JEGYZŐKÖNYV. Ikt.sz.: 12-15/2012.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. Ikt.sz.: 12-15/2012."

Átírás

1 Ikt.sz.: 12-15/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: szeptember 26-án (szerdán) 16 órakor a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint (1. sz. melléklet), - Dr. Csokán Csaba rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos, kapitányságvezető, - Béli Ferenc rendőr alezredes közrendvédelmi osztályvezető, - Csombók Imre rendőr őrnagy jánossomorjai őrsparancsnok, - Buch Sándorné az Anubisz Temetkezési Kft. ügyvezetője, - Radek-Kiss Szilvia MTKT. családsegítője, - Tóth Csaba E.ON Zrt. Régióvezetője, - Jánossomorja Televízió munkatársai, - Kisalföld Szerkesztőség munkatársa. Dr. Kurunczi Károly: Köszöntötte a megjelent képviselő-testületi tagokat, meghívottakat, megjelenteket. Megállapította, hogy a képviselő-testület határozatképes, 9 fő képviselő jelen van (Nemes Csaba nem képviselő tag nincs jelen), valamint azt, hogy a kiküldött napirend módosítására nem tettek írásbeli javaslatot az SZMSZ szerint arra jogosultak. Szavazásra tette fel azt, hogy a napirenddel egyetért-e a képviselő-testület. A képviselő-testület egyhangú, 9 igen szavazattal elfogadta a napirendet (2. sz. melléklet). Dr. Kurunczi Károly: Javasolta, hogy először a 3./ napirendi pont kerüljön megtárgyalásra, mivel a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság megjelent munkatársainak ideje szűkös, behatárolt. 1./ Napirendi pont: - Beszámoló a város közbiztonságáról (3. sz. melléklet/ek) - Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság beszámolója Dr. Kurunczi Károly: Megkérdezte a jelenlévő rendőrkapitányság képviselőit, kívánnak-e szóbeli kiegészítést tenni. Dr. Csokán Csaba: Köszöntötte a jelenlévőket. A felkérés alapján elkészítették Jánossomorja város közbiztonság helyzetéről szóló beszámolót, mely tartalmazza a személyügyi, technikai, ellátottsággal kapcsolatos dolgaikat, továbbá bemutatja az elmúlt időszakban végzett legfontosabb feladataikat, valamint az elkövetkezendő időszakra is információt ismertetnek. Sajátos és speciális a rendőrkapitányság helyzete, akár a határnyitottság miatt is. A térségben gazdasági üzemek, cégek vannak, belső migráció keletről érkezők miatt. Ezek az emberek máshogy élnek mint a helyiek, ezért az itt élők számára viselkedésük kifogásolható. Ezért és más okból is a munkás szálláshelyeket folyamatosan ellenőrzik, hisz Ők bűnügyi változást is eredményeznek. A határon a munkavállalók jönnek-mennek, nagy a forgalom a településen.

2 Tapasztalták, hogy az embercsempészek, és a migránsok mozgása éjjel és hajnalban bonyolódik le. Ez nem érinti az itt lakókat, hisz erről Nekik nincs tudomásuk. Közel van az autópálya is, az utazó bűnözők esete szintén éjszaka érinti Mosonmagyaróvárt és térségét. A közrend elleni bűncselekmények száma növekedett, a településen pl. rendszámot lopnak, azt felszerelik gépjárműre, majd elhagyják az országot. Csökkent a személy elleni bűncselekmények száma, viszont a betöréses lopások száma kismértékben emelkedett. A betörésekkel kapcsolatos a nyomozások folyamatban vannak. Megállapítható, hogy az össz bűncselekmény szám emelkedést mutat, de ez országosan is így van. Véleménye szerint a kapitányság létszámhelyzete megfelelő és az itteni rendőrőrssé is. A rendőrség átalakítása elkezdődött, sok változás érinti majd Őket, ennek kapcsán talán létszám fejlesztés is várható. A lakosság tájékoztatása és véleménye fontos dolog számukra. Ezért kérdőívet juttattak el a lakosság felé, mely alapján értékelni kell munkájukat, elégedettségüket, ez a visszajelzés fontos Nekik. A kérdőívek begyűjtése folyamatban van. Tudni kell, hogy a rendőrség a lakosságért van. Arra kéri a munkatársait, hogy munkájuk során határozattan, szakszerűen és jogszerűen járjanak el. A jog változásai miatt a szabálysértési bírságok emelkedtek. Nekik alkalmazni kell az előírt jogszabályokat. Ha valamely kollégájukkal probléma merülne fel, kérte, hogy azt Neki jelezzék, ugyan ilyen kollégáról nincs tudomása. A halálos közúti balesetek száma megemelkedett. A rendőrség ittasság kiszűrése érdekében folyamatosan ellenőrzést végez. Elmondhatja, hogy az illetékességi területükön az ellenőrzöttek 1 %-a vezetett ittasan. A sebességmérést úgy végzik, hogy pld. a 86-os főúton több helyen van elhelyezve több mérőműszer, hisz az autósok jeleznek egymásnak, és nem gondolnak arra, hogy pár km után ismét van egy újabb mérőeszköz. Megköszönte azt a segítséget, amivel a Polgármester Úr, a Képviselő-testület támogatja a munkájukat, ezt a támogatást a későbbiekben is elfogadják. Nincs több szóbeli kiegészítése, hisz az anyag részletes, a feltett kérdésekre szívesen válaszol. Béli Ferenc: Kérdőívek ki lettek juttatva a Polgármesteri Hivatalok közreműködésének köszönhetően. A kérdőívek kitöltéséből reális képet szeretnének kapni. Jánossomorja városból 6 db kérdőív érkezett be, melyekből kitűnik, hogy az állampolgárok közül azok töltötték ki a kérdőívet, akik a közelmúltban bűncselekmény áldozatai voltak. A keleti országrészből idetelepültek problémát okoznak a településen, ezen emberek többsége ugyan tisztességes. Munkalehetőség, megélhetés miatt költöznek ide. Meg kell tanulni kezelni az itteni lakosoknak a súrlódásokat. A településen az ittas vezetést sokan kifogásolják. Kérte segítsék a munkájukat, jelezzék feléjük azon személyek nevét, akik ittasan vezetnek, akadályozzuk meg a nagyobb gondot, ne legyen veszély helyzet. Kollégái sokszor civilben dolgoznak éjjel, nappal, karöltve a polgárőrökkel. Megköszönte a polgárőrség hatékony munkáját, a munkakapcsolat jó közöttük, továbbá a lakosság is segíti a munkájukat. A rendezvényeken is együtt dolgoznak a polgárőrökkel. Köszönik az önkormányzat segítségét is, hisz munkájukat folyamatosan segítik. A feltett kérdésekre szívesen válaszol. Dr. Kurunczi Károly: Megköszönte a szóbeli kiegészítést. hozzászólásokat. Kérte a kérdéseket, Winkler László: Személy szerint mint lakos és mint vállalkozó gépjárműfenntartó is. Jánossomorjának szép rendőrőrse van, a rendőrök munkájához adottak a feltételek. Véleménye szerint ez a létszám, ami ide ki van jelölve, sokszor kevés. Mi ennek az oka? Valószínűleg elvezénylik Őket Jánossomorjáról más településre. A gépjárművezetők szondázásával kapcsolatban nem ért teljesen egyet. Szeretné kérni, hogy a fokozott ellenőrzés ne az alkoholszondára terjedjen ki, hanem érjük el azt, hogy a rendőr megállítja az autót és a rakományt is átnézi, továbbá, hogy rendben vannak-e az okmányai, van-e szállítólevele, és

3 azt szállítja-e. Az a személyes tapasztalata, hogy az ellenőrzésekkor ez nem így történik, holott a bűncselekmények növekednek. A tavalyi évben a beszámoló tárgyalásakor is kérte már ezt. Továbbá a lakosság anyagi javaira is jobban kellene figyelniük. Tavasszal ismét betörések voltak a településen, mindenki rettegett, félt. Béli Ferenc: Valóban a tavalyi évben is Winkler László javasolta feléjük, hogy az ellenőrzésekkor a rakományt is ellenőrizzék kollégáik. Ő ezt a felvetést továbbította is feléjük azzal, hogy így végezzék az ellenőrzéseiket. A rendőrségi törvény szerint a rendőr a fokozott ellenőrzés során a ruházat, a jármű, és a rakománykontrollal csomagátvizsgálást végezhet. Az utazó bűncselekmények miatt fontos a csomagtér ellenőrzése is. A szondáztatás esetében előírja az ORFK utasítás, hogy minden megállított jármű vonatkozásában egy ittasság kontrolt kell végrehajtani, mivel még mindig sok az a baleset, ami az ittasságból ered. Dr. Csokán Csaba: A létszám kérdése, örök probléma. A polgárok szeretnék, hogy a kollégái látókörbe kerülnének. A rendelkezésre álló összlétszámot az országos vezetés osztja el. Az adott szolgálat 50 %-át gyalogosan kell megtenniük a kollégáinak. Ha nem találkoznak az emberek a rendőrrel, nem azt jelenti, hogy nem végzik munkájukat. Sokszor éjszaka végzik tevékenységüket, hisz az utazó bűnözők miatt ez fontos. Sok kollégát mozgatnak folyamatosan, de van amikor Jánossomorjára is többet kell átirányítaniuk. Fontosnak tartja azt, hogy az önkormányzat kamerarendszer kiépítését tervezi. A rendszer kiépítése után szeretnék, ha a mosonmagyaróvári rendőrkapitánysággal lenne összekötve, mint már több település esetében is. A rendszámfelismerő rendszer alapján követhető lenne az, hogy az utazó bűnözök merre tartanak, hol vannak. Tény, hogy totális védelmet nem tudnak mindig és mindenkinek biztosítani. Kérte a lakosság közreműködését, tegyék meg a vagyonuk védelmét, figyeljenek oda értékeikre, hisz sok esetben a megelőzés fontos. A Jánossomorja Polgárőr Egyesület sok segítséget nyújt nekik. Lőrincz György: Tavalyi évben is feltette a kérdését. 1 éve 8 fő szolgált a helyi rendőrőrsön. A beszámolóból látszik, hogy idén 1 fővel ismét kevesebb a létszám. Ez a tendencia folytatódni fog-e, reméli hogy nem. Szeretné tudni, hogy előreláthatólag az őrsön várható-e létszámnövekedés. Dr. Csokán Csaba: Előre nem tudja megmondani, ígérni, hogy növekedni fog-e a rendőrőrs létszáma. Tavaly 25 kollégája leszerelt és külföldre ment dolgozni. Nem könnyű feladat megoldani a státuszok betöltését. Idén 11 kollégája szerelt le és helyettük 8 fő érkezett. A távozó kollégák helyét megpróbálják megoldani, de egyszerre nem tudják. Jogos kérdés, de amikor bizonyos dolgok történnek Jánossomorján, akkor nagy létszámmal máshonnan ide vannak átcsoportosítva a rendőrök. A mindennapok során az állandó létszámot nem lehet figyelembe venni, nem így kell nézni a helyzetet. Intézkednek a munkahely feltöltésre, de ez hosszú folyamat, nem könnyű feladat azt megoldani. Egyenlőre több rendőrt most nem tud ígérni, a jelenlegi létszámmal kell megoldaniuk a feladatot, továbbá a közlekedési kollégák is tevékenykednek, illetve ha szükséges, átcsoportosítanak rendőröket rendezvény biztosításához vagy egy-egy hirtelen nagy ellenőrzés esetére. Dr. Kurunczi Károly: Megállapította, hogy nincs több hozzászólás. Megköszönte az előterjesztést, a megjelentést, a szóbeli kiegészítést. A településen a migráció nagy gondot okoz. Ígérte, hogy az önkormányzat továbbra is segíteni fogja a rendőrség munkáját. Reméli, hogy jövőre a rendőrőrs létszámával kapcsolatban a beszámoló jobb helyzetet fog tükrözni.

4 Megállapítható, hogy jól működik a kapcsolat az önkormányzat és a rendőrség között, a lakosság és a testület részéről szeretné megköszönni munkájukat. Szavazást rendelt el. A képviselő-testület egyhangú, 9 igen szavazattal tudomásul vette a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság közbiztonságról szóló beszámolóban foglaltakat az elhangzott kiegészítésekkel együtt. - A helyi polgárőrség beszámolója Dr. Kurunczi Károly: Megemlítette, hogy sem Németh László a helyi polgárőrség vezetője, sem a helyettese nem tudott a mai ülésen megjelenni. Megjegyezte, hogy a polgárőrök nem állnak a helyzet magaslatán. A rendezvények alkalmával részükről az operatív intézkedés nem megoldott, csak az előkészületekben tudnak helyt állni. Ismert, hogy tevékenységük során a polgárőrök a szabadidejüket áldozzák fel. Megemlítette, hogy a polgárőrségben tevékenykedők alakulásuk után nagyobb lendülettel végezték munkájukat. Megállapította, hogy nincs kérdés, hozzászólás. Szavazást rendelt el az írásos beszámoló elfogadásáról. A képviselő-testület egyhangú, 9 igen szavazattal tudomásul vette a közrend tekintetében a Jánossomorja Polgárőr Egyesület írásos beszámolójában foglaltakat. 2./ Napirendi pont: - Az E.ON Zrt. beszámolója a villamosenergia-szolgáltatás aktuális helyzetéről (4. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Megkérdezte Tóth Csabát, az E.ON Zrt. régióvezetőjét, van-e szóbeli kiegészítése. Tóth Csaba: Megemlítette, hogy az írásos beszámolót Süly Ferenc területgazdával készítették el, de sajnos Ő a mai ülésen nem tudott megjelenni. Elmondta, hogy a fák gallyazása fontos e területen is, hisz tavaly körzetükben 4 halálos baleset történt. Eddig Jánossomorjáról gallyazással kapcsolatban panasz még nem érkezett. A beszámolóban szerepelnek azok a telefonszámok, ahová a problémákat be lehet jelenteni. A közvilágítási hibák az EH-SZERhez tartoznak, a részükről sem tudott a mai ülésen megjelenni képviselőjük. Dr. Kurunczi Károly: Kérte a kérdéseket, hozzászólásokat. Balsay Sándor: Tóth Csaba régióvezetőtől vár választ. Az év során a Zrt. valamelyik alvállalkozója a hálózat alatti fákat derékba vágta, megcsonkolta, ezt nem így kellett volna elvégezniük, megoldaniuk. Véleménye szerint előtte meg kellene jelölni azon fákat, melyekkel gond van, és egyeztetni a fa sorsáról, teljes kivételéről. Javasolta, hogy ezután az ilyen jellegű munkálatok a lakossággal, az önkormányzattal előre legyen tudatva, le kell írni azt, hogy azon a területen miért veszélyes a magas fa, hisz idén is fatorzok maradtak vissza. Pld. a Szent István utcán a diófa közepét vágták ki, és ottmaradt a fatorz, esztétikailag sem elfogadható ez a megoldás.

5 Tóth Csaba: Úgy gondolja, hogy a gallyazás kezdete előtt első körben az önkormányzattal kellene egyeztetni, hogy mikor jönnek, és mely területre. A favágás, gallyazás biztonsági övezetre szól. A gallyazók nem esztétikailag gallyaznak, ez tény, Ők csak a szükséges munkálatokat végzik el. Ezen szakemberek között mindig van egy erdészeti szakember végzettségű is. Az említett problémát az alvállalkozó felé továbbítani fogja. Dr. Kurunczi Károly: Megállapította, hogy nincs több kérdés, észrevétel. Szavazást rendelt el az E.ON Zrt. tájékoztatójának írásos és szóbeli kiegészítésének elfogadásáról. A képviselő-testület egyhangú, 9 igen szavazattal tudomásul vette az E.ON Zrt. beszámolójában foglaltakat. Dr. Kurunczi Károly: Megköszönte Tóth Csaba megjelenését. A közvilágítás területén sok probléma merül fel főleg szeles időben. Kérte, hogy munkájuk során erre nagy figyelmet fordítsanak. A közbiztonság, migráció miatt is fontos, hogy a közvilágítás folyamatosan működjön a településen. 3./ Napirendi pont: - Az Anubisz Temetkezési Kft. beszámolója a temetkezési szolgáltatások aktuális helyzetéről (5. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Megkérdezte Buch Sándornét, az Anubisz Temetkezési Kft ügyvezetőjét, van-e szóbeli kiegészítése. Buch Sándorné: Köszöntötte a jelenlévőket. A XXI. században is tabu téma a kegyeleti szolgáltatás, a temetkezés. A Kft. Mosonmagyaróvár és Jánossomorja körzetében tevékenykedik. Az Anubisz Temetkezési Kft ben alakult meg Mosonmagyaróváron. A 3 temetőt szeptember 1-től üzemelteti a Kft. az önkormányzattal kötött szerződés alapján. Megemlítette, hogy a hamvasztásos temetések száma már itt is magasabb. A mai gazdasági helyzet alapján alakítják ki a temetkezési áraikat, a szolgáltatásukat színvonalasan próbálják ellátni. Többet nem kíván elmondani, a feltett kérdésekre szívesen válaszol. Dr. Kurunczi Károly: Kérte a kérdéseket, hozzászólásokat. Balsay Sándor: Az elmúlt 1-2 év során sok időt, pénzt szánt az önkormányzat a 3 temető felújítására, szebbé tételére. Az idei évben a péteri településrészen is rendbe lett téve a ravatalozó, a temető területe. Az anyagban az Anubisz Temetkezési Kft. részéről nem látja a dícséretet. A guruló konténerek hasznosak, de talán nem időben vannak kiürítve, mert mindig azt látja, hogy tele vannak. A péteri temetőben sok a gesztenyehulladék. Kérte, hogy sűrűbben takarítsák fel azt legalább a közlekedési útvonalakról. Az urnás temetések száma megnőtt, talán a rátemetési lehetőség miatt. Urna tároló helyet is ki kellene alakítani, a lakosság részéről van-e rá igény? Lőrincz György: Balsay Sándor már felvetette a hulladékgyűjtők ürítésének problémáját. Véleménye szerint is sűrűbben lehetne ezeket üríttetni. Buch Sándorné: Biztos, hogy nagy erőfeszítés volt az önkormányzat részéről a temetők felújítsa, valóban ehhez csak gratulálni tud. Méltó kegyeleti hely lett kialakítva mindhárom temetőben. A konténerszállítással kapcsolatban megemlítette, hogy korábban sok volt az

6 önkormányzatnak a szemétszállítás költsége, hisz egy-egy konténer egy-egy sírhely koszorúival már megtelik. Jelenleg ez úgy működik, hogy a temetőgondnokok jelzik a hivatal felé a konténer beteltét, majd a hivatal megrendeli a Rekultív Kft.-nél ezek elszállítását, kiürítését. Személy szerint minden nap kijár a temetőkbe, a gesztenyetermést minden nap letakarítják a gondnokok az utakról. Sajnos a szeles időben folyamatosan hullik a gesztenye. A 3 temetőben a 3 gondnok 6 órában van foglalkoztatva, az Ő bérüket az Anubisz Temetkezési Kft. fizeti. Személy szerint elégedett a gondnokok munkájával. Sajnos ezekbe a konténerekben a lakosok sok lakossági hulladékot is elhelyeznek. Ezek a konténerek kevesek temetői hulladék elhelyezésére, hisz a koszorúk egyre nagyobbak. A hamvasztásos temetéssel kapcsolatban megemlítette, hogy pld. a jánosi temetőben esztétikusabb szempontból a rátemetéseket választják a hozzátartozók. A törvény a rátemetés feltételeit előírja. Az urnafal nem teszi lehetővé, hogy nagyobb virágot tegyenek le a hozzátartozók. A gyakorlatban már van egy másik, jobb lehetőség hamvasztásos temetés esetére. Esetleg a temető kerítése mellé vagy egy kijelölt parcellára elhelyezett gyerek sírhely méretű keszont helyeznek le a földbe, erre egy gyerek méretű sírhelyet lehet elhelyezni a földre, ezt célszerűbb, jobb megoldásnak tartja, mivel kegyeleti szempontból a virág is jobban elhelyezhető. Dr. Kurunczi Károly: Megemlítette, hogy az önkormányzat meggondolja a nagyobb konténer igénylését. Megállapította, hogy nincs több kérdés, hozzászólás. Szavazást rendelt el. A képviselő-testület egyhangú, 9 igen szavazattal tudomásul vette az Anubisz Temetkezési Kft. beszámolójában foglaltakat. 4./ Napirendi pont: - Beszámoló a családsegítői tevékenységről (6. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Megkérdezte Radek-Kiss Szilviát a jánossomorjai családsegítő szolgálat családgondozóját, kíván-e szóbeli kiegészítést tenni. Radek-Kiss Szilvia családsegítő: Köszöni nem. Dr. Kurunczi Károly: Megkérdezte Dr. Lóránt István jegyzőt, kíván-e hozzászólni. Dr. Lóránt István: Köszöni a lehetőséget, nem. Dr. Kurunczi Károly: A Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás működteti a családsegítő szolgálatot. Mivel a társulás december 31-én megszűnik, így a családsegítő szolgálat is. Megemlítette, hogy korábban ezt a feladatot Radics Kálmánné látta el. Felkérte Winkler Lászlót, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökét, ismertesse a bizottság véleményét, javaslatát. Winkler László: A Szociális és Egészségügyi Bizottság megtárgyalta a beszámolóban foglaltakat, melyet elfogadásra javasolnak a képviselő-testület felé. A családsegítőnek Jánossomorján hetente 1 alkalommal van félfogadása. Szeretné tudni, hogy ez az egy alkalom elég-e? Radek-Kiss Szilvia pénzügyi képesítéssel rendelkezik, munkája során ezt tudja-e használni a családok felé esetleges tanácsadással? A bizottság köszöni Radek-Kiss Szilviának az eddigi munkáját, kitartást kívánnak neki. A munka folyamatosan növekszik, hisz az élet így hozza. A jövőre vonatkozóan elhangzott a bizonytalanság.

7 Radek-Kiss Szilvia: A heti egyszeri alkalom Jánossomorján sokszor kevés. A pénteki napokon Várbalogon dolgozik, ahol nem magas az esetek száma, így péntek délután Jánossomorján folytatja az elmaradt munkáját. Sűrűn látogat az Idősek Klubjába, továbbá napi kapcsolatban áll a hivatal igazgatási osztályával, egyeztetnek van-e probléma. Jánossomorja nagy település, az iskolakezdés, vagy a karácsony előtti időszakban több a problémás esetek száma. Igen, banki szakképesítéssel is rendelkezik. Pénzügyi tanácsadást szolgáltat a családok felé, a lehetséges utakat ismerteti feléjük, pld. végrehajtásból is vissza lehet hozni az ügyet kisebb családi összefogással. Bizonyos esetekben a gondolkodásukat tudja befolyásolni, de ehhez Ők is kellenek. Dr. Kurunczi Károly: Kérte a hozzászólásokat. Lőrincz György: Radek-Kiss Szilvia beszámolójában szerepel, hogy a civilszervezetekkel fel szeretné venni a kapcsolatot. Ő ebben segít Neki, a civilszervezetek címét megküldi részére. Továbbá a megrendezésre kerülő városi civil fórumra meghívja majd Radek-Kiss Szilviát. Radek-Kiss Szilvia: Lőrincz György segítségét köszöni, az címét meg fogja részére adni. A közösségfejlesztés szempontjából segíteni szeretné a helyi civilszervezeteket. Wennesz József Károly: A beszámolóból hiányolta az elmúlt évek statisztikáját, volt-e extrém eset? Radek-Kiss Szilvia: Radics Kálmánnétól január 1-től vette át a feladat ellátását. Nem szerette volna az Ő statisztikáját használni, ugyan be is tehette volna. Eddig testület elé 1 településen sem kérték beszámolóját. A beszámoló összeállításához nem kért segítséget. A jövőben, ha lesz még ilyen felkérés, ez alapján fogja elkészíteni a beszámolóját. Wennesz József Károly: A Szociális és Egészségügyi Bizottság havonta ülésezik. Véleménye szerint a bizottság ülésén szívesen látnák egy-egy adott problémás család támogatása eldöntésénél. Dr. Kurunczi Károly: Az, hogy jövőre találkoznak-e Radek-Kiss Szilviával testületi ülésen sok mindentől függ. A Szociális és Egészségügyi Bizottság tagjai régóta ellátják a lakosság ügyeit, ismerik a családok helyzetét. Megállapította, hogy nincs több kérdés, hozzászólás, szavazást rendelt el. A képviselő-testület egyhangú, 9 igen szavazattal tudomásul vette a jánossomorjai családsegítő szolgálat munkájáról szóló beszámolóban foglaltakat. Dr. Kurunczi Károly: Megköszönte Radek-Kiss Szilvia beszámolóját, megjelenését, hisz nem könnyű munkát végez. További szakmai sikereket kívánt Neki. 5./ Napirendi pont: - Jánossomorja Város Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet módosítása (7. sz. melléklet)

8 Dr. Kurunczi Károly: Megemlítette, hogy törvényi változás miatt a nemzetiségi önkormányzatokkal megkötött új együttműködési megállapodás érinti az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának a nemzetiségi önkormányzatokra vonatkozó rendelkezéseinek módosítását is. Megkérdezte Dr. Lóránt István jegyzőt, kíván-e szóbeli kiegészítést tenni. Dr. Lóránt István: Köszöni, de nincs szóbeli kiegészítése. Dr. Kurunczi Károly: Felkérte az állandó bizottságok elnökeit ismertessék a bizottságok javaslatait. Luka János: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság az előterjesztésben foglaltakat elfogadásra javasolja a képviselő-testület felé. Bella Zsolt: A Kulturális, Oktatási és Sportbizottság elfogadásra javasolja a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítását. Winkler László: A Szociális és Egészségügyi Bizottság szintén elfogadásra javasolja a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítását. Dr. Kurunczi Károly: Megállapította, hogy nincs kérdés, hozzászólás. Szavazást rendelt el. A képviselő-testület egyhangú, 9 igen szavazattal elfogadta és megalkotta a 14/2012. (IX.27.) önkormányzati rendeletét, mely a 7/2011. (IV.29.) önkormányzati rendelet Jánossomorja Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata módosításáról szól, a 8. sz. melléklet szerint. 6./ Napirendi pont: - Egyéb ügyek - Dr. Varga László ügyvéd megkeresése (9. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Megemlítette, hogy azon önkormányzatoknak, melyek az Aqua Szolgáltató Kft.-ben nem társulati tagok, szükséges részükről az előterjesztésben szereplő határozatban foglaltak elfogadása. Megállapította, hogy nincs kérdés, hozzászólás. Szavazást rendelt el. A képviselő-testület egyhangú, 9 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 60/2012. (IX. 26.) Kt. határozat: Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy az Aqua Szolgáltató Kft. törzstőkéje ,-Ft névértékű üzletrésszel megemelésre kerüljön. Az Önkormányzat lemond azon jogáról, hogy ezt az üzletrészt az Aqua Szolgáltató Kft. tagjaként jegyezze, és hozzájárul ahhoz, hogy az üzletrészt a Mosonmagyaróvári Szennyvíztisztítási Önkormányzati Társulás jegyezze és az üzletrész tulajdonosaként taggá váljon az Aqua Szolgáltató Kft.-ben. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a tőkeemelés cégjegyzékben

9 való bejegyzése érdekében elkészülő valamennyi okirat és nyilatkozat aláírására. Felelős: Dr. Kurunczi Károly polgármester Határidő: szeptember 27., folyamatos - Gönczné Drobnitsch Kornélia 9241 Jánossomorja, Csalogány u. 9. sz. alatti lakos földterület tulajdonviszonyának rendezési kérelme (10. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Megemlítette, hogy Herczeg Gábor által készített felmérési vázrajz ma lett kiosztva, illetve a Pénzügyi és Gazdasági Bizottságnak az ülésén már rendelkezésre állt. A temető kerítése a 4307 hrsz.-ú ingatlan közepén húzódik. Nem tudni, hogy hogyan lehetett zártkert magánkézben, erről a tényről még a tulajdonos sem tudott. Az önkormányzat területe 1557 m2, Gönczné tulajdona 2504 m2. Felkérte Luka Jánost, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnökét, ismertesse a bizottság véleményét, javaslatát. Luka János: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Gönczné Drobnitsch Kornélia kérelmében foglaltakat megvizsgálta. Herczeg Gábor által készült vázrajzon a kerítésen belüli Gönczné tulajdonában lévő területeket temetőnek használja az önkormányzat. A kerítés melletti területet az önkormányzat használja, továbbá a 4303 hrsz. 234 m2 terület nem a Göncz családé, hanem a Wally családé. Ugyan ez a területrész nincs érintve ebben a területcserében. A Wally családdal külön kell majd az ingatlanügyben egyeztetnie az önkormányzatnak. Megállapították, hogy az ingatlancsere területnövekedést jelent az önkormányzatnak. A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság javasolja elfogadásra a képviselő-testület felé az előterjesztésben szereplő ingatlanok cseréjét, a csereszerződés megkötését. Dr. Kurunczi Károly: Megállapította, hogy nincs kérdés, hozzászólás. Szavazásra tette fel a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság javaslatának elfogadását. A képviselő-testület egyhangú, 9 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 61/2012. (IX. 26.) Kt. határozat: Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntött arról, hogy Gönczné Drobnitsch Kornélia (9241 Jánossomorja, Csalogány u. 9.) tulajdonában lévő 4304 (381 m2), 4305 (496 m2), 4306 (906 m2), 4307 (781 m2) hrsz.-ú ingatlanokat Jánossomorja Város Önkormányzat (9241 Jánossomorja, Szabadság u. 39.) tulajdonában lévő 0171/2 (1557 m2) hrsz.-ú ingatlannal elcseréli, csereszerződést köt. Felelős: Dr. Kurunczi Károly polgármester Határidő: október 27., folyamatos Dr. Kurunczi Károly: Kérte Dr. Lóránt István Jegyzőt, hogy a Wally családdal szervezzen meg egy megbeszélést, egyeztetést. Luka János: Ezek után véleménye szerint a másik 2 temetőnél is meg kell nézetni a tulajdoni viszonyokat.

10 Dr. Kurunczi Károly: Kérte Dr. Lóránt István Jegyzőt, hogy Herczeg Gábor mérje fel pontosan a somorjai és jánosi temető területét is. Balsay Sándor: Az elhangzott területek tulajdonviszonyai rendeződni látszanak. A térképet nézve, szeretné, ha a 4308 hrsz.-ú árok tulajdoni viszonya is meg lenne nézve, mivel az árok valójában már nem is létezik. Dr. Kurunczi Károly: Meg lesz vizsgálva ennek a 4308 hrsz.-ú ingatlanrésznek is a tulajdonviszonya. - A Település értékeinek lakossági megítélése című kérdőív szöveges kiértékelése (11. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Lőrincz György Alpolgármester Úr készített egy felmérést, szöveges kiértékelést a település értékeinek lakossági megítéléséről, mely a kérdőívek beküldése után készült. Az anyag tájékoztatásként lett kiküldve. Felkérte Lőrincz Györgyöt tájékoztassa a jelenlévőket. Lőrincz György: Korábban a képviselő-testület elfogadta a Fenntartható Fejlődési Programot, melynek része volt ez a kérdőív, és a mostani felmérés elvégzése is. Az összegzés során a saját véleményeit írta le. Reméli, hogy a felmérés alapján ezeket az adatokat, megállapításokat a jövőbeni fejlesztési tervben fel lehet majd valamilyen formában használni. Dr. Kurunczi Károly: Megemlítette, hogy a Városi Napok rendezvénysorozatán túl van az önkormányzat, a település. Mindenkinek, aki ebben részt vett, segített, ezúton köszöni a munkáját. A Helytörténeti Múzeum átadásra került. Reméli a pedagógusok kihelyezett órák megtartására is igénybe veszik majd a múzeum helyiségét. Lőrincz György: Bejelentette, hogy az október 23-i ünnepség a napján kerül megrendezésre. A bécsi nagykövet is részt vesz az ünnepségen és beszédet mond, ezért 16 órakor kerül sor a koszorúzásra, majd 18 órakor folytatódik a megemlékezés a Művelődési Házban. Dr. Kurunczi Károly: Megállapította, hogy nincs több közérdekű bejelentés. Megköszönte a megjelenést, az ülést befejezettnek nyilvánította. K.m.f. Dr. Kurunczi Károly polgármester Dr. Lóránt István jegyző

JEGYZŐKÖNYV. - Jánossomorja Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről szóló beszámoló (3. sz.

JEGYZŐKÖNYV. - Jánossomorja Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről szóló beszámoló (3. sz. Ikt.sz.: 12-16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 30-án (szerdán) 16 órakor a Körzeti Általános Iskola hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2015. augusztus 26-án 16 órakor a Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint

Részletesebben

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A.

JEGYZ KÖNYV. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. Bak község Önkormányzat Képvisel -testülete 8945 Bak, Rákóczi u. 2/A. JEGYZ KÖNYV Készült: Bak község Önkormányzat Képvisel -testületének 2014. november 25. napján az Önkormányzat hivatali épületében (8943

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 13.236-2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL a 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Szentesné Szekér Piroska képviselı. Szászné Boros Krisztina irodavezetı. Csöröncsics Zoltán

JEGYZİKÖNYV. Szentesné Szekér Piroska képviselı. Szászné Boros Krisztina irodavezetı. Csöröncsics Zoltán 1 JEGYZİKÖNYV Készült: Balatonlelle Város Képviselı-testületének 2012. október 25-i rendes ülésérıl, melyet a Polgármesteri Hivatal dísztermében tartottak. Jelen vannak: Kenéz István polgármester Somogyvári

Részletesebben

9. Tájékoztató a Ügyrendi Bizottság 2008. évben végzett Majercsik Zoltán. 10. Tájékoztató a Szociális Bizottság 2008. évben végzett Romanek Róbert

9. Tájékoztató a Ügyrendi Bizottság 2008. évben végzett Majercsik Zoltán. 10. Tájékoztató a Szociális Bizottság 2008. évben végzett Romanek Róbert Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 20-ai soron következő üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor polgármester, Baksay Endre, Csörögi

Részletesebben

Szám: 123-20/2013. Készült: 4 példányban

Szám: 123-20/2013. Készült: 4 példányban Szám: 123-20/2013. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bozsok Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Velem Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 8-án 17,00

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. 20 816/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza 204-es tanácskozó terme

Részletesebben

1./ Napirendi pont: Beszámoló a balmazújvárosi Polgárőrség tevékenységéről.

1./ Napirendi pont: Beszámoló a balmazújvárosi Polgárőrség tevékenységéről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Rendőrkapitányság hivatalos helyiségében a Mezőgazdasági, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság ülésén 2009. március 24-én. Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Az ÉMOP-4.2.1/A,B-11 kódszámú,

Részletesebben

ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi u. 13. Tel: 87/471-506 E-mail: hivatal@abrahamhegy.

ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi u. 13. Tel: 87/471-506 E-mail: hivatal@abrahamhegy. ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi u. 13. Tel: 87/471-506 E-mail: hivatal@abrahamhegy.hu Ikt.szám: 9/120-9/2015. Készült: 1 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1-9/2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. május 28-án 14.00 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 183-1/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. február 11-én /szerdán/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 23-án megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

10/2015. sz. jegyzőkönyv

10/2015. sz. jegyzőkönyv 10/2015. sz. jegyzőkönyv Készült: az Alsózsolcai Közösségi Ház és Könyvtárban megtartott munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésről, mely 2015. május 28-án 17 óra 00 perckor kezdődött. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z İ K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2010. november 10-én (szerdán) 16.00 órakor megtartott ülésérıl Készült: Páty Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. november

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. május 30-án megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. május 30-án megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 9/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. május 30-án megtartott ülésérıl Határozatok száma: 57-64. TARTALOMJEGYZÉK OK: 57/2012.(V.30.) ÖH. Szank község

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. október 21. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. október 21. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének 2009. október 21. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Bezeréti Katalin polgármester, Holovits Huba alpolgármester, Babina Éva, Bóza Attila,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykutas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-én 18.30 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykutas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-én 18.30 órakor megtartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykutas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-én 18.30 órakor megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testülete ülésének helye: Tanácskozóterem

Részletesebben

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete Szám: 2-8 /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. május 30-án tartott testületi ülésérıl. Az ülés helye: Faluház,

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő.

J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő. 1260 1269 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-án (csütörtökön) 15 00 órakor megtartott Képviselő-testület nyílt ülésén. Helye: Községháza emeleti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről 193 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 24-én (szerdán)13.30 órai kezdettel tartott nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló

Részletesebben

Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2013. szeptember 12. 130/2013. (IX. 12.) ÖH. Dr. Szántó Kristóf kártérítési igénye

Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2013. szeptember 12. 130/2013. (IX. 12.) ÖH. Dr. Szántó Kristóf kártérítési igénye Lajosmizse Város Önkormányzata Iktsz: I/394/19/2013. Az ülésen hozott határozatok száma és tárgya: Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2013. szeptember 12. 130/2013. (IX. 12.) ÖH. Dr. Szántó Kristóf

Részletesebben

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 22. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. december 17-i üléséről.

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 22. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. december 17-i üléséről. SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 22. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. december 17-i üléséről. Jelen vannak: a Közgyűlés tagjai a mellékelt jelenléti ív

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. október 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 04-én, du. 15,00 órai kezdettel tartott nyílt testületi üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Rudabánya

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Jegyzıkönyv. 1. A József Attila-lakótelep közbiztonságának helyzete

Jegyzıkönyv. 1. A József Attila-lakótelep közbiztonságának helyzete Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyőlésének József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: I. 364-6/2012. Jegyzıkönyv Készült: a József

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgyörgyvölgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 27-én (kedden) 14,00 órai kezdettel a szentgyörgyvölgyi művelődési házban megtartott rendkívüli

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza 3.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 21-én (kedd), 18.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál al

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 17-én 14 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Szám: 67-4/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 27. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 67-4/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 27. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 67-4/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 27. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth

Részletesebben

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. 11/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2009. november 30-án 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 28-án 14.00 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

Részletesebben

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről.

9. s z á m ú. Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. 9. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2011. április 28-án megtartott képviselő-testületi ülésről. Képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7. Ép./ Jelen voltak: Farkas

Részletesebben

2013. m á r c i u s 18.

2013. m á r c i u s 18. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i ülés 2013. m á r c i u s 18. Készült: Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111. számú termében, 2013.03.18-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság 2011. február 21-i nyilvános üléséről. XV. kerületi Polgármesteri Hivatal, Kossuth terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült a bizottság 2011. február 21-i nyilvános üléséről. XV. kerületi Polgármesteri Hivatal, Kossuth terem Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének Településfejlesztési, Városüzemeltetési, Érték- és Környezetvédelmi Bizottsága TVÉKB ülés sz.: 113-4/2011.

Részletesebben

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4. számú jegyzőkönyve. 2012. július 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4. számú jegyzőkönyve. 2012. július 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú jegyzőkönyve 2012. július 24. NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 88/2012. (VII.24.) kt. határozat: A 2012. július 24-ei ülés napirendjének elfogadása 89/2012.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2012. január 24-án 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. főépítész

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. főépítész J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. szeptember 12-én a Városháza emeleti kistermében 8 30 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Ügyiratszám: 166-15/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én, 17.00 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én, 17.00 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 25-én, 17.00 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e 1/2012. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: 13/2011. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselı-testülete J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. május 24-én (kedden) 16.00 órai kezdettel a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Településfejlesztési és Fenntartható Fejlődési Bizottság 2011. szeptember 12-ei üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Településfejlesztési és Fenntartható Fejlődési Bizottság 2011. szeptember 12-ei üléséről BUDAPEST XVIII. KERÜLET PESTSZENTLŐRINC-PESTSZENTIMRE ÖNKORMÁNYZAT Településfejlesztési és Fenntartható Fejlődési Bizottság Sorszám: 10. JEGYZŐKÖNYV a Településfejlesztési és Fenntartható Fejlődési Bizottság

Részletesebben

17/2010. sz. jegyzőkönyv

17/2010. sz. jegyzőkönyv 17/2010. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2010. november 2-án 17 órakor kezdődött Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a képviselő-testület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának 2008. január 9-én tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV A Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának 2008. január 9-én tartott üléséről SZERENCSI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCSÁTÓL JEGYZŐKÖNYV A Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának 2008. január 9-én tartott üléséről Jelen vannak: a mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ifj. Kozák János. Orbán István

JEGYZŐKÖNYV. Ifj. Kozák János. Orbán István Szám: 02/166-4/2007. JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat testületének 2007. május 29-én 9 00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza Képviselői Irodájában megtartott nyilvános

Részletesebben

J E G Y Z Ő KÖ N Y V

J E G Y Z Ő KÖ N Y V Önkormányzati Képviselő-testület 8551 Nagygyimót Rákóczi u.2. Szám: 326-2/2015 J E G Y Z Ő KÖ N Y V Készült: Nagygyimót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 15-én 18:30 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

Száma: 123-4/2013. T á r g y s o r o z a t

Száma: 123-4/2013. T á r g y s o r o z a t Mátészalka Város Képviselő-testület 2013. március 28. napján 13.00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s) ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: 6-11, d./ határozata: 30-61, Száma:

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 27. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 14/2014.(III.27.) önkormányzati határozat 15/2014.(III.27.)

Részletesebben

KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 9181 KIMLE, FŐ ÚT. 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 J E G Y Z Ő K Ö N Y V

KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 9181 KIMLE, FŐ ÚT. 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KIMLE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET 9181 KIMLE, FŐ ÚT. 114. Telefon: 96/228-030, 572-003. Fax: 96/572-026 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kimle község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. április

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem Jelen vannak: Bechtold Tamás, Ádám Zsuzsanna al, Artai Balázs képviselő, Csókás

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2010. július 7-én megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2010. július 7-én megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 12/1/2010. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2010. július 7-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 42-55. Rendelet száma: 12. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK:

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2011. augusztus 17-én reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen

Részletesebben

Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 17. napján 14 órától megtartott üléséről. Művelődési Ház 2135 Csörög, Arany J. u. 53.

Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 17. napján 14 órától megtartott üléséről. Művelődési Ház 2135 Csörög, Arany J. u. 53. J E G Y ZŐKÖNYV Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 17. napján 14 órától megtartott üléséről Helyszín: Művelődési Ház 2135 Csörög, Arany J. u. 53. Jelen vannak: Dr. Császár

Részletesebben

Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről

Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. április 10-én megtartott nyílt üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 15/2012. (IV. 10.) Z 1 16/2012. (IV. 10.) Z

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kérem, képviselőtársaim kézfeltartással jelezzék annak elfogadását. Köszönöm. Ellenvélemény, tartózkodás nem volt.

JEGYZŐKÖNYV. Kérem, képviselőtársaim kézfeltartással jelezzék annak elfogadását. Köszönöm. Ellenvélemény, tartózkodás nem volt. JEGYZŐKÖNYV Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 6-án 13:00 órai kezdettel a Gamási Önkormányzat Tanácskozó termében megtartandó alakuló üléséről. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Szavazásra tette fel azt, hogy a módosított napirenddel egyetért-e a képviselı-testület.

JEGYZİKÖNYV. Szavazásra tette fel azt, hogy a módosított napirenddel egyetért-e a képviselı-testület. 26-11/2007. JEGYZİKÖNYV Készült: 2007. november 7-én 16 órakor a jánossomorjai Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott önkormányzati rendkívüli képviselı-testületi ülésrıl. Jelen vannak: Jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Ferenc, Rendi János, Csutora Gábor, Kelemen Sándor, Kalmárné Koszonits Klára képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Ferenc, Rendi János, Csutora Gábor, Kelemen Sándor, Kalmárné Koszonits Klára képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: Rajka község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 27-én, csütörtökön, a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében (9224, Rajka, Szabadság tér 1.) 18.30 órakor megtartott -

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Atkár Általános Iskolai Napközi Otthon Étterme

JEGYZŐKÖNYV. Atkár Általános Iskolai Napközi Otthon Étterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. március 14.-én 16.57 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását: bejelentette: Atkár Általános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28 i nyilvános ülésén. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 510-3 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. október 29-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 27. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2014. MÁRCIUS 27. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2014. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2014. március 27-én 14:00 órai kezdettel tartott nyilvános Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság

Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság Jegyzőkönyv készült a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült: Szentgál Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2011. február 3-án 17.00 órai kezdettel megtartott rendes nyílt ülésérıl. Jelen vannak: Istvánfalvi Sándor polgármester Hajdu Péter

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető.

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Molnár Ibolya megyei aljegyző, Farkas Boglárka költségvetési ügyintéző, Dégi-Deme Rita testületi ügyek referense, jegyzőkönyvvezető. Szám:12/3-8/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 9-én 10:05 órai kezdettel a Megyeháza Képviselő irodájában megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 3-2/2014. H I D E G S É G K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9491 HIDEGSÉG, PETŐFI S. U. 1., TEL/FAX: 99/540-042 INTERNET: www.hidegseg.hu E-MAIL: hidegseg@hidegseg.hu J e g y z ő k ö n y v Készült:

Részletesebben

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 12.-i nyilvános ülésén.

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 12.-i nyilvános ülésén. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: 21-18 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. július 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2010. november 23-án a körjegyzőség tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános testületi ülésén. JELEN VANNAK: Sipos Balázs Bódis Józsefné, Dávid Tamás, Dr. Gonda Péter,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ismerteti a meghívóban közölt napirendi pontokat, amelyeket javasol a Képviselő-testületnek elfogadásra.

JEGYZŐKÖNYV. Ismerteti a meghívóban közölt napirendi pontokat, amelyeket javasol a Képviselő-testületnek elfogadásra. 8 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 25-én megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Józsa Gábor alpolgármester, Botos Sándor,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-15/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

11-19/2009. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2009. december 14-én megtartott soros üléséről.

11-19/2009. Jegyzőkönyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2009. december 14-én megtartott soros üléséről. 11-19/2009. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2009. december 14-én megtartott soros üléséről. Határozat száma: Tárgy: 273/2009.(XII.14.) Pénzügyi átcsoportosításról 274/2009.(XII.14.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan volt távol: Maximovits László alpolgármester.

JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan volt távol: Maximovits László alpolgármester. JEGYZŐKÖNYV Készült: Járdánháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-án, 16.00 órától a Polgármesteri Hivatalban megtartott ülésén. Jelen vannak: Kovács Gábor polgármester, Berecz

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Tóth Csaba polgármester Dr. Benedek Ádám, Morvainé Szücs Ágota, Varjúné Fodor Edit és Zámbó Mária képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Tóth Csaba polgármester Dr. Benedek Ádám, Morvainé Szücs Ágota, Varjúné Fodor Edit és Zámbó Mária képviselő LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth L. u. 145. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 28-án megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Sárisáp Község Polgármesteri Hivatalától 2523 Sárisáp, Fı utca 123. Telefon: 33/518-310. Fax: 33/518-311. E-mail: sarisap@invitel.hu J E G Y Z İ K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselı-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Gara Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 5/2014. (nyilvános ülés) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Község Önkormányzat képviselő-testületének 2014. március 20. napján megtartott nyilvános

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2009. augusztus 27-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 17-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya - - Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 125/2011.

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. február 11-i nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. február 11-i nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND 1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. február 11-i nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek: Nyílt ülésen:

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. március 23-án reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 2004. április 29-i ülésérıl a Városháza Nagytermében.

JEGYZİKÖNYV. Készült Gyomaendrıd Város Képviselı-testülete 2004. április 29-i ülésérıl a Városháza Nagytermében. Gyomaendrıd 9/2004. JEGYZİKÖNYV Készült 2004. április 29-i ülésérıl a Városháza Nagytermében. Jelen vannak: Dr. Dávid Imre polgármester, Katona Lajos alpolgármester, Béres János, Czibulka György, Csányi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. október 10-én megtartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. október 10-én megtartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Kunhegyes Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2011. október 10-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Városháza nagy tanácskozó terme Jelen vannak: Szabó András polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Berzék Község Önkormányzat. Képviselő-testület. 2013. augusztus 6-án megtartott. rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Berzék Község Önkormányzat. Képviselő-testület. 2013. augusztus 6-án megtartott. rendkívüli üléséről 443-7/2013. Jegyzőkönyv Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. augusztus 6-án megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: Berzék Község Önkormányzat képviselő-testületének 2013. augusztus

Részletesebben

2016. Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető

2016. Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető Ügyirat szám:ii/11/63/2016 Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat 2016. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ

Részletesebben

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről Jegyzőkönyv A Képviselő-testület 2oo8. december 22-i rendkívüli nyílt üléséről Az ülés kezdete:19.o5.h. Jelen vannak a mellékelt jelenléti ív szerint valamint: Pénzes Andrásné pénzügyi vezető Soós Zsoltné

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 2-2/2014. F E R T Ő H O M O K K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9492 FERTŐHOMOK, AKÁC U. 44., TEL.: 99/540-054 FAX: 99/540-055 INTERNET: www.fertohomok.hu E-MAIL: fertohomok@fertohomok.hu J e

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 640/2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak Város

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2012. augusztus 28-napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2012. augusztus 28-napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2012. augusztus 28-napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester Tóth Albert

Részletesebben

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYV. A 2013. évi július hónap 08. napján megtartott nyílt ülésr l

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYV. A 2013. évi július hónap 08. napján megtartott nyílt ülésr l SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYVE A 2013. évi július hónap 08. napján megtartott nyílt ülésr l JEGYZ KÖNYV Készült: Szirák Község Önkormányzat hivatalos helységében 3044 Szirák,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miháld Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8825 Miháld, Fő u. 2. 11-13/2013.Ny. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miháld Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 17-én (hétfőn) 17.00 órakor megtartott

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Rédai János polgármester, Ács Gyuláné, Bana Lajosné, Gelléné Tokai Erzsébet, Szeremi Krisztián képviselık

J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Rédai János polgármester, Ács Gyuláné, Bana Lajosné, Gelléné Tokai Erzsébet, Szeremi Krisztián képviselık J e g y z ı k ö n y v Készült: Kuncsorba Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. október 17-i rendkívüli n y í l t ülésén Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme Jelen vannak: Rédai János

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 87 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2011. március 29-én 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-11/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Képviselő-testületének 2011. december 16-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés

Részletesebben