2014. december 1. FŐVÁROSI KÖZLÖNY 1723
|
|
- Aurél Orosz
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2014. december 1. FŐVÁROSI KÖZLÖNY 1723 Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 52/2014. (XII. 1.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros Önkormányzata évi összevont költségvetéséről szóló 11/2014. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról Budapest Főváros Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. Budapest Főváros Önkormányzata évi összevont költségvetéséről szóló 11/2014. (III. 14.) Főv. Kgy. rendelet (továbbiakban: alaprendelet) az alábbiak szerint módosul: (1) A Közgyűlés a főpolgármesteri és intézményi saját hatáskörben január november 12. között végrehajtott előirányzat-módosítások, központi költségvetésből a június 25. november 12. között pótelőirányzatként biztosított állami támogatások, az átvett pénzeszközök tervbevétele, a saját bevételek előirányzatait érintő döntései miatt az alaprendelet 1. (1) bekezdése helyébe az alábbi szövegrész lép: Budapest Főváros Önkormányzata összevont évi költségvetése bevételi főösszegét ezer Ft-tal, kiadási főösszeget ezer Ft-tal megemeli, és Budapest Főváros Önkormányzata összevont évi költségvetése módosított költségvetési bevételeit ezer Ft-ban, módosított költségvetési kiadásait ezer Ft-ban, finanszírozási egyenlegét ezer Ft-ban állapítja meg. (2) Az 1. (1) bekezdés szerinti ezer Ft összegű finanszírozási egyenlegéből, mely teljes egészében a Fővárosi Önkormányzat költségvetési egyenlege: a) ezer Ft összeget az előző évek pénzmaradványának igénybevételével finanszíroz, b) ezer Ft összeget a 2014-ben lehívni tervezett hitelszerződések alapján finanszíroz; c) ezer Ft összeget forgatási célú belföldi értékpapírok bevételeiből finanszíroz; d) ezer Ft összeget a betétek megszűntetéséből finanszíroz; e) ezer Ft összeget a belföldi értékpapírok kiadásaira fordít; f) ezer Ft összeget pénzeszközök betétként elhelyezésére fordít. (3) Az 1. (1) bekezdés szerinti: a) bevételi főösszeg változás előirányzat-csoportonkénti összegét jelen rendelet 1. sz. melléklet 3. oszlopa, b) a módosított bevételi főösszeg előirányzat-csoportonkénti összegét jelen rendelet 1. sz. melléklet 4. oszlopa szerint határozza meg. (4) A főpolgármesteri átruházott és az intézményi saját hatáskörben január 1-től november 12-ig végrehajtott előirányzat-módosításokat az alaprendeleten átvezeti. (5) A központi költségvetésből az önkormányzati költségvetési szerveknél foglalkoztatottak bérkompenzációjára (2014. június, július, augusztus és szeptember hóra) biztosított pótelőirányzatok tervbevétele érdekében megemeli a Egyéb működési célú központi támogatás cím bevételi, azon belül az önkormányzatok működési támogatásai (helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai) előirányzatán ezer Ft-tal, egyidejűleg megemeli az érintett intézmények és a Főpolgármesteri Hivatal támogatási és kiadási az alábbiak szerint: a) a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság cím támogatása ezer Ft, ezer Ft, hozzájárulási adó ezer Ft; b) a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága CSAPI cím támogatása ezer Ft, ezer Ft, 993 ezer Ft; c) szociális intézmények támogatása ezer Ft, ezer Ft, ezer Ft; d) oktatási intézmények támogatása ezer Ft, ezer Ft, ezer Ft; e) kulturális intézmények támogatása ezer Ft, ezer Ft,
2 1724 FŐVÁROSI KÖZLÖNY december 1. hozzájárulási adó ezer Ft; f) az Budapesti Sportszolgáltató Központ cím támogatása 437 ezer Ft, 345 ezer Ft, 92 ezer Ft; g) a Igazgatási apparátus kiadásai cím támogatása ezer Ft, ezer Ft, ezer Ft; h) a Adó Főosztály kiadásai cím támogatása 955 ezer Ft, 752 ezer Ft, 203 ezer Ft. (6) A központi költségvetésből a hajléktalan személyek rendszeres szociális segélyére és foglalkoztatást helyettesítő támogatására június, július, augusztus és szeptember hóra kapott (2014. július, augusztus, szeptemberben és októberben befolyt) pótelőirányzatok tervbevétele érdekében megemeli a Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása cím bevételi, azon belül az önkormányzatok működési támogatásai (települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása) ezer Ft-tal, egyidejűleg a céloknak megfelelően az alábbiak szerint megemeli az érintett kiadási előirányzatokat: a) a hajléktalan személyek rendszeres szociális segélye miatt a Hajléktalanok aktív korú ellátása cím támogatási és kiadási, azon belül az ellátottak pénzbeli juttatásai ezer Ft-tal, b) a hajléktalanok foglalkoztatást helyettesítő támogatása miatt a Hajléktalanok aktív korú ellátása cím támogatási és kiadási, azon belül az ellátottak pénzbeli juttatásai ezer Ft-tal. (7) A muzeális intézmények szakmai támogatási pályázatán a Fővárosi Önkormányzat ezer Ft öszszegű támogatást nyert a központi költségvetésből a Budapesti Történeti Múzeum új állandó kiállításának II. ütemére. Az elnyert támogatás tervbevétele érdekében megemeli a Felhalmozási célú önkormányzati támogatások cím bevételi, azon belül a felhalmozási célú önkormányzati támogatások ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli az Budapesti Történeti Múzeum cím támogatási és kiadási, azon belül a. (8) A 34/2014. (II. 18.) Korm. rendelet alapján a központi költségvetésből a szociális ágazatban dolgozók részére ( hónapokra valamint a hónapokra) biztosított ágazati bérpótlék tervbevétele érdekében megemeli a Egyéb működési célú központi támogatás cím bevételi, azon belül az önkormányzatok működési támogatásai (helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai) ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli az érintett szociális intézmények támogatási és kiadási, ezer Ft, ezer Ft. Továbbá a korábban már tervbe vett hónapokra valamint a hónapokra vonatkozó ágazati bérpótlékok bevételeihez kapcsolódó forráscsere érdekében csökkenti a Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása cím bevételi, azon belül az önkormányzatok működési támogatásai (települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása) ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Egyéb működési célú központi támogatás cím bevételi, azon belül az önkormányzatok működési támogatásai (helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai). (9) Az utcai szociális munka támogatására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal által a központi költségvetésből biztosított III. és IV. negyedéves támogatás tervbevétele érdekében megemeli a Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről ezer Ft-tal egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Fővárosi Önkormányzat Budapesti Módszertani Szociá lis Központ és Intézményei cím támogatási és kiadási, ezer Ft, 487 ezer Ft, ezer Ft. (10) Az osztalékbevételek terven felüli teljesüléséből adódó többletbevételek, valamint az elektronikus útdíj kompenzáció ténylegesen befolyt összegének tervbevétele érdekében megemeli a Működési célú központosított előirányzatok cím bevételi, azon belül az
3 2014. december 1. FŐVÁROSI KÖZLÖNY 1725 önkormányzatok működési támogatásai (működési célú központosított előirányzatok) ezer Ft-tal, és megemeli a Osztalékbevételek cím bevételi, azon belül a működési bevételek (osztalékbevételek) ezer Ft-tal, valamint csökkenti a Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről ezer Ft-tal, egyidejűleg megemeli a Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok ezer Ft-tal, valamint az elektronikus útdíjkompenzációból a forrásmegosztási törvény mellékletében foglalt részesedési arány alapján a kerületi önkormányzatokat megillető hányad előirányzat-rendezése érdekében vesz tervbe az új E-útdíj bevezetésével kapcsolatos kompenzációs bevételekből kerületeknek átadás cím kiadási, azon belül az egyéb működési célú támogatások áht-n belülre előirányzaton ezer Ft-ot. (11) A jogszabályi változások következtében a kis értékű tárgyi eszköz beszerzéseket a beruházások között kell szerepeltetni. Ennek érdekében a Főpolgármesteri Hivatal évi pénzmaradvány elszámolásakor a dologi kiadások között tervezett tűzvédelmi eszközök és zászló beszerzéshez kapcsolódóan csökkenti a Gazdasági, ellátási feladatok cím kiadási, azon belül a ezer Ft-tal, a kiadási előirányzatot, intézményi beruházások ezer Ft, 544 ezer Ft. (12) A évre a központi költségvetésből igényelt és kapott normatív támogatások elszámolását követően a Fővárosi Önkormányzat részére átutalt és tervbe vett többlettámogatás központi támogatásnak minősül. A szükséges forráscsere érdekében csökkenti a Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Egyéb működési célú központi támogatás cím bevételi, azon belül az önkormányzatok működési támogatásai (helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai). (13) Az Európa Parlamenti választáshoz kapcsolódó munkában a Fővárosi Választási Irodánál a tervezettnél több saját dolgozó és kevesebb kormányhivatali tisztviselő vett részt, ami miatt a kompenzálásra szánt előirányzatot növelni szükséges. Emiatt, továbbá a reprezentációs kiadásoknak a külső között való elszámolása érdekében csökkenti a Európa Parlament tagjai választására cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) 598 ezer Ft-tal, a kiadási előirányzatot, 362 ezer Ft, 236 ezer Ft. (14) A központi költségvetésből a helyi önkormányzatoknak nyújtott működési támogatás június havi pótigényléséhez és lemondásához kapcsolódóan az alábbi előirányzat rendezéseket hajtja végre: a) az FTSZV Kft. adatszolgáltatása alapján, figyelemmel a valós teljesítésre, csökkenti a Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása cím bevételi, azon belül az önkormányzatok működési támogatásai (helyi önkormányzatok működésének általános támogatása) ezer Ft-tal, egyidejűleg csökkenti a A lakossági nem közművel összegyűjtött szennyvíz ártalmatlanításának támogatása cím kiadási, azon belül az egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre ezer Ft-tal, valamint megemeli a Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok 20 ezer Ft-tal; b) megemeli a Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása cím bevételi, azon belül az önkormányzatok működési támogatásai (települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása) ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Pesti út cím támogatási és kiadási, ezer Ft, ezer Ft. (15) A évi normatív állami támogatás a MÁK által végrehajtott felülvizsgálat következtében az ágazatilag érintett miniszterek jóváhagyásával módosításra került, melyhez kapcsolódóan az alábbi előirányzat rendezéseket hajtja végre: a) a gyermekétkeztetés ellátását biztosító intézmények évi üzemeltetési támogatásához kapcsolódóan csökkenti a Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása cím bevételi, azon belül
4 1726 FŐVÁROSI KÖZLÖNY december 1. az önkormányzatok működési támogatásai (települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása) ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel csökkenti a Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok. b) az idősek átmeneti és tartós, valamint a hajléktalan tartós bentlakásos ellátást biztosító szociális intézmények évi intézményüzemeltetési támogatásához kapcsolódóan megemeli a Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása cím bevételi, azon belül az önkormányzatok működési támogatásai (települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása) ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli az érintett intézmények támogatási és kiadási, azon belül a előirányzatait az alábbiak szerint: Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Alacskai út ezer Ft, Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona (Rózsa utca) ezer Ft, Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Polgárdi- Ipartelepek ezer Ft, Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Szombathely ezer Ft, Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Vámosmikola ezer Ft. (16) A Főpolgármesteri Hivatalban a tonerek beszerzése korábban az Üzemeltetési Főosztály feladatai közé tartozott. A feladatnak az Üzemeltetési Főosztályról az Informatikai Főosztályra történő átadása érdekében csökkenti a Gazdasági és ellátási feladatok cím támogatási és kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Hivatali informatikai feladatok cím támogatási és kiadási, azon belül a. (17) Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatától az Óbudai Gimnázium működtetéséhez ténylegesen befolyt, valamint a év végéig várhatóan beérkező többletbevételek tervbevétele érdekében megemeli a Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről ezer Ft-tal, tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok. (18) A Gazdasági Bizottság gazdálkodói jogkörébe tartozó címről történő egyéb bérjellegű kifizetés biztosítása érdekében csökkenti a Gazdasági Bizottság cím kiadási 635 ezer Ft-tal, 500 ezer Ft, 135 ezer Ft, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Igazgatási apparátus kiadásai cím támogatási és kiadási előirányzatait a fenti megbontás szerint. (19) A NAV által visszautalt áfa visszatérítésből és a Főpolgármesteri Hivatal bankszámlájának kamatbevételeiből keletkezett többlet kiadással nem járó többletbevételek tervbevétele érdekében megemeli a Hivatali pénzügytechnikai feladatok cím bevételi ezer Ft-tal, a bevételből: működési bevételek (áfa visszatérítés) ezer Ft, működési bevételek (kamatbevételek és egyéb pénzügyi műveletek bevételei) 600 ezer Ft, valamint címen belül azonos összeggel csökkenti a bevételi, azon belül a központi irányítószervi támogatások folyósítása (működési célra) előirányzatot, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok. (20) Az URBACT uniós projekt végelszámolását követően a fővárost megillető rész beutalásából keletkezett többletkiadással nem járó többletbevétel tervbevétele érdekében megemeli a Hivatali pénzügytechnikai feladatok cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről ezer Ft-tal, valamint címen belül azonos összeggel csökkenti a bevételi, azon belül a központi irányítószervi támogatások folyósítása (működési célra) előirányzatot, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok. (21) A Fővárosi Vízművek Zrt. által június 30- án a fennálló tulajdonosi kölcsöne után beutalt tőketörlesztés tervbevétele érdekében megemeli a Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről cím bevételi, azon belül a felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről ezer Ft-tal, tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok. (22) A Fővárosi Vízművek Zrt. által 2014 szeptemberében a fennálló tulajdonosi kölcsöne után beutalt kamatbevétel tervbevétele érdekében megemeli a Kamatbevételek és egyéb pénzügyi műveletek bevételei cím bevételi, azon belül a működési bevételek (kamat-
5 2014. december 1. FŐVÁROSI KÖZLÖNY 1727 bevételek és egyéb pénzügyi műveletek bevételei) ezer Ft-tal, tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok. (23) A Margitsziget vonatkozásában a Fővárosi Önkormányzat köteles gondoskodni az állati eredetű melléktermék (így különösen az elhullott állatok tetemeinek) elszállításáról, az élelmiszerláncról és a hatósági felügyeletről szóló évi XLVI. tv. 19. (2) bekezdése alapján. A feladat költséghatékony és szakszerű ellátása érdekében, a közbeszerzési eljárás lefolytatásához szükséges fedezet biztosítása érdekében csökkenti a Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok 250 ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeget vesz tervbe az új Állati eredetű melléktermékek Margitszigetről történő elszállítása cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) előirányzatán. (24) A képviselőcsoportok, bizottságok és tanácsnokok által igénybevett szakkönyvtári szolgáltatások közbeszerzést igényelnek, ami hivatali címkódról történik. A hivatali címről megelőlegezett fedezet visszapótlása érdekében az alábbi előirányzat-módosításokat hajtja végre: a) csökkenti a FIDESZ-KDNP Képviselőcsoport cím kiadási, azon belül a dologi kiadások 121 ezer Ft-tal, azon belül a dologi kiadások ; b) csökkenti a Gazdasági Bizottság cím kiadási, azon belül a dologi kiadások 100 ezer Ft-tal, azon belül a dologi kiadások ; c) csökkenti a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság cím kiadási, azon belül a dologi kiadások 121 ezer Ft-tal, azon belül a dologi kiadások ; d) csökkenti a Jogi, Ügyrendi, Nemzetiségi és Vagyonnyilatkozat-ellenőrző Bizottság cím kiadási, azon belül a dologi kiadások 79 ezer Ft-tal, azon belül a dologi kiadások ; e) csökkenti a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság cím kiadási, azon belül a dologi kiadások 93 ezer Ft-tal, azon belül a dologi kiadások ; f) csökkenti a Oktatási Bizottság cím kiadási, azon belül a dologi kiadások 5 ezer Ft-tal, azon belül a dologi kiadások ; g) csökkenti a Agglomerációs Tanácsnok cím kiadási, azon belül a dologi kiadások 113 ezer Ft-tal, azon belül a dologi kiadások ; h) csökkenti a Informatikai Tanácsnok cím kiadási, azon belül a dologi kiadások 109 ezer Ft-tal, azon belül a dologi kiadások ; i) csökkenti a Kulturális és Turisztikai Tanácsnok cím kiadási, azon belül a dologi kiadások 85 ezer Ft-tal, azon belül a dologi kiadások ; j) csökkenti a Közlekedési Tanácsnok cím kiadási, azon belül a dologi kiadások 44 ezer Ft-tal, azon belül a dologi kiadások ; k) csökkenti a Városképvédelmi és Városfejlesztési Tanácsnok cím kiadási, azon belül a dologi kiadások 92 ezer Ft-tal, azon belül a dologi kiadások. (25) A Főpolgármesteri keretből a főpolgármester javaslata alapján a Fővárosi Közgyűlés döntésével támogatott Szent Péter és Pál Apostol Médiaközpont Közhasznú Alapítvány és A Magyar Kézművességért Alapítvány támogatásaihoz szükséges fedezet biztosítása érdekében csökkenti a Főpolgármesteri keret céltartaléka cím kiadási, azon belül a tartalékok ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Főpolgármesteri keret cím kiadási, azon belül az egyéb működési célú támogatások áht-n kívülre.
6 1728 FŐVÁROSI KÖZLÖNY december 1. (26) A hajléktalan személyek rendszeres szociális segélyére és foglalkoztatást helyettesítő támogatására év végéig várhatóan kifizetendő (2014. október, november és december hókra vonatkozó) összegekhez kapcsolódóan várt központi bevételek előzetes tervbevétele érdekében megemeli a Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről ezer Ft-tal, egyidejűleg a céloknak megfelelően az alábbiak szerint megemeli az érintett kiadási előirányzatokat: a) a hajléktalan személyek rendszeres szociális segélye miatt a Hajléktalanok aktív korú ellátása cím támogatási és kiadási, azon belül az ellátottak pénzbeli juttatásai ezer Ft-tal, b) a hajléktalanok foglalkoztatást helyettesítő támogatása miatt a Hajléktalanok aktív korú ellátása cím támogatási és kiadási, azon belül az ellátottak pénzbeli juttatásai ezer Ft-tal. (27) A beérkezett NFÜ és önerő támogatások tervbevétele érdekében megemeli a Beruházási célú támogatások államháztartáson belülről bevételi, azon belül az egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei áht-n belülről (beruházási célú támogatások áht-n belülről) ezer Ft-tal, az alábbi feladatokhoz kapcsolódóan: Csepeli gerincút kiépítése I. szakasz ezer Ft, XVII. Pesti úti buszsáv kialakítása ezer Ft, Rákoskeresztúri buszkorridor ezer Ft, tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok. A Csepeli gerincút kiépítése I. szakasz projekt tekintetében a bevétel ezer Ft-ra módosul (ebből: Miniszterelnökség (NFM-NGM) Önerő támogatás ezer Ft, KMOP ezer Ft). A XVII. Pesti úti buszsáv kialakítása projekt tekintetében a bevétel ezer Ft-ról ezer Ft-ra módosul (ebből: Miniszterelnökség (NFM-NGM) Önerő támogatás ezer Ft, KMOP ezer Ft). A Rákoskeresztúri buszkorridor projekt tekintetében a bevétel ezer Ft-ra módosul (ebből: KMOP ezer Ft). (28) A Brüsszeli Képviseleti Iroda költözéséhez kapcsolódóan az informatikus kollegák utazási kiadásait a Szervezési Főosztály fizette. A költségeknek a Projektmenedzsment Főosztály kezelésébe tartozó Brüsszeli Képviselet előirányzatából történő visszapótlása érdekében csökkenti a Brüsszeli Képviselet kiadásai cím támogatási és kiadási 103 ezer Ft-tal, 66 ezer Ft, 14 ezer Ft, 23 ezer Ft, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Külföldi kiutazások költségeire cím támogatási és kiadási előirányzatait a fenti megbontás szerint. (29) A Projektmenedzsment Főosztály kezelésében lévő Climate-KIC projekt a működéséhez júniusban a Fővárosi Önkormányzattól előleget kapott. Az elfogadott elszámolást követően a támogatás második részlete (2 455,71 euró) 2014 szeptemberében beérkezett. A befolyt európai uniós támogatás tervbevétele és viszszapótlása érdekében megemeli a Egyéb működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről 764 ezer Ft-tal, tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok. (30) A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásához kapcsolódóan a 3/2014. (VII. 24.) IM rendelet 1. sz. mellékletében rendelkezésre bocsátott szeptemberben és októberben beérkezett normatív támogatás tervbevétele érdekében tervbe vesz az új évi önkormányzati képviselő választás cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről előirányzaton ezer Ft-ot, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási előirányzatot, ezer Ft, ezer Ft, ezer Ft. (31) A hivatali informatikai feladatokhoz kapcsolódóan a szakmai főosztályok év közben jelzett igényei alapján szükségessé váló szoftver- és kis értékű informatikai eszközbeszerzés fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a Hivatali informatikai feladatok cím kiadási, azon belül a ezer Ft-tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási előirányzatot, intézményi beruházások ezer Ft, ezer Ft. (32) A 4-es metró aluljáróiban lévő helyiségek hasznosítására BFVK Zrt.-n keresztül kiírt pályázati dokumentáció értékesítéséből, továbbá perköltségből, végrehajtói utalásból, valamint ítélethez kapcsolódó kormányhivatali visszautalásból befolyt többletbevételek tervbevétele érdekében megemeli a Egyéb működési be-
7 2014. december 1. FŐVÁROSI KÖZLÖNY 1729 vételek cím bevételi, azon belül a működési bevételek (egyéb működési bevételek) 668 ezer Ft-tal, tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok. (33) A Vidám Park Zrt. és a Fővárosi Önkormányzat között június 13-án létrejött Egyéb működési célra nyújtott tulajdonosi kölcsönállomány rendezéséről szóló Megállapodás, valamint a Fővárosi Önkormányzat és a Fővárosi Állat- és Növénykert között július 14- én létrejött Engedményezési Szerződés alapján a Vidám Park Zrt augusztusában visszafizette a fennálló tőke és kamat tartozásait. A már tervbe vett, összesített kölcsönösszeg ( ezer Ft) és a teljesült, végleges összeg ( ezer Ft) különbözetének tervbevétele érdekében megemeli a Működési célú viszszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről cím bevételi, azon belül a működési célú viszszatérítendő támogatás, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről 7 ezer Ft-tal, tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok. (34) A 2507/2012. (XI. 28.) Főv. Kgy. határozat értelmében a Budapesti Városfejlesztési Zrt. az általa kezelt, elkülönített önkormányzati projekt számlán realizált kamatot átvezetheti saját pénzforgalmi bankszámlájára, mivel az a Zrt. pénzügyi bevételét képezi. A záró elszámolás teljes körűen megtörtént, a november havi kamatbevétel tervbevétele a címen lévő maradvány fedezet miatt többletkiadással nem jár. A kapcsolódó előirányzat-rendezés érdekében megemeli a Óbudai Gázgyár elszámolása (BVV Zrt.) cím bevételi, azon belül a működési bevételek (egyéb működési bevételek) ezer Ft-tal tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok. (35) A Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt.-vel április 8-án aláírt peren kívüli egyezség értelmében a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő földterületen elhelyezkedő palackozó épületének tulajdonjogát a Zrt. átruházta a Fővárosi Önkormányzatra az 1945/2013. (XI. 14.) Főv. Kgy. határozat alapján után az Önkormányzat nem állított ki számlát, mivel az nem volt behajtható. Ezért a költségvetésbe be nem tervezett, 2009 óta elmaradt nettó bérleti díj fejében az ingatlan átvételéhez kapcsolódó pénzmozgással nem járó nettó érték előirányzat-rendezése érdekében megemeli a Bérleti és lízingdíj bevételek cím bevételi, azon belül a működési bevételek (készletértékesítések, szolgáltatások bevételei) ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Vagyongazdálkodás ingatlanvásárlási céltartaléka cím kiadási, azon belül a tartalékok ; valamint csökkenti a Vagyongazdálkodás ingatlanvásárlási céltartaléka cím kiadási, azon belül a tartalékok ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Vagyongazdálkodási Keret cím kiadási, azon belül az önkormányzati beruházások. Továbbá az egyezség szerint a Zrt. által megfizetett áfa tervbevétele érdekében megemeli a Kiszámlázott általános forgalmi adó cím bevételi, azon belül a működési bevételek (kiszámlázott általános forgalmi adó) ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Vagyongazdálkodás ingatlanvásárlási céltartaléka cím kiadási, azon belül a tartalékok ; valamint csökkenti a Vagyongazdálkodás ingatlanvásárlási céltartaléka cím kiadási, azon belül a tartalékok ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Pénzügytechnikai feladatok cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás). (36) A Gerlóczy Szél utcai ingatlanoknak a 2044/2013. (XII. 11.) Főv. Kgy. határozat alapján megvalósult cseréjéhez kapcsolódó fordított áfának a évi jogszabályváltozásoknak megfelelő technikai előirányzat-rendezése érdekében csökkenti a Vagyongazdálkodási Keret cím kiadási, azon belül a beruházási célú előzetesen felszámított áfa ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Pénzügytechnikai feladatok cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás). (37) A Humán Erőforrás Menedzsment Főosztály gazdálkodói jogkörébe tartozó címek előirányzatainak rendezése érdekében az államháztartási számvitelről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet évtől hatályos rendelkezései alapján a várható éves felhasználáshoz kapcsolódóan az alábbi módosításokat hajtja végre: a) csökkenti a Igazgatási apparátus kiadásai cím kiadási ezer Ft-tal, ezer Ft, ezer Ft, 652 ezer Ft, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Igazgatási apparátus kiadásai cím kiadási előirányzatait a fenti megbontás szerint; b) csökkenti a Igazgatási apparátus kiadásai cím kiadási ezer Ft-tal, ezer Ft,
8 1730 FŐVÁROSI KÖZLÖNY december 1. hozzájárulási adó ezer Ft, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Adó Főosztály kiadásai cím kiadási előirányzatait a fenti megbontás szerint; c) a munkahelyvédelmi akciótervvel összefüggésben felmerült, munkaadói járulékok soron betervezett kiadások mely a korkedvezményes (25 év alatti, illetve 55 év feletti) foglalkoztatottak járulékfizetési kötelezettségét tartalmazza az NGM állásfoglalása alapján az egyéb működési célú kiadások közé kell sorolni. Ezért csökkenti a Igazgatási apparátus kiadásai cím kiadási, azon belül a munkaadókat terhelő járulékok és szociális ezer Ft-tal, a kiadási, azon belül a további működési célú kiadások (elvonások és befizetések) előirányzatot. (38) A központi költségvetésből a fővárosi közösségi közlekedés támogatására január november hónapokra vonatkozóan kapott központosított támogatás tervbevétele és az ehhez kapcsolódó forráscsere érdekében csökkenti a Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Működési célú központosított előirányzatok cím bevételi, azon belül az önkormányzatok működési támogatásai (működési célú központosított előirányzatok). (39) A központi költségvetésből a közművelődési érdekeltségnövelő pályázaton elnyert, 2014 júniusában tervbe vett támogatás az NGM állásfoglalása alapján beruházási célú támogatásnak minősül. Az államháztartási számvitelről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet évi változása miatt, valamint a minisztériummal szembeni szakszerű elszámolás biztosítása érdekében csökkenti a Működési célú központosított előirányzatok cím bevételi, azon belül az önkormányzatok működési támogatásai (működési célú központosított előirányzatok) 469 ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Felhalmozási célú önkormányzati támogatások cím bevételi, azon belül a felhalmozási célú önkormányzati támogatások ; valamint csökkenti az Budapesti Művelődési Központ cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) 469 ezer Ft-tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül az intézményi beruházások. Továbbá tekintettel arra, hogy a fenti intézményi beruházás áfáját az intézmény fizeti, ezért címen belül csökkenti a kiadási, azon belül a 127 ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli címen belül a kiadási, azon belül a beruházási célú előzetesen felszámított áfa előirányzatot. (40) A központi költségvetésből a könyvtári érdekeltségnövelő pályázaton elnyert, 2014 júniusában tervbe vett támogatás teljes egészében beruházási célú támogatásnak minősül az NGM jogszabály értelmezése alapján, mely szerint a könyvek beszerzése állománynövelő beruházásnak számít. A minisztériummal szembeni szakszerű elszámolás biztosítása érdekében csökkenti a Működési célú központosított előirányzatok cím bevételi, azon belül az önkormányzatok működési támogatásai ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Felhalmozási célú önkormányzati támogatások cím bevételi, azon belül a felhalmozási célú önkormányzati támogatások ; valamint csökkenti az Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ezer Ft-tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül az intézményi beruházások. Továbbá tekintettel arra, hogy a fenti intézményi beruházás áfáját az intézmény fizeti, ezért címen belül csökkenti a kiadási, azon belül a ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli címen belül a kiadási, azon belül beruházási célú előzetesen felszámított áfa előirányzatot. (41) A nemzetiségi önkormányzati képviselők választásához kapcsolódóan a 3/2014. (VII. 24.) IM rendelet 2. sz. mellékletében rendelkezésre bocsátott októberben beérkezett normatív támogatás tervbevétele érdekében tervbe vesz az új évi nemzetiségi képviselő választás cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről előirányzatán 3 ezer Ft-ot, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül a előirányzatot. (42) A Fővárosi Beruházásokat és Fejlesztéseket Vizsgáló Bizottság gazdálkodói jogkörébe tartozó címről történő egyéb bérjellegű kifizetés biztosítása érdekében csökkenti a Fővárosi Beruházásokat és Fejlesztéseket Vizsgáló Bizottság cím kiadási 860 ezer Ft-tal, 677 ezer Ft, 183 ezer Ft,
9 2014. december 1. FŐVÁROSI KÖZLÖNY 1731 egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Igazgatási apparátus kiadásai cím támogatási és kiadási előirányzatait a fenti megbontás szerint. (43) A belföldi tagdíj fizetési kötelezettségeket a Magyar Államkincstár besorolása alapján a dologi kiadások között kell szerepeltetni, ezért tartós jelleggel az alábbi technikai előirányzat-módosításokat hajtja végre: a) a Hungarnet belföldi tagdíjhoz kapcsolódóan csökkenti a Hivatali informatikai feladatok cím kiadási, azon belül a további működési célú kiadások (nemzetközi kötelezettségek) 60 ezer Ft-tal, a kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ; b) a Saldo tagsági díjhoz kapcsolódóan csökkenti a Igazgatási apparátus kiadásai cím kiadási, azon belül a további működési célú kiadások (nemzetközi kötelezettségek) 292 ezer Ft-tal, a kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ; c) csökkenti a Magyar Urbanisztikai Társaság tagsági díj cím kiadási, azon belül a további működési célú kiadások (nemzetközi kötelezettségek) 500 ezer Ft-tal, a kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ; d) csökkenti a Hét Határ Szövetség tagdíja cím kiadási, azon belül a további működési célú kiadások (nemzetközi kötelezettségek) ezer Ft-tal, a kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ; e) csökkenti a Bp. Premium Egészségügyi és Gyógyturisztikai Szolgáltató Klaszter tagdíja cím kiadási, azon belül a további működési célú kiadások (nemzetközi kötelezettségek) 51 ezer Ft-tal, a kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ; f) csökkenti a Energiahatékony Önkormányzatok Szövetsége tagdíj cím kiadási, azon belül a további működési célú kiadások (nemzetközi kötelezettségek) 375 ezer Ft-tal, a kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás). (44) A Budapest Zajtérkép szoftver informatikai üzemeltetéséhez és frissítéséhez kapcsolódóan a 2153/2013. (XII. 11.) Főv. Kgy. döntés alapján szükséges az IMMI nevű zajtérkép készítő, kezelő szoftver licencének meghosszabbítása. A megkötött szerződés szerint a évi szolgáltatási díj rendezéséhez kapcsolódóan szükséges előirányzat-módosítás miatt csökkenti a Erdőgazdálkodási feladatok cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) 692 ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Környezetügyi feladatok cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás). (45) A Bálna (korábban CET Közraktár) projekthez kapcsolódó pert a Kúria ítélete alapján az MKB Bank Zrt. elvesztette. A Fővárosi Önkormányzatot ezer Ft perköltség illeti meg, amelyből az Önkormányzat a Dr. Hidasi és Társai Ügyvédi Irodával kötött Ügyvédi megbízási szerződés 6.4. pontja alapján ezer Ft összeget az Ügyvédi Irodára engedményezett. A fennmaradó, az Önkormányzatot megillető ezer Ft 2014 szeptemberében beérkezett. A fentieknek megfelelően megemeli a Egyéb működési bevételek cím bevételi, azon belül a működési bevételek (egyéb működési bevételek) ezer Ft-tal, egyidejűleg megemeli a Közraktárak cím kiadási, azon belül a ezer Ft-tal, valamint megemeli a Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok ezer Ft-tal. (46) A Cseppkő Óvoda pénzügyi-gazdasági tevékenységét ellátó Mozaik Gazdasági Szervezetnél a bér és bérjellegű előirányzatok teljesülése alapján, a besorolási béreket figyelembe véve, az év végéig várható kifizetések fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a Mozaik Gazdasági Szervezet cím támogatási és kiadási ezer Ft-tal, ezer Ft, 702 ezer Ft; egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Cseppkő Óvoda cím támogatási és kiadási előirányzatait a fenti megbontás szerint. (47) A Főpolgármesteri Hivatalnál a munkáltatói lakásalaphoz kapcsolódó megnövekedett dolgozói igények fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a Hivatali pénzügytechnikai feladatok cím támogatási és kiadási, azon belül a ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Dolgozók lakásépítésére, vásárlására folyósított kölcsön cím támogatási és kiadási, azon belül a felhalmozási célú, visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása.
10 1732 FŐVÁROSI KÖZLÖNY december 1. A munkáltatói lakásalap számla évi pénzmaradványából ( ezer Ft) ezer Ft került előirányzatosításra a Dolgozók lakásépítésére, vásárlására folyósított kölcsön címen. A pénzmaradvány többi része a Hivatali pénzügytechnikai feladatok címen került előirányzatosításra, mivel a hivatal tartalékkal nem rendelkezik. A felmerült többletigények indokolják a pénzmaradvány visszarendezését a Dolgozók lakásépítésére, vásárlására folyósított kölcsön címre. (48) A Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságnál a már teljesült és a év végéig várható teljesülések alapján a kiadási előirányzatok között szükséges előirányzat-rendezések érdekében csökkenti a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága cím kiadási ezer Ft-tal, ezer Ft, intézményi beruházások ezer Ft, ezer Ft, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága cím kiadási, azon belül a. (49) A Moody s adósminősítő intézet által lebonyolított felülvizsgálati tárgyalásokhoz kapcsolódóan a Szervezési Főosztály által megrendelt és lebonyolított szolgáltatások fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a Adósminősítésekkel kapcsolatos kötelezettségekre cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) 163 ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Városházi reprezentációra, ajándékra cím támogatási és kiadási, 57 ezer Ft, 106 ezer Ft. (50) Az egészségügyi és szociálpolitikai ágazat felügyelete alá tartozó, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő szociális intézményeknél a kiemelt előirányzatok közötti módosítások érdekében az alábbi előirányzat-rendezéseket hajtja végre: a) Az Alacskai úti Idősek Otthona intézménynél a demenciában szenvedő időskorúak arányának növekedése miatt szükséges speciális tárgyi feltételek biztosítása, valamint jogszabályban előírt, munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódó befizetési kötelezettség teljesítése érdekében csökkenti a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Alacskai út cím kiadási ezer Ft-tal, ezer Ft, ezer Ft, ezer Ft, egyidejűleg címen belül megemeli a kiadási előirányzatot ezer Ft-tal, intézményi beruházások ezer Ft, ezer Ft, további működési célú kiadások (elvonások és befizetések) ezer Ft. b) A Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona intézménynél az elhasználódott tárgyi eszközök, valamint kazán felújítás fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona, (Rózsa utca) cím kiadási, azon belül a ezer Ft-tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási előirányzatot, intézményi beruházások ezer Ft, 810 ezer Ft, intézményi felújítások ezer Ft, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 482 ezer Ft. c) A Halom utcai Idősek Otthona intézménynél a Gergely utcai telephely burkolat cseréjének átütemezése, az alaptevékenységhez kapcsolódó dologi kiadások fedezetének biztosítása, valamint a bevételek teljesüléséhez kapcsolódó előirányzat-módosítás érdekében csökkenti a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Halom utca cím kiadási ezer Ft-tal, intézményi felújítások ezer Ft, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 324 ezer Ft, ezer Ft, egyidejűleg címen belül megemeli a kiadási azon belül a ezer Ft-tal, valamint címen belül csökkenti a bevételi, azon belül a működési bevételek (készletértékesítések, szolgáltatások bevételei) előirányzatot 102 ezer Ft-tal, a bevételi, azon belül a felhalmozási bevételek (egyéb tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése) előirányzatot. d) A Kútvölgyi úti Idősek Otthona intézménynél jogszabályban előírt, jubileumi jutalom kifizetési kötelezettség teljesítése, valamint az alaptevékenységhez kapcsolódó dologi kiadások fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Kútvölgyi út cím kiadási ezer Ft-tal,
11 2014. december 1. FŐVÁROSI KÖZLÖNY ezer Ft, további működési célú kiadások (elvonások és befizetések) 155 ezer Ft, egyidejűleg címen belül megemeli a kiadási előirányzatot ezer Ft-tal, ezer Ft, ezer Ft. e) A Pesti úti Idősek Otthona intézménynél a beázások következtében szükséges nyílászáró felújításhoz a fedezet biztosítása érdekében csökkenti a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Pesti út cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ezer Ft-tal, a kiadási előirányzatot, intézményi felújítások ezer Ft, felújítási célú előzetesen felszámított áfa 566 ezer Ft, f) A Gödöllői Idősek Otthona intézménynél jogszabályban előírt, munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódó befizetési kötelezettség teljesítése, valamint az alaptevékenységhez kapcsolódó dologi kiadások fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Gödöllő cím kiadási ezer Ft-tal, 750 ezer Ft, intézményi beruházások ezer Ft, 361 ezer Ft, egyidejűleg címen belül megemeli a kiadási előirányzatot ezer Ft-tal, további működési célú kiadások (elvonások és befizetések) 750 ezer Ft, ezer Ft. g) A Gyulai Idősek Otthona intézménynél jogszabályban előírt, munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódó befizetési kötelezettség teljesítése, valamint a kiadási sorok teljesüléséhez kapcsolódóan szükséges előirányzat-módosítás érdekében csökkenti a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Gyula cím kiadási, azon belül dologi kiadások (többi dologi kiadás) 6600 ezer Ft-tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási előirányzatot, ezer Ft, további működési célú kiadások (elvonások és befizetések) ezer Ft. h) A Polgárdi Idősek Otthona intézménynél jogszabályban előírt, munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódó befizetési kötelezettség teljesítése, valamint a működéshez szükséges gépjármű beszerzése érdekében csökkenti a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Polgárdi cím kiadási, azon belül a ezer Ft-tal, a kiadási előirányzatot, további működési célú kiadások (elvonások és befizetések) ezer Ft, intézményi beruházások ezer Ft, 957 ezer Ft. i) A Szombathelyi Idősek Otthona intézménynél jogszabályban előírt, munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódó befizetési kötelezettség teljesítése, valamint az alaptevékenységhez kapcsolódó dologi kiadások fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Szombathely cím kiadási ezer Ft-tal, ezer Ft, intézményi felújítások ezer Ft, felújítási célú előzetesen felszámított áfa ezer Ft, egyidejűleg címen belül megemeli a kiadási előirányzatot ezer Ft-tal, további működési célú kiadások (elvonások és befizetések) ezer Ft, ezer Ft. intézményi beruházások ezer Ft, ezer Ft. j) A Vámosmikolai Idősek Otthona intézménynél jogszabályban előírt, munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódó befizetési kötelezettség teljesítése, valamint az alaptevékenységhez kapcsolódó dologi kiadások fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Vámosmikola cím kiadási, azon belül a hozzájárulási adó ezer Ft-tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül a további működési célú kiadások (elvonások és befizetések) előirányzatot. k) A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinél jogszabályban előírt, munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódó befizetési kötelezettség teljesítése érdekében csökkenti a Budapesti Módszertani Szociális Központ és In-
12 1734 FŐVÁROSI KÖZLÖNY december 1. tézményei cím kiadási, azon belül a munkaadókat terhelő járulékok és szociális ezer Ft-tal, egyidejűleg címen belül azonos összeggel megemeli a kiadási, azon belül a további működési célú kiadások (elvonások és befizetések) előirányzatot. (51) A Budapesti Sportszolgáltató Központ márciusban EU-s támogatásban részesült a Blindtarck Európai Uniós projekthez kapcsolódóan a látássérült futók tájékozódásának segítése céljára. A beérkezett és tervbe vett támogatás felhasználásnak megfelelő, az Uniós pályázat lebonyolító szervezete felé való elszámolás szakszerűségének biztosítása érdekében csökkenti az Budapesti Sportszolgáltató Központ cím bevételi, azon belül az egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről (beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről) ezer Ft-tal, a bevételi, azon belül az egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről előirányzatot, valamint címen belül csökkenti a kiadási előirányzatot ezer Ft-tal, intézményi beruházások 917 ezer Ft, 247 ezer Ft, a kiadási előirányzatot, 880 ezer Ft, 284 ezer Ft. (52) A kerületi önkormányzatok által a Fővárosi Önkormányzat nevében beszedett közterületi parkolási bevételekhez és a parkolás üzemeltetés során felmerülő, a Fővárosi Önkormányzat által megtérített költségekhez kapcsolódóan a évre tervezett közterületi parkolási bevételek teljesüléséből adódó többletbevételek tervbevétele, és a kapcsolódó felmerülő többlet költségek előirányzat-módosítása érdekében megemeli a Közterületi parkolási feladatok cím bevételi ezer Ft-tal, a bevételből: működési bevételek (készletértékesítések, szolgáltatások bevételei) ezer Ft, működési bevételek (kiszámlázott áfa) ezer Ft, belül a előirányzatot ezer Ft-tal, egyidejűleg megemeli a Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok ezer Ft-tal. (53) A Magyar Államkincstár elszámolása alapján a Fővárosi Önkormányzatnak jóváírt, de a nemzetiségi önkormányzatokat illető forgótőke rendezése céljából az önkormányzatok részére utalandó összegek fedezetének biztosítása érdekében csökkenti a Pénzügytechnikai feladatok cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Nemzetiségi önkormányzatoknak folyósított támogatás cím kiadási, azon belül az egyéb működési célú támogatások áht-n belülre előirányzatait. (54) A Belügyminisztériumtól kapott és tervbe vett vis maior támogatás bevételi az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet 15. melléklete és az NGM állásfoglalása alapján a felhalmozási bevételek között kell nyilvántartani. A minisztériummal való szakszerű elszámolás érdekében szükséges forráscsere miatt csökkenti a Egyéb működési célú központi támogatás cím bevételi, azon belül az önkormányzatok működési támogatásai (helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai) ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Felhalmozási célú önkormányzati támogatások cím bevételi, azon belül a felhalmozási célú önkormányzati támogatások. (55) A és évi SZ jelű sportpályázati támogatások elszámolásaihoz kapcsolódóan a Westbay Sport Club és a Pestlőrinci Kutyás Sportegyesület által fel nem használt és visszautalt támogatások rendezése érdekében megemeli a Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről 160 ezer Ft-tal, tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok. (56) A Budapest Sport Egyesület évi fel nem használt ezer Ft-os visszafizetett támogatáshoz kapcsolódó beérkezett késedelmi kamat tervbevétele érdekében megemeli a Egyéb működési bevételek cím bevételi, azon belül a működési bevételek (egyéb működési bevételek) ezer Ft-tal, tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok. (57) A Fővárosi Önkormányzat 2011-ben működési célú támogatási kölcsönt nyújtott a József Attila Színház Nonprofit Kft.-nek. A 2014-ben esedékes és betervezett összegen felül átutalta a évi törlesztő részletet is. Az előtörlesztett kölcsön összeg előirányzat-módosítása érdekében megemeli a Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről cím bevételi, azon belül a működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről ezer Ft-tal,
13 2014. december 1. FŐVÁROSI KÖZLÖNY 1735 tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok. (58) A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. által a Fővárosi Önkormányzattal megkötött Együttműködési Megállapodás alapján a közterület használati díjon felül átutalt ezer Ft tervbevétele érdekében megemeli a Egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről cím bevételi, azon belül az egyéb működési célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről ezer Ft-tal, tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok. (59) A nemzetiségi önkormányzati képviselők választásakor a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület fővárosi nemzetiségi listát állított. A nemzetiségek jogairól szóló évi CLXXIX. törvény 80. -a alapján a Fővárosi Önkormányzat feladata a nemzetiségi önkormányzatok működési feltételeinek biztosítása. Ezért a Fővárosi Ukrán Önkormányzat részére a évre vonatkozó időarányos működési támogatás, valamint az iroda berendezéséhez szükséges fedezet biztosítása érdekében csökkenti a Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Nemzetiségi önkormányzatoknak folyósított támogatás cím kiadási előirányzatait, egyéb működési célú támogatások áht-n belülre ezer Ft, egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n belülre (beruházási célra) ezer Ft. (60) Az állammal folyamatban lévő elszámolások során visszafizetésre került a évi Egy és két számjegyű országos főközlekedési utak fővárosi szakaszai karbantartásának támogatása tárgyú ezer Ft-os költségvetési támogatásból 714 ezer Ft támogatás és ezer Ft kamat, továbbá a évi Lakossági települési folyékony hulladék ártalmatlanítása tárgyú ezer Ft-os költségvetési támogatásból ezer Ft támogatás és ezer Ft kamat. A kapcsolódó előirányzat-módosítás érdekében csökkenti a Állammal szemben folyamatban lévő elszámolásokra képzett céltartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok ezer Ft-tal, egyidejűleg azonos összeggel megemeli a Pénzügytechnikai feladatok cím kiadási, további működési célú kiadások (elvonások és befizetések) ezer Ft, ezer Ft. (61) A beruházások alulteljesülése miatt a betervezett visszaigényelhető áfa nem teljesült terv szerint, ezért az évközi áfafizetési-kötelezettség teljesítéséhez szükséges fedezet biztosítása érdekében csökkenti a Céltartalék évközi nettó áfa elszámolás kiegyenlítésére cím kiadási, azon belül a tartalékok ezer Ft-tal, valamint csökkenti a Általános tartalék cím kiadási, azon belül a tartalékok ezer Ft-tal, egyidejűleg megemeli a Pénzügytechnikai feladatok cím kiadási, azon belül a dologi kiadások (többi dologi kiadás) ezer Ft-tal. (62) A Kollégiumok Gazdasági Szervezeténél keletkezett intézményi többletbevételeknek a évi költségvetési rendelet 22. (3) bekezdése alapján történő tervbevétele érdekében, az alapítványi támogatásból és busz értékesítésből származó bevétel tervbevétele érdekében megemeli a Kollégiumok Gazdasági Szervezete cím bevételi 807 ezer Ft-tal, a bevételből: felhalmozási bevételek (egyéb tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése) 512 ezer Ft, egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről (beruházási célú átvett pénzeszközök áht-n kívülről) 295 ezer Ft, egyidejűleg címen belül megemeli a kiadási előirányzatot 807 ezer Ft-tal, intézményi beruházások 744 ezer Ft, 63 ezer Ft. (63) Az egészségügyi és szociálpolitikai ágazat felügyelete alá tartozó, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő szociális intézményeknél keletkezett intézményi többletbevételeknek a évi költségvetési rendelet 22. (3) bekezdése alapján történő tervbevétele érdekében az alábbi előirányzat-rendezéseket hajtja végre: a) A Baross utcai Idősek Otthona intézménynél élelmezési szolgáltatás volumennövekedéséből, feleslegessé vált tárgyi eszközök értékesítéséből, valamint a Csendes Otthon Alapítványtól kapott adományból származó bevételek tervbevétele érdekében megemeli a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Baross utca cím bevételi ezer Ft-tal, a bevételből: működési bevételek (készletértékesítések, szolgáltatások bevételei) ezer Ft, működési bevételek (kiszámlázott áfa) 128 ezer Ft, felhalmozási bevételek (egyéb tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése) ezer Ft,
Teljesítés Teljesítés (%)
1./49.sz. oldal 1. melléklet a.../... (......) önkormányzati rendelethez Az Önkormányzat költségvetési főösszege bevételi forrásonként és kiemelt kiadási onként összesen kötelező feladatok önként vállalt
Önkormányzat. 2015. évi módosított előirányzat 1 2 3 4 5. Bevételek
Előirányzat-csoport, kiemelt megnevezése.. melléklet a./25. (.) önkormányzati rendelethez. működési támogatásai (..+ +..6.) 54 53 57 24 78 050.. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása 59
Az előterjesztés száma: 110/2016.
A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének
Nádudvar Város Önkormányzata 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K
Nádudvar Város Önkormányzata 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K 1.1. melléklet a 3/2015. (II.27.) önkormányzati rendelethez 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi jogcím
B E V É T E L E K Ezer forintban
1.1. melléklet a 9/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelethez Kazincbarcika Önkormányzat 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám B E V É T E L E K Bevételi jogcím Ezer forintban
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a tájékoztatót megtárgyalni és az alábbi határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek.
Ügyiratszám: 23-2 /2016/U1 Tárgy: SZKTT évi működési támogatás elszámolása Község Képviselő-testülete Tisztelt Képviselő-testület! A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása megküldte az általa fenntartott
3. szám Kecskemét 2014. június 6.
BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA 3. szám Kecskemét 2014. június 6. TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGYEI KÖZGYŰLÉS RENDELETEI: 5/2014. (VI.6.) önk.r. A Bács-Kiskun
A helyi és nemzetiségi önkormányzatok költségvetési mérlege
A helyi és nemzetiségi önkormányzatok költségvetési mérlege BEVÉTELEK terv Intézményi bevételek 187 218,9 178 239,5 176 550,0 Kamatbevételek 16 541,8 14 000,0 38 112,5 ÁFA bevételek 120 160,5 106 270,0
2/2016. (II. 21.) Önkormányzati Rendelete. az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II. 27.) Önkormányzati Rendelet módosításáról
FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2016. (II. 21.) Önkormányzati Rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II. 27.) Önkormányzati Rendelet módosításáról Folyás
2014.III.névi módosítások,átcsoportosítások
1.sz.melléklet 2014.III.névi módosítások,átcsoportosítások BEVÉTELEK KIADÁSOK SZÖVEG MÓDOSÍTÁS ÁTCSOP. SZÖVEG MÓDOSÍTÁS ÁTCSOP. ÖNKORMÁNYZAT ÖNKORMÁNYZAT Bérkompenzáció B116 3 058 287 Tartalék 8 103 833
3. Balatonudvari Község Önkormányzatának 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.)
Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15./ 2012. (XII.10.) önkormányzati rendelete Balatonudvari Község Önkormányzatának 2012. évi költségvetéséről szóló 1./2012. (II. 24.) rendeletének
I.melléklet. adatok eft-ban
Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi tervezett mérlege I.melléklet Bevételek Eredeti elıirányzat 2015 Kiadások adatok eft-ban Eredeti elıirányzat 2015 Költségvetési bevételek 4 880 Költségvetési
Előirányzat módosítás állami költségvetéssel való elszámolás miatt
Előirányzat módosítás állami költségvetéssel való elszámolás miatt Előterjesztés 1. melléklete Sorszám Cím Jogcím Kiadási ei. változás Bevételi ei.vált. 1. 2015. évi bérkiegészítés (augusztus, szeptember)
a) tárgyévi költségvetési bevételét 118.358,- E Ft-ban aa) működési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét
Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(IX. 14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (III.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Szálka
1. Balatonudvari Község Önkormányzatának 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendelete 2. helyébe a következő rendelkezés lép:
Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13./ 2012. (VIII. 21.) önkormányzati rendelete Balatonudvari Község Önkormányzatának 2012. évi költségvetéséről szóló 1./2012. (II. 24.) rendeletének
ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére
Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat ELNÖKE Szám: ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 28.-i Képviselő-testületi ülésére Tárgy: A) Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot
2015. ÉVI ÁLLAMI TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSA 2016.04.28. (adatok forintban) Jogcím Összesen (Ft) Összesen (Ft) Összesen (Ft)
KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 215. ÉVI ÁLLAMI TÁMOGATÁS FELHASZNÁLÁSA 216.4.28. (adatok forintban) 1. sz. melléklet Jogcím Összesen (Ft) Összesen (Ft) Összesen (Ft) Eredeti Ei. Módosított Ei. 215
Tiszacsécse Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K
Tiszacsécse Önkormányzat 1. melléklet a 3/2014. (III. 11.) önkormányzati rendelethez 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi jogcím
2014. év március hó Tolna Megyei Közlöny XXIV. évfolyam 1. szám KÖZLÖNY TARTALOM I. SZEMÉLYI RÉSZ II. TOLNA MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEI
2014. év március hó Tolna Megyei Közlöny XXIV. évfolyam 1. szám Szám: 284/2014. TOLNA MEGYEI KÖZLÖNY TARTALOM I. SZEMÉLYI RÉSZ II. TOLNA MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEI 1/2014. (II. 21.) rendelet
MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2009. (X.01.) R E N D E L E T E. a 2009. évi pénzügyi terv módosításáról
1 MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2009. (X.01.) R E N D E L E T E a 2009. évi pénzügyi terv módosításáról Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzat 2009.
Költségvetési határozat mellékleteinek tartalma
Költségvetési határozat mellékleteinek tartalma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. évi bevételi előirányzatai kiadási, Nemzetiségi Önkormányzat Előirányzat megnevezése 2014. évre ezett előirányzat e Ft-ban
Márai Sándor Közművelődési Intézmény és Városi Könyvtár
Márai bevételek 3/a Márai Sándor Közművelődési Intézmény és Városi Könyvtár Bevételek Rovatrend Kormányzati funkció 2013.eredeti eredeti mód. ei. várh.telj. B402-00 082091 Alaptevékenység körében végzett
Feladat megnevezése HIVATAL MŰKÖDÉS TÁMOGATÁSA. Eredeti előirányzat. Teljesítés 2014.06.30. Módosított előirányzat
6. sz. melléklet Vas Megyei Önkormányzat 214. I. félévi beszámoló Vas Megyei Önkormányzat 214. évi költségvetésének kiadásai feladatonként és kiemelt onként E Ft Kötelező feladat MŰKÖDÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI
5. szám Kecskemét 2015. december 12.
BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA 5. szám Kecskemét 2015. december 12. TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGYEI KÖZGYŰLÉS RENDELETEI: 7/2015. (XII.12.) önk.r. 8/2015.
a) tárgyévi költségvetési bevételét 119.080,- E Ft-ban aa) működési költségvetési bevételét ab) felhalmozási költségvetési bevételét
Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének 6/2013(IV.29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (III.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Szálka Község
Az önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. módosítása
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı út 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 41-93/2012. ELŐTERJESZTÉS Készült:
Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről
1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja
KTGV. ÖSSZESEN KTGV. ÖSSZESEN
2/2014. (II. 14.) önk. rendelet 1. melléklete Rovatrend Előirányzatcsoport / Kiemelt előirányzat szerinti bontás CIVILHÁZ ÓVODA HIVATAL ÖNKI ÖSSZESÍTETT KTGV. KTGV. KTGV. INTÉZMÉNYI KTGV. KÖLTSÉGVETÉS
1.. (1) A Vértessomló Község Önkormányzatának képviselő-testülete 2009. évi költségvetését: 2..
Vértessomló Község Önkormányzatának 7/2009. (V. 29.) számú rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 2/2009. (II. 09.) számú rendelete módosításáról 1.. Vértessomló Község Önkormányzatának
Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2016. (II.5.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről
Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2016. (II.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Tolmács Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
2015. április 7. FŐVÁROSI KÖZLÖNY 987
2015. április 7. FŐVÁROSI KÖZLÖNY 987 Fővárosi önkormányzati ágazati költségvetési szervek: 100101 Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság 100102 Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság 100100
MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 24/2005. (XI.25.) R E N D E L E T E
MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2005. (XI.25.) R E N D E L E T E a 2005. évi pénzügyi terv módosításáról Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzat 2005. évi
Zalahaláp Község Önkormányzata és intézményei 2015. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítására javaslat
Napirend: 1 Ügyiratszám: /2016. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. május. -i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Meghívottak: Előterjesztést látta: Zalahaláp Község Önkormányzata és
Nyirád Község Önkormányzata Polgármesterétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: hivatal@nyirad.
4. napirendi pont Nyirád Község Önkormányzata Polgármesterétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: hivatal@nyirad.hu Ügyszám: 87-103/2014. Előterjesztő: Sarkadi-Nagy András
Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére
Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 30-i ülésére Tisztelt Képviselők! Az önkormányzat 2014. évi zárszámadásának elfogadását megelőzően szükséges a Vaszari Közös
JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013
Borsodnádasd Önkormányzat B E V É T E L E K. II. sz. módosítás 2014. IX. 30. 1 2 3 4. Sorszám Eredeti előirányzat. Bevételi jogcím
Borsodnádasd Önkormányzat 1.1. sz. melléklet a 13/2014.(XII.12.) önkormányzati rendelethez 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám Eredeti II. sz. módosítás 1 2 3 4 5 1. Önkormányzat
N A P I R E N D. 1.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok Vitális Gábor végrehajtásáról. 2.) 2015. évi munkaterv elfogadása Vitális Gábor.
Román Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 18-i ülésén hozott határozatai 41/2014. (XI. 18.) sz. RNÖ. határozat A Mezőkovácsházi Román Nemzetiségi Önkormányzat a,, kitüntetési díj tárgyában készült
NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2/2009. (III.11.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL
NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2/2009. (III.11.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Nyírábrány Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló - többször módosított
Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2013. március 20-i ülésére. Balsai Judit pénzügyi osztályvezető
1 Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2013. március 20-i ülésére 45/2013. (III.20.) sz. előterjesztés Tárgy: Javaslat Budakalász Város 2012. évi költségvetésének
XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI. Költségvetési évben esedékes. T0022 kötelezettségvállalás, más
A) Szolgáltatás vásárlás 1. Kötelezettségvállalás a költségvetési számvitel szerint a) Nettó érték T0021 b) Általános forgalmi adó T0021 XII. FEJEZET EGYÉB GAZDASÁGI ESEMÉNYEK ELSZÁMOLÁSAI esedékes esedékes
47/2000. (XII. 29.) sz. önk. rendelet
47/2000. (XII. 29.) sz. önk. rendelet a 2000. évi költségvetés és végrehajtás szabályairól szóló rendelet módosításáról. A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő - testülete ( továbbiakban képviselő - testület)
Szakonyfalu Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről
Szakonyfalu Község Önkormányzata képviselő-testületének /015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 015. évi költségvetéséről Módosítva a 6/015.(IX.30.) és a /016. (II.4.) rendeletekkel. (Egységes
HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ÉS INTÉZMÉNYEI létszámelőirányzat 2013. évi költségvetés teljesítése
1.c számú melléklet HAJDÚBAGOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ÉS INTÉZMÉNYEI létszámelőirányzat költségvetés teljesítése fő évi engedélyezett álláshelyek átlag létszám Álláshelyek Vál.tiszt. vis. Ktv. Kjt. Mtv.
Bevételek tevékenységenként (működési célra kapott juttatások és felhalmozási célú végleges pénzeszközátvételek teljesítésének részletezése)
Közhatalmi bevételek 07/04 01 Önkormányzatok sajátos működési bevételei 16/25 Közhatalmi bevételek összesen (01+02) Egyéb saját működési bevételek 07/14 02 03 04 1047680 2000 1000 120000 1000 2000 1000
2015. évi... törvény
,._. ;_ :!it5 t1 1 ágytara 2 2015. évi... törvény $O q crkezett : 2015 DEC 0 2, a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvénynek az iskolá n kívüli gyermekétkeztetés kiterjesztéséhez
Javaslat az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 3/2014. (II.14.) önkormányzati rendelet módosítására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
2011. évi költségvetés teljesítése
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2011. évi költségvetés teljesítése /adatok ezer forintban/ MEGNEVEZÉS 2011. évi terv 2011. I-XII. hó Tény / Terv % Székház vásárlásra elkülönített pénzeszköz (XII.31)
KÖLTSÉGVETÉS MÉRLEGE 2013.év
1. sz. melléklet 5/2014. (IV.30.) önkormányzati rendelethez KÖLTSÉGVETÉS MÉRLEGE 2013.év Megnevezés Bevétel I. Működési bevételek II. Az önkorm. általános működésének és ágazati feladatainak támogatása
3/2015. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOMJEGYZÉK A MEGYEI KÖZGYŰLÉS RENDELETEI
ISSN 1215 4261 TARTALOMJEGYZÉK A MEGYEI KÖZGYŰLÉS RENDELETEI SZÁM TÁRGY OLDALSZÁM A Hajdú- Bihar Megyei Önkormányzat 4/2015. (V. 12.) zárszámadásáról 2. oldal önkormányzati rendelet 5/2015. (V. 12.) önkormányzati
Orsós Róbert Lajos képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő
ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 8455. PUSZTAMISKE Szám: 2-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztamiske Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 29-én (szerda) 09,00 órai kezdettel
8. sz. melléklet Az önkormányzat 2010. évi költségvetésében tervezett, többéves kihatással járó feladatai és elıirányzatai éves bontásban
Ezer forintban S. 8. sz. melléklet Az önkormányzat 2010. évi költségvetésében tervezett, többéves kihatással járó feladatai és ai éves bontásban A többéves kihatással járó Elıirányzatok éves bontásban
Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) Keltezés: Tiszafüred, 2009. május 15. az egyéb szervezet vezetője (képviselője)
az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2008 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. 01. 01. - 2008. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 9-i rendkívüli
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet
224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tisztségviselőinek, tagjainak és a bizottságok tagjainak tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 11/2013. (IX.26.) önkormányzati rendelet, egységes szerkezetbe
LfJo. számú előterjesztés
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere LfJo. számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2015. évi üzleti
Kulcs Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 1/2014.(II. 06.) Önkormányzati rendelete a 2014. évi költségvetéséről
Kulcs Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 1/2014.(II. 06.) Önkormányzati rendelete a 2014. évi költségvetéséről Kulcs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdés
PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Ezer forintban B E V É T E L E K
1. melléklet a /. ( ) önkormányzati rendelethez (költségvetési rendelet 2. melléklete) PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K Bevételi jogcím A
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-42/2014. Tárgy: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről
1. Számlaosztály BEFEKTETETT ESZKÖZÖK
1. Számlaosztály BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 11. IMMATERIÁLIS JAVAK 111. Immateriális javak aktivált állományának értéke 1113. Vagyoni értékű jogok aktivált állományának értéke 11131. Törzsvagyon körébe tartozó
394.596 eft személyi juttatások. 138.113 eft munkaadót terhelő járulékok. 386.169 eft dologi kiadások. 137.443 eft egyéb támogatás
Ercsi Város Önkormányzatának 8/2002.(VIII.27.) Kt. számú rendelete az Önkormányzat 2002. évi költségvetéséről szóló, 1/2002.(I.22.) Kt. számú rendelet módosításáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
Kóspallag Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011./IV.14./ rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról
Kóspallag Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011./IV.14./ rendelete az önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról A képviselő-testület az államháztartásról szóló - többször módosított - 1992. évi
Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret felhasználására. Előterjesztő: Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat közalkalmazotti munkáltatói kölcsönkeret
Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012,
Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk.hu 2. napirendi pont Készítette: Percze Szilvia jegyző Markóné
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)
LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 15/2012.(XI.14.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A 2012. évi költségvetés elfogadásáról szóló 2/2012.(III.14.)
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (IV.24.) önkormányzati rendelete. az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosításáról
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (IV.24.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosításáról Bánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
XII. Kerületi Önkormányzat Hegyvidék Sportegyesülete (sportszervezet) negyedéves előrehaladási jelentése
Magyar Vízilabda Szövetség részére Budapest, Margitsziget Hajós Alfréd Sportuszoda 1391 Budapest, Pf. 250 Tárgy: II. negyedéves előrehaladási jelentés 1 (Beadási határidő: 2014.január 8.) XII. Kerületi
SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ
SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2016. február
40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat A BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELŐK ILLETMÉNYKIEGÉSZÍTÉSÉRŐL ÉS VEZETŐI PÓTLÉKÁRÓL, AZ ŐKET MEGILLETŐ SZOCIÁLIS, JÓLÉTI ÉS
Szentendre Város Önkormányzat Képvisel-testületének 6/2002. (III.18.) Önk. sz. rendelete
Szentendre Város Önkormányzat Képvisel-testületének 6/2002. (III.18.) Önk. sz. rendelete az önkormányzat 2001. évi költségvetésérl szóló, többször módosított 5/2001. (II.16.) Önk. sz. rendelet módosításáról
Mucsony Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 4/2012.(II.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről
Mucsony Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 4/2012.(II.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Mucsony Nagyközség Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény
KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ
Fejezeti jellemző adatok Fejezeti jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok Önkormányzati jellemző adatok 20 1002 fejezet cím/alcím megye megye pénzügyi pénzügyi körzet körzet településtípus település-
Balatonfüred, 2014. február 4. Horváth József elnök
Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnök Előterjesztés A képviselő-testület 2014. február 5-i ülésére A Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. évi költségvetése Az államháztartásról szóló törvény előírja, hogy
AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG 2011. évi költségvetése
A 2/2011. sz. elnökségi határozat alapján elfogadva AZ ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG BEVÉTELEK 2010.évi maradvány 65 600, kormányzati fejezeti támogatás Környezetvédelmi Államtitkárság támogatása től kapott
73OA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége
73OA Eredménykimutatás - Pénztár működési tevékenysége 001 73OA01 Tagok által fizetett tagdíj 59 334-59 334 59 642-59 642 002 73OA02 Munkáltatói tagdíj-hozzájárulás 39 212-39 212 27 357-27 357 003 73OA03
Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány
Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány
IKLÓDBÖRDŐCE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
IKLÓDBÖRDŐCE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2013. (XI.05.) önkormányzati R E N D E L E T E az önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosításáról Iklódbördőce Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének. 10/2009. (VI. 23.) Kgy. rendelete
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 10/2009. (VI. 23.) Kgy. rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 3/2009. (II. 27.) Kgy. rendelet módosításáról A Baranya Megyei
Összesítő riport. Riportoló intézmény: KAPUVÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. Szűrési feltételek. Csoportosítási feltételek. Kiterjesztett azonosító
Összesítő riport Riportoló intézmény: KAPUVÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Szűrés Szűrési feltételek Érték Csoportosítás Kiterjesztett azonosító Csoportosítási feltételek Érték - 1 - Tartalomjegyzék Szám Űrlap
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére
Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Város Önkormányzata és a VÜSZI Kht. közötti, parkfenntartási tevékenység folyamatos ellátására
K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S
1201 Budapest, Török Flóris u. 257. Tel/Fax:283-01-94 Anyaoltalmazó Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2005 Budapest, 2006. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. Az Anyaoltalmazó
A B C D E F. 1 Monoszló Község Önkormányzatának Címrendje Címrend 1 melléklet 2 2012 szeptember 30-i teljesítési adatokkal 3 adatok e/ft
A B C D E F 1 Monoszló Község Önkormányzatának Címrendje Címrend 1 melléklet 2 2012 szeptember 30-i teljesítési adatokkal 3 adatok e/ft 4 Megnevezés Címek költségvetési 5 főösszeg 6 2012-ben 7 módosított
2/2007. (I.12.) Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzati rendelet
2/2007. (I.12.) Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzati rendelet a 2006.évi költségvetésről és végrehajtási szabályairól szóló 8/2006. (II.22.) önk. rendelet módosításáról A Budapest
A CSONGRÁD MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉTŐL
A CSONGRÁD MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉTŐL H-6741 Szeged, Rákóczi tér 1. Telefon: +36 62/566-002 Fax: +36 62/420-080 E-mail: elnok@csongrad-megye.hu www.csongrad-megye.hu Ügyiratszám: 332/2012. Témafelelős:
E L Ő T E R J E S Z T É S Kismaros Község Önkormányzat Képviselő-testület 2016. szeptember 19-i ülésére
Kismarosi Közös Önkormányzati Hivatal 2623 Kismaros, Kossuth Lajos út 22., Tel.: 27/639-131; Fax: 27/639-18, E-mail: jegyzo@kismaros.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Kismaros Község Önkormányzat Képviselő-testület
JAVASLAT. Ózd, 2015. április 9. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke
JAVASLAT a 2015. évi nemzeti ünnepek megrendezésére és egyéb városi rendezvényekkel kapcsolatos feladatok, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2015. április
K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.
32/2015.(II.10.) KT Dunaföldvár Város Képviselő-testülete az önkormányzati beszerzésekre vonatkozó 2015. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. 01. 01.-2010. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg
Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások
/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót
1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi
Adatgyűjtési és adatszolgáltatási rend. Valamennyi közoktatási intézmény által szolgáltatandó adatok: ADATSZOLGÁLTATÁS TÁRGYA
1997-22 Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 22/1997. (VII. 8.) sz. rendelete az Önkormányzat fenntartásában lévő intézmények adatszolgáltatási kötelezettségéről /1997. VII.
2015. május 19. FŐVÁROSI KÖZLÖNY 1691
2015. május 19. FŐVÁROSI KÖZLÖNY 1691 Fővárosi önkormányzati ágazati költségvetési szervek: 100101 Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság 100102 Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság 100100
Közhasznúsági jelentése
1089 Budapest, Vajda Péter u.25-31. Közhasznúsági jelentése 2010. Az Alapítvány adószáma: 18008003-1-42 Az Alapítvány nyilvántartási száma: 2464 Az Alapítvány KSH azonosítója: 264655-132 Az Alapítvány
Tét Város Önkormányzat Képviselő testülete 7 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza:
ülésének könyvéből. 14/2012. (II. 22.) Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. február 22-ei ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint elfogadja: 1. KKÁMK Művelődési Ház és a Városi Könyvtár
J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a
J A V A S L A T a távhőszolgáltatás díjának ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalás k i a l a k í t á s á r a Előterjesztő: Ózdi Távhő Kft. ügyvezetője Ó z d, 2013. július 25. ELŐZMÉNYEK: