24 hetes felkészülés a félmaraton lefutására
|
|
- Lilla Jónásné
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Lépj eggyel tovább haladó edzésterv és felkészülés a félmaratonra Edzésterv azoknak akik, akik 1: 45-ön belül szeretnék teljesíteni a Nike Félmaratont. edzéstervek Ehhez az edzéstervhez akkor kezdj hozzá, ha már nem okoz gondot 5000 m könnyű futás végrehajtása. Ez azt jelenti, hogy szervezeted már megszokta a mozgást és a futással járó terheléseket. Ideje tovább lépni. Ahogy a kezdő edzésterv esetében, a továbbiakban is a rendszeresség a kulcsszó. Még, ha nincs is időd egyes napokon az edzésterv betartására, akkor is próbálj legalább egy rövid futásra időt szakítani és igyekezz, hogy mihamarabb bepótold az elmaradt napokat. Heti 3-5-szöri futás már önmagában is biztosíthatja a sikert. Mivel most már más terhelésekkel futsz, mint kezdő korodban, így egyre fontosabb, hogy a futások előtt is odafi gyelj néhány dologra. Ilyen például, hogy a futás előtt két órával már ne egyél semmit, mert teli hassal nehéz jó teljesítményt nyújtani és az emésztés elvonja a vért az izmaidtól. Szintén nagyon fontos, hogy a vizet nem akkor kell pótolni, ha már megszomjaztál. A hidratáltság is lényeges a jó teljesítményhez, ezért az edzés előtt fél órával fogyassz 1-2 dl vizet. Fordíts fi gyelmet a bemelegítésre, melyről az Edzéstanácsok rovatban bővebben is olvashatsz. Ez még a könnyű futás első perceiben is tart, amikor még, a már említett beszélgetős tempónál is lassabban kell futnod. A profi bb szinten már meg kell ismerkedned a tempófutással is, amikor már nem esik jól a beszéd. Ennek okos adagolása néhány hét alatt is csodákra képes az állóképesség növelésében. Ennél a formánál nagyon fontos, hogy éppen az anaerob-futás határán használd, ami azt jelenti, hogy a pulzusszámod valahol ütés/ perc körül van (a legpontosabb számot terhelésvizsgálattal lehet megállapítani), és ennél a formánál már bemelegítő és levezető, könnyű futásra is szükséged lesz. Szintén újdonság a repülő futás, mely általában 100 méter és körül-belül másodperc. A kezdetétől egyre fokozódó iramban kell megtenned ezt a távot úgy, hogy az utolsó méteren lassítasz és csak ezután állsz meg. Az edzéseid végén pedig jutalmazd meg magad néhány perc sétával és nyújtással, amikor kiélvezed a jól végzett munka örömét. A nyújtás nagyon fontos, hogy az izmaid a megfelelő helyzetbe álljanak vissza, de végezd nagyon óvatosan és fokozatosan.
2 Edzésterv azoknak akik, akik 1:45-ön belül szeretnék teljesíteni a Nike félmaratont. Ez feltételezi, hogy már eddig is heti 4-5 alkalommal edzettek és képesek 46 percen belül lefutni 10 km-t. 1. hét Heti összes táv: 59 km 0 km 12 km 4 km 15 km 0 km 12 km 16 km 5:30/km 5:30/km 5:30/km 5:00/km 5:30/km 5 km után (melegítés) a következő ötös megint 5 km Közepes tempójú A könnyű iramnál mindenképpen erősebben, de semmi esetre sem olyan érzéssel, hogy gyors futásnak érezzük. 2. hét Heti összes táv: 62 km 0 km 12 km 4 km 16 km 0 km 10 km 20 km 5:30/km 5:30/km 5:30/km 5:00/km 5:30/km A 8 km könnyű futás után rövid nyújtás, majd 10 db repülő 4 km után (melegítés) a következő nyolcas megint 4 km Közepes tempójú A könnyű iramnál mindenképpen erősebben, de semmi esetre sem olyan érzéssel, hogy gyors futásnak érezzük. 3. hét Heti összes táv: 29 km 0 km 6 km 0 km 11 km 0 km 12 km 0 km 5:30/km 5 km időre 5:30/km majd 5 km időre futás (felmérő), levezetés. (Ne fussuk el az elejét!)
3 4. hét Heti összes táv: 62 km 0 km 12 km 4 km 13 km 0 km 13 km 20 km 5:30/km 5:30/km 5 (4:45) 5: :30/km 4 km után (melegítés) a következő ötös megint 4 km A 12 km után repülő 5. hét Heti összes táv: 63 km 0 km 10 km 4 km 13 km 0 km 11 km 25 km 5:30/km 5:30/km 5 (4:45) 5: :45/km 4 km után (melegítés) a következő ötös megint 4 km repülő 6. hét Heti összes táv: 34 km 0 km 6 km 0 km 13 km 0 km 15 km 0 km 5:00/km 5000 m 5:00/km 4 km bemelegítő majd 5 km időre futás (felmérő), utána 4 km levezetés (lehet pályán is - pontosabb visszajelzést ad).
4 7. hét Heti összes táv: 58 km 0 km 10 km 4 km 16 km 0 km 13 km 15 km 5:00/km 5:00/km 10 km 4: :10/km Még mindig tempó futás, de ez a legfontosabb építőköve a majdani jó eredménynek. majd 10 km tempó futás, levezetés. (Ne fussuk el az elejét, de végig kemény iramban, már van annyi rutinunk, hogy ez menjen így.) A 12 km után repülő 8. hét Heti összes táv: 51 km 0 km 4 km 12 km 11 km 0 km 16 km 8 km 5:20/km 5:30/km 5: :20/km 5:20/km repülő majd 10 km felmérő futás, levezetés. (Ne fussuk el az elejét, de végig kemény iramban, már van annyi rutinunk, hogy ez menjen így.) 9. hét Heti összes táv: 52 km 0 km 6 km 15 km 0 km 0 km 20 km 11 km 5:20/km 5:30/km 5:40/km 5: repülő
5 10. hét Heti összes táv: 58 km 0 km 8 km 10 km 11 km 0 km 4 km 25 km 5:20/km 5:30/km 5: :40/km 5:10/km repülő 11. hét Heti összes táv: 44 km 0 km 6 km 8 km 15 km 0 km 15 km 0 km 5:20/km 5:30/km 5:30/km 5:40/km A közepén 5 perc lendületesebben. 12. hét Heti összes táv: 59 km 0 km 6 km 6 km 15 km 0 km 12 km 20 km 5:30/km 5:30/km 5:20/km 5:10/km 6 km után (melegítés) fussunk élénkebb iramban 20 percet (lehetőség szerint terepen, akár lehet szintes, hullámos a futóterep). 5 km után fussunk m-et lendületesen (pihenő a vissza kocogás), utána még 4 km-rel vezessünk le. 13. hét Heti összes táv: 58 km 0 km 6 km 6 km 15 km 0 km 11 km 20 km 5:30/km 5:30/km 5:10/km 5:20/km 5:10/km benne 3 4' élénk repülő 14. hét Heti összes táv: 42 km 0 km 6 km 6 km 15 km 4 km 0 km 11 km 5:20/km 5:30/km 5:30/km 5:40/km 5:20/km A közepén 5 perc lendületesebben. majd 5 km felmérő futás, levezetés. (Ne fussuk el az elejét, de végig kemény iramban, már van annyi rutinunk, hogy ez menjen így.)
6 15. hét Heti összes táv: 58 km 0 km 8 km 10 km 15 km 0 km 13 km 12 km 5:20/km 5:30/km 5: :20 5:20/km repülő futás 5 km után fussunk m-et lendületesen (pihenő 2' kocogás), utána még 4 km-rel vezessünk le. 16. hét Heti összes táv: 57 km 0 km 6 km 10 km 15 km 6 km 0 km 20 km 5:20/km 5:30/km 5: :40/km 5:20/km repülő futás A végén m repülő 17. hét Heti összes táv: 44 km 0 km 6 km 8 km 15 km 0 km 15 km 0 km 5:20/km 5:30/km 5:30/km 5:40/km A közepén 5 perc lendületesebben. 18. hét Heti összes táv: 57 km 0 km 6 km 10 km 15 km 0 km 20 km 6 km 5:20/km 5:30/km 5: Délibáb 16 (4 bem., lev.) 5:20/km repülő 19. hét Heti összes táv: 60 km 0 km 10 km 6 km 15 km 0 km 9 km 20 km 5:30/km 5:30/km 5:10/km 5:20/km 5:10/km benne 3 4' élénk repülő
7 20. hét Heti összes táv: 67 km 0 km 8 km 15 km 6 km 0 km 18 km 20 km 5:30/km 5:10/km 5:30/km 5:20/km benne 2 2 km élénk iramban (közte (kb 50 percre) hét Heti összes táv: 47 km 0 km 6 km 6 km 11 km 0 km 16 km 8 km 5:20/km 5:30/km 5: :20/km repülő km felmérő futás hét Heti összes táv: 62 km 0 km 12 km 6 km 15 km 0 km 9 km 20 km 5:30/km 5:30/km 5:10/km 5:20/km 5:20/km benne 2 6' élénk repülő 23. hét Heti összes táv: 67 km 0 km 12 km 6 km 15 km 0 km 9 km 25 km 5:30/km 5:30/km 5:10/km 5:20/km 5:20/km benne 5 2' élénk 2' könnyen). repülő 24. hét Heti összes táv: 52 km 0 km 6 km 9 km 8 km 0 km 4 km 25 km 5:30/km 5:30/km 5:30/km 5:10/km Nike Félmaraton 8 km jól eső könnyű futás, repülő. 4 km könnyen utána 2 km lendületesen, majd a végén 2 km levezetés.
24 hetes felkészülés a félmaraton lefutására
Lépj eggyel tovább haladó edzésterv és felkészülés a félmaratonra Edzésterv azoknak akik, akik másfél órán belül szeretnék teljesíteni a Nike Félmaratont. edzéstervek Ehhez az edzéstervhez akkor kezdj
6 hetes futó edzésterv 2. hét 1. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.
Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog
6 hetes futó edzésterv 1. hét 3. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.
Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog
6 hetes futó edzésterv 1. hét 2. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.
Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog
6 hetes futó edzésterv 2. hét 2. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.
Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog
6 hetes futó edzésterv 3. hét 1. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.
Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog
Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság
KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság FEBRUÁR, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 6 7 8 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött
Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság
KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság JÚLIUS, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 6 7 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött
Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság
KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság FEBRUÁR, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött célok
Edzésterv fizikai tesztek teljesítéséhez
Tisztelt Sporttársak! Az alábbi edzésterv olyan céllal készült, hogy útmutatást adjon Nektek az MKSZ JAB és a BKSZ JAB követelmény rendszerében előírt fizikai felmérési szint teljesítéséhez szükséges felkészüléshez.
Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság
KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság JANUÁR, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 6 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött
Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság
KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság JÚLIUS, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött célok eléréséhez
"Emeljük a szintet 2. Képzési Nap. Labdarúgók állóképességének fejlesztése gyakorlati teszteken keresztül, a továbblépés.
"Emeljük a szintet 2. Képzési Nap Labdarúgók állóképességének fejlesztése gyakorlati teszteken keresztül, a továbblépés Sáfár Sándor Szakaszos Tartós Ciklikus mozgás. 140-160 ütés/perc munkapulzus. Állóképességi
Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság
KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság MÁRCIUS, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött célok eléréséhez
Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság
KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság MÁJUS, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött célok
Kardiovaszkuláris tréning
Kardiovaszkuláris tréning Kardiovaszkuláris tréning A kardiovaszkuláris tréning jelentése nem más, mint a szív érrendszer edzése, erősítése. Lényege: Olyan aerob (vagyis oxigén felhasználással járó) mozgást
Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság
KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság ÁPRILIS, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a
A sikeres diéta titka A futás segítségével
A sikeres diéta titka A segítségével Galambos Ádám Fotók. Dreamstime.com A sikeres diéta titka A segítségével Manapság számos módszer áll az ember rendelkezésére, ha fogyni szeretne. A piacon olyan szerkentyűket
Szuper haladó szint: Félmaraton Maraton Hegyi futás
Kinga 33 éves Sprinter volt, heti 2-3 alkalommal van ideje futni Félmaratont szeretne teljesíteni Réka 42 éves 10 éve fut aktívan, futott félmaratont Maratonra készül Tamás 31 éves Aktív futó. A Kékes
Edzésterv készítése a tájfutó utánpótlás korosztály részére
Edzésterv készítése a tájfutó utánpótlás korosztály részére Készítette: Fehér Ferenc Bevezetés Az edzésterv: egy megvalósíthatónak tartott rövidebb-hosszabb ideig tartó edzésfolyamat elméleti előrevetítése.
Szenvedély minden lépésben ÚTON A PROFIZMUS FELÉ BEMUTATÓ
Szenvedély minden lépésben ÚTON A PROFIZMUS FELÉ BEMUTATÓ Szenvedély minden lépésben Úton a profizmus felé Galambos Ádám Columb Kiadó 2016 Felelős kiadó: Galambos Ádám István E.V. ISBN: 978-1-365-13188-2
Maratonok időrendben
Maratonok időrendben 1987-2 maraton 1. 1987.10.25. Budapest, Rank Xerox Maraton, Országos Bajnokság. 2:41:14 4.hely OB.2.hely 2. 1987.12.09. Tiberias Marathon, Izrael 2:48:16 3.hely 3. 1988.03.26. Szeged,
EDZÉSTERVEZÉS SZABÁLYAI, Gyakorlatias Megvilágításban
EDZÉSTERVEZÉS SZABÁLYAI, Gyakorlatias Megvilágításban Készítette: Molnár Dezső MSC szakedző EDZŐI KONFERENCIA Baja, 2018. március 30-31. A PRAKTIKUS TUDÁS, A MAGYAR EVEZÉS MEGMENTŐJE. Idegen szavak gyakori
UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás
SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás A SZAKMAI MUNKA ELKÜLÖNÜLÉSE EGY BAJNOKI ÉVBEN 1. Felkészülési időszak 2. Versenyidőszak 3. Téli szünet 4. Átmeneti időszak 5. Versenyidőszak
A rövid edzés csodája e-book. Írta: Pappné Benedek Erika Lektorálta: Tőke Szilvia személyi edző 2013.
A rövid edzés csodája e-book Írta: Pappné Benedek Erika Lektorálta: Tőke Szilvia személyi edző 2013. 2 Tartalomjegyzék Előszó 4 Miért fontos a testmozgás? 5 Miért fontosak az izmok? 6 A szakértők által
Mozgásprogram. testsúlycsökkentéshez
Mozgásprogram testsúlycsökkentéshez Mozgásprogram testsúly csökkentéshez A Földön 310 millió elhízott és további 1,2 millió túlsúlyos ember él. Magyarországon a legutolsó nagyobb szabású országos vizsgálat
1.ábra Az edzés blokkvázlata
Előkészítő, rávezető, célgyakorlatok a köríves rúgás gyakoroltatásánál 1.ábra Az edzés blokkvázlata Tervezett edzésprogramom célcsoportjai olyan haladó edzett versenyzők, akik a szereplő technikákban már
CIKK SZÁM: 1241 HASZNÁLATI UTASÍTÁS
CIKK SZÁM: 1241 HASZNÁLATI UTASÍTÁS TARTALOM FELHASZNÁLÓI FIGYELMEZTETÉS ALKATRÉSZEK LISTÁJA FELÜLNÉZETI RAJZ SZERELÉSE ÚTMUTATÓ HASZNÁLAT ELÖTTI BEMELEGÍTÉS ÉS NYÚJTÁSI TIPPEK NEHÉZSÉG BEÁLLÍTÁSA TRÉNING
1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Testmozgással az egészségért
1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél Testmozgással az egészségért Hogyan sportoljunk? Gyógytorna program Kiadó: Gönc Város
Vitorlázás 9. évfolyam
A vitorlás sport tanításának céljai a on: A sportági tevékenységekhez szükséges akarat, aktivitás ébrentartása; Korosztályos válogatottak képzése; Az sportág mozgásformáinak, továbbfejlesztése; Országos
ÁLLÓKÉPESSÉG FEJLESZTÉSI PROGRAM LABDÁS- ÉS LABDA NÉLKÜLI GYAKORLATOKKAL
ÁLLÓKÉPESSÉG FEJLESZTÉSI PROGRAM LABDÁS- ÉS LABDA NÉLKÜLI GYAKORLATOKKAL (általános alapismeretek) Állóképesség: A szervezet azon képessége, amely lehetővé teszi a sportmozgás hosszú ideig, a teljesítmény
Testedzési program: 1.-6. hét
Testedzési program: 1.-6. hét Az alábbiakban közreadunk egy teljes test megmozgatására alkalmas, kezdőnek szóló edzéstervet. A napi életritmusba rugalmasan beilleszthető, és emellett lehetőséget nyújt
L E G T R A I N E R GYVC-008. Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót!
LEG_TARINER.qxp 2007.08.03. 9:06 Page 1 L E G Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót! T R A I N E R GYVC-008 A VIVAMAX Leg Trainerrel Ön otthonában, kényelmesen edzheti lábait és fenekét,
Középhaladó edzéstervek futóknak
Középhaladó edzéstervek futóknak Középhaladó futó edzéstervek A gyorsulás jegyében Galambos Ádám Columb Kiadó 2016 Felelős kiadó: Galambos Ádám István E.V. ISBN: 978-1-365-24131-4 A képek a Dreamstime.com
Versenyzés és az edzés. Általános Edzéselmélet 2010 Készítette: Dr. Géczi Gábor
Versenyzés és az edzés Általános Edzéselmélet 2010 Készítette: Dr. Géczi Gábor VERSENY Fogalma Harsányi (2001) szerint: Sportolók, csapatok azonos feltételekkel történő, meghatározott sportági szabályok
EMELJÜK A SZINTET 3 Felkészülés, tervezés a 2.osztályban. Mihalecz István FC Ajka UEFA Pro
EMELJÜK A SZINTET 3 Felkészülés, tervezés a 2.osztályban Mihalecz István FC Ajka UEFA Pro Mit akarsz játszatni!? Minél többet birtokolni a labdát Oda korcsolyázom ahol a korong lesz és nem oda ahol éppen
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Gyakorlati vizsgatevékenység időtartama: 45 perc A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60 % 27/2016. (IX.
KONDÍCIÓ A FUTBALLBAN FITNESS IN FOOTBALL. Mérkőzés követelmények 2013.10.02. Alapfogalmak
KONDÍCIÓ A FUTBALLBAN FITNESS IN FOOTBALL Alapfogalmak KONDÍCIÓ A FUTBALLBAN FITNESS IN FOOTBALL Kondíció /fitness/ Edzettség Erőnlét Fizikai képességek Forma Kondíció (feltétel) Koordináció játékkészség
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Gyakorlati vizsgatevékenység időtartama: 45 perc A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60 % 27/2016. (IX.
XI. Böllhoff Tóparti-Futóparti 2016
XI. Böllhoff Tóparti-Futóparti 2016 Rendezvénykiírás: XI. Böllhoff Tóparti-futóparti Idıpont: 2016. április 3. vasárnap Gyülekezés (rendezvényközpont), Rajt és cél: Agárdi szabad strand, nagy parkolója
a. Melyik nagyvárost hívják Nagy Almának? Itt rendezik meg évente a világ leghosszabb ultra maratoni futóversenyét.
1. feladat a. Melyik nagyvárost hívják Nagy Almának? Itt rendezik meg évente a világ leghosszabb ultra maratoni futóversenyét. Hogyan hívják ezt a versenyt? Pontosan hol rendezik meg a versenyt? Hány kilométert
IX. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2018.
IX. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2018. 2014-2017. évi eredmények A FIZIKAI AKTIVITÁSI szintek felmérése SZŐTS GÁBOR Magyar Sporttudományi Társaság Bevezetés FIZIKAI AKTIVITÁSI SZINT FELMÉRÉSÉNEK
Vitorlázás 12. évfolyam
A vitorlás sport tanításának céljai a on: A megszerzett állóképesség továbbfejlesztése; Korosztályos válogatottak képzése; A tantárgyhoz fűződő pozitív érzelem fenntartása; Az edzéshatások növelése (terjedelem,
EXKLUZÍV vonal
EXKLUZÍV vonal 2010.1 280 Rendelési (Ft) 019030 UJJ-LÉTRA 22X22X170 1 300 364 000 Ft Ujj- izmok, ínszalagok és izületek mozgékonyságának megőrzésére. Egyik keze ujjaival egyesével lépegessen fel az eszköz
Arcjóga Arctorna Edzésterv
Arcjóga Arctorna EDZÉSTERV Hogyan haladj a gyakorlatokkal? Lépésről lépésre. Gondolj arra, mintha lego kockákból várat építenél. Türelemjáték. Milyen jó lenne, minél gyorsabban egymásba kapcsolni a lego
6 hetes futó edzésterv 3. hét 2. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.
Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog
Vitorlázás 10. évfolyam
A vitorlás sport tanításának céljai a on: A sportági tevékenységekhez szükséges akarat, aktivitás ébrentartása; Korosztályos válogatottak képzése; Az sportág mozgásformáinak, alapismereteinek továbbfejlesztése;
Hogyan hozd ki magadból a legtöbbet maratonon? Tippek a maratoni felkészülés utolsó 3 hetére.
Hogyan hozd ki magadból a legtöbbet maratonon? Tippek a maratoni felkészülés utolsó 3 hetére. Közeleg az őszi futószezon legnagyobb rendezvénye, a Budapest Maraton. A kemény edzéssel töltött hosszú hónapok
Ember tervez... A soron következő felkészülési periódusomat sémával terveztem, de így sikerült (tanulságok a végén):
. Ember tervez... Edzéstervezés tekintetében a 2-4 hetes felkészülési ciklusokban gondolkodom. Az előalapozási periódus -előzetes pihenő időszakot feltételezve- lassan növekvő terhelésű hetekből áll, 0-1-2-0
A vizsgafeladat ismertetése: Gimnasztikai gyakorlatelemzés és -tervezés, rajzírás alkalmazása
A vizsgafeladat ismertetése: Gimnasztikai gyakorlatelemzés és -tervezés, rajzírás alkalmazása A tételekhez segédeszköz nem használható. A feladatsor első részében található 1-20-ig számozott vizsgakérdéseket
Komplex állóképesség javító program
Komplex állóképesség javító program Az állóképesség azt jelenti, hogy izmaink viszonylag hosszútávú, azonos terhelés hatására is megfelelő teljesítményre képesek anélkül, hogy elfáradnának. Ez a fejezet
- a hallgató ismerje meg a sportág jellegzetességeit, szabályait, eszközeit, játékterületét,
Union Sportcentrum, Székesfehérvár, Király sor 17. Tantárgy neve és kódja: TESTNEVELÉS - FALLABDÁZÁS Kreditérték: 0 Nappali tagozat 013/014. tanév 1. félév Sportközponti gyakorlat: 14.30 K ép.34. Oktatási
A megfelelő edzőcipő kiválasztása
A megfelelő edzőcipő kiválasztása Ha komolyan elkezdesz egy sportot űzni, nagyon fontos a jó cipő kiválasztása az edzésekhez. Ha rossz a a cipőd, vagy épp nem a funkciója szerint használod, komoly sérüléseket
Az edzés tervezése. Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógus Képzı Kar. Készítette: Hódi Anikó. Fogalmi áttekintés
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógus Képzı Kar Az edzés tervezése Készítette: Hódi Anikó Tanító-testnevelés IV. évfolyam Szeged, 2007.nov. 29. Edzés: A testnevelés órán és a sportolók felkészítése
2012. 6. 12. MIXED MARTIAL ARTS OF SZOMBATHELY EDZÉSEK OTTHONRA
2012. 6. 12. MIXED MARTIAL ARTS OF SZOMBATHELY EDZÉSEK OTTHONRA Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Étkezés:... 4 Kúra:... 4 Edzés, erősítő gyakorlatok... 5 Fogás, markolat erősítése:... 5 Hasfal erősítése:...
Általános bemelegítés
Általános bemelegítés Összefoglalás A test tengelyei és síkjai a szaknyelv kialakításának az alapja. Test és szer viszonya a test szélességifőtengelyének viszonya alapján állapítható meg. Az álló helyzetek
Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ EDZÉS TERVEZÉS EDZÉS MÓDSZEREK
Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ EDZÉS TERVEZÉS EDZÉS MÓDSZEREK MOZGÁS De hogyan, mennyit és mit? Nekünk azonban másra van szükségünk Fizikai követelmények mérkőzésen Robbanékonysági képesség
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység Szakképesítés-ráépülés száma, megnevezése: 55 813 01 Személyi edző Gyakorlati vizsgatevékenység időtartama:
A foglalkozás feladatai:
Adminisztráció A foglalkozás feladatai: a játék érthetővé tétele a technikai kivitelezés és pontosságának tanítása figyelem és koncentráció fejlesztés csapat, csapatrészek feladatainak oktatása a játék
TISZTELT OLVASÓ! Üdvözlettel: a Szerkesztõk
TISZTELT OLVASÓ! A Mozgással az Egészségért címû kiadványsorozat az ÖTM Sport Szakállamtitkárság támogatásával és a Magyar Gyógytornászok Társaságának közremûködésével jelent meg azzal a céllal, hogy bemutasson
Ez fontos, ha a fájdalmas helyeken csak átgurulsz, akkor az izomorsó ingerlődik és csak nő a feszültség és a fájdalom!
SMR henger protokoll Az SMR (Self Myofascial Release) elsősorban sportolók számára kifejlesztett rendszer, melynek lényege azizompólyákban kialakult feszültségek feloldása, felszabadítása. Ennek eléréséhez
MAKET Szakmai Füzetek 1. KERÉKPÁROS EDZÉSTARTOMÁNYOK. 2003. november
MAKET Szakmai Füzetek 1. KERÉKPÁROS EDZÉSTARTOMÁNYOK Készítette: Fülöp Tibor MAgyar Kerékpáros Edzők Társasága 2003. november Tisztelt Kerékpáros Sporttársaink! Ezt a kis útmutatót azzal a céllal készítettük,
EXKLUZÍV vonal 2012.01.280 280
EXKLUZÍV vonal 2012.01.280 280 Rendelési szám Eszközök Méret (cm) Nettó ár (EUR) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) 019030 UJJ-LÉTRA 22X22X170 cm 1 300 364 000 Ft 462 280 Ft Ujj- izmok, ínszalagok és izületek
EDZÉSTERV TESTÉPÍTÉS ÉS ALAKFORMÁLÁS. Pongrácz István X7Z65I. 2014. december 29.
EDZÉSTERV TESTÉPÍTÉS ÉS ALAKFORMÁLÁS Pongrácz István X7Z65I 2014. december 29. Tartalomjegyzék Fittségi állapot felmérése... 1 Fittségi cél... 2 Képességek... 2 Makrociklus... 3 Aktuális mezociklus (Február)...
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL. Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység
NEMZETI SZAKKÉPZÉSI ÉS FELNŐTTKÉPZÉSI HIVATAL Komplex szakmai vizsga Gyakorlati vizsgatevékenység A vizsgafeladat időtartama: 30 perc A vizsgafeladat értékelési súlyaránya: 60% 315/2013. (VIII. 28.) Korm.
II. Futapécs Pécs-Pogány Repülıtéri Éjszakai Félmaraton
II. Futapécs Pécs-Pogány Repülıtéri Éjszakai Félmaraton Szervező: FutaPécs SE Időpont: 2015. augusztus 15., szombat Rajt: 20 óra Versenyközpont: Pécs-Pogány Airport Rajtlista: itt Eredményhirdetés: 22
Életkor: Kondicionális állapot: Becsült: nagyon gyenge, gyenge, közepes, jó, nagyon jó, kitűnő, Tesztelt: Sport/versenyszám:
Általános bemelegítés 15 éves kor feletti sportolók* részére Név: Életkor: Kondicionális állapot: Becsült: nagyon gyenge, gyenge, közepes, jó, nagyon jó, kitűnő, Tesztelt: Sport/versenyszám: Nyugalmi pulzus:
Református Iskolák XXI. Országos Matematikaversenye 2013 7. osztály
1. Egy nap Mariska néni vett egy tyúkot a piacon. Miután a tyúk tojt két tojást, a tyúkot megették vacsorára. Vagy mindkét tojásból tyúk, vagy mindkét tojásból kakas kelt ki. Minden kakast megettek, a
Tesztelés, edzéstervezés tudományos és gyakorlati megközelítés (készült Kurt Jensen eladása alapján) Eladó: Melis Zoltán Szövetségi Kapitány
Tesztelés, edzéstervezés tudományos és gyakorlati megközelítés (készült Kurt Jensen eladása alapján) Eladó: Melis Zoltán Szövetségi Kapitány Teljesítképesség evezésben C.R.A.S.H-B. World Indoor Rowing
29. BUDAPEST FÉLMARATON. 2014. szeptember 14.
29. BUDAPEST FÉLMARATON 2014. szeptember 14. ESEMÉNYTÖRTÉNET 1984-ben került először megrendezésre a Budapest Félmaraton, 1984. és 1993. között a Budapest Maraton keretében. 1994-ben és 1995-ben szünetelt
19. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála - eseményinformáció
19. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála - eseményinformáció 19.Coca-Cola Testébresztő Női Futógála időpont, helyszín Időpont: 2014. május 18. Helyszín: Városliget, Napozórét Rajt/Cél: Zichy Mihály út (Napozóréttel
Gyakorlatok leírása. Felmérő felkészítő foglalkozás felkészítés (Pit bull) Pit bull felkészítő program
Felmérő felkészítő foglalkozás felkészítés (Pit bull) Pit bull felkészítő program Ez a program arra lett tervezve, hogy egy szilárd erőnlétet építsen fel a pit bullra. A jelentkező választhat a 90, 60
Fogalmi meghatározás
A terhelés összetevıi Készítette: Gondi Noémi Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusk gusképzı Kar 2007.10.04. Fogalmi meghatározás A terhelés az az alkalmazkodás érdekében szervezetre gyakorolt
Életmódváltás - Sohasem késő!
Életmódváltás - Sohasem késő! E G É S Z S É G E S É L E T M Ó D 6 0 - O N T Ú L I S, S Z A B A D I D Ő S P O R T K O N F E R E N C I A 2 0 1 5. 1 0. 1 9. D R. I R M A I I S T V Á N E G Y E T E M I D O
UEFA A KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN
KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN A kondicionális képességek fejlesztése állandó vita témát szolgáltat a csapatok felkészítése során. Van, aki a tiszta futásokkal kialakított,
A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség és a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum
A Magyar Köztársaság 2011. évi Mezei Futóbajnoksága, az Európai Atlétikai Szövetség nyílt, Mezei Permit versenysorozat része MIKULÁS futás és Duci gyaloglás A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség
A verseny rendez je: Magyar Atlétikai Szövetség és a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum
A Magyar Köztársaság 2011. évi Mezei Futóbajnoksága, az Európai Atlétikai Szövetség nyílt, Mezei Permit versenysorozat része MIKULÁS futás és Duci gyaloglás A verseny rendez je: Magyar Atlétikai Szövetség
KARDIÓS ALAKFORMÁLÓ EDZÉS
KARDIÓS ALAKFORMÁLÓ EDZÉS KINEK AJÁNLJUK? Teljesen kezdőknek, akik jelentős túlsúlytól szeretnének megszabadulni, edzettségi szintjük alacsony, de formálni, alakítani, feszesíteni szeretnék az alakjukat.
Down Alapítvány 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) SPORTESZKÖZÖK HASZNÁLATA
Down Alapítvány 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) 363-63-53 e-mail: down@downalapitvany.hu SPORTESZKÖZÖK HASZNÁLATA A BEMELEGÍTÉS Az edzés megkezdése előtt mindig végezzünk bemelegítő gyakorlatokat.
Kérdőív I. A sarcopenia és az életminőség. 1. Úgy érzi-e, hogy mostanában csökkent: 2. Fájnak az izmai? Idő : ±10 perc
Kérdőív I Idő : ±10 perc A sarcopenia és az életminőség Ez a kérdőív a sarcopeniára vontkozik, mely az életkor előrehaladtával párhuzamosan megjelenő izomgyengeség. A sarcopenia befolyásolhatja az Ön mindennapjait.
Tartalom: Biztonsági utasítások Bemelegítés Alkatrészek listája Szerelési utasítások Pad pozíciói Edzés táblázat Felülnézeti rajz Alkatrészek listája
MULTI PURPOSE BENCH Állítható fekvőpad Cikk szám: 1513 Használati utasítások Tartalom: Biztonsági utasítások Bemelegítés Alkatrészek listája Szerelési utasítások Pad pozíciói Edzés táblázat Felülnézeti
LEADEREK ÚTMUTATÓJA NIKE- ALKALMAZÁSOK
NIKE- ALKALMAZÁSOK Ez a szimbólum a képzés levezetéséhez adott tippeket jelzi. Szükséged lesz a store egyik eszközére, amelyen rajta vannak az elérhető Nike-alkalmazások. BEVEZETÉS NIKE- ALKALMAZÁSOK EZT
LELÁTÓ. Az utolsó téli edzések. A II. Kerület UFC információs magazinja. Wwww.keruletufc.hu
Pályázat az Innov-8 Áttérés a természetes futásra! című felhívására
a gpstrade csoport tagja info@multinavigator.hu Pályázat az Innov-8 Áttérés a természetes futásra! című felhívására Novai Éva Tájfutó Egyesület: Zalaegerszegi Tájfutó Club 2012. évi szezoncél: Szülés utáni
A vitorlázórepülésről
A vitorlázórepülésről Tartalom Tartalom 2 Bevezetés 4 Történelmi áttekintés 4 Vitorlázórepülés 5 Versenyzés 5 FELADAT TÍPUSOK 7 FELKÉSZÜLÉS 7 2 a vitorlázórepülés a légi sportok királynője, vagy még inkább
Mozgással kapcsolatos feladatok
Mozgással kapcsolatos feladatok Olyan feladatok, amelyekben az út, id és a sebesség szerepel. Az egyenes vonalú egyenletes mozgás esetén jelölje s= a megtett utat, v= a sebességet, t= az id t. Ekkor érvényesek
V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL
V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL 2015. március 29. Rajt: 9.30 óra - Jótékonysági Futás 11.00 óra - 1/4 maraton 11.05 óra - 1/2 maraton 11.10 óra - maraton (egyéni, váltó) Helyszín Debrecen, Gyulai István Atlétikai
EDZÉS TERVEZÉS EDZÉS MÓDSZEREK
Magyar Labdarúgó Szövetség Edzőképző Központ Emeljük a szintet 3. EDZÉS TERVEZÉS EDZÉS MÓDSZEREK Szalai László igazgató MOZGÁS De hogyan, mennyit és mit? Nekünk azonban másra van szükségünk Fizikai követelmények
Gyorsaság fejlesztése
Gyorsaság fejlesztése katalinracz@mail.com A gyorsaság fejlesztésének módszerei Ismétléses módszer Beleerősítéses módszer: Lassú mozgásra jelre váltás max. iramra. Iramjátékok. Rajtgyorsasági módszerek:
6 hetes futó edzésterv 2. hét 3. edzés. Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk.
Csak egy módon indulhatunk el egy cél felé: ha ott kezdjük, ahol most vagyunk. 1 FONTOS INFÓK OLVASD EL! Először is üdvözöllek a Szupernő futói körében. Tök jó, hogy itt vagy velünk, remélem sok boldog
HONLAPUNK TŐL FOGADJA A NEVEZÉSEK
HONLAPUNK 2014.04.01.-TŐL FOGADJA A NEVEZÉSEK Rendezvénykiírás: IV.Szelidi tó futás Kerüld meg a kígyó farkát 29. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton hivatalos felkészülési versenye Rendező: ACFK Egyesület,
Személyi edző Fitness & Health Club by Marriott
SZABACSI PÉTER Személyi edző Fitness & Health Club by Marriott 2018. DECEMBER SÚLYZÓS VAGY CARDIO EDZÉS? Közeleg az újév, a nagy újrakezdések és nekibuzdulások időszaka. Sokan ilyenkor veszik meg a bérletüket
VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral
VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,
Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC2-01
175,5 cm 349 cm Air Walker Rendelési kód: OFC2-01 399 cm 99 cm Edzéstípus: Vérkeringés, kardio Hatása: Az ízületeket kímélve edzi a teljes láb- és csípőizomzatot. Hasznos eszköze lehet a mozgásszervi rehabilitációnak
KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN. Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens
KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens A program beindításának indoklása Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap. Minden arra járó nyomot
NÉGYOSZTÁLYOS FELVÉTELI Részletes megoldás és pontozás a Gyakorló feladatsor II.-hoz
NÉGYOSZTÁLYOS FELVÉTELI Részletes megoldás és pontozás a Gyakorló feladatsor II.-hoz Gedeon Veronika (Budapest) A javítókulcsban feltüntetett válaszokra a megadott pontszámok adhatók. A pontszámok részekre
HASZNÁLATI UTASÍTÁS HU IN Húzódzkodó-tolódzkodó Body Solid Fusion FCD
HASZNÁLATI UTASÍTÁS HU IN 18374 Húzódzkodó-tolódzkodó Body Solid Fusion FCD TARTALOM BIZTONSÁGI ÚTMUTATÓ 3 RÖGZÍTŐ ALKATRÉSZEK.4 ALKATRÉSZ LISTA 5 ÖSSZESZERELÉS 7 HASZNÁLAT 11 GYAKORLATOK.11 KÖRNYEZETVÉDELEM
5. Egészséges emésztés
5. Egészséges emésztés A súlykontroll az egészséges emésztéssel kezdődik Az emésztőrendszered az egész szervezeted egyik legfontosabb része. Egy új felmérés szerint az embereket nagyon érdeklik az egészséges