URBANIZÁCIÓ, FENNTARTHATÓSÁG, SMART CITIES
|
|
- András Fábián
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 URBANIZÁCIÓ, FENNTARTHATÓSÁG, SMART CITIES Fleischer Tamás 1 BEVEZETÉS A dolgozat A hazai fenntartható fejlődés vezérfonala címmel rendezett szakmai konferencia szervezői által kért szakmai hozzájárulást, továbbá a megbeszélés és tervezett kiadvány összefüggésében néhány reflexiót tartalmaz. Az összeálló anyag egészének kell majd megfelelnie a konferencia címében jelzett célnak, vagyis hogy az a hazai fenntartható fejlődés vezérfonalaként legyen képes szolgálni. Ennek megfelelően az alábbiak egy-két oldalon igyekeznek kifejteni a szerző által elmondott főbb pontokat. Az első ezek közül a cím és a vállalkozás értelmezése, beleértve néhány rossz korábbi tapasztalat felemlegetését is. Ezt követi a rendszerek fenntarthatósága gyakran idézett (külső) feltételeinek elhatárolása a fenntarthatóság belső (rendszerműködésen belüli) feltételeitől. A városokhoz közelítve a harmadik pont a modernizáció és annak meghaladása általános paradigma keretei közé helyezi a mondanivalót. A negyedik pontban a szerző külön foglalkozik a városi köztér közjószág jellegével, illetve az ezzel kapcsolatos félreértésekkel. Az ötödik pont a SMART city hazánkban is folyó munkálatai kapcsán e hívószó csapdájára is ráirányítja a figyelmet. Az összefoglaló aláhúzza, hogy a nagyon fontos és időszerű fenntarthatósági megközelítés vezérfonalának számos rárakódott ballaszttól kell megszabadulnia ahhoz, hogy ténylegesen irányadó és követhető lépésekre vezesse az olvasóit. 1 kutató, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Központ, Világgazdasági Intézet PhD (közgazdaságtudomány kandidátusa)
2 2 FLEISCHER TAMÁS 1. A HAZAI FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS VEZÉRFONALA Másokra hagyva a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés egyáltalán a fejlődés és a fejlesztés (továbbá a fejlődés és a növekedés ), sőt a maintenance és a sustenance (magyar nyelvben bizony összekeverhető) fogalompárok szabatos megkülönböztetését, a címben szereplő két másik szóhoz fűzünk pár gondolatot. Mit jelent a hazai ebben az összefüggésben? Azt, amit húsz-huszonöt éve vártak tőlünk, nevezetesen, hogy a fenntarthatóság kérdéskörében született nemzetközi öszszefüggések megértéséről adjunk számot, mintegy felmondva a leckét egy hazai dokumentumban? Vagy éppen ezek tükrében felhívni a figyelmet kelet-közép-európai sajátosságokra, megközelítési buktatókra? Esetleg még szorosabban a hazai helyzetre kívánunk koncentrálni? Mikori helyzetre, az 1990 utánira, a 2010 utánira, a 2017 évire, vagy a jövőre, 2030-ra, 2050-re, 2100-ra? Bármelyikről legyen is szó, ehhez mindenképpen alapos helyzetképre lenne szükség, beleértve az eddigi fenntarthatósági programok áttekintését, sikerét, kudarcát; továbbá elemzésre, problémák számbavételére, tennivalók súlyozására stb. Netán még konkrétebb példákról beszélnénk? Kőszegről, Szombathelyről, Budapestről? Erre is igaz, hogy helyzetkép, problémafeltárás, elemzés stb. nélkülözhetetlen lenne, vagyis előkészítés, előzetes munkák nélkül egy konferenciától aligha várható bármiféle előrelépés. És a vezérfonal vajon mit takar? A városi környezet egy részterületével, a fenntartható városi közlekedéssel kapcsolatban alkalmunk volt figyelemmel kísérni az elmúlt évtized uniós indíttatású vezérfonalait. Az 1. ábra nyolcat mutat be közülük, valamennyi gyönyörű kiállításban, esetenként fényes papíron, szép fotókkal jelent meg, mind a városi közlekedés összességével foglalkozik (azaz nem hoztuk ide a speciális részterületekkel, pl. buszsávval, közforgalmú közlekedéssel, teherforgalommal stb. foglalkozó füzeteket). Az egyik korai közülük a SMILE (Towards Sustainable Urban Transport Policies: Recommendations for Local Authorities May, p.) nyolc nyugateurópai cég közös munkája, hasznos, de a hazai tervezők számára természetesen akkor is ismert összefüggésekkel, az általánosságnak azon a szintjén, ahol még nem derül ki, hogy mit kellene a helyi viszonyokról tudni ahhoz, hogy a tanácsokból valami alkalmazható legyen. Közel egy évtizeddel későbbi az EPOMM (Mobility management: The smart way to sustainable mobility in European countries, regions and cities p. September 2013.) A munka keretében best practice-okat, jó példákat gyűjtöttek össze, aminek a megismerése valóban hasznos háttérismeret, de ennél nem több. A példákat 12 fejlett nyugati ország szakemberei (NL, GB, BE, CH, AT, DE, FR, IT, PR, SE, SF, NO) gyűjtögették vagy mondhatjuk úgy is, ők osztották el maguk között az erre szánt uniós projektpénzeket.
3 URBANIZÁCIÓ, FENNTARTHATÓSÁG, SMART CITIES 3 1. ábra. Fenntartható városi közlekedés vezérfonalára vonatkozó brosúrák a időszakból. Mi a probléma az ilyen brosúrákkal, vezérfonalakkal? Vegytiszta best practiceokat, sikereket ismertetnek, arra soha nem térnek ki, hány és milyen zsákutca, elvetett javaslat, kudarc stb. vezetett az eredményhez, és milyen jogi, gazdasági, emberi, kulturális stb. háttérnek kellett ahhoz megfelelni, hogy éppen ezek a megoldások adott helyen beváljanak. A brosúrák nem foglalkoznak azzal sem, vajon miért voltak eredménytelenek a megelőző brosúrák, miért tűnt időszerűnek újat írni, miért nem volt érvényes még annyi ideig sem egy előző megoldás, mint ameddig a brosúra előállításának az időszaka tartott. És főként nem foglalkoznak annak a közegnek, annak a társadalomnak a kutatásával, elemzésével, ahova a tanácsokat szánják. Kétségtelenül sokkal jobb, ha mi magunk írhatjuk a vezérfonalat, nem készen kapjuk (ki)oktatás formájában de azért, ha nem vigyázunk, a fenti hibák némelyikébe mi magunk is beleeshetünk. Az első pont erre kívánta felhívni a figyelmet. 2. A FENNTARTHATÓSÁG KÜLSŐ ÉS BELSŐ FELTÉTELEI Amikor fenntarthatóságról beszélünk, ember-alkotta rendszereket (létesítményeket, ágazatokat, városokat, szervezeteket) akarunk fenntartani, vagy természeti rendszerek ember által történő rombolását kívánjuk megakadályozni. Tehát nem önmagában a természet, a környezet megvédéséről van szó, hanem a társadalom és az emberi tevékenységek különböző rendszerei működőképessége feltételeinek a biztosításáról.
4 4 FLEISCHER TAMÁS KÖRNYEZET GAZDASÁG KÖRNYEZET GAZDASÁG TÁRSADALOM TÁRSADALOM 2. ábra. Baloldalt a környezet, társadalom és gazdaság egyforma fontosságát hirdető gyakori ábrázolás, jobboldalt az előbbi sorrendben egymásba ágyazott rendszerek ábrázolása Gyakran találkozunk a 2. ábra bal oldalán feltüntetett ábrázolással (áthúzás nélkül). Ez annyit kétségkívül kifejez, hogy nem csak gazdaság van, hanem a társadalom és a környezet is ugyanolyan fontos. Nem fejezi azonban ki e rendszerek egymásrautaltságát és összefüggését, amit a jobb oldali ábrarész mutat: ezek a rendszerek egymásba ágyazódnak, és a külső rendszer keretfeltételét képezi a benne elhelyezkedő rendszer(ek)nek. A jobboldali ábrarész feltüntet még egy negyedik, kisebb rendszert is: hiszen nem általában a gazdaság egészével, mint rendszerrel van dolgunk, hanem például a településekkel, amelyek maguk is a társadalom, a gazdaság és a környezet részét képezik. Rendszereink fenntarthatóságának külső feltételét képezi az a követelmény, hogy az őket körülvevő környezeti rendszer fennmaradását sem lehetetleníthetik el. Az erre vonatkozó feltételeket világosan összefoglalja Herman Daly (2005) két követelmény formájában: (1) a környezetből felvett input ne lépje túl a környezeti erőforrások regenerálódási ütemét; (= vagyis megújuló erőforrásokat kell használnunk) (2) az általunk kibocsátott output ne haladja meg a természet felvevőképességét; (= vagyis a kibocsátásoknak is egy meghatározott szinten belül kell maradniuk) (Daly a fenti két követelményhez hozzátesz egy harmadikat is: (3) a nem-megújuló erőforrások használatának kifuttatása a megújulókkal való helyettesíthetőségük üteme szerint de ezt a kívánalmat inkább a nem-fenntartható állapotból a fenntartható állapotba való átmenet engedményének tekinthetjük, és nem pedig a fenntarthatóság követelményének.) Ezek a követelmények nagyon szemléletesek, könnyen beláthatóak, megérthetőek. Az egyetlen problémájuk, hogy a feltételek teljesülése csak a környezeten mérhető, hiszen a környezet regenerálódási üteméről, ill. felvevőképességéről van szó. Felmérésükhöz környezeti szakemberek, környezetre vonatkozó ismeretek, mérések, modellek szükségesek. A környezet maga is ad természetesen visszajelzést, de az már
5 URBANIZÁCIÓ, FENNTARTHATÓSÁG, SMART CITIES 5 túl későn érkezik, és általában valamilyen katasztrófát jelent. Olyan visszajelzésre lenne szükség, amelyik a megértett, de a működtetett rendszerből nem érzékelhető problémát, a kibocsátások vagy az anyaghasználat túlfutását kellő időben visszajelzi a rendszer számára, úgy, hogy az is időben reagálni tudjon. Pontosan ez képezi a működtetett rendszer fenntarthatóságának a belső, (rendszerműködési) feltételét. Azaz annak biztosítása, hogy az általunk kezelt tevékenységi rendszer érzékelje a rá vonatkozó peremfeltételeket, annak megfelelően működjön; alakuljanak ki e működés önszabályozó belső alrendszerei (alkalmazkodás, kockázatkezelés stb.). Nagyon lényeges, hogy a belső feltételek, a szabályozás kialakítása a működtetett rendszernek a részét kell képezze, ennek megfelelően kialakításához nem környezeti szakemberekre van szükség, hanem az adott rendszer működtetésével foglalkozó, az adott szakterületen jártas (és a környezeti összefüggéseket megértő) szakemberekre. Összefoglalva a blokkot, a fenntarthatóság követelménye azt hivatott kifejezni, hogy a célok nem választhatók meg egy-egy rész-rendszerben, ágazatban szabadon, hanem azoknak bonyolult rendszerösszefüggések keretében tiszteletben kell tartaniuk bizonyos korlátokat. A fenntarthatóságnak vannak külső (a környezeti rendszer fennmaradását biztosító) és belső, a működtetett rendszernek az előbbihez történő alkalmazkodását biztosító feltételei. 3. A MODERNIZÁCIÓ ÉS MEGHALADÁSA Ennek a blokknak az a lényege, hogy a fenntarthatósági megközelítést uraló szemlélet főbb elemei értelmezhetők egy kulturális paradigma(váltás) keretei között is. A modernitást ebben az összefüggésben ugyanúgy egy lehatárolható korszaknak tekintjük, mint például a reneszánszot, vagy a barokkot. Hangsúlyozottan elismerjük a modernizáció pozitív hatásait, amit a maga idején jelentett, de a témánkra koncentrálva óhatatlanul azok az összevetések kerülnek előtérbe, amelyben a szemlélet meghaladottságát emeljük ki. Az építészet élen járt a modernitás felkarolásában tól három évtizeden keresztül működött a CIAM (Congres Internationaux d Architecture Moderne) nagyjából három évenként rendezett építészeti kongresszusokkal. A csoport a nevében is vállalta a modern jelzőt, és 1933-ban a CIAM negyedik kongresszusán kialakított Athéni Charta jól összefoglalja ennek az irányzatnak a lényegét. A kor sürgető feladata a gyors népességnövekedést elszenvedő városok lakáshiányának a felszámolása volt. A megoldást a kézműves építkezést felváltó tömeges lakásépítés szolgáltatta, eljutva a lakótelepig (uniformizált lakás-dobozok iparosítható tömeggyártása); majd tovább, a város egészének a tömegtermelési filozófiához való hozzáalakításával. Kialakult a homogén szerepkörű nagy városnegyedekre tagolt, u. n.
6 6 FLEISCHER TAMÁS funkcionális város; amelyik hatalmas lakónegyedekből, ipari zónából, üzleti negyedből, esetleg üdülőövezetből, rekreációs zónából áll össze. A blokkokat szükségképpen intenzív forgalmú közlekedési tengelyekkel kell összekapcsolni. Ez akár kedvezhetne a koncentrált utasáramlatokat összenyaláboló tömegközlekedés felfuttatásának is ám egy idő után a domináns közlekedési fordulatot a közút előtérbe kerülése jelenti; itt is elterjednek a kis uniformizált dobozok, mint egységek, és a tervezés e kis dobozok számára kezdi megteremteni az iparosított és tömeges közlekedés lehetőségét. A városokban helyet kell csinálni az autóknak, és el kell tüntetni, legalább is a felszínről mindent, ami ezt akadályozza. Útban van a villamos, még inkább a megállók a keresztezés közelében, útban vannak a fák, a gyalogosok, el kell venni a járda egy részét, néha benyomni az épület alá (árkádosítás). Kevés a hely, több helyet az autóknak. A modernizáció mögöttes gondolatrendszerének alapelvei a hatékony tömegtermelés, a méretgazdaságosság, a racionalitás, a tipizálás/uniformizálás, a tervezettség. Ez a nagyon ésszerűnek és egyértelműnek tűnő, (és esetenként a mai gondolkozásban is felbukkanó,) a tömeges ellátás biztosítására kihegyezett értékrendszer kerül válságba akkor, amikor kiderül, hogy a racionalitás csak a rendszeren belül értelmezett célokra képes koncentrálni, és ezek elérése érdekében mellőz, figyelmen kívül hagy, felél, elpusztít minden más, környezetében lévő értéket, ide értve a társadalmi és a természeti környezetet is. A modernitás logikáját meghaladó/felváltó gondolkodást jobb megnevezés hiányában posztindusztriálisnak, posztmodernnek nevezzük, ezzel a továbblépést, a szembefordulást hangsúlyozva. Nem a körülményeket, a társadalmat, a városi életet, a környezetet kell a tervezett rendszereinkhez igazítani, hanem megfordítva, olyan rendszereket kell alkotni, amelyek tiszteletben tartják a környező kereteket, az életet. A hatékony, egységes, homogén, optimális, kiszámított helyett az új kulcsszavak az együttműködő, a partneri, az integrálódó, az illeszkedő, az alkalmazkodó, a hálózatosodó. Ezek a célok a korábbitól eltérő értékeket helyeznek előtérbe: a kicentizett és optimális, merev helyett értékké válik a puffer, a tartalék, a redundáns, a sokszínű, a rugalmas. Ezek a tulajdonságok teszik ugyanis lehetővé az alkalmazkodást a változó körülményekhez, az előre nem kiszámolhatóhoz. Ebben a szemléleti rendszerben tudjuk értelmezni a legfrissebb várostervezési dokumentumot, a Lipcsei Chartát. Fő elve az integrált megközelítés, (az éles elkülönülés helyett); a vegyes használat (a homogén funkciójú nagy egységek helyett). Azaz makro léptékű funkcionális felosztás helyett multifunkcionális szomszédsági egységek jellemzik, vegyes zónák, kisvárosok a nagyvárosban, gyalogosan is elérhető mindennapi célpontok. A közlekedés egyik leckéje visszaadni a közterület egy részét a házhoz-járdához, helyi tevékenységekhez kapcsolódó mozgásoknak: így a gyaloglásnak, az ott-tartózkodásnak, a lassú közlekedésnek. Ahogy Salingaros (2000) megfogalmazza, a koherens város szövetének szorosan kell összekapcsolódnia kis léptékben, és lazán kell
7 URBANIZÁCIÓ, FENNTARTHATÓSÁG, SMART CITIES 7 kapcsolódnia nagy (összvárosi) léptékben. Ha ezt nem tartjuk be, akkor kiszakítjuk az útfelületet a közegéből, és arra kényszerítjük a házakban élőket, hogy hátat fordítsanak az utcának, elidegenedjenek tőle, és ezen keresztül a környezetüktől is. 4. A VÁROSI KÖZTÉR, MINT KÖZJÓSZÁG/KÖZÖS JÓSZÁG 3. ábra. A baloldali képen az éttermi funkcióhoz igazodik a közterület-használat; jobboldalt az útfelület használatához igazodik minden Kinek a dolga, hogy gondoskodjék a városi közterületek méltányos felosztásáról a potenciális használók között? Vajon közjószág-e a városi köztér, amit mindenki szabadon használhat? Annak, hogy valami közjószág legyen, két feltétele van. Az egyik, hogy az igénybevételéből senki ne legyen kizárható, a másik, hogy az igénybevevők ne akadályozzák egymást a jószág használatában. Fontos megérteni, hogy az utóbbi feltétel miatt a közjószág jelleg nem kizárólag a létesítmény megítélésétől függ, hanem abba belejátszik az is, hogy mekkora a kereslet az igénybevételére. Két falut összekötő közút a fentieknek megfelelően közjószág. Formailag ugyanolyan széles, ugyanolyan teherbírású út a városban viszont csak addig lehet közjószág, amíg nagyszámú igénybevevő egymást nem akadályozza a rajta való haladásban. Ezt követően a közös tulajdon valamiféle szabályozásra van szükség a körülmények biztosítása érdekében. Az elmúlt fél évszázad során, mint arról fentebb szó volt, az útburkolat szélesítése a járda rovására, a közforgalmú közlekedés föld alá helyezése, fasorok kivágása stb. mind azt a célt szolgálta, hogy a gépjármű forgalom számára a közjószág jelleg megőrizhető legyen, az említett városi funkciók kárára is.
8 8 FLEISCHER TAMÁS Amikor minden akadályt sikerül kiküszöbölni, és továbbra is torlódás tapasztalható az utakon, akkor érdemes elgondolkodni azon, mi is okozhatja a torlódást. Nem a gyalogosok, nem a villamosok, nem a fák. A torlódásban, ami előttünk van, a legtöbbször egy másik autó. A torlódást kétségkívül az autók okozzák. A probléma kiküszöböléséhez egyértelműen az autóforgalmat kell korlátozni. A város élhetősége, a városi köztér fenntartható használata érdekében ezt a szenynyezés fajtát, a térszennyezést kell kiküszöbölni a városokban. A feladat nagyon hasonló a globális környezeti problémák legtöbbjéhez: adott egy rendelkezésre álló véges terület, ezen kell biztosítani a város életének működőképességét. A feladat megoldásához számos példa is a rendelkezésünkre áll. Közgazdászok szerint ahol az ingyenes szolgáltatás iránt túlzott igények jelentkeznek, ott árazási probléma van, az ingyenességet kell megszüntetni (behajtási díj). Egy másik meggondolás szerint az autóforgalom előnyben részesítése maga is ösztönzőleg hatott az autóhasználatra, és visszaszorította a többi módot, most egy fordított irányban kell elindulni és tértakarékosabb módok számára kell biztosítani előnyöket (több helyet a közterületen belül). Hosszabb távon az autós forgalmat vonzó létesítmények helyszínének az engedélyezésekor is befolyásoljuk egy térség jövőbeli forgalmi terhelését. Mindezek a példák azonban csak abban a mértékben alkalmazhatók, amekkora fogadókészség van a város lakói részéről az adott megoldás elfogadására. A társadalmi környezet figyelembevétele ugyanolyan elengedhetetlen kritériuma a fenntarthatóságnak, mint a környezeti megfelelőség biztosítása. 5. SMART CITIES, OKOS VÁROS ELKÉPZELÉSEK A városok fenntartható fejlesztését, jövőjét szolgáló stratégiák készítésének a város helyzetének és a városról való gondolkodás helyzetének a feltérképezéséből, értékeléséből kell kiindulnia, és az elérendő célokat is (a nemzetközi tapasztalatok szerinti sikerek és kudarcok, továbbá a nemzetközi trendek figyelembevételével, de) helyben kell megállapítani. Félreértés azt gondolni, hogy rutinszerűen, receptkönyv alapján, más városok példáit másolva ilyen célrendszerek és tennivaló-listák összeállíthatók, átvehetők. Elfogadhatók viszont olyan általános szemléleti keretek, miszerint a város fenntarthatóságát nem elég gazdasági fenntarthatóságra redukálni, hanem ezt bele kell helyezni átfogóbb társadalmi fenntarthatósági (például a népességnövekedés korlátaira, járványok elkerülésére, az egyenlőtlenségek mérséklésére irányuló) és környezeti fenntarthatósági (például az erőforrás-használat, a klíma, az átszellőzés, a szennyezéskibocsátás kérdéseire irányuló) keretekbe, a fentebb a 2. pontban tárgyalt elveknek és egymásba ágyazódásnak megfelelően.
9 URBANIZÁCIÓ, FENNTARTHATÓSÁG, SMART CITIES 9 Az átfogó fenntarthatósági elvek nem fordíthatók le közvetlenül ágazati vagy szakági tennivalókra, előbb át kell gondolni az egyes ágazatok, szakágak célrendszerét, abból a szempontból, hogy maguk a stratégiai célok mennyiben változnak meg a korábbiakhoz képest. A modernizációs gondolkodás jelképe a Gyár volt, a paradigma az ipari tömegtermelésre alkalmas technológia és szervezésmód lehetőségeit terjesztette és használta ki. Ha ehhez képest csak a technológia változását vesszük észre, akkor a mai korszerű technológia a Gyár helyett a Vezérlőterem analógiát nyújtja, ahol most már hagyományos gépek helyett számítógépek dolgoznak, és a főszerepet az anyagáramok helyett az információ-áramok veszik át. Ez azonban az új technológia felhasználásának csak a legelső foka, az, amikor az új technológia segítségével ugyanazt a munkát végezzük el, amit korábban, pontosabban, több információ birtokában, kevesebb szennyezéssel, kevesebb fizikai munkával; ami természetesen előrelépés. Egy következő fázisban derül ki, hogy az új technológia birtokában a hagyományos tennivalók egy része már fölösleges, viszont a többlet információ segítségével egész más, korábban elképzelhetetlen célok válnak elérhetővé. Például a könyvtárban az informatika először nyilván csak a kartotékok gépelését helyettesítette vagy a nyilvántartást tette gyorsabbá, egyszerűbbé míg mára a keresés és a digitális tartalomtárolás fokozatosan teljesen átformálja azt, amit korábban könyvtárnak tekintettünk. Hasonló forradalom zajlott (zajlik) a bankok és általában a pénzforgalom területén. Amikor az informatika lehetőségei teljes mértékben átjárják és újragondolásra késztetik egy szakterület, szakma korábbi működésmódját, amikor az informatika kisegítő hozzájárulás helyett a szakterület működtetőinek saját nyelvévé válik, akkor mondhatjuk azt, hogy az adott terület előrelépett, új módon működik, a könyvtárból okos könyvtár, a bankból okos bank keletkezett. Értelemszerűen okos városról, SMART cityről is csak akkor beszélhetünk, ha az informatika beleépül a várost fejlesztő és működtető szakemberek és a lakosok gondolkodásmódjába, és a megváltoztatja a korábbi beidegződéseket, rutinokat. Mindezek figyelembevételével a divatos SMART city programok kapcsán két csapdára érdemes figyelmeztetni. Nem smart/okos, hanem technokrata fejlesztésről van szó akkor, ha maga a technológia jelenik meg a város fejlesztésének a céljaként, anélkül, hogy az azzal elérendő életviteli, élhetőségi, városi társadalmi célok megfogalmazódnának. A korszerű technológia ugyan feltétele a rá épülő korszerű, fenntartható, okos városműködésnek, de az utóbbi célok figyelembevétele nélkül kiépülő technológia akár visszahúzó (centralizáló, nem átlátható, a társadalmi együttműködésre nem nyitott, az üzemeltetési szempontokat a felhasználói elégedettség elé soroló stb.) is lehet. Azért fontos felhívni erre a figyelmet, mert mint Baji Péter (2017) kiváló áttekintésében bemutatja, a van olyan nézet, amelyik a (mindenkori) városüzemeltetés és döntéshozatal korszerű információtechnológiai támogatását is okos városként definiálja. Cohen B (2015) pedig kifejezetten a SMART city három egymásra következő
10 10 FLEISCHER TAMÁS generációjaként mutatja be a technológia-vezérelt, a városvezetés által vezérelt és a lakosokkal együttműködő várost. Mi arra hajlunk, hogy 2017-ben csak az utóbbi célt megjelenítő (és az informatikát e cél érdekében használó) város érdemelheti ki a SMART city címkét. A SMART city divat másik veszélye abban rejlik, hogy az alapvetően jószándékú és előremutató kezdeményezés is formális tervezetekbe, a feladat kipipálásába torkollik akkor, ha a korábbi gyakorlathoz hasonlóan a stratégiát, a koncepciót mellékesnek, kötelező, de érdemi felhasználásra nem kerülő papírmunkának tekintik, aminek egyedüli célja, hogy a korábbi megfontolások szerint kialakított, dédelgetett projektek beadhatók legyenek, és finanszírozási támogatást kapjanak. Forrás: SCB (2016) 4. ábra. A SMART City 6 fő pillére: okos gazdaság, okos környezet, okos emberek, okos életkörülmények/életminőség, okos kormányzás, okos mobilitás Zárásképpen a 4. ábra bemutatja a shared cities project kezdeményezést, amelynek Budapest is részét képezi (SCB 2016). Láthatóan ebben az esetben minden olyan szakmai területet, ami a városirányítás hatókörében van, külön-külön smartosítani javasolnak, így hat fő okos terület, (gazdaság, környezet, kormányzás, életmód, mobilitás, emberek) jelenik meg. Mindegyik egység egyformán három-három részre van osztva. Természetesen semmi okunk nincs kételkedni abban, hogy egy nagyszerű SMART Budapest tervezet fog a kezdeményezés nyomán születni. Ugyanakkor a felsorolást, a
11 URBANIZÁCIÓ, FENNTARTHATÓSÁG, SMART CITIES 11 minden helyi helyzetértékeléstől, sajátosságtól függetlenül előre rögzített célokat, megcélzott területeket nézve azt sem zárhatjuk ki, hogy megint egy szép brosúrával leszünk csupán gazdagabbak. ÖSSZEFOGLALÁS A fenntarthatóság kérdéskörében kulcsfontosságú annak a belátása, hogy tevékenységünk során a céljaink nem választhatók meg egy-egy rész-rendszerben, ágazatban szabadon, hanem azoknak tiszteletben kell tartaniuk bizonyos korlátokat, amelyeket a tevékenységet keretező rendszerek szabnak meg. A fenntartható működésnek a külső feltételei az erőforrások felhasználása és a szennyezések környezetbe bocsátása elé állítanak korlátokat. Ezen kívül a fenntarthatóságnak vannak belső feltételei: a tevékenységünk során képesek kell legyünk érzékelni a külső környezetből érkező visszacsatolásokat, és képeseknek kell legyünk ennek megfelelően módosítani a saját rendszerünk működését. A rendszerműködés fenntarthatóságának a belső feltételeiről az adott rendszerhez értő, annak fejlesztését és működését átlátó szakembereknek kell gondoskodniuk. A fenntarthatóság szemléletmódjának a tevékenységeinkre vonatkozó értelmezését megkönnyíti, ha összefüggésbe hozzuk a vele párhuzamosan kialakult kulturális paradigmaváltással. A modernitási paradigma tömeges ellátás biztosítására kialakult értékrendszerének mára meghaladott pillérei a hatékony tömegtermelés, a méretgazdaságosság, a racionalitás, a tipizálás/uniformizálás, a tervezettség. A fenntartható működés érdekében az ember-alkotta rendszerek környezetét, a peremfeltételeket is figyelembevevő szemléletmód a túlélésre, a változó környezetben történő fennmaradásra összpontosít. Az ennek megfelelő új hívószavak az integráció, együttműködés, partnerség, hálózatosodás, konzultáció, illeszkedés, alkalmazkodás, puffer, tartalék. Az fenntartható város megteremtésére irányuló feladatok közül a térszennyezés jelenségét és a városi köztér újrafelosztásának szükségességét ragadta meg a negyedik blokk. A SMART city koncepciók kapcsán kiemeltük, hogy az információtechnológián alapuló fejlesztés induló szintje, amelyik a korábban felmerült feladatok megoldásához használ korszerű módszereket, csak egy első lépés. Megítélésünk szerint a SMART nevet csak az a fejlesztés érdemli meg, ahol a technológia segítségével a szakmán belül létrejött új lehetőségeket felismerik, és képesek megújítani a szakmán belüli gondolkodást, a célkitűzések el tudnak szakadni az eszközként használt technológiától és az élhetőségre, életmódra, társadalmi célokra képesek fókuszálni.
12 12 FLEISCHER TAMÁS HIVATKOZÁSOK Baji Péter (2017) Okos városok és alrendszereik Kihívások a jövő városkutatói számára? Tér és Társadalom 31. évf., 1. szám, 2017 doi: /tet Cohen, Boyd (2015) The 3 Generations of Smart Cities: Inside the development of the technology driven city. Daly, Herman E. (2005) "Economics in a Full World", Scientific American Special Issue, No. 81. EPOMM (2013) Mobility management: The smart way to sustainable mobility in European countries, regions and cities p. September SCB (2016) Mi a SMART City Budapest kezdeményezés? Salingaros, Nikos A (2000) Complexity and Urban Coherence. Journal of Urban Design, Vol. 5. pp SMILE (2004) Towards Sustainable Urban Transport Policies: Recommendations for Local Authorities. May, p. (A füzetben megadott url már nem érhető el) Kőszeg Budapest, január 20 február 25.
19. FLEISCHER TAMÁS: URBANIZÁCIÓ, FENNTARTHATÓSÁG, SMART CITIES
19. FLEISCHER TAMÁS: URBANIZÁCIÓ, FENNTARTHATÓSÁG, SMART CITIES 19.1 Bevezetés A dolgozat A hazai fenntartható fejlődés vezérfonala címmel rendezett szakmai konferencia szervezői által kért szakmai hozzájárulást,
A közlekedési alágazatok együttmőködési lehetıségeitıl a közösen teljesítendı célokig
A közlekedési alágazatok együttmőködési lehetıségeitıl a közösen teljesítendı célokig Fleischer Tamás 1 Kivonat Az elıadás elıször a modernitás gondolatrendszerét és annak a technológiai alapokkal való
URBANIZÁCIÓ, FENNTARTHATÓSÁG, SMART CITIES
URBANIZÁCIÓ, FENNTARTHATÓSÁG, SMART CITIES Fleischer Tamás MTA KRTK Világgazdasági Intézet A hazai fenntartható fejlődés vezérfonala szakmai konferencia
felkészülés a honlapon lévő, az előadásokkal párhuzamosan kiadott anyagok alapján:
Városépítészet1 témakörök, mintakérdések a vizsgához 2014/2015 a BME Urbanisztika Tanszék kötelező tantárgya felkészülés a honlapon lévő, az előadásokkal párhuzamosan kiadott anyagok alapján: http://www.urb.bme.hu/segedlet/varos1/eloadasok_2014/
VÁROSI TEVÉKENYSÉGI TEREK ÉS ÁRAMLÁSI TEREK HARMONIKUS EGYÜTTÉLÉSE
VÁROSI TEVÉKENYSÉGI TEREK ÉS ÁRAMLÁSI TEREK HARMONIKUS EGYÜTTÉLÉSE Fleischer Tamás 1 http://www.vki.hu/~tfleisch/ tfleischer@vki.hu I. szekció A városi közlekedés új világa. Budapest, 2012. november 8-9.
ELŐKÉSZÜLETBEN A BALÁZS MÓR TERV
NEMZETKÖZI PROJEKTEK A KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSBEN Széchenyi István Egyetem, Győr, 2014. március 27.- 28. ELŐKÉSZÜLETBEN A BALÁZS MÓR TERV Hajnal Tünde Kerényi László Sándor közlekedésstratégia Budapesti Közlekedési
Smartpolis projekt Okos város kutatások a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen V4 projektek
Smartpolis projekt Okos város kutatások a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen V4 projektek Dr. Bakonyi Péter Tudományos tanácsadó BME Smartpolis Tudásközpont Okos város konferencia Infotér
A FENNTARTHATÓ FEJLDÉSRL
A FENNTARTHATÓ FEJLDÉSRL Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet BME Urbanisztika Tanszék Alkotóhét nyitó nap Erzsébet tér, Gödör Klub Budapest,
VÁROSI KÖZLEKEDÉS. 6.előadás: Fenntartható közlekedés. dr. Schuchmann Gábor
VÁROSI KÖZLEKEDÉS 6.előadás: Fenntartható közlekedés AZMIAZ? Fenntarthatóság Kielégíteni jelen szükségleteinket, meghagyva a lehetőséget ugyanerre az elkövetkező generációknak is. Az ENSZ Közös jövőnk
Smart City (okos és fenntartható város) koncepció jóváhagyása
Előterjesztő: Nagy Sándor alpolgármester Ikt.sz.: 01/8821-2/2016 Tárgy: Smart City (okos és fenntartható város) koncepció jóváhagyása Melléklet: 1 db határozati javaslat Készítette: Fejlesztési Iroda Véleményezésre
MEGJEGYZÉSEK BUDAPEST KÖRNYEZETI PROGRAMJA TERVEZETÉHEZ 1
MEGJEGYZÉSEK BUDAPEST KÖRNYEZETI PROGRAMJA TERVEZETÉHEZ 1 Fleischer Tamás 2 Budapest 2017-2021 időszakra szóló Környezeti Programja (a továbbiakban: BKP 2021) egy olyan önálló települési környezetvédelmi
Vizsgálati szempontsor a január 5-ei műhelymunka alapján
TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Minőségfejlesztés a felsőoktatásban A fenntartható fejlődés szempontjai a felsőoktatási minőségirányítás intézményi gyakorlatában Vizsgálati szempontsor a 2012. január 5-ei műhelymunka
Smarter cities okos városok. Dr. Lados Mihály intézetigazgató Horváthné Dr. Barsi Boglárka tudományos munkatárs MTA RKK NYUTI
MTA Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet, Győr Smarter cities okos városok Dr. Lados Mihály intézetigazgató Horváthné Dr. Barsi Boglárka tudományos munkatárs MTA RKK NYUTI
Az integrált tervezés alkalmazhatóságának kérdései területi szinten Dr. Finta István Ph.D. finta@rkk.hu
Az integrált tervezés alkalmazhatóságának kérdései területi szinten Dr. Finta István Ph.D. finta@rkk.hu 2 Előtérbe került az integrált szemléletmód? Közösségi szabályozás: a KSK (közösségi stratégiai keret)
Intelligens európai városi közlekedés: Budapest közlekedési rendszerének megújítása
Közlekedésfejlesztés Magyarországon Aktualitások Balatonföldvár, 2012. május 15-17. Intelligens európai városi közlekedés: Budapest közlekedési rendszerének megújítása Kerényi László Sándor főosztályvezető
Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok
A LEADER program a társadalmi-gazdasági szereplők együttműködését ösztönzi az olyan javak és szolgáltatások létrejötte, fejlesztése érdekében, amelyek a lehető legnagyobb hozzáadott értéket biztosítják
A területfejlesztés új szemléletű irányai a fenntartható fejlődés érdekében. Kaleta Jánosné
A területfejlesztés új szemléletű irányai a fenntartható fejlődés érdekében Kaleta Jánosné Címválasztás oka Aktualitása Internet A területfejlesztés nélkül elképzelhetetlen a jövő fejlesztés, eddigi gyakorlat
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA
FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus
A PROJEKTTERVEZÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI: SZAKÉRTŐ SZEMÉVEL. Pályázatíró szeminárium, Stratégiai partnerségek Január 16.
A PROJEKTTERVEZÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI: Pályázatíró szeminárium, Stratégiai partnerségek 2018. Január 16. PROJEKT ÉRTÉKELÉS GYAKORLATA Transzparens, szabályozott folyamat 2 független, de a szakterületen
FENNTARTHATÓ VÁROS: A VÁROSI KÖZTÉRRŐL, A VÁROSI KÖZLEKEDÉSRŐL
FENNTARTHATÓ VÁROS: A VÁROSI KÖZTÉRRŐL, A VÁROSI KÖZLEKEDÉSRŐL Fleischer Tamás MTA Világgazdasági Kutatóintézet http://www.vki.hu/~tfleisch/ tfleisch@vki.hu BME Urbanisztikai Intézet Urbanisztika szakmérnöki
A közművelődési munka a fejlesztési források tükrében. Beke Márton HROD Közösségi Társadalomfejlesztési Központ
A közművelődési munka a fejlesztési források tükrében Beke Márton HROD Közösségi Társadalomfejlesztési Központ A közművelődési munka a fejlesztési források tükrében Fejlesztés(i)-források A társadalmi
Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest
Desztinációs Menedzsment Nemzetközi Konferencia Budapest, 2007. Február 7-9. Desztinációs Menedzsment Koncepció és Magyarország esete Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Koncepció Desztinációs
A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon. Az EU városi közlekedéspolitikája ( Zöld Könyv 2007), összhang a hazai elképzelésekkel
A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon Az EU városi közlekedéspolitikája ( Zöld Könyv 2007), összhang a hazai elképzelésekkel Kerényi László Sándor Ügyosztályvezető Budapest Fővárosi Önkormányzat
A jövő innovatív mobilitását megalapozó 3 pillér (kutatás, felsőoktatás, üzlet) együttműködése, a sikeres integrálás feltételei
A jövő innovatív mobilitását megalapozó 3 pillér (kutatás, felsőoktatás, üzlet) együttműködése, a sikeres integrálás feltételei Dr. Bokor Zoltán MTA KTB közgyűlési képviselő 1 Tartalom Célok Az együttműködés
SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban
SEAP- Fenntartható Energetikai Akciótervek fontossága, szerepe a települési energiagazdálkodásban III. Észak-Alföldi Önkormányzati Energia Nap Nyíregyháza, 2012. június 19. Szabados Krisztián gazdasági
A mobilitás menedzsment alkalmazásai a flottakezelésben. Flottamenedzsment konferencia 2010.01.29.
A mobilitás menedzsment alkalmazásai a flottakezelésben előad adó: Princz Flottamenedzsment konferencia 2010.01.29. : Princz-Jakovics Tibor (PhD tudományos munkatárs PhD) okl. építőmérnök Budapesti Műszaki
Közösségi közlekedésfejlesztési igények
Közlekedési Projekt Előkészítési Napok Visegrád, 2013. november 26. Közösségi közlekedésfejlesztési igények Kerényi László Sándor közlekedésstratégia szakterületi vezető BKK Budapesti Közlekedési Központ
SEFTA-KER KFT. FENNTARTHATÓSÁGI TERV
SEFTA-KER KFT. FENNTARTHATÓSÁGI TERV A Sefta-Ker Kft. felismerve a fenntartható fejlődés jelentőségét, egyúttal mélyítve munkatársainak e szemlélet iránti elkötelezettségét megalkotja fenntarthatósági
Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért
Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért Hatókör Folyamatos kiterjesztés földrajzi és tartalmi értelemben: Adott helyszíntől
Megelőzés központú környezetvédelem: energia és anyaghatékonyság, fenntarthatóság, tisztább termelés
Őri István GREENFLOW CORPORATION Zrt. Megelőzés központú környezetvédelem: energia és anyaghatékonyság, fenntarthatóság, tisztább termelés Fenntarthatóság-fenntartható fejlődés Megelőzés-prevenció Tisztább
VÁROSFEJLESZTÉS 2.1 SZAKMAI FÓRUM
VÁROSFEJLESZTÉS 2.1 SZAKMAI FÓRUM FENNTARTHATÓ VÁROSI MOBILITÁS - KIHÍVÁSOK ÉS VÁLASZOK Budapest, 2016. 06. 07. FENNTARTHATÓ VÁROSI MOBILITÁS - KIHÍVÁSOK ÉS VÁLASZOK BESZÉGLETÉS A 2014-2020 IDŐSZAK VÁROSI
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁSTENGELY 1. Térségi a foglalkoztatási helyzet javítása
ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE,
ÚTFELÜLETEK FELELŐS TERVEZÉSE, A KÖZÚTHÁLÓZAT FENNTARTÁSÁNAK HATÁSA A KÖZFORGALMÚ KÖZLEKEDÉS Nyul Zoltán, igazgató Stratégia és Innováció BKK Zrt. X. Budapesti Nemzetközi Útügyi Kongresszus 2017. június
XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia Balatonalmádi 2015. szeptember 17-18. Környezeti fenntarthatóság Álom, vagy valóság?
XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia Balatonalmádi 2015. szeptember 17-18. Környezeti fenntarthatóság Álom, vagy valóság? Koncepció: Galambos Sándor Szerkesztő: Zomborszky József Fenntarthatóság, fenntartható
Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu
Az ökoiskolaság, a környezeti nevelés helye a megújult tartalmi szabályozásban - Nemzeti alaptanterv és kerettantervek Varga Attila Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet E-mail: varga.attila@ofi.hu Nemzetközi
KÉPZÉS ÉS TUDOMÁNY KAPCSOLATA
Tudomány az iskola, tudományos a tanítás ott, de csakis ott, ahol tudósok tanítanak. Hozzátehetem, hogy tudósnak nem a sokat tudót, hanem a tudomány kutatóját nevezem.. Eötvös Loránd KÉPZÉS ÉS TUDOMÁNY
AZ ELEKTROMOBILITÁS KORMÁNYZATI FELADATAI. III. Elektromobilitás Konferencia. Weingartner Balázs államtitkár Innovációs és Technológiai Minisztérium
AZ ELEKTROMOBILITÁS KORMÁNYZATI FELADATAI III. Elektromobilitás Konferencia Weingartner Balázs államtitkár Innovációs és Technológiai Minisztérium JEDLIK ÁNYOS CSELEKVÉSI TERV A Jedlik Ányos Cselekvési
Smart city vagy Fenntartható települések a mi mérnöki szemünkkel
Smart city vagy Fenntartható települések a mi mérnöki szemünkkel Dr. Major Veronika VTK Innosystem VASÁRNAP REGGEL CNN, 05.14 Nem kétséges:az élhető/fenntartható város jelenti a jövőnket Egyszerűen, a
Kerékpár éghajlati teszt
Benchmarking Kerékpár éghajlati teszt supported by www.trendy-travel.eu A kiadvány tartalmáért az egyedüli felelősség a szerzőket terheli, és nem szükségszerűen tükrözi az Európai Közösség álláspontját.
MERRE TOVÁBB NATÚRPARKOK?
Összhang a tájban MERRE TOVÁBB NATÚRPARKOK? A MAGYARORSZÁGI NATÚRPARKOK FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030 Kiss Gábor Tervszerű fejlesztés széleskörű együttműködéssel 2013. október Négyoldalú együttműködési
A vállalkozás vezérelvei
A vállalkozás vezérelvei Developing the future. Magunkról: Raiffeisen evolution project development Cégünk egy Ausztriában, Közép- és Kelet-Európában működő, bécsi székhelyű ingatlanvállalkozás. Sikerünk
Fenntartható városi mobilitási tervek A módszertan alkalmazási lehetőségei
Fenntartható városi mobilitási tervek A módszertan alkalmazási lehetőségei EMH konferencia, Kecskemét, 2012.05.24. Gertheis Antal Városkutatás Kft. A prezentáció a Rupprecht Consult anyagainak felhasználásával
Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre
Üzemeltetés. Fejlesztés. Modernizáció. Fejlesztések hatása az üzemeltetési tevékenységre Veszprémi László üzemeltetési vezérigazgató-helyettes MÁV Zrt. Tartalom Fejlesztési igények általában Fejlesztések
PROF. DR. FÖLDESI PÉTER
A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció
Debrecen Smart City. Póser Zoltán Ügyvezető Igazgató EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ
Debrecen Smart City Póser Zoltán Ügyvezető Igazgató EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ Debrecen Smart City Kezdetek Két éves múlt, folyamatos útkeresés a várossal együttműködve Hét fókuszterület
AZ E-MOBILITÁS ÖSSZEFÜGGÉSEI, LEHETŐSÉGEI. Kisgyörgy Lajos BME Út és Vasútépítési Tanszék
AZ E-MOBILITÁS ÖSSZEFÜGGÉSEI, LEHETŐSÉGEI Kisgyörgy Lajos BME Út és Vasútépítési Tanszék E-MOBILITÁS Elektromos és önvezető járművek Intelligens közlekedés Jármű jármű kommunikáció Jármű infrastruktúra
Figyelemfelhívás a környezeti fenntarthatóság fontosságára a as fejlesztési ciklus pályázatainál
Figyelemfelhívás a környezeti fenntarthatóság fontosságára a 2014-2020-as fejlesztési ciklus pályázatainál Tiszta-tó a Tisza-tó szakmai konferencia Kisköre, 2016. május 13. Lakatos István irodavezető Jász-Nagykun-Szolnok
CITY OF SZEGED Smart city activities Sándor NAGY Vice Mayor
CITY OF Smart city activities Sándor NAGY Vice Mayor Bevezetés Az önkormányzatok hatásköre elég jelentősen csökkent az elmúlt években, ez korlátozza az érdemi beavatkozási területek számát Szeged viszonylag
Pályázatilehetőségek az EUH2020Közlekedésiprogramjában 2014-2015. Bajdor Gyöngy Katalin Horizon 2020 NCP Nemzeti Innovációs Hivatal
Pályázatilehetőségek az EUH2020Közlekedésiprogramjában 2014-2015 Bajdor Gyöngy Katalin Horizon 2020 NCP Nemzeti Innovációs Hivatal FP7 támogatás szektoronként FP7 költségvetés tevékenységenkénti bontásban
Válogatott fejezetek a közlekedésgazdaságtanból
Válogatott fejezetek a közlekedésgazdaságtanból Személyközlekedés gazdasági jellemzői4 Externáliák Levelező tagozat 2017 ősz Készítette: Prileszky István http://www.sze.hu/~prile Externáliák Externáliának
Integrált város- és városkörnyék-fejlesztés Grazban 2000-2020
Tanulmányút a Zala megye és Stájerország közti együttműködés kialakítására Graz, 2014. április 28. Integrált város- és városkörnyék-fejlesztés Grazban 2000-2020 Christian Nussmüller, Graz városa, városépítési
TERMÉSZET A TERÜLETI TERVEZÉSBEN
TERMÉSZET A TERÜLETI TERVEZÉSBEN Suvák Andrea MRTT vándorgyűlés Mosonmagyaróvár, 2017. 10. 19-20. KIINDULÓ KÉRDÉSEK MIÉRT fontos a természeti környezettel foglalkozni a területi tervezés során? Milyen
ATTAC: A"rac&ve Urban Public Transport for Accessible Ci&es Vonzó közösségi közlekedés az elérhető városokért
ATTAC: A"rac&ve Urban Public Transport for Accessible Ci&es Vonzó közösségi közlekedés az elérhető városokért 2011. Január 2013. december Az Európai Unió Délkelet- Európai Transznacionális EgyüMműködési
Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Vízgazdálkodási ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az Európai víz Charta. 3. lecke A víz jelentőségét az ember és környezete számára az
Fejér megye területfejlesztési program környezeti értékelés tematika
Fejér megye területfejlesztési program környezeti értékelés tematika Készült: A Fejér Megyei Önkormányzat megbízásából a Lechner Lajos Tudásközpont Nonprofit Kft. Területi és építésügyi szakértői osztályán
Jó ötletnek tűnik? Közös Dolgaink, március 19.
Jó ötletnek tűnik? Közös Dolgaink, 2019. március 19. Molnár László Az elmúlt évtized néhány legitim város és közlekedésfejlesztési dokumentuma: - BKRFT Budapest Közlekedési Rendszerének Fejlesztési Terve
Informatikai projekteredmények elfogadottságának tényezői
Informatikai projekteredmények elfogadottságának tényezői Rabi Ákos 2014.02.18. Tartalom 1. Problémafelvetés Informatikai projekteredmények elfogadottsága 2. Informatikai projektek sikertényezői 3. Szoftverek
Zöld közbeszerzés a gyakorlatban
MAGYAR KÖZBESZERZÉSI INTÉZET - the Greenstitute WWW.KOZBESZERZESIINTEZET.HU Zöld közbeszerzés a gyakorlatban Előadó: dr. Barna Orsolya ügyvéd, közbeszerzési és fenntarthatósági tanácsadó barnao@kozbeszerzesiintezet.hu
Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA
Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei
A város válsága - a vidék jövője
A város válsága - a vidék jövője Új koordináta-rendszer szükségessége a város-vidék viszonyban 2009. október Megközelítés A város válsága része a globális gazdasági krízisnek. A gazdasági korszakváltás
A KÖZFELADATOK KATASZTERE
A KÖZFELADATOK KATASZTERE A közfeladatok katasztere 2/5 1. A közfeladatok felülvizsgálata és a közfeladatok katasztere A közigazgatás korszerűsítése a világban az elmúlt másfél-két évtizedben vált központi
KÖRNYEZETTUDOMÁNY ALAPJAI
KÖRNYEZETTUDOMÁNY ALAPJAI FIZIKA ALAPSZAKOS HALLGATÓKNAK SZÓLÓ ELŐADÁS VÁZLATA I. Bevezetés: a környezettudomány tárgya, a fizikai vonatkozások II. A globális ökológia fő kérdései III.Sugárzások környezetünkben,
A szubjektív jóllét felé mutató irányzatok átültetése a szakpolitikákba
A szubjektív jóllét felé mutató irányzatok átültetése a szakpolitikákba CSUTORA Mária HARANGOZÓ Gábor KOCSIS Tamás Budapesti Corvinus Egyetem iask, Kőszeg, 2017 január OTKA K-105228 Bevezetés és háttér
Budafok-Tétény belváros megújításának egy lehetséges koncepciója
A jelenlegi belváros nem méltó hozzánk! Közösségi tervezéssel Budafok-Tétény belvárosának megújulásáért! Budafok-Tétény belváros megújításának egy lehetséges koncepciója Döbrönte Katalin a közösségi tervezési
Digitális transzformáció és az okos városok lehetőségei. A Nemzeti Smart City Technológiai Platform
Digitális transzformáció és az okos városok lehetőségei A Nemzeti Smart City Technológiai Platform Dr. Solymár Károly Balázs Infokommunikációért felelős helyettes államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
EURÓPAI PARLAMENT Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 2015/0009(COD) 6.3.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről a Költségvetési Bizottság és a Gazdasági
Városfejlesztési stratégiák gazdasági fenntarthatósága Pécs, 2011. október 27.
Városfejlesztési stratégiák gazdasági fenntarthatósága Pécs, 2011. október 27. Lunk Tamás - Wächter Balázs Vital Pro Kft Tartalom Stratégia gazdasági fenntarthatósága Szubjektív helyzetkép A strukturális
A AS FEJLESZTÉS- POLITIKAI PERIÓDUS INDÍTÁSA A TERVEZÉSI ÉS VÉGREHAJTÁSI TAPASZTALATOK ALAPJÁN. Tóth Tamás
A 2014-20-AS FEJLESZTÉS- POLITIKAI PERIÓDUS INDÍTÁSA A TERVEZÉSI ÉS VÉGREHAJTÁSI TAPASZTALATOK ALAPJÁN Tóth Tamás TARTALOM I. 2014-20: TERVEZÉSI TAPASZTALATOK A 2007-13-AS PROGRAMOZÁSI IDŐSZAK TAPASZTALATAIN
Kínában a fenntarthatóság retorikája és gyakorlata közötti szakadék áthidalása
A TERMÉSZETES ÉS ÉPÍTETT KÖRNYEZET VÉDELME 6.1 1.4 Ökológiai földművelés Kínában a fenntarthatóság retorikája és gyakorlata közötti szakadék áthidalása Tárgyszavak: öko-mezőgazdaság; Kína; hagyományos
MEHI Szakmai Konferencia: Energiahatékonyságot EU-s forrásokból: Energiahatékonyság, Klímacélok, Energiabiztonság Október 28.
MEHI Szakmai Konferencia: Energiahatékonyságot EU-s forrásokból: Energiahatékonyság, Klímacélok, Energiabiztonság 2014. Október 28. Budapest Az EU integrált európai klíma és energia politika fő célkitűzései
Az építészeti öregedéskezelés rendszere és alkalmazása
DR. MÓGA ISTVÁN -DR. GŐSI PÉTER Az építészeti öregedéskezelés rendszere és alkalmazása Magyar Energetika, 2007. 5. sz. A Paksi Atomerőmű üzemidő hosszabbítása előkészítésének fontos feladata annak biztosítása
A környezetvédelem szerepe
A környezetvédelem szerepe Szerepek a környezetvédelemben 2010. június 17. 7. Tisztább Termelés Szakmai Nap TÖRTÉNETE Az emberi tevékenység hatásai a történelem során helyi, térségi, országos, majd ma
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar KREATÍV IPARI SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak 1 Napjainkban a vállalatok, vállalkozások, illetve a munkaerőpiac részéről egyre jelentősebb igény mutatkozik
mindennapi közlekedési mód népszerűsítése
Szuppinger Péter REC 2013.05.08. Szentendre Integrált közlekedéstervezés és a kerékpározás Miért integrált? Cél: Miért kerékpározás, integrált? mint mindennapi közlekedési mód népszerűsítése Tapasztalat:
Környezetvédelem (KM002_1)
(KM002_1) 11. Fenntartható erőforrásgazdálkodás és fejlődés 2007/2008-as tanév I. félév Dr. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, MTK, BGÉKI, Környezetmérnöki Tanszék Fenntartható fejlődés a fenntartható fejlődés
... 51... 51... 52... 52 2
1 ... 51... 51... 52... 52 2 ... 54... 55... 62... 62... 64... 64... 65... 65... 65... 66... 66... 67 3 4 1 Jászfényszaru Város Településfejlesztési Koncepció Jászfényszaru Város Önkormányzata 2002., Integrált
A közösségi közlekedés időszerű kérdései 2010.
A közösségi közlekedés időszerű kérdései 2010. Saslics Elemér vezérigazgató VOLÁN Egyesülés BKIK - Budapest, 2010.09.14. Mi kell ahhoz, hogy az utas elégedett legyen? A megrendelő részéről: Világos közlekedéspolitika
A kórházak XXI. századi kihívásai, innováció, és a korszerű menedzsment-technika szükségessége a vezetésben II.
A kórházak XXI. századi kihívásai, innováció, és a korszerű menedzsment-technika szükségessége a vezetésben II. dr. Baráth Lajos SZTE mesteroktató Gazdasági igazgató Károlyi Sándor Kórház MEN Debrecen
INNOVATÍV EGÉSZSÉGÜGYI ÉPÍTÉSZET KONFERENCIA SE EMK, 2012. JÚNIUS 7. ELMÉLET ÉS GYAKORLAT, INNOVÁCIÓK A MINDENNAPOKBAN
INNOVATÍV EGÉSZSÉGÜGYI ÉPÍTÉSZET KONFERENCIA SE EMK, 2012. JÚNIUS 7. ELMÉLET ÉS GYAKORLAT, INNOVÁCIÓK A MINDENNAPOKBAN Semmelweis Ferenc főtitkár 1111 Budapest Műegyetem rakpart 3. info@eptud.org, www.eptud.org
Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./
Mátészalka Város Polgármesteri Hivatal Szervezetfejlesztése /ÁROP-1.A.2/A-2008-0084. sz./ Kivonat a Corporate Values Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. Stratégiai műhelymunkáról szóló visszajelző
Egészségfejlesztés a színtereken CSELEKVÉSI TERV
Egészségfejlesztés a színtereken CSELEKVÉSI TERV Az egészségterv (irányított célzott változás) Egy dokumentum (öt fejezet) Egy ciklikus működési mód adott színtérben élők egészségét hivatott támogatni,
Okos Városok Globális helyzetkép, lehetőségek, várakozások. Digitális Város Konferencia 2016 szeptember, Győr
Okos Városok Globális helyzetkép, lehetőségek, várakozások Digitális Város Konferencia 2016 szeptember, Győr Az okos város Célja a lakók életminőségének javítása. Olyan versenyképes, erős növekedési potenciállal
A közúti forgalomcsillapítás feltételrendszerének vizsgálata
NEMZETI KÖZLEKEDÉSI NAPOK Győr, 2013. november 7. A közúti forgalomcsillapítás feltételrendszerének vizsgálata Juhász Mattias okl. infrastruktúra-építőmérnök tanszéki mérnök, PhD hallgató Széchenyi István
A city-logisztika fontossága és egyes kérdései. BESTUFS II szeminárium, február 11. Dr. Monigl János. Egyetemi magántanár. TRANSMAN Kft.
A city-logisztika fontossága és egyes kérdései BESTUFS II szeminárium, 2008. február 11. Dr. Monigl János Egyetemi magántanár TRANSMAN Kft. www.transman.hu / transman@transman.hu 2008.02.15. 2008.02.15.
2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013
Mintaprojekt az elérhető Európai Uniós források felhasználásának elősegítéséért a hátrányos helyzetű lakosság fenntartható lakhatási körülményeinek és szociális helyzetének javítása érdekében Pécsett 2013.
Smart transport smart city
Smart transport smart city dr. Horváth Balázs tanszékvezető, egyetemi docens Széchenyi István Egyetem Közlekedési Tanszék 1 2015. december 9. Tanszéki értekezlet Előzmények 2 Előzmények A közlekedések
Vállalkozások és lehetőségeik az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban
Vállalkozások és lehetőségeik az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban Lelkes Gábor, PhD. Danube EuroConsulting Kft. igazgatója Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság elnöke Legnagyobb
Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés
Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés 2012.04.26. ÉMI-TÜV SÜD Kft. 1 7 May 2012 Az RTG Vállalati Felelősség Tanácsadó Kft. és az ISO 26000
Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban
Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban A Területrendezés (1996. évi XXI. Törvény (Tftv.) alapján): A területrendezés az országra, illetve térségeire
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ENERGIAGAZDÁLKODÁSI MENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Az Energiagazdálkodási menedzser képzés az energiagazdaságtan alapfogalmainak és a globális és
Hatékonyságnövelő program
Hatékonyságnövelő program LARSKOL Tanácsadók 1165 BUDAPEST, FARKASFA U. 21. +3620 931 7979 +3620 329 2651 email: info@larskol.hu web: www.larskol.hu Hatékonyságnövelés - költségcsökkentés A gazdasági környezet
hatályos:
1886/2016. (XII. 28.) Korm. határozat az Egészséges Magyarország 2014 2020 Egészségügyi Ágazati Stratégia 2017 2018 évekre vonatkozó cselekvési tervéről A Kormány hatályos: 2016.12.28 - a) elfogadja az
Tatai Kistérségi Többcélú Társulás Esélyegyenlőségi Programja
Tatai Kistérségi Többcélú Társulás Esélyegyenlőségi Programja 2011. 1 Tartalom 1. Veztői összefoglaló... 4 2. Bevezető... 6 3. Stratégiai célok és alapelvek... 8 4. Általános elvek... 10 5. Helyzetelemzés...
ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek
BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai
Amszterdami paktum Európai városok jövője
Amszterdami paktum Európai városok jövője Urbánné Malomsoki Mónika 2016. május 30. Amszterdam az uniós intézmények és a tagországok várospolitikáért felelős szakpolitikusai az európai városok lakosai életminőségének
Amszterdami paktum Európai városok jövője. Urbánné Malomsoki Mónika
Amszterdami paktum Európai városok jövője Urbánné Malomsoki Mónika 2016. május 30. Amszterdam az uniós intézmények és a tagországok várospolitikáért felelős szakpolitikusai az európai városok lakosai életminőségének
Mi pápaiak és környékbéliek úgy gondolkodunk
Mi pápaiak és környékbéliek úgy gondolkodunk Kapcsolatok XII. Országos Főépítészi Konferencia Pápa, 2007. augusztus 22 24. Hazánk főépítészei számára az évente megrendezendő Országos Főépítészi Konferencia
A PROJEKTSZEMLÉLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATNÁL ELTERJESZTÉS KONCEPCIÓJA AZ
Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9. Tel.: Fax: E-mail: 06-1-2733090 06-1-2733099 felnottkepzes@bkf.hu A PROJEKTSZEMLÉLET ELTERJESZTÉS KONCEPCIÓJA AZ ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATNÁL TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék
Kulcs a helyi önkormányzatok számára az éghajlatváltozáshoz való eredményes alkalmazkodás érdekében
Welcome! This is an online publication within the CHAMP-project with virtual pages that can be turned with the mouse or by clicking on the navigation bar Az éghajlatváltozáshoz való hatékony alkalmazkodáshoz
EU, NEMZETKÖZI KITEKINTÉS AZ
EU, NEMZETKÖZI KITEKINTÉS AZ E-MOBILITÁS TERÉN Kerényi László Sándor Mobilitásstratégia vezető BKK Zrt. Stratégia és Innováció 2017. november 10. TARTALOM Városi kihívások Nemzetközi kitekintés Fejlesztési