A évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Igazgatóságunk az elmúlt évet mind gazdálkodási, mind szakmai szempontból eredményesen zárta.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A 2007. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Igazgatóságunk az elmúlt évet mind gazdálkodási, mind szakmai szempontból eredményesen zárta."

Átírás

1 A évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása I. Igazgatóságunk az elmúlt évet mind gazdálkodási, mind szakmai szempontból eredményesen zárta. A tervezett beruházási, szakigazgatási, üzemelési és fenntartási feladatainkat teljesítettük évben jelentős ár- és belvíz-védekezési, valamint vízminőség kárelhárítási feladat a működési területünkön nem jelentkezett. Árvízvédekezési munkák: évben árvízvédekezés csak a Tiszán volt február között. Árvízvédelmi készültséget ezen kívül nem kellett elrendelni. Az árhullám károkozás nélkül vonult le. Az árvízvédelmi kiadások összege eft volt. Belvízvédelmi feladatok: A TIKÖVIZIG működési területén évben belvízvédelmi készültség elrendelésére nem került sor. Ugyanakkor preventív védekezésként, csatornák kotrását végeztük el eft értékben. Vízminőségvédekezés: A Körös-projekt keretében magyar és román kárelhárítást végző szervezetek közös vízminőség-védelmi gyakorlatot tartottak május 30-án Szalárdon, május 31-én Pocsaj térségében. A gyakorlat folyamán szimulált olajszennyezés elleni tényleges védekezés lépéseinek bemutatása és végrehajtása történt meg. A beavatkozás folyamán a kárelhárítást végző szervezetek (magyar oldalon a TIKÖVIZIG és a KÖRKÖVIZIG) készenlétben lévő eszközei kerültek bemutatásra. Különböző típusú merülőfalas mederelzárás és felszínen úszó szennyezés terelés került kialakításra. A feltételezett szennyezés eltávolítására több fajta eszközt üzemeltünk be pld: folyóvízi, sekélyvízi és tárcsás olajleszedő. A szennyezés megkötésére, felitatására abszorbenseket használtunk fel. Az elmúlt évben és között harmadfokú vízminőség-védelmi készültség került elrendelésre a Király-éri főcsatorna teljes hosszában. A vízminőség romlást a hosszan tartó kánikulai időjárás, a nagymértékű növényzettel való fedettség, pangó víz és magas szervesanyag tartalom miatt alakulhatott ki. A védekezés költsége: eft volt.

2 2 Összegfoglalóan értékelve az Igazgatóság évi vízkárelhárítási tevékenységét, elmondhatjuk, hogy a szükséges védekezések alkalmával eredményesen láttuk el feladatainkat. 1. Az intézmény évi szakmai tevékenységének és működésének összefoglalása: 1.1. A évre tervezett feladatok megvalósítása, évre áthúzódó munkák: A Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szakmai munkáit az év elején elfogadott feladatterv és annak évközi módosításai alapján hajtotta végre. Így tervezett szakigazgatási, üzemelési, fenntartási feladatainkat is a módosított feladatterv szerint végeztük el. Összességében mind szakmailag mind gazdaságilag eredményes 2007-os évet zártunk. Tudatos gazdálkodásunk eredményeképpen az egész év folyamán megőriztük likviditásunkat Központi beruházási feladatok évben árvízvédelmi művekre és síkvidéki vízrendezésre beruházási forrás nem állt rendelkezésre. Az üzemelő sérülékeny ivóvízbázisok diagnosztikája beruházás keretében Hajdúnánás, Kaba, Berekböszörmény, Biharkeresztes, Komádi vízbázisokon folytatódott a munka. A 2002-ben induló vízbázisvédelmi munkák az alábbiak voltak: Hajdúnánás: A beruházás során a vízbázis környezetének felszíni geofizikai vizsgálatát, és a kutak vízminőség vizsgálatát végezték el. Kaba: A diagnosztikai munka keretében 2 db vízműkút vizének az EU direktíva szerinti vízminőség vizsgálata, és 1 db. vízszint és vízminőség figyelő kút kivitelezése történt meg. Összességében eft értékű munka került elvégzésre. A évben megkezdett feladatok az alábbiak voltak: Biharkeresztes A vízbázison elvégzett munkák keretében 2 db figyelőkút került kivitelezésre a az előírt vizsgálatokkal. Berekböszörmény: A vízbázis környezetének felszíni geofizikai vizsgálatát és a használaton kívüli vízműkút teljes körű felülvizsgálatát munkákat végezte el a vállalkozó.

3 3 Komádi: A vízbázison kiépítésre kerületek a szennyezőforrás feltáró kutak valamint a lakossági kutak vizének vízminőség vizsgálatára került sor. A évi beruházás összege: eft volt. Összegezve a évi központi beruházási munkák tapasztalatait, nagy eredménynek tartjuk, hogy ezirányú munkánkat 100 %-ra teljesítettük az elmúlt évben. A feladatok nemcsak pénzügyileg, de műszaki tartalmukban is a tervezett formában valósultak meg Szakigazgatás, üzemelés, fenntartás A vízügyi szakigazgatási kiadások összege 2007-ben eft volt. A évi üzemelési és fenntartási kiadások alakulását az alábbi táblázat tartalmazza: eft. Sorszám Megnevezés Üzemelés Fenntartás Szakág.összesen A B C D E 1. Árvizvéd.művek Folyószabályozás Nagyműtárgyak Tószabályozás Síkvidéki vízr Dombvidéki vizr Mg.vízszolgáltatás Vízminőségi kárelhárítási létesítmények Vízrajz Távlati vízbázisvéd Egyéb Tevékenységek összesen: Az üzemelési feladatok végrehajtása: 2006-ben eft üzemelési költség jelentkezett, míg 2007-ben eft-ot tudtunk erre a célra fordítani. Az üzemelési feladatok között a szivattyútelepek üzemeltetése az energiaárak inflációt meghaladó mértékű emelkedése miatt jelentős költségnövekedést mutat. Az üzemeléshez tartozó kaszálás-gaztalanítási feladatok mértéke 2007-ben 28,7%-os szintet ért el, ami kismértékű javulást mutat az elmúlt évi 25,5%-hoz képest. A korábbi években a közmunkaprogramoknak köszönhetően a cserjeirtás területén jelentős előrehaladást értünk el ban ez a munkavégzés erősen korlátozott volt, 2007-ben pedig nem volt lehetőségünk igénybe venni.

4 4 A belvízes csatornák vízszállító képessége így továbbra is az elmúlt évek alacsony szintjén maradt. Fenntartási feladatok teljesítése: A évi fenntartásokra biztosított keret eft volt. Az előző forrás összeget a preventív védekezések eft-os összege egészítette ki. A tényleges ezirányú felhasználás eft-ra változott. A központilag biztosított eft-os fenntartási keret részben a preventív védekezési feladatok forrásával, másrészt a saját bevételeink tervezettet meghaladó többletével volt növelhető. Az árvízmentesítés és folyamszabályozásnál : eft; a síkvidéki létesítmények fenntartásánál : eft; a mezőgazdasági vízszolgáltatás fenntartásánál : eft; a vízrajzi feladatoknál : eft; a távlati vízbázisvédelmi fenntartásoknál : 756 eft; Összesen: : eft értékű fenntartási feladatot hajtottunk végre, amely megközelítőleg csak a 45 %-a volt az előző évi ilyen irányú felhasználásnak! A részünkre biztosított pénzügyi eszközöket igazgatóságunk az ár- és belvízvédelmi biztonság prioritásának biztosítását szem előtt tartva vette igénybe évben fenntartás terhére 19,3 km, míg preventív védekezés keretében 10,9 km csatorna szakasz kotrása történt meg, rézsű helyreállítást 10,1 km hosszú csatorna szakaszon végeztünk. Összességében 40,3 km belvízcsatorna szakasz iszaptalanítását, helyreállítását végeztettük el, ami a kezelésünkben levő 1324 km belvízcsatorna összes hosszának 3 %-a. Az ár- és belvízvédelmi őszi szemlék alkalmával megállapítást nyert, hogy a kezelésünkben lévő védművek védelmi képessége az előző évekhez viszonyítottan nem romlott, azonban a vízrendezési, valamint vízhasznosítási művek esetében jelentős rekonstrukciós igény jelentkezik Egyéb szakmai feladatok Az igazgatóság munkatársai a TIKTVF felkérésére részt vettek a hatósági szakvélemények elkészítésében, közreműködtek a felügyeleti munka ellátásában. A TIKÖVIZIG a TIKTVF által kért szakvéleményezéseket határidőre teljesítette. A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) keretében a szakvéleményezéseket is soron kívül láttuk el. Kiemelten kezeltük a Víz Keretirányelvben megfogalmazott feladatok végrehajtását.

5 5 Folytattuk a kizárólagos állami tulajdonban maradó vízrendezési és vízhasznosítási létesítmények földhivatali nyilvántartásának pontosítását, a létesítmények térinformatikai adatbázisainak létrehozását. A belvízreform előkészítése keretében vizsgáltuk a lehetséges vízvisszatartási helyeket, a vízvisszatartáshoz szükséges feltételeket. Projekteket dolgoztunk ki az EU-s és hazai pénzügyi források pályázati úton történő megszerzéséhez. Figyelemmel kísértük a vízgazdálkodási társulatok tevékenységét. Jelentős többletfeladatot jelentettek a Víz Keretirányelvhez kapcsolódó nyilvántartási, adatfeldolgozási munkák, a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés, víztestek határainak pontosítása, a VKI felszíni és felszín alatti és biológiai monitoring üzemeltetése. Az Észak-Alföldi Régió ivóvízminőség javító programja II. ütemének szakmai felügyelete, és a Települési Szennyvíz Információs rendszer feltöltése többletterheket rótt a szakterületen dolgozókra. Jelentős kapacitás-lekötést okozott az ISO 9001:2000 minőségirányítási rendszer év közbeni auditja. Új feladatként jelent meg a VKI vízgyűjtő-gazdálkodási tervéhez kapcsolódó monitoring tevékenység beindítása, amely nagyságrenddel több terepi mérést és adatszolgáltatást jelentett az Igazgatóság számára. Az elmúlt évben sikerült a szakaszmérnökségeink és a Műszaki Biztonsági Szolgálat, valamint a Központ között korábban kiépített bérelt vonali kapcsolat adatátviteli teljesítményét növelnünk. Megtettük az előkészületeket az EDR rádiórendszerre való áttérésre, amely várhatóan 2008-ban fog megtörténni A szakmai tevékenységet és felelősségi kört érintő új törvények jogszabályok és rendelkezések: Az év folyamán számos jogszabály módosítás került kiadásra a vízbázisvédelem, vízgazdálkodás, hulladékgazdálkodás ivóvízellátás, szennyvízelhelyezés és környezeti kárelhárítás témakörben. Ezek az alábbiak: 379/2007 (XII.13.) Kormányrendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és követelményekre vonatkozó szabályokról. 94/2007. (XII.23) KvVM rendelet a vízgazdálkodás egyes szakmai követelményeiről. 101/2007. (XII.23.) KvVM rendelet a felszín alatti vízkészletekbe történő beavatkozás és a vízkútfúrás szakmai követelményeiről.

6 6 377/2007. (XII.23.) Kormányrendelet az egyes környezetvédelmi és vízügyi tárgyú jogszabályok módosításáról. 231/2007. (IX.4.) Kormányrendelet a vízbázisok, a távlati vízbázisok valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló 123/1997. (VII.18.) kormányrendelet módosításáról. 298/2007. (XI..9.) Kormányrendelet a vízbázisok, a távlati vízbázisok valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló 123/1997. (VII.18.) kormányrendelet módosításáról. 90/2007. (IV.6) Kormányrendelet a környezetkárosodás megelőzésének és elhárításának rendjéről. A fentiekben jelzett új jogszabályok is jelentős többletfeladatot eredményeztek Igazgatóságunk munkájában Szervezeti változások: A 2007-es évben az előző évi módosításokat követően szervezeti változtatást nem hajtottunk végre. A VKI feladatok várható nagy leterheltségét figyelembe véve feladat-átcsoportosításokat hajtottunk végre az észlelések és mérések területén. Egyes, az Igazgatóság központjában végzett munkákat a szakaszmérnökségeinkhez csoportosítottunk át. Ezt megtettük az ISO minősítés kapcsán adódó feladatainknál is. A VKI koordinátor feladatkörét kibővítettük és jelenleg dolgozunk a vízgyűjtőgazdálkodási tervek elkészítésének munkamegosztási-, ütemezési feladatainak meghatározásán Az intézmény működőképessége: Likviditási gondjaink évben sem jelentkeztek, amit az egész éves tervszerű és takarékos gazdálkodással, az egyéb árbevételek növelésével, a vállalkozási tevékenység tervezett eredményének túlteljesítésével tudtunk biztosítani Fizetési határidőn túli pénzügyi kötelezettségek: december 31-i időponttal nem volt határidőn túli pénzügyi kötelezettsége Igazgatóságunknak! 2. Előirányzatokkal való gazdálkodás: 2.1. Az előirányzatok és évközi változások hatáskörönkénti levezetése:

7 7 Az Igazgatóság évi eredeti kiadási és bevételi előirányzata eft összegű volt. Az elmúlt évben összességében eft nagyságú előirányzat változtatásra került sor. A módosításokból eft kormányzati hatáskörű, eft felügyeleti jellegű és eft intézményi elhatározású változtatás volt. A kormány hatáskörében végrehajtott növelés teljes egészében a év után járó 13.-ik havi illetmény év második felében, havi részletezettséggel történő kifizetéséhez kapcsolódott. Az eredeti eft nagyságú előirányzat a tényleges kifizetéseknek megfelelően módosult eft összegre. A felügyeleti szerv elhatározásaként megvalósult előirányzat változtatások a vízkárelhárítási művek fenntartási célkeretének eft-os, a vízkárelhárítási védekezés eft-os, a központi beruházások eft-os és a fejezeti általános tartalék felhasználásának eft-os összegéhez kapcsolódtak. Az intézményi hatáskörben megvalósult előirányzat változtatások közül a legjelentősebb tételek az intézményi működési többletbevétel eft-os, az INTERREG III. pályázathoz kapcsolódó, VÁTI által történő vállalkozói kifizetések eft-os, a évi vállalkozási eredmény alapfeladatok finanszírozására visszaforgatott eft-os és az előző évi pénzmaradvány igénybevételének eft-os összegei voltak évi feladataink elvégzését és így természetesen az előirányzataink módosulását és azok teljesítését ismételten az időjárási tényezők alakulása befolyásolta legjelentősebb mértékben. Az elmúlt év vízügyi szempontból szélsőségektől mentes időjárása következtében mindössze 26 milliós értékű vízkárelhárítási védekezésre volt csak szükség. Alapvetően ennek köszönhető, hogy míg 2006-ban összességében eft nagyságú előirányzat módosításra volt szükség a rendkívül jelentős védekezési tevékenységekhez kapcsolódóan, addig évben eft értékűre, melyből a 150 milliós INTERREG pályázati összeghez kapcsolódó, csak technikai jellegű módosításként jelentkezett A fejezeti kezelésű előirányzatból átvett feladatok, illetve az egyéb átvett pénzeszközökkel kapcsolatos előirányzatok teljesítése: - Vízkárelhárítási művek fenntartása: A kétszeri módosítás után rendelkezésünkre álló eft összegű előirányzat terhére tervezett feladatok maradéktalanul teljesültek. - Víz-és környezeti kárelhárítás : A eft értékű előirányzat teljes mértékben felhasználásra került a védekezési feladatok ellátása során. - Fejezeti általános tartalék terhére végzendő feladatok: A fenti előirányzat terhére eft összegű támogatást a pályázati önrészek forrásaként, eft-ot pedig a monitoring kutak szolgalmi jogának rendezésére kapott igazgatóságunk. A pályázatokhoz kapcsolódó előirányzat

8 teljes egészében felhasználásra került, míg a szolgalmi joghoz kapcsolódó forrásból 990 eft kötelezettségvállalással terhelt pénzmaradványként jelentkezik. - IMBO konferencia rendezése: június között debreceni helyszínnel került megrendezésre a Vízgyűjtő Szervezetek Nemzetközi Hálózatának (IMBO) éves kongresszusa. Az ágazat vezetése Igazgatóságunkat bízta meg a rendezvény lebonyolításával. A felmerülő költségekhez a Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságok eft részünkre átadott pénzeszközzel járultak hozzá. - Európai Uniós pályázati feladatok támogatása: Az összességében eft-os összegű forrásból eft-os rész a Magyar- Román közös érdekeltségű területek belvízvédelmi szabályzatának korszerűsítése elnevezésű pályázati feladathoz, eft a Vízhozam-és vízminőségi monitoring rendszer létrehozása a Berettyó és Ér határszelvényben című munkához, eft Környezetvédelmi program a Hajdú-Bihar megyei határközeli ivóvízbázisok védelmére néven futó tevékenységhez kapcsolódott. Ezen, az Igazgatóságnál felmerült költségek finanszírozását jelentő pénzeszközöket a VÁTI Kht. bocsátotta rendelkezésünkre. A fentieken kívül az ún. LOGO EAST programhoz kapcsolódóan eft pénzügyi forrást kaptunk a Holland kormányzattól. Az előbbiekben felsorolt pénzeszközök a feladatok végrehajtása során maradéktalanul felhasználásra kerültek. - Jóléti és parkerdő fenntartás támogatása : évben a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Erdészeti Igazgatóságától eft összegű, a fenti célú támogatásban részesültünk, amely teljes egészében felhasználásra került. - Agrár-környezetgazdálkodási támogatás, nádgazdálkodás: A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlege társfinanszírozásában megvalósuló agrár-környezetgazdálkodási támogatásban részesültünk eft összegben, nádgazdálkodási feladataink elvégzése céljából. A forrás teljes összegében ezirányú feladataink elvégzésére fordítódott. - Erdőfenntartási támogatás (Hajdú-Bihar megye): évi erdőfenntartási feladataink elvégzéséhez központi költségvetési támogatást igényeltünk. A Hajdú-Bihar Megyei Szakigazgatási Hivatal elszámolásunk alapján eft összegű forrást biztosított részünkre, amelyet 100 %-ban felhasználtunk. - Erdőfenntartási támogatás (Borsod-Abaúj-Zemplén megye): Az elmúlt évben a Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére eső erdőink fenntartására is részesültünk költségvetési támogatásban. A Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Szakigazgatási Hivatal eft-ot adott át ezirányú feladataink elvégzéséhez. - Szakszervezeti támogatás: A dolgozóink gyermekeinek beiskolázási támogatásának kiegészítéséhez vettünk át 865 eft-ot az Igazgatóságunkon működő Szakszervezettől, amelyet az érintettek részére ki is fizettünk. - Közcélú érdekeltségi hozzájárulás: évben a mezőgazdasági célú földhasználóktól akik Vízgazdálkodási Társulat által le nem fedett területeken gazdálkodnak az Önkormányzatok által 8

9 9 beszedett, s részünkre átutalt közcélú érdekeltségi hozzájárulás összege 34 eft volt. Ezt az összeget az érintett területen fekvő műveink fenntartására fordítottuk. - EU pályázati feladatok támogatása: Az itt megjelölt eft értékű támogatás teljes egészében a VÁTI Kht. által történő közvetlen szállítói kifizetéseket jelentette. A fenti összegből eft a Környezetvédelmi program a Hajdú-Bihar megyei határközeli ivóvízbázisok védelmére elnevezésű feladathoz, eft a Magyar-Román közös érdekeltségű területek belvízvédelmi szabályzatának korszerűsítése néven futó programhoz és eft pedig a Vízhozam és vízminőségi monitoring rendszer létrehozása a Berettyó és Ér határszelvényében jelzésű munkához kapcsolódott Ár-és belvízvédelmi művek fenntartására fordított pénzeszközök: évben a eft összegű, a fenntartási feladatok végzésére felhasznált forráson belül a legjelentősebb tételként a saját költségvetésből erre a célra felhasznált eft összeg jelentkezett. A fentieken túl a fenntartási célkeretből összességében eft-ot ( ), preventív vízkárelhárítási forrásból pedig eft-ot fordítottunk fenntartási feladataink ellátására. 3. Egyebek: 3.1 Közmunkaprogram végrehajtása: évben sajnálatos módon rajtunk kívülálló okokból nem vehettünk igénybe közmunkásokat feladataink végrehajtásakor. 3.2 Helyi együttműködések, kapcsolatok: A évben is tovább javítottuk és szorosabbra fűztük együttműködésünket a Hajdú-Bihar Megyei és Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Védelmi Bizottságokkal, Katasztrófavédelmi Igazgatóságokkal. Az Észak-alföldi Régió ivóvízminőség-javító program I-II. ütemének munkái, a Hajdú-Bihar Megye Szennyvízkoncepció kapcsán a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűléssel, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel folytatódott a korábban kialakított gyümölcsöző együttműködés. 3.3 Nemzetközi kapcsolatok: A évben a nemzetközi kapcsolatok terén a júniusban Zaragozában megrendezett FLAPP záró konferencia, valamint a közepén Debrecenben megrendezett IMBO VILÁGKONFERENCIA volt kiemelkedő esemény. Az IMBO VILÁGKONFERENCIA rendezvénye kapcsán elismerően nyilatkoztak a résztvevők a TIKÖVIZIG szervező munkájáról.

10 10 II. Az egyes előirányzatok részletes bemutatása: 1.) Személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok: A személyi juttatások eft összegű módosított előirányzata eftra, közel 100 %-ra teljesült évi záró létszámunk 379 fő volt, amely megegyezik a részünkre jóváhagyottal, így üres létszámhellyel nem rendelkezünk. Az év végi 379 főből 21 % volt a felsőfokú, 46 % a középfokú és 33 % az alapfokú végzettségűek aránya. Ez kedvező irányú változást jelez, mert a felsőfokú végzettségűek aránya 2 %-kal nőtt a másik két kategória terhére. Ezt a tendenciát szeretnénk erősíteni, minden rendelkezésünkre álló eszközzel. Dolgozóink szinte mindegyike önkéntes nyugdíjpénztári tag, nevezetesen 358 fő, a 379 fős összlétszámból. Részükre évben eft összegben fizettünk munkáltatói támogatást. 2.) Dologi kiadások: Az elmúlt évi eredeti előirányzatunk összege eft nagyságú volt, amelynek év végi módosított eft-os összege eft-ra, 94,3%-ra teljesült. Az előirányzat növekedések közül a legjelentősebb tétel a célfenntartási feladatokhoz kapcsolódott eft értékben. A dologi kiadások közül a legjelentősebbek a szakmai anyagok beszerzése eft-os, a hajtó-és kenőanyagok eft-os és a villamos energia díj eft-os összegei voltak. Ezek az összegek is azonban messze elmaradtak a évi összegektől, a vízkárelhárítási védekezések elmúlt évi elmaradása miatt. Az üzemelési és fenntartási feladatok elvégzésére rendelkezésre álló előirányzatok értékelését a beszámoló szakmai részében már elvégeztük. 3.) Működési pénzeszköz átadás: évben a társ vízügyi szervezet, a FETIKÖVIZIG részére adtunk át 480 eft-ot, a három társigazgatóság (Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen) beszéd és adatátvitelét biztosító (Nyíregyházán működő) Nortel 6440-es Passport javítási költségeinek részbeni finanszírozására. 4.) Intézményi beruházási kiadások: A évi eredeti költségvetésünkben tervezett eft összegű előirányzattal szemben eft összegben került sor fejlesztésekre. Ez utóbbi tényadat egy kicsit megtévesztő, mivel eft-os összeggel szerepel benne az INTERREG pályázathoz kapcsolódó beruházás, amelyből eft-os összeg a VÁTI által került megfinanszírozásra. Így igazából az eredetileg tervezett

11 eft-os összegen túl eft nagyságú volt a saját bevételből finanszírozott, az eredeti tervet meghaladó intézményi beruházások összege. A tavalyi év legjelentősebb érékű, működési célú beszerzése a gépjárművek vásárlása volt eft összegben. További kiemelkedő értéket a számítástechnikai eszközök beszerzése képviselte eft összegben. 5.) Felújítás: évben Igazgatóságunkon felújításra nem került sor. 6.) Felhalmozási célú pénzeszköz átadás: évben ilyen jellegű átadásra nem került sor. 7.) Egyéb központi beruházások: Üzemelő, sérülékeny ivóvízbázisok védelme 2002-ben induló Hajdúnánás: A beruházás során a vízbázis környezetének felszíni geofizikai vizsgálatát, és a kutak vízminőség vizsgálata történt meg. Kaba: A diagnosztikai munka keretében 2 db. vízműkút vizének az EU direktíva szerinti vízminőség vizsgálatára és 1 db. vízszint és vízminőség figyelő kút kivitelezésére került sor. A fenti feladatok ellenértékének kiegyenlítése a kivitelezők részére eft értékben megtörtént, amely 100 %-os teljesítésnek felel meg. Üzemelő, sérülékeny ivóvízbázisok védelme 2003-ban induló Biharkeresztes A vízbázison elvégzett munkák keretében 2 db. figyelőkút került kivitelezésre a az előírt vizsgálatokkal. Berekböszörmény: A vízbázis környezetének felszíni geofizikai vizsgálatát és a használaton kívüli vízműkút teljes körű felülvizsgálatát munkákat végezte el a vállalkozó. Komádi: A vízbázison kiépítésre kerületek a szennyezőforrás feltáró kutak, valamint a lakossági kutak vizének vízminőség vizsgálatára került sor. Az Igazgatóságunk által végzett feladatok a műszaki ellenőrzéshez, helyszíni bejárásokhoz, ellenőrzésekhez és az egyeztetésekhez kapcsolódtak. A beruházás az engedélyokiratban tervezett összeggel azonos mértékben eft értékben teljesült. Összességében elmondható, hogy a évi nem túl jelentős mértékű központi beruházási feladataink mind műszakilag, mind pénzügyileg maradéktalanul teljesültek!

12 12 8.) Kölcsönök: évben eft összegű lakásépítési, korszerűsítési támogatást nyújtottunk 2 fő részére. Az előző évektől jelentősen elmaradó támogatási összeg miatt a lakásépítési alap záró állománya a tavalyi eft-ról eft-ra növekedett, miközben a kölcsönök állománya a évi eft-ról évre eft-ra csökkent. 9.) Bevételek: Igazgatóságunk évi eredeti előirányzata eft volt, amely évközben eft-ra növekedett, s amellyel szemben a tényleges teljesítés eft-ot ért el. A bevételekből a központi állami támogatás tervszáma az eft év végére eft-ra emelkedett, amellyel megegyezett a tényleges teljesítés. A eft összegű növekedésből eft a központilag támogatott fenntartási feladatokhoz, eft a évi 13. havi fizetés féléves kifizetéséhez és eft a víz-és környezeti kárelhárítási munkákhoz kapcsolódott. Igazgatóságunk működési bevételeinek eredeti előirányzata eft összegű volt, amely a eft összegű módosított előirányzattal szemben eftra teljesült. A fenti többlet teljesítésből eft volt az intézményi működési bevételi többlet és eft a támogatásértékű. Ez utóbbi jelentős része a kapott erdőfenntartási és nádgazdálkodási támogatásokhoz kapcsolódott (részletesen kifejtve a beszámoló 2.2 részében) évben eft összegű vállalkozási árbevétel mellett eft összegű nyereség keletkezett. Ezen tevékenység döntő hányada Műszaki Biztonsági Szolgálatunk szabad kapacitásának vállalkozási piacon történő hasznosításához kapcsolódik. Két fő tevékenységi köréből a szádlemez verési munkáknál eft, míg a víztelenítési, szivattyúzási feladatoknál eft összegű bevétel realizálódott. Intézményi működési bevételeinkben ( eft) évben is a mezőgazdásági vízszolgáltatáshoz kapcsolódó összegek játszották a legnagyobb szerepet. Ezen bevételeink alakulását a legjelentősebb mértékben tavaly is az időjárási viszonyok alakulása befolyásolta évben eft összegű bérleti díjból származó bevételünk keletkezett. Az elmúlt évben sem került sor Igazgatóságunkon ingatlan értékesítésére.

13 13 Tárgyi eszközöket évben eft értékben adtunk el, amelyek részletezettsége az alábbi: - OPEL CAMPO tehergépkocsi értékesítése : 250 eft - FORD tehergépjármű értékesítése : 225 eft - OPEL ASTRA személygépkocsi értékesítése : eft - VOLKSWAGEN TRANSPORTER értékesítése : eft - VOLKSWAGEN TRANSPORTER értékesítése : eft - VOLKSWAGEN PASSAT értékesítése : eft - SUZUKI VITARA értékesítése : 958 eft ÖSSZESEN: : eft Amint az a fenti táblázatból látható, tárgyi eszközként csak járművek értékesítésére került sor az elmúlt évben. A követelések eft-os nyitóállománya eft-ra növekedett, amelyben a legjelentősebb szerepet az év utolsó hónapjában nagy összegben kiszámlázott, de januári, februári fizetési határidejű vállalkozási munkák játszották. A fenti követelésállományból a beszámoló készítésének időpontjáig eft összeg már megfizetésre is került, amely több mint 71 %-os teljesítésnek felel meg. A követeléseken belül a határidőn túliak nyitóállománya, a eft jelentősen lecsökkent eft összegre. A kintlévőségek behajtására minden, az Igazgatóságunk rendelkezésére álló szükséges és törvényes eszközt felhasználtunk (fizetési meghagyás, inkasszó, felszámolási eljárás kezdeményezése stb.) év végén behajthatatlannak ítélt követelésállományunk eft összegű volt, amelyből a legnagyobb összeg e Ft értékben a BWANA Kft. felszámolásához kapcsolódott. III. Egyéb: 1.) Gazdasági társaságban való részvétel: Igazgatóságunk év jelentős részében a RÓNA-IM Kft-ben gyakorolt tulajdonosi jogokat, 97,67 %-os tulajdonosi részarány mellett. Ennek a részesedésnek a könyv szerinti értéke eft. Az állami vagyonról szóló évi CVI. tv (6) bekezdése értelmében vagyonkezelésünkből az üzletrész a törvényi rendelkezés alapján kikerült. A hivatalos vagyonkezelői rendelkezés hiányában éves beszámolónkban továbbra is szerepeltetjük a RÓNA-IM Kft-ben meglévő vagyonrész értékét, részesedésként.

14 14 2.) Társadalmi szervezetek támogatása: évben sem támogattunk ilyen jellegű szervezetet. 3.) Nemzetközi támogatások, éven túli kötelezettségvállalások: a.) Az éven túli kötelezettségvállalások között az a fejezeti tartalék terhére, a monitoring kutak szolgalmi jogának rendezése céljából kapott forrással fedezett 990 eft értékű geodéziai feladat szerepel, amelyről a kötelezettségvállalással terhelt pénzmaradványoknál már beszéltünk. b.) Nemzetközi támogatások: A nemzetközi pályázatokon elnyert támogatásokhoz kapcsolódóan az elmúlt évben eft összegű önrész biztosítására volt szükség. Ebből az összegből eft a fejezeti általános tartalék terhére került finanszírozásra, míg a fennmaradó részt saját többletbevételeinkből biztosítottuk. Beszámolónk tartalmi összefoglalásaként elmondhatjuk, hogy évi tevékenységünk eredményesnek tekinthető, mivel alapfeladatainkat a források által biztosított szinten elvégeztük, s működőképességünket megőriztük. Debrecen, február 27. Bara Sándor mb.igazgató

A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása

A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása A 2011. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az intézmény neve: Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Törzskönyvi azonosító szám: 308450 Honlap: WWW.TIKOVIZIG.HU

Részletesebben

A központi beruházások kiadási előirányzata 100 millió forint, mely a Vám- és Pénzügyőrség lakástámogatás előirányzatát jelenti.

A központi beruházások kiadási előirányzata 100 millió forint, mely a Vám- és Pénzügyőrség lakástámogatás előirányzatát jelenti. A XXII. Pénzügyminisztérium fejezet 2007. évi tervezett kiadási-bevételi főösszege 151440,0 millió forint, a költségvetési támogatás összege 130490,2 millió forint, a bevételi előirányzat pedig 20949,8

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2010. május 27.-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2010. május 27.-én tartandó ülésére Gödöllői Piac Üzemeltető és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2100 Gödöllő, Szabadság út 3. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2010. május 27.-én tartandó ülésére Tárgy: A Piac Üzemeltető és Szolgáltató

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ Salgótarján Megyei Jogú Város 2015. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről

TÁJÉKOZTATÓ Salgótarján Megyei Jogú Város 2015. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről TÁJÉKOZTATÓ Salgótarján Megyei Jogú Város 2015. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről Salgótarján, 2015. szeptember 11. Előterjesztő: Dóra Ottó polgármester TARTALOMJEGYZÉK Tájékoztató Salgótarján

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a 2009. évi. költségvetés teljesítéséről

B E S Z Á M O L Ó. a 2009. évi. költségvetés teljesítéséről Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER B E S Z Á M O L Ó a költségvetés teljesítéséről Készítette: Halmos Istvánné ágazatvezető Előterjesztő: Tóth

Részletesebben

VII-B-004/761-4 /2013

VII-B-004/761-4 /2013 VII-B-004/761-4 /2013 Beszámoló A Fejér Megyei Kormányhivatal 2012. évi tevékenységéről FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló... - 3-2. A kormányhivatalt érintő feladat- és

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 27661/2013. Tárgy: Önkormányzat 2012. évi zárszámadása Melléklet: előterjesztés melléklete (8 db táblázat) 1 db határozati javaslat 1 db

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2015. december végi helyzetéről 2016. január * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

2009. évi költségvetése

2009. évi költségvetése 3. napirendi pont Megtárgyalják: - első fordulóban Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság 01/42-2/2009. - második fordulóban közgyűlés bizottságai Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnökének e l ő t e r j

Részletesebben

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ. Kiskunmajsa Város 2010. évi zárszámadásáról. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ. Kiskunmajsa Város 2010. évi zárszámadásáról. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése SZÖVEGES BESZÁMOLÓ Kiskunmajsa Város 2010. évi zárszámadásáról Önkormányzati feladatellátás általános értékelése Önkormányzatunk a törvényben meghatározott kötelező, illetve önként vállalt feladatai ellátásának

Részletesebben

2008. évi szakmai (szöveges) beszámoló

2008. évi szakmai (szöveges) beszámoló Ügyiratszám:1018/2009-5300 2008. évi szakmai (szöveges) beszámoló a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi gazdálkodásáról készített beszámoló szöveges értékelése I. Az intézmény feladatköre

Részletesebben

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA a 2011 évi költségvetés végrehajtásáról Előterjesztő: Wittinghoff Tamás polgármester Tartalomjegyzék A 2011. évi gazdálkodásról szóló beszámoló általános

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 23-i ülésére

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2015. január végi helyzetéről 2015. február * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM T Á J É K O Z T A T Ó * az államháztartás központi alrendszerének 2015. február végi helyzetéről 2015. március * Az államháztartás központi alrendszerének havonkénti részletes

Részletesebben

Az ÓNTE Kht. gazdálkodása 2006-ban. Bevezetés:

Az ÓNTE Kht. gazdálkodása 2006-ban. Bevezetés: Az ÓNTE Kht. gazdálkodása 2006-ban Bevezetés: Megalakulása óta az ONTE Kht. sikeresen teljesíti az alapító okiratban vállalt feladatait. Alakulása óta normatív támogatás nélkül gazdálkodik. Eredményeink

Részletesebben

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 15/2011 (IV. 27.) ÖKT sz. rendelettel elfogadott BESZÁMOLÓJA a 2010 évi költségvetés végrehajtásáról Előterjesztő: Wittinghoff Tamás polgármester Tartalomjegyzék

Részletesebben

1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI

1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI 1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI 1/1. ALCÍM: TÁRSASÁGI ADÓ A 2008. évi költségvetési előirányzat a társasági adó címén 530,6 milliárd forint bevétellel számolt. Az előirányzattal szemben

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. év november 30-i ülésére Tárgy: Az önkormányzati tulajdonú vízi-közműből szolgáltatott ivóvízért, valamint az önkormányzati

Részletesebben

Szöveges értékelés Pannonhalma Város Önkormányzat 2010. évi költségvetési beszámolójához

Szöveges értékelés Pannonhalma Város Önkormányzat 2010. évi költségvetési beszámolójához Szöveges értékelés Pannonhalma Város Önkormányzat 2010. évi költségvetési beszámolójához I. Az önkormányzati feladatellátás általános értékelése: 1. Az önkormányzati feladatellátás tárgyi és személyi feltételei

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK az önkormányzat 2009. III. negyedéves gazdálkodásáról készült tájékoztató anyagához Tájékoztató az önkormányzat 2009. III. negyedéves gazdálkodásáról Bevételek (1. számú melléklet) Működési

Részletesebben

SZÖVEGES INDOKLÁS A 2004. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓHOZ

SZÖVEGES INDOKLÁS A 2004. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓHOZ SZÖVEGES INDOKLÁS A 2004. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓHOZ 1.) A felügyelőség 2004. évi szakmai tevékenységének és működésének összefoglalása Szakmai munkánkat az éves munkatervünk határozta meg, amely a

Részletesebben

Készült: Szentes Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályán, 2011. augusztus- szeptemberében

Készült: Szentes Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályán, 2011. augusztus- szeptemberében Készült: Szentes Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályán, 2011. augusztus- szeptemberében Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-21812-5/2011. ELŐTERJESZTÉS Szentes Város Önkormányzata

Részletesebben

2.1. Összefoglaló táblázatok és azok tartalmának szöveges indoklása. Cím, alcím, intézmény megnevezése: 10/01 Magyar Szabadalmi Hivatal

2.1. Összefoglaló táblázatok és azok tartalmának szöveges indoklása. Cím, alcím, intézmény megnevezése: 10/01 Magyar Szabadalmi Hivatal 1. Feladatkör, tevékenység, szervezeti változás A Magyar Szabadalmi Hivatal gazdálkodási jogkörét tekintve fejezeti jogosítványokkal felhatalmazott, jogi személyiséggel rendelkező, önállóan működő és gazdálkodó

Részletesebben

A DOMUS Kereskedelmi Részvénytársaság 2005. évi gyorsjelentése

A DOMUS Kereskedelmi Részvénytársaság 2005. évi gyorsjelentése A DOMUS Kereskedelmi Részvénytársaság 2005. évi gyorsjelentése A DOMUS Rt. szervezetében az év folyamán változás nem volt, a vezető állású tisztségviselőinek körében bekövetkezett változás: az igazgatóság

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. szeptember 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./B kötet

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. szeptember 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./B kötet I/B kötet 1. oldal Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. szeptember 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./B kötet A 2009. évi költségvetés I. félévi teljesüléséről szóló tájékoztató...2

Részletesebben

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármester. Szöveges beszámoló a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról készített éves beszámolóhoz

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármester. Szöveges beszámoló a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról készített éves beszámolóhoz Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármester Szöveges beszámoló a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról készített éves beszámolóhoz BUDAPEST 2015 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. szeptember 11-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. szeptember 11-i ülésére 1. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. szeptember 11-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről Előterjesztő: Lehota

Részletesebben

Fejezeti kezelésű előirányzat. Fejezet összesen

Fejezeti kezelésű előirányzat. Fejezet összesen 2 A gazdasági és közlekedési miniszter feladatát és hatáskörét a Kormány 163/2006. (VII. 28.) számú rendelete határozza meg, mely jogszabályt a miniszterek feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletek

Részletesebben

INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT.

INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT. INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT. Háromnegyedéves beszámoló 2014. év 1.oldal I. Összefoglaló a 2014. év I-III. negyedéves beszámolójáról Társaság neve: Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. Székhelye:

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1 AZ INTÉZMÉNY PÉNZÜGYI HELYZETÉNEK ÉRTÉKELÉSE 2 2 A BEVÉTELEK ÉRTÉKELÉSE 2. 2.1 OEP bevételek alakulásának részletes ismertetése 3

TARTALOMJEGYZÉK 1 AZ INTÉZMÉNY PÉNZÜGYI HELYZETÉNEK ÉRTÉKELÉSE 2 2 A BEVÉTELEK ÉRTÉKELÉSE 2. 2.1 OEP bevételek alakulásának részletes ismertetése 3 TARTALOMJEGYZÉK 1 AZ INTÉZMÉNY PÉNZÜGYI HELYZETÉNEK ÉRTÉKELÉSE 2 2 A BEVÉTELEK ÉRTÉKELÉSE 2 2.1 OEP bevételek alakulásának részletes ismertetése 3 2.2 Egyéb támogatás, támogatásértékű bevételek: 6 3 A

Részletesebben

A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjeszti: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

A 2007. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása

A 2007. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása A 2007. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 1. Az intézmény feladatkörének, 2007. évi tevékenységének rövid ismertetése Az intézmény neve: Egyenlő Bánásmód Hatóság Törzskönyvi azonosítószáma:

Részletesebben

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (IV.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi éves beszámolójáról

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2014. (IV.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi éves beszámolójáról Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/201 (IV.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 201 évi éves beszámolójáról Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

Budapest, Bécsi kapu tér 2-4. H-1014. Hungary. A Magyar Országos Levéltár 2008. évi szöveges beszámolójelentése

Budapest, Bécsi kapu tér 2-4. H-1014. Hungary. A Magyar Országos Levéltár 2008. évi szöveges beszámolójelentése Budapest, Bécsi kapu tér 2-4. H-1014. Hungary A Magyar Országos Levéltár 2008. évi szöveges beszámolójelentése 1 Feladatkör, tevékenység 1.1. A intézmény neve, törzskönyvi (PIR) azonosító száma, honlapjának

Részletesebben

3. NAPIREND Ügyiratszám: 5/130/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2013. november 22-i nyilvános ülésére

3. NAPIREND Ügyiratszám: 5/130/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2013. november 22-i nyilvános ülésére 3. NAPIREND Ügyiratszám: 5/130/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. november 22-i nyilvános ülésére Tárgy: Tapolca Város Önkormányzata 2013. évi költségvetésének háromnegyed éves

Részletesebben

A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2008. évi Beszámolójának szöveges indoklása

A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2008. évi Beszámolójának szöveges indoklása I. Általános indoklás A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2008. évi Beszámolójának szöveges indoklása 1.) Az intézmény 2008. évi szakmai tevékenységének és működésének összefoglalása:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ Salgótarján Megyei Jogú Város 2009. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről

TÁJÉKOZTATÓ Salgótarján Megyei Jogú Város 2009. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről TÁJÉKOZTATÓ Salgótarján Megyei Jogú Város 2009. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről Salgótarján, 2009. szeptember 8. Előterjesztő: Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester TARTALOMJEGYZÉK Tájékoztató

Részletesebben

... NAPIREND Ügyiratszám: 5/70 /2013. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2013. április 26-i nyilvános ülésére.

... NAPIREND Ügyiratszám: 5/70 /2013. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2013. április 26-i nyilvános ülésére. ... NAPIREND Ügyiratszám: 5/70 /2013. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. április 26-i nyilvános ülésére. Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A 2012. évi költségvetés

Részletesebben

- Pénzbeli és természetbeni szociális ellátások alakulása (4. sz. függelék)

- Pénzbeli és természetbeni szociális ellátások alakulása (4. sz. függelék) TARTALOMJEGYZÉK az önkormányzat 2008. III. negyedéves gazdálkodásáról készült tájékoztató anyagához Tájékoztató az önkormányzat 2008. III. negyedéves gazdálkodásáról Bevételek (1. számú melléklet) Működési

Részletesebben

Nógrád Megye Önkormányzata intézményei 2006. évi szakmai teljesítményének bemutatása és értékelése

Nógrád Megye Önkormányzata intézményei 2006. évi szakmai teljesítményének bemutatása és értékelése Nógrád Megye Önkormányzata intézményei 2006. évi szakmai teljesítményének bemutatása és értékelése A Nógrád Megye Önkormányzata honlapjának gondozásával összefüggő feladatokról szóló, 2/2003. számú Rendelkezés

Részletesebben

X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM A 2010. évben végrehajtott és a 2011. évre előkészített szervezeti átalakítások nyomán létrejött szervezeti struktúra és háttérintézményi hálózat működtetése

Részletesebben

JAVASLAT. a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2012. évi üzleti tervére

JAVASLAT. a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2012. évi üzleti tervére 10. számú napirendi pont Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke Ikt. szám: 50-45/2012. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2012.

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/320-230, Tel.:95/ 523-100 M E G H Í V Ó Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. április 23-án /csütörtökön/ 16.00 órai

Részletesebben

S Z Ö V E G E S B E S Z Á M O L Ó. Kiskunmajsa Város 2004. évi zárszámadásáról. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése

S Z Ö V E G E S B E S Z Á M O L Ó. Kiskunmajsa Város 2004. évi zárszámadásáról. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése S Z Ö V E G E S B E S Z Á M O L Ó Kiskunmajsa Város 2004. évi zárszámadásáról Önkormányzati feladatellátás általános értékelése Önkormányzatunk a törvényben meghatározott kötelező, illetve önként vállalt

Részletesebben

VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége. fejezet. 2009. évi költségvetésének. végrehajtása

VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége. fejezet. 2009. évi költségvetésének. végrehajtása A VIII. Magyar Köztársaság Ügyészsége fejezet 2009. évi költségvetésének végrehajtása Budapest, 2010. május hó 1 A Legfőbb Ügyészség irányítása alá az 5 fellebbviteli főügyészség mellett 21 főügyészség

Részletesebben

Az NKA Igazgatósága 2007. évi szöveges beszámoló jelentése

Az NKA Igazgatósága 2007. évi szöveges beszámoló jelentése Az NKA Igazgatósága 2007. évi szöveges beszámoló jelentése 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az Intézmény neve: Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága törzskönyvi (PIR) azonosító száma: 329309 Az NKA portáljának

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Nádudvar Város Önkormányzata és intézményei 2008. évi gazdálkodásáról

BESZÁMOLÓ. Nádudvar Város Önkormányzata és intézményei 2008. évi gazdálkodásáról Tisztelt Képviselő-testület! BESZÁMOLÓ Nádudvar Város Önkormányzata és intézményei évi gazdálkodásáról A helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. tv., az államháztartásról szóló módosított

Részletesebben

Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI KONCEPCIÓJA

Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI KONCEPCIÓJA Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI KONCEPCIÓJA TARTALOMJEGYZÉK Budaörs Város Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciójának meghatározása... 2. oldal Mellékletek 1. Budaörs

Részletesebben

J E L E N T É S. Nyíregyháza Megyei Jogú Város önkormányzat pénzügyi gazdasági helyzetéről

J E L E N T É S. Nyíregyháza Megyei Jogú Város önkormányzat pénzügyi gazdasági helyzetéről J E L E N T É S Nyíregyháza Megyei Jogú Város önkormányzat pénzügyi gazdasági helyzetéről Az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. Törvény 50. (2) bekezdés f. pontja alapján az

Részletesebben

NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U.38-40. T/FAX: 87/352-467

NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U.38-40. T/FAX: 87/352-467 NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U.38-40. T/FAX: 87/352-467 ELŐTERJESZTÉS Sümegprága Települési Önkormányzat és Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. november

Részletesebben

JELENTÉS A Képviselő-testület 2007. október 25-i ülésére. A lejárt határidejű döntések végrehajtásáról

JELENTÉS A Képviselő-testület 2007. október 25-i ülésére. A lejárt határidejű döntések végrehajtásáról JELENTÉS A Képviselő-testület 2007. október 25-i ülésére A lejárt határidejű döntések végrehajtásáról Képviselő-testület 193/2007. (VI. 26.) KT számú határozat (Határidő: 2007.09.30) Tárgy: Corvo Bianco

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére 27. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat 2013. évi gazdálkodásának

Részletesebben

Készült: Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Számviteli és Tervezési Irodáján 2014. szeptember hónapban

Készült: Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Számviteli és Tervezési Irodáján 2014. szeptember hónapban Készült: Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Számviteli és Tervezési Irodáján 2014. szeptember hónapban Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-4612-13/2014. ELŐTERJESZTÉS Szentes

Részletesebben

MAGYAR MŰSZAKI ÉS KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM

MAGYAR MŰSZAKI ÉS KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM MAGYAR MŰSZAKI ÉS KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA 2012. 1 MAGYAR MŰSZAKI ÉS KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM Törzskönyvi szám: 308065 Honlap címe: www.mmkm.hu I. Általános indoklás (a feladatkör,

Részletesebben

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) 411-435, 512-042

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) 411-435, 512-042 Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) 411-435, 512-042 Tájékoztató Berente Község Önkormányzata 2015. évi gazdálkodásról, annak első félévi helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100)

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100) I. A KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI A 2008. ÉVBEN 2008-ban miközben az államháztartás ESA hiánya a 2007. évi jelentős csökkenés után, a kijelölt célnak megfelelő mértékben tovább zsugorodott

Részletesebben

Készült: Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Számviteli és Tervezési Irodáján 2013. októberében

Készült: Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Számviteli és Tervezési Irodáján 2013. októberében Készült: Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Számviteli és Tervezési Irodáján 2013. októberében Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-4989-15/2013. ELŐTERJESZTÉS Szentes Város

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATI JAVASLATOK 4. FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG JELENTÉSE 2014. 5. KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS 2014.

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATI JAVASLATOK 4. FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG JELENTÉSE 2014. 5. KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS 2014. TARTALOM: KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATI JAVASLATOK 1. ÜZLETI JELENTÉS 2014. 2. ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. 3. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2014. 4. FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG JELENTÉSE 2014. 5. KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS

Részletesebben

jegyzője polgármestere ELŐTERJESZTÉS

jegyzője polgármestere ELŐTERJESZTÉS Nagykáta Város Önkormányzata Nagykáta Város Önkormányzata jegyzője polgármestere ELŐTERJESZTÉS Nagykáta Város Önkormányzata 2009. évi többször módosított 1/2009 (II.13.) költségvetési rendeletének végrehajtásáról

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Hévízgyörk Község Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r é t ı l E L İ T E R J E S Z T É S HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2011. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL Az elıterjesztés a 2011. évi zárszámadási rendelet-tervezethez

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. év december 17.-i ülésére Tárgy: Az önkormányzati tulajdonú vízi-közműből szolgáltatott ivóvízért, valamint az önkormányzati

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Beszámoló Nádudvar Város Önkormányzat és intézményei 2006. évi gazdálkodásáról.

ELİTERJESZTÉS. Beszámoló Nádudvar Város Önkormányzat és intézményei 2006. évi gazdálkodásáról. 36-22/2007. ELİTERJESZTÉS Beszámoló Nádudvar Város Önkormányzat és intézményei 2006. évi gazdálkodásáról. 2007. április 17. Tisztelt Képviselıtestület! A helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.

Részletesebben

V. Állami Számvevőszék. fejezet. 2009. évi költségvetésének. végrehajtása

V. Állami Számvevőszék. fejezet. 2009. évi költségvetésének. végrehajtása Az V. Állami Számvevőszék fejezet költségvetésének végrehajtása Budapest, 2010. május hó 2 Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2009- ben is a jóváhagyott az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki

Részletesebben

Előterjesztés a Közgyűlés részére az MTA 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról

Előterjesztés a Közgyűlés részére az MTA 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról Magyar Tudományos Akadémia Főtitkára Előterjesztés a Közgyűlés részére az MTA 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról Budapest, 2007. május T a r t a l o m j e g y z é k I. Az Akadémia rendelkezésére

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a HONVÉD Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár küldöttközgyűlésére. 2010. május 25.

ELŐTERJESZTÉS a HONVÉD Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár küldöttközgyűlésére. 2010. május 25. ELŐTERJESZTÉS a HOVÉD Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár küldöttközgyűlésére 2010. május 25. M E G H Í V Ó Tisztelt Küldött! A "HOVÉD" Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár 2010. május 25-én 10 00 órakor tartandó

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 74. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-018 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 74. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-018 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 74. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-018 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. május 17-i ülésére Tárgy: I./ Pápa Város

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ. 2014. évi üzleti évről. Cégjegyzékszám: 02-09-063561 Statisztikai számjel: 11362018-3530-113-02. Pécs, Tüzér u. 18-20.

ÉVES BESZÁMOLÓ. 2014. évi üzleti évről. Cégjegyzékszám: 02-09-063561 Statisztikai számjel: 11362018-3530-113-02. Pécs, Tüzér u. 18-20. Pécs, Tüzér u. 18-20. ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. évi üzleti évről Cégjegyzékszám: 02-09-063561 Statisztikai számjel: 11362018-3530-113-02 Készült: 2014. december 31-i fordulónappal 2015. február 15-én Vida János

Részletesebben

Tárgy: A város kulturális és közművelődési intézményei működésének áttekintése, a feltételek racionálisabb hasznosításának programja Melléklet: 7 db

Tárgy: A város kulturális és közművelődési intézményei működésének áttekintése, a feltételek racionálisabb hasznosításának programja Melléklet: 7 db Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ügyintéző: Mihály Béláné Ikt.szám: P-3206 /2011. Tárgy: A város kulturális és közművelődési intézményei működésének áttekintése, a feltételek

Részletesebben

Polgármestere. 2009. évi zárszámadási rendelet. az előterjesztés melléklete (6db táblázat) 1 db határozati javaslat, rendelet-tervezet

Polgármestere. 2009. évi zárszámadási rendelet. az előterjesztés melléklete (6db táblázat) 1 db határozati javaslat, rendelet-tervezet Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 35129/2010. Tárgy: 2009. évi zárszámadási rendelet Melléklet: az előterjesztés melléklete (6db táblázat) 1 db határozati javaslat, rendelet-tervezet

Részletesebben

Ivóvíz és szennyvíz fejlesztések egyes kérdései. Értékelési zárójelentés. Részletes jelentés. Szennyvíz fejlesztések egyes kérdései

Ivóvíz és szennyvíz fejlesztések egyes kérdései. Értékelési zárójelentés. Részletes jelentés. Szennyvíz fejlesztések egyes kérdései Ivóvíz és szennyvíz fejlesztések egyes kérdései Értékelési zárójelentés Részletes jelentés II. kötet Szennyvíz fejlesztések egyes kérdései Budapest, 2013. március Msz.: 101/2012. Ivóvíz és szennyvíz fejlesztések

Részletesebben

1.) A felügyelőség 2006. évi szakmai tevékenységének és működésének összefoglalása

1.) A felügyelőség 2006. évi szakmai tevékenységének és működésének összefoglalása I. Általános indoklás 1.) A felügyelőség 2006. évi szakmai tevékenységének és működésének összefoglalása Szakmai munkánkat az éves munkatervünk határozta meg, amely a környezetvédelmi és vízügyi miniszter

Részletesebben

A Tarjánhő Szolgáltató Elosztó Kft. 2009 évi ÉVES BESZÁMOLÓJA

A Tarjánhő Szolgáltató Elosztó Kft. 2009 évi ÉVES BESZÁMOLÓJA A Tarjánhő Szolgáltató Elosztó Kft 2009 évi ÉVES BESZÁMOLÓJA A TARJÁNHŐ SZOLGÁLTATÓ-ELOSZTÓ KFT. 2009. ÉVI BESZÁMOLÓJA Tisztelt Közgyűlés! A Tarjánhő Kft.-t Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

2005. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása

2005. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 2005. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 2005-ös év az első olyan beszámolási időszak, mikor kötelezettséggel nem terhelt pénzmaradványunk keletkezett, melyből 4.043 e Ft bérmaradvány, 1.182

Részletesebben

A Bizalom Nyugdíjpénztár 2005. évi Üzleti jelentése

A Bizalom Nyugdíjpénztár 2005. évi Üzleti jelentése A Bizalom Nyugdíjpénztár 2005. évi Üzleti jelentése Budapest, 2006. április 28. Török László IT elnök 1. A 2005. év legfontosabb eseményei: A pénztár taglétszáma az előző időszaki dinamikus növekedést

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2013. szeptember 18-i ülésére Nyílt ülésen tárgyalandó

Részletesebben

Biatorbágy Város Képviselő-testületének 5/2010. (04.30.)Ör.sz. rendelete

Biatorbágy Város Képviselő-testületének 5/2010. (04.30.)Ör.sz. rendelete Biatorbágy Város Képviselő-testületének 5/2010. (04.30.)Ör.sz. rendelete Biatorbágy Város Képviselő-testülete 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. december 6-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. december 6-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 297/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. december 6-i ülésére Tárgy: Tájékoztató Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata

Részletesebben

Békés Város Képviselő-testülete 2015. augusztus 27-i ülésére

Békés Város Képviselő-testülete 2015. augusztus 27-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Békési Kistérségi Intézményfenntartó Társulás 2015.évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről Előkészítette: Váczi Julianna osztályvezető Szujó Edina Véleményező bizottság: Gazdasági

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 2. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 2. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 13-i ülése 2. számú napirendi pontja Tájékoztató a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2008. évi tevékenységéről Előadó:

Részletesebben

2007. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ

2007. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ 2007. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA ÖSSZEFOGLALÓ INFORMÁCIÓK A Műcsarnokot az 1894. évi XXVIII. törvény hozta létre, mint kiemelt nemzeti költségvetési intézményt. Az Intézmény 2007.augusztus

Részletesebben

FÖLDESI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2822-9/2014.

FÖLDESI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2822-9/2014. FÖLDESI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2822-9/2014. 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

Budapest XVI. kerület 2015. évi környezetállapot jelentése

Budapest XVI. kerület 2015. évi környezetállapot jelentése Elfogadta: 181/2016. (V. 17.) Kt. hat. Budapest XVI. kerület Budapest XVI. kerület 2015. évi környezetállapot jelentése Összeállította: a Budapest XVI. kerületi Polgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Irodája

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK B./A CIKLUS ALATT MEGVALÓSULT FEJLESZTÉSEKET MEGALAPOZÓ PÁLYÁZATOK ÉS AZOK REALIZÁLÁSA

TARTALOMJEGYZÉK B./A CIKLUS ALATT MEGVALÓSULT FEJLESZTÉSEKET MEGALAPOZÓ PÁLYÁZATOK ÉS AZOK REALIZÁLÁSA TARTALOMJEGYZÉK A./ KÖLTSÉGVETÉSI HELYZET I. Pénzügyi osztály beszámolója..1 II. Önkormányzati vagyonrészek alakulása 22 III. Adóosztály beszámolója..23 B./A CIKLUS ALATT MEGVALÓSULT FEJLESZTÉSEKET MEGALAPOZÓ

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTERE. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére

ALPOLGÁRMESTERE. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat ALPOLGÁRMESTERE : 1041 Bu da pest, Istvá n út 14. /Fa x: 231-3141 /231-315 1 e-ma il: msza bolcs@u jpest.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. április

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló 74 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. április 27-én (szerdán) 14.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. JÚNIUS 18-I ÜLÉSÉRE. Dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. JÚNIUS 18-I ÜLÉSÉRE. Dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. JÚNIUS 18-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 590-2/2009. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése tevékenységének félidős

Részletesebben

Beszámoló Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról (Szöveges indokolás)

Beszámoló Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról (Szöveges indokolás) Beszámoló Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról (Szöveges indokolás) 1. Feladatellátás A helyi önkormányzatok által a 2011. évben ellátandó feladatok

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó A határozat melléklete T Á J É K O Z T A T Ó az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének I-III. negyedéves teljesítéséről 1. ábra Az Önkormányzat 2013. I-IX. havi bevételeinek teljesítése a módosított előirányzathoz

Részletesebben

Az egyes szervezeti egységek által ellátott feladatok: Jogi és Koordinációs Osztály

Az egyes szervezeti egységek által ellátott feladatok: Jogi és Koordinációs Osztály Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 3530 Miskolc, Mindszent tér 4. 2012. évi szöveges beszámoló 1. Feladatkör, szakmai tevékenység 1.1. Az intézmény neve, törzskönyvi

Részletesebben

A 2009. évi mérlegbeszámoló szöveges kiegészítése

A 2009. évi mérlegbeszámoló szöveges kiegészítése Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapest Liszt Ferenc tér 8. 1061 Tárgyidőszakban felelős vezető: Rakonczay Éva ÁHT azonosító: 308955 1051 20 0200 854200 A 2009. évi mérlegbeszámoló szöveges kiegészítése

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. február 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. február 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: 1522/2010. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

XI. Önkormányzati Minisztérium fejezet. 2008. évi költségvetésének. végrehajtása

XI. Önkormányzati Minisztérium fejezet. 2008. évi költségvetésének. végrehajtása A XI. Önkormányzati Minisztérium fejezet költségvetésének végrehajtása Budapest, 2009. június hó Az Önkormányzati Minisztérium fejezet webcíme: http://www.otm.gov.hu/ A Magyar Köztársaság költségvetéséről

Részletesebben

Éves beszámoló. MISEK Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház Nonprofit Kft. Miskolc, Csabai kapu 9-11 2010.

Éves beszámoló. MISEK Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház Nonprofit Kft. Miskolc, Csabai kapu 9-11 2010. Statisztikai számjel: 14635306-8610-599-05 Cégjegyzék száma: CG. 05-09-017049 MISEK Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház Nonprofit Kft. Miskolc, Csabai kapu 9-11 2010.

Részletesebben

A fejezet fontosabb előirányzatai és azok változása 2008. évi 2008. évi. 2007. évi eredeti módosított tény előirányzat.

A fejezet fontosabb előirányzatai és azok változása 2008. évi 2008. évi. 2007. évi eredeti módosított tény előirányzat. A "Miniszterelnökség" fejezet a miniszterelnök munkáját, a kormány testületi működését szolgáló előirányzatokat, továbbá egyes, a kormányzati feladatok ellátását segítő szervezetek költségvetését tartalmazta.

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének teljesítéséről

Szécsény Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének teljesítéséről E L Ő T E R J E S Z T É S Szécsény Város Önkormányzata 2014. évi költségvetésének teljesítéséről Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-i ülésére Előterjesztő: Stayer

Részletesebben

Munkaadókat terhelő járulékok. Pénzeszköz átadás ÁH-on kívülre

Munkaadókat terhelő járulékok. Pénzeszköz átadás ÁH-on kívülre Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestületének 2/2009.(III.2.) rendelete Fegyvernek Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről B E V E Z E T Ő Fegyvernek Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestülete az államháztartásról

Részletesebben

MELLÉKLET 2011. ÉVI BESZÁMOLÓK KIVONATA

MELLÉKLET 2011. ÉVI BESZÁMOLÓK KIVONATA MELLÉKLET 2011. ÉVI BESZÁMOLÓK KIVONATA 1 1./ SZEGEDI KÖZLEKEDÉSI KFT. 1. Bevételek - Fontosabb sorok Összefoglaló táblázat a társaság legfontosabb gazdasági adatairól 2009. év 2010. év terv terv 2010.

Részletesebben

Alap felett rendelkező megnevezése: Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter Alapkezelő megnevezése: Szociális és Munkaügyi Minisztérium

Alap felett rendelkező megnevezése: Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter Alapkezelő megnevezése: Szociális és Munkaügyi Minisztérium II/1. számú melléklet Alap felett rendelkező megnevezése: Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter Alapkezelő megnevezése: Szociális és Munkaügyi Minisztérium Alap megnevezése: Munkaerőpiaci Alap Alap

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. szeptember 14-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. szeptember 14-i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. szeptember 14-i rendkívüli ülésére Egyszerű többség Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat 2010. évi gazdálkodásának I. félévi helyzetéről

Részletesebben