GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL"

Átírás

1 GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: Iktatószám: /2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Sebő F. Dániel, Ódor Imre Melléklet: ÉLTEX Kft. KÜJ: Hulladékgazdálkodási kötelezés H A T Á R O Z A T I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság (a továbbiakban: hatóság) az ÉLTEX Kereskedelmi és Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 4032 Debrecen, Péchy Mihály u. 46.; a továbbiakban: ügyfél) 2800 Tatabánya, Kóta József u. 2. szám alatti ingatlanon folytatott hulladékgazdálkodási tevékenységét (előkezelésnek minősülő bálázás) m e g t i l t j a. II. Az ügyfél jelen határozat I. fejezetében foglaltak betartására annak jogerőre emelkedését követően haladéktalanul köteles. III. A hatóság tájékoztatja az ügyfelet, hogy fenti kötelezettség megszegése esetén amennyiben az az ügyfélnek felróható a határozat végrehajtása mellett az ügyféllel szemben eljárási bírságot szabhat ki, melynek összege ötezer forinttól egymillió forintig terjedhet. A bírságolás ismételhető. IV. A hatóság a jogerőre emelkedését követően intézkedik a határozat nyilvános közzétételéről. V. Az eljárás során olyan eljárási költség, melynek viseléséről rendelkezni kell, nem merült fel. Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály 9021 Győr, Árpád út Telefon: +36 (96) Fax: +36 (96)

2 VI. Jelen határozattal szemben annak kézhezvételét követő 15 napon belül az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséghez (1539 Budapest, Pf. 675.) címzett, de az elsőfokú hatósághoz két példányban benyújtandó fellebbezésnek van helye. Az ügyfél által előterjesztett fellebbezés illetéke ,- Ft, (azaz tizenötezer forint), melyet illetékbélyeg formájában kell a fellebbezés első példányán leróni. I N D O K O L Á S A környezetvédelmi hatáskörében eljáró Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: hatóság) jogelődeként eljáró Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség ellenőrzést tartott a Sanmina-SCI Magyarország Kft. (székhely: 2800 Tatabánya, Kóta József u. 2.; a továbbiakban: kft.) 2800 Tatabánya, Kóta József u. 2. szám alatti ingatlanon lévő telephelyén (a továbbiakban: telephely) december 11. napján a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 88. -a, 88/A. (1) bekezdése és 89. b) pontja alapján. A /2014. sz. ellenőrzési jegyzőkönyvben rögzítettek szerint a telephelyen lévő papír- és műanyaghulladékok egy része (ott) helyben kerül bálázásra: a két darab ORWAK 3110 és egy darab AVERMANN 3000 bálázógépet az ÉLTEX Kereskedelmi és Fuvarozó Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 4032 Debrecen, Péchy Mihály u. 46.; a továbbiakban: ügyfél) négy alkalmazottja üzemelteti. A hatóság /2014. sz. végzése nyomán az ügyfél 28-2/2015. szám alatt előterjesztett beadványa részeként mellékelte a kft-vel kötött a kft. telephelyén végzett bálázási tevékenységére vonatkozó szerződésének másolatát; emellett előadta, hogy fenti bálázógépek üzembentartója a kft., így az általa vezetett hulladékokkal kapcsolatos nyilvántartás is a kft. tulajdonát képezi. A hatóság 28-3/2015. sz. végzésében a kft-t is felhívta az általa vezetett a bálázási tevékenységgel érintett hulladékokkal kapcsolatos nyilvántartások, valamint üzemnaplók másolatainak megküldésére a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 65. (5) bekezdése alapján, melynek értelmében: A nyilvántartás vezetésére kötelezett nyilvántartását a hatóság felhívása esetén a hatóság rendelkezésére bocsátja. A kft. 28-8/2015. szám alatt iktatott beadványában csupán a hulladékokkal kapcsolatos nyilvántartások másolatait küldte meg a hatóság részére, az üzemnapló másolata nem került csatolásra. Az ügyfél, mint vállalkozó és a kft. között létrejött vállalkozási szerződés A Vállalkozó kötelezettségei c. 3. fejezetének 2. pontja értelmében: A gépet kizárólag csak a Vállalkozó erre kioktatott dolgozója kezelheti, vagy olyan személy, aki rendelkezik a gép kezeléséhez szükséges dokumentált oktatással, és erre a Vállalkozótól felhatalmazást kap. Az ügyfél mindezek ellenére nem küldte meg a hatóság /2014. sz. végzésével bekért alkalmazottai, mint gépkezelők általi aláírással ellátott bálázási tevékenységére vonatkozó üzemnapló másolatát a hatóság részére, ezért a hatóság 28-9/2015. sz. végzésében ismételten annak benyújtására hívta fel az ügyfelet a január 1. napját követő időszakra vonatkozóan az üzemnaplóban feltüntetett alkalmazottak ügyféllel kapcsolatos jogviszonyainak igazolása mellett. Az ügyfél 28-11/2015. szám alatt iktatott beadványában megküldte a telephelyen folytatott bálázási tevékenységére vonatkozó nyilvántartások, valamint üzemnaplók másolatait, továbbá a telephelyen január 1. napja óta foglalkoztatott alkalmazottai munkaszerződéseinek másolatait. 2

3 A Ht. 2. (1) bekezdés 26. pontja alapján a Ht. 2. (1) bekezdés 7. pontja szerinti előkezelés is hulladékgazdálkodási tevékenységnek minősül. A hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről szóló 439/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. sz. mellékletének 1. d) pontja értelmében az E02 04: bálázás is hasznosítást vagy ártalmatlanítást megelőző előkészítő műveletnek minősül. Fenti iratok vizsgálata nyomán a hatóság azt állapította meg, hogy a bálázási, mint előkezelési tevékenységre vonatkozó nyilvántartásokon az ügyfél által megküldött munkaszerződésekben szereplő alkalmazottainak nevei kerültek feltüntetésre, azaz tárgyi telephelyen az ügyfél folytat hulladékgazdálkodási tevékenységet. A Ht. 62. (1) bekezdése értelmében: Hulladékgazdálkodási tevékenység e törvényben, valamint kormányrendeletben meghatározott kivétellel a környezetvédelmi hatóság által kiadott hulladékgazdálkodási engedély vagy nyilvántartásba vétel alapján végezhető. Fentiekkel összefüggésben a hatóság azt állapította meg, hogy az ügyfél nem rendelkezik sem hatályos hulladékkezelési, sem hatályos hulladékgazdálkodási engedéllyel tárgyi telephelyre vonatkozóan. A Ket. 94. (1) bekezdés a) pontja értelmében: Ha a hatóság a hatósági ellenőrzés befejezéseként megállapítja, hogy az ügyfél a jogszabályban, illetve hatósági döntésben foglalt előírásokat megsértette és a jogszabály vagy hatósági döntés megsértése a jogellenes magatartás megszüntetésével vagy a jogszerű állapot helyreállításával orvosolható, a hatóság felhívja az ügyfél figyelmét a jogszabálysértésre, és legalább húsznapos határidő megállapításával, valamint a jogkövetkezményekre történő figyelmeztetéssel végzésben kötelezi annak megszüntetésére. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény 94. (2) bekezdés b) pontjának alkalmazásáról szóló 19/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 1. b) pontja értelmében: A környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatósági ellenőrzés során a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény 94. (2) bekezdése b) pontja alkalmazásának a következő esetekben van helye: a hulladékról szóló évi CLXXXV. törvény 86. (1) bekezdésében meghatározottak megsértése a hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint kiszabásának és megállapításának módjáról szóló 271/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. (3) bekezdésének c)- g) pontjában és 2. (2) bekezdésének b), c) és g) pontjában meghatározott esetek szerint. A hatóság megállapította, hogy ugyan a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény 94. (2) bekezdés b) pontjának alkalmazásáról szóló 19/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet alkalmazásának nincs helye jelen eljárásban, ekképp e jogszabályhelyre hivatkozással továbbá más jogforrásra hivatkozással sem lehet helye a Ket. 94. (2) bekezdés b) pontjában foglaltak alkalmazásának; ugyanakkor a Ket. 94. (1) bekezdés a) pontjának alkalmazhatóságát maga a Ket. 94. (1) bekezdés a) pontja első tagmondatának második fordulata zárja ki: és a jogszabály vagy hatósági döntés megsértése a jogellenes magatartás megszüntetésével vagy a jogszerű állapot helyreállításával orvosolható, Fentiekből világosan következik, hogy a Ket. 94. (1) bekezdés a) pontja érvényesülésének korlátját nem kizárólag a Ket. 94. (2) bekezdés b) pontjának alkalmazhatósága határozza meg, hanem annak szűkebb körét éppen a Ket. 94. (1) bekezdés a) pontja állapítja meg azzal, hogy nem támasztja elégséges feltételnek a jogellenes magatartás megszüntetését, illetve a jogszerű állapot helyre állítását; hanem ezzel konjunktív módon az elkövetett jogszabálysértésnek orvosolhatónak is kell lenni oly módon, hogy annak káros következményei a véglegesség igényével felszámolhatók legyenek, sőt, felszámolásra is kerüljenek a jogellenes magatartás megszüntetésével, illetve a jogszerű állapot helyreállításával egyidejűleg. 3

4 A hatóság fentiek figyelembevételével azt állapította meg, hogy a Ket. 94. (1) bekezdése alkalmazásának nem lehet helye jelen eljárásában, figyelemmel arra, hogy az ügyfél elkövetett jogsértésével olyan jogtalan gazdasági előnyre tett szert különös tekintettel egy hulladékgazdálkodási engedélyezési eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakra, valamint a tervezett tevékenység alapjául szolgáló személyi és tárgyi feltételeket biztosító pénzügyi eszközök és azok garanciáinak biztosítására a jogszabályi és egyéb hatósági előírásokat betartó hulladékgazdálkodókkal szemben, melynek pontos mértéke utóbb már nem meghatározható, ekképp nem is kompenzálható. Mindezek következtében az engedély nélküli előkezelési tevékenységgel megvalósított jogellenes magatartás következményei pusztán az engedély nélküli hulladékgazdálkodási tevékenység abbahagyásával (megszüntetésével) nem számolhatók fel maradéktalanul, azok továbbra is fennállnak, melynek nyomán a jogszerű állapot utóbb már nem állítható helyre, ami összességében az elkövetett jogsértést orvosolhatatlanná tette. Fentiekre tekintettel a hatóság jelen eljárás hivatalbóli megindításáról döntött a Ket. 94. (1) bekezdés b) pontja alapján, melynek értelmében: Ha az a) pont szerinti felhívásban meghatározott határidő eredménytelenül telt el, vagy az a) pont alkalmazása kizárt, a hatóság hivatalból megindítja a hatáskörébe tartozó eljárást, ideértve a hatáskörébe tartozó eljárási cselekmények megtételét és a jogkövetkezmény megállapítását is. A hatóság május 28. napján hivatalból indította jelen eljárását az ügyféllel szemben 11862/2015. iktatószám alatt, melyről szóló értesítést a Ket. 29. (4) bekezdés b) pontja alapján mellőzte, tekintettel arra, hogy az eljárás megindítását követő nyolc napon belül meghozta érdemi döntését. A hatóság eljárását megelőzően fentiek szerint vizsgálta a Ket. 94. (1) bekezdés a) pontjában foglaltak alkalmazhatóságát. A Ht. 84. (1) bekezdés a) pontja értelmében: A környezetvédelmi hatóság az e törvényben, valamint más jogszabályban meghatározott előírások teljesítése érdekében a hulladékbirtokost, a hulladék tulajdonosát, illetve a környezethasználót kötelezi a jogszabályban foglalt vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségeinek betartására, illetve a jogsértő állapot megszüntetésére, ha az abban foglalt előírásokat a hulladék birtokosa, tulajdonosa, illetve a környezethasználó megszegi, teljesülésüket elmulasztja, illetve a hulladékgazdálkodási engedélyhez vagy a minősítési engedélyhez kötött tevékenységet az engedélytől, a nyilvántartásba vételhez kötött tevékenységet a nyilvántartástól eltérő módon gyakorolja. A Ht. 84. (2) bekezdése értelmében: A környezetvédelmi hatóság az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően felfüggeszti, korlátozza vagy megtiltja a hulladékgazdálkodási engedélyhez, hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyhez kötött tevékenység engedélytől eltérő vagy engedély nélküli, valamint a nyilvántartásba vételhez kötött tevékenység nyilvántartástól eltérő vagy nyilvántartás nélküli folytatását. A határozat fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánítható. Fenti tényállás és jogszabályhelyek alapján a hatóság jelen határozat rendelkező részének I-II. fejezetei szerinti hulladékgazdálkodási kötelezés kibocsátásáról döntött. A határozat rendelkező részének III. fejezetében foglalt felhívást a hatóság az alábbi jogszabályhelyekre figyelemmel tette: A Ket. 6. (2) bekezdése értelmében: Az ügyfél magatartása nem irányulhat a hatóság megtévesztésére vagy a döntéshozatal, illetve a végrehajtás indokolatlan késleltetésére. A Ket. 61. (1-2) bekezdései alapján: Az e törvényben meghatározott esetekben a kötelezettség felróható módon történő megszegése esetén eljárási bírság kiszabásának van helye. Ha az ügyfél vagy az eljárás egyéb résztvevője egyébként rosszhiszeműen jár el, a hatóság eljárási bírsággal sújthatja, melynek összege ötezer forinttól egymillió forintig terjedhet. A bírságolás ismételhető. 4

5 A Ket d) pontja értelmében: Ha a végrehajtás meghatározott cselekmény elvégzésére vagy meghatározott magatartásra irányul, a teljesítés elmaradása esetén a végrehajtást foganatosító szerv ha a teljesítés elmaradása a kötelezettnek felróható, a kötelezettel szemben vagyoni helyzete és jövedelmi viszonyai vizsgálata nélkül eljárási bírságot szabhat ki. A Ket (2) bekezdése értelmében: Az eljárási bírság ismételten kiszabható, ha a kötelezett a meghatározott cselekményt a bírságot kiszabó végzésben magállapított végrehajtási határidő alatt nem teljesítette, továbbá ha a meghatározott magatartásra vonatkozó rendelkezéseket ismételten megszegi. A Ket. 80/A. (1) bekezdés i) pontja értelmében: A hatóság közzéteszi azt a jogerős vagy fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánított határozatot, amelyet jogi személy, a jogi személyiség nélküli szervezet, továbbá az egyéni vállalkozó vállalkozási tevékenységének hatósági ellenőrzésével kapcsolatban hozott. (IV. fejezet) A határozat rendelkező részének V. fejezete a Ket. 71. (1) bekezdésének és 72. (1) bekezdésének megfelelően a Ket. 72. (1) bekezdés de) pontján alapul, melynek során a hatóság figyelembe vette, hogy az eljárásban nem merült fel olyan eljárási költség, amely a Ket ának rendelkezései között szerepelne, és amelynek viseléséről a Ket alapján rendelkeznie kellene. A határozattal szembeni fellebbezési jogot a Ket ában foglaltaknak megfelelően a Ket. 99. (1) bekezdése szerint a Ket. 98. (1) bekezdése biztosítja, melyről a hatóság a Ket. 72. (1) bekezdés da) pontja alapján tájékoztatta az ügyfelet. A fellebbezés illetékének összegét az illetékekről szóló évi XCIII. törvény melléklete XIII. fejezetének 2. d) pontja alapján határozta meg a hatóság. (VI. fejezet) A hatóság hatáskörét a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 481/2013. (XII. 17.) Korm. rendelet 8. (1) bekezdés c) pontja és (2) bekezdése; illetékességét ugyanezen jogszabály 1. sz. melléklete IV. fejezetének 1. száma állapította meg. A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 29. (1) bekezdése és 3. sz. mellékletének 3. pontja értelmében a hatóság március 31. napján beolvadással megszűnt, általános jogutóda április 1. napjától a Győr-Moson- Sopron Megyei Kormányhivatal; melynek hatáskörét a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 9. (1) bekezdés c) pontja, (2) bekezdése és (3) bekezdés a) pontja; illetékességét a Ket. 21. (1) bekezdés d) pontjának megfelelően ugyanezen jogszabály 8. (1) bekezdése és 2. sz. mellékletének 2. pontja állapítja meg. Győr, június 05. A kormánymegbízott nevében és megbízásából dr. Buday Zsolt s.k. főosztályvezető 5

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2016. december 13. Iktatószám: 14456-2/2016. Tárgy: Huszár Viktor Ikrény, Ószhely puszta Hulladékgazdálkodási kötelezés Ügyintéző: dr. Kuller

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI A határozat jogerős: 2016-04-01 GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI Iktatószám: 4004-2/2016. Tárgy: Ügyintéző: Dr. Kuller Gábor / Hajdu Judit Mellékletek: - Telefon: +36 (96) 524-000 Hiv. szám: - Almásfüzitői Iparfejlesztő

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2016. június 22. Iktatószám: 9876-2/2016. Tárgy: V-TERRA Kft. (Tata) Hulladékgazdálkodási kötelezés Ügyintéző: dr. Sebő F. Dániel, Dr. Giczi

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2016. június 21. Iktatószám: 904-1/2016. Tárgy: ÉLTEX Kft. Hull. bírság Ügyintéző: dr. Sebő F. Dániel, Ódor Imre Mellékletek: Telefon: +36 (96)

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2015. 10.20. Iktatószám: 15464-2/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Sebő F. Dániel, Bedők László Melléklet: VIAT Szolgáltató Kft. KÜJ: 102317280

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2016. március 5. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 1337-1/2016. Tárgy: BRONZ METAL Kft. kt. a. Hulladékgazdálkodási bírság Ügyintéző: dr. Sebő F. Dániel, Hajdu Judit

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2015-08-14 Iktatószám: 13447-3/2015. Hiv. szám: - Tárgy: Hulladékgazdálkodási bírság Ügyintéző: dr. Karácsony Edina Ódor Imre Melléklet: - H

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2016. május 18. Iktatószám: 4574-6/2016. Tárgy: Lázi, JANES ÉS TÁRSA Kft. Lázi I- kavics védnevű bánya környezetvédelmi működési engedélye -

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2016. december 15. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 14191-3/2016. Tárgy: Mosonmagyaróvár, Ügyintéző: dr. Tatár Beatrix Margit Hajdu Judit Mellékletek: - Telefon:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2016. augusztus 05. Iktatószám: 3652-2/2016. Tárgy: Hétforrás Kft. v. a. /2541 Lábatlan, Rákóczi utca 5./ Hulladékgazdálkodási bírság Ügyintéző:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAKDUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 2832. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524000, Ügyfélszolgálat: 96/524001 Fax: 96/524024 web: http://edktvf.zoldhatosag.hu

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAKDUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 2832. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524000, Ügyfélszolgálat: 96/524001 Fax: 96/524024 web: http://edktvf.zoldhatosag.hu

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2015.04.29. Iktatószám: 6952-5/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Sebő F. Dániel, Dr. Giczi Edina PhD. Melléklet: PER M 2000 Kft. KÜJ: 102618903

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2015.11.12. Iktatószám: 5830-11/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Sebő F. Dániel, Dr. Giczi Edina PhD. Melléklet: HARTMANN HUNGARY Kft.

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezem:

HATÁROZAT. kötelezem: Ügyiratszám: 1012-6/2016. Ügyintéző: Konrád Erik dr. Agyaki Diána Telefonszám: 72/567-149 Tárgy: A Bükkösd Község Önkormányzat kötelező határozata HATÁROZAT Bükkösd Község Önkormányzatát (7682 Bükkösd,

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 14348-3/2016. Tárgy: Ács, Tóth Imre hulladékgazdálkodási bírság Ügyintéző: dr. Tatár Beatrix Margit Mellékletek: - Hajdu Judit Telefon: (96) 524-000

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2016-03-17 Iktatószám: 1952-3/2016. Tárgy: Horváth Sándor e. v. Bírság Ügyintéző: dr. Sebő F. Dániel, dr. Karácsony Mellékletek: Edina, Ódor

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2015. május 1. Iktatószám: 6013-4/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Kuller Gábor Bedők László Melléklet: DEFKO SINTER Kft. (9400 Sopron,

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2016. május 4. Iktatószám: 660-5/2016. Tárgy: MÉH Zrt. Győr, Sashegypuszta 1. 01290/1 hrsz. Hulladékgazdálkodási bírság Ügyintéző: dr. Karácsony

Részletesebben

Iktatószám: Közzététel dátuma: 2014. július 11.

Iktatószám: Közzététel dátuma: 2014. július 11. Iktatószám: 17.3/80-4/2014/PH. Jogerő/határozathozatal dátuma: 2014. 03. 05. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 80/A. (1) bekezdés

Részletesebben

HATÁROZAT. megtiltom. kötelezem:

HATÁROZAT. megtiltom. kötelezem: Iktatószám: 14448-2/2015 Előadó: dr. Kövér András Biczó Zsolt Telefon: +36 72 567 119 Tárgy: KÜJ: Kötelezés 103419875 HATÁROZAT Az EGLAS Kft.-nek (8675 Andocs, Kossuth L. u. 28.; a továbbiakban: Kft.)

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG A határozat JOGERŐS: KÜJ: KTJ (telephely): KTJ (létesítmény): év: hó: nap: 100227422 100438421 101630224 Iktatószám: 3478-1/2013. Ügyfél: MOTIM Zrt. Előadó: ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI

Részletesebben

HATÁROZAT. figyelmeztetem. kötelezem:

HATÁROZAT. figyelmeztetem. kötelezem: Iktatószám: 12149-4/2015. Előadó: Biczó Zsolt dr. Kövér András Tárgy: KÜJ: KTJ: Figyelmeztetés 103 420 457 102 609 511 HATÁROZAT A Baranto Mezőgazdasági Kft.-t (8718 Tapsony, Kossuth L. u. 31.; a továbbiakban:

Részletesebben

Iktatószám /2012 Hiv. szám: Tárgy: Ács Önkormányzat- Jeges puszta, házi vízellátó rendszer fennmaradási és üzemeltetési engedélye V É G Z É S

Iktatószám /2012 Hiv. szám: Tárgy: Ács Önkormányzat- Jeges puszta, házi vízellátó rendszer fennmaradási és üzemeltetési engedélye V É G Z É S ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Vízügyi Iroda Felszíni Vízvédelmi Osztály 9021 Győr, Árpád

Részletesebben

h a t á r o z a t o t A Hatóság megállapítja, hogy a Szolgáltató megsértette az Eat. 7. (5) bekezdése szerinti kötelezettségét azzal, hogy

h a t á r o z a t o t A Hatóság megállapítja, hogy a Szolgáltató megsértette az Eat. 7. (5) bekezdése szerinti kötelezettségét azzal, hogy E-szolgáltatás-felügyeleti osztály Iktatószám: EF/26020-2/2014 Tárgy: Határozat Ügyintéző: Bajusz János Telefon: (1) 429-8613 Melléklet: - A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (továbbiakban: Hatóság)

Részletesebben

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT

Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT Iktatószám: 14053-4/2015. Ügyintéző: Biczó Zsolt dr. Ötvös Tünde Telefon: 72/567-143 Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT IPARK Pécs Kft., Déli Ipari Park (152,6927 ha) környezetvédelmi engedélyének módosítása

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

HATÁROZAT. kötelezem. kötelezem.

HATÁROZAT. kötelezem. kötelezem. Ügyiratszám: 2602-6/2016 Ügyintéző: dr. Agyaki Diána Fülöpné Schmidt Gabriella Telefonszám: 72/567-149 Tárgy: A CWS Invest Kft. bírsághatározata HATÁROZAT A CWS Invest Kft.-t (7150 Bonyhád, Mikes u. 3.,

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat. Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Kecskeméti Járási Hivatala

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat. Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Kecskeméti Járási Hivatala Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00322-0002/2017 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség mint I. fokú hatóság Iktatószám: 4183-3/2015 Előadó: dr. Ötvös Tünde Babits Ferenc Tárgy: KÜJ: KTJ: Az S.-R. és Fiai Kft. kötelezése 100517932

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom.

H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom. Szám: 35200/5212-27/2015. ált. Tárgy: engedély veszélyes tevékenység végzéséhez H A T Á R O Z A T Az IKR Agrár Kft. (székhelye: 2943 Bábolna IKR Park hrsz.:890, a továbbiakban: Üzemeltető) kérelmére, a

Részletesebben

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő,

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő, ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00258-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 465-10/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Király Bernadett Zsófia / Sovánné Nagy Gréte Melléklet: Rábaszentmihály, Németh Csaba egyéni vállalkozó,

Részletesebben

Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség mint I. fokú hatóság Iktatószám: 914-4/2015. Előadó: dr. Ötvös Tünde Tárgy: KÜJ: KTJ: A Frőhling-Agro Kft. egységes környezethasználati engedély

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Iktatószám: Tárgy: KE/001/00978-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes Vadászdomb u. 2., adószám: 48778448-2-31)

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00548-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság HATÁROZAT

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság HATÁROZAT Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság H-6721 Szeged, Berlini krt. 16-18. : 6701 Szeged, Pf. 414 Tel: 36-62/621-280 Fax: 36-62/621-299 e-mail: csongrad.titkarsag@katved.gov.hu Szám:374-9/2013/IPB

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség HATÁROZAT ,- Ft, azaz harmincezer forint

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség HATÁROZAT ,- Ft, azaz harmincezer forint Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Cím: H-6728 Szeged, Napos út 4. Tel: +36-62/553-040, Fax: +36-62/553-041, E-mail: szeged.kk@katved.gov.hu Szám:35610/3505-1/2015.ált.

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A határozat jogerős: 2016. augusztus 22. Iktatószám: 3423-7/2016. Tárgy: HARTMANN HUNGARY Kft. Hulladékgazdálkodási bírság Ügyintéző: dr. Sebő F. Dániel, Dr. Giczi

Részletesebben

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás)

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás) Iktatószám: Tárgy: BEO/001/00725-0002/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00278-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

HULLADÉKKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS. - illetékességi területe az ügyben: Budapest Főváros, Pest megye

HULLADÉKKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS. - illetékességi területe az ügyben: Budapest Főváros, Pest megye HULLADÉKKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGRE VONATKOZÓ ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS Hatáskörrel rendelkező szerv: Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Hulladékgazdálkodási

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 947/2017. (VIII.29.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 947/2017. (VIII.29.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/17336-8/2017. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági eljárás megállapításai I. és II. számú melléklet

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 web:

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: JN/MEFFO/00218-0002/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

forgalomból történő kivonását rendelem el.

forgalomból történő kivonását rendelem el. Iktatószám: Tárgy: BA/001/00754-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a QX-IMPEX Kft.

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 53/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 53/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/30591-6/2014. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermék másolata

Részletesebben

KÜJ: KTJ: HATÁROZAT. állapítom meg.

KÜJ: KTJ: HATÁROZAT. állapítom meg. Iktatószám: Előadó: 5581-6/2015. Simó Boglárka Tárgy: A Concordia Zrt. által üzemeltetett Marcali, Ipartelep utca 2. szám alatti üzemi létesítmény zajkibocsátási határérték megállapítása KÜJ: KTJ: 100208339

Részletesebben

a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermékek másolata - I. és II. számú melléklet Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermékek másolata - I. és II. számú melléklet Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/23420-2/2015. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermékek másolata

Részletesebben

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A TÁ R O Z A T

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A TÁ R O Z A T ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési

Részletesebben

HATÁROZAT Ft, azaz kettőszázezer forint. egészségügyi bírság megfizetésére kötelezem.

HATÁROZAT Ft, azaz kettőszázezer forint. egészségügyi bírság megfizetésére kötelezem. PÉCSI JÁRÁSI HIVATAL Ügyiratszám: BA-04R/009/04397-14/2015. Ügyintéző: Dr. Schuszter Éva Telefon: 72/520 499/486 Tárgy: Jólét és Szabadság Demokrata Közösség részére egészségügyi bírság kiszabása Melléklet:

Részletesebben

Siklósi Járási Hivatal Kirendeltsége Harkány

Siklósi Járási Hivatal Kirendeltsége Harkány Siklósi Járási Hivatal Kirendeltsége Harkány Ügyirat szám: BA-08B/OH/607 /2013 Ügyintéző: Hajdu Tibor Telefon: 72/580-010 Tárgy: jármű forgalomból kivonása H A T Á R O Z A T A közúti közlekedési nyilvántartás

Részletesebben

Ügyszám: FFAFO_2018/44-10 Ügyintéző: Mikó Andrea Telefon: Fax: HATÁROZAT SZÁMA: 7854/2018.

Ügyszám: FFAFO_2018/44-10 Ügyintéző: Mikó Andrea Telefon: Fax: HATÁROZAT SZÁMA: 7854/2018. Ügyszám: FFAFO_2018/44-10 Ügyintéző: Mikó Andrea Telefon: +36 1 459 7812 Fax: +36 1 459 7660 E-mail: kasaa@mekh.hu HATÁROZAT SZÁMA: 7854/2018. Tárgy: Földgázelosztói üzletszabályzat módosításának jóváhagyása

Részletesebben

Szám: 36600/3626-21/2015.ált. Tárgy: Túrkeve város hulladékgazdálkodási közszolgáltatásának ideiglenes ellátására közérdekű szolgáltató kijelölése

Szám: 36600/3626-21/2015.ált. Tárgy: Túrkeve város hulladékgazdálkodási közszolgáltatásának ideiglenes ellátására közérdekű szolgáltató kijelölése Szám: 36600/3626-21/2015.ált. Tárgy: Túrkeve város hulladékgazdálkodási közszolgáltatásának ideiglenes ellátására közérdekű szolgáltató kijelölése HATÁROZAT Az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft-t

Részletesebben

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség H-6728 Szeged, Napos út 4. Tel: 36-62/553-040 Fax: 36-62/553-041 e-mail: szeged.kk@katved.gov.hu Szám: 061/3338-5/2014/SZEGED

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 9249-3/2012. Tárgy: Budapest XIX. kerület, Hoffher Albert

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3965-2/1/2014.I. Tárgy: a Makoplast

Részletesebben

Tárgy: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 54/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA

Tárgy: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 54/2015. (I.13.) számú HATÁROZATA Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző: Melléklet: MN/30592-7/2014. a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése személyes adat a hatósági eljárás tárgyát képező sajtótermék másolata

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00776-0002/2016 Elsőfokú bírságot kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

Tárgy: felügyeleti eljárás Ügyintéző: Bajusz János Telefon: (1) Melléklet: 1 db.

Tárgy: felügyeleti eljárás Ügyintéző: Bajusz János Telefon: (1) Melléklet: 1 db. E-szolgáltatás Felügyeleti Osztály Iktatószám: EF/19363-5/2014 Tárgy: felügyeleti eljárás Ügyintéző: Bajusz János Telefon: (1) 429-8613 Melléklet: 1 db. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1108-1/4/2013./II. Tárgy:

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG

KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.915/5/2016. A Közbeszerzési

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 119/2018. (II. 13.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 119/2018. (II. 13.) számú HATÁROZATA Iktatószám: MN/37989-8/2017. Tárgy: a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági eljárás tárgyát képező teletext oldal másolata

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Környezet- és Természetvédelmi Iroda Levegő- és Zajvédelmi

Részletesebben

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00517-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105475-1-7/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Sajt-Expressz Kft, Kecskemét zajkibocsátási határérték megállapítása H

Részletesebben

HATÁROZAT. Örményes településen a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ideiglenes ellátására közérdekű szolgáltatóvá kijelölöm az alábbiak szerint:

HATÁROZAT. Örményes településen a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ideiglenes ellátására közérdekű szolgáltatóvá kijelölöm az alábbiak szerint: Szám: 36600/2891-36/2015.ált. Tárgy: Örményes község hulladékgazdálkodási közszolgáltatásának ideiglenes ellátására közérdekű szolgáltató kijelölése HATÁROZAT Az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft-t

Részletesebben

OHÜ Országos HuLLadékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit. IZSÁK-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Nonprofit. Korlátolt Felelősségű Társaság. Cll.

OHÜ Országos HuLLadékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit. IZSÁK-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Nonprofit. Korlátolt Felelősségű Társaság. Cll. ,.. OHÜ Országos HuLLadékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Az okirat sorszáma: A-..~2j../2014. Ügyiratszám: 1713-... 6.../2014. HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI MINŐsíTŐ KÖZSZOLGÁLTATÁS

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 3500-1/2/2013. Törkenczi

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: )

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: ) Iktatószám: Tárgy: KE/001/00616-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: 10485824-2-07)

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 785/2018. (VII. 24.) számú. Határozata

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 785/2018. (VII. 24.) számú. Határozata Médiaszolgáltatási Főosztály Médiaszolgáltatás-bejelentési Osztály Ügyiratszám: PJ/9374-5/2018. Tárgy: hatósági szerződés szerinti beszámolási kötelezettség megszegése Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti

Részletesebben

Szám: 36600/ /2016.ált. Tárgy: Besenyszög város hulladékgazdálkodási közszolgáltatásának ideiglenes ellátására közérdekű szolgáltató kijelölése

Szám: 36600/ /2016.ált. Tárgy: Besenyszög város hulladékgazdálkodási közszolgáltatásának ideiglenes ellátására közérdekű szolgáltató kijelölése Szám: 36600/2740-24/2016.ált. Tárgy: Besenyszög város hulladékgazdálkodási közszolgáltatásának ideiglenes ellátására közérdekű szolgáltató kijelölése HATÁROZAT Az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105918-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: D.H. INTERTRADE Kft. Csongrád zajkibocsátási határérték megállapítása

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Médiatanácsának. 684/2017. (VII.5.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Médiatanácsának. 684/2017. (VII.5.) számú HATÁROZATA Médiaszolgáltatási Főosztály Pályáztatási és Jogi Osztály Ügyiratszám: PJ/37085-22/2016. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a Hajdúszoboszló 100,6 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 1184-17/2016. Tárgy: Rábaszentandrás, Karakai-I Agro Kft. és Karakai-Zs Agrár Kft., 021/36, 021/38, 021/39, 021/40, 021/42 hrsz. alatti sertéstelep egységes

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. - a fogyasztók szóbeli panaszáról minden esetben vegye fel a jogszabályban elírt tartalommal a jegyzkönyvet.

H A T Á R O Z A T. - a fogyasztók szóbeli panaszáról minden esetben vegye fel a jogszabályban elírt tartalommal a jegyzkönyvet. Iktatószám: Tárgy: KEO/001/00029-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) Kötelezem a Bogár Petrol Kft.-t (székhely: 2890 Tata, Május 1 út 1412. hrsz., adószám: 23099458-2-11

Részletesebben

HATÁROZATOT. A Hivatal 4090/2016. számú határozata alapján víziközmű-szolgáltatói engedéllyel (a továbbiakban: Szolgáltatói engedély) rendelkező

HATÁROZATOT. A Hivatal 4090/2016. számú határozata alapján víziközmű-szolgáltatói engedéllyel (a továbbiakban: Szolgáltatói engedély) rendelkező t-.1:'a~ 2017-04- 05 Magyar Energetikai és Közm.ű-szabályozási Hivatal 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52 Tel.: +36 1 45Y 7777 www.mekh.hu Kérjük, beadványában hivatkozzon ügyiratszámunkra! Ügyiratszám:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca 105. adószám: ) terhére

H A T Á R O Z A T. A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca 105. adószám: ) terhére Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00534-0006/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak,

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak, Iktatószám: Tárgy: KE/001/00985-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Heidel Euro Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Orczy út 43. 2/25. adószám: 25792092-2-42) hogy

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t E-szolgáltatás Felügyeleti Osztály Iktatószám: EF/22673-5/2013 Tárgy: felügyeleti eljárás Ügyintéző: Bajusz János Telefon: (1) 429-8613 Melléklet: 1 db. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (továbbiakban:

Részletesebben

Szám: /1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Törkenczi Arnold Melléklet: 1 pld.

Szám: /1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Törkenczi Arnold Melléklet: 1 pld. NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3419-3/1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság-

Részletesebben