HARASZTOSI SÁNDOR: Az Életen át tartó tanulás Biharban elnevezésű pályázat története, a projektmenedzser szemszögéből
|
|
- Klára Fodor
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HARASZTOSI SÁNDOR: Az Életen át tartó tanulás Biharban elnevezésű pályázat története, a projektmenedzser szemszögéből A 2000 óta működő Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület szerteágazó programjai, a térség számára hiánypótló vállalásai, az informális kapcsolatokból a feladatok mentén szerveződő civil szervezet számára nélkülözhetetlenné vált, hogy stratégiák megalkotásával jelölje ki a továbblépés irányát. Figyelembe véve a mikrokörnyezet konjunktúráját és konkurenciáját, a szervezeti adottságokat, az alapításkor meghatározott célokat, határoztuk meg rövid és hosszú távú stratégiánkat. A korábbi évek tapasztalataira építve a felnőttképzés non-profit területeit kellett megcélozni. A rendelkezésre álló intézményi, tárgyi és személyi feltételek alapján a non-formális képzések folytatása látszott járható útnak. Prioritásként a hiánypótló tevékenységek felvállalását, a profitorientált képzési terület elkerülését, valamint a szervezetünk rugalmasságának a kihasználását határoztuk meg. A stratégia megalkotásának időszakában jelent meg a HEFOP/3.5.4./ intézkedése. A pályázati felhívásban megfogalmazott feltételek ösztönözték a fent leírt elképzelések konkrét programba illesztését, a stratégia megvalósításához elengedhetetlen taktika első lépcsőjének kimunkálását. Mivel a felnőttképzési programjaink az intézkedés prioritásainak megfeleltek, ezért a korábbi programok szintézisével, valamint a meglévő erőforrások átszervezésével esélyünk lehetett sikeres pályázati projekt elkészítésére. Számolva a vállalt feladat monumentalitásával, figyelembe véve a szervezet szűk kereteit számba szedtük az elkészítés mellett álló érveket: o vannak jó gyakorlataink, megfelelő referenciák, o a Magyar Népfőiskolai Társaság szakmai segítségére támaszkodni lehetett, o rendelkezésre állt a Népfőiskola NUTS IV. szintű felmérése a Socrates/Grundtvig programból o o a 2003/04-ben szervezett pályázatírói tréningek segítenek a projekt elkészítésében, az előző években kialakított szakmai együttműködés a csökmői közművelődési intézmény és a Népfőiskola
2 között megfelelő háttérként szolgál a hálózat építéshez. Feltártuk az előre látható nehézségeket: o a pályázati kiírás kedvezményezettjeit nem egyértelműen határozta meg a kiíró, o a projektmenedzsment hiányos felkészültsége, o a pénzügyi források előteremtése, a finanszírozás kérdései, o a szervezet teherbíró képessége. A rendelkezésünkre álló eszközök rendszerezése után döntöttünk a projekt elkészítése, benyújtása mellett. Első lépésként az alábbiakat kellett tisztáznunk: o Célok meghatározása o Tevékenységek meghatározása o Várt eredmények meghatározása o A megvalósítás idő és költségterve o Külső feltételek számbavétele Partner szervezeteink voltak a projekt elkészítésében és megvalósításában: o Nadányi Zoltán Művelődési Központ o Csökmői Sárkány Népfőiskolai Egyesület o Magyar Népfőiskolai Társaság. A projekt általános célja: A települések, a térség fejlesztése, népesség megtartó erejének biztosítása. A népesség általános műveltségének, tanulás iránti motivációjának növelése, képesség - készség fejlesztés. Konkrét célja: A felnőtt képzés európai trendjeinek, modern módszereinek megismertetése, gyakorlati kipróbálása, kompetencia fejlesztő képzési programok kidolgozása. A felnőttképzéshez szükséges tárgyi és humán-erőforrás fejlesztése. Célcsoportjai:
3 A statisztikai kistérség valós és potenciális felnőttképzési szakemberei, a referenciaképzéseknél a településeken élő közösségek hátrányos helyzetű tagjai. A projekt szakmai kidolgozása május 10. és június 10. között zajlott. A pályázat beadását követően július utolsó napjaiban a kért hiánypótlás teljesítése után, a tartalmi elbírálás időszaka következett. A bírálóbizottság, illetve a kiíró szervezet döntéséről szeptember végén kaptunk érdemi információt. A hivatalos kiértesítést novemberben postázta az Irányító Hatóság. Újabb heteknek kellett eltelni, mire a támogatási szerződést aláírásra elküldték (2005. január vége). Az aláírásokkal egyidőben tettük meg kötelezettség vállalásainkat. Ennek tudatában kezdhettünk hozzá a konkrét feladatok véglegesítéséhez, az előzetes megállapodások megkötéséhez. Pénzügyi kötelezettséget az aláírt támogatási szerződés kézhez vételéig nem vállaltunk. A projektmegvalósítás konkrét feladatai o A projekt előkészítése: A projekt előkészítése gyakorlatilag a hivatalos kiértesítés megkezdését követően azonnal elkezdődött. Megterveztük a tevékenység részletes ütemtervét feladat, határidő és felelős bontással. Kialakítottuk a projekt menedzsment struktúráját és a szervezeti felépítést. Egyéb programjainkon felmértük a képzők képzésének lehetséges személyi körét. Január végén küldtük vissza a kedvezményezettek által aláírt támogatási szerződést. A szerződéshez szükséges kötelezvények díját nem terveztük be pályázatunkba, azt saját magunknak kellett kigazdálkodni. Februárban kezdtük meg az elsődleges célcsoport kialakítását. Az eredeti tervnek megfelelően Berettyóújfaluban 2, Komádiban és Csökmőn 1-1 referenciaképzést véglegesítettünk. A referenciaképzéseken később közreműködő trénereket is e helyszínekről szerveztük be. Márciusban volt Budapesten a projektindító szakmai nap, melyen minden konzorciumi tag képviseltette magát. Az itt elhangzott információk alapján érzékeltük először, hogy milyen volumenű adminisztrációs és egyéb teherrel jár a projekt sikeres megvalósítása. Rövid időn belül megkaptuk a Projekt Előrehaladási Jelentés és a hozzá kapcsolódó mellékletek formanyomtatványait. Folyamatosan készültek a munkaszerződések, megállapodások és egyéb előírt dokumentumok. Megkezdtük a képzéshez szükséges eszközök, anyagok egy részének a beszerzését. o A képzők képzése: A mérföldkövekben meghatározott előkészítő szakaszt az előző fejezetben ismertetett felkészülés miatt 3 helyett 2 hónap alatt befejeztük. Április 14-én elkezdtük a képzők
4 képzését. A második mérföldkő szakmai tevékenysége a képzők módszertani felkészítése, a referencia képzések tananyagának kidolgozása és a konzultációs és távoktatási központ működtetése volt. Terveink realitását a 3 feladat zökkenőmentes megoldása bizonyította. A projektmenedzsment feladatai ebben a szakaszban növekedtek meg. Májusban határidőre beadtuk az 1. sz. PEJ-t. Igazán ekkor derült ki, hogy felkészültek, szakmailag alkalmasak vagyunk-e vállalt feladatunk megoldására. A szakmai közreműködők által bekért hiánypótlások azt bizonyítják, hogy alapvetően rendelkezünk olyan ismeretekkel, képességekkel melyek szükségesek a sikeres projektzáráshoz. Ennek ellenére az adminisztrációs teher nagyon nagy lett, munkaidőnk jelentős részét fedte le. A szakmai közreműködők (Foglalkoztatási Hivatal, ESZA Kht. Magyar Államkincstár) a törvényi előírások, a pályázati feltételek betartásán kívül törekedett a maximális segítség megadására. A képzők felkészítését november 19-én fejeztük be. Ekkorra kialakítottuk a referencia képzések tananyagának tartalmi és formai elemeit. A képzési csoportok toborzásának időszakára azok pontosítása, véglegesítése, illetve az adott csoportra való adaptálása maradt hátra. Július 1-től működtettük a konzultációs és távoktatási központunkat. A személyes ügyeleten kívül a Teleházunk informatikai rendszere is segítette annak működését. o Referencia képzési csoportok toborzása: A referencia képzési csoportok toborzásához előbb kialakítottuk az együttdolgozó tanár csoportokat. Ekkor szembesültünk a szakmai megvalósítás első nehézségével. A képzők felkészítésén résztvevő 20 fő közül 13-an vállalták a referencia képzések végzését. Komádiból résztvevő trénereink munkahelyi és egyéb elfoglaltságok miatt nem tudtak a referenciaképzésekbe bekapcsolódni. Megoldásként új helyszínt kellett keresnünk. Darvas község polgármestere segítőkészségének és a helyileg közel lévő csökmői kollegák vállalásának eredményeként esett választásunk a kis településre. Így alakult ki a referencia képzések 3 végleges helyszíne Berettyóújfaluban 2, Csökmőn, valamint Darvason 1 1 csoporttal. o Referenciaképzések és belső szakmai monitoring: A referencia képzések lebonyolításának tapasztalatait külön fejezetben ismertetjük, ezért azt itt nem taglalom. o Szakmai összegzések, program akkreditáció benyújtása, a projekt lezárása: ig.
5 A megvalósítás zárásaként történt meg a szakmai összegzések elkészítése, a kifejlesztett tananyagok program akkreditációja. A végelszámolás benyújtása előtt október végén tartjuk projektértékelő értekezletünket. A záró értekezlet legfontosabb feladata a nyilvánosság biztosítása, megvalósított projekt bemutatása. Ismerjék meg a kistérség döntéshozói, a felnőttképzés alanyai és közreműködői eredményeinket, az európai trendeket. A projekt hozadékai: A Bihari kistérségben 90 személyt szólított meg a programunk, s a felméréseink eredményei alapján látható, hogy sikerült őket az eredeti célkitűzésnek megfelelően további tanulásra ösztönözni, növelni önbizalmukat, formálni igényüket a közösségi létre. Kiadványunk más fejezeteiben részletesen taglaljuk mind a képzők képzésén, mind a referenciaképzéseken résztvevő tanárok és hallgatók véleményét, megnyilvánulását, ezért erre bővebben nem térek ki! Adaptálható, jól hasznosítható módszertani és kompetenciafejlesztő felnőttképzési programok állnak rendelkezésre, amellyel a hátrányos helyzetű térségek lakói számára új képzések szervezhetők, ezzel a(z) (re)integrációs folyamatok könnyebbé válhatnak. A térségben először volt olyan pedagógiai, andragógiai módszertani képzés, melynek keretében a non-formális, és informális tanulás módszereit ismerhették meg a résztvevők. A referenciaképzéseken kipróbáltuk alkalmazhatóságukat, bebizonyosodott társadalmi hasznossága és kiterjeszthetősége. Tárgyiasult eszközbeszerzések. A konzorciumi tagok összességében Ft értékben bővítették technikai eszköztárukat. Ennek eredményeként gyarapodtak a Nadányi Zoltán Művelődési Központ előadó termének berendezési tárgyai, a két népfőiskola audio-vizuális eszközparkja. Korszerű, multifunkcionális informatikai berendezéseket is vásárolhattunk. A projekt menedzsment. Programunk egyik kritikus pontja volt a projekt menedzsment működtetése, mivel főállás mellett, másodállásban végeztük a program futtatását. Míg a korábbi felnőttképzési programjainknál nem kapott ekkora jelentőséget, jelen esetben kulcsszereplővé vált a teljes vertikumot átlátó, operatív munkára képes személyek jelenléte, hatékony együttműködése. A horizontális és vertikális összefüggéseket kellett felismerni és megtalálni azok gyakorlati hasznosíthatóságának módját. A projekt megvalósítás 3 szegmensének pályáztató szervek/hatóságok, a projektpartnerek/döntés-hozók, és a
6 végrehajtók működőképességének, összhangját kellett megteremteni. Kisebb-nagyobb zökkenőkkel sikerült e feladatot is megoldani. A soktényezős együttműködés - kapcsolattartás, kommunikáció/szervezés, vezetés/ monitoring/ adminisztratív és pénzügyi bonyolítás/ tendereztetés, közbeszerzés folyamatos volt, sok-dimenziós bonyolult feladattá duzzadt, amelyben a határidők egymást érték. Mindezek ellenére a vállalt feladatainkat hiánytalanul teljesítettük.
7 DR. JUHÁSZ ERIKA: Az életen át tartó tanulás Biharban projekt szakértői véleményezésének rövid összegzése Az életen át tartó tanulás Biharban HEFOP P /2.0..azonosítószámú projekt értékelése során az alábbi főbb elemzésekre került sor: - a képzők képzésének elemzése a rendelkezésre álló dokumentumok, a képzők képzőivel való interjúk és a képzőkkel való interjúk alapján; - a kulcskompetencia tananyagok értékelése egy egységesen kidolgozott szempontrendszer alapján tananyagonként és összesítve; - a referencia képzések értékelése hallgatói elégedettségi kérdőív és a képzőkkel folytatott interjúk alapján. Mindezek segítségével lehetővé válik a képzők képzésének továbbfejlesztése, a kulcskompetencia tananyagok véglegesítése, valamint a képzések továbbfejlesztése alap-, közép- és felsőszinten. A szakértői véleményezés előkészítésében a projekt munkatársai, a képzők képzői, a képzők és a tanulók egyaránt segítőkészen részt vettek. Külön köszönöm Harasztosi Sándor projektvezető megbízható, segítőkész közreműködését! Az értékelés lebonyolításában, a részadatok adatbázisba vitelében, a részeredmények feldolgozásában segítségemre voltak: Sztrimbely Krisztina, a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület projektasszisztense, valamint Tátrai Orsolya, dr. Miklósi Márta és Pacsuta István doktorjelöltek. Munkájukat ezúton is köszönöm! A részletes szakértői vélemény a projekt dokumentációjában fellelhető. A kulcskompetencia tananyagok értékeléséről A tananyagok értékeléséhez az alábbi szempontokat vettük figyelembe: 1. A képzési anyagok szakmai minősége 2. Az anyagok használhatósága 3. A feladatok nehézsége 4. A felnőttképzés és a kompetenciák fontossága 5. Önértékelési képességek fejlesztése 6. Kommunikációs képességek fejlesztése 7. Új tanulói módszerek kialakítása
8 8. A tanulói aktivitás 9. Munkamódszer és megfelelősége 10. Az elméleti és gyakorlati elemek aránya 11. A résztvevők élettapasztalataihoz igazodás 12. Gyenge elemei 13. Erősségei 14. Legpozitívabb elemei/tapasztalatok 15. Javaslatok, megjegyzések 16. Ki(k)nek ajánlható? Ezek mentén elemezve az egyes tananyagokat, összességében megállapítható, hogy nagy munkát fektettek a képzők az egyes anyagok összeállításába. Ez alól A feladatok egyszerűen, érthetően vannak leírva, megfogalmazva, könnyen levezetheti az oktató. Munkáját segítheti az eszközök külön oszlopba történő összegyűjtése, mert így könnyen beszerezheti a szükséges tárgyakat, és így nem éri kellemetlen meglepetés a játék levezénylése során. A sor végén található megjegyzés pedig a játék pozitív hatásait, eredményeit veszi sorra. A feladatsorok többsége minden (alap, közép és felső) szinten alkalmazható, könnyen válogathat benne a képzett tréner. Az alkalmazást egyszerűsítené, ha az útmutatás tanácsokkal szolgálna arra vonatkozóan, hogyan lehet könnyíteni (bizonyos elemek elhagyásával vagy még több információt nyújtva), illetve nehezíteni (az aktív részvételt, önálló munkát motiválva) a feladatokon. A feladatok zöme kompetenciafejlesztő, tehát indirekt módon megtanítható, hogy a jelenlegi képzési oktatási elvárások során a kompetenciák a bemagolt ismeretekkel szemben egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Különösen nagy szerepet kap a kommunikációs kompetencia, valamint a személyiségismeret és személyiségfejlesztés az egyes gyakorlatokban. Munkamódszereikben előnyben részesítik a hagyományos tanórai foglalkozással szemben az egyedi megoldásokat, gyakori a páros, kiscsoportos feladat és azok közös megbeszélése, ezáltal a tanulói aktivitásra nagy mértékben építenek. Az elméleti gyakorlati elemek arányát vizsgálva megállapítható, hogy a feladatokban egyértelműen a gyakorlati elemek vannak túlsúlyban. Ez annyiból szerencsés, hogy a felnőttek figyelmét is könnyebb lekötni gyakorlati feladatokkal, mint elmélettel, mivel előzőek többségében meglevő élettapasztalataikhoz is jól köthetők, azonban az elméleti alapozás minden esetben fontos a helyes gyakorlati alkalmazásokhoz, ezért az elmélet arányát valamelyest (max. 10%-kal) növelni érdemes.
9 A tananyagokat áttekintve egyedül az informatikai tananyag az, amely túl vázlatos, felszínes marad. Ennél szükséges lenne a részletesebb, pontosabb leírás a többi anyag példáit figyelembe véve. Összességében nagyon jónak tartom a kidolgozott kompetencia tananyagokat. Véleményem szerint egy rövid képzők képzése blokk után (akár két hétvége elég rá) ezekkel az anyagokkal felvértezve hatékonyan válogathat a csoport képzettségének, érdeklődési körének megfelelően egy tapasztalt képző. A referencia képzésben részt vevő négy csoport tagjainak kérdőíves felmérése A képzésben résztvevők több mint fele év közötti, míg a év közöttiek és a 46 év fölöttiek aránya megegyezik (22-22%). A legidősebb résztvevő is csak 55 éves, tehát leginkább a középkorúak képviseltették magukat a képzési csoportokban. A nemek arányát tekintve a nők voltak többségben, ők teszik ki a válaszolók 59%-át, így férfiak aránya 41%. A válaszolók iskolai végzettség szerint is megoszlanak. Általánosan elmondható, hogy jelentős részük majdnem felük csak általános iskolai vagy szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezik, kb. egyötödük érettségizett és mintegy harmaduknak van valamilyen felsőfokú végzettsége (felsőfokú szakképzés, főiskola, egyetem). Valószínűleg legnagyobb hányaduk a berettyóújfalui tanári csoportban található. A válaszolók iskolai végzettsége 12% 11% 7% 21% 19% 30% 8 általános szakmunkás érettségi felsőfokú szakképzés főiskola egyetem A válaszolók szüleinek többsége is alacsony végzettséggel rendelkezik. Az édesanyák 44%-a csak általános iskolát végzett, míg valamilyen felsőfokú végzettséggel mindössze 5,3%-uk rendelkezik. Hasonló arányok figyelhetők meg az édesapák esetében is, ahol a 8 általánossal rendelkező 37% mellett megjelennek a nagy hányadot kitevő, 33%-os szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezők is. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya itt 5,6%. Így tehát a csoportok képzettebb tagjai első generációs értelmiséginek számítanak.
10 Ezzel összefüggésben a havi jövedelmek azt mutatják, hogy a válaszolók döntő többsége nehéz anyagi körülmények között él, hiszen 67,2%-uk Ft alatti, 32,8%-uk Ft feletti havi jövedelemmel rendelkezik. Több mint a felük munkanélküli vagy egyéb alacsony jövedelmű, tizedük pedig háztartásbeli. Azaz mindössze egyharmaduknak van valamilyen munkahelyük; és közülük összesen ketten látnak el középvezetői, és egy fő felsővezetői posztot. 21% 5% A válaszolók beosztása munkanélküli vagy egyéb alacsony jövedelmű háztartásbeli alkalmazott 7% 57% szellemi foglalkozású 10% vezető A háztartások felszereltsége 15,5%-uk esetében átlagon felülinek, 20,7% átlagon alulinak, 63,8% pedig átlagosnak tekinthető. A jelenleg más képzésben is résztvevők aránya csak 10,5%, ezek közül ketten gimnáziumba, egy fő egyetemre jár, hárman pedig egyéb szakképzésben vesznek részt. A jelenlegi képzést megelőzően a legtöbben valamilyen szakképzési vagy számítástechnikai tanfolyamon vettek részt a legmagasabb iskolai végzettségükön kívül. A jelenlegi képzés értékelésénél jó eredmények születtek; a válaszolók 67,2%-a az órák 100%-án részt vett, a részvétel százalékos aránya pedig 98% volt. A képzés egyéb összetevőit egy 5-ös skálán értékelték elfogadhatatlan, elfogadható, átlagos, jó, kiváló Az osztályzatok 4 és 4,9 közötti értékeken mozogtak minden esetben, megítélésük szerint tehát a képzés jól sikerült.
11 A válaszolók elégedettsége 5 4,5 4 3,5 3 2,5 2 1,5 1 0,5 0 helyszín tartalom hatékonyság módszer képzésszervezés tájékoztatás időbeosztás infrastrukturális ellátottság mennyiség színvonal Jónak ítélték meg tehát a képzés időtartamát és időbeosztását, a képzéssel kapcsolatos tájékoztatást, a módszerek hatékonyságát, a tananyag tartalmát, színvonalát és mennyiségét, illetve jó és kiváló közöttinek a képzési helyszínt, az infrastrukturális ellátottságot, a képzésszervezést és a tanítás módszerét. A tanárok felkészültségét, pontosságát és segítőkészségét, valamint a válaszolók bevonását, a tananyag érthetőségét és a képzés hangulatát szinte kitűnőre értékelték, de négyes feletti átlagosztályzatot kapott a tananyag tartalmának és módszerének menet közbeni alakításába való beleszólási lehetőség, és a tananyag begyakoroltatása is. A válaszolók elégedettsége tanári precízség tanári felkészültség tanári segítőkészség tartalom alakítása válaszolók bevonása hangulat begyakoroltatás érthetőség módszer alakítása A korábbi, valamint a jelenlegi képzés, és az ezzel kapcsolatos összetevők szerepének a megítélését egy 10-es skálán értékelhették a válaszolók a 10-es érték a nagyon nagy szerepű -t, a 0 érték a semmilyen szerepű -t jelentette. A korábbi iskolarendszerű tanulmányok szerepét 7,5-re, az iskolán kívülieket 7,2-re értékelik. Legnagyobbra a tanárok
12 órai, valamint a család és környezet segítségét értékelték (8,6 és 8,1), de 7,5-ös értéket kapott a tanár órán kívüli segítségének a szerepe is. A csoporttársaktól átvett tapasztalatok és azok segítségének a szerepét 7,6-osra értékelték csakúgy, mint az egyéb tényezőket. A képzésben megjelenő önképzési szerep 7,5-ös, míg az általános élettapasztalatok szerepe 7,9-es osztályzatot kapott Szerepek értékelése egyéb tényezők család segítsége csoporttársak segítsége csoporttársak tapasz... tanár órán kívüli segí... tanár órai segítsége ált. élettapasztalat önképzési képesség iskolán kívüli tanulm... iskolarendszerű tanulmán A jövőjére vonatkozó kérdések között az első arra vonatkozott, hogy vajon a képzésben megszerzett tudását hol fogja tudni kamatoztatni. A legtöbb válasz alapján a mindennapokban, a mindennapi munkában és az álláskeresésben tudják használni új tudásanyagukat, illetve valószínűleg az oktatás területén dolgozó berettyóújfalui tanári csoport a tanításban. Az újabb képzés elvégzésére való szándék igen pozitív képet mutat, hiszen a válaszolók 69,1%-ának ez tervei között szerepel. Leginkább különböző szakmai képzéseket neveztek meg mint esetleges szándékot, de voltak, akik számítástechnikai, vagy idegen nyelvi képzésen szeretnének részt venni bár ezek aránya jóval alacsonyabb. A kompetencia és egyéb területek közül a legtöbben (60,7%) bár ez sem teljeskörű a számítástechnikai, informatikai ismereteiket fejlesztenék, ami természetes, hiszen napjainkban majdnem minden munkaterületen alapkövetelmény az ilyen jellegű ismeretek birtoklása. A válaszolók 48%-a idegen nyelvi ismereteit, 43%-a problémamegoldó képességét, 37%-a pedig személyiségét fejlesztené. A válaszolók kb. egyötöde jelölte be a szakmai ismeretek, az anyanyelvi kommunikáció, az általános és kulturális műveltség, az önmenedzselési és vállalkozási ismeretek, az állampolgári ismeretek fejlesztését és a jogosítvány szerzését, és néhányan az általános ismeretek pótlását (5,4%) és egyéb kompetenciákat (1,8%). A csökmői és a darvasi csoportból választották legtöbben az anyanyelvi kommunikációt (33%, 38%), és a számítástechnikát (87%, 62%); a berettyóújfalui
13 tanári csoportból leginkább az önmenedzselési és vállalkozási (43%), a társadalmi és EU-s (36%) ismeretüket fejlesztenék, valamint a személyiségfejlődésükre fektetnének még nagyobb hangsúlyt (57%). Idegen nyelveket a két berettyóújfalui csoport tanulna szívesebben (tanári 64%, vegyes 71%), a csökmőieknél ez az arány csak 27%, a darvasiaknál 30%. Érdekes, hogy bár a darvasi csoportnak áll leginkább szándékában újabb képzésekben részt venni, mégis a csökmői csoportban nyilvánul meg erőteljesebben, konkrétabban ez a szándék. A csoport 47%-a fejlesztené általános és kulturális műveltségét a darvasiak 8%-a, 40%-uk szakmai ismeretét, végzettségét a darvasiaknál ez az érték 15%-ot mutat, és 33%-uk szeretne jogosítványt szerezni a darvasiak 23%-a mellett. Az általános ismeretek pótlásának fontosságát csak bizonyos mértékben ismeri fel a három alacsonyabban képzett csoport: a vegyes, a csökmői és a darvasi csoportból is csak 1-1 fő fejlesztené ez irányú ismereteit. Összességében a válaszolók 91,1%-ának megváltozott a véleménye a felnőttkori tanulásról, a képzést követően 25%-uk hasznosabbnak, 14%-uk jobbnak ítéli meg ezt a tanulási formát.
14 BIRHER NÁNDOR: Tájékoztató a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület Életen át tartó tanulás Biharban HEFOP P /2.0 monitorozási tevékenységéről A program célkitűzése, hogy egy, a tutorálást ellátó csoportot, a személyes kompetenciák megerősítésével, az alapvető készségek fejlesztésével felkészítsen arra, hogy tudásukat továbbadni, multiplikálni tudják a környező településeken. A monitor feladata, hogy a programot szakmailag támogassa, továbbá a közpénzek elköltésének jogszerűségét ellenőrizze. Ennek értelmében a felnőttképzési tapasztalatokkal már rendelkező intézmény, a közös előkészítő munkálatok során nagyon hamar alkalmas lett arra, hogy az EU elvárásainak, és a felnőttképzési törvénynek megfelelve bonyolítsa le a képzéseket. Az elszámolás alapvetően megfelelő volt, noha időnként felmerültek olyan formai problémák, amelyek jelentéktelenek voltak ugyan, de a kifizetést jelentős mértékben lelassították. Mindez több ízben finanszírozási nehézségekhez vezetett. Nem könnyű sem a támogatásban részesülőnek, sem pedig a szakmai monitornak mindenben azonosulni az elszámolás formalizmusával, az azonban világos, hogy a teljesen egyértelmű dokumentáció nélkül nem lehet számot adni a projekt és a pénz felhasználás megfelelőségéről. Nagy élmény volt a szakmai monitor számára látni azokat a törekvéseket, amelyek segítségével a helyi foglalkoztatási nehézségeket orvosolni kívánták. Tudni kell, hogy a projektmegvalósítás helyszínéről az 1900-as évek első feléhez képest a lakosság 1/3 része elvándorolt a megélhetési nehézségek miatt. Csak a legkitartóbbak maradtak, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy megmaradjanak szűkebb hazájukban. Ezt segítette ez a projekt is, hiszen a képzésben részt vevők közül többen találtak már munkát, és szinte mindenki objektívebben és optimistábban képes értékelni önmagát, továbbá a ténylegesen létező lehetőségeit. A szakmai monitor számára mindig öröm volt a támogatásban résztvevőt meglátogatni, szakmai segítséget nyújtani, tapasztalatokat cserélni. Esetenként egyes megállapodások ugyan késve teljesültek, ám ez a projektmenedzsment nagymértékű leterheltségnek, nem pedig a hanyagságnak tudható be.
15 Bízom benne, hogy a kifejlesztett programok, és a megvalósított képzések eredményei ill. pozitív visszhangja alkalmas lesz arra, hogy másokban is felkeltse az érdeklődést hasonló projektek iránt.
Életen át tartó tanulás Biharban
Életen át tartó tanulás Biharban A Bihari Népfőiskola HEFOP-3.5.4/2004/ intézkedésére beadott projektje 1 Hajdú-Bihar Megye közművelődései statisztikai adatai /2005/ 82 település 103 adatszolgáltató 66
Képzési beszámoló június - július
2014. június - július Képzési beszámoló A TÁMOP-2.2.2-12/1-2012-0001 azonosítószámú A pályaorientáció rendszerének tartalmi és módszertani fejlesztése című kiemelt projekt keretén belül megvalósuló Pályaorientációs
EFOP ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA
EFOP-1.3.9-17 ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás célja, hogy összhangban az Európai Unió és Magyarország között létrejött Partnerségi Megállapodás irányelveivel
Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához
A projekt megvalósításának időtartama 8 hónap. A projekt időszak: 2012.04.01 2012.11.30. Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához m á j u s A projekt végrehajtásának előkészítése. Támogató
Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola
Sikertörténet lett? Idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése a TÁMOP 2.1.2 programban Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Főiskola Kulcskompetenciák Idegen nyelvi kompetencia Digitális kompetencia lloydchilcott.wordpress.com
A GINOP KIEMELT PROJEKT A VÁLLALATI KÉPZÉSEK SZOLGÁLATÁBAN
A GINOP-6.1.7-17 - KIEMELT PROJEKT A VÁLLALATI KÉPZÉSEK SZOLGÁLATÁBAN Előadó: Vavró Márta projektmenedzser Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal GINOP-6.1.7-17-2018-00001 E-mail cím: ginop617@nive.hu
A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe
A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe Dr. Török Erika MELLearN Konferencia 2017. április 20-21. Budapest A tudás a jövő üzemanyaga Az innováció fogalmának értelmezése Schumpeter
TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM
E4/VI/2/2012. TANÍTÓK ELMÉLETI ÉS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTÉSE AZ ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁRA CÍMŰ 30 ÓRÁS PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZŐ PROGRAM ELÉGEDETTSÉGI KÉRDŐÍVEINEK ÖSSZEGZÉSE Tanfolyam időpontja: 2012. október 12
SZAKMAI SZEMPONTOK GINOP A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA
GINOP-6.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése GINOP-6.2.3-17 - A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA SZAKMAI SZEMPONTOK Előadó: Ütőné dr. Visi Judit Szakmai
A GINOP kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP projektekhez
GINOP-6.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése A GINOP-6.2.2 kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP-6.2.3 projektekhez Előadó: Szilágyi János GINOP-6.2.2
TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001 RÉV projekt
TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001 RÉV projekt Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és
EFOP TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYPEDAGÓGIAI PROGRAMKÍNÁLAT ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYKÖZPONTOK FEJLESZTÉSE
EFOP-3.3.6-17 TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYPEDAGÓGIAI PROGRAMKÍNÁLAT ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÉLMÉNYKÖZPONTOK FEJLESZTÉSE PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás célja, hogy a kevésbé fejlett régiókban kidolgozásra kerüljenek
Igazgató: Szabó Győzőné
JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 5000 Szolnok,
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 13 040 millió Ft 260-4346 db Támogatás összege minimum
Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához. Projektmenedzser, szakmai megvalósítók
1 A projekt megvalósításának időtartama 8 hónap. A projekt időszak: 2012.03.01 2012.10.31. Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához. A projekt végrehajtásának előkészítése, szakmai megvalósítók
TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra
TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0038 Esély a tanulásra Pályázati kiírás Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program Kódszám: TÁMOP-3.2.3/08/2 Cím: Építő közösségek - a közművelődés a nem
Önértékelési rendszer
Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szakképzési és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24. Felnőttképzési engedély szám: E-000116/2014. Önértékelési rendszer Hatályba lép:
INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN
INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA Napjainkban egyre nagyobb társadalmi értéket képvisel az önkéntes munka. A mai fiatalok már középiskolai tanulmányaik során a tanterv részeként
ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30
ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása
Készítette: Dr. Hangyál
Egészségügyi intézmények pályázati lehetőségei a Nemzeti Fejlesztési Terv Operatív Programjai tükrében Strukturális alapok, egészségügyi pénzforrások Európai Regionális Fejlesztési Alap: Támogatásra jogosult
RÉSZTVEVŐI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS KÉRDŐÍVÉNEK ELEMZÉSE
RÉSZTVEVŐI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS KÉRDŐÍVÉNEK ELEMZÉSE 2013. 1/5 1. BEVEZETÉS A SECOND CHANCE IN HOSPITALITY - Második esély a szállodaiparban című projekten belül a képzés elméleti és elmélet igényes gyakorlati
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP 1.) A pályázat teljes címe: Trénerképző, tréner továbbképző tanfolyam: Képzők képzése»train the trainer program«2.) A pályázat kiírója és a képzési program jogtulajdonosa:
TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28.
Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és szolgáltatásfejlesztési modellprogram Bernáth
Oktatói munka hallgatói véleményezése es tanév I. félév. Oktatók
1. számú melléklet Oktatói munka hallgatói véleményezése 2016-2017-es tanév I. félév Oktatók A Nemzeti Közszolgálati Egyetem az ország legfiatalabb felsőoktatási intézményeként olyan örökséget hordoz,
KÉPZÉSI TEMATIKA ÉS TANANYAG
KÉPZÉSI TEMATIKA ÉS TANANYAG I. A KÉPZÉSI PROGRAMOT MEGVALÓSÍTÓ ADATAI I. 1. A képzési programot megvalósító adatai: Név: KONSZENZUS ALAPÍTVÁNY BUDAPESTI SZERVEZETE Helység: BUDAPEST Irányítószám: 1 0
ESZA Kht. Dr. Tátrai Ferenc Ügyvezető igazgató
ESZA Kht. Dr. Tátrai Ferenc Ügyvezető igazgató Alapítás: 2179/2000 (VIII. 19) korm. hat. Társasági Szerződés: 2000. október 16. Bejegyzés: 2001. február 26. Munkaszervezet felállítása: 2001. április 3.
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Az EU projektmenedzser képzés a projektek sikeres előkészítésével, menedzselésével, végrehajtásával, és
Igazgató: Szabó Győzőné
JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 5000 Szolnok,
Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere
Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiaiszakmai ellenőrzés rendszere A tanfelügyeleti fejlesztések helye a TÁMOP-3.1.8
TÁMOP 5.3.1-08/2-2009-0052
TÁMOP 5.3.1-08/2-2009-0052 A projekt célja és létrejötte A projekt olyan tartós, alacsony végzettségű, munkanélküli csoportot célzott meg, melynek tagjai a Gyulai Kistérségben hátrányos helyzetük miatt
Városi Művelődési Központ Rakamaz
Városi Művelődési Központ Rakamaz TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0068 Élj a lehetőséggel Pályázati célok: A közoktatási rendszer hatékonyságának javítása a közművelődési intézmények bevonásával és eszközeivel A
SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE
KÖSZÖNJÜK A MAGYAR ÁLLAM ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁT SZENTANNAI SÁMUEL KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE
TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT
TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0027 KÉPZETT FIATALOK PÜSPÖKLADÁNY VÁROS FEJLŐDÉSÉÉRT A PARTNEREK TOVÁBBI SZAKMAI PARTNEREK Budapest Esély Nonprofit Kft., 4. Dimenzió Közhasznú Alapítvány ZSZI PLUSZ Oktatási Kereskedelmi
SZAKÉRTŐI DRÁMA TANFOLYAM. Képzési program résztvevői elégedettségi lapja
MAGYAR DRÁMAPEDAGÓGIAI TÁRSASÁG Székhely: 2111 Szada, Székely Bertalan út 1/C Telefon: 70/3353959 Levelezési cím és iroda: 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/A honlap: www.drama.hu; e-mail: drama@drama.hu
EFOP A NÉPMESE ANYANYELVI KOMPETENCIAFEJLESZTŐ SZEREPÉNEK ERŐSÍTÉSE AZ INFORMÁLIS ÉS NON-FORMÁLIS TANULÁSBAN
EFOP-3.3.4-17 A NÉPMESE ANYANYELVI KOMPETENCIAFEJLESZTŐ SZEREPÉNEK ERŐSÍTÉSE AZ INFORMÁLIS ÉS NON-FORMÁLIS TANULÁSBAN PÁLYÁZAT CÉLJA: A hagyományos magyar népmese, a népmesemondás, a mesei gondolkodás
KEHOP HELYI KLÍMASTRATÉGIÁK KIDOLGOZÁSA, VALAMINT A KLÍMATUDATOSSÁGOT ERŐSÍTŐ SZEMLÉLETFORMÁLÁS
KEHOP-1.2.1. HELYI KLÍMASTRATÉGIÁK KIDOLGOZÁSA, VALAMINT A KLÍMATUDATOSSÁGOT ERŐSÍTŐ SZEMLÉLETFORMÁLÁS KEHOP 1. prioritás Klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás A társadalom klímaváltozással kapcsolatos
A projekt részcéljai:
ÓVODAI ÉS ISKOLAI SZOCIÁLIS SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉG FEJLESZTÉSE A FELHÍVÁS KÓDSZÁMA: EFOP-3.2.9-16 Magyarország Kormányának felhívása a család-és gyermekjóléti központok vagy az általuk kiszerződött feladatellátó
A DUÁLIS KÉPZÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK A KECSKEMÉTI FŐISKOLÁN Jövőorientált jelen
A DUÁLIS KÉPZÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK A KECSKEMÉTI FŐISKOLÁN Jövőorientált jelen DR. TÖRÖK ERIKA ÉS KOVÁCS ZSUZSANNA NEMZETKÖZI KONFERENCIA A DUÁLIS FELSŐOKTATÁSRÓL KECSKEMÉTI FŐISKOLA 2015. ÁPRILIS 14.
Résztvevői elégedettségi összegzés - MEDIÁCIÓ, Pécs Mennyire felelt meg az oktatás az Ön korábbi elvárásainak?
Résztvevői elégedettségi összegzés - MEDIÁCIÓ, Pécs 0. 06-06-08.. Mennyire felelt meg az oktatás az Ön korábbi elvárásainak? Gyengébb mint amire számítottam 0 Erre számítottam Jobb, mint amire számítottam
Hallgatói elégedettségmérés október (papír alapon megismételve: február)
Oszlop1 Hallgatói elégedettségmérés 2017. október (papír alapon megismételve: 2018. február) Osztatlan tanárképzés, földrajz szak A válaszadók száma és aránya a megkérdezett hallgatók számához képest Oszlop2
Műszaki szakterület: A távoktatás módszertana (távoktatási tutorképzés)
19. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2011 Műszaki szakterület: A távoktatás módszertana (távoktatási tutorképzés) Időpont: 2011. július 17 23. Helyszín: Szováta, Teleki Oktatási Központ Helyek száma: 25 fő Célcsoport:
INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR
INFORMATIKAI PROJEKTELLENŐR Projektek EU támogatással 30 MB KÁLMÁN MIKLÓS ÉS RÁCZ JÓZSEF PROJEKTMENEDZSERI ÉS PROJEKTELLENŐRI FELADATOK 2018. 03. 07. MMK-Informatikai projektellenőr képzés 1 Projektek
WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA
WEKERLE SÁNDOR ÜZLETI FŐISKOLA OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE Budapest 2018. 1 1. Bevezetés A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola fontosnak tartja, hogy az oktatás színvonalának emelése érdekében rendszeresen
TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT
TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 2018 Tartalom 1. Az intézményi értékelési szabályzat célja... 2 2. Jogszabályi háttér... 2 3. A Szabályzat
Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések
A foglalkoztatás fejlesztés helyzete, céljai Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések Kisvárda, 2017. január 23. Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg
KISTÉRSÉG KÉPZÉS ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEI. Tartalom
KISTÉRSÉG KÉPZÉS ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEI Tartalom Tartalom Oldal A képzések célja és eredményei 2 Elégedettségmérés módszertanának leírása 7 Visszajelzések kistérségenként és célcsoportonként 10 Előzetes
TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei
TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei Társadalmi Megújulás Operatív Program Első lépés alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév. egyoktatós kurzusok
Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév Tisztelt Hallgatónk! egyoktatós kurzusok Az ELTE igen fontosnak tartja, hogy megismerje, hogyan vélekednek a hallgatók az oktatók munkájáról.
Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról
Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról KEREKASZTAL BESZÉLGETÉSEK ÖSSZEFOGLALÁSA 2010. március 9. Kistérségi együttműködés a helyi gazdasági és foglalkoztatási potenciál erősítésére Projektazonosító:
KIÚT A HÁTRÁNYOS HELYZETBŐL Modell értékű program a Zalaegerszegi kistérségben
KIÚT A HÁTRÁNYOS HELYZETBŐL Modell értékű program a Zalaegerszegi kistérségben Molnár Máté programigazgató X. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia Debrecen, 2012. október 24. I. Előzmények Alapítási
Gépészmérnöki és Informatikai Karának
A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának 2009/2010 TANÉV II. FÉLÉVÉRE VONATKOZÓ KURZUSÉRTÉKELÉSE Készítette: a Gépészmérnöki és Informatikai Kar Minőségbiztosítási és Értékelési Bizottsága
A VHF Szociális munka szakon végzettek véleménye a szakon folyó képzésről és a munkaerő-piaci kilátások, január
A VHF Szociális munka szakon végzettek véleménye a szakon folyó képzésről és a munkaerő-piaci kilátások, 09. január / A felmérés célja és módszere 09. januárjában a záróvizsgán részt vett szociális munka
A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése
A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése FÖK: A program egyike a legjobban kidolgozott anyagoknak. Tekintve az EU-források felhasználásában rejlő kockázatokat, az operatív program hangsúlyát
A partneri elégedettség és igény elemzése
Szentistváni Általános Művelődési Központ Baja A partneri elégedettség és igény elemzése (szülők és tanulók) 211 Készítette: MICS 1 Bevezetés A mérés amely egyéb, mint a kísérletező személy kölcsönhatása
Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet
Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most
2013. szeptember 1. TÁMOP B Továbbtanulás erősítése a Táncsicsban. Működési Szabályzat a projekt megvalósítási folyamatára
TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0004 Működési Szabályzat a projekt megvalósítási folyamatára 2013. szeptember 1. 1 A Szervezeti és Működési Szabályzat határozza meg a projekt megvalósításában részt vevők feladat-
EFOP EGYHÁZI ÉS CIVIL SZERVEZETEK SZOCIÁLIS KÖZFELADAT- ELLÁTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA
EFOP-1.9.8-17 EGYHÁZI ÉS CIVIL SZERVEZETEK SZOCIÁLIS KÖZFELADAT- ELLÁTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás célja olyan hosszabb távon fenntartható, egyedi szervezetműködtetési eszközök bevezetése,
A közoktatási és szakképzési feladatok a közfoglalkoztatás tükrében. Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Türr István Képző és Kutató Intézet
A közoktatási és szakképzési feladatok a közfoglalkoztatás tükrében Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Türr István Képző és Kutató Intézet A TKKI szakmai feladatai a 3/2011. KIM rendelet hátrányos helyzetűek képzettségének,
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.5-17 TERVEZETT KERETÖSSZEG Tervezett keretösszeg: 18 520 000 000 Forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 185-1852
A foglalkoztatás fejlesztési feladatai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
A foglalkoztatás fejlesztési feladatai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Kisvárda, 2017. január 23. Szabó István a megyei közgyűlés alelnöke Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Fejlesztési feladatok
GINOP-6.1.1-15 ALACSONY KÉPZETTSÉGŰEK ÉS KÖZFOGLALKOZTATOTTAK KÉPZÉSE
GINOP-6.1.1-15 ALACSONY KÉPZETTSÉGŰEK ÉS KÖZFOGLALKOZTATOTTAK KÉPZÉSE PÁLYÁZAT CÉLJA: Jelen felhívás célja, hogy ösztönözze az alacsony iskolai végzettséggel, munkaerőpiacon keresett kompetenciával vagy
GINOP Gyakornoki program - támogató szolgáltatások. ismertető
GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások ismertető A GINOP-5.2.5-16 Gyakornoki program - támogató szolgáltatások projekt A projekt célja: A GINOP 5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők
A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL
A TOVÁBBKÉPZÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TEVÉKENYSÉG TAPASZTALATAINAK ÖSSZEGZÉSE 1. A TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1.1. A továbbképzési program megnevezése Tehetségfejlesztő szaktanácsadó
TÁJÉKOZTATÓ AZ EURÓPAI UNIÓS ÉS HAZAI PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEKRŐL
TÁJÉKOZTATÓ AZ EURÓPAI UNIÓS ÉS HAZAI PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEKRŐL A Széchenyi 2020 időszak pályázati felhívásainak az utolsó felvonásának időszakát éljük, fontos, hogy a kínálkozó lehetőségekről mindenki
Pályázat. Második esély típusú programok megvalósítása az Apáczai Oktatási Centrumban (TÁMOP-
Második esély program TÁMOP-3.3.9 D-12-2012-0008 Pályázat Második esély típusú programok megvalósítása az Apáczai Oktatási Centrumban (TÁMOP- 3.3.9.D-12-2012-0008) Pályázat adatai Pályázat száma TÁMOP-3.3.9.D-12-2012-0008
DÉMÉTER PROGRAM AZ ABA- NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN
DÉMÉTER PROGRAM AZ ABA- NOVÁK KULTURÁLIS KÖZPONTBAN TÁMOP 3.2.3/09/1-2009-0042 Építő közösségek, közművelődési intézmények az élethosszig tartó tanulásért 1.kör: Program a közművelődési intézményrendszer
BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,
BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,
AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN
AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015. OKTÓBER 15. A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosítószámú,
ELEMZŐ KAPACITÁS FEJLESZTÉSE, MÓDSZERTANI FEJLESZTÉS MEGVALÓSÍTÁSA
TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése ELEMZŐ KAPACITÁS FEJLESZTÉSE, MÓDSZERTANI FEJLESZTÉS MEGVALÓSÍTÁSA Előadó: Szentesi Fekete
DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS AZ OKTATÁSBAN
ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS AZ OKTATÁSBAN A VILÁGNAK NEM TUDÓS EMBEREKRE, HANEM TUDÓ EMBEREKRE VAN SZÜKSÉGE. (TOLSZTOJ) A PROJEKT HÁTTERE AZ ISKOLÁK ÚJ SZEREPE,ÁTALAKULÁSUK IRÁNYA Európai
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Együttműködési Ajánlata. címmel meghirdetett pályázati felhíváshoz
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Együttműködési Ajánlata Kulturális szakemberek továbbképzése a szolgáltatásfejlesztés érdekében címmel meghirdetett pályázati felhíváshoz Kódszám: TÁMOP-3.2.12.
VII. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében
VII. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Civil szervezeteknek szolgáltató, azokat fejlesztő szervezetek támogatása c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-5.5.3/08/2
Pályázatírás könytárosoknak
Pályázatírás könytárosoknak Könyvtár finanszírozás Fenntartó Saját bevételek Szponzorálás Adományok pályázatok Készen van-e a könyvtár a pályázatra? Ismeri-e a használók igényeit? Vannak-e céljai és elképzelései?
Kérdőív értékelés 76% 1. ábra
Kérdőív értékelés Az adatfelmérést a Petőfi Sándor Művelődési Sportház és Könyvtár olvasói töltötték ki 0- ben. Önkéntesen ember töltötte ki a kérdőívet teljes anonimitás mellett. A kérdőív célcsoportja
PK101027A Elégedettségi értékelő. Továbbképzés A pedagógusok szakmai kiégésének megelőzése
PK7A Továbbképzés címe: A pedagógusok szakmai kiégésének megelőzése Helyszín: Városi Óvodai Intézmény; Jászberény, Mártírok útja. Időpont..7.,..8.,..9., Oktató(k) Dr. Váry Annamária Résztvevők száma: 6
Igazgató: Szabó Győzőné
JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 5000 Szolnok,
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára c.
TÁJÉKOZTATÓ Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára c. pályázati felhíváshoz Kódszám: GINOP-6.1.5-16 2017. február 22. A PÁLYÁZAT CÉLJA: A munkavállalói csoportok nem egyforma
8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért. - képzési program folyamata -
ELŐKÉSZÍTÉS: 8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért - képzési program folyamata - A tanfolyam meghirdetése időpontok megjelölésével Jelentkezők regisztrálása A jelentkezők
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára - Társadalmi egyeztetésen -
Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára - Társadalmi egyeztetésen - Pályázat kódja Keretösszeg GINOP-6.1.5-16 10 milliárd Ft Támogatási összeg Intenzitás Pályázók köre Területi
EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az
A nyomonkövetési rendszer alapelvei
A NYOMONKÖVETÉSI RENDSZER ALAPELVEI Nagykálló Város Önkormányzata Készült a,,teljesítmény, minőség, hatékonyság 2.0. ÁROP-1.A.5-2013-2013-0114 projekt keretében 1 KÉSZÍTETTE: MEGAKOM STRATÉGIAI TANÁCSADÓ
EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL
EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása
ig - a képzés (projekt)menedzsmentje A marketingtől l a vizsgáig llősi Zsuzsa Hajduszoboszló, 2007. december 5-7. ; Szöllősi Zsuzsa 2008.01.04.
A marketingtől l a vizsgáig ig - a képzés (projekt)menedzsmentje Szöll llősi Zsuzsa 1 A szekció célja - párbeszéd A szekció témában jelzett tevékenység rendszerszerű megközelítése Fogalmak közös értelmezése
A pedagógus önértékelő kérdőíve
A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0
Jegyzőkönyv. Önértékelés. Hogyan követi a szakmában megjelenő újdonságokat, a végbemenő változásokat?
Jegyzőkönyv Az eljárás azonosítója Az eljárás típusa Az értékelt neve Az értékelt azonosítója Az adatgyűjtés módszere Az adatgyűjtést végző neve Az adatgyűjtést végző oktatási azonosítója Az adatgyűjtés
Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság
Az IKT fejlesztési folyamat-szaktanácsadó, valamint az IKT mentor szaktanácsadó felkészítése a digitális kompetencia fejlesztés támogatására Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés április 28-ai ülésére
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE VI. 84 /2016 E L Ő T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2016. április 28-ai ülésére Tárgy: A TOP 5.1.1.-15 kódszámú Megyei szintű foglalkoztatási
Képzési összefoglaló Mátészalka Város Önkormányzatánál tartott tréningekről ÁROP-1.A.2/A-2008-0084
Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9. Tel.: Fax: E-mail: 06-1-2733090 06-1-2733099 mail@bkf.hu Képzési összefoglaló Mátészalka Város Önkormányzatánál tartott tréningekről ÁROP-1.A.2/A-2008-0084
Foglalkoztatási lehetőségek megteremtése közösségi feladatok ellátása során.
FIATALOK FEHÉRVÁRÉRT - PÁLYAKEZDŐ MUNKANÉLKÜLIEK BEVONÁSA KÖZÖSSÉGI FELADATOK ELLÁTÁSÁBA PROJEKT BEMUTATÁSA MACZUCZÁNÉ FENYVESI VIKTÓRIA, PROJEKTVEZETŐ A TAMOP 1.4.1.-11/1 konstrukció célja Példák: A foglalkoztatási
Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai
Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése
Projekt-és pályázatmenedzsment képzés programja
Projekt-és pályázatmenedzsment képzés programja 1. A program célja A képzésben résztvevők megismerjék a Projekt Ciklus Menedzsment módszertan jellemzőit, képessé váljanak projektek generálására, tervezése,
Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében
Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében Mi is a közösségfejlesztés? az adott településen élő emberek aktív közreműködésével, a rendelkezésre álló humán, természeti- és gazdasági erőforrásokból
A GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSÉNEK EREDMÉNYEI 2005.
A GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSÉNEK EREDMÉNYEI 2005. Veresné dr. Somosi Mariann tanszékvezető egyetemi docens Az önértékelés indítása Az önértékelés indítása Kérdőíves vizsgálatok ADOTTSÁGELEMEK
Oktatói munka hallgatói véleményezése as tanév II. félév. Oktatók
Oktatói munka hallgatói véleményezése 2017-2018-as tanév II. félév Oktatók A Nemzeti Közszolgálati Egyetem olyan örökséget hordoz, amely a tudást mindig értéknek, kiindulási alapnak tekintette. Ennek szellemisége
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ Projektgenerálás és pályázatok kidolgozása a határon átnyúló területi együttműködés pályázati rendszerben 2009. január 5 - április 30. Projekt kód: 2008/II/EC/32 I. A projekt célja
A tanácsadó szerepe az OKJ-s képzésekben, illetve a felnőttek szakma váltása előtt F A R K A S L E N G Y E L I N G R I D
A tanácsadó szerepe az OKJ-s képzésekben, illetve a felnőttek szakma váltása előtt F A R K A S L E N G Y E L I N G R I D 2 0 1 4. O K T Ó B E R 3 0. A téma aktualitása Hol tart a mai felnőttképzés? Ki
Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN
Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN A képzés célja A vállalkozások hatékonyságának növelése a munkatársak kommunikációs technikájának, eszközeinek,
Tervek és tények. Hagyományok és kihívások IV
Tervek és tények Az ELTE Egyetemi Könyvtári Szolgálat kulturális szakembereinek képzése a szolgáltatások fejlesztése érdekében című TÁMOP-3.2.12-12/1/KMR-2012-0007 pályázat eredményei Hagyományok és kihívások
Keszthelyi Tudás s Tér T
Keszthelyi Tudás s Tér T A legjobb dolgok is véget v érnek egyszer A projekt címec me... Keszthelyi Tudás Tér kialakítása a Goldmark Károly Művelődési Központban, a fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű