ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 494/2010. (III. 17.) sz. HATÁROZATA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 494/2010. (III. 17.) sz. HATÁROZATA"

Átírás

1 ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET /. (III. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló. évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.). -ban biztosított jogkörében a Hegyalja Média Kft. (373 Arnót, Rákóczi u..) műsorszolgáltatóval szemben meghozta az alábbi határozatot. A Testület megállapítja, hogy a műsorszolgáltató Rádió Expressz, MHz tokaji vételkörzete vonatkozásában. november. és. közötti műsorszolgáltatásával megsértette az Rttv.. () bekezdésében foglaltakat. A törvénysértés miatt a Testület az Rttv.. () bekezdésének d) pontja, valamint a műsorszolgáltatóval kötött Műsorszolgáltatási Szerződés.. és..3 pontja alapján.,- Ft, azaz kétszáznegyvenhatezer-hatszáznyolcvanhat forint kötbér megfizetésére kötelezi a műsorszolgáltatót. A kiszabott kötbért hét napon belül kell megfizetni az ORTT MNB 3-3- számú számlájára. E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 3 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel. Indokolás A Testület az Rttv.. () bekezdés b) pontja alapján hivatalból vizsgálta az Rttv. rendelkezéseinek megtartását, és a Hegyalja Média Kft. műsorszolgáltató Rádió Express, MHz tokaji vételkörzeténél törvénysértést tapasztalt.

2 . november. és. közötti időszakban a Rádió Expressz, MHz (tokaji vk.) adós maradt a helyi közélettel foglalkozó, azt bemutató műsorszámok (%) sugárzásával és a vállalt 3%-os hírműsor arányt csak %-on teljesítette, ezért felmerült az Rttv.. () bekezdésében foglaltak sérelme. A műsorszolgáltató. november. és. között sugárzott műsorait a határozat melléklete tartalmazza. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.). () bekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelelően a Testület. január -án postázott levelében tájékoztatta a műsorszolgáltatót a hatósági ellenőrzés megállapításairól, egyúttal felhívta az ügyre vonatkozó nyilatkozatának a megtételére. A műsorszolgáltatónak címzett levél. február -án nem kereste megjelöléssel visszajött a Testület címére. A Testület február -én ismét postára adta a felhívó levelet, mely február -én ismét nem kereste jelzéssel visszakapott. A Testület álláspontja: A Ket. 7. () bekezdése szerint a műsorszolgáltatónak címzett felhívó nyilatkozatot kézbesítettnek kell tekinteni. A Ket. 7. () Ha az irat a hatósághoz nem kereste jelzéssel érkezik vissza, az iratot - az ellenkező bizonyításig - a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni. A műsorszolgáltató vállalta, hogy heti %-ban sugároz helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet bemutató és azt segítő műsorszámokat, illetve heti 3%-os vállalása van a hírműsorok vonatkozásában. A Testület megállapítja, hogy a műsorszolgáltató. november. és. közötti műsorszolgáltatásával megsértette az Rttv.. () bekezdésben előírtakat, hiszen nem teljesítette a szerződésében foglaltakat, mivel az elemzett napon nem sugárzott helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet bemutató és azt segítő műsorszámokat, illetve a hírműsorokra vonatkozó vállalását alulteljesítette. Rttv.. () A műsorszolgáltató a pályázatában vállalt időtartamban és adásidőben az adásidő-beosztás szerint, saját megkülönböztető azonosítási jelét használva, a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására jogosult és köteles, az általa üzemben tartott saját hálózaton, berendezésekkel, eszközökkel vagy távközlési szolgáltató (műsorszóró) szolgáltatás közreműködésével. A saját eszközökkel történő műsorszóró, szétosztó tevékenységekre a távközlési szolgáltatási engedélyt nem, de a külön jogszabályokban meghatározott egyéb engedélyeket be kell szerezni. A Testület által alkalmazott szankció: A Testület rendszeresen tapasztalja az Rttv.. () bekezdésének a sérelmét. A /. (VI..) és a 7/. (II..) számú határozatában az Rttv.. () bekezdés a) pontjában rögzített jogkövetkezményt alkalmazta, azaz felhívta a műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. A Testület a tokaji vételkörzet törvénysértése miatt az

3 /. (V..) számú határozatában az Rttv.. () bekezdésének d) pontja alapján érvényesítette a műsorszolgáltatóval kötött Műsorszolgáltatási Szerződés.. és..3 pontjában meghatározott kötbért, így 3.,- Ft megfizetésére kötelezte a műsorszolgáltatót. A Testület vizsgálta a műsorszolgáltató. február 7. és 3. között sugárzott műsorait. A Testület a sárospataki vételkörzettel szemben az /. (VI. 7.) sz. határozatában az Rttv.. () bekezdésének d) pontja alapján érvényesítette a műsorszolgáltatóval kötött Műsorszolgáltatási Szerződés.. és..3 pontjában meghatározott kötbért, így 3.7,- Ft megfizetésére kötelezte. A Testület a tokaji vételkörzet jogsértése miatt az /. (VI. 7.) számú határozatával az Rttv.. () bekezdés a) pontja alapján felhívta a műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. A Testület a műsorszolgáltató. augusztus -ai műsorszolgáltatása kapcsán is megállapította az Rttv.. () bekezdésének a sérelmét. A /. (XI. 3.) számú határozatában a sárospataki vételkörzet törvénysértése miatt 3.7,- Ft, a /. (XI. 3.) számú határozatában a tokaji vételkörzet vonatkozásában 3.3,- Ft összegű kötbér megfizetésére kötelezte a műsorszolgáltatót. Az ismételt jogsértésre tekintettel a Testület az Rttv.. () bekezdés d) pontja alapján érvényesíti a Műsorszolgáltatóval kötött Műsorszolgáltatási Szerződésben megállapított kötbért.. () Ha a műsorszolgáltató az e törvényben, ( ) valamint a műsorszolgáltatási szerződésben ( ) előírt feltételeket és előírásokat nem teljesíti vagy megsérti ( ), a Testület d) érvényesíti a szerződésben megállapított kötbért. A Műsorszolgáltatási Szerződés... pontja szerint: A törvény. () bekezdése értelmében a kötbér alapja a jelen pályázati felhívás. számú mellékletében szereplő minimális műsorszolgáltatási díj. (Ennek aktuális összege:.7,- Ft) A Műsorszolgáltatási Szerződés..3. pontja szerint: A szerződés nem teljesítése, vagy nem szerződésszerű teljesítése esetén fizetendő kötbér mértéke az első alkalommal nem haladhatja meg a kötbér alapjának húsz () százalékát, második alkalommal pedig harminc (3) százalékát. A jogsértés miatt a Testület a kötbér alapjának %-át, vagyis.. forintot érvényesít a műsorszolgáltatóval szemben. A Testület azért látta indokoltnak a kötbérszankció alkalmazását, mert korábban is ezt a szankciót alkalmazta. A szankció mértékének meghatározásakor a Testület figyelemmel volt a jogsértés súlyára, valamint arra, hogy a korábban kiszabott szankció mértéke nem tartotta vissza a műsorszolgáltatót újabb jogsértés elkövetésétől, ezért úgy véli, hogy kötbéralap %- ának megfelelő pénzösszeg jogkövető magatartásra ösztönzi a műsorszolgáltatót. Az eljárás során a Ket. 3. () bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. 3

4 Az Rttv. 3. () bekezdése alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv. 3. (3) bekezdése biztosítja. Budapest,. március 7. az Országos Rádió és Televízió Testület nevében Gyuricza Péter az ülést vezető soros elnök

5 A határozat melléklete:. november. (kedd) Műsor címe kezdés vég nettó idő zene szöveg zene (jazz) :: :: :: :: :: Hírek Hegyaljáról (HN, nincs érettségije egy ózdi politikusnak, film a DVTK-ról, dixieland fesztivál lesz Miskolcon, támogató az ORTT) :: :: :: :: :: Egészségrecept (a hiperaktivitásról) :: :7: :: :: :: zene (jazz) :7: :: :: :: :: Egészségrecept (a hiperaktivitásról) :: :: :: :: :: zene (jazz) :: ::37 :: :: :: Egészségrecept (az izomfáradtságról) ::37 :3:37 :3: :: :3: zene (jazz) :3:37 :: :: :: :: Sport Expressz (támogató az ORTT) :: :3:7 :: :: :: zene (jazz) :3:7 :3: ::3 ::3 :: Egészségrecept (a testmozgás fontosságáról) :3: :7: :: :: :: zene (jazz) :7: ::3 :7:3 :7:3 :: Egészségrecept (a fogpótlásról) ::3 :: :3: :: :3: zene (jazz) :: :: :: :: :: Hírek Hegyaljáról :: ::3 :: :: :: (a sorozatot készítette a DER- Stúdió, Hámori József neurobiológus előadása) ::3 :3: :: :: :7:3 (Petrovai Kristóf napfizikus előadása) :3: :: :3: :: :7: Hírek Hegyaljáról :: :: :: :: :: (Almár Iván csillagász előadása) :: :: :3: :3: :: (Bihari Mihály politológus előadása) :: 3::33 :3: ::3 :7: Hírek Hegyaljáról 3::33 3::3 ::3 :: ::3 (Raskó István genetikus előadása) 3::3 3::7 :3: ::3 :7: (Detrekői Ákos mérnök előadása) 3::7 ::3 :: :: :: Hírek Hegyaljáról ::3 ::3 ::3 :: ::3 Egészségrecept (a jó és rossz tulajdonságok elfogadása) ::3 :: :: :: :: zene (jazz) :: ::3 ::3 ::3 :: Egészségrecept (az asztma) ::3 :: :: :: :: zene (jazz) :: ::3 :7: :7: :: Egészségrecept (a fizikoterápia) ::3 :3:3 :: :: :: zene (jazz) :3:3 :3:3 :: :: :: Sport Expressz (támogató az ORTT) :3:3 ::3 :: :: :: zene (jazz) ::3 :7: :: :: :: Egészségrecept (az izomfáradtságról) :7: :: :3: :: :3: zene (jazz) :: ::3 :: :: :: Egészségrecept (COPD betegség) ::3 :: :: :: :: Hírek Hegyaljáról :: :7: :: :: :: Jazz Expressz :7: :3: :: :: :: Hírek Hegyaljáról :3: :37: :: :: :: Jazz Expressz (az átállási pont érzékelhető volt) :37: :: :: :: :: zene (pop) az átállási pont nem volt érzékelhető :: :3: :3: :3: :: Sport Expressz (támogató az ORTT) :3: :3: :: :: ::

6 zene (pop) :3: :: ::3 ::3 :: Hírek Hegyaljáról (elfogadta a parlament a polgári törvénykönyvet, drágul a tulajdoni lap, hamis TVdíjak Abaújszántón, eltűnt egy miskolci biztonsági őr, perkupai beruházás /Genex Zrt./, rászoruló gyermekeket támogatnak a heves megyei jégkorongozók /Dobj egy macit! akció/ támogató az ORTT) :: :7:3 :: :: :: Jazz Expressz :7:3 :33: :: :: :: Hírek Hegyaljáról :33: :3: :: :: :: Jazz Expressz :3: :: :3: :3: :: Hírek Hegyaljáról :: ::7 :: :: :: Jazz Expressz ::7 :3:3 :: :: :: Hírek Hegyaljáról :3:3 :3:3 :: :: :: Jazz Expressz :3:3 ::3 :: :: :: Hírek Hegyaljáról ::3 :7: :: :: :: Jazz Expressz :7: :3:3 :3: :3: :: Hírek Hegyaljáról :3:3 :3:3 :: :: :: Jazz Expressz :3:3 3:: ::37 ::37 :: Hírek Hegyaljáról 3:: 3:7: :: :: :: Jazz Expressz 3:7: 3:3:3 :: :: :: Hírek Hegyaljáról 3:3:3 3:3: :: :: :: Jazz Expressz 3:3: 3::7 :3:3 :3:3 :: Összesen: ::7 7:3:37 ::. november. (szerda) Műsor címe kezdés vég nettó idő zene szöveg zene (jazz és pop vegyesen) :: :: :: :: :: Zempléni Híradó (elfogadta a parlament a polgári törvénykönyvet, drágul a tulajdoni lap, hamis TVdíjak Abaújszántón, eltűnt egy miskolci biztonsági őr, perkupai beruházás /Genex Zrt./, rászoruló gyermekeket támogatnak a heves megyei jégkorongozók /Dobj egy macit! akció/ támogató az ORTT) :: :: :: :: :: Egészségrecept (a sport jótékony hatása) :: :: :: :: :: zene (jazz és pop vegyesen) :: :: :: :: :: Egészségrecept (a fülzsír szerepe a hallás védelmében) :: ::7 :3:3 :: :3:3 zene (jazz és pop vegyesen) ::7 ::3 :: :: :: Egészségrecept (a tartóizmok erősítése) ::3 :33: :3: :: :3: zene (jazz és pop vegyesen) :33: :37: ::3 ::3 :: Sport Expressz (támogató az ORTT) :37: :3:3 ::3 :: ::3 zene (jazz és pop vegyesen) :3:3 ::3 :: :: :: Egészségrecept (a hüvelygomba) ::3 :: :3:3 :: :3:3 zene (jazz és pop vegyesen) :: :: :: :: :: Egészségrecept (az étrendkiegészítők) :: ::3 ::7 :: ::7 Zempléni Híradó (elfogadta a parlament a polgári törvénykönyvet, drágul a tulajdoni lap, hamis TVdíjak, beruházás Perkupán, Dobj egy macit! Jótékonysági akció, támogató: az ORTT) ::3 :: :: :: :: (Almár Iván csillagász előadása) :: :3: :3: :3: :: Egészségtükör (a civilizációs betegségek) :3: :: :3:7 :: ::

7 Zempléni Híradó :: :: ::7 :: ::7 (Láng István kutatóprofesszor előadása) :: :: :3: ::33 :7: (Freund Tamás neurobiológus előadása) :: 3::7 :3:7 :: :7: Zempléni Híradó 3::7 3:: :: :: :: (Detrekői Ákos mérnök előadása) 3:: 3::3 :3: ::3 :7: (Balázs Ervin növényvirológus előadása) 3::3 :: :: :: :: Zempléni Híradó :: :: :: :: :: Egészségrecept (a fogyókúrázás veszélyei) :: ::7 :3: :: :3: zene (jazz és pop vegyesen) ::7 :: :3: :3: :: Egészségrecept (a személyiségtípusok) :: :: :: :: :: zene (jazz és pop vegyesen) :: ::3 :3: :3: :: Egészségrecept (az étrendkiegészítők) ::3 :: :: :: :: zene (jazz és pop vegyesen) :: :3: :: :: :: Sport Expressz (támogató az ORTT) :3: :3: ::3 :: ::3 zene (jazz és pop vegyesen) :3: ::3 :: :: :: Egészségrecept (a fogyókúrázás veszélyei) ::3 ::7 ::3 :: ::3 zene (jazz és pop vegyesen) ::7 ::3 :: :: :: Egészségrecept (a gyermekpszichológia fontossága) ::3 :: ::3 :: ::3 zene (jazz és pop vegyesen) :: :: :: :: :: Zempléni Híradó :: :: :: :: :: Jazz Expressz (,,most Jazz Expressz műsorunk következik") :: :3: :3:3 :3:3 :: Zempléni Híradó :3: :37: ::7 :: ::7 Jazz Expressz (a kiállási pont érzékelhető volt) :37: :: :: :: :: zene (pop) (a kiállási pont érzékelhető volt) :: :3:3 ::3 ::3 :: Sport Expressz (támogató az ORTT) :3:3 :3: ::3 :: ::3 zene (pop) :3: :: :: :: :: Zempléni Híradó (elfogadta a parlament a polgári törvénykönyvet, drágul a tulajdoni lap, hamis TVdíjak, beruházás Perkupán, Dobj egy macit! Jótékonysági akció, támogató: az ORTT) :: :: :: :: :: Jazz Expressz :: :3: ::3 ::3 :: Zempléni Híradó :3: :37: :: :: :: Jazz Expressz :37: :: :3: :3: :: Zempléni Híradó :: :: :: :: :: Jazz Expressz :: :: :: :: :: Zempléni Híradó :: :3: :: :: :: Jazz Expressz :3: :: :: :: :: Zempléni Híradó :: :7:3 :: :: :: Jazz Expressz :7:3 :3: ::7 ::7 :: Zempléni Híradó :3: :37: :: :: :: Jazz Expressz :37: 3:: :: :: :: Zempléni Híradó 3:: 3:: :: :: :: Jazz Expressz 3:: 3:3: :3:7 :3:7 :: Zempléni Híradó 3:3: 3:3:3 ::7 :: ::7 Jazz Expressz 3:3:3 :: :3:7 :3:7 :: Összesen: :: 7:: :: 7

8 .november. (csütörtök) Műsor címe kezdés vég nettó idő zene szöveg Hírek Hegyaljáról (nyugdíjkompenzáció, HN, új Fiat autógyártó üzem nyílik Kassán, lemondanak fizetésük egy részéről a sátoraljaújhelyi kórház dolgozói, nagy mennyiségű adójegy nélküli cigarettát találtak Kazincbarcikán, az MNB bankjegy brikettjeiből a miskolci Autista Alapítvány is kapott, támogató az ORTT) :: ::3 ::3 :: ::3 Egészségrecept (az étrend kiegészítők) ::3 :: :: :: :: zene (jazz és pop) :: :: :: :: :: Egészségrecept (a gyermekpszichológia szerepe) :: ::3 :: :: :: zene (jazz és pop) ::3 :3: :3:7 :3:7 :: Egészségrecept (az orrmandula és a torokmandula) :3: :: :3: :: :3: zene (jazz és pop) :: :33:3 ::3 ::3 :: Sport Expressz (az ORTT támogatásával) :33:3 :3: :: :: :: zene (jazz és pop) :3: ::3 :: :: :: Egészségrecept (az allergia) ::3 :: :3: :: :3: zene (jazz és pop) :: ::7 :: :: :: Egészségrecept (az étrend kiegészítők) ::7 ::33 :: :: :: zene (jazz és pop) ::33 :: ::33 ::33 :: Hírek Hegyaljáról :: :: ::3 :: ::3 (Petrovai Kristóf napfizikus előadása) :: :3: :3: :: :7: (Csányi Vilmos etológus előadása) :3: :: :3: ::3 :: Hírek Hegyaljáról :: :3: ::3 :: ::3 (Rechnitzer János közgazdász előadása) :3: :3: :3: :3:3 :: (Sap Zsuzsa orvos előadása) :3: 3:3: :3: ::3 :7:3 Hírek Hegyaljáról 3:3: 3:: :: :: :: (Hámori József neurobiológus előadása) 3:: 3:: :3: :: :7:3 (Meskó Attila geofizikus előadása) 3:: :: :: :: :: Hírek Hegyaljáról :: :: ::37 :: ::37 Egészségrecept (a fogpótlás) :: :: :: :: :: zene (jazz és pop) :: :: :: :: :: Egészségrecept (az étrend kiegészítők) :: :: ::7 :: ::7 zene (jazz és pop) :: ::7 :: :: :: Egészségrecept (a gyermekkori kábítószer fogyasztásról) ::7 :: ::3 :: ::3 zene (jazz és pop) :: :3: :: :: :: Sport Expressz (támogató az ORTT) :3: :37: :: :: :: zene (jazz és pop) :37: ::7 :3: :3: :: Egészségrecept (a csonttömeg védelme) ::7 ::3 :: :: :: zene (jazz és pop) ::3 :7:3 :3: :3: :: Egészségrecept (a fogápolás fontossága) :7:3 :: :: :: :: zene (jazz és pop) :: :: ::7 ::7 :: Hírek Hegyaljáról :: :: ::37 :: ::37 Jazz Expressz,,Pihenjen velünk és legyen jó a napja!" :: ::3 :: :: :: Hírek Hegyaljáról ::3 :3:7 ::37 :: ::37 Jazz Expressz (az átállási pont nem volt érzékelhető) :3:7 :: :3:3 :3:3 ::

9 zene (pop) (az átállási pont nem volt érzékelhető) :: :3: :3: :3: :: Sport Expressz (támogató az ORTT) :3: :3:7 :: :: :: zene (pop) :3:7 :: :3: :3: :: Hírek Hegyaljáról (nyílt nap a miskolci egyetemen, új filmet forgatnak Miskolcon, környezetkárosítás Észak- Magyarországon, borsodi akciócsoport dönt a falufejlesztésről, támogató az ORTT) :: :7: :: :: :: Jazz Expressz (:7:-kor,,Mi mindent megteszünk, hogy jó legyen a napja, Rádió Expressz, ) :7: :3: :3: :3: :: Hírek Hegyaljáról :3: :37: :: :: :: Jazz Expressz :37: :: ::3 ::3 :: Hírek Hegyaljáról :: :: :: :: :: Jazz Expressz :: :3:7 :3:7 :3:7 :: Hírek Hegyaljáról :3:7 :3: :: :: :: Jazz Expressz :3: ::3 :: :: :: Hírek Hegyaljáról ::3 :: ::7 :: ::7 Jazz Expressz :: :3:3 :7:3 :7:3 :: Hírek Hegyaljáról :3:3 :: :: :: :: Jazz Expressz :: 3:3: ::3 ::3 :: Hírek Hegyaljáról 3:3: 3:: :: :: :: Jazz Expressz 3:: 3:: :: :: :: Hírek Hegyaljáról 3:: 3:3: :: :: :: Jazz Expressz 3:3: :: :3:3 :3:3 :: Összesen: :: :7: ::. november 3. (péntek) Műsor címe kezdés vég nettó idő zene szöveg zene (jazz) :: ::3 ::3 ::3 :: Hírek Hegyaljáról (nyílt nap a miskolci egyetemen, új filmet forgatnak Miskolcon, környezetkárosítás Észak- Magyarországon, borsodi akciócsoport dönt a falufejlesztésről, támogató az ORTT) ::3 :: ::7 :: ::7 Egészségrecept (a túlsúlyosság) :: :: :3: :: :3: zene (jazz) :: :: ::3 ::3 :: Egészségrecept (az arcüreggyulladás) :: :: :3:7 :: :3:7 zene (jazz) :: :: :3: :3: :: Egészségrecept (a sportolás fontossága) :: :: ::3 :: ::3 zene (jazz) :: :3: :: :: :: Sport Expressz (az ORTT támogatásával) :3: :3: :: :: :: zene (jazz) :3: :: :: :: :: Egészségrecept (az étrend kiegészítők) :: :3:33 ::3 :: ::3 zene (jazz) :3:33 :7: :: :: :: Egészségrecept (a helytelen testtartás gyógyítása) :7: ::7 :3: :: :3: zene (jazz) ::7 :: ::7 ::7 :: Hírek Hegyaljáról :: :: :: :: :: (Raskó István genetikus előadása) :: :3: :3: ::3 :7:7 (Békesi László közgazdász előadása) :3: :: :3: :: :: Hírek Hegyaljáról :: :3: ::33 :: ::33 (Detrekői Ákos mérnök közgazdász előadása) :3: :3: :3: ::3 :7:7

10 (Forrai R. Katalin nevelésszociológus előadása) :3: 3:3: :: :: :7: Hírek Hegyaljáról 3:3: 3:: ::3 :: ::3 (Almár Iván csillagász előadása) 3:: 3:: :3: :3: :: (F. Tamás neurobiológus előadása) 3:: :: :: :: :: Hírek Hegyaljáról :: :: :: :: :: Egészségrecept (a fogyókúra) :: ::33 ::3 :: ::3 zene (jazz) ::33 :3:3 :: :: :: Egészségrecept (az orrvérzés) :3:3 :7:3 :3:3 :: :3:3 zene (jazz) :7:3 :3: ::33 ::33 :: Egészségrecept (az orrvérzés) :3: ::3 ::3 :: ::3 zene (jazz) ::3 :3:7 :: :: :: Sport Expressz (támogató az ORTT) :3:7 :3:3 :: :: :: zene (jazz) :3:3 :3: :: :: :: Egészségrecept (a szervezet savbázis egyensúlya) :3: :: :: :: :: zene (jazz) :: :: ::3 ::3 :: Egészségrecept (a sóbarlang-kúra) :: ::3 :3:7 :: :3:7 zene (jazz) ::3 :: :: :: :: Hírek Hegyaljáról :: :7: :: :: :: Jazz Expressz :7: :3:3 :3: :3: :: Hírek Hegyaljáról :3:3 :37: :: :: :: Jazz Expressz (az átállási pont érzékelhető volt) :37: :: :: :: :: zene (pop) (az átállási pont nem volt érzékelhető) :: :3: :3: :3: :: Sport Expressz Az ORTT támogatásával :3: :37: :: :: :: zene (pop) :37: ::3 ::37 ::37 :: Hírek Hegyaljáról (szociális kártya, felhívás tehetségkutató versenyre /magyar-szlovák énekesek számára/, a borsodi,,táblavadász" program eredményei, az ózdi önkormányzat hírei, támogató az ORTT) ::3 :: :: :: :: Jazz Expressz :: :: ::3 ::3 :: Hírek Hegyaljáról :: :3: :: :: :: Jazz Expressz :3: :: ::3 ::3 :: Hírek Hegyaljáról :: :: :: :: :: Jazz Expressz :: :33: :7: :7: :: Hírek Hegyaljáról :33: :3: :: :: :: Jazz Expressz :3: :: :3: :3: :: Hírek Hegyaljáról :: ::3 :: :: :: Jazz Expressz ::3 :33:3 :7:7 :7:7 :: Hírek Hegyaljáról :33:3 :3: :: :: :: Jazz Expressz :3: 3:: :: :: :: Hírek Hegyaljáról 3:: 3:: :: :: :: Jazz Expressz 3:: 3:33: :: :: :: Hírek Hegyaljáról 3:33: 3:3: :: :: :: Jazz Expressz 3:3: :: :: :: :: Összesen: :: 7::7 :3:33. november. (szombat) Műsor címe kezdés vég nettó idő zene szöveg Hírek Hegyaljáról (szociális kártya, felhívás tehetségkutató versenyre /magyar-szlovák énekesek számára/, a borsodi,,táblavadász" program eredményei, az ózdi önkormányzat hírei, támogató az ORTT) :: ::3 ::3 :: ::3

11 Egészségrecept (a gyermekpszichológia fontossága) ::3 :: :: :: :: zene (jazz) :: :: ::3 ::3 :: Egészségrecept (a gyermekpszichológia fontossága) :: :: :: :: :: zene (jazz) :: :3: :: :: :: Egészségrecept (a fülgyulladás) :3: :7: :3: :: :3: zene (jazz) :7: :3:3 :: :: :: Sport Expressz (támogató az ORTT) :3:3 :3: :: :: :: zene (jazz) :3: :3: :: :: :: Egészségrecept (az elhízás) :3: :7: :3: :: :3: zene (jazz) :7: :: :7: :7: :: Egészségrecept (a fogápolás) :: ::7 ::7 :: ::7 zene (jazz) ::7 :: :: :: :: Hírek Hegyaljáról :: :: :: :: :: (Balázs Ervin növényvirológus előadása) :: :3:7 :3: :: :7: (Kondor Imre fizikus előadása) :3:7 :: :3: :: :7: Hírek Hegyaljáról :: :: :: :: :: (Bihari Mihály politológus előadása) :: :: :3:3 ::3 :7: (Balázs Ervin növényvirológus előadása) :: 3:: :3:3 :: :7:3 Hírek Hegyaljáról 3:: 3:: :: :: :: (Detrekői Ákos mérnök előadása) 3:: 3:: :3: ::3 :7: (Forrai R. Katalin nevelésszociológus előadása) 3:: ::3 ::3 :: ::3 Hírek Hegyaljáról ::3 ::3 :: :: :: Egészségrecept (a fizikoterápia) ::3 :: :: :: :: zene (jazz) :: :: ::3 ::3 :: Egészségrecept (a szülővé válás folyamata) :: :7: :3: :: :3: zene (jazz) :7: :: :3: :3: :: Egészségrecept (a szülővé válás folyamata) :: ::3 ::7 :: ::7 zene (jazz) ::3 :3: :3: :3: :: Sport Expressz (támogató az ORTT) :3: :3: :: :: :: zene (jazz) :3: :: ::37 ::37 :: Egészségrecept (a tejfogak) :: :7:3 :: :: :: zene (jazz) :7:3 :: :3:3 :3:3 :: Egészségrecept (az allergia) :: :7: :: :: :: zene (jazz) :7: ::3 :: :: :: Hírek Hegyaljáról ::3 :7:3 :: :: :: Jazz Expressz :7:3 :3:3 :: :: :: Hírek Hegyaljáról :3:3 :37: :: :: :: Jazz Expressz (az átállási pont érzékelhető volt) :37: :: ::3 ::3 :: zene (pop) (az átállási pont érzékelhető volt) :: :3: :3: :3: :: Sport Expressz (támogató az ORTT) :3: :37: :: :: :: zene (pop) :37: :3:3 ::7 ::7 :: Hírek Hegyaljáról :3:3 :: :: :: :: Jazz Expressz :: :3: :: :: :: Hírek Hegyaljáról :3: :37: :: :: :: Jazz Expressz :37: ::3 :: :: :: Hírek Hegyaljáról ::3 :7: :: :: :: Jazz Expressz :7: :3: ::3 ::3 :: Hírek Hegyaljáról :3: :37: :: :: ::

12 Jazz Expressz :37: :: :7: :7: :: Hírek Hegyaljáról :: :: :: :: :: Jazz Expressz :: :3: :: :: :: Hírek Hegyaljáról :3: :3:7 :: :: :: Jazz Expressz :3:7 3:: :: :: :: Hírek Hegyaljáról 3:: 3:: :: :: :: Jazz Expressz 3:: 3:3:3 :3:3 :3:3 :: Hírek Hegyaljáról 3:3:3 3:37:7 :: :: :: Jazz Expressz 3:37:7 :: ::33 ::33 :: Összesen: :: 7:: ::.november. (vasárnap) Műsor címe kezdés vég nettó idő zene szöveg Hírek Hegyaljáról (szociális kártya, felhívás tehetségkutató versenyre /magyar-szlovák énekesek számára/, a borsodi,,táblavadász" program eredményei, az ózdi önkormányzat hírei, támogató az ORTT) :: ::3 ::3 :: ::3 Egészségrecept (a mozgás fontossága) ::3 :: :: :: :: zene (jazz) :: :7: ::7 ::7 :: Egészségrecept (a fogpótlásról) :7: :: :3: :: :3: zene (jazz) :: :: :: :: :: Egészségrecept (a dohányzás káros hatásai) :: :3: :: :: :: zene (jazz) :3: :37: :: :: :: Sport Expressz (támogató az ORTT) :37: :3:7 :: :: :: zene (jazz) :3:7 :: :3: :3: :: Egészségrecept (az elektronok) :: :: :: :: :: zene (jazz) :: ::3 :: :: :: Egészségrecept (az elektronok) ::3 ::3 :: :: :: zene (jazz) ::3 :: :: :: :: Hírek Hegyaljáról :: ::3 :: :: :: (Freund Tamás neurobiológus előadása) ::3 :3: :3:3 ::7 :7: (Raskó István genetikus előadása) :3: :: :3: ::3 :7: Hírek Hegyaljáról :: :: :: :: :: (Almár Iván csillagász előadása) :: ::3 :3: :3: :: (Csányi Vilmos etológus előadása) ::3 3:: :3: :: :: Hírek Hegyaljáról 3:: 3:: :: :: :: (Békési László közgazdász előadása) 3:: 3:: :3: :: :: (Rechnitzer János közgazdász előadása) 3:: :: :: ::3 :: Hírek Hegyaljáról :: ::3 :: :: :: Egészségrecept (az allergia) ::3 ::3 :: :: :: zene (jazz) ::3 :3:3 :: :: :: Egészségrecept (a csontok egészsége) :3:3 :: :3:33 :: :3:33 zene (jazz) :: :3: :: :: :: Egészségrecept (az elhízás) :3: :: :: :: :: zene (jazz) :: ::7 :: :: :: Sport Expressz (támogató az ORTT) ::7 :3:33 :: :: ::

13 zene (jazz) :3:33 :: :7: :7: :: Egészségrecept (az orrmandula és a gégemandula) :: :: :: :: :: zene (jazz) :: ::7 :: :: :: Egészségrecept (a finomított élelmiszerek káros hatása) ::7 :: :3: :: :3: zene (jazz) :: :: :7:3 :7:3 :: Hírek Hegyaljáról :: :: :: :: :: Jazz Expressz :: :: :: :: :: zene (pop) :: :3:3 :3:3 :3:3 :: Sport Expressz (támogató az ORTT) :3:3 :3: :: :: :: zene (pop) :3: :3: :: :: :: Hírek Hegyaljáról :3: ::3 :: :: :: Jazz Expressz ::3 :: 3::7 3::7 :: Összesen: :: 7:: ::. november. (hétfő) Műsor címe kezdés vég nettó idő zene szöveg Hírek Hegyaljáról (szociális kártya, felhívás tehetségkutató versenyre /magyar-szlovák énekesek számára/, a borsodi,,táblavadász" program eredményei, az ózdi önkormányzat hírei, támogató az ORTT) :: :: :: :: :: Egészségrecept (a fülzúgás) :: :: :: :: :: zene (jazz) :: :3: ::7 ::7 :: Egészségrecept (a serdülőkori problémák) :3: :: :3:3 :: :3:3 zene (jazz) :: :: ::7 ::7 :: Egészségrecept (a fogápolás) :: ::7 :: :: :: zene (jazz) ::7 ::3 :: :: :: Sport Expressz (támogató az ORTT) ::3 :3:3 :: :: :: zene (jazz) :3:3 :: ::7 ::7 :: Egészségrecept (a számítógép-nyak) :: ::7 :: 7 :: :: 7 zene jazz) ::7 :: :3:3 :3:3 :: Egészségrecept (az ízületi bántalmak) :: :: :: :: :: zene (jazz) :: ::3 :: :: :: Hírek Hegyaljáról ::3 :: :: :: :: (Kondor Imre fizikus előadása) :: :3:3 :3: :: :7: Egészségtükör (a finomított élelmiszerek káros hatása) :3:3 ::3 :3: ::3 :: Hírek Hegyaljáról ::3 :: :: :: :: (Petrovai Kristóf napfizikus előadása) :: :: :3: :: :7: (Hámori József biológus előadása) :: 3::7 :3: 7 :: :7: 3 Hírek Hegyaljáról 3::7 3:: :: :: :: 3:: 3:: :3: :: :7:3 3

14 (Meskó Attila geofizikus előadása) (Kornai János közgazdász előadása) 3:: :: :: :: :: Hírek Hegyaljáról :: ::3 :: :: :: Egészségrecept (az ízületi problémák) ::3 ::37 :3: :: :3: zene (jazz) ::37 :: :3: :3: :: Egészségrecept (a szájápolás) :: :: :: :: :: zene (jazz) :: :: :3:3 :3:3 :: Egészségrecept (a fogyókúra káros hatásai) :: ::3 :: :: :: zene (jazz) ::3 ::3 :3: :3: :: Sport Expressz (támogató az ORTT) ::3 :3:3 :: :: :: zene (jazz) :3:3 :3: ::3 ::3 :: Egészségrecept (a fogpótlás) :3: :: :: :: :: zene (jazz) :: :: :7: :7: :: Egészségrecept (az egészséges táplálkozás) :: ::3 ::3 :: ::3 zene (jazz) ::3 :: :: :: :: Hírek Hegyaljáról :: :: :: :: :: Jazz Expressz :: :: ::3 ::3 :: Hírek Hegyaljáról :: :3:33 :: :: :: Jazz Expressz (az átállási pont érzékelhető volt) :3:33 :: :: 7 :: 7 :: zene (pop) (az átállási pont nem volt érzékelhető) :: :3:7 :3:7 :3:7 :: Sport Expressz (támogató az ORTT) :3:7 :3: 3 :: :: :: zene (pop) :3:3 :3: :: :: :: Hírek Hegyaljáról (. milliárd többlet az eü. szektornak, roma-incidens volt Borsod megyében, holtan találtak egy gyalogost Szikszón, új cseppkőbarlangot fedeztek fel Aggteleken, támogató az ORTT) :3: :: :: :: :: Jazz Expressz :: :3: :3: :3: :: Hírek Hegyaljáról :3: :3: 7 :: :: :: Jazz Expressz :3:7 :: :: :: :: Hírek Hegyaljáról :: :: :: :: :: Jazz Expressz :: :3: :: :: :: Hírek Hegyaljáról :3: :3: 3 :: :: :: Jazz Expressz :3:3 :: :: :: :: :: :: :: :: Hírek Hegyaljáról :: Jazz Expressz :: :3: 3 :: 3 :: 3 ::

15 Hírek Hegyaljáról :3:3 Jazz Expressz :37:3 Hírek Hegyaljáról 3:: Jazz Expressz 3:: Hírek Hegyaljáról 3:33:3 :37:3 3:: 3:: 3:33:3 3:3: Jazz Expressz 3:3: :: Összesen: :: :7: :: :: :: ::3 :: :: :7: :: :: :: ::3 7:3:3 :: :: :: :: :: :: ::

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2111/2009. (X. 28.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2111/2009. (X. 28.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2111/2009. (X. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 999/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 999/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 999/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 263/2010. (II. 10.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 263/2010. (II. 10.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 263/2010. (II. 10.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2524/2007. (XI. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2443/2006 (XI. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1541/2008. (VIII.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1541/2008. (VIII.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1541/2008. (VIII.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2358/2009. (XII.2.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 806/2008. (V.6.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 806/2008. (V.6.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 806/2008. (V.6.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 101/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 101/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 101/2011. (I. 12.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1229/2008. (VII.2.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1229/2008. (VII.2.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1229/2008. (VII.2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1606/2012. (IX.5.) számú H A T Á R O Z A T A

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1606/2012. (IX.5.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/20021-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a célokat szolgáló műsorszámok, valamint a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 212/2009. (I. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 809/2008. (V. 6.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 809/2008. (V. 6.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 809/ (V. 6.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1000/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1000/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1000/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 795/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 795/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 795/2009. (IV. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1360/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1360/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1360/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1539/2008. (VIII. 27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1539/2008. (VIII. 27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1539/2008. (VIII. 27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1040/2009. (V. 20.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1040/2009. (V. 20.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1040/2009. (V. 20.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 24/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 24/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 24/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 548/2010. (III.24.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 548/2010. (III.24.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 548/2010. (III.24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2265/2007. (X. 2.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2265/2007. (X. 2.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2265/2007. (X. 2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 836/2007. (IV. 4.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 836/2007. (IV. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 836/2007. (IV. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet. Bóly Rákóczi u. 7/A. 7754. Tárgy: Felhívás intézkedések megtételére, valamint bírság kiszabása

Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet. Bóly Rákóczi u. 7/A. 7754. Tárgy: Felhívás intézkedések megtételére, valamint bírság kiszabása Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Bóly Rákóczi u. 7/A. 7754 Tárgy: Felhívás intézkedések megtételére, valamint bírság kiszabása A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezetnél (székhelye: 7754 Bóly, Rákóczi út

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2558/2006. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2558/2006. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2558/2006. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1336/2013. (VIII. 28.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1336/2013. (VIII. 28.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/26026-10/2013. Tárgy: a vállalt műsorszerkezettől történő eltérések, valamint a közösségi médiaszolgáltatókkal szemben előírt törvényi követelmények megsértése Ügyintéző: személyes adat

Részletesebben

Egressy Béni u. 39. Telefax: 428-2536 3700 Ügyszám: PFE/83/2011 Iktatószám: MNB/17224/2011 Budapest, 2011. augusztus 25. HATÁROZAT

Egressy Béni u. 39. Telefax: 428-2536 3700 Ügyszám: PFE/83/2011 Iktatószám: MNB/17224/2011 Budapest, 2011. augusztus 25. HATÁROZAT Sajóvölgye Takarékszövetkezet Ügyintéző neve: Delikát László Telefon: 428-2600/1261 Kazincbarcika E-mail: delikatl@mnb.hu Egressy Béni u. 39. Telefax: 428-2536 3700 Ügyszám: PFE/83/2011 Iktatószám: MNB/17224/2011

Részletesebben

Telefon: 428-2600/12-61 E-mail: delikatl@mnb.hu Telefax: 428-2536 Ügyszám: PFE/94/2011. 2900 2011. december 15. HATÁROZAT

Telefon: 428-2600/12-61 E-mail: delikatl@mnb.hu Telefax: 428-2536 Ügyszám: PFE/94/2011. 2900 2011. december 15. HATÁROZAT Pannon Takarék Bank Zrt. Ügyintéző neve: Delikát László Telefon: 428-2600/12-61 E-mail: delikatl@mnb.hu Telefax: 428-2536 Komárom Ügyszám: PFE/94/2011 Igmándi u. 45. Iktatószám: MNB/26137/2011 2900 2011.

Részletesebben

Változások a földhasználati nyilvántartás vezetésének jogi szabályozásában

Változások a földhasználati nyilvántartás vezetésének jogi szabályozásában FÖLDHASZNÁLAT Zachariás Márton Változások a földhasználati nyilvántartás vezetésének jogi szabályozásában Magyarországon a termőföldek tulajdoni és használati viszonyai jelentősen eltérnek egymástól. Az

Részletesebben

Ikt.sz.: MBK/3206-14/2012 Jogerős: 2013. április 24. H A T Á R O Z A T

Ikt.sz.: MBK/3206-14/2012 Jogerős: 2013. április 24. H A T Á R O Z A T Miskolci Bányakapitányság 3527. Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5. (3501. Pf: 31) Tel.: 46/ 503-740; Fax: 46/ 503-741 E-mail: mbk@mbfh.hu Ikt.sz.: Jogerős: 2013. április 24. Ü.i.: Láda Péter ( :46/503-755;

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 173/2014. (II.18.) számú H A T Á R O Z A T A

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 173/2014. (II.18.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/72192-8/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettség megsértése

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.428/12/2014. A Közbeszerzési

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1460/2012. (VII.25.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1460/2012. (VII.25.) sz. HATÁROZATA Iktatószám: MN/15410-7/2012. Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor (a napi rendszeres híradásra szánt műsoridő, és a helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsorszámok)

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 37/2007.(I.10.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 37/2007.(I.10.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 37/2007.(I.10.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2290/2006.(X.11.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2290/2006.(X.11.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2290/2006.(X.11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi 4. heti ülésszakának napirendjére 2011. január 26. (szerda)

Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi 4. heti ülésszakának napirendjére 2011. január 26. (szerda) Javaslat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011. évi 4. heti ülésszakának napirendjére 2011. január 26. (szerda) Kezdési időpont: 9.00 óra Helyszín: Médiatanács ülésterem Tájékoztató:

Részletesebben

Melléklet: a jogsértő műsorszámok megszakítására vonatkozó adatok HATÁROZAT

Melléklet: a jogsértő műsorszámok megszakítására vonatkozó adatok HATÁROZAT Médiafelügyeleti főosztály Ügyiratszám: MN/25833-3/2012. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: a műsorszámok reklámmal történő megszakítására vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése

Részletesebben

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról. Díjfizetési kötelezettség

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról. Díjfizetési kötelezettség 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. e) pontja

Részletesebben

2155/2008. (XI. 26.) sz.

2155/2008. (XI. 26.) sz. ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2155/2008. (XI. 26.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 222/2010. (II.3.) VÉGZÉSE

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 222/2010. (II.3.) VÉGZÉSE AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 222/2010. (II.3.) VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Pályázati Felhívása. a Pécs 101,2 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Pályázati Felhívása. a Pécs 101,2 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Pályázati Felhívása a Pécs 101,2 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a

Részletesebben

Zamárdi Város Önkormányzata képviselő-testületének 39/2014. (VI.24.) önkormányzati rendelete a zajvédelem helyi szabályozásáról

Zamárdi Város Önkormányzata képviselő-testületének 39/2014. (VI.24.) önkormányzati rendelete a zajvédelem helyi szabályozásáról Zamárdi Város Önkormányzata képviselő-testületének 39/2014. (VI.24.) önkormányzati rendelete a zajvédelem helyi szabályozásáról Zamárdi Város Önkormányzata Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2162/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2162/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2162/2009. (XI. 3.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6142/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára

Részletesebben

V É G Z É S. megszünteti.

V É G Z É S. megszünteti. Médiafelügyeleti főosztály Ügyiratszám: MN/7491-5/2012. Ügyintéző:személyes adat Telefonszám:Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: eljárás megszüntetése V É G Z É S A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. v é g z é s t

VERSENYTANÁCS. v é g z é s t VERSENYTANÁCS Vj-63/2006/122. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Inform Média Kft. I. rendű és a Tárna Plusz Bt. (Nyíregyháza) II. rendű eljárás alá vont vállalkozások közötti versenykorlátozó

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2012/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2012/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2012/2009. (X. 13.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 200 000,- Ft, azaz kétszázezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 200 000,- Ft, azaz kétszázezer forint bírsággal sújtja. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/13764-4/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a reklámidőre vonatkozó rendelkezés megsértése H A T Á R O Z A T

Részletesebben

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG

PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG PÉCSI BÁNYAKAPITÁNYSÁG 7623 PÉCS, JÓZSEF ATTILA U. 5. 7602 Postafiók 61 (06-72) 314-952, 510-366 Fax: 510-367 E-mail: pbk@mbfh.hu Jogerőre emelkedett: 2012. március 28-án Wildhorse UCG Kft. Iktatószám:

Részletesebben

HATÁROZAT. megállapítja,

HATÁROZAT. megállapítja, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa Ügyiratszám: JG-16762-12/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefon: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: döntés az IRÁNY Média 2012 Kft. kérelmére

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 65.000,- Ft, azaz hatvanötezer forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 65.000,- Ft, azaz hatvanötezer forint bírsággal sújtja. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/15072-4/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy közösségi médiaszolgáltatás során összetett műsorszámokban történő reklámok közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezés

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot. KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.190/4/2011. A Közbeszerzési

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1006/2008. (VI. 4.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1006/2008. (VI. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1006/2008. (VI. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 8/2009. (V. 29.) Ökt. rendelete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 8/2009. (V. 29.) Ökt. rendelete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2009. (V. 29.) Ökt rendelete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő- testülete 8/2009. (V. 29.) Ökt

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 589/2012. (III.28.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 589/2012. (III.28.) sz. HATÁROZATA Iktatószám: MN/33503-11/2011. Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsorsugárzási kötelezettség megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: A hatósági ellenőrzés megállapításai Az egyhetes

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-63/2014. számú határozata az OTP Bank Nyrt. számára

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-63/2014. számú határozata az OTP Bank Nyrt. számára A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-63/2014. számú határozata az OTP Bank Nyrt. számára Az OTP Bank Nyrt.-nél (székhelye: 1051 Budapest, Nádor utca 16., a továbbiakban: Bank)

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Budapesti Bányakapitányság 1145 Budapest, Columbus u. 17-23.

HIRDETMÉNY. Budapesti Bányakapitányság 1145 Budapest, Columbus u. 17-23. MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL BUDAPESTI BÁNYAKAPITÁNYSÁG HIRDETMÉNY A Budapesti Bányakapitányság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. tv.

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 77/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 77/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 77/2010. (I. 13.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kisvárdai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltségvezető

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kisvárdai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltségvezető Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kisvárdai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kirendeltségvezető H-4600 Kisvárda, Mátyás király u. 109. Tel: (+36 45) 420-420 Fax:(+36 45) 420-420

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG. engedélyezem,

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG. engedélyezem, KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély Ügyszám: 22461/2014. Iktatószám: 2504/2015. Ügyintéző: Horváth Zoltán H A T Á R O Z A T 1.00 Engedélyes:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 47/2008. (I. 9.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 47/2008. (I. 9.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 47/2008. (I. 9.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Pályázati Felhívás Tervezete

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Pályázati Felhívás Tervezete A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Pályázati Felhívás Tervezete a Szentgotthárd 106,6 MHz + Felsőszölnök 97,7 MHz helyi médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására A MÉDIASZOLGÁLTATÁSI

Részletesebben

H A T Á R O Z A T-ot.

H A T Á R O Z A T-ot. Ikt. sz.: D.388/8/2010. KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024. Budapest, Margit krt. 85. 1525 Postafiók 166. Tel.: 336-7776 Fax: 336-7778 A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban:

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 2211/2012. (XII.12.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 2211/2012. (XII.12.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/27611-9/2012. Tárgy: a Médiatanács Határozatában előírt műsorstrutúrána megfelelő műsorsugárzási ötelezettség megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat Mellélet:

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1242/2014. (XII.16.) számú H A T Á R O Z A T A

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1242/2014. (XII.16.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/26663-7/2014. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor közreadására vonatkozó kötelezettség megsértése

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának felhatalmazása alapján hozott H-FH-I-B-188/2014. számú határozat a KISKUN Takarékszövetkezet számára A KISKUN Takarékszövetkezetnél (székhelye: 6100

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 778/2012. (IV.25.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 778/2012. (IV.25.) sz. HATÁROZATA Iktatószám: MN/6601-9/2012. Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettség megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: A hatósági ellenőrzés megállapításai Az

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2151/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2151/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2151/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Ügyszámunk: 11725/2013. Iktatószámunk: 52498/2013. Ügyintézőnk: Hornich Zsuzsa Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély H A T Á R

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1840/2009. (IX.23.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1840/2009. (IX.23.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1840/2009. (IX.23.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1724/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1724/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1724/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A költségvetés címrendje

A költségvetés címrendje Diósd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2011. (II. 11.) rendelete, az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről, és 2011-2012-2013 évi gördülőtervéről Diósd Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-105/2014. számú határozata a Provident Pénzügyi Zrt. számára

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-105/2014. számú határozata a Provident Pénzügyi Zrt. számára A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-105/2014. számú határozata a Provident Pénzügyi Zrt. számára A Magyar Nemzeti Bank (székhelye: 1054 Budapest, Szabadság tér 8-9., telephelye:

Részletesebben

Í T É L E T E T : A feljegyzett 482.900.- (négyszáznyolcvankettőezer-kilencszáz) forint kereseti illetéket a Magyar Állam viseli. I N D O K O L Á S :

Í T É L E T E T : A feljegyzett 482.900.- (négyszáznyolcvankettőezer-kilencszáz) forint kereseti illetéket a Magyar Állam viseli. I N D O K O L Á S : Vagyongyarapodás lakáscélú kedvezmény Fővárosi Bíróság 1055. Budapest, Markó u. 27. 11.K. 31.800/2006/7. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A bíróság Kövesdy Ügyvédi Iroda (..., ügyintéző: dr. Kövesdy Attila

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-4035/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 450/2010. (III.10.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 450/2010. (III.10.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 450/2010. (III.10.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

II. Az összefonódás résztvevői

II. Az összefonódás résztvevői 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. Levélcím: 1391, Budapest 62. Pf. 211. Telefon: (06-1) 472-8865, Fax: (06-1) 472-8860 Ügyszám: Vj/118/2015. Iktatószám: Vj/118-5/2015. Nyilvános változat A Gazdasági Versenyhivatal

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) meghozta az alábbi V É G Z É S t.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) meghozta az alábbi V É G Z É S t. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt. sz.: D.168/6/2014. A Közbeszerzési

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 590/2015. (V.19.) sz. HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 590/2015. (V.19.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/5710-11/2015. Ügyintéző: személyes adat Tel.: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettség megsértése Melléklet:

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 433/2016. (IV.12.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 433/2016. (IV.12.) számú HATÁROZATA Médiaszolgáltatási Főosztály Ügyiratszám: PJ/21126-24/2016 Pályáztatási és Jogi Osztály Tárgy: a Vác 94,1 MHz helyi médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására irányuló pályázati eljárás eredménye Ügyintéző:

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1792/2012. (X.10.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1792/2012. (X.10.) sz. HATÁROZATA Iktatószám: MN/21388-10/2012. Tárgy: a Médiatanács határozatában előírt műsorstruktúrának megfelelő műsorsugárzási kötelezettség megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: a hatósági ellenőrzés megállapításai

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6436/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Erste Leasing Autófinanszírozási Zrt. számára. A Pénzügyi

Részletesebben

2. (3) Lakás bérlője szolgálati lakás kivételével csak európai uniós állampolgár lehet.

2. (3) Lakás bérlője szolgálati lakás kivételével csak európai uniós állampolgár lehet. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 36/2009. (XI.11.) Kgy. rendelete az önkormányzat tulajdonában álló önkormányzati lakások bérletéről, a lakbérek mértékéről és a lakbértámogatásról szóló 45/2006.(XII.13.)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 38.970,- Ft, azaz harmincnyolcezer - kilencszázhetven forint bírsággal sújtja.

H A T Á R O Z A T. 38.970,- Ft, azaz harmincnyolcezer - kilencszázhetven forint bírsággal sújtja. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/23391-5/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefon: Személyes adat Tárgy: a reklámok sugárzásának időtartamára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Melléklet:

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Pályázati Felhívás tervezete

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. Pályázati Felhívás tervezete A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Pályázati Felhívás tervezete a Budapest 103,9 MHz körzeti médiaszolgáltatási lehetőség hasznosítására A MÉDIASZOLGÁLTATÁSI LEHETŐSÉG PÁLYÁZTATÁSA

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG Ügyszám: 26409/2013. Iktatószám: 10557/2014. Ügyintéző: Hornich Zsuzsa Tárgy: Hulladékgazdálkodási engedély H A T Á R O Z A T 1.00 Engedélyes:

Részletesebben

HATÁROZAT. 200 000Ft., azaz Kettőszázezer forint adatvédelmi bírság megfizetésére kötelezem.

HATÁROZAT. 200 000Ft., azaz Kettőszázezer forint adatvédelmi bírság megfizetésére kötelezem. Ügyiratszám. NAIH-1305-5/2013/H Tárgy: helyi adóra vonatkozó adatok közzététele HATÁROZAT Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Ügyiratszám: TA/6333-4/2011

Ügyiratszám: TA/6333-4/2011 Ügyiratszám: TA/6333-4/2011 Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 566/2011. (IV.28.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG. Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra!

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG. Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 5062-25/2012. Tárgy: Budapest XVIII. kerület, Nefelejcs u.

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 610/2009. (III. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Jogerős! 2012. 02. 22. HATÁROZAT

Jogerős! 2012. 02. 22. HATÁROZAT MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL BUDAPESTI BÁNYAKAPITÁNYSÁG BBK/3293-11/2011. Jogerős! 2012. 02. 22. Üi.: Noltész József Bányászati- és Robbantásfelügyeleti Osztály Tel.: +3613731829 Tárgy: felhasználási

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. I. engedélyezi

H A T Á R O Z A T. I. engedélyezi Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Iktatószám: 81083-1-4/2011. Tárgy: Hulladékkezelési engedély nem veszélyes hulladékok Magyar Köztársaság területén történ szállítására.

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1261/2013. (VII. 24.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1261/2013. (VII. 24.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/14437-10/2013. Tárgy: a hálózatba kapcsolódásra vonatkozó törvényi előírás megsértése Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat Melléklet: a hatósági ellenőrzés megállapításai

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7392/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. számára A Pénzügyi

Részletesebben

Duna Takarék Bank Zrt. által kötött szerződés mintaszövege Jelzálogalapú nem lakáscélú forint kölcsönszerződés

Duna Takarék Bank Zrt. által kötött szerződés mintaszövege Jelzálogalapú nem lakáscélú forint kölcsönszerződés 1. oldal KÖLCSÖNSZERZŐDÉS () amely létrejött egyrészről: a DUNA TAKARÉK BANK Zrt. (székhelye: 9022 Győr, Árpád út 93., adószáma: 24719018-2-44, statisztikai számjele: 24719018-6419-114-08, cégjegyzékszáma:

Részletesebben

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja 2016.03.21. Jelen Hirdetmény a 2016. március 21. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2016. május 15-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 164/2013. (I.30.) számú H A T Á R O Z A T A

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 164/2013. (I.30.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/32761-7/2012. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettség megsértése

Részletesebben

Ügyiratszám: be/sfp-6662/2014 Ügyintéző: Nagy Réka Szarka u 2 E-mail: nagy.reka@mlsz.hu 2030

Ügyiratszám: be/sfp-6662/2014 Ügyintéző: Nagy Réka Szarka u 2 E-mail: nagy.reka@mlsz.hu 2030 Iktatószám: ki/jh01-6662/2014 Asterix Sport Club Ügyiratszám: be/sfp-6662/2014 Érd Ügyintéző: Nagy Réka Szarka u 2 E-mail: nagy.reka@mlsz.hu 2030 Tárgy: sportfejlesztési program jóváhagyására irányuló

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1897/2012. (X.30.) számú H A T Á R O Z A T A

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1897/2012. (X.30.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/24101-7/2012. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettség megsértése

Részletesebben