lencse tengelyének 3 mm-es környezetébe estek. A lencse felületi csomópontjaira illeszkedő polinomokat a legkisebb négyzetek módszerének segítségével határoztuk meg. Az eredeti kiinduló (közelre néző) lencse felszínének függvénye 6 adott a lencse szimmetriasíkjában (1. egyenlet). Ebből kifolyólag a lencse görbületi függvénye számítható a 3. egyenlet ismert formulájával 10 a kiindulási állapotban. A görbületi függvény reciproka a görbületi sugár függvénye. Ezt a 3. ábra szemlélteti, amin az eredeti elülső lencsealak, és az ebből számolt görbületi sugár függvénye látható. A deformált (távolba néző) állapothoz tartozó csomóponti koordinátákat kapjuk meg a végeselemes számításból, ebből kifolyólag az ehhez az állapothoz tartozó lencsét leíró függvényalakot, amiből a deformált állapothoz tartozó görbületi viszonyokat számítani tudnánk, nem ismerjük zárt formában 26 nl np COP = r a nl n + r ( ) 2 d y x 2 κ = dx dy ( x) 1 + dx p p t( nl np ) r r n a p l 2 (2) (3) Biomechanica Hungarica VIII. évfolyam, 2. szám az adott tartományon. Ezt úgy küszöböltük ki, hogy a kezdeti (deformálatlan) felületi csomóponti koordinátákra amik az 1. egyenlet függvényére illeszkednek polinomot illesztettünk. Ennek a polinomnak a fokszámát úgy állapítottuk meg, hogy az 1. egyenlet alapján számolt görbületi sugár függvény (r(x)) és a polinommal közelített függvényből meghatározható görbületi sugár függvény (r pol (x)) közötti különbségfüggvény négyzetének határozott integrálja a lencse tengelyének 3 mm-es környezetében minimumot adjon (4). A leginkább illeszkedő fokszámú polinom amivel a görbületi sugár függvénye a legjobban hasonlít az eredeti görbületi viszonyokhoz az, ahol az előző 4. egyenlet minimumot ad. A 4. egyenletben szereplő eltérés értékeire az illesztett polinom fokszámának függvényében a 4. ábra mutat példát. Látszik, hogy bizonyos fokszám esetén a határozott integrálértékeknek minimuma van. 3mm 3mm ( ( ) ( )) 2 pol r x r x dx min. (4) A lencse felülete aszférikusnak mondható (1) alapján, mivel a tengelyétől kifelé egy bizonyos távolságig a görbülete csökken, tehát a görbületi sugara nő, hiszen a fénysugarak a bikonvex vastag lencsék esetén minél inkább egy pontban metsződnek, ha a görbületi sugár a széleken nagyobb (3. ábra). A polinom illesztésénél ellenőriztünk egy olyan változatot is, amikor a függvények különbségnégyzetének határozott integrálját aközött a két pont között számoltuk ki, ameddig a lencse görbületi sugara nő, de a görbületi sugarat tekintve a legjobban illeszkedő polinom fokszámának meghatározását ez szinte semmilyen mértékben nem befolyásolta. Az ilyen módon illesztett polinomból és az eredeti függvényből (1) számolt görbületi sugarak függvényeit az 5. ábra szemlélteti.
5 Biomechanica Hungarica VIII. évfolyam, 2. szám EREDETI KÖZLEMÉNYEK 3. ábra. A lencse felszínének (y 1 (x), [mm]) és a hozzátartozó görbületi sugárnak (r 1 (x), [mm]) a függvénye 5. ábra. Az eredeti lencsefüggvényből számolt görbületi sugár függvénye (r 1 (x), [mm]) és az illesztett polinomból számolt görbületi sugár függvénye (r aia (x), [mm]) összehasonlítva 3. Eredmények 4. ábra. Az illesztett polinomból és az eredeti függvényből számolt görbületi sugár közötti relatív eltérés az illesztett polinom fokszámának (n) függvényében A komplex végeselemes modellel és a lencse deformációjának részletes elemzésével kiszámítottuk a szemlencse alkalmazkodási szélességének a változását a különböző esetekben. Az eredeti intakt modellen és az ismertetett műtéti beavatkozás (1. ábra) geometriáján kívül a 6. ábrán látható két másik geometriával (lyukelrendezéssel) is elvégeztük a számításokat. A 2. táblázat tartalmazza a számítási eredmények fontosabb adatait, végeredményeit. A táblázat tartalmazza az eredeti geometriához a numerikus modell által számolt eredménye- 6. ábra. A koncentrált és a folytonos elhelyezkedésű lyukak geometriája 27
6 EREDETI KÖZLEMÉNYEK 50 éves korhoz tartozó anyagi és geometriai állandók (n l = 1,42; n p = 1,336) Intakt Biomechanica Hungarica VIII. évfolyam, 2. szám Eredeti geometria Koncentrált lyukak Folytonos lyukak Elhanyagolt ínhártya (intakt) COP (akkomodált) 25,800 D 25,800 D 25,800 D 25,800 D 25,800 D COP (ernyedt) 23,859 D 23,785 D 23,783 D 23,764 D 22,519 D DCOP 1,941 D 2,015 D 2,017 D 2,036 D 3,281 D COP változás az intakthoz képest 0,000 D 0,07382 D 0,07622 D 0,09505 D 1,3397 D a lencse vastagságváltozása 0,2866 mm 0,2878 mm 0,2876 mm 0,2897 mm 0,4282 mm a lencse görbületi sugara (elülső, akkomodált) 8,706 mm 8,706 mm 8,706 mm 8,706 mm 8,706 mm a lencse görbületi sugara (elülső, ernyedt) 10,821 mm 10,842 mm 10,838 mm 10,871 mm11,861 mm a lencse görbületi sugara (hátulsó, akkomodált) a lencse görbületi sugara (hátulsó, ernyedt) 5,031 mm 5,031 mm 5,031 mm 5,031 mm 5,031 mm 5,090 mm 5,109 mm 5,110 mm 5,109 mm 5,323 mm 2. táblázat. A számítási eredmények összefoglaló táblázata (D: dioptria) ket, továbbá az említett 6. ábra geometriájával kiszámolt eseteket is. Az akkomodációs szélesség alakulásán felül a táblázat tartalmazza az intakt (lyukmentes) geometriához képesti többlet dioptrianövekedést a különböző esetekben. Ezeken kívül a lencse elülső és hátulsó görbületi sugarainak alakulását is nyomon követhetjük a vizsgált geometriáknál. Az öszszehasonlíthatóságnak és a műtét elvi működésének vizsgálata kedvéért egy olyan esetet is kiszámítottunk, amelynél a lyukmentes geometria mellett az ínhártya rugalmassági modulusát nagyságrendekkel kisebbre vettük fel, mint a többi alkotórész merevsége. 4. Értékelés Az eredményekből látható, hogy a geometriában történt módosítás (eredeti geometria) 0,1 dioptrianövekedést mutat az eredeti (intakt) akkomodációs szélességen felül (2. táblázat). Ez csupán 6%-a annak az értéknek, amit átlagosan a pácienseken a műtét után másfél évvel mértek. 4 Az eltérés eredete sok okból lehetséges, egyrészt a geometriai és anyagi paraméterek az 50 éves átlagos korosztályhoz tartozó adatok voltak. 3 Mivel a bevezetőben említett 1,3 dioptria csupán egy átlagérték, ezért néhány páciens esetében az akkomodációs szélesség növekedése a mérések alapján 4 ebbe a tartományba esett. További oka lehet az eltérésnek, hogy a számításaink során kizárólag a lencse dioptriájában bekövetkező változásokat elemeztük, és nem vettük figyelembe a szaruhártya görbületének, illetve a szemtengely hosszának esetleges változását a szem teljes dioptriájának változásába, amit az említett objektív mérésen alapuló eredmények 4 tartalmaznak. A 2. táblázat koncentrált lyukak oszlopa tartalmazza a 6. ábra bal oldala szerinti lyukelrendezés eredményeit. Ebből az látszik, hogy ez a fajta lyukséma ugyanannyi lyukat és lézerrel kiégetett ínhártya térfogatot jelent, azonban kissé nagyobb dioptriaváltozást eredményez, mint az eredeti lyukelrendezés az említett numerikus számítás alapján. Ugyancsak ebben a 28
7 Biomechanica Hungarica VIII. évfolyam, 2. szám táblázatban látható a 6. ábra jobb oldala szerinti geometriai kialakítás eredménye. A dioptriaváltozás arányából látható, hogy természetesen ebben az esetben a legnagyobb a dioptrianövekedés. Ebből adódik, hogy a módszer elméleti működése szempontjából a numerikus modell eredményei követik azt a tendenciát, hogy annál nagyobb a dioptriaváltozás, minél nagyobb a lézerrel eltávolított ínhártyarész térfogata. A technika elvi hátterét jól alátámasztja a komplex modell, ugyanis, ha a folytonos lyukelrendezéshez tartozó esetet vizsgáljuk, akkor látható, hogy ebben az esetben a dioptriaváltozás az eredeti geometriához képest nagyobb volt, mint az előző esetben. A 2. táblázat utolsó oszlopa szemlélteti annak az esetnek az eredményét, amikor az ínhártya merevségét elhanyagoltuk a környező szövetek merevségéhez képest. Így tulajdonképpen egy olyan esetet vizsgáltunk, amikor az ínhártya geometriai és anyagi merevsége nem befolyásolja a lencse alkalmazkodóképességét. Ebben az esetben látható, hogy az akkomodációs szélesség növekedése az eredeti intakt esethez képest 1,34 dioptria. Természetesen ez az eredmény nem reprezentatív, mivel az ínhártya szerepe a komplex modellünkben ilyen módon nem elhanyagolható és a valóságban biztosak lehetünk abban, hogy a szemgolyó zárt rendszere miatt az ínhártya geometriai és anyagi merevsége hatással van a lencse deformációjának mértékére. Így ez az eredmény csupán egy izolált lencsét vizsgáló modell eredményéhez esne közelebb ilyen formában, de azt jól mutatja, hogy mekkora a növekedés a dioptriában, ha a környező részek szempontjából domináns merevségűnek tekinthető 3,11 ínhártya kiesik a rendszerből, ami tulajdonképpen a geometriából adódó merevségcsökkentéssel a vizsgált műtéti eljárásnak a lényege. Ezekből a vizsgálatokból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az említett okok miatt, a numerikus modell számadatokat tekintve ugyan kisebb dioptrianövekedést ad vissza, mint a műtétek végrehajtása után a pácienseken megmért átlagos eredmény, de mindenképpen számítható mértékben szolgáltatja a dioptrianövekedés értékét az adott módosított geometria mellett, amellyel lehet becsülni és vizsgálni a különböző lehetséges geometriák egymáshoz képesti viselkedésének tendenciáját. EREDETI KÖZLEMÉNYEK Irodalom 1. Levin LA, Nilsson SFE, Ver Hoeve J, Wu SM, editors. Adler s Physiology of the Eye. 11th ed. New York: Saunders Elsevier; Nagy ZZ, editor. Femtosecond laser-assisted cataract surgery: Facts and results. Thorofare: SLACK Incorporated; Bocskai Z, Bojtár I. Biomechanical modelling of the accommodation problem of human eye. Periodica Polytechnica Civil Engineering 2013;(57)1: Hipsley A, McDonald M. Laser Scleral Matrix Microexicions (LaserACE/Erbium YAG Laser). In: Pallikaris I, Plainis S, Charman WN, editors. Presbyopia, Effects and Treatment. SLACK Incorporated; p Szentágothai J. Funkcionális anatómia III. kötet. Budapest: Medicina Könyvkiadó; p Chien CH, Huang T, Schachar RA. A mathematical expression for the human crystalline lens. Comprehensive therapy 2003 Winter;29(4): Abolmaali A, Schachar RA, Le T. Sensitivity study of human crystalline lens accommodation. Comput Methods Programs Biomed 2007 Jan;85(1):77-90, DOI: /j.cmpb
8 EREDETI KÖZLEMÉNYEK 8. Burd HJ, Judge SJ, Cross JA. Numerical modelling of the accommodating lens. Vision Res 2002 Aug;42(18): Liu Z, Wang B, Xu X, Wang C. A study for accommodating the human crystalline lens by finite element simulation. Comput Med Imaging Graph 2006 Sep-Oct;30(6-7):371-6, DOI: /j.compmedimag Biomechanica Hungarica VIII. évfolyam, 2. szám 10. Bronstein IN, Szemengyajev KA, Musiol G, Mühlig H. Matematikai kézikönyv. Budapest: Typo- TEX Kiadó; Srodka W. Evaluating the material parameters of the human cornea in a numerical model. Acta of bioengineering and biomechanics / Wroclaw University of Technology 2011;13(3): Szeretnénk megköszönni Dr. AnnMarie Hipsley és Mark Wilder témához nyújtott segítségét. Bocskai Zoltán Imre Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Tartószerkezetek Mechanikája Tanszék H-1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület, magasföldszint 63. Tel.: (+36) Ez az Ön hirdetésének helye 30
BOCSKAI ZOLTÁN A SZEM BIOMECHANIKAI VISELKEDÉSÉNEK. PhD értekezés tézisei MODELLEZÉSE
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TARTÓSZERKEZETEK MECHANIKÁJA TANSZÉK A SZEM BIOMECHANIKAI VISELKEDÉSÉNEK MODELLEZÉSE PhD értekezés tézisei BOCSKAI ZOLTÁN Tudományos vezető: DR. BOJTÁR IMRE
Mikroszkóp vizsgálata Folyadék törésmutatójának mérése
KLASSZIKUS FIZIKA LABORATÓRIUM 8. MÉRÉS Mikroszkóp vizsgálata Folyadék törésmutatójának mérése Mérést végezte: Enyingi Vera Atala ENVSAAT.ELTE Mérés időpontja: 2011. október 12. Szerda délelőtti csoport
TERMÉKTERVEZÉS NUMERIKUS MÓDSZEREI. 1. Bevezetés
TERMÉKTERVEZÉS NUMERIKUS MÓDSZEREI Dr. Goda Tibor egyetemi docens Gép- és Terméktervezés Tanszék 1. Bevezetés 1.1. A végeselem módszer alapjai - diszkretizáció, - szerkezet felbontása kicsi szabályos elemekre
Mikroszkóp vizsgálata Lencse görbületi sugarának mérése Folyadék törésmutatójának mérése
Mikroszkóp vizsgálata Lencse görbületi sugarának mérése Folyadék törésmutatójának mérése (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. március 19. (hétfő délelőtti csoport) 1. Mikroszkóp vizsgálata 1.1. A mérés
Mikroszkóp vizsgálata és folyadék törésmutatójának mérése (8-as számú mérés) mérési jegyzõkönyv
(-as számú mérés) mérési jegyzõkönyv Készítette:, II. éves fizikus... Beadás ideje:... / A mérés leírása: A mérés során egy mikroszkóp különbözõ nagyítású objektívjeinek nagyítását, ezek fókusztávolságát
XVII. econ Konferencia és ANSYS Felhasználói Találkozó
XVII. econ Konferencia és ANSYS Felhasználói Találkozó Hazay Máté, Bakos Bernadett, Bojtár Imre hazay.mate@epito.bme.hu PhD hallgató Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tartószerkezetek Mechanikája
Mozgatható térlefedő szerkezetek
Mozgatható térlefedő szerkezetek TDK Konferencia 2010 Szilárdságtani és tartószerkezeti szekció Tartalomjegyzék 1 Absztrakt 2 Bevezetés 3 Az alakzat mozgásának görbületre gyakorolt hatása 4 Teljes összenyomódás
A SZEM BIOMECHANIKAI VISELKEDÉSÉNEK MODELLEZÉSE
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TARTÓSZERKEZETEK MECHANIKÁJATANSZÉK BOCSKAI ZOLTÁN A SZEM BIOMECHANIKAI VISELKEDÉSÉNEK MODELLEZÉSE PHD ÉRTEKEZÉS Témavezető DR. BOJTÁR IMRE Budapest, 2015
Alap-ötlet: Karl Friedrich Gauss ( ) valószínűségszámítási háttér: Andrej Markov ( )
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 334. Tel: 463-6-80 Fa: 463-30-9 http://www.vizgep.bme.hu Alap-ötlet:
Példa: Tartó lehajlásfüggvényének meghatározása végeselemes módszer segítségével
Példa: Tartó lehajlásfüggvényének meghatározása végeselemes módszer segítségével Készítette: Dr. Kossa Attila (kossa@mm.bme.hu) BME, Műszaki Mechanikai Tanszék 213. október 8. Javítva: 213.1.13. Határozzuk
Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata
KLASSZIKUS FIZIKA LABORATÓRIUM 3. MÉRÉS Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata Mérést végezte: Enyingi Vera Atala ENVSAAT.ELTE Mérés időpontja: 2011. november 23. Szerda délelőtti csoport 1. A
Nehézségi gyorsulás mérése megfordítható ingával
Nehézségi gyorsulás mérése megfordítható ingával (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. április 21. (hétfő délelőtti csoport) 1. A mérés elmélete A nehézségi gyorsulás mérésének egy klasszikus módja
Rugalmas állandók mérése
KLASSZIKUS FIZIKA LABORATÓRIUM 2. MÉRÉS Rugalmas állandók mérése Mérést végezte: Enyingi Vera Atala ENVSAAT.ELTE Mérés időpontja: 2011. november 16. Szerda délelőtti csoport 1. A mérés rövid leírása Mérésem
DETERMINATION OF SHEAR STRENGTH OF SOLID WASTES BASED ON CPT TEST RESULTS
Műszaki Földtudományi Közlemények, 83. kötet, 1. szám (2012), pp. 271 276. HULLADÉKOK TEHERBÍRÁSÁNAK MEGHATÁROZÁSA CPT-EREDMÉNYEK ALAPJÁN DETERMINATION OF SHEAR STRENGTH OF SOLID WASTES BASED ON CPT TEST
Al-Mg-Si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása
l--si háromalkotós egyensúlyi fázisdiagram közelítő számítása evezetés Farkas János 1, Dr. Roósz ndrás 1 doktorandusz, tanszékvezető egyetemi tanár Miskolci Egyetem nyag- és Kohómérnöki Kar Fémtani Tanszék
IX. Az emberi szem és a látás biofizikája
IX. Az emberi szem és a látás biofizikája IX.1. Az emberi szem felépítése A szem az emberi szervezet legfontosabb érzékelő szerve, mivel a szem és a központi idegrendszer közreműködésével az elektromágneses
Mikroszkóp vizsgálata Lencse görbületi sugarának mérése Folyadék törésmutatójának mérése
Mikroszkóp vizsgálata Lencse görbületi sugarának mérése Folyadék törésmutatójának mérése Mérési jegyzőkönyv Szőke Kálmán Benjamin 2010. november 16. Mérés célja: Feladat meghatározni a mikroszkópon lévő
MŰSZAKI TUDOMÁNY AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓBAN 2010
MŰSZAKI TUDOMÁNY AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓBAN 2010 KONFERENCIA ELŐADÁSAI Nyíregyháza, 2010. május 19. Szerkesztette: Edited by Pokorádi László Kiadja: Debreceni Akadémiai Bizottság Műszaki Szakbizottsága
A MENETPROFIL-VÁLTOZTATÁS HATÁSA A CSONTTÖRÉSEK CSAVAROS RÖGZÍTÉSÉNEK STABILITÁSÁRA
EREDETI KÖZLEMÉNYEK Biomechanica Hungarica IV. évfolyam, 2. szám A MENETPROFIL-VÁLTOZTATÁS HATÁSA A CSONTTÖRÉSEK CSAVAROS RÖGZÍTÉSÉNEK STABILITÁSÁRA Bagi István Budapesti M szaki és Gazdaságtudományi Egyetem,
3 Technology Ltd Budapest, XI. Hengermalom 14 3/24 1117. Végeselem alkalmazások a tűzvédelmi tervezésben
1117 Végeselem alkalmazások a tűzvédelmi tervezésben 1117 NASTRAN végeselem rendszer Általános végeselemes szoftver, ami azt jelenti, hogy nem specializálták, nincsenek kimondottam valamely terület számára
TERMÉKSZIMULÁCIÓ. Dr. Kovács Zsolt. Végeselem módszer. Elıadó: egyetemi tanár. Termékszimuláció tantárgy 6. elıadás március 22.
TERMÉKZIMULÁCIÓ Végeselem módszer Termékszimuláció tantárgy 6. elıadás 211. március 22. Elıadó: Dr. Kovács Zsolt egyetemi tanár A végeselem módszer lényege A vizsgált, tetszıleges geometriai kialakítású
Koordináta geometria III.
Koordináta geometria III. TÉTEL: A P (x; y) pont akkor és csak akkor illeszkedik a K (u; v) középpontú r sugarú körre (körvonalra), ha (x u) 2 + (y v) 2 = r 2. Ez az összefüggés a K (u; v) középpontú r
Kiválósági ösztöndíjjal támogatott kutatások az Építőmérnöki Karon c. előadóülés
Kiválósági ösztöndíjjal támogatott kutatások az Építőmérnöki Karon c. előadóülés Hazay Máté hazay.mate@epito.bme.hu PhD hallgató Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tartószerkezetek Mechanikája
Szemészeti optika, fénytörési hibák. Németh János
Szemészeti optika, fénytörési hibák Németh János Témavázlat A szem, mint optikai rendszer A szem fénytörése és meghatározása Alkalmazkodóképesség Presbyopia Látóélesség Fénytörési hibák és korrigálásuk
Végeselem modellezés alapjai 1. óra
Végeselem modellezés alapjai. óra Gyenge alak, Tesztfüggvény, Lagrange-féle alakfüggvény, Stiness mátrix Kivonat Az óra célja, hogy megismertesse a végeselem módszer (FEM) alkalmazását egy egyszer probléma,
Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata
Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. május 7. (hétfő délelőtti csoport) 1. Bevezetés Ebben a mérésben a szilárdtestek rugalmas tulajdonságait vizsgáljuk
A mikroszkóp vizsgálata Lencse görbületi sugarának mérése Newton-gyűrűkkel Folyadék törésmutatójának mérése Abbe-féle refraktométerrel
A mikroszkóp vizsgálata Lencse görbületi sugarának mérése Newton-gyűrűkkel Folyadék törésmutatójának mérése Abbe-féle refraktométerrel Mérő neve: Márkus Bence Gábor Mérőpár neve: Székely Anna Krisztina
x = cos αx sin αy y = sin αx + cos αy 2. Mi a X/Y/Z tengely körüli forgatás transzformációs mátrixa 3D-ben?
. Mi az (x, y) koordinátákkal megadott pont elforgatás uténi két koordinátája, ha α szöggel forgatunk az origó körül? x = cos αx sin αy y = sin αx + cos αy 2. Mi a X/Y/Z tengely körüli forgatás transzformációs
Tesztcella tervezés magasfrekvenciájú gabonanedvesség méréshez
Tesztcella tervezés magasfrekvenciájú gabonanedvesség méréshez Gillay Zoltán David Funk Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Élelmiszertudományi Kar, Fizika-Automatika Tanszék Bevezető
2. Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata jegyzőkönyv. Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: Leadás dátuma:
2. Hangfrekvenciás mechanikai rezgések vizsgálata jegyzőkönyv Zsigmond Anna Fizika Bsc II. Mérés dátuma: 2008. 09. 24. Leadás dátuma: 2008. 10. 01. 1 1. Mérések ismertetése Az 1. ábrán látható összeállításban
Példa: Tartó lehajlásfüggvényének meghatározása a Rayleigh Ritz-féle módszer segítségével
Példa: Tartó lehajlásfüggvényének meghatározása a Rayleigh Ritz-féle módszer segítségével Készítette: Dr. Kossa Attila (kossa@mm.bme.hu) BME, Műszaki Mechanikai Tanszék 2013. szeptember 23. Javítva: 2013.10.09.
Robotok inverz geometriája
Robotok inverz geometriája. A gyakorlat célja Inverz geometriai feladatot megvalósító függvények implementálása. A megvalósított függvénycsomag tesztelése egy kétszabadságfokú kar előírt végberendezés
Regresszió számítás. Tartalomjegyzék: GeoEasy V2.05+ Geodéziai Kommunikációs Program
Regresszió számítás GeoEasy V2.05+ Geodéziai Kommunikációs Program DigiKom Kft. 2006-2010 Tartalomjegyzék: Egyenes x változik Egyenes y változik Egyenes y és x változik Kör Sík z változik Sík y, x és z
5.1. ábra. Ábra a 36A-2 feladathoz
5. Gyakorlat 36A-2 Ahogyan a 5. ábrán látható, egy fénysugár 5 o beesési szöggel esik síktükörre és a 3 m távolságban levő skálára verődik vissza. Milyen messzire mozdul el a fényfolt, ha a tükröt 2 o
10. mérés. Fényelhajlási jelenségek vizsgála
Bán Marcell ETR atonosító BAMTACT.ELTE Beadási határidő 2012.10.15 (engedélyezett késés) 10. mérés Fényelhajlási jelenségek vizsgála Bevezetés: A mérések során a fény hullámhosszából adódó jelenségeket
Numerikus Matematika
Numerikus Matematika Baran Ágnes Gyakorlat Interpoláció Baran Ágnes Numerikus Matematika 6.-7. Gyakorlat 1 / 40 Lagrange-interpoláció Példa Határozzuk meg a ( 2, 5), ( 1, 3), (0, 1), (2, 15) pontokra illeszkedő
A szem optikája. I. Célkitűzés: II. Elméleti összefoglalás: A. Optikai lencsék
A szem optikája I. Célkitűzés: Ismertetjük a geometriai optika alapjait, a lencsék képalkotási tulajdonságait. Meghatározzuk szemüveglencsék törőerősségét. Az orvosi gyakorlatban optikai lencsékkel a mikroszkópos
Mágneses szuszceptibilitás mérése
KLASSZIKUS FIZIKA LABORATÓRIUM 7. MÉRÉS Mágneses szuszceptibilitás mérése Mérést végezte: Enyingi Vera Atala ENVSAAT.ELTE Mérés időpontja: 2011. október 5. Szerda délelőtti csoport 1. A mérés célja Az
Biomatematika 12. Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar. Fodor János
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Biomatematikai és Számítástechnikai Tanszék Biomatematika 12. Regresszió- és korrelációanaĺızis Fodor János Copyright c Fodor.Janos@aotk.szie.hu Last Revision
KOMPOZITLEMEZ ORTOTRÓP
KOMPOZITLEMEZ ORTOTRÓP ANYAGJELLEMZŐINEK MEGHATÁROZÁSA ÉS KÍSÉRLETI IGAZOLÁSA Nagy Anna anna.nagy@econengineering.com econ Engineering econ Engineering Kft. 2019 H-1116 Budapest, Kondorosi út 3. IV. emelet
FÉLMEREV KAPCSOLATOK NUMERIKUS SZIMULÁCIÓJA
FÉLMEREV KAPCSOLATOK NUMERIKUS SZIMULÁCIÓJA Vértes Katalin * - Iványi Miklós ** RÖVID KIVONAT Acélszerkezeti kapcsolatok jellemzőinek (szilárdság, merevség, elfordulási képesség) meghatározása lehetséges
Példa: Csúsztatófeszültség-eloszlás számítása I-szelvényben
Példa: Csúsztatófeszültség-eloszlás számítása I-szelvényben Készítette: Kossa Attila (kossa@mm.bme.hu) BME, Műszaki Mechanikai Tanszék 2011. március 14. Határozzuk meg a nyírásból adódó csúsztatófeszültség
Ultrasound biomicroscopy as a diagnostic method of corneal degeneration and inflammation
Ultrasound biomicroscopy as a diagnostic method of corneal degeneration and inflammation Ph.D. Thesis Ákos Skribek M.D. Department of Ophthalmology Faculty of Medicine University of Szeged Szeged, Hungary
Tűgörgős csapágy szöghiba érzékenységének vizsgálata I.
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Tudományos Diákköri Konferencia Tűgörgős csapágy szöghiba érzékenységének vizsgálata I. Szöghézag és a beépítésből adódó szöghiba vizsgálata
Szívókönyökök veszteségeinek és sebességprofiljainak vizsgálata CFD szimuláció segítségével
GANZ ENGINEERING ÉS ENERGETIKAI GÉPGYÁRTÓ KFT. Szívókönyökök veszteségeinek és sebességprofiljainak vizsgálata CFD szimuláció segítségével Készítette: Bogár Péter Háznagy Gergely Egyed Csaba Zombor Csaba
Kiöntött síncsatornás felépítmény kialakításának egyes elméleti kérdései
Kiöntött síncsatornás felépítmény kialakításának egyes elméleti kérdései VII. Városi Villamos Vasúti Pálya Napra Budapest, 2014. április 17. Major Zoltán egyetemi tanársegéd Széchenyi István Egyetem, Győr
Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés
1_5. Bevezetés Végeselem-módszer Végeselem-módszer 1. A geometriai tartomány (szerkezet) felosztása (véges)elemekre.. Lokális koordináta-rendszer felvétele, kapcsolat a lokális és globális koordinátarendszerek
Optikai alapmérések. Mivel több mérésről van szó, egyesével írom le és értékelem ki őket. 1. Törésmutató meghatározása a törési törvény alapján
Optikai alapmérések Mérést végezte: Enyingi Vera Atala Mérőtárs neve: Fábián Gábor (7. mérőpár) Mérés időpontja: 2010. október 15. (12:00-14:00) Jegyzőkönyv leadásának időpontja: 2010. október 22. A mérés
A kerék-sín között fellépő Hertz-féle érintkezési feszültség vizsgálata
A keréksín között fellépő Hertzféle érintkezési feszültség vizsgálata közúti vasúti felépítmények esetében Dr. Kazinczy László PhD. egyetemi docens i Műszaki és Gazdaságtudományi gyetem, Út és Vasútépítési
SZIMULÁCIÓ ÉS MODELLEZÉS AZ ANSYS ALKALMAZÁSÁVAL
SZIMULÁCIÓ ÉS MODELLEZÉS AZ ANSYS ALKALMAZÁSÁVAL MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA KONFERENCIA 2010 GÁBOR DÉNES FŐISKOLA CSUKA ANTAL TARTALOM A KÍSÉRLET ÉS MÉRÉS JELENTŐSÉGE A MÉRNÖKI GYAKORLATBAN, MECHANIKAI FESZÜLTSÉG
Toronymerevítık mechanikai szempontból
Andó Mátyás: Toronymerevítık méretezése, 9 Gépész Tuning Kft. Toronymerevítık mechanikai szempontból Mint a neve is mutatja a toronymerevítık használatának célja az, hogy merevebbé tegye az autó karosszériáját
A diplomaterv keretében megvalósítandó feladatok összefoglalása
A diplomaterv keretében megvalósítandó feladatok összefoglalása Diplomaterv céljai: 1 Sclieren résoptikai módszer numerikus szimulációk validálására való felhasználhatóságának vizsgálata 2 Lamináris előkevert
Gépi tanulás és Mintafelismerés
Gépi tanulás és Mintafelismerés jegyzet Csató Lehel Matematika-Informatika Tanszék BabesBolyai Tudományegyetem, Kolozsvár 2007 Aug. 20 2 1. fejezet Bevezet A mesterséges intelligencia azon módszereit,
Figyelem, próbálja önállóan megoldani, csak ellenőrzésre használja a következő oldalak megoldásait!
Elméleti kérdések: Második zárthelyi dolgozat biomatematikából * (Minta, megoldásokkal) E. Mit értünk hatványfüggvényen? Adjon példát nem invertálható hatványfüggvényre. Adjon példát mindenütt konkáv hatványfüggvényre.
Megoldott feladatok november 30. n+3 szigorúan monoton csökken, 5. n+3. lim a n = lim. n+3 = 2n+3 n+4 2n+1
Megoldott feladatok 00. november 0.. Feladat: Vizsgáljuk az a n = n+ n+ sorozat monotonitását, korlátosságát és konvergenciáját. Konvergencia esetén számítsuk ki a határértéket! : a n = n+ n+ = n+ n+ =
Gyakorló feladatok. Agbeko Kwami Nutefe és Nagy Noémi
Gyakorló feladatok Agbeko Kwami Nutefe és Nagy Noémi 25 Tartalomjegyzék. Klasszikus hibaszámítás 3 2. Lineáris egyenletrendszerek 3 3. Interpoláció 4 4. Sajátérték, sajátvektor 6 5. Lineáris és nemlineáris
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI 2012. május 8. EMELT SZINT I.
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI 01. május 8. EMELT SZINT I. 1) Egy 011-ben készült statisztikai összehasonlításban az alábbiakat olvashatjuk: Ha New York-ban az átlagfizetést és az átlagos árszínvonalat egyaránt
Matematika II képletek. 1 sin xdx =, cos 2 x dx = sh 2 x dx = 1 + x 2 dx = 1 x. cos xdx =,
Matematika II előadás elméleti kérdéseinél kérdezhető képletek Matematika II képletek Határozatlan Integrálszámítás x n dx =, sin 2 x dx = sin xdx =, ch 2 x dx = sin xdx =, sh 2 x dx = cos xdx =, + x 2
Trapézlemez gerincő tartók beroppanásvizsgálata
Trapézlemez gerincő tartók beroppanásvizsgálata Témavezetı: Dr. Dunai László Készítette: Kövesdi Balázs Bevezetés Korábbi eredmények rövid áttekintése Kísérletek bemutatása és értékelése Új kutatási irányok
Modern Fizika Labor. 2. Az elemi töltés meghatározása. Fizika BSc. A mérés dátuma: nov. 29. A mérés száma és címe: Értékelés:
Modern Fizika Labor Fizika BSc A mérés dátuma: 2011. nov. 29. A mérés száma és címe: 2. Az elemi töltés meghatározása Értékelés: A beadás dátuma: 2011. dec. 11. A mérést végezte: Szőke Kálmán Benjamin
A végeselem módszer alapjai. 2. Alapvető elemtípusok
A végeselem módszer alapjai Előadás jegyzet Dr. Goda Tibor 2. Alapvető elemtípusok - A 3D-s szerkezeteket vagy szerkezeti elemeket gyakran egyszerűsített formában modellezzük rúd, gerenda, 2D-s elemek,
M E G J E L E N T A Z Ú J
M E G J E L E N T A Z Ú J KONTAKTLENCSE Rendelésre készült szilikon-hidrogél kontaktlencse a szilikon-hidrogél technológia világelsô gyártójától. Mostantól magas fénytörési hibával rendelkezô pácienseit
Matematika 11 Koordináta geometria. matematika és fizika szakos középiskolai tanár. > o < szeptember 27.
Matematika 11 Koordináta geometria Juhász László matematika és fizika szakos középiskolai tanár > o < 2015. szeptember 27. copyright: c Juhász László Ennek a könyvnek a használatát szerzői jog védi. A
17. Diffúzió vizsgálata
Modern Fizika Labor Fizika BSC A mérés dátuma: 2011.11.24. A beadás dátuma: 2011.12.04. A mérés száma és címe: 17. Diffúzió vizsgálata A mérést végezte: Németh Gergely Értékelés: Elméleti háttér Mi is
FIATAL MŰSZAKIAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA
FIATAL ŰSZAKIAK TUDOÁNYOS ÜLÉSSZAKA Kolozsvár, 1999. március 19-20. Zsákolt áruk palettázását végző rendszer szimulációs kapacitásvizsgálata Kádár Tamás Abstract This essay is based on a research work
Feladatok megoldásokkal az ötödik gyakorlathoz (Taylor polinom, szöveges szélsőérték problémák)
Feladatok megoldásokkal az ötödik gyakorlathoz Taylor polinom, szöveges szélsőérték problémák) 1. Feladat. Írjuk fel az fx) = e x függvény a = 0 pont körüli negyedfokú Taylor polinomját! Ennek segítségével
Modern fizika laboratórium
Modern fizika laboratórium 11. Az I 2 molekula disszociációs energiája Készítette: Hagymási Imre A mérés dátuma: 2007. október 3. A beadás dátuma: 2007. október xx. 1. Bevezetés Ebben a mérésben egy kétatomos
Modern Fizika Labor. 11. Spektroszkópia. Fizika BSc. A mérés dátuma: dec. 16. A mérés száma és címe: Értékelés: A beadás dátuma: dec. 21.
Modern Fizika Labor Fizika BSc A mérés dátuma: 2011. dec. 16. A mérés száma és címe: 11. Spektroszkópia Értékelés: A beadás dátuma: 2011. dec. 21. A mérést végezte: Domokos Zoltán Szőke Kálmán Benjamin
2.9.1. TABLETTÁK ÉS KAPSZULÁK SZÉTESÉSE
2.9.1 Tabletták és kapszulák szétesése Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.3-1 01/2009:20901 2.9.1. TABLETTÁK ÉS KAPSZULÁK SZÉTESÉSE A szétesésvizsgálattal azt határozzuk meg, hogy az alábbiakban leírt kísérleti körülmények
Hajlított tartó elmozdulásmez jének meghatározása Ritz-módszerrel
Hajlított tartó elmozdulásmez jének meghatározása Ritz-módszerrel Segédlet az A végeselem módszer alapjai tárgy 4. laborgyakorlatához http://www.mm.bme.hu/~kossa/vemalap4.pdf Kossa Attila (kossa@mm.bme.hu)
Matematika II. 1 sin xdx =, 1 cos xdx =, 1 + x 2 dx =
Matematika előadás elméleti kérdéseinél kérdezhető képletek Matematika II Határozatlan Integrálszámítás d) Adja meg az alábbi alapintegrálokat! x n 1 dx =, sin 2 x dx = d) Adja meg az alábbi alapintegrálokat!
Andó Mátyás Felületi érdesség matyi.misi.eu. Felületi érdesség. 1. ábra. Felületi érdességi jelek
1. Felületi érdesség használata Felületi érdesség A műszaki rajzokon a geometria méretek tűrése mellett a felületeket is jellemzik. A felületek jellemzésére leginkább a felületi érdességet használják.
Rugalmas állandók mérése
Rugalmas állandók mérése (Mérési jegyzőkönyv) Hagymási Imre 2007. április 23. (hétfő délelőtti csoport) 1. Young-modulus mérése behajlásból 1.1. A mérés menete A mérés elméleti háttere megtalálható a jegyzetben
Függvények vizsgálata
Függvények vizsgálata ) Végezzük el az f ) = + polinomfüggvény vizsgálatát! Értelmezési tartomány: D f = R. Zérushelyek: Próbálgatással könnyen adódik, hogy f ) = 0. Ezután polinomosztással: + ) / ) =
Egy forgáskúp metszéséről. Egy forgáskúpot az 1. ábra szerint helyeztünk el egy ( OXYZ ) derékszögű koordináta - rendszerben.
Egy forgáskúp metszéséről Egy forgáskúpot az 1. ábra szerint helyeztünk el egy ( OXYZ ) derékszögű koordináta - rendszerben. Az O csúcsú, O tengelyű, γ félnyílásszögű kúpot az ( XY ) sík itt két alkotóban
Projektfeladatok 2014, tavaszi félév
Projektfeladatok 2014, tavaszi félév Gyakorlatok Félév menete: 1. gyakorlat: feladat kiválasztása 2-12. gyakorlat: konzultációs rendszeres beszámoló a munka aktuális állásáról (kötelező) 13-14. gyakorlat:
Szekrényes András. Delamináció nem szinguláris modellezése ortotróp kompozit lemezekben szemi-rétegmodell alkalmazásával
Szekrényes András Delamináció nem szinguláris modellezése ortotróp kompozit lemezekben szemi-rétegmodell alkalmazásával című MTA doktori értekezésének bírálata Az értekezés általános véleményezése: Az
Anyagjellemzők változásának hatása a fúróiszap hőmérsékletére
Anyagjellemzők változásának hatása a fúróiszap hőmérsékletére Kis László, PhD. hallgató, okleveles olaj- és gázmérnök Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Kar Kőolaj és Földgáz Intézet Kulcsszavak:
Példa: Normálfeszültség eloszlása síkgörbe rúd esetén
Példa: Normálfeszültség eloszlása síkgörbe rúd esetén Készítette: Kossa Attila (kossa@mm.bme.hu) BME, Műszaki Mechanikai Tanszék 2011. március 20. Az 1. ábrán vázolt síkgörbe rúd méretei és terhelése ismert.
1. Görbe illesztés a legkissebb négyzetek módszerével
GÖRBE ILLESZTÉS A LEGKISSEBB ÉGYZETEK MÓDSZERÉVEL. Görbe illesztés a legkissebb négyzetek módszerével Az előző gyakorlaton megismerkedtünk a korrelációs együttható fogalmával és számítási módjával. A korrelációs
Modern Fizika Labor Fizika BSC
Modern Fizika Labor Fizika BSC A mérés dátuma: 2009. február 23. A mérés száma és címe: 17. Folyadékkristályok Értékelés: A beadás dátuma: 2009. március 2. A mérést végezte: Zsigmond Anna Márton Krisztina
LINDAB perforált profilokkal kialakítható önhordó és vázkitöltı homlokzati falak LINDAB BME K+F szerzıdés 1/2. ütemének 1. RÉSZJELENTÉS-e 11.
LINDAB BME K+F szerzıdés 1/2. ütemének 1. RÉSZJELENTÉS-e 11. oldal b) A hazai tartószerkezeti és épületszerkezeti követelményeknek megfelelı, a hatályos, valamint a várhatóan szigorodó (európai) épületfizikai
VÉKONYLEMEZEK ELLENÁLLÁS-PONTKÖTÉSEINEK MINŐSÉGCENTRIKUS OPTIMALIZÁLÁSA
MISKOLCI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR VÉKONYLEMEZEK ELLENÁLLÁS-PONTKÖTÉSEINEK MINŐSÉGCENTRIKUS OPTIMALIZÁLÁSA PhD ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KÉSZÍTETTE: SZABÓ PÉTER OKLEVELES GÉPÉSZMÉRNÖK, EWE GÉPÉSZMÉRNÖKI TUDOMÁNYOK
x 2 e x dx c) (3x 2 2x)e 2x dx x sin x dx f) x cosxdx (1 x 2 )(sin 2x 2 cos 3x) dx e 2x cos x dx k) e x sin x cosxdx x ln x dx n) (2x + 1) ln 2 x dx
Integrálszámítás II. Parciális integrálás. g) i) l) o) e ( + )(e e ) cos h) e sin j) (sin 3 cos) m) arctg p) arcsin e (3 )e sin f) cos ( )(sin cos 3) e cos k) e sin cos ln n) ( + ) ln. e 3 e cos 3 3 cos
GÉPI ÉS EMBERI POZICIONÁLÁSI, ÉRINTÉSI MŰVELETEK DINAMIKÁJA
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM MŰSZAKI MECHANIKAI TANSZÉK PhD Tézisfüzet GÉPI ÉS EMBERI POZICIONÁLÁSI, ÉRINTÉSI MŰVELETEK DINAMIKÁJA Szerző MAGYAR Bálint Témavezető Dr. STÉPÁN Gábor Budapest,
Optikai mérések. T: tárgy K: ernyőre vetült kép LP1, LP2: lencse a P1 é P2 pozícióban
Optikai mérések. Bessel-módszerrel mérje meg az adott gyűjtőlencse fókusztávolságát! Minden hallgató saját mérést végez, eltérő o-i távolságokkal lásd lentebb! A szükséges pozíciók helyét az optikai pad
Az egyenes egyenlete: 2 pont. Az összevont alak: 1 pont. Melyik ábrán látható e függvény grafikonjának egy részlete?
1. Írja fel annak az egyenesnek az egyenletét, amely áthalad az (1; 3) ponton, és egyik normálvektora a (8; 1) vektor! Az egyenes egyenlete: 2. Végezze el a következő műveleteket, és vonja össze az egynemű
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK MEGOLDÁSAI KÖZÉP SZINT Függvények
MATEMATIKA ÉRETTSÉGI TÍPUSFELADATOK MEGOLDÁSAI KÖZÉP SZINT Függvények A szürkített hátterű feladatrészek nem tartoznak az érintett témakörhöz, azonban szolgálhatnak fontos információval az érintett feladatrészek
Digitális tananyag a fizika tanításához
Digitális tananyag a fizika tanításához A lencsék fogalma, fajtái Az optikai lencsék a legegyszerűbb fénytörésen alapuló leképezési eszközök. Fajtái: a domború és a homorú lencse. optikai középpont optikai
Kutatási beszámoló. 2015. február. Tangens delta mérésére alkalmas mérési összeállítás elkészítése
Kutatási beszámoló 2015. február Gyüre Balázs BME Fizika tanszék Dr. Simon Ferenc csoportja Tangens delta mérésére alkalmas mérési összeállítás elkészítése A TKI-Ferrit Fejlsztő és Gyártó Kft.-nek munkája
Statisztika I. 12. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre
Statisztika I. 1. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Regresszió analízis A korrelációs együttható megmutatja a kapcsolat irányát és szorosságát. A kapcsolat vizsgálata során a gyakorlatban ennél messzebb
Nanokeménység mérések
Cirkónium Anyagtudományi Kutatások ek Nguyen Quang Chinh, Ugi Dávid ELTE Anyagfizikai Tanszék Kutatási jelentés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával az NKFI Alapból létrejött
Véletlen jelenség: okok rendszere hozza létre - nem ismerhetjük mind, ezért sztochasztikus.
Valószín ségelméleti és matematikai statisztikai alapfogalmak összefoglalása (Kemény Sándor - Deák András: Mérések tervezése és eredményeik értékelése, kivonat) Véletlen jelenség: okok rendszere hozza
GÉPÉSZETI ALKALMAZOTT SZÁMÍTÁSTECHNIKA f iskolai mérnökhallgatók számára. A 4. gyakorlat anyaga. Adott: Geometriai méretek:
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM KÖZLEKEDÉSI ÉS GÉPÉSZMÉRNÖKI INTÉZET ÁLTALÁNOS GÉPÉSZETI TANSZÉK GÉPÉSZETI ALKALMAZOTT SZÁMÍTÁSTECHNIKA f iskolai mérnökhallgatók számára A 4. gyakorlat anyaga Feladat: Saját síkjában
Végeselem analízis. 1. el adás
Végeselem analízis 1. el adás Pere Balázs Széchenyi István Egyetem, Alkalmazott Mechanika Tanszék 2016. szeptember 7. Mi az a VégesElem Analízis (VEA)? Parciális dierenciálegyenletek (egyenletrendszerek)
A presbyopia korrekciós lehetőségei
A presbyopia korrekciós lehetőségei Optometrista főiskola 2009. Dr Bujdosó Anna Presbyopia korrekciós lehetőségei Távoli korrekció + olvasó / munka szemüveg Monovision - Domináns szem távoli korrekció
SEGÉDANYAG az országos kompetenciamérések, érettségi és OKTV eredmények kiértékeléséhez
SEGÉDANYAG az országos kompetenciamérések, érettségi és OKTV eredmények kiértékeléséhez 2017. március 3. Tartalomjegyzék 2 Tartalomjegyzék Általános iskolai kompetenciamérés adatainak elemzése... 3 Gimnázium
Orvosi Fizika 2. Az érzékszervek biofizikája: a látás. Bari Ferenc egyetemi tanár. SZTE ÁOK-TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet
Orvosi Fizika 2. Az érzékszervek biofizikája: a látás Bari Ferenc egyetemi tanár SZTE ÁOK-TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet Szeged, 2012. március 19. A hallás fizikája 1 Látószervünk működése
Tartalom. 1. Állapotegyenletek megoldása 2. Állapot visszacsatolás (pólusallokáció)
Tartalom 1. Állapotegyenletek megoldása 2. Állapot visszacsatolás (pólusallokáció) 2015 1 Állapotgyenletek megoldása Tekintsük az ẋ(t) = ax(t), x(0) = 1 differenciálegyenletet. Ismert, hogy a megoldás
sin x = cos x =? sin x = dx =? dx = cos x =? g) Adja meg a helyettesítéses integrálás szabályát határozott integrálokra vonatkozóan!
Matematika előadás elméleti kérdéseinél kérdezhető képletek Analízis II Határozatlan integrálszámítás g) t = tg x 2 helyettesítés esetén mivel egyenlő sin x = cos x =? g) t = tg x 2 helyettesítés esetén