A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!"

Átírás

1 A PEST MEGYEI BÍRÓSÁG 2.K /2010/13. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Pest Megyei Bíróság dr. Landes Judit ügyvéd /1111 Budapest, Bertalan Lajos u. 11./által képviselt felperesnek, dr. Takács Margit jogtanácsos által képviselt Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség /1016 Budapest, Mészáros u. 58/A./ alperes ellen, közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében meghozta a következő í t é l e t e t: A bíróság a felperes keresetét elutasítja. Kötelezi a bíróság a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek ,- /Harmincötezer/ Ft perköltséget. Kötelezi a bíróság a felperest, hogy a Magyar Államnak - külön felhívásra - fizessen meg ,- /Húszezer/ Ft eljárási illetéket. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. I n d o k o l á s: A bíróság a felperes keresete, az alperes nyilatkozata, a felek előkészítő iratai, a tárgyaláson előadottak és a közigazgatási iratok alapján a következőket állapította meg: A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint elsőfokú hatóság tájékoztatásában értesítette a felperest veszélyes hulladék engedély nélküli kezelése miatti hulladékgazdálkodási bírság kiszabására induló új eljárás megindításáról. Rögzítette, hogy a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség határozatában - az elsőfokú határozatot megsemmisítve - új eljárás lefolytatására utasította. Az új eljárás megindításának napja december 18-a. Az ügyiratok között elfekszik a felperes részéről március 4-én csatolt hiánypótlás/nyilatkozat, mely tartalmazza a hulladékbegyűjtés, előkezelés bejelentő 2006.

2 évre vonatkozó étolaj és zsír megnevezésű, /1 hulladékkódszámú nem veszélyes hulladék tekintetében megtett tájékoztatást, mely szerint az átvett hulladék mennyisége kg-ban kg volt. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség új eljárás során meghozott elsőfokú határozatában a felperest mint az X. Kft. jogutódját - a nem veszélyes hulladék engedélytől eltérő kezelése miatt ,- Ft hulladékgazdálkodási bírság megfizetésére kötelezte. A határozat indokolási részében tartalmazta, hogy az X. Kft. - a felperes jogelődje évre vonatkozó adatszolgáltatása szerint EWC számú veszélyes hulladékból (mely különbözik a nem veszélyes hulladéktól), engedélytől eltérően kezelt 2680,406 tonnát. E körben a korábbi eljárás során a felügyelőség hulladékgazdálkodási bírság megfizetésére kötelezte. A határozat ellen a felperes fellebbezéssel élt. A másodfokú hatóság a felügyelőséget új eljárás lefolytatására kötelezte. A jogutódlás kérdésébe megállapította, hogy az X.Kft. a felperes jogelődje, az X. Kft. általános jogutódja pedig a felperes. A felperes hulladékkezelési engedéllyel rendelkezik, de tevékenységét 2006-ban az engedélytől eltérően végezte. A Kft. azt állította, hogy a valóságban a kezelt anyag EWC kódú nem veszélyes hulladék. A határozat rögzítette, hogy a Kft. a tevékenységével megsértette a Hgt. 14. (1) és (2) bekezdésében foglaltakat, ezért a Hgt. 49. (1) bekezdés b) pont alapján hulladékgazdálkodási bírság kivetéséről döntött, A bírság kiszámítása során a hatóság figyelembe vette, hogy nem veszélyes EWC kódú hulladékról van szó. Ezt a határozat indokolási részében - a hulladék nem veszélyes jellegét is érvényesítve - a módosító tényezők kiszámítása során kifejtette, a bírság összegét erre tekintettel ,- Ft-ban határozta meg. Az elsőfokú határozattal szemben a felperes fellebbezéssel élt. A másodfokú hatóságként eljáró Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség másodfokú határozatában az elsőfokú határozatot megváltoztatta, a rendelkező rész utolsó bekezdését a következőképpen módosította: a fellebbezési eljárás illetékét ,- Ft-ban állapította meg, egyebekben a határozatot helybenhagyta. A másodfokú határozat indokolási részében hivatkozott a tényállásban foglaltakra, mely szerint az elsőfokú hatóság ,- Ft bírsággal sújtotta a felperest, mint az X. Kft. jogutódját. A bírság kivetésére új eljárás keretében került sor. Az elsőfokú határozat ellen az eljáró jogi képviselő útján a felperes fellebbezett, előadta, hogy a veszélyes hulladék miatti bírság kiszabásának nincs jogszabályi alapja. Álláspontját a hulladékgazdálkodási törvény 49. (3) bekezdésére alapozta, mivel a jogellenes cselekmény a hatóság tudomására jutásától egy éven túli, így bírság kiszabására nincsen lehetőség. A másodfokú hatóság rögzítette, hogy a hulladékbírságolási eljárást új eljárás keretében a felügyelőség december 18-án indította meg, az elsőfokú tárgyi bírságoló határozatot május 28-án hozta meg, e körben folytatott le a másodfokú hatóság eljárást. Az új

3 eljárás során figyelembe vette a Kft. bizonyítékait arra vonatkozóan, hogy az engedélyezett mennyiségen felül hulladékkezelést nem veszélyes hulladékok tekintetében folytatta, amelyek étolaj, zsír EWC kódszámú hulladékok. Rögzítette, hogy az elsőfokú hatóság az új bizonyítékok alapján állapította meg, hogy a Kft. az engedélytől eltérő hulladékkezelési tevékenységet nem veszélyes hulladékkal követte el, a hulladékgazdálkodási bírságot ennek megfelelően állapította meg. Az elévülés nem következett be, figyelemmel arra, hogy a hatóság az új eljárást december 18-án indította, a Kft. a hulladékra vonatkozó nyilatkozatát és bizonyítékait március 4-én iktatott beadványában hozta a hatóság tudomására, az elsőfokú határozat május 28-án került kiadmányozásra. E körben a hatóság döntéséig a tudomásszerzéstől számított két és fél hónap telt el, így a fellebbezésben foglaltak nem foghatnak helyt. A hatóság hivatkozott a Hgt. 49. (1) bekezdésben és (3) bekezdésben, a 271/2001.(XII. 21.) Korm. rendeletben foglaltakra, a bírság kiszámításának módjára, annak mértékére. Az alperesi határozattal szemben a felperes keresettel élt. Kérte a határozat elsőfokú határozatra kiterjedő hatályú hatályon kívül helyezését, figyelemmel arra, hogy a határozatok jogszabálysértőek, megalapozatlanok, perköltségigénye volt. Hivatkozott arra, hogy az új eljárás során kettébontásra került az alapeljárás, két új határozat meghozatala történt. Az egyik határozatban, mely nem a jelen perben támadott határozat, határozatával az elsőfokú hatóság határozatát megsemmisítette, mivel a felperes számára elmarasztaló döntés nem hozható az egy éven túli állapotra tekintettel. Előadta, hogy az X. Kft. jogutódjaként a felperes valóban kezelt nem veszélyes hulladékot, amelyek azonban folyamatosan kerültek átminősítésre. Ezt az alapeljárásban már megtette a felperes. Ez nem járhat azzal a következménnyel, hogy a hatóság ezt úgy tekinti mintha a közlést a jelen eljárásban, számára, mint először közölt tényt veszi figyelembe, és az elévülési idő számításánál a felperesi okfejtést teljes mértékben figyelmen kívül hagyja. Előadta, hogy a hatóság a (jogelőd) X.Kft. által gyakorolt hulladékkezelési tevékenységről áprilisában tudomást szerzett. Az EWC kódszámú veszélyes hulladékból kezelhető mennyiségi kvótát egységes egészként kezelte az X. Kft., és azt lejelentette. E körben megállapítható, hogy a Hgt.49. (3) bekezdése értelmében egy éven túl nem lett volna módjában a hatóságnak bírságot kiszabni. Felperes a keresetét az ügy első tárgyalásán fenntartotta, hivatkozott arra, hogy az elévülés ténye kétség kívül megállapítható, hiszen a IV. negyedévi bejelentés alapján indult az eljárás. A bírósághoz bemutatni kívánta a külön eljárásban meghozott alperesi (paralell) határozatot, melyben a veszélyes hulladék tekintetében az eljárást az alperesi hatóság megsemmisítette és elfogadta a felperes által jelen perben is hivatkozott indokokat szeptember 30-án a felperes előkészítő iratot csatolt, állításait fenntartotta, előadta, hogy a december 18-án indított új eljárás keretében a felperes két információt nyújtott a felügyelőségnek: az egyik az volt, hogy a veszélyes hulladékok 20 %-a tiszta víz, amelyet a számításnál le kell vonni a teljes hulladékmennyiségből, a másik információ pedig az volt, hogy a veszélyes hulladékként átvett anyag feltehetőleg nem tartalmaz veszélyes összetevőt. Hivatkozott arra, hogy 2006-tól több hulladéktermelő az általa kezelt és termelt zsíros hulladékot folyamatosan minősítette át, veszélyes

4 hulladékkód: EWC os kódról nem veszélyes hulladékkód: EWC ös kódra, mindezt a felügyelőség hozzájárulásával és engedélyével. E körben levonta azon következtetést, hogy a felügyelőség hozzájárulásával lehet az átminősítést elvégezni. Beadványához mellékelt táblázatból - álláspontja szerint - kitűnik, hogy a veszélyes hulladék mennyisége 2006-tól 2009-ig folyamatosan csökken az átminősítések következményeképpen. Az ügy második tárgyalásán a felperes keresetét a körben egészítette ki, hogy kifogásolta a hatóság eljárását, mivel nem tűnnek ki az adatok, konkrétan, hogy a termelőkkel összevetve állapította meg a veszélyes hulladék mennyiségét. Az alperes ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását, fenntartotta a határozatában foglaltakat, perköltségigénye volt. Az ügy első tárgyalásán az alperesi jogi képviselő rögzítette, hogy az új eljárás során, mely december 18-án indult, a már lefolytatott bizonyítást követően jutott az elsőfokú hatóság olyan tények birtokába, amely alapján meghozta a jelen bírságoló határozatot, ezért az elévülésről itt nincs szó. Előadta, hogy a hivatkozott korábbi eljárás során egy jóval nagyobb összegű bírságról hozott határozatot az elsőfokú hatóság, ezt az alperesi hatóság megsemmisítette, azon korábbi alperesi határozattal szemben bírósági kereset benyújtása nem történt meg. Rögzítette, hogy míg a felperes jogelődje veszélyes hulladékot kezelt (a kódszámra és a lejelentésre tekintettel,) addig a jelen peres eljárás a nem veszélyes hulladék vonatkozásában folyik. Az indok a évi jogszabályváltozás óta már az étolaj és zsírszármazékok nem veszélyes hulladéknak minősülnek. Az alperes augusztus 10-én érkezett előkészítő iratában hivatkozott a 164/2003.(X. 18.) Korm. rendelet 3. -ában foglaltakra, előadta, hogy a hivatkozott rendelet 1. sz. melléklete szerint a termelőnek és a kezelőnek is külön nyilvántartás vezetése kötelező, az adatszolgáltatási kötelezettség a felperest terhelte, annak a nyilvántartáson kell alapulnia. A bírságolás szempontjából a tényállásnak jelentős eleme az, hogy a hulladék veszélyesnek minősül avagy sem. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Kfv.III /2005/6. számú ítéletének indokolására, rögzítette, hogy a hivatkozott csatolt iratokból megállapítható, hogy a nyilatkozattételre az alperes elsőfokú hatósága december 16-án a felperest felhívta. A felhívásra érkezett érdemi nyilatkozatot március 4-én tett a felperes, ekkor küldte meg a javított bejelentőlapokat, ezt 5. sorszám alatt csatolta az alperes az iratokhoz. E körben az alperes ezt követően, május 28-án hozta meg a határozatát, mely így nem minősül egy éven túli döntésnek. Alperesi jogi képviselő az ügy második tárgyalásán nyilatkozatában foglaltakat fenntartotta, kiemelte, hogy nem mindegy - az előadottakra tekintettel, - hogy veszélyes vagy nem veszélyes hulladék vonatkozásában tesz a hatóság megállapítást, mivel a bírság mértékénél ennek egyértelműen jelentősége van. E körben releváns az új eljárás során megtett felperesi, március 4-i dátummal jelzett nyilatkozat, így az egy éven túli állapot, tehát az elévülés nem állapítható meg. A felperes keresete nem alapos. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi

5 CXL. törvény (Ket.) 109. (1) bekezdése értelmében: Az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében az eljárás egyéb résztvevője a hatóság jogerős határozatának felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított harminc napon belül jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a közigazgatási ügyekben eljáró illetékes bíróságtól a határozatot hozó hatóság elleni kereset indításával. A keresetindítás határidejét törvény eltérően is meghatározhatja. A közigazgatási perben a bíróság a támadott határozat jogszerűségét a határozat meghozatalakor fennálló tények, körülmények (Pp.339/A. ) alapján vizsgálhatja a felperes keresetében foglaltakra figyelemmel.(pp.215., LB: KK. 34. állásfoglalás) A felperes keresetében eljárási és anyagi jogszabálysértésre is hivatkozhat, valamint arra, hogy a közigazgatási szervek az alkalmazott jogszabályt tévesen értelmezték. Eljárási jogszabálysértés hatályon kívül helyezést akkor eredményezhet, ha az az érdemi döntésre is kihatott.(lb: KK.31. állásfoglalás) A támadott határozat jogszabálysértő voltát a felperesnek kell bizonyítani a Pp ra figyelemmel. A hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. Törvény (Hgtv.) 14. (1) bek. szerint: Hulladékkezelési tevékenységnek minősül a hulladék gyűjtése, begyűjtése, szállítása, előkezelése, tárolása, hasznosítása, ártalmatlanítása. A (2) bek. szerint: Hulladékkezelési tevékenység - ha törvény, kormányrendelet vagy miniszteri rendelet ettől eltérően nem rendelkezik - kizárólag a környezetvédelmi hatóság engedélyével végezhető. A (3) bek. szerint: A hulladékkezelésből származó hulladékokra a hulladékkezelő köteles betartani a hulladék termelőjére megállapított kötelezettségeket. A (4) bek. szerint: A hulladékkezelő köteles a hulladék birtokosa számára előírt nyilvántartás és adatszolgáltatás elvégzésén túl a birtokába került, átvett hulladékokra és az általa végzett kezelésre vonatkozó adatokat is külön jogszabályban meghatározott módon nyilvántartani és a hatóságoknak adatot szolgáltatni. A Hgtv. 49. (1) bek. szerint: Aki tevékenységével vagy mulasztásával b) pont: a hatósági engedélyhez, hozzájáruláshoz, bejelentéshez kötött hulladékgazdálkodási tevékenységet engedély, hozzájárulás vagy bejelentés nélkül vagy attól eltérően végez, hulladékgazdálkodási bírságot köteles fizetni. A (3) bek. szerint: A bírság kiszabására a környezetvédelmi hatóságnak az (1) bekezdésben meghatározott cselekményről való tudomásszerzésétől számított egy éven túl nincs lehetősége. A cselekmény elkövetésétől számított öt éven túl nem szabható ki bírság, kivéve, ha a cselekmény jogszerűtlen állapot fenntartásával valósul meg. Ebben az esetben az elévülés mindaddig nem kezdődik meg, amíg a jogszerűtlen állapot fennáll. A bíróság rögzíti, hogy a felek közti jogvita a tényállás tisztázottságában, a határidők számításában, konkrétan a Hgtv.-ben szabályozott a bírság kiszabásához való jog elévülése, az egy éves határidő kezdetének számítása tekintetében volt. A bíróság megállapította, hogy jelen ügyben - a korábban meghozott (jelen perben nem felülvizsgált) új eljárásra utasító határozat alapján december 18. -án (EWC 20 01

6 26) veszélyes hulladék engedély nélküli kezelése miatt indult új eljárás. E körben a felperest a hatóság nyilatkozattételre felhívta. A felperes március 4-én kelt és az elsőfokú hatósánál érkeztetett hiánypótlás/nyilatkozata, tartalmazza a hulladékbegyűjtés, előkezelés bejelentő évre vonatkozó étolaj és zsír megnevezésű, EWC /1 hulladékkódszámú nem veszélyes hulladék tekintetében megtett tájékoztatását. Az elsőfokú hatóság határozatát május 28.-án kiadmányozta, a felperes azt jogi képviselője útján én vette át, a hatóság a határozatban a felperest nem veszélyes hulladék engedélytől eltérő kezelése miatt kötelezte hulladékgazdálkodási bírság megfizetésére. A bíróság megállapította, hogy a felperes jogelődjeként az X. Kft. (EWC ) veszélyes hulladékként kezelte, az étolaj és zsír megnevezésű hulladékot. Ettől eltérő besorolás alá (EVC ) nem veszélyes hulladék kód alá, tartozó hulladékot, és annak tételes mennyiségét a felperes csak az új eljárás során tett nyilatkozatában igazolta, nem igazolta tehát a nem veszélyes hulladék korábban (2006) megvalósult bejelentését. A bíróság megállapította, hogy a felperes a termelők tekintetében előadott hivatkozása irreleváns a Hgtv 14 (3) és (4) re illetve a 164/2003.(X. 18.) Korm. rendelet 3. -ában foglaltak a hivatkozott rendelet 1. sz. mellékletében rögzítettek alapján, a felperest terhelő adatszolgáltatási kötelezettségre tekintettel így a 2009 március 4-én kelt nyilatkozatra május 28.-án kiadmányozott, én átvett elsőfokú határozat tekintetében a Hgtv. 49. (3) bek. szerinti tudomásszerzéstől számított egy éven túli állapot nem következett be, a határidő nem telt el. A bíróság kiemeli, hogy a Ket (1) bekezdése alapján a jogszabálysértés bizonyítása - figyelemmel a Pp. rendelkezéseire - a felperest terhelte azonban a felperes a határozat jogszabálysértő voltát bizonyítani nem tudta, erre mindössze hivatkozott, a bírság megállapításához való jog elévülése a fentiekre tekintettel nem következett be, jelen bíróság a Pp. 339/A. szerint: a közigazgatási határozatot - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a meghozatalakor hatályban volt jogszabályok és fennálló tények alapján vizsgálta felül. A fent kifejtettekre figyelemmel a megyei bíróság - miután az alperesi eljárásban a Pp (1) bekezdésében foglalt feltétel, a jogszabálysértés nem valósult meg - az alaptalan keresetet elutasította. A bíróság a Pp. 78. (1) bekezdése alapján figyelemmel a Pp. 78. (2) bekezdésére, illetve a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. (2) bekezdés a) pontjában foglaltakra kötelezte a felperest az alperes részére a rendelkező részben foglaltak szerinti perköltség megfizetésére. A per tárgyi illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt eljárási illetéket az illetékekről szóló évi XCIII. törvény (Itv.) 38. (1) bekezdése, Itv. 43. (3) bek. illetve a 6/1986.(VI. 26.) IM. rendelet 13. (2) bekezdése alapján a felperes köteles megfizetni.

7 Az ítélet ellen a Pp (1) bekezdése a fellebbezést kizárja. Budapest, évi október hó 13. napján Krisztián s. k. bíró dr. Minya

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fejér Megyei Bíróság K.20.354/2006/7. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fejér Megyei Bíróság a Dr. Turai Tünde ügyvéd... által képviselt... felperesnek, - a Dr. Gellérthegyi Ügyvédi Iroda... által képviselt

Részletesebben

í t é l e t e t: A Legfelsőbb Bíróság a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 4.K.22.276/2009/7. számú ítéletét hatályában fenntartja.

í t é l e t e t: A Legfelsőbb Bíróság a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 4.K.22.276/2009/7. számú ítéletét hatályában fenntartja. Kfv.II.37.882/2010/8.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Galgóczi Zoltán ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Gellérthegyi István ügyvéd által képviselt Környezetvédelmi, Természetvédelmi

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a személyesen eljárt.. (..) felperesnek az ORFK Gazdasági és

Részletesebben

Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III / 2016 /7 számú ítélete

Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III / 2016 /7 számú ítélete Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III.37.279 / 2016 /7 számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/98 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.30.942/2006/9. számú ítéletét hatályában fenntartja.

í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.30.942/2006/9. számú ítéletét hatályában fenntartja. Vagyongyarapodás felülellenőrzés, iratmegőrzési kötelezettség Kfv.I.35.516/2006/5.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Szűcs Viktor Géza ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Szabó Andrea

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.VI.37.489/2011/6.szám A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Karl, Verrasztó, Bleyer Ügyvédi Iroda ügyintéző: dr.karl Gábor Csaba ügyvéd) által képviselt felperesnek a dr.gellérthegyi Ügyvédi

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.057/2013/13.szám A Kúria a F. P. elnök által képviselt F. D. V. Egyesület I.r., Kajtár Takács Hegymegi- Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda (1051 Budapest,

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Mfv.II.10.034/2007/2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróság P.T. I. rendű, H. Sz. II. rendű és

Részletesebben

Győri Ítélőtábla Pf.III /2015/3. szám

Győri Ítélőtábla Pf.III /2015/3. szám A közgyűlési határozat felülvizsgálata iránt a tagot önállóan megillető keresetindítási jog több tag általi gyakorlása nem eredményez egységes pertársaságot. Alkalmazott jogszabályok: Ptk. 62. (6) bekezdés,

Részletesebben

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja.

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja. Fővárosi Ítélőtábla 6.Pkf.26.585/2014/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Fekete Ügyvédi Iroda (felperesi jogi képviselő iroda címe; ügyintéző: dr. Fekete Csaba ügyvéd) által képviselt... (felperes címe) felperesnek,

Részletesebben

A KAPOSVÁRI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG

A KAPOSVÁRI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG A KAPOSVÁRI MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG M. 217/1998/4. s z á m A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A bíróság a Független Rendőrszakszervezet (Budapest, Király u. 71. 1077, ügyintéző: Dr. Szöllősi Tibor) által képviselt

Részletesebben

í t é l e t e t: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

í t é l e t e t: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság a dr. Mészáros Győző Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Mészáros Győző, ügyvéd 1076 Budapest, Dózsa Gy. u. 68. I/5.) által képviselt Banco Primus S. A. (Portugália

Részletesebben

A Magyar Köztársaság nevében!

A Magyar Köztársaság nevében! Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2.Mf.20.939/2009/3. A Magyar Köztársaság nevében! A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság Független Rendır Szakszervezet. által képviselt. felperesnek

Részletesebben

A Magyar Köztársaság nevében!

A Magyar Köztársaság nevében! 20.K.33.725/2006/18. 1 A Magyar Köztársaság nevében! A Fővárosi Bíróság a dr. ügyvéd által képviselt felperesnek, a dr. Balogh Edina jogtanácsos (hivatkozási szám: ) által képviselt Közép-magyarországi

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2016. december 13. Iktatószám: 14456-2/2016. Tárgy: Huszár Viktor Ikrény, Ószhely puszta Hulladékgazdálkodási kötelezés Ügyintéző: dr. Kuller

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSİBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Kfv. III. 37. 965/2009/6. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsıbb Bírósága a dr. Pataki András ügyvéd által

Részletesebben

í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.31.042/2006/7. számú ítéletét hatályában fenntartja.

í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.31.042/2006/7. számú ítéletét hatályában fenntartja. Vagyongyarapodás kölcsön, hitelt érdemlő bizonyíték Kfv.I.35.496/2006/4.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Lampé Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Lampé Zoltán ügyvéd) által képviselt felperes

Részletesebben

Kúria mint felülvizsgálati bíróság

Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.V.21.986/2014/3. Kúria mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Soltész Beatrix ügyvéd) által képviselt felperesnek a személyesen eljáró alperes ellen

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Gyulai Munkaügyi Bíróság 3.M.491/2002/4. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Gyulai Munkaügyi Bíróság dr. Csányi Éva jogtanácsos (Független Rendőr Szakszervezet 1077 Budapest, Király u. 71., 1388 Pf.: 52.)

Részletesebben

ítéletet: A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.PÍ /2016/6. szám

ítéletet: A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.PÍ /2016/6. szám 2.PÍ.21.046/2016/6. szám A Kaposvári Törvényszék mint másodfokú bíróság a dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2. III/18.) által képviselt szám alatti lakos felperesnek - dr. Fábián Bernadett

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI A határozat jogerős: 2016-04-01 GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI Iktatószám: 4004-2/2016. Tárgy: Ügyintéző: Dr. Kuller Gábor / Hajdu Judit Mellékletek: - Telefon: +36 (96) 524-000 Hiv. szám: - Almásfüzitői Iparfejlesztő

Részletesebben

Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete Kfv.III /2016/4

Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete Kfv.III /2016/4 Kúria mint felülvizsgálati bíróság ítélete Kfv.III.37.353/2016/4 Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/139 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.12.02.

Részletesebben

ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja.

ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja. . M A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2.) által képviselt szám alatti ) felperesnek - Klincsik

Részletesebben

A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3.

A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf /2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kpkf.50.422/2006/3. A Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Autóklub (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyfelügyeleti ügyben hozott közigazgatási

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2016. június 22. Iktatószám: 9876-2/2016. Tárgy: V-TERRA Kft. (Tata) Hulladékgazdálkodási kötelezés Ügyintéző: dr. Sebő F. Dániel, Dr. Giczi

Részletesebben

Tisztelt Képviselő Úr!

Tisztelt Képviselő Úr! f9 Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM POLITIKAI ÁLLAMTITKÁR Németh Szilárd úrnak országgyűlési képviselő Irorn6nysAm: gyúi Hlvatala k14%38%, PT/ 5 / (2006)

Részletesebben

Kúria mint felülvizsgálati bíróság

Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.V.21.828/2014/5. Kúria mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Soltész Beatrix ügyvéd felperesnek a Bertók Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Bertók Mihály

Részletesebben

Fővárosi Munkaügyi Bíróság

Fővárosi Munkaügyi Bíróság Fővárosi Munkaügyi Bíróság Budapest, V., Markó u. 27. 23.M.684/2003/8. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Független Rendőr Szakszervezet (1388 Bp., Pf.: 52., eljáró képviselő:

Részletesebben

Pécsi Törvényszék 11.G /2013/8. számú ítélete

Pécsi Törvényszék 11.G /2013/8. számú ítélete Pécsi Törvényszék 11.G.20.973/2013/8. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/83 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2014.07.16.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Pest Megyei Munkaügyi Bíróság 5.M. 406/1997/10. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Pest Megyei Munkaügyi Bíróság a Független Rendőrszakszervezet Jogi Képviseleti Szolgálat (1388 Budapest, Pf. 52. ügyintéző:

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.314/2013/4.szám A Kúria a Katona és Társa Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Katona Géza ügyvéd, 1125 Budapest, Fészek u. 16.) által képviselt B. T. Zrt. felperesnek

Részletesebben

í t é l e t e t : I n d o k o l á s :

í t é l e t e t : I n d o k o l á s : Mfv.I.10.284/2008/3.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Szőnyi Sarolta ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Szilágyi Gábor ügyvéd által képviselt alperes ellen kártérítés iránt a Gyulai

Részletesebben

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja. I n d o k o l á s

v é g z é s t : A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyja. I n d o k o l á s 17.Pkf.26.787/2014/2. A Fővárosi Ítélőtábla az Árvay és Neuberger Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Neuberger Anita) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, a Réti, Antall és Társai Ügyvédi

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2014/6. szám

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2014/6. szám A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.566/2014/6. szám Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/144 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2014.12.10.

Részletesebben

Győri Törvényszék 2.Kf /2015/4. számú ítélete

Győri Törvényszék 2.Kf /2015/4. számú ítélete Győri Törvényszék 2.Kf.20.098/2015/4. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/38 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.04.01.

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG

KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.915/5/2016. A Közbeszerzési

Részletesebben

Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete

Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete Budai Központi Kerületi Bíróság 2.P.20410/2016/3. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/73 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:

Részletesebben

A Kúria mint másodfokú bíróság Kfv.III /2013/12. számú ítélte

A Kúria mint másodfokú bíróság Kfv.III /2013/12. számú ítélte A Kúria mint másodfokú bíróság Kfv.III.37.626/2013/12. számú ítélte Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/130 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:

Részletesebben

A Magyar Köztársaság nevében!

A Magyar Köztársaság nevében! Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság 4.Mf.20.048/2000/7. szám A Magyar Köztársaság nevében! A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság B. L. felperesnek Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Részletesebben

Magyar joganyagok - BH I. Személyhez fűződő jogot sért annak valótlan állítása, hogy egy gazdálkodó szer1. oldal

Magyar joganyagok - BH I. Személyhez fűződő jogot sért annak valótlan állítása, hogy egy gazdálkodó szer1. oldal Magyar joganyagok - BH2001. 110. - I. Személyhez fűződő jogot sért annak valótlan állítása, hogy egy gazdálkodó szer1. oldal BH2001. 110. I. Személyhez fűződő jogot sért annak valótlan állítása, hogy egy

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3071/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3071/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában meghozta a következő. 3071/2015. (IV. 10.) AB végzés 1611 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3071/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz eljárás tárgyában meghozta

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék 3.Kf /2013/6. számú ítélete

Fővárosi Törvényszék 3.Kf /2013/6. számú ítélete Fővárosi Törvényszék 3.Kf.650.068/2013/6. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/1 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2014.01.03.

Részletesebben

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 298/2014. (X.17.) FVB számú határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság 298/2014. (X.17.) FVB számú határozatát helybenhagyja. Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.058/2014/5. A Fővárosi Ítélőtábla a Ügyvédi Iroda (címe., ügyintéző: ügyvéd neve) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014.

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2015.10.13. Iktatószám: 11862-2/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Sebő F. Dániel, Ódor Imre Melléklet: ÉLTEX Kft. KÜJ: 100393875 Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2015/4. számú ítélete

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2015/4. számú ítélete A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.37.044/2015/4. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/115 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:

Részletesebben

Fővárosi Ítélőtábla ítélete Szöveg: FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 3.Kf /2009/7. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a dr.

Fővárosi Ítélőtábla ítélete Szöveg: FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 3.Kf /2009/7. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Fővárosi Ítélőtábla ítélete Szöveg: FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 3.Kf.27.005/2009/7. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Farkas Mihály ügyvéd (1042 Budapest, Árpád út 67.) által képviselt

Részletesebben

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14. K /2014/4. számú ítélete

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14. K /2014/4. számú ítélete Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14. K. 32.860/2014/4. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/144 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3.

Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. Fővárosi Ítélőtábla 12.Pk.50.017/2014/3. A Fővárosi Ítélőtábla a N G Ügyvédi Iroda (cím) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság (1052 Budapest, Városház

Részletesebben

Í t é l e t e t. Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s

Í t é l e t e t. Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Pfv.V.21.950/2014/3. szám A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Hámori Péter által képviselt felperesnek Dr. Kovács Kornélia ügyvéd által képviselt

Részletesebben

Budapest Környéki Törvényszék 14.Gf /2018/5. számú ítélete

Budapest Környéki Törvényszék 14.Gf /2018/5. számú ítélete Budapest Környéki Törvényszék 14.Gf.40.005/2018/5. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/149 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2018.08.03.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! FŐVÁROSI BÍRÓSÁG 13.K. 33.499/2008/8. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Bíróság a dr. Dovák Viktória ügyvéd (cím.) által képviselt felperes (cím) a dr. Vajna Hajnalka jogtanácsos által képviselt

Részletesebben

í t é l e t e t : A feljegyezett ,- (harmincezer) forint eljárási illetéket a Magyar Állam viseli. I n d o k o l á s

í t é l e t e t : A feljegyezett ,- (harmincezer) forint eljárási illetéket a Magyar Állam viseli. I n d o k o l á s A a dr. Kiss N. Csaba (1172 Budapest, Teréz utca 7.) ügyvéd által képviselt Levegő Munkacsoport Országos Környezetvédő Egyesület (1085 Budapest, Üllői út 18. I/9/A. szám alatti ) felperesnek a dr. Szurovecz

Részletesebben

v é g z é s t : I n d o k o l á s

v é g z é s t : I n d o k o l á s A a Dr. Bencze Péter és Társa Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Bencze Péter ügyvéd) által képviselt Magyar Szocialista Párt (kérelmező címe) kérelmezőnek a Megyei Területi Választási Bizottság 2014. október

Részletesebben

Pécsi Törvényszék mint másodfokú bíróság 1.Kf /2013/7/2. számú ítélete és 1.Kf /2013/7/1 számú végzése

Pécsi Törvényszék mint másodfokú bíróság 1.Kf /2013/7/2. számú ítélete és 1.Kf /2013/7/1 számú végzése Pécsi Törvényszék mint másodfokú bíróság 1.Kf.20.875/2013/7/2. számú ítélete és 1.Kf.20.875/2013/7/1 számú végzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/57 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság

Részletesebben

h a t á r o z a t o t Az NHH Hivatala Miskolci Igazgatóság HM-24-8/2005. számú határozatának rendelkező részét az indokolás kiegészítésével

h a t á r o z a t o t Az NHH Hivatala Miskolci Igazgatóság HM-24-8/2005. számú határozatának rendelkező részét az indokolás kiegészítésével Másodfokú eljárások osztály Tárgy: fellebbezés elbírálása A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanács Elnöke mint másodfokú szerv, Komlóska község Önkormányzata (3937 Komlóska, Rákóczi út 27.) Név ügyvéd, jogi

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2014/4. számú ítélete

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II /2014/4. számú ítélete A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.II.38.164/2014/4. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/62 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a dr. Cziráki és dr. Icsu Ügyvédi Iroda (ügyintézı: dr. Icsu Róbert pártfogó ügyvéd) által képviselt B. G. I.r. (Budapest) és a dr. Ócsai József ügyvéd által

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA. v é g z é s t :

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA. v é g z é s t : Kvk.V.37.869/2009/5.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a... kérelmezőnek az Országos Választási Bizottság 2009. október 30. napján kelt 424/2009. számú

Részletesebben

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t: A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Választási Bizottság határozatát helybenhagyja. A Fővárosi Ítélőtábla a Néző Gabriella Ügyvédi Iroda (cím, ügyintéző: dr. Néző Gabriella ügyvéd) által képviselt Lehet Más a Politika (cím) kérelmezőnek, a Fővárosi Választási Bizottság 2014. szeptember

Részletesebben

A Magyar Köztársaság nevében!

A Magyar Köztársaság nevében! 24.K.30.516/2008/3. 1 A Magyar Köztársaság nevében! A Fővárosi Bíróság a dr. ügyvéd ( Budapest, ) által képviselt ( Budapest, ) felperesnek a dr. Pomázi Miklós jogtanácsos által képviselt Közép-magyarországi

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.I.35.537/2012/5.szám A Kúria a Cseri Ügyvédi Iroda (6720 Szeged, Lengyel u. 11/A., ügyintéző ügyvéd: dr. Cseri András) által képviselt R. I. felperesnek a Paksiné

Részletesebben

V É G Z É S T : Ezt meghaladó mértékben a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. I N D O K O L Á S :

V É G Z É S T : Ezt meghaladó mértékben a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. I N D O K O L Á S : BÁCS-KISKUN MEGYEI BÍRÓSÁG KECSKEMÉT A Bács-Kiskun Megyei Bíróság kérelmezőnek,- a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 47/2006. (VIII.28.) TVB határozata ellen benyújtott felülvizsgálati kérelme

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2016. március 5. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 1337-1/2016. Tárgy: BRONZ METAL Kft. kt. a. Hulladékgazdálkodási bírság Ügyintéző: dr. Sebő F. Dániel, Hajdu Judit

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Í t é l e t e t : Indoklás:

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Í t é l e t e t : Indoklás: Veszprémi Munkaügyi Bíróság 2.M. 570/2006/7. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Veszprémi Munkaügyi Bíróság Dr. Kúthy Zoltán (ügyvéd címe) ügyvéd által képviselt felperes neve. (felperes címe) felperesnek

Részletesebben

A Magyar Köztársaság nevében! ítélet: Indokolás:

A Magyar Köztársaság nevében! ítélet: Indokolás: Zala Megyei Bíróság 9.K.21.804/2010/7. szám A Magyar Köztársaság nevében! A Dr. Farkas és Társa Ügyvédi Iroda (Ügyvédi Iroda címe, ügyintéző: dr. Farkas Sándor ügyvéd) által képviselt felperes neve felperes

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3041/2015. (II. 20.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3041/2015. (II. 20.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 1360 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3041/2015. (II. 20.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság

Részletesebben

A bíróság határozatai. Dr. Nyilas Anna

A bíróság határozatai. Dr. Nyilas Anna A bíróság határozatai Dr. Nyilas Anna 1. Az elsőfokú bíróság határozatai Ítélet Végzések Ítélet részei A jogerő szabályai Egyszerű kötőerő Alaki jogerő Anyagi jogerő Rendes perorvoslat Fellebbezés hivatalból

Részletesebben

Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő

Előadó: Kiss Andor. okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő Előadó: Kiss Andor okl. építőmérnök, építőmester szakmérnök, vezető főtanácsos kormánytisztviselő Bevezetés A hatósági eljárásjog hazai fejlődése Általános eljárási törvény Magyarországon 1957. évi IV.

Részletesebben

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14.K /2016/33.számú ítélete

Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14.K /2016/33.számú ítélete Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14.K.27.064/2016/33.számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/113 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III /2014/5. számú ítélete

A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III /2014/5. számú ítélete A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Kfv.III.38.073/2014/5. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/62 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma:

Részletesebben

í t é l e t e t Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 100.000 (egyszázezer) forint felülvizsgálati perköltséget.

í t é l e t e t Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 100.000 (egyszázezer) forint felülvizsgálati perköltséget. Vagyongyarapodás vállalkozás veszteségének finanszírozása Kfv.I.35.482/2006/7.szám A Magyar Köztársaság Legfelsõbb Bírósága a dr. Csoba Sándor ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Horváth Mária jogtanácsos

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Zalaegeszegi Munkaügyi Bíróság 1.M.107/1999/7.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Független Rendőr Szakszervezet (1388 Budapest, Pf. 52.) által képviselt Gy. Gy. felperesnek a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság,

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 1572 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság

Részletesebben

í t é l e t e t : Indokolás A bíróság a peradatok, így különösen a csatolt közigazgatási iratok tartalma alapján a következő tényállást

í t é l e t e t : Indokolás A bíróság a peradatok, így különösen a csatolt közigazgatási iratok tartalma alapján a következő tényállást Vagyongyarapodás bizonyítás, becslés, elévülés Békés Megyei Bíróság 7.K.23.351/2006/3.szám A megyei bíróság dr Bagdi László ügyvéd által képviselt I.rendű, II. rendű felpereseknek - APEH Hatósági Főosztály

Részletesebben

Jogesetek a földhasználat köréből

Jogesetek a földhasználat köréből FÖLDHASZNÁLAT Dr. Szentgyörgyi Ágota Jogesetek a földhasználat köréből A földhasználati nyilvántartásba vételi eljárás, és annak szabályozása lassan egy évtizedes múltra tekint vissza, azonban annak körében

Részletesebben

v é g z é st: Megállapítja, hogy az alperes (nyolcezer) felülvizsgálati illeték visszatérítésére jogosult. I n d o kol

v é g z é st: Megállapítja, hogy az alperes (nyolcezer) felülvizsgálati illeték visszatérítésére jogosult. I n d o kol ~ ~ loqq ~ (Ill>'" 'o" L. '\ ~ A Magyar Köztársaság Legfelsobb Bírósága mint felülvizsgálati bíróság ""JI~~o:!'.n: 1999-03- 1 2 I ""!U)"N'' '.'-=-- Stl fl.1$ II KEHULE~ \ WL'

Részletesebben

Szigetszentmiklósi Járásbíróság 16.P /2017/13-I. szám 1

Szigetszentmiklósi Járásbíróság 16.P /2017/13-I. szám 1 1 A Szigetszentmiklósi Járásbíróság a dr. Balla András ügyvéd (1364 Budapest, Pf.: 28. szám) által képviselt OTP Faktoring Zrt. (1066 Budapest, Mozsár u. 8. szám) felperesnek,- dr. Léhner Ügyvédi Iroda

Részletesebben

Tárgy: Az ABI /2011/H. számú határozat módosítása HATÁROZAT

Tárgy: Az ABI /2011/H. számú határozat módosítása HATÁROZAT Ügyszám: NAIH-4638-1/2012/H. Kérjük, válaszában hi vatkozzon iktatószámunkra! Tárgy: Az ABI-1642-9/2011/H. számú határozat módosítása HATÁROZAT A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi

Részletesebben

Fővárosi Bíróság 13.K.32249/2006/4 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Fővárosi Bíróság 13.K.32249/2006/4 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fővárosi Bíróság 13.K.32249/2006/4 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Bíróság a dr. Szűcs Imre Zoltán ügyvéd (...) által képviselt...,... felperesnek a dr. Meller Éva Cecília ügyvéd (...) által képviselt

Részletesebben

Budai Központi Kerületi Bíróság 4.P/G.21744/2017/13.számú ítélete

Budai Központi Kerületi Bíróság 4.P/G.21744/2017/13.számú ítélete Budai Központi Kerületi Bíróság 4.P/G.21744/2017/13.számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/18 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2018.01.25.

Részletesebben

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 27.K /2015/10. számú ítélete

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 27.K /2015/10. számú ítélete Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 27.K.30.868/2015/10. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/69 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel

Részletesebben

e l ő k é s z í t ő i r a t o t

e l ő k é s z í t ő i r a t o t Tisztelt Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság! Alulírott Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület (székhelye: 8425 Lókút, Papod u. 38.., képviseli: Franz M. Krumenacker, született Mészáros Ferenc

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 11. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14.K /2016/17.számú ítélete

Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14.K /2016/17.számú ítélete Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14.K.27.296/2016/17.számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/135 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

Kúria Kfv.III /2016/8 számú ítélete

Kúria Kfv.III /2016/8 számú ítélete Kúria Kfv.III.37.875/2016/8 számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/90 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Bírósági határozat KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2017.06.01. Iktatószám: 7745/2017

Részletesebben

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium

Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium JOGSZABÁLYI

Részletesebben

EURÓPAI EMBERI JOGI BÍRÓSÁG

EURÓPAI EMBERI JOGI BÍRÓSÁG EURÓPAI EMBERI JOGI BÍRÓSÁG részére Európa Tanács Strasbourg, Franciaország European Court of Human Rights Council of Europe F-67075 Strasbourg-Cedex Fax: 00 33 3 88 41 27 30 az Európai Emberi Jogi Egyezmény

Részletesebben

v é g z é s t: Az ítélőtábla a Heves Megyei Területi Választási Bizottság 98/2014.(IX.20.) számú határozatát helybenhagyja.

v é g z é s t: Az ítélőtábla a Heves Megyei Területi Választási Bizottság 98/2014.(IX.20.) számú határozatát helybenhagyja. DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA A Debreceni Ítélőtábla Dr. Pápai Ákos ügyvéd ügyintézése mellett a Megyesi és Pápai Ügyvédi Iroda (címe) által képviselt kérelmező neve (címe) kérelmezőnek a Heves Megyei Területi

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1250/2014. (XII.16.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/26124-8/2014. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a támogatás közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 1250/2014. (XII.16.)

Részletesebben

A felperes elbirtoklás jogcímén az alperesi ingatlanok kerítés által leválasztott részeinek tulajdonjoga iránt terjesztett elő keresetet.

A felperes elbirtoklás jogcímén az alperesi ingatlanok kerítés által leválasztott részeinek tulajdonjoga iránt terjesztett elő keresetet. A FORGALOMKÉPTELENSÉG EREDETI SZERZÉSMÓD A jogszabály erejénél fogva forgalomképtelen önkormányzati törzsvagyonnak minősülő ingatlan más által eredeti szerzésmód útján sem szerezhető meg /1990. évi LXV.

Részletesebben

Végzést. A bíróság az I-II. r. kérelmező felülvizsgálati kérelmét elutasítja.

Végzést. A bíróság az I-II. r. kérelmező felülvizsgálati kérelmét elutasítja. 33.Kpk.46.060/2014/7. 1 A személyesen eljáró Benkő Sándor I. r. (( Sopron ) és a B S által képviselt Weltímmo S.R.O, (Komarno, 5 Eötvösa 57/20) II. r. kérelmezőnek a dr. Bak László irodavezető által képviselt

Részletesebben

í t é l e t e t : Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 15.000 (tizenötezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.

í t é l e t e t : Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 15.000 (tizenötezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget. Pfv. IV.20.688/2007/7.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Krzyzewsky Beáta ügyvéd által képviselt Kft. felperesnek a dr. Kovács Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Papp László ügyvéd) által képviselt

Részletesebben

a Madari Ügyvédi Iroda (1027 Budapest, Frankel Leó u. 5. mfszt. 2.) által képviselt Jordán Attila (1089 Budapest, Orczy út 25. I/1/2.

a Madari Ügyvédi Iroda (1027 Budapest, Frankel Leó u. 5. mfszt. 2.) által képviselt Jordán Attila (1089 Budapest, Orczy út 25. I/1/2. Pesti Központi Kerületi Bíróság -1- A Pesti Központi Kerületi Bíróság a Baltás Ügyvédi Iroda ( 1138 Budapest, Váci út 144-150. II. emelet) által képviselt Intrum Justitia Zrt. (1138 Budapest, Váci út 144-150.)

Részletesebben

J"~ 1. " 0"0"'",.0.' .",,," L'Ju.l 11.1.1., í ~. E ciiéjcletck:.. Ü lo~t ikt. S "~""".'-"_." gyuj1é.zó:.. ~.~ ~. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

J~ 1.  00',.0.' .,,, L'Ju.l 11.1.1., í ~. E ciiéjcletck:.. Ü lo~t ikt. S ~.'-_. gyuj1é.zó:.. ~.~ ~. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! ~ J:=I~/.a{"" A Fõvárosi Ítélõtábla 2.Kf.27.0 12/2004/1 O.szám ~ J"~.",,," L'Ju.l 11.1.1., í ~. M.lktatós~'4' A~.:. E ciiéjcletck:.. jt:}..!:-~r.,[ol 1. " 0"0"'",.0.' Ü lo~t ikt. S "~""".'-"_." gyuj1é.zó:..

Részletesebben

Gyulai Törvényszék 14.G /2016/4. számú ítélete

Gyulai Törvényszék 14.G /2016/4. számú ítélete Gyulai Törvényszék 14.G.20.412/2016/4. számú ítélete Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/133 Beszerzés tárgya: Hirdetmény típusa: Fővárosi Bíróság ítélete KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.11.18.

Részletesebben

^DANY:...^,.,,.. v:.. 'MKLLÉKLET:...a^. ^, KÖ.7TŰK:.

^DANY:...^,.,,.. v:.. 'MKLLÉKLET:...a^. ^, KÖ.7TŰK:. ')/. FO!;,;, iosi KÖZIGAZGATÍSI ÉS NUHIuÖGyi GiBOSÁG MUNKAUG>1 UGYSü. ff 4. FOUUSTROMSZÁM KFZnŰIRATON:. Pcstán / Cyüjtöi^-;7á / Sz&máfyárón /Jfc-m.iilen/ Faxon Érteett 2017 ^DF-2 7. ^DANY:...^,.,,.. v:..

Részletesebben

aujla.lla tett perében a január 23. napján kelt

aujla.lla tett perében a január 23. napján kelt A OOK!JM~MOI aooronlkusaláírássallátta EL: BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ORSZÁGOSBiRÓSÁGI HIVATAL A Budapest Környéki Törvényszék a, ügyintéző: ) által képviselt Intrum felperesnek - a Madari Ügyvédi Iroda,

Részletesebben