í t é l e t e t: A Legfelsőbb Bíróság a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 4.K /2009/7. számú ítéletét hatályában fenntartja.

Átírás

1 Kfv.II /2010/8.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Galgóczi Zoltán ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Gellérthegyi István ügyvéd által képviselt Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség alperes ellen hulladékgazdálkodási ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a Bács-Kiskun Megyei Bíróság május 12. napján kelt 4.K /2009/7. számú jogerős ítélete ellen a felperes által 8. sorszámon benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon tárgyaláson kívül meghozta az alábbi í t é l e t e t: A Legfelsőbb Bíróság a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 4.K /2009/7. számú ítéletét hatályában fenntartja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek (azaz harmincezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra (azaz harminchatezer) forint felülvizsgálati illetéket. Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs. I n d o k o l á s Az elsőfokú környezetvédelmi hatóság június 18-án meghozott /2008. számú határozatában a felperest hulladékkezelésnek minősülő tevékenység jogellenes folytatása miatt forint hulladékgazdálkodási bírság megfizetésére kötelezte. A megállapított tényállás szerint a felperes a szám alatti ingatlanán 950 tonna, budapesti épület bontásából származó, EWC kódszámú ömlesztett téglahulladékot helyezett el. Az elsőfokú környezetvédelmi hatóság megállapítása szerint az engedély nélkül végzett begyűjtés, telephelyen tárolás hulladékkezelésnek minősül, melyre a felperes hatósági engedéllyel nem rendelkezett, ezért a felperest a hulladékgazdálkodásról szóló évi XLIII. törvény (továbbiakban: Hgt.) 49. (1) bekezdés b) pontja és (2) bekezdése

2 alapján, valamint a 271/2001.(XII.21.) Korm.rendelet 1. (3) bekezdés d) pontja, (5) bekezdése, valamint a melléklet 2. pontja és 3.c) pontja szerint számított bírság megfizetésére kötelezte. Emellett a hatóság külön határozatban kötelezte a felperest arra, hogy a fellelt téglahulladékot engedéllyel rendelkező kezelőnek adja át és azt határidőn belül igazolja, továbbá fizessen meg a hatósági ellenőrzés kapcsán felmerült személyi és dologi költségek fedezetére forintot. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes május 7-én kelt 14/89/1/2009. számú határozatában a /2008. számú hulladékgazdálkodási bírságot kiszabó határozatot megváltoztatta és a hulladékgazdálkodási bírság összegét középértékként számított 550 tonna mennyiség figyelembe vételével forintban állapította meg, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A felperes módosított keresetében a 14/89/1/2009. számú határozat hatályon kívül helyezését kérte állítva, hogy a hulladékgazdálkodási bírság kiszabásának jogalapja nem állt fent, mert a telephelyen elhelyezett bontott tégla szerinte nem minősült hulladéknak. Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a bontásból származó, az épület bontását végző társaság és a felperes ügyvezetője között létrejött szóbeli megállapodás alapján a felperes birtokába került bontott anyag hulladék a Hgt. 3. a) pontja és 1. számú melléklete szerint. Rámutatott arra, hogy e kérdés eldöntése nem szakkérdés, hanem jogkérdés, ezért a büntetőeljárásban beszerzett szakértői véleményt - mely szerint nem egyértelműen hulladék a bontott anyag - a perben nem tekintette releváns bizonyítéknak. A hulladék engedély nélküli tárolását jogellenes magatartásnak minősítette a Hgt. 14. (1)-(2) bekezdése alapján és a hulladékgazdálkodási bírság megfizetésére kötelező alperesi határozat törvényességét állapította meg. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet és az alperes 14/89/1/2009. számú határozatának hatályon kívül helyezését, valamint az alperes új eljárásra kötelezését kérte. Állította, hogy az elsőfokú bíróság helytelenül értelmezte a Hgt. 3. a) pontjában foglaltakat, ezért a hulladék fogalmát tévesen határozta meg, tekintve, hogy a perbeli bontott anyag soha nem volt elhagyott, eredeti tulajdonosa arról nem mondott le, erre jogszabály sem kötelezte, ezért a felperesnek átadott és a korábbi tulajdonossal való megegyezés alapján a bontás helyszínéről elszállított anyagot nem lehet hulladéknak tekinteni. Vitatta, hogy a bontott tégla telephelyen tárolása hulladékkezelésnek minősül, mivel állítása szerint az a termelési folyamatba alapanyagként kerül vissza. Hivatkozott arra is, hogy a

3 hatóság nem tisztázta, hogy milyen arányú volt a tisztított és a bontott tégla aránya, így a hulladék minősége, ezért kérte az EWC kód megfelelőségének vizsgálatát. Felülvizsgálati kérelméhez csatolta Pasinszky József igazságügyi vegyész és környezetvédelmi szakértő véleményét, melyet kért álláspontjának alátámasztásaként értékelni. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Állította, hogy a felperes a Hgt. 3. a) pontjában, illetőleg 14. (1)-(2) bekezdésében foglaltakat tévesen értelmezi, mert az általa begyűjtött és tárolt bontott anyag egyértelműen hulladéknak minősül. Elfogadta, hogy a bontott anyag minősítése jogkérdés, ez okból egyet értett a szakértői vélemény bíróság általi értékelésével is. Az EWC kódra vonatkozó felülvizsgálati kérelmet megalapozatlannak tartotta és rámutatott arra, hogy rendkívüli jogorvoslati eljárásban nincs helye bizonyítás felvételének és a kereset módosításának sem, így az új körülmény vizsgálatára nem látott lehetőséget. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény (Pp.) 274. (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el, és a jogerős ítéletet a Pp (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta. A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos. Az elsőfokú bíróság a peradatok alapján a releváns tényeket helytállóan állapította meg és a Hgt. helyes értelmezése folytán jutott arra a következtetésre, hogy az alperesi határozat törvényes. A jogerős ítélet nem sérti a Hgt. 3. -át, mert az elsőfokú bíróság okszerűen állapította meg, hogy a felperesi ingatlanon felhalmozott bontott építési anyag minősítése nem szakkérdés, hanem jogkérdés, az a Hgt. 3. -ának értelmezése alapján dönthető el, így a felperes által hivatkozott szakértői véleménynek a per eldöntése szempontjából nem volt jelentősége. A felperes által a felülvizsgálati kérelemhez csatolt szakértői vélemény bizonyítékként nem volt figyelembe vehető, mert a Pp (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárásban nincs helye bizonyításnak. A felperes álláspontja a gyűjtött anyag jellegét tekintve téves. A Hgt. 3. a) pontja szerint a törvény alkalmazásában hulladéknak minősül bármely az 1. számú melléklet szerinti kategóriák valamelyikébe tartozó tárgy vagy anyag, amelytől a birtokosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles.

4 A felperes tévesen állítja, hogy a budapesti épület bontásából származó anyagtól birtokosa nem vált meg, és attól megválni sem szándékozott. A bontás eredményeként keletkező, más tulajdonában lévő építményből származó bontott anyagtól az építmény tulajdonosa, kezelője megvált, melyet igazol az a tény, hogy a bontott anyag sorsáról nem az épület tulajdonosa, hanem a bontással megbízott dönthetett, hiszen a felperes nem az épület (így a bontott anyag) tulajdonosával, hanem a bontást végző társasággal állapodott meg az anyag elszállításáról. Tekintettel arra, hogy a bontott anyag így került a felperes birtokába, és azt a felperes a telephelyen tisztítás és válogatás nélkül ömlesztett módon helyezte el, a bontott anyagok hulladéknak minősülnek, azok megfelelnek a Hgt. 3. a) pontjában foglalt azon követelménynek, hogy olyan tárgy, anyag, amelytől a birtokosa megvált. Ezen anyagok megfeleltethetők a Hgt. 1. számú mellékletében szereplő hulladékkategóriának is. A bontott anyagra igaz az is, hogy azokat bontási művelet során leválasztották, azok a fentiek szerint hulladékká váltak, így rájuk a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény 30. (3) bekezdése szerint a hulladékok kezelésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A vizsgált anyagok hulladékká minősítését támasztja alá az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló 45/2004.(VII.26.) BM-KvVM együttes rendelet 2. a) pontja is, mely rendelet az évi LXXVIII. törvény pontjában meghatározott és az építményekkel és építési munkákkal kapcsolatos engedélyezési eljárásról szóló 46/1997. (XII.29.) KTM rendelet hatálya alá tartozó építmények építése és bontása tekintetében alkalmazandó szabályként rögzíti, hogy építési és bontási hulladéknak kell tekinteni az építmények építőipari kivitelezése során keletkező, 1. számú mellékletben felsorolt hulladékokat, így a melléklet 8. pontja szerint a bontott téglát is. A felperes megalapozatlanul érvelt azzal is, hogy a bontott anyag, mint termék újrahasználatára került volna sor, és így a Hgt. 3. i) pontja alapján a termék az eredeti célra történő ismételt felhasználásakor a forgatási ciklusból történő kilépéskor válhat hulladékká. Ez az állítás a 45/2004.(VII.26.) BM-KvVM együttes rendelet 6. -a alapján nem fogadható el, mert e jogszabályhely szerint a kezelt építési és bontási hulladékból, illetve annak felhasználásával készült termékek építési célra szolgáló forgalomba hozatalánál az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint a forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól szóló külön jogszabályban foglalt előírásokat

5 kell alkalmazni. A 45/2004.(VII.26.) BM-KVvM rendelet 6. feltételeinek a felperes által elhelyezett anyag nyilvánvalóan nem felelt meg, mivel az építési és bontási hulladékot nem kezelték, valamint annak felhasználása sem történt meg semmilyen előállítási folyamat körében. Emiatt arról sem lehet szó, hogy a felhasználás során olyan termék jött volna létre, amelyet építési célra kívántak forgalomba hozni. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a felperes a bontásból származó szilárd építési törmeléket minden technológiai kezelés nélkül az ingatlanon elhelyezte, azon változtatást nem hajtott végre, így az anyag nem építési és bontási hulladékból származó önálló (új) építési termék, hanem maga a hulladék, amelyre nézve a Hgt. előírásait kellett alkalmazni. Tekintettel arra, hogy a felperes hulladékot gyűjtött be, hiszen azt eredeti birtokosától átvette, azt telephelyén tárolta, ezáltal a Hgt. 14. (1) bekezdése szerint hulladékkezelési tevékenységet végzett, melyhez azonban a Hgt. 14. (2) bekezdésének rendelkezése ellenére nem rendelkezett engedéllyel, így jogszabálysértést követett el, melyért jogszerűen volt marasztalható a Hgt. 49. (1) bekezdése alapján, ahogy azt az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította. A Legfelsőbb Bíróság a keresetváltoztatás határidőhöz kötöttsége, és a felülvizsgálat jogerős ítélet rendelkezéseinek törvényességi vizsgálatára korlátozódó volta miatt érdemben nem foglalkozhatott azzal a felperesi kifogással, hogy az EWC kód megállapítása helyes volt-e, és azzal sem, hogy a felperes szerint nem tisztázott a nyersanyag és bontott tégla aránya. A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság ítélete nem sértette meg a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat, így a jogerős ítéletet a Pp (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban is pervesztes felperest kötelezte a Pp (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 78. (1) bekezdés szerint az alperes jogtanácsosi képviselettel felmerült költségeinek megtérítésére. A jogi képviselet költségét a módosított 32/2003.(VIII.22.) IM rendelet 3. (5) bekezdése alapján határozta meg. A Legfelsőbb Bíróság a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13. (2) bekezdése alapján a felperest kötelezte a per tárgyi illetékfeljegyzési joga folytán előzetesen le nem rótt, az Illetékekről szóló évi XCIII. törvény 50. (1) bekezdés szerinti mértékű felülvizsgálati illeték megfizetésére.

6 Budapest, május 11. Dr. Kaszainé dr. Mezey Katalin sk. a tanács elnöke, Kincső sk. előadó bíró, Dr. Kalas Tibor sk. bíró Dr. Tóth