E L Ő T E R J E S Z T É S
|
|
- Laura Balla
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kéthely Közös Önkormányzati Hivatal 8713 Kéthely, Ady E. u. 1. Tel.: 85/ Ügyiratszám: 60-4/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S Kéthely és Balatonújlak Községi Önkormányzatok Képviselőtestületeinek április 28-án tartandó együttes ülésére a körjegyzőség és a közös hivatal évi költségvetési gazdálkodásáról Tisztelt Képviselőtestületek! A 2013-as évben a hivatal működésében jelentős változások történtek. A körjegyzőség mint intézmény február 28-al megszűnt és mint közös önkormányzati hivatal került bejegyzésre a törzskönyvi nyilvántartásba. Ezért az elmúlt évről két beszámolót kellett készítenünk. A közös hivatal jogutódja lett a körjegyzőségnek, így a 2013.december 31-i vagyon a körjegyzőségnél nulla, az a közös hivatal mérlegében szerepel. Az intézmény vezetőjének munkaviszonya a törvény hatályánál fogva megszűnt. Átmeneti időre Dr. Mátyás István helyettesítő jegyző látta el a feladatot, majd május 27-.vel be lett töltve a jegyzői állás július 27-tel informatikai referens került kinevezésre, így a hivatal dolgozói létszáma 9 fő lett, mely a testület által engedélyezett létszám. Éves átlagot tekintve a létszámunk 8 fő volt. A hivatal működtetésére megkötött megállapodás 22.) pontjának megfelelően, április hónapban, együttes ülés keretében kell az előző évi költségvetési gazdálkodásáról szóló beszámolóját megtárgyalnia és elfogadnia. A körjegyzőség és a közös hivatal évi költségvetési gazdálkodásáról az alábbiak szerint adok számot: Bevételek: Saját bevétel 180 ezer Ft A tervszámhoz 50 e Ft túlteljesítés mutatkozik, ennek oka, hogy jelentősen nőtt termőföld hirdetések száma. Az összes bevételből a szolgáltatási díj 170 e Ft és 10 e Ft kamat-bevétel. Támogatásértékű bevétel: A körjegyzőség és a közös hivatal fenntartásához Balatonújlak Önkormányzat hozzájárulása: : Pénzmaradványunk az előző évről: Összes saját bevétel: ezer Ft ezer Ft ezer Ft 1
2 Intézményfinanszírozás ezer Ft Körjegyzőség évi összes bevétele: Közös Hivatal 2013.évi bevételei: Együtt: ezer Ft ezer Ft ezer Ft Kiadások: 1.sz és 2. sz. mellékletek szerint Személyi juttatások : ezer Ft A személyi juttatások eredeti előirányzatát / ezer Ft/ a körjegyzőség tárgyévi költségvetésének jóváhagyásakor 9 fős köztisztviselői létszámmal határozták meg a fenntartó testületek. Az eredeti előirányzat a központi bérkompenzáció miatt 432 ezer Ft-tal módosításra került, a már említett személyi változások miatt a kéthelyi önkormányzat képviselőtestülete 1500 ezer Ft-tal növelte a hivatal költségvetését, melyből a személyi juttatások előirányzata ezer Ft volt, Így a módosított előirányzat ezer Ft lett. A vidékről bejáró dolgozóink utazási költségtérítésére az év során 352 e Ft-ot fordítottunk. A megbízási díj az anyakönyvvezetők és segítőik részére év során kifizetésre került házasságkötéssel kapcsolatban felmerülő közreműködői díj, összesen 14 e Ft január 1-jétől bevezetésre került az egységes cafetéria-rendszer, megszűntetve a munkáltató által korábban nyújtott természetbeni juttatásokat (pl. ruházati költségtérítés). A Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi CLXIX. törvény egységesítette a közszférában a cafetéria-keret mértékét, a törvény 59. (3) bekezdése értelmében a költségvetési szervek által foglalkoztatottak éves cafetéria-kerete a bruttó 200 e Ft-ot nem haladhatja meg, mely évre is változatlan maradt. Kifizetésre került ezer Ft. A jegyző elbocsátásával járó személyi jellegű kifizetések összese ezer Ft Járulékok: A kifizetett személyi juttatások járuléka: ezer Ft volt. A járulékok tényszáma a hatályos jogszabályok által meghatározott mértékek alapján levont összegek: Dologi kiadások e Ft A tervszám meghatározásakor az előző év bázisadatából indultunk ki. Az eredeti előirányzathoz képest1.758 ezer Ft megtakarítást mutat a tényszám, mely a dologi kiadásokkal való takarékos gazdálkodás eredménye elsősorban. Az előterjesztés mellékletét képező kimutatásban összevethető az eredeti, a módosított előirányzat és a tényszám tételenként, mely képet ad arról, hogy mely kiadási nemeknél sikerült az év során takarékosabban gazdálkodni a tervszámhoz képest, illetve hol terveztünk esetleg alul. A fenntartási kiadások között számoltuk el a foglalkozás-egészségügyi vizsgálat, kéményseprés, szőnyegtisztítás, étkezési utalványok beszerzésének költségeit, tűzoltó készülék ellenőrzésének díjait, míg a karbantartási kiadások között a hivatali irodák kisebb villanyszerelési, konvektor, csaptelep javítási munkáival, érintésvédelemmel felmerülő kiadásokat. 2
3 Az irodai eszközök javításával felmerülő költségek a számítógépek/fénymásoló javításával felmerülő kiadásokat takarja. A tárgyi eszközbeszerzés keretében számológépet, virágcserepet stb.vásároltunk. Számítógép-szolgáltatás keretében a hivatal által használt programok (iktatás, szociális, takarnet, törvénytár, pénztár) költségeit összegeztük. Az egyes tételeket értékelve megállapítható, hogy a közlöny és folyóirat, az áram,a víz, a karbantartás, a fenntartási kiadások,a posta,az áfa,valamint a kiküldetés költségeit sikerült visszafogni. A körjegyzőség évi összes kiadása: A közös hivatal 2013.évi összes kiadása: Együtt: ezer Ft ezer Ft ezer Ft A fenntartói hozzájárulások elszámolása: Kiadások mind: ezer Ft Saját bevételek: -szolgáltatások: ezer Ft -pénzmaradvány ezer Ft /2012.évi/ -pénzmaradvány ezer Ft /2013.évi/ Kéthely Önkorm.hozzájárulása: ezer Ft Egyenleg: ezer Ft Balatonújlak hozzájárulása18 % ezer Ft Kéthely hozzájárulása 82 % ezer Ft Balatonújlak utalt: ezer Ft-ot, tartozik még ezer Ft-al. Határozati javaslat körjegyzőség: Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének Kéthely Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kéthely és Balatonújlak Önkormányzatok Körjegyzőségének évi zárszámadását e Ft bevételi eft kiadási főösszeggel Felelős: Sipos Balázs polgármester 3
4 Balatonújlak Község Önkormányzata Képviselő-testületének Balatonújlak Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kéthely és Balatonújlak Önkormányzatok Körjegyzőségének évi zárszámadását Határozati javaslat közös hivatal: e Ft bevételi eft kiadási főösszeggel Felelős: Tüske Gáborné polgármester Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének Kéthely Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal évi zárszámadását e Ft bevételi eft kiadási főösszeggel Felelős: Sipos Balázs polgármester Kéthely, április 24. Balatonújlak Község Önkormányzata Képviselő-testületének Balatonújlak Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal évi zárszámadását e Ft bevételi eft kiadási főösszeggel Felelős: Tüske Gáborné polgármester Strausz Edit jegyző 4
5 KORJEGYZOSEG evi kiadasok ezer Ft MEGNEVEZES 2013.terv 2013.m6d el. Teljesites Koztisztviseh5k illetmenye Jubileumi j uta lo m Koltse gt erites Utazasi ki adasok Megbizasi dija k Nem rendszeres szernelyl Jegyziinii vegkieleg itese sza badsaq rneqvaltasa felmentesi idiire j ar6 bere Szernely i [u tt atasok Jegyziinii ja rulekai Munkaltat 6t terhelii j arulekok Tappenz hozzajarulas EgeszsegOgyi hozzajarulas Jarulekok osszesen Irodaszer,nyomtatvany Kozlonyok,foly6iratok Ozemanyag Targyieszkozok Tisztit6szerek te lefon, int ern et Szam it6gep szolqalta tas Gaz Aram Viz Irodai eszkozok [ av lt asa Karbantartasl kiadasok Fenntartasi kiadasok posta Szla.vezetes Ata KikOldetes Reprezentacio-reklarn Egyeb dologi kifizetiii szja Biztcsltasi dij Munkahelyvedelmi terv befiz Dologi kiadasok osszesen Miikodesi kladasok osszesen: FOggii atfut6 kiadasok Kladasok mind:
6 MEGNEVEZ ES Klizlis Hivatal evi kiadasok 2013.m6d el. ezer Ft TeljesiMs Kliztisztv ise lc5k iiietm enye Jubileumi jutalom KliltsegMrites SO 0 utazasl kl adasok Megbi zasi dijak 39 3 Nem rendszeres szerne ly i Jegyzc5nc5 vegkieleg imse 0 0 szabadsaq rneqvaltasa 0 0 felmentesi id c5re j ar6 bere 0 0 Szernelyi [uttatas ok Jegyzc5nc5 [arulekal 0 0 Munkaltat6t terhelc5[a rulekok Tappenz hozzajarulas 0 0 Egeszsegiigyi hozzajarulas Jarulekok lisszesen Irodaszer,nyomtatvany Klizllinylik,foly6iratok Ozemanyag Targyieszklizlik Tisztit6szerek te lefon, internet Szamit6gep szolqattatas Gaz Aram Viz Irodai eszklizlik [avltasa Karbantartasi kladasok Fenntartasi kiadasok posta Szla.vezetes Afa Kikiildetes Reprezentaci6-reklam Egyeb dologi kifizetc5i szja Blztosltasi dij 0 3 Munkahelyvedelmi terv befiz Oologi kiadasok lisszesen Miiklidesi kladasok lisszesen: Fiiggc5 atfut6 kladasok Kladasok mind:
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. szeptember 18-án tartandó ülésére
Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. szeptember 18-án tartandó ülésére Beszámoló Polgár Város Önkormányzata 2014. I. félévi költségvetésének teljesítéséről Előterjesztő: Tóth József polgármester
Részletesebben2005. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása
2005. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása 2005-ös év az első olyan beszámolási időszak, mikor kötelezettséggel nem terhelt pénzmaradványunk keletkezett, melyből 4.043 e Ft bérmaradvány, 1.182
RészletesebbenSágvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/380-013 Fax: 84/380-256 E-mail: polgarmester@sagvar.hu MEGHÍVÓ
Ügyszám: 3026/2012. Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/380-013 Fax: 84/380-256 E-mail: polgarmester@sagvar.hu MEGHÍVÓ Ságvár, Som és Nyim Községek Képviselő-testületei 2012. március
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2014. november 27-ei ü l é s é r e
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS E L N Ö K E ELŐTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2014. november 27-ei ü l é s é r e Tárgy: Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2014. év
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS a 2011. évi költségvetési koncepcióról
3. Napirend ELŐTERJESZTÉS a 2011. évi költségvetési koncepcióról Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 70. -a alapján a jegyző által elkészített, a következő
RészletesebbenI. Önkormányzat Bevételek
1. Napirend 2016. évi költségvetés 1. Napirend ELŐTERJESZTÉS 2016. évi költségvetés Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat 2016. évi költségvetési javaslata az elfogadott 2016. évi költségvetési
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. december 11-i nyilvános ülésére
2. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. december 11-i nyilvános ülésére Tárgy: Javaslat az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II.14.) önkormányzati rendelet
RészletesebbenMONOSTORAPÁTI KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERVEZET
MONOSTORAPÁTI KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERVEZET Monostorapáti Közös Fenntartású Napköziotthonos Óvoda 8296 Monostorapáti Óvoda u. 5 OM azonosító: 036937 Monostorapáti
RészletesebbenVáros Képviselő-testület
Város Képviselő-testület E g é s z s é g ü g y i é s S z o c i á l i s B i z o t t s á g 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@pmh.biatorbagy.hu
RészletesebbenA HAZATALÁLÁS ALAPÍTVÁNY. 2012. évi. Egyéb szervezetek közhasznú beszámolójához
Kiegészítő melléklet és Közhasznú jelentés A HAZATALÁLÁS ALAPÍTVÁNY 212. évi Egyéb szervezetek közhasznú beszámolójához 1. Az alapítvány bemutatása Jogszabályi háttérként a beszámoló, ezen belül a kiegészítő
RészletesebbenBalassagyarmati Törvényszék évi Szöveges beszámoló melléklete. 1. számú melléklet: Költségvetési előirányzatok változása.
1. számú melléklet: Költségvetési előirányzatok változása. Megnevezés Kiadások Előirányzat eft-ban 2015. év 2016. év Változás 2016-2015.év Eredeti Módositott Módosítás Eredeti Módositott Módosítás Eredeti
Részletesebbena Bizottságokhoz Földes Nagyközség Önkormányzata 2011. évi költségvetési munkaanyagának megtárgyalására
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 212-3/2011. 1. E LŐTERJESZTÉS a Bizottságokhoz Földes Nagyközség
RészletesebbenA 2011. évi költségvetést érintő döntések bizottsági előkészítése
Berhida Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 8181. Berhida, Veszprémi u. 1-3. e-mail:berhida@berhida.hu Tel.: 88/585-621 Fax: 585-620 A 2011. évi költségvetést érintő döntések bizottsági előkészítése
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. december 6-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 297/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. december 6-i ülésére Tárgy: Tájékoztató Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata
RészletesebbenKÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2 0 0 9 év
1 Adószám: 18955785-1-20 Bírósági bejegyzés száma: Akp.60.032/1996 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2 0 0 9 év GYERMEKHANGOK ALAPÍTVÁNY Zalaegerszeg, Kisfaludy u. 2. Alapítvány képviselıje 2 Tartalomjegyzék: 1.
Részletesebben1. NAPIREND Ügyiratszám: 5/ 144 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2007. június 29-i ülésére.
1. NAPIREND Ügyiratszám: 5/ 144 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2007. június 29-i ülésére. Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: 2007. évi költségvetésről
RészletesebbenJavaslat a Salgó Vagyon Kft. és a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. javadalmazási szabályzatának módosítására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 29732/2012. Javaslat a Salgó Vagyon Kft. és a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. javadalmazási szabályzatának módosítására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján
RészletesebbenT á j é k o z t a t ó a 2011. évi költségvetés I. félévi alakulásáról
Berhida Város Polgármesterétől 8181. Berhida, Veszprémi u. 1-3. Tel.: 88/585-621 Fax: 585-620 Tisztelt Képviselő-testület! T á j é k o z t a t ó a 2011. évi költségvetés I. félévi alakulásáról A 2011.
RészletesebbenSzöveges beszámoló. 2015.I. félévi beszámolójáról
Körösladány Város Önkormányzata 5516 Körösladány, Dózsa György út 2. Tel:06/66/474-012 Fax:06/66/475-155 Web: www.korosladany.hu / E-mail: hivatal@korosladany.hu Szöveges beszámoló Körösladány Város Önkormányzat
RészletesebbenBeszámoló a 2011. évi költségvetés végrehajtásáról
Beszámoló a 2011. évi költségvetés végrehajtásáról Az önkormányzat gazdálkodását az Államháztartásról szóló többször módosított 1992. XXXVIII. tv, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi CXV. Törvény,
RészletesebbenT Á J É K O Z T A T Ó
Elıterjesztı: Dr. Faragó Péter Polgármester Készítette: Dr. Márton Kinga Jegyzı SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ TESTÜLETÉNEK T Á J É K O Z T A T Ó SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT GAZDÁLKODÁSÁNAK
RészletesebbenB E S Z Á M O L Ó. a 2009. évi. költségvetés teljesítéséről
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER B E S Z Á M O L Ó a költségvetés teljesítéséről Készítette: Halmos Istvánné ágazatvezető Előterjesztő: Tóth
RészletesebbenÜzleti jelentés az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2010. december 31-i éves beszámolójához
Üzleti jelentés az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2010. december 31-i éves beszámolójához Az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2010. évben mind vagyon, mind taglétszám tekintetében megőrizte
RészletesebbenElőterjesztés. Készült: a Dunafalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. szeptember 12-i ülésére
Előterjesztés Készült: a Dunafalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. szeptember 12-i ülésére Tárgy: a Szeremlei Közös Önkormányzati Hivatal 2013. évi I. féléves gazdálkodásáról szóló beszámoló
RészletesebbenA Polgármesteri Hivatal 2004.évi költségvetése
A Polgármesteri Hivatal 2004.évi költségvetése Személyi juttatások 14.518 Illetmény, illetménykieg.,13.havi 7.578 Képviselõk, Polgármester tiszteletdíja 6.122 Étkezési hozzájárulás 159 Közlekedési költségtérítés
RészletesebbenIkt.sz: 35-12/2011. Jegyzőkönyv. Határozatok: 22-től 27-ig. Határozat száma. 3-tól 4-ig. Rendeletek:
Ikt.sz: 35-12/2011. Jegyzőkönyv Készült: Hevesaranyos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 22.-én megtartott testületi üléséről. Határozatok: 22-től 27-ig Határozat száma 22/2011.(III.22.)Öh.
RészletesebbenBESZÁMOLÓ. Egészségügyi és Szociális Intézménye. 2011. évi tevékenységérıl
1238 Budapest, Táncsics M. u. 104. Telefon: 06-1- 286-0120, Fax: 06-1-286 0282 BESZÁMOLÓ Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Terjedelem: 75 oldal Készült 3 példányban. Kapják: 2011.
RészletesebbenBESZÁMOLÓ Bánk Község Önkormányzat 2013. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről
1. Napirend Beszámoló a 2013.I. félévi gazdálkodásról 1. Napirend BESZÁMOLÓ Bánk Község Önkormányzat 2013. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzat
RészletesebbenBalatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.
Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.hu M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenALPOLGÁRMESTERE. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére
Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat ALPOLGÁRMESTERE : 1041 Bu da pest, Istvá n út 14. /Fa x: 231-3141 /231-315 1 e-ma il: msza bolcs@u jpest.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. április
RészletesebbenIktatószám: 271/2009. Dorogi Szent Borbála Szakkórház és Szakorvosi Rendelő Kht. 2510 Dorog, Kossuth L. u. 6. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. év Melléklet: Egyszerűsített éves beszámoló Dorog, 2008. március
Részletesebben2010/2011. üzleti év 1-3. negyedév
2010/2011. üzleti év 1-3. negyedév EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság nem auditált, konszolidált, IFRS ! Az EGIS Csoport 2010/2011-től -ban elemzi az export értékesítés árbevételét
RészletesebbenÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja: minden bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének 2014. február 18.-i ülésére Újszász
RészletesebbenÖNKORMÁNYZAT RENDELETE
MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2010. (XI.26.) ÖNKORMÁNYZAT RENDELETE a 2010. évi pénzügyi terv módosításáról Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzat 2010.
RészletesebbenZalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 19/2013. (V.17.) önkormányzati rendelete a 2012. évi zárszámadásról
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 19/2013. (V.17.) önkormányzati rendelete a 2012. évi zárszámadásról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. szeptember 11-i ülésére
1. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. szeptember 11-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről Előterjesztő: Lehota
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Iktatószám: 10437/2011. A napirend előterjesztője: Az előterjesztést
RészletesebbenTárgy: Az Önkormányzat 2006. évi költségvetésének módosítása IV.
BALATONFÜRED VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2006 Előkészítő: Répásy Ildikó / Horváth Zsolt ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2006. december 14-i
RészletesebbenTEREMTI DÍJAKAT 53 HERCEGHALOM, GESS ÚT 13. Tisztelt Képviselő-testület!
TEREMTI DÍJAKAT 53 HERCEGHALOM, GESS ÚT 13. Tisztelt Képviselő-testület! Az Országgyűlés elfogadta Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXX. törvényt. A törvény alapján megterveztük
RészletesebbenSümegprága Települési Önkormányzat Képviselő-testületének és Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 13-i együttes ülésére
Települési Önkormányzat Sümegprága Polgármesterétől 8351 Sümegprága, Rákóczi u. 17 Napközi Otthonos Óvoda Sümegprága Óvodavezetője 8351 Sümegprága, Rákóczi u.38-40. Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenE L İ T E R J E S Z T É S
E L İ T E R J E S Z T É S 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. április 22.-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzatának./2009.( ) rendelete a 2008. évi költségvetésrıl szóló
Részletesebben2. 2 E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. kihirdetett rendelet minősül. 2 Kihirdetve: 2006. december 27.-én
26/2006.(XII.27.) Orosházi Önkormányzati rendelet 1 az Önkormányzat költségvetési és zárszámadási rendeleteihez kapcsolódó kötelező mellékletek tartalmi meghatározásáról Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
RészletesebbenTiszaug Község Önkormányzata 2010. évi szöveges beszámoló jelentése
Tiszaug Község Önkormányzata 2010. évi szöveges beszámoló jelentése I. Az Önkormányzati feladatellátás általános értékelése Az Önkormányzat ellátandó közszolgáltatási feladatainak körét elsősorban a helyi
RészletesebbenÚJ PILLÉR ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉGPÉNZTÁR
ÚJ PILLÉR ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS KIEGÉSZÍTŐ EGÉSZSÉGPÉNZTÁR Ü Z L E T I J E L E N T É S 2015. ÉV T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. 2015-BEN BŐVÜLŐ TAGSÁG, BŐVÜLŐ EGYÉNI BEFIZETÉSEK AZ ÚJ PILLÉRBEN... 3 2. AZ
RészletesebbenGyöngéd Születés Alapítvány. 1145 Budapest Uzsoki utca 29. 2012. évi Közhasznúsági jelentése
Gyöngéd Születés Alapítvány 1145 Budapest Uzsoki utca 29. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013.május 31. képviselő 1 A Gyöngéd Születés Alpítvány Közhasznúsági jelentése a 2012-es üzleti évről
RészletesebbenBUDAPEST FİVÁROS IV. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE
BUDAPEST FİVÁROS IV. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE Tárgy: Javaslat Budapest Fıváros IV. kerület Újpest Önkormányzat 2010. évi zárszámadására Tisztelt Képviselı-testület! Az államháztartásról
RészletesebbenVárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333. 2011. december 15 én tartandó
Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. : (85) 550-333 Sorszám: 6. Ügyiratszám: 1087/2011 E LŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011.
RészletesebbenT á j é k o z t a t ó a 2012. évi költségvetés I. félévi alakulásáról
Berhida Város Polgármesterétől 8181. Berhida, Veszprémi u. 1-3. Tel.: 88/585-621 Fax: 585-620 Tisztelt Képviselő-testület! T á j é k o z t a t ó a 2012. évi költségvetés I. félévi alakulásáról A 2012.
Részletesebben- Pénzbeli és természetbeni szociális ellátások alakulása (4. sz. függelék)
TARTALOMJEGYZÉK az önkormányzat 2008. III. negyedéves gazdálkodásáról készült tájékoztató anyagához Tájékoztató az önkormányzat 2008. III. negyedéves gazdálkodásáról Bevételek (1. számú melléklet) Működési
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK 2011. évi költségvetési rendelet-tervezet
TARTALOMJEGYZÉK 2011. évi költségvetési rendelet-tervezet Előterjesztés az önkormányzat 2011. évi költségvetési rendelet-tervezetének jóváhagyására Könyvvizsgálói jelentés Püspökladány Város Önkormányzata
RészletesebbenT á j é k o z t a t ó a 2008. évi költségvetés III. negyedévi alakulásáról
Berhida Város Polgármesterétől 8181. Berhida, Veszprémi u. 1-3. Tel.: 88/585-621 Fax: 585-620 Tisztelt Képviselő-testület! T á j é k o z t a t ó a 2008. évi költségvetés III. negyedévi alakulásáról A 2008.
Részletesebben23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 9-i rendes ülésére
23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 9-i rendes ülésére Tárgy: Kaposszekcső, Liget lakótelep 5. alatti önkormányzati
RészletesebbenKITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a 0207-es bevalláshoz
Tisztelt Adózó! Ebben a bevallásban kell az államháztartással szemben a 2002. évben fennálló és az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó adó és járulék kötelezettségeirôl számot adnia 2003. február 17-éig.
RészletesebbenAz önkormányzat és költségvetési szervei 2010. évi gazdálkodás zárszámadásának tárgyában
Nagykálló Város Önkormányzata Polgármesterétől 4320 Nagykálló, Somogyi B. út 5-7. (42) 263-101 Fax: 42/263-309 4321 Nagykálló Pf. 4. E-mail. polgarmester@nagykallo.hu Ügyiratszám: 3316-3/2011.közp. Ügyintéző:
RészletesebbenJegyző könyv. Tárgy: (1.tsp.) Beszámoló a 2013. évi költségvetés teljesítéséről. Előadó: Gömze Sándor polgármester
Jegyző könyv 6-5/2014. Készült: Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testülete által 2014. március 27-én a Tiszalöki Közös Önkormányzati Hivatal földszinti tanácstermében tartott Közmeghallgatáson. Jelen
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. június 28-ai ü l é s é r e
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS E L N Ö K E /2012 ELŐTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. június 28-ai ü l é s é r e Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről
RészletesebbenA kisvállalkozásokat érintő 2012. évi fontosabb adó- és járulékváltozások
A kisvállalkozásokat érintő 2012. évi fontosabb adó- és járulékváltozások Gábriel Péter BKIK gabriel.peter@bkik.hu gépjármű hajtómotorjának teljesítménye (kw) cégautóadó Az adó a hengerűrtartalom (kamratérfogat)
Részletesebben3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918. Javaslat
PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-29/2013. A határozat meghozatalához egyszerű Szavazattöbbség szükséges! Javaslat Pásztó
RészletesebbenDr. Mészáros Miklós jegyző
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Új Szöveges dokumentum KJ.: 21910 /2007. felhívás Melléklet: 3 Pályázati Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására Összeállította: Dr. Kovács
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S a 2009. évi költségvetési terv kialakításához
Tisztelt Képviselőtestület! E L Ő T E R J E S Z T É S a 2009. évi költségvetési terv kialakításához A módosított 1992. évi XXXVIII. tv. 68-69. -ai alapján készítette el a jegyző a 2009. évi költségvetési
RészletesebbenSZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ. 2013.mód.e.i. Házigond. Családsegít. Nappali szoc.
SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ 2013.félév 1.számú melléklet EZER FT MEGNEVEZÉS 2013.mód.e.i. Házigond. Családsegít. Nappali szoc. Szociális étkeztetés összesen KÖZALK. ILLETMÉNYE 17972 3706 1640 2847 1085 9278
Részletesebben1. NAPIREND Ügyiratszám: 5/ 166 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2007. szeptember 28-i ülésére.
1. NAPIREND Ügyiratszám: 5/ 166 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2007. szeptember 28-i ülésére. Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: 2007. évi költségvetésről
RészletesebbenLAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Piaci kamatozású forint lakáshitelek
Érvényes: 2016. március 21-től visszavonásig A megkötött HUF, EUR, illetve CHF lakáscélú hitelszerződések HUF devizaneműre újrakötése jelen hirdetményben meghatározott kondíciókkal lehetséges. Piaci kamatozású
RészletesebbenBeszámoló Nádudvar Város Önkormányzat és intézményei 2005. évi gazdálkodásáról
/2006. ELİTERJESZTÉS Beszámoló Nádudvar Város Önkormányzat és intézményei 2005. évi gazdálkodásáról Nádudvar, 2006. április 2 Tisztelt Képviselı-testület! A helyi önkormányzatoktól szóló módosított 1990.
RészletesebbenFegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010
Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010 MEGHÍVÓ FEGYVERNEK ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 2012. NOVEMBER 22-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN- 15 ÓRAKOR ÜLÉST TART, Melyre tisztelettel
RészletesebbenKartal Nagyközségi Önkormányzat 2011. évi költségvetési zárszámadása (szöveges beszámoló) I. Az önkormányzati feladat általános értékelése
I. Az önkormányzati feladat általános értékelése A kötelezően ellátandó feladatait az Önkormányzat 2011. évben is az előző évekhez hasonlóan az egyre szűkölő forrás lehetőségek kiaknázása révén a minimális
RészletesebbenAz adminisztratív terhek az új szabályozás elfogadásával nem nőnek, nem is csökkennek.
Előterjesztés a helyi szociális rendelet módosításához Tisztelt Képviselő-testület! Az elmúlt év végén több mint száz új jogszabály jelent meg, illetve módosult. Ennek következtében az önkormányzatoknak
RészletesebbenRÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2011.február 25-i ülésére
RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Tárgyalja: PVB, SZB, Képviselő-testület nyílt ülés minősített többség ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2011.február 25-i ülésére AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011.ÉVI
RészletesebbenElőterjesztés. A 2011. évi költségvetés módosításáról
Előterjesztés A 2011. évi költségvetés módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A központi támogatás előirányzatának változása, átvett pénzeszköz, keletkezett többletbevétel, illetve bevételi kiesés,
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Sikondai tó völgyzárógát helyreállításával kapcsolatos vis maior támogatási
RészletesebbenELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2012. február 28-i soros ülésére. Az önkormányzat 2012. évi költségvetésének elfogadása
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı u. 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 41-.../2012. ELŐTERJESZTÉS Készült:
RészletesebbenBudapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Intézménye BESZÁMOLÓ. Egészségügyi és Szociális Intézménye
. Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának BESZÁMOLÓ Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Terjedelem: 68 oldal Készült 3 példányban. Kapják: 2009. évi tevékenységérıl
RészletesebbenMűködési bevételek 42 066 44 885 38 953 86,8% A települési önkormányzatok működésének támogatása 29 861 32 838 32 651 99,4%
Előterjesztés Készült: Dunafalva Községi Önkormázat 2013.11.21. ülésére Tárgy: Beszámoló a Szeremlei Közös Önkormázati Hivatal 2013. I-III. negyedéves gazdálkodásáról Készítette: Gálné, Hegyiné Jogszabályi
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK 1. sz. melléklet 2. sz. melléklet: 2/a. sz. melléklet: 2/b. sz. melléklet: 1. sz. függelék: 2.sz. függelék: 3. sz.
TARTALOMJEGYZÉK Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Előterjesztés az önkormányzat 2009. évi költségvetési rendelet-tervezetének
RészletesebbenAz Adózás rendjéről szóló törvény 2016. évi változásai
Az Adózás rendjéről szóló törvény 2016. évi változásai Ket. módosítása miatt az Art. számos rendelkezését is módosítani kell Ket. szerinti függő hatályú döntés kizárása, Ket.-ből kikerült, ezért az Art.-ba
RészletesebbenKIFIZETÉSI LEHETŐSÉGEK A NYUGDÍJPÉNZTÁRBÓL
Vasutas Önkéntes Nyugdíjpénztár 1145 Budapest, Columbus u. 35. Levélcím: 1580 Budapest, Pf.: 133 KIFIZETÉSI LEHETŐSÉGEK A NYUGDÍJPÉNZTÁRBÓL Telefon: 06-1/220-86-38, 221-71-93 Fax: 06-1/220-87-78 Vasútüzemi
RészletesebbenDECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2010. (I.29.) r e n d e l e t e Decs Nagyközség Önkormányzatának 2010. évi költségvetéséről Decs Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a
RészletesebbenM E G H Í V Ó. 2016. március 18-án (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.
BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján
RészletesebbenA rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint annak költségvetési szerveire.
Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/215 (V.5.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 214. évi költségvetéséről szóló a 1/214(XII.19.) és a 4/214(V.6.) rendelettel, 8/214(IX.16.) rendelettel
RészletesebbenKészült: Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályán, 2010. novemberében
Készült: Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályán, 2010. novemberében 1 Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatos beszámolási kötelezettség
RészletesebbenALLIANZ HUNGÁRIA EGÉSZSÉGPÉNZTÁR 2014. ÉVI KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE
ALLIANZ HUNGÁRIA EGÉSZSÉGPÉNZTÁR 2014. ÉVI KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Az Allianz Hungária Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztárt (rövidített nevén Allianz Hungária Egészségpénztár) 34 fő természetes személy alapította
Részletesebben... NAPIREND Ügyiratszám: 5/70 /2013. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2013. április 26-i nyilvános ülésére.
... NAPIREND Ügyiratszám: 5/70 /2013. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2013. április 26-i nyilvános ülésére. Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A 2012. évi költségvetés
RészletesebbenPOLGÁRMESTERI HIVATAL Bevételek
Hivatalbevételek 1/a POLGÁRMESTERI HIVATAL Bevételek 2013.év 2014.év 2014.év 2014.év 2015.év eredeti ei. eredeti ei. mód. ei. várható telj. eredeti ei. B3600 011130 Alaptevékenység bevételei 4 500 2 000
Részletesebben7.. 8.. 9.. 10.. 11.. 12..
Ibrány Város Önkormányzata Képviselő Testületének 8/2010. (IV.9.) önkormányzati rendelete Az Ibrány Város Önkormányzata Képviselő Testületének a 2009. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól
RészletesebbenT á j é k o z t a t ó Kunfehértó Község Önkormányzata 2015. I. félévi gazdálkodásának alakulásáról (a Képviselő-testület 2015. augusztus 26-i ülésére)
Kunfehértó Község Polgármesterétől T á j é k o z t a t ó Kunfehértó Község Önkormányzata 2015. I. félévi gazdálkodásának alakulásáról (a Képviselő-testület 2015. augusztus 26-i ülésére) Az Áht. bár már
RészletesebbenA VESZPRÉM MEGYEI GYERMEKVÉDELMI KÖZPONT évi költségvetésének szöveges indoklása
A VESZPRÉM MEGYEI GYERMEKVÉDELMI KÖZPONT 2012. évi költségvetésének szöveges indoklása 2012. évi bevételek Egyéb sajátos bevétel 4 147 000,-Ft - ellátottak szülei által területileg illetékes önkormányzatokhoz
RészletesebbenELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Képviselő-testület. 2014. november 6. napján tartandó rendkívüli üléséhez
ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testület 2014. november 6. napján tartandó rendkívüli üléséhez ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2014. november 6-i ülésére 1. napirendi pont
RészletesebbenBeszámoló a 2010. évi költségvetés végrehajtásáról. A költségvetés politikai céljai és keretei
Beszámoló a 2010. évi költségvetés végrehajtásáról Az Önkormányzat gazdálkodását az Államháztartásról szóló többször módosított 1992. XXXVIII. tv., a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi CXV. Törvény,
RészletesebbenBaranya Megyei Önkormányzat Lászlóné Dr.Kovács Ilona Pécs Széchenyi tér 9. 2006.évi költségvetési beszámoló szöveges értékelése 218948
II.Béla Középiskola Élelmiszeripari Szakiskola és Kollégium 7720 Pécsvárad, Vak Béla út 8../2006. Tárgy:2006.évi költségv.beszámoló Baranya Megyei Önkormányzat Lászlóné Dr.Kovács Ilona Főjegyző Asszony
RészletesebbenNógrád megye bemutatása
Nógrád megye bemutatása Nógrád megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik, az ország területének mindössze 2,7 százalékát (2.546 km 2 ) foglalja el. A 201.919 fős lakosság az ország népességének
RészletesebbenHódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. szeptember 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./B kötet
I/B kötet 1. oldal Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. szeptember 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./B kötet A 2009. évi költségvetés I. félévi teljesüléséről szóló tájékoztató...2
RészletesebbenMarcali Város Képviselőtestületének 5/2010.(II.19.) számú rendelete
Marcali Város Képviselőtestületének 5/2010.(II.19.) számú rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetését megállapító 5/2009.(II.20.) számú rendelet módosításáról. Marcali Város Képviselő-testülete
RészletesebbenBESZÁMOLÓ Tolmács-Bánk Óvoda 2013. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről
1. Napirend Beszámoló a 2013. I. félévi gazdálkodásról 1. Napirend BESZÁMOLÓ Tolmács-Bánk Óvoda 2013. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről Tisztelt Társulási Tanács!! A Tolmács-Bánk Óvoda önállóan
RészletesebbenNagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. február 24-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve
225-5/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. február 24-én megtartott nyílt ülésének Jegyzőkönyve Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 115/2015.(II.24.) számú határozata
Részletesebben5527. Bucsa, Kossuth tér 6. 5515. Ecsegfalva, Fő út 67. Tel.: 66/585-520. Tel.: 66/487-100. Kertészsziget Község Önkormányzat
Bucsa Község Önkormányzat Ecsegfalva Község Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R E P O L G Á R M E S T E R E 5527. Bucsa, Kossuth tér 6. 5515. Ecsegfalva, Fő út 67. Tel.: 66/585-520. Tel.: 66/487-100.
RészletesebbenBESZÁMOLÓ Bánk Község Önkormányzat 2012. évi gazdálkodásáról
2. Napirend Beszámoló a 2012. évi gazdálkodásról 2. Napirend BESZÁMOLÓ Bánk Község Önkormányzat 2012. évi gazdálkodásáról Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzata 2012. évi gazdálkodásának
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 08-án 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 08-án 14 00 órakor tartott ülésén, a hivatalban Határozatok száma és tárgya: 132/2010. (XII. 8.) Közbeszerzési
RészletesebbenRÁBA NYUGDÍJPÉNZTÁR 2012. ÉVI PÉNZTÁRI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE. Győr, 2013. január 31. Igazgatótanács elnöke
RÁBA NYUGDÍJPÉNZTÁR 2012. ÉVI PÉNZTÁRI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Győr, 2013. január 31. Igazgatótanács elnöke 1. A Rába Nyugdíjpénztár Alapadatai A Rába Nyugdíjpénztár 1995. június 20.-án alakult.
RészletesebbenSZÖVEGES BESZÁMOLÓ GECSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2010. I. FÉLÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL
SZÖVEGES BESZÁMOLÓ GECSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2010. I. FÉLÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL Az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 79..-a alapján a polgármester a helyi önkormányzat
RészletesebbenBESZÁMOLÓ Bánk Község Önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről. I. Bánk Község Önkormányzata
3. Napirend BESZÁMOLÓ Bánk Község Önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzat 2012. I. félévi gazdálkodásának pénzügyi fedezetét
Részletesebben